Kiegészítve az elmúlt négy esztendő fontosabb eseményeinek felsorolásával

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kiegészítve az elmúlt négy esztendő fontosabb eseményeinek felsorolásával"

Átírás

1 A BUDAPESTI ÉS PEST MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ELNÖKSÉGÉNEK ÉVI TÁJÉKOZTATÓJA Kiegészítve az elmúlt négy esztendő fontosabb eseményeinek felsorolásával A MÁJUS 6-I KÜLDÖTTGYŰLÉSRE

2 BUDAPESTI ÉS PEST MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ELŐSZÓ mottó: a mérnökök kreativitása, alkotóképessége az ország fejlődésének záloga 1. Bevezetés A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara a legnagyobb területi mérnöki kamara köztestület. A köztestület fogalmát minden köztestületre vonatkozóan a PTK a (1959. IV. törvény) szabályozza. A köztestületet önkormányzattal és nyilvántartott tagsággal rendelkező szervezet, amelyet törvény hoz létre. Ennek megfelelően: az önkormányzatiság, amely azt jelenti, hogy a köztestület önálló belső szervezeti rendje alapján dönt a köztestület irányításáról, illetve szervezi a tagság működését. A köztestület közfeladatot lát el, ami azt jelenti, hogy általános társadalmi célok megvalósítását foglalja magában tevékenysége. A kamarai törvény (1996. évi LVIII.) részletezi a kamara közfeladatait. A kamarai törvény célja, hogy a mérnöki és építészeti tevékenység gyakorlásának engedélyezését és felügyeletét az államigazgatásból a szakma önkormányzatával működő, a Ptk ának alapján álló köztestülethez telepítse át. Ez a szabályozás ahhoz a jogalkotási folyamathoz kapcsolódik, amely az önálló szellemi tevékenységet folytatók jogállását a piacgazdaság követelményeihez igazítja. (A hazai előzményekhez tartozik az ügyvédi, a közjegyzői, az orvosi, a gyógyszerészeti és a szabadalmi ügyvivői kamarák köztestületként való létrehozása.) A hazai, a nemzetközi és az Európai Közösségi gyakorlat azokban a szakmákban hozott létre köztestületi hatáskörrel működő szakmai kamarákat, amely tevékenységekre elsősorban az jellemző, hogy individuálisak, azaz a tevékenységet a szakember (pl. mérnök, építész, ügyvéd, orvos stb.) alapvetően maga folytatja és eredményét személyes képessége, munkája határozza meg; a megbízó (ügyfél) és a szakember között bizalmi viszonyt feltételez; a tevékenység jelentős élet és vagyonbiztonsági, környezeti, erkölcsi, anyagi illetve kulturális értékhez kapcsolódik. 2

3 A törvény szerint a mérnöki tervezői illetve szakértői tevékenység csak kamarai tagsági viszony keretében végezhető. A kötelező tagság lehetővé teszi azt, hogy a kamara a hivatás etikai és szakmai normáit megállapítsa, és azoknak érvényt szerezzen. E normaalkotás a kamara önkormányzati hatáskörébe tartozik, azaz ebben az esetben önigazgatás útján is érvényesül a köztestületi jelleg. A törvény abból az alapelvből indul ki, hogy az önigazgatás a döntéshozók szakmai és helyi ismereteinél fogva hatékonyabb, mint az állami irányítás. Az önigazgatás az a módszer, amellyel a kamarai feladatok megvalósíthatók, a kamarai önkormányzat adja az alapot a közhatalmi jellegű jogosítványok gyakorlásának. Ezért a kamara területi elven épül fel, átfogva az ország egészét. A területi kamarák országos kamarát hoznak létre. A kamara közfeladatainak ellátása érdekében szolgáltatásokat nyújthat tagjai részére. A kamara e szolgáltatásaira is vonatkoznak azok a korlátozások, amelyeket a köztestületek üzletszerű tevékenységére a Ptk. megállapít. A köztestület vagyonával önállóan gazdálkodik, gondoskodik értékének megőrzésérő, egyébként üzletszerű gazdasági tevékenységet nem folytathat. A mérnöki kamara (általánosságban) A kamarák közfeladatai körében: közfeladatokat, érdekképviseletet, önigazgatási feladatokat lát el. A kamara feladatainak ellátása során a szakminisztériumokkal, önkormányzatokkal, kamarákkal és más köztestületekkel való kapcsolata és együttműködése elengedhetetlen feltétel. a nemzetközi szakmai előírásokkal összhangban lévő módszertani útmutatók, segédletek, irányelvek, kamarai szabályzatok (etikai kódex, versenyszabályzat) kidolgozásával és közreadásával elősegítik a mérnöki és építészeti tevékenység fejlődését, véleményezik a szakmai illetékességüket érintő felsőoktatási képzési, illetve továbbképzési célokat és azok tartalmát, a képesítési követelményeket, továbbá az adott felsőoktatási intézménnyel való kölcsönös megállapodás alapján részt vesznek ezek végrehajtásában, közreműködnek a szakmai illetékességüket érintő műszaki szabályozási, szabványosítási, akkreditálási és minőségügyi tevékenységben, közreműködnek a mérnöki és építészeti tevékenység minőségellenőrzési rendszerének kialakításában, és elősegítik annak alkalmazását, szervezik a fiatal mérnökök és építészek szakmai gyakorlati képzését, elősegítve az önálló tevékenységre, a szakmai jogosultság megszerzésére való felkészülésüket, tagjaik érdekében együttműködnek egymással, valamint más szakmai, illetve gazdasági kamarákkal, jogosultak a kamarai tagsághoz szükséges olyan felsőfokú szakképesítések elfogadására, amelyek jogszabályban nem meghatározottak, illetve amelyek szakiránya honosítási vagy szakképesítési elismerési eljárással nem határozhatók meg egyértelműen; 3

4 A kamarák szakmai feladatellátásában képviselik a mérnöki, illetve építészeti tevékenységet folytatók érdekeit elősegítik a mérnöki tevékenység társadalmi elismertségének javítását, figyelemmel kísérik és értékelik a különböző vállalkozási és szervezeti formák működését, tájékoztatják a mérnököket az aktuális szakmai kérdésekről, a pályázatokról, az ösztöndíjakról, a szabad állásokról, együttműködnek a mérnöki, illetve az építészeti tevékenységet érintő kérdésekben az országgyűlési és kormányszervekkel, kapcsolatot tartanak más országok szakmai szervezeteivel, szakmai kérdésekben együttműködnek a kapcsolódó tudományos egyesületekkel, illetve azok szövetségeivel, véleményezik a mérnökök kamara által képviselt szakmai érdekeket érintő jogszabályok tervezeteit, a kamarák szakterületeit érintő előterjesztések esetében az illetékes kamarának véleményezési és kezdeményezési joga van. 2. A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara ismertsége, arculata A Budapesti és Pest megyei Mérnöki Kamarának a Magyar Mérnöki Kamara általános törekvésein túl azzal összhangban önállóan is részt vesz a szakmai közéletben. Eszközei: o Kapcsolatfelvétel és állandósított együttműködés megteremtése az illetékes minisztériummal. o Kapcsolatfelvétel a civil szervezetekkel, együttműködő partneri és vitapartneri minőségben egyaránt. o Állásfoglalások megfogalmazása vitatott szakmai, szakma-politikai kérdések esetén. Ehhez a szakma tekintélyeiből alkalmankénti ad- hoc grémiumok létrehozása. 3. A BPMK alaptevékenysége, érdekérvényesítő, minősítő munkája A BPMK (területi kamara) tevékenységének végső célja az adott szakmai terület (ágazat) mérnöki munkáihoz az elvárható szakmai, jogszabályi, szabályozási és szellemi háttér létrehozása, illetve a létrehozásban játszott meghatározó, koordinatív szerep. Eszközei: o Jogszabály-alkotási folyamatba való érdemi bekapcsolódás a véleményezés és javaslattétel fázisában. o Jogszabályi katalógus létrehozása, azok összefüggéseinek bemutatásával.(segédletek) o Ellenőrzési jog érvényesítése o Önkormányzatokkal való kommunikáció feltételeinek megteremtése. 4

5 TARTALOMJEGYZÉK I. A BUDAPESTI ÉS PEST MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ELNÖKSÉGÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA (elmúlt négy év eseményeivel) 1. A BPMK FELADATAI 2. A BPMK STATISZTIKAI ADATAI 3. A BPMK TISZTSÉGVISELŐI 4. A BPMK ELNÖKSÉGÉNEK TEVÉKENYSÉGE 5. A BPMK ÁLTAL LÉTREJÖTT FEJLESZTÉSEK 6. A BPMK KAPCSOLATAI 7. A BPMK ÁLTAL SZERVEZETT, ILLETVE TÁMOGATOTT RENDEZVÉ- NYEK 8. MÉRNÖK SZEMMEL AZ ÚJ SZÉCHENYI TERVRŐL 9. AZ ORSZÁGOS ÉPÍTÉSÜGYI FÓRUM 10. A BPMK SZAKCSOPORTJAI 11. A BPMK ÜGYFÉLSZOLGÁLATA 12. A TOVÁBBKÉPZÉSI FELADATOK 13. A BPMK MINŐSÍTÉSI TEVÉKENYSÉGE 14. A KITÜNTETETTEK II. III. A BPMK ETIKAI FEGYELMI BIZOTTSÁGÁNAK BESZÁMOLÓJA A BPMK FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK BESZÁMOLÓJA IV. MELLÉKLETEK 1. VÁLOGATÁS FŐBB SAJTÓ MEGNYILVÁNULÁSAINKBÓL 2. KAMARAI TEVÉKENYSÉGEK A REÁLGAZDASÁG FEJLESZTÉSE ÉR- DEKÉBEN 3. AZ ANYAGMOZGATÓGÉP, ÉPÍTŐGÉP ÉS FELVONÓ SZAKCSOPORT BE- SZÁMOLÓJA 4. AZ EGÉSZSÉGÜGYI MŰSZAKI SZAKCSOPORT BESZÁMOLÓJA 5. AZ ENERGIAHATÉKONYSÁGI SZAKCSOPORT BESZÁMOLÓJA 6. AZ ÉPÜLETGÉPÉSZ SZAKCSOPORT BESZÁMOLÓJA 7. GEODÉZIA ÉS GEOINFORMATIKAI SZAKCSOPORT BESZÁMOLÓJA 8. A GÉPÉSZETI SZAKCSOPORT BESZÁMOLÓJA 9. A TARTÓSZERKEZETI SZAKCSOPORT BESZÁMOLÓJA 10. A VÍZGAZDÁLKODÁSI ÉS VÍZÉPÍTÉSI SZAKCSOPORT BESZÁMOLÓJA 11. A MÉRNÖKI KAMARA SZEMPONTJÁBÓL A LEGFONTOSABB JOGSZA- BÁLYOK JEGYZÉKE 5

6 I. A BUDAPESTI ÉS PEST MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ELNÖKSÉGÉNEK BESZÁMOLÓJA 1. A BPMK FELADATAI A. Kamara jövője, stratégiai kérdések - Kamarai tagok számának gyarapítása - Mérnökök megbecsülésének fokozása - Kamarai munka feltételeinek javítása B. Kapcsolatok - MMK és tagozatok - Területi mérnöki kamarák - BPMK szakcsoportok - Állami szervek, Magyar Országgyűlés, Minisztériumok, Főhatóságok - Önkormányzatok, hatóságok - Társkamarák területi szervei (Építész, Vagyonvédelmi, Igazságügyi Műszaki) - Társadalmi szervezetek (MTESZ és egyesületei) - Közép-Magyarországi oktatási intézmények - Médiakapcsolatok (Mérnökújság, szakmai folyóiratok, napilapok, TV, MTI) - Cégek (tervező, szakértő, kivitelező, üzemeltető, különösen minőségügyi kérdések) - Külkapcsolatok (határon túli mérnökök) - Egyéb kapcsolatok C. Jogi kérdések - Jogszabályok (új, javaslatok változtatásokra) - Szabályzatok (tervezésre, szakértésre, műszaki ellenőrzésre, felelős műszaki vezetésre) - Nyilvántartások (névjegyzék) - Dokumentálás D. Gazdasági kérdések - Kamara gazdálkodása - Kamara beruházásai - Bér és tiszteletdíj - Támogatások - Pályázatokon részvétel E. Képzés, továbbképzés - Alapképzések (diplomadíj, bírálatok, díjátadás szervezése) - Továbbképzések (kötelező és szabadon választott) - Oktatási intézmények felé javaslatok - MMK felé javaslatok - Szakmai ismeretekhez hozzáférés (folyóiratok, könyvek, Internet, szabványok) F. Személyi kérdések - Kiemelkedő tevékenységet végzők megbecsülése - Képviselet véleményező/döntéshozó testületekbe - Kitüntetésekre javaslatok - Mandátumok - Jelölés küldötteknek, tisztségviselőknek (pl. tagozatokhoz, MMK-hoz) - Személyes adatok védelme - Etikátlan viselkedés visszaszorítása G. Rendezvények - Elnökségi ülések - Kihelyezett ülések - Mérnökbálok - Műszaki Értelmiség Napja - Szakmai, mérnöki rendezvényekre figyelem felhívása H. Egyéb témák - Mérnökség történeti kérdései, műszaki emlékek, múzeumok, hagyatékok - Szereplések, reklámok 6

7 FŐ 2. A BPMK STATISZTIKAI ADATAI A BPMK taglétszáma alapján továbbra is a legnagyobb a területi mérnöki kamarák között. A budapesti tagok kerületi bontásban: Kerület szerint 2009 (fő) 2010 (fő) I. kerület 216 I. kerület 218 II. kerület 807 II. kerület 832 III. kerület 571 III. kerület 610 IV. kerület 280 IV. kerület 260 V. kerület 114 V. kerület 121 VI. kerület 125 VI. kerület 123 VII. kerület 164 VII. kerület 184 VIII. kerület 175 VIII. kerület 196 IX. kerület 209 IX. kerület 259 X. kerület 137 X. kerület 140 XI. kerület 1005 XI. kerület 1078 XII. kerület 570 XII. kerület 607 XIII. kerület 352 XIII. kerület 402 XIV. kerület 518 XIV. kerület 519 XV. kerület 211 XV. kerület 214 XVI. kerület 288 XVI. kerület 295 XVII. kerület 207 XVII. kerület 218 XVIII. kerület 240 XVIII. kerület 247 XIX. kerület 150 XIX. kerület 155 XX. kerület 139 XX. kerület 144 XXI. kerület 141 XXI. kerület 150 XXII. kerület 269 XXII. kerület 305 XXIII. kerület 50 XXIII. kerület 53 Összesen: 6995 Összesen: 7330 BUDAPESTI MÉRNÖKÖK KERÜLETI BONTÁSBAN XI. kerület II. kerület 402 III. kerület XII. kerület XIV. kerület XIII. kerület XXII. kerület XVI. kerület IV. kerület IX. kerület XVIII. kerület I. kerület KERÜLET XVII. kerület XV. kerület VIII. kerület VII. kerület XIX. kerület XXI. kerület XX. kerület X. kerület VI. kerület V. kerület XXIII. kerület 7

8 FŐ Tagdíjfizető tagok száma (változás az előző évekhez képest): Év BPMK tagdíjfizető létszáma (fő) Változás előző évhez (fő) TAGDÍJFIZETŐ TAGOK A BPMK-BAN ÉV A tagdíjfizető és a regisztrált létszám között különbség van. Ennek oka, hogy csak két éves tagdíjfizetési elmaradás után töröljük nyilvántartásunkból azokat, akik időközben nem pótolják - figyelmeztetés ellenére - elmaradásukat, illetve néhány tagunk átmenetileg szünetelteti tagságát. Kamarai tagok: 2007 elején: 8324 fő, 2010 elején: 9345 fő és 2011 elején: 9525 fő A változás oka: Felvettek száma: 420 fő Törlésre kerültek, elhunytak, áthelyezettek: 240 fő Tagságukat szüneteltetők: 550 fő 8

9 LÉTSZÁM fő A tagozatok szerinti megoszlás: A BPMK TAGOZATI MEGOSZLÁS Építési Tartószerkezeti Épületgépészeti Hő- és villamosenergetikai Közlekedési Elektrotechnikai Vízgazdálkodási és Vízépítési Gépészeti Környezetvédelmi Gáz- és olajipari Anyagmozgatói Hírközlési és informatikai TAGOZAT NEVE Geotechnikai Geodéziai Munkabiztonsági Vegyészmérnöki Egészségügyi-műszaki Szilárd-ásványbányászati Agrár 88 A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara által nyilvántartott felelős műszaki vezetők és műszaki ellenőrök adatai: év év Nyilvántartottak száma: fő fő Ebből mérnöki kamarai tag: fő fő Új engedélykérelem: 810 fő 621 fő Engedélyhosszabbítás: 761 fő 879 fő Beruházást lebonyolítói jogosultság kérelem: 68 fő Energiatanúsító: 268 fő 9

10 3. A BPMK TISZTSÉGVISELŐI ( ) Elnök: Alelnökök: Elnökség tagjai: Felügyelő Bizottság elnöke: Etikai-fegyelmi Bizottság elnöke: Titkár Kassai Ferenc Dr. Bende Zoltán Dr. Chappon Miklós Dr. Mecsi József Dr. Csorja Zsuzsanna Dr. Dulácska Endre Dr. Kajtár László Dr. Kontra Jenő Dr. Korda János Dr. Kovács Oszkár Dr. M. Csizmadia Béla Némethy Zoltán Reich Gyula Schulek János Dr. Zsebik Albin Bocsák István Dr. Visontai József Dr. Ronkay Ferenc A kamara tizennégy évvel ezelőtti vezetése teljesen kicserélődött, a folytonosságot csak két személy: Kassai Ferenc és Dr. Mecsi József jelenti. A évi küldöttgyűlésen a BPMK elnökének Kassai Ferencet választották meg. A 2009-es évben Reich Gyulát megválasztották a Vízgazdálkodási Tagozat elnökévé. Ennek következtében lemondott elnökségi tisztségéről, ami ig tartott. A BPMK elnökségi tagságot ig Dr. Korda János korábbi elnökségi póttag vette át. 10

11 A BPMK elnökei: Kassai Ferenc ( ) Dr. Scharle Péter ( ) Andor Béla ( ) Dr. Hajtó Ödön ( ) Dr. Vér Tibor ( ) Dr. Mihailich Győző ( ) Dr. Kossalka János ( ) Dr. Hermann Miksa ( ) A kamara korai időszakának vezetői: Dr. Zielinski Szilárd (1924. március április 28.) Hollán Ernő ( ) kezdeményezésére 1867-ben a kiegyezés évében alakult meg a Magyar Mérnök Egyesület, későbbi nevén Magyar Mérnök- és Építész Egylet. Az alakuló Budapesti Mérnöki Kamara amely országos hatáskörrel rendelkezett március között tartotta első közgyűlését. 11

12 4. A BPMK ELNÖKSÉGÉNEK TEVÉKENYSÉGE Az elnökségi ülések Az elnökség az előző évekhez hasonlóan rendszeresen, havonta ülésezik, (augusztus kivételével) 11 rendes ülést tartva, valamint 4-5 alkalommal rendkívüli ülést tart, hogy az előírt határidőig a válaszokat meg lehessen adni. Az elnökségi ülések majdnem mindig a hónap első hétfőjén délután kerültek megtartásra, az éves ütemterv szerint. Továbbá az elmúlt négy évben évente átlagosan 1-2 kihelyezett ülésre illetve szakmai napra is sor került, Cegléd (2010) Százhalombatta, Mol Dunai Finomító (2010) Pilisvörösvár, Budakeszi (2009) Kvassay-zsilip budapesti központi szennyvíztisztító telep, ferencvárosi szennyvízátemelő, budafoki új víztorony (2008) Dunakeszi, M0-ás körgyűrű épülő északi Duna-híd (2008) Gödöllő, SZIE (2007) Elnökségi ülések napirendi pontjai minden alkalommal: 1. A BPMK előző elnökségi ülése óta történt események 2. Tagfelvételek, beszámoló a jogosultsági ügyekről és a BPMK Minősítő Bizottságának tevékenységéről 3. Aktuális feladatok és egyebek május 28. (péntek) BPMK Küldöttgyűlés június 7. Kamarai feladatok áttekintése, a küldöttgyűlések tapasztalatai alapján Kamaránkat érintő jogszabályok Gazdasági kérdések július 5. Szakmai nap előkészítése Együttműködés, külkapcsolatok Stratégiai kérdések Jogszabályi változások szeptember 6. Szakcsoportok helyzete Félévi gazdasági helyzet Szakmai nap programjának véglegesítése október 5. Szakmai nap november 8. A diplomaterv és szakdolgozat pályázat tapasztalatai. A évi BPMK munkaterv előkészítése Kapcsolatok december 6. Évzárás A évi munkaterv elfogadása Mérnökbál 12

13 2011. január 10. Évkezdés Kamarai tagságnak kiküldésre kerülő anyagok Mérnökbál szervezése Jogszabályi változások február 7. Kitüntetési javaslatok tiszteletbeli tagságra, örökös tag és Hollán Ernő kitüntető címek odaítélésének előkészítése Önkormányzati kapcsolattartók beszámolója A BPMK küldötteivel kapcsolatos jelölő bizottság beszámolója A BPMK választott tisztségviselőivel kapcsolatos jelölő bizottság megválasztása A BPMK EFB elnökének beszámolója a évről március 7. A BPMK küldöttgyűlési anyagok előkészítése A BPMK választott tisztségviselőivel kapcsolatos jelölő bizottság beszámolója A év gazdasági adatai Örökös tag és Hollán Ernő kitüntető címek odaítélésének véglegesítése Szakcsoporti beszámoló április 4. MMK küldöttgyűlésével kapcsolatos feladatok A BPMK küldöttgyűlési anyagok véglegesítése Média szereplések, sajtó május 6. (péntek) BPMK Küldöttgyűlés Az elmúlt időszakban a korábbi gyakorlatoknak megfelelően a BPMK Budapesten és Pest Megyében is tartott kihelyezett elnökségi üléseket és szakmai napokat. Cegléd (2010) A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara szakmai napjára márciusában került sor. A rendezvényen jelentős számban jelentek meg a városban és környékén lakó mérnökök. A szakmai napra a városháza dísztermében került sor. A témák ez alkalommal: Energetika (termálvíz-hasznosítás, épületenergetika, kistérségi energiagazdálkodás) Közlekedés (a vasút helyzete) Hatósági ellenőrzések A résztvevők koszorúzták a Kossuth-, és Széchenyi-szobrot. 13

14 Százhalombatta (2010) A BPMK szakmai napja novemberben, Százhalombattán, a MOL Dunai Finomítójában valósult meg. Galambos László a Mol Dunai Finomítójának igazgatója mutatta be a százhalombattai gyáróriást. A szakmai nap keretein belül a mérnöki kamara tevékenységének ismertetése a MOL Dunai Finomító - Finomítás Technológiájának bemutatása, valamint a gyárlátogatás történt. Visszatekintés az elmúlt négy év BPMK kihelyezett üléseiről. Pilisvörösvár és Budakeszi (2009) A BPMK szervezésében, novemberben megrendezésre került szakmai nap eseményei két fő helyszínen zajlottak. A szakmai konferenciának a Pilisvörösvári Művészetek Háza adott otthont, melynek témája, az Észak-budai régió közlekedése volt. A második helyszín, Budakeszi városának Polgármesteri Hivatala volt, ahol szakmai megbeszélés zajlott a BPMK elnöksége és Budakeszi városának képviseletében. 14

15 Fővárosi Központi szennyvíztisztító telep (2008) A BPMK elnöksége 2008 őszén a vízgazdálkodás aktuális kérdéseibe nyert betekintést. A Központi szennyvíztisztító telep EU - támogatással épült mintegy 29 hektáros területen. Működése gyökeresen megváltoztatja, hogy a szennyvíz a Dunába kerüljön, tehát a beruházás célja a folyó vízminőségének védelme. Az ülésen tájékoztató hangzott el a Budapesti Központi Szennyvíztisztító telep építéséről, majd a résztvevők megtekintették a Kvassay-zsilipet. Később rövid tájékoztatóra került sor a Ráckevei-Soroksári Duna-ág vízgazdálkodásáról. Ezután a Ferencvárosi szennyvízátemelő (a régi telep és az új létesítmények) bemutatása történt. A Budafoki új víztorony megtekintésével ért véget a szakmai nap. Dunakeszi (2008) A BPMK elnöksége 2008 tavaszán szakmai napot tartott Dunakeszin. A szakmai nap keretein belül megtekintették az M0-ás körgyűrű épülő északi Duna-hídját, majd Dunakeszin a helyi önkormányzat képviselőivel együttműködési megállapodást írt alá Kassai Ferenc a BPMK elnöke. Tekintettel hogy az Új Magyarország Fejlesztési Tervben a szakmai elképzeléseknek legalább 50%-át a helyi önkormányzatok kezdeményezésére kell megtörténnie. Ezen a napon történt Bocsák István kapcsolattartó megbízólevelének átadása is. 15

16 Gödöllő (2007) A gödöllői kihelyezett ülésre 2007-ben került sor. A helyi mérnökök, jelentős szerepet töltenek be az itt megtelepedett világcégek tevékenységében, valamint az oktatásban. Az ülés fő témája a közlekedési koncepció a gödöllői térségben valamint az együttműködés további fejlesztése érdekében a Szent István Egyetem és a BPMK együttműködési szerződése, amelyet Dr. Beke János a SZIE Gépészmérnöki kar dékánja és Kassai Ferenc BPMK elnöke írt alá. A szerződést aláíró felek megállapodtak egymás tevékenységének támogatásában, a mérnöki munka színvonalának megtartása, illetve emelése érdekében. 5. A BPMK ÁLTAL LÉTREJÖTT FEJLESZTÉSEK A BPMK központi bejáratánál az akadálymentes közlekedést megvalósítottuk. Számítástechnikai fejlesztések ( ) A több éves számítástechnikai rendszerünk további átalakítása nem volt megoldható, ezért a BPMK 2006 tavaszán pályázatot írt ki egy új információtechnológiai rendszer kialakítására. az országos rendszer által igényelt adatokat szolgáltatja: (pl.: országos névjegyzék kamarai honlaphoz) összehangolható más mérnöki kamarák rendszereivel A nyertes pályázatot benyújtó cég 2004-ben alakult, teljes egészében magyar magántulajdonban van. Minőségbiztosítási rendszerrel rendelkezik. Javasolták egy Linux, PHP, MySQL platform választását. Vállalták a tesztelési időszak során a garantált és azonnali rendelkezésre állást. A projekt zárásáig a fejlesztés végrehajtásáról magyar nyelvű teljesítési jelentést készítenek, valamint átadják a projekt során elkészített program magyar nyelvű fájljait. A vállalkozói díj tartalmazza a forráskód átadását, a tulajdonjogokról történő lemondást és a teljes körű titoktartási kötelezettség vállalását. Az új számítástechnikai rendszer gyakorlati alkalmazása 2007-ben elkezdődőtt. Folyamatos jogszabályi változások (pl.: új jogosultsági kódok bevezetése; bejelentési kötelezettséggel bíró szakterületek nyilvántartása) illetve a felmerülő felhasználói igényeknek megfelelően további változtatások történek. 16

17 A Ferenc krt.-i iroda felújítása (2010) Az iroda felújítása indokolttá vált a fellépő műszaki problémák és a jövőbeni hasznosítás miatt. Az iroda részben év végén kiadásra került, ezáltal az állandó jelenlét biztosítottá vált. Másik részét irataink tárolására használjuk. A szellőzőrendszer átalakítása (2010) A megnövekedett igények miatt szellőztető berendezést nagyobb teljesítményűre kellett átalakítani ugyanakkor az energiatakarékos üzemmódra is be lehet állítani. Előző években történt fejlesztések A tanácsterem kibővítése (2009) A tárgyaló melletti, korábban raktárként használt helységet a tárgyalóteremmel egybenyitva alakítottuk át. Az így létrejött nagyobb helyiséget célszerűen lehet használni nagyobb létszámú összejövetelek alkalmával. A továbbképzések jelentős számban itt valósulnak meg. A tanácsterem igény szerint két részre is bontható. Kártyaolvasó berendezés (2008) Kamarai tagjaink kényelmét szolgálja, hogy 2008-tól bankkártya leolvasó alkalmazásával helyben is befizethetővé váltak a tagdíjak és eljárási díjak, a csekkes és az átutalásos megoldás mellett. Bankkártyás fizetés esetén a pénzügyi részleg a számlát azonnal kiállítja. 17

18 A BPMK új ügyfélszolgálata (2008) A BPMK megnövekedett feladatainak megoldása érdekében az ügyfélszolgálatot át kellett szervezni. A kamarai tagjainkkal való közvetlen kapcsolattartás a Felelős Műszaki Vezetők és a Műszaki Ellenőrök nyilvántartása, a továbbképzéssel kapcsolatos feladatok ellátása miatt a Kamara ügyintézői létszámának bővítése vált szükségessé. A szükséges iratanyagok elhelyezése és a megnövekedett ügyfélforgalom indokolttá tette az újabb terület szükségességét. Az Angyal utcai irodaházban a földszinten mintegy 150 m 2 területen helyezkedik el. Az ügyfélszolgálaton építészeti kialakítást követően belsőépítészeti szempontoknak megfelelő pultrendszer került kialakításra (egyablakos ügyintézői rendszer). A kialakításért az ügyfeleink a dolgozóink valamint a felügyeleti hatóságok is elismerésüket fejezték ki. MMK (2007, 2010) Feladatainak bővítése miatt létszámot kellett növelni. Ezért korábbi székhelye a Ferenc krt. -i iroda szűknek bizonyult. A BPMK szervezésében (2007) kialakított Angyal utcai második emeleti iroda tanácstermet is tartalmaz, ami lehetővé teszi a szakmai tagozatok valamint a Kamarai szervezetek üléseinek helybeni lebonyolítását, valamint a jogosultsági vizsgát. A recepcióbővítésre és ez által az alapterület növelésére évben került sor. 6. A BPMK KAPCSOLATAI Kamaránk a MMK teljes tagságának több mint felét soraiban tudó mérnöki köztestület; igen kiterjedt és sokrétű kapcsolatokkal rendelkezik. A működés és szervezettség szempontjából legfontosabbak: - a kamarai belső kapcsolatok az országos szervekkel, a területi kamarákkal és a tagozatokkal, - a megkülönböztetett figyelmet érdemlő, más köztestületekkel, társadalmi és civil szervezetekkel ápolt kapcsolatok, - továbbá az ország, a mérnökség és a Kamara érdekeit szolgáló parlamenti és kormányzati szakmai kapcsolatok. 18

19 6.1. Belső kapcsolatok A BPMK és az MMK közötti napi kapcsolattartás eredményesen működik, az MMK problémáinak megoldásában kamaránk lehetőségeihez képest segítséget nyújt pl.: különböző rendezvények szervezésében (Heti Válasz - Repülőrajt konferencia; Jövő idő mérnökszemmel) illetve új terület kialakításában. Az MMK szakmai tagozataival is rendszeres kapcsolatban állunk. A szakcsoportokat a szakmai tagozatokkal összhangban működtetjük. A többi területi kamarával sűrűn egyeztetünk a sok új jogszabály megjelenése okozta problémák megoldására. A BPMK a titkári értekezleteken több érdemi ügyintézővel képviselteti magát Társadalmi és civil kapcsolatok Az ország, a főváros és Pest megye érdekeinek képviselete során számos társadalmi és civil szervezettel kerül kamaránk kapcsolatba. Ebből kiemelhető: - a társ szakmai kamarák közül kiemelhető kapcsolatunk van az Építész Kamarával, az Igazságügyi Műszaki Szakértői Kamarával, továbbá a Személy és Vagyonvédelmi Kamarával. - a MTESZ-szel és tagszervezeteivel ápolunk jó kapcsolatot - a Magyar Mérnökakadémiával is tartjuk a kapcsolatot - részt veszünk a különböző, egyéb szakmai szervezetek (ÉVOSZ, ÉESZT, FAT stb.) munkájában a mérnökség érdekeinek képviselete, valamint a szakmai tapasztalatok átadása és érvényesítése érdekében - a működési területünkön levő műszaki egyetemekkel és főiskolákkal szoros kapcsolatot ápolunk és az ifjúság kamaránkat a diplomatervezési pályázaton keresztül is megismerte 6.3. Állami kapcsolatok A gazdasági és társadalmi fejlődés terén a reálszféra, a racionális mérnöki tevékenység kiemelt fontosságú. A területi kamaránk elnöke Kassai Ferenc immáron évek óta a MMK kormányzati összekötője. Kassai Ferenc a BPMK elnöke az MMK alelnöke képviseli a kamarát a parlament különböző bizottságaiban, az MMK parlamenti összekötőjeként. Részt vesz a parlament plenáris ülésein, közvetlenül, vagy közvetve szakértőkön keresztül bekapcsolódik a különböző parlamenti bizottságok munkájába. Így: az Önkormányzati és településfejlesztési bizottság, a Gazdasági és informatikai bizottság, a Fenntartható fejlődés bizottság munkájában, Ezáltal a szakma és a mérnökség érdekeit szolgáló javaslatokat megteheti a kamara. A kamara kapcsolatot tart mindazokkal a tárcákkal, amelyek műszaki feladatokat vannak hivatva szabályozni és koordinálni. Az elmúlt években ( ) több minisztériummal alakítottunk ki szorosabb kapcsolatot pl.: a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumot, továbbá jelentős a szakmai kapcsolatunk volt a Közlekedési-, Hírközlési és Energetikai Minisztériummal, az Igazságügyi és Önkormányzati Minisztériummal és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal. 19

20 A minisztériumi kapcsolatok közül kiemelkedően jó a Belügyminisztériummal, a Nemzetgazdasági Minisztériummal kialakított állandó kapcsolat. Kiemeljük, hogy a Belügyminisztérium Területrendezési és Építésügyi Helyettes államtitkársága kezdeményezésére Kassai Ferenc a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke, a Magyar Mérnöki Kamara alelnöke koordinálásával azonnali szerepet vállaltunk az ajkai térséget sújtó, eddig soha nem látott és tapasztalt környezeti katasztrófa elhárításában, a károk fölmérésében a vészhelyzet okozta állapot szakmai mérnöki szempontú értékelésében, a helyzet konszolidálásában. Külön köszönetünket fejeztük ki a Magyar Mérnöki Kamara négy tagozatának, a Tartószerkezeti Tagozat, a Környezetvédelmi Tagozat, a Geotechnikai Tagozat, Közlekedési Tagozatképviselőinek. A Belügyminisztérium által alapított Építésügyi Fórumban a BPMK tagjai is képviselik az MMK-t. Az Építésügyi Fórum feladata a településfejlesztés, területrendezés és építésügy területén felmerülő problémák széles társadalmi megoldása. Állandó tagjai vagyunk az Építési Tárcaközi Bizottságnak, ahol a nemzetgazdaság ezen meghatározó ágának ügyei vannak napirenden. 6.4 Önkormányzati kapcsolatok A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara működési területe egybeesik a központi térség, a Közép-magyarországi Régióval. A BPMK a év vége óta kialakított a fővárosi kerületek és Pest megyei térségek jelentős részében, illetve Pest megyében a kapcsolattartói együttműködések keretében vesz részt a régió mérnöki munkát igénylő feladataiban. A BPMK célja, hogy minél több önkormányzattal együttműködve szolgálja az ország műszaki gyarapodását. A Kamara az eddigi esetenkénti tevékenységek mellett évtől kezdve az önkormányzattal személyes kapcsolattartókat jelöl ki a mérnöki kamarai törvény (1996. évi LVIII. törvény) alapján. Ezeket a tevékenységeket ellenszolgáltatás nélkül végzik. Az együttműködés célja, hogy a Kamara és az Önkormányzat között közvetlen párbeszéd alakuljon ki az építés a közlekedés, településrendezés, tervezés, tervpályázatok, közbeszerzés, az energiaügyek, közművek és hírközlés, a környezet- 20

21 védelem és vízügy, valamint az ipari technológiák szakterületeken a fenntartható fejlődés érdekében. Az együttműködés célja továbbá, hogy a kerületekben és térségekben lakó kamarai tagok tevőlegesen is részt vehessenek a kerület fejlesztési koncepciójának kialakításában, ezáltal erősödjön a lokálpatriotizmus. A kapcsolattartó figyelemmel kíséri, hogy a mérnöki tevékenységet csak az arra jogosultak végezzék. A helyi politika alakítóival kialakított és megállapodásban rögzített munka kapcsolatunk gyümölcsöző voltát az élet bebizonyította: együttműködésünk kiterjed egy-egy önkormányzati terület fejlesztésének műszaki kérdéseire azért, hogy a helyi fejlesztési igényeket és elképzeléseket behatóan ismerő mérnökök közvetlenül is segítsék a tervezési, szervezési és kivitelezési munkákat. A korábbi évek hagyományainak megfelelően a Kamara a évi önkormányzati választások után is folytatta megkezdett tevékenységét a helyi hatóságokkal. A beiktatásra került polgármesterekkel újabb együttműködési megállapodást kötöttünk. Kapcsolattartók: I., II. kerület Schulek János BPMK elnökségi tag IV. kerület Ambró Péter V. kerület Dr. Kontra Jenő BPMK elnökségi tag VI. kerület Érdi-Krausz György MMK Geodéziai és Geoinformatikai Tagozat MB tagja VIII. kerület Dr. Dalmy Dénes MMK Tartószerkezeti tagozat elnöke IX. kerület Makra Magdolna X. kerület Szlovicsák Gábor MMK Agrár tagozat elnöke XI., XXII. kerület Dr. Kajtár László BPMK elnökségi tag XII. kerület Némethy Zoltán BPMK elnökségi tag XIII. kerület Dr. Kiss Jenő MMK Építési tagozat elnöke XIV. kerület Szalay Gábor BPMK Felügyelő Bizottsági tag XVII. kerület Szabó Zoltán Lehelné Lévay Ágnes XVIII. kerület Zajovics András Budaörs és térsége Raum László Érd Bozi István Dunakeszi és térsége Bocsák István BPMK FB elnök Gödöllő és térsége Dr. M. Csizmadia Béla BPMK elnökségi tag Pilisvörösvár Tasnádi Tamás Szentendre és térsége Pál Károly Vác és térsége Szikora Miklós Pest megyei Közgyűlés Bocsák István BPMK FB elnök A legutóbbi aláírásra a Zuglói Zeneház Columbus utcai nagytermében került sor a BPMK és a Zuglói Önkormányzat között. A konferencián részt vett Németh István a FIDESZ-KDNP fővárosi frakcióvezetője, aki a Főváros és a kerületek összehangolt fejlesztéséről beszélt. Szakmai jellegű fölszólalások is elhangzottak Krikovszky Péter Zugló főépítésze, és Bocsák István a BPMK Energetikai Szakcsoportjának elnöke fejthette ki véleményét a kerület előtt álló mérnöki feladatokról. Az önkormányzatokkal való együttműködésünk pillére a Mérnökök a települési önkormányzatok fejlődéséért című összefoglaló tanulmányunk, melyben javaslatokat fogalmaztunk meg (az anyag megtekinthető a BPMK titkárságán és a www. bpmk.hu weboldalon) -- önkormányzati nézőpontokra is tekintettel -- a fenntartható fejlődés célkitűzésihez. 21

22 Részt veszünk a Fővárosi Tervtanács munkájában. A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara képviselője rendszeresen részt vesz a Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatal Főépítészi Irodája által szervezett Fővárosi Szabályozási Keretterv (FSZKT) eseti módosításainak előkészítő szakmai véleményezésében és azok egyeztető tárgyalásain. A szakmai véleményezés a BPMK Szakcsoportjainak és az FSZKT eseti módosításaiban érintett kerületi kapcsolattartók észrevételei, javaslatai alapján készül. 6.5 Cégkapcsolatok A BPMK folyamatosan kapcsolatban áll a működési területén lévő cégekkel, különösen azokkal, amelyeknél jelentős számú mérnök dolgozik. A kapcsolat kiterjed a kölcsönös tájékoztatásra, a rendezvényszervezésre, továbbképzésekre. 6.6 Sajtó-, médiakapcsolatok A BPMK nyilvánosságpolitikáját a dinamizmus jellemezte. Kamaránk mind a szakmai, mind az országos sajtóban intenzíven jelen volt, minden, a mérnöki világot érintő, és országos figyelemre számot tartó kérdésről kifejtette a véleményét. A munka dandárját véleményformáló publicisztikaírásokkal, rádió-, és televízió interjúkkal Kassai Ferenc elnök végezte. Szerepelt a Klubrádió több műsorában, az ATV-ben, publicisztikája jelent meg a Népszabadságban, a Magyar Nemzetben, az Egyenlítőben, és a Mérnökújságban, emellett többször kifejtette álláspontját internetes honlapokon. A BPMK év elejétől minden évben együttműködési megállapodást köt a Magyar Tudósító Irodával. 6.7 Ifjúsági és oktatási kapcsolatok Diplomaterv-pályázat Diploma díjakat a BPMK 2003-óta ad ki a területén levő felsőoktatási intézmények legjobb diplomatervet készítőinek. A terjedő időszakban 227 pályázatból 70 került díjazásra. A díjakat a diplomaosztó keretén belül adjuk át. A korábbi évekhez képest a évben a Bologna-i rendszerű képzés miatt a csak a felsőoktatási intézménybe benyújtott MSc illetve egyetemre beadott munkákat díjaztuk. 22

23 7. A BPMK ÁLTAL SZERVEZETT, ILLETVE TÁMOGATOTT RENDEZVÉNYEK - Mérnökbál Minden évben nagy sikert aratott a BPMK, a BME és a Makadám Mérnök Klub közreműködésével megrendezett Mérnökbál. Az esemény házigazdái: Kassai Ferenc a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora Péceli Gábor. (Korábban Molnár Károly). A szervezésben és lebonyolításban a Makadám Mérnökklub nyújtott segítséget. A neves mérnöktársadalmi eseménynek a BME patinás központi épülete adott otthont a több mint fős bálon, melyen az államigazgatás és a mérnök társadalom országosan képviseltette magát. Korábbi hagyományainknak megfelelően, az együttműködést is erősítendő, idén is voltak határon túli meghívott vendégeink is. 23

24 - Építők Napja ( ) A nagy hagyományokkal rendelkező Építők Napja ünnepi ülésére minden év júniusában a Vasas Szakszervezet Székház Dísztermében került sor, (kivétel a 2008-as évben ekkor az Önkormányzati Minisztérium épületében volt lebonyolítva). A megnyitókat Kassai Ferenc BPMK elnök tartotta. Az előadások megtartása után a kitüntetések átadására került sor. Kitüntetést kaptak a BPMK tagjai közül: (2007-ben: Nagy Zsolt, Dr. Koppány Attila, Rátky Pál, Dr. Kiss Jenő, Dr. Korda János, Szőllőssy Gábor, Molnár Dénes); (2008-ban: Bocsák István, Zajovics András, Zsigmondi András); (2009-ben: Apatini Kornél, Hanczár Zsoltné, Szikora Miklós); (2010-ben: Becsák Péter, Dr. Metzing Ferenc, Langer István) - Műszaki Értelmiség Napja ( ) A magyar értelmiségnek kulcsszerepe van hazánk jelene és jövőjének kialakításban. A magyar műszaki értelmiség külön napot szentel a Magyar Műszaki Értelmiség Napját az eredmények, a jelen és jövő feladatainak elemzésére, illetve ezeknek a magyar társadalom részére történő bemutatására. Ennek megfelelően évente május hónap elején- tartják a Műszaki Értelmiség Napot a szervezésben részt vesznek: MMK, MTESZ, MTA, BME, Mérnök Akadémia, Magyar Innovációs Szövetség, Benkó Sándor Benkó-Dixieland Band A két napos rendezvény első napján tudományos konferenciák, a második napján pedig díszelőadásokat tartottak a Parlament Felsőházi termében A évi eseményen részt vett és felszólalt Sólyom László köztársasági elnök. Az előadók az ország legtekintélyesebb tudósai és az állam vezetői. 24

25 - Nyílt napja beruházásokról című konferencia (2009) A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara szervezésében került sor a Nyílt nap a beruházásokról című konferenciára. A konferencia célja, a következő volt: A nemzetgazdasági szempontból kiemelt építési beruházások gyorsítását célul kitűző program folytatása, valamennyi építési beruházás megvalósulásának elősegítése. Ennek elérése érdekében megalkotott új szabályozások részletes ismertetése, a szakmai szervezetek véleményének és javaslatainak összefoglalása a jobbítás érdekében, a reálgazdaság élénkítésére. Az építési beruházások jogi környezetének és a szervezeti hátterének, valamint a folyamat szereplőinek, feladatainak és az egymáshoz való kapcsolatuknak az áttekintése. - Építésügy helyzete konferencia (2008) Az Építési és Építésügyi Szakmai Testület 2008 januárjában, majd 2008 februárjában a BPMK székhelyén tartotta üléseit. A januári rendezvény megnyitóját Dr. Szaló Péter, az Önkormányzati és területfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára tartotta meg. Majd a következő ülésen Bajnai Gordon, az Önkormányzati és Területfejlesztési miniszter bevezető előadása után az építésügy aktuális kérdéseiről zajlott beszélgetés. -KEOP (2008) Az Uniós források felhasználásával kapcsolatos együttműködés lehetőségei a Kamara és az Irányító Hatóság között. 25

26 8. MÉRNÖK SZEMMEL AZ ÚJ SZÉCHENYI TERVRŐL A Terv a nemzeti megújhodás programja, szellemében az előző Széchenyi terv folytatása, tartalmában az uniós és más források összehangolt felhasználására polgár- és vállalkozóbarát céllal kialakított fejlesztési terv. A jellegzetes kitörési pontokat fogja meg, rendszerbe foglalja a célokat és a forrásokat. A Tervben jól fogalmazódik meg, hogy a gazdaság megerősödése és a társadalom felemelése céljából fontos - a patrióta gazdasági szemlélet kialakítása, - a rendelkezésre álló források, ezen belül az Uniós lehetőségek hatékony felhasználása, - a közbeszerzési eljárások ésszerűsítése, - a beruházások engedélyezési eljárásának egyszerűsítése és gyorsítása, - a települések magas szintű műszaki irányítása, amit köztestületünk is igen fontosnak tart műszaki nézőpontból is. A patrióta gazdasági szemlélet kialakítása érdekében a hazai kis- és közepes vállalkozások helyzetét, így a többnyire mikrovállalkozásként működő mérnökirodák helyzetét is, javítani kell, ezáltal versenyképességüket növelni. A források hatékony felhasználásához a projektek műszaki előkészítését kell növelni. Az optimális hatásfokú beruházást alapos előkészítéssel, változatok elemzésével, jól szervezett, gyors kivitelezéssel lehet megvalósítani. Tudomásul kell vennünk, hogy a jó előkészítés időigényes feladat, de a későbbiekben sokszorosan megtérül. Ezért például a 2011-re tervezett épületenergetikai feladatok tervezési munkáit azonnal el kell indítani. A mérnöki és az építőipari kkv-at soron kívül munkához lehet juttatni a mintaépületek kivitelezésénél és a középületek felmérésénél ( leltározásánál ). A nemzetgazdasági beruházások megvalósíthatóságát alapvetően befolyásolja a közbeszerzési eljárás rugalmassága, átláthatósága. A jogalkotásban cél kell legyen, hogy a beruházások előkészítése, lebonyolítása gördülékenyen, bürokrácia mentesen haladjon. Az építő-szolgáltató tevékenység során, de általában a gazdaságban, újra be kell vezetnünk a minőség fogalmát, az igényes és szakszerű munkát a tervezés, a kivitelezés és az üzemeltetés területén, összegezve az élet minden területén egyaránt. Az Új Széchenyi Terv elsődleges célkitűzése a foglalkoztatás dinamikus bővítése. Ennek elérése érdekében a Terv hét kiemelt programot (pillért) tartalmaz, amelyek a következők: 1. Gyógyító Magyarország Egészségipar 2. Megújuló Magyarország Zöld gazdaságfejlesztés 3. Otthonteremtés Lakásprogram 4. Vállalkozásfejlesztés Üzleti környezet fejlesztés 5. Tudomány Innováció Növekedés 6. Foglalkoztatás 7. Közlekedés Tranzitgazdaság A Magyar Mérnöki Kamara célja, hogy az érdeklődők a Kamara Tagozatainak szakterületei szerinti bontásban tekinthessék át ezeket a programokat, ezért az MMK elkészítette az Új Széchenyi Terv, szakmai tagozatai szerinti feldolgozását. 26

27 Megállapíthatjuk, hogy a 7 pillér valamennyi eleme/programja igényli a mérnöki szakértelmet, tudást. Így az Agrár Tagozattól a Vízépítési és vízgazdálkodási Tagozatig számos munka lehetőséget adhatnak a tervben megfogalmazott célok. Néhányat kiemelve: Az Energetikai Tagozatunk Új Széchenyi Tervben való részvételére számos lehetőség kínálkozik, a stratégiának ugyanis szinte minden programja érint energetikai kérdéseket. A programok az energiahatékonyság energiatakarékosság energiaracionalizálás hármas célrendszerét veszik alapul. Így az energetikai kérdések megjelennek az egészségipar, a zöld gazdaság megteremtése, az otthonteremtés, az innováció, de még a közlekedés területén is. Az Új Széchenyi Terv második programja határozza meg Magyarország energetikai stratégiáját. A Tagozat számára ez a program látszik a legjelentősebbnek, e programnak a megvalósítása során lesz minden bizonnyal a leginkább lehetősége bekapcsolódni a megvalósításba. Az ÚSZT harmadik programjának, az ún. Otthonteremtési és lakásprogramnak is számos energetikai vonatkozása van. A következő években ugyanis a lakásépítés, illetve a meglévő lakások korszerűsítése területén kiemelt prioritás lesz, hogy azok az energiahatékonyság követelményének figyelembevételével történjenek. Ide tartozik az energetikai hatékonyság növelése: tekintettel arra, hogy Magyarországon a legnagyobb hőfelhasználók a lakások és az építmények, így közvetve a legnagyobb CO2 kibocsátók is, az energiahatékonyságuk növelése révén csökken az üvegházhatású gáz kibocsátás. Az épületek minél szélesebb körét kell bevonni az energiahatékonysági támogatásokba, támogatni kell a felújításokat és az építéseket is. Ez rendkívül fontos mind a környezettudatos épületfenntartás miatt, mind a lakók kiadáscsökkentése szempontjából is. Az állami támogatásokat és uniós forrásokat célszerű lenne koordináltan, egységes rendszerben, átláthatóan, kiszámíthatóan kezelni. Az Új Széchenyi Terv VII., közlekedési programjának egyik horizontális célkitűzése a közlekedési prioritások összehangolása a környezetvédelmi, illetve energetikai célokkal. Ennek keretében a Tagozat számára olyan területeken lehet majd lehetőség a bekapcsolódásra, amelyek a közlekedés mellett összefüggésben állnak a környezetvédelemmel is. Ez tükröződik a cselekvési tervben is, amelyben egy kalap alá veszik az energetikai és környezetvédelmi prioritásokat: A fentebbiekből is látszik, hogy a prioritásokban megfogalmazott programok egymással is összefüggenek és horizontálisan segítheti a kapcsolódó szakterületek fejlesztését, fejlődését. Ez elmondható az építőipar ügyére is, hisz a célok legtöbb esetben tényleges beruházással, azon keresztül építéssel valósítható meg. Az Építési Tagozatunkat érinti az Új Széchenyi Terv III. számú, lakásépítéssel és otthonteremtéssel foglalkozó programja is, melynek egyik fő célja, hogy fellendítse a hazai építőipart is. A program a lakásépítés mellett számol a lakások felújításával is. E területen is érvényesülnek az ÚSZT egészében megtalálható horizontális célkitűzések, mint az energiahatékonyság, energiaracionalizálás. A Közlekedési tagozati szakemberek részére az ÚSZT 7. programja kiemelt jelentőségű, elsősorban ennek a megvalósításába tudnak bekapcsolódni. A Közlekedés Tranzitgazdaság című program, a közlekedési stratégiát egészen komplexen, integrált megközelítésben tárgyalja. Tehát nem csak a Közlekedési Tagozat számára lesz fontos, hanem más szakterületeink részére is. Pl: az integrált szemlélet érvényes mert a közlekedési ágazatokra, közlekedési módokra nagy hangsúlyt helyez. Külön elemzi a személyszállítás és áruszállítás kérdéseit, valamint felveti az intermodalitás fontosságát, de a városi tömegközlekedés helyzetét is. A komplex megközelítés a 27

28 különböző más gazdasági szakterületek bevonását is jelenti (vagyis a program kiemeli az informatika, környezetvédelem és energetika területeit, mint amelyek szorosan összefüggnek a közlekedésfejlesztés kérdésével). A megjelenő pályázati kiírásokat nagy figyelemmel kísérjük. Azok mutatják meg a részvételünk valódi lehetőségét. 28

29 9. AZ ORSZÁGOS ÉPÍTÉSÜGYI FÓRUM (OÉF) Az OÉF-ről a Belügyminiszter rendelete 3/2011.(II. 23.) számon megjelent. Az épített környezet állapota az életminőséget, a társadalmi-politikai közérzetet meghatározó fontos tényező, amely befolyásolja a termelés hatékonyságát és más gazdasági húzóágazatok fejlődését is. A Magyar Országgyűlés október 1-ei hatállyal módosította az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvényt. Az új rendelkezés felhatalmazást ad az építésügyért felelős miniszter számára, hogy az egységes és következetes szakmapolitikai irányítás megvalósítása érdekében építésügyi konzultatív, javaslattevő és véleményező testületet működtessen, valamint a testület összetételére, feladataira, eljárásaira, működésére vonatkozó részletes szabályokat rendeletben határozza meg. A cél az, hogy az építés ügye kapjon hathatós szakmai támogatást, és a jelenleg fennálló problémák megoldását kikényszerítő nyilvánosságot. Magyarország az Európai Unióhoz történt csatlakozása nyomán történelmi lehetőséghez jutott. Az EU-támogatások felhasználása, a Széchenyi Terv megvalósítása nagyszámú építési beruházás megvalósítását teszi lehetővé. Az építésügyet is terhelő jelenlegi problémák megoldása ezért a Kormány és a szakma együttes megoldáskeresésén alapuló hatékony döntésétől várható. Ezért volt szükséges az Országos Építésügyi Fórum (OÉF) létrehozására. Az OÉF feladata az építésügyi szakmai érdekképviseletek és a kormányzati szervek közötti együttműködés és párbeszéd megerősítése, az építési beruházások megvalósításának elősegítése, az egységes és következetes szakmapolitikai irányítás létrehozása. Az OÉF az építésügyért felelős miniszternek az építésügyet közvetlenül érintő döntései előkészítésében közreműködő, konzultatív, javaslattevő és véleményező testülete. Az OÉF működésével elősegítheti a jogszabály-előkészítés társadalmi kontrolját, a szakmai véleményeket figyelembevevő megalapozott kormányzati döntések meghozatalát és jelentősen hozzájárulhat az építőipar fejlődését akadályozó tényezők jövőbeni elhárításához is. Az Országos Építésügyi Fórum tagjai a szakmai képviseleti oldal részéről a) a Magyar Építész Kamara, b) a Magyar Mérnöki Kamara, c) az Építésügyi Igazgatási Szakmai Kollégium, d) az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége, e) a Magyar Építőanyagipari Szövetség, f) a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem építésüggyel kapcsolatos karai, g) a Magyar Urbanisztikai Társaság, h) az Országos Főépítészi Kollégium, i) a Magyar Építőművész Szövetség, j) a Megyei Jogú Városok Szövetsége Főépítészi Kollégiuma. A Magyar Mérnöki Kamarát Kassai Ferenc alelnök képviseli. Az Országos Építésügyi Fórum tagjai a kormányzati oldal részéről a) a nemzeti fejlesztési miniszter, mint a közlekedési, a hírközlési, a közmű- és energiaellátási, a bányaműveléssel kapcsolatos építményekért felelős miniszter, b) a vidékfejlesztési miniszter, mint a vízellátási és vízgazdálkodási építményekért felelős miniszter, c) az atomenergia alkalmazására szolgáló építményekért felelős miniszter, d) a honvédelmi miniszter, mint a nemzetbiztonsági célú, illetve rendeltetésű és a honvédelmi és katonai építményekért felelős miniszter, e) a nemzeti erőforrás minisztere, mint a műemlékvédelemért felelős miniszter, 29

30 f) a nemzeti gazdasági miniszter, mint az építésgazdaságért felelős miniszter, g) az építésügyért felelős miniszter által kijelölt köztisztviselő. Munkacsoportok és a témakörök: I. Az épített környezet alakításának helyi eszközrendszere munkacsoport 1. A város, a kistérség (mikro térség) és a falu komplex megközelítése 2. Integrált településfejlesztési stratégia kiszélesítése, tartalmi követelményei 3. A településrendezés megújítása 4. Településtervezés szabályai 5. Településrendezési tervtanács 6. Építésügyi monitoring településrendezési vonatkozásai 7. Új tervfajták bevezetése: Téralakítási és beépítési terv 8. E-közmű nyilvántartás 9. Önkormányzatok differenciált építésügyi feladatai 10. Ösztönző rendszer a feladatellátásban 11. Önkormányzat, mint ügyfél 12. Helyi építészeti értékvédelem új alapokra helyezése, kapcsolódása az egyéb védettségi szintekhez 13. Főépítészi rendszer differenciált kialakítása, feladatai 14. Főmérnöki rendszer differenciált kialakítása, feladatai 15. Helyi tervtanácsok működtetésének új alapokra helyezése II. Építési követelmények munkacsoport 1. Fogalmak felülvizsgálata 2. A mechanikai ellenállás és stabilitás követelményei 3. A higiénia, egészség- és környezetvédelem követelményei 4. A használati biztonság követelményei 5. A zaj és rezgés elleni védelem követelményei 6. Az energiatakarékosság és hővédelem követelményei, energetikai követelmények megújítása, jogharmonizáció 7. Az élet- és katasztrófavédelem követelményei 8. A vagyonvédelem követelményei 9. Építési termékek új szabályozása 10. Tűzvédelmi követelmények 11. Táj- és településképi követelmények 12. Műemlékvédelem követelményei 13. Világörökségi követelmények 14. Parkolószám megállapítása 15. Építménymagasság számítása 16. Elő-, oldal- és hátsókertben elhelyezhető építmények 17. Közművesítettségi követelmények 18. Új tervfajták (beépítési terv, téralakítási terv) részletszabályai 19. Szabványok rendszere 20. Szabványosítás menete 21. Szabványokhoz való hozzáférés, fordítás 22. Szabványok korszerűsítése 23. Eurocode 24. Új szabványok 25. Műszaki tervezési útmutatók, segédletek 26. Építészet és életminőség követelményei (Építészetpolitikai elvek beépülése) 27. EU támogatású pályázatok szakmaiság, értékelvűség képviselete 30

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI ÜGYRENDJE

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI ÜGYRENDJE MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA ÉPÍTÉSI TAGOZAT TERÜLET-ÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI SZAKOSZTÁLY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI ÜGYRENDJE 2011. 2 TARTALOMJEGYZÉK MAGYARÁZAT 1. A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI SZAKOSZTÁLY 2. A

Részletesebben

Felelős Műszaki Vezetői és Építési Műszaki Ellenőri Szakosztályának

Felelős Műszaki Vezetői és Építési Műszaki Ellenőri Szakosztályának A Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozat Felelős Műszaki Vezetői és Építési Műszaki Ellenőri Szakosztályának SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI ÜGYRENDJE 2011. TARTALOMJEGYZÉK 1. Felelős műszaki vezetői és építési

Részletesebben

A MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA SZEREPE A SZAKMAGYAKORLÁSBAN. Szőllőssy Gábor főtitkár

A MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA SZEREPE A SZAKMAGYAKORLÁSBAN. Szőllőssy Gábor főtitkár A MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA SZEREPE A SZAKMAGYAKORLÁSBAN Szőllőssy Gábor főtitkár Az előadás vázlata 1. A kamarai gondolat története 2. A kamara feladatai és szervezete 3. A kamarai jogosultsági rendszer 4.

Részletesebben

A Mérnöki Kamaráról, mérnökeink az akkreditálásban. Dr. Csenke Zoltánné

A Mérnöki Kamaráról, mérnökeink az akkreditálásban. Dr. Csenke Zoltánné A Mérnöki Kamaráról, mérnökeink az akkreditálásban Dr. Csenke Zoltánné Jogszabályi háttér Az Országgyűlés a környezet alakítása, fejlesztése és védelme szempontjából meghatározó tervező és szakértő mérnökök

Részletesebben

Kelt:. a kérelmező aláírása A területi kamara előzetes észrevételei, közlendői (szakcsoport véleménye): A mérnöki kamara tölti ki

Kelt:. a kérelmező aláírása A területi kamara előzetes észrevételei, közlendői (szakcsoport véleménye): A mérnöki kamara tölti ki A mérnöki kamara tölti ki Iktatás kelte: Iktató neve: Iktató szám: KÉRELEM MÉRNÖKI KAMARA ÁLTAL ADHATÓ TERVEZŐI, ILL. SZAKÉRTŐI ENGEDÉLY MEGADÁSÁRA, VAGY MEGHOSSZABBÍTÁSÁRA Név:.....................................................................................

Részletesebben

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012. 12.A területfejlesztés és területrendezés jogintézményei és szervei /A területfejlesztés és területrendezés célja és feladata/ Szabályozás: 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről

Részletesebben

266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet

266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés 3., 4., 7., 9., 19. és 32. pontjában, 62. (1b) bekezdésében,

Részletesebben

B E S ZÁ M OLÓ. a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Mérnöki Kamara évi tevékenységről

B E S ZÁ M OLÓ. a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Mérnöki Kamara évi tevékenységről B E S ZÁ M OLÓ a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Mérnöki Kamara 2015. évi tevékenységről Elnökség, titkárság tevékenysége Az Elnökség az alapszabálynak, a kamarai törvénynek és vonatkozó jogszabályi előírásoknak

Részletesebben

Épületenergetikai és Épületenergiahatékonysági. Dr. Csoknyai Tamás

Épületenergetikai és Épületenergiahatékonysági. Dr. Csoknyai Tamás Épületenergetikai és Épületenergiahatékonysági Szakosztály Dr. Csoknyai Tamás A Szakosztály megalapítása A Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti-, Energetikai-, Elektrotechnikai és Épületvillamossági Építési

Részletesebben

Békés Megyei Mérnöki Kamara

Békés Megyei Mérnöki Kamara Békés Megyei Mérnöki Kamara Buzás Zoltán elnök 2016. június 8-10. OREMBIK '16 Országos Emelőgépes konferencia 1 A Békés Megyei Mérnöki Kamara szakmai köztestület, melyet 20 éve (1996. decemberében) 250

Részletesebben

Városfejlesztési Osztály. Feladat- és hatásköri jegyzék

Városfejlesztési Osztály. Feladat- és hatásköri jegyzék Budapest Főváros XIV. Kerület Zuglói Polgármesteri Hivatal 1145 Budapest, Pétervárad utca 2. Budapest Főváros XIV. Kerület Zuglói Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Osztály Feladat- és hatásköri jegyzék

Részletesebben

Szakmagyakorlási tevékenységet a szakterülete szerint hatáskörrel rendelkező területi szakmai kamara engedélyezi.

Szakmagyakorlási tevékenységet a szakterülete szerint hatáskörrel rendelkező területi szakmai kamara engedélyezi. A TELEPÜLÉSTERVEZÉSI ÉS AZ ÉPÍTÉSZETI-MŰSZAKI TERVEZÉSI VALAMI T AZ ÉPÍTÉSÜGYI MŰSZAKI SZAKÉRTŐI JOGOSULTSÁG SZABÁLYAIRÓL [104/2006. (IV. 28.) KORM. RE DELET] A rendelet hatálya az alábbi szakmagykorlási

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 194/2009-SZMM E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről Budapest, 2009. január 2 Vezetői összefoglaló

Részletesebben

Felelős Műszaki Vezetői és Építési Műszaki Ellenőri Szakosztályának

Felelős Műszaki Vezetői és Építési Műszaki Ellenőri Szakosztályának A Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozat Felelős Műszaki Vezetői és Építési Műszaki Ellenőri Szakosztályának SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI ÜGYRENDJE 2011. TARTALOMJEGYZÉK 1. Felelős műszaki vezetői és építési

Részletesebben

a Magyar Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Tagozatának Informatikai Szakosztálya Ü G Y R E N D

a Magyar Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Tagozatának Informatikai Szakosztálya Ü G Y R E N D a Magyar Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Tagozatának Informatikai Szakosztálya Ü G Y R E N D 2018.09.01. 1/8 Ezen szakosztályi ügyrend az alábbi jogszabályok és szabályzatok alapján és figyelembevételével

Részletesebben

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2011. évi munkaterve Elfogadta: A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a 2011. február 17-i ülésén 1 Jelen dokumentum a Nyugat-dunántúli Regionális

Részletesebben

Név:... Kamarai tagsági nyilvántartási szám: Lakás címe:... Értesítési cím (ha nem azonos a lakáscímmel):... Napközbeni telefon:...

Név:... Kamarai tagsági nyilvántartási szám: Lakás címe:... Értesítési cím (ha nem azonos a lakáscímmel):... Napközbeni telefon:... A mérnöki kamara tölti ki Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara Debrecen, Arany János u. 45. Iktatás kelte: Iktató neve: Iktató szám: KÉRELEM A MÉRNÖKI KAMARA ÁLTAL ADHATÓ TELEPÜLÉSTERVEZÉSI, ÉPÍTÉSZETI-MŰSZAKI

Részletesebben

MMK Küldöttgyűlési határozatok

MMK Küldöttgyűlési határozatok MMK Küldöttgyűlési határozatok 2016 2016. május 21. 1/2016. (V.21.) MMK Küldöttgyűlési határozat A Magyar Mérnöki Kamara 2016. május 21-i Küldöttgyűlése határozatképes. A szavazati joggal rendelkező 284

Részletesebben

A BUDAPESTI ÉS PEST MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ELNÖKSÉGÉNEK 2011. ÉVI BESZÁMOLÓJA

A BUDAPESTI ÉS PEST MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ELNÖKSÉGÉNEK 2011. ÉVI BESZÁMOLÓJA A BUDAPESTI ÉS PEST MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ELNÖKSÉGÉNEK 2011. ÉVI BESZÁMOLÓJA A 2012. MÁJUS 11 -I KÜLDÖTTGYŰLÉSRE 2 BUDAPESTI ÉS PEST MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA mottó: Több mérnököt Magyarországnak, több magyar

Részletesebben

EURÓPAI ÉPÍTÉSZETPOLITIKAI FÓRUM EFAP. Magyar Építészetpolitika. Soltész Ilona Országos Főépítészi Iroda 2011. május 5.

EURÓPAI ÉPÍTÉSZETPOLITIKAI FÓRUM EFAP. Magyar Építészetpolitika. Soltész Ilona Országos Főépítészi Iroda 2011. május 5. EURÓPAI ÉPÍTÉSZETPOLITIKAI FÓRUM EFAP Budapesti Nemzetközi Konferencia Magyar Építészetpolitika Soltész Ilona Országos Főépítészi Iroda 2011. május 5. A magyar építészetpolitika Kidolgozása 2008 óta folyik

Részletesebben

Fókuszban az építkezés résztvevőinek jogosultsága

Fókuszban az építkezés résztvevőinek jogosultsága Fókuszban az építkezés résztvevőinek jogosultsága Takács Zsuzsanna, titkár KEM Mérnöki és Építész Kamara Tatabánya, 2011. október 19. Akiben zűrzavar van, az zűrzavart hoz létre környezetében. Akiben rend

Részletesebben

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai 1./ Az elnökség 2014. évi tevékenységének értékelése, évzáró. Előterjesztő: Kárpáti Zoltán megyei elnök Előterjesztés módja: írásban illetve szóban 2./ A jelenlévők

Részletesebben

MMK Hírközlési és Informatikai Tagozat évi feladatai. Rácz József. Digitális Nemzeti Fejlesztési Program

MMK Hírközlési és Informatikai Tagozat évi feladatai. Rácz József. Digitális Nemzeti Fejlesztési Program Digitális Nemzeti Fejlesztési Program MMK Hírközlési és Informatikai Tagozat 2016. évi feladatai Rácz József 2016.02.05. Digitális Nemzeti Fejlesztési Program 2016. feladatai 1 Digitális Nemzeti Fejlesztési

Részletesebben

Magyar Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Tagozat

Magyar Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Tagozat Magyar Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Tagozat Küldetésünknek tekintjük a jogosultsággal rendelkező mérnökeink szakmai színvonalának növelését, a Magyar Mérnöki Kamara és a tagság közötti gyors

Részletesebben

Hírközlési és Informatikai Tagozat

Hírközlési és Informatikai Tagozat Hírközlési és Informatikai Tagozat A. Elnökségi ülések tervezett időpontja és helye: 1.) 2004. 01. 29. 2.) 2004. 02. 26. 3.) 2004. 03. 24. Helye: MMK 4.) 2004. 04. 27. Bp. IX. ker. Angyal u., MMK 5.) 2004.

Részletesebben

a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Mérnöki Kamara évi beszámolója

a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Mérnöki Kamara évi beszámolója a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Mérnöki Kamara 2018. évi beszámolója Megyei kamaránk tevékenysége Kamaránk az alapszabálynak, a kamarai törvénynek és vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően, valamint

Részletesebben

(megjegyzés: a d) pont értelmében az egyes tervellenőri szakterületeknek megfelelő kérdések kerülnek alkalmazásra)

(megjegyzés: a d) pont értelmében az egyes tervellenőri szakterületeknek megfelelő kérdések kerülnek alkalmazásra) 2. A vizsgázó tervellenőr ismerje: a) a tervellenőri jogosultság feltételrendszerét, b) a tervellenőr feladatát, a tevékenység ellátásának összeférhetetlenségi szabályait, c) az etikai-fegyelmi szabályokat,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. február 28-i ülésére Tárgy: A Polgármesteri Hivatal köztisztviselői teljesítmény-követelmények alapját képező 2011. évi célok

Részletesebben

a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási tervére

a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási tervére Tisztelt Közgyűlés! Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály JAVASLAT a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási

Részletesebben

MMK Hírközlési és Informatikai Tagozat

MMK Hírközlési és Informatikai Tagozat MMK Hírközlési és Informatikai Tagozat Szakmai Program és a Szupergyors Internet kamarai feladatai Rácz József 2016.09.23. Szakmai Program és a SZIP 1 Magyar Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Tagozat

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 66/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 17. (1) bekezdése szerint létrehozott fővárosi államigazgatási kollégium

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 25/2018. (II. 15.) MÖK határozat Tárgy: Tájékoztató a Veszprém Megyei Önkormányzat 2017. évi területrendezési tevékenységéről A Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Jegyző Tárgy: Teljesítménykövetelmények alapját képező 2012. évi célok meghatározása a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői részére Tisztelt Képviselő-testület! A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992.

Részletesebben

354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet. a munkabiztonsági szakértői tevékenységről

354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet. a munkabiztonsági szakértői tevékenységről 354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet a munkabiztonsági szakértői tevékenységről A Kormány a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 88. (2) bekezdés c) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az

Részletesebben

A Kormány. rendelete. az országos főépítészről és az állami főépítészekről

A Kormány. rendelete. az országos főépítészről és az állami főépítészekről A Kormány rendelete az országos főépítészről és az állami főépítészekről Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. -ának (1) bekezdés b) pontjában és a területfejlesztésről

Részletesebben

Magyar Építész Kamara

Magyar Építész Kamara Jogszabályok Figyelem! Számos jogszabály megváltozott 2011. január 1. hatállyal. Egyes jogszabályoknál a legutolsó módosítás hatályának kezdetét zárójelben jeleztük. 1. Alapvetõ elõírások 1995. évi LIII.

Részletesebben

MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA Építési Tagozat. Fiatal Mérnökök Csoportja. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI ÜGYREND

MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA Építési Tagozat. Fiatal Mérnökök Csoportja. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI ÜGYREND MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA Építési Tagozat Fiatal Mérnökök Csoportja SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI ÜGYREND 2016. március 21. 1. Általános rendelkezések Az MMK Építési Tagozat Fiatal Mérnökök Csoportja (továbbiakban:

Részletesebben

H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P

H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P I. Költségvetési hatások: Az előterjesztésben foglalt módosítás kizárólag az új tűzoltólaktanyák létrehozását és fejlesztését célzó beruházások megvalósításával összefüggő

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye. Szám: 14/349-3/2011. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei

Részletesebben

Név:... Kamarai tagsági nyilvántartási szám:... Postai cím (ha nem azonos a lakáscímmel):... Napközbeni telefon:... E-mail cím:...

Név:... Kamarai tagsági nyilvántartási szám:... Postai cím (ha nem azonos a lakáscímmel):... Napközbeni telefon:... E-mail cím:... A mérnöki kamara tölti ki Iktatás kelte: Iktató neve: Iktató szám: KÉRELEM MÉRNÖKI KAMARA ÁLTAL ADHATÓ TERVEZŐI, ILL. SZAKÉRTŐI ENGEDÉLY MEGADÁSÁRA, VAGY MEGHOSSZABBÍTÁSÁRA Név:.....................................................................................

Részletesebben

A szakcsoport működését meghatározó szabályozások

A szakcsoport működését meghatározó szabályozások A szakcsoport működését meghatározó szabályozások MMK Alapszabály 5.3.1. A szakmai tagozatok közreműködése a Kamara közfeladataink ellátásában A Kamara szakmai tagozatai a mérnöki tevékenység jogszerűségének

Részletesebben

A szakcsoport működését meghatározó szabályozások

A szakcsoport működését meghatározó szabályozások A szakcsoport működését meghatározó szabályozások MMK Alapszabály 5.3.1. A szakmai tagozatok közreműködése a Kamara közfeladataink ellátásában A Kamara szakmai tagozatai a mérnöki tevékenység jogszerűségének

Részletesebben

MMK Elnökségi határozatok 2018

MMK Elnökségi határozatok 2018 MMK Elnökségi határozatok 2018 2018. január 17. 1/2018. (I. 17.) MMK Elnökségi határozat A Magyar Mérnöki Kamara Elnöksége a Hírközlési és Informatikai Tagozat előterjesztett Ügyrend módosítását 2018.

Részletesebben

71/2012. (XII. 14.) BM rendelet a járások kialakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról Hatályos:

71/2012. (XII. 14.) BM rendelet a járások kialakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról Hatályos: ÚJ JOGSZABÁLYOK 71/2012. (XII. 14.) BM rendelet a járások kialakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról 2012. évi CXC. törvény egyes ingatlanok fővárosi önkormányzat részére történő

Részletesebben

5/2009. (IV. 14.) KvVM rendelet. a vízgazdálkodási tanácsokról

5/2009. (IV. 14.) KvVM rendelet. a vízgazdálkodási tanácsokról 1. oldal 5/2009. (IV. 14.) KvVM rendelet a vízgazdálkodási tanácsokról A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. (8) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a környezetvédelmi és

Részletesebben

Az építészeti-műszaki tervezési, az építésügyi műszaki és igazgatás szakértői tevékenységgel összefüggő eljárások

Az építészeti-műszaki tervezési, az építésügyi műszaki és igazgatás szakértői tevékenységgel összefüggő eljárások Ket képzés ÁROP-2009/2.2.7. A projekt az Európai Unió támogatásával, és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Az építészeti-műszaki tervezési, az építésügyi műszaki és igazgatás szakértői

Részletesebben

A Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló kormányhatározat

A Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló kormányhatározat A Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló kormányhatározat Magyarország Kormánya kiemelt figyelmet fordít és felelősséget visel a fogyatékos személyek iránt, és biztosítani kívánja e

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY RÉSZÉRE. a Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottságának létrehozásáról

ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY RÉSZÉRE. a Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottságának létrehozásáról MeH-et vezető miniszter Iktatószám:MEH/ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY RÉSZÉRE a Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottságának létrehozásáról Budapest, 2008. május Melléklet A Kormány./2008.

Részletesebben

Víziközmű Alágazati Párbeszéd Bizottság /VÁPB/ Szervezeti és Működési Szabályzata. 2004. március

Víziközmű Alágazati Párbeszéd Bizottság /VÁPB/ Szervezeti és Működési Szabályzata. 2004. március Víziközmű Alágazati Párbeszéd Bizottság /VÁPB/ Szervezeti és Működési Szabályzata 2004. március 2 Bevezetés Jelen Szervezeti és Működési Szabályzat a vízi-közmű szolgáltatók, - munkáltatói és munkavállalói

Részletesebben

Az építészeti-műszaki tervezési jogosultság részletes szabályairól.

Az építészeti-műszaki tervezési jogosultság részletes szabályairól. Az építészeti-műszaki tervezési jogosultság részletes szabályairól. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (2) bekezdés c) pontjában, valamint a földmérési

Részletesebben

MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA TŰZVÉDELMI TAGOZATA. Oltóberendezés Szakosztály ÜGYRENDJE (TERVEZET)

MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA TŰZVÉDELMI TAGOZATA. Oltóberendezés Szakosztály ÜGYRENDJE (TERVEZET) MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA TŰZVÉDELMI TAGOZATA Oltóberendezés Szakosztály ÜGYRENDJE (TERVEZET) 2014. A Szakosztály szervezetét és működését elsősorban a Magyar Mérnöki Kamara Alapszabálya (továbbiakban: Alapszabály),

Részletesebben

Lakossági építkezés Magyarországon

Lakossági építkezés Magyarországon MINISZTERELNÖKSÉG Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság Lakossági építkezés Magyarországon AZ ÉPÍTÉSÜGY AKTUÁLIS KÉRDÉSEI 2015 2015. április 17. Nem a kreativitást és innovációt kell szabályozni,

Részletesebben

A SZAKMAI TAGOZATOK MŰKÖDÉSE évtől

A SZAKMAI TAGOZATOK MŰKÖDÉSE évtől A SZAKMAI TAGOZATOK MŰKÖDÉSE 2012. évtől Készítette: Tóth Andrea MESZK Felnőtt Ápolás Tagozat, Országos Tagozatvezető MESZK Országos Szervezet 1082 Budapest, Üllői út 82. Szakmai Tagozatok Alapszabály

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

TERVEZET A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Gazdasági és Közlekedési Minisztérium GKM/ /2007 az ipari szakterületek körébe tartozó, továbbá az egyes épületnek nem minősülő építményekre (sajátos építményfajtákra) vonatkozó önálló műszaki szakértői

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2009. 1 1. Általános rendelkezések: A Szervezeti és Működési Szabályzat (továbbiakban: Szabályzat) rendelkezéseit a tervező-és

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88) Szám: 02/134-23/2016 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Államreform Operatív Program ÁROP-1.1.19 Amiről szó lesz. Az ÁROP-1.1.19 pályázati

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsának Ügyrendje. egységes szerkezetben. Általános rendelkezések

Pécs Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsának Ügyrendje. egységes szerkezetben. Általános rendelkezések Szám:07-7/588-6/2016. Pécs Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsának Ügyrendje egységes szerkezetben I. Általános rendelkezések Szervezet neve: Pécs Megyei Jogú Város Idősügyi Tanács (a továbbiakban: Idősügyi

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1 1 Magyarország Kormánya az Erzsébet-programról szóló 2012. évi CIII. törvényben (a továbbiakban: Erzsébet Törvény) meghatározott közfeladatokkal összhangban elkötelezett azok magas szakmai színvonalon

Részletesebben

2016. évi elnökségi határozatok

2016. évi elnökségi határozatok 2016. évi elnökségi határozatok 1/2016. (I. 15.) eln. hat. A Pest Megyei Építész Kamara Elnöksége tudomásul veszi, hogy a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996.

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014. (V.20.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti-műszaki tervtanács létrehozásáról és működési rendjéről Budapest

Részletesebben

2018. évi elnökségi határozatok

2018. évi elnökségi határozatok 2018. évi elnökségi határozatok 1/2018. (I. 12.) eln. hat. A Pest Megyei Építész Kamara Elnöksége a bemutatott dokumentumok alapján 3 fő tagsági jogviszonyát kérelmére 2018. január 12. napjával felfüggeszti.

Részletesebben

A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület

A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2008. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A Sportegyesület jogállása Az Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület alakuló közgyűlése

Részletesebben

KAMARAI SZABÁLYOZÁS ÉMTSZR LÉNYEGE ÉMTSZR CÉLJA ÉMTSZR ELEMEI ÉMTSZR FÁZISAI SZEREPKÖRÖK DÍJSZÁMÍTÁS

KAMARAI SZABÁLYOZÁS ÉMTSZR LÉNYEGE ÉMTSZR CÉLJA ÉMTSZR ELEMEI ÉMTSZR FÁZISAI SZEREPKÖRÖK DÍJSZÁMÍTÁS KAMARAI SZABÁLYOZÁS ÉMTSZR LÉNYEGE ÉMTSZR CÉLJA ÉMTSZR ELEMEI ÉMTSZR FÁZISAI SZEREPKÖRÖK DÍJSZÁMÍTÁS Kamarai Törvény 1996. évi LVIII. törvény a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai

Részletesebben

1. AZ ORSZÁGGYŰLÉS, A KORMÁNY ÉS AZ ÉPÍTÉSÜGYÉRT FELELŐS MINISZTER ÉPÍTÉSÜGGYEL KAPCSOLATOS FELADATAI

1. AZ ORSZÁGGYŰLÉS, A KORMÁNY ÉS AZ ÉPÍTÉSÜGYÉRT FELELŐS MINISZTER ÉPÍTÉSÜGGYEL KAPCSOLATOS FELADATAI Tartalomjegyzék 1. AZ ORSZÁGGYŰLÉS, A KORMÁNY ÉS AZ ÉPÍTÉSÜGYÉRT FELELŐS MINISZTER ÉPÍTÉSÜGGYEL KAPCSOLATOS FELADATAI... 3 1.1. Az Országgyűlés építésüggyel kapcsolatos feladatai... 3 1.2. A Kormány építésüggyel

Részletesebben

2014. évi elnökségi határozatok

2014. évi elnökségi határozatok 2014. évi elnökségi határozatok 1/2014. (I. 10.) eln. hat. A Pest Megyei Építész Kamara Elnöksége a tagdíj részletekben történő megfizetésére vonatkozó kérelmeket áttanulmányozta és a MÉK Pénzügyi és Gazdálkodási

Részletesebben

Az Ipari Parkok szabályozói környezete, és tervezett pályázati forrásai

Az Ipari Parkok szabályozói környezete, és tervezett pályázati forrásai Az Ipari Parkok szabályozói környezete, és tervezett pályázati forrásai előadó: Radics Ernő Nemzetgazdasági Minisztérium, Ipari és Építésgazdasági Főosztály Tiszaújváros, 2013. november 4. 1 Az Ipari Parkok,

Részletesebben

Gárdony-Kápolnásnyék-Nadap-Pákozd-Pázmánd-Sukoró-Velence-Vereb-Zichyújfalu

Gárdony-Kápolnásnyék-Nadap-Pákozd-Pázmánd-Sukoró-Velence-Vereb-Zichyújfalu HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI FELÜLVIZSGÁLAT (HVS) 2013! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatósága 16/2013. (III.6.) közlemény értelmében elrendelte

Részletesebben

Felelős műszaki vezető

Felelős műszaki vezető Felelős műszaki vezető A felelős műszaki vezető irányítja az építési munkahelyen a kivitelezést. A felelős műszaki vezető tevékenysége a vállalkozó (alvállalkozó) kivitelező építési szerződésében vállalt

Részletesebben

A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai

A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai 1. Feladat- és hatáskörök A Kormányhivatal SzMSz-ében a Főosztály részére megállapított, jelen Ügyrendben részletezett feladat- és hatáskörök elosztása

Részletesebben

MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1 I. A Magyar Vámügyi Szövetség (továbbiakban: Szövetség) adatai Elnevezése: Magyar: Angol: Német: Francia: Magyar Vámügyi Szövetség Hungarian

Részletesebben

Az Építésügyi Hivatal szervezeti egységeinek tevékenységét meghatározó jogszabályok. Az állami főépítész tevékenységet meghatározó jogszabályok

Az Építésügyi Hivatal szervezeti egységeinek tevékenységét meghatározó jogszabályok. Az állami főépítész tevékenységet meghatározó jogszabályok 1. SZÁMÚ MELLÉKLET Az Építésügyi Hivatal szervezeti egységeinek tevékenységét meghatározó jogszabályok Az állami főépítész tevékenységet meghatározó jogszabályok Jogszabály száma 2012. évi CXCI. Jogszabály

Részletesebben

Magyar joganyagok - 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás - a Széchenyi Progra 2. oldal c) ellátja a Korm. rendeletben, a Társaság alapító okira

Magyar joganyagok - 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás - a Széchenyi Progra 2. oldal c) ellátja a Korm. rendeletben, a Társaság alapító okira Magyar joganyagok - 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás - a Széchenyi Progra 1. oldal 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás a Széchenyi Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Részletesebben

Helyi joganyagok - Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzat Képvisel 2. oldal 2. A Partnerek tájékoztatásának módja és eszközei 2. (1) Az

Helyi joganyagok - Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzat Képvisel 2. oldal 2. A Partnerek tájékoztatásának módja és eszközei 2. (1) Az Helyi joganyagok - Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzat Képvisel 1. oldal Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2017. (III. 28.) rendelete a partnerségi

Részletesebben

A Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Szervezeti és Működési Szabályzata

A Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Szervezeti és Működési Szabályzata A Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Szervezeti és Működési Szabályzata Szekszárd 2013. február I. A Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum jogállása, feladatai A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére. a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságról

ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére. a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságról SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Szám: 5435-4/2006-SZMM TERVEZET ELŐ TERJESZTÉS a Kormány részére a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságról Budapest, 2006. november Vezetői összefoglaló I. Tartalmi összefoglaló

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88) szám: 02/259-10/2012 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

2014. január március 28.

2014. január március 28. 2014. január 10. 1/2014. (I. 10.) MMK Küldöttgyűlési határozat A Magyar Mérnöki Kamara Küldöttgyűlése a Magyar Mérnöki Kamara Szakmagyakorlási Szabályzatát elfogadta. A szavazati joggal rendelkező 284

Részletesebben

Előterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. szeptember 27-ei testületi ülésére

Előterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. szeptember 27-ei testületi ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés Elnöke Előterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. szeptember 27-ei testületi ülésére Tárgy: A megyei önkormányzat együttműködési megállapodásainak felülvizsgálata

Részletesebben

Hivatalos név: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mérnöki Kamara. Székhely: 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. II. 2.12. Postai címe: 5001 Szolnok, Pf. 11.

Hivatalos név: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mérnöki Kamara. Székhely: 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. II. 2.12. Postai címe: 5001 Szolnok, Pf. 11. I. Szervezeti, személyzeti adatok 1. A közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve, székhelye, postai címe, telefon és telefaxszáma, elektronikus levélcíme, honlapja, ügyfélszolgálatának elérhetőségei Hivatalos

Részletesebben

A BUDAPESTI ÉS PEST MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ELNÖKSÉGÉNEK 2008. ÉVI BESZÁMOLÓJA

A BUDAPESTI ÉS PEST MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ELNÖKSÉGÉNEK 2008. ÉVI BESZÁMOLÓJA A BUDAPESTI ÉS PEST MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ELNÖKSÉGÉNEK 2008. ÉVI BESZÁMOLÓJA A 2009. MÁJUS 8-I KÜLDÖTTGYŰLÉSRE TARTALOMJEGYZÉK I. A BUDAPESTI ÉS PEST MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ELNÖKSÉGÉNEK BESZÁMOLÓJA 1. A

Részletesebben

Villamosipari Kereskedők és Gyártók Országos Szakmai Egyesülete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. 2001. június 21.

Villamosipari Kereskedők és Gyártók Országos Szakmai Egyesülete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. 2001. június 21. Villamosipari Kereskedők és Gyártók Országos Szakmai Egyesülete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2001. június 21. 2 TARTALOMJEGYZÉK I./ Szervezeti felépítés 1./ Közgyűlés 2./ Elnökség 3./ Munkaszervezet:

Részletesebben

A VÁROSRENDEZÉS HANYATLÁSA ÉS

A VÁROSRENDEZÉS HANYATLÁSA ÉS A VÁROSRENDEZÉS HANYATLÁSA ÉS Egy várostervező morgolódásai Aczél Gábor DLA 2016. 07. 06. MOTTÓ Edgar Degas: Könnyű annak festeni, aki nem tud festeni A VÁROSRENDEZÉS ELHELYEZKEDÉSE AZ URBANISZTIKÁN BELÜL

Részletesebben

Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesülete

Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesülete Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesülete Tűzvédelmi Tanácsadó Testület - Budapest, 2018. április 23. Nagy Katalin tűzvédelmi és munkavédelmi szakmérnök Alapítás 2001. 08. 29. Cél: - szakmai együttműködési

Részletesebben

A Kormány.... rendelete

A Kormány.... rendelete A Kormány... rendelete az építési műszaki ellenőri, valamint a felelős műszaki vezetői szakmagyakorlási jogosultság részletes szabályairól szóló 244/2006.(XII.5.) Korm. rendelet és a településtervezési

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA REJTŐ SÁNDOR KÖNNYŰIPARI MÉRNÖKI FŐISKOLAI KAR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA REJTŐ SÁNDOR KÖNNYŰIPARI MÉRNÖKI FŐISKOLAI KAR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 3. verzió BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA REJTŐ SÁNDOR KÖNNYŰIPARI MÉRNÖKI FŐISKOLAI KAR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A BMF Szervezeti és Működési Szabályzata Kari kiegészítése Budapest, 2004. december

Részletesebben

MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA Levél: 1242 Budapest 5, Pf. 498.; Tel.: ,

MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA Levél: 1242 Budapest 5, Pf. 498.; Tel.: , Jegyzőkönyv Amely készült 2016.09.26-án 10.00 órai kezdettel a II. Budapest, Gyorskocsi u 25. szám alatt ISZKI tárgyalójában lévő elnökségi ülésén. Jelen vannak: dr. Agárdi Tamás elnök dr. Horváth Csaba

Részletesebben

28-6/2017/231. Heves Megyei Közgyűlés. H e l y b e n. Elnöki jelentés. Tisztelt Közgyűlés!

28-6/2017/231. Heves Megyei Közgyűlés. H e l y b e n. Elnöki jelentés. Tisztelt Közgyűlés! 28-6/2017/231. Heves Megyei Közgyűlés H e l y b e n Elnöki jelentés Tisztelt Közgyűlés! A Közgyűlés és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 12/2014. (XII. 15.) önkormányzati rendelet 28.

Részletesebben

A hivatal szervezeti egységeinek felépítése, feladatai

A hivatal szervezeti egységeinek felépítése, feladatai A hivatal szervezeti egységeinek felépítése, feladatai 1.) Jogi, Testületi és Területfejlesztési Főosztály 1.1. előkészíti, egyezteti, véleményezi a közgyűlés elé kerülő előterjesztéseket, elvégzi a testületi

Részletesebben

38/1997. (XII. 18.) KTM-IKIM együttes rendelet

38/1997. (XII. 18.) KTM-IKIM együttes rendelet 38/1997. (XII. 18.) KTM-IKIM együttes rendelet az építésügy körébe tartozó szakértõi tevékenység gyakorlásának részletes szabályairól Az épített környezet alakításáról és védelmérõl szóló 1997. évi LXXVIII.

Részletesebben

Dr. Kisgyörgy Lajos, BME Út és Vasútépítési Tanszék

Dr. Kisgyörgy Lajos, BME Út és Vasútépítési Tanszék Építőmérnökök képzése Dr. Kisgyörgy Lajos, BME Út és Vasútépítési Tanszék Institutum Geometrico-Hydrotechnicum Alapítva 1782 o Építőmérnöki Kar o Gépészmérnöki Kar o Építészmérnöki Kar o Vegyészmérnöki

Részletesebben

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Preambulum Az aláíró felek fontos feladatnak tartják a Szécsényi kistérség társadalmi-gazdasági fejlődésének támogatását a humánerőforrás fejlesztésével és a

Részletesebben

J a v a s l a t a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kamarai Önkormányzati Szekciójához való csatlakozásra

J a v a s l a t a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kamarai Önkormányzati Szekciójához való csatlakozásra J a v a s l a t a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kamarai Önkormányzati Szekciójához való csatlakozásra Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) HONVÉDELMI MINISZTER ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII.

Részletesebben

Név:... Kamarai tagsági nyilvántartási szám:... Lakás címe:... Postai cím (ha nem azonos a lakáscímmel):... Napközbeni telefon:... cím:...

Név:... Kamarai tagsági nyilvántartási szám:... Lakás címe:... Postai cím (ha nem azonos a lakáscímmel):... Napközbeni telefon:...  cím:... A mérnöki kamara tölti ki Iktatás kelte: Iktató neve: HBM MK Iktató szám:.-i.4.-09- /200... KÉRELEM MÉRNÖKI KAMARA ÁLTAL ADHATÓ TERVEZŐI, ILL. SZAKÉRTŐI ENGEDÉLY MEGADÁSÁRA, VAGY MEGHOSSZABBÍTÁSÁRA Név:.....................................................................................

Részletesebben

Településképi Arculati Kézikönyv

Településképi Arculati Kézikönyv A településkép védelmének, alakításának új lehetőségei Településképi Arculati Kézikönyv Településképi rendelet Az építészet, az építés közügy A Településképi Arculati Kézikönyv a közösségek saját döntése

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére Tárgy: A Polgármesteri Hivatal köztisztviselői teljesítmény-követelmények alapját képező 2012. évi célok

Részletesebben

A Megyei Önkormányzat fejlesztéspolitikai feladatai visszatekintve a 2007-2013 közötti időszakra

A Megyei Önkormányzat fejlesztéspolitikai feladatai visszatekintve a 2007-2013 közötti időszakra A Megyei Önkormányzat fejlesztéspolitikai feladatai visszatekintve a 2007-2013 közötti időszakra Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A megyei önkormányzat feladatai

Részletesebben

Javaslat. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzata módosításának jóváhagyására

Javaslat. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzata módosításának jóváhagyására Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési és Pénzügyi Osztály Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzata módosításának

Részletesebben

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés: 2013..

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés: 2013.. HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Hatályba lépés: 2013.. TARTALOMJEGYZÉK I. A HTE működése... 3 1. A HTE képviselete... 3 2. Titkárság... 3 3. Ügyvezető

Részletesebben