HEG-TECH 2010 Hegesztéstechnikai kiállítás a 25. Jubileumi Hegesztési Konferencia keretében

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HEG-TECH 2010 Hegesztéstechnikai kiállítás a 25. Jubileumi Hegesztési Konferencia keretében"

Átírás

1 HEG-TECH 2010 Hegesztéstechnikai kiállítás a 25. Jubileumi Hegesztési Konferencia keretében A GTE Hegesztési Szakosztály, a Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés, valamint az Óbudai Egyetem által szervezett, jubileumi 25. Hegesztési Konferencia szervezı bizottsága a konferencia keretében, a hagyományteremtés szándékával rendezi meg a HEG-TECH 2010 kiállítást és szakember fórumot a hazai piacon jelentıs márkákat képviselı társaságok számára, amely egy tartalmas, szakmai-tudományos konferencia résztvevıivel biztosít közvetlen kapcsolatépítési lehetıséget. Az elhatározás mögött az a felismerés áll, hogy a szakmai közönség számára mind nagyobb jelentıségőek azok a szakmai eredmények, amelyek a mértékadó gyártó cégeknél folyó kutatás-fejlesztés során keletkeznek, ugyanakkor meggyızıdésünk, hogy a gyártó cégeknek is fontos olyan fórumot találni, amelyen az érdeklıdı szakemberek közösségét hatékonyan el lehet érni. A szerevezı bizottság szeretné az alkalmat még hatékonyabbá tenni azzal, hogy a kiállítás mellett a konferencia önálló szekciójaként fórumot szervez a szakemberek és gyártók részvételével, amely alkalmat ad a két fél kifejezetten szakmai jellegő párbeszédére. A kiállítás a konferencia színhelyén, az Óbudai Egyetem (Budapest III. Bécsi út 96/B) aulájában lesz megrendezve. Az egyes standok egységes szerkezetőek, de különbözı méretőek lehetnek, és felépítésüket a Szervezı Bizottság rendeli meg egy erre a célra szakosodott vállalkozástól. A következı mérető kiállító területek vehetık igénybe, a megadott, elızetes irányáron (a konferencia teljes idejére): 4 m 2 es standok: ,- Ft/m²+ÁFA - 1 db zárható információs pult, fehér laminált betétekkel - 2 db szék - 2 db 100 W-os NOKIA spotlámpa 8 m 2 es standok: ,- Ft + ÁFA - 1 db zárható infópult, fehér lam. betétekkel - 1 db Ø 80 cm-es körasztal - 4 db szék - 4 db 100 W-os NOKIA spotlámpa

2 12 m 2 -es standok: ,- Ft + ÁFA - 2 db zárható infópult, fehér lam. betétekkel - 1 db 70 x 110 cm-es asztal - 6 db szék - 5 db 100 W-os NOKIA spotlámpa Az egységstandok általános installációja: - szınyegezés (filc minıség) - standkialakítás, OCTANORM modul rendszerő installációból, fehér laminált falbetétekkel - 1 db 30 x 160 cm-es belsı világítású frízdoboz - 1 db egységbetős cégfelirat - 1 db szemetesvödör - 1 db 3 as falifogas. A szervezést ellátó Óbudai Egyetemmel egyeztetett, külön megállapodás keretében lehetıség van további szolgáltatások igénybevételére, illetve az általános installációtól eltérı kialakításra is. A megadott összegek a kiállító hely felépítésének, lebontásának és igénybe vételének, valamint a villamos energia költségeit fedezik, de nem tartalmazzák a stand díszítésének és berendezésének költségeit, mert e tevékenységeket a kiállító saját maga szervezi. A szakember/gyártó fórumot a konferencia önálló, nyitó szekciójaként kívánjuk megrendezni. A fórumot elıre meghatározott néhány téma köré csoportosítva, moderátor irányítja. Egy-egy témakört rövid elıadás exponál, majd egy-két elıre megfogalmazott kérdésre a résztvevı cégek szakemberei válaszolnak. Ezt követıen kerülne sor a hallgatóság által feltett kérdésekre és ezek megválaszolására, moderált formában. Elızetes, nem végeleges terveink szerint a következı témák kerülnének ez alkalommal napirendre: - Kohászati termékek minıségi bizonyítványainak tartalma, különös tekintettel a hegesztıanyagokra - A varratfém diffúzióképes hidrogén tartalmának kézben tartása a hegesztıanyag gyártók és a felhasználók szemszögébıl - Hegesztıanyagok megválasztása nagy szilárdságú, termomechanikusan hengerelt, illetve nemesített acélokhoz - Nagy leolvadású hegesztés technológiák (pl. T.I.M.E., lézer hibrid, tandem MIG stb.) alkalmazása - Hogyan válasszunk védıgáz-keveréket a MIG/MAG eljárásokhoz? Általános és speciális megfontolások. - Irányított rövidzárlatos MIG/MAG hegesztés technológiák alkalmazása (pl. STT, CMT, RMD Ball Transfer, FastRoot, EWM-coldArc, QSet stb.) - Hegesztési folyamatok dokumentálása: egy lehetıség a gépesített eljárással készített hegesztett kötések értékelésére

3 - Hegesztéshez és rokon eljárásokhoz használt berendezések kalibrálása MSZ EN ISO 17662:2005 szerint: a hegesztıgép szállítók hozzájárulása A helyszín adottságai miatt csak korlátozott számban tudunk jelentkezéseket elfogadni, ezért a Szervezı Bizottság fenntartja a jogot azok érkezési sorrend szerinti elbírálására. Azok számára is, akiknek nem jut kiállítási hely, a konferenciára való jelentkezés keretében természetesen mód van a meghirdetett fórumon való részvételre. Szervezı bizottság

4 JELENTKEZÉSI LAP 25. JUBILEUMI HEGESZTÉSI KONFERENCIA HEG-TECH 2010 Hegesztéstechnikai kiállításra (A jelentkezési lap sokszorosítható) május Cég:. Levelezési cím:.. Számlázási cím:.... Kapcsolattartó neve, beosztása:.... Telefon:.. Fax: A fent megnevezett cég képviseletében jelentkezünk a 25. Jubileumi Hegesztési Konferenciára HEG-TECH 2010 Hegesztéstechnikai kiállításra az alábbiak szerint: 4 m 2 es stand... 8 m 2 es stand m 2 -es stand.... Hirdetési igényem a Konferencia hivatalos kiadványában teljes oldal terjedelemben ( Ft+ÁFA/oldal térítés ellenében). A jelentkezési lapot február 20-ig kérjük az Óbudai Egyetem Rektori Hivatala részére (levélcím: 1034 Budapest, Bécsi út 96/B. fax: ) eljuttatni. Tudomásul veszem, hogy a fentiek alapján felmerült költségekre vonatkozóan a GTE-tıl megküldött számlát két héten belül, de legkésıbb április 30-áig ki kell egyenlítenem a GTE számlájára, és ennek megtörténtét a regisztráció során igazolnom kell. A közölni kívánt hirdetést sokszorosításra alkalmas formában (információk a portálon) március 31-éig az Óbudai Egyetem Rektori Hivatalába, a kancellar@uni-obuda.hu címre megküldöm. Kelt: ph. cégszerő aláírás

5 Elızetes alaprajz vázlat

29. NEMZETKÖZI HEGESZTÉSI KONFERENCIÁRA,

29. NEMZETKÖZI HEGESZTÉSI KONFERENCIÁRA, A Magyar Hegesztési Egyesület meghívja Önt és Kollégáit a 29. NEMZETKÖZI HEGESZTÉSI KONFERENCIÁRA, amely a Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés, a Magyar Anyagvizsgálók Egyesülete, a

Részletesebben

LaserArt Studio. laserarts@t-online.hu címen

LaserArt Studio. laserarts@t-online.hu címen LaserArt I. Lézertehnikai szakkiállítás Budapest 2008 október 24-25-26, Hálózatos Televíziók Rt., Konferenciaterem. Budapest, Bartók Béla út. 152/L Általános tájékoztató, ismertetı és megrendelılap 1.

Részletesebben

1. Üres kiállítói terület:

1. Üres kiállítói terület: Jelentkezési határidő: 2015. szeptember 1. Kérjük, küldje vissza a jelentkezési lapot amint lehetséges: - e-mail-ben az info@budaexpo.com címre, vagy - faxon a +36-23-444-926-os számra. 1. Üres kiállítói

Részletesebben

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK ÉS KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTİ

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK ÉS KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTİ KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK ÉS KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTİ Magyar Gyermekorvosok Társasága 2010 évi Nagygyőlése Esztergom, 2010. szeptember 23-25. Tisztelt Asszonyom/Uram! A 2005-ös nagysikerő szervezés után

Részletesebben

1. Üres kiállítói terület:

1. Üres kiállítói terület: Jelentkezési határidő: 2018. szeptember 28. Kérjük, küldje vissza a jelentkezési lapot amint lehetséges: - e-mail-ben az info@budaexpo.com címre, vagy - faxon a +36-23-444-926-os számra. 1. Üres kiállítói

Részletesebben

A MAGYAR TURIZMUS ZRT ÉVI KIÁLLÍTÁSAIRA VONATKOZÓ

A MAGYAR TURIZMUS ZRT ÉVI KIÁLLÍTÁSAIRA VONATKOZÓ A MAGYAR TURIZMUS ZRT. 2014. ÉVI KIÁLLÍTÁSAIRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEK I. JELENTKEZÉS MÓDJA 1.1. A jelentkezés az erre a célra készült jelentkezési formanyomtatványon történik, amelyet

Részletesebben

I. Kelet-Európai Alagútépítő Konferencia és Kiállítás Az alagút összeköt

I. Kelet-Európai Alagútépítő Konferencia és Kiállítás Az alagút összeköt I. Kelet-Európai Alagútépítő Konferencia és Kiállítás Az alagút összeköt Budapest, 2012. szeptember 18-21. KONFERENCIA TÁMOGATÓI ÉS KIÁLLÍTÓI CSOMAGOK http://www.eetc2012budapest.com Konferencia és a Kiállítás

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP 2015. március 13-56. Szervezők: Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft., Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület

JELENTKEZÉSI LAP 2015. március 13-56. Szervezők: Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft., Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület JELENTKEZÉSI LAP 2015. március 13-56. Szervezők: Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft., Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület Helyszín: Kölcsey Központ, 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3. Jelentkezési

Részletesebben

Mely létrejött a Baranya Megyei Vállalkozói Központ (7621 Pécs Felsőmalom u. 13.), továbbiakban, mint Kiállítás szervező, és a ... ...

Mely létrejött a Baranya Megyei Vállalkozói Központ (7621 Pécs Felsőmalom u. 13.), továbbiakban, mint Kiállítás szervező, és a ... ... Általános feltételek Mely létrejött a (7621 Pécs Felsőmalom u. 13.), továbbiakban, mint Kiállítás szervező, és a Név:.... Cím:.... Adószám:. Képviselője:. továbbiakban, mint Megrendelő között, a XIX. Szentlőrinci

Részletesebben

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK VII. Országos Anyagtudományi Konferencia Balatonkenese, 2009. október 11-13. KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK www.oatk.hu A Konferencia célkitőzése Az anyagtudomány, anyagvizsgálat és anyaginformatika képviselıinek

Részletesebben

26. HEGESZTÉSI KONFERENCIA és Hegesztéstechnikai Kiállítás

26. HEGESZTÉSI KONFERENCIA és Hegesztéstechnikai Kiállítás 26. HEGESZTÉSI KONFERENCIA és Hegesztéstechnikai Kiállítás Óbudai Egyetem 2012. május 10-12. PROGRAM 2012. május 10. csütörtök 13:00-tól Regisztráció F 09 terem előtere, Aula 14:00 Konferencia ünnepélyes

Részletesebben

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK VIII. Roncsolásmentes Anyagvizsgáló Konferencia és Kiállítás 2013. március 20-22., Eger A Konferencia és Kiállítás mottója: AZ ANYAGVIZSGÁLAT NEM CÉL, HANEM ESZKÖZ A Konferencia

Részletesebben

Levélcím: 7603 Pf. 31. Telefon/fax: (72) 213-032 (30) 947-5756 www.fairexpo.hu fairexpo@fairexpo.hu SCENICA EXPO PÉCS. Pécs, 2007. június 8 10.

Levélcím: 7603 Pf. 31. Telefon/fax: (72) 213-032 (30) 947-5756 www.fairexpo.hu fairexpo@fairexpo.hu SCENICA EXPO PÉCS. Pécs, 2007. június 8 10. SCENICA EXPO PÉCS Pécs, 2007. június 8 10. Pécs városa méltán rangos helyen szerepel a hazai és az európai városok körében; ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy elnyerte az Európa Kulturális Fõvárosa 2010

Részletesebben

KONFERENCIA SZPONZOR CSOMAGOK TÁJÉKOZTATÓJA

KONFERENCIA SZPONZOR CSOMAGOK TÁJÉKOZTATÓJA KONFERENCIA SZPONZOR CSOMAGOK TÁJÉKOZTATÓJA 1. Konferencia házigazdája (főszponzor) 1.300.000 Ft + Áfa értékesített mennyiség: 1 db - ELKELT kizárólag a főszponzor kreatívjai helyezhetők ki a konferencia

Részletesebben

Tisztelt Munkaadó! Pannon Állásbörze 2011 Ősz Pannon Egyetem, Aula 8200 Veszprém, Egyetem u. 10. 2011. november 8.

Tisztelt Munkaadó! Pannon Állásbörze 2011 Ősz Pannon Egyetem, Aula 8200 Veszprém, Egyetem u. 10. 2011. november 8. Szolgáltatások a rendezvényen Standtérkép Megjelenés módja, feltételei Megrendelőlap Pannon Állásbörze 2011 Ősz Pannon Egyetem, Aula 8200 Veszprém, Egyetem u. 10 2011. november 8. Tisztelt Munkaadó! 2011.

Részletesebben

KIÁLLÍTÁSI MEGRENDELŐ Általános feltételek

KIÁLLÍTÁSI MEGRENDELŐ Általános feltételek Általános feltételek Mely létrejött az AVKKF. Baranya Megyei Vállalkozói Központ (7621 Pécs Felsőmalom u. 13., adószám: 19033039-2-02), továbbiakban, mint Kiállítás szervező, és a Név:.... Cím:.... Adószám:.

Részletesebben

V. Klinikai Vizsgálati Konferencia és GCP Tanfolyam. Tájékoztató és megrendelőlap kiállítók és hirdetők számára

V. Klinikai Vizsgálati Konferencia és GCP Tanfolyam. Tájékoztató és megrendelőlap kiállítók és hirdetők számára és GCP Tanfolyam Tájékoztató és megrendelőlap kiállítók és hirdetők számára Tisztelt Cégvezető! 2019. április 24-26. között Balatonfüreden kerül megrendezésre a Magyarországi Klinikai Vizsgálatszervezők

Részletesebben

(REFORMÉLELMISZER, LEKVÁR, MÉHÉSZETI ÉS KÉZMŰVES TERMÉKET ÁRUSÍTÓ KIÁLLÍTÓK RÉSZÉRE)

(REFORMÉLELMISZER, LEKVÁR, MÉHÉSZETI ÉS KÉZMŰVES TERMÉKET ÁRUSÍTÓ KIÁLLÍTÓK RÉSZÉRE) Toros Pálinka Fesztiválok MEGRENDELŐ (REFORMÉLELMISZER, LEKVÁR, MÉHÉSZETI ÉS KÉZMŰVES TERMÉKET ÁRUSÍTÓ KIÁLLÍTÓK RÉSZÉRE) Alulírott Kiállító neve: Tevékenységi köre: Székhelye: Számlázási név, cím és adószám:

Részletesebben

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK X. Roncsolásmentes Anyagvizsgáló Konferencia és Kiállítás 2017. március 22-24., Eger Hotel Eger & Park A KONFERENCIA ÉS A KIÁLLÍTÁS MOTTÓJA Az anyagvizsgálat a katasztrófák

Részletesebben

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. 2014. ÉVI KIÁLLÍTÁSAIRA VONATKOZÓ

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. 2014. ÉVI KIÁLLÍTÁSAIRA VONATKOZÓ Magyar Turizmus Zrt. 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. A MAGYAR TURIZMUS ZRT. 2014. ÉVI KIÁLLÍTÁSAIRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEK I. JELENTKEZÉS MÓDJA 1.1. A jelentkezés az erre a célra

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP /kiállítók számára/ AGRÁREXPORA / innovációs kiállításra/

JELENTKEZÉSI LAP /kiállítók számára/ AGRÁREXPORA / innovációs kiállításra/ JELENTKEZÉSI LAP /kiállítók számára/ a 2009. szeptember 9-13 között a HUNGEXPO területén, a Budapesti Nemzetközi Vásárral egy időben a G pavilonban megrendezendő AGRÁREXPORA / innovációs kiállításra/ /Expo

Részletesebben

Cég név:... Levelezési cím:... E-mail:... Internet:... Cégvezető:.. Telefon:... Fax:...

Cég név:... Levelezési cím:... E-mail:... Internet:... Cégvezető:.. Telefon:... Fax:... Jelentkezési lap 1. A szerződő fél adatai: Cég név: Adószám:..... Számlázási cím:..... Bankszámlaszám:........ Levelezési cím:........... E-mail:... Internet:.... Cégvezető:.... Telefon:. Fax:. Kapcsolattartó:..

Részletesebben

(HÚS- ÉS SAJTKÉSZÍTMÉNY, PÁLINKA, BOR, KÉZMŰVES SÖR TERMELŐI ÉS FORGALMAZÓI RÉSZÉRE) E-mail:

(HÚS- ÉS SAJTKÉSZÍTMÉNY, PÁLINKA, BOR, KÉZMŰVES SÖR TERMELŐI ÉS FORGALMAZÓI RÉSZÉRE) E-mail: Toros Pálinka Fesztiválok MEGRENDELŐ (HÚS- ÉS SAJTKÉSZÍTMÉNY, PÁLINKA, BOR, KÉZMŰVES SÖR TERMELŐI ÉS FORGALMAZÓI RÉSZÉRE) Alulírott Kiállító neve: Tevékenységi köre: Székhelye: Számlázási név, cím és adószám:

Részletesebben

A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM SZEPTEMBER 1.

A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM SZEPTEMBER 1. A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM 2017. SZEPTEMBER 1. KIÁLLÍTÓI TÁJÉKOZTATÓ Kapcsolat: Kis-Tóth Roland FruitVeB Tel: 06-70-338-9569 E-mail: roland.kis-toth@fruitveb.hu Fax: 06-1-209-1697 www.fruitveb.hu

Részletesebben

Részvételi és szponzorációs ajánlat

Részvételi és szponzorációs ajánlat Részvételi és szponzorációs ajánlat Elsı Önkormányzati Projektbörze és Szakmai Konzultáció Budapest, 2010. március 31. Az európai uniós fejlesztési források elnyerése érdekében készült Integrált Városfejlesztési

Részletesebben

2010. november 10-11. Széchenyi István Egyetem Győr, Laborépület Szervező: UNIVERSITAS-Arrabona Kft. (9026 Győr, Egyetem tér 1.) Címe:.

2010. november 10-11. Széchenyi István Egyetem Győr, Laborépület Szervező: UNIVERSITAS-Arrabona Kft. (9026 Győr, Egyetem tér 1.) Címe:. JELENTKEZÉSI LAP 2010. november 10-11. Széchenyi István Egyetem Győr, Laborépület Szervező: UNIVERSITAS-Arrabona Kft. (9026 Győr, Egyetem tér 1.) Kiállító cég neve:. Címe:. Tel.: Fax: E-mail:. Web:.. Cégvezető

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének szeptember 12-i ülésére. intézményi referens. aljegyzı

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének szeptember 12-i ülésére. intézményi referens. aljegyzı Elıterjesztés 2. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. szeptember 12-i ülésére Tárgy: Jankahidy Egészségügyi Szolgáltató Bt. kérelme Az elıterjesztést készítette: Rostásné Rapcsák

Részletesebben

(VENDÉGLÁTÓ ÉS SNACK PROFILÚ VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE) E-mail:

(VENDÉGLÁTÓ ÉS SNACK PROFILÚ VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE) E-mail: Toros Pálinka Fesztiválok MEGRENDELŐ (VENDÉGLÁTÓ ÉS SNACK PROFILÚ VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE) Alulírott Kiállító neve: Tevékenységi köre: Székhelye: Számlázási név, cím és adószám: Kapcsolattartó: Cégér felirat:

Részletesebben

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK XI. Roncsolásmentes Anyagvizsgáló Konferencia és Kiállítás 2019. március 20-22., Eger Hotel Eger & Park A KONFERENCIA ÉS A KIÁLLÍTÁS MOTTÓJA Az anyagvizsgálat a beruházások

Részletesebben

A MAGYAR HEGESZTÉSI EGYESÜLET MEGHÍVJA ÖNT és KOLLÉGÁIT a. 27. HEGESZTÉSI KONFERENCIÁRA, mely. a Gépipari Tudományos Egyesület,

A MAGYAR HEGESZTÉSI EGYESÜLET MEGHÍVJA ÖNT és KOLLÉGÁIT a. 27. HEGESZTÉSI KONFERENCIÁRA, mely. a Gépipari Tudományos Egyesület, A MAGYAR HEGESZTÉSI EGYESÜLET MEGHÍVJA ÖNT és KOLLÉGÁIT a 27. HEGESZTÉSI KONFERENCIÁRA, mely a Gépipari Tudományos Egyesület, a Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés, a Magyar Anyagvizsgálók

Részletesebben

TISZTELT IGAZGATÓ ÚR / ASSZONY! TISZTELT PARTNERÜNK!

TISZTELT IGAZGATÓ ÚR / ASSZONY! TISZTELT PARTNERÜNK! TISZTELT IGAZGATÓ ÚR / ASSZONY! TISZTELT PARTNERÜNK! A 2007. októberében, nagyszabású önálló rendezvényként ismét megszervezi a Vinfood Borászati-, Élelmiszer-, és t. Az élelmiszer-, a vendéglátóipar a

Részletesebben

1. MEGRENDELŐ LAP 18. Budapesti Lakásvásár 2011. március 4-6.

1. MEGRENDELŐ LAP 18. Budapesti Lakásvásár 2011. március 4-6. 1. MEGRENDELŐ LAP 18. Budapesti Lakásvásár 2011. március 4-6. A megrendelő lap leadásának határideje a stand kijelölésétől számított egy hét, de legkésőbb 2011. február 21. 2011. február 21. után további

Részletesebben

Pályázati felhívás a SIRHA Budapest 2014 innovációs versenyre

Pályázati felhívás a SIRHA Budapest 2014 innovációs versenyre Budapest X., Albertirsai út 10. Levélcím 1441 Budapest, Pf. 44. Tel: +06 1 263-6455, Fax: +06 1 263 6086 K&H Bank 10402283-50526554-52511006 SIRHA Budapest - Nemzetközi Élelmiszeripari, Sütő- és Cukrászipari,

Részletesebben

KERTÜNK, HÁZUNK, OTTHONUNK Kertészeti, Építıipari, Lakberendezési Szakkiállítás és Vásár. 2009. június 12-14

KERTÜNK, HÁZUNK, OTTHONUNK Kertészeti, Építıipari, Lakberendezési Szakkiállítás és Vásár. 2009. június 12-14 KERTÜNK, HÁZUNK, OTTHONUNK Kertészeti, Építıipari, Lakberendezési Szakkiállítás és Vásár 2009. június 12-14 A Déldunántúli Régióban hagyományteremtı szándékkal Pécsett a Lauber Dezsı Sportcsarnokban 2009.június

Részletesebben

Mely létrejött a Baranya Megyei Vállalkozói Központ (7621 Pécs Felsőmalom u. 13.), továbbiakban, mint Kiállítás szervező, és a ... ...

Mely létrejött a Baranya Megyei Vállalkozói Központ (7621 Pécs Felsőmalom u. 13.), továbbiakban, mint Kiállítás szervező, és a ... ... Általános feltételek Mely létrejött a (7621 Pécs Felsőmalom u. 13.), továbbiakban, mint Kiállítás szervező, és a Név:.... Cím:.... Adószám:. Képviselője:. továbbiakban, mint Megrendelő között, a XIX. Szentlőrinci

Részletesebben

Közbeszerzési Konferencia

Közbeszerzési Konferencia Közbeszerzési Konferencia Az új közbeszerzési törvényről gyakorlatias megközelítéssel, gyakorlati szakemberektől Nem csak hozzáértőknek. Az új Kbt.-t a Parlament 2011. július 11-én hagyta jóvá, és a törvény

Részletesebben

2018. november Veszprém Aréna. JELENTKEZÉSI LAP/ MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS Jelentkezési határidő: szeptember 15. Kiállító cég neve: Adószám:

2018. november Veszprém Aréna. JELENTKEZÉSI LAP/ MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS Jelentkezési határidő: szeptember 15. Kiállító cég neve: Adószám: Minden adatot kérünk megadni! 2018. november 9-11. Veszprém Aréna JELENTKEZÉSI LAP/ MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS Jelentkezési határidő: 2018. szeptember 15. Kiállító cég neve: Adószám: Számlázási név: Számlázási

Részletesebben

A MAGYAR PAPRIKA NAPJA SZENTES 2012. AUGUSZTUS 31.

A MAGYAR PAPRIKA NAPJA SZENTES 2012. AUGUSZTUS 31. A MAGYAR PAPRIKA NAPJA SZENTES 2012. AUGUSZTUS 31. KIÁLLÍTÓI TÁJÉKOZTATÓ Kapcsolat: Jasper Attila szakmai referens TÉSZ -ÉSZ Nonprofit Kft. Tel: 06-70-426-1797 E-mail: teszesz@gmail.com Fax: 06-1-209-1697

Részletesebben

Ipari, Kereskedelmi és Mezőgazdasági Gépkiállítás, Termékbemutató és Traktorhúzó Európa Kupa

Ipari, Kereskedelmi és Mezőgazdasági Gépkiállítás, Termékbemutató és Traktorhúzó Európa Kupa Jelentkezési lap Megrendelő, szerződő fél adatai (jelentkezési határidő: 2015. július 15.) Kiállító cég neve: Kiállító cég székhelye: Számlázási cím: Levelezés cím: Adószám: Telefonszám: E-mail: Cégvezető

Részletesebben

Tisztelt Munkaadó! Pannon Egyetem Állásbörze 2016 Tavasz Pannon Egyetem, Aula 8200 Veszprém, Egyetem u április 20.

Tisztelt Munkaadó! Pannon Egyetem Állásbörze 2016 Tavasz Pannon Egyetem, Aula 8200 Veszprém, Egyetem u április 20. Szolgáltatások a rendezvényen Standtérkép Megjelenés módja, feltételei Megrendelőlap Pannon Egyetem Állásbörze 2016 Tavasz Pannon Egyetem, Aula 8200 Veszprém, Egyetem u. 10 2016. április 20. Tisztelt Munkaadó!

Részletesebben

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK ÉS KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTŐ. Siófok, 2011. március 25-27.

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK ÉS KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTŐ. Siófok, 2011. március 25-27. KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK ÉS KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTŐ Siófok, 2011. március 25-27. http://www.diamond-congress.hu/sejt2011 A Magyar Genetikusok Egyesülete és a Magyar Biológiai Társaság Sejt- és Fejlődésbiológiai

Részletesebben

TURIZMUS 2006. Pécsi Utazási Börze 2006. március 3-5.

TURIZMUS 2006. Pécsi Utazási Börze 2006. március 3-5. TURIZMUS 2006. Pécsi Utazási Börze 2006. március 3-5. Lauber Dezső Városi Sportcsarnok Pécs, Dr. Veress Endre u. 10. Tisztelt Cégvezető! 2006. márciusában, a Pécsi Rendezvényszervező Kht. a Pécs-Baranyai

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP 17. LABORTECHNIKA

JELENTKEZÉSI LAP 17. LABORTECHNIKA JELENTKEZÉSI LAP SZERVEZŐ: 17. LABORTECHNIKA SZAKMAI PARTNER: H-1146 Budapest, Dózsa Gy. út 1. Laboratóriumi műszer, eszköz, berendezés, H-1119 Budapest, Hadak útja 41. bútor és vegyszer szakkiállítás

Részletesebben

VI. Magyar Privátbankári Konferencia 2015. július 9.

VI. Magyar Privátbankári Konferencia 2015. július 9. VI. Magyar Privátbankári Konferencia 2015. július 9. A Blochamps Capital Kft. megalakulása óta igyekszik kiemelkedő szakértelmével és hozzáértésével támogatni, működésében segíteni a magyar privátbanki

Részletesebben

INNORAIL 2015 FELHÍVÁS KIÁLLÍTÁSRA ÉS HIRDETÉSRE. Budapest, 2015. október 14-16. Vasúti infrastruktúra és innováció Európában

INNORAIL 2015 FELHÍVÁS KIÁLLÍTÁSRA ÉS HIRDETÉSRE. Budapest, 2015. október 14-16. Vasúti infrastruktúra és innováció Európában INNORAIL 2015 Vasúti infrastruktúra és innováció Európában Budapest, 2015. október 14-16. www.innorail2015.hu Szervező: Innorail Kiadó és Konferencia Kft. FELHÍVÁS KIÁLLÍTÁSRA ÉS HIRDETÉSRE INNORAIL 2015

Részletesebben

VEGYEN ÖN IS RÉSZT A KONFERENCIÁN!

VEGYEN ÖN IS RÉSZT A KONFERENCIÁN! MEGHÍVÓ Cégek, gazdasági társaságok és magánszemélyek számára A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖRNYEZETTUDOMÁNYI ÉS MŰSZAKI INTÉZETE között rendezi meg a XV. Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferenciát

Részletesebben

Tisztelt Kiállítóink!

Tisztelt Kiállítóink! Tisztelt Kiállítóink! 2013. március 22. és 24. (péntek vasárnap) között 23. alkalommal kerül megrendezésre a debreceni Kölcsey Központban az Utazás és Szabadidő 2013 Kiállítás és Vásár. A hagyományos kiállítói

Részletesebben

Egészségturisztikai és Életmód Kiállítás és Konferencia. Debrecen, Kölcsey Központ ok tóber 2-3. JELENTKEZÉSI LAP

Egészségturisztikai és Életmód Kiállítás és Konferencia. Debrecen, Kölcsey Központ ok tóber 2-3. JELENTKEZÉSI LAP II.Thermal & Wellness JELENTKEZÉSI LAP Visszaküldendô: Észak-alföldi Termál Klaszter Egyesület 5001 Szolnok, Sóház u. 8. I/1. 56/516-116 Jelentkezési határidô: 2009. szeptember 04. Székhely: Levelezési

Részletesebben

TisztaShow Tisztítás-technológiai Szakkiállítás és Vásár. Kiállítói tájékoztató ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

TisztaShow Tisztítás-technológiai Szakkiállítás és Vásár. Kiállítói tájékoztató ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK 1 TisztaShow Tisztítás-technológiai Szakkiállítás és Vásár Kiállítói tájékoztató ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Rendezvény neve:tisztashow Tisztítás-technológiai Szakkiállítás és Vásár (továbbiakban TisztaShow)

Részletesebben

XXII. Magyarországi Egészségügyi Napok Debrecen, 2015. október 7-9. eunapok.kmcongress.com

XXII. Magyarországi Egészségügyi Napok Debrecen, 2015. október 7-9. eunapok.kmcongress.com 1. oldal CÉGES TÁJÉKOZTATÓ I. 1. BEVEZETÉS Ezt a tájékoztatót a kongresszuson résztvevő cégek és kiállítók tájékoztatására és felkészülésük segítésére állítottuk össze. Bár a tájékozató a lapzárta -kor

Részletesebben

Mutassa be cégét és termékeit fejlett nagykereskedő és gyártó cégek vezetőinek

Mutassa be cégét és termékeit fejlett nagykereskedő és gyártó cégek vezetőinek Mutassa be cégét és termékeit fejlett nagykereskedő és gyártó cégek vezetőinek és legyen a II. Országos Nagykereskedői és Gyártói Konferencia kiállító partnere 2013. február 21-én Kedves Kiállító partnerünk!

Részletesebben

X. JUBILEUMI SZAKNYELVI KONFERENCIA

X. JUBILEUMI SZAKNYELVI KONFERENCIA X. JUBILEUMI SZAKNYELVI KONFERENCIA A szaknyelvi kompetenciafejlesztéstıl a munkaerıpiacig Budapest, 2010. november 19-20. Fıvédnök: Sándorné Dr. Kriszt Éva PhD a Budapesti Gazdasági Fıiskola rektora Védnök:

Részletesebben

Tisztelt Kiállítóink!

Tisztelt Kiállítóink! Tisztelt Kiállítóink! XXIV. alkalommal kerül megrendezésre a debreceni Kölcsey Központban az Utazás és Szabadidő 2014 Kiállítás és Vásár március harmadik hétvégéjén 2014. március 14. és 16. (péntek vasárnap)

Részletesebben

III. EJF Állásbörze 2009. április 01. 10 00-16 00 Eötvös József Fıiskola új oktatási épület - 6500 Baja, Bajcsy-Zsilinszky u. 14.

III. EJF Állásbörze 2009. április 01. 10 00-16 00 Eötvös József Fıiskola új oktatási épület - 6500 Baja, Bajcsy-Zsilinszky u. 14. TÁJÉKOZTATÓ A III. EJF ÁLLÁSBÖRZE SZOLGÁLTATÁSAIRÓL CÉGEKNEK, VÁLLALATOKNAK, INTÉZMÉNYEKNEK III. EJF Állásbörze 79/524-624/161 70/459-32-33 allasborze@ejf.hu www.ejf.hu/allasborze 1/7 III. EJF Állásbörze

Részletesebben

2009. december 3 4. M E G H Í V Ó. A kiállítás helyszíne: BME K Épület, Aula. A Bál helyszíne: InterContinental Hotel Budapest

2009. december 3 4. M E G H Í V Ó. A kiállítás helyszíne: BME K Épület, Aula. A Bál helyszíne: InterContinental Hotel Budapest 2009. december 3 4. M E G H Í V Ó A kiállítás helyszíne: BME K Épület, Aula A Bál helyszíne: InterContinental Hotel Budapest M a g y a r É p ü l e t g é p é s z e k A kiállítás A hagyományos, szakmai körökben

Részletesebben

Jelentkezési határidő: 2010. március 10.

Jelentkezési határidő: 2010. március 10. Az 1991-ben megkezdett sorozatot folytatva, a Debreceni Egyetem Földtudományi Intézete, az MTA Földrajzi Tudományos Bizottság Geoinformatikai Albizottsága, az MTA DAB Környezettudományi Bizottsága és az

Részletesebben

Tudatos Vállalkozók Országos Konferenciája

Tudatos Vállalkozók Országos Konferenciája Mutassa be cégét és termékeit innovatív és tudatosan fejlődő cégek vezetőinek és legyen a Tudatos Vállalkozók Országos Konferenciájának kiállító partnere 2014. október 8-án Kedves Kiállító Partnerünk!

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP. Cégnév: Levelezési cím: Internet: Cégvezető: Telefon: Kapcsolattartó: Telefon:

JELENTKEZÉSI LAP. Cégnév: Levelezési cím: Internet: Cégvezető: Telefon:   Kapcsolattartó: Telefon: JELENTKEZÉSI LAP SZERVEZŐ: SZAKMAI TÁRSSZERVEZŐ: Tematik-Kábel Kft. The Fishing and Hunting H-1012 Budapest, Márvány u. 17. Channel tel.: 06-30-504-1953 internet: www.fishingandhuntingtv.com fax: 06-1-881-6521

Részletesebben

G. 7. RENDEZVÉNY SZABÁLYZAT

G. 7. RENDEZVÉNY SZABÁLYZAT 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 6-8. G. 7. RENDEZVÉNY SZABÁLYZAT Jóváhagyva: 2006. március 9. Érvényes: 2006. január 1-től Változat: 1. Oldalak száma: 07. Tartalomjegyzék 1. Elrendelés... 3 2. Cél...

Részletesebben

A MAGYAR TURIZMUS ZRT ÉVI KIÁLLÍTÁSAIRA VONATKOZÓ

A MAGYAR TURIZMUS ZRT ÉVI KIÁLLÍTÁSAIRA VONATKOZÓ Magyar Turizmus Zrt. 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. A MAGYAR TURIZMUS ZRT. 2014. ÉVI KIÁLLÍTÁSAIRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEK I. JELENTKEZÉS MÓDJA 1.1. A jelentkezés az erre a célra

Részletesebben

DUIHK KÖZÖSSÉGI STAND AJÁNLAT. Szakmai vásár: AUTOMOTIVE HUNGARY 2018 Időpont: október

DUIHK KÖZÖSSÉGI STAND AJÁNLAT. Szakmai vásár: AUTOMOTIVE HUNGARY 2018 Időpont: október DUIHK KÖZÖSSÉGI STAND AJÁNLAT Szakmai vásár: AUTOMOTIVE HUNGARY 2018 Időpont: 2018. október 17-19. A DUIHK legfőbb feladata a német-magyar gazdasági kapcsolatok fejlesztése és támogatása. Ennek elősegítése

Részletesebben

Tisztelt Kiállítóink!

Tisztelt Kiállítóink! Tisztelt Kiállítóink! Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy 2012-ben 22. alkalommal kerül megrendezésre a debreceni Utazás és Szabadidő Idegenforgalmi Kiállítás és Vásár. Az utazási szakma képviselői jövőre

Részletesebben

A Lakásvásár ismét MISKOLCON! 2009. május 16-17. ITC Nemzetközi Kereskedelmi Központ

A Lakásvásár ismét MISKOLCON! 2009. május 16-17. ITC Nemzetközi Kereskedelmi Központ A Lakásvásár ismét MISKOLCON! 2009. május 16-17. ITC Nemzetközi Kereskedelmi Központ Találkozunk májusban az ITC Központban! Ismét az ITC Központba várja az otthonteremtőket a Lakásvásár májusi miskolci

Részletesebben

KIÁLLÍTÓI ÉS TÁMOGATÓI FELHÍVÁS

KIÁLLÍTÓI ÉS TÁMOGATÓI FELHÍVÁS Magyar Állatorvosi Kamara Fővárosi Szervezetének Továbbképző Konferenciája Helyszín: Ramada Resort Aquaworld Budapest 1044 Budapest, Íves út 16. Időpont: 2016. január 16 17. (Szombat Vasárnap) KIÁLLÍTÓI

Részletesebben

Ajánlat. Az új közbeszerzési törvény várható rendelkezései:

Ajánlat. Az új közbeszerzési törvény várható rendelkezései: Ajánlat Közbeszerzési interaktív előadás Az új közbeszerzési törvény várható rendelkezései: Az új törvény szerkezete, szabályozása, az eljárási fajtákat és az eljárási rendeket érintő változások. Levelezési

Részletesebben

Csuhány Bence Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Heves megyei referens. Parád,2013 március 26.

Csuhány Bence Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Heves megyei referens. Parád,2013 március 26. Csuhány Bence Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Heves megyei referens Parád,2013 március 26. MNVH megalakulása, jogszabályi háttér 1698/2005 EK rendelet 1060/2008. (IX.19.) Korm. határozat 131/2008. (X. 1.)

Részletesebben

Konferencia május 17. New York-palota, Hotel Boscolo Budapest PARTNERI CSOMAGOK

Konferencia május 17. New York-palota, Hotel Boscolo Budapest PARTNERI CSOMAGOK 2018. május 17. New York-palota, Hotel Boscolo Budapest PARTNERI CSOMAGOK Platina fokozatú partner - a konferencia platina fokozatú partnereként jogosult a konferencia megnyitó beszédének a megtartására

Részletesebben

Dorogi Ipartestület XV. sz. hírlevele. !!! Friss hírek!!!

Dorogi Ipartestület XV. sz. hírlevele. !!! Friss hírek!!! Dorogi Ipartestület XV. sz. hírlevele!!! Friss hírek!!! A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az idén felkérést kapott a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Fesztiválirodájától egy kézműves

Részletesebben

INTERGARDEN Kertészeti és Szabadidô Szakkiállítás és Vásár 2007. március 9-11.

INTERGARDEN Kertészeti és Szabadidô Szakkiállítás és Vásár 2007. március 9-11. TISZTELT PARTNERÜNK! A 2007 márciusában rendezi meg Pécsett az 2007 elnevezésû Kertészeti és Szabadidô Szakkiállítást és Vásárt. A rendezvény alapvetô célja, hogy a kertészeti ágazat képviselôinek és szakembereinek

Részletesebben

Tisztelt Kiállítóink!

Tisztelt Kiállítóink! Tisztelt Kiállítóink! Köszöntjük abból az alkalomból, hogy a debreceni Utazás és Szabadidő Idegenforgalmi Kiállítás és Vásár 2011-ben 21. alkalommal kerül megrendezésre. Bár a tavalyi évhez képest a látogatók

Részletesebben

Hevesy György Magyar Orvostudományi Nukleáris Társaság

Hevesy György Magyar Orvostudományi Nukleáris Társaság Hevesy György Magyar Orvostudományi Nukleáris Társaság Elnök: Dr. Varga József Főtitkár: Dr. Garai Ildikó Debreceni Egyetem Nukleáris Medicina Intézet ScanoMed Kft. Tel.: 52 255-510; Fax: 52 255-500 Tel.:

Részletesebben

2010. február 2-án rendezi meg szokásos évi-, sorrendben a XXXIV. Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását.

2010. február 2-án rendezi meg szokásos évi-, sorrendben a XXXIV. Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását. Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya Agrárműszaki Bizottság Tisztelt Cím! Kedves Kolléga! Értesítem, hogy az MTA Agrárműszaki Bizottsága 2010. február 2-án rendezi meg szokásos évi-, sorrendben

Részletesebben

2016. november 4-6. Veszprém Aréna. JELENTKEZÉSI LAP/ MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS Jelentkezési határidő: október 3.

2016. november 4-6. Veszprém Aréna. JELENTKEZÉSI LAP/ MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS Jelentkezési határidő: október 3. 2016. november 4-6. Veszprém Aréna JELENTKEZÉSI LAP/ MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS Jelentkezési határidő: 2016. október 3. Kiállító cég neve: Az társkiállítók listáját külön írásban szíveskedjenek megküldeni! Cím:

Részletesebben

III. Országos Nagykereskedelmi és Gyártói Konferencia

III. Országos Nagykereskedelmi és Gyártói Konferencia a tavalyi, II. Országos Nagykereskedelmi és Gyártói Konferencia Mutassa be cégét és termékeit fejlett nagykereskedő és gyártó cégek vezetőinek és legyen a III. Országos Nagykereskedői és Gyártói Konferencia

Részletesebben

FELNİTTOKTATÓI KULCSKOMPETENCIÁK FEJLESZTÉSE

FELNİTTOKTATÓI KULCSKOMPETENCIÁK FEJLESZTÉSE TÁJÉKOZTATÓ nexonedu Oktatási és Vizsgaközpont 1138 Budapest, Váci út 186. Tel: 4655-135 Fax: 4655-103 E-mail: nexon@nexon.hu Nyilvántartási szám: 01-0260-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-1065

Részletesebben

IV. ÖKOINDUSTRIA. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás

IV. ÖKOINDUSTRIA. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás IV. ÖKOINDUSTRIA Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás Hírlevél 2015. július A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége 4. alkalommal rendezi

Részletesebben

Pannon Egyetem Állásbörze március 27. Veszprém, B aula 8200 Veszprém, Egyetem u. 10.

Pannon Egyetem Állásbörze március 27. Veszprém, B aula 8200 Veszprém, Egyetem u. 10. Tisztelt Munkaadó! Kedves Partnerünk! Örömmel jelentjük be, hogy a Pannon Egyetem az egyedi atmoszférával rendelkező Aulájában rendezi meg idén nagy hagyományokra és múltra visszatekintő Pannon Egyetem

Részletesebben

Tisztelt Partnerünk! A Magyar Epilepszia Liga vezetősége nevében szeretettel várunk érdeklődésüket! Prof. Fogarasi András.

Tisztelt Partnerünk! A Magyar Epilepszia Liga vezetősége nevében szeretettel várunk érdeklődésüket! Prof. Fogarasi András. Tisztelt Partnerünk! 2018. tavaszán 14. alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Epilepszia Liga országos kongresszusa. A korábbi évekhez hasonlóan most is az a célunk, hogy az epileptológiát és az epilepsziás

Részletesebben

J a v a s l a t. a Tourinform Salgótarján Iroda Névhasználati szerzıdésének kiegészítésére

J a v a s l a t. a Tourinform Salgótarján Iroda Névhasználati szerzıdésének kiegészítésére Szám: 31437/2008. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Telefon: (32) 312-570; (32) 417-255 J a v a s l a t a Tourinform

Részletesebben

A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az

A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az PÁLYÁZATI KIÍRÁS A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az ÉV FELVONÓJA ÉV FELVONÓJÁNAK TERVEZİJE cím elnyerésére 2011 Az év felvonója díjat olyan új tárgy évben üzembe

Részletesebben

DUIHK KÖZÖSSÉGI STAND AJÁNLAT

DUIHK KÖZÖSSÉGI STAND AJÁNLAT DUIHK KÖZÖSSÉGI STAND AJÁNLAT Szakmai vásár: AUTOMOTIVE HUNGARY 2019 Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás Időpont: 2019. október 16-18. Helyszín: Hungexpo A DUIHK legfőbb feladata a német-magyar

Részletesebben

AZ ORSZÁG LEGNAGYOBB. Jelentkezési lap általános SZÁNTÓFÖLDI RENDEZVÉNYE MÁJUS

AZ ORSZÁG LEGNAGYOBB. Jelentkezési lap általános SZÁNTÓFÖLDI RENDEZVÉNYE MÁJUS 2019. MÁJUS 23-24. AZ ORSZÁG LEGNAGYOBB SZÁNTÓFÖLDI RENDEZVÉNYE Jelentkezési lap általános Kiállító cég neve: Kiállító cég székhelye: Számlázási cím: Levelezési cím: Adószám: Bankszámlaszám: Központi e-mail

Részletesebben

Pannon Egyetem Állásbörze március 28. Veszprém, B aula 8200 Veszprém, Egyetem u. 10.

Pannon Egyetem Állásbörze március 28. Veszprém, B aula 8200 Veszprém, Egyetem u. 10. Tisztelt Munkaadó! Kedves Partnerünk! Örömmel jelentjük be, hogy a Pannon Egyetem az egyedi atmoszférával rendelkező Aulájában rendezi meg idén nagy hagyományokra és múltra visszatekintő Pannon Egyetem

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM NORMATÍV KUTATÁSTÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSI SZABÁLYZATA

Az ÓBUDAI EGYETEM NORMATÍV KUTATÁSTÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSI SZABÁLYZATA 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Mőködési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Mőködési Rend 18. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM NORMATÍV KUTATÁSTÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2010.

Részletesebben

ami tisztaság TisztaShow 2016

ami tisztaság TisztaShow 2016 Minden, ami tisztaság TisztaShow 2016 Annak, hogy egészségesek maradjunk, rendezett környezetben éljünk és dolgozzunk, elengedhetetlen feltétele, hogy tisztaság vegyen körül minket. Evidensnek tűnik, de

Részletesebben

Alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben és felsıfokú szakképzésben meghirdetett szakok. Képzési Képz. idı (félév) / Költségtérítés.

Alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben és felsıfokú szakképzésben meghirdetett szakok. Képzési Képz. idı (félév) / Költségtérítés. DE-EFK Intézmény elérhetısége: Felvételivel kapcsolatos egyéb elérhetıség: 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4. Telefon: (42) 404-411 Fax: (42) 408-656 Honlap: http://www.de-efk.hu Tanulmányi Osztály Telefon:

Részletesebben

2012. március 9-11. (péntek vasárnap) Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok (Dr. Veress Endre u. 10)

2012. március 9-11. (péntek vasárnap) Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok (Dr. Veress Endre u. 10) 2012. március 9-11. (péntek vasárnap) Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok (Dr. Veress Endre u. 10) Magyarország egyik legnagyobb és legnépszerűbb vidéki turisztikai kiállításának számító Pécsi Utazás

Részletesebben

Megalapozó tanulmány az NBSZ 9. kötethez kiadandó hegesztési útmutató előkészítéséhez

Megalapozó tanulmány az NBSZ 9. kötethez kiadandó hegesztési útmutató előkészítéséhez Megalapozó tanulmány az NBSZ 9. kötethez kiadandó hegesztési útmutató előkészítéséhez Gayer Béla Műszaki Igazgató 2017. Május 31 Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés /MHtE/ Tartalom:

Részletesebben

Kedves Kiállítók, Leendő Támogatóink!

Kedves Kiállítók, Leendő Támogatóink! Kedves Kiállítók, Leendő Támogatóink! 2019. október 3-5-ig a Bethesda Gyermekkórház szervezésében kerül megrendezésre a Magyar Gyermekorvosok Társaságának országos Nagygyűlése. A korábbi évekhez hasonlóan

Részletesebben

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Bányamérő Szakcsoportja, a Magyar Bányamérő Alapítvány és a Bányászati Szakosztály Tatabányai Helyi Szervezete nevében tisztelettel meghívjuk Önt és

Részletesebben

Képes beszámolónk a kiállításról és a konferenciáról: Tartalmas konferenciaprogram Gödöllőn

Képes beszámolónk a kiállításról és a konferenciáról: Tartalmas konferenciaprogram Gödöllőn A május 24-25-i gödöllői Értékteremtő Épületgépészet konferencia - melyet a Szent István Egyetem Gépész Karának Létesítmény- és Környezettechnika tanszéke szervezett - tartalmas programot kínált az egyetemre

Részletesebben

KIÁLLÍTÓI, SZPONZORI ÉS REKLÁMAJÁNLAT

KIÁLLÍTÓI, SZPONZORI ÉS REKLÁMAJÁNLAT RENDEZVÉNY NEVE MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye HELYSZÍN Hotel Eger & Park****, Eger IDŐPONT 2018. augusztus 31 szeptember 1. RENDEZVÉNY HONLAPJA http://stand-art.hu/mcsm2018

Részletesebben

Szállást már csak a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni.

Szállást már csak a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezıiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelmően jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

Előjelentkezési kedvezmény: 2018 február 28.-ig!

Előjelentkezési kedvezmény: 2018 február 28.-ig! J E L E N T K E Z É S I Í V Előjelentkezési kedvezmény: 2018 február 28.-ig! 1. A kiállításra SZERZŐDŐ FÉL minősége: Kiállító Társkiállító 2. A kiállításra SZERZŐDŐ FÉL adatai: Cégnév: Adószám: Bankszámlaszám

Részletesebben

Továbbképzési program 2014 Otto Bock Hungaria Kft.

Továbbképzési program 2014 Otto Bock Hungaria Kft. Továbbképzési program 2014 Otto Bock Hungaria Kft. Szemináriumok 1. OBH001 A rehabilitációs team-munka fontossága a sikeres alsóvégtag protetizálás érdekében akkreditált képzés, 16 pont 2. OBH001P Lábszár

Részletesebben

Továbbképzési program 2014 Otto Bock Hungaria Kft.

Továbbképzési program 2014 Otto Bock Hungaria Kft. Továbbképzési program 2014 Otto Bock Hungaria Kft. Szemináriumok 1. OBH001 A rehabilitációs team-munka fontossága a sikeres alsóvégtag protetizálás érdekében akkreditált képzés, 16 pont 2. OBH001P Lábszár

Részletesebben

RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS AZ AGRÁRMARKETING CENTRUM NONPROFIT KFT. (AMC) NEMZETI STANDJÁRA

RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS AZ AGRÁRMARKETING CENTRUM NONPROFIT KFT. (AMC) NEMZETI STANDJÁRA RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS AZ AGRÁRMARKETING CENTRUM NONPROFIT KFT. (AMC) NEMZETI STANDJÁRA A SIAL CHINA, SANGHAJ NEMZETKÖZI ÉLELMISZER SZAKKIÁLLÍTÁSON SHANGHAI NEW INTERNATIONAL EXPO CENTRE, 2018. MÁJUS 16-18

Részletesebben

XII. PÉCS INFO Informatikai, Telekommunikációs Szakkiállítás és Konferencia 2007. május 17-20.

XII. PÉCS INFO Informatikai, Telekommunikációs Szakkiállítás és Konferencia 2007. május 17-20. TISZTELT PARTNERÜNK! 2007. május 17-20-án a Pécs Expo társrendezvényeként kerül megrendezésre a a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Pécsi Rendezvényszervezô Kht szervezésében. A PÉCS

Részletesebben

Kitöltési útmutató. Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett

Kitöltési útmutató. Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett Kitöltési útmutató a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett Képzési programok az egészségügyben foglalkoztatottak, hiányszakmák e, kompetenciafejlesztés A komponens: Képzési díj támogatása

Részletesebben

Terület bérleti díjak épületen belül. A terület bérleti díja épületen kívül

Terület bérleti díjak épületen belül. A terület bérleti díja épületen kívül Ajánlat kiállítóknak Zalaegerszeg Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok 2018. Szeptember 22-23. www.tft-zeg.hu Terület bérleti díjak épületen belül nagyterem n Oldalstand: 3.000 Ft+áfa / m2 / 2 nap (egy

Részletesebben