A Local Agenda 21 szerepe a fenntarthatóságban és az új településfejlesztésekben

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Local Agenda 21 szerepe a fenntarthatóságban és az új településfejlesztésekben"

Átírás

1 A Local Agenda 21 szerepe a fenntarthatóságban és az új településfejlesztésekben Prof. Dr. Szlávik János, tanszékvezetı egyetemi tanár, doktori iskola vezetı szlavikj@eik.bme.hu BME-GTK Környezetgazdaságtan tanszék

2 A helyi szint szerepe a fenntartható fejlődés megteremtésében A fenntartható fejlıdés megvalósítási kísérletei különféle szinteken folynak, úgy globális, mint regionális ill. kistérségi-helyi szinten Európai Unió: az akcióprogramok nem hoztak áttörést A részleges sikerek között említhetık a lokális programokban elért eredmények A Rióban elfogadott Agenda 21 alapdokumentum 28. fejezete A helyi hatóságok kezdeményezése az Agenda 21 támogatására címmel foglalkozik a fenntartható fejlıdés helyi programjával és ezen belül az önkormányzatok meghatározó szerepével A Local Agenda 21 indokoltságát a XXI. századi otthon lét igénye adja

3 A Local Agenda 21 alapvetı célja Az önkormányzat aktív és cselekvı közremőködésével a fenntarthatóság helyi programjának megteremtése, amelynek segítségével egy olyan település szervezıdik, amelyet a lakosok otthonnak tekintenek, abban ık és gyermekeik, a város, falu mai és leendı polgárai otthon vannak.

4 Az LA 21 folyamatának szerkezeti vázlata Partnerségi kapcsolatok Szervezeti struktúra és a közösségi jövıkép kialakítása. Közöss sségk gközpont zpontú problémaelemz maelemzés Prioritások kijelölése, helyzetfelmérés, audit. Akciócélok Stratégiai akciótervez tervezés Akciófeladatok, célok, küszöbök meghatározása; stratégiai kidolgozása; elkötelezettség kialakítása. Küsz szöbök Megvalósítás és monitoring A partnerkapcsolatok és programok beindítása, mőködtetése; adatgyőjtéssel kombinálva. Ért rtékel kelés és visszacsatolás Értékelés célközpontú mutatók alkalmazásával, felhasználók tájékoztatása.

5 Az önkormányzat, mint szervezet I. Terület Az önkorm nkormányzat, nyzat, mint szervezet a tényleges irányítás hivatalok különleges funkciók II. Terület Kommunális vállalatok és saját üzemek kórház építésügy tisztítómővek városgazdálkodás IV. Terület Az önkorm nkormányzat nyzat szereplői III. Terület Az önkorm nkormányzat, nyzat, mint környezet rnyezet- politikai szereplő közgyőlés bizottságok, grémiumok Lakosság, gazdaság, szövetségek, szervezetek (helyi Agenda 21) (Forrás: Önkormányzati környezetvédelmi kézikönyv)

6 LA 21 indikátortémák Gazdaság Üzleti mutatók Foglalkoztatási mutatók Pénzügyi mutatók Jövedelmi mutatók Erőforrás-felhasználás mutatói Idegenforgalmi mutatók Közlekedési mutatók Kereskedelmi mutatók Társadalom rsadalom Demográfiai mutatók Kormányzás Lakásügy Oktatás és képzés Egészségügy Rekreáció Közbiztonság Környezet rnyezet Levegőminőség mutatói Biodiverzitás mutatói Területhasznosítás mutatói Felszíni vizek mutatói Vizenyős területek mutatói Felszín alatti vízkészlet mutatói Szennyvíz-mutatók

7 Mintalapok az épített környezet értékeléséhez Az épület kiemelkedő építészeti kvalitása Az épület tömege egyszerű nyeregtetővel fedett hajóból, az északkeleti oldalon hozzá csatlakozó félnyeregtetős sekrestyéből, és főhomlokzat síkjában emelkedő toronyból épül fel. A belső térszervezés követi a tömeget: a tér egyhajós, kétszakaszos csehsüvegboltozattal fedett, az íves záródású szentnély is csehsüvegboltozattal fedett. A sekrestye kolostorboltozatos lefedésű, az egyik sarkából egy mosdót választottak le utólag. A belépéskor a toronyaljba jutunk, mely fölött koráíves orgonakarzat húzódik. A templom északi sarkán, falba rejtve helyezkedik el a karzatra illetve a padlásra és a toronyba vezető csigalépcső. A templombelső két-két nagyméretű, félköríves záródású ablakon keresztül kapja a megvilágítást, hasonló ablakok helyezkednek el a sekrestyéből megközelíthető későbarokk szószék. Gazdag a templom díszítése: a főhomlokzaton falfülkében Szent Péter és Szent Pál kőszobra áll. A belső tér legértékesebb művészeti kincsei a boltozatok freskói: az első boltmezőben magyar szerntek láthatók, a másodikban Szent Péter átveszi a mennyország kulcsait Krisztustól, háttérben a római Szent Péter bazilika kupolájával, a szerntély botozatán pedig az utoló vacsora jelenetét láthatjuk. A templom belsejét több szobor is dísziti. Szép a klasszicizáló főoltár, az oltárképen Szent József és a szent család látható. A keresztelőmedencét Keresztelő János Jézus aranyozott alakja dísziti. A templom a település központjában, két főútvonal találkozásánál kialakult teresedésen, kis dombon áll. Az épület hossztengelye északnyugat-délkeleti irányú. Falu, utcaképben épített örökségéhez való hozzájárulás Az épület állapota Jó, fal nedvesedik, beton padló Az épület jelenlegi használata Állandó Az épület veszélyeztetettsége Nem Történelmi jellegűnek itélt épületrész Egész épület Beépítési mód Szabadonálló Tömegforma és tetőforma/burkolat Nyeregtető, nyugati oldalon torony, pala, fémlemez tető, é-i oldalon sekrestye Tömegforma melléképületek Falak anyaga és színezése Nyilászárók és falfelületek aránya Nyilászárok anyaga, színe Környezet idegen elemei Egyéb épülettartozékok Hagyományos Fa A templom előtti téren áll egy barokk kori fehérre festett Nepomuki Szent János kőszobor, egy első világháborús emlékmű, Horváth Béla domborművével. Az egykor második világháborús emlékművet ledöntötték, csak a talapzata és törmelékei vannak.

8 Mintalapok az épített környezet értékeléséhez Törzs szám: 5 Cím : 4069 Egyek, Petőfi út 7 Hrsz : 2062 Tulajdonos/Megnevezés: Turchany Dávid Építési év : 1922 Fotó: Ért rtékel kelés (1 és 10 között) : 7 Nem: Lakóház Kategória ria: TKE Illeszkedés: FK,NÉ Az épület kiemelkedő építészeti kvalitása Falu, utcaképben épített örökségéhez való hozzájárulás Az épület állapota Az épület jelenlegi használata Az épület veszélyeztetettsége Történelmi jellegűnek itélt épületrész Beépítési mód Tömegforma és tetőforma / burkolat Tömegforma melléképületek Falak anyaga és színezése Nyilászárók és falfelületek aránya Nyilászárok anyaga, színe Környezet idegen elemei Egyébb épülettartozékok Jó illeszkedés az utcaképbe Jó Felújítva Használat Lakóépület, OH, utcavonalon, Nyeregtető, nád Fehér, sárga, vályog Hagyományos, 2 ablak Fa, fehér Kút, ámbitus

9 Térinformatikai elemzésekhez használatos mintatérképek

10 Térinformatikai elemzésekhez használatos mintatérképek

11 Köszönöm megtisztelı figyelmüket!

Fenntarthatóság-regionalitás

Fenntarthatóság-regionalitás Fenntarthatóság-regionalitás Dr. Szlávik János egyetemi tanár 1957 Római Szerződés 1972 Növekedés határai, MIT csoport, Meadows 0 növekedés 1972 Stockholm, ENSZ konferencia az emberi környezetről, UNEP

Részletesebben

1. MELLÉKLET A../2017. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET, 2. FEJEZETE: A HELYI EGYEDI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ 'ELEMEK'

1. MELLÉKLET A../2017. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET, 2. FEJEZETE: A HELYI EGYEDI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ 'ELEMEK' 1. MELLÉKLET A../2017. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET, 2. FEJEZETE: A HELYI EGYEDI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ 'ELEMEK' KATEGÓRIA I. Postai cím Hsz. Hrsz. Rendeltetés 1. Ady Endre u. 1. 2270 Katolikus templom, parókia,

Részletesebben

HELYI ÉRTÉKVÉDELEM. Katolikus templom. Rendeltetési mód: Építés éve: Beépítési mód: Beépítési százalék: Építmény magasság: Védendő értékek:

HELYI ÉRTÉKVÉDELEM. Katolikus templom. Rendeltetési mód: Építés éve: Beépítési mód: Beépítési százalék: Építmény magasság: Védendő értékek: HRSZ.: 2270 CÍM: Ady Endre utca 1. Katolikus templom szabadonálló 15% A templom és parókia minden eleme, az I. világháborús emlékmű, az udvari kegyeleti kereszt HRSZ.: 1207 CÍM: Arany János u. 10. lakóház

Részletesebben

3. Függelék a /2017.(..) önkormányzati rendelethez Műemléki védettség A műemlékek területe, a műemlék telke és a műemléki környezet védett értékei

3. Függelék a /2017.(..) önkormányzati rendelethez Műemléki védettség A műemlékek területe, a műemlék telke és a műemléki környezet védett értékei 3. Függelék a /2017.(..) önkormányzati rendelethez Műemléki védettség A műemlékek területe, a műemlék telke és a műemléki környezet védett értékei A B C D E 1. törzsszám helyrajzi szám cím védelem megnevezés

Részletesebben

NÉMETKÉR KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE februári adatok alapján frissítve

NÉMETKÉR KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE februári adatok alapján frissítve NÉMETKÉR KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE 2018. februári adatok alapján frissítve Németkér, Ady Endre u. 19. 254, 255, 256 H1 lakóépület (tájház) és utcai kerítés A zsúpfedeles kis lakóház a zsellérházak

Részletesebben

Előszállás. 1. melléklet a /2017. ( ) önkormányzati rendelet. A település helyi védelem alatt álló építészeti örökségeinek jegyzéke

Előszállás. 1. melléklet a /2017. ( ) önkormányzati rendelet. A település helyi védelem alatt álló építészeti örökségeinek jegyzéke Előszállás 1. melléklet a /2017. ( ) önkormányzati rendelet A település helyi védelem alatt álló építészeti örökségeinek jegyzéke 1. fejezet Helyi területi védelem alatt álló területek elnevezése és lehatárolása

Részletesebben

GÖRCSÖNYDOBOKA KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE

GÖRCSÖNYDOBOKA KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE GÖRCSÖNYDOBOKA KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE 2017. DECEMBER HELYI VÉDELEMRE ÉPÍTMÉNYEK ÉS RÉSZLETEK Görcsönydoboka, Csele u. 032/15 hrsz. M kálvária A templom mögötti dombon álló kálvária épített

Részletesebben

Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület. Dokumentáció helyi védelem törléséhez

Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület. Dokumentáció helyi védelem törléséhez Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület Dokumentáció helyi védelem törléséhez Az épület a Széchenyi hegy északi, meredek lejtőjén helyezkedik el, a Svábhegyről a Széchenyi hegyi

Részletesebben

ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰEMLÉKVÉDELEM. Erdősmecske. Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök

ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰEMLÉKVÉDELEM. Erdősmecske. Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök MŰEMLÉKVÉDELEM Erdősmecske Készítette: dr. Tihanyi Csaba Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök 12 11 93/2 93/3 9 8 7 16 15 1 2 27 31 31/2 6 30 3 39 40 4 89 90 91 98 51 50 49 48 47 95 81 182 46 99 45 96 97

Részletesebben

A VÁROSRENDEZÉS HANYATLÁSA ÉS

A VÁROSRENDEZÉS HANYATLÁSA ÉS A VÁROSRENDEZÉS HANYATLÁSA ÉS Egy várostervező morgolódásai Aczél Gábor DLA 2016. 07. 06. MOTTÓ Edgar Degas: Könnyű annak festeni, aki nem tud festeni A VÁROSRENDEZÉS ELHELYEZKEDÉSE AZ URBANISZTIKÁN BELÜL

Részletesebben

ÁSVÁNYRÁRÓ ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET

ÁSVÁNYRÁRÓ ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET ÁSVÁNYRÁRÓ ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET 1 1. 072/3 Zsejke-puszta, Fő utca 4. Helyi védelemre javasolt Szűz-Mária szobor. Folyamatos állagmegóvás és a környezet karbantartása

Részletesebben

Az erdélyi Mezőség kulturális örökségének kutatása és népszerűsítése

Az erdélyi Mezőség kulturális örökségének kutatása és népszerűsítése Az erdélyi Mezőség kulturális örökségének kutatása és népszerűsítése tanulmányok Készült: a NEA-NO-15-SZ-0262 jelű pályázat támogatásával Möller István Alapítvány A szerzők # # # # # # # # # # # # # #

Részletesebben

CÍM 5609 sz. út mellett. HELYRAJZI VÉDETTSÉGI KATEGÓRIA 09 hrsz. H1. FUNKCIÓ Szent Vendel kápolna

CÍM 5609 sz. út mellett. HELYRAJZI VÉDETTSÉGI KATEGÓRIA 09 hrsz. H1. FUNKCIÓ Szent Vendel kápolna 5609 sz. út mellett 09 hrsz. H1 Szent Vendel kápolna Az állatvész elmúltávalhálából, a falu Állagmegóvás. egykori legelője szélén 1866-ban épített kápolna és az előtte álló kereszt jelentős építészeti

Részletesebben

... 51... 51... 52... 52 2

... 51... 51... 52... 52 2 1 ... 51... 51... 52... 52 2 ... 54... 55... 62... 62... 64... 64... 65... 65... 65... 66... 66... 67 3 4 1 Jászfényszaru Város Településfejlesztési Koncepció Jászfényszaru Város Önkormányzata 2002., Integrált

Részletesebben

B Á T A A P Á T I K Ö Z S É G

B Á T A A P Á T I K Ö Z S É G B Á T A A P Á T I K Ö Z S É G É R T É K L E L T Á R A BELSŐ EGYEZTETÉSRE 2017. KÉSZÜLT BÁTAAPÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT MEGBÍZÁSÁBÓL a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 496/2016.

Részletesebben

Csopak épített környezetének értékkatasztere

Csopak épített környezetének értékkatasztere H 89 Öreghegyi u.5 1227/3 védelem jellege: helyi védelem nem javasolt! érték jellege : Megsemmisült, a telken épület nem található tömegstruktúra: homlokzat nyílászárók melléképület az adatfelvétel időponja:

Részletesebben

SZENT KERESZT RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM

SZENT KERESZT RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM [Litke, Dózsa út; Hrsz.: 776] SZENT KERESZT RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM A település templomát már a középkorban említik. Az 1688. évi egyházlátogatáskor ugyan romokban hevert, de az1713-as Canonica Vizitáció

Részletesebben

FEJÉR MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI

FEJÉR MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI FEJÉR MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM 2014. február 18. Vaszócsik Vilja vaszocsikvilja@lltk.hu FEJÉR MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM Tervezés eddigi lépései Fejér megyei területfejlesztési

Részletesebben

Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének. a településkép védelméről szóló rendelet elfogadásával összefüggésben

Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének. a településkép védelméről szóló rendelet elfogadásával összefüggésben Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének a településkép védelméről szóló rendelet elfogadásával összefüggésben Vecsés Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 6/ 2016. (IV.28.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

A Fő utca 102 szám alatti tornácos parasztház Régi építésű, kontyolt. cserépfedésű vályogépület.

A Fő utca 102 szám alatti tornácos parasztház Régi építésű, kontyolt. cserépfedésű vályogépület. Egyedi tájértékek A településen összesen 72 darab egyedi tájérték található mely közül a helyi védett és műemléki védettségű épületeket már említettük. Az egyedi tájértékek típusoktól függetlenül az adott

Részletesebben

Főoltár Templomunk legimpozánsabb berendezési tárgya. Süttői vörösmárványból készült, korai empire stílű, valószínűleg a templom építési idejéből származik. A szarkofágalakú stipesen újabb, ércajtóval

Részletesebben

RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM

RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM M1 i RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM Törzsszám 685 Település Jánoshalma Azonosító 2197 Cím Béke tér 1. Bírság kategória II. hrsz 25 Települési értékleltári szám M1 EOV X 106010 Épület/építmény fajta középület

Részletesebben

Településképi Arculati Kézikönyv

Településképi Arculati Kézikönyv A településkép védelmének, alakításának új lehetőségei Településképi Arculati Kézikönyv Településképi rendelet Az építészet, az építés közügy A Településképi Arculati Kézikönyv a közösségek saját döntése

Részletesebben

Templomok. Dabas-Sári városrész

Templomok. Dabas-Sári városrész Dabas-Sári városrész Sári Római Katolikus Egyházközség: Dabas-Sári Mária Mennybemenetele Templom Pásztor Győző plébános kanonok 2371 Dabas, Szent János út 143. Telefon: 06/29/364-247 Sári egyik legrégebbi

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM Klapka György utca 2. Hrsz.: 6611 3300 EGER MAGYARORSZÁG 2015.07.13. Oldal 1 / 11 LOKÁCIÓ ANALÍZIS MAKRO KÖRNYEZET Megye Heves Régió Észak-Magyarország Lakosság száma Kb. 56 500

Részletesebben

7. melléklet a 11/2017. (XII. 19.) önkormányzati rendelet HELYRAJZI SZÁM CÍM ÉPÍTMÉNY NEVE 23 ALKOTMÁNY UTCA 27. LAKÓÉPÜLET KERÍTÉS

7. melléklet a 11/2017. (XII. 19.) önkormányzati rendelet HELYRAJZI SZÁM CÍM ÉPÍTMÉNY NEVE 23 ALKOTMÁNY UTCA 27. LAKÓÉPÜLET KERÍTÉS 7. melléklet a 11/2017. (XII. 19.) önkormányzati rendelet Értékleltár - A helyi védelem alatt álló építészeti elemeinek részletes bemutatása 23 ALKOTMÁNY UTCA 27. LAKÓÉPÜLET KERÍTÉS - az épület tömege

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 39/2008. (IX.16.) rendelete egyes helyi rendeletek módosításáról

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 39/2008. (IX.16.) rendelete egyes helyi rendeletek módosításáról Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 39/2008. (IX.16.) rendelete egyes helyi rendeletek módosításáról Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről

Részletesebben

A Foglalkoztatási Fıigazgatóság és az Európai Szociális Alap bemutatása

A Foglalkoztatási Fıigazgatóság és az Európai Szociális Alap bemutatása A Foglalkoztatási Fıigazgatóság és az Európai Szociális Alap bemutatása Miskolc, 2010. október 21. Ságodi Nóra Európai Bizottság Foglalkoztatási, Szociális és Esélyegyenlıségi Fıigazgatóság A2 Fıosztály

Részletesebben

Területi kohézió a fejlesztéspolitikában

Területi kohézió a fejlesztéspolitikában Területi kohézió a fejlesztéspolitikában Dr. Szaló Péter szakállamtitkár 2008. Március 20.. Lisszaboni szerzıdés az EU-ról 2007 december 13 aláírják az Európai Alkotmányt Az Európai Unióról és az Európai

Részletesebben

123. RÁKOSPALOTA -- PESTÚJHELY ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEI. Városrész: ÜDÜLŐTELEP. Utca, házszám: SZŐDLIGET UTCA 19.

123. RÁKOSPALOTA -- PESTÚJHELY ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEI. Városrész: ÜDÜLŐTELEP. Utca, házszám: SZŐDLIGET UTCA 19. RÁKOSPALOTA -- PESTÚJHELY ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEI SZŐDLIGET UTCA 19. 123. Morzsa utca 1-3 5 87988/2 87997 6a 6b 87991 87992 87990 87989 87984 7 87996 87993 24-26 22 27 6c 9 87995 20 18 16 14 Sződliget utca

Részletesebben

Vizsgálati szempontsor a január 5-ei műhelymunka alapján

Vizsgálati szempontsor a január 5-ei műhelymunka alapján TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 Minőségfejlesztés a felsőoktatásban A fenntartható fejlődés szempontjai a felsőoktatási minőségirányítás intézményi gyakorlatában Vizsgálati szempontsor a 2012. január 5-ei műhelymunka

Részletesebben

Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről

Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a település

Részletesebben

Dr. Szlávik János: Környezet- és erőforrásgazdaságtan. Bevezetés. Természet Társadalom- Gazdaság. Oktató: Dr. Csáfor Hajnalka

Dr. Szlávik János: Környezet- és erőforrásgazdaságtan. Bevezetés. Természet Társadalom- Gazdaság. Oktató: Dr. Csáfor Hajnalka Dr. Szlávik János: Környezet- és erőforrásgazdaságtan Oktató: Dr. Csáfor Hajnalka főiskolai i docens Vállalkozás-gazdaságtan Tanszék E-mail: hcsafor@ektf.hu Eszterházy Károly Főiskola Gazdaság- és Társadalomtudományi

Részletesebben

INGATLAN LEÍRÁSA #6 KISKŐRÖS, DÓZSA GYÖRGY ÚT 28. BEÉPÍTETT INGATLAN Hrsz.: 2715 Az értékelt vagyontárgy Az ingatlan környezete Az értékelt ingatlan Bács-Kiskun megyében, Kiskőrösön helyezkedik el. A város

Részletesebben

A Rendelet melléklete helyébe jelen rendelet melléklete lép. (1) A Rendelet 9. -a hatályát veszti.

A Rendelet melléklete helyébe jelen rendelet melléklete lép. (1) A Rendelet 9. -a hatályát veszti. Kétegyháza Nagyközség Képviselő-testületének 2/2016. (III.25.) számú rendelete az építészeti örökség helyi védelméről szóló 5/2009. (IV.3.) számú rendelet módosításáról 1 Kétegyháza Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

Budapest, XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testületének többször módosított 6/2002.(III. 26.) önkormányzati rendelete a

Budapest, XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testületének többször módosított 6/2002.(III. 26.) önkormányzati rendelete a Budapest, XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testületének többször módosított 6/2002.(III. 26.) önkormányzati rendelete a BUDAPEST, XXI. KERÜLET CSEPEL VÁROSRENDEZÉSI ÉS ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL

Részletesebben

Bakonypölöske TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV

Bakonypölöske TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV Bakonypölöske TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 3 2. Bakonypölöske bemutatása... 4 3. Örökségünk... 6 4. Eltérő karakterű településrészek Bakonypölöskén... 7 Történeti településrész...

Részletesebben

FEJLESZTÉSI politika és FENNTARTHATÓSÁGI politika kapcsolata globális, EU és hazai szinten. KvVM Stratégiai Fıosztály

FEJLESZTÉSI politika és FENNTARTHATÓSÁGI politika kapcsolata globális, EU és hazai szinten. KvVM Stratégiai Fıosztály FEJLESZTÉSI politika és FENNTARTHATÓSÁGI politika kapcsolata globális, EU és hazai szinten KvVM Stratégiai Fıosztály Történeti áttekintés - globális szinten Fejlesztési együttmőködés 1944 Bretton Woods

Részletesebben

FELÚJÍTÁSÁNAK PROJEKTJEI

FELÚJÍTÁSÁNAK PROJEKTJEI A SZARVASI, 2012-ben 200 éves Assisi Szent Klára tiszteletére szentelt templom FELÚJÍTÁSÁNAK PROJEKTJEI Készítette Seidl Ambrus plébános 2008. őszén Templom felújítási projektek A szarvasi rk. templomot

Részletesebben

125. RÁKOSPALOTA -- PESTÚJHELY ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEI. Városrész: ÜDÜLŐTELEP. Utca, házszám: SZŐDLIGET UTCA 19.

125. RÁKOSPALOTA -- PESTÚJHELY ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEI. Városrész: ÜDÜLŐTELEP. Utca, házszám: SZŐDLIGET UTCA 19. SZŐDLIGET UTCA 19. 125. Morzsa utca 1-3 5 87988/2 87997 6a 6b 87991 87992 87990 87989 87984 7 87996 87993 24-26 22 27 6c 9 87995 20 18 16 14 Sz ő dl iget utca 25b 25a 23 21 19 17 15 87888 87889 87890 87893

Részletesebben

1.SZ. MELLÉKLET: ORSZÁGOS MŰEMLÉKI VÉDETTSÉGŰ ÉPÍTMÉNYEK ÉS MŰEMLÉKI KÖRNYEZETÜK

1.SZ. MELLÉKLET: ORSZÁGOS MŰEMLÉKI VÉDETTSÉGŰ ÉPÍTMÉNYEK ÉS MŰEMLÉKI KÖRNYEZETÜK 1 1.SZ. MELLÉKLET: ORSZÁGOS MŰEMLÉKI VÉDETTSÉGŰ ÉPÍTMÉNYEK ÉS MŰEMLÉKI KÖRNYEZETÜK ORSZÁGOS VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK Draskovich-kastély, ma diákotthon Köztársaság tér 7. 976 hrsz. M 378 M ll. Kastélykert,

Részletesebben

KÉPJEGYZÉK. 1. A gyulafehérvári székesegyház nyugati kapuja, 1270 körül (Entz Géza Antal felvétele)

KÉPJEGYZÉK. 1. A gyulafehérvári székesegyház nyugati kapuja, 1270 körül (Entz Géza Antal felvétele) KÉPJEGYZÉK 1. A gyulafehérvári székesegyház nyugati kapuja, 1270 körül (Entz Géza Antal 2. A gyulafehérvári székesegyház kelet felől az 1270-es években újjáépített főszentéllyel (Josef Fischer felvétele,

Részletesebben

SOMBEREK KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE

SOMBEREK KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE SOMBEREK KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE 2017. DECEMBER Somberek, Kossuth Lajos u. 68. 658 H1 lakó- és gazdasági épület, utcai kerítés A fésűs beépítési mód szerint épült falazott tornácos hagyományos

Részletesebben

A Velencei Értéktár Bizottság 2015. november 9-i ülésén VÉB/2015/5 határozatszám alatt a Beck kastélyt a Velencei Értéktár részének nyilvánította.

A Velencei Értéktár Bizottság 2015. november 9-i ülésén VÉB/2015/5 határozatszám alatt a Beck kastélyt a Velencei Értéktár részének nyilvánította. Velencei Értéktár A Velencei Értéktár Bizottság 2015. november 9-i ülésén VÉB/2015/5 határozatszám alatt a Beck kastélyt a Velencei Értéktár részének nyilvánította. A döntés az alábbi javaslat alapján

Részletesebben

4. számú melléklet: Javasolt helyi védelem elemeinek értékleltára

4. számú melléklet: Javasolt helyi védelem elemeinek értékleltára 4. számú melléklet: Javasolt helyi védelem elemeinek értékleltára További egyedi értékek, javaslat védési és vizsgálati eljárásokra az értékvédelmi rendelet kereteihez igazodva, új típusú értékvizsgálattal

Részletesebben

SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Szentes, Kossuth tér 6. tel.: 63/ , 30/

SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Szentes, Kossuth tér 6.   tel.: 63/ , 30/ SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA FŐÉPÍTÉSZ 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 30/933-5414 Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész Tárgy: Kiemelt fejlesztési területek Szentes

Részletesebben

II.3. ALÁTÁMASZTÓ JAVASLAT (Településrendezés és változással érintett területek) Munkarész a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 3. melléklete szerinti

II.3. ALÁTÁMASZTÓ JAVASLAT (Településrendezés és változással érintett területek) Munkarész a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 3. melléklete szerinti ALÁTÁMASZTÓ JAVASLAT (Településrendezés és változással érintett területek) Munkarész a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 3. melléklete szerinti tartalommal készült a település sajátosságainak figyelembevételével.

Részletesebben

ÉRTÉKVIZSGÁLAT DOMBEGYHÁZ NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETÉHEZ

ÉRTÉKVIZSGÁLAT DOMBEGYHÁZ NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETÉHEZ ÉRTÉKVIZSGÁLAT DOMBEGYHÁZ NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETÉHEZ Értékvizsgálat 2 KÉSZÍTETTE: Tér és Terület Kft. Gyula, Hajnal utca 25/2. Szöveg: Torma Gyöngyi, vezető tervező É/1, SZÉS5, TT/1 04-0135

Részletesebben

Újfehértó. Településképi Arculati Kézikönyv és Településképi Rendelet készítése és társadalmasítása

Újfehértó. Településképi Arculati Kézikönyv és Településképi Rendelet készítése és társadalmasítása Újfehértó Településképi Arculati Kézikönyv és Településképi Rendelet készítése és társadalmasítása Előadók: Gonda-Magyar Andrea és Labbancz András Újfehértó, 2017. június 6. Bevezető Lakókörnyezetünk színvonala

Részletesebben

Homlokzat A lábazatot szigetelni kell, a vakolást el kell végezni a javítandó felületen. Pince

Homlokzat A lábazatot szigetelni kell, a vakolást el kell végezni a javítandó felületen. Pince Felújítási, helyreállítási javaslatok Tetõ A tetõ azonnali felújításra szorul. Homlokzat A lábazatot szigetelni kell, a vakolást el kell végezni a javítandó felületen. A nyílászárókat le kell festeni.

Részletesebben

HATÁSVIZSGÁLATI LAP. 1. Társadalmi hatások A rendeletmódosítás a vonatkozó szabályok pontosítását, jogszabályi viszonyokhoz igazítását tartalmazza.

HATÁSVIZSGÁLATI LAP. 1. Társadalmi hatások A rendeletmódosítás a vonatkozó szabályok pontosítását, jogszabályi viszonyokhoz igazítását tartalmazza. HATÁSVIZSGÁLATI LAP Gyöngyösfalu község Önkormányzatának a Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási tervéről szóló 10/2015 (IX. 29.) önkormányzati rendelete módosításához 1. Társadalmi hatások A rendeletmódosítás

Részletesebben

Feladatok a fenntartható városfejlesztés érdekében Dr. Szaló Péter szakállamtitkár

Feladatok a fenntartható városfejlesztés érdekében Dr. Szaló Péter szakállamtitkár Feladatok a fenntartható városfejlesztés érdekében Dr. Szaló Péter szakállamtitkár Győr, 2009. október 28. Válság van? Szabó Lajos: Válság akkor van, ha az emberek válságként élik meg a körülöttük levő

Részletesebben

Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete

Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete Dósa Henrietta Táj- és természetvédelmi referens VM, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Természet védelméről szóló 1996. évi LIII. Törvény

Részletesebben

OTP Consulting Romania OTP Bank Romania. Uniós források vállalkozásoknak Nagyvárad, április 4.

OTP Consulting Romania OTP Bank Romania. Uniós források vállalkozásoknak Nagyvárad, április 4. OTP Consulting Romania OTP Bank Romania Uniós források vállalkozásoknak Nagyvárad, 2008. április 4. A Nemzeti Stratégiai Referencia Kerethez kapcsolódó Operatív Programok Humánerőforrás-fejlesztési Operatív

Részletesebben

Tanulmányterv - Derecske TRT 2014. 1.sz. módosítás Szilágyi Lajos vállalkozó érdekében történő Településrendezési tervezési feladatok

Tanulmányterv - Derecske TRT 2014. 1.sz. módosítás Szilágyi Lajos vállalkozó érdekében történő Településrendezési tervezési feladatok C Í V I S T E R V VÁROSTERVEZŐ ÉS ÉPÍTÉSZ IRODA BETÉTI TÁRSASÁG Levelezési cím: 4031 Debrecen, Derék utca 245 Iroda: 4025 Debrecen, Széchenyi utca 8 sz. Tel:(30) 9818-172, Tel/fax: (52) 531-732 Email:

Részletesebben

A KRAFT PROJEKT TANULSÁGAI

A KRAFT PROJEKT TANULSÁGAI A KRAFT PROJEKT TANULSÁGAI Gaál Zoltán Kőszeg, 2017. január 21. A TRIPLE HELIX MODELL Egyetemek Kutatóintézetek Kormányzat Üzleti szféra A kutatás módszertana Szakirodalmi áttekintés Dokumentum- és tartalomelemzés

Részletesebben

I. A rendelet hatálya, általános rendelkezések

I. A rendelet hatálya, általános rendelkezések Bucsuszentlászlói Községi Önkormányzat 9/2004.(VII.08.) sz. Önk. rendelete az épített és természeti értékek helyi védelmére vonatkozó szabályokról Búcsúszentlászló Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

ABÁDSZALÓK VÁROS MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI JAVASLATA

ABÁDSZALÓK VÁROS MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI JAVASLATA E X! É p í t é s z i r o d a K f t. 5000 Szolnok, Hunyadi út 41. tel. / fax : (56) 423 651 ABÁDSZALÓK VÁRS MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI JAVASLATA Szolnok, 2005. június E X! É p í t é s z i r o d a K f t. 5000 Szolnok,

Részletesebben

A HELYI TELELPÜLÉSKÉPI VÉDELEM ESETEI

A HELYI TELELPÜLÉSKÉPI VÉDELEM ESETEI 1. melléklet A helyi településképi védelemről szóló Szomód Község /2017. (.) ök. rendeletéhez 1. TERÜLETI VÉDELEM A HELYI TELELPÜLÉSKÉPI VÉDELEM ESETEI 1.1 A településszerkezetileg védett történelmi településmag

Részletesebben

Hogyan csinálják mások? Az európai Víz- és Szennyvíztechnológiai Platform

Hogyan csinálják mások? Az európai Víz- és Szennyvíztechnológiai Platform A szippantóskocsitól a nanotechnológiáig Jó irányba halad a települési vízgazdálkodás kutatás-fejlesztése? Hogyan csinálják mások? Az európai Víz- és Szennyvíztechnológiai Platform Dr. Szabó Anita 2009.

Részletesebben

HATÁROZAT TERVEZET. Csévharaszt község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. ( ) számú határozata a Településszerkezeti Terv megállapításáról

HATÁROZAT TERVEZET. Csévharaszt község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. ( ) számú határozata a Településszerkezeti Terv megállapításáról HATÁROZAT TERVEZET Csévharaszt község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. ( ) számú határozata a Településszerkezeti Terv megállapításáról Csévharaszt község Önkormányzata Képviselő-testülete az

Részletesebben

TARTALO M J E GYZ É K

TARTALO M J E GYZ É K TARTALO M J E GYZ É K 1. sz. melléklet Térképvázlat az akcióterület elhelyezkedéséről a településen belül 1 2. sz. melléklet Az akcióterületre vonatkozó településszerkezeti és a szabályozási terv vonatkozó

Részletesebben

Regulation (EC) No. 1080/2006

Regulation (EC) No. 1080/2006 Irányító Hatóság Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 27-213 Európai kohéziós politika 27 és 213 között A. Stratégiai megközelítés: a kohéziós politika összekapcsolása a fenntartható

Részletesebben

1.1. Készítésben együttműködő partnerek

1.1. Készítésben együttműködő partnerek TAK előzetes tájékoztató Penc, 2017. június 7 NEMZETI ÉPÍTÉSZETPOLITIKA (2015. október) feladata, hogy bemutassa a minőségi épített környezet megteremtése mellett, hogyan lehet hatékonyabb a lakosság szolgálata,

Részletesebben

Soltvadkert Város Fenntartható Fejlődésének Lokális Programja (Local Agenda 21) - Soltvadkerti LA21 -

Soltvadkert Város Fenntartható Fejlődésének Lokális Programja (Local Agenda 21) - Soltvadkerti LA21 - Soltvadkert Város Fenntartható Fejlődésének Lokális Programja (Local Agenda 21) - Soltvadkerti LA21 - Készítette: Soltvadkert Város Önkormányzatának megbízásából: Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési

Részletesebben

EGYEDI TÁJÉRTÉK ADATLAP

EGYEDI TÁJÉRTÉK ADATLAP Jelzet: K-1 Az egyedi tájérték megnevezése: lakóház kerekes kúttal Típusa: településsel kapcsolatos emlék Pontos helyszín: Hunyadi u. Helyrajzi szám: 109 Az egyedi tájérték főbb jellemzői: Lakóház, faragott

Részletesebben

ÉRTÉKVIZSGÁLAT BATTONYA VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETÉHEZ

ÉRTÉKVIZSGÁLAT BATTONYA VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETÉHEZ ÉRTÉKVIZSGÁLAT BATTONYA VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETÉHEZ Értékvizsgálat 2 KÉSZÍTETTE: Tér és Terület Kft. Gyula, Hajnal utca 25/2. Szöveg: Torma Gyöngyi, vezető tervező É1, SZÉS5, TT-1/04-0135/2006 okl.

Részletesebben

m e t s z e t Kapy Jenő DLA, YBL díjas építész Botzheim Bálint építész-munkatárs

m e t s z e t Kapy Jenő DLA, YBL díjas építész Botzheim Bálint építész-munkatárs E-3 FŐHOMLOKZAT főhomlokzat Ajánlati vázlatterve 2012. 10. 07 helyszínrajz a l a p r a j z m e t s z e t Kapy Jenő DLA, YBL díjas építész Botzheim Bálint építész-munkatárs oldalhomlokzat hátsóhomlokzat

Részletesebben

HOMLOKZATFELÚJÍTÁS MŰSZAKI LEÍRÁS

HOMLOKZATFELÚJÍTÁS MŰSZAKI LEÍRÁS HOMLOKZATFELÚJÍTÁS Budapest, VIII. Rákóczi tér 2. HRSZ.: 34898 MŰSZAKI LEÍRÁS településképi bejelentéshez Megrendelő: Red Loft Invest Kft. 1212 Budapest, Tiborc utca 22. Tervező: Invenio Studio 1114 Bp.,

Részletesebben

Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2009.(XI.23.) rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelmérôl

Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2009.(XI.23.) rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelmérôl Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2009.(XI.23.) rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelmérôl Jóváhagyott rendelet Váchartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

PROJEKTAUDIT JELENTÉS - - -

PROJEKTAUDIT JELENTÉS - - - Projektaudit jelentés Hajdúszoboszló Város Önkormányzata 2007-2013 közötti időszak projektterveire vonatkozóan megacity - projektalapú városfejlesztési program wwwazentelepulesemhu PROJEKTAUDIT JELENTÉS

Részletesebben

HÉ-1. malomépület építmény (egyedi védelem) jelentõs ipari épület, használati és esztétikai jelentõsége miatt védelemre érdemes

HÉ-1. malomépület építmény (egyedi védelem) jelentõs ipari épület, használati és esztétikai jelentõsége miatt védelemre érdemes HÉ-1 RENDELTETÉS, HSZNÁLT VÉDETTSÉGI KTEGÓRI VÉDETTSÉG INDOKLÁS ÍM Nemesdömölk, Nemesdömölki u. 15. HRSZ. 2 malomépület jelentõs ipari épület, használati és esztétikai jelentõsége miatt védelemre érdemes

Részletesebben

Egységes szerkezetben a 20/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelettel, valamint a 3/2016.(III.30.) önkormányzati rendelettel

Egységes szerkezetben a 20/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelettel, valamint a 3/2016.(III.30.) önkormányzati rendelettel Piliscsév Község Képviselő-testületének 10/2007.(IV.2.) rendelete a Piliscsév településképe és történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről Egységes szerkezetben a 20/2011.(XI.30.)

Részletesebben

2013. július 2., Szikszó. 25 July 2013

2013. július 2., Szikszó. 25 July 2013 Mintaprojekt az elérhető Európai Uniós források felhasználásának elősegítéséért a hátrányos helyzetű lakosság fenntartható lakhatási körülményeinek és szociális helyzetének javítása érdekében Pécsett 2013.

Részletesebben

DUNAVARSÁNY POLGÁRMESTERI HIVATAL ÚJ ÉPÜLET KOSSUTH LAJOS KŐSZOBOR

DUNAVARSÁNY POLGÁRMESTERI HIVATAL ÚJ ÉPÜLET KOSSUTH LAJOS KŐSZOBOR DUNAVARSÁNY POLGÁRMESTERI HIVATAL ÚJ ÉPÜLET KOSSUTH LAJOS KŐSZOBOR tervezet Dunavarsány, 2014. június MŰLEÍRÁS, KONCEPCIÓ Dunavarsányban élő alkotóművészként munkámmal szeretnék hozzátenni a város életéhez,

Részletesebben

A NÉS-2 stratégiai környezeti vizsgálata

A NÉS-2 stratégiai környezeti vizsgálata A NÉS-2 stratégiai környezeti vizsgálata Dr. Kukely György cégvezető Terra Studio Kft. Terra Studio Kft. A stratégiai környezeti vizsgálat 2/2005. (I.11.) Korm. rendelet szerint stratégiai környezeti vizsgálat

Részletesebben

Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom

Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom A templom története: A mai ipolyfödémesi templom 1757-ben épült barokk stílusban torony nélkül (fotó 1934-ből) 1850-60-ban volt felujítva. Egyhajós építmény, melynek

Részletesebben

Szentély feletti freskó ( Dorffmeister István)

Szentély feletti freskó ( Dorffmeister István) Műemléki védelem alatt álló épületek 1./ Zrínyi u. 2. római katolikus templom 169/2 hrsz. Templom nyugati irányból Szentély feletti freskó ( Dorffmeister István) 1763-ban épült barokk stílusban. Rendkívül

Részletesebben

BÁTMONOSTOR MUNKAKÖZI ANYAG! TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV

BÁTMONOSTOR MUNKAKÖZI ANYAG! TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV BÁTMONOSTOR MUNKKÖZI NYG! TELEPÜLÉSKÉPI RCULTI KÉZIKÖNYV 2017 ELŐSZÓ Jelen Kézikönyv fő célja Bátmonostor építészeti és természeti értékeinek, jellgzetességeinek bemutatásán keresztül az itt élő vagy a

Részletesebben

INTELLIGENS SZAKOSODÁSI STRATÉGIÁK. Uniós válasz a gazdasági válságra

INTELLIGENS SZAKOSODÁSI STRATÉGIÁK. Uniós válasz a gazdasági válságra INTELLIGENS SZAKOSODÁSI STRATÉGIÁK Uniós válasz a gazdasági válságra INTELLIGENS SZAKOSODÁSI STRATÉGIÁK. MEGHATÁROZÁS 2014. évi 1303 sz. EU Rendelet

Részletesebben

Transznacionális programok

Transznacionális programok Transznacionális programok Csalagovits Imre János csalagovits@vati.hu 06 30 2307651 OTKA Konferencia 2009 Május 22 1 Tartalom Hidden Agenda Nemzeti és transznacionális érdek Stratégia és menedzsment Transznacionális

Részletesebben

Budakalász Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2005. (VII.18.) rendelete a település építészeti örökségének helyi védelméről

Budakalász Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2005. (VII.18.) rendelete a település építészeti örökségének helyi védelméről Budakalász Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2005. (VII.18.) rendelete a település építészeti örökségének helyi védelméről Budakalász Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

HELYI EGYEDI VÉDELEMRE JAVASOLT ELEMEK ÉRTÉKVIZSGÁLATA

HELYI EGYEDI VÉDELEMRE JAVASOLT ELEMEK ÉRTÉKVIZSGÁLATA HELYI EGYEDI VÉDELEMRE JAVASOLT ELEMEK ÉRTÉKVIZSGÁLATA 2018 Hrsz.: 162 Cím: Rákóczi út 14. Eredeti épület megnevezése: Magyar Nemzeti Bank ceglédi fiók 60. Cegléd Tulajdonviszonyok: Állami Jelenlegi funkció:

Részletesebben

F E L S Ő N Y É K K Ö Z S É G

F E L S Ő N Y É K K Ö Z S É G F E L S Ő N Y É K K Ö Z S É G É R T É K L E L T Á R A BELSŐ EGYEZTETÉSRE 2017. KÉSZÜLT FELSŐNYÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT MEGBÍZÁSÁBÓL a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 496/2016.

Részletesebben

Alföldi. Legendás Túracsomag KISÚJSZÁLLÁS. Ahol magad is legendára találsz

Alföldi. Legendás Túracsomag KISÚJSZÁLLÁS. Ahol magad is legendára találsz Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag KISÚJSZÁLLÁS Ahol magad is legendára találsz Kisújszállás, mint Legendás Helyszín bemutatása: Kisújszállás az Alföld szívében Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik leghagyománytisztelőbb

Részletesebben

Javaslat az Ózd, Iparvasút út 10. sz. alatti ingatlan értékarányos cseréjére

Javaslat az Ózd, Iparvasút út 10. sz. alatti ingatlan értékarányos cseréjére Javaslat az Ózd, Iparvasút út 10. sz. alatti ingatlan értékarányos cseréjére Ózd, 2011. április 21. Elıterjesztı: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság Elnöke Elıkészítı: PH Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási

Részletesebben

Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség

Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség 46. Közgazdász-vándorgyűlés Czakó Erzsébet Eger, 2008. június 27. 1/17 Témakörök 1. Versenyképesség az EU szintjén 2. A Lisszaboni Stratégia és metamorfózisai

Részletesebben

Kérdőív. Tisztelt Lakosunk!

Kérdőív. Tisztelt Lakosunk! Kérdőív Tisztelt Lakosunk! Szeretnénk minél pontosabb képet kapni a településen élők véleményéről a Településképi Arculati Kézikönyv készítéséhez. A kitöltés természetesen névtelen, az adatokat titkosan

Részletesebben

Kiemelt Fejlesztési Központok lehetőségei között

Kiemelt Fejlesztési Központok lehetőségei között Kiemelt Fejlesztési Központok lehetőségei 2014-2020 között Tartalom A helyszín Miskolc Megyei Jogú Város kiemelt fejlesztési központ Eredményeink - röviden Mit várunk a rendezvénytől? Miskolci jövőkép

Részletesebben

MAGYAREGREGY TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE. 3. számú melléklet: Védelemre javasolt művi értékek és a Műemlékek

MAGYAREGREGY TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE. 3. számú melléklet: Védelemre javasolt művi értékek és a Műemlékek 3. számú melléklet: Védelemre javasolt művi értékek és a Műemlékek 1 SOR 1. 0196 Külterületen M M 339 50041/1958 Mecsek északkeleti részén, a hegyvonulat kiugró nyúlványán áll. Római és középkori előzmény

Részletesebben

ENERGIAHATÉKONYSÁGI TIPPEK KONFERENCIA Energiatudatos építészet/felújítás egy konkrét, megvalósult példán keresztül BME MET 2013. 04. 27.

ENERGIAHATÉKONYSÁGI TIPPEK KONFERENCIA Energiatudatos építészet/felújítás egy konkrét, megvalósult példán keresztül BME MET 2013. 04. 27. Energiatudatos építészet/felújítás egy konkrét, megvalósult példán keresztül BME MET 2013. 04. 27. Előadó: Medgyasszay Péter PhD egyetemi docens, BME Magasépítési Tanszék TARTALOM 1. Alapvetés 1.1 Környezeti

Részletesebben

Bevezetés. Előzmények

Bevezetés. Előzmények ÉPÍTETT KÖRNYEZET Bevezetés Az építési törvény, és a hozzá kapcsolódó jogszabályok 1998. január 1.-től módosultak, amely következtében megváltozott a településrendezési tervek készítésének menete és formája.

Részletesebben

Település adatlap. Település neve:... Kategória: Falu: 2000 főig, Falu: 2000 fő fölött, Város: főig, Város: fő fölött,

Település adatlap. Település neve:... Kategória: Falu: 2000 főig, Falu: 2000 fő fölött, Város: főig, Város: fő fölött, Település adatlap Település neve:... Kategória: Falu: 2000 főig, Falu: 2000 fő fölött, Népesség:... Megye:... Turisztikai régió:... Polgármester:... Cím:... Telefon:... Zsűrizők neve:............... Összegzés:

Részletesebben

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció

Részletesebben

Lakcím:. Születési év:.. Egyesületi tagság: Teljesítés módja:..

Lakcím:. Születési év:.. Egyesületi tagság: Teljesítés módja:.. CSEPEL HALÁSZTELEK: SZ.SZENTMIKLÓS: SZIGETHALOM: TÖKÖL: SZIGETCSÉP: SZ.SZENTMÁRTON: SZIGETÚJFALU: RÁCKEVE: SZIGETBECSE: MAKÁD: Név: Lakcím:. Születési év:.. Egyesületi tagság: Teljesítés módja:.. Túrázás

Részletesebben

O r s z á g o s v é d e l e m a l a t t á l l ó m ű e m é k e k é s m ű e m l é k i k ö r n y e z e t

O r s z á g o s v é d e l e m a l a t t á l l ó m ű e m é k e k é s m ű e m l é k i k ö r n y e z e t O r s z á g o s v é d e l e m a l a t t á l l ó m ű e m é k e k é s m ű e m l é k i k ö r n y e z e t Ssz. Megnevezés: Cím: Hrsz: Törzsszám: 1. Lakóház Ady Endre utca 1. 101/1 4336 Áchim A. utca Áchim

Részletesebben

HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK

HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK 1 KALOCSA VÁROS ÉRTÉKVÉDELMI RENDELET FOTÓMELLÉKLET Az értékvédelmi rendelet alkalmazása során a fotók alatt lévő megjegyzések szerint kell eljárni!! HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK Alkony utca 8. Újvárosi óvoda

Részletesebben

K é r d ő í v. Kérjük, hogy a kitöltés során jelölje meg az Önnek megfelelő választ!

K é r d ő í v. Kérjük, hogy a kitöltés során jelölje meg az Önnek megfelelő választ! K é r d ő í v Kedves Lakók! Szeretnénk minél pontosabb képet kapni a településen élők véleményéről a Településarculati Kézikönyv készítéséhez. A kitöltés természetesen névtelen, az adatokat titkosan kezeljük,

Részletesebben

Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan

Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan TÁMOP 4.2.1C-14/1/Konv-2015-0012 Völgyiné Nadabán Márta Miskolc MJV Önkormányzata, partner szintű

Részletesebben

1. melléklet: Sárisáp Község Értékvédelmi Katasztere

1. melléklet: Sárisáp Község Értékvédelmi Katasztere 1. melléklet: Sárisáp Község Értékvédelmi Katasztere 1. melléklet SÁRISÁP KÖZSÉG /2017. (....) ök. rendeletéhez SÁRISÁP TELEPÜLÉSKÉPI RENDELET TERVEZETÉHEZ 1. TERÜLETI VÉDELEM A HELYI TELELPÜLÉSKÉPI VÉDELEM

Részletesebben