Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság MUNKADOKUMENTUM

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság MUNKADOKUMENTUM"

Átírás

1 EURÓPAI PARLAMENT Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság MUNKADOKUMENTUM az Európai Tengerbiztonsági Ügynökség (EMSA) létrehozásáról szóló 1406/2002/EK rendelet módosításáról Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság Előadó: Knut Fleckenstein DT\ doc PE v01-00 Egyesülve a sokféleségben

2 BEVEZETÉS Az EMSA-t az Erika nevű olajszállító tartályhajó elsüllyedése által okozott szennyezésre válaszul hozták létre. Működését 2003 márciusában kezdte meg. Az alapító rendeletet három alkalommal módosították. E legutóbbi javaslat hosszú távra szóló változásokat kíván bevezetni, még akkor is, ha a jogszabályról szóló tárgyalások több időt vesznek igénybe. A BIZOTTSÁG JAVASLATA A Bizottság javaslata tisztázni kívánja az EMSA jelenlegi feladatait, és ki kívánja terjeszteni annak tevékenységeit a fejlesztés alatt álló területekre. A javaslat az EMSA érdekelt feleivel 2008-ban folytatott konzultáción, egy külső értékelésen, valamint a Bizottság hatásvizsgálatán alapul. A javaslatban tükröződik az EMSA ötéves stratégiája is, amelyet igazgatótanácsa fogadott el (amelyben valamennyi tagállam képviselteti magát). Az EMSA a harmadik tengerbiztonsági csomag végrehajtásának eredményeként már kapott új feladatokat. A javaslat világossá teszi, hogy az EMSA technikai segítséget nyújthat a Bizottságnak és a tagállamoknak az IMO, az ILO és a különböző regionális szervezetekben végzett munkájukban. A jelenleg hatályos rendelet kifejezetten csak a kikötő szerinti illetékes állam hatóságáról szóló párizsi szándéknyilatkozatot (párizsi szándéknyilatkozat) említi meg. A kutatást illetően a jelenleg hatályos rendelet azzal a feladattal ruházza fel az EMSA-t, hogy elemezze a tengerészeti biztonsággal és a tengeri védelemmel, valamint a hajók által okozott szennyezés megelőzésével és elhárításával kapcsolatban végrehajtott kutatási programokat. Az új javaslat tisztázza, hogy az EMSA szakmai tapasztalatait hasznosítva segítséget nyújthat a Bizottságnak a kutatási tevékenységek meghatározásában. Emellett az ilyen projektek elemzésével az EMSA javaslatot tehetne a további lehetséges szabályozási lépésekre. Ez azonban nem vezetne párhuzamossághoz az EU jelenlegi kutatási struktúrái keretében folyó munkában. Harmadik országként csupán Norvégia és Izland vesz részt az EMSA-ban. A Bizottság azt ajánlja, hogy a technikai segítségnyújtás lehetőségét terjesszék ki a csatlakozó országokra, az európai szomszédsági politika partnereire és a párizsi szándéknyilatkozat részes országaira is. Az EMSA különböző operatív szolgálatokat működtet (SafeSeaNet, CleanSeaNet, nagy hatókörű hajóazonosító és nyomon követő rendszer, a THETIS, azaz a kikötő szerinti állam hatósága által végzett ellenőrzés stb.), amelyek jelentős mértékben hozzájárulhatnának az EU politikáihoz, például az alábbiakhoz: Az integrált tengerpolitika keretében végzett tengerfelügyelet integrált megközelítése. Az elképzelés az, hogy összehangolják és átjárhatóvá teszik a különböző felügyeleti rendszereket. Az EMSA szaktudását, rendszereit, alkalmazásait és adatait fel lehetne használni a hajózás tengeri környezetre gyakorolt hatásának (pl. ballasztvíz, tengeri hulladék és víz alatti zaj) értékelésére és elemzésére. Az EMSA több szerződést kötött olajszennyezés eltávolítására alkalmas hajókról magánüzemeltetőkkel, akik vállalják, hogy vészhelyzet esetén rendes tevékenységükről átváltanak a szennyezés elleni beavatkozásra. A Bizottság javaslata tisztázza, hogy ezek a hajók a hajóktól eltérő forrásokból, többek között olajkutakból származó szennyezések ellen is bevethetők. PE v /5 DT\ doc

3 A PARLAMENT KORÁBBI ÁLLÁSPONTJAI A Parlament már kialakította álláspontját az EMSA több további lehetséges feladatával kapcsolatban: A hajók által okozott szennyezésről szóló Wortmann-Kool-jelentés felszólította a Bizottságot a közös európai parti őrség létrehozására. A hajók jelentéstételének alaki szabályairól szóló Sterckx-jelentés megállapította, hogy a határok nélküli európai tengeri szállítási térség megvalósítása szoros együttműködést tett szükségessé a vámszolgálatok, a közegészségügy és a közlekedés terén. Azt is javasolta, hogy a Bizottság mérlegelje, hogy a SafeSeaNet mennyire integrálható a folyami információs rendszerbe. Az integrált tengerpolitikáról szóló Meissner-jelentés sürgette a Bizottságot, hogy terjessze ki az EMSA megbízatását a tengeri létesítmények biztonsági ellenőrzésére és az olajfoltok eltávolítására is. A jelentés úgy ítélte meg, hogy lehetőség van az Európai Tengerbiztonsági Ügynökség sokkal erőteljesebb bevonására a parti területek felügyeletébe, valamint a tagállamok által a tengeri szennyezések szankcionálása érdekében tett erőfeszítések fokozására. A Parlament október 7-i állásfoglalása szerint az EMSA megbízatását a hajókról a parttól távoli berendezésekre is ki kellene terjeszteni; bármely új feladat átruházásának tükröződnie kell az EMSA költségvetésében és személyzetének létszámában. A TANÁCS KORÁBBI ÁLLÁSPONTJAI Hasonlóképpen a Tanács is több lényeges következtetést elfogadott már a témában, különösen december 2 3-án, amikor felkérte a Bizottságot annak értékelésére, hogy miként hasznosíthatók a legjobban a meglévő uniós polgári védelmi, szükséghelyzeti reagálási és tengerbiztonsági eszközök/kapacitások a tengeri kőolaj- és földgázszektorban is. Ugyanezen ülés alkalmával a közlekedési miniszterek kérték a vízi szállítás teljes körű integrálását az EU közlekedési és logisztikai láncába. Támogatták különösen a Bizottság tervét, hogy kísérleti projektet kezdeményez a tagállamok hatóságaival és az EMSA-val együttműködve a»kék övezet«koncepció finomítására. Ez a Tanács március 30-i következtetéseit követte, amely megfelelő intézkedések kidolgozására kérte fel a Bizottságot, amelyek célja az EMSA munkájának erősítése a tagállamoknak és a Bizottságnak nyújtott technikai ás tudományos segítségnyújtás terén. ELSŐ GONDOLATOK A BIZOTTSÁG JAVASLATÁRÓL Fontos megjegyezni, hogy a bizottsági javaslat egyes szempontjai más parlamenti bizottságokat is érintenek. Az érintett bizottsági elnökök közötti levélváltás útján elfogadott megállapodás szerint az olyan kérdésekben, mint a véletlenszerű vagy szándékos tengerszennyezés és az éghajlat-változási politika, az ENVI véleménye mérvadó lesz. A pénzügyi vonatkozásokban ugyanez igaz a BUDG véleményére. Az ESMA már most is tudásközpontként működik, technikai segítségnyújtást biztosítva a tagállamoknak vegyi vészhelyzet esetén. Annak egyértelművé tétele, hogy az olajszennyezés eltávolítására alkalmas meglévő hajók fúrótornyok által okozott tengeri szennyezés esetén is bevethetők, láthatóan eredményes és költséghatékony lehetőséget kínál. Hasonlóképpen az is rendkívül kívánatosnak tűnik, hogy lehetővé tegyék a technikai együttműködést a szomszédos országokkal. Nem sok kétség van afelől, hogy ha szennyezés DT\ doc 3/5 PE v01-00

4 fordul elő például a Földközi-tenger déli részén, akkor az olaj egy része végül eléri az uniós vizeket. Ebben az esetben a megelőzés nyilvánvalóan jobb, mint a helyzet orvoslása. A rendelet kiigazítása annak kifejezett rögzítésével, hogy az EMSA támogathatja a Bizottságot és a tagállamokat az olajszennyezéssel foglalkozó regionális szervezetekben (például a Barcelonai és Helsinki Egyezmény), előnyöket kínál a jogbiztonság és az átláthatóság szempontjából. A TRAN már régóta támogatja az egységes európai tenger koncepciót, amely lehetővé teszi, hogy a tagállamok közötti tengeri áru- és személyszállítás ugyanannyi alaki szabály mellett történjen, mintha arra közúton kerülne sor. Ezzel elkerülhető lenne a verseny olyan torzulása, amely a kevésbé környezetbarát közlekedési módnak kedvez. Az egyszerűsített vámeljárásokban az EMSA forgalommegfigyelő rendszerének igénybevétele fontos hozzájárulás lehetne a határok nélküli európai tengeri térség megteremtéséhez. Az EMSA támogatja a Bizottságot a hajók, az érintett vállalatok és az elismert védelmi szervezetek tengeri biztonsági ellenőrzéseiben. Azonban a kikötők és kikötői létesítmények biztonsági ellenőrzéseit kizárólag a Bizottság ellenőrei látják el. Mivel az alkalmazandó előírásokat mind a hajók, mind pedig a kikötők tekintetében a 725/2004/EK rendelet tartalmazza, az ehhez szükséges tudás is hasonló. Méretgazdaságossághoz vezethet, ha bevonják az EMSA ellenőreit a kikötőkben és kikötői létesítményekben folyó munkába. AZ EMSA TOVÁBBI FELADATAI További megvizsgálandó kérdések: tanúsítás: Az EMSA jelenleg egyedül a Bizottság nevében jár el az elismert szervezetek elismerésére vonatkozó előfeltételek ellenőrzésekor. Ezek az ellenőrzések a nemzetközi egyezményekkel kapcsolatos követelményekre terjednek ki. Ezért szinte pontosan ugyanazokat a kérdéseket tartalmazzák, mint amelyeket a tagállamok értékelnek. Ha az EMSA a tagállamok nevében is elvégezné a szükséges ellenőrzéseket, az méretgazdaságosságot eredményezne. Mindez nem zárná ki kiegészítő nemzeti követelmények előírását. a kikötő szerinti illetékes állam hatósága által végzett ellenőrzés: A párizsi szándéknyilatkozat titkársága koordináló szerepet tölt be az EU-ban, valamint Oroszországban és Kanadában. Különálló szervről van szó, azonban az EMSA jelentős mértékben közreműködik annak munkájában. A feladatok újraelosztása vagy esetleges összevonása jelentős hasznot hozna a hatékonyság terén. olaj- és földgázfúrótornyok: Az EMSA már ellenőrzi, hogy a hajóosztályozó társaságok megfelelnek-e a hajózásra vonatkozó uniós követelményeknek. E társaságok közül néhány tengeri kőolaj- és földgázkitermelő létesítményekkel is dolgozik. A módosított EMSA-rendeletnek ezért a lehető legjobban ki kell használnia az EMSA szakértelmét, hogy támogatni tudja a Bizottságot és a tagállamokat a tengeri kőolaj- és földgázkitermelő létesítményekből származó szennyezés megelőzésében, valamint a kőolaj- és földgázfeltárás és -kitermelés engedélyezésére vonatkozó követelmények és iránymutatások kidolgozásában. A rendeletnek elő kell írnia a meglévő rendszerekre, például a CleanSeaNet-re és az elektronikus észlelési rendszerre háruló fokozottabb szerepet is, és ki kell terjesztenie az EMSA ellenőrzési funkcióit, továbbá meg kell vizsgálnia, hogy mennyire képes függetlenül ellenőrizni az engedélyezést. PE v /5 DT\ doc

5 a tengerészek képzése és képesítése: Az intézményeknek már régóta közös célkitűzése, hogy vonzóbbá tegyék a tengerészeti munkaköröket az uniós polgárok szemében. Az EMSA már támogatást nyújt a Bizottságnak egy hatásvizsgálatban, amely a tengerészeti munkaügyi egyezmény uniós jogszabályon keresztüli végrehajtásával foglalkozik. Alkalmas lenne arra is, hogy támogatást nyújtson a következő tengerészeti szociális csomag végrehajtásában. Mérlegelni lehetne azt is, hogy az EMSA segítse elő a tengerészeti képzési akadémiák hálózatának létrehozását, hogy megosszák a bevált gyakorlatokat és biztosítsák a magas szintű normákat. európai parti őrség: Mivel már most is a tagállamok és a Bizottság rendelkezésére bocsátja szakértelmét, az EMSA jó helyzetben van ahhoz, hogy közreműködjön a Bizottság megvalósíthatósági tanulmányában, amelynek azonosítania kell a költségeket és a hasznot. IRÁNYÍTÁSI SZEMPONTOK Az ügynökségek irányításával foglalkozó intézményközi munkacsoport vizsgálja azt az általános kérdést, hogy nagyobb egységességre van-e szükség az ügynökségekre alkalmazandó rendeletek között. Az időzítéstől függően a munkacsoport következtetéseit be lehetne építeni az EMSA-rendelet felülvizsgálatába. Ahogy azt a Bizottság javaslata is elismeri, az igazgatási tanácsban a tagállamok képviselői esetében összeférhetetlenség merülhet fel, amikor meghatározzák az EMSA felkeresési politikáját, mivel ők rögzítik a saját szervezetük ellenőrzésére alkalmazandó szabályokat. A Bizottság azt javasolja, hogy az Ügynökség ellenőrzési operatív munkamódszereit komitológiai eljárás keretében fogadják el. Emellett figyelembe kell venni, hogy az EU bővítése megváltoztatta a tagállamok és a Bizottság képviselői közötti egyensúlyt. 27 tagállam esetében elméletileg lehetséges, hogy az ügyvezető igazgatót a Bizottság képviselőinek akarata ellenére nevezik ki vagy mentik fel (ez 15 tagállam mellett nem volt lehetséges). KÖLTSÉGVETÉSI VONZATOK Nyilvánvaló, hogy ha a nemzeti közigazgatás helyett az EMSA végzi el a munkát, akkor csökkennek az európai adófizetőkre háruló költségek, és valódi európai hozzáadott érték jön létre. Ezt az EMSA tengeri felügyeleti rendszerei már bizonyították. Az önálló rendszerek létrehozásánál valószínűleg jóval költséghatékonyabb lenne, ha ezeket a rendszereket használnák a más politikai területek számára értékes információk nyújtásához is. Az EMSA további feladatainak reálisan tükröződnie kell a költségvetésében és személyzeti erőforrásaiban. Ellenkező esetben veszélybe kerülne a tengerbiztonság előmozdításával kapcsolatos alapvető funkciója. DT\ doc 5/5 PE v01-00

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, április 8. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, április 8. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. április 8. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2015/0313 (COD) 7645/16 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: Dátum: 2016. április 6. Tárgy: FRONT 160 MAR 109 CODEC 383

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, július 15. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, július 15. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. július 15. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2015/0313 (COD) 10813/16 CODEC 999 FRONT 277 MAR 185 COMIX 494 PE 81 TÁJÉKOZTATÓ Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.12.21. COM(2016) 818 final 2016/0411 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a Közösségben a légi járatok működtetésére vonatkozó közös szabályokról szóló

Részletesebben

***II AJÁNLÁSTERVEZET MÁSODIK OLVASATRA

***II AJÁNLÁSTERVEZET MÁSODIK OLVASATRA EURÓPAI PARLAMENT 2004 2009 Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság 2006/0196(COD) 24.10.2007 ***II AJÁNLÁSTERVEZET MÁSODIK OLVASATRA a Tanács közös álláspontja a 97/67/EK irányelv közösségi postai szolgáltatások

Részletesebben

xxxxx Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS / /EU RENDELETE

xxxxx Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS / /EU RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.10.28. COM(2010) 611 végleges 2010/0303 (COD) xxxxx Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS / /EU RENDELETE az Európai Tengerbiztonsági Ügynökség (EMSA) létrehozásáról

Részletesebben

***I JELENTÉSTERVEZET

***I JELENTÉSTERVEZET EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság 21.6.2012 2012/0049(COD) ***I JELENTÉSTERVEZET az irodai berendezésekre vonatkozó európai uniós energiahatékonysági címkézési programról

Részletesebben

MÁSODIK JELENTÉS TERVEZETE

MÁSODIK JELENTÉS TERVEZETE EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Költségvetési Ellenőrző Bizottság 2013/2241(DEC) 7.7.2014 MÁSODIK JELENTÉS TERVEZETE az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testületének Hivatala 2012-es pénzügyi évre

Részletesebben

TENGERI KÖZLEKEDÉS: KÖZLEKEDÉSI

TENGERI KÖZLEKEDÉS: KÖZLEKEDÉSI TENGERI KÖZLEKEDÉS: KÖZLEKEDÉSI ÉS BIZTONSÁGI SZABÁLYOK Az Európai Unió irányelvei és rendeletei elsősorban az Erika és a Prestige balesetei után elfogadott három jogalkotási csomag az elmúlt néhány évben

Részletesebben

C 304 E/254 Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 304 E/254 Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 304 E/254 Az Európai Unió Hivatalos Lapja P6_TC1-COD(2004)0098 Az Európai Parlament álláspontja, amely első olvasatban 2005. február 23-én került elfogadásra a tagállamok által kiállított tengerészképesítési

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.5.23. COM(2011) 286 végleges A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK az Európai Tengerbiztonsági Ügynökségnek a hajók által okozott szennyezés elleni

Részletesebben

Alkotmányügyi Bizottság JELENTÉSTERVEZET

Alkotmányügyi Bizottság JELENTÉSTERVEZET EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Alkotmányügyi Bizottság 2010/2291(ACI) 2.3.2011 JELENTÉSTERVEZET a közös átláthatósági nyilvántartásról szóló, az Európai Parlament és a Bizottság közötti intézményközi megállapodás

Részletesebben

5125/15 hk/tk/kb 1 DGB 3A LIMITE HU

5125/15 hk/tk/kb 1 DGB 3A LIMITE HU Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. január 12. 5125/15 LIMITE EMPL 4 SOC 6 ECOFIN 15 EDUC 5 FELJEGYZÉS Küldi: az elnökség Címzett: a szociális kérdésekkel foglalkozó munkacsoport Dátum: 2015. január

Részletesebben

VÉLEMÉNYTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2014/0217(COD) a Költségvetési Bizottság részéről

VÉLEMÉNYTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2014/0217(COD) a Költségvetési Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Költségvetési Bizottság 26.11.2014 2014/0217(COD) VÉLEMÉNYTERVEZET a Költségvetési Bizottság részéről az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részére a Bűnüldözési

Részletesebben

MÓDOSÍTÁSOK HU Egyesülve a sokféleségben HU 2009/2230(INI) Véleménytervezet Werner Kuhn (PE v01-00)

MÓDOSÍTÁSOK HU Egyesülve a sokféleségben HU 2009/2230(INI) Véleménytervezet Werner Kuhn (PE v01-00) EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság 2009/2230(INI) 3.3.2010 MÓDOSÍTÁSOK 1-19 Werner Kuhn (PE438.378v01-00) Az Európai Unió balti-tengeri stratégiája és a makrorégiók szerepe

Részletesebben

11917/1/12 REV 1ADD 1 lj/lj/kk 1 DQPG

11917/1/12 REV 1ADD 1 lj/lj/kk 1 DQPG AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2012. október 4. (11.10) (OR. fr) Intézményközi referenciaszám: 2010/0197 (COD) 11917/1/12 REV 1 ADD 1 WTO 244 FDI 20 CODEC 1777 PARLNAT 324 A TANÁCS INDOKOLÁSA Tárgy:

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, október 4. (OR. en) 10090/2/12 REV 2. Intézményközi referenciaszám: 2010/0303 (COD)

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, október 4. (OR. en) 10090/2/12 REV 2. Intézményközi referenciaszám: 2010/0303 (COD) AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2012. október 4. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2010/0303 (COD) 10090/2/12 REV 2 MAR 67 CODEC 1345 PARLNAT 323 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A Tanács

Részletesebben

NEMZETI PARLAMENT INDOKOLT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL

NEMZETI PARLAMENT INDOKOLT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL Európai Parlament 2014-2019 Jogi Bizottság 21.6.2016 NEMZETI PARLAMENT INDOKOLT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL Tárgy: a litván parlament indokolt véleménye a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében

Részletesebben

5865/17 kn/tk/kk 1 DGG 3 A

5865/17 kn/tk/kk 1 DGG 3 A Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. február 10. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0014 (COD) 5865/17 ENT 29 MI 87 CODEC 140 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: az elnökség az Állandó Képviselők Bizottsága/a

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság NAPIRENDTERVEZET. Ülés

EURÓPAI PARLAMENT Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság NAPIRENDTERVEZET. Ülés EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság TRAN(2013)1125_1 OJ\1010074.rtf NAPIRENDTERVEZET Ülés 2013. november 25., hétfő, 15.00 18.00 és 18.00 18.30 (zárt ülés) 2013. november

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.3.4. COM(2016) 113 final 2016/0064 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a 883/2013/EU, Euratom rendeletnek az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF)

Részletesebben

Fejlesztési Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság részére

Fejlesztési Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság részére EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Fejlesztési Bizottság 21.8.2012 2011/0461(COD) VÉLEMÉNYTERVEZET a Fejlesztési Bizottság részéről a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság részére

Részletesebben

10729/16 ADD 1 ktr/pu/ia 1 DGB 2C

10729/16 ADD 1 ktr/pu/ia 1 DGB 2C Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. február 22. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2012/0267 (COD) 10729/16 ADD 1 TERVEZET A TANÁCS INDOKOLÁSA Tárgy: PHARM 44 SAN 285 MI 479 COMPET 403 CODEC 978

Részletesebben

NEMZETI PARLAMENT INDOKOLÁSSAL ELLÁTOTT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL

NEMZETI PARLAMENT INDOKOLÁSSAL ELLÁTOTT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Jogi Bizottság 2.7.2014 NEMZETI PARLAMENT INDOKOLÁSSAL ELLÁTOTT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL Tárgy: a brit alsóháznak indokolással ellátott véleménye a be nem jelentett munkavégzés

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.5.29. COM(2013) 307 final 2013/0159 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottságának a motorkerékpároknak az általuk keltett zaj

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.9.10. COM(2013) 621 final 2013/0303 (COD) C7-0265/13 Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a belvízi hajózás fejlesztését szolgáló közösségi belvízi flottakapacitási

Részletesebben

***I JELENTÉSTERVEZET

***I JELENTÉSTERVEZET EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság 2012/0165(COD) 7.9.2012 ***I JELENTÉSTERVEZET a 2003/17/EK tanácsi határozatnak az alkalmazási időszak meghosszabbítása, az egyik

Részletesebben

III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI

III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI 1 Jogalap Leírás Eljárási szabályok 1 14. cikk Általános gazdasági érdekű szolgáltatások 15. cikk (3) Hozzáférés az uniós intézmények dokumentumaihoz

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, július 26. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, július 26. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. július 26. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0231 (COD) 11483/16 ADD 3 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. július 22. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy:

Részletesebben

13543/17 tk/it/kb 1 DG G 3 B

13543/17 tk/it/kb 1 DG G 3 B Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. október 24. (OR. en) 13543/17 UD 239 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: a Tanács Főtitkársága az Állandó Képviselők Bizottsága/a Tanács Előző dok. sz.: ST 12287/5/17 REV

Részletesebben

valamint AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI ÜGYNÖKSÉGE

valamint AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI ÜGYNÖKSÉGE A NEMEK KÖZÖTTI EGYENLŐSÉG EURÓPAI INTÉZETE valamint AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI ÜGYNÖKSÉGE között létrejött együttműködési megállapodás Preambulum Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) és a Nemek Közötti

Részletesebben

Kulturális és Oktatási Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Kulturális és Oktatási Bizottság részéről. a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részére

Kulturális és Oktatási Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Kulturális és Oktatási Bizottság részéről. a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részére Európai Parlament 2014-2019 Kulturális és Oktatási Bizottság 2015/0278(COD) 10.5.2016 VÉLEMÉNYTERVEZET a Kulturális és Oktatási Bizottság részéről a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részére a

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat A TANÁCS RENDELETE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat A TANÁCS RENDELETE AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 10.2.2005 COM(2005) 36 végleges 2005/0005 (CNS) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a 2792/1999/EK rendeletnek a 2004. évi cunami által sújtott országok részére történő

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT Költségvetési Ellenőrző Bizottság JELENTÉSTERVEZET

EURÓPAI PARLAMENT Költségvetési Ellenőrző Bizottság JELENTÉSTERVEZET EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Költségvetési Ellenőrző Bizottság 22.1.2015 2014/2085(DEC) JELENTÉSTERVEZET az Európai Unió 2013-as pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről,

Részletesebben

*** AJÁNLÁSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2012/0268(NLE) 21.5.2013

*** AJÁNLÁSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2012/0268(NLE) 21.5.2013 EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság 21.5.2013 2012/0268(NLE) *** AJÁNLÁSTERVEZET az Európai Unió és a Zöld-foki Köztársaság közötti, a jogellenesen tartózkodó személyek

Részletesebben

VÉLEMÉNYTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2011/0177(APP) a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság részéről

VÉLEMÉNYTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2011/0177(APP) a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság 17.7.2012 2011/0177(APP) VÉLEMÉNYTERVEZET a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság részéről a Költségvetési Bizottság részére

Részletesebben

A TANÁCS 1998. július 17-i 1572/98/EK RENDELETE az Európai Képzési Alapítvány létrehozásáról szóló 1360/90/EGK rendelet módosításáról

A TANÁCS 1998. július 17-i 1572/98/EK RENDELETE az Európai Képzési Alapítvány létrehozásáról szóló 1360/90/EGK rendelet módosításáról A TANÁCS 1998. július 17-i 1572/98/EK RENDELETE az Európai Képzési Alapítvány létrehozásáról szóló 1360/90/EGK rendelet módosításáról AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA, tekintettel az Európai Közösséget létrehozó

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.5. COM(2014) 338 final 2014/0172 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az OTIF felülvizsgálati bizottságának 25. ülésén a Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezménynek (COTIF)

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019. Fejlesztési Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részére

EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019. Fejlesztési Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részére EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Fejlesztési Bizottság 2014/0059(COD) 7.1.2015 VÉLEMÉNYTERVEZET a Fejlesztési Bizottság részéről a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részére a konfliktusok által érintett és

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. BIZOTTSÁGI KÖZLEMÉNYAZ EURÓPAI PARLAMENTNEK az EK-szerződés 251. cikke (2) bekezdésének második albekezdése alapján

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. BIZOTTSÁGI KÖZLEMÉNYAZ EURÓPAI PARLAMENTNEK az EK-szerződés 251. cikke (2) bekezdésének második albekezdése alapján AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 10.12.2004 COM(2004) 801 végleges 2002/0259 COD BIZOTTSÁGI KÖZLEMÉNYAZ EURÓPAI PARLAMENTNEK az EK-szerződés 251. cikke (2) bekezdésének második albekezdése alapján

Részletesebben

*** AJÁNLÁSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2012/0298(NLE)

*** AJÁNLÁSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2012/0298(NLE) EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Gazdasági és Monetáris Bizottság 26.10.2012 2012/0298(NLE) *** AJÁNLÁSTERVEZET a pénzügyi tranzakciós adó létrehozása területén folytatott megerősített együttműködésre való

Részletesebben

A Régiók Bizottsága véleménye az európai közigazgatások közötti átjárhatósági eszközök (ISA) (2009/C 200/11)

A Régiók Bizottsága véleménye az európai közigazgatások közötti átjárhatósági eszközök (ISA) (2009/C 200/11) C 200/58 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2009.8.25. A Régiók Bizottsága véleménye az európai közigazgatások közötti átjárhatósági eszközök (ISA) (2009/C 200/11) A RÉGIÓK BIZOTTSÁGA üdvözli az előző programoknak

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT Költségvetési Bizottság JELENTÉSTERVEZET

EURÓPAI PARLAMENT Költségvetési Bizottság JELENTÉSTERVEZET EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Költségvetési Bizottság 23.10.2014 2014/2053(BUD) JELENTÉSTERVEZET az Európai Unió 2014-es pénzügyi évre vonatkozó, 4/2014. számú költségvetés-módosítási tervezetéről (III.

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.2.1. COM(2018) 52 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának nyomon követésérés bejelentésére, valamint

Részletesebben

Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért

Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért 2006R1084 HU 01.07.2013 001.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A TANÁCS 1084/2006/EK RENDELETE (2006. július 11.) a

Részletesebben

AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához

AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához 6.3.2019 A8-0435/6 Módosítás 6 Danuta Maria Hübner az Alkotmányügyi Bizottság nevében Jelentés A8-0435/2018 Mercedes Bresso, Rainer Wieland A személyes adatok védelme az európai parlamenti választásokkal

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2018.11.13. COM(2018) 744 final 2018/0385 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az energiahatékonyságról szóló, [az (EU) 2018/XXX irányelvvel módosított]

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, április 28. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, április 28. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. április 28. (OR. en) 7281/1/17 REV 1 ENFOPOL 121 JAI 239 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA a Dán Királyság és az Európai

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2019.5.6. C(2019) 3228 final A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA (2019.5.6.) az egységes európai égbolt légiforgalmi szolgáltatási (ATM) hálózati funkcióiért felelős

Részletesebben

***II AJÁNLÁSTERVEZET MÁSODIK OLVASATRA

***II AJÁNLÁSTERVEZET MÁSODIK OLVASATRA EURÓPAI PARLAMENT 2004 2009 Foglalkoztatási és Szociális Bizottság 2006/0008(COD) 26.1.2009 ***II AJÁNLÁSTERVEZET MÁSODIK OLVASATRA a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS RENDELETE

Javaslat A TANÁCS RENDELETE Ref. Ares(2018)2964154-06/06/2018 EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.5.31. COM(2018) 371 final 2018/0219 (APP) Javaslat A TANÁCS RENDELETE az euró pénzhamisítás elleni védelmét szolgáló csere-, segítségnyújtási

Részletesebben

A LIFE Program és a LIFE Éghajlat-politikai Alprogram bemutatása

A LIFE Program és a LIFE Éghajlat-politikai Alprogram bemutatása A LIFE Program és a LIFE Éghajlat-politikai Alprogram bemutatása Olti Máté osztályvezető I. LIFE Klímapolitikai Tréning 2016. április 28. I. A LIFE Program A LIFE az Európai Unió pénzügyi finanszírozási

Részletesebben

Az integrált városfejlesztés a kohéziós politikai jogszabály tervezetek alapján különös tekintettel az ITI eszközre

Az integrált városfejlesztés a kohéziós politikai jogszabály tervezetek alapján különös tekintettel az ITI eszközre Az integrált városfejlesztés a kohéziós politikai jogszabály tervezetek alapján - 2014-2020 különös tekintettel az ITI eszközre A diák Nicholas Martyn, a DG Regio főigazgatóhelyettesének 2012. március

Részletesebben

8165/16 ek/gu/kk 1 DGE 1A

8165/16 ek/gu/kk 1 DGE 1A Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. április 22. (OR. en) 8165/16 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2016. április 21. Címzett: a delegációk ENV 239 FIN 242 AGRI 200 IND 79 SAN

Részletesebben

***I JELENTÉSTERVEZET

***I JELENTÉSTERVEZET EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság 2015/0005(COD) 3.2.2015 ***I JELENTÉSTERVEZET az Ukrajnának nyújtott makroszintű pénzügyi támogatásról szóló európai parlamenti és tanácsi

Részletesebben

VÉLEMÉNY. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2010/2311(INI) 27.5.2011. a Külügyi Bizottság részéről

VÉLEMÉNY. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2010/2311(INI) 27.5.2011. a Külügyi Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Külügyi Bizottság 27.5.2011 2010/2311(INI) VÉLEMÉNY a Külügyi Bizottság részéről az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részére az EU terrorizmus elleni politikájáról:

Részletesebben

(Vélemények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK BIZOTTSÁG (2008/C 14/10)

(Vélemények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK BIZOTTSÁG (2008/C 14/10) 2008.1.19. C 14/27 V (Vélemények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK BIZOTTSÁG Pályázati felhívás az emberkereskedelemmel foglalkozó szakértői csoport létrehozásáról szóló 2007/675/EK bizottsági határozatra vonatkozóan

Részletesebben

Költségvetési Ellenőrző Bizottság JELENTÉSTERVEZET

Költségvetési Ellenőrző Bizottság JELENTÉSTERVEZET EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Költségvetési Ellenőrző Bizottság 28.1.2013 2012/2189(DEC) JELENTÉSTERVEZET az Európai Unió Szerveinek Fordítóközpontja 2011-es pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására

Részletesebben

A Natura 2000 hálózat jelene, és szerepe az EU 2020-ig szóló biológiai sokféleség stratégiájában

A Natura 2000 hálózat jelene, és szerepe az EU 2020-ig szóló biológiai sokféleség stratégiájában A Natura 2000 hálózat jelene, és szerepe az EU 2020-ig szóló biológiai sokféleség stratégiájában Demeter András, tanácsadó Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóság, Brüsszel A biológiai sokféleség

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Jogi Bizottság 27.5.2011 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE (43/2011) Tárgy: Az Ír Köztársaság képviselőházának (Dáil Éireann) indokolással ellátott véleménye a közös konszolidált

Részletesebben

A HAJÓZÁS HATÓSÁGI ÜGYEI AZ NFM KERETEI KÖZÖTT

A HAJÓZÁS HATÓSÁGI ÜGYEI AZ NFM KERETEI KÖZÖTT A HAJÓZÁS HATÓSÁGI Nemzeti Közlekedési Hatóság ÜGYEI AZ NFM KERETEI KÖZÖTT Bellyei Csaba Hajózási Hatósági Főosztály A HAJÓZÁS HATÓSÁGI ÜGYEI AZ NFM KERETEI KÖZÖTT 382/2016. (XII. 2.) Korm. Rendelet a

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.20. COM(2014) 181 final 2014/0101 (CNS) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a Franciaország tengeren túli megyéiben kivetett octroi de mer egyedi adóról szóló 2004/162/EK határozatnak

Részletesebben

EURÓPAI BIZOTTSÁG MOBILITÁSPOLITIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI FŐIGAZGATÓSÁG

EURÓPAI BIZOTTSÁG MOBILITÁSPOLITIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI FŐIGAZGATÓSÁG EURÓPAI BIZOTTSÁG MOBILITÁSPOLITIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI FŐIGAZGATÓSÁG Brüsszel, 2018. október 23. A 2018. július 5-i közlemény helyébe lép. KÖZLEMÉNY AZ ÉRDEKELT FELEK RÉSZÉRE AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL

Részletesebben

ÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY

ÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY EURÓPAI PARLAMENT 2009-204 Plenárisülés-dokumentum 5.2.204 B7-0000/204 ÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY az eljárási szabályzat 87a. cikkének (3) bekezdése alapján a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2015.5.11.)

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2015.5.11.) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.5.11. C(2015) 3035 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2015.5.11.) az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a méhészeti ágazatban

Részletesebben

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.4.16. COM(2012) 172 final 2012/0085 (COD) C7-00102/12 Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a Bangladesből származó rizs behozataláról HU HU INDOKOLÁS 1.

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.10. COM(2014) 138 final 2014/0078 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a Seychelle-szigetek lobogója alatt közlekedő halászhajók számára az Európai Unió joghatósága alá

Részletesebben

(EGT-vonatkozású szöveg) (2008/C 330 E/02)

(EGT-vonatkozású szöveg) (2008/C 330 E/02) 2008.12.30. C 330 E/7 29/2008/EK KÖZÖS ÁLLÁSPONT a Tanács által 2008. december 9-én elfogadva a hajótulajdonosok tengeri biztosítási kárigényre vonatkozó biztosításáról szóló, -i 2008/ /EK európai parlamenti

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2008. november 18. (OR. en) 11263/4/08 REV 4 ADD 1. Intézményközi referenciaszám: 2007/0163 (COD)

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2008. november 18. (OR. en) 11263/4/08 REV 4 ADD 1. Intézményközi referenciaszám: 2007/0163 (COD) AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2008. november 18. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2007/0163 (COD) 11263/4/08 REV 4 ADD 1 EDUC 173 MED 39 SOC 385 PECOS 16 CODEC 895 A TANÁCS INDOKOLÁSA Tárgy:

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.5.15. COM(2013) 291 final Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapnak az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság

Részletesebben

3. SZÁMÚ KÖLTSÉGVETÉS-MÓDOSÍTÁSI TERVEZET A ÉVI ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉSHEZ

3. SZÁMÚ KÖLTSÉGVETÉS-MÓDOSÍTÁSI TERVEZET A ÉVI ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉSHEZ EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.5.30. COM(2017) 288 final 3. SZÁMÚ KÖLTSÉGVETÉS-MÓDOSÍTÁSI TERVEZET A 2017. ÉVI ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉSHEZ Az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés (IFK) költségvetési

Részletesebben

SZIJÁRTÓ ÁGNES DRS PROJEKTFINANSZÍROZÁSI KONFERENCIA NOVEMBER 12. BUDAPEST

SZIJÁRTÓ ÁGNES DRS PROJEKTFINANSZÍROZÁSI KONFERENCIA NOVEMBER 12. BUDAPEST SZIJÁRTÓ ÁGNES DRS PROJEKTFINANSZÍROZÁSI KONFERENCIA 2018. NOVEMBER 12. BUDAPEST ELŐADÁS TARTALMA I. MI A LIFE PROGRAM? II. KIK ÉS HOGYAN PÁLYÁZHATNAK? III. MILYEN PROJEKTTÉMÁKRA LEHET PÁLYÁZNI? IV. MI

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.12.6. COM(2017) 741 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK az euró pénzhamisítás elleni védelmét szolgáló csere-, segítségnyújtási és képzési

Részletesebben

3.2. Ágazati Operatív Programok

3.2. Ágazati Operatív Programok 3.2. Ágazati Operatív Programok A. Versenyképesség operatív program Irányító Hatóság Gazdasági Minisztérium Közreműködő Szervezetek Ellenőrző Hatóság a Számvevőszék Auditáló Hatósága A pályázók köre: A

Részletesebben

A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2014.11.25.)

A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2014.11.25.) EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2014.11.25. C(2014) 9048 final A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2014.11.25.) a Bizottság főigazgatói, valamint a szervezetek vagy önfoglalkoztató személyek közötti megbeszélésekről

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Ülésdokumentum

EURÓPAI PARLAMENT. Ülésdokumentum EURÓPAI PARLAMENT 2004 Ülésdokumentum 2009 C6-0484/2008 2005/0236(COD) 18/12/2008 Közös álláspont A Tanács 2008. december 9.-én elfogadott KÖZÖS ÁLLÁSPONTJA a lobogó szerinti állammal szembeni követelmények

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.7.1. COM(2016) 437 final 2016/0200 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (CITES)

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT Költségvetési Ellenőrző Bizottság JELENTÉSTERVEZET

EURÓPAI PARLAMENT Költségvetési Ellenőrző Bizottság JELENTÉSTERVEZET EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Költségvetési Ellenőrző Bizottság 28.1.2015 2014/2101(DEC) JELENTÉSTERVEZET az Európai Unió Szerveinek Fordítóközpontja 2013-as pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására

Részletesebben

7051/16 ac/tk/kk 1 DGB 1 A

7051/16 ac/tk/kk 1 DGB 1 A Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. március 23. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2014/0013 (NLE) 7051/16 AGRI 125 AGRIORG 15 FELJEGYZÉS AZ I/A NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: Címzett: a Tanács Főtitkársága

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.3.30. COM(2017) 150 final 2017/0068 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 1306/2013/EU rendeletben meghatározott, a közvetlen kifizetésekre a 2017-es

Részletesebben

Plenárisülés-dokumentum

Plenárisülés-dokumentum EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Plenárisülés-dokumentum 24.3.2014 A7-0242/2014 JELENTÉS az Európai Unió 2012-es pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésrıl, III. szakasz

Részletesebben

IRÁNYMUTATÁS A SZOLGÁLTATÁSOK ÉS LÉTESÍTMÉNYEK MINIMUMLISTÁJÁRÓL EBA/GL/2015/ Iránymutatások

IRÁNYMUTATÁS A SZOLGÁLTATÁSOK ÉS LÉTESÍTMÉNYEK MINIMUMLISTÁJÁRÓL EBA/GL/2015/ Iránymutatások EBA/GL/2015/06 06.08.2015 Iránymutatások a 2014/59/EU irányelv 65. cikkének (5) bekezdése értelmében azon szolgáltatások és létesítmények minimumlistájáról, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az átvevő fél

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 14. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 14. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. október 14. (OR. en) 13231/16 FELJEGYZÉS AZ I/A NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: Címzett: Előző dok. sz.: 12390/16 Tárgy: a Tanács Főtitkársága TRANS 387 ENV 659 REGIO 88

Részletesebben

MÓDOSÍTÁS: 4-16. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2013/0303(COD) 15.1.2014. Jelentéstervezet Corien Wortmann-Kool (PE522.941v01-00)

MÓDOSÍTÁS: 4-16. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2013/0303(COD) 15.1.2014. Jelentéstervezet Corien Wortmann-Kool (PE522.941v01-00) EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság 15.1.2014 2013/0303(COD) MÓDOSÍTÁS: 4-16 Jelentéstervezet Corien Wortmann-Kool (PE522.941v01-00) a belvízi hajózás fejlesztését szolgáló

Részletesebben

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2015. július 16. (OR. en) 2013/0390 (COD) PE-CONS 33/15 SOC 333 EMPL 208 MAR 67 CODEC 749 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 2009.11.30. COM(2009)194 végleges/2 2009/0060 (COD) HELYESBÍTÉS A 2009.04.21-i COM(2009)194 végleges dokumentumot törli és annak helyébe lép. A helyesbítés a

Részletesebben

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság MUNKADOKUMENTUM

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság MUNKADOKUMENTUM EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság 6.7.2012 MUNKADOKUMENTUM a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról

Részletesebben

PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK AZ EU LIFE PROGRAMJÁN BELÜL

PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK AZ EU LIFE PROGRAMJÁN BELÜL PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK AZ EU LIFE PROGRAMJÁN BELÜL NOVÁK JUDIT, SZIJÁRTÓ ÁGNES FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM ÖKOINDUSZTRIA 2017. NOVEMBER 09. LIFE (L'INSTRUMENT FINANCIER POUR L'ENVIRONNEMENT) A környezetvédelem,

Részletesebben

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA, tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre és különösen annak 175.

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA, tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre és különösen annak 175. Fontos jogi nyilatkozat 32003L0035 Hivatalos Lap L 156, 25/06/2003 o. 0017-0025 Az Európai Parlament és a Tanács 2003/35/EK irányelve (2003. május 26.) a környezettel kapcsolatos egyes tervek és programok

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Európai Parlament 2014-2019 Petíciós Bizottság 7.6.2019 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: María Virginia Souto Ganzález spanyol állampolgár által a Cofradía de Pescadores de Barallobre nevében benyújtott

Részletesebben

AZ EGSZB ÉS A NYUGAT-BALKÁN

AZ EGSZB ÉS A NYUGAT-BALKÁN Európai Gazdasági és Szociális Bizottság AZ EGSZB ÉS A NYUGAT-BALKÁN Külkapcsolatok Az EGSZB és a Nyugat-Balkán: kétszintű megközelítés Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) kettős regionális

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.12. COM(2014) 351 final 2014/0179 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió által az EFTA Vegyes Bizottságban az EGT-megállapodás II. mellékletének módosításáról

Részletesebben

6693/17 ktr/ia 1 DGE 2A

6693/17 ktr/ia 1 DGE 2A Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. február 28. (OR. en) 6693/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2017. február 28. Címzett: a delegációk TRANS 82 MAR 47 FIN 142 REGIO 21 ENV

Részletesebben

Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság

Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság Európai Parlament 2014-2019 Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság 14.12.2016 2016/2151(DEC) MÓDOSÍTÁS 1-11 Giovanni La Via (PE592.297v01-00) 2015. évi mentesítés: Az EU általános

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.11.29. COM(2016) 745 final 2016/0368 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 1101/89/EGK rendelet, a 2888/2000/EK rendelet és a 685/2001/EK rendelet

Részletesebben

PannonRIS Folyami Információs Szolgáltatások Magyarországon

PannonRIS Folyami Információs Szolgáltatások Magyarországon RÁDIÓS SEGÉLYHÍVÓ ÉS INFOKOMMUNIKÁCIÓS ORSZÁGOS EGYESÜLET PannonRIS Folyami Információs Szolgáltatások Magyarországon Kovács Csaba Elnökhelyettes Balatonföldvár, 2011.05.12. Témák Bemutatkozás Jogi háttér

Részletesebben

AZ ENERGIAUNIÓRA VONATKOZÓ CSOMAG MELLÉKLET AZ ENERGIAUNIÓ ÜTEMTERVE. a következőhöz:

AZ ENERGIAUNIÓRA VONATKOZÓ CSOMAG MELLÉKLET AZ ENERGIAUNIÓ ÜTEMTERVE. a következőhöz: EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.2.25. COM(2015) 80 final ANNEX 1 AZ ENERGIAUNIÓRA VONATKOZÓ CSOMAG MELLÉKLET AZ ENERGIAUNIÓ ÜTEMTERVE a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.3.22. COM(2016) 159 final 2016/0086 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 1306/2013/EU rendeletben meghatározott, a közvetlen kifizetésekre a 2016-os

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS RENDELETE

Javaslat A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.5.25. COM(2018) 349 final 2018/0181 (CNS) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a jövedéki adók területén való közigazgatási együttműködésről szóló 389/2012/EU rendeletnek az elektronikus

Részletesebben

6811/16 ADD 1 kn/lj/kf 1 DPG

6811/16 ADD 1 kn/lj/kf 1 DPG Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. április 4. (OR. en) 6811/16 ADD 1 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV PV/CONS 11 ENV 143 CLIMA 23 Tárgy: Az Európai Unió Tanácsának 2016. március 4-én Brüsszelben tartott 3452.

Részletesebben

Uniós szintű fellépések Hosszú- és középtávú tervek. Dr. Baranyai Gábor Külügyminisztérium

Uniós szintű fellépések Hosszú- és középtávú tervek. Dr. Baranyai Gábor Külügyminisztérium Uniós szintű fellépések Hosszú- és középtávú tervek Dr. Baranyai Gábor Külügyminisztérium A kibocsátás csökkentés globális feladat A világ átlaghőmérséklet-növekedésének 2 C fok alatt tartása nemzetközileg

Részletesebben