Gépjárművek fedélzeti információs rendszerei Bihari János

Átírás

1 Gépjárművek fedélzeti információs rendszerei Bihari János Egy jármű vezetésekor fokozottan szükségünk van az érzékeink használatára. A látás, hallás, tapintás, szaglás segíthet a jármű pillanatnyi állapotának felmérésében, a műszaki okokból bekövetkező vészhelyzetek elhárításában. A sebesség és irányérzetünk segít abban, hogy a gépkocsi mozgását a körülményekhez hangoljuk. Azonban az emberi érzékelés függ az egyén pillanatnyi állapotától, általános képességeitől, és bizonyos esetekben rutinjától és képzettségeitől is. Példaként megemlíthető, hogy a túlmelegedő motor szagát nem feltétlenül ismeri fel az, akinek nincsen ilyen irányú tapasztalata. Ezért van szükség olyan berendezésekre, amelyek a jármű pillanatnyi abszolút, és környezethez viszonyított állapotát mindenki számára egyértelmű módon mutatja a vezetőnek, különleges járművek esetén pedig megosztva, vagy megduplázva a segédnek is. Az információs rendszerek: Tájékoztatnak a gépjármű állapotáról Tájékoztatnak a gépjármű és a környezete viszonyáról Egyéb hasznos tudnivalókat közölnek A kezdetek A kezdetleges gépkocsik jellemzően nem rendelkeztek a jármű állapotát mutató műszerekkel. A vezetőnek saját belátása szerint kellett megválasztania a sebességét, és hallására, látására, és egyéb érzékeire támaszkodva kellett megállapítania, hogy a jármű terhelésállapota nem veszélyezteti-e a vezető és környezet, valamint a jármű épségét. A motor fokozott rezgése utalt a közelgő beszorulásra, vagy a túlterhelésre, az imbolygás, nyomtévesztés a rosszul megválasztott sebességre, a gyújtás kihagyása a dinamó hibás működésére, és még számos példát sorolhatnánk. Az érzékelt tulajdonságok információtartalma egyénenként változó volt. Az első műszerek egyike a gőzsíp, amit a motor hűtőkörébe építettek, és a teáskannákhoz hasonlóan éles visítással jelezte a víz forrását, a motor túlmelegedését. Az üzemanyag mennyiségét jobb esetben mérőpálcával, egyébként csak a töltőnyíláson belesve lehetett megállapítani. A drágább modelleken hamarosan megjelent az úszós kivitelű műszer, amit a tankba építettek, azaz ki kellett szállni ahhoz, hogy le lehessen olvasni. A XX. század elején elkezdődik a műszerek fejlődése. A műszereket a vezető látóterébe, gyakran a kocsi belsejébe helyezik. A vízhőmérőt még a harmincas években is gyakran az orrdíszbe rejtik, így a vezető azt mindig láthatja, mert az orrdísz általában a hűtő töltősapkájának a tetején található. A képen látható korai járművön nincsenek műszerek, de a hűtővíz felforrását jelzi a kacsafejben elhelyezett síp, a teáskannákhoz hasonló módon.

2 Az autók elterjedésével szükségessé vált, hogy a vezető alapos előképzettség nélkül is a szükséges információk birtokába jusson. Megjelentek a sebességet, a dinamó töltését, a hűtőfolyadék hőmérsékletét, az üzemanyagtank töltöttségét jelző műszerek. A sebesség jelzése az addigra törvényileg meghatározott sebességhatárok betartása miatt is szükséges volt, hiszen ezeket az autókat már egyszerűbb volt vezetni, és a futóművek rohamos fejlődése is lehetővé tette a nagyobb sebességek biztonságos elérését és tartását. Az ember viszont gyorsan hozzászokik a sebességhez, csökken a félelemérzete, így az óvatossága is. A meghibásodások előrejelzése pedig az út mentén maradás esetlegesen életveszélyes, de mindenképpen kellemetlen élményétől óvta meg az utasokat. A legtöbb műszer rendelkezik egy érzékelővel, valamilyen összekötő elemmel, és egy kijelzővel. Ebben az időben a legalapvetőbb műszer az áramerősség mérését szolgálja, ezt a legolcsóbb kocsikba is beépítik. Természetesen az igazsághoz tartozik, hogy a műszerek hajtása sem volt olcsó, vagy egyszerű. Egy egyszerű, műszerfalra helyezett hőmérőhöz gyakran több méternyi jó hőátadású vezeték kellett, egy fordulatszám-mérőhöz komoly, és kis méretű csigahajtás. Az autózás iránti fokozott igény nyomán több gyártó készített nagyon olcsó járműveket, ezekben megbízható, de minél olcsóbb szerkezeti megoldásokat alkalmaztak, így a meglehetősen drága műszerekből a legszükségesebbeket, vagy azokat sem építették be. Egy teljes körű műszerezettség kialakítása nagyon megbonyolította volna a konstrukciót. Ebben a nagy szériában gyártott autóban csak áramerősség-mérő van, a víz forrását síp jelzi. Az áramerősség méréséhez a műszeren kívül csak elektromos vezetékekre van szükség, ami olcsó, és a megfelelő elvezetése a mintavételi helytől a műszerig is könnyen megoldható. Az egyre nagyobb szériában gyártott autók gazdaságossá tették a műszerek nagy szériás gyártását is, ezért egyre általánosabbá vált a bőségesebb műszerezettség. A harmincas években már legalább dörzshajtású sebességmérőt, áramerősség-mérőt és vízhőmérséklet-jelzőt építenek a legtöbb autóba. A drága járművekbe a műszereket a drága órákhoz hasonló kivitelben és minőségben készítik neves műhelyek.

3 A harmincas évek közepén megszűnik a műszerek szemre, ész nélkül elhelyezése, szempont lesz a jó láthatóság. Az addigi elrendezésekben nagy szerepe volt a jelvivők vezetésének. Ekkor jelennek meg a középre helyezett műszeregységek, amelyet a kormánykerék és a vezető keze semmilyen kormányállásnál nem takar. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a kardános hajtás helyett a forgó mozgást mérő műszerek hajtására rugalmas közlőelemeket alkalmaznak, így a jeladó helyzete nem határozza meg a műszer helyét. A második világháború alatt jelentős változások nem következnek be, de a háború után jellemzővé válik, hogy a funkció változása nem fontos. Ez azt jelenti, hogy a gyártók a rendszereket már megfelelő megbízhatóságúra készítik, ezért nem fontos pl. az áramerősség, vagy a feszültség pontos ismerete, hanem a funkció közel teljes kiesését kell jelezni. Kb. a negyvenes évek közepétől rohamosan terjed a kontroll-lámpák használata. Ezután úgynevezett teljes műszerezettséget, azaz minden funkció mutatós, vagy számkijelzős műszeren figyelemmel kísérésének a lehetőségét főleg a luxuskivitelű autókban találhatjuk meg, illetve ez napjainkban kedvelt formai eleme a műszerfalaknak, de csak a látványt szolgálják, valódi hasznuk ritkán van, hiszen hiába utal a visszajelzés pl. meglazult szénkefére, azt a sofőr a legtöbb esetben nem képes megjavítani. Az ötvenes évekre elterjed a nem állapottal összefüggő funkciók visszajelzése, így az elektromos irányjelző működését, a fényszórók terítésének a beállítását jelző kontroll-lámpák használata. Az elkövetkezendő években a legfontosabb visszajelzőket tudatosan kezdik a vezető látóterébe építeni.

4 Az információs rendszerekhez tartoznak a külső információkat közlő berendezések, és az 1950-es években Európában is elterjed az autókba épített rádiók használata. Az évtized végére a legolcsóbb autókba is rendelhető rádió, ezért ettől kezdve jellemző, hogy a műszerfalak kialakításakor a figyelembe veszik a rádió elhelyezésének lehetőségét. Szintén ez időben alakul ki a visszajelzők egységesítése, a távolsági fényszóró működését kék, az irányjelző bekapcsolását zöld, a fő rendszerek kiesését piros fény jelzi. Érdekes megfigyelni, hogy az azóta szabványosított, és akkor még nem létező visszajelzőket kivéve ma sincs egység a többi funkció működésének visszajelzésében. A hetvenes évek elején számos olyan új funkció került az autókba, amelyek újabb ellenőrzési lehetőséget kívántak. Ekkor jelennek meg az első légzsákok, katalizátorok, valamint különböző biztonsági és kényelmi rendszerek. Ezeknek működését általában kontoll-lámpák jelzik. Az elektronika egyre olcsóbbá válása az olcsóbb modellekbe is belopja a fordulatszám-mérőt, terjednek a gazdaságos üzemet segítő egyéb műszerek is, mint az átfolyás-mérős pillanatnyi fogyasztásmérő, vagy a fogyasztás emelkedését jelző kontoll-lámpák. A legalapvetőbb műszerfal kialakítás tartalmaz egy sebességmérőt, üzemanyagszint-mérőt (nagyon minimalista kivitel esetén ezt visszajelző lámpa helyettesíti, az NDK-ban gyártott Trabant esetén pedig még az sem) a motorolaj-nyomás kritikus szint alá esését jelző piros visszajelzőt(négyütemű motor esetén), a távolsági és tompított fény helyzetét jelző kék és zöld lámpákat, valamint a töltés kiesését jelző piros lámpát. Jellemző még, hogy bár a rendszerek elégségesen megbízhatóak, de az ellenőrző-lámpák ellenőrzése céljából azok egy gombbal egyszerre bekapcsolhatóak, így látszik, ha valamelyik meghibásodott.

5 Tíz évvel később volt még egy érdekes irányzat, ami azon alapult, hogy több olyan baleset és anyagi kárral járó eset történt, ami valamely figyelmeztetés figyelmen kívül hagyása miatt következett be. A vásárlók jó része ugyanis nem tudta, hogy mire utal az előtte világító lámpa. Ezért több gyártó is úgy alakította ki a visszajelzőket, hogy azok azt is mutatták, hogy a hiba hol található az autóban. Mára ebből az ajtók nyitva tartását jelző rendszer maradt fent. Jelentősnek mondható változás még, hogy sok digitális számkijelzésű műszerfal született, amik egy rövid időre háttérbe szorultak később, de napjainkban ismét egyre több járműben találhatóak meg. A kilencvenes évek újdonsága a szöveges kijelzés. A kijelzőn minden fontos információ megjeleníthető a megfelelő időben, ezzel csökkentve a műszerfal zsúfoltságát. A legfontosabb újdonság a diagnosztikai visszajelző megjelenése, ami a motorral kapcsolatos hibákat jelzi a műszerfalon. Egységesen sárga színű visszajelző, konkrét hibát nem közöl, azt a szerviznek kell megállapítania, csak arra utal, hogy gyújtási, vagy keverékképzési rendellenesség lépett fel. Napjainkban kötelező egy olyan visszajelző beépítése, ami a motor környezetvédelmi berendezéseinek hibája esetén gyullad fel. Ez szabványosan sárga, motort imitáló piktogrammal. A legfontosabb tulajdonsága, hogy a törvények szerint nem csak a vezetőnek, de a hatóságoknak is szolgáltat információt, ugyanis ha a forgalomban részt vevő autóban világít, azt javításra kötelezi az ellenőrzést végző szerv, környezetvédelmi felülvizsgálaton pedig kötelező ellenőrizni a helyes működését.