III. Cím TÁJÉKOZTATÁS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "III. Cím TÁJÉKOZTATÁS"

Átírás

1 21 III. Cím TÁJÉKOZTATÁS Az utastájékoztatási feladatokat a Szolgáltató látja el, továbbá gondoskodik arról, hogy az utasokat jogaikról, kötelezettségeikről, az igénybe vehető szolgáltatásokról tájékoztassa, illetve, hogy mindazon szolgáltatásokkal kapcsolatos információk az utasok, ügyfelek rendelkezésére álljanak, melyek ahhoz szükségesek, hogy azok az utazással, a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos döntéseiket időben meghozhassák. A Szolgáltató és alvállalkozói által működtetett járatok menetrendjével, a hálózat felépítésével és a járatokkal, átszállási kapcsolatokkal összefüggő tájékoztatást nyújt az utasoknak elektronikus és nyomtatott formában, továbbá a jegy- és bérletrendszer felépítésével, az egyes díjtermékek felhasználási feltételeivel, áraival. Tájékoztatás a közforgalmú menetrend szerinti autóbuszjáratok közlekedéséről A Szolgáltatótól a közforgalmú menetrend szerinti autóbuszjáratok közlekedéséről tájékoztatás kapható: szóban - az autóbusz-állomásokon és a VOLÁNBUSZ Zrt. más utasforgalmi szolgálatánál az összes (határon átmenő, nemzetközi és) belföldi helyi, helyközi járatairól, továbbá ezek csatlakozásairól, illetve az átszállási lehetőségekről (továbbá a belföldi vonatok menetrendjéről), - a járatot végző autóbuszvezetőnél az adott járat vonalán közlekedő járatok menetrendjéről, várakozásokról és csatlakozásairól, - az autóbuszjáraton (személyes közléssel vagy elektronikus formában) induláskor az autóbuszjárat útvonaláról, a járattal érintésre kerülő főbb településekről, megállókról, majd a továbbiakban folyamatosan az érintésre kerülő következő állomásról, illetve megállóhelyről, a közvetlen csatlakozásokról, az állomáson, illetve a megállóhelyen való tartózkodás időtartamáról és a továbbindulás időpontjáról; telefonon és faxon ügyfélszolgálati időn belüli válasszal az autóbusz-állomásokon és a VOLÁNBUSZ Zrt. más utasforgalmi szolgálatánál a VOLÁNBUSZ Zrt. (határon átmenő, nemzetközi és) belföldi helyi, helyközi járatairól, továbbá ezek csatlakozásairól, illetve az átszállási lehetőségekről; írásban az 1. sz Függelékben a VOLÁNBUSZ Zrt. (határon átmenő, nemzetközi és) belföldi helyi, helyközi járatairól, továbbá ezek csatlakozásairól, illetve az átszállási lehetőségekről; Az autóbusz-állomásokon összesített tájékoztatás az autóbusz-állomásról induló és oda érkező autóbuszjáratokról: - a célállomás, illetve érkező járatoknál a járat az indulási helye szerinti bontásban az indulási, illetve érkezési időpontok, a közlekedés napja és a felszállóhely száma (érkezési hely száma) feltüntetésével; A megállóhelyeken és a VOLÁNBUSZ Zrt. által üzemeltetett autóbusz-állomások felszállóhelyeinél elektronikus vagy kifüggesztett írásos tájékoztatók útján:

2 22 - a megállóhelyet érintő (az autóbusz-állomás felszállóhelyéről induló) autóbuszjáratok indulási időpontjáról és közlekedési napjairól végállomásuk, illetve az útvonalukkal érintett jelentősebb helységek szerinti csoportosításban, - a megállóhelyet (az autóbusz-állomás felszállóhelyét) érintő autóbuszjáratok menetrendjének módosításáról és átmeneti változásáról a hatályba lépés időpontja előtt; Autóbusz-állomásokon elektronikus vagy írásos formában, továbbá (naponta, üzemidőben) hangosbemondó útján: - az állomásra érkező és onnan induló autóbuszjáratokról érkezésükkor, illetve indulásukat megelőzően a beszállásra való felhívásként, - az autóbuszjáratok felszállóhelyéről (a felszállóhely számáról, ahonnan a járatot végző autóbusz indul); A járatot végző autóbuszon elektronikus vagy írásos formában (legalább kívülről) a végállomásról és szükség szerint a köztes útvonalról (vagy csak a célállomásról és az útvonalról), továbbá helyi és egyes elővárosi járatokon a vonalszámról. A felsoroltakon kívül a VOLÁN társaságok közös honlapjáról: - menetrendi kereső használatával tájékoztatás kapható az összes VOLÁN társaság belföldi helyközi autóbuszjáratáról, valamint a határon átmenő és nemzetközi járatok menetrendjéről. Tájékoztatás az utazási feltételekről, díjszabásról és egyéb, a személyszállításhoz kapcsolódó egyéb szolgáltatásokról A VOLÁNBUSZ Zrt. a közforgalmú menetrend szerinti autóbuszjáratok igénybevételi feltételei és az igénybe vehető egyéb szolgáltatásai tárgykörben tájékoztatást ad: - a VOLÁNBUSZ Zrt. és az utas között létrejövő személyszállítási szerződés feltételeiről (Utazási feltételek), - a közforgalmú menetrend szerinti autóbuszjáratokon alkalmazott díjakról és kiszámítási módjukról, - az utazási kedvezményekről, azok mértékéről, a kedvezmények igénybevételi feltételeiről és a jogosultság igazolásáról, - az egyes jegy- és bérletfajtákról, azok érvényességének és használatának feltételeiről, - az autóbuszba bevihető kézipoggyászok és csomagok engedélyezett tartalmáról, méretéről, tömegéről és a szállítási egyéb feltételeiről, valamint szállításuk díjáról, - az útipoggyász fuvarozást végző autóbuszjáratokról, a poggyászok engedélyezett tartalmáról, méretéről, tömegéről, darabszámáról és a poggyászfuvarozás egyéb feltételeiről, valamint a poggyászfuvarozás díjáról, - az ülőhelyfoglalás feltételeiről, a VOLÁNBUSZ Zrt. által ülőhelyfoglalási lehetőséggel közlekedtetett járatairól, valamint más szolgáltatók azon járatairól, amelyen utazáshoz ülőhely a VOLÁNBUSZ Zrt.-nál előzetesen foglalható, - a VOLÁNBUSZ Zrt. járatain történő utazásokra vonatkozó baleset- és poggyászbiztosítási feltételekről,

3 23 - a VOLÁNBUSZ Zrt. egyéb személyszállítási szolgáltatásiról (különjárat stb.), azokkal kapcsolatos ügyintézéssel, illetve tájékoztatással foglalkozó szolgálati helyeiről, azok elérhetőségéről, - autóbusz-állomáson/megállóhelyen/váróteremben/peronon/autóbuszon a biztonság érdekében elektronikus biztonságtechnikai rendszerrel történő megfigyelés, kép- és/vagy hangfelvétel készítés, kezelés tényéről, az adatkezelés körülményeiről, továbbá a felvételeken szereplők jogairól. A felsoroltakról tájékoztatást ad: szóban az autóbusz-állomásokon és a VOLÁNBUSZ Zrt. más utasforgalmi szolgálatánál (1.sz sz. Függelék) az összes (határon átmenő, nemzetközi és) belföldi helyi, helyközi járataira vonatkozóan; telefonon és faxon ügyfélszolgálati időn belüli válasszal : az autóbusz-állomásokon és a Szolgáltató más utasforgalmi szolgálatánál (1. sz. Függelék) VOLÁNBUSZ Zrt. (határon átmenő, nemzetközi és) belföldi helyi, helyközi járataira vonatkozóan; írásban az 1. sz. Függelékben VOLÁNBUSZ Zrt. (határon átmenő, nemzetközi és) VOLÁNBUSZ Zrt. helyközi és helyi járataira vonatkozóan. A felsoroltakon kívül a VOLÁN társaságok közös honlapjáról: - tájékoztatás kapható a VOLÁN társaságok közös Utazási feltételeiről és Díjszabásáról (az utóbbiról kivonatos). Tájékoztatás az egyes utazási viszonylatokban, illetve vonalakon fizetendő menetdíjakról A VOLÁNBUSZ Zrt. az egyes belföldi helyközi utazási viszonylatokban és a helyi autóbuszjáratokon az ellátásért felelős által a közszolgáltatási szerződésben rögzített mértékű és a kiszámításukra meghatározott szabályok szerint képzett menetdíjakat alkalmazza. Az egyes utazási viszonylatokban, illetve vonalakon fizetendő menetdíjakról a VOLÁNBUSZ Zrt. tájékoztatást ad: szóban: - az autóbusz-állomásokon és a VOLÁNBUSZ Zrt. más utasforgalmi szolgálatánál (1. sz. Függelék) a VOLÁNBUSZ Zrt. (határon átmenő, nemzetközi és) helyközi és helyi járataira vonatkozóan; - a járatot végző autóbuszvezetőnél a járattal lehetséges utazások viszonylataira vonatkozóan; telefonon és faxon ügyfélszolgálati időn belüli válasszal : az autóbusz-állomásokon és a Szolgáltató más utasforgalmi szolgálatánál (1 sz. Függelék) a VOLÁNBUSZ Zrt. (határon átmenő, nemzetközi és) helyközi és helyi járataira vonatkozóan; írásban az 1. sz. Függelékben a VOLÁNBUSZ Zrt. (határon átmenő, nemzetközi és) helyközi és helyi járataira vonatkozóan;

4 24 Egyéb tájékoztatás - Az utasok 181/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott jogairól a VOLÁNBUSZ Zrt. az autóbusz-állomásokon, más utasforgalmi szolgálatánál, továbbá a honlapján nyújt tájékoztatást. - Fogyatékossággal élő vagy csökkent mozgásképességű személy kérésére a Szolgáltató amennyiben kivitelezhető a tájékoztatásokat akadálymentes formában biztosítja. A VOLÁNBUSZ Zrt. azon autóbusz-állomás/megállóhely/váróterem/peron/autóbusz bejáratánál/felszállásra kijelölt ajtójánál, amelyen elektronikus biztonságtechnikai rendszer útján megfigyelést végez, kép- és/vagy hangfelvételt készít, tájékoztatást ad a felvétel készítésének, tárolásának céljáról, helyéről, időtartamáról, az adatkezelés jogalapjáról, a rendszert alkalmazó (üzemeltető) személyéről, az adatok megismerésére jogosult személyek köréről, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvénynek az érintettek jogaira és érvényesítésük rendjére vonatkozó rendelkezéseiről. A Szolgáltató által végzett utastájékoztatás módozatai, és megjelenési formái: a) írott formában, amelyek az alább felsorolt helyeken érhetők el: - a VOLÁNBUSZ Zrt. honlapján (www.volanbusz.hu) - a VOLÁNBUSZ Zrt. Utazási Centrumában, - a VOLÁN Egyesülés honlapján (www.menetrend.hu) - információs táblákon, - tájékoztatókon, szórólapokon, - egyéb média információkon keresztül. b) szóbeli tájékoztatás: - a VOLÁNBUSZ Zrt. Utazási Centrumában, - a VOLÁNBUSZ telefonszámain - a járműveken található hangosbemondókon keresztül, valamint - autóbusz-állomások szolgálati helyein, és a telepített kihangosítókon keresztül. Az utasok által igénybe vehető személyszállítási szolgáltatásokkal kapcsolatos információk, tájékoztatók az alábbi témákban és helyeken is megtekinthetők: Díjszabás A társaság a mindenkor érvényes díjszabást részletesen a Szolgáltató honlapján, a jegypénztáraknál teszi közzé, valamint kérésre térítés ellenében kinyomtatva rendelkezésre bocsájtja. A járművek, járatok azonosítása A járművek azonosítása a járatszám és a célállomás vagy mindkét végállomás feltüntetésével történik. A járatok menetrendjével, útvonalával kapcsolatos tájékoztatás - a megállóhelyeken lévő menetrendekben és tájékoztatókban, - a járműveken elhelyezett viszonylat táblával vagy elektronikus kijelzővel, - a meghirdetett utaskapcsolati telefonszámokon, - a VOLÁNBUSZ Zrt. Ügyfélszolgálatán (Utazási Centrum) keresztül,

5 25 - a VOLÁNBUSZ Zrt. kérésre tájékoztatást nyújt a fogyatékkal élő és a csökkent mozgásképességű személyek számára a vasúti szolgáltatások elérhetőségéről és a járművekhez való hozzáférés feltételeiről. Az előre tervezhető forgalmi változások megtalálhatók - a megállóhelyeken és a járműveken, - a VOLÁNBUSZ Zrt. Ügyfélszolgálatán (Utazási Centrum) A jegy- és bérletpénztárak (viszonteladók) nyitva tartási idejéről az információ a Függelékben, valamint a VOLÁNBUSZ Zrt. honlapján érhető el. A jegy- és bérletfajtákról érdeklődni lehet - a VOLÁNBUSZ Zrt. Ügyfélszolgálatán (Utazási Centrum), - a VOLÁNBUSZ Zrt. telefonos információs szolgálatán. Az Utazási feltételek teljes terjedelemben megtekinthetők - a VOLÁNBUSZ Zrt. Üzletszabályzatában, - a VOLÁNBUSZ Zrt. Ügyfélszolgálatán (Utazási Centrum), Az Utazási feltételek kivonata megtalálható - a járműveken, - egyéb utasforgalmi területeken.

A VOLÁNBUSZ ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA

A VOLÁNBUSZ ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA A VOLÁNBUSZ ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA (Tervezet) Hatályos: x Jóváhagyta: a Nemzeti Közlekedési Hatóság

Részletesebben

HATVANI VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZAT. Érvényes: 2014. április 1-től

HATVANI VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZAT. Érvényes: 2014. április 1-től HATVANI VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZAT Érvényes: 2014. április 1-től 1 A HATVANI VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA

Részletesebben

Érvényes: 2015. február 12-től

Érvényes: 2015. február 12-től A DÉL-DUNÁNTÚLI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA Érvényes: 2015. február 12-től Jóváhagyta:

Részletesebben

A KNYKK Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA

A KNYKK Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA A KNYKK Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA Érvényes: 2015. február

Részletesebben

2-es számú Függelék: Autóbusz-állomások, és más utasforgalmi helyek elérhetősége

2-es számú Függelék: Autóbusz-állomások, és más utasforgalmi helyek elérhetősége 2-es számú Függelék: Autóbusz-állomások, és más utasforgalmi helyek elérhetősége 1.1.1. Szolnoki területi igazgatóság 1.1.1.1. Szolnoki Autóbusz-állomás Cím: 5000 Szolnok, Ady Endre u. 15. Levelezési cím:

Részletesebben

A HAJDÚ VOLÁN Zrt. elérhetıségei

A HAJDÚ VOLÁN Zrt. elérhetıségei 84 1. számú Függelék A HAJDÚ VOLÁN Zrt. elérhetıségei Társaság székhelye HAJDÚ VOLÁN Közlekedési Zártkörően Mőködı Részvénytársaság (rövidített név: HAJDÚ VOLÁN Zrt.) cím: 4031 Debrecen, Szoboszlói út

Részletesebben

Az ALBA VOLÁN Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA

Az ALBA VOLÁN Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA 1 Az ALBA VOLÁN Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA Érvényes: 2013. augusztus 15-től Jóváhagyta: a Nemzeti Közlekedési

Részletesebben

Az ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA

Az ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA Az ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA Érvényes: 2015. szeptember 17-től

Részletesebben

A VÉRTES VOLÁN Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA

A VÉRTES VOLÁN Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA A VÉRTES VOLÁN Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA Érvényes: 2014. január 31-től Jóváhagyta: a Nemzeti Közlekedési

Részletesebben

2-es számú Függelék: Autóbusz-állomások, és más utasforgalmi helyek elérhetősége

2-es számú Függelék: Autóbusz-állomások, és más utasforgalmi helyek elérhetősége 2-es számú Függelék: Autóbusz-állomások, és más utasforgalmi helyek elérhetősége 1.1.1. Szolnoki területi igazgatóság 1.1.1.1. Szolnoki Autóbusz-állomás Cím: 5000 Szolnok, Ady Endre u. 15. Levelezési cím:

Részletesebben

Az ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA

Az ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA Az ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA Érvényes: 2015. február 25-től

Részletesebben

A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA

A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA AZ ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zártkörűen működő Részvénytársaság ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA

Részletesebben

A BORSOD VOLÁN Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA

A BORSOD VOLÁN Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA A BORSOD VOLÁN Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA Érvényes: 2014. október 16-tól Jóváhagyta: a Nemzeti Közlekedési

Részletesebben

A KUNSÁG VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA

A KUNSÁG VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ cégcsoporthoz tartozó A KUNSÁG VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSAIRA ÉS AZ AZOKHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA

Részletesebben

A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA

A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA AZ ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zártkörűen működő Részvénytársaság ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA

Részletesebben

A KUNSÁG VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA. (Tervezet)

A KUNSÁG VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA. (Tervezet) A KUNSÁG VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSAIRA ÉS AZ AZOKHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA (Érvényes: 2013..-től) (Tervezet) Jóváhagyta: a Nemzeti

Részletesebben

A KUNSÁG VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA

A KUNSÁG VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KUNSÁG VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSAIRA ÉS AZ AZOKHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA (Érvényes: 2013. április 9-től) Jóváhagyta: a Nemzeti

Részletesebben

A SZABOLCS VOLÁN Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA

A SZABOLCS VOLÁN Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA A SZABOLCS VOLÁN Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA 2013. Jóváhagyta: a Nemzeti Közlekedési Hatóság Központ

Részletesebben

A KÖRÖS VOLÁN Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA

A KÖRÖS VOLÁN Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA A KÖRÖS VOLÁN Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA Érvényes: 2013. március 1-től Jóváhagyta: a Nemzeti Közlekedési

Részletesebben

A DAKK ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA

A DAKK ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA A DAKK ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA 2. sz. módosítás T E R V E Z E T Érvényes: 2015. -től Jóváhagyta:

Részletesebben

Érvényes: Január 1-jétől.

Érvényes: Január 1-jétől. KMKK KÖZÉPKELET-MAGYARORSZÁGI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA Érvényes: 2015. Január

Részletesebben

Melléklet. 9. számú melléklet a Közszolgáltatási Szerződéshez. a belföldi közforgalmú menetrend szerinti helyközi (távolsági) autóbuszközlekedés

Melléklet. 9. számú melléklet a Közszolgáltatási Szerződéshez. a belföldi közforgalmú menetrend szerinti helyközi (távolsági) autóbuszközlekedés Melléklet 9. számú melléklet a Közszolgáltatási Szerződéshez a belföldi közforgalmú menetrend szerinti helyközi (távolsági) autóbuszközlekedés legmagasabb díjairól 1 Tartalom 1. A belföldi helyközi (távolsági)

Részletesebben

A VOLÁNBUSZ ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA

A VOLÁNBUSZ ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA A VOLÁNBUSZ ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA Hatályos: 2013. április 9. napjától Jóváhagyta: a Nemzeti Közlekedési

Részletesebben

27. Fejezet Felelősség... 30 DÍJSZABÁS... 33 28. Fejezet A Szolgáltató által alkalmazott díjszabás... 33 MENET- ÉS BÉRLETJEGYEK ÁRUSÍTÁSA... 34 29.

27. Fejezet Felelősség... 30 DÍJSZABÁS... 33 28. Fejezet A Szolgáltató által alkalmazott díjszabás... 33 MENET- ÉS BÉRLETJEGYEK ÁRUSÍTÁSA... 34 29. VOLÁN EGYESÜLÉS A ZALA VOLÁN KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA Készítette:

Részletesebben

A SZABOLCS VOLÁN Zrt. központi és szolgálati helyeinek elérhetőségei

A SZABOLCS VOLÁN Zrt. központi és szolgálati helyeinek elérhetőségei A SZABOLCS VOLÁN Zrt. központi és szolgálati helyeinek elérhetőségei 1. sz. függelék Társaság székhelye SZABOLCS VOLÁN Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített név: SZABOLCS VOLÁN Zrt.)

Részletesebben

A JÁSZKUN VOLÁN Zrt. székhelye, utaskiszolgáló létesítményei, elérhetőségei és szolgáltatásai

A JÁSZKUN VOLÁN Zrt. székhelye, utaskiszolgáló létesítményei, elérhetőségei és szolgáltatásai A JÁSZKUN VOLÁN Zrt. székhelye, utaskiszolgáló létesítményei, elérhetőségei és szolgáltatásai 1. Jászkun Volán Autóbuszközlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság székhelye: Cím: 5000 Szolnok, Nagysándor

Részletesebben

VI. Cím JEGYEK, BÉRLETEK HASZNÁLATÁHOZ ÉS AZ UTAZÁSI KEDVEZMÉNYEK IGÉNYBEVÉTELÉHEZ SZÜKSÉGES IGAZOLÁSOK KIÁLLÍTÁSA, KIADÁSA, ÉRVÉNYESÍTÉSE

VI. Cím JEGYEK, BÉRLETEK HASZNÁLATÁHOZ ÉS AZ UTAZÁSI KEDVEZMÉNYEK IGÉNYBEVÉTELÉHEZ SZÜKSÉGES IGAZOLÁSOK KIÁLLÍTÁSA, KIADÁSA, ÉRVÉNYESÍTÉSE 108 VI. Cím JEGYEK, BÉRLETEK HASZNÁLATÁHOZ ÉS AZ UTAZÁSI KEDVEZMÉNYEK IGÉNYBEVÉTELÉHEZ SZÜKSÉGES IGAZOLÁSOK KIÁLLÍTÁSA, KIADÁSA, ÉRVÉNYESÍTÉSE A Szolgáltató pénztáraiban megvásárolt bérletek minden adatot

Részletesebben

A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA

A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA A KAPOSVÁRI TÖMEGKÖZLEKEDÉSI Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA 1. SZ. MÓDOSÍTÁS Érvényes: 2014. január 01.

Részletesebben

Utazási igényfelmérő, elégedettségi vizsgálati kérdőív

Utazási igényfelmérő, elégedettségi vizsgálati kérdőív Utazási igényfelmérő, elégedettségi vizsgálati kérdőív Önkormányzat neve: címe:...... telefon:...... fax:.. e-mail cím:...... honlap cím:...... ügyintéző:...... kitöltés időpontja:...... I/ Településre

Részletesebben

A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA

A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA A KAPOSVÁRI TÖMEGKÖZLEKEDÉSI Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA 2. SZ. MÓDOSÍTÁS Érvényes: 2015. január 01.

Részletesebben

DAKK Zrt. beszámolója a társaság 2014. évi Szatymaz településen végzett szolgáltatási tevékenységéről

DAKK Zrt. beszámolója a társaság 2014. évi Szatymaz településen végzett szolgáltatási tevékenységéről DAKK Zrt. (jogelődjének) beszámolója a társaság 2014. évi Szatymaz településen végzett szolgáltatási tevékenységéről Szeged, 2015. június 2. Tartalomjegyzék 1. DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt.

Részletesebben

V. CÍM DÍJSZABÁS. A Szolgáltató által alkalmazott díjszabás

V. CÍM DÍJSZABÁS. A Szolgáltató által alkalmazott díjszabás 62 V. CÍM DÍJSZABÁS A Szolgáltató által alkalmazott díjszabás 1. A Szolgáltató a közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatás ellenértékeként felszámítható díjakat, azok kiszámításának

Részletesebben

Szolgáltatásminőségi előírások meghatározása Általános szolgáltatásminőségi előírások a GYSEV Zrt-nél. Bevezetés:

Szolgáltatásminőségi előírások meghatározása Általános szolgáltatásminőségi előírások a GYSEV Zrt-nél. Bevezetés: Szolgáltatásminőségi előírások meghatározása Általános szolgáltatásminőségi előírások a GYSEV Zrt-nél Bevezetés: Az Európai Parlament és a Tanács által 2007. október 23-án kiadott, a vasúti személyszállítást

Részletesebben

A Körös Volán Zrt. Üzletszabályzatának 5. sz. módosítása Érvényes: 2014. május 1.-től

A Körös Volán Zrt. Üzletszabályzatának 5. sz. módosítása Érvényes: 2014. május 1.-től A Körös Volán Zrt. Üzletszabályzatának 5. sz. módosítása Érvényes: 2014. május 1.-től Utazási feltételek a KÖRÖS VOLÁN Zrt. menetrend szerinti autóbuszjáratainak belföldi országos, regionális és elővárosi,

Részletesebben

A BORSOD VOLÁN Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA

A BORSOD VOLÁN Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA A BORSOD VOLÁN Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA 2013. február 2 Tartalomjeg yzék AZ ÜZLETSZABÁLYZATBAN, AZ

Részletesebben

Érvényes: 2013. május

Érvényes: 2013. május PÉNZES GÉZA EGYÉNI VÁLLALKOZÓ ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA TERVEZET 2013. március Érvényes: 2013. május -től

Részletesebben

AZ INTER TRAVEL KFT SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA

AZ INTER TRAVEL KFT SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA AZ INTER TRAVEL KFT SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA HELYI MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA hatályos: 2013.0626. napjától Az Üzletszabályzatot

Részletesebben

Tartalomjegyzék. II. MENETREND... 6 II.1. A menetrend tartalma... 6 II.2. A menetrend közzététele... 7 II.3. A menetrend módosítása...

Tartalomjegyzék. II. MENETREND... 6 II.1. A menetrend tartalma... 6 II.2. A menetrend közzététele... 7 II.3. A menetrend módosítása... Tartalomjegyzék I. ÜZLETSZABÁLYZAT... 4 I.1. Az Üzletszabályzat tárgya... 4 I.2. Az Üzletszabályzat hatálya... 5 I.3. Az Üzletszabályzat közzététele... 6 II. MENETREND... 6 II.1. A menetrend tartalma...

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a diákigazolványhoz, az Ellátottak utazási utalványa -hoz kapcsolódó utazási kedvezmények igénybevételének feltételeiről

T Á J É K O Z T A T Ó a diákigazolványhoz, az Ellátottak utazási utalványa -hoz kapcsolódó utazási kedvezmények igénybevételének feltételeiről T Á J É K O Z T A T Ó a diákigazolványhoz, az Ellátottak utazási utalványa -hoz kapcsolódó utazási kedvezmények igénybevételének feltételeiről I. Diákigazolvány Tájékoztatjuk Utasainkat, hogy 2012. január

Részletesebben

VII. CÍM JEGYEK, BÉRLETEK ÁRUSÍTÁSA

VII. CÍM JEGYEK, BÉRLETEK ÁRUSÍTÁSA 117 VII. CÍM JEGYEK, BÉRLETEK ÁRUSÍTÁSA 1. Fejezet Közös szabályok 1.1. Menetjegyek, bérletjegyek, egyéb utazásra jogosító okmányok, árusítása a Szolgáltató jegy- és bérletpénztáraiban, egyes más utasforgalmi

Részletesebben

Közúti közlekedésüzemvitelellátó. Közlekedésüzemvitel-ellátó. Közlekedésüzemvitel-ellátó

Közúti közlekedésüzemvitelellátó. Közlekedésüzemvitel-ellátó. Közlekedésüzemvitel-ellátó A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Autóbuszvezető Haszongépjármű vezető

Autóbuszvezető Haszongépjármű vezető A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Hatálytalanítva: 2014.02.07

Hatálytalanítva: 2014.02.07 Hatálytalanítva: 2014.02.07 A NÓGRÁD VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA Érvényes: 2013. május 23-tól 2013.

Részletesebben

file://c:\coeditor\data\local\course410\tmp.xml

file://c:\coeditor\data\local\course410\tmp.xml 1. oldal, összesen: 11 Tanulási célok: A lecke feldolgozása után Ön képes lesz: saját szavaival meghatározni a forgalomban résztvevő gépkocsivezető és autóbusz szükséges okmányait valamint felszereléseit;

Részletesebben

Érvényes: 2015. Január 1-jétl.

Érvényes: 2015. Január 1-jétl. KMKK KÖZÉPKELET-MAGYARORSZÁGI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA Érvényes: 2015. Január

Részletesebben

1-es számú Függelék: Központi és területi elérhetőségek: Központi elérhetőségek:

1-es számú Függelék: Központi és területi elérhetőségek: Központi elérhetőségek: 1-es számú Függelék: Központi és területi elérhetőségek: Központi elérhetőségek: 1. KMKK Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. székhelye: Cím: 5000 Szolnok, Nagysándor József u. 24. Telefon:

Részletesebben

Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 36/2011. (XII. 23.) önkormányzati rendelete a helyi autóbusz közösségi közlekedés díjáról

Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 36/2011. (XII. 23.) önkormányzati rendelete a helyi autóbusz közösségi közlekedés díjáról Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 36/2011. (XII. 23.) önkormányzati rendelete a helyi autóbusz közösségi közlekedés díjáról 2 Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az árak megállapításáról

Részletesebben

A HAJDÚ VOLÁN Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA a közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásra és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokra

A HAJDÚ VOLÁN Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA a közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásra és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokra A HAJDÚ VOLÁN Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA a közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásra és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokra Érvényes: 2014. január 21-tıl Jóváhagyta: a Nemzeti Közlekedési

Részletesebben

Az autóbusszal közlekedő utasok jogainak összefoglalása 1

Az autóbusszal közlekedő utasok jogainak összefoglalása 1 Az autóbusszal közlekedő utasok jogainak összefoglalása 1 A 181/2011/EK rendeletet (a továbbiakban: a rendelet ) 2013. március 1-jétől kell alkalmazni. A rendelet az Európai Unión belüli autóbuszos személyszállítási

Részletesebben

Megújul Szigetszentmiklós közösségi közlekedése

Megújul Szigetszentmiklós közösségi közlekedése 38 38A 238 278 279 280 938 Megújul Szigetszentmiklós közösségi közlekedése Új, korszerű, égszínkék, alacsonypadlós buszok Új, közvetlen járatok Sűrűbb közlekedés éjjel-nappal 2014. augusztus 23-ától átalakul

Részletesebben

271/2009. (XII. 1.) Korm. rendelet I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet alkalmazási köre. Értelmező rendelkezések

271/2009. (XII. 1.) Korm. rendelet I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet alkalmazási köre. Értelmező rendelkezések 271/2009. (XII. 1.) Korm. rendelet az országos működési engedély alapján végzett vasúti személyszállítás részletes feltételeiről A Kormány a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 88. (1)

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 271/2009. (XII. 1.) Korm. rendelet az országos működési engedély alapján végzett vasúti személyszállítás részletes feltételeiről A Kormány a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 88. (1)

Részletesebben

A HAJDÚ VOLÁN Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA a közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásra és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokra

A HAJDÚ VOLÁN Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA a közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásra és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokra A HAJDÚ VOLÁN Zrt. ÜZLETSZABÁLYZATA a közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásra és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokra Érvényes: 2013. május 9-tıl Jóváhagyta: a Nemzeti Közlekedési

Részletesebben

I. Fejezet. 2. Mentesség az EU rendelet egyes rendelkezéseinek alkalmazása alól

I. Fejezet. 2. Mentesség az EU rendelet egyes rendelkezéseinek alkalmazása alól A Kormány /2012. (..) Korm. rendelete az autóbuszos személyszállítási szolgáltatásnak a 181/2011/EU rendeletben nem szabályozott részletes feltételeire, az abban foglaltak alóli mentességekre, a közúti

Részletesebben

Általános rendelkezés 1.

Általános rendelkezés 1. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2007. (I.25.) számú rendelete a helyi menetrend szerinti autóbuszjáratok, az iskolák, tanintézetek által rendelt helyi autóbusz különjáratok

Részletesebben

TÁRSVÁLLALATOK ZALA MEGYÉT ÉRINTŐ MENETREND MÓDOSÍTÁSAI 2012. DECEMBER 9-TŐL

TÁRSVÁLLALATOK ZALA MEGYÉT ÉRINTŐ MENETREND MÓDOSÍTÁSAI 2012. DECEMBER 9-TŐL TÁRSVÁLLALATOK ZALA MEGYÉT ÉRINTŐ MENETREND MÓDOSÍTÁSAI 2012. DECEMBER 9-TŐL Székhely, levélcím: 8500 Pápa, Celli u. 69. MENETRENDI ÉRTESÍTÉS 1626 Hévíz Balatonfüred Várpalota autóbuszvonalon - 223 sz.

Részletesebben

V. Cím DÍJSZABÁS. A Szolgáltató által alkalmazott díjszabás

V. Cím DÍJSZABÁS. A Szolgáltató által alkalmazott díjszabás 65 V. Cím DÍJSZABÁS A Szolgáltató által alkalmazott díjszabás 1. A Szolgáltató a közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatás ellenértékeként felszámítható díjakat, azok kiszámításának

Részletesebben

T A R T A L O M J E GY Z É K

T A R T A L O M J E GY Z É K T A R T A L O M J E GY Z É K AZ ÜZLETSZABÁLYZATBAN, AZ ABBAN FOGLALT UTAZÁSI FELTÉTELEKBEN ÉS A MELLÉKLETÉT KÉPEZŐ DÍJSZABÁSBAN HASZNÁLT EGYES FOGALMAK E HELYEKRE VONATKOZÓ ÉRTELMEZÉSE BEVEZETŐ FOGALOMTÁR

Részletesebben

Igényvezérelt közlekedés a BKK hálózatán. Dr. Denke Zsolt kiemelt munkatárs Budapesti Közlekedési Központ

Igényvezérelt közlekedés a BKK hálózatán. Dr. Denke Zsolt kiemelt munkatárs Budapesti Közlekedési Központ Igényvezérelt közlekedés a BKK hálózatán Dr. Denke Zsolt kiemelt munkatárs Budapesti Közlekedési Központ gyalog kerékpár mkp szgk taxi autóbusz trolibusz közúti vasút hév nagyvasút metró Különleges vasutak

Részletesebben

ORSZÁGOS, REGIONÁLIS ÉS ELŐVÁROSI AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA. Érvényes: 2014. január 31-től

ORSZÁGOS, REGIONÁLIS ÉS ELŐVÁROSI AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA. Érvényes: 2014. január 31-től 111 1. sz. M E L L É K L E T a VÉRTES VOLÁN Zrt. közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásra és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokra vonatkozó Üzletszabályzatához ORSZÁGOS, REGIONÁLIS

Részletesebben

A menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a Vas megyében közlekedő városi (helyi) autóbuszjáratokon (Szombathely, Körmend, Sárvár)

A menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a Vas megyében közlekedő városi (helyi) autóbuszjáratokon (Szombathely, Körmend, Sárvár) A menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a Vas megyében közlekedő városi (helyi) autóbuszjáratokon (Szombathely, Körmend, Sárvár) 2/2. sz. melléklet 1. A menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a szombathelyi

Részletesebben

szombaton (szabadnapon): vasár- és ünnepnap:

szombaton (szabadnapon): vasár- és ünnepnap: Hivatkozással a 213/2012. (VII.30.) Korm. rendelet 10. (5) bekezdésében foglaltakra, a mai napon - 2016. március 10. - közzétesszük az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. közforgalmi menetrend

Részletesebben

MENETRENDI ÉRTESÍTŐ. 7C Noszlopy Gáspár park Mindszenti krt. (Szilády Nyomda) Noszlopy G. park autóbuszvonalon

MENETRENDI ÉRTESÍTŐ. 7C Noszlopy Gáspár park Mindszenti krt. (Szilády Nyomda) Noszlopy G. park autóbuszvonalon DAKK-1/KECSKEMÉT/2017 MENETRENDI ÉRTESÍTŐ Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Kecskemét Megyei Jogú Város helyi közforgalmú autóbusz-közlekedésében 2017. január 1-től (vasárnaptól) a 1, 3, 4,

Részletesebben

MÓDOSUL A REPTÉRI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS, ELINDUL AZ ÉJSZAKAI VILLAMOS-KÖZLEKEDÉS

MÓDOSUL A REPTÉRI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS, ELINDUL AZ ÉJSZAKAI VILLAMOS-KÖZLEKEDÉS MÓDOSUL A REPTÉRI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS, ELINDUL AZ ÉJSZAKAI VILLAMOS-KÖZLEKEDÉS A Debrecen Airport folyamatos utasforgalmának növekedéséhez, valamint a repülőtérhez kapcsolható vállalkozások kiszolgálására,

Részletesebben

1. A menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a pápai, várpalotai, zirci és balatonfűzfői városi (helyi) autóbuszjáratokon

1. A menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a pápai, várpalotai, zirci és balatonfűzfői városi (helyi) autóbuszjáratokon 2/3. sz. melléklet A menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a Veszprém megyében közlekedő városi (helyi) autóbuszjáratokon (Pápa, Várpalota, Zirc, Balatonfűzfő, Veszprém, Balatonfüred, Ajka) 1. A menetjegyek

Részletesebben

T/6044. számú. törvényjavaslat. a személyszállítási szolgáltatásokról

T/6044. számú. törvényjavaslat. a személyszállítási szolgáltatásokról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/6044. számú törvényjavaslat a személyszállítási szolgáltatásokról Előadó: Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter Budapest, 2012. február 2012. évi törvény a személyszállítási

Részletesebben

MARTONGAZDA KFT. SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETISZABÁLYZATA

MARTONGAZDA KFT. SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETISZABÁLYZATA MARTONGAZDA KFT. SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETISZABÁLYZATA HATÁLYOS: 2013. március 1. NAPJÁTÓL 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. Jogi háttér 3. 2. Fogalomtár 3. 3. Utazási feltételek 5. 4. Utas tájékoztatás szabálya 12.

Részletesebben

10. A mellékietekjelen Megállapodás elválaszthatatlan részét képezik. -::~ ,':ViE S)PG~ ". f\(.'\/ .'~ ..' --e,... '/ """'-;~ Ci) li \ , :) L..

10. A mellékietekjelen Megállapodás elválaszthatatlan részét képezik. -::~ ,':ViE S)PG~ . f\(.'\/ .'~ ..' --e,... '/ '-;~ Ci) li \ , :) L.. 31c.sz. melléklet Megállapodás amely létrejött egyrészt a Magyar Köztársaság Gazdasági és Közlekedési Minisztere (nevében eljár Székely András, a GKM Közúti Közlekedési Foosztályának vezetoje), a továbbiakban

Részletesebben

Szeged város helyi közlekedésében 2015. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2016. újévi ünnepek 2015. december

Szeged város helyi közlekedésében 2015. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2016. újévi ünnepek 2015. december TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Szeged város helyi közlekedésében a 2015. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2016. újévi ünnepek körüli napokban az autóbuszok, trolibuszok

Részletesebben

1. Bevezető rendelkezések

1. Bevezető rendelkezések Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület Személyszállítási Üzletszabályzat Tartalom 1. Bevezető rendelkezések... 1 2. Az Üzletszabályzat hatálya... 2 3. A személyszállítási szerződés... 2 4. Menetrend...

Részletesebben

A menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a Győr-Moson-Sopron megyében közlekedő városi (helyi) autóbuszjáratokon (Győr, Sopron, Mosonmagyaróvár)

A menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a Győr-Moson-Sopron megyében közlekedő városi (helyi) autóbuszjáratokon (Győr, Sopron, Mosonmagyaróvár) 2/1. sz. melléklet A menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a Győr-Moson-Sopron megyében közlekedő városi (helyi) autóbuszjáratokon (Győr, Sopron, Mosonmagyaróvár) 1. A menetjegyek és bérletek fajtái

Részletesebben

MUNKÁBA JÁRÁS KÖLTSÉGTÉRÍTÉSÉNEK SZABÁLYAZATA. Érvényes: 2014. január 1-jétől

MUNKÁBA JÁRÁS KÖLTSÉGTÉRÍTÉSÉNEK SZABÁLYAZATA. Érvényes: 2014. január 1-jétől MUNKÁBA JÁRÁS KÖLTSÉGTÉRÍTÉSÉNEK SZABÁLYAZATA Érvényes: 2014. január 1-jétől 1 A munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés szabályait a 39/2010. (II. 26.) Kormányrendelet tartalmazza. A rendelet

Részletesebben

Integrált közösségi közlekedési rendszer létrehozása a Szabadka-Szeged régióban

Integrált közösségi közlekedési rendszer létrehozása a Szabadka-Szeged régióban Integrált közösségi közlekedési rendszer létrehozása a Szabadka-Szeged régióban Közösségi közlekedés Szeged térségben Szeged, 2012. február 24. Káity Károly Tisza Volán Zrt. - forgalomfejlesztési és koordinációs

Részletesebben

Kereskedelmi szerződés III. sz. módosítása

Kereskedelmi szerződés III. sz. módosítása Kereskedelmi szerződés III. sz. módosítása a Közszolgáltatási szerződés V. számú melléklete, a Kereskedelmi szerződés módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10.,

Részletesebben

3. (vasúti személyszállítás, (helyi közúti és kötöttpályás közlekedés)

3. (vasúti személyszállítás, (helyi közúti és kötöttpályás közlekedés) Az utazási költségtérítést, az arra való jogosultság megállapításának, igazolásának módját több jogszabály együttesen határozza meg. Az alábbiak az igénybe vett közlekedési mód - közforgalmú személyszállítás

Részletesebben

Ventona Trans Fuvarozó és Szolgáltató Kft. 2330 Dunaharaszti, Fő 266.

Ventona Trans Fuvarozó és Szolgáltató Kft. 2330 Dunaharaszti, Fő 266. VENTONA-TRANS FUVAROZÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA 1.oldal Tartalomjegyzék BEVEZETŐ... 3 FOGALMAK MEGHATÁROZÁSA... 3 1. AZ ÜZLETSZABÁLYZAT CÉLJA, FELADATA, HATÁLYA... 3 2. AZ

Részletesebben

2012. évi XLI. törvény a személyszállítási szolgáltatásokról* ELSÕ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. FEJEZET ALAPVETÕ RENDELKEZÉSEK

2012. évi XLI. törvény a személyszállítási szolgáltatásokról* ELSÕ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. FEJEZET ALAPVETÕ RENDELKEZÉSEK M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 52. szám 8831 2012. évi XLI. törvény a személyszállítási szolgáltatásokról* Magyarország gazdasági fejlõdésének és az állampolgárok életminõségének meghatározó eleme

Részletesebben

Utazási kedvezmények a Volán társaságok autóbuszjáratain

Utazási kedvezmények a Volán társaságok autóbuszjáratain Utazási kedvezmények a Volán társaságok autóbuszjáratain Érvényes: 2007. május 1-től Tájékoztatjuk Utasainkat, hogy a Volán társaságok menetrend szerinti regionális és országos autóbuszjáratain az alábbi

Részletesebben

I. ÜZLETSZABÁLYZAT. I.1. Az Üzletszabályzat tárgya

I. ÜZLETSZABÁLYZAT. I.1. Az Üzletszabályzat tárgya A TRANS VONAL KÖZLEKEDÉSI KFT ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETRENDSZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA 2015. 1 Tartalomjegyzék I. ÜZLETSZABÁLYZAT 3 I.1.

Részletesebben

Vonali menetrend. Wien Budapest Debrecen/Beograd. Érvényes: 2014. december 14-től 2015. december 12-ig

Vonali menetrend. Wien Budapest Debrecen/Beograd. Érvényes: 2014. december 14-től 2015. december 12-ig Vonali menetrend Wien Budapest Debrecen/Beograd Érvényes: 2014. december 14-től 2015. december 12-ig Válasszon Ön is START Klub kártyát! Akár féláron vagy díjmentesen is utazhat vonatainkon a START Klub

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelete a helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról (Egységes szerkezetben)

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelete a helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelete a helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról (Egységes szerkezetben) A Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése az árak megállapításáról

Részletesebben

TAPASZTALATOK ÉS TERVEK BUDAPEST ELŐVÁROSÁBAN. 2011. December 15.

TAPASZTALATOK ÉS TERVEK BUDAPEST ELŐVÁROSÁBAN. 2011. December 15. TAPASZTALATOK ÉS TERVEK BUDAPEST ELŐVÁROSÁBAN 2011. December 15. 1 VOLÁNBUSZ Zrt. FŐ ADATAI 2010. RÉGIÓS MŰKÖDÉSI TERÜLET Közlekedési teljesítmény: 69,3 M km Közlekedési bevétel: Éves járatszám: Éves utasszám:

Részletesebben

A MÁV-START VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA

A MÁV-START VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA A MÁV-START VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA A vasúti személyszállítási szerződés általános feltételei Érvényes: 010. június 1-től Az 1-. módosítással

Részletesebben

271/2009. (XII. 1.) Korm. rendelet az országos működési engedély alapján végzett vasúti személyszállítás részletes feltételeiről

271/2009. (XII. 1.) Korm. rendelet az országos működési engedély alapján végzett vasúti személyszállítás részletes feltételeiről 271/2009. (XII. 1.) Korm. rendelet az országos működési engedély alapján végzett vasúti személyszállítás részletes feltételeiről A Kormány a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 88. (1)

Részletesebben

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS 1/6 Vasi Volán Zrt. Szombathely, Körmendi út 92. MENETRENDI ÉRTESÍTÉS Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2011. december 11-től kezdődően az alábbi menetrendmódosítások kerülnek bevezetésre: 1662

Részletesebben

Melléklet. Az országos, regionális és elővárosi személyszállítási szolgáltatásokért járó díjat

Melléklet. Az országos, regionális és elővárosi személyszállítási szolgáltatásokért járó díjat A Magyar Állam és a TRANS-VONAL Kft. között kötött autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításról szóló Közszolgáltatási Szerződés módosítása A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012.

Részletesebben

A MÁV-START VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA

A MÁV-START VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA A MÁV-START VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA A vasúti személyszállítási szerződés általános feltételei Érvényes: 010. június 1-től Az 1-3. módosítással

Részletesebben

TÜKE BUSZ KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA

TÜKE BUSZ KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA TÜKE BUSZ KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA 9. SZ. MÓDOSÍTÁS (módosításokkal egybeszerkesztett) Hatályos: 2016. január 01. napjától Az Üzletszabályzatot

Részletesebben

1. sz. M E L L É K L E T ORSZÁGOS, REGIONÁLIS ÉS ELŐVÁROSI AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA

1. sz. M E L L É K L E T ORSZÁGOS, REGIONÁLIS ÉS ELŐVÁROSI AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA 99-1. sz. M E L L É K L E T az ALBA VOLÁN Zrt. közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásra és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokra vonatkozó Üzletszabályzatához ORSZÁGOS, REGIONÁLIS

Részletesebben

KRÉBER FUVAROZÁSI ÉS IDEGENFORGALMI KORLÁTOLT FELELŐSÉGŰ TÁRSASÁG SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA

KRÉBER FUVAROZÁSI ÉS IDEGENFORGALMI KORLÁTOLT FELELŐSÉGŰ TÁRSASÁG SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA KRÉBER FUVAROZÁSI ÉS IDEGENFORGALMI KORLÁTOLT FELELŐSÉGŰ TÁRSASÁG SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA Kreisz Gergely ügyvezető Kreisz Csilla ügyvezető Csolnok 2013 1 TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék 2 A

Részletesebben

Tájékoztató Új, utasbarát menetrend Dunaharaszti helyi közlekedésében

Tájékoztató Új, utasbarát menetrend Dunaharaszti helyi közlekedésében Tájékoztató Új, utasbarát menetrend Dunaharaszti helyi közlekedésében Tisztelt Utasaink! Örömmel értesítjük Önöket, hogy társaságunk 0. szeptember -től új menetrendet vezet be a dunaharaszti helyi autóbuszjáratokon.

Részletesebben

VÁLTOZIK A HELYI JÁRATOK KÖZLEKEDÉSE

VÁLTOZIK A HELYI JÁRATOK KÖZLEKEDÉSE VÁLTOZIK A HELYI JÁRATOK Kedves Utasaink! KÖZLEKEDÉSE Tájékoztatjuk önöket, hogy a VOLÁNBUSZ vonalhálózatának módosítása miatt, 2016. augusztus 13-ától megváltozik a helyi járatok közlekedési rendje is.

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 52. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. május 2., szerda. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 52. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. május 2., szerda. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. május 2., szerda 52. szám Tartalomjegyzék 2012. évi XL. törvény A kulturális örökség védelmérõl szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról 8829 2012.

Részletesebben

.~~J. közös megegyezéssel, 90 napos határidovel bármikor. A Megállapodásban. megszüntetheto.

.~~J. közös megegyezéssel, 90 napos határidovel bármikor. A Megállapodásban. megszüntetheto. 3/d. sz. melléklet Megállapodás amely létrejött egyrészt a Magyar Köztársaság Gazdasági és Közlekedési Minisztere (nevében eljár Székely András, a GKM Közúti Közlekedési Foosztályának vezetoje), a továbbiakban

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Ikt.szám: 20.049/2015. Javaslat Salgótarján megyei jogú város helyi közösségi autóbusz-közlekedésének biztosítását célzó közszolgáltatási

Részletesebben

A/ RÉSZ. I. Fejezet Az Utazási feltételek hatálya

A/ RÉSZ. I. Fejezet Az Utazási feltételek hatálya 23 A/ RÉSZ Utazási feltételek az ALBA VOLÁN Zrt. menetrend szerinti autóbuszjáratainak belföldi országos, regionális és elővárosi, valamint a határon átmenő forgalomban történő igénybevételére I. Fejezet

Részletesebben

A GYŐR-SOPRON-EBENFURTI VASÚT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ORSZÁGOS SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI TEVÉKENYSÉGRE VONATKOZÓ ÜZLETSZABÁLYZATA

A GYŐR-SOPRON-EBENFURTI VASÚT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ORSZÁGOS SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI TEVÉKENYSÉGRE VONATKOZÓ ÜZLETSZABÁLYZATA A GYŐR-SOPRON-EBENFURTI VASÚT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ORSZÁGOS SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI TEVÉKENYSÉGRE VONATKOZÓ ÜZLETSZABÁLYZATA A vasúti személyszállítási szerződés általános feltételei Érvényes:

Részletesebben

A HAJDÚ VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA

A HAJDÚ VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA A HAJDÚ VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA - TERVEZET - 2013. január Érvényes: 2013. március 1-jétıl Jóváhagyta:

Részletesebben

ZV.-08/2012. Érvényes: 2012. december 9-től

ZV.-08/2012. Érvényes: 2012. december 9-től ZV.-08/2012. Érvényes: 2012. december 9-től ZALA VOLÁN KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRÜEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 16., Tel.: 92/503-620, Fax.: 92/503-628, E-mail: menetrend@zalavolan.hu

Részletesebben

SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA

SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA A MÁV-START VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA A vasúti személyszállítási szerződés általános feltételei Érvényes: 2010. június 1-től Jóváhagyta

Részletesebben