A VELENCEI HEGYSÉG É-I PEREMÉNEK HIDROTERMÁLIS ÉRCESEDÉSE

Átírás

1 A VELENCEI HEGYSÉG É-I PEREMÉNEK HIDROTERMÁLIS ÉRCESEDÉSE (XII XIV. sz. melléklettel) Irta: K i s s J á n o s I. PÁTKA A pátkai színesérckutatás alig páréves múltra tekint vissza. Kvarctelér és hintett fluorit jelenlétét a Kőrakáshegyen V endl A. észlelte először. Később F öldvári A. végzett kutatásokat, aki a fluorit előfordulási helyén aknát mélyíttetett le, amely 1951-ben a hiányos műszaki felszerelés miatt leállt. Az akna kezdeti szakasza erősen fluoritos-kovás övön haladt, majd a fluorit fokozatos csökkenésével kovás-szulfidos kifejlődésbe ment át. A szulfidérc főként galenitből, továbbá mikroszkópi méretű szfalerit-, kalkopirit-, és fakóércszemcsékből állott. Az utóbbiak bomlási termékeként azurit, malachit, ritkán cinnabarit és ólomantimonokkerből álló, porszerű bevonat volt felismerhető. Erről a részről sugaras antimonithalmazok is kerültek elő, amelyek részben üregekben, részben a kovás telér repedéseiben rekedtek meg. Az antimonit gyakran antimonokker álalakká változott. Nagyobb lendületet adott a kutatásnak J antsky B. velencei hegységi újratérképezése, amelynek során a gránit fellépésévelés a nnak utómagmás folyamataival kapcsolatos új fölismerések széles keretében új kutatási lehetőséget nyújtottak. így indult meg a pátkai ereszke kihajtása 247 irányban, amelynek feladata a Földvári-féle aknában megütött szulfidos kifejlődés mélyebbszinti megkutatása volt. Az ereszke, majd az abból kihajtott vágatok több helyen szulfidos-kovás telért harántoltak, amelyeknek bonyolult szerkezeti helyzete az ércesedés gondos és aprólékos méréseken alapuló részletezését követelte meg. A Kőrakáshegy földtani felépítése A Kőrakáshegy erősen lekopott rögként emelkedik ki a fiatal pannóniai és pleisztocén rétegek közül. Kiemelt helyzetét a Velencei-hegység ÉNy-i peremén jól meghatározható törésvonalak jelzik. Földtani felépítésében

2 112 üledékes eredetű, metamorf és magmás kőzetek, valamint fiatal harmadkori és pleisztocén képződmények vesznek részt (X II. sz. melléklet, 1. ábra): erdei talaj holocén lösz, löszös homok pleisztocén zöldesszürke homok \ szürkésfehér homokkőpadok > pannon koptatott és szögletes telérkvarctörmelék J turmalinos kvarctelérek és erek palában» szulfidos-kovás telérek,..,, gránitporfir-kvarcporfir [ kovás telérek a gránitos kőzetben, helyenként fluorit hintéssel J aplit biotitos gránit (granitit) \ h к / karoon agyagpala, csomós pala alsó-karbon? devon? Palaösszlet. A terület legidősebb képződménye, agyagpalából és csomóspalából álló összlet, amely összefüggő foltokban térképezhető. E kőzetösszlet többnyire palás, réteges, rendszertelen dőlési adatai a terület erős szerkezeti igénybevételét jelzik. Az agyagpala tömött szövetű kőzet, repedéseiben vasas és mangános oldatok ritmusos kicsapódási képletei, v majd helyenként vékony kvarcerek figyelhetők meg, amelyek néhány cm-es kiöblösödés után elvékonyodnak és eltűnnek. Ezek túlnyomóan turmalinmentes szintektonikus kvarckiválások. A turmalinos kvarc kétféle: a) néhány cm vastag kifejlődésben főként a térképezett, 1,10 m széles turmalinos kvarctelér mentén található, valószínűleg annak apoíízisszerű kiágazásaként; b) ritkább esetben a kőzet palás elválása mentén összefüggő zsinórban jelentkezik. Utóbbi esetben a kvarcanyag egészen alárendelt jelentőségű. A turmalinos kvarcér mikroszkópi vizsgálatából kitűnik, hogy az «а» típusú kifejlődésben a turmalin hintett vagy összefüggő ér mentén csoportosul, ahol az egyik oldalon durvaszemű, a másik oldalon finomszemű, idegenalakú kvarc fejlődött ki. Gyakori itt a szagenit fölépítésű és többnyire leukoxénné alakult rutil álalak, ritkább esetben táblás kifejlődésű, gyantavörös anatáz is. A turm alin zöldesbarna, zömök kristályokból áll, ami K rynine szerint injiciált metamorf keletkezésű. A «b» típusú kifejlődés turmalinja színtelen vagy halványzöld színű, megnyúlt lécek alakjában hálózza be a kvarcos alapanyagot. A kvarcos turmalintelér (1,10 m) többnyire üreges, esetenként sejtes kifejlődésű, a sejtekben megnyúlt kvarckristályok ülnek. A kvarctelér a gránitos kőzetben lévő szulfidos-kovás telérek képződésével azonos fázisban kialakult hasadékkitöltés, amit az ércesedés szempontjából nem szabad figyelmen kívül hagyni. A turmalinos kvarctelér kapcsolatban állhatott az itteni antimonitos képletekkel, amelyek mindenütt a magasabb szinteken vagy a pala közelében jelennek meg. A csomós-pala több kisebb foltban mutatkozik, amelyeket a térképen külön jelölni nem lehet. Mikroszkópi képén hálós elrendeződésű andaluzittűk láthatók, amelyek az átkristályosodás következtében a kőzet agyag-

3 8 F ö ld ta n V. 3/10 S 113

4 114 ásványaiból mintegy kirügyeznek. Ritkán cirkont és turm alint is ta rta l maz. Az agyagpala és gránitos kőzet közvetlen érintkezése egy eset kivételével a felszínen nem észlelhető. A bányaművelési adatok, valamint a morfológiai megfigyelések tektonikus érintkezés mellett tanúskodnak. A palás összlet csak a régebbi akna körül mutatkozik a gránit közvetlen fedőjében. A két kőzet tektonikus érintkezése É K DNy ( csapású). Gránitos tömeg. A Kőrakáshegy magmás kőzetei biotitos gránitból, aplitból és gránitporfirból állnak. A gránit kisebb-nagyobb foltokban látható. Összefüggően a Kőrakáshegy DK-i részén bukkan a felszínre, azonban a pannóniai képződmények nagyrészt lefedik. A gránit uralkodólag mállott, széteső, de benne az ásványi elegyrészek felismerhetők. Helyenként a gránit kovás erekkel átjárt (a régi akna körül, az üzemanyagraktár és az erdő Csala felé eső szegélyén) és ibolyaszínű hintett fluorit is található benne. Az akna körüli gránitos kőzet aprószemű, tömött, nagy kvarcbeágyazásokkal. Az aplittelérek több természetes és mesterséges feltárásban megfigyelhetők. Vastagságuk 2 3 m között mozog, túlnyomó részük a gránit és pala csapásával párhuzamosan húzódik. A zöldesfehér, sárgásfehér, tömött szövetű aplitban porfiros kvarcbeágyazások és macskaarannyá változott biotitpikkelyek észlelhetők. A Kőrakáshegy Császárpatak melletti részén a gránitos kőzet és a palaburok közvetlen felszíni érintkezésén gránitporfirtelér lép fel, amit már Y enül A. térképe is feltűntet. Pannóniai-pleisztocén fedőképződmények. A pannóniai rétegsort szürkészöld homok, szürkésfehér homokkőpad, valamint zöldesszürke agyag alkotja (utóbbi csak Pátka község közvetlen közelében, az országút mellett). A homok és homokkő a Kőrakáshegyet körülölelő partszegélyi fáciesnek minősíthető, amely alatt, a terület távolabbi részein, pelites kifejlődés húzódik. A homok- és homokkőrétegek átlagos vastagsága 1 1,5 m között ingadozik, de helyenként eléri a 4 5 m-t is. «Könnyű» ásványos összetételében a kvarc és igen alárendelten a földpát, míg a «nehéz» frakcióban a gránát, rutil, cirkon, zoizit, epidot, biotit, klorit, zöld-amfibol és ilmenit észlelhető. E tekintetben sok a rokonvonása a bicskei medence pannóniai homokos kifejlődésével, keletkezésére nézve azonban ki kell hangsúlyoznunk, hogy anyaga távolról jött és nem a helybeli gránit mállási terméke. Pannóniaikorinaktekinthetők a felszín egyes helyein, főként a telérkvarcból és ritkánturmalinos kvarcból álló fej nagyságú tömbök, amelyek többnyire koptatottak. Helyenként bizonyos irányban való koptatottságuk pleisztocén eolikus erózióval hozható összefüggésbe. E foltok elhelyezkedése szabálytalan, s nem minden esetben tekinthetők a telér kibúvási helyének. A térképezett foltok túlnyomó részét megárkoltattuk, és csak egy esetben ütöttük meg a kovás telért. A pleisztocént löszös homok, helyenként típusos lösz képviseli. Ez közvetlenül pannóniai homokra települ, és lerakódása idején azzal keveredett.

5 Bányaföldtani adatok A kőrakáshegyi ereszke 247 irányban 22 -os lejtésű, hossza 197,3 m. 1,5 m vastag lejtőtörmelék alatt limonitos, bomlott biotitos gránit lép fel. Elegyrészei a kezdeti szakaszon jól felismerhetők, tovább a gránit fokozatos átmenettel tömött szövetűvé válik; ebben csak a nagyobb porfiros kvarcbeágyazások tűnnek ki. Feltűnő ez az első kovás ér mentén, ahol a korábbi szöveti bélyegek a gránitnak «aplit», «gránitporfir», «kvarcporfir» jelleget kölcsönöznek. Elhatárolásuk ritkán lehetséges, mert fokozatos átmenettel hol az egyik, hol a másik jelleg lép előtérbe. Az ereszkét uralkodóan ÉNy DK-i irányú vetőrendszer harántolja, amely a csalai nagy töréssel párhuzamos. E vetőrendszer a legfiatalabb (pannon pannon utáni) mozgások eredménye, amely elmetszi az ÉK DNy-i és É D-i törésrendszereket. A törésvonalak mentén többnyire breccsás öv alakult ki, amelyet kaolinos agyag és gránittörmelék tölt ki. Többnyire hasonló csapással jelentkeznek az ereszkében a kovás és fluoritos erek is. A fluoritos erek főként kőzetrések vagy kovás erek mentén rendeződnek; bennük a fluorit hintésként mutatkozik. A talpszint É-i, illetve D-i vágata azonos csapású törésvonal mellett agyagpalát, illetve palás kőzetet ért, amely a gránitos tömeget területileg jól lehatárolja. A tölcsérszerű gránitos tömegben érces, kovás telérek helyezkednek el. Jól megfigyelhető, hogy a tölcsér É-i szárnya helyenként kvarcosodott, kvarcerekkel átjárt ép biotitos gránitból áll,*amely a telérek mentén fokozatosan átalakul, kaolinosodik, majd tömött szövetű aplitos, gránitporfiros, kvarcporfiros kőzetbe megy át. A gránit mikroszkópi vizsgálata is fokozatos kőzetátalakuiás mellett tanúskodik, amelynek során kezdetben csak az oligoklászföldpát és kis mértékben a biotit, majd a pertites ortoklász és a biotit, a telérek szomszédságában pedig már az ortoklász és a biotit is teljes egészében átalakul, illetve reszorbeálódik. A íöldpátok kezdeti átalakulása szericitesedésben nyilvánul meg, ami a telérekhez közeledve erőteljesebbé válik, majd a következő fokozatban kaolinites halmazhoz vezet. A biotit az átalakulás kezdeti szakaszán az Fe++-nak és Fe+++-vé való oxidációja következtében világossárgára fakul, később Fe(OH)3 kiválás jelenik meg a hasadási irányok mentén, és végül a magnézium kilépése után muszkovit képződik. Ez az átalakulás a telérektől távolabbi részeken észlelhető, a telér közelében a biotit teljesen felemésztődik, és csak a helyenként megjelenő limonitos gócok jelzik a biotit egykori jelenlétét. A fővágat É-i részén a gránitos kőzet és a pala érintkezési határán erősen kovás, sávos kőzet látható, majd attól néhány m-re fluorittal erősen impregnált kaolinos telérrész mutatkozik. A tölcsér D-i részén a gránit mindenütt elbontott, ami a közvetlen szomszédságban lévő telér, illetve hidrotermális járatok hatásának tulajdonítható. A gránitos tömeget szegélyező palás kőzet itt nem típusos agyagpala (a felszínen nincs nyoma, ezt a térképen «?»jelzi), hanem minden bizonnyal erősen agyagosodott és széles pásztában húzódó milonitos övvel van dolgunk. Előtte néhány m-re 0,5 m hófehér és szürkészöld agyagkitöltés m utatkozik, amely termikus vizsgálat szerint kaolinitből és kvarcból áll. 8* 3/10 s 115

6 116 A talpszint vágatai legalább két, egymással párhuzamos telért harántoltak, amelyekből több vékony oldalág nyúlik ki. Utóbbiak ércesek és ércmentesek lehetnek. A szulfidos telérek vastagsága változó, helyenként 5 m szélességre kiöblösödnek. A két telér erősen földarabolt, részei egymástól elszakítva találhatók meg. Az elmozdult részeken ferde irányú lezökkenés és vonszolódás nyoma ismerhető föl, s így egyes telérrészek kb m-es szintkülönbséggel kerültek egymás mellé. Mikrotektonikai mérésekkel sikerült az elszakadt telérrészek összefüggéseit tisztázni. Egyedül a légakna körüli telérroncsok helyzete kérdéses még, amelyek a két telér között foglalnak helyet. Valószínűleg torlódásos szerkezettel van dolgunk, amelynél a telérrészek a két telérvonulat között mintegy összeköttetést létesítenek. A két főtelértől teljesen eltérő fölépítésű és szerkezetű, szulfidos ásványokban igen szegény teléreket ütöttek meg a déli keresztvágatban, ennek Dickil DTA görbe je. 2. ábra DK-i és ÉNy-i harántvágatában. Jellemző módon salband-mentesek, és a kovás telérkitöltés fokozatosan megy át az «aplitos», «kvarcporfiros» mellékkőzetbe. Vastagságuk erősen ingadozik, 0,6 m-es kihasasodás után néhány cm-es kovás érré zsugorodnak össze. Határozott csapásuk nincs, változó, kanyargó lefutásúak. A telér melletti anyakőzetben helyenként kissé zsíros tapintású, finoman pikkelyes, hófehér kitöltés található, amely termikus vizsgálat szerint dickitnek minősült (2. ábra). A dickit megjelenése azt jelentené, hogy az itteni telérek kifejlődése nagy hőmérsékletű rendszerben indult meg, ahol az érckoncentráció a műrevalósági értéket nem igen éri el. Ez arra m utat, hogy gyakorlatilag a mélységi kutatásoktól nem várhatunk nagyobb ércfeldúsulást. E telérrészek eltérő volta nem jelenti a 2 főtelértől való független képződést, hanem a minden bizonnyal mélyebb szinten megmerevedett és szerkezetileg magasabb szintre emelt roncsok feltehetően egy harmadik telér vonulatát jelzik. A teléreket körülölelő «gránitos» kőzet szövete «effuziv)) környezetben, vagy nem nagy mélységben megmerevedő magmáról tanúskodik. Az alapanyag mikrofelzites, benne a dihexaéderes és reszorpciós szegélyű kvarc

7 beágyazások gyakoriak. Az erősen kaolinosodott földpátok körvonalai csak elvétve figyelhetők meg. Színes elegyrész nincs. (I. tábla 3.) E kőzetszövet kialakulását háromféle elgondolással magyarázhatjuk: a) A tölcsérszerű kőzettömeg eredetileg gránit volt, amelynek központi része (a telérek szomszédságában) a hidrotermák hatására erősen átalakult, és aplitos, kvarcporfiros jelleget öltött. b) A központi rész eredetileg is a gránitot áttörő (feltehetően permkori) kvarcporfirból állt. Ez mintegy felszívta az érces oldatokat, amelyek mind az «anyakőzetet», mind pedig a gránitot fokozatosan alakították át. c) Legvalószínűbb, hogy gránitporfir-telérrel van dolgunk, amelynek a gránit felé eső határát a hidrotermális oldatok mosták el. A gránitos tömeg diszkordáns szinorogén képződmény, amelynek határait a későbbi erőteljes szerkezeti mozgások nagyrészt elmosták, tömegét pedig bonyolult összefüggésű rögökre darabolták föl. Szerkezet A mikrotektonikai mérésekből szembetűnően két törésrendszer adódik: egyik az uralkodó ÉK DNy-i, főként «táguló», a másik ezt metsző É N y DK uralkodólag «záró» rendszer. Az egyes mezőkben a csapásirányok ingadozása nem nagymértékű, ezek révén időbeli sorrendet rögzíteni nem lehet. Bizonyos, hogy az ÉN y DK-i (pontosabban NyÉNy KDK) törések az É K DNy-i rendszernél fiatalabbak. Az idősebb (ÉK DNy) törések kialakulási idejének megállapításában feltevésekre vagyunk utalva, minden bizonnyal karbon karbon utáni (varisztikus) irányok. Kizárólag ezeket a töréseket keresték fel az érces (szulfidos-fluoritos) n a to k is. ÉK DNy-i csapású a gránit és a pala tektonikus érintkezése is. Ez irányokat metsző NyÉNy KDK irányú törések kialakulása a mezozoikumtól (felső-kréta) jelenkorig tarth ato tt, illetve többször megújulhatott. Az irányok a pannóniai képződményeket is harántolták (csalai törés). Az érctest földarabolása túlnyomóan a fiatal pannon szerkezeti mozgásokhoz kapcsolódik. E bélyegek döntően kihangsúlyozzák az ércesedés harmadidőszakinál idősebb keletkezését, de egyben lényeges egyelőre meg nem oldott kérdést vetnek föl: megelőzte-e a palaburoknak gránittal való tektonikus érintkezése az érces oldatok feltörését vagy sem? A kérdés föltevése szorosan kapcsolódik a pátkai kutatás jövőjének kérdéséhez is. 1. Ha a két képződmény tektonikus érintkezése az ércesedésnél idősebb, úgy az ércesedés idején csak palafoszlányok boríthatták a gránitos tömeget, tehát komolyabb feldúsulás nem történhetett. 2. Ha a tektonikus érintkezés ércesedés utáni, úgy az érces oldatok behatolhattak a palába is, és a lezökkent palaburok még többé-kevésbé érintetlen érckifejlődést rejthet magában éppúgy, mint a gránit. A jelenleg feltárt telérek ennek megfelelően csak lepusztult telérgyökereknek bizonyultak. Az eddigi megfigyelések az utóbbi feltevés mellett tanúskodnak. 117

8 118 Ércesedés A pátkai telérek két csoportra tagolhatok: szulfidos és szulfidmentes, fluoritos telérekre. E kettő közül a szulfidos-kovás kifejlődés az uralkodó, az utóbbi alárendelt szerepű. A szulfidos-kovás telérekben az ércásványok fészkekben, hintve, ritkán a kovás alapanyag repedéseiben pókhálószerűen vagy a kovás telérkitöltést igen finom kolloidális eloszlásban feketére, feketésbarnára színezve jelennek meg. Az utóbbi, szintektonikus képződése során, helyenként palás szövetet öltött és így megtévesztően lidit benyomásátkelti. Д telér szerkezetileg egyveretű, ritmusos kiválási bélyegeket nélkülöző telértípus. Határozott vállap nem minden esetben fejlődött ki. A telér mellett néhány cm vastag kovás érkitöltések találhatók, amelyek túlsúlyban az ércesedés után, főként a fiatalabb (NyÉNy KDK), vagy alárendelten az újra nyíló idősebb (ÉK DNy) törésvonalak mentén alakultak ki. Ezek mindig ércmentesek. A szulfidos telérek egyetlen ércképző fázis termékei. Ércmikroszkóppal megállapított ásványos összetételük: szfalerit, galenit, kalkopirit, tennantit, tetraedrit, pirít, antimonit, fluorit, kalkozin, kovellin, azurit, malachit, cinnabarit, cerusszit, antimonokker. A paragenezis a rendestől eltérő. Az egyetlen ércképző fázisban, a kovakolloidban cink-ólom és kevés réz-arzén-antimon tartalm ú oldatok törtek fel, melyekből elsőnek szfalerit, majd galenit vált ki. Nagyobb hőmérsékleten a szfalerit szerkezetébe kisebb mértékben Cu++ és Fe++-ionok épültek be, melyek a hőmérséklet csökkenésével önálló ásványokká alakultak. Ez az átalakulás változó aszerint, hogy az arzén-antimon társoldatok szfaleritgócok közelében rekedtek-e meg. így a kiszorítási és a felemésztési képletek egész sora állt elő, amelyekkel a kiszorítás főként a szfalerit és kisebb mértékben a galenit rovására történt. A nagyobb hőmérsékleten a kalkopirit, kisebb hőmérsékleten a fakóérc, kalkozin, ritkán pirít helyettesíti a cink- és ólomszulfidot. A kalkopirit ritkán a szfaleritben vagy abba nyúló öblök alakjában mutatkozik, és itt a szfalerit belső reflexe gyengébb. Nyilván rácsszerkezeti átrendezéssel állunk szemben, amelynél a szerkezetnek kation szerint módosult típusa alakult ki. A szfalerit szegélyén helyenként kalkozinlebenyek észlelhetők, amelyek közvetlen képződése Fe-, As-, Sb-ionok hiányáról tanúskodik. Ezek elkülönítendők a kalkopiritből és fakóércből másodlagosan oxidáció hatására képződött kalkozinkovellintől melyek mindig az elsődleges ércszem peremén vagy repedéseiben lépnek fel, és a magasabb szinteken azurittá-malachittá alakultak át. A kalkopirit ritkább esetben szfalerittől független, igen apró szigetekben is megjelenik. Arzénes-antimonos oldatok jelenlétében, kalkopirithez hasonlóan, fakóérc vált ki. Olajimmerzióban végzett megfigyelések szerint ez főként tennantit, ritkán tetraedrit. Utóbbiban a másodlagosan kivált cinnabarit alapján schwatzit jelenlétét sejthetjük. A fakóérc a kalkopiritnél valamivel gyakoribbnak mutatkozik. A főteléren a PbS háttérbeszorulásá-

9 val helyi fakóérc-feldúsulások lépnek fel, amelyekben utóbbi a kalkopirit rovására kiszorítási képletben mutatkozik. Az egy fázisban történt fémfeldúsulás során tehát a kovakolloid megmerevedő üregeiben lévő egyenlőtlen összetételű ionos oldatok a hőmérséklet csökkenésével eltérő ásványcsoportosulásokba épültek be. A szfalerit többnyire apró szigetekben vagy helyenként nagyobb kristályos foltokban halmozódott fel, de az esetek túlnyomó részében igen finom eloszlásban itatja át a kovás alapanyagot. Erős sárga, sárgásbarna belső reflexe helyenként enyhe anizotrópiával párosul, amelynek okát eddig tisztázni nem tudtuk. E jelenség többnyire a szfaleritben dús fészkekben mutatkozik, ahol rovátkolt szegélyű, megnyúlt oszlopokban rendeződik el. Feltehetően «schalenblende»-féleséggel lehet dolgunk, ami a kristályosodás hőmérsékletére is némi felvilágosítást adhat. A szfalerit túlnyomóan marmatitos jellegű, ahol azonban helyenként igen ritkán a vas pirit alakjában önálló ásványként is megjelent. A galenit a szfalerithez hasonlóan apró kis szigetekben, a szfaleritet körülölelő koszorúban vagy jellegzetes kiszorítási képletekben jelentkezik. A kiszorítás kétféleképpen mutatkozik: szfaleritbe hatoló vékony erek, öblök alakjában és a cinkszulfidroncsokat felemésztő, összefüggő mezőkben látható. A gyakori galenitszigetek hullámos siklatást, zsugorodási szövetet árulnak el anélkül, hogy ez a bezáró kovaanyagban észrevehető volna. Ez a jelenség arra vall, hogy a galenit kristályosodása, kisebbmérvű tektonikai nyomás alatt, a kovás teléranyag teljes megmerevedése előtt következett be. Az antimonit megjelenése különálló, részben a régi aknából, részben pedig az ÉK-i telérvágat gránit- és palaérintkezéséről került elő. Az antim onittűk néhány mm-estől pár cm-es nagyságú kristályokból fölépített rostos halmazokban találhatók. Többnyire kissé zöldesszürke kvarc üregeiben, repedéseiben vagy abba beágyazva jelenik meg. Mikroszkópi vizsgálata a transzlációképes antimonit c tengely szerint előállt ikerlemezességét árulja el. Az antimonitkristályokat kissé sárgás bomlási termék szegélyezi, helyenként ki is tölti. Anyaga részletesebb vizsgálatra nem került, minden bizonnyal antimonokkerrel van dolgunk. Az antimonit eddigi megjelenése alapján függetlennek látszik az előző kovás-szulfidos telérektől, és feltehetően különálló ércképző fázis terméke. Az antimonittal azonos szerepe van a fluoritnak is, amely az esetek túlnyomó részében a szulfidos kovás telérektől függetlenül, hintésekben, kőzetréseket kitöltő erekben vagy kovás erecskékben mutatkozik. Utóbbi megjelenése metaszomatikus kiszorításos jellegű, amelynél a fluorit az előzőleg kristályosodásnak indult kovaanyag helyét foglalja el. A fluorit megjelenése szulfidos telérben csak elvétve észlelhető. A régi aknában a fluorit a telér repedéseit töltötte ki. Képződése szulfidos ércek kiválása után következett. A mellékkőzetben lévő fluoriterecskék előbbivel feltehetően egykorúak, ennek pontos eldöntését azonban csak a későbbi feltárási adatokból várhatjuk. A szulfidásványok kismérvű oxidációs átalakulása főként a magasabb 119

10 120 szinteken figyelhető meg. A galenit kezdődő cerusszitnyomokat, a kalkopirit kovellin-azurit-malachit átalakulási sorrendet mutat. A fakóérc az utóbbi átalakuláson kívül fellépő, kissé sötétsárga, porszerű bomlási terméke bindheimitnek gyanítható. Az oxidáció alárendelt szerepe a pátkai telérek elsődleges át nem alakult övét jelzi, ahol annak jelenlegi elemfelhalmozódása jelentős változás nélkül, nagyobb függőleges kiterjedésben is várható. A pátkai telérek elemcsoportosulása: szulfokalkofil-, részben oxikalkofil-jellegű. Az analitikailag megállapítható elemek csökkenő gyakoriság sorrendjében Zn,Pb, Cu, As, Ag, Sb. Ezek a már fölsorolt ásványtársulásban szulfidos kötésben jelennek meg. A színképelemzéssel kimutatható Cd, Ca, Sn (?), Bi az előbbi ásványok rácsaiba beépült elemek. Cd a szfaleritbe, Sn a szfaleritből szételegyedett kalkopirit rácsába épülhetett be (táblázat). A vegyelemzés adatait a következőkben foglaljuk össze: Ércdús szfalerit-telér a robbanóanyagraktárral szemben. (Elemző: Guzy K.-né Serényi E.) Z n... 26,50 % P b... 0,92 «C u... 0,05 «S... 14,59 «C ,04 «Oldh. mar ,87 «(ebből S i02 = 54,79%) 97,97 «Ennek átértékelt ásványos összetétele: szfalerit == 39,3 % galenit = 1,0 «pirít = 2,6 «kalkopirit + fakóérc = 0,2 «cerusszit = 0,3 «kvarc = 54,8 «R egyéb = 1,8 «100,0 «Az összes pátkai telérrészek paragenezisének gyakorisági sorrendje nagyjából az előzővel azonos. A telérek felső részén a galenit a szfaleritet meghaladó százalékban lép fel. A pátkai szulfidos kovás telérek teleptani helye a nagy hőmérsékleten (kata-mezotermális) megindult és közepes hőmérsékleten befejeződött mezo-epitermális kalkopirit-szfalerit-galenit-telepek között van. Az eddig föltárt és megelemzett pátkai telérek átlagos fémtartalma a következő: Zn = 2,48% Pb = 0,65% Ag = 5,25 g/t

11 121 II. SZŰZ VÁR A Ságihegy lösszel és pannóniai képződményekkel fedett abráziós tönkfelület, amelynek paleozóos alaphegységi kőzetei az É-i peremen, valamint a löszterület több m mély suvadásos és vízmosásos helyein kerülnek a felszínre. Az alaphegységet fölépítő gránitos és metamorf palás kőzetek érintkezése itt is tektonikus, csapásiránya a pátkaival azonos törésrendszerbe illik. Az egykori szűzvári malom közelében felszínre búvó kvarctelérben Vendl A. galenit, kalkopirit, illetve malachit 1 4 mm nagyságot elérő ásványait találta, amiből az eruptív eredetű gáz- és gőzexhalációk fontosságát állapította meg. Az érces kovás telér a gránit- és palahatár közelében helyezkedik el. A telér megkutatása J antsky B. javaslatára 1951-ben majdnem D-i irányú táró kihajtásával kezdődött. A kutatóvágat 10 m-en át szürke, szürkészöld, laza pannóniai homokban halad, amely meredek sík mentén tapad a gránittesthez. Ennek kőzete erősen kaolinos, biotitos, porfirosgránit (gránitit), amelybe keményebb, kevésbé kaolinos pászták iktatódnak. Helyenként a biotit olyan mértékben dúsul fel, hogy granodiorit, diorit benyomását kelti (harántvágatok). Esetenként a biotit kisebbnagyobb csomókban, foltokban slíresen is koncentrálódott. A kőzetváltozások éles határral vagy fokozatos átmenettel illeszkednek be, így a képződésbeli különbségek körvonalai nem vonhatók meg. Ez vonatkozik a kissé kvarcos, panidiomorf szövetű, valamint a gránitporfírra emlékeztető típusokra is, amelyek rendes szövetű gránitból fokozatos kifejlődésben követhetők. Az aplit éles határral lép fel, mindig telérjellegű. A kőzetek mikroszkópi vizsgálata hűen visszatükrözi a makroszkópi bélyegeket. A «rendes» gránittól (gránitit) granodiorit-jellegen keresztül a gránitporfirig számos átmeneti típus figyelhető meg, amelyek nemcsak szövetben, hanem ásványos összetételben is többé-kevésbé eltérnek. Az eugránitos szövet a biotit szaporodásával porfiros jelleget ölt, majd egyenletesen aprószemű (panidiomorf), kissé kvarcos típusba megy át. A biotit feldúsulása plagioklász földpát mennyiségének növekedését vonja maga után. Utóbbi között nagyobb (-f 10 körül) kioltási szög alapján oligoklásznál bázisosabb összetételű is akad. E szemek rendszerint zónásikerlemezes kifejlődésűek, ami a magma aránylag nem nagy mélységben történt,,gyors lehűlését tanúsítja. Az ortoklász földpát túlnyomórészt kaolinosodott vagy szericithalmazzá alakult át. Hasonló átalakuláson mentek át a plagioklászföldpátok is, melyek csak a kevéssé bontott kőzetben maradtak meg. A kvarc xenomorf szemcsékben mutatkozik, benne kétirányban elrendeződő gázzárványok mutathatók ki. A porfiros típus kvarca dihexaéderes, erősen reszorbeált szegélyű. A kvarc egy része, főként ahol szétseprűzése vagy a földpátkristályokat szegélyező fellépése megfigyelhető, utólagos kiválásnak tekintendő.

12 A biotit túlnyomóan zöld-zöldesbarna pikkelyekből áll. Zárványként cirkont, apatitot tartalmaz, ritkán pleokróos udvarokkal. Az erősen kaolinos övékben a felismerhetetlenségig lebontódott, limonitos csomók vagy kloritos foszlányok jelzik egykori helyét. Külön kell megemlékeznünk egy kb. 30 cm vastag pegmatit-telérecskéről, amely a szuífidos-kovás telér előtt (40 40 m) /ÉNy 70 csapásban metszi a tárót. Anyaga főként ortoklász, kvarc és valószínűleg biotitból származó nagyobb kloritpikkelyekből áll. Érintkezése a mellékkőzettel kissé elmosódó, de teléres megjelenésű. Az érces kovástelér /Ny 55 csapásban húzódik. Vastagsága változó, néhány cm és 0,50 m között ingadozik. Felépítése szimmetrikus, ami erősen kilúgozott, oxidálódott volta mellett is jól fölismerhető. A telérkitöltés szélén kalkopiritfészkek, ezt követőleg kissé gyantabarna szfalerithintések, a telér közepén az uralkodólag galenitből és alárendelt fakóércből álló fészkek jelennek meg (3. ábra). A kalkopirit rendszerint kovellinné azurittá malachittá, a galenit cerusszittá, ritkábban piromorfittá alakult át. Két utóbbi a kilúgozott galenit üregeiben fennőtt kristályokban vagy alaktalan csomókban jelenik meg. Apiromorfit halványzöld, főként (1010) forma alkotta oszlopos kifejlődésű, tűs halmazokból áll. A galenites-cerusszitos szakaszokon igen gyakori az azurit malachit cinnabarit és bindheimitszerű kitöltés, ami fakóérc jelenlétét sejtteti. A szulfidos kovás telért több, általában ÉNy 85 csapásirányú vetőrendszer darabolta fel és délkelet irányba csúsztatta el. Egy kisebb szögben eltérő (50 230/DK 85 ) törésvonal a telért eredeti csapásától DK irányban kb. 20 -kal billentette ki. A telér helyenként kivastagodó fluoritban fej nagyságú galenites tömböket tartalmaz, a déli szakaszon pedig a fluorit válik uralkodóvá. Afluoritos szakasz helyenként 1 m-t is meghaladó vastagságúra öblösödik ki, s túlnyomórészt «homoki vagy «murva»-szerűen morzsálódó, mállott kitöltésű. Az ép, kevésbé morzsálódó fluorit kisebb üregeiben fennőtt, hexaéderes kifejlődésű fluoritkristályok is megfigyelhetők. Afluoritos telért több É É K DDNy rendszerbe tartozó törésvonal darabolja el, a részek nem nagy elmozdulásával. A váj at vég előtt a fluoritos szakasz vető mentén kovás érbe megy át, amelynek folytatásában hintett galenit, ritkán fakóérc figyelhető meg. A telérkitöltés átváltása hasonló az É-i szakaszéhoz azzal a különbséggel, hogy a D-i részen a fluoritos öv szulfidércmentes. Ércmikroszkópi vizsgálat A szűzvári szulfidos érc összetétele meglehetősen egyhangú. Ásványos alkotórészei jellemző módon egymástól elkülönült szigetekben mutatkoznak, mintha Horn ugyanazon oldatból, egy fázisban jöttek volna létre. Szorosabb kapcsolatot csak a galenit és fakóérc esetében figyelhetünk meg, melyek egymást kiszorító képletekben jelennek meg. Kalkopirit néhány

13 123

14 124 /м-tól 1 2 mm nagyságú fészkekben található. Széleit többnyire kovellinből álló koszorú övezi, mely nyomokban azurittá malachittá alakult. Kalkopirithez hasonló megjelenésű a gyantabarna szfalerit is, ritkán a telér középső részén galenittel együtt felemésztési képet mutatva maradt meg. A szulfidércek közül galenit az uralkodó. Eddigi feltárásokban ép, kevésbé átalakult ólomszulfid alig található, csak a védettebb helyeken telérkvarcba vagy fluoritba beágyazva maradt meg, de itt is PÁTKA-SZŰZ VARI ÁSVÁNY-PARA6ENEZIS ÖSSZEHASONLÍTÓ TÁBLÁZATA észrevehetők az átalakulás kezdeti nyomai. A szénsavas oldatok hatására túlnyomórészben 4. ábra cerusszittá alakult át, az átalakulás a (100) szerinti hasadási lapok mentén indult meg, majd a cerusszit szivacsszerűen fokozatosan felemészti a galenitet. A határon néhány//vastagságban átmeneti termék m utatható ki, ami ólomszulfidból és feltehetőleg ólomhidrokarbonátból áll. A galenitet olajimmerziós vizsgálattal tetraedritnek bizonyult fakóérc követi, mint a szűzvári ércesedés zárótagja. Egészen alárendelt mennyiségű, helyenként kiszorítja a galenitet, A teljesen átalakult részeken azurittá malachittá kovellinné, bindheimit(?)-szerű anyaggá változott, majd acinnabarit porszerű, valamint gumós, cseppköves halmazai bizonyítják egykori jelenlétét, bár schwatzitot eddig nem sikerült kimutatni. Külön figyelmet érdemel az érc nemesfémtartalma. Érdekes módon mind a pátkai, mind pedig a szűzvári előforduláson hiányzik az arany. Geokémiai szempontból ez azzal lenne magyarázható, hogy a magma, vele azonos ionsugarú káliumtartalma kiszűrte. Az ezüsttartalom hovatartozását vizsgálati ténnyel igazolni nem tudtuk, minden bizonnyal részben a galenit, részben pedig a fakóérc rácsába épült be. Az oxidációs övben viszonylag földúsult, s helyenként a 240 g/t-át is elérte. Összehasonlításul a pátkai telérekkel a szűzvári előfordulás a kovásodás intenzitásában és egyes elemek nagyobb mennyiségi feldúsulásában különbözik. A pátkai teléranyag az uralkodó kovasav mellett szfalerit-

15 galenites, alárendelt kalkopirittel; a szűzvári fluoritos galenites típusú, a pátkainál valamivel több kalkopirittel. Különbség mutatkozik még a fakóérc módosulataiban, amennyiben a szűzvári tetraedrites, a pátkai pedig főként tennantitos jellegű. A két érces kifejlődés ásványparagenetikai összefüggéseit a 4. ábrán érzékeltetjük. 125 Elemzési adatok: 1. Oxidált érc a kerülővágatból. Elemző: Guzy K.-n é Serényi E. Pb = 73,97% Ásványok összetétele: й -» 'm 240 S,t - 6,59% ч - n o s cerusszit = 87,31 rn iq V i malachit = 1,34 So*. Z kvarc =...4> , ,00% 2. Galenitfészek a fluoritos telérben. Elemző: Guzy К -né S erényi E. Pb = 78,10% Ásványos összetétele: r,?' = (nem határozható meg) gelanit = 78i39% C Z 1ПГ1 cerusszit 12,28 rn Z о fakóérc = 0,36 vin Z Zoo malachit b i М egvéb = 0,14 100,441 % kvarc = 8,83 100,00% Színképelemzési adatokat lásd a mellékelt táblázaton. A szerkezeti viszonyok megállapításából az az általános teleptani kép rajzolódik ki, hogy a fluoritos öv kiemelkedett helyzetben van, a szulfidoskovástelérrészek viszont a széleken mélyebb szintre zökkentek le. A szerkezeti képből megállapítható, hogy a fluoritos öv magasabb, a szulfidos-kovás rész pedig mélyebb képződésű. A lezökkenés mértékétől függően a mélységi kutatásoktól a fluoritos öv szulfidos kifejlődésbe való átváltása várható. A szűzvári telérrendszer földarabolódása pannon előtti, sőt pannon utáni mozgások eredménye. Igen gyakori a telérkitöltésben a «fluorithömpöly», amit kovás-limonitos kötőanyag ragaszt össze és amiben börmelékes és lekerekített kvarcszemek is fölismerhet ők. A kevéssé földaratolódott fluoritos részek a pákozdi fluoritte^rtől eltérően kovasavban szegények, s csak nagyritkán észlelhető kvarckiválás a fiuorit (111) hasadása mentén. A galenitmentes fluoriltelér összetétele a következő:

16 126 Színképelemzési táblázat Zn Pb Ag Cd Hg Ce Sn As Sb Bi Mo \V V Li О a Au Mn Se Te TI Ba Fe Pátka telérvágat lősz. ny? ny (ny)? _ raktár Pátka telérvágat bet. -f-j- + (ny)?? (ny) (ny) (ny) 6,5 m Pátka II. telér, vágat + + +? (ny)? (nv) II. 6. bet. 4,5 Pátka, telérvágat bal- nyny?? bet. előtt Pátka j. telérvágat (ПУ) + (ПУ) (ny) (ny)? (ny) szfal. ér + Pátka, tel. anyag? (ny) (ny) ? ny? (n y ) (ny) (palában) Pátka ír. vág. II. be- ny? ny _ (ny)? tör. 15 m. j. fal Pátka ereszke 9,8 m.? ny _ ny? máll. gránit j fäl Pátka 182 m tel. -f (ny) (ny) (ny) _ (ny) anyag (ereszke) Szűz vár II. galenit. ny ny ny? ny nv? ny PbS HgS Szűzvár I. oxidációs? ny n y nv (nv) ny PbC03 termékek + J mai. az. uralkodó = + -f- gyakori = -{- gyenge nyom = (ny) sok = + + kevés ny bizonytalan =?

17 szint jobb harántvágac CaF2 = 60,36% GaC03 = 37,17 «S i02 = 2,50 «100,0 0 % A kalcit megjelenése a szűz vári telérnek a pákozdi (Tomposhegy) «központi ércesedéshez» való kapcsolata mellett tanúskodik, s mint ilyen genetikailag a pátkai szulfidos telérektől független, ércképző fázisban keletkezett. IRODALOM 1. F ö l d v á r i A.: A m o l i b d é n v e i e n c e i - h e g y s é g i e l ő f o r d u l á s á n a k t e l e p t a n i v i s z o n y a i. M. Áll. Földt. Int. Évi Jel. Beszámoló a vitaülésekről, J a n t s k y B.: A Velencei-hegység hidrotermális ércesedése. M. T. A. Műsz. Tud. Oszt. Közi Y e n d l A.: A Velencei-hegység geológiai és petrográfiai viszonyai. AM. Kir. Földt. Int. Évkönyve X X II. к. 1. f. Bp LA MINERALISATION HYDROTHERMALE DU RORD SEPTENTRIONALE DE LA MONTAGNE DE VELENCE V' Par J. Kiss Constitution géologique Schisfe argileux dschistenoduleuxcarboniferes inférieurs dévoniens (?). С/est une röche á texture touffue dönt les fissures sont remplies de segrégations quartzeuses syntectoniques et de cordons quartzeux tissés par de tourmaline brune verdátre d origine métamorphique á injections. Masse granitoide permo-carbonifere. Ses roches sont: gránit biotitique, aplite et gránit porphyrique. II est trés difficile de délimiter les trois sortes de roche, car les caractéristiques qui les distingueraient se fondent par des transitions graduelles. Du point de vue de la texture, de mérne que du point de vue de la composition chimique, on peut bien suivre la série des métamorphoses au cours desquelles le gránit biotitique est devenu aplite, puis gránit porphyrique, et, enfin porphyre quartzeux. Dans cette succession, l oligoclase, puis la biotite et finalement Forthoclase étaient tout-á-fait résorbées et la roche prenait graduellement une texture effusive. La mátamorphose est accompagnée par une silicification forte et, par endroits, se présentent des inprégnations de fluorite. Formations de tóit: sable pannonién, série de grés et sable á loess qui git sur celle-ci.