a) b) 1. Ábra. Porlasztó. a) reális fotó, b) sematikius ábra.
|
|
- Artúr Nemes
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A 3 éves kutatás célja a multifunkcionális szén titán bevonatok előállítása, szerkezeti, mechanikai és biológiai tulajdonságainak vizsgálata volt. A téma időszerűségét és fontosságát igazolja, hogy több éve folynak már eredményes nanoszerkezetű anyagokkal foglalkozó kutatások, ugyanakkor a kutatás homlokterébe újabb anyagok kerülnek és maga az anyagok alkalmazása, fejlesztése újabb kérdéseket vet fel. A széles körben felhasználható szén-titán alapú bevonatok is ebbe a csoportba sorolhatók. Szerkezetükre jellemző a nanoméretű kristályos titánkarbid (TiC) és amorf szén (C) fázis. A kb. 400 nm vastag rétegeket magnetronos porlasztással állítottam elő argon vagy nitrogén környezetben, különböző hőmérsékleteken (25 C 800 C) (1. ábra). Két céltárgyat alkalmaztam; szenet 150W teljesítményen és titánt 15W 50W teljesítményen. a) b) 1. Ábra. Porlasztó. a) reális fotó, b) sematikius ábra. A MTA TTK MFA Vékonyrétegfizika osztályán végeztem el a szerkezeti vizsgálatokat transzmissziós elektronmikroszkópia (TEM), nagyfelbontású elektronmikroszkópia (HREM), pásztázó elektronmikroszkópia (SEM) segítségével. Megállapítottam, hogy az argonban előállított réteg az alkalmazott teljesítménytől függően 5 50 nm nagyságú köbös TiC szemcsékből és amorf szénből áll. A kis titán teljesítményen (5-20 W) porlasztott rétegekben a TiC globuláris néhány nanométer nagyságú kristály, mely nm vastag amorf szén mátrixba van beágyazva. A titán teljesítmény növelésével a köbös TiC fázis megmarad, de vékony oszlopos szerkezetű lesz. Emellett a szén mátrix vastagsága arányosan csökken a titán többletével és eléri a 2 nm-t. a) b) 2. ábra. Argonban, szobahőmérsékleten porlasztott TiC/C rétegek szerkezeti vizsgálata. a) Világos látóterű TEM keresztmetszeti kép 20 W titán teljesítménynél, b) Világos látóterű TEM keresztmetszeti kép 50 W titán teljesítménynél.
2 Ugyanez a hatása a hőmérsékletnek. Szobahőmérsékleten a TiC oszlopok vastagsága nm az amorf C mátrixé 2-4 nm, míg a magas hőmérsékleteknél az oszlopok szélessége és a mátrix vastagsága is többszörös (TiC nm, a:c nm). A rétegek jellege (szerkezete és morfológiája) eltért, ha argon gáz helyett nitrogént használtunk. Ez esetben a rétegre amorf szerkezet volt jellemző. EDS analízissel bizonyítottam, hogy a TiCN rétegben csak 1.2 at% titán található, ami kevésnek bizonyult a nagyobb TiN vagy TiCN kristályok kialakulásához. Auger elektronspektroszkópia (AES) segítségével kimutattuk, hogy az argonban előállított réteg felületén TiO 2 alakult ki, míg a TiCN esetében az oxidréteg nem volt észlelhető. Ez később fontosnak bizonyult a biológia vizsgálatok értelmezésében (3. ábra). 3. ábra. AES mélységi profil. a) argonban porlasztott TiC réteg, b) nitrogénben porlasztott TiCN réteg. Bizonyítottam, hogy a szerkezeti tulajdonságok befolyásolják a rétegek viselkedését, így például a mechanikai tulajdonságokat is. A rugalmas szén és a keményebb fém fázis kombinációja hatással volt a rétegek keménységére és a rugalmassági moduluszára. Az MTA TTK AKI és az ELTE Anyagfizikai tanszék együttműködésével jellemeztem a TiC/C vékonyrétegek mechanikai tulajdonságait. A kutatás során megvizsgáltam a porlasztási paraméterek hatását a réteg keménységére (4. ábra). Azt tapasztaltam, hogy konstans porlasztási teljesítménynél (P C = 150 W, P Ti = 40 W) a porlasztási hőmérséklet növelésénél (25 C 800 C) a mechanikai tulajdonságok 200 C-nál elérnek egy maximális értéket, a keménység eléri a ~ 18 GPa-t, rugalmassági modulusz ~ 205 GPa. Magasabb depozíciós hőmérséklet negatív hatással van a mechanikai tulajdonságokra. Ez a durvább szerkezet kialakulásával magyarázható. Még alacsony (25 C 200 C) porlasztási hőmérsékleten a nm vastagságú TiC oszlopokat vékony amorf szén mátrix válassza el, 250 C 800 C tartományban a TiC oszlopok vastagsága többszörös, helyenként eléri a 100 nm és a szén mátrix vastagsága is nm. 4. ábra. A depozíciós hőmérséklet hatása a szerkezetre és keménységre.
3 Mivel az alapkutatás egyik lehetséges eredménye a rétegek ipari felhasználása, törekedtem az egyszerűségre és olcsó anyagok fejlesztésére. Ezt a szempontot figyelembe véve, tanulmányoztam a rétegek viselkedését a titán céltárgy teljesítményének függvényében (15 W 50 W) szobahőmérsékleti porlasztásnál. Kimutattam, hogy az így előállított rétegek szerkezete kiváló mechanikai tulajdonságokkal jellemezhető. A nanokeménység eléri a 60 GPa, míg a modulusz 405 GPa. Az eredmények a Journal of European Ceramic Society impakt faktoros folyóiratban publikáltam. A titán és a szén biokompatibilis anyag. A kutatás egyik fő célja a TiC alapú vékonyrétegek lehetséges orvosi alkalmazása. A fémből készült orvosi implantátumok nagy részét titánból készítik kedvező biokompatibilitása miatt. A titánnak kiváló kémiai, fizikai és mechanikai tulajdonságai vannak. Ennek ellenére a beültetés után titánionokat (vagy titánötvözet esetén alumínium vagy vanádium ionokat) lehet kimutatni a szervezetben. Annak érdekében, hogy növeljük a fém korrózióállóságát és a biokompatibilitását is, többféle módszert lehet alkalmazni. Egyik lehetséges módszer a felület passziválása a kristályos és amorf nanofázis kombinációjából álló kompozit rétegekkel. Nemzetközi együttműködés keretében a cseh Fiziológiai Intézet munkatársai segítségével megvizsgáltuk a TiC és TiCN rétegek biokompatibilitását. MG-63 oszteoblaszt felhasználásával in-vitro kísérletek segítségével kimutattuk, hogy mindkét rétegfajta jó biológiai tulajdonságokkal rendelkezik. A TiO 2 antibakteriális réteg jelenlétének köszönhetően az argonban növesztett TiC/a:C réteg felületén elvégzett 7 napos sejttenyésztés jó csontsejtképzést, kitapadást mutatott és több az életképes, növekedő sejt a TiCN felületéhez képest. Mindkét TiC/a:C és TiCN réteg jobb sejtképzést mutat, mint a kontrol üveg és polisztirén minták. 6. ábra. A TiC/a:C és TiCN rétegek in-vitro vizgálata. a) 1. napos tenyészet után, b, összesített adatok, c) 7. napos tenyészet után. A nanokompozit TiC/a:C réteg igen kemény, bioinert anyag, azaz elhanyagolható, vagy egyáltalán semmilyen fiziológiai ellenreakciót nem vált ki a szervezetből. Az implantátumoknál fontos a szervezetbe beépülés gyorsasága, főleg a lehetséges fertőzések elkerülése miatt. Ennek érdekében a TiC réteget bioaktív hidroxiapatit réteggel is bevontuk. A hidroxiapatit (HAp) tojáshéjból, pormetallurgiai úton, nagyhatékonyságú malmozással készült. A koreai Hallym Egyetem és Gangneung-Wonju Egyetem munkatársai segítségével in vitro és in vivo vizsgálatok alapján bebizonyítottuk, hogy az általunk előállított nanoméretű HAp, a kereskedelemben fellelhető szintetikus HAp-ot meghaladó bioaktívitással és reszorbcióval
4 rendelkezik. Az ipari bevonatoknál szempont az egyszerű és olcsó technológia. Ennek értelmében, a további alapkutatás a szobahőmérsékleten előállított TiC rétegek szerkezeti, mechanikai, tribológiai és biológiai tulajdonságainak optimalizálását célozza majd meg. A TiC alapú rétegek multifunkcionalitását alátámasztja a hidrofób felületük is. Nemzetközi együttműködés keretében a Cseh Masaryk Egyetem Fizika és Elektronikai Osztálya segítségével megvizsgáltuk a rétegek felületi viselkedését. A különböző titán és szén teljesítménynél előállított vékonyrétegek viselkedése víztaszító, így felhasználhatók mind hidrofób védő vagy keménybevonatok is. Az eredmények publikálás alatt vannak. Összefoglalásul, a projekt munkaterve minden pontja teljesült. Megvizsgáltam a porlasztási paraméterek befolyását a szerkezetre és ezzel a különböző tulajdonságokra is. Az amorf szén mátrixban elhelyezkedő oszlopos TiC nanokristályok kiváló keménységgel (18 60 GPa) és rugalmassági modulusszal ( GPa) bírnak, emellett a stabil szerkezetüknek köszönhetően alkalmazhatóak védőbevonatoknak implantátumok felületére. Hidrofób tulajdonságuknak köszönhetően víztaszító bevonatoknak is használhatók. A 3 éves kutatás alatt 12 db publikáció született, melyek közül több rangos folyóiratban jelent meg vagy publikálás alatt van. Összesített impakt faktor ~ 20. A kutatási témát több nemzetközi és hazai konferencián mutattam be, melyek közül 4 db előadás meghívott volt. Az OTKA PD projekt eredményei megalapozták, hogy pályázni tudtam a Magyar Tudományos Akadémia által meghirdetett Lendület I. pályázatra. Emellett, ERC Starting Grant, EU FP7 és H2020 pályázatot nyújtottam be a témában. Publikációk: 1. Katalin Balázsi, Marta Vandrovcová, Lucie Bačáková, Csaba Balázsi, Imre Bertóti, François Davin and György Radnóczi, Mechanical behavior of bioactive TiC nanocomposite thin films, Materials Science Forum, 729 (2013) Csaba Balázsi, Gréta Gergely, Katalin Balázsi, Chang-Hoon Chae, Hye-Young Sim, Je Yong Choi, Seong-Gon Kim, Bone Formation with Nano-hydroxyapatite from Eggshell, Materials Science Forum, 729 (2013) K. Balázsi, H.-Y. Sim, J.-Y. Choi, S.-G. Kim, C.-H. Chae, C. Balázsi, Biogenic nanosized hydroxyapatite as material for tissue engineering applications, IFMBE Proceedings, Springer, 1 (2012) K Balázsi, M Vandrovcová, L Bačáková, I Bertóti, C Balázsi, Development of biocompatible TiC/a:C nanocomposite barrier coating for dental implants, European Cells and Materials, 24 (1) (2012) 36, ISSN , IF K Balázsi, G Gergely, C-H Chae, H-Y Sim, J-Y Choi, S-G Kim, C Balázsi, Biogenic hydroxyapatite from eggshell as bone formation material, European Cells and Materials Vol. 24(1) (2012) 18, ISSN , IF C Balázsi, G Gergely, R Xue, C Goldbeck, P.L. Perrotta, K Balázsi, P.I. Gouma, Biogenic nanosized hydroxyapatite / cellulose acetate composites for tissue engineering, European Cells and Materials 24 (1) (2012) 35, ISSN , IF 3.028
5 7. Katalin Balazsi; Marta Vandrovcova; Lucie Bacakova; Csaba Balazsi, Structural and biocompatible characterization of TiC/a:C nanocomposite thin films, Materials Science and Engineering C, 33 (3) (2013) , IF: 2, K. Balázsi, I.E. Lukács, S. Gurbán, M. Menyhárd, L. Bačáková, M. Vandrovcová, C. Balázsi,Structural, mechanical and biological comparision of TiC and TiCN nanocomposite films, J. Eur Ceram Soc, 33(12) (2013) , IF Balazsi K, Balazsi C, Biogenic Hydroxyapatite Based Implant Materials, In: Vijay Kumar Thakur, Michael R Kessler (szerk.) Green Biorenewable Biocomposites: From Knowledge to Industrial Applications. 405 p. Waretown: Apple Academic Press Ltd., p. in press. (ISBN: ) 10. Sang-Woon Lee, Csaba Balázsi, Katalin Balázsi, Dong-hyun Seo, Han Sung Kim, Chang- Hyen Kim, Seong-Gon Kim, Comparative Study of Hydroxyapatite Prepared from Seashells and Eggshells as a Bone Graft Material, Tissue Engineering and Regenerative Medicine, 11(2) (2014) Oláh N, Veres M, Sulyok A, Menyhárd M, Gubicza J, Balázsi K, Examination of nanocrystalline TiC/amorphous C deposited thin films, J. Eur Ceram Soc, 34 (14) (2014), IF Nikolett Olah; Zsolt Fogarassy; Monika Furko; Csaba Balazsi; Katalin Balazsi, Sputtered nanocrystalline TiC / amorphous C thin films as potential materials for medical applications, Corrosion Science, (2014) beküldve, IF Meghívott előadások: 1. Katalin Balázsi, Je-Yong Choi, Seong-Gon Kim, Chang-Hoon Chae, Marta Vandrovcová, István E. Lukács, Zoltán May, Jenő Gubicza, Péter Szommer, Lucie Bačáková, Csaba Balázsi,Development of bioactive nanocomposite hydroxyapatite / TiC thin films, Biomaterials and their surfaces, Herbertov - Horní Mlýn, Szeptember 2012, CR, 2. K. Balázsi, Multifunkcionális TiC/a:C nanokompozit vékonyrétegek fejlesztése, ELTE, Fizikai Intézet, Anyagfizikai Tanszék, TANSZÉKI SZEMINÁRIUM, Ápr.9 3. Balázsi Katalin, Biokompatibilis C-Ti nanokompozit vékonyrétegek fejlesztése, Kutatóközponti Tudományos Napok, MTA Természettudományi Kutatóközpont, november, Balázsi Katalin, Multifunctional TiC based thin films prepared by magnetron sputtering, 15th Joint Vacuum Conference, June 15-20, 2014, Vienna, Austria. Az eredmények ismertetése hazai és nemzetközi konferenciákon:
6 1. Balázsi K., Radnóczi G., Bacáková, L., Vandrovcová, M., Bertóti I., Vávra, I., Lobotka, P., Nanocomposite Carbon-metal (Ti) Thin Films for Functional Applications, VIII. Országos anyagtudományi konferencia, Balatonkenese, 2011 Október 9-11, poszter 2. K. Balázsi, Titán alapú biokompatibilis vékonyrétegek előállítása és vizsgálata, ELFT Vákuumfizikai, -technológiai és Alkalmazásai Szakcsoportja, Magyar Vákuumtársaság, MTA Elektronikus Eszközök és Technológiák Bizottsága és az MTA Felületkémiai és Nanoszerkezeti Munkabizottsága szemináriumára, Budapest, Február 28, előadás 3. K. Balázsi, L. Bačáková, M. Vandrovcová, C. Balázsi, I. Bertóti, I. Vávra, P. Lobotka, G. Radnóczi, Carbon metal nanocomposites prepared on silicon (001) wafers prepared by dc magnetron sputtering, International Symposium on New Frontier of Advanced Si-Based Ceramics and Composites, Seoul, Korea, 2012 Március 25-28, poszter and rövid szóbeli előadás 4. Csaba Balázsi, Gréta Gergely, Ruipeng Xue, Katalin Balázsi, Cheryl Goldbeck, Peter L. Perrotta, Pelagia-Irene Gouma, Bone cells growing by nano-hydroxyapatite / cellulose acetate composites, International Conference on Bio-based Polymers and Composites, Siófok, Május 27-31, előadás 5. K Balázsi, G Gergely, C-H Chae, H-Y Sim, J-Y Choi, S-G Kim, C Balázsi, Biogenic hydroxyapatite from eggshell as bone formation material, ecm XIII: Bone Fixation, Repair& Regeneration (Focus CMF, Trauma, Vet) 24th 26th June 2012, Davos, Switzerland, előadás 6. C Balázsi, G Gergely, R Xue, C Goldbeck, P.L. Perrotta, K Balázsi, P.I. Gouma, Biogenic nanosized hydroxyapatite / cellulose acetate composites for tissue engineering, ecm XIII: Bone Fixation, Repair & Regeneration (Focus CMF, Spine, Trauma, Vet) 24th 26th June 2012, Davos, Switzerland, poszter 7. K Balázsi, M Vandrovcová, L Bačáková, I Bertóti, C Balázsi, Development of biocompatible TiC/a:C nanocomposite barrier coating for dental implants, ecm XIII: Bone Fixation, Repair & Regeneration (Focus CMF, Spine, Trauma, Vet) 24th 26th June 2012, Davos, Switzerland, poszter 8. K. Balazsi, I. Lukacs, M. Vandrovcova, L. Bacakova, Cs. Balazsi, Preparation and characterization of HAp covered biocompatible TiC nanocomposite thin films, 17th International School on Condensed Matter Physiscs - Open Problems in Condensed Matter Physics, Biomedical Physics and their Applications Varna, Bulgaria, Sep 2 7, 2012, poszter 9. C. Balazsi, G. Gergely, O. Tapaszto, K. Balazsi, H. Hargitai, I. Orbulov, A. Nemeth, Z. Karoly, A. Dhar, Bulk aluminiumalumina nanocomposites-study of their nanosintering with respect to densification and grain growth, 17th International School on Condensed Matter Physiscs - Open Problems in Condensed Matter Physics, Biomedical Physics and their Applications - Varna, Bulgaria, Szep 2-7, 2012., poszter 10. Katalin Balázsi, Je-Yong Choi, Seong-Gon Kim, Chang-Hoon Chae, Marta Vandrovcová, Lucie Bacáková, Csaba Balázsi, Bioactive nanocomposite hydroxyapatite / Ti-based thin films, EMRS Fall Meeting 2012, Warsaw, Poland, 2012 Szept , poszter 11. K. Balázsi, H.-Y. Sim, J.-Y. Choi, S.-G. Kim, C.-H. Chae, C. Balázsi, Biogenic nanosized
7 hydroxyapatite as novel material for tissue engineering applications, Riga, International Symposium on Biomedical Engineering and Medical Physics, Október 2012, Riga, Latvia, poszter 12. K. Balázsi, I.E. Lukács, S. Gurbán, M. Menyhárd, L. Bačáková, M. Vandrovcová, C. Balázsi, Structural, mechanical and biological comparision of TiC and TiCN nanocomposites films, EMRS Fall Meeting, 2013 Szeptember 21, Warsawa, Poland, poszter 13. Katalin Balázsi, István E. Lukács,, Marta Vandrovcová, Lucie Bacákova, Csaba Balázsi, Preparation and characterization of HAp covered biocompatible TiC nanocomposite thin films, ICACC13, Daytona Beach, Florida Januar 25, poszter 14. K. Balázsi, I. E. Lukács, G. Gergely, C.-H. Chae, P.I. Gouma, S.-G. Kim, C. Balázsi, Nano-hydroxyapatite composites for medical applications, ICACC13, Daytona Beach, Florida Januar 25, előadás 15. Katalin Balázsi, Marta Vandrovcová, István L. Endre, V. Osváth, Sándor Gurbán, Miklós Menyhárd, Lucia Bacáková, Csaba Balázsi, INVESTIGATION OF SPUTTERED NANOCOMPOSITE TI -BASED BIOCOMPATIBLE COATINGS, SIWAN12, 2012 Október 27-29, Szeged, poszter 16. G. Radnóczi, J. Gubicza, M. Veres, I.E. Lukács, M. Menyhárd, K. Balázsi,Nanocomposite TiC /a:c thin films for multifunctional applications: structural, mechanical and tribological properties, IUVSTA-19, 9-13 September, 2013, Paris, France, előadás 17. N. Oláh, M.Veres, Attila Sulyok, M. Menyhárd, J.Gubicza, K. Balázsi, Examination of nanocrystalline TiC/amorphous C deposited thin films, Fracture 2013, 2013 Szeptember 29 Október 2, poszter 18. K. Balázsi, Mechanical and tribological behavior of TiC and TiC/HAp bioceramics, Fracture 2013, 2013 Szeptember 29 Október 2, előadás 19. K. Balázsi, C. Balázsi, Biokompatibilis TiC/ hidroxiapatit anyagok fejlesztése mint potenciális implantátum, OATK IX, Balatonkenese, 2013 Október 13 15, előadás A 3 éves alapkutatás eredményeinek népszerűsítése: 1) Oláh Nikolett, PhD diák, Szegedi Tudományegyetem, Titán alapú nanokompozit bevonat fejlesztése orvosi implantátumok felületi tulajdonságainak javítása céljából FIKU : Bioinert titán szén nanokompozit bevonat fejlesztése orvosi implantátumok felületi tulajdonságainak javítása céljából 2) Németh Károly, BME, Gépészmérnöki kar, TDK és BSc, Szerszámbevonatok készítése DC magnetronos porlasztással - nyári gyakorlat, 6 hét, BsC dolgozat 3) Nyári iskola Titán alapú implantátumok optimalizálása porlasztott vékonyrétegek segítségével, 2 diák 4) 2012 és 2013 Lányok Napja Április és 50 diáklány ismerkedett meg a Ti-C vékonyrétegek kutatásával
8 Az alapkutatás eredményeinek továbbfejlesztése: 1. K. Balázsi, Biocompatible TiC, TiCN and TiN nanocomposite thin films, beadott pályázat Lendület 2013, erős B pályázat, nem finanszírozott 2. K. Balázsi, Biocompatible sputtered TiC hard coatings, ERC Starting grant 2012, nem nyert 3. EU FP7, QNANO QualityNano Transnational Access, NILU, Oslo, Norvégia, Cytological characterization of TiC based thin films, 2014 augusztus, 5 nap 4. EU FP 7, HypOrth, , New approaches in the development of Hypoallergenic implant material in Orthopaedics: steps to personalised medicine, EU FP7, témavezető (összkölcsék 7 Millió Euró, MFA rész 1 Millió Euró) 4. H2020, APLI4NANO, , H2020-NMP-PILOTS-2014, Accessible Pilot LInes for DLC-based NANOcoatings, bírálat alatt
Titán alapú biokompatibilis vékonyrétegek: előállítása és vizsgálata
ELFT Vákuumfizikai, -technológiai és Alkalmazásai Szakcsoport szemináriuma, Balázsi Katalin (balazsi.katalin@ttk.mta.hu) Titán alapú biokompatibilis vékonyrétegek: előállítása és vizsgálata Vékonyrétegfizika
TITÁN-KARBID/AMORF SZÉN NANOKOMPOZIT BEVONAT ELŐÁLLÍTÁSA ÉS JELLEMZÉSE. Ph.D. értekezés tézisei OLÁH NIKOLETT. Témavezető: Dr.
TITÁN-KARBID/AMORF SZÉN NANOKOMPOZIT BEVONAT ELŐÁLLÍTÁSA ÉS JELLEMZÉSE Ph.D. értekezés tézisei OLÁH NIKOLETT Témavezető: Dr. Balázsi Katalin Környezettudományi Doktori Iskola Vékonyréteg-fizika Laboratórium
Nagynyomású csavarással tömörített réz - szén nanocső kompozit mikroszerkezete és termikus stabilitása
Nagynyomású csavarással tömörített réz - szén nanocső kompozit mikroszerkezete és termikus stabilitása P. Jenei a, E.Y. Yoon b, J. Gubicza a, H.S. Kim b, J.L. Lábár a,c, T. Ungár a a Anyagfizikai Tanszék,
SZÉN NANOCSŐ KOMPOZITOK ELŐÁLLÍTÁSA ÉS VIZSGÁLATA
Pannon Egyetem Vegyészmérnöki Tudományok és Anyagtudományok Doktori Iskola SZÉN NANOCSŐ KOMPOZITOK ELŐÁLLÍTÁSA ÉS VIZSGÁLATA DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Készítette: Szentes Adrienn okleveles vegyészmérnök
PUBLIKÁCIÓS ÉS ALKOTÁSI TEVÉKENYSÉG ÉRTÉKELÉSE, IDÉZETTSÉG Oktatói, kutatói munkakörök betöltéséhez, magasabb fokozatba történı kinevezéshez.
FARKAS GABRIELLA PUBLIKÁCIÓS ÉS ALKOTÁSI TEVÉKENYSÉG ÉRTÉKELÉSE, IDÉZETTSÉG Oktatói, kutatói munkakörök betöltéséhez, magasabb fokozatba történı kinevezéshez. könyv, könyvrészlet oktatási anyag folyóiratcikkek
Réz - szén nanocső kompozit mikroszerkezete és mechanikai viselkedése
Réz - szén nanocső kompozit mikroszerkezete és mechanikai viselkedése P. Jenei a, E.Y. Yoon b, J. Gubicza a, H.S. Kim b, J.L. Lábár a,c, T. Ungár a a Department of Materials Physics, Eötvös Loránd University,
. -. - Baris A. - Varga G. - Ratter K. - Radi Zs. K.
2. TEREM KEDD Orbulov Imre 09:00 Bereczki P. -. - Varga R. - Veres A. 09:20 Mucsi A. 09:40 Karacs G. 10:00 Cseh D. Benke M. Mertinger V. 10:20 -. 10:40 14 1. TEREM KEDD Hargitai Hajnalka 11:00 I. 11:20
ÖNÉLETRAJZ Dr Czél Györgyné sz.janovszky Dóra
ÖNÉLETRAJZ Dr Czél Györgyné sz.janovszky Dóra SZEMÉLYI ADATOK: Születési hely és idő: Budapest, 1960.02.23 Anyja neve: Pál Eszter Állampolgárság: magyar Telefon: 06-46-412-928 e-mail: fekjd@uni-miskolc.hu
DR. LAKATOS ÁKOS PH.D PUBLIKÁCIÓS LISTÁJA B) TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATBELI KÖZLEMÉNYEK
DR. LAKATOS ÁKOS PH.D PUBLIKÁCIÓS LISTÁJA VÉGZETTSÉGEK: 1. Fizikus (egyetemi, DE-TTK: 2007) 2. Környezetmérnök (főiskolai, DE-MK: 2007) TUDOMÁNYOS MUNKA A) PH.D DOKTORI ÉRTEKEZÉS [A1] Diffúzió és diffúzió
KARBON SZÁLLAL ERŐSÍTETT ALUMÍNIUM MÁTRIXÚ KOMPOZITOK AL/C HATÁRFELÜLETÉNEK JELLEMZÉSE
Ph.D. értekezés tézisei KARBON SZÁLLAL ERŐSÍTETT ALUMÍNIUM MÁTRIXÚ KOMPOZITOK AL/C HATÁRFELÜLETÉNEK JELLEMZÉSE Magyar Anita okl. anyagmérnök Tudományos vezető: Dr. Gácsi Zoltán egyetemi docens Kerpely
Új típusú csillag kopolimerek előállítása és funkcionalizálása. Doktori értekezés tézisei. Szanka Amália
Új típusú csillag kopolimerek előállítása és funkcionalizálása Doktori értekezés tézisei Szanka Amália Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar Kémia Doktori Iskola Szintetikus kémia, anyagtudomány,
Zárójelentés. D 048594 ny. számú posztdoktori kutatási szerződés
Zárójelentés D 048594 ny. számú posztdoktori kutatási szerződés Témavezető: Dr. Csík Attila Vezető kutató: Dr. Beke Dezső Kutatási téma címe: Határfelületek kialakulása és mozgásuk vizsgálata nanoskálán
Havancsák Károly Nagyfelbontású kétsugaras pásztázó elektronmikroszkóp az ELTÉ-n: lehetőségek, eddigi eredmények
Havancsák Károly Nagyfelbontású kétsugaras pásztázó elektronmikroszkóp az ELTÉ-n: lehetőségek, eddigi eredmények Nanoanyagok és nanotechnológiák Albizottság ELTE TTK 2013. Havancsák Károly Nagyfelbontású
Szakmai önéletrajz. Személyes adatok: Tanulmányok, munkakörök: Nyelvtudás:
Szakmai önéletrajz Személyes adatok: Név: Bakonyi Péter Születés idő: Budapest, 1978.12.21. Anyja neve: Simon Eszter Lakcím: 1118. Budapest, Előpatak köz 3. II/8. Telefon: 06-70/260-2612 Email: bakonyi@pt.bme.hu
Szén nanoszerkezetekkel adalékolt szilíciumnitrid. Tapasztó Orsolya
Szén nanoszerkezetekkel adalékolt szilíciumnitrid nanokompozitok PhD tézisfüzet Tapasztó Orsolya Témavezető: Dr. Balázsi Csaba MTA TTK Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet Budapest 2012 A kutatások
MW-PECVD GYÉMÁNTRÉTEG NUKLEÁCIÓJA ÉS NÖVEKEDÉSE KÜLÖNBÖZŐ HORDOZÓKON. Ph.D. értekezés tézisfüzet
MW-PECVD GYÉMÁNTRÉTEG NUKLEÁCIÓJA ÉS NÖVEKEDÉSE KÜLÖNBÖZŐ HORDOZÓKON Ph.D. értekezés tézisfüzet Kováchné Csorbai Hajnalka Témavezetők: Dr. Hárs György Dr. Kálmán Erika 2007 A kutatások előzménye A gyémánt,
Nanokeménység mérések
Cirkónium Anyagtudományi Kutatások ek Nguyen Quang Chinh, Ugi Dávid ELTE Anyagfizikai Tanszék Kutatási jelentés a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával az NKFI Alapból létrejött
Szakmai önéletrajz. 2000 szeptember 1.- MTA-ME Anyagtudományi Kutatócsoport Miskolci Egyetem, Anyagtudományi Intézet tudományos segédmunkatárs
Szakmai önéletrajz Személyi adatok: Munkahely: Név: Kissné Dr. Svéda Mária Leánykori név: Svéda Mária Születési hely, év: Miskolc, 1975. november 5. Anyja neve: Simkó Mária Julianna Családi állapot: férjezett
KIEMELKEDŐ EREDMÉNYEK MTA TTK MŰSZAKI FIZIKAI ÉS ANYAGTUDOMÁNYI INTÉZET
KIEMELKEDŐ EREDMÉNYEK MTA TTK MŰSZAKI FIZIKAI ÉS ANYAGTUDOMÁNYI INTÉZET Kémiai úton leválasztott grafén szemcsehatárainak jellemzése és a grafén atomi léptékű megmunkálása A grafén a közismert grafit egyetlen
Anyagtudomány Orvostechnikai anyagok. Tudományterület. Orvostechnikai anyagok (BMEGEMTMK02) Interdiszciplináris terület 20/2 20/3
Anyagtudomány és Technológia Tanszék Anyagtudomány (BMEGEMTMK02) Orvostechnikai anyagok Pammer Dávid tanársegéd 2016.03.30 BME Gépészmérnöki Kar Tudományterület 20/2 Angioplasztika Orvostechnikai anyagok
Orvostechnikai anyagok II.
Anyagtudomány és Technológia Tanszék Orvostechnikai anyagok II. Pammer Dávid tanársegéd 2016. tavasz BME Gépészmérnöki Kar Tudományterület 20/2 Angioplasztika Orvostechnikai anyagok Orvostechnikai eszközök
Szilícium karbid nanokristályok előállítása és jellemzése - Munkabeszámoló -
Szilícium karbid nanokristályok előállítása és jellemzése - Munkabeszámoló - Beke Dávid Balogh István Szekrényes Zsolt Veres Miklós Fisher Éva Fazakas Éva Bencs László Varga Lajos Károly Kamarás Katalin
OTKA nyilvántartási szám: T 046587 GEK KUTATÁSI TÉMA SZAKMAI ZÁRÓJELENTÉSE
OTKA nyilvántartási szám: T 046587 GEK ZÁRÓJELENTÉS KUTATÁSI TÉMA SZAKMAI ZÁRÓJELENTÉSE Témavezető neve: Dr. Eleőd András Téma címe: Tribológia jelenségek néhány szubmikroszkópikus vonatkozásának vizsgálata
A Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontja
A Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontja Keserű György Miklós gy.keseru@ttk.mta.hu www.ttk.mta.hu Az MTA TTK küldetése: multidiszciplináris kutatások komplex rendszereken Ember Anyagtudomány
Mikroelektromechanikai szerkezetek szilárdsági és megbízhatósági vizsgálata
OTKA nyilvántartási szám: T 049848 Mikroelektromechanikai szerkezetek szilárdsági és megbízhatósági vizsgálata Témavezetı: Dr. Kovács Ádám egyetemi docens, BME Mőszaki Mechanikai Tanszék Kutatási beszámoló:
BIOSZORBENSEK ELŐÁLLÍTÁSA MEZŐGAZDASÁGI HULLADÉKOKBÓL SZÁRMAZÓ, MÓDOSÍTOTT CELLULÓZROSTOK FELHASZNÁLÁSÁVAL
Pannon Egyetem Vegyészmérnöki- és Anyagtudományok Doktori Iskola BIOSZORBENSEK ELŐÁLLÍTÁSA MEZŐGAZDASÁGI HULLADÉKOKBÓL SZÁRMAZÓ, MÓDOSÍTOTT CELLULÓZROSTOK FELHASZNÁLÁSÁVAL DOKTORI (Ph.D) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI
2008 Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara Diplomaíja, Mechanoplast Diplomadíj Pályázat különdíja
S Z A K M A I Ö N É L E T R A J Z SZEMÉLYES ADATOK Név: Balogh Gábor Születési idő: Budapest, 1984 szeptember 17. Anyja neve: Turai Éva Levelezési cím: 1141, Budapest, Szuglói körvasút sor 116. Telefon:
Amorf/nanoszerkezetű felületi réteg létrehozása lézersugaras felületkezeléssel
Amorf/nanoszerkezetű felületi réteg létrehozása lézersugaras felületkezeléssel Svéda Mária és Roósz András MTA-ME Anyagtudományi Kutatócsoport 3515-Miskolc-Egyetemváros femmaria@uni-miskolc.hu Absztrakt
Kerámia, üveg és fém-kerámia implantátumok
Kerámia, üveg és fém-kerámia implantátumok Bagi István BME MTAT Bevezetés Kerámiák csoportosítása teljesen tömör bioinert porózus bioinert teljesen tömör bioaktív oldódó Definíciók Bioinert a szomszédos
Lehet-e tökéletes nanotechnológiai eszközöket készíteni tökéletlen grafénból?
Lehet-e tökéletes nanotechnológiai eszközöket készíteni tökéletlen grafénból? Márk Géza, Vancsó Péter, Nemes-Incze Péter, Tapasztó Levente, Dobrik Gergely, Osváth Zoltán, Philippe Lamin, Chanyong Hwang,
Polimer nanokompozitok; előállítás, szerkezet és tulajdonságok
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Műanyag- és Gumiipari Tanszék Polimer nanokompozitok; előállítás, szerkezet és tulajdonságok PhD értekezés tézisei Készítette: Pozsgay András György Témavezető:
Rezisztens keményítők minősítése és termékekben (kenyér, száraztészta) való alkalmazhatóságának vizsgálata
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VEGYÉSZMÉRNÖKI ÉS BIOMÉRNÖKI KAR OLÁH GYÖRGY DOKTORI ISKOLA Rezisztens keményítők minősítése és termékekben (kenyér, száraztészta) való alkalmazhatóságának
Felszívódó implantátumok alapanyagai
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki Kar Biokompatibilis Anyagok Felszívódó implantátumok alapanyagai Szerzők: Kalmár Viktória (HNOMFV) Sélley Torda László (EBO5IB) 2012. december
Gubicza Jenő rövid tudományos életrajza
Születési hely, idő: Budapest, 1969 Gubicza Jenő rövid tudományos életrajza Diploma, tudományos fokozatok: matematika-fizika szak, ELTE, Budapest, 1992 Ph.D, ELTE, Budapest, 1997, minősítés: summa cum
Mikrohullámú abszorbensek vizsgálata 4. félév
Óbudai Egyetem Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskola Mikrohullámú abszorbensek vizsgálata 4. félév Balla Andrea Témavezetők: Dr. Klébert Szilvia, Dr. Károly Zoltán MTA Természettudományi Kutatóközpont
Neme nő Születési dátum 26/10/1988 Állampolgárság magyar
SZEMÉLYI ADATOK Nagy Noémi Magyarország, 1165 Budapest, Újszász utca 45/B K. ép. I. lph. 3. em. 2. 06 70 340 7335 matnagyn@uni-miskolc.hu http://uni-miskolc.hu/~matnagyn Neme nő Születési dátum 26/10/1988
Curriculum Vitae. 2013- Vendég oktató, Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), Természettudományi Kar (TTK), Atomfizika Tanszék, Budapest
Curriculum Vitae Név: Fröhlich Georgina Születési idő: 1980. április 27. Születési hely: Budapest Nemzetiség: magyar Elérhetőség Országos Onkológiai Intézet, Sugárterápiás Központ 1122. Budapest, Ráth
A RESZUSZPENDÁLT ÉS BELÉLEGEZHETŐ VÁROSI AEROSZOL JELLEMZÉSE. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI
A RESZUSZPENDÁLT ÉS BELÉLEGEZHETŐ VÁROSI AEROSZOL JELLEMZÉSE DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Készítette: Jancsek-Turóczi Beatrix okleveles környezetkutató Kémiai és Környezettudományi Doktori Iskola Témavezető:
Szén- és szén-fém nanokompozit vékonyrétegek szerkezete és. tulajdonságai
Szén- és szén-fém nanokompozit vékonyrétegek szerkezete és tulajdonságai Doktori értekezés tézisei Szerencsi Marianna Témavezető: Dr. Radnóczi György Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar
Doktori (Ph.D.) értekezés tézisei. Cink-oxid nanorészecskék és hibrid vékonyrétegek optikai, szerkezeti és fényelektromos tulajdonságai
Doktori (Ph.D.) értekezés tézisei Cink-oxid nanorészecskék és hibrid vékonyrétegek optikai, szerkezeti és fényelektromos tulajdonságai Kunné Pál Edit Témavezetı: Dr. Dékány Imre Tanszékvezetı egyetemi
metzinger.aniko@chem.u-szeged.hu
SZEMÉLYI ADATOK Születési idő, hely: 1988. június 27. Baja Értesítési cím: H-6720 Szeged, Dóm tér 7. Telefon: +36 62 544 339 E-mail: metzinger.aniko@chem.u-szeged.hu VÉGZETTSÉG: 2003-2007: III. Béla Gimnázium,
XIII. FIATAL MŰSZAKIAK TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAKA
XIII. FIATAL ŰSZAKIAK TUDOÁNYOS ÜLÉSSZAKA Kolozsvár, 2008. március 14-15. FLÜLTN BVONT SZRSZÁOK ALKALAZÁSA A KÉPLÉKNYALAKÍTÁSBAN Végvári Ferenc Abstract Surface coating technologies of tools were characterised
Természetes eredetű kalcium-foszfát adalék hatása az apatit-wollasztonit üvegkerámiák tulajdonságaira. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI
Pannon Egyetem Vegyészmérnöki Tudományok és Anyagtudományok Doktori Iskola Természetes eredetű kalcium-foszfát adalék hatása az apatit-wollasztonit üvegkerámiák tulajdonságaira DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS
Fényérzékeny amorf nanokompozitok: technológia és alkalmazásuk a fotonikában. Csarnovics István
Új irányok és eredményak A mikro- és nanotechnológiák területén 2013.05.15. Budapest Fényérzékeny amorf nanokompozitok: technológia és alkalmazásuk a fotonikában Csarnovics István Debreceni Egyetem, Fizika
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA SZILÁRDTESTFIZIKAI ÉS OPTIKAI KUTATÓINTÉZET (MTA SZFKI)
MTA SZFKI Fémkutatási Osztály (1972: Fémfizikai O.) Tudományos osztályvezető (1995 óta): BAKONYI Imre (MTA Doktora) Fő tevékenység: szilárdtestfizikai és anyagtudományi kísérleti alapkutatás fémek, fémhidridek,
Havancsák Károly Az ELTE TTK kétsugaras pásztázó elektronmikroszkópja. Archeometriai műhely ELTE TTK 2013.
Havancsák Károly Az ELTE TTK kétsugaras pásztázó elektronmikroszkópja Archeometriai műhely ELTE TTK 2013. Elektronmikroszkópok TEM SEM Transzmissziós elektronmikroszkóp Átvilágítós vékony minta < 100
Vezető kutató: Farkas Viktor OTKA azonosító: 71817 típus: PD
Vezető kutató: Farkas Viktor TKA azonosító: 71817 típus: PD Szakmai beszámoló A pályázat kutatási tervében kiroptikai-spektroszkópiai mérések illetve kromatográfiás vizsgálatok, ezen belül királis HPLC-oszloptöltet
ÓN-WHISKER KÉPZŐDÉS AZ ELEKTRONIKÁBAN
ÓN-WHISKER KÉPZŐDÉS AZ ELEKTRONIKÁBAN PhD beszámoló BÁTORFI RÉKA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ELEKTRONIKAI TECHNOLÓGIA TANSZÉK WHISKER NÖVEKEDÉS ELŐIDÉZÉSE A whiskerek növekedése spontán
Hydrogen storage in Mg-based alloys
Hydrogen storage in Mg-based alloys A doktori értekezés tézisei Fátay Dániel Témavezet: Dr. Révész Ádám Ph.D. adjunktus ELTE TTK Fizika Doktori Iskola Iskolavezet: Dr. Horváth Zalán, az MTA rendes tagja
műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó Munkahelyek: Nokia -Hungary kft Veszprémi Egyetem
Név: Tarnay Katalin Születési adatok: Nyiregyháza, 1933. május 8 Legmagasabb tudományos fokozat, és elnyerésének éve: műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó
Ni Co ötvözetek elektrokémiai leválasztása pulzáló. technikával: fizikai és elektrokémiai tulajdonságok
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VEGYÉSZMÉRNÖKI KAR DOKTORI TANÁCSA Ph.D. ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Tury Barbara Ni Co ötvözetek elektrokémiai leválasztása pulzáló technikával: fizikai és elektrokémiai
Platina alapú kétfémes katalizátorok jellemzése
Doktori (PhD) értekezés tézisei Platina alapú kétfémes katalizátorok jellemzése Készítette: Gy rffy Nóra Témavezet : Dr. Paál Zoltán Készült a Pannon Egyetem Anyagtudományok- és Technológiák Doktori Iskola
Textíliák felületmódosítása és funkcionalizálása nem-egyensúlyi plazmákkal
Óbudai Egyetem Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskola Textíliák felületmódosítása és funkcionalizálása nem-egyensúlyi plazmákkal Balla Andrea Témavezetők: Dr. Klébert Szilvia, Dr. Károly Zoltán
DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI SZAFNER GÁBOR
DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI SZAFNER GÁBOR MOSONMAGYARÓVÁR 2014 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Mosonmagyaróvár Matematika, Fizika és Informatika Intézet Ujhelyi
TÉMA ÉRTÉKELÉS TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR (minden téma külön lapra) június május 31
1. A téma megnevezése TÉMA ÉRTÉKELÉS TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0003 (minden téma külön lapra) 2010. június 1 2012. május 31 Nanostruktúrák szerkezeti jellemzése 2. A témavezető (neve, intézet, tanszék)
PhD DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI
Budapesti Muszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Fizikai Kémia Tanszék MTA-BME Lágy Anyagok Laboratóriuma PhD DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI Mágneses tér hatása kompozit gélek és elasztomerek rugalmasságára Készítette:
TDK Tájékoztató 2015 Területek, témák, lehetőségek
TDK Tájékoztató 2015 Területek, témák, lehetőségek Menyhárd Alfréd Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék Tanszékvezető Pukánszky Béla Budapest 2015. március 18. 1 Fizikai-kémia A kémia azon ága, amely
Polimer nanokompozit blendek mechanikai és termikus tulajdonságai
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Anyagtudományi és Technológiai Tanszék Polimer nanokompozit blendek mechanikai és termikus tulajdonságai Dr. Hargitai Hajnalka, Ibriksz Tamás Mojzes Imre Nano Törzsasztal 2013.
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Horváth Györgyi
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Horváth Györgyi Születési hely, idő: Kaposvár, 1976. június 21. e-mail: gyorgyi.horvath@aok.pte.hu Nyelvtudás: 2013 angol felsőfokú B típusú orvosi szaknyelvi (Profex) nyelvvizsga
Orvostechnikai alapok Pammer Dávid
Anyagtudomány és Technológia Tanszék Anyagtudomány (BMEGEMTMK02) Orvostechnikai alapok Pammer Dávid tanársegéd BME Gépészmérnöki Kar Tudományterület Angioplasztika Orvostechnikai anyagok Orvostechnikai
CrMo4 anyagtípusok izotermikus átalakulási folyamatainak elemzése és összehasonlítása VEM alapú fázis elemeket tartalmazó TTT diagramok alkalmazásával
CrMo4 anyagtípusok izotermikus átalakulási folyamatainak elemzése és összehasonlítása VEM alapú fázis elemeket tartalmazó TTT diagramok alkalmazásával Ginsztler J. Tanszékvezető egyetemi tanár, Anyagtudomány
Baranyáné Dr. Ganzler Katalin Osztályvezető
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Biokémiai és Élelmiszertechnológiai Tanszék Kapilláris elektroforézis alkalmazása búzafehérjék érésdinamikai és fajtaazonosítási vizsgálataira c. PhD értekezés
1. ábra: Diltiazem hidroklorid 2. ábra: Diltiazem mikroszféra (hatóanyag:polimer = 1:2)
Zárójelentés A szilárd gyógyszerformák előállításában fontos szerepük van a preformulációs vizsgálatoknak. A porok feldolgozása és kezelése (porkeverés, granulálás, préselés) során az egyedi részecskék
Ipari jelölő lézergépek alkalmazása a gyógyszer- és elektronikai iparban
Gyártás 08 konferenciára 2008. november 6-7. Ipari jelölő lézergépek alkalmazása a gyógyszer- és elektronikai iparban Szerző: Varga Bernadett, okl. gépészmérnök, III. PhD hallgató a BME VIK ET Tanszékén
Anyagfelvitellel járó felületi technológiák 2. rész
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM GYŐR Felületi technológiák Anyagfelvitellel járó felületi technológiák 2. rész 4. Gőzfázisból történő bevonatolás PVD eljárás CVD eljárás 5. Ionimplantáció 6. Passziválás Áttekintés
TÉMA ÉRTÉKELÉS TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR (minden téma külön lapra) június május 31
1. A téma megnevezése TÉMA ÉRTÉKELÉS TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0003 (minden téma külön lapra) 2010. június 1 2012. május 31 Egy és kétrétegű grafén kutatása 2. A témavezető (neve, intézet, tanszék) Cserti
Karbon nanocsövek tisztítása, minősítése, felületmódosítása
Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kar Fizikai Kémiai Tanszék MTA Kémiai Kutatóközpont Felületmódosítás és Nanoszerkezetek Osztály Gábor Tamás Okleveles anyagmérnök Karbon nanocsövek tisztítása, minősítése,
Előzmények. a:sige:h vékonyréteg. 100 rétegből álló a:si/ge rétegrendszer (MultiLayer) H szerepe: dangling bond passzíválása
a:sige:h vékonyréteg Előzmények 100 rétegből álló a:si/ge rétegrendszer (MultiLayer) H szerepe: dangling bond passzíválása 5 nm vastag rétegekből álló Si/Ge multiréteg diffúziós keveredés során a határfelületek
Szakmai önéletrajz. Nyelvvizsga: Angol orvosi szaknyelv középfok (Bizonyítvány száma: D A 794/1997), orosz alapfok.
Szakmai önéletrajz Személyi adatok Név: Dr. Deli József Születési hely, idő: Baja, 1956. március 6. Állampolgárság: magyar Családi állapot: nős, 2 gyermek apja (Orsolya 1985, Kristóf 1988) Lakcím: 7634
SiAlON. , TiC, TiN, B 4 O 3
ALKALMAZÁSOK 2. SiAlON A műszaki kerámiák (Al 2 O 3, Si 3 N 4, SiC, ZrO 2, TiC, TiN, B 4 C, stb.) fémekhez képest igen kemény, kopásálló, ugyanakkor rideg, azaz dinamikus igénybevételek elviselésére csak
Köpenyfluidzárványok kutatása mikro- és nanométeres léptékben
Köpenyfluidzárványok kutatása mikro- és nanométeres léptékben a nagyfelbontású Raman spektroszkóp és a fókuszált ionsugaras technika (FIB-SEM) alkalmazásának előnyei BERKESI Márta 1, SZABÓ Csaba 1, GUZMICS
Fizikai és kémiai módszerekkel gőzfázisból leválasztott szerkezetek kialakítása és jellemzése
Fizikai és kémiai módszerekkel gőzfázisból leválasztott szerkezetek kialakítása és jellemzése Fogarassy Zsolt Témavezető: Dr. Lábár János MTA DOKTORA DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Eötvös Loránd Tudományegyetem
(8) Globális stabilitásvesztéséhez tartozó kritikus erő/nyomaték analitikus meghatározása felületmodell
Bevezetés Az elmúlt évek, évtizedek egyik jellemző tendenciája a fém (leggyakrabban: acél) tartószerkezeteknél a vékonyfalú szerkezeti elemek terjedése, melyek alkalmazása nem csupán anyagtakarékos, hanem
FEI Quanta 3D SEM/FIB. Havancsák Károly 2010. december
1 Havancsák Károly 2010. december 2 Időrend A helyiség kialakítás tervezése 2010. május Mágneses tér, vibráció mérése 2010. május A helyiség kialakítása 2010. augusztus 4 22. A berendezés szállítása 2010.
Nanofizika, nanotechnológia és anyagtudomány
Nanofizika, nanotechnológia és anyagtudomány Magyarázó feliratok Nanofizika, nanotechnológia és anyagtudomány Növekvő ütemű fejlődés Helyzetelemzés Technológia és minősítés Nanoszekezetek fabrikált építkező
Kerámia-szén nanokompozitok vizsgálata kisszög neutronszórással
Kerámia-szén nanokompozitok vizsgálata kisszög neutronszórással 1 Tapasztó Orsolya 2 Tapasztó Levente 2 Balázsi Csaba 2 1 MTA SZFKI 2 MTA MFA Tartalom 1 Nanokompozit kerámiák 2 Kisszög neutronszórás alapjai
Újabb eredmények a grafén kutatásában
Újabb eredmények a grafén kutatásában Magda Gábor Zsolt Atomoktól a csillagokig 2014. március 13. Új anyag, új kor A kőkortól kezdve egy új anyag felfedezésekor új lehetőségek nyíltak meg, amik akár teljesen
Német: középfokú, C típusú állami nyelvvizsga (2005) Angol: alapfok
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYI ADATOK Név: Póliska Csaba Születés helye, ideje: Miskolc, 1977. 06. 05 Anyja neve: Faggyas Irén Állandó lakcím: 3526 Miskolc, Eperjesi út 4/A fszt. 2. Telefon: +36-70/3647567
Kvartó elrendezésű hengerállvány végeselemes modellezése a síkkifekvési hibák kimutatása érdekében. PhD értekezés tézisei
Kerpely Antal Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskola Kvartó elrendezésű hengerállvány végeselemes modellezése a síkkifekvési hibák kimutatása érdekében PhD értekezés tézisei KÉSZÍTETTE: Pálinkás
FÉMKOMPOZITOK KOPÁSÁLLÓSÁGÁNAK VIZSGÁLATA INVESTIGATION OF THE WEAR RESISTANCE PROPERTIES OF METAL MATRIX COMPOSITES
Anyagmérnöki Tudományok, 37. kötet, 1. szám (1), pp. 361 369. FÉMKOMPOZITOK KOPÁSÁLLÓSÁGÁNAK VIZSGÁLATA INVESTIGATION OF THE WEAR RESISTANCE PROPERTIES OF METAL MATRIX COMPOSITES SIMON ANDREA 1, GÁCSI
A SZÉLES KÖRŰEN HASZNÁLT ETILCELLULÓZ POLIMER FILM- ÉS MÁTRIXKÉPZŐ TULAJDONSÁGÁNAK VIZSGÁLATA
Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszertechnológiai Intézet Ph.D értekezés tézisei A SZÉLES KÖRŰEN HASZNÁLT ETILCELLULÓZ POLIMER FILM- ÉS MÁTRIXKÉPZŐ TULAJDONSÁGÁNAK VIZSGÁLATA Hegyesi
Acél trapézlemez gerincű öszvér és hibrid tartók vizsgálata, méretezési háttér fejlesztése
Acél trapézlemez gerincű öszvér és hibrid tartók vizsgálata, méretezési háttér fejlesztése ÚNKP-17-3-IV Jáger Bence doktorjelölt Témavezető: Dr. Dunai László Kutatási programok 1) Merevített gerincű I-tartók
ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával.
ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr Kvíz az előző előadáshoz Programajánlatok november 11. 19:30 ELTE TTK Konferenciaterem Dr. Ahmed Hassan Zewail: Science
MEDINPROT Gépidő Pályázat támogatásával elért eredmények
A kisszögű röntgenszórási módszer fejlesztése fehérjék oldatfázisú mérésére Bóta Attila, Wacha András, Varga Zoltán MTA TTK Biológiai Nanokémia Kutatócsoport 1117 Bp. Magyar Tudósok krt. 2. MEDINPROT Gépidő
GALAKTURONSAV SZEPARÁCIÓJA ELEKTRODIALÍZISSEL
PANNON EGYETEM VEGYÉSZMÉRNÖKI- ÉS ANYAGTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA GALAKTURONSAV SZEPARÁCIÓJA ELEKTRODIALÍZISSEL DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KÉSZÍTETTE: MOLNÁR ESZTER OKL. ÉLELMISZERMÉRNÖK TÉMAVEZETŐ:
Mikrohullámú abszorbensek vizsgálata
Óbudai Egyetem Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskola Mikrohullámú abszorbensek vizsgálata 6. félév Balla Andrea Témavezetők: Dr. Klébert Szilvia, Dr. Károly Zoltán MTA Természettudományi Kutatóközpont
Geológiai radonpotenciál térképezés Pest és Nógrád megye területén
ELTE TTK, Környezettudományi Doktori Iskola, Doktori beszámoló 2010. június 7. Geológiai radonpotenciál térképezés Pest és Nógrád megye területén Szabó Katalin Zsuzsanna Környezettudományi Doktori Iskola
JÁRMŰIPARI ANYAGFEJLESZTÉSEK A HŐ- ÉS FELÜLETKEZELÉSE TERÉN
JÁRMŰIPARI ANYAGFEJLESZTÉSEK A HŐ- ÉS FELÜLETKEZELÉSE TERÉN Kocsisné dr. Baán Mária, Marosné dr. Berkes Mária, Dr. Kuzsella László Dr. Felde Imre Miskolci Egyetem, Óbudai Egyetem Tartalom A projekt főbb
Felületmódosító eljárások
Felületmódosító eljárások ANYAGMÉRNÖK BSC KÉPZÉS Felülettechnikai félszakirány (levelező munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR FÉMTANI, KÉPLÉKENYALAKÍTÁSI
Új típusú anyagok (az autóiparban) és ezek vizsgálati lehetőségei (az MFA-ban)
Új típusú anyagok (az autóiparban) és ezek vizsgálati lehetőségei (az MFA-ban) Menyhárd Miklós Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutató Intézet Támogatás NTPCRASH: # TECH_08-A2/2-2008-0104 Győr, 2010 október
A búza (Triticum aestivum L.) glutamin szintetáz enzim viselkedése abiotikus stresszfolyamatok (a szárazság- és az alumíniumstressz) során
Doktori (PhD) értekezés tézisei A búza (Triticum aestivum L.) glutamin szintetáz enzim viselkedése abiotikus stresszfolyamatok (a szárazság- és az alumíniumstressz) során Készítette: Nagy Zoltán Témavezető:
Fluorozott ruténium tartalmú katalizátorok előállítása és alkalmazása transzfer-hidrogénezési reakciókban
ELTE TTK, Környezettan BSc, Szakdolgozat védés Budapest, 2013. június 17. 1/11 luorozott ruténium tartalmú katalizátorok előállítása és alkalmazása transzfer-hidrogénezési reakciókban öldesi Marcella ELTE
SiC védõréteg létrehozása karbonszálon gyors hevítéses módszerrel
SiC védõréteg létrehozása karbonszálon gyors hevítéses módszerrel Hegman N. * Szûcs P. ** Lakatos J. *** Miskolci Egyetem Bevezetés Napjainkban intenzíven kutatott terület a jó kopás- és hõsokkálló anyagok
Tudományos segédmunkatárs (MTA TK SZI) nők a tudományban, műszaki tudományok, magánélet és munka egyensúlya, gyermekvállalás
Paksi Veronika Tudományos segédmunkatárs (MTA TK SZI) Osztály: Társas kapcsolatok és hálózatelemzés osztály E-mail: paksi.veronika@tk.mta.hu Telefonszám: +36 1 2246700 / 268 Kutatási területek nők a tudományban,
Mikrohullámú abszorbensek vizsgálata
Óbudai Egyetem Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskola Mikrohullámú abszorbensek vizsgálata Balla Andrea Témavezetők: Dr. Klébert Szilvia, Dr. Károly Zoltán MTA Természettudományi Kutatóközpont
Tempus konferencia műhelymunka
Tempus konferencia műhelymunka Dr Farkas Hilda TéT szakdiplomata Újdelhi Budapest, 2019. 07. 04. Együttműködés a diplomáciai hálózat és felsőoktatási intézmények között Szervezett együttműködések Tempus,
VALÓS HULLÁMFRONT ELŐÁLLÍTÁSA A SZÁMÍTÓGÉPES ÉS A DIGITÁLIS HOLOGRÁFIÁBAN PhD tézisfüzet
VALÓS HULLÁMFRONT ELŐÁLLÍTÁSA A SZÁMÍTÓGÉPES ÉS A DIGITÁLIS HOLOGRÁFIÁBAN PhD tézisfüzet PAPP ZSOLT Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Fizika Tanszék 2003 1 Bevezetés A lézerek megjelenését
ÖNÉLETRAJZ. Gyermekei: Lőrinc (1993), Ádám (1997) és Árpád (1997) Középiskola: JATE Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziuma, 1979-1983
ÖNÉLETRAJZ Személyes adatok Név: Születési hely: Széll Márta Szeged Születési idő: 1965. március 28. Családi állapota: férjezett (Dr. Balogh Nándor) Gyermekei: Lőrinc (1993), Ádám (1997) és Árpád (1997)