(EGT-vonatkozású szöveg)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "(EGT-vonatkozású szöveg)"

Átírás

1 L 302/62 z Európai Unió Hivatalos Lapja IZOTTSÁG (EU) 2016/1945 HTÁROZT (2016. október 14.) a vezetőiengedély-kategóriák közötti egyenértékűségről (az értesítés a (2016) számú dokumentummal történt) (EGT-vonatkozású szöveg) Z EURÓPI IZOTTSÁG, tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre, tekintettel a vezetői engedélyekről szóló, december 20-i 2006/126/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre ( 1 ) és különösen annak 13. cikke (1) bekezdésének első albekezdésére, mivel: (1) 2006/126/EK irányelv úgy rendelkezik, hogy kölcsönösen el kell ismerni a tagállamok által kiadott összes vezetői engedélyt. kölcsönös elismerés elvét az alkalmazásának kezdeti időpontja előtt kiadott vezetői engedélyekre is alkalmazni kell. (2) vezetői engedélyek kölcsönös elismerésének elve magában foglalja az engedély jogosultja számára a kiadáskor érvényes nemzeti rendelkezésekkel összhangban biztosított valamennyi jogosultság teljes körű elismerését. (3) 2006/126/EK irányelv úgy rendelkezik, hogy a tagállamoknak egyenértékűséget kell megállapítaniuk a szóban forgó irányelv végrehajtását megelőzően kiadott és az irányelv 4. cikkében meghatározott engedélyek között. Ezeket az egyenértékűségeket a izottságnak jogilag kötelező érvényű formában kell elfogadnia. (4) 2014/209/EU bizottsági határozat ( 2 ) elfogadása óta Németország, Franciaország, Horvátország és Hollandia értesítette a izottságot arról, hogy a határozat mellékletében foglalt egyenértékűségi táblázatok kiigazításra szorulnak. izottság megvizsgálta e kiigazításokat, és jóváhagyja azokat. Ezért az egyenértékűségi táblázatokat ennek megfelelően módosítani kell. (5) 2014/209/EU határozatot hatályon kívül kell helyezni, ELFOGT EZT HTÁROZTOT: 1. cikk Ez a határozat a tagállamok által kiadott valamennyi érvényes, forgalomban lévő vezetői engedélyre alkalmazandó. 2. cikk izottság jóváhagyja a tagállamokban a 2006/126/EK irányelv végrehajtása előtt kiadott vezetői engedélyek kategóriái és az említett irányelv 4. cikkében meghatározott egységesített vezetőiengedély-kategóriák közötti egyenértékűségekre vonatkozó, e határozat mellékletében foglalt táblázatokat. ( 1 ) HL L 403., , 18. o. ( 2 ) izottság március 20-i 2014/209/EU határozata a vezetőiengedély-kategóriák közötti egyenértékűségről (HL L 120., , 1. o.).

2 L 302/63 z Európai Unió Hivatalos Lapja izottság jóváhagyja az alábbiakat: 3. cikk a) a 2006/126/EK irányelv végrehajtása előtt kiadott vezetői engedélyekben feltüntetett kategóriák a vezetői engedély cseréje nélkül feljogosítanak az e határozat mellékletében ismertetett, megfelelő kategóriákba tartozó járművek vezetésére; b) ezekre bizonyos korlátozások alkalmazandók, amelyek az adott jogosítvány vonatkozásában a mellékletben feltüntetésre kerültek; c) egy vezetői engedélynek a 2006/126/EK irányelv I. mellékletében leírt uniós mintának megfelelő vezetői engedélyre való lecserélése esetén az engedély jogosultja számára az e határozat melléklete szerinti egyenértékű jogosultságokat kell biztosítani. 2014/209/EU határozat hatályát veszti. 4. cikk Ennek a határozatnak a tagállamok a címzettjei. 5. cikk Kelt rüsszelben, október 14-én. a izottság részéről Violeta UL a izottság tagja

3 L 302/64 z Európai Unió Hivatalos Lapja MELLÉKLET mellékletben a megfelelő jogosultságok korlátozásának jelzésére használt kódok a 2006/126/EK irányelv I. mellékletében szereplő harmonizált európai uniós kódok. ELGIUMN KIOTT MINTÁK elgiumi 1. minta (1) Kiadva elgiumban január 1-jétől december 31-ig Leírás: mintát az alábbi nyelveken bocsátották ki: holland, francia és német. minta színe és nyomtatása tekintetében eltérések vannak. Papír alapú, rózsaszínű, hatoldalas formátum (105/222 mm). 1 minta kategóriái M, 1, 2, M, 1, 2,,, E * M, 1, 2,,, E 1 1, 2,,, E, 1, 1E,, E 1, 2,,, E, 1, 1E,, E, 1, 1E,, E F M, 1, 2, uniós kóddal az átalakított járművekre vonatkozóan 2 F uniós kóddal az átalakított járművekre vonatkozóan 2 1. * olyan kategóriájú járműveket jelent, amelyeket taxiként, bérelt autóként, vagy személyzet szállítására stb. használnak. 2. z F és/vagy F kategóriájú járművek vezetésére való jogosultság feltétele az és/vagy kategória, valamint az F kategória érvényesítése, továbbá a rendszámnak a vezetői engedélyen való feltüntetése volt. elgiumi 2. minta (2) Kiadva elgiumban január 1-jétől szeptember 30-ig Leírás: mintát az alábbi nyelveken bocsátották ki: holland, francia és német. minta színe és nyomtatása tekintetében eltérések vannak. Papír alapú, rózsaszínű, hatoldalas formátum (106/222 mm). 2 minta kategóriái (3) 2 1 M M, 1, 2, M, 1, 2,

4 L 302/65 z Európai Unió Hivatalos Lapja 2 minta kategóriái E E E M, M,, E M,, 1, M,, E, 1, 1E,, E M,, 1, M,, E, 1, 1E,, E elgiumi 3. minta (3) Kiadva elgiumban január 1-jétől Leírás: mintát az alábbi nyelveken bocsátották ki: holland, francia és német. Papír alapú, rózsaszínű, hatoldalas formátum (106/222 mm). 3 minta kategóriái (3) M (G) (<) E 1 1E E 1 1E E M, 1, 2 M, 1, 2, M, M,, E M,, 1 M,, E. 1, 1E M,, 1, M,, E, 1, 1E,, E M,, 1 M,, E, 1, 1E M,, 1, M,, E, 1, 1E,, E

5 L 302/66 z Európai Unió Hivatalos Lapja elgiumi 4. minta (4) Kiadva elgiumban július 1-jétől Leírás: mintát az alábbi nyelveken bocsátották ki: holland, francia és német. 2006/126/EK irányelv I. melléklete rendelkezéseinek megfelelően készült, rózsaszínű polikarbonát kártya formátum. 4 minta kategóriái (3) M (G) (<) E 1 1E E 1 1E E M, 1, 2 M, 1, 2, M, M,, E M,, 1 M,, E. 1, 1E M,, 1, M,, E, 1, 1E,, E M,, 1 M,, E, 1, 1E M,, 1, M,, E, 1, 1E,, E ULGÁRIÁN KIOTT MINTÁK ulgáriai 1. minta (G1) Kiadva ulgáriában január 1-jétől január 19-ig Leírás: 2006/126/EK irányelv szerint. G1 minta kategóriái M 1 M

6 L 302/67 z Európai Unió Hivatalos Lapja G1 minta kategóriái E 1 1E E 1 1E E E 1 1E E 1 1E E Tr6 Ttm Tkt SEH KÖZTÁRSSÁGN KIOTT MINTÁK seh köztársaságbeli 1. minta (Z1) Kiadva a seh Köztársaságban január 1-jétől április 30-ig Leírás: lapanyag: Többszínű, bankjegy minőségű papír, műanyag borítóval. Egy kör alakú, laminált hologram (közepén a Z betűkkel) részlegesen fedi az engedély bal alsó részén található fényképet. fénykép 35 mm 45 mm-es méretű, az előlapon keretben található az engedélykiállító hatóság nevével és az állami címerrel ellátott hivatalos bélyegzővel együtt. vezetői engedély érvényessége: élethosszig tart. z e minta szerinti engedélyeket december 31-ig le kell cserélni. Z1 minta kategóriái M 1 (18 év felettiek) (21 év felettiek) 1 E M M, 1 M, 1, 2 M, 1, 2, M, 1 M, 1, M, 1,, E

7 L 302/68 z Európai Unió Hivatalos Lapja Z1 minta kategóriái 1 M, 1,, 1 1E M, 1,, E, 1, 1E M, 1,, 1, E M, 1,, E, 1, 1E,, E 1 M, 1,, 1 1E M, 1,, E, 1, 1E M, 1,, 1, E M, 1,, E, 1, 1E,,E T (nemzeti kategória, mezőgazdasági vontatók (traktorok)) seh köztársaságbeli 2. minta (Z2) Kiadva a seh Köztársaságban május 1-jétől Leírás: lapanyag: mm (I1) méretű (hitelkártyaméretű), polikarbonát műanyag kártya a ŘIIČSKÝ PRŮKZ felirattal és a ČESKÁ REPULIK országnévvel a tetején. MOEL EVROPSKÝH SPOLEČENSTVÍ és a VEZETŐI ENGEÉLY szavak uniós nyelveken a kártya jobb oldalán olvashatók. z engedélyt kibocsátó tagállam megkülönböztető jele ( Z ) kék téglalapban negatív nyomással, 12 sárga csillaggal körülvéve a kártya bal felső sarkában található. Lézertechnikával gravírozott személyes adatok a birtokos fényképével és aláírásával együtt. kártya mindkét oldalán magas felbontású dombornyomás található gilos mintával és Z felirattal. z elülső oldal jobb felső sarkában lévő Z logó színe optikailag változó (arany és zöld között váltakozó). z elülső oldal jobb alsó sarkában lévő cserélhető képen az engedély birtokosának fényképe és a vezetői engedély száma látható (ez utóbbi megegyezik az 5. mezővel). vezetői engedély érvényessége: 10 év Z2 minta kategóriái M 1 (18 év felettiek) (21 év felettiek) 1 E 1 M M, 1 M, 1, 2 M, 1, 2, M, 1 M, 1, M, 1,, E M, 1,, 1

8 L 302/69 z Európai Unió Hivatalos Lapja Z2 minta kategóriái 1E E 1 1E E T (nemzeti kategória, mezőgazdasági vontatók (traktorok)) M, 1,, E, 1, 1E M, 1,, 1, M, 1,, E, 1, 1E,, E M, 1,, 1 M, 1,, E, 1, 1E M, 1,, 1, M, 1,, E, 1, 1E,, E ÁNIÁN KIOTT MINTÁK ániai 1. minta (K1) Kiadva ániában április 30-ig Leírás: Négyoldalas, rózsaszínű minta. K1 minta kategóriái 1 M, 1, 2, 1 2 M, 1, 2, 1 M, 1, 2 E E E E 1, 1E, E 1, 1E, E 1. dán 1 kategória az oldalkocsi nélküli motorkerékpárokra, az 2 pedig az oldalkocsival rendelkező motorkerékpárokra vonatkozik. E kategóriák ezért nem felelnek meg a 2006/126/EK irányelvben meghatározott 1 és 2 alkategóriáknak. dán 1 kategóriájú vezetői engedéllyel kizárólag oldalkocsi nélküli motorkerékpár, az 2 kategóriájú vezetői engedéllyel pedig kizárólag oldalkocsival rendelkező motorkerékpár vezethető. dán 1 és/vagy 2 kategóriájú vezetői engedéllyel rendelkezők teljes értékű M, 1, 2 és kategóriájú engedély megszerzésére jogosultak a többi tagállamban. 2. dán kategóriájú vezetői engedély birtokosai motoros tricikli vezetésére is jogosultak. Ez a minta már nem jogosít vezetésre ániában, mivel között kötelező vezetőiengedély-cserét hajtottak végre. Ezek az engedélyek azonban megújíthatók: a ánia által így kiadott új vezetői engedélyeket a tagállamok január 19-ig kötelesek elismerni.

9 L 302/70 z Európai Unió Hivatalos Lapja ániai 2. minta (K2) Kiadva ániában május 1-jétől június 30-ig Leírás: a négyoldalas minta rózsaszínű és bézs színű vonalakat tartalmaz. K2 minta kategóriái 1 M, 1, 2, 1 2 M, 1, 2, 1 M, 1, 2 E E E E 1, 1E, E 1, 1E, E 1. dán 1 kategória az oldalkocsi nélküli motorkerékpárokra, az 2 pedig az oldalkocsival rendelkező motorkerékpárokra vonatkozik. E kategóriák ezért nem felelnek meg a 2006/126/EK irányelvben meghatározott 1 és 2 alkategóriáknak. dán 1 kategóriájú vezetői engedéllyel kizárólag oldalkocsi nélküli motorkerékpár, az 2 kategóriájú vezetői engedéllyel pedig kizárólag oldalkocsival rendelkező motorkerékpár vezethető. dán 1 és/vagy 2 kategóriájú vezetői engedéllyel rendelkezők teljes értékű M, 1, 2 és kategóriájú engedély megszerzésére jogosultak a többi tagállamban. 2. dán kategóriájú vezetői engedély birtokosai motoros tricikli vezetésére is jogosultak. ániai 3. minta (K3) Kiadva ániában július 1-jétől április 13-ig Leírás: négyoldalas minta rózsaszínű és bézs színű vonalakat tartalmaz. K3 minta kategóriái (kis motorkerékpár) M, 1, 1 (nagy motorkerékpár) M, 1, 2, 2 M, 1, 3 E E E 1, 1E, E

10 z Európai Unió Hivatalos Lapja L 302/71 K3 minta kategóriái E 1, 1E, E 1. dán kategóriájú (kis motorkerékpár) vezetői engedély birtokosai az alábbi járműveket vezethetik: a) 0,16 kw/kg-ot meg nem haladó teljesítmény/tömeg arányú (víz, olaj és üzemanyag hozzászámításával) és 25 kw-ot meg nem haladó teljesítményű, kétkerekű, oldalkocsi nélküli motorkerékpár. b) 0,16 kw/kg-ot meg nem haladó teljesítmény/tömeg arányú (víz, olaj és üzemanyag hozzászámításával), kétkerekű, oldalkocsival rendelkező motorkerékpár. c) Motoros tricikli. d) z a), b) és c) pontban említett járművek pótkocsival. e) Nagy könnyű motorkerékpár (segédmotoros kerékpár). 2. dán kategóriájú (nagy motorkerékpár) vezetői engedély birtokosai az alábbi járműveket vezethetik: a) z 1. pontban említett járművek. b) 0,16 kw/kg-ot meghaladó teljesítmény/tömeg arányú (víz, olaj és üzemanyag hozzászámításával) vagy 25 kw-ot meghaladó teljesítményű, kétkerekű, oldalkocsi nélküli motorkerékpár. c) 0,16 kw/kg-ot meghaladó teljesítmény/tömeg arányú (víz, olaj és üzemanyag hozzászámításával), kétkerekű, oldalkocsival rendelkező motorkerékpár. d) b) és c) pontban említett járművek pótkocsival. 3. dán kategóriájú vezetői engedély birtokosai motoros tricikli vezetésére is jogosultak. ániai 4. minta (K4) Kiadva ániában április 14-től Leírás: a 91/439/EGK tanácsi irányelv ( 1 ) Ia. melléklete szerinti formátumú műanyag kártya. K4 minta kategóriái (kis motorkerékpár) M, 1 1 (nagy motorkerékpár) M, 1, 2, 2 M, 1, 3 E E E 1, 1E, E ( 1 ) Tanács július 29-i 91/439/EGK irányelve a vezetői engedélyekről (HL L 237., , 1. o.).

11 L 302/72 z Európai Unió Hivatalos Lapja K4 minta kategóriái E 1, 1E, E 1. dán kategóriájú (kis motorkerékpár) vezetői engedély birtokosai az alábbi járműveket vezethetik: a) 0,16 kw/kg-ot meg nem haladó teljesítmény/tömeg arányú (víz, olaj és üzemanyag hozzászámításával) és 25 kw-ot meg nem haladó teljesítményű, kétkerekű, oldalkocsi nélküli motorkerékpár. b) 0,16 kw/kg-ot meg nem haladó teljesítmény/tömeg arányú (víz, olaj és üzemanyag hozzászámításával), kétkerekű, oldalkocsival rendelkező motorkerékpár. c) Motoros tricikli. d) z a), b) és c) pontban említett járművek pótkocsival. e) Nagy könnyű motorkerékpár (segédmotoros kerékpár). 2. dán kategóriájú (nagy motorkerékpár) vezetői engedély birtokosai az alábbi járműveket vezethetik: a) z 1. pontban említett járművek. b) 0,16 kw/kg-ot meghaladó teljesítmény/tömeg arányú (víz, olaj és üzemanyag hozzászámításával) vagy 25 kw-ot meghaladó teljesítményű, kétkerekű, oldalkocsi nélküli motorkerékpár. c) 0,16 kw/kg-ot meghaladó teljesítmény/tömeg arányú (víz, olaj és üzemanyag hozzászámításával), kétkerekű, oldalkocsival rendelkező motorkerékpár. d) b) és c) pontban említett járművek pótkocsival. 3. dán kategóriájú vezetői engedély birtokosai motoros tricikli vezetésére is jogosultak. z május 1-je előtt kiadott vezetőiengedély-kategóriák első kiadásának időpontja utólag nem állapítható meg. Ilyen esetekben az engedély 10-es oszlopában <, illetve jel szerepel, amely után egy évszám áll, jelezve, hogy az adott kategóriájú vezetői engedélyt abban az évben, illetve azt megelőzően adták ki január 19-ig a kis könnyű motorkerékpárok vezetésére való jogosultságról rendelkező dán jogszabályok a következők: ániában a következő feltételekkel vezethető kis könnyű motorkerékpár: a) könnyű motorkerékpár vezetésére jogosító vezetői engedély megléte, b) mezőgazdasági vontató vezetésére jogosító vezetői engedély megléte, vagy c) 18 éves vagy afeletti életkor. NÉMETORSZÁGN KIOTT MINTÁK Németországi 1. minta (1) Kiadva Németországban március 31-ig (különleges esetekben a kibocsátás időpontja március 31. utáni is lehet) Leírás: Szürke, négyoldalas minta. gyakorlatban sokféle eltérés előfordulhat a minta színét és formátumát illetően, tekintettel arra, hogy ezt a mintát több mint 40 éven át használták. Saarland tartományban kiadott minták eltérő méretűek és kétnyelvűek (német és francia) lehetnek. 1 minta kategóriái 1 M, 1, 2, 1 1 beschränkt auf Leichtkrafträder: M, 1 7

12 L 302/73 z Európai Unió Hivatalos Lapja 1 minta kategóriái 2 M, 1,, E, 1, 1E,, E 2, 3, 5, 8 3 M, 1,,, E, 1, 1E 3, 4, 5, 9 4 M 6 (5) Fennállhatnak további olyan, speciális és korlátozott jogosultságok, amelyek nem szerepelnek a táblázatban. mennyiben ez a ritka eset előfordul, az adott jogosultság hatályát illető kétség esetén a német kibocsátó hatóságokhoz kell fordulni. 1. z december 1-je (Saarland tartományban október 1-je) előtt megszerzett 1-es kategóriájú ( Klasse 1 ) engedély jogosultja kategóriájú jármű vezetésére is jogosult, az engedély lecserélése nélkül. 2. Ha egy 2-es ( Klasse 2 ) kategóriájú engedély birtokosa január 1. előtt betöltötte 50. életévét, jogosultságának érvényessége december 31-én megszűnt. mennyiben az ilyen engedéllyel rendelkező személy január 1- jéig engedélyét újra cserélte, ezt követően az új engedélyre vonatkozó érvényességi időtartam és orvosi vizsgálati gyakoriság érvényes. Ha az engedély birtokosa december 31-e után tölti be 50. életévét, engedélyét legkésőbb 50. életévének betöltésekor új engedélyre kell cseréltetnie, amelyre az ötéves érvényességi időtartam vonatkozik. 3. z december 1-je előtt (Saarland tartományban október 1-je előtt) megszerzett 2-es vagy 3-as kategóriájú ( Klasse 2 vagy Klasse 3 ) engedély birtokosa kategóriájú jármű vezetésére is jogosult. fenti időpontok után, de április 1-je előtt kiadott 2-es vagy 3-as kategóriájú ( Klasse 2 vagy Klasse 3 ) engedély 1 kategóriájú jármű vezetésére is jogosít as kategóriájú ( Klasse 3 ) engedély birtokosa E 79 kategóriájú (1E > 12 t, L 3, de összesen legfeljebb háromtengelyes) járművek vezetésére is jogosult as kategóriájú ( Klasse 3 ) vezetői engedély birtokosa belföldi utakon jogosult utasok nélküli, legfeljebb 7,5 tonna maximális össztömegű autóbusz vezetésére. 2-es kategóriájú ( Klasse 2 ) engedély birtokosa jogosult utasok nélküli autóbusz vezetésére belföldi utakon. 6. z december 1-je (Saarland tartományban október 1-je) előtt kiadott 4-es kategória ( Klasse 4 ) nem csupán nemzeti kategóriájú engedély, hanem az alábbi kategóriák vezetésére is feljogosítja birtokosát:,. fenti időpontok után, de április 1-je előtt kiadott 4-es kategóriájú ( Klasse 4 ) engedély 1 kategóriájú jármű vezetésére is jogosít. 7. z 1 kategória az 1 kategóriájú, 0,1 kw/kg-ot meghaladó teljesítmény/tömeg arányú motorkerékpárokra (kód: 79.05) is érvényes. 8. z 1 kategória az 1 kategóriájú, 0,1 kw/kg-ot meghaladó teljesítmény/tömeg arányú motorkerékpárokra (kód: 79.05) is érvényes. z kategória a triciklikre (kód: 79.03) és a legfeljebb 750 kg-ot meg nem haladó legnagyobb megengedett össztömegű pótkocsi szerelvényével összekapcsolt triciklikre (kód: 79.04) korlátozódik. E kategória azon E kategóriájú járművekre is érvényes, melyek pótkocsijának megengedett legnagyobb össztömege meghaladja a kg-ot (kód: 79.06). 9. z 1 és kategória a triciklikre (kód: 79.03) és a 750 kg-ot meg nem haladó legnagyobb megengedett össztömegű pótkocsi szerelvényével összekapcsolt triciklikre (kód: 79.04) korlátozódik. E kategória azon E kategóriájú járművekre is érvényes, melyek pótkocsijának megengedett legnagyobb össztömege meghaladja a kg-ot (kód: 79.06).

13 L 302/74 z Európai Unió Hivatalos Lapja Németországi 2. minta (2) Kiadva a Német emokratikus Köztársaságban 1969-ig Leírás: Szürke, négyoldalas minta. Egy április 1-jén hatályba lépett törvénymódosítás megváltoztatta a kategóriák hatályát és meghatározását. Ezért ehhez a mintához két egyenértékűségi táblázat szükséges. 2a minta: kiadva március 31-ig 2a minta kategóriái 1 M, 1, 2,, 2 M, 1, 2,,, E, 1, 1E,, E 1, 3, 4, 5 3 M, 1, 2,,, E, 1, 1E, 2, 3, 4, 5 4 M, 1, 2,, 4 2b minta: kiadva április 1-jétől 1969-ig. 2b minta kategóriái 1 M, 1, 2, 2 M, 1, 4 3 M, M, 1,, E, 1, 1E 2, 3, 4, 5 5 M, 1,, E, 1, 1E,, E 1, 3, 4, 5 Fennállhatnak további olyan, speciális és korlátozott jogosultságok, amelyek nem szerepelnek a táblázatban. mennyiben ez a ritka eset előfordul, az adott jogosultság hatályát illető kétség esetén a német kibocsátó hatóságokhoz kell fordulni. 1. Ha egy április 1-je előtt kiadott 2-es kategóriájú ( Klasse 2 ) vagy március 31. után kiadott 5-ös kategóriájú ( Klasse 5 ) vezetői engedély birtokosa január 1-je előtt betöltötte 50. életévét, engedélyének érvényessége december 31-én megszűnt. mennyiben az ilyen engedéllyel rendelkező személy január 1-jéig engedélyét újra cserélte, ezt követően az új engedélyre vonatkozó érvényességi időtartam és orvosi vizsgálati gyakoriság érvényes. Ha az engedély birtokosa december 31-e után tölti be 50. életévét, engedélyét legkésőbb 50. életévének betöltésekor új engedélyre kell cseréltetnie, amelyre az ötéves érvényességi időtartam vonatkozik. 2. z április 1-je előtt kiadott Klasse 3 kategóriájú (2a) és az március 31-e után kiadott Klasse 4 kategóriájú (2b) engedély birtokosa a E 79 kategóriájú (1E > 12 t, L 3, de összesen legfeljebb háromtengelyes) járművek vezetésére is jogosult.

14 L 302/75 z Európai Unió Hivatalos Lapja 3. z április 1-je előtt kiadott Klasse 3 kategóriájú (2a), illetve az március 31-e után kiadott Klasse 4 kategóriájú (2b) kategóriájú vezetői engedély birtokosa jogosult 7,5 tonna maximális össztömegű, utasok nélküli autóbusz vezetésére, nemzetközi utakon is. z április 1-je előtt kiadott Klasse 2 kategóriájú (2a), illetve az március 31-e után kiadott Klasse 5 kategóriájú (2b) vezetői engedély birtokosa jogosult utasok nélküli autóbusz vezetésére, belföldi utakon. 4. z december 1-je előtt kiadott 2a mintájú 2-es, 3-as, illetve 4-es kategóriájú ( Klasse 2, Klasse 3 vagy Klasse 4 ) engedélyek, illetve 2b mintájú 2-es, 4-es, illetve 5-ös ( Klasse 2, Klasse 4 vagy Klasse 5 ) engedélyek birtokosai jogosultak kategóriájú járművek vezetésére. 5. E kategória azon E kategóriájú járművekre is érvényes, melyek pótkocsijának megengedett legnagyobb össztömege meghaladja a kg-ot (kód: 79.06). 6. z 1 kategória az 1 kategóriájú, 0,1 kw/kg-ot meghaladó teljesítmény/tömeg arányú motorkerékpárokra (kód: 79.05) is érvényes. Leírás: 12 oldalas füzet, szürke borítóval. Németországi 3. minta (3) Kiadva a Német emokratikus Köztársaságban 1969-től május 31-ig 3 minta kategóriái 1 M, 1, 2, 5 2 M, 4, 5, 7 3 M 7 4 M,, E, 1, 1E 2, 3, 4, 7, 8 5 M, 1,,, E,, 1, 1E, E 1, 3, 4, 7, 8, 9 6 StVZO, 85 StVZO 7 Fennállhatnak további olyan, speciális és korlátozott jogosultságok, amelyek nem szerepelnek a táblázatban. mennyiben ez a ritka eset előfordul, az adott jogosultság hatályát illető kétség esetén a német kibocsátó hatóságokhoz kell fordulni. 1. Ha egy 5-ös kategóriájú ( Klasse 5 ) engedély birtokosa december 31. előtt betöltötte 50. életévét, engedélyének érvényessége január 1-jén megszűnt. mennyiben az ilyen engedéllyel rendelkező személy január 1-jéig engedélyét újra cserélte, ezt követően az új engedélyre vonatkozó érvényességi időtartam és orvosi vizsgálati gyakoriság érvényes. Ha az engedély birtokosa december 31-e után tölti be 50. életévét, legkésőbb 50. életévének betöltésekor engedélyét új engedélyre kell cseréltetnie, amelyre az ötéves érvényességi időtartam vonatkozik es kategóriájú ( Klasse 4 ) engedély birtokosa E 79 kategóriájú (1E > 12 t, L 3, de összesen legfeljebb háromtengelyes) járművek vezetésére is jogosult es kategóriájú ( Klasse 4 ) vezetői engedély birtokosa jogosult belföldi utakon utasok nélküli, legfeljebb 7,5 tonna maximális össztömegű autóbusz vezetésére. z 5-ös kategóriájú ( Klasse 5 ) jármű birtokosa jogosult utasok nélküli autóbusz vezetésére belföldi utakon. 4. z eredetileg december 1-je előtt kiadott 2-es, 4-es, illetve 5-ös kategóriájú engedélyek birtokosai jogosultak korlátozás nélkül kategóriájú járművek vezetésére. 5. z április 1-je előtt kiadott 1-es kategóriájú ( Klasse 1 ) engedély kategóriájú járművek vezetésére jogosít.

15 L 302/76 z Európai Unió Hivatalos Lapja 6. z december 1-je előtt kiadott 2-es kategóriájú ( Klasse 2 ) engedélyek 79 kategóriájú járművek vezetésére jogosítanak. 7. z április 1-je előtt kiadott 2-es, 3-as, 4-es, vagy 5-ös kategóriájú ( Klasse 2, 3, 4 vagy 5 ), illetve a közúti gépjárművek engedélyezéséről szóló német rendtartás (StVZO) 6. -a vagy 85. -a szerinti engedély 1 kategóriájú járművek vezetésére is jogosít. 8. E kategória azon E kategóriájú járművekre is érvényes, melyek pótkocsijának megengedett legnagyobb össztömege meghaladja a kg-ot (kód: 79.06). 9. z 1 és kategória a triciklikre korlátozódik (kód: 79.03). Németországi 4. minta (4) Kiadva a Német emokratikus Köztársaságban június 1-jétől október 2-ig Leírás: Négyoldalas, élénk rózsaszínű, papír alapú formátum. 4 minta kategóriái M, 1, 2, 4, M, 1,,, E, 1, 1E 2, 3, 5, 6 M, 1,,, E, 1, 1E, 1, 3, 5, 6 M, 1,,, E, 1, 1E, 1, 5, 6 E M, 1,,, E, 1, 1E 2, 3, 5, 6 E M, 1,,, E, 1, 1E,, E 1, 5, 6 E M, 1,,, E, 1, 1E,, E 1, 5, 6 Fennállhatnak további olyan, speciális és korlátozott jogosultságok, amelyek nem szerepelnek a táblázatban. mennyiben ez a ritka eset előfordul, az adott jogosultság hatályát illető kétség esetén a német kibocsátó hatóságokhoz kell fordulni. 1. Ha a, E, és E kategóriájú vezetői engedély birtokosa január 1-jét megelőzően betöltötte 50. életévét, engedélyének érvényessége december 31-én megszűnt. mennyiben az ilyen engedéllyel rendelkező személy január 1-jéig engedélyét újra cserélte, ezt követően az új engedélyre vonatkozó érvényességi időtartam és orvosi vizsgálati gyakoriság érvényes. Ha az engedély birtokosa december 31-e után tölti be 50. életévét, legkésőbb 50. életévének betöltésekor engedélyét új engedélyre kell cseréltetnie, amelyre az ötéves érvényességi időtartam vonatkozik. 2. és E kategóriájú engedély birtokosa jogosult E 79 kategóriájú (1E > 12 t, L 3, de összesen legfeljebb háromtengelyes) járművek vezetésére is. 3. és E kategóriájú járműre vonatkozó engedély birtokosa jogosult belföldi utakon utasok nélküli, legfeljebb 7,5 tonna maximális össztömegű autóbusz vezetésére. kategóriájú járműre vonatkozó engedély birtokosa jogosult utasok nélküli autóbusz vezetésére belföldi utakon. 4. z 1 kategória az 1 kategóriájú, 0,1 kw/kg-ot meghaladó teljesítmény/tömeg arányú motorkerékpárokra (kód: 79.05) is érvényes. 5. z 1 és kategória a triciklikre korlátozódik (kód: 79.03). 6. E kategória azon E kategóriájú járművekre is érvényes, melyek pótkocsijának megengedett legnagyobb össztömege meghaladja a kg-ot (kód: 79.06).

16 L 302/77 z Európai Unió Hivatalos Lapja Németországi 5. minta (5) Kiadva Németországban április 1-jétől december 31-ig Leírás: Hatoldalas, rózsaszín, papír alapú formátum. 5 minta kategóriái 1 M, 1, 2, 2, 7 1a M, 1, 2, 7 1b M, M, 1,,, E, 1, 1E,, E 1, 3, 5, 8, 9 3 M, 1,,, E, 1, 1E 3, 4, 5, 8, 9 4 M 6 5 M Fennállhatnak további olyan, speciális és korlátozott jogosultságok, amelyek nem szerepelnek a táblázatban. mennyiben ez a ritka eset előfordul, az adott jogosultság hatályát illető kétség esetén a német kibocsátó hatóságokhoz kell fordulni. 1. Ha egy 2-es kategóriájú ( Klasse 2 ) engedély birtokosa december 31-ét megelőzően betöltötte 50. életévét, jogosultságának érvényessége január 1-jén megszűnt. mennyiben az ilyen engedéllyel rendelkező személy január 1-jéig engedélyét újra cserélte, ezt követően az új engedélyre vonatkozó érvényességi időtartam és orvosi vizsgálati gyakoriság érvényes. Ha az engedély birtokosa december 31-e után tölti be 50. életévét, legkésőbb 50. életévének betöltésekor engedélyét új engedélyre kell cseréltetnie, amelyre az ötéves érvényességi időtartam vonatkozik. 2. z április 1-je (Saarland tartományban október 1-je) előtt kiadott 1 mintájú 1-es kategóriájú ( Klasse 1 ) engedély kategóriájú jármű vezetésére is jogosít fentiek csak akkor érvényesek a 5 mintára, ha ugyanazon birtokos számára a vonatkozó időpontokat megelőzően 1 mintát adtak ki, amelyet azután 5 mintára cseréltek. 3. z december 1-je (Saarland tartományban október 1.) előtt kiadott 1 mintájú 2-es vagy 3-as engedély ( Klasse 2 vagy 3 ) kategóriájú jármű vezetésére is jogosít. fenti időpontok után, de április 1-je előtt kiadott 2-es vagy 3-as kategóriájú ( Klasse 2 vagy 3 ) engedély 1 kategóriájú jármű vezetésére is jogosít. fentiek csak akkor érvényesek a 5 mintára, ha ugyanazon birtokos számára a vonatkozó időpontokat megelőzően 1 mintát adtak ki, amelyet azután 5 mintára cseréltek as kategóriájú ( Klasse 3 ) engedély birtokosa jogosult E 79 kategóriájú (1E > 12 t, L 3, de összesen legfeljebb háromtengelyes) járművek vezetésére is as kategóriájú ( Klasse 3 ) vezetői engedély birtokosa jogosult utasok nélküli, legfeljebb 7,5 tonna maximális össztömegű autóbusz vezetésére, belföldi utakon. 2-es kategóriájú ( Klasse 2 ) engedély birtokosa jogosult utasok nélküli autóbusz vezetésére, belföldi utakon.

17 L 302/78 z Európai Unió Hivatalos Lapja 6. z december 1-je (Saarland tartományban október 1-je) előtt kiadott 1 mintájú 4-es kategória ( Klasse 4 ) esetében nem csupán nemzeti kategóriáról van szó, az ilyen engedély az alábbi kategóriájú járművek vezetésére is feljogosítja birtokosát:,. fenti időpont után, de április 1-je előtt kiadott 4-es kategóriájú ( Klasse 4 ) engedély 1 kategóriájú járművek vezetésére is jogosít. fentiek csak akkor érvényesek a 5 mintára, ha ugyanazon birtokos számára a vonatkozó időpontokat megelőzően 1 mintát adtak ki, amelyet azután 5 mintára cseréltek. 7. z 1 kategória az 1 kategóriájú, 0,1 kw/kg-ot meghaladó teljesítmény/tömeg arányú motorkerékpárokra (kód: 79.05) is érvényes. 8. z 1 és kategória a triciklikre (új kód: 79.03) és a legfeljebb 750 kg-ot meg nem haladó legnagyobb megengedett össztömegű pótkocsi szerelvényével összekapcsolt triciklikre (kód: 79.04) korlátozódik. 9. E kategória azon E kategóriájú járművekre is érvényes, melyek pótkocsijának megengedett legnagyobb össztömege meghaladja a kg-ot (kód: 79.06). Németországi 6. minta (6) Kiadva Németországban január 1-jétől január 18-ig Leírás: a 91/439/EGK irányelv Ia. melléklete szerinti formátumú műanyag kártya. 6 minta kategóriái 1 M, 1 1 (korlátozott) M, 1, 2 M, 1, 2, M, 1,, 2 E M, 1,,, E 2, 3 1 M, 1,,, 1 2 1E M, 1,,,, E, 1, 1E 2, 3 M, 1,,, 1, 2 E M, 1,,, E, 1, 1E,, E 2, 3 1 M, 1,,, 1 2 1E M, 1,,, E,1, 1E 2, 3 M, 1,,, 1, 2 E M, 1,,, E, 1, 1E,, E 2, 3 M S M M 1. z 1 kategória az 1 kategóriájú, 0,1 kw/kg-ot meghaladó teljesítmény/tömeg arányú motorkerékpárokra (kód: 79.05) is érvényes. 2. z 1 és kategória a triciklikre (új kód: 79.03) és a legfeljebb 750 kg-ot meg nem haladó legnagyobb megengedett össztömegű pótkocsi szerelvényével összekapcsolt triciklikre (új kód: 79.04) korlátozódik. 3. E kategória azon E kategóriájú járművekre is érvényes, melyek pótkocsijának megengedett legnagyobb össztömege meghaladja a kg-ot (kód: 79.06).

18 L 302/79 z Európai Unió Hivatalos Lapja ÉSZTORSZÁGN KIOTT MINTÁK Észtországi 1. minta (EST1) Kiadva Észtországban november 1-jétől szeptember 30-ig Leírás: vezetői engedély színe rózsaszínű és különleges szintetikus papírból (TESLIN, ISO 9002; 1994.) készült, amelynek teljes felületét biztonsági műanyagborítás fedi. papír biztonsági hálómintás; a műanyag borítás hátoldalán dombornyomott EST minta látható hat hullámos vonallal. kártyán nyomtatott adatok és szkennelt fénykép szerepel. z EST1 minta kategóriái M E 1 1E E 1 1E E 1 E 1 1E E 1 1E E (R) (T) 1. z kategóriájú járművek maximális teljesítménye nem lépheti túl a 25 kw-ot vagy a 0,16 kw/kg teljesítmény/ tömeg arányt. Korlátozás(ok) (kódokban kifejezve): 1 szemüveg vagy kontaktlencse használata szükséges; 2 hallókészülék szükséges; 3 kézi működtetésű járművekre érvényes; 4 az kategóriájú járművek maximális teljesítménye nem lépheti túl a 25 kw-ot vagy 0,16 kw/kg teljesítmény/ tömeg arányt. 5 utomata sebességváltó. z előlap alján feltüntetett ESMNE szó azt jelenti, hogy az engedély jogosultja kezdő gépjárművezető; az ilyen engedélyek érvényességi ideje két év.

19 L 302/80 z Európai Unió Hivatalos Lapja Észtországi 2. minta (EST2) Kiadva Észtországban október 1-jétől szeptember 7-ig Leírás: a 91/439/EGK irányelv Ia. melléklete szerinti formátumú műanyag kártya. vezetői engedély anyaga műanyag, háttere rózsaszín, amelynek mintája kizárólag az észt vezetői engedélyre jellemző. személyre szabott adatok (beleértve a digitális fényképet és a birtokos aláírását) lézertechnikával kerülnek fel a vezetői engedélyre. z EST2 minta kategóriái M E 1 1E E 1 1E E 2 1 E 1 1E E 1 1E E (R) (T) 1. z kategóriájú járművek maximális teljesítménye nem lépheti túl a 25 kw-ot vagy 0,16 kw/kg teljesítmény/tömeg arányt. Korlátozás(ok) (kódokban kifejezve): 101 ideiglenes vezetői engedély. kezdő gépjárművezetőknek kötelező kitenniük egy zöld juharlevelet ábrázoló képet gépjárművük szélvédőjére (elöl és hátul), amíg ideiglenes vezetői engedéllyel rendelkeznek (2 év). megengedett maximális sebesség 90 km/h. 102 z e kategóriájú engedélyek birtokosai csak az idő alatt vezethetnek ezzel az engedéllyel, amíg a Védelmi Erőknél sorkatonai szolgálatot teljesítenek kategória a vezetők kizárólag trolibuszt vezethetnek. 105 motorkerékpár, amelynek teljesítménye nem lépheti túl a 25 kw-ot vagy leadott motorteljesítménye nem lépheti túl a 0,16 kw/kg-ot kategória 50 km-es útszakaszokra korlátozva.

20 L 302/81 z Európai Unió Hivatalos Lapja Észtországi 3. minta (EST3) Kiadva Észtországban szeptember 8-tól Leírás: Ugyanaz, mint a 2. minta azzal a kivétellel, hogy a riving Licence és a Permis de conduire szavak felkerültek az előlapra, a JUHILU szó mellé. z EST3 minta kategóriái M 1 M E 1 1E E 1 1E E 1 E 1 1E E 1 1E E (R) (T) GÖRÖGORSZÁGN KIOTT MINTÁK Görögországi 1. minta (GR1a) Kiadva Görögországban január 11-ig Leírás: Kék és sárga színű minta, fekete felirattal. 12 oldalas, és a Β, Γ, Δ, Ε kategóriákra alkalmazandó. Görögországi 1. minta (GR1b) Kiadva Görögországban január 11-ig Leírás: Rózsaszínű és sárga minta, fekete felirattal. 8 oldalas, és csak az kategóriára alkalmazandó.

21 L 302/82 z Európai Unió Hivatalos Lapja január 30-ig bármilyen kategóriájú (Β, Γ, Δ, Ε) vezetői engedély magában foglalta az M kategóriájú jármű vezetésére való jogosultságot is. Ezen időponttól kezdve január 18-ig az M kategóriájú jármű vezetésére való jogosultságot csak a Görög Közlekedésrendészet állomásai által kiadott külön vezetői engedéllyel biztosították. GR1a és GR1b minta kategóriái M, 1, 2, M, 1, E E 1 Γ 1, E E, 1E, E 1 Δ 1, E E, 1E, E, 1 Noha a 4b pont azt jelzi, hogy ezen engedélyek esetében érvényességi időtartam is meghatározásra került, ezt az időtartamot a 255/1984 rendelet szerint 65 éves életkorig meghosszabbították. 1. az E kategória külön kategória volt, de csak a másik kategóriával együtt tekintették érvényesnek. Leírás: 6 oldalas, rózsaszínű minta, fekete felirattal. Görögországi 2. minta (GR2) Kiadva Görögországban január 12-től március 31-ig GR2 minta kategóriái M, 1, 2, 1, E E 1 Γ/ 1, E E, 1E, E 1 Δ/ 1, E E, 1E, E január 30-tól január 18-ig az M kategóriájú jármű vezetésére való jogosultságot csak a Görög Közlekedésrendészet állomásai által kiadott külön vezetői engedéllyel biztosították. 1. az E kategória külön kategória volt, de csak egy másik kategóriával ( Β vagy Γ vagy Δ ) együtt tekintették érvényesnek.

22 L 302/83 z Európai Unió Hivatalos Lapja Leírás: Rózsaszínű minta, fekete felirattal. minta hatoldalas füzet formátumú. Görögországi 3. minta (GR3) Kiadva Görögországban április 1-jétől április 30-ig GR3 minta kategóriái /1 / /1 M, 1 M, 1, 2, 1 / 1, 1 E Γ1/1 Γ1E/1E Γ/ ΓΕ/E Δ1/1 Δ1E/1E Δ/ ΔΕ/E E 1 E, 1E, 1, E, 1E, E 1 E, 1E 1, E, 1E, E január 30-tól január 18-ig az M kategóriájú jármű vezetésére való jogosultságot csak a Görög Közlekedésrendészet állomásai által kiadott külön vezetői engedéllyel biztosították. 1. görög jogba a 19/1995. számú elnöki rendelettel átültetett 91/439/EGK irányelv értelmében a 1 és kategóriájú vezetői engedélyek birtokosai motoros triciklit és négykerekű motorkerékpárt is vezethetnek. Ezért feltüntethető az kategória, a kóddal. Leírás: Rózsaszínű minta, fekete felirattal. minta hatoldalas füzet formátumú. Görögországi 4. minta (GR4) Kiadva Görögországban május 1-jétől január 18-ig GR4 minta kategóriái / ( 25 KW ÉS 0,16 KW/ Kg), / / M, 1 M, 1, 2, 1, 1

23 L 302/84 z Európai Unió Hivatalos Lapja GR4 minta kategóriái E Γ1/1 Γ1E/1E Γ/ ΓΕ/E Δ1/1 Δ1E/1E Δ/ ΔΕ/E E 1 E, 1E E, 1E, E 1 E, 1E 1, E, 1E, E január 30-tól január 18-ig az M kategóriájú jármű vezetésére való jogosultságot csak a Görög Közlekedésrendészet állomásai által kiadott külön vezetői engedéllyel biztosították. 1. görög jogba a 19/1995. számú elnöki rendelettel átültetett 91/439/EGK irányelv értelmében a 1 és kategóriájú vezetői engedélyek birtokosai motoros triciklit és négykerekű motorkerékpárt is vezethetnek. Ezért feltüntethető az kategória, a kóddal. Leírás: Rózsaszínű, fekete felirattal. Görögországi 5. minta (GR5) Kiadva Görögországban január 19-től január 18-ig Méret: szélesség: 85,6 mm, magasság: 54 mm (vastagsága: 0,75 mm). z új vezetői engedélyek a nemzetközi minőségi szabványoknak és a 2006/126/EK irányelv I. mellékletében meghatározott technikai követelményeknek megfelelően műanyag kártya formátumúak. z előlapon (a bal sarokban) biztonsági hologram látható. felirat valamennyi elemét mikronyomással, optikailag változó tulajdonságú festékkel viszik fel a biztonsági háttérre. Kettőskép-technikai és tapintásos biztonsági funkciók is alkalmazhatók. hátoldalt egy 3-s biztonsági hologram, valamint egy exkluzív képekből és egymást átszelő vonalakból álló speciális háttér biztosítja. UV-fény alatt látható mindkét oldalon a nyomtatás, de ez semmilyen módon nem befolyásolja az engedély minőségét. GR5 minta kategóriái / ( 25 kw ÉS 0,16 kw/ Kg), / / M 1 M, 1, 2, 1, 1 E Γ1/1 Γ1E/1E E 1 E; 1E

24 L 302/85 z Európai Unió Hivatalos Lapja GR5 minta kategóriái Γ/ ΓΕ/E Δ/ ΔΕ/E 1, E; 1E, E 1, E, 1E, E január 30-tól január 18-ig az M kategóriájú jármű vezetésére való jogosultságot csak a Görög Közlekedésrendészet állomásai által kiadott külön vezetői engedéllyel biztosították. 1. görög jogba a 19/1995. számú elnöki rendelettel átültetett 91/439/EGK irányelv értelmében a 1 és kategóriájú vezetői engedélyek birtokosai motoros triciklit és négykerekű motorkerékpárt is vezethetnek. Ezért feltüntethető az kategória, a kóddal. SPNYOLORSZÁGN KIOTT MINTÁK Spanyolországi 1. minta (E1) Kiadva Spanyolországban június 27-től november 1-jéig Leírás: Hatoldalas, rózsaszínű, papír alapú minta a 91/439/EGK irányelv I. melléklete szerint. z E1 minta kategóriái M E 1 1E E 1 1E E E 1 1E E 1 1E E

25 L 302/86 z Európai Unió Hivatalos Lapja Spanyolországi 2. minta (E2) Kiadva Spanyolországban november 2-től december 7-ig Leírás: a 91/439/EGK irányelv Ia. melléklete szerinti formátumú műanyag kártya. z E2 minta kategóriái M E 1 1E E 1 1E E E 1 1E E 1 1E E (btp) Spanyolországi 3. minta (E3) Kiadva Spanyolországban december 8-tól Leírás: a 2006/126/EK irányelv I.3. melléklete szerinti formátumú műanyag kártya z E3 minta kategóriái M 1 2 M 1 2 1

26 L 302/87 z Európai Unió Hivatalos Lapja z E3 minta kategóriái E 1 1E E 1 1E E E 1 1E E 1 1E E (btp) z M és 2 kategóriájú engedélyeket december 8-tól kezdve adják ki. FRNIORSZÁGN KIOTT MINTÁK Franciaországi 1. minta (F1) Kiadva Franciaországban december 31-ig Leírás: Kétoldalas rózsaszínű lap, előlapján fényképpel. z F1 minta kategóriái M, , 2 1 o Voitures affectés à des transports en commun 2 o véhicules pesant en charge plus de kg M, 1, 1,, 1, 2 M, 1, 1,, 1,, 1E, E 2 3 o Motocycles à deux roues M, 1, 2,, 1 1. Ha az engedély hátoldalán nincs semmi feltüntetve, akkor az engedély az 1 o, 2 o 3 o kategóriájú járművek vezetésére nem jogosít. Ezért a kategóriának megfelelő jogosultságot, amelyet a három ismertetett kategória egyike sem biztosít, nem tüntették fel a dokumentumban. Ezt a táblázat így jelzi:. 2. z 1 kategóriával való egyenértékűség (könnyű motorkerékpárok és L4e kategóriájú járművek) csak a január 1-jét megelőző öt évben igazolt vezetési gyakorlat meglétét (a biztosítótársaság által nyújtott információ) vagy 3 7 óra képzésen való részvételt igazoló dokumentum bemutatását követően érvényes.

27 L 302/88 z Európai Unió Hivatalos Lapja Franciaországi 2. minta (F2) Kiadva Franciaországban január 1-jétől január 19-ig Leírás: Hatoldalas, rózsaszínű papír alapú formátum (lényegesen nagyobb, mint a 91/439/EGK irányelv I. melléklete szerinti minták). z F2 minta kategóriái 1 M, 1, 1 M, 1, 2,, 1 M, 1*, 1, + 79-es kód 1, 2 M, 1*, 1,, E, 1, 1E,, E, 1, 1E,, E 1 M, 1*, 1,, E, 1, 1E,, E, 1, 1E,, E 1, 3 E() M, 1*, 1,, E 1 E() M, 1*, 1,, E, 1, 1E,, E, 1, 1E,, E 1 E() M, 1*, 1,, E, 1, 1E,, E, 1, 1E,, E 3 F1 F F M, 1, 1 + kód (10, 15, ) M, 1, 2,, 1 + kód (10, 15, ) 1, + kód (10, 15, ) 1. 1*: Ezen esetekben az 1 kategóriával való egyenértékűség (könnyű motorkerékpárok és L5e kategóriájú járművek) csak az érintett járművel a január 1-jét megelőző öt évben igazolt tényleges vezetési gyakorlat meglétét (a biztosítótársaság által kiadott igazolás) vagy ilyen gyakorlat hiányában valamely akkreditált szervezetnél 3 7 óra képzésen való részvételt igazoló dokumentum bemutatását követően érvényes. 2. z január 20. előtt kiadott kategóriájú vezetői engedély, melyen szerepel a 79-es kód (lakóautó össztömeg > kg) a vezetőülésen kívül több mint nyolc üléssel rendelkező, kg-ot meghaladó össztömegű, utasok szállítására szolgáló gépjárművek vezetésére is feljogosítja birtokosát. 3. Ha annak a járműnek az össztömege, amelyet a vezetői engedély birtokosa a vagy E kategóriához a gyakorlati vizsgán használt, nem érte el a kg-ot, az engedély birtokosa csak a következő kategóriák vezetésére jogosult: M, 1*, 1,, E, 1 79 (< kg) és 79 (< kg). Franciaországi 3. minta (F3) Kiadva Franciaországban január 20-tól február 29-ig Leírás: Hatoldalas, rózsaszínű papír alapú formátum (lényegesen nagyobb, mint a 91/439/EGK irányelv I. melléklete szerinti minták). z F3 minta kategóriái 1 M, 1, 1 M, 1, 2,, 1 M, 1, 1, 1

28 L 302/89 z Európai Unió Hivatalos Lapja z F3 minta kategóriái M, 1, 1,, E, 1, 1E,, E 79 ( 12,5 t) 1 M, 1, 1,, E, 1, 1E,, E, 1, 1E,, E 1 E() M, 1, 1,, E 1 E() M, 1, 1,, E, 1, 1E,, E, 1, 1E,, E 1 E() M, 1, 1,, E, 1, 1E,, E, 1, 1E,, E 1 F1 F F M, 1, 1 + kód (10, 15, ) M, 1, 2,, 1 + kód (10, 15, ) 1, + kód (10, 15, ) 1. z 1 kategóriával való egyenértékűség (könnyű motorkerékpárok és L5e kategóriájú járművek) csak a január 1-jét megelőző öt évben ilyen típusú járművön történő igazolt vezetési gyakorlat meglétét (a biztosítótársaság által nyújtott információ) vagy 3 7 óra képzésen való részvételt igazoló dokumentum bemutatását követően érvényes. 2. Ha a vezetői engedély birtokosát a vagy E kategóriában tesztelő gyakorlati vizsgán használt jármű kg (1975. január 20. és május 31. közötti időszakban) vagy kg tömegű volt (1979. június 1. és március 1. közötti időszakban), az engedély birtokosa csak a következő kategóriák vezetésére jogosult: M, 1 (lásd az 1. megjegyzést), 1,, E, 1 79 ( kg) és 79 ( kg). Franciaországi 4. minta (F4) Kiadva Franciaországban március 1-jétől december 31-ig Leírás: Hatoldalas, rózsaszínű, papír alapú formátum (lényegesen nagyobb, mint a 91/439/EGK irányelv I. melléklete szerinti minták). z F4 minta kategóriái M, 1, 1 M, 1, 2,, 1 M, 1, 2,, 1 4 M, 1, 1 3 M, 1, 1, 1 E() M, 1, 1,, E 1 M, 1, 1,, E, 1, 1E,, E 79 ( 12,5 t) 1 1 M, 1, 1,, E, 1, 1E,, E, 1, 1E,, E 1 M, 1, 1,, E, 1, 1E,, E 79 ( 12,5 t), 1, 1E,, E 1, 2

29 L 302/90 z Európai Unió Hivatalos Lapja z F4 minta kategóriái E() M, 1, 1,, E, 1, 1E,, E 79 ( 12,5 t), 1, 1E,, E 1, 2 F1 F2 F3 F4 F M, 1, 1 + kód (10, 15, ) M,, 2,, 1 + kód (10, 15, ) M, 1, 2,, 1 + kód (10, 15, ) M, 1 + kód (10, 15, ) M, 1, + kód (10, 15, ) 1. z 1 kategóriával (könnyű motorkerékpárok és L5e kategóriájú járművek) való egyenértékűség csak a január 1-jét megelőző öt évben ilyen típusú járművön történő igazolt vezetési gyakorlat megléte esetén (a biztosítótársaság által nyújtott információ) vagy 3 7 óra képzésen való részvételt igazoló dokumentum bemutatását követően érvényes. 2. Ha a vezetői engedély birtokosát a kategóriában tesztelő gyakorlati vizsgán használt jármű kg tömegű volt, az engedély birtokosa csak a következő kategóriák vezetésére jogosult: M, 1 (lásd az 1. pontot), 1,, E, 1 79 ( kg) és 79 ( kg). 3. z 1 kategória esetében: 79 L5e kód 15 kw. Leírás: Hatoldalas, rózsaszínű, papír alapú formátum. Franciaországi 5. minta (F5) Kiadva Franciaországban január 1-jétől június 30-ig z F5 minta kategóriái T M, 1, 1 2 L M, 1, 1 M, 1, 2,, 1 M, 1, 1, 1 E() M, 1, 1,, E 1 M, 1, 1,, E, 1, 1E,, E, 1, 1E,, E 1 limité M, 1, 1, E, 1, 1E,, E 79 ( 12,5 t) 1 E() M, 1, 1,, E, 1, 1E,, E 1 M, 1, 1,, E, 1, 1E,, E 79 ( 12,5 t), 1, 1E,, E 1, 2 E() M, 1, 1,, E, 1, 1E,, E 79 ( 12,5 t), 1, 1E,, E 1, 2 1. z 1 kategóriával (könnyű motorkerékpárok és L5e kategóriájú járművek) való egyenértékűség csak a január 1-jét megelőző öt évben ilyen típusú járművön történő igazolt vezetési gyakorlat megléte esetén (a biztosítótársaság által nyújtott információ) vagy 3 7 óra képzésen való részvételt igazoló dokumentum bemutatását követően érvényes.

30 L 302/91 z Európai Unió Hivatalos Lapja 2. Ha a vezetői engedély birtokosát a kategóriában tesztelő gyakorlati vizsgán használt jármű kg tömegű volt, az engedély birtokosa csak a következő kategóriák vezetésére jogosult: M, 1 (lásd az 1. pontot), 1,, E, 1 79 ( kg) és 79 ( kg). 3. z 1 kategória esetében: 79 L5e kód 15 kw. Leírás: Hatoldalas, rózsaszínű, papír alapú formátum. Franciaországi 6. minta (F6) Kiadva Franciaországban július 1-jétől november 15-ig z F6 minta kategóriái T M, 1,1 2 L M, 1, 1 M, 1, 2,, 1 M, 1, 1, 1 E() M, 1, 1,, E 1 M, 1, 1,, 1, 1 E() M, 1, 1,, E, 1, 1E,, E 1 M, 1, 1,, 1, 1 E() M, 1, 1,, E, 1, 1E,, E 1 1. z 1 kategóriával (könnyű motorkerékpárok és L5e kategóriájú járművek) való egyenértékűség csak a január 1-jét megelőző öt évben ilyen típusú járművön történő igazolt vezetési gyakorlat megléte esetén (a biztosítótársaság által nyújtott információ) vagy 3 7 óra képzésen való részvételt igazoló dokumentum bemutatását követően érvényes. 2. z 1 kategória esetében: 79 L5e kód 15 kw. Leírás: Hatoldalas, rózsaszínű, papír alapú formátum. Franciaországi 7. minta (F7) Kiadva Franciaországban november 16-tól február 28-ig z F7 minta kategóriái T M, 1,1 2 L M, 1, 1 M, 1, 2,, 1 M, 1, 1, 1 E() M, 1, 1,, E 1

31 L 302/92 z Európai Unió Hivatalos Lapja z F7 minta kategóriái M, 1, 1,, 1, 1 E() M, 1, 1,, E, 1, 1E,, E 1 M, 1, 1,, 1, 1 E() M, 1, 1,, E, 1, 1E,, E 1 1. z 1 kategóriával (könnyű motorkerékpárok és L5e kategóriájú járművek) való egyenértékűség csak a január 1-jét megelőző öt évben ilyen típusú járművön történő igazolt vezetési gyakorlat megléte esetén (a biztosítótársaság által nyújtott információ) vagy 3 7 óra képzésen való részvételt igazoló dokumentum bemutatását követően érvényes. 2. z 1 kategória esetében: 79 L5e kód 15 kw. Franciaországi 8. minta (F8) Kiadva Franciaországban március 1-jétől január 18-ig Leírás: 91/439/EGK irányelv I. melléklete szerinti rózsaszínű, papír alapú formátum. z F8 minta kategóriái 1 M, 1, 1 M, 1, 2,, 1 1 M, 1, 1 2 M, 1, 1, 1 E() M, 1, 1,, E 1 M, 1, 1,, 1, 1 E() M, 1, 1,, E, 1, 1E,, E, E 1, 3 M, 1, 1,, 1, 1 E() M, 1, 1,, E, 1, 1E,, E 1 1. z 1 kategóriával (könnyű motorkerékpárok és L5e kategóriájú járművek) való egyenértékűség csak a január 1-jét megelőző öt évben ilyen típusú járművön történő igazolt vezetési gyakorlat megléte esetén (a biztosítótársaság által nyújtott információ) vagy 3 7 óra képzésen való részvételt igazoló dokumentum bemutatását követően érvényes. 2. z 1 kategória esetében: 79 L5e kód 15 kw. 3. E kategóriájú járművek vezetésére jogosító E kategória, abban a esetben, ha a birtokosa kategóriájú engedéllyel is rendelkezik.

32 L 302/93 z Európai Unió Hivatalos Lapja HORVÁTORSZÁGN KIOTT MINTÁK Horvátországi 1. minta (HR1) Kiadva Horvátországban április 1-jétől november 19-ig Leírás: Hatoldalas, hajtogatott, rózsaszínű papír alapú formátum. HR1 minta kategóriái H M, 1 M, 1, 2,, M, 1, M, 1,, 1, M, 1,, 1,, 1, E() M, 1,, E 3 E() M, 1,, E, 1, 1E,, E 3 E() M, 1,, E, 1, 1E,, E, 1, 1E,, E 3 F 4 G 2 H 1 1. H kategória motorkerékpárokra és munkagépekre (rakodógép, targonca stb.) volt érvényes. 2. G kategória vontatókra volt érvényes. G és H kategória külön kategóriák voltak, de a, vagy kategóriájú vezetői engedélyek birtokosai részére is kiadták őket. 3. z E kategória külön kategória volt, de csak egy másik kategóriával (, vagy ) együtt volt érvényes. 4. z F kategória villamosokra volt érvényes. Horvátországi 2. minta (HR2) Kiadva Horvátországban november 20-tól január 31-ig Leírás: Hatoldalas, hajtogatott, rózsaszínű papír alapú formátum. HR2 minta kategóriái M 1 M M, 1 M, 1, 2,, + E M, 1, M, 1,, E

33 L 302/94 z Európai Unió Hivatalos Lapja HR2 minta kategóriái 1 M, 1,, E + E + E M, 1,, E, 1, 1E M, 1,, 1, M, 1,, E, 1, 1E,, E M, 1,, 1,, 1, M, 1,, E, 1, 1E,, E, 1, 1E,, E F 1 G 2 H 3 1. z F kategória pótkocsival rendelkező vagy anélküli vontatókra érvényes. 2. G kategória munkagépekre (rakodógép, targonca stb.) érvényes. z F, G és M kategória külön kategóriák voltak, de a, vagy kategóriájú vezetői engedélyek birtokosai részére is kiadták őket. 3. H kategória villamosokra érvényes. Horvátországi 3. minta (HR3) Kiadva Horvátországban február 1-jétől június 30-ig Leírás: Hatoldalas, hajtogatott, rózsaszínű papír alapú formátum. HR2 minta kategóriái M E E + E M M, 1 M, 1, 2 M, 1, 2, M, 1, M, 1,, E M, 1,, 1 M, 1,, E, 1, 1E M, 1,, 1, M, 1,, E, 1, 1E,, E

34 L 302/95 z Európai Unió Hivatalos Lapja HR2 minta kategóriái + E M, 1,, 1,, 1, M, 1,, E, 1, 1E,, E, 1, 1E,, E F 1 G 2 H 3 1. z F kategória pótkocsival rendelkező vagy anélküli vontatókra érvényes. 2. G kategória munkagépekre (rakodógép, targonca stb.) érvényes. z F, G és M kategória külön kategóriák voltak, de a, vagy kategóriájú vezetői engedélyek birtokosai részére is kiadták őket. 3. H kategória villamosokra érvényes. ÍRORSZÁGN KIOTT MINTÁK Írországi 1. minta (IRL1) Kiadva Írországban június 25-től november 16-ig Leírás: Műanyag borítású, rózsaszín, papír alapú formátum. z IRL1 minta kategóriái M 1 M E 1 1E E 1 E 1 1E E 1

35 L 302/96 z Európai Unió Hivatalos Lapja z IRL1 minta kategóriái 1E E 1E E Ezt az engedélyt kétnyelvű formában adták ki, az ír (gael) szöveg megelőzi az angolt. Leírás: Műanyag borítású, rózsaszín, papír alapú formátum. Írországi 2. minta (IRL2) Kiadva Írországban kb november 17-től július 4-ig z IRL2 minta kategóriái M 1 M E 1 1E E 1 1E E E 1 1E E 1 1E E W Ezt az engedélyt kétnyelvű formában adták ki, az ír (gael) szöveg megelőzi az angolt.

36 L 302/97 z Európai Unió Hivatalos Lapja Leírás: Műanyag borítású, rózsaszín, papír alapú formátum. Írországi 3. minta (IRL3) Kiadva Írországban július 4-től z IRL3 minta kategóriái M 1 M E 1 1E E 1 1E E E 1 1E E 1 1E E OLSZORSZÁGN KIOTT MINTÁK Olaszországi 1. minta (I1) Kiadva Olaszországban 1959-től 1989-ig z I1 minta kategóriái M, 1, 2, M, 1, 2,, 1, 1, 2 E M, 1, 2,, 1,, E 1, 2 M, 1, 2,, 1,, 1, 1, 2 E M, 1, 2,, 1,, E, 1, 1E,, E 1, 2

(Nem jogalkotási aktusok) HATÁROZATOK

(Nem jogalkotási aktusok) HATÁROZATOK 2014.4.23. L 120/1 II (Nem jogalkotási aktusok) HTÁROZTOK IZOTTSÁG HTÁROZT (2014. március 20.) a vezetőiengedély-kategóriák közötti egyenértékűségről (az értesítés a (2014) 1625. számú dokumentummal történt)

Részletesebben

(Nem jogalkotási aktusok) HATÁROZATOK

(Nem jogalkotási aktusok) HATÁROZATOK 2013.1.22. z Európai Unió Hivatalos Lapja L 19/1 II (Nem jogalkotási aktusok) HTÁROZTOK IZOTTSÁG HTÁROZT (2012. december 18.) a vezetőiengedély-kategóriák közötti egyenértékűségről (az értesítés a (2012)

Részletesebben

A BIZOTTSÁG HATÁROZATA. (2008. augusztus 25.) (2008/766/EK)

A BIZOTTSÁG HATÁROZATA. (2008. augusztus 25.) (2008/766/EK) 2008.10.10. HU z Európai Unió Hivatalos Lapja L 270/31 IZOTTSÁG HTÁROZT (2008. augusztus 25.) a vezetőiengedély-kategóriák közötti egyenértékűségről (az értesítés a (2008) 3790. számú dokumentummal történt)

Részletesebben

8. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez A kártya formátumú vezetői engedélybe bejegyezhető kódok jegyzéke

8. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez A kártya formátumú vezetői engedélybe bejegyezhető kódok jegyzéke 8. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez A kártya formátumú vezetői engedélybe bejegyezhető kódok jegyzéke - 01-99 kód: harmonizált európai uniós kódok GÉPJÁRMŰVEZETŐ (egészségügyi okok) 01.

Részletesebben

Vezethetőségi előírások (326/2011 Korm. rendelet) Életkor. Kat. 14. életév

Vezethetőségi előírások (326/2011 Korm. rendelet) Életkor. Kat. 14. életév Kat. Vezethetőségi előírások (326/2011 Korm. rendelet) AM Segédmotoros kerékpárok (robogók), azaz kétkerekű segédmotoros kerékpárok (L1e kategória) vagy háromkerekű segédmotoros kerékpárok (L2e kategória),

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, július 26. (26.07) (OR. en) 12921/12 TRANS 256 FEDŐLAP. Az átvétel dátuma: július 25.

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, július 26. (26.07) (OR. en) 12921/12 TRANS 256 FEDŐLAP. Az átvétel dátuma: július 25. AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2012. július 26. (26.07) (OR. en) 12921/12 TRANS 256 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2012. július 25. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok. sz.:

Részletesebben

MELLÉKLET. a következő javaslathoz: A Tanács határozata

MELLÉKLET. a következő javaslathoz: A Tanács határozata EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.3.18. COM(2016) 156 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következő javaslathoz: A Tanács határozata az autóbusszal végzett nemzetközi különjárati személyszállításról szóló Interbusmegállapodással

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.11.29. COM(2016) 745 final 2016/0368 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 1101/89/EGK rendelet, a 2888/2000/EK rendelet és a 685/2001/EK rendelet

Részletesebben

Az Európai Unió Hivatalos Lapja A TANÁCS 93/93/EGK IRÁNYELVE. (1993. október 29.) a motorkerékpárok és segédmotoros kerékpárok tömegéről és méreteiről

Az Európai Unió Hivatalos Lapja A TANÁCS 93/93/EGK IRÁNYELVE. (1993. október 29.) a motorkerékpárok és segédmotoros kerékpárok tömegéről és méreteiről 194 07/2. kötet 31993L0093 L 311/76 AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK HIVATALOS LAPJA 1993.12.14. A TANÁCS 93/93/EGK IRÁNYELVE (1993. október 29.) a motorkerékpárok és segédmotoros kerékpárok tömegéről és méreteiről

Részletesebben

Az Európai Unió Hivatalos Lapja A TANÁCS 1999/37/EK IRÁNYELVE. (1999. április 29.) a járművek nyilvántartásba vételéhez kapcsolódó okmányokról

Az Európai Unió Hivatalos Lapja A TANÁCS 1999/37/EK IRÁNYELVE. (1999. április 29.) a járművek nyilvántartásba vételéhez kapcsolódó okmányokról 07/4. kötet 351 31999L0037 1999.6.1. AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK HIVATALOS LAPJA L 138/57 A TANÁCS 1999/37/EK IRÁNYELVE (1999. április 29.) a járművek nyilvántartásba vételéhez kapcsolódó okmányokról AZ EURÓPAI

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK A KÖZÚTI FORGALOMBAN. Vezetői engedély

MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK A KÖZÚTI FORGALOMBAN. Vezetői engedély Forgalomba helyezés Rendszámtábla Vezetői engedély GÖDÖLLŐ - 2011. MÁRCIUS 24. A JÁRMŰVEK FORGALOMBA HELYEZÉSE ÉS IDEIGLENES FORGALOMBAN TARTÁSA Járművel - kivéve a trolibuszt, villamost, kerékpárt, a

Részletesebben

Mindent tudni akarok...

Mindent tudni akarok... Mindent tudni akarok... Műszaki vizsga. A gépjármű tulajdonosok közül, egyesek számára örök talány, a többség azonban ismeri a menetét. Személygépkocsit, gépjárművet tulajdonolni kötelezettséggel is jár.

Részletesebben

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1100/2008/EK RENDELETE. (2008. október 22.)

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1100/2008/EK RENDELETE. (2008. október 22.) 2008.11.14. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 304/63 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1100/2008/EK RENDELETE (2008. október 22.) a tagállamok határain a közúti és belvízi közlekedés terén végzett ellenőrzések

Részletesebben

(EGT-vonatkozású szöveg)

(EGT-vonatkozású szöveg) L 301/22 2015.11.18. A BIZOTTSÁG (EU) 2015/2066 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2015. november 17.) az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján a fluortartalmú üvegházhatású gázokat tartalmazó

Részletesebben

Új európai vezetői engedély a nagyobb biztonságért és a szabad mozgásért

Új európai vezetői engedély a nagyobb biztonságért és a szabad mozgásért EURÓPAI BIZOTTSÁG FELJEGYZÉS Brüsszel, 2013. január 18. Új európai vezetői engedély a nagyobb biztonságért és a szabad mozgásért A hatályba lépő, a vezetői engedélyekről szóló harmadik uniós irányelv részeként

Részletesebben

(EGT-vonatkozású szöveg)

(EGT-vonatkozású szöveg) L 301/14 2015.11.18. A BIZOTTSÁG (EU) 2015/2065 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2015. november 17.) az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján a tagállamok képzési és képesítési programjainak

Részletesebben

F1 71 PE T4.3 TRAKTOROK

F1 71 PE T4.3 TRAKTOROK HU F1 71 PE T4.3 TRAKTOROK HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Tervezet: Brüsszel, 2009.06.23.. A BIZOTTSÁG.../ /EK IRÁNYELVE (ÉÉÉÉ. hónap NN.) a mezőgazdasági vagy erdészeti traktorok típusjóváhagyására

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.11.11. COM(2011) 710 végleges 2011/0327 (COD) C7-0400/11 Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a 2006/126/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a járművezetői

Részletesebben

Tájékoztató. 1. A nem közúti mozgó gépekbe, mobil berendezésekbe beépített vagy beépítendő belső égésű motorok teljesítményének meghatározása.

Tájékoztató. 1. A nem közúti mozgó gépekbe, mobil berendezésekbe beépített vagy beépítendő belső égésű motorok teljesítményének meghatározása. Tájékoztató A mezőgazdasági gépeket gyártók és forgalmazók részére A mezőgazdasági gépkatalógusba bejelentett illetve bejelentésre kerülő, belsőégésű motorral rendelkező, traktorok, önjáró mezőgazdasági

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, július 4. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, július 4. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. július 4. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0198 (COD) 10904/16 ADD 1 MIGR 128 CODEC 1018 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. június 30. Címzett: az

Részletesebben

A magyar közúti árufuvarozás helyzete, kihívásai. Budapest, október 4. Kovács Kornél osztályvezető

A magyar közúti árufuvarozás helyzete, kihívásai. Budapest, október 4. Kovács Kornél osztályvezető A magyar közúti árufuvarozás helyzete, kihívásai Budapest, 2017. október 4. Kovács Kornél osztályvezető 1 Magyarország közúti áruszállítási teljesítményének és volumenének alakulása 2001-2016 45000 40000

Részletesebben

C 304 E/216 Az Európai Unió Hivatalos Lapja I. MELLÉKLET

C 304 E/216 Az Európai Unió Hivatalos Lapja I. MELLÉKLET C 304 E/216 Az Európai Unió Hivatalos Lapja I. MELLÉKLET A KÖZÖSSÉGI VEZETŐI ENGEDÉLYEKRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK (1) A közösségi vezetői engedély kártyájának fizikai megjelenése összhangban van az ISO

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK A JÁRMŰKATEGÓRIÁKBAN ÉS AZ OKTATÁSBA BEVONT JÁRMŰVEKRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOKBAN

VÁLTOZÁSOK A JÁRMŰKATEGÓRIÁKBAN ÉS AZ OKTATÁSBA BEVONT JÁRMŰVEKRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOKBAN VII. Évfolyam 3. szám - 2012. szeptember Végh Róbert vegh.robert@uni-nke.hu VÁLTOZÁSOK A JÁRMŰKATEGÓRIÁKBAN ÉS AZ OKTATÁSBA BEVONT JÁRMŰVEKRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOKBAN Absztrakt A közúti közlekedési igazgatási

Részletesebben

(Kötelezően közzéteendő jogi aktusok)

(Kötelezően közzéteendő jogi aktusok) 2006.4.27. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 114/1 I (Kötelezően közzéteendő jogi aktusok) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 629/2006/EK RENDELETE (2006. április 5.) a szociális biztonsági rendszereknek

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 17. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 17. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. március 17. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2014/0013 (NLE) 15436/15 AGRI 684 AGRIORG 101 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS RENDELETE

Részletesebben

TANÁCS. L 314/28 Az Európai Unió Hivatalos Lapja (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező)

TANÁCS. L 314/28 Az Európai Unió Hivatalos Lapja (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) L 314/28 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.11.15. II (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) TANÁCS A TANÁCS HATÁROZATA (2006. november 7.) a 77/388/EGK irányelv 28. cikke (6) bekezdésében

Részletesebben

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. augusztus 8. (OR. en) 2006/0146 (COD) PE-CONS 3627/08 CODIF 54 TRANS 128 CODEC 521 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT

Részletesebben

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 238/7 IRÁNYELVEK

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 238/7 IRÁNYELVEK 2010.9.9. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 238/7 IRÁNYELVEK A BIZOTTSÁG 2010/62/EU IRÁNYELVE (2010. szeptember 8.) a mezőgazdasági vagy erdészeti traktorok típusjóváhagyására vonatkozó 80/720/EGK és 86/297/EGK

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 20. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 20. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. október 20. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2017/0233 (NLE) 12967/17 FISC 216 ECOFIN 797 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI

Részletesebben

1_2 Vontathatóság meghatározása

1_2 Vontathatóság meghatározása 1_2 Vontathatóság meghatározása Vizsgabiztosi alapképzés Budapest, 2012 2012. február 6. Mikulás Róbert 1 Vontathatóságot befolyásoló tényezők Jogszabályok Vonójármű tulajdonságai Vonóhorog tulajdonságai

Részletesebben

L 165 I Hivatalos Lapja

L 165 I Hivatalos Lapja Az Európai Unió L 165 I Hivatalos Lapja Magyar nyelvű kiadás Jogszabályok 61. évfolyam 2018. július 2. Tartalom II Nem jogalkotási aktusok HATÁROZATOK Az Európai Tanács (EU) 2018/937 határozata (2018.

Részletesebben

Közlekedési Felügyelőség Vezetô. Tájékoztató Motorkerékpáros közlekedéséhez kapcsolódó szabályokról

Közlekedési Felügyelőség Vezetô. Tájékoztató Motorkerékpáros közlekedéséhez kapcsolódó szabályokról Közlekedési Felügyelőség Vezetô Tájékoztató Motorkerékpáros közlekedéséhez kapcsolódó szabályokról Részletek a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/ 1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendeletből: A járművek

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK A KÖZÚTI FORGALOMBAN - GÖDÖLLŐ

MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK A KÖZÚTI FORGALOMBAN - GÖDÖLLŐ - GÖDÖLLŐ 2011. MÁRCIUS 24. Fontosabb jogszabályok FONTOSABB JOGSZABÁLYOK 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól 5/1990.(IV.12.) KöHÉM (ER) rendelet a közúti járművek

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.5.29. COM(2013) 307 final 2013/0159 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottságának a motorkerékpároknak az általuk keltett zaj

Részletesebben

19/2009. (X. 9.) PM rendelet a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól

19/2009. (X. 9.) PM rendelet a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól 19/2009. (X. 9.) PM rendelet a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII.

Részletesebben

Magyar joganyagok - 25/2013. (V. 31.) NFM rendelet - az útdíj mértékéről és az útdíj 2. oldal 3. (1) Az útdíjköteles gépjárművek díjszedési környezetv

Magyar joganyagok - 25/2013. (V. 31.) NFM rendelet - az útdíj mértékéről és az útdíj 2. oldal 3. (1) Az útdíjköteles gépjárművek díjszedési környezetv Magyar joganyagok - 25/2013. (V. 31.) NFM rendelet - az útdíj mértékéről és az útdíj 1. oldal 25/2013. (V. 31.) NFM rendelet az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról Az autópályák, autóutak és főutak

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.9.17. COM(2013) 633 final 2013/0312 (NLE) Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA az Egyesült Királyságnak a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv

Részletesebben

RESTREINT UE. Strasbourg, COM(2014) 447 final 2014/0208 (NLE) This document was downgraded/declassified Date

RESTREINT UE. Strasbourg, COM(2014) 447 final 2014/0208 (NLE) This document was downgraded/declassified Date EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2014.7.1. COM(2014) 447 final 2014/0208 (NLE) This document was downgraded/declassified Date 23.7.2014 Javaslat A TANÁCS RENDELETE a 2866/98/EK rendeletnek az euró litvániai

Részletesebben

(Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) BIZOTTSÁG

(Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) BIZOTTSÁG 2004.8.5. L 259/1 II (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) BIZOTTSÁG AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK MIGRÁNS MUNKAVÁLLALÓK SZOCIÁLIS BIZTONSÁGÁVAL FOGLALKOZÓ IGAZGATÁSI BIZOTTSÁGA (2004. március 23.)

Részletesebben

A BELGA KIRÁLYSÁG, A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG, A CSEH KÖZTÁRSASÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG, ÍRORSZÁG,

A BELGA KIRÁLYSÁG, A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG, A CSEH KÖZTÁRSASÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG, ÍRORSZÁG, JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉSHEZ, AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉSHEZ ÉS AZ EURÓPAI ATOMENERGIA-KÖZÖSSÉGET LÉTREHOZÓ SZERZŐDÉSHEZ CSATOLT, AZ ÁTMENETI RENDELKEZÉSEKRŐL SZÓLÓ

Részletesebben

TERVEZET Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testülete.../2015. (...) rendelete. a település belterületi úthálózatának környezetkímélő rendjéről

TERVEZET Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testülete.../2015. (...) rendelete. a település belterületi úthálózatának környezetkímélő rendjéről TERVEZET Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testülete../2015. (...) rendelete a település belterületi úthálózatának környezetkímélő rendjéről Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.5.28. C(2018) 3120 final A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2018.5.28.) a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló 1169/2011/EU európai

Részletesebben

A K&H Biztosító Zrt.

A K&H Biztosító Zrt. A K&H Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája a 2018. január 1-jei vagy későbbi időpontban kezdődő biztosítási időszakú szerződésekre Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben

Részletesebben

L 109. Hivatalos Lapja. Az Európai Unió. Jogszabályok. Nem jogalkotási aktusok. 60. évfolyam április 26. Magyar nyelvű kiadás.

L 109. Hivatalos Lapja. Az Európai Unió. Jogszabályok. Nem jogalkotási aktusok. 60. évfolyam április 26. Magyar nyelvű kiadás. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 109 Magyar nyelvű kiadás Jogszabályok 60. évfolyam 2017. április 26. Tartalom II Nem jogalkotási aktusok RENDELETEK A Bizottság (EU) 2017/716 végrehajtási rendelete (2017.

Részletesebben

VEZETŐI ENGEDÉLY. 1. a vezetői engedély,

VEZETŐI ENGEDÉLY. 1. a vezetői engedély, VEZETŐI ENGEDÉLY KI KAPHAT VEZETŐI ENGEDÉLYT (JOGOSÍTVÁNYT)? Vezetői engedélyt csak olyan személy kaphat, akinek a szokásos tartózkodási helye Magyarország területén van, valamint nem magyar állampolgár

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG /2010/EU RENDELETE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG /2010/EU RENDELETE AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, XXX C Tervezet A BIZOTTSÁG /2010/EU RENDELETE [ ] a légi járművek és kapcsolódó termékek, alkatrészek és berendezések légialkalmassági és környezetvédelmi tanúsítása,

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Petíciós Bizottság KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

EURÓPAI PARLAMENT. Petíciós Bizottság KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2004 Petíciós Bizottság 2009 10.06.2008 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Dirk Emmermann, német állampolgár által benyújtott 0949/2007 számú petíció a 107. sz. UNECE előírás alapján

Részletesebben

A K&H Biztosító Zrt.

A K&H Biztosító Zrt. A K&H Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája a 201. március 21-i vagy későbbi időpontban kezdődő biztosítási időszakú szerződésekre Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben

Részletesebben

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA Európai Parlament 2014-2019 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 13.6.2017 EP-PE_TC1-COD(2016)0186 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely első olvasatban 2017. június 13-án került elfogadásra

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Ülésdokumentum

EURÓPAI PARLAMENT. Ülésdokumentum EURÓPAI PARLAMENT 2004 Ülésdokumentum 2009 C6-0312/2006 2003/0252(COD) HU 27/09/2006 Közös álláspont A Tanács 2006. szeptember 18-án elfogadott közös álláspontja a vezetői engedélyekről szóló európai parlamenti

Részletesebben

Közlekedés az EU-ban. Tények az EU-ról Fiataloktól Fiataloknak. Szeged, 2010.

Közlekedés az EU-ban. Tények az EU-ról Fiataloktól Fiataloknak. Szeged, 2010. Közlekedés az EU-ban Tények az EU-ról Fiataloktól Fiataloknak Szeged, 2010. A Közlekedés Jogosítvány Az EU bármely tagállamában megszerzett jogosítvány az egész Európai Unión belül érvényes. Az Európai

Részletesebben

Gépjárművekkel kapcsolatos ügyintézés

Gépjárművekkel kapcsolatos ügyintézés Gépjárművekkel kapcsolatos ügyintézés Személygépkocsi - motorkerékpár átírása Kérjük, hogy az ügyintézéshez minden esetben hozzák magukkal a személyi igazolványukat! kötelező felelősségbiztosítási kötvény

Részletesebben

A Posta bérmentesítési jelzései

A Posta bérmentesítési jelzései A Posta bérmentesítési jelzései 1. Készpénzzel történő bérmentesítés jelzése Közvetlen készpénzfizetés jelzése IPH-s postákon: Postabélyeget helyettesítő bérmentesítési jegy (IPH: Integrált Postahálózati

Részletesebben

Az eljárás az ügyfél kérelmére indul az okmányirodában. okmányirodában készül.

Az eljárás az ügyfél kérelmére indul az okmányirodában. okmányirodában készül. Gépjármű vezetői engedélyekkel kapcsolatos eljárások Ki kaphat vezetői engedélyt? 1. Magyar állampolgár, ha lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye Magyarországon van. 2. Az Európai Gazdasági Térség

Részletesebben

A járművezetésre jogosító okmányok kiadására, cseréjére és pótlására irányuló eljárás kérelemre indul! Ügyleírás:

A járművezetésre jogosító okmányok kiadására, cseréjére és pótlására irányuló eljárás kérelemre indul! Ügyleírás: KÖZLEKEDÉSI ÜGYEK: Vezetői engedélyek kiadásával kapcsolatos hatósági ügyek: Vezetői engedély csere Amennyiben a vezetői engedély lejárt, betelt, megrongálódott, vagy új kategóriát szerzett valamint ha

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.2.15. C(2018) 863 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2018.2.15.) a 167/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a mezőgazdasági és

Részletesebben

Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért

Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért 2011R0408 HU 17.12.2014 001.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A BIZOTTSÁG 408/2011/EU RENDELETE (2011. április 27.)

Részletesebben

A K&H Biztosító Zrt.

A K&H Biztosító Zrt. A K&H Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája a 09. január -jei vagy későbbi időpontban kezdődő biztosítási időszakú szerződésekre Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben

Részletesebben

2003.11.27. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 312. A BIZOTTSÁG HATÁROZATA. (2003. november 26.)

2003.11.27. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 312. A BIZOTTSÁG HATÁROZATA. (2003. november 26.) 003..7. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 3. A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (003. november 6.) a kutyák, macskák és görények Közösségen belüli mozgásához való útlevélminta létrehozásáról (az értesítés a C(003)

Részletesebben

K és V Kft. Autósiskola

K és V Kft. Autósiskola K és V Kft. Autósiskola Írásos tájékoztató és vállalkozási feltételek: 1. Képzőszerv: K és V Kft. Autósiskola Ügyvezető: Varga József Engedély szám: KVH/42827-1/2017-NFM Címe: 3200 Gyöngyös, Déli Külhatár

Részletesebben

RDC628 FORGALMI RENDSZÁMÚ JÁRMŰ ADATAI

RDC628 FORGALMI RENDSZÁMÚ JÁRMŰ ADATAI RDC628 FORGALMI RENDSZÁMÚ JÁRMŰ ADATAI Kérelem-azonosító: JSZP/RDC628/3547529/30032019/A Gyártmány Kereskedelmi leírás MERCEDES-BENZ B 200 CDI Típusjel 246 Körözési információk A jármű nem áll körözés

Részletesebben

Gépjárműügyintézés: Első forgalomba helyezés Ügyintézés kezdeményezhető: Az ügyintézés díja: Az alkalmazott jogszabályok Ügyintézésési határidő:

Gépjárműügyintézés: Első forgalomba helyezés Ügyintézés kezdeményezhető: Az ügyintézés díja: Az alkalmazott jogszabályok Ügyintézésési határidő: Gépjárműügyintézés: Első forgalomba helyezés : A külföldi gyártótól közvetlenül megvásárolt és importált, illetve Magyarországon gyártott jármű forgalomba helyezése. forgalmi engedély: 6.000 Ft, törzskönyv:

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, február 28. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, február 28. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. február 28. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2017/0038 (NLE) 6620/17 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: ECO 10 ENT 43 MI 154 UNECE 4 A TANÁCS HATÁROZATA

Részletesebben

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 151/49 BIZOTTSÁG

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 151/49 BIZOTTSÁG 2008.6.11. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 151/49 BIZOTTSÁG A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2008. május 23.) a kis hatótávolságú ök által használt rádióspektrum harmonizációjáról szóló 2006/771/EK határozat

Részletesebben

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG VÉGREHAJTÁSI RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.4.4. C(2018) 1866 final ANNEES 1 to 3 MELLÉKLETEK a következőhöz: A BIZOTTSÁG VÉGREHAJTÁSI RENDELETE az (EU) 2016/797 európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján a vasúti

Részletesebben

L 272/20 Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 272/20 Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 272/20 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2013.10.12. A BIZOTTSÁG 975/2013/EU VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2013. október 11.) az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Közép-Amerika közötti társulás

Részletesebben

(EGT-vonatkozású szöveg)

(EGT-vonatkozású szöveg) 2014.4.10. L 107/39 A BIZOTTSÁG 361/2014/EU RENDELETE (2014. április 9.) az autóbusszal végzett nemzetközi személyszállítás okmányaira vonatkozóan az 1073/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet

Részletesebben

A8-0061/19 AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához

A8-0061/19 AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához 8.6.2017 A8-0061/19 Módosítás 19 Petra Kammerevert a Kulturális és Oktatási Bizottság nevében Jelentés Santiago Fisas Ayxelà Az Európa kulturális fővárosai kezdeményezés 2020 2033. évekre COM(2016)0400

Részletesebben

49/2001. (XII. 29.) BM-KüM együttes rendelet

49/2001. (XII. 29.) BM-KüM együttes rendelet 49/2001. (XII. 29.) BM-KüM együttes rendelet a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alá tartozó személyek igazolványának tartalmi és formai követelményeiről A szomszédos

Részletesebben

Felkérjük a Tanácsot, hogy vizsgálja meg a szöveget annak érdekében, hogy általános megközelítést lehessen elérni a határozati javaslatról.

Felkérjük a Tanácsot, hogy vizsgálja meg a szöveget annak érdekében, hogy általános megközelítést lehessen elérni a határozati javaslatról. Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 10. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0186 (COD) 13660/16 LIMITE FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: az Állandó Képviselők Bizottsága (I. rész)

Részletesebben

Jelölések JELÖLÉSEK.

Jelölések JELÖLÉSEK. JELÖLÉSEK 1 3.4. Küldeménydarabra Egyesítő csomagolásra álló helyzetet jelölő nyilak A feladó a szállítónak a korlátozott mennyiség összegzett bruttó tömegét /kivéve kombinált, tengeri szállítás/ meg kell

Részletesebben

GÉPJÁRMŰ VEZETŐI ENGEDÉLY ÜGYINTÉZÉS

GÉPJÁRMŰ VEZETŐI ENGEDÉLY ÜGYINTÉZÉS GÉPJÁRMŰ VEZETŐI ENGEDÉLY ÜGYINTÉZÉS dr. Szalontai Szidónia Erika Elméleti tananyag KÖFOP-2.1.3-VEKOP-15 Tartalom 1 JÁRMŰVEZETÉSRE JOGOSÍTÓ OKMÁNYOK... 5 1.1 A vezetői engedély... 5 1.1.1 A vezetői engedélyre

Részletesebben

Hasznos tudnivalók az utánfutó használónak.

Hasznos tudnivalók az utánfutó használónak. Hasznos tudnivalók az utánfutó használónak. Rakodásra vonatkozó ismeretek A pótkocsira vonatkozó műszaki adatok A szélessége nem lehet több, mint 2,55 m. A magassága nem lehet több, mint 3 m. A rakományt

Részletesebben

21/2011. (VI. 10.) NGM rendelet

21/2011. (VI. 10.) NGM rendelet 21/2011. (VI. 10.) NGM rendelet Hatályos: 2014.03.15-21/2011. (VI. 10.) NGM rendelet a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól A kötelező

Részletesebben

A BIZOTTSÁG 1174/2009/EK RENDELETE

A BIZOTTSÁG 1174/2009/EK RENDELETE L 314/50 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2009.12.1. A BIZOTTSÁG 1174/2009/EK RENDELETE (2009. november 30.) az 1798/2003/EK rendelet 34a. és 37. cikkének a 2008/9/EK tanácsi irányelv szerinti héavisszatérítéssel

Részletesebben

TÜV Rheinland-KTI Kft. H-1119 Budapest, Thán Károly u H-1519 Budapest, Pf.: 327.

TÜV Rheinland-KTI Kft. H-1119 Budapest, Thán Károly u H-1519 Budapest, Pf.: 327. EU előírások: Irányelv 70/157 Zajszint és kipufogó berendezések Pótalkatrész kipufogó berendezés 70/220 Károsanyag kibocsátás, légszennyezés Műszaki terület 715/2007 692/2008 Károsanyag-kibocsátás 70/221

Részletesebben

MELLÉKLET JEGYZŐKÖNYV. a következőhöz: A Tanács határozata

MELLÉKLET JEGYZŐKÖNYV. a következőhöz: A Tanács határozata EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.2.26. COM(2014) 101 final ANNEX 1 MELLÉKLET JEGYZŐKÖNYV a következőhöz: A Tanács határozata az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Orosz

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter 25/2013. (V. 31.) NFM rendelete az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról. 1.

A nemzeti fejlesztési miniszter 25/2013. (V. 31.) NFM rendelete az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról. 1. M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 86. szám 54033 9. A kistelepülési önkormányzat a települési közkönyvtári és iskolai könyvtári feladatokat együttesen ellátó szolgáltató helyre is igénybe veheti a megyei

Részletesebben

PE-CONS 20/2/17 REV 2 HU

PE-CONS 20/2/17 REV 2 HU EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Strasbourg, 2017. július 4. (OR. en) 2015/0134 (COD) LEX 1746 PE-CONS 20/2/17 REV 2 VISA 154 COMIX 316 CODEC 719 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE A

Részletesebben

AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN

AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös halászati politika (KHP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a tagállamok halászflottái 2014-ben

Részletesebben

(Tájékoztatások) TANÁCS

(Tájékoztatások) TANÁCS 2006.12.5. C 295E/1 I (Tájékoztatások) TANÁCS 23/2006/EK KÖZÖS ÁLLÁSPONT a Tanács által 2006. szeptember 18-án elfogadva a vezetői engedélyekről szóló, -i 2006/ /EK európai parlamenti és tanácsi irányelv

Részletesebben

L 358/12 Az Európai Unió Hivatalos Lapja BIZOTTSÁG

L 358/12 Az Európai Unió Hivatalos Lapja BIZOTTSÁG L 358/12 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2004.12.3. BIZOTTSÁG A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2004. december 1.) a kutyák, macskák és görények harmadik országokból az Európai Unióba irányuló nem kereskedelmi célú

Részletesebben

Az Euro 5 környezetvédelmi szint alkalmazása a két- vagy háromkerekű járművek, valamint a négykerekű motorkerékpárok típusjóváhagyásához

Az Euro 5 környezetvédelmi szint alkalmazása a két- vagy háromkerekű járművek, valamint a négykerekű motorkerékpárok típusjóváhagyásához 23.11.2018 A8-0346/ 001-018 MÓDOSÍTÁSOK 001-018 előterjesztette: Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság Jelentés Daniel Dalton A8-0346/2018 Az Euro 5 környezetvédelmi szint alkalmazása a két- vagy háromkerekű

Részletesebben

A BIZOTTSÁG /... /EU VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (XXX)

A BIZOTTSÁG /... /EU VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (XXX) Brüsszel, XXX 2015. [ ] XXX tervezet A BIZOTTSÁG /... /EU VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (XXX) a sertéshús magántárolásának megnyitásáról és a támogatás összegének előzetes rögzítéséről HU 1 HU A BIZOTTSÁG /...

Részletesebben

Kitöltési útmutató az E-adatlaphoz V1.2

Kitöltési útmutató az E-adatlaphoz V1.2 Kitöltési útmutató az E-adatlaphoz V1.2 Változás jegyzék Módosítás dátuma Módosítás jellege Érintett oldalak 2014.10.03 Változás 4. oldal 2014.12.10 Kiegészítés 3. oldal 2. ú melléklet Leírás NYOMT_AZON

Részletesebben

Javaslat A BIZOTTSÁG /.../EK RENDELETE

Javaslat A BIZOTTSÁG /.../EK RENDELETE Javaslat A BIZOTTSÁG /.../EK RENDELETE [ ] a légi járművek és kapcsolódó termékek, alkatrészek és berendezések légialkalmassági és környezetvédelmi tanúsítása, valamint a tervező és gyártó szervezetek

Részletesebben

Milyen feltételeket kell teljesíteni a vezetői engedély megszerzéséhez?

Milyen feltételeket kell teljesíteni a vezetői engedély megszerzéséhez? Ki kaphat vezetői engedélyt (jogosítványt)? Milyen feltételeket kell teljesíteni a vezetői engedély megszerzéséhez? Ki nem kaphat vezetői engedélyt? A vezetői engedélyek fajtái Vezetői engedély Ki számít

Részletesebben

Az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája

Az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája z llianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését határidőre

Részletesebben

A BIZOTTSÁG.../.../EU IRÁNYELVE (XXX)

A BIZOTTSÁG.../.../EU IRÁNYELVE (XXX) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, XXX [ ](2013) XXX draft A BIZOTTSÁG.../.../EU IRÁNYELVE (XXX) a mezőgazdasági vagy erdészeti traktorok hajtására szánt motorok gáz- és szilárd halmazállapotú szennyezőanyag-kibocsátása

Részletesebben

L 115/40 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.4.28.

L 115/40 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.4.28. L 115/40 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.4.28. A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2006. április 21.) a fotózselatin behozatalát illetően a 2004/407/EK bizottsági rendelet módosításáról (az értesítés a C(2006)

Részletesebben

16. számú melléklet a 35/2000. (XI. 30.) BM rendelethez

16. számú melléklet a 35/2000. (XI. 30.) BM rendelethez 16. számú melléklet a 35/2000. (XI. 30.) BM rendelethez I. A járművek származás-ellenőrzési nyilvántartásba vételéhez szükséges okmányok 1. A nyilvántartásba vételi eljárás megindítására irányuló kérelem

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, december 21. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, december 21. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. december 21. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2017/0350 (COD) 16012/17 JAVASLAT Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató

Részletesebben

A sok jelzőtábla zavaró. Dr. Debreczeni Gábor előadása

A sok jelzőtábla zavaró. Dr. Debreczeni Gábor előadása A sok jelzőtábla zavaró A jelzőtáblák mérete 4/2001. (I.31.) KöVim rendelet A jellemző méret 450 mm 600 mm 750 mm 900 mm 1000 mm A közlekedő személy segítése A pálya legyen egyszerű, egységes, akadálymentes,

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS RENDELETE

Javaslat A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.1.19. COM(2017) 23 final 2017/0010 (NLE) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv III. mellékletének a HP 14 veszélyességi tulajdonság

Részletesebben

4. 3. 2. 1. 8. 9. 10. 12. A MOL Gold termékkódos kártya leírása: A kártya előlapját ábrázolja a következő kép:

4. 3. 2. 1. 8. 9. 10. 12. A MOL Gold termékkódos kártya leírása: A kártya előlapját ábrázolja a következő kép: A MOL Gold termékkódos kártya leírása: A kártya előlapját ábrázolja a következő kép: 3. 2. 8. 9. 10. 12. 5. 6. 1 7. A szabvány bankkártya-méretű MOL Gold üzemanyagkártyán egy alap fotó látható. A kártya

Részletesebben

Mágocs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete. 20/2008. (XII. 31.) rendeletével módosított. 11/2005. (X. 01.) rendelete

Mágocs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete. 20/2008. (XII. 31.) rendeletével módosított. 11/2005. (X. 01.) rendelete Mágocs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2008. (XII. 31.) rendeletével módosított 11/2005. (X. 01.) rendelete a nagyközség belterületi úthálózatának környezetkímélő rendjéről (a módosításokkal

Részletesebben

Képviselő-testülete. 19/2015.(XII.28.) rendeletével hatályon kívül helyezett. 20/2008. (XII. 31.), 7/2012.(VI.01.) rendeletével módosított

Képviselő-testülete. 19/2015.(XII.28.) rendeletével hatályon kívül helyezett. 20/2008. (XII. 31.), 7/2012.(VI.01.) rendeletével módosított 1 Mágocs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 19/2015.(XII.28.) rendeletével hatályon kívül helyezett 20/2008. (XII. 31.), 7/2012.(VI.01.) rendeletével módosított 11/2005. (X. 01.) rendelete a

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.10.25. COM(2017) 622 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): a 2017., 2018. és 2019. évi kötelezettségvállalásokra, kifizetésekre és

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.9.14. COM(2015) 430 final 2015/0193 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió és a Palaui Köztársaság közötti, a rövid távú tartózkodásra jogosító vízumok alóli

Részletesebben

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ A. MELLÉKLET A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ AZ EGT-MEGÁLLAPODÁSBAN HIVATKOZOTT AZOK A JOGI AKTUSOK, AMELYEKET A 2003. ÁPRILIS 16-I CSATLAKOZÁSI OKMÁNY MÓDOSÍTOTT Az EGT-megállapodás

Részletesebben