TURISZTIKA ISMERETEK
|
|
- Tibor Magyar
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ÉRETTSÉGI VIZSGA október 20. TURISZTIKA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 20. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Turisztika ismeretek írásbeli vizsga 1712
2 Fontos tudnivalók Kedves Vizsgázó! A feladatok megoldásánál ügyeljen a következők betartására: a) A kidolgozást igénylő feladatok megoldását a vizsgaszervező által biztosított pótlapon is végezheti, amennyiben nincs elegendő hely a megoldásra. A pótlapokat sorszámozza és mindegyiken tüntesse fel az azonosító jelét, majd jelölje a kidolgozott feladat sorszámát! b) A feladatokat kék vagy fekete színű tollal oldja meg! Ceruzával írt dolgozat nem fogadható el. c) A feladatok megoldásához íróeszközön és szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológépen kívül más segédeszközt (pl. tankönyv, feladatgyűjtemény stb.) nem használhat. d) A vizsgafeladatok egymástól függetlenek, így bármilyen sorrendben megoldhatja azokat. Javasoljuk, hogy először olvassa végig a példasort, a megoldást az Ön számára egyszerűbb feladatok megválaszolásával kezdje. e) Bizonyos feladatoknál példákat, jellemzőket kérünk, a pontszám ezek számával arányos. Többletpontszám nem adható még akkor sem, ha az elvártnál többet sorolna fel. f) A teszt- és a számítási feladatoknál végzett javítás esetén pontosan jelenjen meg, hogy melyik megoldást hagyta meg! g) Ha a teszt jellegű feladatoknál az összes lehetséges választ megjelöli, akkor nem kap pontot. Ha a javítási-értékelési útmutatóban szereplő megoldások számánál több választ jelöl meg, akkor a többletválaszok számával a pontszámot csökkenteni kell. h) A számítások elvégzésénél ügyeljen a következőkre: A részszámításoknál írja le a kiszámított adat vagy mutató megnevezését, a számítás módját (a matematikai műveletet a rendelkezésre álló adatokkal felírva), a kapott eredményt mértékegységével együtt! Amennyiben ezeket a kijelöléseket nem végzi el, a feladat még akkor sem fogadható el, ha a megoldás egyébként helyes. A kerekítést mindig az adott feladatnál megadottak szerint végezze! A számításokhoz szükséges kiegészítő adatokat (pl. adókulcs) a feladatoknál megtalálja, ezekkel dolgozzon! i) Ügyeljen arra, hogy áttekinthetően és szép, olvasható külalakkal dolgozzon! Sikeres megoldást és jó munkát kívánunk! 1712 írásbeli vizsga 2 / október 20.
3 1. feladat 5 pont Soroljon fel az éttermi munkakörökből ötöt! a). b). c) d) e) 2. feladat 5 pont Rendezze el az alábbi fogalmakat a táblázat megfelelő helyére, csoportosítsa a jellemzőket! A 80-as években jelent meg, Negatív hatások minimalizálása, Árérzékenység, 4S (sun, sea, sand, sex), Jelentős negatív hatások, A turisták létszáma kisebb, A fejlesztések összhangban vannak a terület adottságaival, Turisták nagy létszáma, Közeli úti célok, Típusai pl. a falusi turizmus vagy az ökoturizmus. Tömeg turizmus Alternatív turizmus 3. feladat 5 pont Egészítse ki egy-egy odaillő fogalommal az állításokat! a) A. az állandó lakhelyen kívül, gyógyüdülőben, gyógyszállodában vagy gyógylétesítményben való ideiglenes tartózkodás, melynek célja orvosi gyógymódok alkalmazásával valamilyen meglévő betegség gyógyítása. b) A a foglalkozással vagy hivatással kapcsolatos utazások során végzett szakmai és szabadidős tevékenységek összessége. c) A az az időszakos látogató, aki kevesebb, mint 24 órát tölt el belföldön az adott területen. d) A.. olyan szórakoztatási céllal működő park, amely egy vagy több témán alapuló attrakciók széles körét kínálja, emellett étkezési és vásárlási lehetőségeket biztosít. e) A. a turizmusban résztvevő személyek magatartásainak, továbbá a turizmushoz kapcsolódó gazdasági folyamatok számbavételével és elemzésével foglalkozik írásbeli vizsga 3 / október 20.
4 4. feladat 3 pont Mit jelentenek magyarul az alábbi rövidítések? UNWTO:. MICE:... MSZÉSZ: 5. feladat 5 pont Párosítsa össze a logikailag összeillő fogalmakat! 1. reneszánsz a) Zsolnay kerámia 2. gótika b) Festetics kastély - Keszthely 3. román stílus c) Hunyadi Mátyás 4. barokk d) lőrésszerű ablakok 5. szecesszió e) szárnyasoltár feladat 9 pont Az alábbi ünnepnapok alá írjon be 3-3 azon a napon fogyasztandó hagyományos ételt! Karácsony Húsvét Újév 1712 írásbeli vizsga 4 / október 20.
5 7. feladat 5 pont Olvassa el az alábbi újságcikket és döntse el az állításokról, hogy igazak-e vagy hamisak. Válaszát a megfelelő oszlopba tett X-szel jelölje! Kevés magyar utazik a télből a nyárba (Forrás: ) A lengyelek a legnyitottabbak az új úti célok felfedezésére a magyarokkal és a románokkal összevetve - derült ki a Wizz Tours téli külföldi utazási szokásokat vizsgáló felméréséből. A kutatás Magyarország, Románia és Lengyelország több mint 5000 válaszadójának véleményét tükrözi. A válaszadók több mint 80 százaléka tervez idén télen külföldre utazni, ám a három ország utazási szokásai jócskán különböznek. A magyarok 72%-a jelezte, hogy idei téli utazásakor új úti célt választ, ez az arány a románoknál 71%, míg a lengyeleknél közel 90% - ők tehát a legkalandvágyóbbak. Ez valószínűleg azzal is összefügg, hogy a lengyelekre jellemző leginkább a magányos vagy páros utazás: a válaszadók csaknem 60 százaléka tervezi egyedül vagy párban téli külföldi útját. A gyerekes családokat tekintve a magyarok nem egészen 50%-a utazik csak a gyerekekkel együtt télen. Ezzel szemben a román családok háromnegyede ilyenkor is gyerekkel utazik külföldre. Érdekes párhuzam, hogy a román válaszadókra jellemző a leginkább az is, hogy egyben foglalják le a repülőjegyüket, szállásukat és az utazás egyéb összetevőit: 56 százalékuk jelezte ezt. A magyarok és a lengyelek közel azonos, kétharmados arányban inkább a külön foglalást preferálják. A legnagyobb különbség azonban, hogy míg télből a nyárba utazást a lengyelek és a románok háromnegyede tervez, a magyaroknak csak mintegy 40%-a él ezzel a lehetőséggel. A magyar utazók körében még nem igazán terjedtek el a télből a nyárba, vagy Winter sun néven is ismert utak, pedig a környező országokban is egyre népszerűbbek a Nyugaton már régóta megszokott ilyen típusú utazások mondja Csanálosi István, a felmérést végző Wizz Tours ügyvezető igazgatója. A közép-európai trendek alapján azt mondhatjuk, hogy nálunk is meg fog nőni az érdeklődés a téli nyaralások iránt, különösen, mivel egyre növekszik a korábban egzotikusnak tartott, ma viszont már diszkont légitársasággal is elérhető desztinációk száma. Állítás Igaz Hamis A forrásban említett adatok egy országos reprezentatív felmérésből származnak. Az egyes szolgáltatások külön-külön való foglalása nem jellemző a románokra. A lengyelek inkább családi körben utaznak. A Winter sun utazások népszerűek a magyarok körében. Fapados légitársaságok is repülnek egzotikus célterületre írásbeli vizsga 5 / október 20.
6 8. feladat 6 pont Magyarázza meg az alábbi, turizmusban használt idegen szavak magyar jelentését! check in:.. hostel:.. lobby:.. suite:... F&B:.. Chief Concierge: 9. feladat 3 pont Nevezze meg az alábbiakban látható hungarikumokat! Csak egy választ írjon! 1712 írásbeli vizsga 6 / október 20.
7 10. feladat 6 pont a) Melyik megyéket jelölik a betűk? Nevezze meg a megyeszékhelyüket is! C A B A B C Megye Megyeszékhely b) Nevezzen meg három borvidéket, amelyek a fenti megyék területén találhatók! írásbeli vizsga 7 / október 20.
8 11. feladat 5 pont Egészítse ki az alábbi táblázat adatait! A mellékszámításokat a megadottak alapján végezze el! Az adatokat egész számra kerekítse! Figyeljen a mértékegységek helyes használatára! A Hotel Tölgyfa az alábbi napi adatokkal rendelkezik: Szobatípus Szobák száma (db) Ár (Ft/éj) Napi foglaltság (%) Elérhető bevétel (Ft/nap) Elért bevétel (Ft/nap) Egyágyas % Kétágyas Mennyi az egyágyas szobák részaránya?.. Mellékszámítások: a) Az egyágyas szobák elérhető napi bevétele (Ft):... b) Az egyágyas szobák elért napi bevétele (Ft): c) Kétágyas szobák száma (db): d) A kétágyas szobák foglaltsága (%):... e) Egyágyas szobák részaránya (%): írásbeli vizsga 8 / október 20.
9 12. feladat 3 pont Ön postai úton szeretné önéletrajzát feladni a Kék Tó Wellness Szálloda részére, mely Tóvárosban (irányítószáma 8888) a Kis utca 2. szám alatt található. Címezze meg a mellékelt borítékot és jelölje a postai pecsét (vagy bélyeg) helyét is! Feladónak saját magát írja! 1712 írásbeli vizsga 9 / október 20.
10 13. feladat 9 pont Olvassa el a következő gyakorlati szituációt, majd ennek alapján oldja meg a feladatot! Ön a Borhegyen található Lopótök Vendégház (3333 Borhegy, Ó u. 1. Tel.: 45/ ) rendezvényszervező asszisztense. Feladata a kapcsolattartás különböző szolgáltatókkal és a vendégház népszerűsítése az utasok körében. A Lopótök Vendégház egy érettségi bankett esti rendezvényéhez Önnek kell a szükséges eszközöket, díszeket megrendelnie a party kellékeket forgalmazó Happy Kft-től (4444 Újváros, Álarc u, 12). A banketten várhatóan 35 fő fog megjelenni, ahol mindenki székére egy-egy héliummal töltött lufit szándékoznak kötni, a teremben két ajtóra kérnek díszt, illetve 10 db gömb dekorációt szeretnének felfüggeszteni. A Happy Kft az alábbi ajánlatot küldte a vendégház számára: Megnevezés Ár áfával 1. Lufik vegyes színekben, 25-ös csomagban 180 Ft/db 2. 3 db-os függő gömb dekoráció 2690 Ft/csomag 3. Ajtódekoráció 1990 Ft/db 4. Eldobható hélium palack 50 lufi felfújásához Ft/db Feladat: Foglalja táblázatba a megrendelni kívánt termékeket, mennyiségüket és az értük fizetendő árat számolja ki! A kellékeket a táblázatban szereplő áron kapják. s.sz. Termék megnevezése Igényelt mennyiség Egységár Fizetendő (Ft) Összesen: 1712 írásbeli vizsga 10 / október 20.
11 14. feladat 11 pont Az előző feladatban szereplő adatok felhasználásával írjon üzleti levelet a Happy Kft-nek, melyben megrendeli a szükséges dekorációkat, utal a fizetési feltételekre és a fizetés módjára is. Tartsa be a hivatalos levelezés formai és tartalmi követelményeit! A Happy Kft ügyintézője: Élő Balázs úr, akivel már korábban telefonon egyeztette a megrendelés részleteit (kiszállítás június 10. délelőtt, fizetés készpénzzel a helyszínen). A megrendelni kívánt termékek táblázatát mellékletként jelölje a levélben. A fizetendő összeget betűvel is írja ki! 1712 írásbeli vizsga 11 / október 20.
12 15. feladat 6 pont A Lopótök Vendégház rendezvényszervező asszisztenseként azzal bízták meg Önt, hogy segítsen a piaci helyzet elemzésében, mert a vendégszámot növelni szeretnék a tulajdonosok. Három területre kell koncentrálnia: a külső környezetre, a célcsoportokra és a versenytársakra. Fogalmazza meg röviden, hogy mi lehet a célja ezen területek vizsgálatának! A külső környezet vizsgálatának célja, hogy.. A célcsoportok vizsgálatának célja, hogy.. A versenytársak vizsgálatának célja, hogy. 16. feladat 4 pont A helyi TDM szervezet ígéretet tett Borhegy település ismertségének növelésére. a) Mit jelent a TDM rövidítés?. b) Milyen turisztikai marketing eszközöket javasolna számukra? Említsen négyet!... c) Magyarázza el a PR tevékenység lényegét! írásbeli vizsga 12 / október 20.
13 17. feladat 10 pont A Ribizli Utazási Iroda autóbuszos városlátogatásokat szervez. Az Advent Bécsben c. utazásukról a hazatérő vendégek számára a buszon az utazással kapcsolatos kérdőívet osztottak ki. Tanulmányozza a mellékelt kérdőívet, és a tanultak alapján véleményezze annak tartalmát! 1. Név: RIBIZLI UTAZÁSI IRODA KÉRDŐÍV ADVENT BÉCSBEN 2. Életkor: 3. Legmagasabb iskolai végzettség: 4. Lakcím: 5. Utazott már velünk? 6. Tetszett Bécs? 7. Szimpatikus volt az idegenvezető? 8. Jól végezte a dolgát? 9. Hogy tetszett a busz? Mi a véleménye a gépkocsivezetőről? Van-e valamilyen javaslata a programmal kapcsolatban? 12. Honnan hallott az utazási irodáról? 13. Legközelebb hova utazna velünk? Feladat: Keressen a kérdőívben legalább 5 hibát! A hibásnak tartott kérdés sorszámát írja le és indokolja válaszát! Kérdés sorszáma Indoklás 1712 írásbeli vizsga 13 / október 20.
14 1712 írásbeli vizsga 14 / október 20.
15 1712 írásbeli vizsga 15 / október 20.
16 a feladat pontszám sorszáma maximális elért A turisztikai, a 6. 9 vendéglátás a 7. 5 szálláshelyi, a turizmus 8. 6 marketing és az 9. 3 ügyviteli ismereteket, valamint ezek alkalmazási képességét vizsgáló feladatlap Az írásbeli vizsgarész pontszáma 100 dátum javító tanár Feladatlap pontszáma egész számra kerekítve programba elért beírt dátum dátum javító tanár jegyző 1712 írásbeli vizsga 16 / október 20.
TURISZTIKA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Turisztikai ismeretek középszint 1712 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 20. TURISZTIKA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a vizsgázók
A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 811 01 Vendéglátásszervező-vendéglős
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny. Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR Szakképesítés: SZVK rendelet száma: Komplex írásbeli: Egy vendéglátó üzlet gazdálkodási adatainak
VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 25. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia írásbeli
VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 18. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. október 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
ÉRETTSÉGI VIZSGA október 20. SZOCIÁLIS ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 20. 8:00. Időtartam: 120 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 20. SZOCIÁLIS ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 20. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Szociális
A javítási-értékelési útmutatótól eltérő helyes megoldásokat is el kell fogadni.
A 27/2012. (VIII.27.) NGM rendelet (a 25/2014. (VIII. 26.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése: 35 811 02 Vendéglátó-üzletvezető
EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
A javítási-értékelési útmutatótól eltérő helyes megoldásokat is el kell fogadni.
A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet a 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet által módosított szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 811 01 Vendéglátásszervező
A javítási-értékelési útmutatótól eltérő helyes megoldásokat is el kell fogadni.
A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet a 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet által módosított szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 811 01 Vendéglátásszervező
TURISZTIKA ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 15. TURISZTIKA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 15. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli
KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 23. KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 23. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 26. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 26. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
NYOMDAIPAR ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. NYOMDAIPAR ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Nyomdaipar
A javítási-értékelési útmutatótól eltérő helyes megoldásokat is el kell fogadni.
A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet a 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet által módosított szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 811 01 Vendéglátásszervező
TURISZTIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN
TURISZTIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint A vizsgázó biztosítja szöveges
A javítási-értékelési útmutatótól eltérő helyes megoldásokat is el kell fogadni. A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%.
A 27/2012. (VIII.27.) NGM rendelet (29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése: 35 811 02 Vendéglátó-üzletvezető
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny. Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR MEGOLDÁSA
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR MEGOLDÁSA Szakképesítés: SZVK rendelet száma: Komplex írásbeli: Egy vendéglátó üzlet gazdálkodási
ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 120 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pedagógia
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 24. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
VENDÉGLÁTÓIPAR ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. VENDÉGLÁTÓIPAR ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Vendéglátóipar
ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 19. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 19. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia
VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. február 20. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. február 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
ÉRETTSÉGI VIZSGA október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 18. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia
ÉRETTSÉGI VIZSGA május 16. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 16. 8:00. Időtartam: 120 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 16. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pedagógia
ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 25. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia írásbeli
31 812 01 0000 00 00 Panziós, falusi vendéglátó Panziós, falusi vendéglátó
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
EGÉSZSÉGÜGYI TECHNIKA ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. EGÉSZSÉGÜGYI TECHNIKA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
A javítási-értékelési útmutatótól eltérő helyes megoldásokat is el kell fogadni. A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%.
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet {29/2016. (VIII. 26.) NGM-rendelet által módosított)} szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése: 52 812 01 Szállodai recepciós
KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. október 13. KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 13. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
ÉRETTSÉGI VIZSGA május 23. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 23. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 23. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli vizsga
2018. MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny. Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR. Szakképesítés: Hegesztő
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakma Kiváló Tanulója Verseny Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR Szakképesítés: SZVK rendelet száma: Komplex írásbeli: Gépészeti alapozó feladatok Elérhető pontszám:
VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK
Név:... osztály:... É RETTSÉGI VIZSGA 2008. október 20. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. október 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma
KÖRNYEZETVÉDELEM- VÍZGAZDÁLKODÁS ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. KÖRNYEZETVÉDELEM- VÍZGAZDÁLKODÁS ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
NYOMDAIPAR ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. NYOMDAIPAR ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Nyomdaipar
VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 24. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
VENDÉGLÁTÓIPAR ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 19. VENDÉGLÁTÓIPAR ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 19. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 16. PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 16. 8:00. Időtartam: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 16. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pedagógia
VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 19. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 13. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
A 27/2012. (VIII.27.) NGM rendelet (29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/2012. (VIII.27.) NGM rendelet (29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése: 35 811 02 Vendéglátó-üzletvezető
EGÉSZSÉGÜGYI TECHNIKA ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 15. EGÉSZSÉGÜGYI TECHNIKA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 15. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny. Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakma Kiváló Tanulója Verseny Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR Szakképesítés: SZVK rendelet száma: Komplex írásbeli: Egy adott lakóépület fedélidom szerkesztése,
VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 14. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
TURISZTIKA ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. TURISZTIKA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Turisztika
2018. MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny. Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR MEGOLDÁSA.
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakma Kiváló Tanulója Verseny Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR MEGOLDÁSA Szakképesítés: SZVK rendelet száma: Komplex írásbeli: Kőműves és hidegburkoló munka anyagszükségletének
Épületgépész technikus Fontos tudnivalók!
Tartalom Épületgépész technikus... 2 Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő... 3 Központifűtés és gázhálózat rendzserszerelő... 4 Víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő... 5 Ipari gépész... 6 Gépi forgácsoló...
Versenyző kódja: 33 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny.
54 811 01-2017 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT Szakképesítés: 54 811 01 SZVK rendelet száma: 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet : Egy vendéglátó
Sikeres megoldást és jó munkát kívánunk!
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny. Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR MEGOLDÁSA
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakma Kiváló Tanulója Verseny Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR MEGOLDÁSA Szakképesítés: SZVK rendelet száma: Komplex írásbeli: Egy adott lakóépület fedélidom szerkesztése,
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny. Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR
MGYR KERESKEDELMI ÉS IPRKMR rszágos Szakmai Tanulmányi Verseny Elődöntő KMPLEX ÍRÁSBELI FELDTSR Szakképesítés: SZVK rendelet száma: 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet Komplex írásbeli: Villamosipari és
FAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Faipari
VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK
É RETTSÉGI VIZSGA 2010. október 18. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. október 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK
É RETTSÉGI VIZSGA 2013. október 14. VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. október 14. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
OKTATÁSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. OKTATÁSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
ÉRETTSÉGI VIZSGA október 20. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 20. 8:00. Időtartam: 120 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 20. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 20. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli
Cukrász Cukrász. Kedves Vizsgázó!
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. október 24. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny. Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakma Kiváló Tanulója Verseny Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR Szakképesítés: SZVK rendelet száma: Komplex írásbeli: Munka- balesetvédelem, festő, mázoló, tapétázó
VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 14. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. FÖLDMÉRÉS ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 60 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. FÖLDMÉRÉS ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földmérés
TURISZTIKAI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
TURISZTIKAI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 120 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható
KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 25. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK 2007. május 25. 8:00 EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny. Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakma Kiváló Tanulója Verseny Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR Szakképesítés: SZVK rendelet száma: Komplex írásbeli: Építőipari közös tevékenység; Anyagszükséglet
VENDÉGLÁTÓIPAR ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. VENDÉGLÁTÓIPAR ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 16. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Vendéglátóipar
ÉLELMISZERIPAR ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. ÉLELMISZERIPAR ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny. Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR MEGOLDÁSA
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakma Kiváló Tanulója Verseny Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR MEGOLDÁSA Szakképesítés: SZVK rendelet száma: Komplex írásbeli: Építőipari közös tevékenység; Anyagszükséglet
VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK
É RETTSÉGI VIZSGA 2014. október 13. VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 13. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
Versenyző kódja: 23 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny.
34 582 10-2016 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakma Kiváló Tanulója Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT Szakképesítés: 34 582 10 SZVK rendelet száma: 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet Komplex szakmai
Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 19. 8:00. Időtartam: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 19. PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 19. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli
VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 19. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 19. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. február 20. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. február 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
Versenyző kódja: 31 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny.
34 582 10-2017 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakma Kiváló Tanulója Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT Szakképesítés: 34 582 10 SZVK rendelet száma: 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet : Építőipari közös
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 25. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
Tartalomjegyzék Épületgépész technikus... 3 Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő... 4 Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő...
Tartalomjegyzék Épületgépész technikus... 3 Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő... 4 Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő... 5 Víz-, csatorna- és közmű- rendszerszerelő... 6 Ipari gépész... 7
KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 18. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. október 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 19. 8:00. Időtartam: 120 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 19. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 19. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny. Elődöntő ÍRÁSBELI MEGOLDÁS
34 582 01-2017 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakma Kiváló Tanulója Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI MEGOLDÁS Szakképesítés: 34 582 01 SZVK rendelet száma: 27/2012. (VIII.27.) NGM rendelet : Elérhető pontszám:
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 23. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 23. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
NYOMDAIPAR ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. NYOMDAIPAR ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 16. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Nyomdaipar
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 14. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 14. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
FAIPARI ALAPISMERETEK
E TTSÉGI VIZSGA 2014. október 13. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 13. 14:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 16. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
OKTATÁSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 23. OKTATÁSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 23. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
ÍRÁSBELI FELADAT MEGOLDÁSA
34 582 08-2017 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakma Kiváló Tanulója Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT MEGOLDÁSA Szakképesítés: 34 582 08 SZVK rendelet száma: 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet : munka
KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 19. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 19. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. október 13. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 13. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 23. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 23. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
É RETTSÉGI VIZSGA 2005. október 24. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2005. október 24., 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
A javítási-értékelési útmutatótól eltérő helyes megoldásokat is el kell fogadni. A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%.
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet {29/2016. (VIII. 26.) NGM-rendelet által módosított)} szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése: 52 812 01 Szállodai recepciós
KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. október 13. KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 13. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK
É RETTSÉGI VIZSGA 2006. október 24. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 3. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 3. 8:00 I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Matematika középszint
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 12. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 12. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
Versenyző kódja: 23 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny.
34 582 08-2017 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakma Kiváló Tanulója Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT Szakképesítés: 34 582 08 SZVK rendelet száma: 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet : munka anyagszükségletének
VENDÉGLÁTÓIPAR ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 20. VENDÉGLÁTÓIPAR ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 20. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA