ERSTE JELZÁLOGBANK ZRT. FÉLÉVES JELENTÉSE
|
|
- Elvira Patakiné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ERSTE JELZÁLOGBANK ZRT. FÉLÉVES JELENTÉSE június 30. 1
2 Tartalom 1 BEVEZETÉS A MÉRLEG KIVONATA AZ EREDMÉNYKIMUTATÁS KIVONATA A SAJÁT TŐKE VÁLTOZÁSAINAK KIMUTATÁSA AZ IDŐSZAKRA VONATKOZÓ CASH-FLOW KIMUTATÁS VEZETŐSÉGI JELENTÉS Bevezető Az éves jelentés időszakában az Erste Jelzálogbank Zrt. üzleti teljesítményére, fejlődésére és helyzetére hatással levő fő folyamatok és tényezők Az Erste Jelzálogbank Zrt. üzleti környezete Az Erste Jelzálogbank Zrt. céljai és stratégiája Az Erste Jelzálogbank Zrt. főbb erőforrásai és kockázatai, az ezekkel kapcsolatos változások és bizonytalanságok Az Erste Jelzálogbank Zrt. féléves jelentésének időszakában elért eredményei és kilátásai Az Erste Jelzálogbank Zrt. teljesítmény-mérésének mennyiségi és minőségi mutatói, illetve jelzői
3 1 BEVEZETÉS Az Erste Jelzálogbank Zrt. (továbbiakban: Jelzálogbank) jelen féléves jelentése a tőkepiacról szóló évi CXX. törvény (Tpt.) 54. -ában, valamint a 24/2008. (VIII.15) PM rendeletben foglaltak alapján a nyilvánosan forgalomba hozott értékpapírokkal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség teljesítése céljából készült. A Jelzálogbank a gazdálkodását bemutató, nem auditált főbb mérleg- és eredményszámokat a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Szabályok (International Financial Reporting Standards, IFRS) szerint teszi közzé június 30-i fordulónappal. 3
4 2 A MÉRLEG KIVONATA IFRS szerint Adatok millió Ft-ben Változás Eszközök % Pénzeszközök ,73 Kereskedési célú pénzügyi eszközök ,35 Értékesíthető pénzügyi eszközök 0 0 0,00 Lejáratig tartott pénzügyi eszközök ,45 Követelések hitelintézetekkel szemben ,35 Fedezeti ügyletek 0 0 0,00 Tőkebefektetések 0 0 0,00 Tárgyi eszközök ,07 Immateriális javak ,25 Jelenlegi adó eszközök ,10 Halasztott adó eszközök 0 0 0,00 Eladásra tartott eszközök 0 0 0,00 Egyéb eszközök ,44 Eszközök összesen: ,23 Kötelezettségek Adatok millió Ft-ben Változás % Eredménnyel szemben valós értéken értékeltnek megjelölt pénzügyi kötelezettségek ,53 Amortizált bekerülési értéken értékelt pénzügyi kötelezettségek ,79 - Felvett hitelek ,34 - Kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok ,10 Tényleges adókötelezettség Halasztott adó kötelezettség 0 0 0,00 Egyéb kötelezettség ,32 Kötelezettségek összesen ,37 Saját Tőke Adatok millió Ft-ben Változás % Jegyzett tőke ,00 Jegyzett, de még be nem fizetett tőke (-) - - 0,00 Tőketartalék ,00 a részvény, részesedés névértéke és kibocsátási értéke közötti különbözet (ázsió) ,00 egyéb 0 0 0,00 Általános tartalék ,00 Eredménytartalék (+-) ,19 4
5 Lekötött tartalék - - 0,00 Értékelési tartalék Tárgyévi eredmény (+-) Saját tőke összesen: ,83 Kötelezettségek és saját tőke összesen: ,23 3 AZ EREDMÉNYKIMUTATÁS KIVONATA Eredménykimutatás Adatok millió Ft-ben Változás % Kamat és kamatjellegű bevételek ,3 Kamatráfordítás és kamat jellegű kiadások ,3 Nettó kamatbevétel ,9 Jutalékbevétel ,1 Jutalékráfordítás ,4 Nettó jutalékbevétel Osztalékbevétel 0 0 0,0 Kereskedési céllal tartott pénzügyi eszközökből és kötelezettségekből származó nyereség vagy (-) veszteség, nettó Az eredménnyel szemben valós értéken értékeltnek megjelölt pénzügyi eszközök és kötelezettségek nyeresége vagy (-) vesztesége, nettó Egyéb működési bevétel 1 1 0,0 Egyéb működési ráfordítás ,0 Működési eredmény Értékvesztés vagy értékvesztés visszaírása 0 0 0,0 Nettó pénzügyi működési eredmény Személyi jellegű ráfordítások ,2 Egyéb adminisztrációs költség ,2 Tárgyi eszközök értékcsökkenése Immateriális javak értékcsökkenése ,8 Működési költségek ,6 Adózás előtti eredmény Adókötelezettség ,91 Adózott eredmény
6 4 A SAJÁT TŐKE VÁLTOZÁSAINAK KIMUTATÁSA IFRS szerint Saját tőke Jegyzett tőke Tőketartalék Eredménytartalék Általános tartalék Értékelési tartalék Tárgyévi eredmény Összesen MHUF Egyenleg január 01-én Jegyzett tőke emelés 0 Előző évi adózott eredmény Teljes körű eredmény Tartalék képzés Egyenleg június 30-án Jegyzett tőke emelés Tartalék képzés Teljes körű eredmény Egyenleg december 31-én IFRS áttérési különbözet Egyenleg január 01-én Jegyzett tőke emelés Előző évi adózott eredmény Teljes körű eredmény Egyenleg június 30-án
7 5 AZ IDŐSZAKRA VONATKOZÓ CASH-FLOW KIMUTATÁS A táblázat a teljes évi banki különadót tartalmazza. (IFRS szerinti, nem auditált adatok december 31-re, illetve nem auditált adatok június 30-ra vonatkozóan. Az összehasonlíthatóság érdekében - tekintettel az IFRS átállásra - a cash-flow adatok egyszeri alkalommal a vel és a val záruló féléves időszakra vonatkozóan kerültek kimutatásra.) millió forintban Adózott eredmény Adózott eredmény nem-pénzeszköz korrekciói Értékcsökkenés és amortizáció, értékvesztés képzése és visszaírása, eszköz átértékelés Céltartalék képzése és visszaírása (ideértve a kockázati céltartalékot) és a deviza elszámoláshoz kapcsolódó céltartalékot Eszközök értékesítésének bevételei és ráfordítása 0 0 Egyéb 0 0 Üzleti tevékenység eszközeinek és forrásainak nettó változása a nem-pénzeszköz korrekciók után Kereskedési célú pénzügyi eszközök Értékesíthető pénzügyi eszközök Értékesíthető értékpapírok valós érték változása Lejáratig tartott pénzügyi eszközök 0 0 Hitelintézetekkel szembeni hitelek és követelések Ügyfeleknek nyújtott hitelek és követelések 0 0 Fedezeti célú származékos eszközök 0 0 Üzleti tevékenységből származó egyéb eszközök Kereskedési célú pénzügyi kötelezettségek 0 0 Eredménnyel szemben valós értéken értékelt pénzügyi kötelezettségek Amortizált bekerülési értéken értékelt pénzügyi kötelezettségek Fedezeti célú származékos kötelezettségek 0 0 Üzleti tevékenységből származó egyéb kötelezettségek Üzleti tevékenységből származó pénzeszközváltozás Értékesítés 0 0 Lejáratig tartott pénzügyi eszközök 0 0 Értékesíthető pénzügyi eszközök 0 0 Tárgyi eszközök, immateriális javak és befektetési célú ingatlanok 0 0 Beszerzés 0 0 Lejáratig tartott pénzügyi eszközök 0 0 Értékesíthető pénzügyi eszközök 0 0 Tárgyi eszközök, immateriális javak és befektetési célú ingatlanok Befektetési tevékenységből származó pénzeszközváltozás Tőkeemelés
8 Hátrasorolt kötelezettségek visszafizetése 0 0 Hátrasorolt kötelezettségek növekedése 0 0 Finanszírozási tevékenységből származó pénzeszközváltozás Pénzeszközök nyitó egyenlege Üzleti tevékenységből származó pénzeszközváltozás Befektetési tevékenységből származó pénzeszközváltozás Finanszírozási tevékenységből származó pénzeszközváltozás Pénzeszközök záró egyenlege
9 6 VEZETŐSÉGI JELENTÉS 6.1 Bevezető Az Erste Jelzálogbank Zrt. (székhelye: 1138 Budapest, Népfürdő utca , nyilvántartó cégbíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága; cégjegyzékszáma: ) június 30. napján H-EN-I-589/2016 számon kapta meg tevékenységi engedélyét. Az Erste Jelzálogbank Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (székhelye: 1138 Budapest, Népfürdő u ; nyilvántartó cégbíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága; cégjegyzékszáma: Cg ) 100 %-os tulajdonában áll, az Erste Csoport tagja, az Igazgatóság és a Felügyelőbizottság tagjait az Erste Bank Hungary Zrt. választja meg és menti fel. Az Erste bankcsoport osztrák anyabankja, az Erste Group Bank AG az első osztrák takarékpénztárként 1819-ben jött létre óta a nemzetközi Erste Group Kelet-Európa egyik legnagyobb pénzügyi szolgáltatójává vált, mely 7 országban (Ausztria, Csehország, Szlovákia, Románia, Magyarország, Horvátország és Szerbia) közel munkavállalójával 16,2 millió ügyfelet szolgál ki fiókból álló hálózatában. Az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Jelzálogbank Zrt. tulajdonosa december 31-én millió forint mérlegfőösszeggel rendelkezett, adózott eredménye millió forint volt, ezzel továbbra is a magyar bankpiac meghatározó szereplője. Az Erste Jelzálogbank Zrt. szakosított hitelintézet, tevékenységi köre korlátozott. Az Erste Jelzálogbank Zrt. kizárólag pénzügyi intézmények részére nyújthat pénzügyi szolgáltatást, vagyis tevékenységi (működési) engedélye üzletági korlátozást tartalmaz. A tevékenységi engedélye alapján az Erste Jelzálogbank Zrt. jogosult továbbá ingatlanok forgalmi és hitelbiztosítéki értékének meghatározását üzletszerűen végezni, illetve jogosult kockázatkezelési és likviditási célból származtatott (derivatív) ügyleteket kötni. Az Erste Jelzálogbank Zrt. a nyilvánosan forgalomba hozott értékpapírokkal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség részletes szabályairól szóló 24/2008. (VIII. 15.) PM rendelet alapján féléves jelentés közzétételére kötelezett értékpapír-kibocsátó. A féléves jelentés az Erste Jelzálogbank Zrt június 30-ra vonatkozó, nem auditált, a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Szabályok (IFRS) szerint összeállított féléves mérlege és eredménykimutata alapján készült, a számvitelről szóló évi C. törvény előírásai alapján. A féléves jelentésben az éves beszámoló, így a mérleg és az eredménykimutatás egyes sorai összevontan jelennek meg. 6.2 Az éves jelentés időszakában az Erste Jelzálogbank Zrt. üzleti teljesítményére, fejlődésére és helyzetére hatással levő fő folyamatok és tényezők 2018 első felében folytatódott a dinamikus gazdasági növekedés, a GDP az első és a második negyedévben rendre 4,4, illetve 4,8%-kal bővült az előző év azonos időszakához 9
10 képest. A növekedés hajtóerejét a belső kereslet, azaz az élénkülő lakossági fogyasztás és a dinamikusan bővülő beruházások adták. A lendület a második negyedévben is kitartott, így a 2018-as év egészében várakozásunk szerint 4,3%-kal nőhet a magyar gazdaság. A munkanélküliségi ráta 2018 második negyedévében 3,6%-on állt, az aktivitási ráta 62% fölé nőtt. A feszes munkaerőpiaci környezet a gyors bérkiáramlásban is megmutatkozott: az idei év első hat hónapjában a bruttó bérek átlagosan 11,9%-kal nőttek a nemzetgazdaságban. Az idei évben növekedésnek indult az infláció, az emelkedő ütem elsősorban az alacsony bázisadatoknak és a nemzetközi olajár emelkedésnek tulajdonítható. Ugyanakkor az éves szintű maginflációs mutató továbbra is jóval 3% alatt van. Az elkövetkező hónapokban a maginfláció lassú emelkedését prognosztizáljuk, míg a teljes inflációs mutató valamivel 3% felett stabilizálódhat. Éves átlagban 2018-ra 2,8%-os infláció várunk. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) továbbra is laza monetáris kondíciókat tart fenn januárjától új, nem konvencionális eszközökkel operál a magyar jegybank, az ún. feltétel nélküli IRS tendereken illetve a jelzáloglevél vásárlási programon keresztül próbálja folyamatosan menedzselni a hozamgörbe hosszabb végét is. A monetáris politikai célú IRS tendereket 5 és 10 éves futamidőn összesen 900 milliárd forint keretösszegben hirdette meg az MNB 2018 első kilenc hónapjára. A jelzáloglevél vásárlási program keretein belül augusztus végéig összességében közel 200 Mrd forint értékben vásárolt jelzálogkötvényeket a magyar jegybank. A nem-konvencionális programok esetleges befejezéséről a jelentés lezárásakor nem állt rendelkezésünkre információ, azok továbbra is a monetáris politikai eszköztár részét képezik második negyedévében elsősorban külső hatásoknak köszönhetően emelkedtek a bankközi kamatok, megugrottak a hosszabb oldali hozamok és gyengült a forint árfolyama is. A jegybank azonban - a feltörekvő piacokat érintő kockázati prémium-sokk mellett is egyelőre kitart a laza monetáris politika mellett, amire az inflációs kilátások és az Európai Központ Banktól várt monetáris politika adja a legfőbb indokot. Ugyanakkor a jegybank már hangsúlyozza, hogy a laza monetáris kondíciók fenntartására nem a monetáris politika teljes időhorizontján, azaz 5-8 negyedéven keresztül, hanem várhatóan annál rövidebb ideig lesz lehetőség első félévében folyamatosan élénk volt a háztartási hitelkereslet, az év első öt hónapjában közel 314 milliárd forint összegben helyeztek ki jelzáloghitelt a bankok, ami 36,4 százalékos emelkedés az előző évi bázisidőszakhoz képest második negyedévében 100 milliárd forintot meghaladó mértékben nőtt a háztartások ingatlanhitel-állománya 1 a megelőző negyedévhez képest, az állománynövekedést továbbra is támogatja a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK), illetve segítette az új lakások általános forgalmi adójának ideiglenes, december 31-ig tartó csökkentése is. 1 A háztartások pénzügyi vagyona és a vagyonváltozás összetevői, 10
11 A partnerbankok refinanszírozási igényét részben a lakáshitel-állományuk változása, ezzel összefüggésben a hitelintézetek forint lejárati összhangjának szabályozásáról szóló 20/2015. (VI. 29.) MNB rendelet által előírt jelzáloghitel-finanszírozás megfelelési mutatónak ( JMM ) való megfelelési kötelezettség, részben a hosszú távú hozamkörnyezetre vonatkozó várakozásaik és a kockázati politikájuk határozza meg. A Jelzálogbank a jelentés időszakában folytatta partnerbankjai refinanszírozását, a refinanszírozott állomány és ezzel együtt a Jelzálogbank mérlegfőösszege dinamikusan növekedett. Az Erste Jelzálogbank Zrt. jelzáloglevele március 17. óta A- hitelminősítéssel rendelkezik, a Fitch Ratings Frankfurt/London hitelminősítő intézet március 5-én megerősítette az Erste Jelzálogbank Zrt. jelzálogleveleinek "A-" hitelminősítését pozitív kilátással. A jelzáloglevelekre kiadott hitelminősítés az Erste Jelzálogbank Zrt. kérésére készült. A jelzáloglevelek a minősítés alapján befektetésre ajánlott kategóriába tartoznak, a hitelminősítés segíti a forráshoz jutást. 6.3 Az Erste Jelzálogbank Zrt. üzleti környezete A JMM bevezetése jelentős igényt támasztott a jelzálogbanki refinanszírozás iránt, ami felértékelte a magyarországi jelzálog-hitelintézetek szerepét. A JMM bevezetése a meglévő három jelzálog-hitelintézet mellett életre hívott további két jelzálog-hitelintézetet, a K&H Jelzálogbank Zrt.-t és az Erste Jelzálogbank Zrt.-t. A K&H Jelzálogbank Zrt.-n kívül mind a négy jelzálog-hitelintézet foglalkozik más hitelintézetek refinanszírozásával is. A bankrendszer egészét jellemző jelentős likviditási többlet a jelzáloglevéllel történő forrásbevonás ellenében, a Magyar Nemzeti Bank jelzáloglevél-vásárlási programja a jelzáloglevéllel történő forrásbevonás mellett hat. A jelzáloglevél-kibocsátás mértékét jelenleg elsősorban a JMM szabályozói előírása határozza meg. A gazdasági növekedés és hitelkamatok emelkedése a jövőben keresletet támaszthat a jelzáloglevéllel történő finanszírozás, illetve refinanszírozás iránt. A jegybanki alapkamat december 31. és június 30. között nem változott, maradt 0,9 százalék. 6.4 Az Erste Jelzálogbank Zrt. céljai és stratégiája Az Erste Jelzálogbank Zrt. továbbra is kizárólag Magyarország területén lévő ingatlanon alapított jelzálogjog, illetve önálló zálogjog fedezete mellett nyújtott lakossági jelzáloghiteleket refinanszíroz, ebből következően a refinanszírozást igénylő hitelintézetek is a Magyarországon jelzáloghitelezést végző hitelintézetek közül kerülnek ki. 11
12 Az Erste Jelzálogbank kizárólag refinanszírozást végez, önálló hitelezési tevékenységet nem folytat és hitelportfoliók megvásárlását sem tervezi. Az Erste Jelzálogbank Zrt. továbbra is elkötelezett a piacépítés iránt, jelzáloglevelet elsősorban nyilvános aukciók útján, piaci befektetők számára, több forgalmazóra támaszkodva, a Budapesti Értéktőzsdén keresztül kíván kibocsátani. Az Erste Jelzálogbank Zrt. az Erste bankcsoport részeként, annak stratégiai célkitűzéseivel összhangban hozza meg terveit és döntéseit. 6.5 Az Erste Jelzálogbank Zrt. főbb erőforrásai és kockázatai, az ezekkel kapcsolatos változások és bizonytalanságok Az Erste Jelzálogbank Zrt. szervezeti és működési modellje szerint az alapfeladatok ellátását (jelzáloglevél-kibocsátás, fedezet-nyilvántartás, ingatlan-értékbecslés) a saját munkavállalói segítségével végzi, míg a nem alaptevékenységek kapcsán nagyban támaszkodik az Erste Bank Hungary Zrt. kompetenciáira. Az Erste Jelzálogbank Zrt.-nek június 30.-án 22 fő munkaszerződéses munkavállalója volt, az Erste Bank Hungary Zrt. részéről további 35 fő munkavállaló volt kirendelve a jelzálogbankhoz munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás keretében. Szolgáltatási szerződés keretében a számviteli, bérszámfejtési, informatikai, beszerzési, iratkezelési és üzemeltetési tevékenységek kerültek kiszervezésre az Erste Bank Hungary Zrt.-hez. Az Erste Jelzálogbank Zrt. székhelyét az Erste Bank Hungary Zrt. által is használt székházban (1138 Budapest Népfürdő utca ) bérli, más telephellyel nem rendelkezik. A jelzálog-hitelintézeti vagyonellenőre a beszámoló által lefedett időszakban a Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. volt. Az Erste Jelzálogbank Zrt. forrást elsősorban nyilvános jelzáloglevél-kibocsátás útján gyűjt, az Erste Bank Hungary Zrt. ezen kívül éven belüli, illetve éven túli lejáratú hitelszerződések alapján is tud forrást biztosítani a számára. Az Erste Jelzálogbank Zrt. mint szakosított hitelintézet Magyarország területén levő ingatlan fedezete vagy állami készfizető kezességvállalás biztosítéka mellett nyújt pénzkölcsönt pénzügyi intézmények részére. A Magyarország területén levő ingatlanon alapított jelzálogjoggal biztosított fedezetek (jelzáloghitelek) refinanszírozása refinanszírozási jelzáloghitelek nyújtásán keresztül, illetve önálló zálogjog vásárlásán-visszavásárlásán keresztül történik. Hitelezési kockázat, megújítási kockázat Az Erste Jelzálogbank Zrt. számára kockázatot jelent, hogy refinanszírozott partnerbankjai, illetve esetleges más partnerei nem tesznek eleget a vele szemben fennálló fizetési kötelezettségeiknek. 12
13 Amennyiben a refinanszírozott hitelintézet ügyfele nem tesz eleget a fizetési kötelezettségeinek és a refinanszírozott hitel nem-teljesítővé válik, a refinanszírozott hitelintézet köteles a refinanszírozási jelzáloghitelt visszafizetni az Erste Jelzálogbank Zrt.- nek, illetve köteles az önálló zálogjogot visszavásárolni ez a végrehajtás megindítása miatt egyben üzleti érdeke is a refinanszírozott hitelintézetnek. Az Erste Jelzálogbank Zrt. a partnerbankok által teljesített adatszolgáltatás segítségével követi nyomon a refinanszírozott portfolió minőségére vonatkozó adatokat. Amennyiben a refinanszírozott hitelintézet válik fizetésképtelenné, a refinanszírozott portfolió a törvény erejénél fogva átszáll a jelzálogbankra, és a jelzáloghitel-adósok az értesítést követően a továbbiakban a jelzálogbanknak kötelesek teljesíteni. Az Erste Jelzálogbank Zrt. eszközeinek és forrásainak eltérő lejárati szerkezetéből adódóan piaci forrásoldali megújítási kockázatnak is ki van téve, előfordulhat, hogy a tőkepiacon csak drágábban tud jelzáloglevelet kibocsátani. A hozamkörnyezet volatilitása, illetve a piaci hangulat kedvezőtlen alakulása jelentősen növeli a megújítási kockázatot. A forrásoldali megújítási kockázat az esedékes lejáratokat megelőző visszavásárlásokkal mérsékelhető, illetve az Erste Jelzálogbank Zrt. az eszköz-forrás szerkezet kedvező kialakításával is törekszik a kockázat-semleges pozíció elérésére. Az Erste Jelzálogbank Zrt. nem vezet kereskedési könyvet, ebből eredően kereskedési könyvi kockázata (pozíció-, partner- és nagykockázat) illetve elszámolási kockázata sem keletkezik. Kamatkockázat Az Erste Jelzálogbank Zrt.-nek a működési modelljéből eredően van kamatkockázata: a refinanszírozott jelzáloghitelek részben változó kamatozásúak, míg a kibocsátott jelzáloglevelek fix kamatozásúak. A kamatkockázatok fedezésére első negyedévében az Erste Jelzálogbank Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt.-vel március 29-i értéknappal, összességében 12 milliárd forint névértékű két darab IRS kamatcsere ügyletet kötött a korábban, december 7-i értéknappal már megkötött közel 24 milliárd Ft névértékű IRS kamatcsere ügyletek mellé. Így a nyitott kamatpozícióból eredő kamatkockázatok fedezésére együttesen közel 36 milliárd forint névértékű IRS kötésére került sor. A március 29-i IRS kamatcsere ügyletekkel fedezett jelzálogleveleket az Erste Jelzálogbank Zrt. piaci értéken tartja nyilván. Miközben a bankközi swap hozamgörbe változása ellen a kamatcsere ügyletek fedezetet jelentenek, a jelzáloglevél hozamoknak a BIRS hozamok feletti felára derivatív ügyletekkel nem fedezhető le december 31-e és június 30-a között a piaci értéken nyilvántartott jelzáloglevelek árfolyama csökkent (hozamuk emelkedett), ami 978 millió Ft átértékelési nyereséget jelentett az Erste Jelzálogbank Zrt. számára. Ezzel egyidejűleg a swap-hozamok emelkedése miatt az IRS kamatcsere-ügyleteken 917 millió Ft ráfordítás (nagyrészt átértékelési veszteség) keletkezett. Az Erste Jelzálogbank Zrt. derivatív ügyletet kamatcsere ügyletet kizárólag az Erste Bank Hungary Zrt.-vel köt. 13
14 Devizakockázat Devizakockázattal az Erste Jelzálogbank Zrt. nem szembesül, mivel kizárólag forintban nyújt hitelt, illetve kizárólag forint jelzálogleveleket bocsát ki. Működési kockázat Működési kockázat alatt a nem megfelelően kialakított vagy hibásan végbemenő üzleti folyamatokból, emberi hibákból, rendszerek nem megfelelő működéséből, illetve a külső környezet kedvezőtlen változásából eredő veszteségek bekövetkezésének lehetőségét értjük. Az Erste Jelzálogbank Zrt. a működési kockázatait a belső folyamatok kontrolljával, alternatív folyamatszabályozással, illetve a csoportszintű szabályok szigorú betartásával igyekszik csökkenteni. 6.6 Az Erste Jelzálogbank Zrt. féléves jelentésének időszakában elért eredményei és kilátásai Az Erste Jelzálogbank Zrt. a tevékenységi (működési) engedélye kézhezvételét követően sikeresen kezdte meg partnerbankjai refinanszírozását és a jelzáloglevelek kibocsátását. A beszámoló időszakában két alkalommal került sor nyilvános tőzsdei aukciós forgalomba hozatal útján történő jelzáloglevél-kibocsátásra március 12-én az Erste Jelzálogbank Zrt ,- forint névértékben, 0,68 % átlaghozam mellett bocsátott ki eredeti futamideje szerint 3 éves és 1 hónapos lejáratú jelzáloglevelet (EJBFN21/B), illetve ,- forint névértékben, 2,62 % átlaghozam mellett hozott forgalomba eredeti futamideje szerint 10 éves és 6 hónapos lejáratú jelzáloglevél sorozatot (EJBFN28/A). Mindkét sorozatból első ízben történt kibocsátás. A június 18-i jelzáloglevél-aukció során a Jelzálogbank ,- forint névértékben 5 éves és 4 hónapos eredeti futamidejű jelzáloglevet hozott forgalomba 2,17%-os átlaghozammal (EJBFN23/A), illetve rábocsátás keretében a tízéves jelzáloglevél sorozatból (EJBFN28/A) ,- forint névértékben értékesített 3,48%-os átlaghozam mellett. A nyilvános aukciókon tapasztalható jelentős befektetői érdeklődés, illetve az aukciókon tapasztalt túljegyzés alapján az Erste Jelzálogbank Zrt. továbbra is kedvezőnek ítéli jövőbeni kibocsátási lehetőségeit. 6.7 Az Erste Jelzálogbank Zrt. teljesítmény-mérésének mennyiségi és minőségi mutatói, illetve jelzői Az Erste Jelzálogbank Zrt. a prudens és transzparens működésből eredő alacsonyabb forrásköltséget mindenekelőtt a partnerbankjai számára kívánja biztosítani, olcsóbbá téve ezáltal a forrásszerzést. Ugyanezt a célt szolgálja a hitelminősítés, valamint a többforgalmazós forgalmazói rendszer fenntartása, illetve a nyilvános aukciókon keresztül történő jelzáloglevél-értékesítés, valamint az aktív befektetői kapcsolattartás. 14
15 A jelzáloglevél-finanszírozás forrásköltségének áthárítása a partnerbankokra a refinanszírozási jelzáloghitelek, illetve az önálló zálogjog vásárlások-visszavásárlások árazásán keresztül lehetővé teszi, hogy az Erste Jelzálogbank Zrt. üzleti modellje elsősorban a méltányos működési- és tőkeköltségek megtérítésére fókuszáljon. Az Erste Jelzálogbank Zrt. jövedelmezőségének meghatározó eleme a kamatkülönbözet, amely án 333 millió forint volt. A kapott jutalék- és díjbevételek án 393 millió forint összegben jelentek meg az eredményben. A működési bevételek nettó értéke 446 millió forint volt, melynek jelentős része a kamatkülönbözetből, a saját kibocsátású jelzáloglevél árfolyamkülönbözet-eredményéből, a kamatswap ügyletek átértékelési különbözetéből és a valós értéken értékelt saját kibocsátású jelzáloglevelek átértékelési különbözetéből származott. Az Erste Jelzálogbank Zrt. egyéb igazgatási költségei án 193 millió forint értékben jelentek meg az eredményben. Az Erste Jelzálogbank Zrt. adózás előtti eredménye án 209 millió forint volt. Mutatószámok Saját tőke arányos megtérülés - ROE -9,2% 3,7% Eszközarányos megtérülés - ROA -0,6% 0,2% 15
16 Nyilatkozat Alulírott Kármán András Miklós és Botos András Gábor az Erste Jelzálogbank Zrt. képviseletében nyilatkozunk, hogy a féléves beszámolót független könyvvizsgáló nem vizsgálta. Nyilatkozunk továbbá, hogy a féléves jelentés az alkalmazható számviteli előírások alapján, a legjobb tudásunk szerint készült, illetve a féléves beszámoló valós és megbízható képet ad az Erste Jelzálogbank Zrt. eszközeiről, kötelezettségeiről, pénzügyi helyzetéről, valamint nyereségéről és veszteségéről, továbbá a vezetőségi jelentés megbízható képet ad az Erste Jelzálogbank Zrt. helyzetéről, fejlődéséről és teljesítményéről, ismertetve a pénzügyi év hátralevő hat hónapját érintő főbb kockázatokat és bizonytalansági tényezőket. Budapest, szeptember 10. Kármán András Miklós vezérigazgató, az Igazgatóság elnöke Botos András Gábor vezérigazgató-helyettes, az Igazgatóság tagja Erste Jelzálogbank Zrt. 16
Erste Jelzálogbank Zrt.
Erste Jelzálogbank Zrt. FÉLÉVES JELENTÉS 2017. június 30. 1 Vezetőségi jelentés I. Bevezető Az Erste Jelzálogbank Zrt. (székhelye: 1138 Budapest, Népfürdő utca 24-26., nyilvántartó cégbíróság: Fővárosi
Erste Jelzálogbank Zrt.
Erste Jelzálogbank Zrt. FÉLÉVES JELENTÉS 2017. június 30. 1 Vezetőségi jelentés I. Bevezető Az Erste Jelzálogbank Zrt. (székhelye: 1138 Budapest, Népfürdő utca 24-26., nyilvántartó cégbíróság: Fővárosi
Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai
Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-049/2015 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a
Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai
Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-099/2014 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a
Konszolidált IFRS Millió Ft-ban
Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-031/2017 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a
Közlemény a CIB Bank Zrt évi üzleti évére vonatkozó auditált éves beszámolójáról és konszolidált éves beszámolójáról
Közlemény a CIB Bank Zrt. 2005. évi üzleti évére vonatkozó auditált éves beszámolójáról és konszolidált éves beszámolójáról A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14., cégjegyzék szám: 01-10-041004,
IFRS-eket első alkalommal 2019-től alkalmazó pénzügyi vállalkozás, az ezen típusú EGT-fióktelep
4.melléklet a 36/2018. (XI. 13.) MNB rendelethez A pénzügyi vállalkozás és az ezen típusú EGT-fióktelep felügyeleti jelentése ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA Táblakód Megnevezés Adatszolgáltatásra kötelezettek Gyakoriság
MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK SZERINTI ÉVES BESZÁMOLÓ - MÉRLEG 2014.12.31.
MÉRLEG ESZKÖZÖK (aktívák) adatok millió forintban 2013 2014 1. Pénzeszközök 39,870 459,330 2. Állampapírok 153,646 70,686 a) forgatási célú 92,910 16,462 b) befektetési célú 60,736 54,224 2/A. Állampapírok
OTP BANK NYRT. AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL ELFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ
AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL ELFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ A MÁRCIUS 31-ÉVEL ZÁRULT NEGYEDÉVRŐL TARTALOMJEGYZÉK Az Európai Unió által
A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság 2006. I. félévi gyorsjelentése
A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság 2006. I. félévi gyorsjelentése A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 52. -a alapján a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság az alábbiakban teszi közzé
Az UniCredit Jelzálogbank Zrt évi Éves Gyorsjelentése
Az UniCredit Jelzálogbank Zrt. 2006. évi Éves Gyorsjelentése Az UniCredit Jelzálogbank Zrt. (korábbi cégnév: HVB Jelzálogbank Zrt., továbbiakban: Jelzálogbank) törvényi kötelezettségének eleget téve ezúton
Környe-Bokod Takarékszövetkezet Statisztikai számjel: MÉRLEG év. ESZKÖZÖK (aktívák)
ESZKÖZÖK (aktívák) 1. Pénzeszközök 559 074 586 854 2. Állampapírok 4 900 163 0 5 779 321 a) forgatási célú 4 900 163 5 779 321 b) befektetési célú 0 0 2/A. Állampapírok értékelési különbözete 3. Hitelintézetekkel
A HVB Jelzálogbank Rt. Gyorsjelentése
A HVB Jelzálogbank Rt. Gyorsjelentése A HVB Jelzálogbank Rt. törvényi kötelezettségének eleget téve ezúton tájékoztatja Tisztelt jelzáloglevél tulajdonosait a társaság vezető tisztségviselőiről, tulajdonosi
A HVB Jelzálogbank Rt. Gyorsjelentése
A HVB Jelzálogbank Rt. Gyorsjelentése A HVB Jelzálogbank Rt. (továbbiakban: Jelzálogbank) törvényi kötelezettségének eleget téve ezúton tájékoztatja Tisztelt jelzáloglevél tulajdonosait a társaságnál bekövetkezett
TEVÉKENYSÉGET LEZÁRÓ ÉVES BESZÁMOLÓ
ZALA TAKARÉKSZÖVETKEZET 8900 ZALAEGERSZEG, DÍSZ TÉR 7. Cg.: 20-02-050052 TEVÉKENYSÉGET LEZÁRÓ ÉVES BESZÁMOLÓ 2017. MÉRLEG EREDMÉNYKIMUTATÁS KSH: 10081970-6419-122-20 Cg.: 20-02-050052 Zala Takarékszövetkezet
Az OTP Bank Nyrt évi konszolidált és egyedi éves beszámolójának lényeges adatai
Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-035/2019 Az OTP Bank Nyrt. 2018. évi konszolidált és egyedi éves beszámolójának lényeges adatai A 2013.
Az UniCredit Jelzálogbank Zrt évi Éves Gyorsjelentése
Az UniCredit Jelzálogbank Zrt. 2007. évi Éves Gyorsjelentése Az UniCredit Jelzálogbank Zrt. (továbbiakban: Jelzálogbank) törvényi kötelezettségének eleget téve ezúton tájékoztatja Tisztelt Jelzáloglevél
Az OTP Bank Rt I. félévi összefoglaló nem konszolidált, nem auditált IAS pénzügyi adatai A Bank I. félévi fejlõdése
Az OTP Bank Rt. 2001. I. félévi összefoglaló nem konszolidált, nem auditált IAS pénzügyi adatai Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. elkészítette 2001. június 30-ával zárult félévre vonatkozó
Hitelintézetek beszámolási kötelezettsége
MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI K A R Ü Z L E T I I N F O R M Á C I Ó G A Z D Á L KO D Á S I É S M Ó D S Z E R TA N I I N T É Z E T S Z Á M V I T E L I N T É Z E T I TA N S Z É K Hitelintézetek beszámolási
Környe-Bokod Takarékszövetkezet Statisztikai számjel: 10044874-6419-122-11. MÉRLEG 2014. év. ESZKÖZÖK (aktívák)
ESZKÖZÖK (aktívák) 1. Pénzeszközök 251 412 559 074 2. Állampapírok 6 846 664 0 4 900 163 a) forgatási célú 6 846 664 4 900 163 b) befektetési célú 0 0 2/A. Állampapírok értékelési különbözete 3. Hitelintézetekkel
ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK RT.
ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK RT. AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL ELFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ A MÁRCIUS 31-ÉVEL ZÁRULT
KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT.
KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT. 2017. FÉLÉVES JELENTÉS Jóváhagyta a Kulcs-Soft Számítástechnika Nyrt. igazgatósága 2017. augusztus 24-én Vezetőségi jelentés 2017. 1. félév működésének főbb jellemzői:
EREDMÉNYKIMUTATÁS I. (függőleges tagolás)
EREDMÉNYKIMUTATÁS I. (függőleges tagolás) A tétel megnevezése Az előző év év(ek) Tárgyév a b d 01. 1. Kapott kamatok és kamatjellegű bevételek 2 960 398 3 526 440 02. a) rögzített kamatozású hitelviszonyt
MÉRLEG. KSH: 10047808-6419-122-05 Cg.:05-02-000250 Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet
MÉRLEG adatok: ezer Ft-ban S.sz. M e g n e v e z é s 2013.év 2014.év a. b. d. d. ESZKÖZÖK ( AKTÍVÁK ) 01. 1.Pénzeszközök 634 459 587 900 02. 2.Állampapírok 1 959 141 1 928 700 03. a) forgatási célú 1 856
KÖZLEMÉNY KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ
KÖZLEMÉNY Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Részvénytársaság /1132 Budapest, Váci út 20./ ezúton tájékoztatja a tisztelt befektetőket, hogy a 2006. március 7-én közzétett, a Társaság 2006. április 21-ére
Féléves jelentés MARACANA Tőkevédett Származtatott Zártvégű Befektetési Alap
Féléves jelentés 2013 DIALÓG MARACANA Tőkevédett Származtatott Zártvégű Befektetési Alap PSZÁF lajstromszám: 1112-234 PSZÁF engedélyszám: KE-III-413/2010 ISIN kód: HU0000709464 Általános adatok: Az Alap
Az UniCredit Jelzálogbank Zrt évi Féléves Jelentése
Az UniCredit Jelzálogbank Zrt. 2008. évi Féléves Jelentése Az UniCredit Jelzálogbank Zrt. törvényi kötelezettségének eleget téve ezúton tájékoztatja Tisztelt Jelzáloglevél Tulajdonosait a Társaságnál bekövetkezett
E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V Á K
KSH: 10045916-6419-122-16 Cg.: 16-02-001531 Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet MÉRLEG adatok: ezer Ft-ban S.sz. M e g n e v e z és 2015.év 2016.év a. b. c. d. E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V Á K
Mérleg Eszköz Forrás
Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. elkészítette 2001. június 30-ával zárult félévre vonatkozó Nemzetközi Számviteli Standardok szerinti konszolidált, nem auditált beszámolóját. A következõkben
ALAPTÁJÉKOZTATÓK ERSTE BANK HUNGARY ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
ALAPTÁJÉKOZTATÓK AZ ERSTE BANK HUNGARY ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2018 2019. ÉVI EGYSZÁZ MILLIÁRD FORINT EGYÜTTES KERETÖSSZEGŰ KÖTVÉNYPROGRAMJÁRÓL 1. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTÉSE KIBOCSÁTÓ: ERSTE BANK HUNGARY
ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK RT.
ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK RT. NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ A MÁRCIUS 31-ÉVEL ZÁRULT NEGYEDÉVRŐL Budapest, május 13.
KSH:10047808641912205. Cg.: 0502000250 Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet MÉRLEG
KSH:10047808641912205 Cg.: 0502000250 Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet MÉRLEG adatok: ezer Ft-ban S.sz. Megnevezés 2012.év 2013.év a. b. c. d. E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V Á K ) 01 1.Pénzeszközök 490
Az UniCredit Jelzálogbank Zrt évi Féléves Gyorsjelentése
Az UniCredit Jelzálogbank Zrt. 2007. évi Féléves Gyorsjelentése Az UniCredit Jelzálogbank Zrt. törvényi kötelezettségének eleget téve ezúton tájékoztatja Tisztelt Jelzáloglevél Tulajdonosait a társaságnál
1. oldal, összesen: 5
ESZKÖZÖK (aktívák) 1 1. PÉNZESZKÖZÖK 473 635 318 759 2 2. ÁLLAMPAPÍROK 1 985 891 1 884 555 3 a) Forgatási célú 101 336 599 251 4 b) Befektetési célú 1 884 555 1 285 304 5 2/A ÁLLAMPAPÍROK ÉRTÉKELÉSI KÜLÖNBÖZETE
ESZKÖZÖK TERVEZÉSE millió Ft-ban 2014-12-31 2015-12-31 1. Pénzeszközök 410 420 MTB-nél lévő elszámolási számla
ESZKÖZÖK TERVEZÉSE millió Ft-ban 214-12-31 215-12-31 1. Pénzeszközök 41 42 MTB-nél lévő elszámolási számla 22 23 pénztár és egyéb elszámolási számlák 19 19 2. Értékpapírok Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
A HVB JELZÁLOGBANK ZRT. FÉLÉVES GYORSJELENTÉSE 2006.
A HVB JELZÁLOGBANK ZRT. FÉLÉVES GYORSJELENTÉSE 2006. A HVB Jelzálogbank Zrt. Gyorsjelentése A HVB Jelzálogbank Zrt. (továbbiakban: Jelzálogbank) törvényi kötelezettségének eleget téve ezúton tájékoztatja
Az OTP Bank Nyrt évi konszolidált és egyedi éves beszámolójának lényeges adatai
Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-034/2018 Az OTP Bank Nyrt. 2017. évi konszolidált és egyedi éves beszámolójának lényeges adatai A 2013.
Féléves jelentés 2016
Féléves jelentés 2016 Konszolidált eredménykimutatás IFRS konszolidált, nem auditált eredménykimutatás (millió forintban) 2016. 2015. Változás %-ban Kamat- és kamatjellegû bevételek 29.102 35.616-18,29%
Konszolidált Éves Beszámoló
Budapest Bank Rt. és leányvállalatai Konszolidált Éves Beszámoló 2001. december 31. Budapest, 2002. április 26. Richard Pelly a vállalkozás vezetoje KONSZOLIDÁLT MÉRLEG Eszközök (aktívák) 2001. Adatok
AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Mérleg 2013.05.07-2013.12.31
AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság Mérleg 2013.05.07-2013.12.31 Cégnév: AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. Székhely: 1091 Budapest, Üllői út 1. Cégjegyzékszám:
Éves Beszámoló. Budapest Bank Rt december 31. Budapest Bank Rt. Budapest Bank Csoport. Budapest, március 24.
Budapest Bank Csoport Budapest Bank Rt. Éves Beszámoló 2002. december 31. Budapest, 2003. március 24. Richard Pelly a vállalkozás vezetoje Budapest Bank Csoport Statisztikai számjel: 10196445652111401
MAGYAR VIDÉK HITELSZÖVETKEZET V.A.
MAGYAR VIDÉK HITELSZÖVETKEZET V.A. Székhely: 7623 Pécs, Köztársaság tér 2. Adószám: 11017897-2-02 KSH: 11017897-6419-122-02 Cg.: 02-02-060334 Honlap: www.mvhsz.hu ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a Magyar Vidék
AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság MÉRLEG
AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság MÉRLEG 2017.01.01-2017.12.31 Cégnév: AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. Székhely: 1091 Budapest, Üllői út 1. Cégjegyzékszám:
OTP BANK NYRT. AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL ELFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ
AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL ELFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ A 2007. JÚNIUS 30-ÁVAL ZÁRULT FÉLÉVRŐL TARTALOMJEGYZÉK Az Európai Unió
www.szamviteltanar.hu
ÉVES BESZÁMOLÓ - MÉRLEG A változat Eszközök (aktívák) 200X. december 31. adatok E Ft-ban Sorszám A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) módosításai Tárgyév a b c d e 1 A. Befektetett eszközök 2 I. IMMATERIÁLIS
KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ AZ EU ÁLTAL BEFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK (IFRS-ek) SZERINT
WABERER'S International ZRt. 2012-2014. évi KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ AZ EU ÁLTAL BEFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK (IFRS-ek) SZERINT a vállalkozás vezetője (képviselője) WABERER'S International
Környe-Bokod Takarékszövetkezet Statisztikai számjel: 10044874-6419-122-11. MÉRLEG 2010. év. ESZKÖZÖK (aktívák)
ESZKÖZÖK (aktívák) 1. Pénzeszközök 159 267 192 484 2. Állampapírok 4 310 515 0 4 762 679 a) forgatási célú 4 257 225 4 709 389 b) befektetési célú 53 290 53 290 2/A. Állampapírok értékelési különbözete
MÉRLEG MÉRLEG KSH:10045916-6512-122-16. Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet. Cg.:16-02-001531
MÉRLEG KSH:10045916-6512-122-16 Cg.:16-02-001531 Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet MÉRLEG adatok: ezer Ft-ban S.sz. M e g n e v e z és 2012.év 2013.év a. b. c. d. E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V
OTP BANK NYRT. AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL BEFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI SZŰKÍTETT PÉNZÜGYI KIMUTATÁSOK
OTP BANK NYRT. AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL BEFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI SZŰKÍTETT PÉNZÜGYI KIMUTATÁSOK A 2018. MÁRCIUS 31-ÉVEL ZÁRULT NEGYEDÉVRŐL TARTALOMJEGYZÉK
közötti időszakról szóló ÉVES BESZÁMOLÓ
22700368-3523-113-01 A vállalkozás megnevezése: A vállalkozás címe, telefonszáma: 1031 Budapest, Nánási út 5-7. B-325. 2016.01.01-2016.12.31 közötti időszakról szóló ÉVES BESZÁMOLÓ Kelt: Budapest, 2017.04.25
ESZKÖZÖK (aktívák) adatok: eft-ban
a b d év(ek) Tárgyév 1. 1. Pénzeszközök 330 467 424 480 2. 2. Állampapírok 3 252 644 1 518 911 3. a) forgatási célú 2 432 556 0 4. b) befektetési célú 820 088 1 518 911 5. 2/A. Állampapírok értékelési
E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V Á K
KSH: 10043691641912205 Cg.: 05-02-000266 Ricse és Vidéke Takarékszövetkezet MÉRLEG adatok: ezer Ft-ban S.sz. M e g n e v e z és 2013.év 2014.év a. b. c. d. E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V Á K ) 01 1.Pénzeszközök
KSH: 10043897 6419 122 06 Cg.: 06-02-000014 PILLÉR Takarékszövetkezet
KSH: 10043897 6419 122 06 Cg.: 06-02-000014 PILLÉR Takarékszövetkezet MÉRLEG adatok: ezer Ft-ban S.sz. M e g n e v e z és 2009.év 2010.év a. b. c. d. E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V Á K ) 01 1.Pénzeszközök
ESZKÖZÖK (aktívák) Kis-Rába menti Takarékszövetkezet KSH: Cg.: adatok: eft-ban. Kelt: Beled, május 27.
ESZKÖZÖK (aktívák) 1. 1. Pénzeszközök 483 354 472 191 2. 2. Állampapírok 3 306 900 3 426 160 3. a) forgatási célú 148 546 210 247 4. b) befektetési célú 3 158 354 3 215 913 5. 2/A. Állampapírok értékelési
OTP BANK NYRT. AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL ELFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ
AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL ELFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ A MÁRCIUS 31-ÉVEL ZÁRULT NEGYEDÉVRŐL TARTALOMJEGYZÉK Az Európai Unió által
Dél-Zalai Egyesült TAKARÉKSZÖVETKEZET 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 21. Záró mérleg
Dél-Zalai Egyesült TAKARÉKSZÖVETKEZET 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 21 Záró mérleg 2016.09.30.... 1 KSH:10046539 6419 122 20 Cg.:20-02-050049 Dél-Zalai Egyesült Takarékszövetkezet MÉRLEG Eszközök (aktívák)
2005. I. FÉLÉVI BESZÁMOLÓ. (Nemzetközi Számviteli Szabályok, IFRS)
2005. I. FÉLÉVI BESZÁMOLÓ (Nemzetközi Számviteli Szabályok, IFRS) Főbb mutatószámok (Nem konszolidált, IFRS) (millió forint) év 2005. Mérlegfőösszeg 1 358 504 1 459 666 1 612 230 Ügyfélhitelek, nettó 915
Féléves jelentés 2015. MARACANA Tőkevédett Származtatott Zártvégű Befektetési Alap
Féléves jelentés 2015 DIALÓG MARACANA Tőkevédett Származtatott Zártvégű Befektetési Alap MNB lajstromszám: 1112-234 MNB engedélyszám: KE-III-413/2010 ISIN kód: HU0000709464 A Féléves jelentés a kollektív
MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK SZERINTI ÉVES BESZÁMOLÓ MÉRLEG 2014.12.31. HATVAN ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET
MÉRLEG 2014.12.31 Hatvan, 2015. március 26... Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet Juhász Ferenc Turányikné Borsik Éva elnök ügyvezető ügyvezető igazgató MÉRLEG adatok: ezer Ft-ban S.sz. M e g n e v e z
Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezet év. ESZKÖZÖK (aktívák)
a b d 1. 1. Pénzeszközök 293 670 351 190 2. 2. Állampapírok 2 861 578 2 205 456 3. a) forgatási célú 1 975 694 1 693 376 4. b) befektetési célú 885 884 512 080 5. 2/A. Állampapírok értékelési különbözete
ESZKÖZÖK (aktívák) A tétel megnevezése Az előző év Tárgyév
KSH: 10044276-6419-122-08 Cg. 08-02-000916 Sorszám ESZKÖZÖK (aktívák) A tétel megnevezése Az előző év Tárgyév a b c d 1. 1. Pénzeszközök 1 938 211 1 686 753 2. 2. Állampapírok 14 542 341 16 807 748 3.
5. Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, beleértve a rögzített kamatozásúakat is
KSH: 10044427641912209 Cg.: 09-02-000061 Biharkeresztesi Takarékszövetkezet ZÁRÓMÉRLEG adatok: ezer Ft-ban Sor szám M e g n e v e z és 2010. év 2011. év a. b. c. d. E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V Á K ) 01
Bankmérleg jellegzetességei
Bankmérleg jellegzetességei Befektetési társaság és hagyományos kereskedelmi bank tételek együtt Likviditási sorrend Eszközöknél-kötelezettségeknél csoportosítás módja: Jövedelemtulajdonos Lejárat Befektetés
2011.01.01-2011.06.30. Befektetői kapcsolattartó: Nemes Attila, IT elnök. TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
Társaság neve: TvNetwork Nyrt. Telefon: 890-2001 Társaság címe: 1138 Bp., Váci út 168/A Telefax: 890-1590 Ágazati besorolás: Távközlés E-mail cím: tozsde@tvnetwork.hu Beszámolási időszak: 2011.01.01-2011.06.30.
ESZKÖZÖK (aktívák) KSH: Cg.: adatok: eft-ban. Kelt, Lövő, Április 28.
a b d 1. 1. Pénzeszközök 390.477 444.835 2. 2. Állampapírok 3.344.645 3.316.016 3. a) forgatási célú 3.286.315 3.257.686 4. b) befektetési célú 58.330 58.330 5. 2/A. Állampapírok értékelési különbözete
Hungarian Interim Management Kft. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ. 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31.
1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31. "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) Sor- A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) Tárgyév 01.
Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezet év. ESZKÖZÖK (aktívák)
ESZKÖZÖK (aktívák) A tétel megnevezése Az előző év év(ek) Tárgyév a b d 1. 1. Pénzeszközök 2. 2. Állampapírok 3. a) forgatási célú 4. b) befektetési célú 5. 2/A. Állampapírok értékelési különbözete 6.
ESZKÖZÖK (aktívák) KSH: Cg.: adatok: eft-ban. Kelt: május 25. a beszámoló aláírására jogosult személy(ek)
a b d 1. 1. Pénzeszközök 135 037 207 503 2. 2. Állampapírok 1 614 700 2 441 438 3. a) forgatási célú 655 666 1 150 076 4. b) befektetési célú 959 034 1 291 362 5. 2/A. Állampapírok értékelési különbözete
Éves Beszámoló. A vállalkozás címe: 3532 Miskolc, Nemzetőr u 20. "A" változat
A vállalkozás neve: A vállalkozás címe: 3532 Miskolc, Nemzetőr u 20. Éves Beszámoló Beszámolási időszak: 2005. január 1. - Előző időszak: 2004. január 1. - 2004. december 31. Beszámoló készítés oka: Normál,
Féléves jelentés 2015
Féléves jelentés 2015 Konszolidált eredménykimutatás IFRS konszolidált, nem auditált eredménykimutatás (millió forintban) 2015. 2014. Változás %-ban Kamat- és kamatjellegû bevételek 35.616 42.658-16,51%
E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V Á K
Adószám:10044465-1-09 Cégjegyzékszám:09-02-000180 Hajdúdorog és Vidéke Takarékszövetkezet MÉRLEG adatok: ezer Ft-ban S.s z. M e g n e v e z és 2013.év 2014.év a. b. c. d. E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V Á
HAJDÚ TAKARÉK Takarékszövetkezet 4026 Debrecen, Bethlen u Cg.: MÉRLEG 2010.
HAJDÚ TAKARÉK Takarékszövetkezet 4026 Debrecen, Bethlen u. 10-12. Cg.: 09-02-000644 MÉRLEG 2010. KSH: 13975410641912209 Cg.: 09-02-000644 HAJDÚ TAKARÉK Takarékszövetkezet MÉRLEG adatok: ezer Ft-ban E S
MÉRLEG KSH: Cg.: DRB Dél-Dunántúli Regionális bank ZRt.
MÉRLEG KSH: 14819131-6919-2 Cg.: 02-10-060351 DRB Dél-Dunántúli Regionális bank ZRt. MÉRLEG adatok: ezer Ft-ban S.sz. M e g n e v e z és 2012.év 2013.év a. b. c. d. E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V Á K ) 01
Statisztikai számjel Cégjegyzék száma. KELER Zrt. Hitelintézeti MÉRLEG ESZKÖZÖK (aktívák)
Hitelintézeti MÉRLEG ESZKÖZÖK (aktívák) 1. 1. Pénzeszközök (MNB nostro + MNB betét) 64 841 0 17 350 2. 2. Állampapírok (3.+4. sorok) 71 841 0 60 142 3. a) forgatási célú (MÁK + DKJ) 71 841 0 60 142 4.
K&H negatív is pozitív tőkevédett származtatott zártvégű alap. 2014.évi Féléves beszámoló Beszámolási időszak: 2014.01.01-2014.06.30.
K&H negatív is pozitív tőkevédett származtatott zártvégű alap 214.évi Féléves beszámoló Beszámolási időszak: 214.1.1-214.6.3. 213. EREDMÉNYKIMUTATÁS (eft) 5.13-12.31. I. Pénzügyi műveletek bevételei 46
Kiegészítő melléklet
Adószám: Törvényszék: Bejegyző határozat száma: Nyilvántartási szám: 18191705-1-42 01 Fővárosi Törvényszék PK 60540 /2006/ 01/ / Barankovics István Alapítvány 1078 Budapest, István utca 44 2012 Fordulónap:
OTP BANK NYRT. AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL ELFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ
OTP BANK NYRT. AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL ELFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ A 2016. SZEPTEMBER 30-ÁVAL ZÁRULT I-III. NEGYEDÉVRŐL TARTALOMJEGYZÉK
K&H gyógyszeripari 2 származtatott zártvégű alap
K&H gyógyszeripari 2 származtatott zártvégű alap 216.évi Féléves beszámoló Beszámolási időszak: 216.1.1-216.6.3. 215. EREDMÉNYKIMUTATÁS (eft) 1.27-12.31. I. Pénzügyi műveletek bevételei 24 698 II. Pénzügyi
MÉRLEG adatok: ezer Ft-ban S.sz. M e g n e v e z és 2009.év 2010.év a. b. c. d. E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V Á K ) 01 1.
KSH: 10117066-6419-122-14 Cg.: 14-02-000327 Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet MÉRLEG adatok: ezer Ft-ban S.sz. M e g n e v e z és 2009.év 2010.év a. b. c. d. E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V Á K ) 01 1.Pénzeszközök
I. AZ ERSTE GROUP EREDMÉNYKIMUTATÁSA (IFRS SZERINT) II. RÖVIDÍTETT TELJESKÖRŰ ERDMÉNYKIMUTATÁS
I. AZ ERSTE GROUP EREDMÉNYKIMUTATÁSA (IFRS SZERINT) január január Változás Nettó kamatbevétel 2431,2 2651,7-8,3% Hitelek és előlegek kockázati céltartaléka -831,8-981,8-15,3% Nettó díj- jutalékbevétel
ESZKÖZÖK (aktívák) KSH: Cg.: adatok: eft-ban. Kelt május oldal, összesen: 6
a b d 1. 1. Pénzeszközök 207 503 217 665 2. 2. Állampapírok 2 441 438 2 475 126 3. a) forgatási célú 1 150 076 847 954 4. b) befektetési célú 1 291 362 1 627 172 5. 2/A. Állampapírok értékelési különbözete
Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezet év. ESZKÖZÖK (aktívák)
Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezet 2010. év ESZKÖZÖK (aktívák) A tétel megnevezése Az előző év év(ek) Tárgyév a b d 1. 1. Pénzeszközök 2. 2. Állampapírok 3. a) forgatási célú 4. b) befektetési célú 5. 2/A.
PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük.
PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük. ESZKÖZÖK (aktívák) Előző év Tárgyév A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 79 260 72 655 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 10
Egyszerűsített éves beszámoló
TÁRSADALMI SZERVEZET MEGNEVEZÉSE: MAGYAR ORSZÁGOS HORGÁSZ SZÖVETSÉG TÁRSADALMI SZERVEZET CÍME: 1124 BUDAPEST, KOROMPAI U. 17. Statisztikai számjel: 19815857911252301 Egyszerűsített éves beszámoló 2015.12.31
A Magyar Külkereskedelmi Bank Rt évi éves gyorsjelentése
A Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. 2003. évi éves gyorsjelentése 2004. február 11. A Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. (Budapest, V. ker. Váci utca 38.) a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (Tpt.) 52-53.
ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK NYRT.
ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK NYRT. AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL ELFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ A JÚNIUS 30-ÁVAL ZÁRULT
HAJDÚ TAKARÉK Takarékszövetkezet 4026 Debrecen, Bethlen u A. ép. 1/6. Cg.: MÉRLEG 2012.
HAJDÚ TAKARÉK Takarékszövetkezet 4026 Debrecen, Bethlen u. 10-12. A. ép. 1/6. www.hajdutakarek.hu Cg.: 09-02-000644 MÉRLEG 2012. MÉRLEG KSH: 13975410-6419-122-09 Cg.: 09-02-000644 HAJDÚ TAKARÉK Takarékszövetkezet
OTP Bank évi előzetes eredmények
OTP Bank 25. évi előzetes eredmények SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Dr. Csányi Sándor, elnök-vezérigazgató Dr. Spéder Zoltán, alelnök, vezérigazgató-helyettes 26. február 14. A 25. év főbb kihívásai 14/2/26 25. január
Elemzői brief május február február 14. Változások a Synergon jelentési struktúrájában
Elemzői brief 2006. május február 3. 14.2006. február 14. Változások a Synergon jelentési struktúrájában A változtatás háttere Az 1999-es tőzsdei bevezetés óta gyakorlatilag változatlan gyorsjelentési
2017. ÉVI BESZÁMOLÓ. Mérleg : - Eszközök - Források. Eredmény-kimutatás. Cash-flow kimutatás
1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás
OTP BANK NYRT. AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL ELFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ
AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL ELFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ A JÚNIUS 30-ÁVAL ZÁRULT FÉLÉVRŐL TARTALOMJEGYZÉK Az Európai Unió által
KONSZOLIDÁLT MÉRLEG 2010.
HAJDÚ TAKARÉK Takarékszövetkezet 4026 Debrecen, Bethlen u. 10-12. Cg.: 09-02-000644 KONSZOLIDÁLT MÉRLEG 2010. KSH: 13975410641912209 Cg.: 09-02-000644 HAJDÚ TAKARÉK Takarékszövetkezet ÖSSZEVONT (konszolidált)
KELER Zrt. Hitelintézeti MÉRLEG ESZKÖZÖK (aktívák)
Hitelintézeti MÉRLEG ESZKÖZÖK (aktívák) 1. 1. Pénzeszközök (MNB nostro + MNB betét) 10 717 0 146 714 2. 2. Állampapírok (3.+4. sorok) 140 954 0 28 301 3. a) forgatási célú (MÁK + DKJ) 140 954 0 28 301
E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V Á K
MÉRLEG KSH: 10043158 6419 122 03 Cg.: 03 02 000162 Borotai Takarékszövetkezet MÉRLEG adatok: ezer Ft-ban S.sz. M e g n e v e z és 2011.év 2012.év a. b. c. d. E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V Á K ) 01 1.Pénzeszközök
Éves beszámoló. Csepeli Hőszolgáltató Kft Budapest, Kalotaszeg utca Statisztikai számjel Cégjegyzék száma
Csepeli Hőszolgáltató Kft Éves beszámoló 2011 "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) módosí- tásai 1 A. Befektetett eszközök 288 472 6 289 281 544 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 3 787 0 2 526 3 Alapítás-átszervezés aktivált
ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK RT.
ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK RT. NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ A SZEPTEMBER 30-ÁVAL ZÁRULT NEGYEDÉVRŐL Budapest, november
Főnix Takarékszövetkezet
MÉRLEG Főnix Takarékszövetkezet KSH: 10044575-6419-122-09 Cg.: 09-02-000063 MÉRLEG adatok: ezer Ft-ban S.sz. M e g n e v e z é s 2012.év 2013.év a. b. c. d. E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V Á K ) 01 1.Pénzeszközök
E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V Á K
KSH: 10043732 6419 122 05 Cg.: 05 02 000269 Szerencs és KörnyékeTakarékszövetkezet MÉRLEG adatok: ezer Ft-ban S.sz. M e g n e v e z és 2012. év 2013. év a. b. c. d. E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V Á K ) 01
Az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, a pénzforgalmi intézmény, az ezen típusú EGT-fióktelepek és a PEKMI felügyeleti jelentései ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA
6. melléklet a 36/2018. (XI. 13.) MNB rendelethez Az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, a pénzforgalmi intézmény, az ezen típusú EGT-fióktelepek és a PEKMI felügyeleti jelentései ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA
HAJDÚ TAKARÉK Takarékszövetkezet 4026 Debrecen, Bethlen u A. ép. 1/6. Cg.: KONSZOLIDÁLT MÉRLEG 2012.
HAJDÚ TAKARÉK Takarékszövetkezet 4026 Debrecen, Bethlen u. 10-12. A. ép. 1/6. www.hajdutakarek.hu Cg.: 09-02-000644 KONSZOLIDÁLT MÉRLEG 2012. MÉRLEG KSH: 13975410-6419-122-09 Cg.: 09-02-000644 HAJDÚ TAKARÉK