Írta: Péntek Enikő,

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Írta: Péntek Enikő, www.fittmamablog.hu"

Átírás

1 Edzésterv és mintaétrend újdonsült anyukáknak Írta: Péntek Enikő, 1

2 Edzésterv újdonsült anyukáknak Szívből gratulálok kisbabádhoz! Remélem olyannak élted meg a szülést, ahogyan azt eltervezted, megálmodtad. Bárhogy történt is, életed egyik legnagyobb teljesítményét vitted véghez: kilenc hónapon keresztül méhedben dédelgettél, majd világra hoztál egy gyermeket. A kis boldogságcsomag drámai változásokat hozott az életedbe, igaz? Többségüket nem bánod, de azért valld be őszintén, egyes szükségleteidnek igen nehéz most eleget tenned. Komoly kihívást jelenthet például a nyugodt étkezés, az elegendő alvás és a rendszeres testmozgás napirendbe iktatása. Ez utóbbi meglehet, hogy egyelőre legmerészebb gondolataidban sem szerepel, pedig hidd el, nagyon sokat profitálhatsz abból, ha a 6 hét gyermekágyas időszak után szépen fokozatosan visszavezeted életedbe a rendszeres testmozgást. Íme, amit nyerhetsz: Gyorsabban épülhetsz fel a szülésből testileg-lelkileg. Nagy adag magabiztosságot és önbecsülést szerezhetsz. Könnyebben rátalálhatsz régi-új önmagadra, megtalálhatod szerepedet az új taggal bővült családban. Elkerülheted a szülés utáni depressziót. Türelmesebb, kitartóbb leszel, hiszen a sport erre nevel. Javulhat koncentrációs képességed. (Feltűnt, hogy a szülést követő hónapokban milyen szétszórt az ember?) Megváltozott életformádat rugalmasabban és lelkileg stabilabban leszel képes elfogadni. Energikusabb leszel, hiszen a testedzés, ugyan kellemesen elfáraszt, hosszútávon mégis energiával tölt fel. Felszabadultabb leszel és kevésbé görcsös, stresszes, köszönhetően a mozgás közben felszabaduló boldogsághormonoknak. (Ez a tejtermelésnek is jót tesz). Erősebb leszel, hiszen újra elkezded edzeni izmaidat. Állóképesség-fejlesztő mozgásformák hatására jobban bírod majd a gyűrődést, még ha egy átvirrasztott éjszaka után kell is helyt állnod a következő nap. 2

3 Újra bomba formában lehetsz, és az újdonsült anya mellett szépen előtűnhet a vonzó, kívánatos nő, feleség. Ugye meggyőző érvek? A motiváció megvan, de már hallom is a kérdést: mégis hogyan csempésszem vissza mindennapjaidba a testmozgást? Előszöris lépésről-lépésre Légy gyengéd magadhoz. Engedd, hogy a tested fokozatosan szokjon hozzá a mozgáshoz. Add meg magadnak a szülés utáni 6 hét pihenést, regenerálódást. Ekkor még nincs helye a testedzésnek. Tested most gyógyul fel a szülésből, egyelőre elegendő tréning, hogy ellásd kisbabádat és az alapvető háztartási feladatokat. A hatodik hét letelte után mindenképp konzultálj orvosoddal. Ha mindent rendben talált, akkor elkezdheted a mozgást. A legelején érd be annyival, hogy kicsit tempósabban sétálsz, mikor levegőzni viszed a babát, és egyre növelheted a séták időtartamát is. Ha már elég erősnek érzed magad, elkezdheted az izomfejlesztő tréninget is. A következő fejezetben ebben segítelek egy fotókkal illusztrált baba-mama torna gyakorlatsorral, valamint egy baba-mama pilates gyakorlatsorral. Pár hónap elteltével már valószínűleg minden probléma nélkül bírni fogod az edzéstervben javasolt heti 3 torna+sok séta kombinációt. Lényeg, hogy figyeld tested jelzéseit, soha ne terheld túl magad, hagyj időt a pihenésre is. Légy kreatív! Nincs időd a tornára? Akkor ne válaszd külön a babával töltött időtől. Jó móka együtt tornázni a kis karonülővel, aki néhány alaklom után már napirendje részeként fogja várni a közös edzéseket. A legszebb az egészben, hogy ahogy a kis súlyzó egyre nehezebb lesz, úgy fogja mind jobban megdolgoztatni anyuci izmait. Az edzéstervben kéthónapos kislányommal mutatom be a gyakorlatokat. Olykor kisfiam is rám csimpaszkodik, na az már inkább hasonlít egy akrobata mutatványra. Kérj segítséget! Ha mégis úgy érzed, a sportra szánt idő a te privát időd, amit szeretnél magadban/barátokkal eltölteni, akkor ne restelj segítséget kérni! Jogod van ahhoz, hogy időről időre babától külön- kikapcsolódj, feltöltődj. Párod, egy segítőkész rokonod, barátod biztosan szívesen bevállal egy-két óra gyerekfelügyeletet, amíg elmész egy 3

4 fitness terembe/uszodába/futni/kerékpározni, stb. Ha így nem tudod megoldani, akár egy megbízható bébiszitter segítségét is igénybe veheted. Lényeg, hogy megadd magadnak ezt a minimum törődést, hiszen nem csak neked, de gyermekednek is jó, ha egy-két óra távollét után egy boldog, jókedvű, energikus anyuka tér haza hozzá. Arra figyelj, hogy mindig szoptatás után menj sportolni. Most nem csak a baba érdekében beszélek. Ha tele a mell, akkor nagyon tud fájni, feszíteni mozgás közben. Számomra lehetetlen ilyenkor a testedzés. Ha a picur sportolás előtt mindig kiüríti a melledet, akkor a szoptatás ténye önmagában nem lehet akadálya a sportos, aktív életmódnak. Mozogj együtt egy sorstársaddal! Óriási motiváló ereje van, ha együtt sportolsz valakivel. Pláne, ha olyan személlyel, akivel egy cipőben jársz. Csak képzeld el, hogy nem egyedül csavarogsz alvó gyermekedet tologatva, hanem egy másik anyukával, akivel séta közben jól ki tudjátok vesézni a benneteket feszegető kérdéseket. Egy-egy ilyen alkalom után tiszta fejjel, jókedvűen térsz majd haza, nem beszélve arról, hogy szinte észre sem vetted, hogy nem csak a szád járt a séta során, hanem izmaid, tüdőd, szíved is keményen dolgoztak. Heti edzésterv Mozgásforma Időtartam Hétfő baba-mama torna 30 perc Kedd Szerda babás Pilates 30 perc Csütörtök Péntek babás Pilates/torna 30 perc Szombat Vasárnap állóképesség fejlesztő 60 perc A heti mozgásterved 4 nap (hétfő, szerda, péntek, vasárnap) közepes intenzitású edzésből áll. Ez csak egy minta, a napokat, a mozgásformák sorrendjét és időpontját te választod meg kedved, energiád, lehetőségeid szerint. Az aktív és pihenős napokat úgy állítottam össze, hogy azok váltsák egymást, így mindig lesz ideje testednek regenerálódni. Nem biztos, hogy mindig lesz energiád nekiállni tornázni. A szoptatás, a baba gondozása, a kialvatlanság sokat kivesz az emberből. Rá kell, hogy érezz, mikor kell testednek valóban az alvás, és mikor mész többre egy frissítő edzéssel. A mindennapos séta a babával elegendő állóképességet ad. Ezért találsz az edzéstervben csupán egyetlen napot, 4

5 amelyre állóképesség fejlesztő mozgásformát javasoltam. Ez lehet például úszás, kirándulás, futás, kerékpározás, aerobik. Ez nyilván függ attól is, mit terveztek a hétvégére. Szuper megoldás, ha pároddal beiktattok egy-egy hétvégi kirándulást. Ha már elég nagy hozzá a baba, gyerekülésben akár kerékpározni is vihetitek magatokkal. Én az első terhességem után tornával, futással, sok sétával lendültem újra formába. Most, a kislányom érkezése után egyelőre a nagyfiam gondoskodik állóképesség fejlesztő gyakorlatokról, elegendő futkosásról, ugrabugráról. Az egyes edzések időtartama is csak ajánlott, ha jól esik, bátran csinálj meg még egy-két sorozatot kedvenc gyakorlatodból, vagy hosszabbítsd meg a jóleső nyújtást, esetleg egyegy pilates gyakorlatból végezz több ismétlést. Ha soknak találod a heti 3 tornát, akkor faragj le a gyakorlatokból, vagy tornázz csak kétszer egy héten, vagy ha eleget sétálsz babáddal, hagyd ki az állóképesség fejlesztő mozgásformát az edzéstervből. Légy kreatív, építsd fel úgy a tervet, hogy az rugalmasan igazodjon teherbíróképességedhez. Hamarosan legkésőbb akkor, mikor a baba már átalussza az éjszakát és szépen kialakul a napirendetek- úgyis lesz energiád végigcsinálni az egészet. Addig viszont bátran iktass be több pihenést és csak azokat a mozgásformákat végezd, amelyekben örömödet leled. Ezt már számtalanszor leírtam, de tényleg figyelj rá, hogy a tested diktáljon! Ne feszítsd túl a húrt. Fokozatosan juss el az edzéstervben megadott feladatok maradéktalan végrehajtásáig. Életed egyik legboldogabb időszakát éled át most. Ne rontsd el ezt teljesítményhajszával, a kilókkal való küzdelemmel. Van időd. Kilenc hónapon keresztül tested más funkciót töltött be. Nincs azzal semmi baj, ha most ugyanennyi idő kell ahhoz, hogy visszatalálj régi önmagadhoz. A baba-mama tornáról Az edzéstervben hétfőre baba-mama tornát javasoltam. Kisbabáddal való rendszeres torna nagyszerű napirendi programmá válhat. A kicsinek mindig örömöt okoz, ha együtt lehet veled, megfigyelhet, megismerhet téged különböző szituációkban. Ez fontos fejlődési-tanulási folyamat része. A közös torna a picur mozgásfejlődésére is jótékony hatással van, hiszen ritmikus mozgásokról van szó, nem beszélve az ütemes zenéről, amit a tornához keversz. Érdekfeszítő, tanulságos program ez a babának, hiszen a változatos gyakorlatoknak köszönhetően (álló/ülő helyzetben végzett gyakorlatok, talajgyakorlatok...) különböző pozíciókból, magasságból szemlélődhet, ismerkedhet környezetével. 5

6 Meglátod, számodra pedig milyen mókás dolog lesz azt figyelni a gyakorlatok közben, hogy babád miként reagál az egyes mozdulatokra. A kicsi jelenléte eltereli figyelmedet a fáradtságról, nehézségekről, és kedvenc gyakorlatait, mosolyáért örömmel ismétled a végtelenségig, még ha közben vért izzadsz is. Mindig ügyelj a baba biztonságára és figyeld jelzéseit. A torna nem lehet számára fárasztó. Ha nyűgösködik, több dolgot is kipróbálhatsz: fogd őt máshogyan, válts pozitúrát, kapcsolj ki egy ingerforrást (zene/erős fény/beszéd). Egyébként is figyelj rá, hogy ritmusos, de kellemes zenét válassz és halkan, csak aláfestésként szóljon. A gyakorlatok egyrészt a has-, far-, combizmokra fókuszálnak, mivel a terhesség alatt ezekre a testrészekre rakódik a legtöbb felesleg, másrészt viszont nem hanyagolhatjuk el felsőtesünket sem, hiszen a baba cipelése, emelgetése sokszor babakocsistól - igen megerőltető tud lenni, így jó, ha lelkiismeretesen edzünk kar-, és hátizmainkra is. Ne aggódj, ha szoptatsz is, a gyakorlatsor nem megy a tejtermelés rovására. A következő fejezetben egy fotókkal illusztrált és instrukciókkal ellátott baba-mama torna gyakorlatsort találsz. A következőket kérlek tartsd be: Soha ne hagyd ki a bemelegítést, mert az könnyen sérüléshez, izomlázhoz, a torna során az izmok túl korai kifáradásához vezethet. Szánd rá az időt, hidd el megtérül a befektetett energia. Bemelegítésnek 10 perc szobakerékpározás/helyben járás kargyakorlatokkal nagyszerű megoldás, lényeg, hogy alacsony intenzitásról indulj és fokozatosan haladj a közepes felé. Ha végigcsinálod a gyakorlatokat, akkor érezni fogod, hogy azok alaposan átmozgatják majd felsőtested, valamint far-, comb-, csípő-, és lábszárizmaidat. Az ismétlésszámok irányadóak, bátran csinálj egy-egy gyakorlatból több sorozatot, ha jól esik, de leállni se restellj, ha hamarabb kifáradsz. A fő, hogy élvezzétek a mozgást. A nyújtás is elengedhetetlen része a tornának. Megnyújtja, lelazítja a tornában elfáradt izmokat, ízületeket, szép hosszúkás izomzatot eredményez, megelőzi az izomlázat és lecsendesíti tested-lelked a torna után. A nyújtáshoz tegyél be valami andalító, relaxáló zenét, ez a babának is kellemes, lehet, hogy el is alszik rajta a kimerítő torna után. Kérlek olvasd el a helyesen végzett nyújtás aranyszabályait a következő cikkben. A Pilatesről Nem csak a várandósság alatt, hanem a szülés után is nagy segítségedre lehet a Pilates. Segít, hogy visszanyerd formás alakodat és erősíti a köteléket közted és babád közt. Míg a 6

7 picur rajtad pihen, te keményen megdolgozod izmaidat, és közben folyamatos a kapcsolat köztetek. Nem csak szavakkal, hanem gesztusokkal, arcjátékkal is kommunikálhatsz a babával. Már egy-egy mosoly, grimasz is szórakoztató számára, nem is beszélve a gyakorlatok közt elcsattanó puszikról. Ha terhességed során végigcsináltad a kismamáknak szóló edzéstervemet, akkor felesleges bemutatnom a Pilatest és annak előnyeit. De ha csak most, szülés után csatlakoztál, akkor feltétlenül fusd át a következő bekezdést: Ha megszoktad a dinamikusabb, pörgősebb mozgásformákat, akkor a Pilates elsőre statikusnak tűnhet, de ha kipróbálod és rendesen, helyesen végigcsinálod a gyakorlatokat, meglátod azok meglepően hatásosak, szinte minden izmot megdolgoztatnak, sőt olyan mélyizmokat is, amelyeknek létezéséről sem tudtál eddig. A Pilates javítja állóképességedet, felpezsdíti vérkeringésedet, jó stresszoldó, segít a helyes testtartás elérésében, gyorsítja anyagcserédet, erősíti az immunrendszeredet, fejleszti az egyensúlyérzékedet. Nagyon fontos szabály a feladatok végrehajtásánál, hogy a minőség többet ér a mennyiségnél. Ezért is van, hogy az ismétlésszám többnyire mindössze 3-5-ig terjed (ha jól esik, azért bátran végezz többet), viszont azt a keveset lassan, a gyakorlatra és a légzésre koncentrálva kell végezni. Az orrodon át szívd be a levegőt a mellkasodba (a mellkas széltében telítődik meg levegővel, nem előre kell kitolni) és a szádon keresztül fújd ki. Egyenletesen, lassan lélegezz! 7

8 Baba-mama torna gyakorlatsor (bemelegítés, gyakorlatok, nyújtás) 8

9 Gyakorlatok 1. Térdhajlítás széles terpeszben (comb, belső comb) Állj vállszélességűnél szélesebb terpeszbe, térdek, lábfejek kifelé néznek, hát egyenes és kezdheted a guggolásokat. Le és fel. Térd soha ne menjen túl a lábfej vonalán. Ismétlésszám: 2 x 16 (16 lassú, 16 apró guggolás) 2. Guggolás (comb, belső comb) Állj vállszélességű terpeszbe és csinálj úgy, mintha egy székre próbálnál leülni. Lábfejek párhuzamosak, térded soha nem megy a lábujjak vonalán túl, hátad egyenes. Ismétlésszám: 2 x Oldalsó lábemelés (csípő) Állj vállszélességű terpeszbe, és emeld ki oldalra lábadat. Törzsed egyenes, nem leng ki. Ismétlésszám: 2x16/láb (16 lassú emelés magasra, majd fenn megtartva 16 pici emelés) 9

10 4. Térdhajlítás harántterpeszben (combfeszítő, far) Állj harántterpeszbe, enyhén hajlított térdekkel. Az elől lévő láb teletalpon, hátul lévő láb lábujjhegyen. Hajlítsd térdeidet, majd emelkedj vissza. Elöl lévő térded mindig maradjon a lábujjaid vonalán belül. Hajlításnál térded ne érintse a talajt, visszatolásnál pedig ne nyújtsd ki teljesen lábaidat. Ismétlésszám: 16/láb 5. Lábnyújtás-hajlítás (combizom, hasizom) Feküdj a hátadra. Hasaltasd rá lábszáradra babádat, majd behajlított térdekkel emeld el lábaidat a talajról. Támaszd meg babádat kezeddel és nyújtsd ki a lábaidat a magasba. Nyújt és hajlít. Combod nem mozog, csak a lábszárad. Ismétlésszám: Hasprés nyújtott lábbal (egyenes hasizom) Feküdj a hátadra nyújtott lábbal, a babát pedig hasaltasd a combodra. Előrenyújtott karral csináld a hasprést, így két oldalról véded a picit a leeséstől. Ismétlésszám: 16 lassú, 16 gyors (apró) 10

11 7. Hasprés (alsó hasizom, egyenes hasizom) Maradj hanyattfekvésben, babát támaszd meg a combodon. Kezed a tarkón, indulhat a hasprés. (Ha izeg-mozog a baba, inkább rajta legyen a kezed). Ismétlésszám: 16 lassú, 16 gyors (apró) 8. Dülöngélés (oldalsó hasizom, egyenes hasizom, derék) Ismétlésszám: 16 lassú Húzd fel behajlított lábaidat kissé a mellkasod irányába. Baba a lábszáradon hasal. Fogd erősen a picurt és lassan, egyensúlyozva dőljél balra, majd jobbra. Ismétlésszám: Karnyújtás-hajlítás (váll, mell) Feküdj hanyatt, lábaid behajlítva, talpaid a talajon, baba a pocakodon. A babát a mellkasánál megtámasztva lassan told ki a magasba, majd engedd vissza annyira, hogy tudjál neki adni egy puszit. Könyöködet picit mindig tartsd behajlítva. Ismétlésszám: 8 11

12 10. Saroktolás felfelé (farizom) Kiinduló helyzet: térdelőtámasz, alkartámasszal. Baba a két alkarod között pihen. Told sarkadat a plafon felé, majd engedd vissza a talajra. Ezután lábadat fenn megtartva apró saroktolások következnek. Ismétlésszám: lassú 16/láb, picik 16/láb 11. Statikus fekvőtámasz (az egész test dolgozik) A kiinduló helyzet hasonló a fekvőtámaszhoz, csak itt a tenyered helyett az alkarodon támaszkodsz. Fejed, vállad, csípőd, térded, bokád egy egyenest alkot. Az egész test mozdulatlan. A feladat, hogy ezt a pozíciót minél tovább képes legyél kitartani. Cél: 1 perc. 12

13 Pilates gyakorlatok 13

14 1. Derékcsavar Ülj egyenes háttal, lábaid kis terpeszben, enyhén behajlítva. Babát a hóna alatt tartsd, karod derékszögben legyen behajlítva. Csavard törzsed balra és vissza, majd jobbra és vissza (ez számít egynek a gyakorlatból). Csípőd és a karok mozdulatlanok, derékból fordulj. Kilégzés kifelé fordulásnál. Ismétlésszám: 5 2. Fűrész Kiinduló helyzet: széles terpesz nyújtott lábbal, egyenes háttal, kezek oldalsó középtartásban. Jobb kezeddel érintsd meg bal bokádat, egyenesedj fel a kiinduló helyzetbe, majd a bal kezeddel nyújtózz jobb bokád felé és egyenesedj fel. (ez egy kör) A levegőt akkor szívd be, mikor visszatérsz a kiinduló helyzetbe és lassan fújd ki, mikor ráhajolsz a lábadra. Ismétlésszám: 5 3. Százas Vedd fel a képen látható testhelyzetet és kinyújtott karjaidat mozgasd fel és le. Pici, gyors mozgásokat végezz, miközben feszíted egész tested és egyenletesen lélegzel. Ne csak a fejedet, hanem lapockádat is emeld el a talajtól. Ismétlésszám:

15 4. Vállhíd előkészítő gyakorlat Hanyattfekvésben emeld el csípődet a talajtól, majd lassan engedd vissza. Baba a hasad alsó részén csücsül. Fogd a kezét, vagy tartsd meg a hóna alatt. Ismétlésszám: Úszás Állj négykézlábra, és innen emeld jobb kezed és bal lábad egyszerre, majd csere (ez egy kör). Lassan végezd a gyakorlatot és törekedj arra, hogy karod, hátad és lábad egy egyenest alkosson. Ismétlésszám: 5 6. Macskanyújtás Állj négykézlábra. Kilégzésre púposítsd hátad és húzd be a fejed. Belégzésre engedd vissza egyenesbe a hátad és emeld ki fejed. Ismétlésszám: 5 7. Sarokérintés Feküdj az oldaladra. Váll, csípő és a láb egy egyenest alkot. Felül lévő lábad sarkával az alsó ládad előtt, majd mögött érintsd a talajt. (ez egy kör). Ismétlésszám: 10/láb 15

16 8. Rúgás előre Maradj oldalfekvésben könyöktámasszal. Mindkét láb kinyújtva, test egyenes. Felül lévő lábaddal rúgj előre, majd vidd vissza a kiindulóhelyzetbe. Ismétlésszám: 7/láb 9. Fogó Kiinduló helyzet: oldalfekvés, fejed kinyújtott karodon nyugszik, térdek felhúzva, egymáson. Kilégzésre távolítsd egymástól térdeidet, míg bokáid mindvégig összezárva maradnak. Belégzésre pedig zárd össze lábaid. Ismétlésszám: 7/láb 10. Sarokrúgás Kiindulóhelyzet: hasonfekvés, könyöktámasz. Kilégzésre rúgj a feneked irányába bal lábaddal, majd belégzésre engedd vissza lábad a másik mellé. Váltott lábbal végezd a gyors, feszes rúgásokat. Ismétlészám: 7/láb 16

17 Mintaétrend újdonsült anyukáknak Volt rá kilenc hónapod, hogy gyakorold a felelősségteljes táplálkozást, hiszen várandósságod alatt már nem csak saját, hanem magzatod egészségéről is gondoskodnod kellett. Könnyű lesz hát a dolgod, hogy elfogadd, nem lesz ez máshogy a szoptatás időszakában sem. Sőt, míg a méhlepény rendelkezett némi szűrővel, addig az anyatejen keresztül már mindent megkap a baba abból, amit te eszel-iszol. Ezért is van például, hogy míg terhesség alatt alkalomadtán megengedett egy-egy pohárka szeszes ital, addig szoptatás alatt egyáltalán nem javasolt az alkoholfogyasztás. (Ha mégis innál egy picit, fontos, hogy szoptatás után tedd, hogy a következő szopiidőre legyen ideje lebomlani, de legalábbis hígulnia az alkoholnak.) Ugyanez a helyzet az étrenddel is. Kerüld az erős, túl fűszeres finomságokat, mert könnyen lehet, hogy gyermeked egy átsírt éjszakával fogja megtorolni merészségedet. Ez sokak számára evidens, azt hittem számomra is, anno mégis előfordult, hogy párhetes kisfiamnak kolbászos tejcit küldtem vacsira, és szegénykém nem tolerálta valami jól a dolgot. Azért vannak olyan ételek is, amelyektől nem kell feltétlenül megfosztanod magad. Sok baba a közhiedelemmel ellentétbenegyáltalán nem érzékeny a puffasztó ételekre, mint például bab, borsó, káposzta, cseresznye. Azt tanácsolom, hogy próbálkozzál ezekből az egyébként nagyon egészséges táplálékokból először kis adagokat fogyasztani, figyeld meg babád viselkedését és annak tükrében iktasd be vagy átmenetileg száműzd azokat étrendedből. Tejtermelés szempontjából nagyon fontos, hogy rendszeresen étkezz és sok folyadékot igyál. A fogyókúra ideje nem jött még el, de valószínűleg nem is lesz rá szükséged, ha mértékkel eszel és a testmozgásra is odafigyelsz. Jó hír, hogy a szoptatással önmagában napi szinten átlagosan 500 kalóriát égetsz el. Ez nagyjából fél óra közepes intenzitású futással ér fel. Ha tehát szoptatsz számtalan fontosabb érv mellett - alakodat könnyebben visszanyered, mint azt gondolnád. Én mindkét szülésem után 3-4 hónappal a versenysúlyom alatt voltam és egy biztos: nem koplaltam. Mozogtam, amennyi jól esett, ettem, amennyit kívántam és szoptattam. Ennyi elég volt. Ha neked ez nem bizonyul elég hatásosnak, ésszerű diéta belefér, de nehogy most kezdj drasztikus fogyókúrákba, mert a szervezetedben ez mindig méregtelenítéssel jár, a zsírtartalékaidból felszabaduló mérgek pedig az anyatejbe is átjutnak. Amúgy sem ajánlom a fogyókúrát, hiszen az ahogy a nevében is benne van - kúraszerű koplalást jelent, ami addig ér valamit, amíg csinálod. Amint leállsz vele a kilók kamatostól jönnek vissza, és mind jobban ragaszkodnak hozzád. Egy általad hosszútávon követhető életmódra van szükséged. Ami nem korlátoz túlságosan és az arany középútra épül: bármit ehetsz, csak légy észnél, figyelj a mennyiségre és a gyakoriságra. 17

18 A következő fejezetben található heti mintaétrend tápláló és egészséges étkeket sorakoztat fel. Hogy mit is takar a szoptatós anyukák kiegyensúlyozott táplálkozása? Az USDA táplálékpiramis -amelyet az Egyesült Államokban a United States Department of Agriculture munkatársai dolgoztak ki- a következő táplálkozási rendet javasolja kismamáknak és szoptatós anyukáknak: Napi fogyasztási mennyiség (adag) Ételféleség 6-11 kenyér, rizs, tészta, gabona 3-5 zöldség 2-4 gyümölcs 3-5 tej, tejtermék 2-3 hús, hal, tojás, hüvelyesek, olajos magvak Az adag megnevezés kenyér esetében egy vékonyabb szeletet, rizs, tészta, gabona esetében egy kistányérnyit, gyümölcs, zöldség esetében 1-1 darabot ( ha például cseresznyéről van szó, akkor egy maréknyit), tejből decinyit, magvakból kis maréknyit és általában mindenből egy minimális étkezési mennyiséget jelöl. Nehogy 2-3 egész csirkének vedd a napi húsadagodat! Nagyon fontos a bőséges folyadékfogyasztás is. Naponta legalább 3 liter folyadékot igyál meg. Ebbe a kávé és egyéb koffeintartalmú italok nem számítanak bele, mivel azok vizet vonnak el a szervezetből. Egyébként a koffein is átjut az anyatejbe és rendesen felpörgetheti a babát, gondold meg tehát kétszer is, mennyit fogyasztasz belőle. A gyümölcslé egészséges, de becsapós ital, mert természetes cukortartalmánál fogva jó sok extra kalóriát hordoz, ne vidd túlzásba fogyasztását. A legjobb az ásványvíz, csapvíz, de a zöldséglevek is kalóriaszegény, frissítő, egészséges megoldásnak bizonyulnak. Szoptatáshoz mindig készíts oda magadnak egy pohár innivalót, nagyon jól fog esni. Korgó pocakkal soha ne tornázz, másfél-két órával a torna előtt egyél, és ilyenkor ne hiányozzon a menüből a szénhidrát. Edzés után pedig jót tesz, ha eszel valami fehérjét. Egy joghurtot, kis túrót, vagy ha vacsiidő van akkor például halat vagy húst salátával. 18

19 Soha ne edd degeszre magad, inkább többször keveset fogyassz, és ha teheted a főétkezésekhez fogyassz sok salátát, zöldséget, mert azok ballasztanyag tartalmuknál fogva fokozzák a jóllakottság érzését, valamint feltöltik vitamin- és ásványianyag raktárodat mindenféle jóval. Fogadj meg még valamit: teríts szépen magadnak, élvezettel egyél, lassan, jól rágj meg minden falatot, ne rohanás legyen az étkezés. Szopizás közben kívánj jó étvágyat babádnak is, képzeld el, ahogy hozzá is elvándorolnak a finom, egészséges falatok és táplálják, építik kis testét. 19

20 Mintaétrend egy hétre Hétfő Reggeli Tízórai Ebéd Uzsonna Vacsora Kedd Reggeli Tízórai Ebéd Uzsonna Vacsora Szerda Reggeli Tízórai Ebéd Uzsonna Vacsora Csütörtök Reggeli Tízórai Ebéd Uzsonna Vacsora Péntek Reggeli Tízórai Ebéd Uzsonna Vacsora Szombat Reggeli Tízórai Ebéd Uzsonna Vacsora Vasárnap Reggeli Tízórai Ebéd Uzsonna Vacsora rozskenyér, tojáskrém, zöldpaparika, uborka, tea 2 kivi brokkolikrém leves; roston sült pulykamell, rizs sajt, szőlő pirítós, snidlinges túrókrémmel, magvakkal megszórt zöldsalátával rozskenyér, szardínia, friss paradicsommal, narancslé natúr joghurt, puffasztott rizzsel zöldségleves, resztelt csirkemáj, petrezselymes burgonya, csalamádé alma párolt zöldségek grillezett sajttal bundás kenyér, tea friss gyümölcssaláta póréhagymaleves; grillezett lazac spenótmártással, párolt barna rizs madártej zöldséges pizza barna kenyér, kőrözött, paradicsom, retek, tej keksz, körte tökfőzelék, fasírt müzli aszalt gyümölcsökkel, joghurttal virsli, magvas zsömle, mustár kakaós csiga, gyenge tejeskávé müzli szelet meggyleves, csirkemell, görögsaláta sütőtök korpás kifli, krémsajt, kígyóuborka, retek hagymás tojásrántotta, paradicsom, zöldpaprika alma, dió lasagne csöves kukorica sajtkrémleves, pirított kenyérkockákkal olajos hal, pirítós, citromos tea banán gulyásleves, palacsinta narancs, abonett melegszendvics, saláta 20

30 NAPOS BEMELEGÍTÉS. Összesen 1 percig. Szászhegyessy Zita. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 11. Nap Felsőtest

30 NAPOS BEMELEGÍTÉS. Összesen 1 percig. Szászhegyessy Zita. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 11. Nap Felsőtest BEMELEGÍTÉS vállkörzés előre-hátra karkörzés szökdelés/ lépkedés Összesen 1 percig. 6 Gyakorlat 2 Körben - 15 perc 1. Tenyértámaszban evezés+ hegymászás (45 mp) Széles tenyértámaszban állj meg, hát egyenes

Részletesebben

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv SMART DIET Táplálkozási kézikönyv A Smart Diet diéta segítségével elégetheti a különböző területekről a zsírpárnákat, különösen a hasról, lábakról, és a karokról. Többféle diéta létezik. Vannak szétválasztó

Részletesebben

Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak

Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak Nagyon fontos, hogy szülés után erős legyen a váll és hátizmod, mert a gyereket sokat kell majd cipelned, a mellizom gyakorlatok pedig

Részletesebben

Testedzési program: 1.-6. hét

Testedzési program: 1.-6. hét Testedzési program: 1.-6. hét Az alábbiakban közreadunk egy teljes test megmozgatására alkalmas, kezdőnek szóló edzéstervet. A napi életritmusba rugalmasan beilleszthető, és emellett lehetőséget nyújt

Részletesebben

Csípőforgás. Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon.

Csípőforgás. Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon. Csípőforgás Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon. Hatás: Erősíti a derekat és a hátizmokat. 2. Nyak-hát nyújtó gyakorlat

Részletesebben

Változások: A félelem, szorongás a terhesség alatt:

Változások: A félelem, szorongás a terhesség alatt: Várandósok Várandósok Évekig azt tartották, hogy a terhes nőnek kilenc hónapot ágyban kell töltenie. Az orvosok attól féltek, hogy az aerobik, vagy a kocogás árthat a magzatnak, így még a legaktívabb sportolóknak

Részletesebben

Tartásjavító program, törzsizom erősítő gyakorlatokkal

Tartásjavító program, törzsizom erősítő gyakorlatokkal Tartásjavító program, törzsizom erősítő gyakorlatokkal Ez a fejezet elsősorban azoknak szól, akiknek bár vannak gerinc (nyaki, háti, deréktáji) problémáik, panaszaik, azonban diagnosztizált deformitásuk

Részletesebben

Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően

Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően Műtétet követő 1. nap: TEA ÉS VÍZ Igyon lassan, kis kortyokban Várjon 1-2 percet a kortyok között; Egyszerre soha ne igyon többet 1 dlnél Csakis szénsavmentes

Részletesebben

Kalóriaszegény mintaétrend

Kalóriaszegény mintaétrend Kalóriaszegény mintaétrend Varga Gábor dr. www.gvmd.hu 1/9 1. nap 2 dl 1,5%-os tej 94 5 dkg párizsi 106 2 db abonett 60 10 dkg zöldpaprika 20 1 db kockasajt (3,3 dkg) 75 15 dkg alma 45 3 dl Garden rostos

Részletesebben

NAP TÍZÓRAI EBÉD UZSONNA

NAP TÍZÓRAI EBÉD UZSONNA ÉTLAP 2016. junius 6-10 Eredeti NAP TÍZÓRAI EBÉD UZSONNA Hétfő Gyümölcs tea Zeller leves Nutella Tojás rántotta Csirkemell gyümölcs mártással Félbarna kenyér Korpás zsemle Rizs Lilahagyma Bölcsi: Tej Csirkemell

Részletesebben

FIZIKAI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM, AZ ÉLVONALBELI TELJESÍTMÉNYHEZ

FIZIKAI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM, AZ ÉLVONALBELI TELJESÍTMÉNYHEZ FIZIKAI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM, AZ ÉLVONALBELI TELJESÍTMÉNYHEZ Időszak: 1. és 2. felkészülési fázis Ízületi mozgékonyság Lazaság - Erő-Állóképesség FIGYELEM Erőfejlesztés, kondicionálás gumiszalag segítségével.

Részletesebben

Tejeskávé Zsemle korpás Felvágott párizsi Margarin. Zöldpaprika. Finom főzelék Sajttal töltött pulykamell

Tejeskávé Zsemle korpás Felvágott párizsi Margarin. Zöldpaprika. Finom főzelék Sajttal töltött pulykamell Heti étlap: 2016.10.03. - 2016.10.09. A / Bölcsődei étkeztetés / 1-3 év 2016.10.03. hétfő 2016.10.04. kedd 2016.10.05. szerda 2016.10.06. csütörtök 2016.10.07. péntek 2016.10.08. szombat 2016.10.09. vasárnap

Részletesebben

Tejeskávé Zsemle korpás Margarin Szalámi diákcsemege. Zöldpaprika. Csurgatott tojásleves Finom főzelék Sajttal töltött pulykamell

Tejeskávé Zsemle korpás Margarin Szalámi diákcsemege. Zöldpaprika. Csurgatott tojásleves Finom főzelék Sajttal töltött pulykamell Heti étlap: 2016.10.03. - 2016.10.09. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 11-14 év 2016.10.03. hétfő 2016.10.04. kedd 2016.10.05. szerda 2016.10.06. csütörtök 2016.10.07. péntek 2016.10.08.

Részletesebben

Étlap ( ) Felsõ tagozatos Étel név Korcsoport: Felsõ tagozatos Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!

Étlap ( ) Felsõ tagozatos Étel név Korcsoport: Felsõ tagozatos Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! Étel név Korcsoport: Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2015.10.05. HÉTFÕ Vaniliás tej Grill sajt Sárgarépa Zsemle Csurgatott tojásleves árpával Zöldborsós tarhonyáshús, sertéshúsból Cékla Zalai felvágott

Részletesebben

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Testmozgással az egészségért

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Testmozgással az egészségért 1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037 Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél Testmozgással az egészségért Hogyan sportoljunk? Gyógytorna program Kiadó: Gönc Város

Részletesebben

STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök)

STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök) STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök) Rendelési szám Eszköz leírása Méret (mm) Nettó ár (Ft) Bruttó ár (Ft) SL116 GYALOGLÓ 1250x600x1600 207 000 Ft 262 890 Ft Végtagok formálására, erősítésére és

Részletesebben

Étlap ( ) Felsõ tagozatos Étel név Korcsoport: Felsõ tagozatos Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!

Étlap ( ) Felsõ tagozatos Étel név Korcsoport: Felsõ tagozatos Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2016.10.03. HÉTFÕ Gyümölcs tea Zalai felvágott Paradicsom Zöldborsó leves Tarhonyáshús sertés hússból Cékla Nutella Félbarna kenyér 2016.10.04. KEDD Kakaó Gomba leves Csirkepaprikás Fél adag barna rizs

Részletesebben

Termék adatlap Air Walker Rendelési kód: OFC-02

Termék adatlap Air Walker Rendelési kód: OFC-02 Air Walker Rendelési kód: OFC-02 Edzéstípus: Vérkeringés, kardio Hatása: Az ízületeket kímélve edzi a teljes láb- és csípőizomzatot. Hasznos eszköze lehet a mozgásszervi rehabilitációnak is, hiszen javítja

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük Önöket az Elamen ZRt. nevében. Jó étvágyat kívánunk! 2015. augusztus 31. szeptember 04. Óvoda

Szeretettel köszöntjük Önöket az Elamen ZRt. nevében. Jó étvágyat kívánunk! 2015. augusztus 31. szeptember 04. Óvoda 2015. augusztus 31. szeptember 04. Hétfő Tej Csontleves eperlevéllel Parizeres Margarinos Sült baromfi kolbász vajkrémes 1. nap Lekváros Lencsefőzelék Szezám m.zsemle Tkb. kenyér Fb. kenyér Uborka Energia

Részletesebben

Étlap ( ) Óvodás 4-6 Étel név Korcsoport: Óvodás 4-6 Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!

Étlap ( ) Óvodás 4-6 Étel név Korcsoport: Óvodás 4-6 Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! Étel név Korcsoport: Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2016.04.04. HÉTFÕ Gyümölcs tea Tojás rántotta Lilahagyma Kapros karfiol leves fölös fokhagymás sertésragu Tészta köret Nutella 2016.04.05. KEDD Kakaó

Részletesebben

A

A Heti étlap: 2016.09.01. - 2016.09.04. A / Bölcsődei étkeztetés / 1-3 év 2016.09.01. csütörtök 2016.09.02. péntek 2016.09.03. szombat 2016.09.04. vasárnap 2016.09.05. hétfő 2016.09.06. kedd 2016.09.07.

Részletesebben

EXKLUZÍV ESZKÖZÖK Rendelési szám 7502

EXKLUZÍV ESZKÖZÖK Rendelési szám 7502 EXKLUZÍV ESZKÖZÖK Rendelési 7502 Eszköz leírása Méret (cm) Biztonsági tér (cm) Nettó ár (Ft) Bruttó ár (Ft) LIBEGŐ 160 x 97 x 127 460 x 397 300 000 381 000 Koordináció és egyensúly javítására. Erősíti

Részletesebben

Diétás Naplóm. http://laktozsevelesenelkule.wordpress.com/

Diétás Naplóm. http://laktozsevelesenelkule.wordpress.com/ http://laktozsevelesenelkule.wordpress.com/ Diétás Naplóm Kedves Én! Használati útmutató Ezúton megígérem magamnak, hogy a következő egy-négy hétben becsületesen vezetni fogom a diétás naplómat azzal a

Részletesebben

A

A Heti étlap: 2016.04.01. - 2016.04.03. A / Bölcsődei étkeztetés / 1-3 év Szeghalom Város Önkormányzat Intézményműködtető Központja, 5520 Szeghalom, Tildy út 19-21. / 2-es raktár 2016.04.01. péntek 2016.04.02.

Részletesebben

6 hetes futó edzésterv 1. hét 3. edzés. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk.

6 hetes futó edzésterv 1. hét 3. edzés. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk. 1 FONTOS INFÓK OLVASD EL! Először is üdvözöllek a Szupernő futói körében. Tök jó, hogy itt vagy velünk, remélem sok boldog

Részletesebben

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Egészséges táplálkozás Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Szívbarát szivárvány Értelmezési példa A lényeg, hogy húsfélékből napi 2-3 egységet javasolt fogyasztani. 1 egységnyi mennyiségek: 5-10

Részletesebben

Étlap ( ) Óvodás 4-6 Étel név Korcsoport: Óvodás 4-6 Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!

Étlap ( ) Óvodás 4-6 Étel név Korcsoport: Óvodás 4-6 Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! Étel név Korcsoport: Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2016.11.07. HÉTFÕ Gyümölcs tea Zalai felvágott Õszi zöldségleves Hentes tokány Párolt rizs Nutella Félbarna kenyér 2016.11.08. KEDD Kakaó Fahéjas

Részletesebben

Étlap ( ) Felsõ tagozatos Étel név Korcsoport: Felsõ tagozatos Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!

Étlap ( ) Felsõ tagozatos Étel név Korcsoport: Felsõ tagozatos Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! Étel név Korcsoport: Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2017.01.02. HÉTFÕ Gyümölcs tea Zalai felvágott Magyaros karfiol leves Paprikás pulyka csíkok Fõtt tészta Kockasajt Félbarna kenyér 2017.01.03. KEDD

Részletesebben

ARANYOS ISTVÁN A MINDENNAPOS EGÉSZSÉGÉRT

ARANYOS ISTVÁN A MINDENNAPOS EGÉSZSÉGÉRT ARANYOS ISTVÁN A MINDENNAPOS EGÉSZSÉGÉRT Professzor dr. Merkely Béla, az MTA doktora a londoni olimpiára készülő magyar csapat vezető kardiológusa ajánlja ezt a kis könyvecskét: összeállított gimnasztikai

Részletesebben

Étlap ( )

Étlap ( ) 2015.11.02. HÉTFÕ Tavaszi leves Bakonyi sertés szelet Hántolt árpa Gyümölcslé Kõrözött Lilahagyma 2015.11.03. KEDD Tarhonya leves Grill csirkecomb Rizi-bizi Vegyes savanyúság Tojáskrém Barna kenyér Jégsaláta

Részletesebben

Étlap ( ) Felsõ tagozatos Étel név Korcsoport: Felsõ tagozatos Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!

Étlap ( ) Felsõ tagozatos Étel név Korcsoport: Felsõ tagozatos Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! Étel név Korcsoport: Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2017.03.06. HÉTFÕ Gyümölcs tea Zalai felvágott Magos zsemle Vágottborsó leves Pirított csirkemáj Fõtt burgonya Vegyes savanyúság Kockasajt Lilahagyma

Részletesebben

Komplex állóképesség javító program

Komplex állóképesség javító program Komplex állóképesség javító program Az állóképesség azt jelenti, hogy izmaink viszonylag hosszútávú, azonos terhelés hatására is megfelelő teljesítményre képesek anélkül, hogy elfáradnának. Ez a fejezet

Részletesebben

Heti étlap

Heti étlap Heti étlap 2016.02.29. - 2016.03.06. hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat Kakaó, Margarin, Paprika, Zsemle, magos Epres tea, Trappista sajt, Margarin, Teljes Jégcsap retek Sült húskrém, Jégcsap retek,

Részletesebben

írta: Péntek Enikő, www.fittmamablog.hu

írta: Péntek Enikő, www.fittmamablog.hu Edzésterv és mintaétrend pörgős pocakosoknak írta: Péntek Enikő, www.fittmamablog.hu 1 Edzésterv pörgős pocakosoknak Életed fontos része a mozgás? Elképzelhetetlennek tartod, hogy felhagyj aktív, sportos

Részletesebben

6 hetes futó edzésterv 2. hét 2. edzés. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk.

6 hetes futó edzésterv 2. hét 2. edzés. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk. 1 FONTOS INFÓK OLVASD EL! Először is üdvözöllek a Szupernő futói körében. Tök jó, hogy itt vagy velünk, remélem sok boldog

Részletesebben

Kardiovaszkuláris tréning

Kardiovaszkuláris tréning Kardiovaszkuláris tréning Kardiovaszkuláris tréning A kardiovaszkuláris tréning jelentése nem más, mint a szív érrendszer edzése, erősítése. Lényege: Olyan aerob (vagyis oxigén felhasználással járó) mozgást

Részletesebben

Étlap ( ) Alsó tagozatos 7-10 Étel név Korcsoport: Alsó tagozatos 7-10 Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!

Étlap ( ) Alsó tagozatos 7-10 Étel név Korcsoport: Alsó tagozatos 7-10 Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! Étel név Korcsoport: Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2017.03.06. HÉTFÕ Gyümölcs tea Zalai felvágott Magos zsemle Vágottborsó leves Pirított csirkemáj Fõtt burgonya Vegyes savanyúság Kockasajt Lilahagyma

Részletesebben

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus Hogyan táplt plálkozzunk lkozzunk egészs szségesen? Parnicsán Kinga dietetikus A táplálkozás jelentősége Táplálkozás: Az anyagcseréhez szükséges anyagok bevitele a szervezetbe. A táplálkozás célja: - energia

Részletesebben

MOZAIK ÉTREND. 1200 kcal/nap. Reggelik: 200-240 kcal

MOZAIK ÉTREND. 1200 kcal/nap. Reggelik: 200-240 kcal MOZAIK ÉTREND A megadott étrendi minták közül válasszon kedve szerint az Ön számára javasolt energiatartalmat tartsa szem előtt! 1200 kcal/nap Reggelik: 200-240 kcal 1 Reggeli natúr joghurt 125 g friss

Részletesebben

6 hetes futó edzésterv 1. hét 2. edzés. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk.

6 hetes futó edzésterv 1. hét 2. edzés. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk. 1 FONTOS INFÓK OLVASD EL! Először is üdvözöllek a Szupernő futói körében. Tök jó, hogy itt vagy velünk, remélem sok boldog

Részletesebben

Étlap ( ) Alsó tagozatos 7-10 Étel név Korcsoport: Alsó tagozatos 7-10 Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!

Étlap ( ) Alsó tagozatos 7-10 Étel név Korcsoport: Alsó tagozatos 7-10 Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! Étel név Korcsoport: Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2017.03.06. HÉTFÕ Gyümölcs tea Zalai felvágott Magos zsemle Vágottborsó leves Pirított csirkemáj Fõtt burgonya Vegyes savanyúság Kockasajt Lilahagyma

Részletesebben

É T L A P T E R V-Sz.Otthon 1. Diabetes diéta 180Ch

É T L A P T E R V-Sz.Otthon 1. Diabetes diéta 180Ch É T L A P T E R VSz.Otthon 1. Diabetes diéta 180Ch 2014.év 26.hét Gyümölcs tea Poh. Tej Gyümölcs tea Gyümölcs joghurt Gyümölcs tea Gyümölcs tea Poh. Tej Körös pu.mell Főtt csécsi szalonna Tr.sajt Ráma

Részletesebben

Karamellás tej Kenyér búzakorpás Margarin Felvágott sajtos párizsi Zöldpaprika. Kenyér búzakorpás Sajtkrém Felvágott kópé szelet Lilahagyma

Karamellás tej Kenyér búzakorpás Margarin Felvágott sajtos párizsi Zöldpaprika. Kenyér búzakorpás Sajtkrém Felvágott kópé szelet Lilahagyma Reggeli Heti étlap: 2017.01.02. - 2017.01.08. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 11-14 év 2017.01.02. hétfő 2017.01.03. kedd 2017.01.04. szerda 2017.01.05. csütörtök 2017.01.06. péntek 2017.01.07.

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük Önöket az Elamen ZRt. nevében. Jó étvágyat kívánunk! 2015. március 02. március 06. Iskola

Szeretettel köszöntjük Önöket az Elamen ZRt. nevében. Jó étvágyat kívánunk! 2015. március 02. március 06. Iskola 2015. március 02. március 06. Hétfő Karamellás tej Erdei gyümölcsleves Sonkás Édes pogácsa Panírozott csirkemell vajkrémes 1. nap Petrezselymes burgonya Tkb. kenyér Sárgarépás káposztasaláta Uborka Energia

Részletesebben

Étlap ( ) Alsó tagozatos 7-10 Étel név Korcsoport: Alsó tagozatos 7-10 Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!

Étlap ( ) Alsó tagozatos 7-10 Étel név Korcsoport: Alsó tagozatos 7-10 Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2016.01.04. HÉTFÕ Gyümölcs tea Tojás rántotta Korpás zsemle Lilahagyma Lestyános karalábé leves Sertés pörkölt Hántolt árpa Csemege uborka Nutella 2016.01.05. KEDD Kakaó Gomba leves Baromfihúsos rakott

Részletesebben

Karamellás tej Kenyér búzakorpás Margarin Felvágott sajtos párizsi Zöldpaprika. Kenyér búzakorpás Sajtkrém Felvágott kópé szelet Lilahagyma

Karamellás tej Kenyér búzakorpás Margarin Felvágott sajtos párizsi Zöldpaprika. Kenyér búzakorpás Sajtkrém Felvágott kópé szelet Lilahagyma Heti étlap: 2017.01.02. - 2017.01.08. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 4-6 év 2017.01.02. hétfő 2017.01.03. kedd 2017.01.04. szerda 2017.01.05. csütörtök 2017.01.06. péntek 2017.01.07. szombat

Részletesebben

A

A Heti étlap: 2017.02.01. - 2017.02.05. A / Bölcsődei étkeztetés / 1-3 év 2017.02.01. szerda 2017.02.02. csütörtök 2017.02.03. péntek 2017.02.04. szombat 2017.02.05. vasárnap 2017.02.06. hétfő 2017.02.07.

Részletesebben

Húsleves Székelykáposzta. Grill csirkecomb Mexicói rizs Meggy befőtt 5/1

Húsleves Székelykáposzta. Grill csirkecomb Mexicói rizs Meggy befőtt 5/1 Heti étlap: 2016.04.04. - 2016.04.10. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év Szeghalom Város Önkormányzat Intézményműködtető Központja, 5520 Szeghalom, Tildy út 19-21. / 1-es raktár 2016.04.04.

Részletesebben

STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök)

STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök) STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök) Rendelési szám Eszköz leírása Méret (mm) Nettó ár (Ft) Bruttó ár (Ft) SL116 GYALOGLÓ 1250x600x1600 207 000 Ft 262 890 Ft Végtagok formálására, erősítésére és

Részletesebben

Kakaó Pogácsa sajtos. Palóc leves Kókusz kocka. Vajkrém natúr Kenyér rozs Retek jégcsap

Kakaó Pogácsa sajtos. Palóc leves Kókusz kocka. Vajkrém natúr Kenyér rozs Retek jégcsap Heti étlap: 2016.11.01. - 2016.11.06. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 4-6 év 2016.11.01. kedd 2016.11.02. szerda 2016.11.03. csütörtök 2016.11.04. péntek 2016.11.05. szombat 2016.11.06.

Részletesebben

A

A Heti étlap: 2017.06.01. - 2017.06.04. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 4-6 év 2017.06.01. csütörtök 2017.06.02. péntek 2017.06.03. szombat 2017.06.04. vasárnap 2017.06.05. hétfő 2017.06.06.

Részletesebben

Karamellás tej Kenyér búzakorpás Margarin Felvágott sajtos párizsi Zöldpaprika. Kenyér búzakorpás Sajtkrém Felvágott kópé szelet Lilahagyma

Karamellás tej Kenyér búzakorpás Margarin Felvágott sajtos párizsi Zöldpaprika. Kenyér búzakorpás Sajtkrém Felvágott kópé szelet Lilahagyma Heti étlap: 2017.01.02. - 2017.01.08. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 7-10 év 2017.01.02. hétfő 2017.01.03. kedd 2017.01.04. szerda 2017.01.05. csütörtök 2017.01.06. péntek 2017.01.07. szombat

Részletesebben

Csurgatott tojásleves Finom főzelék Sajttal töltött pulykamell

Csurgatott tojásleves Finom főzelék Sajttal töltött pulykamell Heti étlap: 2016.10.03. - 2016.10.09. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 11-14 év 2016.10.03. hétfő 2016.10.04. kedd 2016.10.05. szerda 2016.10.06. csütörtök 2016.10.07. péntek 2016.10.08. szombat

Részletesebben

Tartásjavító gyógytestnevelés gyakorlatok

Tartásjavító gyógytestnevelés gyakorlatok Tartásjavító gyógytestnevelés gyakorlatok A gyakorlatokat a talajon egy tornamatracon végezzük! 1. Medence mobilizálás Kiinduló helyzet: Hanyatt fekvés, térdhajlítás, terpesz talptámasz. Tarkóra tartás.

Részletesebben

Egészséges élet. Munkafüzet. www.amieletunk.efoesz.hu. Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége

Egészséges élet. Munkafüzet. www.amieletunk.efoesz.hu. Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége Egészséges élet Munkafüzet www.amieletunk.efoesz.hu Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége ÉFOÉSZ 1093 Budapest, Lónyay u. 17. I/1. 11-es kapucsengő Levelezési cím:

Részletesebben

Étlap ( ) Felsõ tagozatos Étel név Korcsoport: Felsõ tagozatos Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!

Étlap ( ) Felsõ tagozatos Étel név Korcsoport: Felsõ tagozatos Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2017.03.06. HÉTFÕ Gyümölcs tea Zalai felvágott Magos zsemle Vágottborsó leves Pirított csirkemáj Fõtt burgonya Vegyes savanyúság Kockasajt 2017.03.07. KEDD Kakaó Paradicsom leves Tavaszi sertés szelet

Részletesebben

STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök)

STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök) STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök) Rendelési szám Eszköz leírása Méret (mm) SL101 KAR ÉS MELLKAS ERŐSÍTŐ 1600x750x2050 19,1 (4,16 x 4,58 m) 155 440 700 Ft 559 689 Ft Mire jó? Felső végtagok,

Részletesebben

V IVAMAX Használati útmutató FITNESSPRO H A S IZOM E R Õ S ÍTÕ

V IVAMAX Használati útmutató FITNESSPRO H A S IZOM E R Õ S ÍTÕ VIVAMAX FITNESS PRO HASIZOM ERÕSÍTÕ Használati útmutató Szerviz Márkus János 06/30/946-0388 Budapest, Fõ u. 68. METESZ Székház II. emelet, 211. ajtó Jótállási szelvény Vivaldi Kft. Típus:.... Gyártási

Részletesebben

STEP UP BOARD Cikk szám: 1132 Használati utasítás és ajánlott gyakorlatok

STEP UP BOARD Cikk szám: 1132 Használati utasítás és ajánlott gyakorlatok STEP UP BOARD Cikk szám: 1132 Használati utasítás és ajánlott gyakorlatok Minden amire szüksége lehet egy tökeletes edzéshez! Az Aerobic Step az egyetlen tréningeszköz, amire szüksége lehet. Ideális cardovaszkuláris

Részletesebben

6 hetes futó edzésterv 2. hét 1. edzés. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk.

6 hetes futó edzésterv 2. hét 1. edzés. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk. 1 FONTOS INFÓK OLVASD EL! Először is üdvözöllek a Szupernő futói körében. Tök jó, hogy itt vagy velünk, remélem sok boldog

Részletesebben

Kakaó Sajtos pogácsa. Zöldbab főzelék Bundás mackó. Kenyér rozs Felvágott pizza sonka Vajkrém natúr Retek jégcsap

Kakaó Sajtos pogácsa. Zöldbab főzelék Bundás mackó. Kenyér rozs Felvágott pizza sonka Vajkrém natúr Retek jégcsap Heti étlap: 2016.11.01. - 2016.11.07. A / Bölcsődei étkeztetés / 1-3 év Szeghalom Város Önkormányzat Intézményműködtető Központja, 5520 Szeghalom, Tildy út 19-21. / II.sz. Konyha 2016.11.01. kedd 2016.11.02.

Részletesebben

Palócleves Mákos metélt Alma Magvas kenyér. Sós v. sajtos rúd Actimel ivójoghurt

Palócleves Mákos metélt Alma Magvas kenyér. Sós v. sajtos rúd Actimel ivójoghurt Heti étlap: 2017.03.01. - 2017.03.03. A-menü / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 4-6 év 2017.03.01. szerda 2017.03.02. csütörtök 2017.03.03. péntek 2017.03.04. szombat 2017.03.05. vasárnap 2017.03.06.

Részletesebben

Az étlapváltozás jogát fenntartjuk. Jó étvágyat kíván a PENSIÓ 17 KFT. Szmk részére kóstolás lehetséges KOVÁCS ISTVÁNNÉ kovacsmarcsi50@gmail.

Az étlapváltozás jogát fenntartjuk. Jó étvágyat kíván a PENSIÓ 17 KFT. Szmk részére kóstolás lehetséges KOVÁCS ISTVÁNNÉ kovacsmarcsi50@gmail. 2012,10,01,-10,05, Citromos tea, sajtkrém, zsemle, paprika HÉTFŐ Hamis gulyásleves, bolognai spagetti, reszelt sajt, alma Kakaós csiga KEDD Forralt tej, gabona golyó Kelkáposzta főzelék, vagdalt, félbarna

Részletesebben

írta: Péntek Enikő, fittmamablog.hu

írta: Péntek Enikő, fittmamablog.hu Edzésterv és mintaétrend kényelmes kismamáknak írta: Péntek Enikő, fittmamablog.hu I. Edzésterv kényelmes kismamáknak Ne vedd sértésnek a megszólítást! Sokan vannak úgy, hogy várandósságuk előtt nem sportoltak,

Részletesebben

IceCenter Budapest. Dr Géczi Gábor

IceCenter Budapest. Dr Géczi Gábor IceCenter Budapest Dr Géczi Gábor A jégkorongozó céljai Minél jobb játékos legyen Válogatottság NHL? Edzésen való teljesítés Mérkőzésen való teljesítés Mindez nem olyan hatékony, ha nem fordít kellő figyelmet

Részletesebben

Cikk szám: 1238 Használati utasítások

Cikk szám: 1238 Használati utasítások Cikk szám: 1238 Használati utasítások FONTOS BIZTONSÁGI UTASÍTÁSOK 1. Mielőtt ezt vagy bármilyen más edzést elkezdene, konzultáljon kezelő orvosával. Kérje orvosa segítségét annak meghatározásában, hogy

Részletesebben

TÉMA. A csontváz az emberi test támasza. Hogyan mozog az ember?

TÉMA. A csontváz az emberi test támasza. Hogyan mozog az ember? TÉMAKÖR. Az ember a természet része TÉMA. A csontváz az emberi test támasza. Hogyan mozog az ember? CÉL. Tovább ismertetni a tanulókat az emberi test felépítésével, a csontvázzal, mint az emberi test támasza,

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük Önöket az Elamen ZRt. nevében. Jó étvágyat kívánunk! december 01. december 05. Iskola

Szeretettel köszöntjük Önöket az Elamen ZRt. nevében. Jó étvágyat kívánunk! december 01. december 05. Iskola 2014. december 01. december 05. Hétfő Tej Egzotikus gyümölcsleves Körített túrós Molnárka Panírozott halrudacskák Tkb. kenyér 1. nap Vajas burgonya Uborka Káposzta sárgarépa saláta 219 kcal 1099 kcal 230

Részletesebben

Karamellás tej Kenyér búzakorpás Margarin Felvágott sajtos párizsi Zöldpaprika. Grill csirkecomb Kukoricás rizs Tartár mártás

Karamellás tej Kenyér búzakorpás Margarin Felvágott sajtos párizsi Zöldpaprika. Grill csirkecomb Kukoricás rizs Tartár mártás Heti étlap: 2017.01.02. - 2017.01.08. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 15-18 év 2017.01.02. hétfő 2017.01.03. kedd 2017.01.04. szerda 2017.01.05. csütörtök 2017.01.06. péntek 2017.01.07.

Részletesebben

A

A Heti étlap: 2016.12.01. - 2016.12.02. A / Bölcsődei étkeztetés / 1-3 év 2016.12.01. csütörtök 2016.12.02. péntek 2016.12.03. szombat 2016.12.04. vasárnap 2016.12.05. hétfő 2016.12.06. kedd 2016.12.07.

Részletesebben

Heti étlap 2015.10.26. - 2015.10.30.

Heti étlap 2015.10.26. - 2015.10.30. hétfő kedd szerda csütörtök péntek JOGHURT 125.GR., Vajas kifli 32-36g Trapista sajt*, Rozsos kenyér csom.szel., Gyümölcs tea, Vaj 100gos* Kakaó*, Retró kifli 80.g. Diákcsemege,Bártfai papr.her *, Margarin

Részletesebben

2016. november december 02. Csurgatott tojásleves, Zöldbabos-tejfölös csirkemell párolt bulgurral

2016. november december 02. Csurgatott tojásleves, Zöldbabos-tejfölös csirkemell párolt bulgurral 2016. november 28. - 2016. december 02. 2016. november 28. HÉTFŐ Csurgatott tojásleves, Zöldbabos-tejfölös csirkemell párolt bulgurral Gyümölcsjoghurt Szilvalekváros-mákos kifli 2016. november 29. KEDD

Részletesebben

Csurgatott tojásleves Finom főzelék Fokhagymás tarja. En: 8039 kj /1914 kc Fehérje: 54,4 gr Sznh.: 60 gr Cuk:16,7gr Só:9,9 gr Zsír:153,9 gr Tzs:0 gr

Csurgatott tojásleves Finom főzelék Fokhagymás tarja. En: 8039 kj /1914 kc Fehérje: 54,4 gr Sznh.: 60 gr Cuk:16,7gr Só:9,9 gr Zsír:153,9 gr Tzs:0 gr Heti étlap: 2016.10.03. - 2016.10.09. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 15-18 év 2016.10.03. hétfő 2016.10.04. kedd 2016.10.05. szerda 2016.10.06. csütörtök 2016.10.07. péntek 2016.10.08. szombat

Részletesebben

Tej, tea Sajtos pogácsa Sajtkrém Zöldhagyma Felvágott füstölt sonka. Tea Bundás kenyér, trappista sajt. Tarhonya leves Tökfőzelék Fasírt

Tej, tea Sajtos pogácsa Sajtkrém Zöldhagyma Felvágott füstölt sonka. Tea Bundás kenyér, trappista sajt. Tarhonya leves Tökfőzelék Fasírt Heti étlap: 2017.05.01. - 2017.05.07. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év 2017.05.01. hétfő 2017.05.02. kedd 2017.05.03. szerda 2017.05.04. csütörtök 2017.05.05. péntek 2017.05.06.

Részletesebben

www.coolfoodplanet.org www.efad.org coolf et.org www.eufic.org

www.coolfoodplanet.org www.efad.org coolf et.org www.eufic.org g olf or w. coo n lf o o d p l a et. g or co w w et. ww w.efa d.o.eufic.org w ww rg Emlékszel arra, amikor biciklizni tanultál? A legfontosabb az volt, hogy jól megtaláld az egyensúlyt. Amikor már tudtál

Részletesebben

Tejeskávé Kenyér búzakorpás Felvágott pizza sonka Sajtkrém Zöldhagyma. Tarhonya leves Tökfőzelék Fasírt. Káposztás tészta Banán

Tejeskávé Kenyér búzakorpás Felvágott pizza sonka Sajtkrém Zöldhagyma. Tarhonya leves Tökfőzelék Fasírt. Káposztás tészta Banán Heti étlap: 2016.05.02. - 2016.05.08. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 15-18 év 2016.05.02. hétfő 2016.05.03. kedd 2016.05.04. szerda 2016.05.05. csütörtök 2016.05.06. péntek 2016.05.07.

Részletesebben

Idősek Otthona könnyű vegyes cukorbeteg ÉTLAP a NUTRICOMP 4O alapján

Idősek Otthona könnyű vegyes cukorbeteg ÉTLAP a NUTRICOMP 4O alapján 2017.jan.30 -febr.03. Idősek Otthona könnyű vegyes cukorbeteg ÉTLAP a NUTRICOMP 4O alapján Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Tejes kávé, Natúr túrókrém, Zöldpaprika 493 Kcal 67 g 2 16 g / 7,5 g 3, Csipkebogyó

Részletesebben

Tej 1,5% l *, Kifli magos*, Miniméz 25g-os* Energia: Kcal / Kj Fehérje Zsír T.Zsírsav g 5.38 g 2.44 g. Szénhidrát Cukor Só

Tej 1,5% l *, Kifli magos*, Miniméz 25g-os* Energia: Kcal / Kj Fehérje Zsír T.Zsírsav g 5.38 g 2.44 g. Szénhidrát Cukor Só hétfő kedd szerda csütörtök péntek (15-18 Csoki golyó reggeli* Energia: 118.40 Kcal / 494.91 Kj Tej 1,5% l *, Kifli magos*, Miniméz 25g-os* Energia: 233.61 Kcal / 976.49 Kj Gyümölcstea *, Pástétomok klf*,

Részletesebben

É T L A P T E R V-Sz.Otthon 1. Diabetes diéta 180Ch

É T L A P T E R V-Sz.Otthon 1. Diabetes diéta 180Ch É T L A P T E R VSz.Otthon 1. Diabetes diéta 180Ch 2014.év 29.hét Poharas tej Gyümölcs tea Poharas tej Gyümölcs tea Gyümölcs tea Poharas tej Gyümölcs tea Szerecserúd Göcseji cs.mell Tepertőkrém Diákcsemege

Részletesebben

Amerikai Kukoricás csirkeragu leves Teljes kiőrlésű kenyér Tejberizs Kakaós barnacukorral

Amerikai Kukoricás csirkeragu leves Teljes kiőrlésű kenyér Tejberizs Kakaós barnacukorral Vajkrémes Sárgarépa csíkokkal Amerikai Kukoricás csirkeragu leves berizs Kakaós barnacukorral Zalás margarinos zsemlével Só:0,9 g 1,7 Só: 1,0g 1,7,9 Só:0,6g 1,6,7 Kakaó Foszlós kalács Reszelt tésztaleves

Részletesebben

Az egészséges életmód fontossága.

Az egészséges életmód fontossága. Az egészséges életmód fontossága. Itt a heti foglalkozások keretében a tanulók korosztályának megfelelő formában a hallottak feldolgozásra történik. A hetedik osztályosok által készített prezentáció (kis

Részletesebben

A

A Heti étlap: 2017.03.01. - 2017.03.05. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 4-6 év 2017.03.01. szerda 2017.03.02. csütörtök 2017.03.03. péntek 2017.03.04. szombat 2017.03.05. vasárnap 2017.03.06.

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük Önöket az Elamen ZRt. nevében. Jó étvágyat kívánunk! május 05. május 09. Iskola

Szeretettel köszöntjük Önöket az Elamen ZRt. nevében. Jó étvágyat kívánunk! május 05. május 09. Iskola 2014. május 05. május 09. Hétfő Kakaó Frankfurti leves Magyaros Kifli Sült virsli karikákkal vajkrémes 6. nap Mákos nudli Tkb. kenyér Uborka 219 kcal 1099 kcal 230 kcal Kedd Citromos tea Tavaszi zöldségleves

Részletesebben

A

A Heti étlap: 2017.02.01. - 2017.02.05. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 7-10 év 2017.02.01. szerda 2017.02.02. csütörtök 2017.02.03. péntek 2017.02.04. szombat 2017.02.05. vasárnap 2017.02.06.

Részletesebben

KRIYA A 10 TEST FELEBRESZTESERE

KRIYA A 10 TEST FELEBRESZTESERE KRIYA A 10 TEST FELEBRESZTESERE Fekudj hanyatt, kezek a combok mellett. Emeld fel a fejed es alabakat 20-25 centire a talajtol, kezek a combok felett, tenyerek egymas fele neznek. Spiccelnek a labfejek,

Részletesebben

A

A Heti étlap: 2017.02.01. - 2017.02.05. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 4-6 év 2017.02.01. szerda 2017.02.02. csütörtök 2017.02.03. péntek 2017.02.04. szombat 2017.02.05. vasárnap 2017.02.06.

Részletesebben

Tartalom. Figyelmeztetés 6 Ajánlás 7 Ismertető 8

Tartalom. Figyelmeztetés 6 Ajánlás 7 Ismertető 8 Tartalom Figyelmeztetés 6 Ajánlás 7 Ismertető 8 I. ELŐSZÓ 1.1. Gyógytorna létjogosultsága 9 1.2. Gyógytorna kompromisszumokkal vagy zéró gyógytorna 10 1.3. Szakszerű gyógytorna a csípőprotézissel műtött

Részletesebben

A

A Heti étlap: 2016.10.01. - 2016.10.02. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év Szeghalom Város Önkormányzat Intézményműködtető Központja, 5520 Szeghalom, Tildy út 19-21. / II.sz. Konyha

Részletesebben

Kenyér búzakorpás. Brokkoli krémleves Lecsós natúr szelet Burgonya püré. Kenyér búzakorpás Felvágott pizza sonka Sajtkrém Uborka

Kenyér búzakorpás. Brokkoli krémleves Lecsós natúr szelet Burgonya püré. Kenyér búzakorpás Felvágott pizza sonka Sajtkrém Uborka Heti étlap: 2016.08.01. - 2016.08.07. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 4-6 év 2016.08.01. hétfő 2016.08.02. kedd 2016.08.03. szerda 2016.08.04. csütörtök 2016.08.05. péntek 2016.08.06. szombat

Részletesebben

45. hét. Teljes kiőrlésű stangli. Csicseriborsóleves Currys csirkecomb párolt rizzsel. Aludt tejes pogácsa Alma

45. hét. Teljes kiőrlésű stangli. Csicseriborsóleves Currys csirkecomb párolt rizzsel. Aludt tejes pogácsa Alma 45. hét 2016. november 07. - 2016. november 11. 2016. november 07. HÉTFŐ EBÉD Csicseriborsóleves Currys csirkecomb párolt rizzsel Gyümölcsjoghurt Teljes kiőrlésű kifli Aludt tejes pogácsa 2016. november

Részletesebben

A

A Heti étlap: 2017.02.01. - 2017.02.05. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 15-18 év 2017.02.01. szerda 2017.02.02. csütörtök 2017.02.03. péntek 2017.02.04. szombat 2017.02.05. vasárnap 2017.02.06.

Részletesebben

Kakaó Pogácsa sajtos. Tea Sült kolbász, hurka Kenyér fehér Csemege uborka. Palóc leves Kókusz kocka. Tea Tavaszi vagdalthús 130 gr.

Kakaó Pogácsa sajtos. Tea Sült kolbász, hurka Kenyér fehér Csemege uborka. Palóc leves Kókusz kocka. Tea Tavaszi vagdalthús 130 gr. Heti étlap: 2016.11.01. - 2016.11.07. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év Szeghalom Város Önkormányzat Intézményműködtető Központja, 5520 Szeghalom, Tildy út 19-21. / II.sz. Konyha

Részletesebben

Műtét utáni gyakorlatok

Műtét utáni gyakorlatok Műtét utáni gyakorlatok 1. Korai, műtét utáni fekvőgyakorlatok Ezek a gyakorlatok igen fontosak a lábak keringési rendszerének beindítása és a vérrög kialakulásának elkerülése céljából. Emellett segíti

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük Önöket az Elamen Zrt. nevében. Jó étvágyat kívánunk! 2014. március 31. április 04. Iskola

Szeretettel köszöntjük Önöket az Elamen Zrt. nevében. Jó étvágyat kívánunk! 2014. március 31. április 04. Iskola 2014. március 31. április 04. Hétfő Tej Tarhonyaleves Párizsis Vajas lekváros Baromfi húsroló Szezámmagos 1. nap Burgonyás Lencsefőzelék Zsemle Kenyér Ásványvíz Tkb. kenyér Uborka 211 kcal 853 kcal 221

Részletesebben

6 hetes futó edzésterv 3. hét 1. edzés. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk.

6 hetes futó edzésterv 3. hét 1. edzés. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk. 1 FONTOS INFÓK OLVASD EL! Először is üdvözöllek a Szupernő futói körében. Tök jó, hogy itt vagy velünk, remélem sok boldog

Részletesebben

CUKORBETEGKÉNT IS LEHET JÓL ÉLNI! 2. rész Ahogyan ÉN diétázom

CUKORBETEGKÉNT IS LEHET JÓL ÉLNI! 2. rész Ahogyan ÉN diétázom CUKORBETEGKÉNT IS LEHET JÓL ÉLNI! 2. rész Ahogyan ÉN diétázom Kövesd a példám, és Te is kézben tarthatod cukorbetegségedet. tegyél magad és családod egészségéért! 2 Egészségesen étkezem! ElÕzÕ könyvemben

Részletesebben

Heti étlap hétfő kedd szerda csütörtök péntek. Tízórai. Ebéd. Forralt tej, Sajt, lapka,

Heti étlap hétfő kedd szerda csütörtök péntek. Tízórai. Ebéd. Forralt tej, Sajt, lapka, Heti étlap 2017.01.02. - 2017.01.06. Forralt tej, Sajt, lapka, Margarin, Teljes kiőrlésű Tejeskávé, Margarin, Kifli Citromos tea, Sajtos párizsi, Margarin, Teljes kiőrlésű Hideg tej, Csokis gabonagolyó

Részletesebben

Étlap ( ) Felnõtt Étel név Korcsoport: Felnõtt Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!

Étlap ( ) Felnõtt Étel név Korcsoport: Felnõtt Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2016.10.03. HÉTFÕ Zöldborsó leves Tarhonyáshús sertés hússból Cékla 2016.10.04. KEDD Gomba leves Csirkepaprikás Fél adag barna rizs Fél adag rizs köret 2016.10.05. SZERDA Gulyás leves Túrós tészta Körte

Részletesebben

É T L A P T E R V-Sz.Otthon 1. Diabetes diéta 180Ch

É T L A P T E R V-Sz.Otthon 1. Diabetes diéta 180Ch É T L A P T E R VSz.Otthon 1. Diabetes diéta 180Ch 2014.év 19.hét Gyümölcs tea Poharas tej Gyümölcs tea Poharas tej Gyümölcs tea Poharas tej Gyümölcs tea Gyulai májas Kocka sajt Csemege sonka Sajtkrémes

Részletesebben

Tej 1,5% l *, Bagette 0,06 kg*, Margarin Light csészés*, Paradicsom* Energia. Tej 1,5% l *, Bagette 0,06 kg*, Margarin Light csészés*, Paradicsom*

Tej 1,5% l *, Bagette 0,06 kg*, Margarin Light csészés*, Paradicsom* Energia. Tej 1,5% l *, Bagette 0,06 kg*, Margarin Light csészés*, Paradicsom* Cornflakes* Tej 1,5% l *, Bagette 0,06 kg*, Margarin Light csészés*, Paradicsom* Gyümölcstea *, Pirítós kenyér*, Trapista sajt*, Uborka(kígyó)* Kakaó 15-18, Kalács kakaós 500g*, Minidzsem 30g-os, klf*

Részletesebben