Opponensi vélemény habilitációs dolgozatról

Átírás

1 Opponensi vélemény habilitációs dolgozatról PaedDr. Bauko János, PhD.: Társadalom és névhasználat. Magyar névtani kutatások Szlovákiában. (Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, Közép-európai Tanulmányok Kara, Nyitra 2017, 240 p.) PaedDr. Bauko János, PhD. olyan monografikus habilitációs dolgozatot írt, amelyben a tulajdonnevek társadalmi működésével s azon belül elsősorban a Szlovákiában folytatott magyar névtani kutatásokkal foglalkozik. A dolgozat elsődleges célja a tulajdonnévhasználat társadalmi dimenziójának, a kétnyelvű szlovák magyar környezetben élő szlovákiai magyarok névhasználatára jellemző sajátosságoknak az elemzése. Pozitívan értékelem a dolgozat aktualitását, gyakorlatiasságát és azon ambícióját, amely többek között feltárja két, areális kontaktusban lévő nyelv a magyar és a szlovák tulajdonneveinek kölcsönös kapcsolatrendszerét. A habilitációs dolgozat tíz fejezetet foglal magában. Bizonyos részei ugyan önállóan is megjelentek tudományos konferenciakötetekben és folyóiratokban, azonban ebben az összegzésben kompakt, gondolatmenet és szerkezet szempontjából egységes, logikus egészet alkotnak. Ez az egységesség nemcsak abban nyilvánul meg, hogy az egyes fejezetek szorosan összefüggnek egymással, hanem abban is, hogy a dolgozatot két alapvető aspektus jellemzi: az egyik a kontrasztív tudományos szemlélet, a másik a téma kontaktológiai jellegű vizsgálata. Az első fejezetben (Társadalom és névhasználat, 16 26) a jelölt bemutatja az onomasztika helyét a tudományok rendszerében és a magyar szocioonomasztikai kutatások gazdag hagyományaira építve azokat a társadalmi tényezőket, melyek befolyásolják a tulajdonnevek használatát. A második fejezetben (Névtani kutatások Szlovákiában, 27 52) röviden áttekinti a szlovákiai névtani kutatások történetét, s azon belül kiemelten foglalkozik a magyar névtani kutatásokkal is. Az első alfejezetben a szlovák névtani konferenciákat, monografikus munkákat tárgyalja röviden, s kiemeli a Szlovák Tudományos Akadémia Ľudovít Štúr Nyelvtudományi Intézetén belül működő Szlovák Névtudományi Bizottság 1964-es megalapításának jelentőségét. A második alfejezetben a szlovákiai magyar névtani kutatásokkal foglalkozik behatóbban: nemcsak a névtani kérdéseket tárgyaló monografikus kiadványokat, hanem a témával összefüggő tanulmányokat is áttekinti, s az egyes tulajdonnévfajták szerint jellemzi a publikációkat. Véleményem szerint a vonatkozó munkák áttekintése átfogóbb lett volna, ha

2 mondjuk egy alfejezeten belül megjelentek volna e részben a névtani témákat feldolgozó doktori munkák és szakdolgozatok is, melyek a szlovákiai egyetemek magyar tanszékein íródtak. (Megjegyzem, nincs sok belőlük.) Ezek közül több munka, illetve azok részei tudományos tanulmánykötetekben, folyóiratokban is publikálva voltak, mégpedig a névpolitika, névtervezés, kontaktológiai onomasztika, névdivat stb. területéről; s ezek között találhatók olyan munkák is, melyeknek a jelölt volt a témavezetője. Véleményem szerint ez a rész jobban alátámasztotta volna e főfejezet záró részét, melyben a szerző a névtan egyetemeken való oktatásának jelentőségét és a hallgatók tudományos tevékenységbe való bevonását hangsúlyozza. A harmadik fejezetben (Terminológiai kérdések a magyar és szlovák (szláv) névtani terminológia összevetése, 53 65) a jelölt terminológiai kérdéseket érint, összeveti a magyar és szlovák névtani terminológiát. Az idézett példák alapján helyesen állapítja meg a két nyelvben használatos szakterminusok közötti szembetűnő különbséget: a szlovák névtan az idegen eredetű, nemzetközi szakkifejezések használatát preferálja, a szlovák szinonim ekvivalensek megléte ellenére az internacionalizációra való törekvés figyelhető meg; a magyar névtani terminológiát a magyar terminusok használata jellemzi, az utóbbi időben azonban a nemzetközi terminusok gyakoribb használata is megfigyelhető. Mivel a szerző a névtani terminológiának csak egy részével foglalkozik, főképpen az alapvető terminusokkal és a két nyelvben lévő főbb tulajdonnévfajták megnevezéseivel, az adott ismertetést részeredménynek tekintem, amely megfelelő alapot nyújt majd a téma további, rendszerszerű feldolgozásához. A dolgozat negyedik fejezete (Kisebbségi névpolitika Szlovákiában a rendszerváltozás utáni időszakban, 66 74) a szlovákiai kisebbségi névtörvényeket tárgyalja, melyek a személynevek, helynevek és intézménynevek hivatalos bejegyzését érinti, valamint néhány nemzetközi dokumentumot is megemlít, melyek támogatják a kisebbségek nyelvén történő hivatalos névhasználatot. A jelölt a vizsgált törvényeket nem a nyelvpolitika szemszögéből közelíti meg, hanem nagyon helyesen a nyelvtudomány aspektusából. A szemléletét helyesnek tartom, mert ehhez a témához nem is lehet másképpen viszonyulni, mint pragmatikusan. Hiába teszi lehetővé a törvény a kisebbségek nyelvén való névhasználatot, ha hiányoznak a megfelelő pragmatikus feltételek a törvény megvalósításához elsősorban az intézményi háttérre gondolok, mind a kisebbségek, mind a többségi nemzet részéről. Az előző résszel összefüggő ötödik fejezet (Névstandardizálás és anyanyelvi névtervezés Szlovákiában, 75 95) a tulajdonnevek standardizálásával és kodifikálásával foglalkozik. A szerző ebben a részben leírja az ún. névmenedzselés lehetőségét, miközben rámutat arra, hogy milyen névtervezéssel befolyásolható egyes tulajdonnevek (személy-, hely- és

3 intézménynevek) kisebbségi nyelven való használata a hivatalos színtéren. Az idézett példák alapján megállapítható, hogy a szlovák magyar kétnyelvű környezetben a névalakok variabilitásának növekedése nemcsak azzal függ össze, hogy a szlovák nyelv normái szerint vagy kisebbségi nyelvű formában jegyezhetők be a hivatalos dokumentumokba; hanem azzal is, hogy a szlovák tulajdonnevek magyarra való fordításának a hivatalos színtéren sem szentelnek kellő figyelmet, s ennek köszönhetően nem egységes, variábilis a használatuk. Ezt a fejezetet ezért fontos felhívásként értelmezem a szlovák és a magyar alkalmazott nyelvészet számára, melyeknek a névtan területén való kölcsönös együttműködése alapul szolgálhatna a probléma megoldásához. A hatodik fejezetben (A tulajdonnév identitásjelölő funkciója, ) a szerző a névtani szakirodalom segítségével áttekinti a tulajdonnév alapvető és egyéb funkcióit, rámutat a név etnikai identitásjelölő szerepére a szlovákiai magyarok személy-, hely- és intézménynévhasználata tükrében. Azt a tényt, hogy a tulajdonnevek etnikai szimbólumként is funkcionálnak a kommunikációban, az egyén vagy csoport etnikai hovatartozására utalnak; e fejezet második, empirikus részében támasztja alá a jelölt a kérdőíves vizsgálat eredményeivel, amelyben a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara hallgatóinak saját család- és keresztnevéhez fűződő attitűdjét elemzi. A hetedik fejezetben (A keresztnévdivat változása Szlovákiában, ) a szerző rámutat a keresztnévdivat változására Szlovákiában, az újszülöttek névválasztását befolyásoló névadási indítékokra, valamint a szlovákiai magyarok keresztnévhasználatának sajátosságaira. E fejezet értékes részét alkotja a statisztikai adatok alapján feldolgozott legdivatosabb női és férfinevek áttekintése Magyarországon (16., 17. és 18. század; , 1996, 2013) és Szlovákiában (1953, 1983, 2013). A szlovák nyelvű Resumé részben a jelölt összegzi a kutatása eredményeit, és a következőket írja: V niektorých matrikách, ktoré sú v obciach, kde žije početné obyvateľstvo maďarskej národnosti a je možnosť zapísania mena v maďarskej podobe, majú aj maďarský slovník rodných mien 1 (185. p.). A hatályos törvényekből kiindulva szeretném pontosítani a szerző megállapítását: a kereszt- és családnévről szóló évi 300. számú és az anyakönyvekről szóló évi 154. számú, törvény sem tartalmaz olyan rendelkezést, mely szerint a személy kereszt- és családnevét csak olyan településeken lehetne bejegyezni a kisebbség anyanyelvén, ahol az adott nemzetiséghez tartozók nagyobb arányban élnek. 1 A szlovák szöveg fordítása: Egyes anyakönyvi hivatalokban, melyek olyan településeken vannak, ahol nagyobb arányban élnek magyar nemzetiségű lakosok és lehetőség van a magyar névváltozat bejegyzésére, magyar keresztnévszótár is található.

4 A következő fejezetben (Kontaktusjelenségek a szlovákiai magyarok személynévhasználatában, ) a szerző azokat a kontaktusjelenségeket vizsgálja a tulajdonnevek világában, melyekre hatással van a magyar szlovák környezet. Az utó- és családnevek névalakjait a kétnyelvű regionális újságokban vizsgálja, s a személynevek magyar és szlovák kontextusban való eltérő bejegyzésére mutat rá. Megállapítja, hogy míg egyes lapok a szlovák változatban szlovák formában, magyar kontextusban magyarosan tüntetik fel a névalakot (pl. Komáromi Lapok/Komárňanské listy), addig más lapokban (pl. Dunaszerdahelyi Hírnök/Dunajskostredský hlásnik) az anyakönyvi (hivatalos) névváltozatban szerepelnek a személynevek. A ragadványnévrendszer kétnyelvű szlovák magyar környezetben való vizsgálata során a jelölt végül arra a következtetésre jut, hogy a ragadványnevekben is megfigyelhető a kódváltás: megalkotásuknál mindkét, a magyar és szlovák nyelv is szerepet játszik. A kilencedik fejezet (Kétnyelvűség és névszemiotikai tájkép, ) a kétnyelvűség és a névszemiotikai tájkép kapcsolatrendszerével foglalkozik, a szerző a Szlovákiában lévő szlovák magyar kétnyelvű települések személynév-szemiotikai, helynév-szemiotikai, intézménynév-szemiotikai tájképét vizsgálja a szlovákiai kisebbségi névtörvények tükrében, melyek a vizuális tulajdonnév-használatot lényegesen befolyásolják. Főképpen azt vizsgálja, milyen arányban fordulnak elő magyar tulajdonnevek a közterületen lévő felületeken (pl. építményeken, sírköveken stb.) található feliratokon, illetve milyen mértékben érvényesülnek a kisebbségi nyelvi jogok a hivatalos színtéren azokon a településeken, ahol nagy számú magyar nemzetiségű lakos él. A jelölt elemzése adalékul szolgálhat a tulajdonnevek használatát érintő nyelvtervezéshez, valamint a szlovák hivatalos feliratokat magyar nyelvre fordítók számára is hasznos lehet. A dolgozat záró fejezetében (Magyar szlovák hegynévpárok a Magas-Tátrában, ) a szerző összehasonlítja a magyar szlovák hegynévpárokat a Magas-Tátrában. A szlovák és magyar helynevek összevetésekor megállapítja, hogy az egyes hegyneveknek különböző alakváltozatai és variánsai lehetnek. Továbbá megvizsgálja azt is, hogy a névpárok azonos (vagyis a nevet az egyik nyelvből a másikba fordítják le) vagy eltérő motivációval alakulnake. Néhány interlingvális hegynévpárnál különbséget vél felfedezni a nevek struktúrájában, a szósorrendben, számban és szuffixumban. Ez a fejezet nemcsak kutatók érdeklődését keltheti fel, hanem a szlovákiai magyar tannyelvű iskolákban oktató földrajztanárokét is, akik a tanórákon párhuzamosan tanítják a magyar és szlovák nyelvű hegyneveket. Amint a fentebb olvasható vélemény egyes részeiből kiderül, a jelölt dolgozata mind elméleti, mind gyakorlati szempontból egyaránt értékes, gazdag tartalommal rendelkezik és

5 ösztönző hatású. Az összefoglalt eredmények meggyőzőek, jól megalapozottak. A véleményezett habilitációs dolgozat megfelelően reprezentálja a jelölt eddigi tudományospedagógiai tevékenységét. Az előzőkben ismertetett tények alapján javaslom PaedDr. Bauko János, PhD. részére a docens cím odaítélését az idegen nyelvek és kultúrák tanulmányi programban. Pozsony, augusztus 30. doc. Misad Katalin, PhD. Pozsonyi Comenius Egyetem (Szabómihály Gizella fordítása)