HATÁROZAT KIVONAT. Készült: szeptember 9-én a Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottság rendes ülésén.
|
|
- Irén Dobos
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Készült: szeptember 9-én a Környezetvédelmi Tárgy: Napirendi pontok elfogadása. 73/2008.( IX. 09. ) VMKB. hat. 6 igen szavazattal a Környezetvédelmi Bizottság egyhangúlag egyetért azzal, hogy az elhangzott 4 napirendi pont megtárgyalásra kerüljön. A szavazáson jelen volt. 6 fő
2 Készült: szeptember 09-én a Környezetvédelmi Tárgy: Javaslat kérése Reitter Ferenc - díj adományozására. 74 /2008.( IX. 09. ) VMKB. hat. a Környezetvédelmi Bizottság felkéri a Hivatalt, hogy a Mai Belváros újságban, a City Tv-ben, az Önkormányzat honlapján és az interneten elérhető mértékadó építészeti orgánumokban tegye közzé a felhívást, melyben javaslatot kér a lakosságtól és a szakmai szervezetektől a évben Reitter Ferencdíjjal kitüntetendő személyekre és közösségekre. A közzététel a lapszámok megjelenési határidejét is figyelembe véve haladéktalanul történjék meg.
3 Készült: szeptember 09-én a Környezetvédelmi Tárgy: V. ker. Henszlmann I. u T-1279/2006. számú Megállapodás: befejezési határidő módosítása. 75/2008.( IX. 09. ) VMKB. hat. a Környezetvédelmi Bizottság a 11/2007. (III. 12. ) B-L.Ö. Rendelet 14. (1) bekezdés alapján hozzájárul az V. ker. Henszlmann I. u. 5. sz. alatti társasház részére adott vissza nem térítendő támogatás átadás-átvételéről szóló T- 1279/2006. számú Megállapodásban rögzített határidő november 15-re történő módosításához.
4 Készült: szeptember 09-én a Környezetvédelmi Tárgy: 2008 évi Európai Mobilitási Hét és Európai Autómentes Nap. 76/2008.( IX. 09. ) VMKB. hat. a Környezetvédelmi Bizottság úgy dönt, hogy szeptember 20-án, reggel 7 órától este 18 óráig, 11 órán át lezárásra kerül a gépjárműforgalom elől az Október 6-a utca a József Attila utca Szabadság tér közötti szakasza és egyúttal az Arany János utca az Október 6-a utca és a Nádor utca közötti szakaszának az útiránya megfordul. A lezárt útszakaszon rendőri biztosítással csak a BKV Zrt. menetrend szerinti járatai, a kerékpárosok és a gyalogosok közlekedhetnek, valamint a lakossági célforgalom valósulhat meg. A programok megvalósítását az Építési és Műszaki osztály és a Társadalmi és Külkapcsolati osztály készíti elő.
5 Készült: szeptember 09-én a Környezetvédelmi Tárgy: Közterületekkel kapcsolatos fellebbezések elbírálása. /T-228/2008. sz. előterjesztés/ 77/2008.( IX. 09. ) VMKB. hat. a Környezetvédelmi Bizottság a T-228/2008. sz. előterjesztés 1. pontjában szereplő Nazzifood Kft. Váci u. 49. Nyáry Pál u. (torkolatánál) által benyújtott fellebbezés I. határozati javaslatával ért egyet. 78/2008.( IX. 09. ) VMKB. hat. a Környezetvédelmi Bizottság az AB 2005 Kft. Arany János utca 21. sz. és Sas utca 24. sz. által benyújtott fellebbezés vonatkozásában a T-228/2008. sz. előterjesztés 2. pontjában a bizottság úgy döntött, hogy ezen kérdésben nem kompetens.
6 79/2008.( IX. 09. ) VMKB. hat. a Környezetvédelmi Bizottság a T-228/2008. sz. előterjesztés 3. pontjában szereplő Hungária koncert Kft. Dunakorzó, Szent István tér, Váci u. 1-3.sz. által benyújtott fellebbezés I. határozati javaslatával ért egyet. 80/2008.( IX. 09. ) VMKB. hat. a Környezetvédelmi Bizottság ismételten felkéri a hivatalt a /Fővárosi Közterület hasznosítási Társulást/, hogy bocsásson rendelkezésre egy tételes listát a jelenlegi árusítóhelyekről, azaz egy pontos tájékoztatást a kiemelt övezetnek nyilvánított Váci utcáról. Ez a kérés május 13-án készült. Határozati szám: 53/2008. (V. 13.) VMKB. hat. 81/2008.( IX. 09. ) VMKB. hat. a Környezetvédelmi Bizottság a T-228/2008. sz. előterjesztés 4. pontjában szereplő Gagyi-Mama Kft. Váci u. 4. sz. által benyújtott fellebbezés I. határozati javaslatával ért egyet. 82/2008.( IX. 09. ) VMKB. hat. a Környezetvédelmi Bizottság a T-228/2008. sz. előterjesztés 5. pontjában szereplő Magyarok Világszövetsége Szabadság tér által benyújtott fellebbezés I. határozati javaslatával ért egyet.
HATÁROZAT KIVONAT. Készült: szeptember 8-án a Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottság rendes ülésén.
Készült: 2009. szeptember 8-án a Környezetvédelmi Tárgy: Napirendi pontok elfogadása. 84/2009.( IX. 08. ) VMKB. hat. a Környezetvédelmi Bizottság egyhangúlag egyetért azzal, hogy az elhangzott 18 napirendi
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. ker. Önkormányzat Képviselő-testületének Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottsága
A Városfejlesztési, Műemlékvédelmi é s Környezetvédelmi Bizottság Tárgy: A napirend elfogadása 032/2016.(06.21.) V.M.K.B.hat. A Környezetvédelmi Bizottság úgy dönt, hogy a napirendi pontokat az alábbiak
HATÁROZAT KIVONAT. Készült: március 11-én a Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottság rendes ülésén.
Készült: 2008. március 11-én a Környezetvédelmi Tárgy: Napirendi pontok elfogadása. 32/2008.( III. 11. ) VMKB. hat. a Környezetvédelmi Bizottság egyhangúlag egyetért azzal, hogy az elhangzott 4 napirendi
HATÁROZAT KIVONAT. Készült: 2009. március 10-én a Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottság rendes ülésén.
Készült: 2009. március 10-én a Környezetvédelmi Tárgy: Napirendi pontok elfogadása. 10/2009.( III. 10. ) VMKB. hat. 5 igen szavazattal a Környezetvédelmi Bizottság egyhangúlag egyetért azzal, hogy az elhangzott
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. ker. Önkormányzat Képviselő-testületének Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottsága
A napirend elfogadása 026/2015.(V.12.) V.M.K.B. hat. úgy dönt, hogy a napirendi pontokat az alábbiak szerint tárgyalja: 1. Beszámoló a Fővárosi Közterület-hasznosítási Társulás tevékenységéről (T-101/2015.
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. ker. Önkormányzat Képviselő-testületének Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottsága
Tárgy: Napirend elfogadása 069/2017.(11.07.) V.M.K.B. hat. úgy dönt, hogy a napirendet az alábbiak szerint elfogadja: Zárt ülésre javasolt napirendi pontok: 1. Településfejlesztési szerződés megkötése
HATÁROZAT KIVONAT. Készült: 2007. szeptember 11-én a Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottság rendes ülésén.
Készült: 2007. szeptember 11-én a Környezetvédelmi Tárgy: Napirendi pontok elfogadása. 105/2007.( IX. 11. ) VMKB. hat. a Környezetvédelmi Bizottság egyhangúlag egyetért azzal, hogy az elhangzott 8 napirendi
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. ker. Önkormányzat Képviselő-testületének Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottsága
A Környezetvédelmi Bizottság Tárgy: Napirend elfogadása 018/2018.(05.22.) V.M.K.B. hat. A Környezetvédelmi Bizottság úgy dönt, hogy a napirendet az alábbiak szerint elfogadja: Zárt ülésre javasolt napirendi
HATÁROZAT KIVONAT. 28/2010.( IV. 13. ) VMKB. hat.
2010. április 13-án a Környezetvédelmi Bizottság rendes ülésén. Tárgy: Napirendi pontok elfogadása. 28/2010.( IV. 13. ) VMKB. hat. a Környezetvédelmi Bizottság egyhangúlag egyetért azzal, hogy a meghívóban
HATÁROZAT KIVONAT. Készült: június 8-án Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottság rendes ülésén.
Készült: 2010. június 8-án Környezetvédelmi Tárgy: Napirendi pontok elfogadása. 58/2010.( VI. 08. ) VMKB. hat. a Környezetvédelmi Bizottság egyhangúlag egyetért azzal, hogy a meghívóban szereplő 7 napirendi
HATÁROZAT KIVONAT. 42/2010.( V. 11. ) VMKB. hat.
Készült: 2010. május 11-én a Környezetvédelmi Tárgy: Napirendi pontok elfogadása. 42/2010.( V. 11. ) VMKB. hat. a Környezetvédelmi Bizottság egyhangúlag egyetért azzal, hogy 4. napirendi pontként a Budapest
HATÁROZAT KIVONAT. Készült: december 7-én a Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottság rendes ülésén.
HATÁROZAT KIVONAT Készült: 2010. december 7-én a Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottság rendes ülésén. Tárgy: Napirendi pontok elfogadása. 22/2010.( XII. 07. ) VMKB. hat. A Városfejlesztési,
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. ker. Önkormányzat Képviselő-testületének Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottsága
Tárgy: A napirend elfogadása 048/2015.(VI.25.) V.M.K.B.hat. úgy dönt, hogy a napirendi pontokat az alábbiak szerint tárgyalja: 0. Belváros új főutcájának kiépítése II. ütem Ferenciek tere és környéke rehabilitációja
űbelváros-lipótváros Budapest Főváros V. ker. Önkormányzat Képviselő-testületének Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottsága
ű A Környezetvédelmi Bizottság Tárgy: Napirend elfogadása 050/2017.(10.10.) V.M.K.B. hat. A Környezetvédelmi Bizottság úgy dönt, hogy a napirendi pontokat az alábbiak szerint tárgyalja: Zárt ülésre javasolt
5. Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzat Képviselőtestületének
Tárgy: Napirend elfogadása 078/2017.(12.12.) V.M.K.B. hat. úgy dönt, hogy a napirendet az alábbiak szerint elfogadja: Zárt ülésre javasolt napirendi pontok 1. Településfejlesztési szerződés megkötése a
Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága
Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága KIVONAT a 2010. november 10-ei ülésről 16/2010. (11.10.) JÜK határozat elfogadja a bizottsági ülés meghívó
Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága
_ 65/2016. (05.11.) JÜK határozat 2 igen, 5 nem szavazattal nem fogadta el, hogy felveszi napirendre a T-109/2016. számú testületi előterjesztést és egyben felkéri a Hivatalt, hogy a holnapi testületi
HATÁROZAT KIVONAT október 13-ai rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből
Iktatószám: T-243/2011. 14/2011. I. a HATÁROZAT KIVONAT 2011. október 13-ai rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből 374/2011. (X.13.) B-L.Ö.h. 1 igen szavazattal, 12 nem szavazattal és tartózkodás
I. HATÁROZAT KIVONAT
Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Iktatószám: T-332/2013. 14/2013. I. HATÁROZAT KIVONAT a 2013. december 05-ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből 371/2013.
KIVONAT. az Egészségügyi és Szociális Bizottság szeptember 8-i üléséről. 115/2015. (IX. 8.) Eü. és Szoc. Biz. határozat
Tárgy:Napirend 115/2015. (IX. 8.) Eü. és Szoc. Biz. határozat Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Egészségügyi és Szociális Bizottsága úgy dönt, hogy a meghívóban szereplő napirendi pontok
KIVONAT. az Egészségügyi és Szociális Bizottság március 7-ei üléséről. 15/2017. (III. 7.) Eü. és Szoc. Biz. Határozat
Tárgy: Napirendi pontok elfogadása 15/2017. (III. 7.) Eü. és Szoc. Biz. Határozat Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Egészségügyi és Szociális Bizottsága úgy dönt, hogy a meghívóban szereplő
KIVONAT. az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2015. április 9-ei üléséről. 56/2015. (IV. 9.) Eü.és Szoc. Biz. határozat
Tárgy:Napirend 56/2015. (IV. 9.) Eü.és Szoc. Biz. határozat Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Egészségügyi és Szociális Bizottsága úgy dönt, hogy a meghívóban szereplő napirendi pontok megtárgyalásra
Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága
_ 207/2015. (12.17.) JÜK határozat 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a december 17-ei rendkívüli ülés meghívó szerinti napirendi pontjait azzal a módosítással, hogy előterjesztés hiányában levételre
KIVONAT. az Egészségügyi és Szociális Bizottság május 10-ei üléséről. 65/2016. (V. 10.) Eü. és Szoc. Biz. Határozat
Tárgy: Napirendi pontok elfogadása 65/2016. (V. 10.) Eü. és Szoc. Biz. Határozat Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Egészségügyi és Szociális Bizottsága úgy dönt, hogy a meghívóban szereplő
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. ker. Önkormányzat Képviselő-testületének Emberi jogi, Nemzetiségi és Egyházügyi Bizottsága HATÁROZAT KIVONAT
Tárgy: Napirendi pontok elfogadása 76/2016. (IX.6.) ENEB. hat. az Emberi jogi, Nemzetiségi és Egyházügyi Bizottság úgy dönt, hogy a meghívóban feltüntetett napirendi pontok megtárgyalásra kerüljenek: 1.
2014. november 25-i PEÜB ülés határozatai
2014. november 25-i PEÜB ülés határozatai 1/2014.(XI.25.)PEÜB és Ügyrendi Bizottsága - Dobák István javaslata alapján - úgy dönt, hogy az önkormányzati törvény 60. (1) bekezdése előírásának eleget téve
HATÁROZAT KIVONAT. Készült: február 9-én a Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottság rendes ülésén.
Tárgy: Napirendi pontok elfogadása. 6/2010.( II. 09. ) VMKB. hat. 8 igen szavazattal a Környezetvédelmi Bizottság egyhangúlag egyetért azzal, hogy 1. napirendi pontként kerüljön fel megtárgyalásra a Döntés
KIVONAT. az Egészségügyi és Szociális Bizottság október 13-i üléséről. 140/2015. (X. 13.) Eü. és Szoc. Biz. határozat
Tárgy:Napirend 140/2015. (X. 13.) Eü. és Szoc. Biz. határozat Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Egészségügyi és Szociális Bizottsága úgy dönt, hogy a meghívóban szereplő napirendi pontok
II. HATÁROZAT KIVONAT június 25 ei rendkívüli képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből
Iktatószám: T-191/2009. 09/2009. II. a HATÁROZAT KIVONAT 2009. június 25 ei rendkívüli képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből 353/2009. (VI.25.) B-L.Ö.h. úgy dönt, hogy a Bp. V. ker. Bástya utca
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. ker. Önkormányzat Képviselő-testületének Egészségügyi és Szociális Bizottsága HATÁROZAT KIVONAT
Tárgy: Napirend elfogadása 069/2018.(05.22.) Eü. és Szoc. Biz. határozat úgy dönt, hogy a napirendet az alábbiak szerint tárgyalja: Zárt ülésre javasolt napirendi pont: 1. A Segítő Kezek az Aktív Évekért
KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság május 13-ai üléséről. 278/2015. (05.13.)TELB. Határozat
Tárgy: napirend 278/2015. (05.13.)TELB. Határozat úgy dönt, hogy a 11/2015 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja és az alábbi előterjesztéseket felveszi: NYÍLT ülésre - Döntés a Játékkal
HATÁROZAT KIVONAT 2009. május 14-ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből
Iktatószám: T-110/2009. 06/2009. I. a HATÁROZAT KIVONAT 2009. május 14-ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből 174/2009. (V.14.) B-L.Ö.h. elfogadta, hogy a T-108/2009. számon kiküldött
II. HATÁROZAT KIVONAT
Iktatószám: T-196/2010. 10/2010. II. HATÁROZAT KIVONAT a 2010. július 08-ai rendkívüli képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből 358/2010. (VII.08.) B-L.Ö.h. úgy dönt az önkormányzat tulajdonában lévő
KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság 2015. november 10. -ei üléséről. 742/2015. (11.10.)TELB. Határozat
+Belváros-Lipótváros V. ker. Önkormányzat a A Tárgy:napirend 742/2015. (11.10.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a kiküldött 27/2015 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja, azzal a módosítással,
KIVONAT. az Egészségügyi, Szociális és Lakás Bizottság április 08-i üléséről. 086/2014. (IV. 08.) Eü., Szoc. és Lak. Biz.
086/2014. (IV. 08.) Eü., Szoc. és Lak. Biz. határozat Tárgy: Napirend Az Bizottság úgy dönt, hogy a meghívóban szereplő napirendi pontokat egy helyszínen felvett: o - 1055 Bp. Bajcsy-Zs. u... gázdíj és
II. HATÁROZAT KIVONAT a szeptember 16-ai rendes képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből
Iktatószám: T-246/2010. 13/2010. II. HATÁROZAT KIVONAT a 2010. szeptember 16-ai rendes képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből 440/2010. (IX.16.) B-L.Ö.h. 16 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és
KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság január 19.-ei üléséről. 20/2016. (01.19.)TELB. Határozat
a Tárgy: napirend A 20/2016. (01.19.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 02/2016 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja az alábbi módosítással: Leveszi a zárt ülésre megjelölt: 5. Bp.,
Polgármesteri Hivatal II. emeleti ülésterme Budapest IX. ker., Bakáts tér 14.
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság Jegyzőkönyv készült a Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság
KIVONAT. az Oktatási Bizottság 2015. szeptember 7-i üléséről. 42/2015 (IX. 7.) OB. hat.
Tárgy:Napirendi pontok elfogadása 42/2015 (IX. 7.) OB. hat. úgy dönt, hogy a meghívóban feltüntetett napirendi pontok megtárgyalásra kerüljenek, a 4. napirendi pontot nyílt ülésen tárgyalja a bizottság,
HATÁROZAT KIVONAT május 10 ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből
Iktatószám: T-128/2007. 06/2007. I. a HATÁROZAT KIVONAT 2007. május 10 ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből 256/2007. (V.10.) B-L.Ö.h. 22 igen szavazattal, egyhangúlag tárgyalásra elfogadta
KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság január 16. ai üléséről. 01/2018. (01.16.)TELB. Határozat
Tárgy: napirend 01/2018. (01.16.)TELB. Határozat úgy dönt, hogy a 01/2018 számú bizottsági ülésén az alábbi napirendi pontokat tárgyalja meg: NYÍLT ÜLÉSEN TÁRGYALT NAPIRENDI PONTOK 1. Az Önkormányzat 2018.
451. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 451. számú előterjesztés Előterjeszt és a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság részére a védett építészeti értékek megőrzésének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: 1851/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szob Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. december 11-én a szobi Városházán (2628. Szob, Szent Imre u. 12.) megtartott rendkívüli nyílt üléséről.
KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság június 24-ei üléséről. 398/2015. (06.24.)TELB. Határozat
a A Tárgy: napirend 398/2015. (06.24.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 16/2015 sorszámon kiküldött meghívóban szereplő napirendi pontok közül leveszi a zárt ülésen szereplő 10... méltányossági kérelme
KIVONAT. az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2015. március 10-ei üléséről. 034/2015. (III. 10.) Eü.és Szoc. Biz. határozat
Tárgy:Napirend 034/2015. (III. 10.) Eü.és Szoc. Biz. határozat Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Egészségügyi és Szociális Bizottsága úgy dönt, hogy a meghívóban szereplő napirendi pontok
Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága
21/2016. (05. 10.) PB határozat 4 igen, 1 nem szavazattal elfogadta és a meghívóban szereplő 15. napirendi pont javaslatot, melynek tárgya a Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerületének Önkormányzata
ELŐTERJESZTÉS a József Attila Városrészi Önkormányzat
Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-2/2019. ELŐTERJESZTÉS a József Attila Városrészi Önkormányzat 2019. január 30-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a
KIVONAT. az Egészségügyi és Szociális Bizottság március 8-ai üléséről. 20/2016. (III. 8.) Eü. és Szoc. Biz. határozat
Tárgy:Napirendi pontok elfogadása 20/2016. (III. 8.) Eü. és Szoc. Biz. határozat Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Egészségügyi és Szociális Bizottsága úgy dönt, hogy a meghívóban szereplő
KIVONAT. az Egészségügyi és Szociális Bizottság november 7-ei üléséről. 141/2017. (XI. 7.) Eü. és Szoc. Biz. Határozat
Tárgy: Napirendi pontok elfogadása 141/2017. (XI. 7.) Eü. és Szoc. Biz. Határozat Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Egészségügyi és Szociális Bizottsága úgy dönt, hogy a 10/2017. meghívóban
HATÁROZAT KIVONAT március 31 ei rendkívüli képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből.
Iktatószám: T-81/2011. 04/2011. a HATÁROZAT KIVONAT 2011. március 31 ei rendkívüli képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből. 147/2011. (III.31.) B-L.Ö.h. 4 igen szavazattal, 9 nem szavazattal és nem fogadta
KIVONAT. az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2015. május 12-i üléséről. 67/2015. (V.12.) Eü.és Szoc. Biz. határozat
Tárgy:Napirend 67/2015. (V.12.) Eü.és Szoc. Biz. határozat Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Egészségügyi és Szociális Bizottsága úgy dönt, hogy a meghívóban szereplő napirendi pontok megtárgyalásra
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
306 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2010. október 21. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Héri Viktor Nádasdi Frida Palsics
KIVONAT. az Egészségügyi és Szociális Bizottság október 10-ei üléséről. 120/2017. (X. 10.) Eü. és Szoc. Biz. Határozat
Tárgy: Napirendi pontok elfogadása 120/2017. (X. 10.) Eü. és Szoc. Biz. Határozat Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Egészségügyi és Szociális Bizottsága úgy dönt, hogy a 9/2017. meghívóban
}...1^777..'. SZ. napirend
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének _ Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága f ) J Előterjesztő: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. }...1^777..'. SZ. napirend
GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG
1041 Budapest, István út 14. 231-3202, Fax.: 231-31-99 borostyanzs@ujpest.hu Budapest Főváros IV. kerület Újpest ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG www.tuv.com ID 9105075801 Management
KIVONAT. az Egészségügyi és Szociális Bizottság április 12-ei üléséről. 50/2016. (IV. 12.) Eü. és Szoc. Biz. Határozat
Tárgy: Napirendi pontok elfogadása 50/2016. (IV. 12.) Eü. és Szoc. Biz. Határozat Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Egészségügyi és Szociális Bizottsága úgy dönt, hogy a meghívóban szereplő
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szarvas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 04-i rendkívüli ülésén
Polgármesteri Hivatal Titkárság Szarvas, Szabadság u. 25-27. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szarvas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. június 04-i rendkívüli ülésén Jelen vannak: Babák Mihály polgármester
Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testülete HATÁROZAT KIVONAT október 2 ai rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből
Iktatószám: T-241/2008. 12/2008. I. HATÁROZAT KIVONAT a 2008. október 2 ai rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből 443/2008. (X.02.) B-L.Ö.h. elfogadta tárgyalásra az Ingatlancsere előszerződés
NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d
NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. I. FÉLÉVI MUNKATERVE Képviselő-testületi ülés időpontja: 2015. január 29. Az előterjesztések elkészítésének határideje: 2015. január 19. 1)Javaslat
Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. szeptember 25.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 19.00
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/2/2008. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2008. január 17-én megtartott
Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága
001/2016. (01.20.) JÜK határozat 6 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a 2016. január 20-ai rendes ülés napirendjét azzal, hogy az eredeti meghívó szerinti 7. napirendi pontot a nyílt ülés első napirendi
Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete
Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Iktatószám: T-32/2015. I. H A T Á R O Z A T K I V O N A T a 2015. március 12-ei rendes nyílt Képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből 24/2015.
Polgármesteri Hivatal II. emeleti ülésterme Budapest IX. ker., Bakáts tér 14.
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság Jegyzőkönyv készült a Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság
M E G H Í V Ó. Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. február 12 én 9 órakor
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Polgármester T-14/2009. M E G H Í V Ó Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 12 én 9 órakor
KIVONAT. az Egészségügyi és Szociális Bizottság június 21-ei üléséről. 112/2016. (VI. 21.) Eü. ésszoc. Biz. Határozat
Tárgy:Napirendi pontok elfogadása 112/2016. (VI. 21.) Eü. ésszoc. Biz. Határozat Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Egészségügyi és Szociális Bizottsága úgy dönt, hogy a meghívóban szereplő
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Tárgy: A Budapest X., Salgótarjáni út (38909) hrsz.-ú (Bp.X., Hungária krt. - és a Bp. X., Zách utca közötti szakasz) közterületen működő
Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága
Tárgy: Napirend elfogadása 001/2017. (01.18.) JÜK határozat A Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottság úgy dönt, hogy a napirendi pontokat az alábbiak szerint tárgyalja: ZÁRT ÜLÉSRE JAVASOLT NAPIRENDI
Napirend száma: a Képviselő-testület augusztus 30-i rendkívüli ülésére
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Alpolgármestere Szám: 123-2061/2018 I. Előzmények Napirend száma: a Képviselő-testület 2018. augusztus 30-i rendkívüli ülésére Nyilvános ülésen tárgyalandó! Zárt ülés
H A T Á R O Z A T K I V O N A T
Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Iktatószám: T-30/2016. I. H A T Á R O Z A T K I V O N A T a 2016. március 10-ei rendes nyílt Képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből 32/2016.
ELŐTERJESZTÉS február 28-i rendes ülésére
1 1. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. február 28-i rendes ülésére Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról,
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. november 22-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK
KIVONAT. Napirend előtt: Határozat 77/2016.(V.04.)PEÜB
KIVONAT Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottság 2016. május 05-én (szerda) 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. ker. Önkormányzat Képviselő-testületének Egészségügyi és Szociális Bizottsága HATÁROZAT KIVONAT
2018. június 19-i ülésének jegyzőkönyvéből Tárgy: Napirend elfogadása 082/2018.(06.19.) Eü. és Szoc. Biz. határozat úgy dönt, hogy a napirendet az alábbiak szerint tárgyalja: Zárt ülésre javasolt napirendi
ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság november 15-i ülésére
Iktató szám: Sz-440/2017. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2017. november 15-i ülésére Tárgy: Előterjesztő:
Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága. 33/2017. (05.24.) PB határozat
Tárgy: Napirendi pontok elfogadása 33/2017. (05.24.) PB határozat A Pénzügyi Bizottság úgy dönt, hogy a 05/2017 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat az alábbiak szerint fogadja el: NYÍLT ÜLÉS:
A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, október 24., kedd. 6. szám
A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2017. október 24., kedd 6. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2017. október 24., kedd 6. szám
JEGYZŐKÖNYVE. Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE 43/2013.(IV.11.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása
MEGHívó. 22. Terézváros Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatának módosítása 291/2015 (XI. 9.) Előterjesztő: Simonffy Márta alpolgármester
Budapest Főváros VI. Kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság MEGHívó Értesítem, hogyavárosgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság következő
Polgármesteri Hivatal II. emeleti ülésterme Budapest IX. ker., Bakáts tér 14.
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság Jegyzőkönyv készült a Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság
KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság május 24. ei üléséről. 219/2017. (05.24.)TELB. Határozat
a Tárgy: napirend A 219/2017. (05.24.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 12/2017 sorszámú ülésén az alábbi előterjesztéseket tárgyalja meg: NYÍLT ÜLÉSEN TÁRGYALT NAPIRENDI PONTOK 1. Bp., V., Szabadság
K IEGÉSZÍTÉS AZ CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA BUDAPEST XXI. KERÜLET
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER K IEGÉSZÍTÉS AZ Á LLÁSFOGLALÁS A C SEPEL III ERŐ M Ű F EJLESZTÉSI P ROGRAMJÁRÓL CÍMŰ, 263. SZÁMÚ ELŐ TERJESZTÉSHEZ Előterjesztő: Készítette: Tóth
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen
JEGYZ Ő KÖNYVI KIVONAT
Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület Humánszolgáltatási Bizottság JEGYZ Ő KÖNYVI KIVONAT Készült: A Humánszolgáltatási Bizottság 2012. április 04-én (szerdán) 15,00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat
Összefoglaló. Megállapítja, hogy a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 4 igen egyhangú szavazattal a módosított napirendi sort elfogadta.
03-3/10-1/2013. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2013. január 22-én, a Városháza II. emelet 203. számú helyiségében megtartott soron következő üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes,
3. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Nagyoroszi Község Önkormányzat Képviselő - testülete 3. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. május 26-án 16 órakor megtartott képviselő-testületi ülésről Jelen vannak: Jelenléti ív szerint, Gönczöl
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. szeptember 10-i ülésére
Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 178/2015. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. szeptember 10-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Ars Nova Sacra Énekegyüttes
ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság december 17-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-505/2014. ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2014. december 17-i ülésére Tárgy: Előterjesztő:
ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság január 27-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-14/2016. ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2016. január 27-i ülésére Tárgy: Budapest
Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a gyógyászati segédeszköz támogatásával kapcsolatos pályázati kiírásról
l Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere '!:;OJ,. számú előterjesztés Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a gyógyászati segédeszköz támogatásával kapcsolatos pályázati
ELŐTERJESZTÉS a Gazdasági Bizottság i ülésére
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-492/2011. ELŐTERJESZTÉS a Gazdasági Bizottság 2011.08.23-i ülésére Tárgy: Üres, 60 m2 feletti önkormányzati bérlakások piaci alapon
KIVONAT. A Tulajdonosi és Elidegenítési Bizottság 2013. október 08-ai üléséről. 636/2013. (10. 08.) TEIB. Határozat
a A Tárgy: napirend 636/2013. (10. 08.) TEIB. Határozat A úgy dönt, hogy elfogadja a 31/2013 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat. a A Tárgy: Budapest Főváros V. kerület közterületein járművel
Szentes Város Önkormányzata Jegyzője Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/
1 Szentes Város Önkormányzata Jegyzője Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Iksz: F- 3188-2/2011. Témafelelős: Cseuz András Tárgy: Szentes város helyi közösségi
KIVONAT. az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2015. június 23-i üléséről. 105/2015. (VI. 23.) Eü. és Szoc. Biz. határozat
Tárgy:Napirend 105/2015. (VI. 23.) Eü. és Szoc. Biz. határozat Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Egészségügyi és Szociális Bizottsága úgy dönt, hogy a meghívóban szereplő napirendi pontok
I. HATÁROZAT KIVONAT
Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Iktatószám: T-217 /2014. 10/2014. I. HATÁROZAT KIVONAT a 2014. június 26-ai rendkívüli képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből 172/2014.
M E G H Í V Ó. Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének. 2008. május 15 én 9 órakor
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Polgármester T-130/2008. M E G H Í V Ó Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. május 15 én 9 órakor
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. szeptember 8-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt
Magyar joganyagok évi CXVI. törvény - az egyes fővárosi fejlesztési beruházás 2. oldal 2. (1) Az 1. (1) bekezdés a) és b) pontjában megjelölt
Magyar joganyagok - 2015. évi CXVI. törvény - az egyes fővárosi fejlesztési beruházás 1. oldal 2015. évi CXVI. törvény az egyes fővárosi fejlesztési beruházások gyorsításáról és egyszerűsítéséről 1 Az
M E G H Í V Ó. Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének november 13 án 9 órakor
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Polgármester T-274/2008. M E G H Í V Ó Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 13 án 9
ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság február 17-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-53/2016. ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2016. február 17-i ülésére Tárgy: Budapest