A Kórház működését szabályozó legfontosabb jogszabályok

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Kórház működését szabályozó legfontosabb jogszabályok"

Átírás

1 A Szent Imre Egyetemi Oktatókórház működésének elvei 1. A Kórház önálló jogi személy, önállóan gazdálkodó költségvetési intézmény. 2. A Kórház szakmai működését, működési területét és ellátási kötelezettségét az ÁNTSZ működési engedély határozza meg. 3. A Kórház, mint az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (OEP) szerződött egészségügyi szolgáltató feladatmutatóit, az ágy- és óraszámokat a mindenkori OEP-szerződés határozza meg. 4. A Kórház a szakmai szabályoknak, a jogszabályoknak, a fenntartó rendelkezéseinek, az Alapító Okiratnak, valamint a gyógyintézetek működési rendjéről, illetve szakmai vezető testületéről szóló 43/2003. (VII. 29.) ESZCSM rendeletben foglaltaknak megfelelően működik. 5. A Kórház szakmai tevékenysége ellátását illetően önálló, a működési engedélyében szereplő egészségügyi szolgáltatások teljesítéséhez más egészségügyi szolgáltató közreműködését is igénybe veheti. 6. A Kórház működését törvények, kormány- és miniszteri rendeletek, nemzeti szabványok és más előírások szabályozzák. A Kórház felügyelete A Kórház felügyeleti szerve: Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) cím: 1125 Budapest, Diós árok u. 3. A Kórház szervezeti felépítése Az intézmény összesített szervezeti felépítése A Kórház működését szabályozó legfontosabb jogszabályok Törvények Kormányrendeletek 1 / 5

2 Miniszteri rendeletek évi XX. tv. a Magyar Köztársaság Alkotmánya évi VII. tv. a sztrájkról évi XI. tv. az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról évi XXII. tv. a Munka Törvénykönyvéről évi XXXIII. tv. a közalkalmazottak jogállásáról évi XXXVIII. tv. az államháztartásról LXIII. tv. a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról évi LXXIX. tv. a magzati élet védelméről évi XCIII. tv. a munkavédelemről, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 5_1993. (XII. 26.) MüM rendelete évi XXVIII. tv. a Magyar Orvosi Kamaráról évi LIV. tv. a gyógyszertárak létesítéséről és működésük egyes évi LIII. tv. a környezet védelmének általános évi LXVI. tv. a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről évi XXXI. tv. a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról évi LXVI. tv. az adóazonosító jel, a Társadalombiztosítási Azonosító Jel és a személyi azonosító használatával kapcsolatos törvények módosításáról évi XLVII. tv. az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről évi LXXXI. tv. a társadalombiztosítási nyugellátásról, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelettel évi LXXXIII. tv. a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelettel évi CLIV. tv. az egészségügyről évi XXV. tv. az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerekről évi XXVI. tv. a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról évi XLII. tv. a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes évi II. tv. az önálló orvosi tevékenységről évi XLIII. tv. a hulladékgazdálkodásról évi CXVI. tv. az egészségügyi közvetítői eljárásról évi XXXIV. tv. az egészségügyi szakellátási kötelezettségről, továbbá egyes egészségügyet érintő törvények módosításáról évi LXXXIII. tv. a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamaráról évi LXXXIV. tv. az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről évi CXXV. tv. az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról évi CXXIX. tv. a közbeszerzésekről 2 / 5

3 - 28/1993. (II. 17.) Korm. rendelet a közgyógyellátási igazolványról - 78/1993. (V. 12.) Korm. rendelet a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről - 89/1995. (VII. 14.) Korm. rendelet a foglalkozás-egészségügyi szolgálatról - 118/1996. (VII. 24.) Korm. rendelet a létesítményi tűzoltóságokra vonatkozó részletes szabályokról - 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet a térítési díj ellenében igénybe vehető egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díjáról - 117/1998. (VI. 16.) Korm. rendelet egyes egészségügyi ellátások visszautasításának részletes - 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet az államháztartás működési rendjéről - 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes - 114/2000. (VI. 29.) Korm. rendelet a nemzeti vérkészlettel való gazdálkodás - 132/2000. (VII. 14.) Korm. rendelet a középületek fellobogózásának egyes kérdéseiről - 233/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény egészségügyi ágazatban történő végrehajtásáról - 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről - 50/2002. (III. 26.) Korm. rendelet az egészségügyi szakellátási kapacitásmódosítások szakmai feltételeiről, eljárási rendjének és az új szolgáltatók befogadásának - 96/2003. (VII. 15.) Korm. rendelet Az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról - 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet A költségvetési szervek belső ellenőrzéséről. - 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről - 15/1997. (VI. 20.) NM rendelet a gyógyszertárak működési, szolgálati és nyilvántartási rendjéről - 27/1995. (VII. 25.) NM rendelet a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásról - 62/1997. (XII. 21.) NM rendelet az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezelésének egyes kérdéseiről - 63/1997. (XII. 21.) NM rendelet a fertőző betegségek jelentésének rendjéről - 11/1998. (XII. 11.) EüM rendelet az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzésről és továbbképzésről - 14/1998. (XII. 11.) EüM rendelet a kórházi etikai bizottságokról - 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről - 18/1998. (XII. 27.) EüM rendelet az egészségügyről szóló évi CLIV. törvénynek a szerv- és szövetátültetésre, valamint -tárolásra és egyes kórszövettani vizsgálatokra vonatkozó rendelkezései végrehajtásáról 3 / 5

4 - 23/1998. (XII. 27.) EüM rendelet a kórházi felügyelő tanácsról - 27/1998. (VI. 17.) NM rendelet az egészségügyi szakképesítést szerzett személyek alapnyilvántartásáról, valamint az egészségügyi szakdolgozók működési nyilvántartásának - 28/1998. (VI. 17.) NM rendelet az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének - 30/1998. (VI. 24.) NM rendelet az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások végzésére vonatkozó, valamint az ivarsejtekkel és embriókkal való rendelkezésre és azok fagyasztva tárolására vonatkozó részletes szabályokról - 9/1999. (IV. 14.) EüM rendelet az egészségügyi intézmények iratkezelési mintaszabályzatáról - 24/1999. (VII. 6.) EüM rendelet egyes daganatos megbetegedések bejelentésének rendjéről - 34/1999. (IX. 24.) BM-EüM-IM együttes rendelet az egészségügyről szóló évi CLIV. törvénynek a halottakkal kapcsolatos rendelkezései végrehajtásáról, valamint a rendkívüli halál esetén követendő eljárásról - 47/1999. (X. 6.) EüM rendelet az orvostechnikai eszközökről - 50/1999. (XI. 3.) EüM rendelet a képernyő előtti munkavégzés minimális egészségügyi és biztonsági követelményeiről - 58/1999. (XI. 26.) EüM rendelet a nemzeti szabványok kötelező alkalmazásáról - 65/1999. (XII. 22.) EüM rendelet a munkavállalók munkahelyen történő egyéni védőeszköz használatának minimális biztonsági és egészségvédelmi követelményeiről - 29/2000. (X. 30.) EüM rendelet az egészségügyi intézmények katasztrófaterveinek tartalmi követelményeiről - 34/2000. (XI. 22.) EüM rendelet az intézeti gyógyszerellátásról - 3/2001. (II. 20.) EüM rendelet a közalkalmazottak által betölthető egyes munkakörök közalkalmazotti osztályba sorolásáról - 1/2002. (I. 11.) EüM rendelet az egészségügyi intézményekben keletkező hulladék kezeléséről - 13/2002. (III. 28.) EüM rendelet az egészségügyi közintézmények vezetőjének és vezető helyetteseinek képesítési követelményeiről, valamint a vezetői megbízás betöltése érdekében kiírt pályázat részletes eljárási - 23/2002. (V. 9.) EüM rendelet az emberen végzett orvostudományi kutatásokról - 3/2002. (VIII. 30.) ESzCsM rendelet a képernyő előtti munkavégzés minimális egészségügyi és biztonsági követelményeiről szóló 50/1999. (XI. 3.) EüM rendelet módosításáról - 1/2003. (I. 21.) EszCsM rendelet a társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyszerekről és a támogatás összegéről - 8/2003. (III. 13.) EszCsM rendelet az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről - 43/2003. (VII. 29.) ESzCsM rendelet a gyógyintézetek működési rendjéről, illetve szakmai vezető testületéről - 60/2003. (X. 20.) ESzCsM rendelet az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről - 61/2003. (X. 27.) ESzCsM rendelet a kizárólag előzetes betegbesorolás (várólista) alapján nyújtható egészségügyi ellátásokról 4 / 5

5 - 1/2004. (I. 5.) EszCsM rendelet a betegjogi, az ellátott jogi és a gyermekjogi képviselő működésének feltételeiről - 20/2004. (III. 31.) ESzCsM rendelet a szakmai kollégiumokról - 40/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet Az egészségügyi tevékenység végzéséhez szükséges egészségi alkalmasság vizsgálatáról és minősítéséről. - 44/2004. (IV. 28. EszCsM rendelet - 87/2004. (X. 4.) EszCsM rendelet a Magyar Köztársaság területén tartózkodó, egészségügyi szolgáltatásra a társadalombiztosítás keretében nem jogosult személyek egészségügyi ellátásának egyes. - 35/2005. (VIII. 26.) EüM rendelet az emberi felhasználásra kerülő vizsgálati készítmények klinikai vizsgálatáról és a helyes klinikai gyakorlat alkalmazásáról 5 / 5

6. számú melléklet AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSÉT SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE

6. számú melléklet AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSÉT SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE 6. számú melléklet AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSÉT SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE Törvények 1991. évi XI. törvény az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről 1992. évi XXII. tv. a Munka Törvénykönyvéről

Részletesebben

2008. évi XXI. törvény a humángenetikai adatok védelméről, a humángenetikai vizsgálatok és kutatások, valamint a biobankok működésének szabályairól

2008. évi XXI. törvény a humángenetikai adatok védelméről, a humángenetikai vizsgálatok és kutatások, valamint a biobankok működésének szabályairól Törvények 2008. évi XXI. törvény a humángenetikai adatok védelméről, a humángenetikai vizsgálatok és kutatások, valamint a biobankok működésének szabályairól 2006. évi CXXXII. törvény az egészségügyi ellátórendszer

Részletesebben

A KÓRHÁZ MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ ALAPVETŐ JOGSZABÁLYOK. Törvények

A KÓRHÁZ MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ ALAPVETŐ JOGSZABÁLYOK. Törvények A KÓRHÁZ MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ ALAPVETŐ JOGSZABÁLYOK Törvények 2011. április 25. Magyarország Alaptörvénye 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről 2003. évi LXXXIV. törvény egészségügyi tevékenység végzésének

Részletesebben

Törvények évi a munkavédelemről szóló évi XCIII. törvény évi LXXXIV. az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről

Törvények évi a munkavédelemről szóló évi XCIII. törvény évi LXXXIV. az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről Törvények 2007. évi a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. CLXI. módosításáról 2007. évi CXXVI. egyes adóek módosításáról 2007. évi LXXXIV. a rehabilitációs járadékról 2006. évi XCVII. az egészségügyben

Részletesebben

az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről

az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről Típus Jogszabály száma Kiadás dátuma Kibocsátó Jogszabály címe Rendelet 31/1992. 1992.12.23 NM a magzati élet szóló 1992. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról Rendelet 9/1993. 1993.04.02 MN az egészségügyi

Részletesebben

A rendelet egyes rendelkezéseit kivéve a kihirdetését követő napon 2013. december 11-én lép hatályba. rendeletek. rendelet.

A rendelet egyes rendelkezéseit kivéve a kihirdetését követő napon 2013. december 11-én lép hatályba. rendeletek. rendelet. december 1 Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú miniszteri ek módosításáról szóló 76/ (XII. 10.) EMMI 2 Az Európa Tanács egészségügyi termékek hamisításáról és hasonló, közegészségügyi veszélyt

Részletesebben

Magyarország Alaptörvénye. Törvények

Magyarország Alaptörvénye. Törvények A Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó alapvető jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök Magyarország Alaptörvénye Törvények

Részletesebben

2017. évre érvényes TÖRVÉNYEK, RENDELETEK GYŰJTEMÉNYE

2017. évre érvényes TÖRVÉNYEK, RENDELETEK GYŰJTEMÉNYE 2017. évre érvényes TÖRVÉNYEK, RENDELETEK GYŰJTEMÉNYE Törvények: Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről

Részletesebben

TERVEZET. Az emberi erőforrások minisztere..../2016. (...) EMMI rendelete

TERVEZET. Az emberi erőforrások minisztere..../2016. (...) EMMI rendelete Az emberi erőforrások minisztere.../2016. (......) EMMI rendelete egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeleteknek az egészségügyi ágazat háttérintézményei átalakításával összefüggő

Részletesebben

TERVEZET. Az emberi erőforrások minisztere. /2015. ( ) EMMI rendelete

TERVEZET. Az emberi erőforrások minisztere. /2015. ( ) EMMI rendelete TERVEZET Az emberi erőforrások minisztere /2015. ( ) EMMI rendelete egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeleteknek az egészségügyi ágazat háttérintézményei és a fővárosi és megyei kormányhivatalok

Részletesebben

16/2014. (III. 12.) EMMI

16/2014. (III. 12.) EMMI 16/2014. (III. 12.) EMMI rendelet egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeleteknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról 1 Hatályos: 2014.03.15-2014.03.16 Az egészségügyről

Részletesebben

Jogszabályfigyelés november. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 182/2013.

Jogszabályfigyelés november. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 182/2013. november 1 A Magyarország Kormánya és Georgia Kormánya közötti oktatási, tudományos és kulturális együttműködésről szóló egyezmény kihirdetéséről szóló 381/ (XI. 4.) 2 Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények

Részletesebben

8. Az Országgyűlési Őrség hivatásos állományát érintő gazdasági tárgyú szabályokról szóló 85/2012. (XII. 28.) BM rendelet

8. Az Országgyűlési Őrség hivatásos állományát érintő gazdasági tárgyú szabályokról szóló 85/2012. (XII. 28.) BM rendelet 3538 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 37. szám 8. Az Országgyűlési Őrség hivatásos állományát érintő gazdasági tárgyú szabályokról szóló 85/2012. (XII. 28.) BM rendelet 8. Az Országgyűlési Őrség hivatásos

Részletesebben

A rendelet a kihirdetését követő napon 2014. február 4-én lép hatályba. A határozat a közzététel napján 2014. február 8- án lép hatályba.

A rendelet a kihirdetését követő napon 2014. február 4-én lép hatályba. A határozat a közzététel napján 2014. február 8- án lép hatályba. 1 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) módosításáról szóló

Részletesebben

A FELSŐ SZABOLCSI KÓRHÁZ MŰKÖDÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ JOGSZABÁLYOK GYŰJTEMÉNYE

A FELSŐ SZABOLCSI KÓRHÁZ MŰKÖDÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ JOGSZABÁLYOK GYŰJTEMÉNYE A FELSŐ SZABOLCSI KÓRHÁZ MŰKÖDÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ JOGSZABÁLYOK GYŰJTEMÉNYE Felső Szabolcsi Kórház H 4600 Kisvárda, Árpád út 26. Tel.: (+36) 45 502 100, Fax: (+36) 45 415 252 Törvények Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

4. melléklet a 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelethez. Közreműködő bevonására vonatkozó magánokirat adattartalma

4. melléklet a 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelethez. Közreműködő bevonására vonatkozó magánokirat adattartalma M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 59. szám 5479 4. melléklet a 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelethez Közreműködő bevonására vonatkozó magánokirat adattartalma 1. A családtámogatási ellátásban részesülő

Részletesebben

54/2016. (XII. 30.) EMMI

54/2016. (XII. 30.) EMMI 54/2016. (XII. 30.) EMMI rendelet egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeleteknek az egészségügyi ágazat háttérintézményei átalakításával összefüggő módosításáról hatályos: 2017.01.01

Részletesebben

EMBERBARÁT ALAPÍTVÁNY AZ ALAPÍTVÁNY MŰKÖDÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE

EMBERBARÁT ALAPÍTVÁNY AZ ALAPÍTVÁNY MŰKÖDÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE EMBERBARÁT ALAPÍTVÁNY AZ ALAPÍTVÁNY MŰKÖDÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE Kiadás éve Jogszabály címe Azonosító száma Utolsó módosítása 1990 Az illetékekről 1990. évi XCIII. tv. 2018. évi LXXXII.

Részletesebben

Jogszabályváltozások 2015. január

Jogszabályváltozások 2015. január Jogszabályváltozások 2015. január MUNKAVÉDELEM Módosított jogszabályok: 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 2012. évi XC. törvény a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról 2012. évi II. törvény

Részletesebben

Joghelyek: gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök

Joghelyek: gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök Joghelyek: gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök 2/2008. (I. 8.) EüM rendelet» a gyógyszertárban forgalmazható, valamint kötelezően készletben tartandó termékekről 54/2007. (XII. 14.) EüM rendelet» vagy

Részletesebben

A Polgármesteri Hivatal alaptevékenységét meghatározó jogszabályok

A Polgármesteri Hivatal alaptevékenységét meghatározó jogszabályok A Polgármesteri Hivatal alaptevékenységét meghatározó jogszabályok Törvények (2011.04.25.) Magyarország Alaptörvénye 1952. évi IV. 1959. évi IV. a házasságról, a családról és a gyámságról a Polgári Törvénykönyvről

Részletesebben

Ágazati jogszabályok. Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály. Családtámogatási Osztály

Ágazati jogszabályok. Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály. Családtámogatási Osztály Ágazati jogszabályok Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály Családtámogatási Osztály 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról 1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről

Részletesebben

2. AZ NMH (OMMF) MŰKÖDÉSÉVEL ÉS A MUNKAVÉDELEMMEL ÖSSZEFÜGGŐ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE. Az OMMF működésével kapcsolatos fontosabb jogszabályok

2. AZ NMH (OMMF) MŰKÖDÉSÉVEL ÉS A MUNKAVÉDELEMMEL ÖSSZEFÜGGŐ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE. Az OMMF működésével kapcsolatos fontosabb jogszabályok 2. AZ NMH (OMMF) MŰKÖDÉSÉVEL ÉS A MUNKAVÉDELEMMEL ÖSSZEFÜGGŐ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE Az OMMF működésével kapcsolatos fontosabb jogszabályok 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről. 1996. évi LXXV. törvény

Részletesebben

Jogszabályfigyelés január. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 1/2013.

Jogszabályfigyelés január. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 1/2013. január 1 Egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeleteknek az egészségügyi ágazati képzésekkel, az Egészségügyi Szakképzési és Továbbképzési Tanáccsal, valamint a szakorvos jelöltek felügyelet mellett

Részletesebben

Az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet

Az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet Munkaügyi Központ nyilvántartási szám: 01-0816-04 FAT akkreditációs lajstromszám: 0372 Tanúsítva MSZ EN ISO 9001:2009 szerint Az Egészségügyi Szakképző és

Részletesebben

A könyvtári munkára vonatkozó jogszabályok

A könyvtári munkára vonatkozó jogszabályok 2 Minőségirányítási Kézikönyv 3. sz. melléklete A könyvtári munkára vonatkozó jogszabályok Törvények 2015. évi XCVI. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2015.

Részletesebben

Az OEP alaptevékenységeit meghatározó törvényi szintű jogszabályok. Törvények

Az OEP alaptevékenységeit meghatározó törvényi szintű jogszabályok. Törvények 1. Az OEP alaptevékenységeit meghatározó törvényi szintű jogszabályok Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) Törvények 2. 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról 3. 1959. évi IV. törvény

Részletesebben

Törvényi szabályozás célja. Munkaviszonnyal kapcsolatos jogok és kötelezettségek

Törvényi szabályozás célja. Munkaviszonnyal kapcsolatos jogok és kötelezettségek 4.2.4. Táblázat / 1. Érintett vegyi 1. 1992. évi XXII. törvény a munka törvénykönyvéről 2. 199. évi XCIII. törvény a munkavédelemről. 1996. évi XXXI. törvény a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről

Részletesebben

Jogszabályfigyelés 2013. július. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy

Jogszabályfigyelés 2013. július. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy július 1 A Nemzeti Olimpiai Központ megteremtéséhez kapcsolódó további intézkedésekről szóló 1394/ (VII. 2.) Korm. határozat 2 A kiemelt sportlétesítményfejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő

Részletesebben

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ feladat és hatásköreire vonatkozó jogszabályok

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ feladat és hatásköreire vonatkozó jogszabályok Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ feladat és hatásköreire vonatkozó jogszabályok Törvények: 1. Magyarország Alaptörvénye 2. 2016. évi LXIX. törvény a terrorizmus elleni fellépéssel összefüggő egyes

Részletesebben

A Polgármesteri Hivatal feladatát, hatáskörét és alaptevékenységet meghatározó jogszabályok

A Polgármesteri Hivatal feladatát, hatáskörét és alaptevékenységet meghatározó jogszabályok A Polgármesteri Hivatal feladatát, hatáskörét és alaptevékenységet meghatározó jogszabályok 2010. évi L. törvény a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról 2010. évi I. törvény az

Részletesebben

A Projekt Igazgatóságon alkalmazott rendeletek és jogszabályok

A Projekt Igazgatóságon alkalmazott rendeletek és jogszabályok A Projekt Igazgatóságon alkalmazott ek és jogszabályok SOR- SZÁM 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. NYILV. SZÁM MEGNEVEZÉS FELLELHETŐSÉG 1959. évi IV. törvény 1988. évi I. törvény 1992. évi XXXVIII.

Részletesebben

Alkalmazandó jogszabályok jegyzéke

Alkalmazandó jogszabályok jegyzéke Alkalmazandó jogszabályok jegyzéke 1997. évi LXXXIII törvény A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1996. évi LXXV. Törvény A munkaügyi ellenőrzésről szóló 10/2005 (IV. 12.) EÜM. Rendelet Rendkívüli

Részletesebben

Ellenőrzési időszak: január 1-december 31. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

Ellenőrzési időszak: január 1-december 31. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv egészségügyi 872 0 55 0 0 0 0 0 0 ivóvíz minőségi előírások megsértése, illetve a közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi

Részletesebben

ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖRÉBE TARTOZÓ JOGSZABÁLYOK

ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖRÉBE TARTOZÓ JOGSZABÁLYOK ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖRÉBE TARTOZÓ JOGSZABÁLYOK Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) 2015. évi C. törvény Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről 2014. évi C. törvény Magyarország 2015. évi

Részletesebben

23/2015. (IV. 28.) EMMI

23/2015. (IV. 28.) EMMI 23/2015. (IV. 28.) EMMI rendelet egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeleteknek az egészségügyi ágazat háttérintézményei és a fővárosi és megyei kormányhivatalok átalakításával összefüggő módosításáról

Részletesebben

Jogszabályok listája

Jogszabályok listája Kiadás száma 03 Kiadás dátuma: 2018.07.10. Oldal 1/8. KÖRNYEZETVÉDELEM 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól 83/1997. (IX.26.) OGY határozat a Nemzeti Környezetvédelmi Programról

Részletesebben

Jogszabályfigyelés június. Jogszabály címe Megjel Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 65/2012.

Jogszabályfigyelés június. Jogszabály címe Megjel Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 65/2012. 1 Az egyes egészségbiztosítási tárgyú kormányek módosításáról szóló 107/ (VI. 1.) Korm. 65/ 1. A a kihirdetése napján 17 órakor lép hatályba. Az 1., a 2. és a 6. július 1-jén lép hatályba. A július 2-án

Részletesebben

Jogszabályfigyelés szeptember. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 116/2012.

Jogszabályfigyelés szeptember. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 116/2012. 1 Az egyes egészségügyi tárgyú miniszteri ek jogharmonizációs célú módosításáról szóló 21/ (IX. 4.) EMMI 2 Az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes

Részletesebben

59/2011. (IV. 12.) Korm. rendelet a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetről

59/2011. (IV. 12.) Korm. rendelet a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetről 59/2011. (IV. 12.) Korm. rendelet a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetről A Kormány az Alkotmány 35. (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében,

Részletesebben

Magyar joganyagok - 28/2015. (II. 25.) Korm. rendelet - az Országos Gyógyszerészeti 2. oldal j) ellátja a kozmetikai termékekkel kapcsolatosan a kozme

Magyar joganyagok - 28/2015. (II. 25.) Korm. rendelet - az Országos Gyógyszerészeti 2. oldal j) ellátja a kozmetikai termékekkel kapcsolatosan a kozme Magyar joganyagok - 28/2015. (II. 25.) Korm. rendelet - az Országos Gyógyszerészeti 1. oldal 28/2015. (II. 25.) Korm. rendelet az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetről A Kormány

Részletesebben

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2003.9.23. HU 179 2. A SZEMÉLYEK SZABAD MOZGÁSA A. SZOCIÁLIS BIZTONSÁG 1. 31971 R 1408: A Tanács 1971. június 14-i 1408/71/EGK rendelete a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra,

Részletesebben

A Magyar Tudományos Akadémiát érintő jogszabályok listája

A Magyar Tudományos Akadémiát érintő jogszabályok listája A Magyar Tudományos Akadémiát érintő jogszabályok listája Jogállás Magyarország Alape a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. Jogviszony jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. szabályairól szóló

Részletesebben

Népegészségügyi Főosztály

Népegészségügyi Főosztály HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Népegészségügyi Főosztály A Főosztály elérhetőségei Cím: 3300 Eger, Kossuth Lajos út 11. Levelezési cím: 3301 Eger, Pf.:56 Telefon: 06 (36) 511-910 Fax: 06 (36) 515-911 E-mail:

Részletesebben

2. oldal A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alaptevékenységét a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet, val

2. oldal A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alaptevékenységét a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet, val 1. oldal Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alapító okirata 1 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (2) bekezdése alapján a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alapító okiratát (a továbbiakban:

Részletesebben

Törvények. Kormányrendeletek

Törvények. Kormányrendeletek Törvények 1996. évi XXXI. törvény a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról 1996. évi XXXVII. törvény a polgári védelemről. 1999. évi LXXIV. törvény a katasztrófák elleni védekezés

Részletesebben

Törvények. A törvények, rendeletek, határozatok adott napon hatályos állapotáról a http://net.jogtar.hu/ weboldalon tájékozódhatnak.

Törvények. A törvények, rendeletek, határozatok adott napon hatályos állapotáról a http://net.jogtar.hu/ weboldalon tájékozódhatnak. Törvények A törvények, rendeletek, határozatok adott napon hatályos állapotáról a http://net.jogtar.hu/ weboldalon tájékozódhatnak. 2013. évi CCXLIV. Törvény az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási

Részletesebben

Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály. Igazságügyi Osztály. Áldozatsegítés

Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály. Igazságügyi Osztály. Áldozatsegítés Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Igazságügyi Osztály Áldozatsegítés a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. a hozzátartozók

Részletesebben

A NEMZETI ERÕFORRÁS MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

A NEMZETI ERÕFORRÁS MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA LXI. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 1833 1944. OLDAL 2011. május 5. A NEMZETI ERÕFORRÁS MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM ÁRA: 1680 FT I. RÉSZ Személyi rész II. RÉSZ Törvények, országgyûlési határozatok, kormányrendeletek

Részletesebben

Jogszabályfigyelés január

Jogszabályfigyelés január Jogszabályfigyelés Jogszabály címe Megjelent 1 Hatály Módosított jogszabály Tárgy 1 Az egyes egészségügyi és gyógyszerészeti tárgyú miniszteri ek módosításáról szóló 2/2012. (I. 3.) NEFMI 1 Magyar Közlöny

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem 2004 évi költségvetési alapokmánya

A Pécsi Tudományegyetem 2004 évi költségvetési alapokmánya A Pécsi Tudományegyetem 2004 évi költségvetési alapokmánya 1) Fejezet száma, megnevezése: XX. Oktatási Minisztérium 2) Azonosító adatok: PIR törzsszám: 329794 Megnevezés: Pécsi Tudományegyetem Székhely:

Részletesebben

Szervre vonatkozó alapvető jogszabályok

Szervre vonatkozó alapvető jogszabályok KOORDINÁCIÓS ÉS SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY Szervre vonatkozó alapvető jogszabályok http://www.kormanyhivatal.hu/hu/dok?source=6&type=311#!documentbrowse 1. Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv Magyarország

Részletesebben

6.Egészségügyi szolgáltatók működési engedélyezése. Pest Megyei Kormányhivatal népegészségügyi feladatokat ellátó illetékes járási hivatala.

6.Egészségügyi szolgáltatók működési engedélyezése. Pest Megyei Kormányhivatal népegészségügyi feladatokat ellátó illetékes járási hivatala. 6.Egészségügyi szolgáltatók működési engedélyezése Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése: Pest Megyei Kormányhivatal népegészségügyi feladatokat ellátó illetékes járási hivatala. Az ügyintézéshez szükséges

Részletesebben

A Győri Járási Hivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály eljárásai során használt jogszabályok jegyzéke

A Győri Járási Hivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály eljárásai során használt jogszabályok jegyzéke 1. számú melléklet A Győri Járási Hivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály eljárásai során használt jogszabályok jegyzéke I. Osztályai: Családtámogatási és Pénzbeli Ellátási Osztály

Részletesebben

A Magyar Tudományos Akadémiát érintő jogszabályok listája

A Magyar Tudományos Akadémiát érintő jogszabályok listája A Magyar Tudományos Akadémiát érintő jogszabályok listája Jogállás Magyarország Alaptörvénye a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény Jogviszony a közszolgálati tisztviselőkről szóló

Részletesebben

43/2003. (VII. 29.) ESzCsM rendelet a gyógyintézetek működési rendjéről, illetve szakmai vezető testületéről

43/2003. (VII. 29.) ESzCsM rendelet a gyógyintézetek működési rendjéről, illetve szakmai vezető testületéről 43/2003. (VII. 29.) ESzCsM rendelet a gyógyintézetek működési rendjéről, illetve szakmai vezető testületéről Az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről szóló 2003.

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület április 25-én tartandó ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület április 25-én tartandó ülésére. Izsák Város Címzetes Főjegyzőjétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2017. április 25-én tartandó ülésére. Tárgy: Az Izsáki Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása.

Részletesebben

A BÉKÉS MEGYEI KÖZPONTI KÓRHÁZ FONTOSABB JOGSZABÁLYAI (A JOGSZABÁLYOK HIERARCHIKUS SORRENDJE SZERINT)

A BÉKÉS MEGYEI KÖZPONTI KÓRHÁZ FONTOSABB JOGSZABÁLYAI (A JOGSZABÁLYOK HIERARCHIKUS SORRENDJE SZERINT) A BÉKÉS MEGYEI KÖZPONTI KÓRHÁZ FONTOSABB JOGSZABÁLYAI (A JOGSZABÁLYOK HIERARCHIKUS SORRENDJE SZERINT) 2017. évi CL. törvény az adózás rendjéről (hatálybalépés 2018.01.01.) 2017. évi CLI. törvény az adóigazgatási

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Vaszary Kolos Kórház 2500 Esztergom, Petőfi Sándor u főigazgatói (intézményvezetői) munkakör

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Vaszary Kolos Kórház 2500 Esztergom, Petőfi Sándor u főigazgatói (intézményvezetői) munkakör PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről szóló 2011. évi CLXXXVI. törvény 12. -a alapján a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet

Részletesebben

5. Egészségügyi szolgáltatók működési engedélyének módosítása

5. Egészségügyi szolgáltatók működési engedélyének módosítása 5. Egészségügyi szolgáltatók működési engedélyének módosítása Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése: Pest Megyei Kormányhivatal népegészségügyi feladatokat ellátó illetékes járási hivatala. Az ügyintézéshez

Részletesebben

A rendelet 2013. november 1-jén lép hatályba. A rendelet 2013. október 15-én lép hatályba

A rendelet 2013. november 1-jén lép hatályba. A rendelet 2013. október 15-én lép hatályba október 1 A Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatal, valamint a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei előtt kezdeményezett eljárásokban fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak

Részletesebben

VÁLTOZÁSMUTATÓ JANUÁR VÁLOGATÁS

VÁLTOZÁSMUTATÓ JANUÁR VÁLOGATÁS VÁLTOZÁSMUTATÓ 2012. JANUÁR VÁLOGATÁS Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpont jában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmu

Részletesebben

A BÉKÉS MEGYEI KÖZPONTI KÓRHÁZ FONTOSABB JOGSZABÁLYAI (A JOGSZABÁLYOK HIERARCHIKUS SORRENDJE SZERINT)

A BÉKÉS MEGYEI KÖZPONTI KÓRHÁZ FONTOSABB JOGSZABÁLYAI (A JOGSZABÁLYOK HIERARCHIKUS SORRENDJE SZERINT) A BÉKÉS MEGYEI KÖZPONTI KÓRHÁZ FONTOSABB JOGSZABÁLYAI (A JOGSZABÁLYOK HIERARCHIKUS SORRENDJE SZERINT) 2016. évi XC. törvény Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről 2016. évi XXIX. törvény az igazságügyi

Részletesebben

1. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosítása

1. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosítása 2015. évi törvény a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény módosításával összefüggő egyes törvények

Részletesebben

'22 0 9,1\OE i CIO 1/ ' 444 :vri melléklet

'22 0 9,1\OE i CIO 1/ ' 444 :vri melléklet 4. Okirat száma: M.....12019. '22 0 9,1\OE i CIO 1/ ' 444 :vri melléklet UOELAL Módosító okirat A Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat

Részletesebben

Migráció egészségügyi, közegészségügyi, járványügyi problémák

Migráció egészségügyi, közegészségügyi, járványügyi problémák Migráció egészségügyi, közegészségügyi, járványügyi problémák Dr. Paller Judit mb. országos tisztifőorvos XXII. Magyarországi Egészségügyi Napok, Debrecen 2015. október 7-9. Irányadó jogszabályok - Az

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 75. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 75. szám MAGYAR KÖZLÖNY 75. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. május 6., hétfő Tartalomjegyzék 102/2019. (V. 6.) Korm. rendelet Az emberi erőforrások minisztere feladatkörébe tartozó egyes kormányrendeleteknek

Részletesebben

A törvény a kihirdetését követő napon 2013. április 4-én lép hatályba. A törvény a kihirdetését követő napon 2013. április 5-én lép hatályba.

A törvény a kihirdetését követő napon 2013. április 4-én lép hatályba. A törvény a kihirdetését követő napon 2013. április 5-én lép hatályba. 1 Magyarország Alape (egységes szerkezetben) 55/2013. 2 A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. módosításáról szóló 2013. évi XXXI. 3 A sajtószabadságról és a médiatartalmak

Részletesebben

A Kormányhivatal feladat- és hatáskörét meghatározó legfontosabb jogszabályok listája

A Kormányhivatal feladat- és hatáskörét meghatározó legfontosabb jogszabályok listája A Kormányhivatal feladat- és hatáskörét meghatározó legfontosabb jogszabályok listája Magyarország Alaptörvénye Törvények 1 a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 2 a Polgári Törvénykönyvről

Részletesebben

KISKÖRE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL. Szervezetfejlesztés Kisköre Város Polgármesteri Hivatalában ÁROP-1.A.2.

KISKÖRE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL. Szervezetfejlesztés Kisköre Város Polgármesteri Hivatalában ÁROP-1.A.2. KISKÖRE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL Szervezetfejlesztés Kisköre Város Polgármesteri Hivatalában ÁROP-1.A.2./A-2008-0163 JOGSZABÁLYI KERETEK Kisköre, 2010. március 31. A projekt az Európai

Részletesebben

Hatályosság: 2011.03.31 - Az ANTSZ, OEP, REP, OTH átszervezésével, feladatváltozásokkal kapcsolatos megnevezések változtak.

Hatályosság: 2011.03.31 - Az ANTSZ, OEP, REP, OTH átszervezésével, feladatváltozásokkal kapcsolatos megnevezések változtak. 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelet egyes egészségügyi és szociális tárgyú miniszteri rendeleteknek a fıvárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval kapcsolatos módosításáról

Részletesebben

31997 R 0118: A Tanács 1996.12.2-i 118/97/EGK rendelete (HL L 28. szám, 1997.1.30., 1. o.), az alábbi módosításokkal:

31997 R 0118: A Tanács 1996.12.2-i 118/97/EGK rendelete (HL L 28. szám, 1997.1.30., 1. o.), az alábbi módosításokkal: 2. A SZEMÉLYEK SZABAD MOZGÁSA A. SZOCIÁLIS BIZTONSÁG 1. 31971 R 1408: A Tanács 1971. június 14-i 1408/71/EGK rendelete a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló

Részletesebben

2/2014. (I. 16.) EMMI

2/2014. (I. 16.) EMMI M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 3. szám 351 Az emberi erőforrások minisztere 2/2014. (I. 16.) EMMI rendelete az egységes egészségügyi ágazati humánerőforrás-monitoringrendszer működésének részletes

Részletesebben

Ágazati jogszabályok évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól,

Ágazati jogszabályok évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól, Szociális és gyámügyi igazgatás Ágazati jogszabályok 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól, 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális

Részletesebben

Szervezeti egység neve: Tolna Megyei Kormányhivatal Szekszárdi Járási Hivatal Hatósági Főosztály

Szervezeti egység neve: Tolna Megyei Kormányhivatal Szekszárdi Járási Hivatal Hatósági Főosztály Szervezeti egység neve: Tolna Megyei Kormányhivatal Szekszárdi Járási Hivatal Hatósági Főosztály Sorszám Főosztály/) Ágazati jogszabály(ok) 1. Hatósági Főosztály Építésügyi és Örökségvédelmi (építésügyi

Részletesebben

Változásmutató 2010. november válogatás

Változásmutató 2010. november válogatás Változásmutató 2010. november válogatás 6 Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmutatóiban.

Részletesebben

Megbízási szerződés minta (gazdasági társaság, önkormányzati tulajdonú rendelő) Megbízási szerződés önálló orvosi tevékenység végzéséről

Megbízási szerződés minta (gazdasági társaság, önkormányzati tulajdonú rendelő) Megbízási szerződés önálló orvosi tevékenység végzéséről Szám: 07-7/ /200_.. Megbízási szerződés minta (gazdasági társaság, önkormányzati tulajdonú rendelő) Megbízási szerződés önálló orvosi tevékenység végzéséről 1. számú melléklet amely létrejött egyrészről

Részletesebben

A TÖRVÉNYSZÉK MŰKÖDÉSÉT MEGHATÁROZÓ LEGFONTOSABB JOGFORRÁSOK

A TÖRVÉNYSZÉK MŰKÖDÉSÉT MEGHATÁROZÓ LEGFONTOSABB JOGFORRÁSOK Szervezetfejlesztés a en az ítélkezési munka támogatásának, a szervezet hatékonyságának, gazdaságos működésének érdekében című ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0063. számú pályázat A TÖRVÉNYSZÉK MŰKÖDÉSÉT MEGHATÁROZÓ

Részletesebben

24094 MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 138. szám. Kormányrendeletek

24094 MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 138. szám. Kormányrendeletek 24094 MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 138. szám III. Kormányrendeletek A Kormány 296/2012. (X. 17.) Korm. rendelete a járási (fõvárosi kerületi) hivatalok kialakításával összefüggésben egyes kormányrendeletek

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTER

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTER l ^ l l O i j BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTER Tárgy: XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata alapító okiratának módosítása Tisztelt Képviselő-testület! A dr. Tóvári István

Részletesebben

Ágazati jogszabályok. A hatályos szöveg elérhető: Nemzeti Jogszabálytár. Több ágazatot érintő jogszabályok

Ágazati jogszabályok. A hatályos szöveg elérhető: Nemzeti Jogszabálytár. Több ágazatot érintő jogszabályok Ágazati jogszabályok A hatályos szöveg elérhető: Nemzeti Jogszabálytár Több ágazatot érintő jogszabályok 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 378/2016.

Részletesebben

ORVOSBIOLÓGIAI, ORVOSTUDOMÁNYI KUTATÁSOK,ELJÁRÁSOK, TEVÉKENYSÉGEK SZAKMAI, ETIKAI VÉLEMÉNYEZÉSE, JÓVÁHAGYÁSA

ORVOSBIOLÓGIAI, ORVOSTUDOMÁNYI KUTATÁSOK,ELJÁRÁSOK, TEVÉKENYSÉGEK SZAKMAI, ETIKAI VÉLEMÉNYEZÉSE, JÓVÁHAGYÁSA ORVOSBIOLÓGIAI, ORVOSTUDOMÁNYI KUTATÁSOK,ELJÁRÁSOK, TEVÉKENYSÉGEK SZAKMAI, ETIKAI VÉLEMÉNYEZÉSE, JÓVÁHAGYÁSA DR. TEMESI ALFRÉDA BIOL. TUD. KANDIDÁTUS C.E. DOCENS ETT-ESKI PÁLYÁZATI IRODA IGAZGATÓ FŐBB

Részletesebben

Kockázatértékelés az egészségügyben. Egészségügyi dolgozók munkavédelmi kockázatai

Kockázatértékelés az egészségügyben. Egészségügyi dolgozók munkavédelmi kockázatai Kockázatértékelés az egészségügyben Egészségügyi dolgozók munkavédelmi kockázatai Jogszabályi háttér Munkavédelmi jellegű szabályozások Foglakozás-egészségügyi és munka-higiénés szabályozások Veszélyes

Részletesebben

SEGÉLY HELYETT ESÉLY ALAPÍTVÁNY SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SEGÉLY HELYETT ESÉLY ALAPÍTVÁNY SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA SEGÉLY HELYETT ESÉLY ALAPÍTVÁNY INTÉZMÉNYEI, 1223 Budapest, Jókai Mór u. 21-23. SEGÉLY HELYETT ESÉLY ALAPÍTVÁNY SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA Készítette: Plesovszkiné Várvédı Szilvia gazdasági igazgató

Részletesebben

Sorszám Osztály Ágazati jogszabály(ok)

Sorszám Osztály Ágazati jogszabály(ok) Szervezeti egység neve: Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Sorszám Osztály Ágazati jogszabály(ok) 1) Munkaerőpiaci és Alapkezelési Osztály 2) Munkaerőpiaci és Alapkezelési Osztály 3) Munkaerőpiaci

Részletesebben

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alá tartozó költségvetési szerv alapító okirata

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alá tartozó költségvetési szerv alapító okirata HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 2013. évi 57. szám 20401 Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alá tartozó költségvetési szerv alapító okirata Az Oktatási Hivatal Alapító Okirata (a módosításokkal egységes

Részletesebben

Jogszabályváltozás 2013. július hó

Jogszabályváltozás 2013. július hó MUNKAVÉDELEM, TŰZVÉDELEM Módosított jogszabályok: Jogszabályváltozás 2013. július hó 2012. évi CLXVI. törvény a létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről 2011.

Részletesebben

BÁTONYTERENYEI EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLAT

BÁTONYTERENYEI EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLAT BÁTONYTERENYEI EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA (Egységes szerkezetbe foglalva) Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

1668 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 22. szám

1668 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 22. szám 1668 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 22. szám A Kormány 30/2015. (II. 25.) Korm. rendelete az egészségügyi ágazat háttérintézményei átalakításával összefüggő kormányrendeletek, valamint egyéb egészségügyi

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 20. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. február 7., csütörtök. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 20. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. február 7., csütörtök. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY 20. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. február 7., csütörtök Tartalomjegyzék 11/2013. (II. 7.) EMMI rendelet A járási (fõvárosi kerületi) hivatalok kialakításával összefüggésben az

Részletesebben

33/2014. (IV. 18.) EMMI rendelet egyes egészségügyi és gyógyszerészeti tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

33/2014. (IV. 18.) EMMI rendelet egyes egészségügyi és gyógyszerészeti tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 33/2014. (IV. 18.) EMMI rendelet egyes egészségügyi és gyógyszerészeti tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról hatályos: 2014.04.19-2014.07.02 Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. (2)

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) HONVÉDELMI MINISZTER ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII.

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 12-ej ülésének.25. napirendi pontja

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 12-ej ülésének.25. napirendi pontja Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. december 12-ej ülésének.25. napirendi pontja TárEv: A Paksi Gyógyászati Központ Alapító Okiratának módosítása Előadó: Szabó Péter polgármester Véleményező:

Részletesebben

Javaslat az Egészségügyi és Szociális Intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata és mellékletei jóváhagyására

Javaslat az Egészségügyi és Szociális Intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata és mellékletei jóváhagyására 1238 Budapest, Táncsics M. u. 104. Telefon: 06-1- 286-0120, Fax: 06-1-286 0282 Honlap: www.eszi23.hu E-mail: eszi23@eszi23.hu Szociális és Egészségügyi Bizottsági előterjesztés Javaslat az Egészségügyi

Részletesebben

Budapest Főváros XIV. Kerület Zuglói Polgármesteri Hivatal

Budapest Főváros XIV. Kerület Zuglói Polgármesteri Hivatal Budapest Főváros XIV. Kerület Zuglói Polgármesteri Hivatal >>>1145 Budapest, Pétervárad utca 2. ÜGYREND Budapest Főváros XIV. Kerület Zuglói Polgármesteri Hivatal Humánpolitikai Csoport Feladat és hatásköri

Részletesebben

- a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény (Szt. 18./B. )

- a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény (Szt. 18./B. ) A közfeladatot ellátó szerv által fenntartott adatbázisok, illetve nyilvántartások leíró adatai (név, formátum, az adatkezelés célja, jogalapja, időtartama, az érintettek köre, az adatok forrása, kérdőíves

Részletesebben

Határozati javaslat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésére Melléklet. Alapító okirat

Határozati javaslat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésére Melléklet. Alapító okirat Határozati javaslat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésére 2015.07.13. /2015.(...) képviselő-testületi határozat Tárgy: a Bátai Pitypang Óvoda alapító okiratának elfogadása Báta Községi

Részletesebben

Költségvetési alapokmány

Költségvetési alapokmány Költségvetési alapokmány Központi költségvetési szerv 2008. évi alapokmánya Fejezet száma, megnevezése XXI. Egészségügyi Minisztérium Intézet megnevezése: Állami Szívkórház Balatonfüred Székhelye: 8230

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Tiszaújváros Városi Rendelőintézet, A L A P Í T Ó O K I R A T módosítása. 21. Az intézmény hosszú- és körbélyegzőjének hivatalos szövege:

Tiszaújváros Városi Rendelőintézet, A L A P Í T Ó O K I R A T módosítása. 21. Az intézmény hosszú- és körbélyegzőjének hivatalos szövege: X/388/2011. 155/Ökt. határozat melléklete A L A P Í T Ó O K I R A T módosítása Az Alapító Okirat 21. pontja az alábbiak szerint módosul: 21. Az intézmény hosszú- és körbélyegzőjének hivatalos szövege:

Részletesebben