1 A rendezvény neve: Vállalkozás versenykörnyezetben, alcím: Az üzleti hálózatok innovációs képessége Szervező:

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1 A rendezvény neve: Vállalkozás versenykörnyezetben, alcím: Az üzleti hálózatok innovációs képessége Szervező:"

Átírás

1 A Szlovák Oktatásügyi Minisztérium és a Tudományos és Műszaki Információs Központ (CVTI SR) minden évben megrendezi Szlovákia-szerte a Tudomány Hetének rendezvényeit. A hagyományosan minden évben megrendezett Tudomány Hetének célja, hogy javítson a tudomány és technika társadalmi megítélésén, prezentálja az eredményeit, felkeltse a fiatalok érdeklődését a tudomány és a műszaki tárgyak iránt, informálja a nyilvánosságot a tudomány és technika ismereteiről, a tudomány és technika támogatásának szükségességéről, mert ezek nélkül nehezen megoldhatóak az új globális problémák és kihívások. A Tudomány Hetének szlovákiai rendezvényeiről a weboldalon kaphatnak tájékoztatót. A Selye János Egyetem intézményei kísérő rendezvények szervezésével hagyományosan, minden évben bekapcsolódnak a Tudományok Hete rendezvénysorozatába. 1 A rendezvény neve: Vállalkozás versenykörnyezetben, alcím: Az üzleti hálózatok innovációs képessége Ing. Machová Renáta, PhD., Selye János Egyetem, Gazdaságtudományi Kar Selye János Egyetem, Konferencia-központ, K101, Hradná 2, Időpont: , 10:00 A rendezvény típusa: Nemzetközi Tudományos Konferencia - Ing. Machová Renáta, PhD., 2 A rendezvény neve: Író-olvasó találkozó Markovics Botonddal és Moskát Anitával Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, Magyar Nyelv-és Irodalom Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, Bratislavská cesta 3322, Időpont: A rendezvény típusa: Író-olvasó találkozó - Név: PaedDr. Keserű József, PhD., H. Nagy Péter, PhD., 3 A rendezvény neve: A prófétai lelkület, mint a lelkészi identitás meghatározója -

2 ószövetségi példákon keresztül Selye János Egyetem, Református Teológiai Kar Selye János Egyetem, Református Teológiai Kar, Tiszti Pavilon épülete, Időpont: , 11:00 Előadás: Doc. Dr. Fodor Ferenc, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia intézetvezető tanárának előadása Mgr. Lévai Attila, PhD., dékán, tel.sz.: 035/ , 4 A rendezvény neve: Piaci kihívások marketing válaszok a XXI. században Selye János Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Közgazdaságtan Selye János Egyetem, Konferencia-központ, K102, Hradná 2, Időpont: , 10:00 Előadás: Prof. Dr. Józsa László, CSc., Az előadás bemutatja a mai marketing tudományos gondolkodás előzményeit, a marketingtudomány alapvető paradigmáit, a XXI. század fogyasztók oldaláról jelentkező kihívásait. Utal az új elméleti irány, a Service Dominant Logic gondolkodás térhódítására, a marketing elmélet és gyakorlat jövőbeli lehetséges fejlődési irányaira, s végül a magyar marketingtudomány lokális/globális jellegére. RNDr. Bukor József, PhD., 5 A rendezvény neve: Grafikus gyorsítók általános célú programozása Selye János Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Matematika és Informatika Selye János Egyetem, Konferencia-központ, K101, Hradná 2, Időpont: , 15:00 Előadás: Dr. Szénási Sándor, PhD., A grafikus kártyák látványos változáson estek át az

3 utóbbi években: az egyszerű megjelenítő kártyákból 3D grafikát támogató eszközök, majd általánosan programozható sokprocesszoros rendszerek lettek. Az előadás bemutatja ennek a fejlődésnek a főbb okait, lépéseit, illetve megvizsgálja, hogy milyen feladatok esetén lehet célszerű felhasználni ezeket az újszerű eszközöket. RNDr. Bukor József, PhD., 6 A rendezvény neve: Emlékülés Ľudovít Štúr születésének 200. évfordulója alkalmából Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, Szlovák Nyelv- és Irodalom Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, T 201, Bratislavská cesta 3322, Időpont: , 14:30 A rendezvény típusa: Tudományos szimpózium Tudományos emlékülés a Štúr-évforduló alkalmából, Résztvevők: Zsilák Mária, Halász Iván, Chmel Rudolf, Szarka László Doc. Halász Iván, PhD, 7 A rendezvény neve: A tudományos tudás természete c. kerekasztal-beszélgetés Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, Szlovák Nyelv- és Irodalom Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, Bratislavská cesta 3322, Időpont: Név: PaedDr. Keserű József, PhD., H. Nagy Péter, PhD., 8 A rendezvény neve: Ifjúsági Világtalálkozó Kínában egy SJE-halllgató szemszögéből Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, Testnevelés Selye János Egyetem, Konferencia-központ, Hradná 2, Időpont: , 09:45 Élménybeszámoló az ifjúsági világtalálkozóról, melyen aktívan vett részt a SJE hallgatója Dolezsa Zsuzsanna PaedDr. Dobay Beáta,

4 9 A rendezvény neve: A kreativitás azonosítása és fejlesztése Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, Óvó-és Tanítóképző Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, T501, T505, Bratislavská cesta 3322, Időpont: A rendezvény típusa: Szimpózium 15 perces előadások az adott témával kapcsolatban Név: Mgr. Orsovics Yvette, PhD., 10 A rendezvény neve: Vallási néprajz Selye János Egyetem, Református Teológiai Kar Selye János Egyetem, Református Teológiai Kar, Tiszti Pavilon épülete, Időpont: , 11:00 Előadás: Prof. Dr. Szigeti Jenő, a péceli Ádventista Teológiai Főiskola professzor emeritusza, néprajzkutató Mgr. Lévai Attila, PhD. dékán, tel. sz.: 035/ , A rendezvény neve: Izrael ma Selye János Egyetem, Református Teológiai Kar Selye János Egyetem, Református Teológiai Kar, Tiszti Pavilon épülete, Időpont: , 14:00 Előadás: Miriam Nieger-Fleischmann, festőművész Jeruzsálem, Izrael Mgr. Lévai Attila, PhD. dékán, tel. sz.: 035/ ,

5 12 A rendezvény neve: A szlovák nyelv tanításának minőségi emelése nyitrai modell c. projekt publikációinak bemutatása Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, Szlovák nyelv és irodalom Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, T505, Bratislavská cesta 3322, Időpont: , 10:00 A rendezvény típusa: Könyvbemutató A rendezvény bemutatja azokat a könyveket, amelyek a Szlovák nyelv és irodalom mint idegen nyelv tanításának minőségi emelése - nyitrai modell, című projekt keretén belül keletkeztek. Név: Dr. Tóth Sándor János, PhD., 13 A rendezvény neve: Róka András: Időutazás kémiai tárlatvezetéssel Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, Kémia Selye János Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Hradná 21, , , 10:00 A rendezvény típusa: Kémiai show Utazzunk az időben a kémiával!...de ahhoz, hogy biztonságos legyen az utazásunk, szükségünk lesz egy tapasztalt időutazóra, aki a kémia törvényszerűségeit felhasználva végig kalauzol ezen a titokzatos úton. Legyen Ön is az ELTE Kémia Intézet egyetemi docensének, Dr. Róka Andrásnak az útitársa! Név: Mgr. Szarka Katarína, PhD., A rendezvény neve: Könyvtári kvíz Selye János Egyetem, Egyetemi Könyvtár Selye János Egyetem, Egyetemi Könyvtár, Konferencia-központ, Hradná 2, Időpont: , 08:00-12:00 Rendezvény típusa: Verseny, kvíz Könyvtári kvíz, amely során játékos formában motiváljuk a résztvevőket a könyvtárhasználatra. A kvíz sikeres megfejtéséhez elengedhetetlen a

6 könyvtár használata. tel. sz.: A rendezvény neve: Workshop - publikációs tevékenység és hivatkozások Rendezvény típusa: Worshop, bemutató, interaktív beszélgetés Selye János Egyetem, Egyetemi Könyvtár Selye János Egyetem, Egyetemi Könyvtár, Konferencia-központ, Hradná 2, Időpont: , 16: , 10:00 A rendezvény típusa: Workshop, bemutató, interaktív beszélgetés Bemutató workshop és interaktív beszélgetés a tudományos-pedagógiai munkatársaknak és doktoranduszoknak: - a publikációs tevékenység és hivatkozások feldolgozása - a publikációs tevékenység bejelentése - kimutatások a könyvtár adatbázisából publikációs tevékenységhez kapcsolódó anyagok leadása a könyvtárban tel. sz.:

Selye János Egyetem. oktatók és hallgatók, szakmai nyilvánosság. Doc. RNDr. Tóth János, PhD., a SJE rektora

Selye János Egyetem. oktatók és hallgatók, szakmai nyilvánosság. Doc. RNDr. Tóth János, PhD., a SJE rektora Tudomány és Technika Hetének rendezvényei A Szlovák Oktatásügyi Minisztérium és a Tudományos és Műszaki Információs Központ (CVTI SR) minden évben megrendezi Szlovákia-szerte a Tudomány és Technika Hetének

Részletesebben

A rendezvény neve: Tudományos, technológiai, innovációs folyamat bemutatása a fényképész szemével Szervező:

A rendezvény neve: Tudományos, technológiai, innovációs folyamat bemutatása a fényképész szemével Szervező: A rendezvény neve: Tudományos, technológiai, innovációs folyamat bemutatása a fényképész szemével Selye János Egyetem, Gazdaságtudományi Kar SJE Konferencia-központ, Vársor út 2, Komárom (Komárno), 1.

Részletesebben

A köznevelés kulturális, szociális és biológiai tényezői című

A köznevelés kulturális, szociális és biológiai tényezői című Selye János Egyetem Tanárképző Kar Biológiai Tanszéke és Neveléstudományi Tanszéke meghívja A köznevelés kulturális, szociális és biológiai tényezői című Humánökológia és nevelés alcímű tudományos szimpóziumára

Részletesebben

TANTÁRGYI ADATLAP. Egyetem: Selye János Egyetem Kar: Tanárképző Kar Tantárgy kódja: KCH/DCH1/14. Tantárgy megnevezése: Kémia módszertana I.

TANTÁRGYI ADATLAP. Egyetem: Selye János Egyetem Kar: Tanárképző Kar Tantárgy kódja: KCH/DCH1/14. Tantárgy megnevezése: Kémia módszertana I. KCH/DCH1/14 Tantárgy megnevezése: Kémia módszertana I. Oktatás formája: Szeminárium Tanulmányi időszak javasolt szemesztere / trimesztere: 7. Az utolsó módosítás dátuma: 11.06.2014 KCH/DCH2/14 Tantárgy

Részletesebben

COMENIUS Pedagogický inštitút Univerzity J. Selyeho Selye János Egyetem Pedagógiai Intézete, n.o.

COMENIUS Pedagogický inštitút Univerzity J. Selyeho Selye János Egyetem Pedagógiai Intézete, n.o. COMENIUS Pedagogický inštitút Univerzity J. Selyeho Selye János Egyetem Pedagógiai Intézete, n.o. 945 01 Komárno, Roľníckej školy 1519 IČO: 37970887 Tel.: 035 7714765 E-mail: comeniuspi@comeniuspi.sk Mobil:

Részletesebben

COMENIUS Pedagogický inštitút Univerzity J. Selyeho Selye János Egyetem Pedagógiai Intézete, n.o.

COMENIUS Pedagogický inštitút Univerzity J. Selyeho Selye János Egyetem Pedagógiai Intézete, n.o. COMENIUS Pedagogický inštitút Univerzity J. Selyeho Selye János Egyetem Pedagógiai Intézete, n.o. 945 01 Komárno, Roľníckej školy 1519 IČO: 37970887 Tel.: 035 7714765 E-mail: comeniuspi@comeniuspi.sk Mobil:

Részletesebben

Meghívó - KZST. Keresztény-Zsidó Társaság. 2012.november

Meghívó - KZST. Keresztény-Zsidó Társaság. 2012.november Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság 2012.november Keresztény-Zsidó Társaság, 1052 Budapest, Deák tér 4. Ajánlja fel személyi jövedelemadója 1%át: Adószám: 19672964-1-41. Számlaszám: 11706016 20465717.

Részletesebben

KÖZÉP-EURÓPAI KÖNYVEK A STÁTUSTÖRVÉNY ELÕZMÉNYEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY

KÖZÉP-EURÓPAI KÖNYVEK A STÁTUSTÖRVÉNY ELÕZMÉNYEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY KÖZÉP-EURÓPAI KÖNYVEK A STÁTUSTÖRVÉNY * ELÕZMÉNYEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY A STÁTUSTÖRVÉNY ELÕZMÉNYEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Teleki László Alapítvány 2002 A kötet a Teleki László Intézetben

Részletesebben

A tudományos konferencia helyszíne: Széchenyi István Egyetem 9026 Gy r, Egyetem tér 1. Új Tudástér épület

A tudományos konferencia helyszíne: Széchenyi István Egyetem 9026 Gy r, Egyetem tér 1. Új Tudástér épület MEGHÍVÓ A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM REGIONÁLIS- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁJA és a ZSIGMOND KIRÁLY F ISKOLA GEOPOLITIKAI KUTATÓKÖZPONTJA tisztelettel meghívja Önt az OROSZ ÉS KÍNAI BEFEKTET K MAGYARORSZÁGON

Részletesebben

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés 1 Képzés célja: A résztvevők számára olyan átfogó és naprakész tudásanyag átadása, amely a mai magyar és európai gazdasági környezetben egy ipari park hatékony

Részletesebben

2017. november Emberközpontú tudomány

2017. november Emberközpontú tudomány A M a g y a r T u d o m á n y Ü n n e p e 2017. november 3-30. Emberközpontú tudomány A rendezvény címe A rendezvény típusa (pl. előadás, emlékülés, konferencia, kerekasztal-beszélgetés, könyvbemutató,

Részletesebben

TANTÁRGYI ADATLAP Egyetem: Kar: Tantárgy kódja: Tantárgy megnevezése:

TANTÁRGYI ADATLAP Egyetem: Kar: Tantárgy kódja: Tantárgy megnevezése: KMJ/MJdm/BIK/15 Tantárgy megnevezése: Bilingvizmus a kontaktológia Oktatás formája: Szeminárium Hetente: 1 A tanulmányok ideje alatt: 13 Kreditszám: 3 Tanulmányi időszak javasolt szemesztere / trimesztere:

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Kajos Attila

Szakmai beszámoló. Kajos Attila Szakmai beszámoló A Marketing megújulás - Marketing Oktatók Klubja 20. Konferenciájáról és az Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért (EMOK) alakuló taggyűléséről Kajos Attila A Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

Meghívó. II. Módszertani Napokat

Meghívó. II. Módszertani Napokat Meghívó A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara II. Módszertani Napokat szervez, melyre tisztelettel meghív minden kedves érdeklődőt. A rendezvény helyszíne: Nyitrai Konstantin

Részletesebben

Iskolánk nevelőtestületének adatai es tanév

Iskolánk nevelőtestületének adatai es tanév Iskolánk nevelőtestületének adatai 2016-2017-es tanév Ssz Név Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy 1 Pedagógus I. Károli Gáspár Református Egyetem történelem szakos, vallás

Részletesebben

Pedagógusok képesítése

Pedagógusok képesítése Pedagógusok képesítése Az intézmény neve: Benedek Elek Általános Iskola S.sz. Név Munkakör 1. Antal Istvánné 2. Balázsiné Jaczkó Márta Alkalmazási jogviszony (közalkalmazott idejű jogviszonyban, határozott

Részletesebben

magyar 204. magyar 204. biológia 210. földrajz 210. informatika 5. technika rajz angol/német oszt.főnöki testnevelés

magyar 204. magyar 204. biológia 210. földrajz 210. informatika 5. technika rajz angol/német oszt.főnöki testnevelés 5.a 1. 2. i biológia 210. 210. informatika 3. /német /német ének testnevelés 4. testnevelés /német gazdálkodás 5. technika rajz /német oszt.főnöki testnevelés 6. rajz 5.a 1. testnevelés ének 2. informatika

Részletesebben

M E G H Í V Ó. A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE november 5-6. Szombathely

M E G H Í V Ó. A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE november 5-6. Szombathely M E G H Í V Ó A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE 2. 2009. november 5-6. Szombathely A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT MŐVÉSZETI, NEVELÉS- ÉS SPORTTUDOMÁNYI KAR TANÍTÓKÉPZİ INTÉZETE AZ

Részletesebben

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés 1 Képzés célja: A résztvevők számára olyan átfogó és naprakész tudásanyag átadása, amely a mai magyar és európai gazdasági környezetben egy ipari park hatékony

Részletesebben

2017. november Emberközpontú tudomány

2017. november Emberközpontú tudomány A M a g y a r T u d o m á n y Ü n n e p e 2017. november 3-30. Emberközpontú tudomány A rendezvény címe A rendezvény típusa (pl. előadás, emlékülés, konferencia, kerekasztalbeszélgetés, könyvbemutató,

Részletesebben

INFOPROG Iskolák versenye. Levelező fordulók

INFOPROG Iskolák versenye. Levelező fordulók INFOPROG 2017 Iskolák versenye Levelező fordulók Döntő Felh.B Felh. A Prog.B Prog. A Bemutató Felh.B Felh.A Prog.B Prog.A Vetélkedő Összesen Open Szlovákia # Iskola 40 40 40 40 20 100 100 100 100 100 680

Részletesebben

ÓRAREND 2012/2013 II. félév 1.a osztály. Szabadidő Szabadidő Szabadidő Szabadidő

ÓRAREND 2012/2013 II. félév 1.a osztály. Szabadidő Szabadidő Szabadidő Szabadidő ÓRAREND 2012/2013 II. félév 1.a osztály 1. 8-9 Matematika Magyar Magyar Magyar Matematika 2. 9-10 Ének Magyar Magyar Magyar Rajz 3. 10-11 Testnevelés Szabadidő Angol Matematika Testnevelés 4. 11-12 Szabadidő

Részletesebben

A Széchenyi István Egyetem nemzetközi és regionális kapcsolatai

A Széchenyi István Egyetem nemzetközi és regionális kapcsolatai Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet Egyetemek a határ menti együttműködésben Nemzetközi projektzáró konferencia Győr, 2006. szeptember 26.

Részletesebben

... Dr. Perczel András Dr. Surján Péter Dr. Záray Gyula Dr. Szalai István

... Dr. Perczel András Dr. Surján Péter Dr. Záray Gyula Dr. Szalai István Jegyzőkönyv Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. A felvételi beszélgetés időpontja: 2013. július 8. és 9. helye: ELTE TTK

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS NÓGRÁDI GEOPARK EGYESÜLET 2011. éves gazdasági évéről A közhasznúsági jelentés tartalma: a). a számviteli beszámolót; b). a költségvetési támogatás felhasználását; c). a vagyon felhasználásával

Részletesebben

Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság 2013. szeptember

Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság 2013. szeptember Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság 2013. szeptember Keresztény-Zsidó Társaság, 1052 Budapest, Deák tér 4. Ajánlja fel személyi jövedelemadója 1%át: Adószám: 19672964-1-41. Számlaszám: 11706016 20465717.

Részletesebben

Pénzügyi és Számviteli Intézet intézetvezető: Prof. Dr. Vigvári András CSc. Számvitel Intézeti Tanszék

Pénzügyi és Számviteli Intézet intézetvezető: Prof. Dr. Vigvári András CSc. Számvitel Intézeti Tanszék TANTÁRGYAK INTÉZETI TANSZÉKI BONTÁSBAN A Budapesti Gazdasági Főiskolán és a karokon szakmai intézetek működnek. Az intézetekhez intézeti tanszékek illetve intézeti tanszéki osztályok kapcsolódnak. A Pénzügyi

Részletesebben

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. www.chem.elte.hu/pr

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. www.chem.elte.hu/pr ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr Kvíz az előző előadáshoz Programajánlatok január 23 24. SYMA Csarnok Educatio 2009 Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás

Részletesebben

Mozgalomból örökség - nemzetközi konferencia Kolozsváron

Mozgalomból örökség - nemzetközi konferencia Kolozsváron Mozgalomból örökség - nemzetközi konferencia Kolozsváron 2016. 11. 10. NOVEMBER 17., CSÜTÖRTÖK A BBTE AULA MAGNA, FARKAS (KOGALNICEANU) UTCA 11. sz. II. Emelet 14.00 - Regisztráció 15.00-15.30 Köszöntések

Részletesebben

S.sz. Név Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tárgy

S.sz. Név Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tárgy Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvoda, 5540, Kossuth u. 17 (alsó tagozat) S.sz. Név Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tárgy 1 Pedagógus 1 i Brunszvik Teréz Óvóképző Intézet,

Részletesebben

Családi állapota: Nős, 2 gyermekes Gyermekeinek keresztnevei (zárójelben születési évszámuk): Attila (1982) Alexandra (1987)

Családi állapota: Nős, 2 gyermekes Gyermekeinek keresztnevei (zárójelben születési évszámuk): Attila (1982) Alexandra (1987) Dr. Für Gáspár alezredes Elérhetőség: Mobiltelefon: +36 70 3341440 HM vezetékes: 02 2 29548 Vezetékes fax: +36 1 432900 HM fax: 29910 e-mail: fur.gaspar@uni-nke.hu Személyes adatok: Születési idő: 1958.

Részletesebben

Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február)

Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február) Dr. Für Gáspár egyetemi docens Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Összhaderőnemi Műveleti Intézet Geoinformációs Tanszék mb. tanszékvezető Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár

Részletesebben

Letűnt korok "maximái", mint a fenntartható fejlődés zálogai

Letűnt korok maximái, mint a fenntartható fejlődés zálogai NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR NEVELÉSTUDOMÁNYI INTÉZET 9022 Győr, Liszt Ferenc u. 42. Telefon: 96/516-747 Fax: 96/329-934 Postacím: 9022 Győr, Pf.: 204 A Nyugat-magyarországi Egyetem

Részletesebben

4. A SZAK TANTERVE ÉS TANTÁRGY PROGRAMOK AZ INTÉZMÉNYI KOMMUNIKÁTOR FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS TANTERVE ÉS TANTÁRGYI PROGRAMOK LEÍRÁSA

4. A SZAK TANTERVE ÉS TANTÁRGY PROGRAMOK AZ INTÉZMÉNYI KOMMUNIKÁTOR FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS TANTERVE ÉS TANTÁRGYI PROGRAMOK LEÍRÁSA 4. A SZAK TANTERVE ÉS TANTÁRGY PROGRAMOK AZ INTÉZMÉNYI KOMMUNIKÁTOR FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS TANTERVE ÉS TANTÁRGYI PROGRAMOK LEÍRÁSA 4.1. A felsőfokú szakképzés tantervét táblázatban összefoglaló óra és vizsgaterv

Részletesebben

Mesterséges Intelligencia Elektronikus Almanach. Konzorciumi partnerek

Mesterséges Intelligencia Elektronikus Almanach. Konzorciumi partnerek Mesterséges Intelligencia Elektronikus Almanach Konzorciumi partnerek 1 Konzorcium Budpesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Méréstechnika és Információs Rendszerek

Részletesebben

Tudományos életrajz Koós Tamás (2008. február)

Tudományos életrajz Koós Tamás (2008. február) Koós Tamás egyetemi tanársegéd Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Összhaderőnemi Műveleti Intézet Geoinformációs Tanszék mb. tanszékvezető helyettes Tudományos életrajz

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-

Részletesebben

Dr. Novákné Dr. Plesovszki Zsuzsanna. Magyarország 2750 Nagykőrös, Petőfi út 16. 0653348097 36205297228

Dr. Novákné Dr. Plesovszki Zsuzsanna. Magyarország 2750 Nagykőrös, Petőfi út 16. 0653348097 36205297228 SZEMÉLYI ADATOK Dr. Novákné Dr. Plesovszki Zsuzsanna Magyarország 2750 Nagykőrös, Petőfi út 16. 0653348097 36205297228 novaknezsuzsi@freemail.hu Nő 1961.03.05. Magyar SZAKMAI TAPASZTALAT Érettségi vizsgaelnök

Részletesebben

Jelentés a COMENIUS Pedagógiai Intézet évi szakmai tevékenységéről

Jelentés a COMENIUS Pedagógiai Intézet évi szakmai tevékenységéről COMENIUS Pedagogický inštitút - Pedagógiai Intézet, n.o. Tel.: 035 7714765 E-mail: comeniuspi@comeniuspi.sk Mobil: 0905 912006 Jelentés a COMENIUS Pedagógiai Intézet 2014. évi szakmai tevékenységéről,

Részletesebben

AZ INFORMATIKA TANTÁRGYPEDAGÓGIA OKTATÁSÁNAK SAJÁTOSSÁGAI A II.RÁKÓCZI FERENC KÁRPÁTALJAI MAGYAR FŐISKOLÁN

AZ INFORMATIKA TANTÁRGYPEDAGÓGIA OKTATÁSÁNAK SAJÁTOSSÁGAI A II.RÁKÓCZI FERENC KÁRPÁTALJAI MAGYAR FŐISKOLÁN AZ INFORMATIKA TANTÁRGYPEDAGÓGIA OKTATÁSÁNAK SAJÁTOSSÁGAI A II.RÁKÓCZI FERENC KÁRPÁTALJAI MAGYAR FŐISKOLÁN Beregszászi István adjunktus, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Bevezető Az informatikai

Részletesebben

Beiskolázási számok, egyetemi szintű nappali képzés 2011. Nyelv

Beiskolázási számok, egyetemi szintű nappali képzés 2011. Nyelv ROMÂNIA MINISTERUL EDUCAŢIEI ŞI CERCETĂRII UNIVERSITATEA BABEŞ-BOLYAI CLUJ-NAPOCA Str. Mihail Kogãlniceanu, nr. 1, Cluj-Napoca Tel. (00) 40-264 - 40.53.00*; Fax. 0264-591.906 RECTORATUL Nr. 12.099/10.06.2011

Részletesebben

LEKTORAINK (2015/5/3)

LEKTORAINK (2015/5/3) LEKTORAINK (2015/5/3) dr. jur., lic. jur. can. Hámori Antal Ph.D Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar Vendéglátás Intézeti Tanszék, főiskolai docens a Magyar

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Budapest, 2008. július 8. ... Dr. Inzelt György. 1. A pályázók rangsorolásánál figyelembe vettük az ELTE TTK Doktori Szabályzata

Jegyzőkönyv. Budapest, 2008. július 8. ... Dr. Inzelt György. 1. A pályázók rangsorolásánál figyelembe vettük az ELTE TTK Doktori Szabályzata Jegyzőkönyv Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. A felvételi beszélgetés időpontja: 2008. július 7. és 8. helye: ELTE TTK

Részletesebben

VIZUÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ TANÁRI SZAK. LEVELEZŐ (LD) TAGOZAT

VIZUÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ TANÁRI SZAK. LEVELEZŐ (LD) TAGOZAT A vizuális kommunikáció elmélete Tantárgy kódja VZ 4 101 Meghirdetés féléve 1 A részletes tantárgyleírást lásd: VZ 1101 A vizuális kommunikáció elmélete Tantárgy kódja VZ 4 102 Meghirdetés féléve 2 VZ

Részletesebben

műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó Munkahelyek: Nokia -Hungary kft Veszprémi Egyetem

műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó Munkahelyek: Nokia -Hungary kft Veszprémi Egyetem Név: Tarnay Katalin Születési adatok: Nyiregyháza, 1933. május 8 Legmagasabb tudományos fokozat, és elnyerésének éve: műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó

Részletesebben

Dobránszkyné Csige Boglárka. Gáll Gizella. Somogyiné Győri Magdolna. Eszenyiné Stéh Katalin

Dobránszkyné Csige Boglárka. Gáll Gizella. Somogyiné Győri Magdolna. Eszenyiné Stéh Katalin Csőke Ilona Tanító, testnev. spec.koll., pedagógia, tehetség és képfejl.szakv., népi játék és kézműves oktató, kosárfonó szakoktató 1.a osztályfőnök, kézműves-technika, szakvizsga Kondor Krisztina Tanító,

Részletesebben

Szakmai önéletrajz Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest Jogász

Szakmai önéletrajz Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest Jogász Szakmai önéletrajz Név: Dr. Tóth Nikolett Ágnes r. őrnagy PhD Munkahely: Testnevelési Egyetem Sportjogi Csoport vezetője, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar, Rendészetelméleti és Történeti

Részletesebben

Kooperatív módszerek az iskolában

Kooperatív módszerek az iskolában 19. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2011 Kooperatív módszerek az iskolában Időpont: 2011. július 10 16. Helyszín: Szováta, Teleki Oktatási Központ Helyek száma: 30 fő Célcsoport: tanítók Részvételi díj: 50 Ron Programfelelős(ök)/programszervező(k):

Részletesebben

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. www.chem.elte.hu/pr

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. www.chem.elte.hu/pr ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr Kvíz az előző előadáshoz 1) Mikor kapott Paul Ehrlich orvosi Nobel-díjat? A) Idén. B) Pont 100 éve, 1908-ban. C) Nem

Részletesebben

Az analitikai módszerek hasznosítási lehetőségei a metallomikában

Az analitikai módszerek hasznosítási lehetőségei a metallomikában Az analitikai módszerek hasznosítási lehetőségei a metallomikában Augusztus 25-26-án Metallomika és Analitikai Módszerek címmel videokonferencia került megrendezésre a brnói Mendel Egyetem Kémiai és Biokémiai

Részletesebben

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista 1. Pedagógusok végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Oktatási intézmény Megszerzett szakképzettség ; Eötvös Lóránd

Részletesebben

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu SZEMÉLYES ADATOK Név E-mail SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu Állampolgárság Magyar Születési idő 1974. 02. 02. Születési hely BUDAPEST MUNKATAPASZTALAT 2010. 05. 01. ELTE BÁRCZI GUSZTÁV GYÓGYPEDAGÓGIAI

Részletesebben

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft.

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft. KÜM- 2005 SZKF Az EU kül- és biztonságpolitikájának és az atlanti gondolatnak a népszerűsítését segítő kommunikációs tevékenység támogatása című pályázat nyerteseinek névsora Támogatást nyert pályázók

Részletesebben

A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI

A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI dr. SPENIK SÁNDOR, Ungvári Nemzeti Egyetem Kárpátalja SZOLNOK - 2014 Kárpátalja

Részletesebben

alap közép felső angol német francia orosz

alap közép felső angol német francia orosz Könyvtárhasználói szokások (2001) Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum szeretné megismerni olvasóinak könyvtárhasználati szokásait. Kérjük, legyen segítségünkre, és válaszoljon az alábbi kérdésekre.

Részletesebben

EWA Tavaszi Napok 2015 Budapesti Víz Konferencia. A víz értéke A szolgáltatás díja Tapasztalatok Kihívások - Szakmai irányvonalak március 4-6.

EWA Tavaszi Napok 2015 Budapesti Víz Konferencia. A víz értéke A szolgáltatás díja Tapasztalatok Kihívások - Szakmai irányvonalak március 4-6. EWA Tavaszi Napok 2015 Budapesti Víz Konferencia A víz értéke A szolgáltatás díja Tapasztalatok Kihívások - Szakmai irányvonalak 2015. március 4-6. A konferencia célja A Budapesti Víz Világtalálkozó (BWS)

Részletesebben

A Víz Team bemutatása

A Víz Team bemutatása Interdiszciplináris kutatói teamek létrehozása és felkészítése a nemzetközi programokban való részvételre a Miskolci Egyetem stratégiai kutatási területein TÁMOP-4.2.2.D-15/1/KONV-2015-0017 A Víz Team

Részletesebben

BBTE Rektori Hivatal Str. M. Kogălniceanu/ Farkas utca 1. Kolozsvár, RO Tel.: , Fax:

BBTE Rektori Hivatal Str. M. Kogălniceanu/ Farkas utca 1. Kolozsvár, RO Tel.: , Fax: BBTE Rektori Hivatal Str. M. Kogălniceanu/ Farkas utca 1. Kolozsvár, RO 400084 Tel.: 0264 405300, Fax: 0264 591906 rector@ubbcluj.ro www.ubbcluj.ro/hu Beiskolázási keretszámok a 2016 2017-es egyetemi tanévre

Részletesebben

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban A konferencia helyszíne MTA Szegedi Területi Bizottsága (MTA SZAB, Szeged, Somogyi u. 7.) 2 Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban konferencia Időpont:

Részletesebben

A Szellem helyreállítása és a Föld gyógyítása

A Szellem helyreállítása és a Föld gyógyítása A Szellem helyreállítása és a Föld gyógyítása Szakrális kommunikáció és gyógyítás Hálózat nyári akadémiája Nagykőrös, 2014 június 30 július 4. Rendező intézmények, szervezetek: Az Európai Szociálantropológusok

Részletesebben

Baróti Enikő. Szitásdomb u. 51 9029 Győr Telefonszám(ok) (36-99) 518-214 Mobil: +36 30 417 6017 Fax(ok)

Baróti Enikő. Szitásdomb u. 51 9029 Győr Telefonszám(ok) (36-99) 518-214 Mobil: +36 30 417 6017 Fax(ok) Szakmai önéletrajz Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) Cím(ek) Baróti Enikő Szitásdomb u. 51 9029 Győr Telefonszám(ok) (36-99) 518-214 Mobil: +36 30 417 6017 Fax(ok) E-mail(ek)

Részletesebben

Meghívó A KÖZNEVELÉS ÉS PEDAGÓGIA IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI SZAKMAI NAP 2015. MÁRCIUS 31. SZARVAS

Meghívó A KÖZNEVELÉS ÉS PEDAGÓGIA IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI SZAKMAI NAP 2015. MÁRCIUS 31. SZARVAS Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják. (Jn 15,20) A KÖZNEVELÉS ÉS PEDAGÓGIA IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI SZAKMAI NAP 2015. MÁRCIUS 31. SZARVAS Meghívó A Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló

Részletesebben

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával.

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr Kvíz az előző előadáshoz Programajánlatok december 2. 16:00 ELTE Kémiai Intézet 065-ös terem Észbontogató (www.chem.elte.hu/pr)

Részletesebben

Beszámoló IKT fejlesztésről

Beszámoló IKT fejlesztésről Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 Beszámoló IKT fejlesztésről Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Kecskemét Tartalomjegyzék

Részletesebben

Középiskolai felvételi kritériumok az alapiskolák végzős tanulói számára a 2014/2015-ös tanévre

Középiskolai felvételi kritériumok az alapiskolák végzős tanulói számára a 2014/2015-ös tanévre Középiskolai felvételi kritériumok az alapiskolák végzős tanulói számára a 2014/2015-ös tanévre A Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola, Neratovicei tér 1916/96, Dunaszerdahely (az iskola kódja 63008)

Részletesebben

I. KÖRLEVÉL. VIII. Országos Turisztikai Konferenciát.

I. KÖRLEVÉL. VIII. Országos Turisztikai Konferenciát. VIII. ORSZÁGOS TURISZTIKAI KONFERENCIA KÖRNYEZET BIZTONSÁG TURIZMUS 2016. OKTÓBER 14. PÉCS ZSOLNAY KULTURÁLIS NEGYED I. KÖRLEVÉL A Pécsi Tudományegyetem, Természettudományi Kar,, Turizmus Tanszéke, MTA

Részletesebben

CV - Dr. Nagy Enikõ. Informatika tanár, Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar, 2005.

CV - Dr. Nagy Enikõ. Informatika tanár, Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar, 2005. CV - Dr. Nagy Enikõ Dr. Nagy Enikõegyetemi tanársegéd Gazdaságtudományi és Turisztikai Intézet Iroda: A épület, 315. irodatelefon: 74/528-300/1304Email: neniko@igyk.pte.hu Szakmai önéletrajz Név Nagy Enikõ

Részletesebben

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti

Részletesebben

Diákhitel Központ Zrt.

Diákhitel Központ Zrt. Diákhitel Központ Zrt. Éves kiadvány Statisztikai melléklet 2005/2006. tanév Statisztikai adatok az egyes intézményekben tanult, törlesztésre kötelezett ügyfelekről Budapest, 2006. augusztus 31. TARTALOM:

Részletesebben

ALKALMAZOTT MULTIMÉDIA MAGYARORSZÁGON

ALKALMAZOTT MULTIMÉDIA MAGYARORSZÁGON ALKALMAZOTT MULTIMÉDIA MAGYARORSZÁGON Dr. Berke József PhD, CSc berke@georgikon.hu www.georgikon.hu/digkep/konf.htm Pannon Egyetem, Georgikon, Mezőgazdaságtudományi Kar, Gazdaságmódszertani Tanszék, Informatika

Részletesebben

Kőszeg, Budapest, Ászár, Szombathely, Tata Halálozási hely és idő Tata,

Kőszeg, Budapest, Ászár, Szombathely, Tata Halálozási hely és idő Tata, Az interjúalany és családja Interjúalany Magyar László Születési hely és idő Szák, 1932.12.13. Sopron, Pápa, Budapest, Siklós, Ózd, Kissomlyó, Magyarbóly, Szend, Nyíregyháza Teológiai Akadémia lelkész

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

A HÚS SZEREPE A HUMÁN TÁPLÁLKOZÁSBAN konferencia MEGHÍVÓ

A HÚS SZEREPE A HUMÁN TÁPLÁLKOZÁSBAN konferencia MEGHÍVÓ A HÚS SZEREPE A HUMÁN TÁPLÁLKOZÁSBAN konferencia MEGHÍVÓ A Baromfi Termék Tanács és Szakmaközi Szervezet, a Juh- és Kecske Terméktanács és Szakmaközi Szervezet és a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet

Részletesebben

GAZDÁLKODÁSI ÁS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014.

GAZDÁLKODÁSI ÁS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014. GAZDÁLKODÁSI ÁS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014. 1. AZ ALAPSZAK MEGNEVEZÉSE: Gazdálkodási és menedzsment szak (Gazdaságtudományi képzési terület, üzleti képzési ág) 2. AZ OKLEVÉLBEN SZEREPLŐ

Részletesebben

Műszaki menedzser alapszak

Műszaki menedzser alapszak Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Műszaki menedzser alapszak Kecskemét 2011 2012 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai

Részletesebben

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban 2 Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban konferencia Időpont: 2016. október 14-16. Helyszín: MTA Szegedi Területi Bizottság (6723 Szeged, Somogyi u. 7.)

Részletesebben

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON Juhász Gabriella A digitális kompetencia fogalma A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben

Részletesebben

Fiatal Vállalkozók Hete

Fiatal Vállalkozók Hete Az Innostart Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ és a Magyar Spin-off és Start-up Egyesület szervezésében Fiatal Vállalkozók Hete 2008. november 17-23. előadások workshopok versenyek céglátogatások ingyenes

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához végzettség szintje szakképzettség tanított tantárgy 14 főiskola tanító alsó tagozat 10 főiskola

Részletesebben

OPEN DAYS 2011 LOCAL EVENTS COUNTRY LEAFLET. Dél-dunántúli régió (Pécsi Tudományegyetem) Észak-alföldi régió. Budapest MAGYARORSZÁG

OPEN DAYS 2011 LOCAL EVENTS COUNTRY LEAFLET. Dél-dunántúli régió (Pécsi Tudományegyetem) Észak-alföldi régió. Budapest MAGYARORSZÁG OPEN DAYS 2011 LOCAL EVENTS COUNTRY LEAFLET Budapest Észak-alföldi régió Dél-dunántúli régió (Pécsi Tudományegyetem) MAGYARORSZÁG TARTALOMJEGYZÉK I. Regionális partnerségek az OPEN DAYS 2011 hivatalos

Részletesebben

5.a 5.b 5.c 1. Testnevelés Történelem Természetismeret 2. Magyar

5.a 5.b 5.c 1. Testnevelés Történelem Természetismeret 2. Magyar CSÜTÖRTÖK PÉNTEK "A" HÉT a b c 1. Testnevelés Történelem Természetismeret Inf.(F)/Tech.(L) Testnevelés Testnevelés Természetismeret Ének Tanulás mestersége 6. Német Hon- és népismeret 7. fakultáció 1.

Részletesebben

Az Nkt a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk.

Az Nkt a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk. Az Nkt. 81. -a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk. Volt tanítványaink a következő eredményeket érték el a középfokú intézményekben. 2012/13. tanévben a nyolcadik osztály létszáma:

Részletesebben

Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége

Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége tanító 19 fő Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége Munkakör Iskolai végzettség Intézmény neve általános iskolai tanító angol nyelv társadalomtudományi és gazdasági szakfordító Diploma szerzési

Részletesebben

KÖSZÖNTJÜK HALLGATÓINKAT!

KÖSZÖNTJÜK HALLGATÓINKAT! Dátum: 2011.01.12. KÖSZÖNTJÜK HALLGATÓINKAT! Önök Előadó neve: Prof. Dr. Józsa László Előadás címe: Piaci kihívások marketing válaszok a XXI. században előadását hallhatják! Piaci kihívások marketing válaszok

Részletesebben

Cím(ek) 5650 Mezőberény, Győri János u. 5/c. Telefonszám(ok) 66/ Mobil: 0630/ Fax(ok) - (ek)

Cím(ek) 5650 Mezőberény, Győri János u. 5/c. Telefonszám(ok) 66/ Mobil: 0630/ Fax(ok) -  (ek) Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) Öreg István Cím(ek) 5650 Mezőberény, Győri János u. 5/c. Telefonszám(ok) 66/424-399 Mobil: 0630/257-9932 Fax(ok) - E-mail(ek) oregi@mezobereny.hu

Részletesebben

814 A testnevelés oktatásának kihivásai az általános iskola alsó osztályaiban K1 kompetencia P1 prioritás

814 A testnevelés oktatásának kihivásai az általános iskola alsó osztályaiban K1 kompetencia P1 prioritás 814 A testnevelés oktatásának kihivásai az általános iskola alsó osztályaiban K1 kompetencia P1 prioritás Intézmény: Újvidéki Egyetem, Magyar Tannyelvű Tanitóképző Kar, Szabadka. Szerző(k): Dr.Lepeš Josip,

Részletesebben

8 iskola világába Bevezetés a tanítás és tanulás társadalmi összefüggéseibe. 2 kollokvium 3. 2 kollokvium 3. 1 gyakorlati jegy 2.

8 iskola világába Bevezetés a tanítás és tanulás társadalmi összefüggéseibe. 2 kollokvium 3. 2 kollokvium 3. 1 gyakorlati jegy 2. Pedagógia nappali alapszak Pedagógia alapozó képzés Félév és heti óraszám Számonkérés típusa Kredit 1 2 3 4 5 Bevezetés az oktatás és az iskola világába Bevezetés a tanítás és tanulás társadalmi összefüggéseibe

Részletesebben

MARKETINGVEZETŐ szakirányú továbbképzés

MARKETINGVEZETŐ szakirányú továbbképzés MARKETINGVEZETŐ szakirányú továbbképzés Edutus Főiskola 2015 A továbbképzés célja a folyton változó piaci körülmények között működő gazdálkodó szervezetek sikeres tevékenységéhez szükséges vezetői készségek

Részletesebben

AZ IDEGENFORGALMI SZAKMENEDZSER KÉPZÉS ÓRATERVE

AZ IDEGENFORGALMI SZAKMENEDZSER KÉPZÉS ÓRATERVE AZ IDEGENFORGALMI SZAKMENEDZSER KÉPZÉS ÓRATERVE 1. A képzés óraterve Az idegenforgalmi szakmenedzser képzés tanulmányi ideje négy félév. Az idegenvezetőhostess szakirányon ez a hallgatóktól összességében

Részletesebben

ELTE, matematika alapszak

ELTE, matematika alapszak Matematika alapszak szerkezete 1. év ELTE, matematika alapszak NORMÁL Kb 60 fő (HALADÓ) Kb 40 fő INTENZÍV Kb 30 fő Zempléni András oktatási igazgatóhelyettes Matematikai Intézet matematikai elemző 2. és

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával.

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr Kvíz az előző előadáshoz Programajánlatok március 1. 16:00 ELTE Kémiai Intézet 065-ös terem Észbontogató (www.chem.elte.hu/pr)

Részletesebben

SLOVENSKÁ KOMISIA TECHNICKEJ OLYMPIÁDY TECHNICKÁ OLYMPIÁDA 2. ročník, školský rok 2011/2012 Obvodné kolo Teoretický test kategória A (maďarská verzia)

SLOVENSKÁ KOMISIA TECHNICKEJ OLYMPIÁDY TECHNICKÁ OLYMPIÁDA 2. ročník, školský rok 2011/2012 Obvodné kolo Teoretický test kategória A (maďarská verzia) SLOVENSKÁ KOMISIA TECHNICKEJ OLYMPIÁDY TECHNICKÁ OLYMPIÁDA 2. ročník, školský rok 2011/2012 Obvodné kolo Teoretický test kategória A (maďarská verzia) Meno žiaka: Základná škola: Počet bodov: 1. A felsorolt

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár

Részletesebben

Tanított osztály vagy évfolyam

Tanított osztály vagy évfolyam Név Végzettség szintje Tanított osztály vagy évfolyam Tantárgy Szakképzettségek Andáné Vastag Andrea Kornélia egyetem Balogh Róbert egyetem 9, 11 5A 5B 6A 6B 7A 7B 8A 8B 9A 9B 9C 10A 10B 10C 10 D 11. és

Részletesebben

Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat

Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat Helyszín: Földi Kincsek Vására Oktatóközpont, 2632 Letkés Dózsa György út 22. IDŐ ELŐADÁS SZAKTANÁCSADÁS KÉPZÉS 2014.09.27 Innováció a helyi gazdaság integrált

Részletesebben

HÉTFŐ 8.00-8.45 9.00-9.45 9.55-10.40 10.55-11.40 11.50-12.35 12.40-13.25 13.30-14.15 14.20-15.05 15.15-16.00

HÉTFŐ 8.00-8.45 9.00-9.45 9.55-10.40 10.55-11.40 11.50-12.35 12.40-13.25 13.30-14.15 14.20-15.05 15.15-16.00 HÉTFŐ OSZTÁLY / 1.A Matematika Magyar Magyar Ének Testnevelés Napközis fogl. Napközis fogl. 2.A Matematika Magyar Testnevelés Magyar Ének 2.B Testnevelés Matematika Magyar Magyar Fejlesztés Napközis fogl.

Részletesebben

I. Adatlap. NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA 7 Fizika BSc

I. Adatlap. NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA 7 Fizika BSc I. Adatlap 3. Az indítandó alapszak megnevezése fizika alapszak 4. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése fizikus 5. Az indítani tervezett szakirány(ok) megnevezése tanári alkalmazott környezetfizikai

Részletesebben

A neveléstudományi doktori iskolák helyzete

A neveléstudományi doktori iskolák helyzete A neveléstudományi doktori iskolák helyzete Bazsa György, a MAB elnöke A MTA Pedagógia Bizottságának ülése Budapest, 2009. december 11. Eötvös Loránd: Csak az az igazi tudomány, amely világra szól; s ezért

Részletesebben

Debreceni Egyetem. Jánosy Orsolya irodavezető Nemzetközi Iroda, Rektori-Kancellári Kabinet

Debreceni Egyetem. Jánosy Orsolya irodavezető Nemzetközi Iroda, Rektori-Kancellári Kabinet Debreceni Egyetem Jánosy Orsolya irodavezető Nemzetközi Iroda, Rektori-Kancellári Kabinet Nemzetköziesítési audit a Debreceni Egyetemen 2016. november 09. Nemzetköziesítés a Debreceni Egyetemen - a Debreceni

Részletesebben