GONDOLATOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁS NÉPGAZDASÁGI ILLESZKEDÉSÉRŐL*

Átírás

1 OTT JÁNOS GONDOLATOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁS NÉPGAZDASÁGI ILLESZKEDÉSÉRŐL* Több mint tíz év telt el az évi új mechanizmus", az önálló vállalati gazdálkodásra épített gazdaságirányítási rendszer nyitása óta. A 10 év sokféle számvetésre késztethet minket, erdészeket, de ezek között talán első helyen áll az, hogy sikerült-e az érdekeltségre alapozott gazdasági szabályozás és a megerősített erdőjélügyeleti apparátus eszközeivel a népgazdaság és a társadalom hosszú távú érdekeit a vállalati erdőgazdálkodásba szervesen beépíteni? Félő, hogy a szakma számos frontján harsány nem" a válasz. A feszültségek fokozatosan növekednek, az egyik oldalon már-már újabb rablógazdálkodás" veszélyéről suttognak, a másik oldalon széles körben tiltakozás bontakozik ki az ésszerűtlen", hatékonyságrontó korlátozások ellen. Mi az oka a megoldatlan feszültségeknek? Egyesek a vállalati gazdálkodók etikai elkorcsosulásában, mások az erdőrendezők közgazdasági szemléletének hiányában, ismét mások az erdőfelügyeleti szervezet felduzzasztásában vagy ellenkező előjellel, annak nem megfelelő jogállasában, de talán a legtöbben a rossz gazdasági szabályozásban látják a problémák gyökerét. Az elmondottak mindegyikére lehet példát találni, de nem hiszem, hogy ennyire rosszak, szűk látókörűék, szervezési antitalentumok, tehetetlenek lennénk valamennyien. Ahelyett, hogy egymás ellen vádaskodunk, meg kell vizsgálnunk, hogy a felszín alatt nem húzódik-e olyan alapvető elvi ok, amely miatt az ellentmondás esetleg antagonisztikus. Véleményem szerint van ilyen: mégpedig az erdőgazdálkodás jelenlegi értelmezése! A Magyar Értelmező Szótár, az Űj Magyar Lexikon és az Erdészeti Lexikon szerint is az erdőgazdálkodás: az erdők létesítésével, nevelésével, hasznosításával, felújításával foglalkozó termelőágazat (tevékenység). Az erdőgazdálkodás tehát a szakmai és általános felfogás szerint egyaránt adott termelési folyamat optimalizálására hivatott gazdasági rendszer, azaz az ipari tevékenységek, a növénytermesztés, az állattenyésztés analógiájára: folyamatrendszer. Ebben az erdő" értelemszerűen befejezetlen termék. Az erdőgazdálkodás azonban ebben az értelmezésben olyan termelési folyamatra épül, amely jóval hosszabb időtartamú ( év), mint a népgazdasági ötéves tervezésű, éves mérésű, illetve a gazdasági szervezet vállalati sejtjeinek éves tervezésű és éves mérésű általános rendszere. A többi népgazdasági ágazat jellegéhez alkalmazkodó vállalatok keretében, a folyamatok óhatatlanul rövid időtartamú részfolyamatokká (erdősítés, tisztítás, kitermelés stb.) bomlanak, amelyeknek az erdő" már nem befejezetlen terméke, hanem munkatárgya, és a részfolyamatok optimuma nem vezet törvényszerűen az egész folyamat optimumára. A folyamat szétesését csak úgy lehetne megakadályozni, ha a végcél * Megvitatás céljából közöljük

2 választékmélységű ismeretében évente mérni tudnánk erdőrészenként a befejezetlen termék értékváltozását. Ez azonban a vállalati gazdálkodáshoz szükséges pontossággal, egyelőre reménytelen. Ebben a felfogásban az erdőrendezőségnek, erdőfelügyeletnek csupán szerény szerepe van. Az erdőgazdálkodás ilyen folyamatszemléletű, erdőrészlet keretű értelmezésébe a tartamos" gazdálkodás nem illik be, csupán korlát lehet. A gazdálkodás azonban progresszív tevékenység, a bővített újratermelés csak korlátokra nem alapozható. Az ágazati szabályozás pedig lényegénél fogva (a népgazdasági, ágazati normativitás követelménye miatt) eleve nem képes erdőrészlet mélységig szabályozni, így nem képes a részfolyamatok összehangolására, a teljes folyamat optimuma irányába történő ösztönzésre sem. Az ellentmondás magja tehát ismétlem az, hogy az erdőgazdálkodás olyan értelmezése, amely azt magtól a fatermékig tartó termelési folyamatnak tekinti, nem illeszkedik a népgazdaság általános rendszerébe. Űj utat többféle módon is kereshetünk. Megkísérelhetnénk pl. az erdőgazdálkodás fogalomkörébe tartozó folyamatot szűkebben vagy tágabban értelmezve kiemelni a népgazdaság általános mérési és szervezeti rendszeréből. Ennél azonban sokkal inkább járhatónak ítélem, ha új, illetve más elvi alapot keresünk a beilleszkedésre, ha megmagyarázzuk eddigi intézkedéseink (pl. az erdőfelügyelet megerősítése, az erdőfenntartási alap létrehozása, az erdőművelési egységárak rendszere stb.) objektív szükségszerűségét és kiegészítő intézkedésekkel, tudatosan ellentmondásmentes rendszerré formáljuk az erdőgazdálkodást. Mi lehet ez az új elvi alap? Itt is, mint annyi helyen, az új" egy korábbinak megismétlésében kereshető, magasabb fejlettségi fokon. Az emberi történelem kezdetétől hosszú ideig, az ember az erdő természetadta javait aknázta ki a szükségletek mértékéig. Könnyű belátni, hogy erre a tevékenységre nem illik az erdőgazdálkodás" fogalma. Amikor azonban adott térségben, illetve tulajdoni keretben nem álltak már korlátlanul rendelkezésre az erdő javai az újratermelhetőségre alapozva valóban gazdálkodni kellett az erdővel. Megszületett az erdőgazdálkodás". Ennek az erdőgazdálkodásnak a célja nem az egy-egy gazdasági évben nyerhető maximális hozam, nem is a rendelkezésre álló kapacitással elérhető optimális éves hozam, hanem először a folyamatos (térszakozás), majd a bővített újratermelés parancsoló követelményének megfelelően az egyenletesen növekvő hozam volt. Az erdészek ebben látták hivatásukat, a szakirodalom ebben az értelemben termelte ki terminus technicusait (pl. szálerdő-, sarjerdő-, szálalóerdő-gazdálkodás stb.). Az említett új lexikonokkal ellentétben, pl. az 1884-ben kiadott Pallas Lexikon szerint, az erdőgazdálkodás (erdőgazdaság) az erdő szabályozott gazdasága, védelme, használata. Ebben az értelemben a folyamatos hozam követelményének megfelelően, az erdő" folyamatosan részt vesz a termelésben, tehát a marxi megfogalmazás alapján bármilyen furcsán is hangzik munkaeszköz, vállalati gazdálkodásunk közgazdasági fogalmai szerint állóeszköz. Ez az állóeszköz anyagi termékek {fa, melléktermékek) és immateriális javak előállításában egyaránt döntő súlylyal részt vesz. A tárgyalt értelmű erdőgazdálkodás ennek az eszköznek a szinttartására, bővítésére, folyamatos működésének biztosítására irányul. Itt hát az eszköz kapacitását optimalizáljuk. Az erdőgazdálkodás nem folyamatrendszer, hanem erőforrás-gazdálkodási rendszer.

3 Felmerül a kérdés: mi van a hozammal, az erdő hozamának optimális hasznosítása, a hasznosítási folyamat ráfordításainak minimalizálása nem gazdálkodás? Természetesen az is gazdálkodás, de másik gazdasági rendszerben. Ebben a gazdasági rendszerben az erdő-eszköz" hozama (a fa, a melléktermék, az immateriális hozam) munkatárgy", illetve alapanyag. Az erdőgazdálkodás ilyen szemlélete amely semmiképpen nem egy termelési folyamat (fatermesztés-fahasznosítás) két szervezet közti megosztását jelenti, hanem az erőforrás-gazdálkodás és a termelési folyamatok elvi elkülönítését beleillik a gazdálkodás általános, éves mérésű rendszerébe. Nincs hosszú termelési folyamat, hiszen az erdő"-nek évről évre egyenletes hozama van, tudjuk, mit invesztálunk be és mit veszünk ki. A hozamgazdálkodás folyamatai pedig eleve mind rövidek. Milyen legyen hát a gazdálkodás rendszere? A kettős erdőgazdálkodás szervezetileg is visszatükröződött a felszabadulás előtti erdészetben: sok esetben a tulajdonos gazdálkodott az erdővel és a vállalkozó a hozammal. A két rendszer azonban egyetlen gazdasági szervezetben is működhetett ellentmondásmentesen és egyértelműen jobban, ha az erdőtulajdon elegendő nagy volt a mennyiségében és szerkezetében folyamatos hozam biztosításához, és ha a tulajdonos dinasztiális érdekeltsége legalább akkora erővel hatott az erdővagyon bővítésére, mint napi gazdasági érdekei a hozam optimalizálására. Elvben tehát a szocializmusban is folyhat a kettős gazdálkodás azonos szervezeti keretekben. Itt, úgy érzem, meg kell szakítanom a gondolatsort, és logikus magyarázatot kell keresnem arra, hogy miért nem így fogalmazódott meg a felszabadulás utáni erdőgazdálkodás. Véleményem szerint a közvetlen irányítás és főképpen az, hogy a gazdasági egységek gazdálkodását nem az éves hatékonysági mutatókkal, hanem a terv teljesítésével mérték, az időtényező jelentőségét feloldotta. Így érthetően a többi ágazattal azonos folyamatrendszer-szemlélet jobb illeszkedést biztosított, mint a korábbi kettős rendszer. Az 1968-ban életbe lépett gazdaságirányítási rendszerben azonban az önálló gazdálkodás szervezeti sejtjei általánosan olyan szocialista vállalatok (szövetkezetek) lettek, amelyeknek csofc az éves (max.: ötéves) hatékonysági mutatók optimalizálásában van érdekeltségük, a vagyon növelésében nem. Ebből következik az, hogy az erdővel való gazdálkodást, és az erdő hozamával való gazdálkodást vagy együttesen ki kell vennünk a vállalati gazdálkodás rendszeréből, vagy olyan gazdasági rendszerben kell működtetnünk, ahol az erdőeszköz fenntartására és fejlesztésére vonatkozó gazdasági döntések kívül esnek a vállalati gazdálkodás keretéből. Tekintettel arra, hogy a hozamgazdálkodás jelentős árutermelés a népgazdaságban és visszavonhatatlanul összekapcsolódott a feldolgozás egy részével, ajánlatos útnak az utóbbi látszik. Hogyan lehet az erdőről és annak hozamáról eltérő gazdálkodási rendszerben dönteni? Az erdő hozamának hasznosítására alakult vállalatok vállalkozási nagyságrendjét, termelési volumenét, hatásköri területét az ágazatra ható átlagos közgazdasági környezet feltételei közötti versenyképesség szabja meg. Ennek megfelelőén rugalmas, az adottságokhoz alkalmazkodni képes szervezetté kell válniuk. E vállalatokra (szövetkezetekre) célszerű bízni az erdő fenntartásának és fejlesztésének kivitelezését is. Azzal nem lehet ugyanakkor számolni, hogy a

4 vállalatok veszteséges tevékenységet is végeznek, még úgy sem, hogy az egyik termelési folyamat nyeresége kiegyenlíti a másik veszteségét. Ez a rendszer tehát egyértelműen vállalati.. Az erdővel gazdálkodni azonban csak olyan, nem vállalati keretben lehet, amely akkora erdőterülettel rendelkezik, amely képes mennyiségben, szerkezetben egyenletesen bővülő hozamot adni, nem csupán 10 vagy 30 évig, hanem folyamatosan. A folyamatos hozamú erdő eszközegysége, tehát nem az erdőrészlet, illetve a biológiai vagy jogi erdőfogalom, hanem annál jóval nagyobb területi keret. A gondolat nem idegen a szocialista erdőgazdálkodásban (lásd: AZ ERDŐ, 1978., 7. sz., 328. old., N. A. Mojszejev könyvének ismertetését). Kérdés, hogy mekkora az a terület? A folyamatos hozamhoz szükséges erdőterület elvileg néhány hektáros erdő is lehet szálaló üzemmódban, de nyilvánvaló, hogy ez ma már nem járható út. A munkafolyamatok egyre nagyobb koncentrációja egyre nagyobb kezelési egységeket kíván, és így a termőhely differenciáltsága miatt amelyhez hozzájárul az előző időszakok eltérő erdőgazdálkodása és a tulajdonviszonyok változása mind nagyobb területen lehetséges csak a mennyiségben, fafaj- és minőségi szerkezetében folyamatos hozam. A variációk sokasága miatt ez ma már akkora terület, hogy legnagyobb erdőgazdaságaink sem felelnek meg a követelményeknek. Ebből az következik, hogy célszerű az ország valamennyi erdejét egyetlen, működő állóeszköznek tekinteni. Ha ezt elfogadjuk, akkor az erdővel való gazdálkodást tehát az erdő fenntartását és fejlesztését egyetlen, országos hatáskörű gazdasági szervezetben kell folytatni. E gazdálkodás felfogható úgy, hogy a döntés rendelkezés funkcióját jelenti csupán, az elemzés, tervezés (üzemtervezés), a végrehajtás (vállalati kivitelezés), és az ellenőrzés (erdőfelügyelet) területi szervek keretében történik. A megoldás nem szokatlan, így működik sok országos beruházó vállalat, illetve intézmény más ágazatokban is. Az erdővel és a hozammal gazdálkodó szervezetek kapcsolata a hozam tekintetében a kibocsátó és felhasználó, az erdő fenntartását, fejlesztését illetően pedig a beruházó és kivitelező kapcsolata. E kapcsolatok a népgazdasági rendszerbe illő, jogilag rendezett, kipróbált kapcsolatok. Milyen következtetésekre vezet a vázolt erdőgazdálkodási elv és rendszer? A következmények logikai levezetésére e rövid tanulmány keretében nincs mód. Bizonyítás nélkül, gondolatébresztőnek, felsorolok néhány konzekvenciát: Az erdő sem vállalati, sem szövetkezeti keretben nem saját rendelkezésű, elkülöníthető gazdasági erőforrás. A kezelő vagy tulajdonos csak az erdőterületén adódó hozammal rendelkezik önállóan. A vállalatok (szövetkezetek) nem felelősek a tartamos gazdálkodásért és nem kényszerülnek vállalati érdekeikkel ellentétes tevékenységre. Az erdőrendezőség (üzemtervezők és felügyelet) nem felduzzasztott korlátozó szervezet, hanem az erdővel (mint eszközzel) folyó, országos gazdálkodás irányításában a teljes döntés-előkészítést (információ felvétele, feldolgozása, elemzés, tervezés, ellenőrzés) végző apparátus. Létszámát és színvonalát ehhez a feladathoz kell mérni. Az erdőgazdálkodás ágazati irányításának az erdővel való gazdálkodás terén operatív érdemi döntéseket kell hoznia arra építve, hogy ezen a szinten azonos súlyú érdekeltsége van az eszköz- és hozamgazdálkodásban. A hozamszabályozást (hozadékszabályozást) országos keretben kell végezni. Nem elsőrendű szempont, hogy az adott vállalat vagy szövetkezet tartamos

5 hasznot kapjon. A vállalatoknak kell alkalmazkodni a hozamokhoz és nem a hozamoknak a vállalatokhoz. A kicsi és rendszertelen hozamot biztosító erdőkkel rendelkező erdőtulajdonosok és kezelő vállalatok erdőgazdasági tevékenységének (a hozamgazdálkodásnak és az erdőfenntartás kivitelezésének) önkéntes integrációja törvényszerű és elkerülhetetlen következmény. Az erdőfelújítás: szinttartó beruházás, az erdőtelepítés: kapacitásbővítő beruházás, az erdőszerkezet-átalakítás: rekonstrukciós beruházás, a nevelés, védelem, őrzés: állóeszköz-fenntartás. Az erdőfelújítás azonnal megtérülő (kamattényező nélküli) beruházás, az erdőtelepítés fokozatosan növekvő kulccsal megtérülő (mérsékelt kamattényezős) beruházás. Összehasonlító értékelés során tehát, a mainál hatékonyabb. Az erdőfenntartási járulék az erdő éves értékcsökkenése, melyet a vállalatok a nettó hozam arányában fizetnek az erdő-eszköz fenntartójának. Az erdősítési beruházások kivitelezését, valamint az állóeszköz fenntartásában teljesített szolgáltatásokat (nevelés, védelem) a vállalatnak úgy kell megfizetni, hogy minden tevékenység a normatív ráfordítások alapján nyereséges legyen. Az erdő értéke a nemzeti vagyonban az állóeszköz és a hozam készletértékének összege, így csaknem kétszerese a jelenleg nyilvántartott értéknek. Az erdőfenntartást a jelenlegivel ellentétben szerepeltetni kell a bruttó hazai termék összegében, a befejezett erdőtelepítés pedig nem vezethető ki selejtezett" állóeszközként az erdőgazdálkodás népgazdasági elszámolásában. Az erdő állóeszközértékét (legalább beruházási értéken) folyamatosan nyilván kell tartani. A felsoroltakon kívül közvetett, de alapvető hatása van az erdőgazdálkodás vázolt szemléletének a termelési rendszerek értelmezésére és kialakítására, a szakmai oktatás struktúrájára, a műszaki fejlesztés finanszírozási forrásaira, a faárak ráfordítástartalmára stb. Nem állítom, hogy az erdőgazdálkodást kizárólag ebben a megfogalmazásban lehet folytatni. Azt is tudom, hogy egyes állításaim semmi újat nem hoznak, mások pedig oly mértékben idegenek, hogy az ellenkezés reflexét váltják ki. A felvázolt résztételek helyességét vagy helytelenségét, rokonszenves vagy ellenszenves voltát azonban külön-külön nem ajánlatos értékelni. Ha a levezetés logikájában nincs lényeges hiba, akkor elfogadni vagy elvetni csakis az egész megközelítést lehet. Amint látható, a felsorolt következtetések nem kívánnak forradalmi változásokat, szervezeti korrekciót az ágazatban, csupán a szemlélet módosítását sürgetik. E szemlélet azonban véleményem szerint elsősorban nem elméleti, hanem gyakorlati jelentőségű, és irányt szabhat az erdőgazdálkodás további fejlődésének, szakmán kívüli megítélésének, tudatossá teheti további taktikai lépéseinket, csökkentheti a vargabetűket". Ehhez azonban a szakma egészének egységes állásfoglalása szükséges. Az előhasználati fakitermelés gépeinek fejlesztése és gyártása jelentős a KGSTországokban is. A tagországok fahasználatigép-gyártása, gyors ütemben fejlődik és mindinkább felzárkózik a fejlett tőkés gépgyártók színvonalához. Az előhasználati fakitermelés gépeinek fejlesztésében és gyártásában a Szovjetunió, Csehszlovákia, a Német Demokratikus Köztársaság és Lengyelország az élenjárók.

6 SZOVJETUNIÓ A Szovjetunióban gyártott gépek közül az LP 1 (Djatel 1) és LP 2 (Djatel 2) döntő rakásoló gépek nálunk is ismertek. Az LP 2 továbbfejlesztése jelenleg folyik. Az eddigi, 7,5 m max. gémkinyúlás helyett 10,5 m Mnyúlású daruval kísérleteznek. Növelik ezenkívül a gép motorteljesítményét is. Komoly munkálatok folynak a könnyű és középnehéz, kerekes közelítőtraktorok fejlesztése terén. Ezek közül néhány még funkcionális modell vagy prototípus. A gépek nagyságrendjére a motorteljesítmény és az üzemkész tömeg nyújthat tájékoztatást. Motorteljesítmény Üzemkész tömeg (kw) (kg) Csörlős vonszolók T 25 L TL T 40 L 29 / T 80 L 44 / Markolós vonszoló T 80 L 44 / Szorítózsámolyos vonszoló T 40 LB 29 / CSEHSZLOVÁK SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG Csehszlovákiában a speciális közelítőgépek fejlesztése és gyártása magas színvonalú. Ezeken kívül univerzális traktorok bázisán is alakítottak ki vágástéri anyagmozgató gépeket. A VS 3 és. VS 7 kihordó vontatók típusmegjelölésének számadata a Mp-ban kifejezett teherbírást adja meg. Előhasználati fakitermelésbe alkalmas kihordó vontató fejlesztésén jelenleg is dolgoznak. A Zetor univerzális traktorokkal kapcsolatban szükséges megemlíteni, hogy a 7. szériát (melyből a hazai erdőgazdaságban a Z 5748 üzemel), a 8. és 9. széria váltja fel. Ezek közül az előhasználati fakitermelésbe pl. csörlővel felszerelve a Z 6945 javasolható. Kifejezetten gyérítésben való használatra fejlesztették ki a DNT 4 kétdobos csörlőt és a DOL kötélpálya-berendezést. A több célú előhasználati gépek terén is folynak fejlesztési munkák. Az LKT 90 alapgépen gyártásra kerülő OKS 25 gallyazó daraboló (processzor) funkcionális modellje már elkészült. Biztató kísérletek folynak más fakitermelési műveletek (döntés és előközelítés) teljes gépesítésére is. NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG Az NDK-ban elsősorban a gyérítési faanyag gallyazásának gépesítésére törekszenek. Az EA 35 gallyazó rakásoló gépet új típusok váltják fel. Az EA 20 Z alapgépe univerzális traktor, melynek hárompontfüggesztő szerkezetére szerelik a hidraulikus daruval ellátott gallyazóberendezést. A max. előtolási sebesség 5 m/s. Az EPAK gallyazó rakásoló 4 20 cm átmérőjű törzseket gallyaz. A gép motorteljesítménye 30 kw, előtolási sebessége 2 3 m/s. Vágásterületi anyagmozgatásra a DFU 45 csörlős vonszoló szolgálhat, melynek motorteljesítménye 37 kw, üzemkész tömege 2540 kg.' LENGYEL NÉPKÖZTÁRSASÁG Lengyelországban KNL 451/A típusjellel gyártanak speciális csörlős vonszolót. A gép motorteljesítménye 38 kw, üzemkész tömege 4450 kg. Előhasználati fakitermelésben üzemeltethető lengyel gyártású aprítógép a DVWA 100 (DVCA 100/N). A felsoroltakon kívül gyérítésben alkalmas gépeket gyártanak még Romániában is (csörlős traktor, kötélpálya, hidraulikus markoló). Az ERTI és egyes erdőgazdaságok kezdeményezésére hazánkban is megtörténtek az első lépések a gyérítésekben használható, 50 kn teherbírású kihordószerelvény kialakítására. Temesi Géza