Környezetkímélő talajművelési rendszerek Magyarországon 2014

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Környezetkímélő talajművelési rendszerek Magyarországon 2014"

Átírás

1 Környezetkímélő talajművelési rendszerek Magyarországon 2014 elmélet és gyakorlat 1. K ö r l e v é l október MTA CSFK Földrajztudományi Intézet Budapest

2 Ezúton szeretnénk meghívni Önt és munkatársait az 1. Környezetkímélő talajművelési rendszerek Magyarországon 2014 c. szakmai konferenciára! A konferencia célja Lehetőséget biztosítani a környezetkímélő talajművelési rendszerek kutatásával és azok gyakorlati alkalmazásával foglalkozó számos szakterület szakembereinek a témával kapcsolatos elért eredményeik bemutatására. A rendezvény alkalmat kínál az elméleti és gyakorlati szakemberek találkozására, a problémák, eredmények és a továbblépés lehetőségeinek közös megvitatására. A rendezvény az eredmények formális, előadásokban való közzététele mellett a párbeszédre helyezi a hangsúlyt. Szervező MTA CSFK Földrajztudományi Intézet Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal A konferencia helyszíne MTA CSFK Földrajztudományi Intézet: 1112 Budapest, Budaörsi út 45. Konferencia honlapja: Tudományos bizottság Dr. Berényi Üveges Judit, NÉBIH; Prof. Birkás Márta, SZIE MKK; Dr. Gyuricza Csaba, SZIE MKK; Prof. Jóri J. István, BME; Prof. Kertész Ádám, MTA CSFK FTI; Dr. Madarász Balázs, MTA CSFK FTI; Prof. Schmidt Rezső, NyME MÉK; Dr. Tóth Zoltán, PE Georgikon Dr. Zsembeli József, DE KKI Szervező bizottság Madarász Balázs, Berényi Üveges Judit, Tóth Adrienn, Szalai Zoltán Témakörök 1. Talajtani, geomorfológiai kutatások a Környezetkímélő talajművelési (KTM) rendszerekben 2. A klímaváltozás és a KTM kapcsolata 3. Agroökológiai kutatások a KTM rendszerekben 4. Agronómiai kutatások a KTM rendszerekben 5. Környezetkímélő talajművelési rendszerek a világban és hazánkban 6. A KTM lehetőségei hazánkban 7. Természetvédelem és a KTM 8. Terméshozamok és ökonómia 9. Gépesítési kutatások, fejlesztések A rendezvény programja A konferencia megnyitóján plenáris ülés keretében a szervezők által felkért előadók mutatják be vitaindító előadásukat. Ezt követően szekciókban folyik a munka, amelyekre várjuk a hazai kutatók, szakemberek és gazdálkodók előadásait.

3 Határidők február 15. Első körlevél, honlap és jelentkezés megnyitása május 1. Regisztráció és összefoglalók beadási határideje június 10. Az összefoglalók értékelése, szekciók összeállítása június 15. Kedvezményes regisztrációs díj befizetésének határideje szeptember 1. Második körlevél, a program véglegesítése október Konferencia december 1. Kibővített összefoglalók leadása Jelentkezés Jelentkezni és az absztraktokat beadni online, a konferencia honlapján keresztül lehet. Egy regisztrált részvevő maximum két előadással/poszterrel vehet részt a konferencián. Összefoglalók Publikáció Szóbeli előadásra, illetve poszter bemutatóra jelentkezni egy max. 250 szavas összefoglalóval lehet. Az összefoglalók elfogadásáról/elutasításáról a Tudományos Bizottság dönt, a döntésről a jelentkezőket július 15-ig értesítjük. Felhívjuk minden kedves résztvevő figyelmét, hogy a Tudományos Bizottság az előadások számának korlátozott volta miatt a jelentkezőket poszter szekcióba is sorolhatja. A beérkezett összefoglalók a konferencia Absztraktkötetében jelennek meg. A megjelenés feltétele a regisztrációs díj befizetése. A rendezvényen elhangzó előadások kibővített absztraktjait (4 oldalas terjedelemben) szerkesztett és lektorált, ISBN számmal rendelkező elektronikus kiadványban jelentetjük meg. A konferenciakötetbe szánt írások leadási határideje: december 1. Összefoglalók formai követelményei Times New Roman (TNR) betűtípus, 12 pontos betűméret, margók: 2,5 cm, szimpla sorköz Cím: TNR, 14 pontos betű, vastagon szedett, középre igazítva. 1 db üres sor. Szerző(k) teljes neve, TNR, 12 pontos betű, középre igazítva. 1 db üres sor. Az első szerző munkahelye és címe középre igazítva. Az összefoglaló szövege előtt 2 db üres sor. TNR betűtípus, 12 pontos betűméret, sorkizárással Terjedelem max. 250 szó.. A terjedelembe nem számít bele az absztrakt címe, szerzője és intézményének neve. Minden más igen, pl. irodalom v. köszönetnyilvánítás (ha van). A bekezdések között egy üres sort kell kihagyni. Az összefoglalók ábrát és táblázatot nem tartalmazhatnak.

4 Kibővített absztrakt formai követelményei Times New Roman (TNR) betűtípus, 12 pontos betűméret, margók: 2,5 cm, szimpla sorköz. Cím, TNR, 14 pontos betű, vastagon szedett, középre igazítva. 1 db üres sor. Szerző(k) teljes neve, TNR, 12 pontos betű, középre igazítva. 1 db üres sor. Az első szerző munkahelye és címe középre igazítva. Az összefoglaló szövege előtt 2 db üres sor. TNR betűtípus, 12 pontos betűméret, sorkizárással. Terjedelem: min. 4 oldal. A bekezdések között egy üres sort kell kihagyni. A konferencia részvételi díja június 15. előtti átutalás esetén: Ft + áfa június 15. utáni átutalás esetén: Ft + áfa Ph.D. és egyetemi hallgatók esetében: június 15. előtti átutalás esetén: Ft + áfa június 15. utáni átutalás esetén: Ft + áfa Részvételi díj tartalmazza az ebédszüneti szendvicsebédet és a kávészünetekben történő fogyasztást, valamint a konferencia tanulmánykötetét CD formátumban. Tájékoztatjuk a tisztelt résztvevőket, hogy a konferencián 1 napos regisztrációra nincs lehetőség! Céges regisztráció A konferencián lehetőséget biztosítunk cégek, szakmai szervezetek bemutatkozására is. A céges regisztráció egy fő teljes körű regisztrációját foglalja magában. A cégek számára egy (fektetett) A0-ás poszter állványt, asztalt és széket biztosítunk. Regisztrációs díj: június 15. előtti átutalás esetén: Ft + áfa június 15. utáni átutalás esetén: Ft + áfa Kiemelt támogatói regisztráció Kiemelt támogatóink logóját feltüntetjük a konferencia honlapján és a konferencia kiadványaiban. Lehetőséget biztosítunk információs kiadvány elhelyezésre a konferencia csomagban. A támogatói regisztráció 2 fő teljes körű regisztrációját foglalja magában. A konferencián való megjelenéshez két (fektetett) A0-ás poszter állványt, asztalt és széket biztosítunk. Regisztrációs díj: június 15. előtti átutalás esetén: Ft + áfa június 15. utáni átutalás esetén: Ft + áfa

5 Kérjük, hogy a regisztrációs díjat a következő bankszámlaszámra utalják: Bankszámlaszám: Számlatulajdonos: MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Bank neve: Magyar Államkincstár A könnyű azonosíthatóság érdekében az átutaláson mindenképp tűntessék fel a következőket: KTM Jelentkező(k) neve A konferencia részvételi díjáról minden esetben számlát állítunk ki, a számlázási címet és nevet az online regisztráció során tudja megadni. TOVÁBBI INFORMÁCIÓK Konferencia információk Madarász Balázs,

KONFERENCIA FELHÍVÁS

KONFERENCIA FELHÍVÁS KONFERENCIA FELHÍVÁS Őshonos- és Tájfajták - Ökotermékek Egészséges táplálkozás - Vidékfejlesztés A XXI. század mezőgazdasági stratégiái TUDOMÁNYOS KONFERENCIA 2016. október 05-07. Nyíregyházi Egyetem,

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR ÁLLATTENYÉSZTÉS-TUDOMÁNYI INTÉZET GÖDÖLLŐ MEGHÍVÓ

SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR ÁLLATTENYÉSZTÉS-TUDOMÁNYI INTÉZET GÖDÖLLŐ MEGHÍVÓ SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR ÁLLATTENYÉSZTÉS-TUDOMÁNYI INTÉZET GÖDÖLLŐ MEGHÍVÓ a III. Gödöllői Állattenyésztési Tudományos Napokra Tisztelgés Horn Artúr professzor úr szakmai

Részletesebben

5. Vezetéstudományi Konferencia Szervezetek és vezetés Taylor után 104 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2015. január 13.)

5. Vezetéstudományi Konferencia Szervezetek és vezetés Taylor után 104 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2015. január 13.) 5. Vezetéstudományi Konferencia Szervezetek és vezetés Taylor után 104 évvel 1. KÖRLEVÉL (2015. január 13.) Tisztelt Kollégák! 2011. május 27-én hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg Szegeden az 1.

Részletesebben

6. Vezetéstudományi Konferencia Menedzsment kihívások Taylor után 105 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2016. január 13.)

6. Vezetéstudományi Konferencia Menedzsment kihívások Taylor után 105 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2016. január 13.) 6. Vezetéstudományi Konferencia Menedzsment kihívások Taylor után 105 évvel 1. KÖRLEVÉL (2016. január 13.) Tisztelt Kollégák! 2011-ben hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg Szegeden az 1. Vezetéstudományi

Részletesebben

Tájtudomány és tájtervezés

Tájtudomány és tájtervezés Tájtudomány és tájtervezés V. Magyar Tájökológiai Konferencia 2012. augusztus 30 - szeptember 1. Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőmérnöki Kar Sopron II. körlevél Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki

Részletesebben

2010. február 2-án rendezi meg szokásos évi-, sorrendben a XXXIV. Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását.

2010. február 2-án rendezi meg szokásos évi-, sorrendben a XXXIV. Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását. Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya Agrárműszaki Bizottság Tisztelt Cím! Kedves Kolléga! Értesítem, hogy az MTA Agrárműszaki Bizottsága 2010. február 2-án rendezi meg szokásos évi-, sorrendben

Részletesebben

VEGYEN ÖN IS RÉSZT A KONFERENCIÁN!

VEGYEN ÖN IS RÉSZT A KONFERENCIÁN! MEGHÍVÓ Cégek, gazdasági társaságok és magánszemélyek számára A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖRNYEZETTUDOMÁNYI ÉS MŰSZAKI INTÉZETE között rendezi meg a XV. Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferenciát

Részletesebben

Talajtani Vándorgylést

Talajtani Vándorgylést A Magyar Talajtani Társaság, az MTA Talajtani és Agrokémiai Bizottsága és a Nyíregyházi Fiskola Talajtani Vándorgylést rendez Nyíregyházán, 2008. május 28-29-én A Talajtani Vándorgylés témája: Talaj, víz,

Részletesebben

A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA

A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA TARTALOM ELNÖKI KÖSZÖNTŐ 2 A kongresszus elnöke 2 A kongresszus tudományos bizottsága 2 A kongresszus szervező

Részletesebben

GEOGRÁFIA 2010 PÉCS. Első Körlevél 2010. március

GEOGRÁFIA 2010 PÉCS. Első Körlevél 2010. március V. Magyar Földrajzi Konferencia VII. Magyar Politikai Földrajzi Konferencia X. Közép-európai Hatszög Konferencia Első Körlevél 2010. március 2010. november 4-6-án a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézete,

Részletesebben

2006. január 24-25-én 30. alkalommal rendezi meg a Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását.

2006. január 24-25-én 30. alkalommal rendezi meg a Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását. Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya Agrár-Műszaki Bizottság Tisztelt Cím! Kedves Kolléga! Értesítem, hogy az MTA Agrár-Műszaki Bizottsága 2006. január 24-25-én 30. alkalommal rendezi meg

Részletesebben

A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EPIDEMIOLÓGIÁJA ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAIBAN

A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EPIDEMIOLÓGIÁJA ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAIBAN NTERNATIONAL VISEGRAD FUND CONTINENT-PH Kft. EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLAI KAR NYÍREGYHÁZA A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EPIDEMIOLÓGIÁJA ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAIBAN Nemzetközi tudományos konferencia

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatika Tudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatika Tudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatika Tudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Kar Informatikai Intézet Cím: 3515

Részletesebben

MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK. Pécs október

MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK. Pécs október MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK Pécs 2016. október 13-15. ELNÖKI KÖSZÖNTŐ Kedves Kolleganők és Kollegák! A Magyar Humángenetikai Társaság 2014-ben Budapesten tartott

Részletesebben

Jelentkezési határidő: 2010. március 10.

Jelentkezési határidő: 2010. március 10. Az 1991-ben megkezdett sorozatot folytatva, a Debreceni Egyetem Földtudományi Intézete, az MTA Földrajzi Tudományos Bizottság Geoinformatikai Albizottsága, az MTA DAB Környezettudományi Bizottsága és az

Részletesebben

XI. KÁRPÁT-MEDENCEI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KONFERENCIA. egyben a. XIII. Szentágothai János Transzdiszciplináris Konferencia és Hallgatói Verseny

XI. KÁRPÁT-MEDENCEI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KONFERENCIA. egyben a. XIII. Szentágothai János Transzdiszciplináris Konferencia és Hallgatói Verseny XI. KÁRPÁT-MEDENCEI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KONFERENCIA egyben a XIII. Szentágothai János Transzdiszciplináris Konferencia és Hallgatói Verseny 2015. május 6-9. Pécs, Magyarország 11th Carpathian Basin Conference

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Időpont: 2015. május 14-16.

MEGHÍVÓ. Időpont: 2015. május 14-16. MEGHÍVÓ A Magyar Diabetes Társaság ezúton tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG XXIII. KONGRESSZUSÁRA, mely 2015-ben Budapesten kerül megrendezésre. Időpont: 2015. május

Részletesebben

1. sz. körlevél. Szállodaköltségek: kétágyas szobában: Ft. fogadást és egy kulturális programot,

1. sz. körlevél. Szállodaköltségek: kétágyas szobában: Ft. fogadást és egy kulturális programot, XIII. 1. sz. körlevél Az MTA Nyelvtudományi Bizottságának Alkalmazott Nyelvészeti Munkabizottsága, a veszprémi Pannon Egyetem Alkalmazott Nyelvészeti és Nyelvoktatási Intézete, a Pannon Egyetem Nyelvtudományi

Részletesebben

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA Pécs, 2014. június 5 7. 2 0 1 3. á p r i l i s 2 4 2 7. Meghívó MAGYAR Endokrinológiai és anyagcsere TÁRSASÁG XXV. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának

A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának Védnöke: Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Fõiskolai Kar Dr. Pogány Magdolna PhD

Részletesebben

A Szolnoki Főiskola. 2015. május 29-én. a hagyományokat folytatva megrendezi a XXI. NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI DIÁKKONFERENCIÁT

A Szolnoki Főiskola. 2015. május 29-én. a hagyományokat folytatva megrendezi a XXI. NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI DIÁKKONFERENCIÁT A Szolnoki Főiskola 2015. május 29-én a hagyományokat folytatva megrendezi a XXI. NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI DIÁKKONFERENCIÁT A konferenciára várjuk tehetséges főiskolai, egyetemi

Részletesebben

Konferenciatámogatói csomagok és kiállítási értesítő

Konferenciatámogatói csomagok és kiállítási értesítő Konferenciatámogatói csomagok és kiállítási értesítő http://balaton.mett.hu Húsz évvel az első Balaton Konferencia megrendezése után a Magyar Elválasztástudományi Társaság (METT) ismét megszervezi a komoly

Részletesebben

Helyszín: Hotel Thermal Esztergom terem, Štúrovo (Párkány), Szlovákia.

Helyszín: Hotel Thermal Esztergom terem, Štúrovo (Párkány), Szlovákia. INTERNATIONAL RESEARCH INSTITUTE s.r.o. Odborárov 1320/46 Komárno 945 01 IČO: 46702172 IČ DPH: SK2023545238 Bank Account: 2925877129/1100 (Tatra banka) IBAN: SK2411000000002925877129 SWIFT: TATRSKBX Kedves

Részletesebben

KESZTHELY, Balaton Kongresszusi Központ és Színház

KESZTHELY, Balaton Kongresszusi Központ és Színház A MAGYAR UROLÓGUSOK TÁRSASÁGÁNAK 2009. ÉVI KONGRESSZUSA KESZTHELY, Balaton Kongresszusi Központ és Színház (8360 Keszthely, Fő tér 3.) 2009. október 1 3. M E G H Í V Ó TISZTELT KOLLÉGANŐ, KOLLÉGÁK! KEDVES

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődők!

Tisztelt Érdeklődők! Tisztelt Érdeklődők! A Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzata 2015-ben is megrendezi az immáron hagyományosnak tekinthető nemzetközi, több tudományterületet összefogó szakmai rendezvényét. A

Részletesebben

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10.

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. MEGHÍVÓ A Kongresszus fővédnöke: Dr. Szócska Miklós Egészségügyért Felelős Államtitkár

Részletesebben

X. JUBILEUMI SZAKNYELVI KONFERENCIA

X. JUBILEUMI SZAKNYELVI KONFERENCIA X. JUBILEUMI SZAKNYELVI KONFERENCIA A szaknyelvi kompetenciafejlesztéstıl a munkaerıpiacig Budapest, 2010. november 19-20. Fıvédnök: Sándorné Dr. Kriszt Éva PhD a Budapesti Gazdasági Fıiskola rektora Védnök:

Részletesebben

Meghívó a X. Jubileumi Fiatal Higiénikusok Fórumára

Meghívó a X. Jubileumi Fiatal Higiénikusok Fórumára MHT-IT HÍRLEVÉL 2014. 1. szám Meghívó a X. Jubileumi Fiatal Higiénikusok Fórumára A tartalomból: Meghívó a X. Jubileumi Fiatal Higiénikusok Fórumára 1 Vigyázz, kész, PÉCS! 2 Jelentkezéssel kapcsolatos

Részletesebben

A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa

A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa A Magyar Radiológus Társaság XXV. Kongresszusát a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum és a Kaposi Mór Oktató Kórház rendezi a Kaposvári

Részletesebben

Kedves Kollégák! TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ FŐ TÉMAKÖRÖK

Kedves Kollégák! TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ FŐ TÉMAKÖRÖK Kedves Kollégák! Nagy sikerű pécsi kongresszusunk után az idei évben Balatonalmádiba invitáljuk Önöket. A helyszín kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy Balatonalmádi az ország minden szegletéből

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Kedves kollégák, kolléganők, tisztelt érdeklődők!

MEGHÍVÓ. Kedves kollégák, kolléganők, tisztelt érdeklődők! Főiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók IX. Országos Kongresszusa 2010. április 29-30. Helyszín: Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4. MEGHÍVÓ - Első értesítés - MESZK SZABOLCS-

Részletesebben

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között XV. Nemzetközi Tudományos Napok 2016. március 30 31. 1. FELHÍVÁS 1 TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök Dinya László CSc, egyetemi

Részletesebben

I. Kelet-Európai Alagútépítő Konferencia és Kiállítás Az alagút összeköt

I. Kelet-Európai Alagútépítő Konferencia és Kiállítás Az alagút összeköt I. Kelet-Európai Alagútépítő Konferencia és Kiállítás Az alagút összeköt Budapest, 2012. szeptember 18-21. KONFERENCIA TÁMOGATÓI ÉS KIÁLLÍTÓI CSOMAGOK http://www.eetc2012budapest.com Konferencia és a Kiállítás

Részletesebben

FELHÍVÁS. I. Nemzetközi Kisgyermeknevelési Konferencia. Kaposvár, február 5-6.

FELHÍVÁS. I. Nemzetközi Kisgyermeknevelési Konferencia. Kaposvár, február 5-6. FELHÍVÁS I. Nemzetközi Kisgyermeknevelési Konferencia Kaposvár, 2015. február 5-6. A konferencia a Dél- Dunántúl régióban című, TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0014 azonosítójú projekt keretében kerül megrendezésre.

Részletesebben

Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa. Balatonvilágos 2010. május 27-29.

Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa. Balatonvilágos 2010. május 27-29. Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa Balatonvilágos 2010. május 27-29. Kedves Tagtársak, Barátaink! Az elmúlt 2009. év igazán sikeresnek tekinthető, hiszen több olyan jogi szabályozás is

Részletesebben

A Szolnoki Főiskola. 2014. szeptember 26-27. között. a hagyományokat folytatva megrendezi a

A Szolnoki Főiskola. 2014. szeptember 26-27. között. a hagyományokat folytatva megrendezi a A Szolnoki Főiskola 2014. szeptember 26-27. között a hagyományokat folytatva megrendezi a Projekt azonosító: TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0016 XX. JUBILEUMI NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI

Részletesebben

X. Országos Anyagtudományi Konferencia KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK

X. Országos Anyagtudományi Konferencia KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK X. Országos Anyagtudományi Konferencia Balatonalmádi, 2015. október 11-13. KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK www.oatk.hu A Konferencia célkitűzése Az Országos Anyagtudományi Konferenciasorozat tizedik, azaz

Részletesebben

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK ÉS KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTŐ. Siófok, 2011. március 25-27.

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK ÉS KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTŐ. Siófok, 2011. március 25-27. KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK ÉS KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTŐ Siófok, 2011. március 25-27. http://www.diamond-congress.hu/sejt2011 A Magyar Genetikusok Egyesülete és a Magyar Biológiai Társaság Sejt- és Fejlődésbiológiai

Részletesebben

MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17.

MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17. MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17. www.conf.hu/mit2015 KEDVES KOLLÉGÁK! A két évvel ezelőtti nagy sikerű balatonalmádi kongresszusunk után

Részletesebben

FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának

FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának XX. Tudományos és Továbbképző Ülése - Hajdúszoboszló, 2013. március 22-23. Tisztelt Kollégák! A

Részletesebben

INNORAIL 2015 SZPONZORI CSOMAGOK. Budapest, 2015. október 14-16. Vasúti infrastruktúra és innováció Európában

INNORAIL 2015 SZPONZORI CSOMAGOK. Budapest, 2015. október 14-16. Vasúti infrastruktúra és innováció Európában INNORAIL 2015 Vasúti infrastruktúra és innováció Európában Budapest, 2015. október 14-16. www.innorail2015.hu Szervező: Innorail Kiadó és Konferencia Kft. SZPONZORI CSOMAGOK INNORAIL 2015 TISZTELT PARTNERÜNK!

Részletesebben

Dr. Valkusz Zsuzsanna (SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. Sz. Belgyógyászati Klinika)

Dr. Valkusz Zsuzsanna (SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. Sz. Belgyógyászati Klinika) MEGHÍVÓ A Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság ezúton tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MAGYAR ENDOKRINOLÓGIAI ÉS ANYAGCSERE TÁRSASÁG XXVI. JUBILEUMI KONGRESSZUSÁRA, amely 2016. május

Részletesebben

MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA

MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA Tapolca, Hunguest Hotel Pelion 2017. április 20-21. www.conf.hu/mit2017 (elérhető 2017. február 13-tól) Kedves Kollégák! Az idei évben a Magyar Infekciókontroll

Részletesebben

TINÉDZSER-SZERELEMTŐL AZ AKTÍV IDŐSKORIG ( A nemzedékek közötti szolidaritás és az aktív időskor európai éve 2012 keretében)

TINÉDZSER-SZERELEMTŐL AZ AKTÍV IDŐSKORIG ( A nemzedékek közötti szolidaritás és az aktív időskor európai éve 2012 keretében) TINÉDZSER-SZERELEMTŐL AZ AKTÍV IDŐSKORIG ( A nemzedékek közötti szolidaritás és az aktív időskor európai éve 2012 keretében) A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság és a Magyar Védőnők Egyesülete

Részletesebben

OFKD FELHÍVÁS! A XIV. ORSZÁGOS FELSŐOKTATÁSI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DIÁKKONFERENCIÁN való részvételre

OFKD FELHÍVÁS! A XIV. ORSZÁGOS FELSŐOKTATÁSI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DIÁKKONFERENCIÁN való részvételre A XIV. ORSZÁGOS FELSŐOKTATÁSI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DIÁKKONFERENCIÁN való részvételre A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar, Földrajzi Intézet, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszéke 2014. április

Részletesebben

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Az átalakuló, alkalmazkodó mezőgazdaság és vidék

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Az átalakuló, alkalmazkodó mezőgazdaság és vidék KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS Az átalakuló, alkalmazkodó mezőgazdaság és vidék XIV. Nemzetközi Tudományos Napok 2014. március 27 28. 1. felhívás Gyöngyös 2013. szeptember 1 TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök

Részletesebben

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK ÉS KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTİ

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK ÉS KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTİ KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK ÉS KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTİ Magyar Gyermekorvosok Társasága 2010 évi Nagygyőlése Esztergom, 2010. szeptember 23-25. Tisztelt Asszonyom/Uram! A 2005-ös nagysikerő szervezés után

Részletesebben

III. Kongresszusa. Magyar Fejlődésneurológiai Társaság. 2013. május 10-11. Eurostars Budapest Center Hotel. www.conf.hu/mft2013

III. Kongresszusa. Magyar Fejlődésneurológiai Társaság. 2013. május 10-11. Eurostars Budapest Center Hotel. www.conf.hu/mft2013 Magyar Fejlődésneurológiai Társaság Eurostars Budapest Center Hotel 2013. május 10-11. www.conf.hu/mft2013 1 A veleszületett kóros mozgás- és értelmi fejlődés prevenciója Gyermekgyógyász, gyermekneurológus,

Részletesebben

A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN

A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN A Magyar Idegsebészeti Társaság és a Magyar Neuroonkológiai Társaság 2016. évi Kongresszusa 2016. november 17-19. Miskolc-Lillafüred, Hunguest Hotel Palota Aki nem alkalmaz

Részletesebben

A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete Audiológiai Szekciójának 50. Vándorgyűlése Budapest, 2013. június 20-22.

A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete Audiológiai Szekciójának 50. Vándorgyűlése Budapest, 2013. június 20-22. A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete Audiológiai Szekciójának 50. Vándorgyűlése Budapest, 2013. június 20-22. ÉS az EFAS (European Federation of Audiology Societies) 11. Kongresszusa

Részletesebben

MEGHÍVÓ. 2011. augusztus 29. és 31. között rendezi meg a XXI. MAGYAR ALKALMAZOTT NYELVÉSZETI KONGRESSZUST. Szombathelyen

MEGHÍVÓ. 2011. augusztus 29. és 31. között rendezi meg a XXI. MAGYAR ALKALMAZOTT NYELVÉSZETI KONGRESSZUST. Szombathelyen MEGHÍVÓ A Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Bölcsészettudományi Kara, a Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központja és a Magyar Alkalmazott Nyelvészek

Részletesebben

FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának

FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának XX. Tudományos és Továbbképző Ülése - Hajdúszoboszló, 2013. március 22-23. Tisztelt Kollégák! A

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 44. KONGRESSZUSA. SZOMBATHELY Hotel Claudius 2016. SZEPTEMBER 22-24

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 44. KONGRESSZUSA. SZOMBATHELY Hotel Claudius 2016. SZEPTEMBER 22-24 A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 44. KONGRESSZUSA SZOMBATHELY Hotel Claudius 2016. SZEPTEMBER 22-24 Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégeink! A Magyar Infektológiai és Klinikai Mikrobiológiai

Részletesebben

Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma

Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma 2015. november 5 (csütörtök) 6 (péntek) MTA Miskolci Akadémiai Bizottságának Székháza Miskolc, Erzsébet tér 3. Gépipari Tudományos Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK VII. Országos Anyagtudományi Konferencia Balatonkenese, 2009. október 11-13. KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK www.oatk.hu A Konferencia célkitőzése Az anyagtudomány, anyagvizsgálat és anyaginformatika képviselıinek

Részletesebben

A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE

A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE Audiológiai Balatonfüred, 2012. 49 Vándorgyûlés SE Budapest A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE BALATONFÜRED, 2012. MÁJUS 24 26.

Részletesebben

Meghívó MAGYAR SZÍVSEBÉSZETI TÁRSASÁG XIX. KONGRESSZUSA 2012.11.08-11.10. 19 th CONGRESS OF THE HUNGARIAN SOCIETY OF CARDIAC SURGERY 08/11-10/11/2012

Meghívó MAGYAR SZÍVSEBÉSZETI TÁRSASÁG XIX. KONGRESSZUSA 2012.11.08-11.10. 19 th CONGRESS OF THE HUNGARIAN SOCIETY OF CARDIAC SURGERY 08/11-10/11/2012 MAGYAR SZÍVSEBÉSZETI TÁRSASÁG XIX. KONGRESSZUSA 2012.11.08-11.10. 19 th CONGRESS OF THE HUNGARIAN SOCIETY OF CARDIAC SURGERY 08/11-10/11/2012 Meghívó KÖSZÖNTŐ Kedves Kolléganők és Kollégák! Tisztelt Szívsebészeti

Részletesebben

II. Országos Gyermekpszichoterápiás Konferencia Szorongás és agresszió. 2006. március 10-11. Budapest

II. Országos Gyermekpszichoterápiás Konferencia Szorongás és agresszió. 2006. március 10-11. Budapest II. Országos Szorongás és agresszió 1 Tisztelt Kolléganők/Kollégák! Örömmel értesítünk Benneteket, hogy a sikeres kezdet után megrendezzük a II. Országos Konferenciát Szorongás és agresszió címmel. Várjuk

Részletesebben

Állam és jog kodifikációs kihívások napjainkban. TÁMOP-4.2.2/B-10/ projekt. Tisztelt Kolléga!

Állam és jog kodifikációs kihívások napjainkban. TÁMOP-4.2.2/B-10/ projekt. Tisztelt Kolléga! M E G H Í V Ó Tisztelt Kolléga! A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Doktori Iskolája és a Magyar Jog- és Államtudományi Társaság tematikus konferenciát szervez, amelynek címe: Állam

Részletesebben

KIÁLLÍTÓI, SZPONZORI ÉS REKLÁMAJÁNLAT

KIÁLLÍTÓI, SZPONZORI ÉS REKLÁMAJÁNLAT RENDEZVÉNY NEVE XI. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP HELYSZÍN SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ IDŐPONT 2016. október 21-22. RENDEZVÉNY HONLAPJA http://stand-art.hu/szdn11 S T A N D - A R T E V

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Széchenyi István Egyetem Cím: 9026 Győr Egyetem tér 1. Telefon: 06 (96)

Részletesebben

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között XV. Nemzetközi Tudományos Napok 2016. március 30 31. 2. FELHÍVÁS 1 TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök Dinya László CSc, egyetemi

Részletesebben

XI. Balatonalmádi Pszicholingvisztikai Nyári Egyetem május Balatonalmádi Hotel Monopoly Neptun u sz. körlevél

XI. Balatonalmádi Pszicholingvisztikai Nyári Egyetem május Balatonalmádi Hotel Monopoly Neptun u sz. körlevél XI. 1. sz. körlevél Az MTA Nyelvtudományi Bizottságának Alkalmazott Nyelvészeti Munkabizottsága, a veszprémi Pannon Egyetem Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke, a Pannon Egyetem Nyelvtudományi Doktori Iskola

Részletesebben

a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései

a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései továbbképző tanfolyam k40 r e d i t p o n t Budapest péterfy sándor utcai Kórház fül-, orr-, torok-, GéGe-, fej-, nyaksebészeti osztály 2012. november

Részletesebben

A konferencia-kiadványba szánt cikkek beérkezési határideje: 2014. április 10. A határidő után beérkező cikkeket nem áll módunkban elfogadni!

A konferencia-kiadványba szánt cikkek beérkezési határideje: 2014. április 10. A határidő után beérkező cikkeket nem áll módunkban elfogadni! MÁSODIK KÖRLEVÉL A 2009-ben megkezdett sorozatot folytatva, az MTA Debreceni Akadémiai Bizottságának Megújuló Energetikai Munkabizottsága és a Debreceni Egyetem Földtudományi Intézete az MTA MTB Légköri

Részletesebben

A NYÁLMIRIGYSEBÉSZET ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI

A NYÁLMIRIGYSEBÉSZET ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI A NYÁLMIRIGYSEBÉSZET ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM k40 r e d i t p o n t BUDAPEST PÉTERFY SÁNDOR UTCAI KÓRHÁZ FÜL-, ORR-, TOROK-, GÉGE-, FEJ-, NYAKSEBÉSZETI OSZTÁLY 2014. FEBRUÁR

Részletesebben

Kulturális valóságismeret és EKF 2010 35 éves a pécsi kultúraközvetítő képzés

Kulturális valóságismeret és EKF 2010 35 éves a pécsi kultúraközvetítő képzés Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar Kulturális valóságismeret és EKF 2010 35 éves a pécsi kultúraközvetítő képzés tudományos konferencia és emlékülés 2010. november

Részletesebben

FORMAI KÖVETELMÉNYEK A TÉKA 2015. ÉVI TANULMÁNYKÖTETÉHEZ. (magyar és angol nyelvű tanulmányok)

FORMAI KÖVETELMÉNYEK A TÉKA 2015. ÉVI TANULMÁNYKÖTETÉHEZ. (magyar és angol nyelvű tanulmányok) FORMAI KÖVETELMÉNYEK A TÉKA 2015. ÉVI TANULMÁNYKÖTETÉHEZ (magyar és angol nyelvű tanulmányok) A kéziratokat a következő címre kérjük elküldeni: Határidők: - a kézirat beküldési határideje: 2015. július

Részletesebben

Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája

Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája Szeged, 2015. május 22-23. MÁSODIK ÉRTESÍTŐ KONFERENCIA FELHÍVÁS Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája címmel a Magyar Egészségügyi

Részletesebben

Gyula 2011. október 14-15. Gyula. Vezetéknév: Keresztnév: Munkahely: Város: Irányítószám: Utca: Telefon: Fax: E-mail: Orvosi pecsétszám:

Gyula 2011. október 14-15. Gyula. Vezetéknév: Keresztnév: Munkahely: Város: Irányítószám: Utca: Telefon: Fax: E-mail: Orvosi pecsétszám: JELENTKEZÉSI LAP Gyula 2011. október 14-15. Gyula Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: CORACOMP Kft. 5711. Gyula, Szüret u. 12. Tel.: +36-30/337-5801 E-mail: cszabolcs78@t-online.hu

Részletesebben

KIÁLLÍTÓI, SZPONZORI ÉS REKLÁMAJÁNLAT

KIÁLLÍTÓI, SZPONZORI ÉS REKLÁMAJÁNLAT RENDEZVÉNY NEVE A Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum Tudományos Ülése HELYSZÍN Csabagyöngye Kulturális Központ, Békéscsaba IDŐPONT 2017. március 30 április 1. RENDEZVÉNY HONLAPJA http://stand-art.hu/mbtd2017

Részletesebben

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR 2011. JÚNIUS 2-3 SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR HOTEL MAGYAR KIRÁLY TÁMOGATÓK ASTELLAS PHARMA KFT. BAYER HUNGÁRIA KFT. ELISSO KFT.

Részletesebben

MAGYAR KARBANTARTÁSI KONFERENCIA-2017

MAGYAR KARBANTARTÁSI KONFERENCIA-2017 TÁJÉKOZTATÓ - FELHÍVÁS 2017. március 23-24.-én a DUNAÚJVÁROSI EGYETEM MVM PAKSI ATOMERŐMŰ ZRT MVM PAKS II. ATOMERŐMŰ FEJLESZTŐ ZRT szervezésében megrendezésre kerül az MAGYAR KARBANTARTÁSI KONFERENCIA-2017

Részletesebben

1. Körlevél V. MAGYAR MIKOLÓGIAI KONFERENCIA Budapest 2012. május 23-25.

1. Körlevél V. MAGYAR MIKOLÓGIAI KONFERENCIA Budapest 2012. május 23-25. 1. Körlevél V. MAGYAR MIKOLÓGIAI KONFERENCIA Budapest 2012. május 23-25. Kedves Kolléga! Tisztelettel meghívjuk Önt és munkatársait az V. Magyar Mikológiai Konferenciára, amely 2012. május 23-25-én Budapesten,

Részletesebben

Szakdolgozat tájékoztató

Szakdolgozat tájékoztató Szakdolgozat tájékoztató Úr Balázs Meg kell írni Szakdolgozatot ír, aki végzős Általános rendszergazda Idegenforgalmi szakmenedzser Pénzügyi szakügyintéző Reklámszervező-szakmenedzser Vendéglátó-szakmenedzser

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP Magyar Pszichiátriai Társaság XIX. Vándorgyűlése Budapest, 2015. január 28-31. www.mptpszichiatria.hu/szeged2015

JELENTKEZÉSI LAP Magyar Pszichiátriai Társaság XIX. Vándorgyűlése Budapest, 2015. január 28-31. www.mptpszichiatria.hu/szeged2015 JELENTKEZÉSI LAP Magyar Pszichiátriai Társaság XIX. Vándorgyűlése Budapest, 2015. január 28-31. www.mptpszichiatria.hu/szeged2015 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: Tensi Kft. 1023

Részletesebben

Társadalmi-Gazdasági Kohézió a Kárpát-medence Határmenti Térségeiben

Társadalmi-Gazdasági Kohézió a Kárpát-medence Határmenti Térségeiben Társadalmi-Gazdasági Kohézió a Kárpát-medence Határmenti Térségeiben nemzetközi tudományos konferencia Párkány, 2016. október 27. 1. számú hírlevél 1. A Konferencia célja A rendezőszervek egy konferenciasorozat

Részletesebben

III. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia

III. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY 8600 Siófok, Kandó Kálmán utca 20. Együtt a vasúti erősáramú szakma céljainak megvalósításáért. (www.vasero.hu) III. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia Harkány, 2015.

Részletesebben

Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével. A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma

Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével. A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma 1 Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma Tapolca 2011. május 6-7. MEGHÍVÓ A Malom-tó és a vízimalom

Részletesebben

a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései

a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései Kötelezően választható továbbképző tanfolyam kre 40 Budapest péterfy sándor utcai Kórház fül-, orr-, torok-, GéGe-, fej-, nyaksebészeti osztály 2011.

Részletesebben

A jövő hídja 2013. Budapest Győr Szeged Debrecen

A jövő hídja 2013. Budapest Győr Szeged Debrecen 2013 A JÖVŐ HÍDJA A jövő hídja 2013 Budapest Győr Szeged Debrecen (TERVEZET) kiemelt támogatóink A 2011. és 2012. évi rendezvényeken Összefoglaló Immáron harmadik alkalommal rendezzük meg Magyarország

Részletesebben

EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL

EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL 1. A konferencia célja A Dunaújvárosi Főiskola 2007-től hagyományteremtő módon nemzetközi tudományos

Részletesebben

Időpont: 2011. szeptember 29 október 1. Szolnoki Főiskola, 5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány. Helyszín:

Időpont: 2011. szeptember 29 október 1. Szolnoki Főiskola, 5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány. Helyszín: A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet és a Magyar Diabetes Társaság tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a VII. Kelet-Magyarországi Diabétesz Hétvége tudományos konferenciára,

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE. 2015. november 26-28. Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XIV. Dermato-Pharma Szakkiállítás

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE. 2015. november 26-28. Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XIV. Dermato-Pharma Szakkiállítás MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE 2015. november 26-28. Aquaworld Resort Budapest Poór Imre (1823-1897) www.convention.hu KEDVES KOLLÉGÁK! A Magyar Dermatológiai Társulat 2015. őszén alkalommal

Részletesebben

49. BÁNYAGÉPÉSZETI ÉS BÁNYAVILLAMOSSÁGI KONFERENCIA szept

49. BÁNYAGÉPÉSZETI ÉS BÁNYAVILLAMOSSÁGI KONFERENCIA szept 49. BÁNYAGÉPÉSZETI ÉS BÁNYAVILLAMOSSÁGI KONFERENCIA 2016. szept. 29-30. TÁJÉKOZTATÓ, ELŐZETES MEGHÍVÓ HOTEL PANORÁMA Balatongyörök, Petőfi u. 5. A BÁNYAGÉPÉSZET A MŰSZAKI FEJLŐDÉSÉRT ALAPÍTVÁNY, az MTA

Részletesebben

Az egységes BME egyetemi TDK portál használata. 1. rész

Az egységes BME egyetemi TDK portál használata. 1. rész Az egységes BME egyetemi TDK portál használata 1. rész Készítette: Dr. Iváncsy Renáta 2012.09.20. Jelen dokumentum röviden összefoglalja, hogy milyen lépéseken keresztül tud egy hallgató dolgozatot regisztrálni

Részletesebben

FINETA ÉRTESÍTŐ június 3-4. Kecskemét, FIATAL NEONATOLÓGUSOK I. TALÁLKOZÓJA

FINETA ÉRTESÍTŐ június 3-4. Kecskemét, FIATAL NEONATOLÓGUSOK I. TALÁLKOZÓJA FINETA ÉRTESÍTŐ Kecskemét, 2016. június 3-4. FIATAL NEONATOLÓGUSOK I. TALÁLKOZÓJA FIATAL NEONATOLÓGUSOK I. TALÁLKOZÓJA Kecskemét, 2016. június 3-4. Tisztelt Kolléganők és Kollégák, Kedves Barátaink! Némi

Részletesebben

IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus 2004. szeptember 3-4., Budapest

IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus 2004. szeptember 3-4., Budapest IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus 2004. szeptember 3-4., Budapest Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ismét eltelt egy év és újra együtt lehetünk, összehozott bennünket a szakma szeretete. A radiológia

Részletesebben

KIÁLLÍTÓI, SZPONZORI ÉS REKLÁMAJÁNLAT

KIÁLLÍTÓI, SZPONZORI ÉS REKLÁMAJÁNLAT AZ MDT REGIONÁLIS KONGRESSZUSA, A CSALÁDORVOSI, RENDEZVÉNY NEVE EDUKÁCIÓS, METABOLIKUS ÉS GENETIKAI MUNKACSOPORT TOVÁBBKÉPZŐ RENDEZVÉNYE HELYSZÍN ETO Park Hotel****, Győr IDŐPONT 2016. november 3-5. RENDEZVÉNY

Részletesebben

Szakdolgozati formai követelmények

Szakdolgozati formai követelmények SZÁMALK SZAKKÖZÉPISKOLA Szakdolgozati formai követelmények - 1 - TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 3 2. Konzultáció... 3 3. A szakdolgozat formai követelményei... 3 4. A szakdolgozat mellékletei... 5 5.

Részletesebben

KIÁLLÍTÓI, SZPONZORI ÉS REKLÁMAJÁNLAT

KIÁLLÍTÓI, SZPONZORI ÉS REKLÁMAJÁNLAT RENDEZVÉNY NEVE A MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG XXV. KONGRESSZUSA HELYSZÍN Kodály Központ, Pécs IDŐPONT 2017. április 20-23. RENDEZVÉNY HONLAPJA www.diabet.hu/mdt2017 Tisztelt Kollégák, Kedves Támogatóink!

Részletesebben

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK VIII. Roncsolásmentes Anyagvizsgáló Konferencia és Kiállítás 2013. március 20-22., Eger A Konferencia és Kiállítás mottója: AZ ANYAGVIZSGÁLAT NEM CÉL, HANEM ESZKÖZ A Konferencia

Részletesebben

MEGHÍVÓ. VII. Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 2-3., csütörtök-péntek

MEGHÍVÓ. VII. Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 2-3., csütörtök-péntek MEGHÍVÓ VII. Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozó Időpont: 2017. február 2-3., csütörtök-péntek Helyszín: Szent István Egyetem, 1. nap: Tudástranszfer Központ A bejárat földszint 9. előadóterem

Részletesebben

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK ÉS KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTŐ

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK ÉS KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTŐ KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK ÉS KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTŐ Siófok, 2013. április 5-7. http://www.hunlifesci.hu A Magyar Biokémiai Egyesület (MBKE), a Magyar Genetikusok Egyesülete (MAGE) és a Magyar Biológiai

Részletesebben

Konferenciatámogatói csomagok és kiállítási felhívás

Konferenciatámogatói csomagok és kiállítási felhívás Konferenciatámogatói csomagok és kiállítási felhívás http://www.hunlifesci.hu Tisztelt Partnerünk! A Magyar Biokémiai Egyesület (MBKE), a Magyar Genetikusok Egyesülete (MAGE) és annak Sejt- és Fejlődésbiológiai

Részletesebben

I. KÖRLEVÉL. VIII. Országos Turisztikai Konferenciát.

I. KÖRLEVÉL. VIII. Országos Turisztikai Konferenciát. VIII. ORSZÁGOS TURISZTIKAI KONFERENCIA KÖRNYEZET BIZTONSÁG TURIZMUS 2016. OKTÓBER 14. PÉCS ZSOLNAY KULTURÁLIS NEGYED I. KÖRLEVÉL A Pécsi Tudományegyetem, Természettudományi Kar,, Turizmus Tanszéke, MTA

Részletesebben

Partner Tájékoztató. XXX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Balatonfüred, 2013. október 3-5.

Partner Tájékoztató. XXX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Balatonfüred, 2013. október 3-5. Partner Tájékoztató XXX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Balatonfüred, 2013. október 3-5. Tisztelt Partnerünk! Szeretettel várjuk Önöket Balatonfüreden, 2013. október 3-5. között megrendezésre kerülő Magyar

Részletesebben

HUNGEO 2017 MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XIII. TALÁLKOZÓJA Bányászat és környezet - harmóniában

HUNGEO 2017 MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XIII. TALÁLKOZÓJA Bányászat és környezet - harmóniában Augusztus 16 20. (szerda szombat) Pécs HUNGEO 2017 MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XIII. TALÁLKOZÓJA Bányászat és környezet - harmóniában 1. körlevél A magyar földtudományi szakemberek újabb világtalálkozójára

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK A/221-es terme (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A., II. emelet)

Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK A/221-es terme (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A., II. emelet) Jegyzőkönyv a DOSz Nyelvtudományi Osztályának alakuló üléséről Ülés időpontja: 2013. 10. 21. 15:00 Ülés helyszíne: Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK A/221-es terme (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A., II.

Részletesebben

A GONDOLATOK ÉRTÉKE. az Irodalmi Rádió folyamatos pénzjutalmazású pályázata 2009.

A GONDOLATOK ÉRTÉKE. az Irodalmi Rádió folyamatos pénzjutalmazású pályázata 2009. A GONDOLATOK ÉRTÉKE az Irodalmi Rádió folyamatos pénzjutalmazású pályázata 2009. Egyetlen verssel vagy rövidprózával akár 100.000 Ft készpénzt is nyerhet! Továbbá lehetőséget kap az Irodalmi Rádió hangzó-

Részletesebben