Az élő hadtörténelem óra

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az élő hadtörténelem óra"

Átírás

1 Az élő hadtörténelem óra A komáromi várlátogatás Június másodikán, ismét megrendezésre került a már lassan szokásosnak mondható éves, hadtörténelmi indíttatású tanulmányi kirándulás Komárom városába és erődrendszerébe. Reggel 10 óra után, a komáromi vasútállomáson való találkozást követően, megindult az érdeklődők csoportja, dr. Csikány Tamás alezredes vezénylésével az erődrendszer felderítésére. Az úton kedvünket nem szeghette a szomorkás és,,vizenyős időjárás, várakozással teli, rövid séta következett a város szlovák oldalára. Kis csoportunk rövidesen elérte az Újvár kapuját, amelyet Csikány tanár úr nyomban fel is tárt előttünk. Már az első pillanatokban sajnálattal konstatáltuk a helyzetet: az erődrendszer rendkívül elhanyagolt állapotban van, a falakon, az épületegyütteseken bizony meglátszik a mostoha időjárás nyoma és a törődés hiánya.

2 A kaputól utunk nyomban az egykori lőporraktárba vezetett, ahol a falakon elhelyezett számos térkép, információ és kép társaságában Csikány alezredes ismertette a város és az erősség történetét a római időktől egészen napjainkig. A város jelentőségének egyik alapkövét mindig is a Duna és a Vág folyók adták, jelentős átkelőhelyek találhatóak itt, melyek az erődrendszer elhelyezkedése miatt igen jól védhetőek, ezért az átvonuló hadseregek előszeretettel használt partváltó helye volt a múltban, már a rómaiak is vezettek erre vállalkozásokat. A kezdeti időkben, uralkodóink kedvelt mulatóvára volt, az itteni erdők remek vadállománya és a festői környezet okán, sokáig a kereskedelem mellett csupán ezt a funkciót tölti be a vár. Az erősség a mai formáját a török vész megjelenése idején kezdte elnyerni, amikor is az Udvari Haditanács a részekre szakajtott Magyar Királyság egyik legfőbb erősségévé tette és a kor legkiválóbb építészeivel emeltette az Óvárat, melyen a mai napig megfigyelhető olasz rendszerű várépítészet több jelentős ismérve (füles bástyák, alacsony és erős falak, illeszkedés a földrajzi helyhezdomborzathoz). Ezt követően tehát Komárom vára, Győrrel karöltve vált Bécs legfőbb védelmezőjévé, természetesen a kor kívánalmainak megfelelően több kisebb erősség gyűrűjébe fogva. A vár fényét tovább emelte, hogy a Tizenöt éves háború során Győrrel ellentétben, ezt a várat nem tudták bevenni a török hadak. és ezt követően kiépül a korona alakú Újvár is (ez utóbbi már a németalföldi erődítészet vívmányainak megfelelően). A török veszély elmúltával azonban a vár jelentősége is csökken, hiszen többé nem a határvonal közelében helyezkedik el. Ez a folyamat végül odáig jutott, hogy II. József idejében, 1780 körül kivették a Komáromi erősséget a várak sorából, és már el is adták a vár legtöbb részét. A vár csak a napóleoni háborúk idején szerezte vissza régi fényét, amikor is az új birodalomvédelmi stratégia értelmében a Duna védelmét látta el, valamint reorganizációsraktárbázisként szolgál a császári csapatok számára. Ebben az időszakban jelentős fejlesztések történnek, több eddig csupán földből készült sánc kap kőburkolatot, valamint röviddel a harcok után fejlődik a védelmi rendszer a Csallóköz irányában is. A vár utolsó főszerepe az es forradalom és szabadságharc idején volt, amikor is, Majtényi István, Török Ignác, Guyon Richárd és Klapka György egymást követő parancsnoksága alatt az

3 erődítmény és a város hősiesen helytáll az osztrák csapatokkal szemben, sőt egy ízben még Győrt is visszafoglalják Klapka csapatai. Ezt követően azonban a határok, politikai viszonyok valamint a hadászati elgondolások jelentős megváltozása miatt a vár elveszti korábbi jelentőségét.az erődítményrendszer a végleges állapotában, a következő képen, pirossal jelölve figyelhető meg:

4 A lőporraktári hadtörténelem óra után sötét és keskeny alagutakon ahol csak zseblámpáink segítségével navigálhattunk át vezetett utunk az Óvár felé. Az alagút leküzdése után a volt szovjet laktanya területére jutottunk. A közelmúltban még szovjet katonák lakhelyéül szolgáló részen, az itt állomásozók kreativitásának (unalmának?) érdekes és vicces példáit figyelhette meg a társaság a különböző szobákban és helységekben:

5 A laktanyák után látogatást tettünk az Óvár falaiban futó járatrendszerekbe, valamint meghódíthattuk a falakat is:

6 Az Óvárnál, a hadtörténelem órákról ismerős elemeit figyelhettük meg az erődítészetnek: zömök, alacsony, erős falak fogadtak minket, melyek a legtöbb helyen valamilyen szinten integrálva voltak a védelmi rendszer többi részével és a laktanyával is, elősegítve a védők hatékonyabb munkáját.

7 Az alábbi képen egy fülesbástya látható. A kiugró rész védte a balra látható nyílást, melyen keresztül a várfalra törő ellenséget lőhették be ágyúikkal a vár védői, miközben ők maguk védve voltak az ellenség tüzétől. Itt érdekességként megjegyezném, hogy ezek a falak az eredeti állapotukban vannak, megépítésük óta nem volt szükséges különösebben hozzájuk nyúlni, ami kimagasló minőségre utal.

8 Végül a várlátogatás befejeztével Csikány tanár úr zárta a kapukat, és visszaadta a vár kulcsait. Ezt követően egy rövid városnézést tartottunk, majd elindultunk hazafelé. Összességében elmondható, hogy jelentős tapasztalatokkal és élményekkel gazdagodhattak a résztvevők, az igen barátságos és könnyed tanulmányi kirándulás során, így bátran ajánlom bárkinek a jövőben is a program látogatását, különösképpen pedig azoknak az

9 embereknek, akik szeretnének részt venni egy élő hadtörténelem órán, ahol a tárgyalt dolgok közül igen sokat a saját szemükkel tapasztalhatnak meg. Írta és a fotókat készítette: Csete Zsolt BVA II. évfolyam Biztonságpolitikai Szakkollégium

Á ő ő ő ő ő ő ű ó ó ő ó ő ő ó ő ő ő ő ó ő ó ő ő ő ő ő ü ő ő ó ő ó ő ő ő ó ó ő ő ű ő ó ő ó ő ő ő ő ő ű ő ü ó ű ő ó Á ó ő ő ó ü ő ő ó ő ő ü ő ő ü ó ő ő ó ó ü ő ü ő ő ő ő ő ó ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő

Részletesebben

Katonák, akik szovjet kézre kerültek

Katonák, akik szovjet kézre kerültek 2013 május 14. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Pályakép Nurlan Dulatbekov kazah jogtudós 1984-ben diplomázott. Ma a

Részletesebben

ő ő ő ő ű Ó ő ő ű ű ő ő Ó ő ő ő ő ő ő ű ő ő ű ű ő ő ű Ó ő ő ő Ó ő ű ő ő ő ű ű ű ő ő ő ő ő ő ő Ó ő ő ő ű ő ő ő ő ő ű ő ő Ó ő ő ű ő ő ő ő ő ő ő ű ű ő ő ő ű ű ő ű ő ő Ó Ó ő Ó Ó ő Ó ű ő ő ő ő ő ű ő ű ű ű ű

Részletesebben

Országos Rendőrfőkapitány

Országos Rendőrfőkapitány Országos Rendőrfőkapitány PAPP KÁROLY r. altábornagy Szám: 29000/105-291- /2015. P. Tárgy: alapvető jogot érintő rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása Ea.: Vadas Enikő c. r. alezredes Tel.: 34-365

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK

ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK A francia forradalom kezdete Ki volt a francia uralkodó 1789-ben? XVI. Lajos. Mit jelentett az abszolutizmusa? Korlátlan királyi önkényuralmat. Miért került államcsőd közeli helyzetbe

Részletesebben

A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG

A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG Téglás László A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG A vadászrepülőgép-vezetők képzése az egész világon az egyik legbonyolultabb kiképzés, amit a hadseregekben

Részletesebben

Ahol új élet kezdődik...

Ahol új élet kezdődik... Prémium kategóriás üzleti- és lakónegyed Győr város szívében Ahol új élet kezdődik... 8 Az egykori Frigyes Laktanya Győr A Riegler Ervin tervei alapján, 1897-ben elkészült historizáló stílusú laktanya

Részletesebben

ó ó ó ú ó ó ó ó ó ú ő ú ú ó ű ü ó ü ő ú ü ű ó ű ű ő ő ó ó ű ő ú ó ű ó ó ó ó ű ü ü ó ü ó ó ü ú ó ó ű ó ú ó ú ő ú ó ű ü ő ő ó ü ó ó ű ó ű ó ó ó ó ú ó ű ó ó ű ü ó ü ű ü ó ü ő ó ű ú ó ű ó ő ó ű ó ó ú ó ű ó

Részletesebben

Főhajtás, mérce és feladat

Főhajtás, mérce és feladat Főhajtás, mérce és feladat Kedves Bori és Pista! Kedves Barátaim! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Hallgatóim! Nem könnyen szántam el magam arra, hogy Bibó István sírja előtt beszédet mondjak. Mindenekelőtt

Részletesebben

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN Kirándulásunk a Határtalanul! pályázat keretein belül jött létre, abból a célból, hogy megismerkedjünk a felvidéki magyar diákokkal, és szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki velük.

Részletesebben

a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését;

a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését; Magyarország 1944/45 és 1989 között Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc főbb eseményei, célkitűzése, nemzetközi jelentősége Az 1956-os forradalom 1956 őszén megélénkülő politikai élet: felújítja

Részletesebben

ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban I. A koronázási jelvények A jogar A palást Országalma

ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban I. A koronázási jelvények A jogar A palást Országalma ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban História 2000/05-06. A szabad választások után 1990- ben összeülő magyar parlament egyik legádázabb vitája a körül forgott,

Részletesebben

1914-18. magyar harcterein. VIII. A Gorlicei csata (1915. május 2-5.)

1914-18. magyar harcterein. VIII. A Gorlicei csata (1915. május 2-5.) Részletek Veress Zoltán 1914-18. magyar harcterein (81-88. o.) VIII. A Gorlicei csata (1915. május 2-5.) A központi hatalmak fő hadvezetésben ismét viták folytak: ismét Falkenhayn ellenében Conrad, Hindenburg

Részletesebben

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói KARACS ZSIGMOND Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói Az országot 1956. október 4-én a keringõ hírek ellenére váratlanul érte a katasztrófa. Az emberek bíztak a szovjet csapatok kivonulásában, mindenki

Részletesebben

"E márványon ment halni a szent ügyért gróf Batthyány Lajos"

E márványon ment halni a szent ügyért gróf Batthyány Lajos "E márványon ment halni a szent ügyért gróf Batthyány Lajos" Meghökkentő ezt itt olvasni, a csendes kertvárosi környezetben. Hisz Kispest talán még nem is létezett, amikor Batthyány Lajost 1849. október

Részletesebben

9. tétel. A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni?

9. tétel. A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni? 9. tétel A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni? B/ Tinódi: Budai Ali basa históriája 1. Melyik vár ostromáról szól a mű? Meséld el

Részletesebben

Amohácsi vész utáni Magyarország három részre szakadt. A

Amohácsi vész utáni Magyarország három részre szakadt. A EMLÉKEZÉS SZEGEDI KŐRÖS GÁSPÁRRA Dr. BENCZE JÓZSEF (Szombathely) Amohácsi vész utáni Magyarország három részre szakadt. A széttépett országban rendkívül sivár és nyomorúságos volt az élet. A török hódoltság

Részletesebben

A KÖZÉPISKOLÁSOK FELADATAI. 1. 1849. január 1. 2. 1849. január 3. 3. 1849. január 5. 4. 1849. január 8.

A KÖZÉPISKOLÁSOK FELADATAI. 1. 1849. január 1. 2. 1849. január 3. 3. 1849. január 5. 4. 1849. január 8. A KÖZÉPISKOLÁSOK FELADATAI 1. TOTÓ Melyik válasz a helyes? a) Mikor szállta meg Windischgrätz a fővárost? 1. 1849. január 1. 2. 1849. január 3. 3. 1849. január 5. 4. 1849. január 8. b) Melyik várost szabadította

Részletesebben

Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok

Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok JELENKOR Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok A II. világháború történelmével foglalkozó átlagember gondolatában a fasiszta Németország által megtámadott országokban kibontakozó ellenállási

Részletesebben

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején 1 A szatmári béke Magyarország a szatmári béke idején A szatmári béke megkötésének körülményeit vizsgálva vissza kell tekintenünk az azt megelőző eseményekhez. 1701-ben Rákóczi Ferenc egy nemesi mozgalmat

Részletesebben

ő Ö ő ó ő ó ő ő ó ő ő ő ó ő ú ó ő ú ő ú ő ő ú ó ő ő ú ő ő ő ú ú ű ú ő ó ő ű ó ő ő ú ő ő ő ú ú ő ó ű ő ő Ö úú ő ó ú Ö ó ó ő ő Ö ó ú ő ő ő ú ő ó ő ó Ö ó ú Ű ő ő ó ő ő ó ő ú Ö ú Ö ő ő ú ú ő ő ú ú ó ó ő ó

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

Batthyány István kormánybiztossága

Batthyány István kormánybiztossága Batthyány István kormánybiztossága 1849. április 25-ei keltezéssel az alábbi bejegyzés olvasható Székesfehérvár tanácsának jegyzőkönyvében: Minden itt volt császári katonaság és katonai hatóság ma reggel

Részletesebben

Ú Ó ö Ő ö Ú Ú Ó Á Á ü ő ö Ú Ú Ó ű ő ő ő ő ü Á ö ü ö ö ő Ó Á Á ő Á Ú ö Ó Ű Ú Ó ű Á ő ő ő ö Ú ö ű ö ö ö ő Ó Á Á ű ű ö ü ű ü Á Á ű ű ö ü ű ü ü ö ü ő ü Ó Ó ő ő ő ő ű ö ő ű ü Á Á ő ü ő Ú Ó ü ö ő ő ö ő ö ö ő

Részletesebben

3.2. TELEPÜLÉSRENDEZÉS, TÁJRENDEZÉS

3.2. TELEPÜLÉSRENDEZÉS, TÁJRENDEZÉS 3.2. TELEPÜLÉSRENDEZÉS, TÁJRENDEZÉS M ó d o s í t á s i s m e r t e t é s e Képviselő-testület 178/2013.(XI.20.) Kt. határozatában kezdeményezte a településrendezési terv módosítását a 083/9 hrsz-ú térségben.

Részletesebben

kozma.miklos@alsonem edi.hu gyorgy.balazs@alsonem edi.hu jozan.menyhert@alsone medi.hu szabo.kalman@alsonem edi.hu medi.hu torok.

kozma.miklos@alsonem edi.hu gyorgy.balazs@alsonem edi.hu jozan.menyhert@alsone medi.hu szabo.kalman@alsonem edi.hu medi.hu torok. Az SZMSZ 1. melléklete A Képviselő-testület tagjai: Név Lakcím E-mail-cím Fogadóóra ideje, helye Alsónémedi Vincze József Kápolna u. 71. polgarmester@alsoneme Minden hónap első szerda polgármester di.hu

Részletesebben

ő ü ő ü ő ü ő Ő ü ő ú ő ű ü ú ő ű ű ű ú ű ő ő ő ő ő Ó Á Á ő ő ő ő ő ő ő ő Ó Ó ü ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ü ü ü ü ü ő Á ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ő ü ő ő ő ü ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ü É ü ő É ű ő ű

Részletesebben

ő ő Ü ü Á ú ú ü ú ú ü ú ü ú ú ü ő ú Á ü ú Á ü ü ü ú Á Á Ó Ü ő ü ú ú ú ü ű ú Ü ü ű Ü ú Á ú Ó ő ü Ú ú Á ő ő ú ű Á ú ü ő Á ú ú Á ú Á ú Ü Á Ö ú ú ő ő ú ű ü ő Á ő Ú ü Ö Á Á Á Á ő Ü Ö ü Ú Ö Á Á ú ő Ú Á Á ü

Részletesebben

ú ú ú Ú ú ú ő ő ú ű ú ő ő ú ő ú ő ő Ó Ó ő ű ő ő ú ő Ó Ó ú ú ú Ú ü ú ú ő Ü ü ő ü ő ő ú ú ő ő ú ő ő ü ü ú ő ű ü ő ő Ü ű ű ű ű ú ü ü ő ú Ö ű ű ő ú Ü ú ü ő ú ő ü ő ű Á Ü Ó Ó ű ü Ü ü ú Ü ő ő ő ő ő ő ő ü Ü ü

Részletesebben

A BESSZARÁBIAI NÉMET KISEBBSÉG 125 ÉVE

A BESSZARÁBIAI NÉMET KISEBBSÉG 125 ÉVE 96 IRINA NASTASĂ-MATEI A BESSZARÁBIAI NÉMET KISEBBSÉG 125 ÉVE Ute Schmidt: Basarabia. Coloniştii germani de la Marea Neagră, Editura Cartier, Chişinău, 2014, 420 oldal Túlz ás nélkül állíthatjuk, hogy

Részletesebben

ü ő Á Á ü ő Ö Á Á Á Á ü Á Á ő ő Á Á Á Ó Á Á Á Á Á Á Á ü ő Á Á Ö ü ü ő ő ü ü Á

ü ő Á Á ü ő Ö Á Á Á Á ü Á Á ő ő Á Á Á Ó Á Á Á Á Á Á Á ü ő Á Á Ö ü ü ő ő ü ü Á ü ü ő Á Á ü ő Ö Á Á Á Á ü Á Á ő ő Á Á Á Ó Á Á Á Á Á Á Á ü ő Á Á Ö ü ü ő ő ü ü Á Á Ó ü ü ű ü ü ő ő ő ő ü ő ő ü ő ű ő ü ő ű ő ő ű ü Ö Á ő ő ü ő ü ő ü ü ő ő ü ő ü Í ü ű ü ü ű ü ü ő ő ü ő ő ő ő ü Í ü ő ü

Részletesebben

Ó Á Á Í Á ő ő ő ő ű ő Í ü ú ű ú ú ü ü ő ú ő ő ü ű ü ő ő ü ő ő ő ő ú Á Ú ú ő ő ő ő ú ú ü ő ő ú ú ő ü ü ü Í Í ő ü Á ő ő ő ú Í ü Ó Á Á Á ű Ó Á Á Í Á Á Í ü Í ü ő ő Ú ú ő Í ü ü Á ÍÁ ú Í ő Á Á Ó Á ú ő ő Á Ó

Részletesebben

Ü É Í Í ű ű ű ű ű ű É Í Á Á Á Á É Á Á Á Á Á Á É Á Á Í Á Á Á ű É É Á Á Á Á Á Á É Á Á Á Á Í ű ű ű Í ű ű ű Í ű Í ű ű ű Í ű Í ű ű ű ű ű É Í ű ű Í ű Á ű ű ű ű ű ű ű É Í Á Á Í Í ű É ű ű ű ű ű Í Í ű É ű ű Í Í

Részletesebben

Í ó Ü Á Ü Ü Ü Ú Ü Ü Á Ü Ü Í Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ű Ü Ü Í Í Ü Ü Ü Ü Ü Í Á ó Á Í Í Í Ü Á Í Í Ü Í Ü Ü Ü Í Ő Á Á Í Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Á Í Í Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ó Á Á Á Ü Í Á Ü Ü Í Í Ü Ü Ü Í Í Á Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü

Részletesebben

ű ú ü ö ö ü ö ö ö ú ü ü ö ö ö ú ö ö ü ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ú ö ü ö ü ü ü ú ö ö ü ö ü ü ö Ó ü ű ö ö ü ö ü ö ú ö ö ö ö ű ú ú ű ö ö ü ö ö ö ö ü ú ö ü ö ü ü ö ú ü ü ü ű ú ö ü ö ö ö ü ö ü ú ö ö ö ü Ú ű ü ö

Részletesebben

É Ő É É Á É Á Ü Ú ű Á ü Á ú ü ú ü Á Á Ú Ü ü ű ú ü ú Ü ű Ü ü ü ű ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü ú ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü ú Ü ü ü Á Ü ú ü ú ü ü ü ü ü ü ú ü Ú ú ü ü ü ü ú ú ű ú ü ü ú ű ü ü É ú ü ü ü ü ú Á ü ü É Á ü ü ü

Részletesebben

É Í ű ű ű ű ű ű ű ű Ü ű É Í Á Á Á É Á Á Á Á Á Á Á É Á É Ó Ó ÁÁ Á ű É Á Á Á É Á É Í Á Á Á Á Ó ű ű Í Í ű ű Í ű ű ű Í ű ű ű ű Í ű ű Í ű ű Í ű ű ű ű Í Í ű Á Á É Á É Í ű ű É Ü ű Í É É ű ű ű ű ű ű Ő ű ű ű ű

Részletesebben

Í ű ű ű ű Í ű ű ű ű ű ű É Í Á Á É Á Á Á Á Á Á Á Ó Á Í Í ű Í Á ű Á Á Á Á Á Á Á É É Á Á Í Í Í ű ű Í Í ű Í ű ű ű Í ű Í Í ű ű ű ű ű ű ű É ű ű ű ű ű ű Á Á ű ű Í Í Í Í Í Í ű ű ű ű ű Í ű ű Í ű Í ű ű ű Í Í ű ű

Részletesebben

Í ű ű ű ű ű ű ű ű Í ű Í É Ó Á Á Á Á É Á Á Á Á É Á ű Á É Á Á É Í ű É É Á Á Á ű Á Á É ű Á Á Á Í Á É Í ű Í ű Í ű Í ű ű ű Í ű ű ű ű ű ű Í Í É Í ű ű Í ű ű ű Á ű Í ű Á Á Í ű É ű ű ű ű ű ű Í ű Í ű ű ű ű ű ű ű

Részletesebben

AZ IGAZSÁGBA VETETT HIT... A forradalom három vezet jének életrajza

AZ IGAZSÁGBA VETETT HIT... A forradalom három vezet jének életrajza AZ IGAZSÁGBA VETETT HIT... A forradalom három vezet jének életrajza Dr. Daróczi Gusztáv (1899 1979) 1 1899. június 3-án született Hajdúböszörményben. A család hat gyermeke közül volt a legid sebb. Apja

Részletesebben

NEMZEDÉKEK TUDÁSA TANKÖNYVKIADÓ

NEMZEDÉKEK TUDÁSA TANKÖNYVKIADÓ POLGÁR JUDIT SAKKPALOTA 1 Képességfejlesztô sakktankönyv NEMZEDÉKEK TUDÁSA TANKÖNYVKIADÓ Budapest TARTALOMJEGYZÉK 1. Ismerkedés a sakk világával... 3 2. Ismerkedés a sakkbábokkal... 7 3. Ismerkedés a sakktáblával...

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Felfüggesztett büntetést kapott Biszku Béla Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: Nbb-40/57-7/2016. Nbb-6/2016. sz. ülés (Nbb-55/2014-2018. sz. ülés)

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: Nbb-40/57-7/2016. Nbb-6/2016. sz. ülés (Nbb-55/2014-2018. sz. ülés) Ikt. sz.: Nbb-40/57-7/2016. Nbb-6/2016. sz. ülés (Nbb-55/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának 2016. április 6-án, szerdán 11 óra 32 perckor az Országgyűlés Irodaháza

Részletesebben

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Cím: 5600 Békéscsaba, Kazinczy utca 9. Az igazgatóság telefon és fax számai: Tel: (66) 549-470 Fax: (66) 441-628 E-mail cím: bekes.titkarsag@katved.gov.hu SZEPTEMBER

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

Ó Á É Ő É ő ő ő ó ó ó ó ó ő Ö ó ő ó ü ő ó ő ű ó ó ó ő ő ő ő ő ű ő ó ü ó ő ő ő ő ó ü ó ó ó ű ő ó ő ó ő ú ő ő ü ő ó ü ó ő ő ő ü ó ó ő ő ü ő ó ő ó ő ű ő ő ű ő ó ó ó ó ó ó ő ő ó ó ó ő ó ő ü ó ű ő ő Á ó ó Ó

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t tar é vít!és Hi u. :k' t Baráth Zsolt Országgyűlési képviselő Iro iac', S g2ám : 1 dc ' Érkezzit : "013 0KT 3 Módosító javaslat! Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr!

Részletesebben

É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó

Részletesebben

Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó

Részletesebben

ö É ö ö ő ő ö ó ó ú ő ó ö ö ő ő ö ö ó ű ű ó ú ó ő ő ö ű ó ő ö ö ű ű ó ú ő ó ó ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ő ö Ü Ü ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ó Ü Ü ó ő ő ű ö ö ű ű ű ű ő ö ó ű ó ö ű ö ó ö ó ö ő ó ö ö ő ó ö ö ö ű Ö ö ö

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

Dessewffy Tibor Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia

Dessewffy Tibor Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia 1 Dessewffy Tibor Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia Ebben a dolgozatban elsősorban a DEMOS Magyarország keretein belül véghezvitt két vállalkozás eredményeiről, az azoknak a magyar társadalomra

Részletesebben

Tettek a régi idők értékeinek megőrzéséért Az Országos Onkológiai Intézet ékei

Tettek a régi idők értékeinek megőrzéséért Az Országos Onkológiai Intézet ékei Tettek a régi idők értékeinek megőrzéséért Az Országos Onkológiai Intézet ékei Budapest, 2010. június 10. Visszatekintés képekben Szanatórium a Kis-Svábhegy délkeleti lejtőjén Részlet az egykori parkból

Részletesebben

HATÁRTALANUL ERDÉLY 2015.05.18.-22. a Julianna Református Általános Iskola 7. osztályának kirándulása

HATÁRTALANUL ERDÉLY 2015.05.18.-22. a Julianna Református Általános Iskola 7. osztályának kirándulása HATÁRTALANUL ERDÉLY 2015.05.18.-22. a Julianna Református Általános Iskola 7. osztályának kirándulása Előzetes foglalkozások BÉRES FERENC ÉNEKLŐ VERSENY 2015. március 27-én a tordai Jósika Miklós Líceum

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

Ú ő É ő ű ő ű Á É ő Ó Á Á ő ű ű Á ű Ú É ő É Ú Ö ő ő Á ő ő Á É É Á ő ő ő ő ő ő Á Ó Á É Ú Á Á Á ő Á Á Á Á Á É ő ő ű ő ő É ő ő Á Á Ó Ü Á É Á ő Á ő ő ő Á É Ü ő Á Á ő Ö ő ő Á É ő ő ű ő Ö Á Á Ú Á Á Á É É ő ű

Részletesebben

Nemek harca. avagy a függôcinegék viharos élete KÖZELKÉP

Nemek harca. avagy a függôcinegék viharos élete KÖZELKÉP ng_040_053_cinege 2007.11.08 10:42 Page 40 Nemek harca avagy a függôcinegék viharos élete ÍRTA SZENTIRMAI ISTVÁN FÉNYKÉPEZTE DARÓCZI CSABA VÍZPARTOK KÖZELÉBEN JÁRVA bizonyára sokan láttak már a füzek vagy

Részletesebben

ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű

Részletesebben

ü Ü ö ö ö Á ő ö ö ö ü ú ö ő Á ő ö ő ü ú ő ő ő ö ö ö ő ú ő ő ő ö ő ö ű ő ő ő Ú ö ü ő ő ú ú ö ő ö ő ú ú ő ú ö ö ő ú ő ü Ü ö ő É ő ő ü ö ő ú ő ö ű ő ő ü ő Ú ű Ö ü ő ú ő ő ő ú Ú ü ö ő ő ú ő ű ő ö ö ü ö ö ő

Részletesebben

É Ó Ö Á ú Á ú ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ú Á ÁÉ Á ű ű ú ú É ú É É ű ű É ű Ú ű Ü ú ű ú Ö Ú ű Ö Ö ú Ő ú ű Ö ú ú Ú Ó ú ú ű ú Ö Ú Ü Á Á Á É Ü ű Ü Ö É Á Ü Ó É Ö É ű Ü Á Á Á ú Ü Ö Á É Ü Á ú Ö Ö ú Ö Á ú É É Ö É Á Á Á

Részletesebben

Ú ű Ú ű ű ű Á ű Ö Á ű ű ű ű ű ű Ö ű Á ű ű Á ű ű ű ű ű Á ű Ú Ü Ü ű ű Ü Ü Ö ű ű ű ű ű Ú Ü ű ű ű ű ű Ú Ó ű ű ű Á É ű ű ű Ű ű ű ű É Á Á Á Á Ó Ó ű Ü Ú Ú Ö Ú ű Ö Ő Ú Ú ű Ó Ő Ú Ö Ö Ő Ű É ű Ó É Á Á ű ű Ú Á É É

Részletesebben

ANGOL C2 1 1 039 - C2-ES SZINT (36 órás) KÉPZÉSI PROGRAM KIVONATA

ANGOL C2 1 1 039 - C2-ES SZINT (36 órás) KÉPZÉSI PROGRAM KIVONATA ANGOL C2 1 1 039 - C2-ES SZINT (36 órás) KIVONATA megnevezése: Angol C2 1 1 039 - C2-es szint (36 órás) nyelvi programkövetelmény azonosítója: Angol C2 1 1 039 nyelvi programkövetelmény A1: 3, A2: 3, B1:

Részletesebben

Csongrád Megyei Levéltár

Csongrád Megyei Levéltár Csongrád Megyei Levéltár Szeged K iadványi munkánk három nagy sorozatunk köré szerveződik. Tanulmányok Csongrád megye történetéből 1977-ben indult útjára. z 1985-ben kibocsátott Dél-lföldi Évszázadok című

Részletesebben

ö ő ö Ö ö ó ő ő ő ú ö ö ő ó ü ö ö ő ő ő ő ő ö ő ö ő ó ő ö ő ő ő ú ó ő ö ó ö ő ó ö ő ő ő ó ő ő ő ő ö ö ő ö ő ó ú ö ö ő ő ó ő ő ú ő ü ő ó ö ö ő ő ő ü ö ö ő ó ó ö ő ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ü ű ö ö ő ő ó ö ö ö

Részletesebben

Ó Ú Ö Ú É Ö É Á ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű Á Ú ű Ü ű ű Ü ű Ó ű ű Ú ű Ö Ö ű ű ű ű Á É Ó ű ű Ü Ö ű ű Ü Ú É ű ű ű ű É Ü Ü Ü É Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű ű É Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű Ö ű Ü ű ű ű ű É ű Ó ű ű É

Részletesebben

Á ő ő ő ö ö Ó ő ú ö Á É É ü Ö ő ö ő ő ö Ó ö Ú Ó ő ő ő ö Ö Ú Ú ő Ö ú ö ő ú ú ú Ó ö Ó Ó Ú Ú Ú Ú Ö Ó ő ő ú ő ű ü ő ö ö ö ő ü Ó Ó ő ő Ó ö Ó Ó ü ő ő Ó ő ö ő ő Ó ő ő ő Ú ö ő Ó Ó ő Ó ő Ö ő ö ő ü ü ű ö ö ö Ó ö

Részletesebben

Á É ö ö ő ő ő Ú Ü ö ö ő ő ö ú ő ö ő ö ú ü ö Ü Ó ö ö ö ö ö ő ö ú ú ö ü Ü ö ö ö ö ö ö ő ö ö ő ö ü ő ö ő ü Ü Ó Ó ö ö ő Ü Ó ö ő ő ő ő Á ő ő Ü ő ö ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü É ö ö É Ó ő ő ő ő Ü É ő Ó ő ő

Részletesebben

ú Ö ó ú ó ú Ö ő ü ú ő ó ü ú ő ü ú ő ó ó ó ó Ö ő ü ü ü ü ő ú ű ü ú Ö ő ü ő ó ü ü ü ő ő ő ü ó ő ü ú ő ü ő ő ő ó ó ő ó ó ü ő ó ü ó ó ü ú ó ó ő ú Ö ó ü ó ő ó ő ó ő ó ó ü ó ó ó ó ú ő ü ó ü ú ó ő ü ó ő ő ő ü

Részletesebben

Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással?

Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással? II. világháború Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással? Veczán Zoltán, 2015. október 15., csütörtök 19:42, frissítve: péntek 15:46 Bevonuló szovjet csapatok Budapesten. Gépfegyverek, csomagok

Részletesebben

ú ú ű ú ú Ú É É Ó ű ű ü ú ü ű ü ú ú ü ü ü ú ü ú ü ü ü ü ú ű ü ü ú ű ü ü ü Á ű ű ú ű ü ü ú ű ü ű ú ü ü ü ú ű ü ü ü ű ú ü ú ü ü ü ű ű ú ü ú ű Ö ú ü ü ü ü ü ú ű Ö ü Ú É ú ú ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ü

Részletesebben

Á ú ő ú Ú ü Ö ú Á Ó ú ü ő ő ő ú Ö ú É ú ű ü É ü ú ő ő ő ú ú ü ü Ö Ö ú ő ő ű É ü ü ü ú ő ő ú ü ü ő ő ő ú ü ő Ö ű ő ü ő ü ő ő Á É ő ü ő ü ú ú ő ü ü ü ő ü ő Ó ü ü ü ü ú É ő ü ü ü ú ő ü Ó ü ü ő ú ő ő ü ü ú

Részletesebben

TURISTA EGYESÜLET 2015/2

TURISTA EGYESÜLET 2015/2 HEGYEK VÁNDORAI TURISTA EGYESÜLET 2015/2 Berda József Barangolókhoz Ha dühödten zuhog az égi csapadék, még akkor is megyünk! Már várnak a hegyek. Boldog barangolók, hajrá a szabadba! Olyan legyen kedvünk,

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben

Falukarácsony. Újévi koncert

Falukarácsony. Újévi koncert Ikladi Hírek XX. évfolyam 12. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2013. december Falukarácsony Hagyományos falukarácsonyi ünnepségünket december 20-án, pénteken, 18 órai kezdettel tartjuk az

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ű Ö ő Ö ő ő ő ő ő ő ő ő ü Ö ő ő ü É ő ő ü ő Ú üü ő ő Á Á É É Á ü Ú ő Ó ű ő É ő ű ő ő ő ő ő ű É Ö ű Ú Ö É ő ű ü ő ü É É É É É ő É ü ű ő ü űú ű ü ű Ú É ü ű É É É ő Ó ő ű Á ÚÚ ő ő É

Részletesebben

ö ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ö ö ö ö ű ö ü ú ö ö ö ö ű ü ü Ö ü ö ű ű ű ö ú Ü Á Á Á ö ö ú ü ú Ü ö ö ö ö ö ú Ü Ü ö ö Ü ö ü ö ú ö ü ö ü ü Ü ü ű ö ü ö Ü Ú Ü ü Ü ü Ü ú Ü ö ö ü ö ö ű ű ü ö ű Á ö ü ö ö ú ö Ü Á Ü Ő

Részletesebben

ö Á É É ö ö Ö ö ű ö ő ö ő ö ú ü ö Ü ö ö ö ö ü ö ú ö ő ü ö Ú ü ü ö Ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ő ö ú ö ö ü ö ö ö ö ő ő ö ű ö ö ű ö ö ő Ü ö Ü ö ü Ü ö ö ö ú Ó ö ö ö ö ö ő ö ö ú ö ő ö ö ő ő ö ö ö ü ö ö É ö

Részletesebben

Volt egyszer Komlón egy Mélyfúró Vállalat

Volt egyszer Komlón egy Mélyfúró Vállalat 1 Volt egyszer Komlón egy Mélyfúró Vállalat Soós Józsefné Bevezetés Évszázadunk első felében az ipar és a közlekedés rohamos fejlődése igényt teremtett a leggazdaságosabban felhasználható energiaforrások,

Részletesebben

Á Á é é ő ö ó é é é é é ő é é é ő ő ő é ü ő ó ó ó ö ö é é ő é ő é ő ö é é é é é é é ő é ű ő é é é é é ó ő ö é ú ö é ö é é ö ő ó ő ó é ő é ő ő é ő ó ó é ő ő é é ü ő é ó é ö ő é ő é ó ő é é ő é é ő é é é

Részletesebben

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének!

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! Beküldendő A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 7. a Résztvevők száma: 30 fő (19 lány, 11

Részletesebben

Á ű Ú ÚÉ Á Á Ü Ü ű Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü É Ú Ü ű Ü Ü Ö ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű Á Ú É Á ű Á É Á Ú ű Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á ű Á Á Á Á Á É ű Ü ű Á ű ű ű Á ű Ú Ó Á Á ű Ú ű Ü ű Ü Á Á ű ű É

Részletesebben

KÖZÉPKORI CSATORNARENDSZEREK KUTATÁSA. Takács Károly 1 Füleky György 2

KÖZÉPKORI CSATORNARENDSZEREK KUTATÁSA. Takács Károly 1 Füleky György 2 Földrajzi Konferencia, Szeged 2001. KÖZÉPKORI CSATORNARENDSZEREK KUTATÁSA Takács Károly 1 Füleky György 2 A Rábaközben 1991 és 1996 között végzett régészeti terepbejárások során sajátos szerkezetű, pusztulófélben

Részletesebben

ö ö ö ő ő ó ő ö ö ü ő Á ó ő ö ö ő ő ö ö ő ü ü ű ű ó ü ü ó ő ü ü ő Ü Ü ó ö ű ó ő ö ö ü ü ü ű ű ó ü ü ó ő ü ü ő ü Ü ó ö ö ű ö ö ü ü ű ű ó ü ü ő ő ü ü ő ü ü ö ó ó ö ö ű ó ű ű ű ű ő ö ó ű ó ö ű Ú ö Í ö ó ü

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben