J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út /2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 25-én, (szerdán) 15 óra 00 perckor tartott soros ülésén. Az ülés helye: A Hivatal házasságkötő terme. Jelen vannak: Szikora Pál Ferenc alpolgármester, Csikós Gábor képviselő, Göcző Gyula Andrásné képviselő, Kesjár Jánosné képviselő, Oláh Lajos Sándorné képviselő. Meghívottak: dr. Lipták Péter jegyző, Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző, Pepó Jánosné intézményvezető, Mórocz Ildikó védőnő Igazoltan távol: Oláh Kálmán polgármester, Bohus Ferenc képviselő Tervezett napirend: 1./ TÁMOP / Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése kiemelt projekt keretében nyújtható bérköltség-támogatásról munkaadók részére Előadó: Oláh Kálmán polgármester és Pepó Jánosné intézményvezető. 2./ Települési értéktár létrehozása Előadó: Oláh Kálmán polgármester 3./ A közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló rendelet-tervezet Előadó: Oláh Kálmán polgármester és dr. Lipták Péter jegyző 4./ Itthon vagy Magyarország, szeretlek! programsorozat Csanádapácán Előadó: Oláh Kálmán polgármester 5./ Jelentés Csanádapáca Község Önkormányzatánál 2012-ben végzett belső ellenőrzésről Előadó: dr. Lipták Péter jegyző 6./ Tulajdonosi hozzájárulási kérelem Alföldvíz Zrt. Előadó: Oláh Kálmán polgármester

2 7./ Egyebek Előadó: Oláh Kálmán polgármester Szikora Pál Ferenc alpolgármester: Tisztelettel köszöntök mindenkit, aki itt jelen van, köszöntöm továbbá Csanádapáca egész lakosságát. Oláh Kálmán polgármester nem tud jelen lenni az ülésen, mivel Békéscsabán a STARTmintaprogram bemutatóján kell képviselnie a településünket, ezért az ülés én fogom vezetni. A Képviselő-testület tagjai közül Bohus Ferenc képviselő úr jelezte elfoglaltságát, a meghívottak közül Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző asszony mérlegképes könyvelői továbbképzésen vesz részt, ezért megkértük Mórocz Ildikó védőnőt, hogy a pályázattal kapcsolatos napirendi pontunknál adjon felvilágosítást a részletekről. Megállapítom, hogy a képviselő-testület többi tagja jelen van, az ülés határozatképes. Ismertetném a tervezett napirendet, és kérem, hogy a meghívottakra való tekintettel a 4. napirend lépjen az első helyére, aki ezzel egyetért, kézfeltartással jelezze. 114/2013.(IX.25.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete az alábbiak szerint fogadta el a szeptember 25. napi sorod ülés napirendjét: 1./ Itthon vagy Magyarország, szeretlek! programsorozat Csanádapácán 2./ TÁMOP / Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése kiemelt projekt keretében nyújtható bérköltség-támogatásról munkaadók részére és Pepó Jánosné intézményvezető. 3./ Települési értéktár létrehozása 4./ A közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló rendelet-tervezet és dr. Lipták Péter jegyző 5./ Jelentés Csanádapáca Község Önkormányzatánál 2012-ben végzett belső ellenőrzésről Előadó: dr. Lipták Péter jegyző 6./ Tulajdonosi hozzájárulási kérelem Alföldvíz Zrt. 7./ Egyebek

3 Határidő: azonnal Felelős: Szikora Pál Ferenc alpolgármester 1. napirendi pont: Itthon vagy Magyarország, szeretlek! programsorozat Csanádapácán Szikora Pál Ferenc alpolgármester: Az előterjesztést mindenki megkapta, erről annyit mondanék csak, hogy a belügyminiszter Itthon vagy Magyarország, szeretlek programsorozat támogatására pályázatot írt ki, mely pályázatban önkormányzatunk szeptember 5-én részt vett, és a pályázat sikeres elbírálásban részesült. A részleteket tekintve megkérném Mórocz Ildikó védőnőt, hogy ismertesse. Mórocz Ildikó védőnő: Ahogy alpolgármester úr említette az önkormányzat pályázatot nyújtott be. és a vissza nem térítendő támogatást a szeptember én az Itthon vagy Magyarország, szeretlek való részvételhez igényelte, melynek során a településem napközbeni programokkal rendezvényt szervezünk és csatlakozunk az országosan összehangolt tűzgyújtáshoz. A rendezvényhez csatlakoztunk többen és ennek kapcsán egyesületünk felvállalta, hogy plakátokat és szórólapokat készítünk a község hivatalos honlapján és a kábeltelevízióban a rendezvényt, illetve a programokat közzé tesszük. Az igényelt támogatás összege ,- Ft. A támogatási döntést kézhez kapta az önkormányzat. Szombaton a Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központnál lesz rendezvény, majd ezt követi a felvonulás a falu utcáin, zenével és tánccal, este pedig egy bál kerül megrendezésre kulturális programokkal. Vasárnap 21 óra 30 perckor fog egy nagy máglya fellobbanni, ez lesz a Szent Mihály tüze. A rendezvényekre szeretettel várunk mindenkit és egyben itt szeretném megköszönni mindenkinek a hozzáállását a rendezvény sikeres lebonyolításához. Szikora Pál Ferenc alpolgármester: Köszönöm a tájékoztatást, de azt mondom, hogy mire ezt az ülést a kábel televízió közvetíteni fogja, már akkorára mindenki fog tudni róla. Kérdése, hozzászólása van-e valakinek ezzel kapcsolatban? Amennyiben nincs, aki egyért a határozati javaslattal, kérem, kézfeltartással jelezze. 115/2013.(IX.25.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat képviselő-testülete úgy dönt, hogy csatlakozik az Itthon vagy Magyarország. szeretlek programsorozathoz, vállalva a pályázatban előírt feltételeket. A Képviselő-testület vállalja továbbá, hogy szeptember én a szeptember 5-én benyújtott pályázat szerinti programokat megvalósítja.

4 Felelős: Oláh Kálmán polgármester és Bozóki Ágnes művelődésszervező Határidő: azonnal 2. napirendi pont: TÁMOP / Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése kiemelt projekt keretében nyújtható bérköltség-támogatásról munkaadók részére és Pepó Jánosné intézményvezető Szikora Pál Ferenc alpolgármester: Az írásos előterjesztést mindenki megkapta, nem kívánom kiegészíteni. Megkérem Pepó Jánosné intézményvezető asszonyt, hogy tájékoztassa a képviselő-testületet. Pepó Jánosné intézményvezető: A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal Projekt Igazgatósága tájékoztatója alapján önkormányzatunknak lehetősége nyílik a TÁMOP / Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése kiemelt projekt keretében nyújtható bérköltség-támogatásról munkaadók részére című projektben részt venni. Csanádapácai megváltozott munkaképességű embereket szeretnénk foglalkoztatni a programban, melynek keretében a munkabér és az azt terhelő szociális hozzájárulási adó 100%-ban támogatható. A program futamideje alatt 3-5 fő rehabilitációs kártyával rendelkező munkavállaló 4 órában történő foglalkoztatását tervezzük határozott időtartamú munkaszerződés keretében. Így a támogatás maximum 14 hónap időtartamra igényelhető. Ez létszámnövekedéssel jár, melyet folyamatosan építünk be a költségvetésbe. A támogatás igényléséhez a TÁMOP Igénykezelő felületén regisztrálni szükséges a munkaadónak, ezért a Tisztelt Képviselő-testület hozzájárulását kérjük ahhoz, hogy a Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központ, mint foglalkoztató regisztrálhasson a felületen. Szikora Pál Ferenc alpolgármester: Kérdése van-e valakinek ezzel kapcsolatban, amennyiben nincs, aki a fentiekkel egyetért, kérem, kézfeltartással jelezze. 116/2013. (IX.25.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) megtárgyalta a TÁMOP / Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése kiemelt projekt keretében nyújtható bérköltségtámogatásról munkaadók részére című projekt tájékoztatóban foglaltakt és a következő határozatot hozza:

5 1. A Képviselő-testület hozzájárul ahhoz, hogy a Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központ regisztráljon a TÁMOP Igénylőkezelő felületén és a regisztrációhoz szükséges dokumentációkat az Igénykezelő felületen elektronikus formában benyújtsa. 2. A Képviselő-testület hozzájárul ahhoz, hogy a benyújtott igények kedvező elbírálása esetén a Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központ munkavállalóinak létszáma a támogatott munkavállalók létszámával, személyi juttatásainak, illetve munkaadókat terhelő járulékainak összege pedig a kapott támogatással megegyező összegben emelkedjen, melyet mindig a soron következő rendelet módosításkor az önkormányzat költségvetési rendeletébe be kell építeni. Felelősök: Pepó Jánosné intézményvezető a regisztráció elvégzéséért és a támogatás igényléséért Dr. Lipták Péter jegyző a rendelet módosítások előkészítéséért Határidő: értelemszerűen 3. napirendi pont: Települési értéktár létrehozása Szikora Pál Ferenc alpolgármester: Az írásos anyagot mindenki megkapta. Én azonban kiemelnék néhány dolgot ebből, mert a lakosság nem ismeri. Úgy gondolom, hogy mindenképpen növeli értékünket a magyarság, a nemzet tudat. Fontos, hogy a felnövekvő generáció is megismerje ezeket az értékeket. Csanádapácán összegyűjtjük az ilyen jellegű értékeket és továbbítjuk a megyéhez, ők fogják az országos szerv felé továbbítani. Itt most erre szükséges egy bizottságot létrehozni. Első lépésként azonban azt kell eldöntenünk, hogy akarunk-e értéktárat létrehozni. Ha igen, akkor kell még erről beszélni. Véleménye, hozzászólása van-e valakinek ezzel kapcsolatban? Göcző Gyula Andrásné képviselő: Úgy gondolom, ezzel mindenképp kellene foglalkoznunk. Kesjár Jánosné képviselő: Én is azt mondom, hogy igenis foglalkozzunk ezzel. Szikora Pál Ferenc alpolgármester: A bizottság felállítására tennék akkor most javaslatot, amennyiben a Képviselő-testület úgy dönt, hogy támogatja a települési értéktár létrehozását és a bizottság létrehozását. A bizottság elnökének javasolnám Mórocz Ildikót, tagoknak Pacsika Sándor és Zsikai Péter Rajmund személyét. Továbbá el kellene fogadni az ehhez tartozó SZMSZ-t is.

6 Kérdés, vélemény ezzel kapcsolatban van-e, amennyiben nincs, aki a fentiekkel egyetért, kézfeltartással jelezze. 117/2013. (IX.25.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1. a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló évi XXX. törvény 3. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, tekintettel a magyar nemzeti értékek és hungarikumok gondozásáról szóló 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelet 2. (1) bekezdésére - települési értéktárat hoz létre. 2. a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló évi XXX. törvény 3. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján létrehozza a Csanádapáca Települési Értéktár Bizottságot és tagjainak az alábbi személyeket jelöli meg: 1. Mórocz Ildikó (Bizottság elnöke) 2. Pacsika Sándor (Bizottság tagjai) 3. Zsíkai Péter Rajmund (Bizottság tagjai) 3. Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Csanádapáca Települési Értéktár Bizottság Szervezeti és Működési Szabályzatát az Előterjesztés 1. számú melléklete szerint fogadja el. Határidő: a közlésre azonnal Felelős: Oláh Kálmán polgármester 4. napirendi pont: A közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló rendelet-tervezet és dr. Lipták Péter jegyző Szikora Pál Ferenc alpolgármester: A rendelettervezetet mindenki megkapta írásban, nem kívánok különösebbet mondani erről, átadnám a szót a jegyző úrnak. dr. Lipták Péter jegyző: Összeszedtem a leglényegesebb tényállásokat és azokat a rendelet-tervezetbe foglaltam, tematikusan csoportosítva. Úgy gondolom a rendelet alkalmas lesz a jogalkotói szándék szerinti kívánt hatás kiváltására.

7 Szikora Pál Ferenc alpolgármester: Köszönöm szépen jegyző úrnak a kiegészítését, ezzel kapcsolatban kérdése, van-e valakinek? Amennyiben nincs, aki a fentiekkel, egyetért, kézfeltartással jelezze. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül alkotta meg a fenti rendeletet. 13/2013. (IX.26.) sz. önkormányzati rendelet a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek, elmulasztása, megszegése jogkövetkezményeiről 5. napirendi pont: a rendelet a jegyzőkönyv 1. sz. melléklete Jelentés Csanádapáca Község Önkormányzatánál 2012-ben végzett belső ellenőrzésről Előadó: dr. Lipták Péter jegyző Szikora Pál Ferenc alpolgármester: Az írásos anyagot erről is megkapta, mindenki, csak annyit kívánok hozzátenni, hogy számomra ez pozitívumot jelent. Megkérem dr. Lipták Péter jegyző urat, hogy ismertesse. dr. Lipták Péter jegyző:önkormányzatunknál a év tekintetében került sor a helyi adókkal kapcsolatos tevékenységek teljes körű ellenőrzésére. Erről készült egy összefoglaló jelentés, melyből kiderült, hogy a behajtás megfelelő, a pénzek befolynak a költségvetésbe. A belső ellenőrzést Köves Mihály egyéni vállalkozó végezte, az általa készített jelentést mindenki megkapta. Amennyiben kérdés van ezzel kapcsolatban, arra készséggel válaszolok. Szikora Pál Ferenc alpolgármester: Amennyiben nincs kérdés, úgy aki a fentiekkel egyetért, kézfeltartással jelezze. 118/2013. (IX.25.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Csanádapáca Község Önkormányzatnál végzett belső ellenőrzésről szóló jelentés című előterjesztést megtárgyalta, a jelentést az előterjesztés és annak melléklete szerinti tartalommal elfogadja. Határidő: Értelem szerint Felelős: Oláh Kálmán polgármester

8 6. napirendi pont: Tulajdonosi hozzájárulási kérelem Alföldvíz Zrt. Szikora Pál Ferenc alpolgármester: Az írásos anyagot mindenki megkapta. Én erre nem tudok mit mondani, a víz állami tulajdon, vagyis közös tulajdon, ezért hozzá kell járulni, nincsen más választásunk azt hiszem. Kérdése, hozzászólása, esetleg véleménye van-e valakinek? Amennyiben nincs, aki a fentiekkel egyetért, kérem, kézfeltartással jelezze. 119/2013. (IX.25.) sz. kt. határozat Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete tulajdonosi jogkörben eljárva 1. hozzájárul ahhoz, hogy az Alföldvíz Zrt. melléfúrásos kútfelújítást végezzen a Csanádapáca 084/8 hrsz-ú ingatlanon. 2. felhatalmazza Oláh Kálmán polgármestert a szükséges jognyilatkozatok megtételére. Határidő: Felelős: Oláh Kálmán polgármester 7. napirendi pont: Egyebek 1. pont: Szikora Pál Ferenc alpolgármester: Az egyebekben van egy közszolgáltatási szerződés, melyet mindenki megkapott. Megkérném dr. Lipták Péter jegyző urat, hogy egészítse ki néhány mondatban. dr. Lipták Péter jegyző: Ez a szerződés a települési hulladékszállítással kapcsolatos, mivel decemberben lejár a Csongrád Megyei Településtisztasággal kötött szerződésünk, azt javasolnám, hogy csak 1 év időtartamra kössünk velük újat, mert nem érdemes hosszabb időre kötni. Szikora Pál Ferenc alpolgármester: A kormány rezsicsökkentés akciója arra sarkall bennünket, hogy rövid távú szerződéseket kössünk, mert ha ezek a cégek állami tulajdonba kerülnek, akkor kedvezőtlen lesz a hosszú

9 távú szerződés. Azt gondolom a fent említett cég korrekten ellátja a hulladékszállítást. dr. Lipták Péter jegyző: Maradjunk annál a verziónál, hogy egy évre kössünk szerződést és a következő testületi ülésen tárgyaljuk meg a szerződés-tervezet. Szikora Pál Ferenc alpolgármester: Aki egyetért azzal, hogy a hulladékgazdálkodással kapcsolatos szerződést a következő ülésen tárgyalja meg a Képviselő-testület, kérem, kézfeltartással jelezze. 120/2013. (IX.25.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy 1. felhatalmazza Oláh Kálmán polgármestert és dr. Lipták Péter jegyzőt, arra, hogy a Csongrád Megyei Településtisztasági Nonprofit Kft-vel tárgyalást folytasson le a december 31. napon lejáró közszolgáltatási szerződés esetleges megújítása ügyében, 2. közszolgáltatási szerződést kizárólag a január 1. naptól december 31. napig terjedő időszakra kíván kötni a szolgáltatóval. Határidő: értelemszerűen Felelős: Oláh Kálmán polgármester 2. pont: Szikora Pál Ferenc alpolgármester: Következik a Dél-Békési Mentőcsoport támogatási kérelme, melyet eljuttattak önkormányzatunknak. Pénzbeli támogatást kérnek a működésük biztosításához. Megkérem dr. Lipták Péter jegyző urat, hogy egészítse ki. dr. Lipták Péter jegyző: Ahogy azt az alpolgármester úr említette a mentőcsoport forint összegű támogatást kér a működéséhez. Több település támogatta őket, javaslom, szavazzuk meg. Szikora Pál Ferenc alpolgármester: Aki egyetért azzal, hogy támogassuk a Dél-Békési Mentőcsoport működését, kérem, kézfeltartással jelezze.

10 121/2013. (IX.25.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy ,- Ft pénzbeli támogatást nyújt a Dél-Békés Mentőcsoport részére, a évi költségvetése terhére. Felelős: Oláh Kálmán polgármester Határidő: október pont: Szikora Pál Ferenc alpolgármester: Lehetőség nyílt az önkormányzatnak egy autóbusz vásárlására, mivel az egyik meglévő mikrobuszunkban több mint 500 ezer km van, azt jelenti, hogy nem fogja sokáig bírni, ezért szükséges lesz ennek pótlása. Egy új buszt tudnánk 9-10 millió forintért vásárolni. A buszvásárlás azért indokolt lenne, mert tudnánk szállítani a gyermekeket színházi előadásokra, a Dohánylevél Egyesület is több mint 85 tagot számlál, a futballcsapat is igénybe tudná venni a járművet. Az iskolának 200 tanulója, az óvoda 100 gyermeke, a focisták, a nyugdíjasok stb, sőt a falu is hasznát látná. Ez a busz, melyet megnéznénk nettó ,- Ft és 31 fő szállítható benne. A jövő héten a polgármester úr megtekintené, és akkor visszatérnénk erre a témakörre is. Csikós Gábor képviselő: Az a kérdés, hogy kell-e a busz? Oláh Lajos Sándorné képviselő: Kell! Szikora Pál Ferenc alpolgármester: Én úgy gondolom, hogy a településnek szüksége van a buszra és bérbe is vehető. Lenne 2 tarifa, mondjuk idegeneknek meghatározott összeg lenne a bérleti díj, a helyiek költségáron vehetnék igénybe. Biztos vagyok benne, hogy néhány év alatt megtérülne. Most nem kell határozat, a következő ülésen térnénk vissza erre. 4. pont: Szikora Pál Ferenc alpolgármester: Van még más is. Fontos lenne még egy műfüves labdarúgó pálya. Az MLSZ-nek van programja erre, 70 %-át a TAO pénzekből az MLSZ állja, 30 %-ot kell nekünk, de nem kell tennünk semmi egyebet, ők idejönnek, és már csinálják is. A volt salakpálya helyére szeretném, ez télen is használható lenne. A gyerekek minden szünetben kinn lehetnének. Azt mondom, hogy 3 éven belül mindenhol műfüves pálya lesz. Oláh Lajos Sándorné képviselő: Ahol nincs pénz erre, ott hogyan oldják meg? Szikora Pál Ferenc alpolgármester: Sok helyen van nagy vállalkozó, aki szponzorálja, a gond az, hogy Csanádapácán nincs ilyen vállalkozó, így gesztorként szóba csak az önkormányzat jöhet.

11 dr. Lipták Péter jegyző: Azt gondolom, hogy a település érdekében ki kellene használni a lehetőséget, előkészítenénk a következő testületi ülésre és megtárgyalnánk. Szikora Pál Ferenc alpolgármester: Erről sem kell határozatot hozni, csak tájékoztatás szinten mondtam el. Megkérdezem, hogy kérdése, bejelentése, van-e valakinek, amennyiben nincs, úgy tisztelettel megköszönném a részvételét mindenkinek, a hétvégéhez jó szórakozást kívánok és az ülést a továbbiakban bezártnak tekintem. k.m.f. Szikora Pál Ferenc alpolgármester dr. Lipták Péter jegyző

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 14-én tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 14-én tartott soron kívüli nyílt ülésén. 13/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 14-én tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 03-án, tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 03-án, tartott soron kívüli nyílt ülésén. 17/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. augusztus 03-án, tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén. 7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-ülésének február 17-én tartott soron kívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-ülésének február 17-én tartott soron kívüli ülésén. 3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-ülésének 2016. február 17-én tartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő terme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 28-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 28-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén. 5/2014. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 28-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 23/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. október

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 17-én tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 17-én tartott soron kívüli nyílt ülésén. 14/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. július 17-én tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 25/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. december 22-én (péntek) délután 13 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott soron kívüli nyílt ülésén. 6/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 29-én megtartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 16/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. június 26-án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 28/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. november

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 8-án megtartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 8-án megtartott soros ülésén. 14/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 8-án megtartott soros ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő terme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő Testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért u. 31 13/2012 sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Csanádapáca Önkormányzat képviselő testületének 2012. május 10.-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 28-án, tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 28-án, tartott soron kívüli nyílt ülésén. 19/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. augusztus 28-án, tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 11-én megtartott soron kívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 11-én megtartott soron kívüli ülésén. 17/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 11-én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő Testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 7/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat képviselő-testületének 2013. február 21-én,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én megtartott soron kívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én megtartott soron kívüli ülésén. Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 12/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 6. napi tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 6. napi tartott soron kívüli nyílt ülésén. 8/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 6. napi tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 18-án megtartott soron kívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 18-án megtartott soron kívüli ülésén. 8/2014. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 18-án megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 22-én tartott soros nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 22-én tartott soros nyílt ülésén. 10/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 22-én tartott soros nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 1/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat képviselő-testülete 2013. január 22-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 20-án tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 20-án tartott soron kívüli nyílt ülésén. 9/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 20-án tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 26-án megtartott soros nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 26-án megtartott soros nyílt ülésén. 7/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. április 26-án megtartott soros nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2018. JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1/2018. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 23-án tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 23-án tartott soron kívüli nyílt ülésén. 19/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 23-án tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 18-án megtartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 18-án megtartott soros ülésén. 5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 18-án megtartott soros ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő terme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzata 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 3/2012. ikt. Sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Csanádapáca Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 3-án, 09 óra

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 5/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 4-én (hétfő)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete január 25-én tartott soros képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete január 25-én tartott soros képviselő-testületi üléséről. 2/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. január 25-én tartott soros képviselő-testületi üléséről. Az ülés helye: A községháza díszterme 5662 Csanádapáca,

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 28. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 28. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2017. DECEMBER 28. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 16/2017. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. március 27. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 19-én, tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 19-én, tartott soron kívüli nyílt ülésén. 27/2018 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. december 19-én, tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 22-én megtartott soros nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 22-én megtartott soros nyílt ülésén. 5/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 22-én megtartott soros nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 14. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 14. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2016. DECEMBER 14. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1 16/2016. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-án megtartott üléséről. 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 7-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 26-án megtartott üléséről. 2 Mérges

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-án megtartott soron kívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-án megtartott soron kívüli ülésén. 30/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november 30-án megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. január 29. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-11/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014.szeptember 10-én (szerdán) 14 00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről R E N D E

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének október 26-án, tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének október 26-án, tartott soron kívüli nyílt ülésén. 22/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. október 26-án, tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló ülésén. 21/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő terme

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 18/2014.(IV.01.) önkormányzati határozat 19/2014.(IV.01.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testülete december 10-én (kedden) 15 óra 00 perckor tartott soron kívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testülete december 10-én (kedden) 15 óra 00 perckor tartott soron kívüli ülésén. Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 29/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testülete 2013. december 10-én (kedden)

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének november 18- án, tartott nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének november 18- án, tartott nyílt ülésén. 22/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének 2015. november 18- án, tartott nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő terme. 5662 Csanádapáca,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 23/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének, Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Kardoskút Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő Testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 10/2012. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Csanádapácai Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2012. március

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének 2015. szeptember 30- án tartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének 2015. szeptember 30- án tartott soros ülésén. 19/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének 2015. szeptember 30- án tartott soros ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő terme 5662 Csanádapáca,

Részletesebben

Cseh József polgármester

Cseh József polgármester ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 154/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. szeptember 12-én (csütörtök) 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T G A L G A G U T A 16/2013. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. szeptember 10-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Orgoványi László polgármester,

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 21-én megtartott soron kívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 21-én megtartott soron kívüli ülésén. 15/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 21-én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 12-én tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 12-én tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 12-én tartott üléséről. Jelen vannak:, Horváth Tibor János alpolgármester Németh Sándorné, Bolevácz Zoltán Józsefné

Részletesebben

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 20/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testület 2013. szeptember

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. július 21-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 28-án, tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 28-án, tartott soron kívüli nyílt ülésén. 20/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. szeptember 28-án, tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete június 23-án megtartott. rendkívüli Nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. A Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete június 23-án megtartott. rendkívüli Nyílt üléséről Határozat: 215-217 Rendelet: - Jegyzőkönyv A Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. június 23-án megtartott rendkívüli Nyílt üléséről 1 Jegyzőkönyv Készült a Zalakaros Város Önkormányzata

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 24/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 14-én tartott soros (Munkaterv szerinti) nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-4/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014. március 25-én (kedden) 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 3/2014.(III.26.)

Részletesebben

j ú n i u s é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

j ú n i u s é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van.

J E G Y ZŐKÖNYV. A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van. 1 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2011. január 3. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Nádasdi Frida Palsics

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8478 Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: Svh/61-1/2015. Készült: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 2015. február

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szabó Sándorné Megyesi Elemér. Tóth Péter Benjámin Dobos Lászlóné. Maginé dr. Csirke Erzsébet

JEGYZŐKÖNYV. Szabó Sándorné Megyesi Elemér. Tóth Péter Benjámin Dobos Lászlóné. Maginé dr. Csirke Erzsébet JEGYZŐKÖNYV Készült: 2016. szeptember 7-én, Tiszagyulaházán, Tiszagyulaháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének, a Tiszagyulaháza Őszirózsa Idősek Klubja termébe megtartott rendkívüli, nyilvános

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ignácz József alpolgármester Ignácz Róbert képviselő Csonka Lajos képviselő Orsós Ferenc képviselő. Kuckó Katalin jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Ignácz József alpolgármester Ignácz Róbert képviselő Csonka Lajos képviselő Orsós Ferenc képviselő. Kuckó Katalin jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült Pálmajor Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 13-án az önkormányzat tanácskozó termében megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Ignácz József alpolgármester

Részletesebben

Készült október 09.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének. Juhász Zoltán Zsolt képviselő,

Készült október 09.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének. Juhász Zoltán Zsolt képviselő, J E G Y Z Õ K Ö N Y V a Kardos Község Önkormányzat Képviselõ-testületének 2013. október 09.-én megtartott soronkívüli ülésérõl. JEGYZÕKÖNYV Készült 2013. október 09.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének szeptember 02-án tartott soron kívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének szeptember 02-án tartott soron kívüli ülésén. 18/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének 2015. szeptember 02-án tartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő terme 5662

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 7.-én, az önkormányzat házasságkötő termében 8.00 órai kezdettel megtartott, telefon útján összehívott,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/104-8/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 09. napján 14,00 órakor

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 27-én megtartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 27-én megtartott soros ülésén. 16/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 27-én megtartott soros ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 28-án megtartott soros nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 28-án megtartott soros nyílt ülésén. 26/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 28-án megtartott soros nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő

Részletesebben

Dunaremete Község Önkormányzat. Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v

Dunaremete Község Önkormányzat. Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v Dunaremete Község Önkormányzat Képviselő-testülete 80-8/2013/X J e g y z ő k ö n y v Dunaremete Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 15-én megtartott nyilvános üléséről Készült: Dunaremete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (5 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (5 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 11/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 4-én 16.00 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 26. napján délelőtt 14:00 órakor tartott rendkívüli nyílt ülésének

Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 26. napján délelőtt 14:00 órakor tartott rendkívüli nyílt ülésének Iktatószám: 371/12/2016 Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 26. napján délelőtt 14:00 órakor tartott rendkívüli nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Határozatok: 77/2016.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselőtestületének március 16-án tartott soros nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselőtestületének március 16-án tartott soros nyílt ülésén. 7/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. március 16-án tartott soros nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 23/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. november 22-én (szerda) délután 15 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 1636/3/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Ügyrendi és Pénzügyi Bizottságának 2015. március 26. napján 14.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok :

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 18-i rendkívüli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. 43/2015. (X.29.) TÜB határozata Jegyzőkönyv hitelesítő személyének meghatározása

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. 43/2015. (X.29.) TÜB határozata Jegyzőkönyv hitelesítő személyének meghatározása Iktatószám: 1637/9/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Ügyrendi Pénzügyi Bizottságának, valamint Településfejlesztési és Üzemeltetési Bizottságának 2015. október 29. napján 14.00 órakor megtartott soros,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 35/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. december 28-án

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR június 26.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR június 26. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2015. június 26. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26. napján 10 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van.

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van. 51 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2012. február 29. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Nádasdi Frida Palsics

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. mely készült Makád község Képviselő-testületének Szigetbecse Község Képviselőtestületével

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. mely készült Makád község Képviselő-testületének Szigetbecse Község Képviselőtestületével J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Makád község Képviselő-testületének Szigetbecse Község Képviselőtestületével közösen 2011. április 27.-én megtartott üléséről a Petőfi Sándor Művelődési Házban - Szigetbecsén

Részletesebben

4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról. használatáról

4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról. használatáról 188 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. november 23-án 14 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 21/2013.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 8/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2018. augusztus 27. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 1. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 1.-én 16.00 órakor

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 14. napján soron kívüli testületi ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 14. napján soron kívüli testületi ülésén. 24/2013. ÖKÜ JEGYZŐKÖNYV Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 14. napján soron kívüli testületi ülésén. Ülés helye: a Hivatal tanácskozó terme Jelen vannak: Lengyel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 3/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. január 31-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2016. június 20-án a Balatonújlaki Községi Önkormányzat tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános üléséről. Jelen vannak: Virág László alpolgármester Muszti Csaba képviselő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2019. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. február 20-án (szerda) délután 16 órai kezdettel megtartott soros (munkaterv szerinti) nyílt ülésén.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 09-én órakor kezdődött rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 09-én órakor kezdődött rendkívüli ülésén. 1 Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Tel: 68/440-000 14/2013. Jegyzőkönyv Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 09-én 16.00

Részletesebben

Határozatok: - 41/2013. (IV. 4.) számú határozat: Simon János és Czibere József kérelme a művelődési ház bérlésére vonatkozóan

Határozatok: - 41/2013. (IV. 4.) számú határozat: Simon János és Czibere József kérelme a művelődési ház bérlésére vonatkozóan Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.április 4.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. könyve c. határozatok:41/2013. (IV. 4.) számú határozat d. rendeletek:

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról SZAKÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 12. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben