Magyar-török küzdelmek a XV-XVI. században

Átírás

1 Magyar-török küzdelmek a XV-XVI. században I. A Hunyadiak kora 1. Hunyadi kezdeti sikerei nyomán egy ideig reális célkitűzésnek tűnt, hogy Magyarország egy keresztes hadjárat során a fellázadó balkáni népek segítségével megkísérelje kiűzni a törököket Európából. Az erdélyi vajda 1443/1444. folyamán hosszú hadjáratra indult a Balkán-félszigetre, mely során számos béget megvert, miközben fellázította és felszabadította Szerbia és Bulgária jelentős részét; a győzelmek nyomán úgy tűnt, a török kiűzése egy karnyújtásnyira van, a valóságban azonban a tehetséges hadvezér csak kisebb tartományi seregek felett aratott diadalt, nem a szultáni főerők ellen. 2. A pápa küldötte, Cesarini pápai legátus I. Ulászlót és Hunyadit rávette arra, hogy a szultánnal kötött béke ellenére hadjáratot indítsanak, amely során az november 10-i várnai ütközetben a magyar seregek katasztrofális vereséget szenvedtek. I. Ulászló életét vesztette a csatamezőn, Hunyadi pedig csak nagy nehézségek árán térhetett haza. 3. Kormányzósága harmadik évében, 1448-ban eleget próbált tenni a vele szemben támasztott igényeknek és jelentős török elleni hadjáratot indított Szerbiába. Árulás következtében a második rigómezei csata 1448.október 16-án nagy magyar vereséggel zárult, és az albánokkal tervezett egyesülés is meghiúsult. 4. A nagy hadvezér végső próbája éppen élete utolsó évében, 1456 során érkezett el, amikor a szultán Közép-Európa kulcsa, a déli végvárrendszer legnagyobb erőssége, Nándorfehérvár ellen vonult. A kiharcolt diadal pedig ismét felvillantotta a lehetőségét annak, hogy az oszmánokat végleg kiűzzék Európából. A Hunyadi János halálát követő politikai zűrzavarban ugyan nem volt lehetőség a győzelem kiaknázására, de Hunyadinak hála, Magyarország határai még hosszú évtizedekig (65 évig) sértetlenek maradtak. 5. Hunyadi Mátyás ( ) törökkel szembeni politikájára az aktív védekezés volt jellemző, míg Hunyadi János taktikája a támadás volt, addig Mátyás a déli határ biztosításában látta a török elleni védekezés legfontosabb feladatát. 6. II. Mohamed végérvényesen elfoglalta Szerbiát a fontos Duna menti végvárakkal egyetemben (Galambóc, Szendrő). 7. Mátyás 1463-ban Bosznia védelmére indult. A török főerőkkel nem merte megkockáztatni az összecsapást; mindkét fél várak megszerzésével kívánta biztosítani helyzetét. Seregeivel 1463-ban elfoglalta Jajca várát, 1464-ben Szreberniket. Így Bosznia északi része magyar, déli fele török kézre került, s a tartomány területén is kiépült a magyar és a török végvári vonal. 8. Mátyás kerülte a döntő összecsapást a törökkel, s csak a végvári rendszer kiegészítésére törekedett. Belátta, hogy nyugati támogatás híján támadó hadjáratokra kevés az ország ereje az egyre erősödő törökkel szemben. A török elleni harc elhanyagolását eredményezték nyugati törekvései is. 5. A török sem kezdeményezett támadásokat, állóháború alakult ki ben a felbátorodott török Váradig benyomult az országba, és rabok tömegével hagyta el azt. Ugyanebben az évben új várat épített Szabácsnál a Száva mocsarában. A közvélemény nyomására Mátyásnak válaszolnia kellett erre a lépésre. Ezért 1475 őszén, hogy ne találkozhasson a szultáni főerőkkel, zsoldosaival

2 és a hagyományos magyar haderővel elfoglalta a jelentéktelen várat. Gondja volt arra, hogy híre keljen törökellenes megmozdulásának, a hadjáratot propagandacélokra használta. 9. Az uralkodó a déli végvárvonalat karban tartotta, sőt fejlesztette. A várak szerepe kettős volt: egyrészt kivédték a portyákat, illetve maguk indítottak délre betöréseket; másrészt a nagyobb támadásokat felfogták addig, amíg felmentő sereg érkezett az ország belsejéből 10. A török 1479-ben nagy erőkkel tört Erdélyre, és foglyok ezreivel akart kivonulni. Báthori István erdélyi vajda Gyulafehérvár közelében, Kenyérmezőnél állította meg őket. Válaszul a betörésre a király és Kinizsi Pál a következő évben Szerbiát és Boszniát dúlta. 11. Nyugati tervei miatt Mátyás nem akart háborút, így 1483-ban öt évre békét kötött a törökkel, amit egészen 1520-ig a magyar királyok ismételten megújították. Mátyás modern zsoldos haderőt, fekete sereget tartott fenn, a török elleni sikerek uralkodói hatalmának legitimálását is szolgálták. II. A Jagellók kora 1. Mátyás halála után ismét trónviszályok kezdődnek. Corvin János a bosnyák királyi és a szlavón hercegi címért, valamint a horvát bánságért és a Hunyadi-birtokokért cserében lemondott trónigényéről. 2. A rákosi országgyűlés július 15-én II. Ulászlót választotta királlyá ( ). A megválasztásának feltételeit rögzítő egyezményben megígérte, hogy nem vezet be újításokat, eltörli az egyforintos állami adót, és a királyi tanács és a rendek megkérdezésével kormányoz majd. II. Ulászló üres államkincstárt örökölt, s az államháztartás egyensúlyát soha többé nem sikerült helyreállítani. A passzív és erélytelen Ulászlótól távol állt a kormányzat megreformálásának gondolata. Az ország irányítása átcsúszott a királyi tanács kezébe. 3. A bárók külön jogokat szereztek maguknak. A főúri-főpapi érdekcsoportok összetétele gyakorta változott, a belpolitikai élet áttekinthetetlenné, az ország csaknem kormányozhatatlanná vált. Az egyik legbefolyásosabb főúr Szapolyai János (1510-től erdélyi vajda) volt. 4. Az 1505-ben megtartott rákosi országgyűlésen a Szapolyai-pártiak (10 főpap, 53 országnagy, és 125 követ) egymás védelmére szövetkezve az udvari párt ellen kiadták a rákosi végzést, mely kimondta, II. Ulászló fiúörökös nélküli halála esetén a leányági öröklést nem ismerik el, s nem választanak többé idegen uralkodót, csak született magyart. 5. Uralkodása idején robbant ki a Dózsa György vezette parasztháború csaknem kizárólag a magyar parasztság s azon belül is leginkább a mezővárosi parasztpolgárság megmozdulása

3 volt. Elképzeléseik szerint a felkelés győzelme az egész jobbágyságot a székely szabadság állapotába vezette volna át. Az évi országgyűlés megtorló intézkedései értelmében eltörölték a szabad költözési jogot és heti egy napban határozták meg a robotkötelezettséget. 6. Az évi országgyűlésen mutatták be Werbőczy István Tripartitumát, azaz Hármaskönyvét. A műben az ítélőmesterként ismert Werbőczy István az akkor élő szokásjog szabályait foglalta rendszerbe. A Hármaskönyv, azaz a Tripartitum lényegében az 1222-ben kiadott Aranybulla és az 1351-es, Nagy Lajos király idejében kiadott törvények rögzítése. A Hármaskönyv legfontosabb részei a következők voltak: a nemesség személyi szabadsága szent és sérthetetlen, ez azt jelenti, hogy fölöttük csak a király ítélkezhet, a nemesség mindenféle adó alól mentes, ha a király nem tartja be a jogszabályokat, akkor a nemesség ellenállhat. A könyv egy fejezetében a magyar Szent Koronáról is megjelenik egy szöveg. Ez az úgynevezett Szent Korona-tan eddig ismert, első írásbeli kifejtése. 7. II Lajos ( ) 10 évesen lesz király. Apja a rendeknek tett ígérete ellenére I. Miksa császárt és I. Zsigmond lengyel királyt jelölte ki gyámjainak. A kormányzást a király nagykorúságáig Bakócz Tamás esztergomi érsekre, valamint Lajos két nevelőjére bízta. Az országgyűlés azonban nem fogadta el ezt a helyzetet, a királyt nagykorúnak nyilvánította, és melléje egy 6-6 főúrból és főpapból, valamint 16 köznemesből álló tanácsot rendelt. 8. Az államhatalom bomlása tovább folytatódott, a királyi jövedelmeknek csak a töredéke folyt be, a végvárak karbantartására alig futotta. Állandó hadsereg hiányában tartani lehetett attól, hogy a határvédelem a helyi török erők támadása alatt is összeroppanhat ban új szultán lépett trónra, I. Szulejmán ( ). Szulejmán 1521-ben indította meg hadait az első magyar végvárvonal ellen augusztus 29-én a hetven főre olvadt sereg a szabad elvonulás fejében feladta Nándorfehérvár várát, így a török előtt nyitva állt az ország. A királyi

4 jövedelmeknek továbbra is csak a töredéke folyt be, az ország megmentésének ügye, mint minden egyéb fontos kérdés, a hatalmi csoportok harcának előterébe került. 10. Az újabb hadjáratot 1526 áprilisában indította meg a szultán. A király késlekedett, júliusban indult el Budáról. A döntő összecsapásra augusztus 29-én került sor Mohácsnál. Az oszmán hadsereg létszám- / technikai fölényben volt, a magyar sereg megsemmisítő vereséget szenvedett, a király halálával az ország vezető nélkül maradt, odaveszett a püspöki kar és a magyar nemesség jelentős része. Szapolyai János serege érintetlen maradt, hiszen ő elkésett (!!) a csatából. A szultáni haderő jelentős fosztogatás után kivonult az országból. III. Az ország két, majd három részre szakadása 1. Mohácsot követően a magyar koronáért először Szapolyai János ( ) szállt harcba és 1526 novemberében a szent Koronával Székesfehérvárott megkoronáztatta magát. Eközben a Habsburg-hű bárók a Pozsonyba összehívott országgyűlésen, 1526 decemberében Habsburg Ferdinándot ( ) koronázták királyukká. Ferdinánd bátyja támogatásával döntő vereséget mért Szapolyai seregeire. 2. Szapolyai nehéz helyzetében a törököktől remélt és kapott támogatást. Szapolyai 1528-ban török segédhadakkal elfoglalta a Tiszától keletre eső részt, majd 1529-ben Szulejmán megindult Magyarország felé. Ellenállás nélkül haladt észak felé, elfoglalta és János királynak átadta Budát, majd Bécs ellen indult, de Bécset nem tudta bevenni.

5 3. A szultán 1532-ben újabb hadjáratot indítottak a törökök ellen, de Szulejmán hadai Jurisics Miklós birtokában lévő kis vár, Kőszeg falai alatt megálltak és több hétig ostromolták a várat. 4. A kortársak számára világossá vált, hogy a két nagyhatalom nem bír egymással és Magyarország vált a két birodalom ütközőzónájává ban Ferdinánd és a Porta szerződést kötött, amelyben a két uralkodó kölcsönösen elismerte egymás területeit ban Ferdinánd és János király békét kötött (váradi béke), amelynek értelmében János halála után az egész ország Ferdinándra száll ben meghalt János, de halálos ágyán híveit megeskette, hogy szembeszállnak a békével, és fiát, János Zsigmondot juttatják a trónra. Fráter György ezért segítséget kért a törököktől. 7. Szulejmán nem tartotta megnyugtatónak Magyarország helyzetét és csapataival augusztus 29-én elfoglalta Budát. Izabellának és a csecsemő János Zsigmondnak a Tiszától keletre eső országrészt biztosította. Az ország három részre szakadt. Megszületett a Magyar Királyság (Királyi Magyarország), a Hódoltság, Erdélyi Fejedelemség (közjogilag 1570-től). 8. Fráter György és Ferdinánd követei között 1541 decemberében megkötötték a gyalui egyezményt. Fráter ennek értelmében Buda visszafoglalásának esetén hajlandó lett volna a keleti országrészt átadni a Habsburgoknak. A megvalósításig nem jutottak el.

6

7 IV. Az évi török hadjárat ben újabb megállapodás alapján Fráter György vállalta, hogy Ferdinándnak átadja Erdélyt. Hintapolitikája azonban oda vezetett, hogy Fráter Györgyöt alvinci kastélyában meggyilkolták ben a szultán céljává az országrészek elszakítása és Erdély újbóli elfoglalása vált, ezért büntetőhadjáratot indított. Ali budai pasa elfoglalta Veszprémet, Nógrádot, Drégelyt (Szondi György), Szécsényt. Ahmed másodvezír elfoglalta Temesvárt (Losonczy István). Ali pasa és Ahmed seregei egyesültek, és bevették Szolnok várát. Ali és Ahmed seregei egyesülve Eger ellen indultak, ám a Felvidék kapuját nem sikerült bevenniük hála Dobó Istvánnak és csapatainak.

8 V. Az évi török hadjárat 1. II. Miksa megtámadta Erdélyt, ezért 1566-ban Szulejmán ostrom alá vette a Zrínyi Miklós által védett Szigetvárat. Végső célja újból Bécs lehetett. A várat ugyan bevette a török, de az ostrom közben meghalt Szulejmán. 2. A szembenálló felek belátták, hogy nem képesek kizárólagosan birtokolni Magyarországot, ezért 1568-ban Drinápolyban békét kötöttek. A béke rögzítette a fennálló helyzetet és II. Miksa vállalta hogy évi adót fizet az új szultánnak, Szelimnek. Ezzel lezárult a nagy várfoglalások ideje, de állandósultak a portyák és rablások, melyek az ország belső területeit pusztították.

9 VI. Élet a Hódoltság területén 1. A drinápolyi béke megkötése után az uralkodó hozzálátott az új végvári rendszer kiépítéséhez. Az új várak építésére a magánbirtokosok nem voltak képesek, ezért a jelentősebb véghelyeket a király a saját irányítása alá vonta, és óriási költségen, a kor elvárásainak megfelelően kiépítette. A várak építésében olasz hadmérnökök segédkeztek, akik az új várak ó- és újolasz bástyákkal erősítették meg. A korábbi keskeny és magas falait lebontották, és helyette alacsonyabb s szélesebb ágyúállások felállítására alkalmas védműveket emeltettek. Az új rendszer néhány korszerű, harcost befogadó nagy erősségből, két tucat közepes várból és számos őrhelyből állt. 2. A török sereg állandó, reguláris magja a 16. század elején százezer körülire becsülhető, hozzájuk háború esetén több tízezer főnyi irreguláris csapat is csatlakozott. A hadsereg egyik pillérét a lovas szpáhik jelentették, akik katonai szolgálatuk fejében tímárt, javadalombirtokot kaptak a szultántól. A hadsereg másik fő alkotóeleme a janicsárok állandó zsoldosserege volt. A birodalomban általánossá vált a zsoldosutánpótlás egyedülálló török módszere: a meghódított keresztényeket sújtó török devsirme, a gyermekadó. A fiatalok laktanyákba költöztek, itt kaptak katonai kiképzést, és egész életüket kaszárnyákban élték le. E két nagy fegyvernemet jól ellátott és képzett tüzérség (topcsik), valamint erős flotta támogatta. A központi hatalom rendkívüli ereje abban állt, hogy az Oszmán Birodalomban minden meghódított föld a szultáné lett, akinek saját kezelésében tartott birtokait hászbirtoknak nevezték. A török uralkodó elitet az adófizető termelők sokmilliós tömege tartotta el. A rája ( nyáj ) nemcsak a keresztény alattvalókat jelentette, hanem vallási különbség nélkül mindenkit, aki földet művelt, állatot tenyésztett, ipart űzött, és adót fizetett. Az Oszmán Birodalom igazgatása rendkívül erősen központosított volt. A szultánok magukat kalifának tekintették. A kalifa az arab helyettes szóból származik, Mohamed halála után az iszlám világban a legfőbb vallási és világi vezetők címe; a későbbiekben a legjelentősebb muzulmán hatalmak feje. A szultáni család isztambuli rezidenciáját szerájnak nevezték ( császári palota ). Az uralkodót teendőinek ellátásában egy tanácsadó testület, a diván segítette. A szultán teljhatalmú helyettese a nagyvezír volt, rendszerint ő volt a hadsereg főparancsnoka is. Emellett saját tanácsot tartott, hivatala a forrásokban sokat emlegetett magas vagy fényes Porta volt. A defterdár a központi pénzügyigazgatást vezette, az ő hivatala kezelte a kincstári adókat, a szultáni

10 birtokokat, nyilvántartotta a javadalombirtokokat. A mufti a Korán jogi értelmezője volt. A mohamedán világban a Korán alapján ítélkeztek, ezért vált szükségessé a muftik alkalmazása. A birodalom legnagyobb közigazgatási egysége a vilajet volt, élén a pasa vagy beglerbég. A vilajetek szandzsákokra oszlottak a bégek vezetésével. A török kormányzati elveknek megfelelően sűrűn váltogatták őket. 3. A Hódoltságban élő keresztények peres ügyeit és közigazgatását továbbra is a magyar vármegyék intézték. Főtisztviselőik a királyi Magyarországra költöztek, akár több száz kilométer messzeségbe is, de embereik jelen voltak a Hódoltságban, és végrehajtották a vármegye utasításait. Segítségükre voltak ebben a fel-felbukkanó magyar végvári katonák. A mezővárosok és falvak élén továbbra is a magyar választott vezetőség állt. A jobbágyok új, több falvat összefogó önkormányzati szerveket, ún. parasztvármegyéket is hoztak létre. Ezek bármiféle katonasággal szemben, a közös védekezést szervezték. A törökök nagyjából átvették a magyar állami és földesúri adókat. A régi királyi kapuadó helyét a hitetleneket sújtó haradzs foglalta el, innen a harácsolni szó. Az állami adókon a szultán osztozott a magyar királlyal, miként arról állami szerződések és országgyűlési törvények is születtek. A török földesúr pedig - aki egy területet a szultántól jövedelmeivel együtt használatra megkapott - az itt élők járandóságainak szintén csak a felét szedhette be, mert a másik feléért rendszeresen megjelentek egy magyar birtokos emberei. (És még jó, ha csak egy magyar birtokosé.) Ha pedig a magyar tulajdonos meghalt, a magyar király új keresztény birtokosnak adományozta a földet. A Hódoltság területén jelenlévő magyar tulajdonlás, közigazgatás és adószedés világtörténelmi különlegesség: nem ismerünk más példát ilyen "otthontalan" hódítókra. Ellentétben a Balkánnal, itt a helyi lakosság nem keveredett a beérkező török, délszláv és görög lakossággal. A mohamedán katonák, hivatalnokok és a nekik dolgozó iparosok, kereskedők külön városrészekben laktak és csakis a végvárakban. A magyarok nem vettek részt a török hadjáratokban, elenyésző számban házasodtak velük, vagy tértek át hitükre. Az ilyesmit az elköltözött vármegyék szigorúan büntették is. Viszont valamennyi keresztény egyház zavartalanul működhetett ellentétben a keresztény Európa nagy részével, mert egyik sem volt kiváltságos helyzetben. A két kultúra számos elemet átvett egymástól. A magyar öltözködésre, hajviseletre, iparművészetre (fegyverek, bútorok, csempék díszítései), a kertművelésre, sőt, a költészetre (pl. Balassi lírája) és a zenére is hatott a török és a törökkel együtt érkező délszláv kultúra. Körülbelül harminc még ma is használatos szavunk származik az oszmán-törököktől (köztük: papucs, zseb, kefe, bogrács, tepsi, deli, tarhonya, pite, kávé, kajszi, dívány, mámor - de a szomorú emlékeket idéző dutyi, korbács, kaszabol is). A törökök honosították meg nálunk a kávét és a rizst, de az amerikai kukorica is a Balkánon keresztül érkezett Magyarországra. Ugyanakkor a társadalom balkáni típusú török átformálására nem kerülhetett sor.

11