Foglalkozásterv irodalomterápiás foglalkozáshoz. Indulatok kezelése Dragomán György: Zsilett (novella)
|
|
- János Kozma
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Foglalkozásterv irodalomterápiás foglalkozáshoz Indulatok kezelése Dragomán György: Zsilett (novella) Komplex iskolai bűnmegelőzési program hallássérült gyermekek számára 2017 Az oktatási segédanyagot készítette: Szabó Csilla Témavezető: Mészáros Judit Olvasószerkesztő: Kovács Zsuzsanna A program a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával valósul meg. 1
2 Indulatok kezelése Dragomán György: Zsilett (novella) Téma: az indulatok, az önuralom elvesztése Terápiás cél: önmagunk indulatkezelési sajátosságainak felismerése a kívánatos indulatkezelési módszerek megerősítése rámutatás az önuralom elvesztésének veszélyeire Csoport: ajánlott a kamasz korosztálynak éves korig zárt csoport részére Kellékek: a novella szövege nyomtatásban, a szöveg alatt szómagyarázattal; mondatcsíkok, szókártyák, fényképek, íróeszköz Időtartam: 90 perc A f o g l a l k o z á s m e n e t e : Nyitókör: A dühös fénykép Instrukció: Azt játsszuk, hogy egy csoportkép készül rólatok. Én vagyok a fotós. Úgy álljatok be, hogy ne takarjátok egymást. A képen látszódjon, hogy mindannyian dühösek vagytok! Ezt tükrözze az arcotok, a testtartásotok vagy a mozdulatotok! A fénykép kihangosítása Kérdés: Mikor és miért voltál legutóbb dühös? Ráhangolás: Asszociációk 1. Fogalmak Instrukció: Mindenki kap három szókártyát. Az elsőre írd le azt a szót, ami a düh vagy harag szóról eszedbe jut. Fontos! A düh és a harag szó felkerül a tábla tetejére. Alá az első oszlopba az asszociációként leírt szavak. 2. Színek Instrukció: A következő szókártyára írd le, szerinted milyen színű a harag! Fontos! A színek a megbeszélés után felkerülnek a táblára a második oszlopba. 3. Állatok Instrukció: A következő szókártyára azt írd le, milyen állat jelenik meg előtted, ha a haragra gondolsz? Fontos! A megbeszélést követően az állatok nevei a táblára kerülnek, a harmadik oszlopba. Kérdés: Hogyan lehet a te állatodat megszelídíteni/megfékezni? 2
3 A szöveg feldolgozásának előkészítése Fejezd be a mondatot! Instrukció: Mindenki kap egy papírlapot, rajta két elkezdett mondattal. Fejezzétek be mindkét mondatot! Leginkább azzal lehet feldühíteni, ha Amikor nagyon dühös vagyok, akkor (mit csinálsz, hogy viselkedsz?) Fontos! A megosztásnál lehetőleg mindenki szólaljon meg! A novella elhangzása Instrukció: Most egy novellát fogtok hallani. A történetet a főszereplő meséli el, aki egy tizenhárom éves kislány. Fontos! A szöveget a felolvasást megelőzően a gyerekek megkapják. Itt kerül sor az ismeretlen kifejezések megbeszélésére is. Szemelvény a mellékletben A szöveghez kapcsolódó kérdések, feladatok Kérdések: Mit tett a főszereplő? Mi volt rá az oka? Ő mit gondolt: Miért lopták el a hajgumiját? Te mit gondolsz: Miért lopták el a hajgumiját? Hogyan talált rá a tettes kabátjára? Fontos! A kérdések célja a szöveg megértésének ellenőrzése. Ha a megértésben hiányosságokat észlelünk, újra olvassuk el közösen az adott részt! Csak ezután tegyük fel a további kérdéseket, amelyek már az érzelmi, indulati vonatkozásokat kutatják. Kérdések: Kitervelte a kabát megrongálását? Arányban áll a hajgumi eltűnése és a kabát széthasogatása? Szerinted mitől bőszült fel ennyire? Téged megloptak már? Mit éreztél akkor? Játék: Egyedül az osztályteremben Instrukció: Kérem, hogy valaki vállalja a kislány szerepét. Játssza el az osztálytermi jelenetet onnan, hogy rátalál a kabátra, megtapogatja, kitapintja a hajgumit, és a penge segítségével kiveszi. Aztán féktelen haragra gerjed. A többiek kövessék a mozdulatait, és a szerintük 3
4 megfelelő pillanatban - próbálják megakadályozni, hogy széthasogassa a kabátot. (Mozdulattal, szóval, mondattal.) Ha valaki akcióba lép, a főszereplővel helyet cserélve ő folytatja a játékot. Cél: Annak felismertetése, hogy egy adott pillanatban külső hatásra az indulat még megfékezhető. Feladat: Az én határtalan dühöm Instrukció: Mindenkivel előfordult már, hogy elvesztette az önuralmát. Gondolj vissza arra, amikor ez veled történt. Írd le röviden az okot, azt, hogy mit tettél és mit éreztél a történtek után! Zárókör A leírtak megosztása Cél: Annak tudatosítása, hogy az önuralom elvesztése nagyon veszélyes. A következmény ilyenkor soha nem arányos a kiváltó okkal, ezért a hirtelen felindulásnak súlyos következményei lehetnek. 4
5 Dragomán György: Zsilett 1 Vége van a tornaórának. Leveszem a dresszem, visszaveszem az iskolásruhámat. Kihúzom a hajcsatokat, letekerem a kontyom, kibontom, gyorsan megfésülöm, és megint befonom a hajam, fogom a copfom végét, nyúlok az iskolásruhám zsebébe, a csengős hajgumim után, amit tornaórán nem szabad viselni. A hajgumi nincs ott. Belekotorászok a zsebbe, úgy sem találom, csak a zsebkendőm van benne, egy ceruzacsonk, egy fél dió meg a papírba csomagolt zsilettpenge, amit rajzórára hoztam. Tisztán emlékszem, hogy beletettem, amikor felvettem a dresszt, és kontyba csavartam a hajam, és beletűztem a hajcsatokat, de most nincs ott, mindent kiveszek a zsebből, és az ülőpadra teszem, kifordítom a zsebet, de a hajgumit akkor se találom. Leguggolok, és megnézem a padlón, hogy hátha leesett, de ott sincs. Megkérdezem Olgit, hogy nem látta valahol, azt mondja, nem, a többiek is hallgatnak, a hajgumi nincs sehol. Egy hete a vörös-fekete selyemkendőm tűnt el, pont így, tornaóra után. Most már biztos, hogy nem én vesztettem el, biztos, hogy ellopta valaki. Már becsengettek a következő órára, a többiek már kimentek, egyedül vagyok az öltözőben. Tudom, hogy sietni kell, földrajzóráról nem szabad elkésni. Nincs mivel megkössem a hajam, egy pillanatig csak állok, nem tudom, mit csináljak, aztán lenézek a cipőmre, a fehér cipőfűzőmre. Előveszem a zsilettpengét, kibontom a zsírpapírból, levágok a bal cipőfűzőmből egy darabot, azt kötöm a copfom végére. Futok végig a folyosón, hogy időben beérjek az osztályba, végig a hajgumin gondolkozom, hogy vajon ki lophatta el. A lépcsőkhöz érek, megfogom a korlátot, hármasával szedem a lépcsőfokokat, biztos, hogy a zsebembe tettem, nagyon jól emlékszem, a selyemkendőnél még azt hittem, hogy lehet, hogy az iskolába jövet vesztettem el, de a hajgumira tisztán emlékszem, azt nem veszthettem el, akkor pedig tényleg csak egy dolog történhetett, valaki elirigyelte tőlem, aztán meg kilopta a zsebemből. Épp beérek az osztályba a tanár előtt, még a padomhoz se érek, amikor bejön. Földrajzórán egyáltalán nem is figyelek oda arra, amit a tanár magyaráz, mindent bemásolok a füzetbe, amit felír a táblára, de közben végig azon gondolkozom, hogy vajon ki lehetett. Nézem a lányokat, és próbálom kitalálni, hogy melyik volt, de senki se viselkedik furcsán vagy gyanúsan, senki se fordul el, senki se hajtja le a fejét, senki se kerüli a pillantásomat. Kicsengetnek, nagyszünet jön. Nem megyek ki, kipakolom a padra a táskámat, hogy hátha ott van, de közben tudom, hogy nem fogom megtalálni. Csak a hetesek maradnak bent, Hajni a táblát törli le, Olgi sepreget. A könyveimet és a füzeteimet is megrázom, hátha becsúszott a lapok közé, közben tudom, hogy nem, nem csúszhatott be. Mindent visszapakolok a táskába. Olgi leteszi a seprűt, kérdezi, hogy megtaláltam-e, mondom, hogy nem. 1 Forrás: 5
6 Olgi azt mondja, megfájdult a hasa, vécére kell mennie, megkérdezi, hogy bent maradok-e, amíg visszajön. Intek, hogy menjen nyugodtan, a hetes csak akkor mehet ki az osztályból, ha valaki felváltja addig. Hajni azt mondja, neki is ki kell mennie, elmegy ő is Olgival. Egyedül vagyok az osztályban. Körbejárok a padsorok között, a hajgumimra gondolok, a kis csengőkre, hogy vajon hol lehetnek, kinek a padjában, kinek a táskájában. Amikor harmadszor megyek el a katedra mellett, megbotlom valamiben. Lenézek, a szemétlapát az, mellette ott a kisseprű, épp belerúgtam a szemétlapátba, félig lefolyt róla az összesepert por. Leguggolok, megfogom a kisseprűt, visszaseprem a lapátra. A por szürke és egészen finom, sok van belőle, vagy három marékra való, félig megtölti a szemétlapátot. Mindet összeseprem, aztán leteszem a seprűt, és felemelem a lapátot, oda akarom vinni a szemetesvederhez, hogy beleöntsem. A por olyan finom, hogy minden lépésnél megmozdul, ide-oda csúszik a lapáton, majdnem mintha víz volna. Két kézzel fogom a lapátot, úgy viszem. A port nézem, megint a hajgumim jut eszembe, hogy Nagymami mit fog szólni, ha megtudja, hogy elvesztettem. A por megint megmozdul, mintha szél kapna bele, örvényt fodroz a por tetejébe, egy villanásnyi időre látom csak, aztán már el is tűnik, közben nagyon távolról és nagyon halkan meghallom a hajgumimon lévő ezüstcsengők hangját. Tudom, hogy ezt képzelem csak, nem csenghetnek, kócot tömtem beléjük, hogy ne csenghessenek. Megállok, úgy hallgatózóm, tudni akarom, hogy merre felől jött a hang, de csend van. Az első pad mellett állok, ráteszem a lapátot a pad tetejére. Bal kézzel belenyúlok, kimarkolok belőle egy kis port, a levegőbe szórom, a csengők hangjára gondolok. A por hosszú egyenes csíkban hullik a padlóra, egyenesen a kabátok felé mutat. Előrelépek, közben megint a porba nyúlok, megint a levegőbe szórom, a csík továbbnő, követem, hagyom, hogy vezessen, hagyom, hogy mutassa az utat. Ahogy a kabátokhoz érek, a csík elfordul, megy végig a fogas mellett, végig a kabátok mellett, már az utolsó előttinél vagyok, amikor elfogy a por, a padló felé fordítom a lapátot, de nincs már több benne. Lenézek a padlóra, a sötétbarna parketten szürkén kígyózik a por, a végén egy hegyezékforgács háromszöge éppen az utolsó előtti kabátra mutat. Egy sötétlila füss, nem tudom, hogy kié, azt látom, hogy nem lánykabát, hanem fiúkabát. A földre dobom a szemétlapátot, leakasztom a fogasról a kabátot, megrázom, hiába, a csengők hangja nem hallatszik, pedig tudom, hogy a hajgumi benne van, tudom, hogy benne kell lennie. A leghátsó padra teszem, először a két külső zsebébe nyúlok bele, aztán a két belsőbe, aprópénzt találok, gombokat, egy darab spárgát.még egyszer átnézem a zsebeket, a hajgumit akkor se találom. Tudom, hogy nincs sok időm, a lányok mindjárt visszajönnek, a helyére kell akasszam a kabátot, vissza kell seperjem a lapátra a port. Mindent visszateszek a kabát zsebeibe; ahogy felemelem, hogy visszategyem a fogasra, fent a gallér alatt észreveszek egy szakadást a bélésén. Biztosan oda dugta el, oda, a bélés mögé. Visszaakasztom a fogasra, aztán két kézzel gyorsan mindenhol végigtapogatom, suhog a tenyerem alatt a füss, lent, a kabát aljánál, mélyen a zsebek alatt egyszerre valami keményet érzek, a hajgumi az, a kerek csengők formájából biztosan tudom. 6
7 Nem tudom, hogy vegyem ki onnan, megint megtapogatom, megpróbálom a szakadáson át beledugni a kezem, de nem érem el. Aztán eszembe jut a zsilettpenge, előveszem, a kabát béléséhez illesztem, végighúzom rajta. A bélés szétnyílik a penge alatt, a belseje fehér, olyan mint a géz, még mindig nem látom a hajgumit, megint meghúzom a zsilettet, a fehér géz alatt bolyhos szürke anyag van, azalatt zöld posztó, azalatt megint valami fehér, bolyhos anyag, mindegyiket felhasítom, már látom a kabát külsejének a lila füss anyagát, a hajgumi még mindig nincs sehol, benyúlok a bélés belsejébe, le a legaljára, és ott van, érzem, megfogom és kiveszem a bélés redői közül, bele van tekerve valamibe, azért nem vettem észre, az ezüst csillogást keresem, és nem egy kis fekete csomagot. Elkezdem kibontani, és egyszerre tudom már, hogy mibe van betekerve, a selyemkendőmből van levágva egy fekete darab. Érzem, hogy elönt a harag, rámarkolok a hajgumira, aztán ököllel megütöm a kabátot, puffan a kezem alatt, érzem, hogy a csengők belsejében megmozdulnak a kis fémdarabok. A másik kezemben ott van még a zsilett, széthúzom a kabátot, a tetejétől az aljáig végighasítom a belsejét, kétszer, háromszor, négyszer, sokszor egymás után. Csak akkor hagyom abba, amikor már cafatokban lóg a kabát bélése. Megfordítom, hogy ne látsszon, zsebre teszem a zsilettet is és a hajgumit is. Meghallom, hogy jönnek vissza a lányok, gyorsan felkapom a lapátot és a seprűt, elkezdem visszaseperni a lapátra a port; abból, ahogy a levegő csípi a bőrömet, érzem, hogy az ujjamon hosszú, hajszálvékony sebeket ejtett a zsilett. katedra füss kabát zsilettpenge hegyezőforgács kabátbélés kerüli a pillantását = nem néz a szemébe 7
Foglalkozásterv irodalomterápiás foglalkozáshoz. Erőszakmentes kommunikáció Juhász Gyula: Szavak (vers)
Foglalkozásterv irodalomterápiás foglalkozáshoz Erőszakmentes kommunikáció Juhász Gyula: Szavak (vers) Komplex iskolai bűnmegelőzési program hallássérült gyermekek számára 2017 Az oktatási segédanyagot
Mesék. Hüvelyk Matyi. Komplex iskolai bűnmegelőzési program hallássérült gyermekek számára 2017
Mesék Hüvelyk Matyi Komplex iskolai bűnmegelőzési program hallássérült gyermekek számára 2017 Az oktatási segédanyagot készítette: Mészáros Judit, Szalay Katalin Témavezető: Mészáros Judit Olvasószerkesztő:
Gyermekjogok - foglalkozásterv
Gyermekjogok - foglalkozásterv - Kötelességek - Komplex iskolai bűnmegelőzési program hallássérült gyermekek számára 2017 Az oktatási segédanyagot készítette: Atovics Katalin, Havasné Földházi Rita Témavezető:
Foglalkozásterv irodalomterápiás foglalkozáshoz. Kirekesztés Szabó Magda: Abigél (regény részlet)
Foglalkozásterv irodalomterápiás foglalkozáshoz Kirekesztés Szabó Magda: Abigél (regény részlet) Komplex iskolai bűnmegelőzési program hallássérült gyermekek számára 2017 Az oktatási segédanyagot készítette:
Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből
Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből HÁZ UDVARA, PIAC NAPPAL A Gyerek a földszintes ház udvarán megy rövidnadrágban, magasszárú cipőben. Köhög. Szomszédasszonyokkal találkozik,
ÓRAVÁZLAT Szövegértés szövegalkotás Szakiskola 9. osztály
ÓRAVÁZLAT Szövegértés szövegalkotás Szakiskola 9. osztály Kőszeg, 2010. Készítette: Szikora Lászlóné Tanítás helye: Dr. Nagy László EGYMI Kőszeg Évfolyam: 9. A osztály Tantárgy: Magyar nyelv és irodalom
Mesék. Jorinde és Joringel. Komplex iskolai bűnmegelőzési program hallássérült gyermekek számára 2017
Mesék Jorinde és Joringel Komplex iskolai bűnmegelőzési program hallássérült gyermekek számára 2017 Az oktatási segédanyagot készítette: Mészáros Judit, Szalay Katalin Témavezető: Mészáros Judit Olvasószerkesztő:
Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt
Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva
É N É S A V I L Á G. Készítette: ádám Ferencné Szabó Anna Kornélia Zágon Bertalanné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 5.
szka105_26 É N É S A V I L Á G Élet a Földön Készítette: ádám Ferencné Szabó Anna Kornélia Zágon Bertalanné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 5. ÉVFOLYAM 356 Szociális, életviteli és környezeti
A melléknevek képzése
A melléknevek képzése 1 ) Helyezkedjen el kényelmesen, először mesélni fogunk... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a magyar nyelv, benne sok szóval, kifejezéssel és szabállyal, amelyeket persze
Boldog új évet! (Happy New Year!)
Boldog új évet! (Happy New Year!) KÜLSŐ - KÜLVÁROSI NÉPTELEN KISUTCA SZILVESZTER ÉJJEL Sötétség, nagy hideg. Az év utolsó napjának zaja ide már nem jut el. A házak fala kopott, részben lemállott róluk
Huszonötödik lecke. nyomja, várjon. hallgasd. nyomd. várj. tedd, vedd, legyen. szíveskedjék mutasson. hozza el menjen nézze meg
Huszonötödik lecke Megint telefon Halló! Jó napot kívánok! Üdvözöljük a Vabank Bank ügyfélszolgálatánál! Ha ismeri a mellék számát, nyomja meg a megfelelő számú gombot. Ha nem ismeri, várjon a kezelő jelentkezésére.
Javítókulcs Szövegértés A gyűrűk ura
Javítókulcs Szövegértés A gyűrűk ura Anyának szülinapja van. Az egész Szabó család a közeli étterembe megy ünnepelni. A kilencéves Tóni örül az ünnepi ebédnek, a tizenhat éves Péternek nincs kedve hozzá.
Isten hozta őrnagy úr!
Isten hozta őrnagy úr! Filmrészlet szöveges átirat Napsütéses idő van, a házak előtt egy négytagú tűzoltózenekar vidám indulót játszik. A zenészek barna egyenruhában vannak, fejükön tűzoltósisak. A zenekart
SZKB101_06 SZKB_101_06. Kippkopp és Tipptopp. Egyedül nem jó. A modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK
Kippkopp és Tipptopp Egyedül nem jó SZKB101_06 SZKB_101_06 Kippkopp és Tipptopp Én és a MÁSIK modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYM 64 Szociális, életviteli
Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve
Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint
El camino A zarándokút. 1. állomás
1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek
Ikon. bencsik orsolya. figyeltem anyámat ahogy figyeltem a fákat is télvíz idején mikor nagyon erősen fúj a szél 1
bencsik orsolya Ikon figyeltem anyámat. ha eljön az idő, bemegy a kamrába. a rossz lábú asztalról fölveszi a zöld tálat. a zsákból merít egy bögre kukoricát, két bögre búzát. összerázogatja. - - - - -
III.7. PRÍM PÉTER. A feladatsor jellemzői
III.7. PRÍM PÉTER Tárgy, téma A feladatsor jellemzői Számelmélet: osztó, többszörös, prímtényezős felbontás, legkisebb közös többszörös, legnagyobb közös osztó. Előzmények Cél Oszthatóság, prímtényezős
Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között
Harmadik lecke - Hol a koffer? - A szekrény mellett. - Melyik szekrény mellett? - A nagy barna mellett. - Hol? - Ott, a tükör előtt. - Aha, tényleg. És az a nagy táska? - Kint, az ablak alatt. - Cipő.
E D V I N Írta Korcsmáros András
E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem
A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,
A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és
Anita Wekker KÖNNYEZŐ CIPRUS
Anita Wekker KÖNNYEZŐ CIPRUS Regény Felém lép, én hátrálok, és már a szikla szélén állok. A föld egyszer csak szétfolyik a talpam alatt, térdre rogyok. Próbálok megkapaszkodni egy bokorban, egy fűcsomóban,
Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát!
Szia Kedves Elsős! Ugye ismersz? Én vagyok BÖLCS BAGOLY! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! 3 4. Játsszunk
Gyakorlati tanácsok a gyermekekkel való bánásmódhoz és az óravezetéshez
Gyakorlati tanácsok a gyermekekkel való bánásmódhoz és az óravezetéshez Általános elvek A hallgatókat sok mindenre felkészítik, de mélyen hallgatnak a fegyelem kialakításának és fenntartásának gyakorlatáról.
Óravázlat. Az óra didaktikai feladatai. Idő. szemléltetés, eszközök Ellenőrző kérdések
Óravázlat Készítette: Koczor Kinga Dóra (kiegészítette Bubernik Eszter) Tantárgy: Erkölcstan Évfolyam: 5. Tematikai egység: Kortársi csoportok Az óra témája: Kirekesztés, előítéletek Az óra célja: Felismerni,
AMANDA ÉS A HERCEGN 1. SZÖVEGRÉSZ
1. SZÖVEGRÉSZ AMANDA ÉS A HERCEGN Összefoglalás: Léocadia halála óta vigasztalhatatlan a Herceg, aki szerelmes volt belé. A Hercegn, a Herceg nagynénje a Réséda Kisasszonyok nev boltban találkozott egy
SZKb_102_01. Bizalomjáték. Készítette: Lissai Katalin É N É S A M Á S I K SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2.
SZKb_102_01 segítség, amit adhatok Bizalomjáték É N É S M Á S I K Készítette: Lissai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYM tanári SEGÍTSÉG, MIT DHTOK MODULVÁZLT tevékenység
Pierre Anthon aznap hagyta ott az iskolát, amikor rájött, hogy semmit sem érdemes csinálni, ha egyszer amúgy sincs értelme semminek.
8 II Pierre Anthon aznap hagyta ott az iskolát, amikor rájött, hogy semmit sem érdemes csinálni, ha egyszer amúgy sincs értelme semminek. Mi, többiek maradtunk. Bár a tanárok igyekeztek gyorsan eltüntetni
szka102_10 É N É S A V I L Á G Készítette: Kovácsné Vojnovics Éva Solymos Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2.
szka102_10 É N É S A V I L Á G Iskolaorvosnál és iskolafogászaton Készítette: Kovácsné Vojnovics Éva Solymos Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM 104 Szociális, életviteli
ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam
ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam Szerelmes versfüzér 1. Nyolcvan sor a fáról, amire rádőlnél Ha most rádőlsz arra a fára, Ki fog dőlni és pont telibe talál- Na. Én állok a fa másik oldalán Pont
Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem
Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse
A NAGY HO-HO-HO- HORGÁSZ- VERSENY
Könyv moly kép ző Ki adó A NAGY HO-HO-HO- HORGÁSZ- VERSENY Írta: Csukás István Rajzolta: Sajdik Ferenc Könyv moly kép ző Ki adó A Nagy Ho-ho-ho-horgász üldögél a folyóparton. Nyár van, csönd van, süt
ELTÉRŐ VÉLEMÉNYEK, MÁSSÁG
É N É S M Á S I K ELTÉRŐ VÉLEMÉNYEK, MÁSSÁG modul szerzôje: Lissai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM SZKB_103_11 106 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK TNÁRI
Az élet napos oldala
Az élet napos oldala írta Mercz Tamás E-mail: mercz_tomi@hotmail.com Első rész Minden kicsiben kezdődik el A fűnyíró idegesítő berregő motorhangja teljesen betölti szobám zegzugait. Zúg a rikítóan kék
Számcirkusz matek a cirkuszban
Számcirkusz matek a cirkuszban Lóczi Tünde Óvodai foglalkozás tervezet Számcirkusz matek a cirkuszban című drámajátékra épülő foglalkozás, amelyben cél az elemi számolási készség fejlesztése komplex mozgásos
A játékosok választanak különböző színű bábukat, mindenki 3 fél színből. Kettő a tényezőké, egy a szorzat bábu színe. Ezeket megjegyzik.
SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ FEJLESZTŐ ESZKÖZÖK 1 2 3 3 4 5 6 7 4 Szerző: Szabó Ottilia 1. SZORZÁS MÁTRIX TÁBLA Eszközök: - szorzatokat tartalmazó tábla, a tényezők fent és bal oldalon - 20-30 bábu - 1-1 vagy 2-2 db
Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek
SZÓFOGADÓ füzetek A SZÓFOGADÓ füzetek olyan hétköznapi dolgokban szeretnének segíteni neked, amikről nem biztos, hogy tanulni fogsz az iskolában Ilyen témák például a fogmosás, a közlekedés, táplálkozás,
Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 2. feladatlap. Művészi szöveg(részlet) elemzése. 2015. június 1., hétfő / 60 perc
A jelö lt kó dszá ma: Državni izpitni center *P151A10312* TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 2. feladatlap Művészi szöveg(részlet) elemzése 2015. június 1., hétfő / 60 perc Engedélyezett segédeszközök:
A királykisasszony cipője
A királykisasszony cipője Színpadra alkalmazta: Steinwender József Szereplők: Királykisasszony Mészáros Csizmadia Szobalány Kisbíró Herceg koldus ruhában Hajdúk Napszámosok (férfiak, nők) Hercegek, királyfik
MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN. 10. modul TESTRÉSZEINK! Készítette: Schmittinger Judit
MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 10. modul TESTRÉSZEINK! Készítette: Schmittinger Judit MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 10. modul: TESTRÉSZEINK 2 A modul célja Időkeret Ajánlott
JÁTÉKOS SPORTVERSENY GYAKORLATANYAGA
JÁTÉKOS SPORTVERSENY GYAKORLATANYAGA Érvényes 2005-től visszavonásig MAGYAR DIÁKSPORT SZÖVETSÉG DIÁKOLIMPIA JÁTÉKOS SPORTVERSENY Gyakorlatanyaga Érvényes 2005-től visszavonásig A versenyszámokat összeállította:
Harasztiné Bata Zsuzsa, ny. óvodapedagógus Budapest. Rókavár a Guggerhegy oldalában
Harasztiné Bata Zsuzsa, ny. óvodapedagógus Budapest Rókavár a Guggerhegy oldalában Igazán hosszú volt a tél és sok öröme volt Bencének és Somának a szánkózásban, hógolyózásban, hóember építésben. Nagymama
Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek
Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek 1. Ugye voltál gyermek, Mi most is vagy Lerohantak az évek, az idő elhagy. Bámuló szemmel, újra nyíló szívvel játssz mindent át. Mit az élet kínált neked. Felnőtt lettél,
A belső hallás fejlesztése
A belső hallás fejlesztése A belső hallás fejlettségéről dallambújtatással győződhetünk meg. A dallambújtatás azt jelenti, hogy egy dallamrészletet gondolatban énekelünk tovább, azután hangosan folytatjuk.
6. Yoko ofoshi. 7. Tani ofoshi.
6. Yoko ofoshi. Ezt a fogást akkor használjuk, ha mindketten a jobb lábon természetes vagy védelmi állásban állunk s mindketten éppen úgy, mint a sumigaeshi-né\, jobb kezünket az ellenfél karja alatt tartjuk,
AZ AJÁNDÉK. Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért!
Pasarét, 2012. december 25. (karácsony) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza AZ AJÁNDÉK Lekció: Máté 2,1-12 Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért! Imádkozzunk! Mennyei
SZKA_103_01. A modul szerzôje: Szabolcs Csilla SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYAM
é n é s a v i l á g Épül a házunk A modul szerzôje: Szabolcs Csilla SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYAM SZKA_103_01 Szociális, életviteli és környezeti KOMPETENCIÁK TANÁRI MODULVÁZLAT
Tájékozódás térben, síkon
Matematika A 2. évfolyam Tájékozódás térben, síkon 28. modul Készítette: Szili Judit Szitányi Judit 2 matematika A 2. ÉVFOLYAM 28. modul Tájékozódás térben, síkban (gömbön) MODULLEÍRÁS A modul célja Időkeret
FELADATLAP. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésre nevelési programjának megvalósítása 3-4. ÉVFOLYAMOSOK RÉSZÉRE TANÁRI PÉLDÁNY
FELADATLAP 3-4. ÉVFOLYAMOSOK RÉSZÉRE TANÁRI PÉLDÁNY A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésre nevelési programjának megvalósítása A közúti közlekedés biztonságát szolgáló köznevelési intézményi nevelési
A kooperatív tanuláshoz szükséges feladatkörök megismertetése
26 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák B tanári SZKb_102_03 Tóban és tóparton É N É S A M Á S I K A kooperatív tanuláshoz szükséges feladatkörök megismertetése Készítette: Nagy Erika SZOCIÁLIS,
ZAPP ZERAPP. 1/6. 1 láthatatlan varázslat fuvallata 1 szabály. Az első játék előtt... Játékszabály
ZAPP ZERAPP Játékszabály Fordította: Sütő Gábor Hang nélkül, magányosan trónol az örök csönd titokzatos hegye az elhagyatott tájon. Nincs szó, nincs hang, egy szélfuvallat sem érezhető... Ősidők óta különleges
EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 19. DRÁMA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 19. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
Főnixmadár. A hazugság polipkarjai
Főnixmadár A hazugság polipkarjai Előszó A könyv igaz történet, a szerző által megélt és felidézett eseményeken alapul. Egy történet két lélek egymásra találásáról, amelyet a hazugság polipkarjai tartanak
TÖRTÉNETEK, ESETEK, MESÉK SZÖVEGFELDOLGOZÁSA
TÖRTÉNETEK, ESETEK, MESÉK SZÖVEGFELDOLGOZÁSA Az elsõ nap az iskolában Az elsõ napon még nem tanultunk, hanem ismerkedtünk egymással. Bemutatkoztunk, és elmeséltük, hogy mi volt a jelünk az óvodában. A
Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY
Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4
FEJSZÁMOLÁS A TÍZEZRES SZÁMKÖRBEN A KÉTJEGYŰEKKEL ANALÓG ESETEKBEN. AZ ÖSSZEADÁS ÉS KIVONÁS MONOTONITÁSA. 5. modul
Matematika A 4. évfolyam FEJSZÁMOLÁS A TÍZEZRES SZÁMKÖRBEN A KÉTJEGYŰEKKEL ANALÓG ESETEKBEN. AZ ÖSSZEADÁS ÉS KIVONÁS MONOTONITÁSA 5. modul Készítette: KONRÁD ÁGNES matematika A 4. ÉVFOLYAM 5. modul FEJSZÁMOLÁS
Hol? Hova? Honnan? 1 ) 2 ) Kezdjük az alapszabályokkal! Figyelje meg a példákat! Bariton János, szinkronszínész. Feladatok: Hol? Hova? Honnan?
Hol? Hova? Honnan? 1 ) Kezdjük az alapszabályokkal Kétdimenziós tárgyak, egy tárgy teteje: Hova? -ra/-re, Hol? -n/-on/-en/-ön, Honnan? -ról/-ről Háromdimenziós tárgyak (belseje): Hova? -ba/-be, Hol? -ban/-ben,
Matematika 5. osztály Téma: Geometriai vizsgálatok, szerkesztések
Matematika 5. osztály Téma: Geometriai vizsgálatok, szerkesztések Az óra címe: Testek ábrázolása Az órát tartja: Tóth Zsuzsanna Előzetes ismeretek: Ponthalmazok síkban és térben (pont, vonal, egyenes,
Szegény Balkán. Balkán kobra - Schell Judit, Csányi Sándor
Szegény Balkán Balkán kobra - Schell Judit, Csányi Sándor Hamar feldereng az érzés az emberben, hogy átverték. Kezdetben akarja hinni, hogy ez más lesz, aztán jön a pofon. Pedig még a plakáton is fegyverek
Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között. a vaku meg a film mellett
Harmadik lecke - Hol a koffer? -A szekrény mellett. - Melyik szekrény mellett? - A nagy barna mellett. -Hol? - Ott, a tükör előtt. - Aha, tényleg. És az a nagy táska? - Kint, az ablak alatt. - Cipő. Zokni,
szka102_33 É N É S A V I L Á G Készítette: Ádám Ferencné (Szabó Anna Kornélia) SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2.
szka102_33 É N É S A V I L Á G Áruk és árak Készítette: Ádám Ferencné (Szabó Anna Kornélia) SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM 354 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák
Egy előre, két kettőre
Baka Judit Egy előre, két kettőre Magyar népi játékok 2. rész Erdélyi Tankönyvtanács, 2010 Válogatás a szerző Ki játszik ilyent? című könyvéből (folytatás előző számunkból) A szerző engedélyével Szerkesztette:
Jusztin a szobába lép, sürgősen és kíváncsian, körülnéz, három lépést tesz előre, aztán megáll és csodálkozik.
Jusztin a szobába lép, sürgősen és kíváncsian, körülnéz, három lépést tesz előre, aztán megáll és csodálkozik. Mi az? Kit keres? kérdi Csiba. Az asztal mellől feláll, és kezét fölemeli. Jusztin mereven
OLVASÁS FEJLESZTÉSE 6.HÉT PROGRAMJA
OLVASÁS FEJLESZTÉSE 6.HÉT PROGRAMJA OLVASÁS FEJLESZTÉSE 1.NAP PROGRAMJA Elsőként megismerkedünk azokkal a betűkkel, amelyekkel ezen a héten dolgozni fogunk. Ezek pedig: b,d,p Nem elég, hogy vizuálisan
Föléhajolt, melle előrelendült, illat szállt fel a hasa mentén, Darius fölemelte kissé a fejét, hogy lássa a köldökét: parányi kagyló, felül
1 Föléhajolt, melle előrelendült, illat szállt fel a hasa mentén, Darius fölemelte kissé a fejét, hogy lássa a köldökét: parányi kagyló, felül karimával; örült a látványnak, de ez csak az első fejezet,
Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja
Írnod kell kislányom, erre születtél! Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Tudom Édes, írnom kellene, de bajban vagyok. Talán azt a témát kéne papírra vetnem, amit
ÖSSZETARTOZÁS, KIREKESZTETTSÉG
K I S M Á ÖSSZETRTOZÁS, KIREKESZTETTSÉG N SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK É É S modul szerzôje: Lissai Katalin 3. ÉVFOLYM SZKB_103_03 30 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK
Érted? Érted! 10. ÉVFOLYAM FELKÉSZÍTÉS A FELNŐ TT SZEREPEKRE. A modul szerzői: Págyor Henriett és Marsi Mónika
SZKB 210_03 FELKÉSZÍTÉS FELNŐ TT SZEREPEKRE Érted? Érted! modul szerzői: Págyor Henriett és Marsi Mónika SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 10. ÉVFOLYM TNÁRI ÉRTED? ÉRTED! 27 MODULVÁZLT tevékenység
8. JÉZUS TANÍT: KITARTÁS A MINDENNAPOKBAN, (A TÍZ SZŰZ PÉLDÁZATA) Gyülekezeti óraszám: 1. egyházi iskolák óraszáma: 1.
8. JÉZUS TANÍT: KITARTÁS A MINDENNAPOKBAN, (A TÍZ SZŰZ PÉLDÁZATA) Gyülekezeti óraszám: 1. egyházi iskolák óraszáma: 1. (Máté 25,1-13) TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Joachim Jeremias: Jézus
IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21
Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom
Szakmai beszámoló NKA - KÖZGYŰJTEMÉNYEK KOLLÉGIUMA 3509/01237 AZONOSÍTÓ SZÁMÚ PÁLYÁZAT
Szakmai beszámoló NKA - KÖZGYŰJTEMÉNYEK KOLLÉGIUMA 3509/01237 AZONOSÍTÓ SZÁMÚ PÁLYÁZAT A Laczkó Dezső Múzeum a Közgyűjtemények Kollégiumához benyújtott pályázatának köszönhetően vásárolhatta meg A fiúk
Nyitott mondatok Bennfoglalás maradékkal
Matematika A 2. évfolyam Nyitott mondatok Bennfoglalás maradékkal 35. modul Készítette: Szitányi Judit 2 modulleírás A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási pontok A képességfejlesztés
Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása
Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt
Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.
Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.
A kompetencia terület neve
Pomáz Város Önkormányzata TÁMOP 3.1.4/08-1-2008-0024 Kompetencia alapú oktatás bevezetése Pomáz Város Önkormányzata nevelési oktatási intézményeiben A kompetencia terület neve SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS
Az utolsó utáni háború
Totth Benedek Az utolsó utáni háború Szerkesztette BABICZKY TIBOR Totth Benedek, 2017 Kissé elmosódva A legfurcsább az, hogy nem emlékszem, mikor jutott eszembe, hogy felrobbantsam az óvóhelyet. A fotós
FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1.
FARKAS KATALIN Félvér Tigris Derna krónikák 1. 1. Meglepetés A mai napom is ugyanúgy kezdődött, mint minden hétköznapom. Kicsit morcosan keltem fel, unottan ettem meg a reggelit, lassan öltöztem fel és
A cigánysoron se felejtenek 2008. October 10.
A cigánysoron se felejtenek 2008. October 10. A minap fekete csuklyások sorozatot lõttek és Molotov-koktélokat dobtak a tarnabodi faluszélen négy házra. Az idõs lakók nem sérültek meg. Még aznap délelõtt
Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat
Tegezés, magázás 1 ) Alapszabályok Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Magázódás: a beszélgetőpartnerünknek
szka102_27 É N É S A V I L Á G Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM
szka102_27 É N É S A V I L Á G Séta a vízparton Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM 300 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák Tanári MODULVÁZLAT
Gazdag szegények szegény gazdagok
T o l e r a n c i á r a n e v e l é s Gazdag szegények szegény gazdagok modul szerzője: Borbélyné Nagy Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 10. ÉVFOLYM SZKC_210_03 tanári Gazdag szegények
Kerényi Kata. Nem tudom, hogyan kell. másnak lenni
Kerényi Kata Nem tudom, hogyan kell másnak lenni Tíz történet Életút-interjút olyanokkal szokás készíteni, akik mögött sok évtizednyi élettapasztalat áll. Tizenéveseket arra kérni, hogy meséljék el az
Játékosok száma: 2-6. Életkor: 6+. A játék időtartama: perc.
Ki lesz az, aki a kezében tartott zöldségkártyáktól megszabadulva a leggyorsabban főz finom leves? Ehhez jó szakácsként gondolkodás nélkül tudnunk kell, mikor milyen zöldséget használtunk fel, de néha
Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET
Horváth Szabolcs Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Lenni Egy kis tréning sosem árthat meg, Így egy rossz papíron nevezlek, Téged, kit oly nagyon kedvellek, S el nem engedlek. De látod, így néz ki szobám,
Női fegyverek Körömgyűszű Képességküszöb: T/k: Ké: Té: Vé: Sebzés: Fp/Ép: Súly: Ár: Átütő erő: Méreg:
Női fegyverek Az alábbiakban néhány olyan tipikus női fegyver bemutatása következik, amik nem is mindig fegyverek igazán, sokszor egyéb célokra készültek, és csak az emberi találékonyság és akarat hatására
hang Példamondatok: hang hang hang hang Feladatok: hang
hang A hangokat a fülünkkel érzékeljük. Nyelvtanórán a hang szónak a beszédhang jelentését használjuk. Amikor kimondunk egy betűt, az a hang. A beszédhangokat mi hozzuk létre a szánkkal és a nyelvünkkel.
1 EXT., BÉRHÁZ ELŐTTI JÁRDA - NAPPAL 1 Meleg nyári délután, a Pozsonyi utca üres, csak (22) fekszik a ház elé lerakott nagy, kék kanapén. MP3 lejátszóján zenét hallgat. Lábai lelógnak a kanapéról, és ütemesen
A TÜDŐ SARKÁBAN REKEDT ROSSZ LEVEGŐ
A TÜDŐ SARKÁBAN REKEDT ROSSZ LEVEGŐ SZŰTS ZOLTÁN A nepperek mohón esznek, szó nélkül. Ha tehetnék, lélegezni is alig lélegeznének. Időnként az orrukon kifújják a levegőt a falatoknál, halkan, nehogy észrevegyék
a képzelet útjain 1. ÉVFOLYAM a z é n d i m e n z i ó i A modul szerzõi: Korbai Katalin, mészáros János
Z ÉN ÚTJIM III. szkc_101_12 a z é n d i m e n z i ó i a képzelet útjain modul szerzõi: Korbai Katalin, mészáros János SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYM tanári az én útjaim iii.
Változatok: órakeret A Ábrahám története 2 óra. 1 óra. Archaikus népi imák Erdélyi Zsuzsanna gyűjtéséből
Projektterv a bibliai ismeretek és az iskolai ethos összekapcsolási lehetőségeiről a tanítási gyakorlatban Gelniczkyné Teiszler Mária Bibliai ismeretek Cél: a bizalomjáték által érzelmileg átéljék a vezető
Ötéves lettél. Fogadd szeretettel ezt a szép meséskönyvet öt kedves és humoros mesével.
5 5 Mese e az szülinapomra 5 5 Mese az SZÜLINAPOMRA v vi viii 5 mese az 5. SZÜLINAPOMRA Mese a kéz öt ujjáról Hüvelykujj úr nagyon izgatott. Áthívta mára teázni az összes barátját a jobb kézről: Mutatóujj
Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely
Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999
Kiromed Delta Gravitációs gerincnyújtó készülék Használati utasítás Összeszerelési útmutató
Kiromed Delta Gravitációs gerincnyújtó készülék Használati utasítás Összeszerelési útmutató A termék kivitele a képen látható eszköztől részleteiben eltérhet, a változás jogát fenntartjuk. 1 SN: Kiadás
Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás?
DRÁMAJÁTÉK TINIKNEK Vári Lili: A KULCS A történet egy vallási középiskolában játszódik. Szereplők: Tanár dr Wieser Tanár Brown Diákok: Jim, Larry, Jeff, Tom és Matthew Első szín (Osztályterem, a diákok
Sün Simi. Iskolás Sün lettem Simi. 1. Hol lakhat Sün Simi? Színezd ki, és rajzold oda Simit! 2. Színezd ki Simi táplálékait!
Iskolás Sün lettem Simi Sün Simi. Hol lakhat Sün Simi? Színezd ki, és rajzold oda Simit! 2. Színezd ki Simi táplálékait!. Rajzold le, mi jelenthet veszélyt Simi számára! Óvodából az iskolába. Rajzold le,
7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései
7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései II. A hitoktatás mai helyzetelemzése a. A hittanórák időpontjával kapcsolatos kérdések A közoktatási intézményekben (óvodákban, általános iskolákban) törvény által
cím: A VÍZ 1. korosztály: 14+ tantárgy: osztályfőnöki időtartam: 90 perc kulcsszavak: vízkészlet, tudatos vízfogyasztás, vízlábnyom, virtuális víz
cím: A VÍZ 1. korosztály: 14+ tantárgy: osztályfőnöki időtartam: 90 perc kulcsszavak: vízkészlet, tudatos vízfogyasztás, vízlábnyom, virtuális víz ideális létszám: fejlesztendő kompetenciák: rendszerszerű
A család szerepei 11. ÉVFOLYAM. Felkészítés a felnőtt szerepekre. A modul szerzõje: Simon Gabriella SZKB_211_02
SZKB_211_02 Felkészítés a felnőtt szerepekre A család szerepei A modul szerzõje: Simon Gabriella SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 11. ÉVFOLYAM 20 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák
A BOHÓCCIPÕS CSODACIPÉSZ MOLNÁR ERNÕ CIPÉSZ
Vállalok javítást is, amit fõleg a környékbeli idõsek szoktak kérni. Igyekszem olcsón dolgozni, de a kisseb munkákért még így sincs szívem pénzt kérni A BOHÓCCIPÕS CSODACIPÉSZ MOLÁ EÕ CIPÉSZ A MÚLÓ IDÕ