Magyarország tájbeosztásairól Dr. BABOS IMRE

Átírás

1 Magyarország tájbeosztásairól Dr. BABOS IMRE A minap egy régi elfelejtett könyvecske került a kezembe: az egykori Erdőközpont /1949. sz. alatt kiadott Erdőművelési Utasítás-a. Ez volt az első, az országos érvényű irányelveket meghaladó rendelkezés, amelyben az ország államosított erdőterületén a különleges termőhelyek kopárok, szikesek, homokterületek, árterületek, tőzeges talajok erdőművelési feladatait a többitől elkülönítve szabályoztuk. Ekkor öltött először formát az a felismerés, hogy az ország erdőterületén nem lehet egységesen előírni az erdőművelés tennivalóit. Itt láttak először napvilágot az állomány céltípusok, amelyek fafajösszetételét a főfajt képviselő kocsányos, kocsánytalan és csertölgy, a bükk, a szil, a feketedió, az akác, a kanadainyár, a hazainyárak, a fűz, az erdei-, fekete- és lucfenyő szerint határoztuk meg. Olyan megállapításokat is tartalmaztak az előírások, amelyek ma is időszerűek. Olvasom, hogy a fenyővel elegyes akácosok fokozott növekedésre képesek és törzsük minőségi alakulása is kedvezőbb". Vagy: elegyítsük.,az erdeifenyőt akáccal 8 : 2 arányban s meglátjuk, milyen hálás ezért az akác még ott is, ahol egyébként már csak sínylődne". Kísértessük a fehér- és szürkenyárral a fenyőt ott, ahol utóbbi már magára marad, mert egymagában a fenyő mit sem javít a buckák homokján, tűi közé lombhullást kell juttatnunk". Ahol főfa a feketefenyő, elegyítsük azt 30%-os elegyarányban hamvaségerrel, akáccal és erdeifenyővel, mert a kedvezőtlenebb homok talajokon a tűalom kellő korhadásához feltétlenül szükségünk van lombhullásra is". Elegyítsük a feketefenyőt 20%-os elegyaránnyal fehéres szürkenyárral, amikor is a nyárfajok kizárólag lombhullásuk miatt kerülnek a fenyők közé, növekedésük egyébként a buckán csak gyenge lehet". A Tengelici Homok abból az időből származó fenyvesítéseiben, a pusztadobosi, a máriapócsi erdőtelepítésekben, abból az időpontból származó kitűnő példáit láthatjuk a fenti előírások üzemi megoldásának. 1. ábra: A flórajárások határa. I. Magyar középhegység (Matricum). 1. Sátorhegység; 2. Tornai Karszt a Csereháttal; 3. Bükk a borsodi-hevesi dombvidékkel; 4. Mátra; 5. Cserhát Börzsöny; 6. Pilis csoport a budai hegyekkel és Gerecsével: 7. Vértes Bakony; 8. Balatonvidék a keszthelyi hegyekkel; II. Dunántúl (Transdanubium), 1. Lajta hegység; 2. Nyugat Dunántúl; 3. Somogy; 4. Mecsek a villányi hegyekkel. III. Alföld (Eupannonicum). 1. Kisalföld; 2. Dunavidék; 3. Tiszántúl; 4. Nyírség; 5. Északi Alföld; 6. Drávasík.

2 Azonban ezek az elég részletes előírások sem elégítették ki az Államerdészet akkori vezetőit és a továbbmenő, a termőhelyekre utaló szűkítésüket kívánták abból a célból, hogy az ország bármely területrészén eldönthető legyen a fafajválasztások helyessége. Erre a kívánságra vezethető vissza az ország erdőgazdasági tájainak a széjjelválasztása. Első megoldásával 1952-ben készültem el. Abban az időben már 3 tájfelosztás között is választhattam. Ezek egyike az ország földrajzi tájbeosztása volt, amely főként a domborzati formák: a hegy és dombvidékek, a síkságok alapján szabta szét az ország területét. A második lehetőséget a botanikusok flórajárásai kínálták fel. A 3 hazai flóravidék 18 flóra járásának az elhatárolását meghatározott növények nagyobb területen és egységesen jellemző előfordulása indokolta. A harmadik, a talajtani táj határolást Kreybig Lajos és Stefanovits Pál állította össze. Határvonalaik az erdők figyelmen kívül hagyásával a mezőgazdasági, növénytermesztési kívánalmak alapján osztották 35 részre az ország területét. 2. ábra: Kreybig Lajos Stefanovits Pál 35 talajtája Mindhárom tájbeosztás meghatározott kategóriák: a domborzattal kifejezett földrajzi egység, a növénytakaró vagy a talaj adottságok-összefüggések alapjaira helyezkedve vonta meg a tájhatarokat. Egyik sem foglalkozott az erdők területével vagy csak részben vette figyelembe azt. Az erdőgazdálkodás szempontjából egyik sem mérte fel a tájhatárok közé fogott területek lehetőségeit. Ebben az időben már a hegységi, dombsági vagy síksági erdők szerint is tárgyaltuk az ország erdőterületeit Nem tettünk közben különbséget például a homoki és ártéri, az őrségi és a tolnai, a mecseki és a bükki erdők között. Ilyen előzmények után határoztam el az erdőgazdasági tájak elkülönítését, miközben a földrajzi tájak, a flórajárások, a talajtájak erdővel borított termőhelyei, azokon a fafajok természetes erdőtársulásai, a mesterségesen telepített vagy átalakított állományok fafaj összetétele, növekedési viszonyai szolgáltatták a tájak szétválasztásának az indokolását. Egy ország tájbeosztását felülről lefelé haladva az egész megosztásával (analízis) vagy a részletekből kiindulva, alulról felfelé azok összevonásával (szintézis) végezhetjük el. A Szovjetunióban Gurvics szerint főként az egészből kiindulva végzik el az erdők különböző szempontok szerinti rajonirozását. Ugyanakkor a termőhelyek eltéréseiből, tehát alulról felfelé haladva, állapítják meg a kialakítható termőhelyvagy erdőtípusok Morozov óta tudományosan is elismert, népies elnevezésű ökotópjait.

3 A németeknél mindkét megoldással találkozhatunk. G. A. Krauss, Hornstein és Schlenker nagyvonalú erdőkörzeteket határoltak el, míg újabban a termőhelyek mozaikjaiból építik fel az erdőgazdasági tájak (Wuchsgebiete) körzeteit. A lengyeleknél Mroczkiewicz állította össze a tájak és tájkörzetek térképét. A mi erdőgazdasági tájaink az ország egész erdőterületének az analitikus felosztására vezethetők vissza. Nem álltak rendelkezésre olyan megbízható részfelismerések, kutatási eredmények, amelyek az alulról indulást lehetővé tették volna. Válogathattam az osztályozási alapot szolgáltató lehetőségek között. Ilyenek voltak az uralkodó fafajok és az állományaik, a talajviszonyok és az éghajlatjóság kapcsolatai, a florisztikai felosztás, a földrajzi egységek elkülönítései. Ezek közül a ma uralkodó és erdei növénytársulásokba tömörülő fafajok területi elhelyezkedését választottam annyival is inkább, mert Ehwald szavaival élve a termőhely, mint egységes egész csak a növénytakarón keresztül fogható meg", már pedig a táj a területére eső termőhelyek összessége. A természetesen települt, vagy mesterségesen telepített faállomány fejlődésmenete, növekedésének az alakulása a természetben megfigyelhető korrelációs kapcsolatok igazolásával a termőhelyi tényezők dinamikus változásától, összhatásától függ. Az osztályozási lehetőségek, kategóriák rangsorolásakor azt részesítettem tehát előnyben, amely a környezet egészével, az azt összetartó termőhellyel a' legjobban összefügg. A továbbiakban már a keresztező módszert alkalmaztam a tájhatárok végleges megrajzolása során, egyeztetve azokat Szánthó István éghajlatjósági görbéivel, Kreybig Stefanovits talajtáj térképével és Soó Zólyomi természeti, florisztikai tájbeosztásával. D. L. Arm.and szerint a területfelosztás célja a természeti erőforrások számbavétele, a természeti kapcsolatok és kölcsönhatások lényegének a felismerése, a természeti folyamatok fölötti uralom elérése, gyakorlati hasznosítása. Ez a tájak további, analitikai feldolgozását kívánja meg. A feladat a termőhelyi tényezők minél részletesebb megismerése, az egyes termőhelytípusok meghatározása abból a célból, hogy a megfelelő fafajok kiválasztásával, a legeredményesebb erdőművelési eljárások alkalmazásával, irányításával a gazdaságosabb termelés eredményesen megoldható legyen. Az erdőgazdasági táj határai közé az eltérő termőhelyek, erdei növénytársulások mozaikjait kell majd berajzolni. Ez a gyakorlati élet követelménye, amellyel az erdőművelési szempontok legáltalánosabb összefüggéseit, a fatermesztés évszázados gyakorlatával igazolt eljárásokat, az ezeknek megfelelő állományösszetételeket rendszerezzük és zárjuk a tájak határai közé. A tájon belül kijelölhető az uralkodó fafajok termőhelye, felkutathatók azok a klimatikus, talajtani vonatkozásban kedvezőbb területfoltok is, amelyeken különleges fafaj termesztési feladatokat valósíthatunk meg. Az erdőgazdasági táj ezek szerint az a változó nagyságú, földrajzilag összefüggő, meghatározott domborzattal (hegyes-dombos-sík) és makroklímával rendelkező (csapadékban gazdag vagy szegény) terület, amelyen a nagyjából azonos alapkőzetből (eruptív- üledékes-metamorf) származó termőhelyen a jellemző és jellegzetes növekedésű fafajok állományaiban az erdőgazdálkodás tennivalói egységesíthetők. A tájon belül mindig mozaikszerű a termőhelyek elrendezése, a területnagyságuk azonban a tájra jellemző lehet. Az erdőgazdasági tájhatárok lefektetése minden mást megelőzően az erdei termőhelyek feltárását, ezeken az erdőgazdálkodás célkitűzéseit szolgálja. Ahol döntő fölényű a tájon belül az erdők területe, könnyebben megérthetők a határvonalaik. Ahol szigetszerűen szétszórt, s a mezőgazdasági területek között kevés az erdő, ott magyarázatra szorulhat az erdőgazdasági tájak szétválasztása. A számuk (50) elég nagy az ország területén. Összevonásuk, illetve csoportosításuk a nagyvonalú típusképzés alapján végrehajtott egységesítésnek tekinthető. Ilyenkor a tájakat az azonos makroklíma, domborzati, alapkőzet, a termeszthető fafajok és a kialakítható célállományok szerint vontuk össze. Tájcsoportokba azokat a területileg össze nem függő tájakat fogjuk egybe, amelyeken hasonló tenyészfeltételek között hasonló faállományokban azonos jellegű táji erdőgazdálkodás folytatható. Az ország területén 12 ilyen tájcsoport volt kialakítható. Világos, hogy a jelenlegi tájhatárok nem örökéletűek. Azokat a továbbiakban módosítani kell. A túlságos elaprózódás elkerülése céljából össze kellett például vonni olyan, termőhelyileg egymástól lényegesen eltérő területrészeket is, amelyek szétválasztásával a továbbiakban újabb tájakat, esetleg csak tájrészleteket alakítha-

4 3. ábra Az erdőgazdasági tájak timk. Módosításra szorulhat olykor a tájak határvezetése is. Az idő is változásokat érlel s mindössze azt kell eldönteni, hogy mikor hajtsuk végre a változtatásokat. Alapvető fontosságú a gondolat: a tájak szerinti erdőgazdálkodás lényegének az elfogadása. Kár lett volna a tájhatárokat változtatnunk, amíg nem döntöttünk ebben a kérdésben. Két irányzat állt egymással szemben: az egyeségesítő, a tájak felé hajló elgondolás és az azonnali, termőhelyi elaprózás követelése. Valójában ez a kettő csak együtt érvényesülhet. A célállományok helyszíni tervezése, a felújítások, az erdőtelepítések végrehajtása során a termőhelyekre, a területi fafaiválasztás, a mag és csemeteirányítás, a vágásérettségi korok megállapítása, a választéktermelés meghatározása során a tájakra kell támaszkodnunk. Az erdőgazdasági tájak ismertetése után látott napvilágot az Erdészettudományi Közlemények számában Haracsi Lajos tájbeosztása. Ö az országot 10 részre osztotta fel, de nem rögzítette térképen a határaikat. Tájbeosztása a következő: Nyugat-Dunántúl, Kisalföld, Magyar Középhegység, Dél-dunántúli lapály, Délkelet-dunántúli dombvidék, Duna-Tisza köze, Tiszántúl, Nyírség, Északi hegyvidék (Mátra, Bükk, Sátorhegység). Árterületek. Tájbeosztása nagyvonalú, bizonytalan elhatárolású, az egyes községhatárok hovatartozása tisztázatlan. Tájai annyira heterogén erdőterületeket markolnak össze, hogy az egész tájbeosztás értelme is vitathatóvá válik. A táj meghatározásának, elkülönítésének csak mellékes célja a területi fekvés megjelölése, értelmét az erdőgazdálkodás irányelveinek a táji egységesítése adja meg. Haracsi szerint a 10 táj az azonos mezzoklima alapján különül el. Ez alatt általában az állományok alatt kialakuló klímát szokás érteni, ami a csapadék mennyiségétől, a domborzat szerinti fekvéstől (napsütés) az állományt alkotó fafajoktól és azok záródásától, az állományszegélyek állapotától, a talajt alkotó alapkőzettől s a kialakult talajtípustól, ezektől is függően a talaj párolgásától stb. függ. De még ha az égtájak szerinti fekvésekhez kötjük is a mezzoklima fogalmát 'némelyek így értelmezik), az legfeljebb a termőhelyek vagy termőhelycsoportok jellemzésére alkalmas, de bajosan a tájak meghatározására. Egyébként Haracsi szerint a tájainak az elkülönítését az éghajlat, a talaj adottságok hasonlósága és a differenciáló fafajok előfordulása is igazolta volna. A Nyugat-Dunántúl valószínű az Alpokalja földrajzi tájával lesz azonosítható. Ezen belül azonban további 6 középtájat különítenek el a földrajztudósok, míg a botanikusok újabban még tovább aprózzák a szóbanforgó területeket. Erdőgazdasági szempontból ezek helyessége és célja is vitatható.

5 A 6 földrajzi középtáj a következő: Rábántúli kavicstakaró, Kemeneshát, Vasi hegyhát (az Alsóőrséggel), a Kerka-vidék (Nyugat-zalai dombság), Göcsej, Soproni és Kőszegi hegység a Vasi kavicstakaróval. Nyilvánvaló, hogy táji termesztési, erdőművelési szempontból nem azonosítható egymással a Göcsej tápanyagban gazdag, erősen gyomosodó és az Őrség csarabos, lazán gyomosodó, csak lecsanolásokkal, bogárhátakkal művelhető termőhelye vagy közülük bármelyik az Irottkő, a Soproni hegység őshonos lucosokat is hordozó hegyoldalaival. Természettől fogva elkülönül ezektől a Kemenes kavicspadja s az eltérő 4. és 5. ábra. Egyes délnyugat-dunántúli te-mésze'.i, földrajzi tájak valószínű florisztikai továbbosztása. A Dunántúl florisztikai felosztása Kárpáti Zoltán szerint talajadottságokat a mezzoklima feltételezett, de nem bizonyított és nem is igazolható azonossága sem egyenlítheti ki. Sohasem fogják a zajdai, 30 m magas erdeifenyőket megközelíteni a Tómalom környékén található, száraz termőhelyen álló fenyvesek és hasztalan keressük majd a göcseji, pornói 3 4 szintű, lombos-fenyves, természetes erdőtípusokat a Rábántúli kavicstakaró termőhelyein. Így boncolhatnám tovább még a földrajzi, természeti tájak alapján is Haracsi Lajos tájait, amelyek helyessége szerintem erősen vitatható. A helyes megoldás keresése során merült fel a flórajárások táji beosztásának az átvétele is. Hogy mennyiben igazolható például erdőgazdaságilag a Kisalföld i'lórajárásában a Szigetköz optimális nyártermőhelyeinek azonosítása a Kemenesalja száraz, cementálódott kavicsrétegekre ágyazott cseres-akácos termőhelyeivel vagy a Kisalföldi Homok (pl. Gönyű) a Hanság tőzeges termőhelyeivel, ugyancsak vitatható. Egyébként Kárpáti Zoltán máris tovább aprózta a Dunántúl területét s a 18 flórajáráson a jelek szerint már túl vagyunk. Az 50 erdőgazdasági táj ellen a legfőbb érv rendszerint az, hogy túl nagy a számuk. A hasonló jellegű tájak csoportosításával ez a szám 12-re csökkenthető. Azonban az ország új, tervezett, természeti-földrajzi felosztása is a 6 nagytájon belül 43 középtájat és 14 további kistájat különített el, míg a tájrészletek például a Mezőföldön belül a Sokoró vagy a Tengelici (vajtai) Homok még tovább emelik ezeket a számokat. A botanikusok ehhez csatlakozó részletezése is folyamatban van, a közölt vázrajzok (4. és 5. ábrák) ugyancsak nagy számokat sejtetnek. De ez természetes is. Minél nagyobb a tudásunk, annál érezhetőbb a részletek elválása, megbízhatóbb és megnyugtatóbb a tájak szerinti termesztési feladatok meghatározása, erdőgazdasági viszonylatban az erdőművelési tennivalók differenciálódása.

6 Ezekután úgy érzem, hogy időszerűvé vált az 50 erdőgazdasági tájhatár felülvizsgálata is. A kisebb határmódosításokat mellőzve ezekre akkor kerüljön a sor, ha az Országos Erdészeti Főigazgatóság az erdőgazdasági tájak mellett döntött volna a következőket javasolom: 1. Az erdőgazdasági tájhatároknak szükségszerűen a községhatárokat kell kóvetniők. Csak így teremthető kapcsolat köztük és az üzemtervek között, már pedig ezek szolgáltatják az erdőgazdálkodás alapjait. Egyedül az ártéri erdők esetében indokolt tájak szerint a községhatárok megosztása. Más esetekben a célszerűség, a 6. ábra: A Magyarország természeti-földrajzi monográfiája" szerkesztőbizottsága által összeállított természeti-földrajzi tájak vázrajza. I. Alföld. 1. Mezőföld; 2. Dunavölgy: a. Pesti síkság; b. Duna Tisza-közi hátság; c. Sárköz; d. Mohácsi sziget; 3. Drávasík; 4. Duna Tisza ícözi hátság; 5. Bácska; 6. Alsó Tisza mente; 7. Kőrös Maros köze; 8. Kőrösvidék; 9. Bereg Szatmári sík; 10. Nyírség; 11. Bodrogköz; 12. Hajdúság; 13. Középtisza mente; a. Szolnoki löszhát; b. Hevesi ártér; c. Borsodi ártér; d. Taktaköz; e. Hortobágy; 14. Jászság. II. Kisalföld. 30. Győri-tatai terraszvidék; 31. Győri medence; a Szigetköz; b. Hanság; c. Rábaköz; 32. Marcal medence; III. Alpokalja. 33. Sopron Kőszegi hegység Vasi kavicstakaró; 34. Vasi hegyhát; 35. Kerka-vidék; 36. Göcsej; 37. Rábántúli kavicstakaró; 3S. Kemeneshát; IV. Dunántúli dombság. 39. Zalai dombság; 40. Belső Somogy; 41. Külső Somogy; 42. Tolna-Baranya dombság: a. Zselic; b. Tolnai hegyhát; c. Szekszárdi dombság; d. Völgység; 43. Baranyai szigethegység; a. Baranyai dombság; b. Mecsek; c. Villányi hegység; V. Dunántúli-középhegység. 25. Visegrádi hegység; 26. Budai-Pilisi hegység; 27. Gerecse; 28. Vértes; 29. Bakony; VI. Északi-középhegység. 15. Zempléni hegység; 16. Cserehát; 17. Aggteleki karszt; 18. Borsodi medence; 19. Karancs Medves; 20. Nógrádi medence; 21. Bükk; 22. Mátra; 23. Cserhát; 24. Börzsöny gyakorlati követelmények érdekében el kell tekinteni a természetben jelentkező tájhatárok betartásától. Megkönnyíti ennek az alkalmazását az a körülmény, hogy a határterületeken többnyire nincsenek erdők. 2. Össze lehet vonni a Csanádi és a Békési hátat az előbbi elnevezés megtartásával. Az összevont önálló táj meghagyását az indokolja, hogy az erdők a löszösagyagos hátra települt homokvonulatokon helyezkedtek el. 3. A Cserhát tájához csatolható Isaszeg-Gödöllő-Valkó-Tura vonalától északra a Gödöllői Dombvidék területe. Az eredeti elnevezés alatt csak az ettől délre fekvő, homokos dombhát maradna meg.

7 4. A Jászság két területrészre osztható: a Zagyvától nyugatra eső és a Heves környéki homokhátakra. A kettőjük közé ékelődő szikes-szódás, vályogos-agyagos talajú, mélyebb fekvésű területet a Mátra-Bükkalja tájához kellene csatolni. 5. Ki kellene a Mezőföld tájából emelni a Dunaföldvár fölötti homokvonulatot és jóllehet területileg nem függnek össze a Tengelici Homok tájához kellene csatolni. 6. Szét kellene osztani a Bakonyalja táját, elkülönítve a tapolcai medencével, a Szentgyörgy-heggyel és a Szigliget-Badacsonnyal a Keszthelyi hegységet a táj többi részétől, amelyet Balaton-felvidék néven kellene a továbbiakban tárgyalni. 7. Össze lehetne vonni Göcsej elnevezés alatt a göcseji bükkfáját és fenyörégiót. 8. Szét kellene választani az Irottkőalja táját. Kőszegi hegység elnevezés alatt önálló tájjá változna az Irottkő tömbje, míg a megmaradó tájrészt a Vasmegyei dombvidékhez kellene csatolni. Változatlan maradna a 12 tájcsoport kialakítása. A táji termesztés, a táji erdőművelés, a tájak szerinti erdőgazdálkodás kérdése a jövőben jelentőségében egyre inkább nyerni fog. Felvethető azonban a kívánság, hogy egy nyelven beszéljünk. Hengeres erdei faválasztékok köbtartalmának pontosabb meghatározása LÁMFALUSSY SÁNDOR A hengeres erdei faválasztékok köbtartalmának meghatározása már több mint másfél évszázad óta a Huber-féle képlet alapján történik, amely szerint V = d 2 rc -h, ahol a d" a választék hosszának közepén mért kéreg nélküli átmérő. A köbtartalom (V) számítását a hengertáblák felhasználásával végzik. Ezt a képletet már alkalmazásának kezdeti idejében Alma Materünk első tanára, Dávid Henrik XVilckens kifogás tárgyává tette selmeci tanársága idején ( ). Nevezett természettudományi és matematikai tanulmányok végzése után került az első erdészeti tanszék élére. Mint ilyen képzettséggel bíró vizsgálat tárgyává tette a fa alakját s megállapította, hogy... a fa se nem domború-, se nem egyeneskúp, hanem logaritmikus kúp" és ezt akkori tanulmányában matematikailag ki is fejtette. Tanulmányában a mellékelt ábrában illusztrálta is a Huber-képlel pontatlanságát. h Az ábra hosszmetszetén a kúpnak hengerré való átalakítása során a lemetszett háromszögek összeillőek, teljesen azonos területűek. De ha szemügyre vesszük a keresztmetszeti rajzot, ahol levetítjük a kúp alapjára a fedőlapját., ott már világosan látható, hogy az alapnál jelentkező külső körgyűrű lénye-