Az egészségügyi tevékenység végzésére irányuló jogviszonyok sokszínűsége és buktatói Barzó Tímea *
|
|
- Csilla Kelemen
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az egészségügyi tevékenység végzésére irányuló jogviszonyok sokszínűsége és buktatói Barzó Tímea * 80. születésnapját ünneplő, de mindig optimista és örökifjú Prugberger Professzor Úrnak jelen tanulmánnyal szeretném megköszönni barátságát, kedvességét, támogatását, segítőkészségét és a külföldi tanulmányutakon szerzett közös élményeket. 1. Bevezetés Munkavégzésre irányuló tevékenység az egészségügyi szférában több fajta jogviszonyban látható el. Ezen belül azonban hasonlóan más nagyobb közszolgáltató szektorhoz tipikusan az alkalmazotti jogviszonyok (különösen a közalkalmazotti jogviszonyok és a munkaviszony) vannak túlsúlyban. Kivételt jelent ez alól azonban az egészségügyi alapellátás, ahol a háziorvos, a házi gyermekorvos és a fogorvos jellemzően egyéni vagy társas vállalkozói formában végzi az orvosi tevékenységet. Az egészségügyi szakellátásban azonban az adott egészségügyi szolgáltató a dolgozóval együtt- a szerződési szabadság jegyében - szabadon megválaszthatja, hogy milyen szerződéstípus adta keretek között működik együtt a minél magasabb színvonalú betegellátás érdekében. Ez a választási szabadság azonban nem irányulhat az egészségügyi dolgozó jogos érdekeinek védelmét biztosító rendelkezések mit pl. a kötelező pihenőidő - érvényesülésének korlátozására, illetve csorbítására. 1 A törvény továbbá tételes felsorolást tartalmaz a szerződéses jogviszonyok típusaira vonatkozóan. Az egészségügyi tevékenység ugyanis csak az alábbi jogviszonyokban látható el: szabadfoglalkozás keretében, egyéni egészségügyi vállalkozóként, társas egészségügyi vállalkozás tagjaként, közalkalmazotti jogviszonyban, * Egyetemi docens, intézeti tanszékvezető, Miskolci Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék. 1 Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló évi LXXXIV. törvény (Eütev. tv.) 3. (3) bekezdés
2 58 MISKOLCI JOGI SZEMLE 12. évfolyam (2017) 2. különszám közszolgálati jogviszonyban, kormányzati szolgálati jogviszonyban, állami szolgálati jogviszonyban, munkaviszonyban, egyházi személyként, önkéntes segítői jogviszonyban és egyéni cég tagjaként. 2 A fenti jogviszonyok közül is bizonyos esetekben - pl. a szabadfoglalkozás keretében, vagy egyéni vállalkozó esetén a munkavégzésre irányuló jogviszony tipikusan megbízási szerződés, míg más esetekben pl. munkaviszonyban munkaszerződés. A szakképesítéssel nem rendelkező egészségügyi dolgozók esetében szűkebb a választás lehetősége, mivel nem létesíthetnek szabadfoglalkozású jogviszonyt, továbbá egyéni vállalkozóként és egyéni cég tagjaként sem végezhetnek egészségügyi tevékenységet A szabadfoglakozás és az egyéni egészségügyi vállalkozás főbb jellemzői Az egészségügyi dolgozó szabadfoglalkozás keretében bármely egészségügyi szolgáltatónál megbízási szerződés alapján jogosult a szakmai kompetenciájába tartozó egészségügyi tevékenység ellátására.a szabadfoglalkozású jogviszony keretében működő egészségügyi dolgozó tevékenységét az egészségügyi hatóság egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedélye nélkül végezheti, a tevékenységével esetlegesen okozott károk megtérítését biztosító felelősségbiztosítást pedig az őt foglalkoztató egészségügyi szolgáltató döntésétől függően kell csak kötnie. Tekintettel ugyanis arra, hogy a szabadfoglalkozású jogviszony keretében működő egészségügyi dolgozó az egészségügyi tevékenységet az őt megbízó egészségügyi szolgáltató nevében végzi, a felelősségbiztosítást gyakran maga az egészségügyi szolgáltató a megbízottra kiterjedő hatállyal köti meg. 4 A szabadfoglalkozású egészségügyi tevékenység egyéni vállalkozóként is folytatható, ekkor azonban az egyéni vállalkozói nyilvántartásban fel kell tüntetni az egyéni vállalkozó által folytatható egészségügyi tevékenységet, és azt, hogy kizárólag szabadfoglalkozású egészségügyi tevékenységre jogosult. Fontos szabály továbbá, hogy a szabadfoglalkozásra jogosult egyéni vállalkozó egészségügyi szolgáltatóként nem működhet, és kizárólag személyesen, csak az egyéni 2 Eütev. tv. 7. (2) bekezdés 3 A VÁLLALKOZÓ ORVOSOK NAGY KÉZIKÖNYVE. (Szerk. Dósa Ágnes Kovácsy Zsombor). Complex Kiadó Budapest, A beteg, illetve hozzátartozója az egészségügyi szolgáltatás során vagy az azzal összefüggésben keletkezett kára megtérítésére vonatkozó igényét közvetlenül a közszolgáltatást nyújtó egészségügyi szolgáltatóval szemben érvényesítheti, függetlenül attól, hogy az egészségügyi közszolgáltató milyen jogviszonyban foglalkoztatta a kárt okozó egészségügyi dolgozót. Eütev. tv. 19/A.
3 Barzó Tímea: Az egészségügyi tevékenység végzésére irányuló jogviszonyok 59 vállalkozói tevékenységeként bejelentett egészségügyi tevékenységet végezheti, alkalmazottat, bedolgozót, segítő családtagot, tanulót nem foglalkoztathat, közreműködőt nem vehet igénybe, nem tarthat fenn telephelyet, fióktelephelyet. Székhelyét sem köteles cégtáblával megjelölni. A szabadfoglalkozású egészségügyi dolgozó és az egészségügyi szolgáltató közötti megbízási szerződés kötelező tartalmi elemeit a törvény szintén rögzíti. Ezek a következők: a) az ellátandó feladat(ok) pontos megnevezése, a feladatok ellátásához szükséges tárgyi feltételek biztosításának módja, valamint a munkavégzés helye és ideje, b) a szabadfoglalkozású egészségügyi dolgozó szakmai felettesének megnevezése, c) amennyiben a szabadfoglalkozású egészségügyi dolgozó feladatkörébe más egészségügyi dolgozók szakmai irányítása is beletartozik, az általa irányított, illetve felügyelt egészségügyi dolgozók munkakörének megnevezése, d) az adott időszakban, de legfeljebb 6 hónap alatt a szabadfoglalkozású egészségügyi dolgozó által végzendő egészségügyi tevékenység időtartama és beosztása, illetve a szabadfoglalkozású egészségügyi dolgozó nyilatkozata az önkéntesen vállalt többletmunka tervezett mértékéről, e) az ellátott feladatok díjazása, f) a megbízás keretében okozott kár megtérítésének szabályai, valamint g) a megbízási szerződés megszüntetésére vonatkozó rendelkezések. 5 A megbízási szerződésre egyebekben értelemszerűen a PTK rendelkezéseit kell alkalmazni. 6 Amennyiben az egészségügyi dolgozó egészségügyi vállalkozóként működik, az egészségügyi tevékenységet a saját nevében végzi és önálló egészségügyi szolgáltatónak minősül. Ez azt jelenti, hogy rendelkeznie kell az egészségügyi hatóság egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedélyével, továbbá mivel az egészségügyi tevékenységet a saját nevében és felelősségére végzi, rendelkeznie kell önálló felelősségbiztosítással is. A működési engedély feltétele az egészségügyi tevékenységre való egészségi alkalmasság igazolása is. 7 Az egészségügyi dolgozó jogosult természetesen működési engedély birtokában társas vállalkozás tagjaként, a társas vállalkozás nevében és felelősségére egészségügyi tevékenységet végezni. A társas vállalkozás tagjaként történő egészségügyi tevékenység végzése esetén az egyéni vállalkozó egészségügyi dolgozóra vonatkozó szabályokat kell értelemszerűen alkalmazni. 3. A színlelt szerződésről általában Az a döntés, hogy az egészségügyi tevékenységet milyen jogviszony keretében végezze az adott egészségügyi dolgozó, alapvetően befolyásolja a jogviszonyhoz 5 Eütev. tv Ptk. 6: : Eütev. tv /A.
4 60 MISKOLCI JOGI SZEMLE 12. évfolyam (2017) 2. különszám kapcsolódó adójogi és társadalombiztosítási következményeket. A polgári jogi jogviszonyok (tipikusan megbízási szerződés), illetve a munkaszerződés (közalkalmazotti kinevezés) közötti különbség alapvetően a felek egymás közötti viszonyában rejlik. A szerződés típusának megválasztására irányuló szabadság csak akkor illeti meg a szerződő feleket, ha a szerződés alapjául szolgáló, munkavégzésre irányuló tevékenység jellege azt megengedi. Amennyiben ugyanis az adott munkavégzésre irányuló tevékenység egy konkrétan meghatározható jogviszony - különösen munkaviszony - jegyeit és jellegzetességeit hordozza magában, akkor a felek hiába minősítik a közöttük fennálló jogviszonyt pl. megbízási szerződésnek, arra mégis a munkaszerződés szabályait és jogkövetkezményeit kell alkalmazni. Egy konkrét ügyben mondta ki a Legfelsőbb Bíróság, hogy ha a munkáltató és a magánszemélyek között létrejött szerződés tartalma szerint munkaviszony állt fenn, azt a szerződést kötő felek akarata sem vonhatta ki a munkajog szabályai alól. A szerződési szabadság elve ugyanis a szerződés tartalmának meghatározására, nem pedig annak elnevezésére terjed ki. 8 A Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény (Ptk.) értelmében a színlelt szerződés semmis, ha pedig az más szerződést leplez, a felek jogait és kötelezettségeit a leplezett szerződés alapján kell megítélni. 9 Színlelt szerződést a felek általában akkor kötnek, ha ezzel jogtalanul valamilyen jogi vagy gazdasági előnyre kívánnak szert tenni, illetve számukra kedvezőtlen vagy egyenesen hátrányos jogi helyzet megkerülését kívánják elérni. 10 A színlelés kétoldalú, tudatos magatartás, amikor is a felek közös akarata arra irányul, hogy azt a szerződést, amely jognyilatkozataik alapján keletkezne, ne kössék meg, illetőleg helyette más tartalmat és más joghatást kiváltó szerződést kössenek. 11 A munkavégzésre irányuló színlelt szerződés esetében a leggyakrabban a szerződő felek külső harmadik személyek irányában azt a látszatot kívánják kelteni, hogy közöttük meghatározott tartalommal polgári jogi tipikusan megbízási - szerződés jött létre, jóllehet közöttük ilyen szerződés nincsen, illetve kölcsönösen azt palástolják, hogy a ténylegesen megkötött munkaszerződés helyett más tartalommal és más joghatást kiváltó szerződést kötöttek. 12 A típusszabadság tehát nem jelentheti azt, hogy a polgári jogi szerződéssel létrehozott jogviszony tényleges tartalma ellentétbe kerüljön a felek által választott szerződéstípus legfőbb jellemzőivel. Amennyiben ugyanis a felek jogviszonya a megnevezett jogviszonytól eltérő, más típusú jogviszony tartalmi elemeit foglalja magában, a megkötött szerződés színlelt, azaz semmis. Ebben az esetben a szerződést, illetve a jogviszonyt az általa leplezett szerződés - az adott esetben 8 BH Egy másik ügyben pedig azt hangsúlyozta a Legfelsőbb Bíróság, hogy a szerződés jogi minősítése során nem annak elnevezéséből vagy szóhasználatából, hanem az abban kikötött szolgáltatások tartalmi elemeiből, a felek által meghatározott jogok és kötelezettségek természetéből kell kiindulni. BH Ptk. 6:92. (2) bek. 10 Az új Polgári Törvénykönyv magyarázata. Kommentár a évi V. törvényhez. Kötelmi jog. (Szerk. Csehi Zoltán) Menedzser Praxis Kft. Budapest BH BDT
5 Barzó Tímea: Az egészségügyi tevékenység végzésére irányuló jogviszonyok 61 munkaszerződés alapján - kell megítélni. Az ítélkezési gyakorlat szerint: az elvégzendő munka természete nem zárja ki a polgári jogi jellegű (megbízási) jogviszony létesítését, a létrejött jogviszony jellege megítélésénél azonban nem a felek által megkötött szerződés elnevezésének, hanem annak van jelentősége, hogy a foglalkoztatásban a polgári jogi jogviszony elemei érvényesültek-e. 13 Így az ügyeleti feladatait megbízási jellegű közreműködői szerződéssel ellátó orvos tevékenysége munkaviszonynak minősül akkor, ha az a munkaviszonyra jellemző körülmények között (a megbízó által rendelkezésre bocsátott kórházi osztályon, a megbízó által rendelkezésre bocsátott eszközökkel, a megbízó utasításai, körlevelei, tájékoztatói, szabályzatai, tevékenységi kör leírás alapján) zajlik. 4. Színlelt polgári jogi szerződések, palástolt munkaszerződések az egészségügyben Az egészségügyi ellátás területén az uniós munkaidő irányelv (2003/88/EK Irányelv) hatálybalépésével, különösen az ügyeleti feladatellátás tekintetében jelentek meg először polgári jogi szerződések. 14 Egyrészt azért, mert a polgári jogi szerződések tekintetében nem kell alkalmazni a munkaviszonyban vagy közalkalmazotti jogviszonyban dolgozókra érvényes, munkaidőre és pihenőidőre, felmondásra és végkielégítésre vonatkozó törvényben előírt korlátokat. Másrészt az egészségügyi szolgáltató polgári jogi szerződés alapján kedvezőbb díjazásban tudja részesíteni a társasági formában működő, számlaképes dolgozókat. Ismerve a munkabérre rakodó költségeket, nemcsak a munkáltató, de a munkavállaló is érdekelt lehet ebben. A szerződések többsége a felek közös akaratából jön létre, mégis szükséges a szerződések színlelt jellegének vizsgálata. Amennyiben az ügyeleti feladatok ellátása beletartozik az orvosi (szakdolgozói) munkakörbe, akkor arra közreműködői (megbízási) szerződés nem köthető. Amennyiben azonban nem szerepelnek az ügyeleti feladatok a dolgozó munkaköri leírásában, akkor ilyen jellegű feladat ellátására utóbb nem lesz kötelezhető, csak legfeljebb rendkívüli körülmények fennállása esetén. Ez pedig adott esetben igen kedvezőtlen helyzetbe hozhatja az adott egészségügyi szolgáltatót. 15 A színlelt szerződések előfordulásának másik nagy esetköre az egészségügyben a járóbeteg-szakellátás, ahol gyakran egymás mellett végzi az alkalmazott, és a vállalkozó orvos különböző jogviszonyban ugyanazt a jellegű munkát. Ilyenkor a 13 LB Mfv. E / Lásd részletesebben in Barzó, T. Prugberger, T. (2015): Munkaidő-szervezés az egészségügyben az uniós és a hazai szabályozás tükrében. Új Magyar Közigazgatás Pl. egy orvosi munkakör szabadfoglalkozási jogviszony keretében is ellátható és e körben ügyeleti feladat is végezhető. Amennyiben azonban a dolgozó az alkalmazotti jogviszonyt választja, akkor az ügyeleti feladat ellátása is csak alkalmazotti jogviszonyban végezhető. AZ EGÉSZSÉGÜGYI JOG NAGY KÉZIKÖNYVE. (Szerk. Kovácsy Zsombor). Complex Kiadó Budapest,
6 62 MISKOLCI JOGI SZEMLE 12. évfolyam (2017) 2. különszám különböző szakmákat képviselő orvosok közül van, aki munkaviszonyban végzi az adott szakrendelést, míg más orvos a megbízási jellegű közreműködői szerződést kötő egyéni vállalkozóként, vagy gazdasági társaság tagjaként. Amennyiben az adott feladatot közalkalmazottak egyáltalán nem látják el, azaz az egész feladat ténylegesen kiszervezésre kerül szabályos működési engedéllyel, felelősségbiztosítással rendelkező szolgáltatónak (közreműködőnek), aki személyét tekintve nem tagozódik be az intézményi hierarchiába akkor ez a jogviszony megbízási karakterét, polgári jogi jellegét erősíti. Különösen a jelentős eszközberuházást igénylő diagnosztika területén jellemzőek az adott területet teljesen kiszervező közreműködői szerződések, melyek azonban munkajogi szempontból aggálytalan viszonyokat takarnak. 16 A szabadfoglalkozású szerződés is takarhat leplezett módon alkalmazotti foglalkoztatást akkor, ha az azt létesítő megbízási szerződésben alkalmazotti elemek kerülnek túlsúlyba. Pl. rögzítik a bérpótlékokat, a megbízottat megillető szabadság mértékét, vagy jubileumi jutalomról rendelkeznek benne. 5. A munkavégzésre irányuló jogviszonyok elhatárolása A munkaviszonyra vonatkozó tipikus minősítő jegyeket 2012-ig egy irányelv 17 határozta meg, melyben szereplő szempontok jórészt máig is irányadók. Ezen jegyek alapján jól elkülöníthető, hogy az adott munkavégzésre irányuló jogviszonyegy polgári jogi szerződés, vagy egymunkaszerződés tipikus jellemzőit viseli-e magán. A felek polgári jogi szerződéskötésre utaló egyező nyilatkozata esetén is megállapítható a munkajogviszony fennállása, mivel a felek egyező akarata sem vonhatja ki a munkajog hatálya alól a munkavégzést. Ennek megfelelően a szerződő felek akaratának csak akkor van jelentősége, ha a tevékenység jellege megengedi a típusválasztást. Ekkor alapvetően az a körülmény vizsgálandó, hogy a felek feltehető akarata ténylegesen az általuk megkötött szerződéstípus, illetve az általuk létesített jogviszony létrehozására irányult-e. Ebben az esetben különösen meghatározóak a szerződéskötés és a munkavégzés során tett nyilatkozatok. Ilyen nyilatkozat lehet például a foglalkoztatott kifejezett igénye a munkaszerződés iránt, amely helyett - annak érdekében, hogy a foglalkoztatás lehetőségét ne veszítse el vállalkozási vagy megbízási szerződés elfogadására kényszerül ( kényszervállalkozás vagy kényszermegbízás ). a) A szerződés tárgya, a tevékenység jellege. Munkaviszony esetében az ellátandó feladatot, illetve tevékenységet közvetlenül és konkrétan a dolgozó munkaköre határozza meg és írja körül pontosan. A munkaviszonyban előírt feladat legfőbb jellemzője a folyamatosság, a rendszeresség és az ismétlődő jelleg. A munkavállaló általában nem egy konkrét feladat ellátására, illetve munkavégzéssel 16 EGÉSZSÉGÜGYI JOG NAGY KÉZIKÖNYVE /2005. (MK170.) FMM-PM együttes irányelv
7 Barzó Tímea: Az egészségügyi tevékenység végzésére irányuló jogviszonyok 63 elérhető eredmény teljesítésére szerződik, hanem egy adott munkakör folyamatos ellátására. A munkakörbe tartozó feladatokat napról-napra a munkáltató határozza meg utasításaiban, ami feltételez a dolgozó és a munkáltató között egy aláfölérendeltségi viszonyt. A munkakör, mint tevékenység-összesség a polgári jogtól idegen fogalom, a megbízási, vállalkozási szerződések általában egy-egy konkrét munkára, megrendelésre vagy megbízásra szólnak. Amennyiben a polgári jogi szerződésben foglalt egyedi ügyek, feladatok valójában egy konkrét munkakörbe tartozó tevékenységek összességét jelentik, a felek között munkaszerződés jön létre. Idegen továbbá a polgári jogágtól az is, hogy a munkát végző személy bizonyos jogszabályi keretek között - egyoldalúan kötelezhető olyan feladatokra, melyre a szerződése nem vonatkozik. A polgári jog által szabályozott munkavégzés esetén a szerződéstől eltérni csak konszenzussal lehet. A polgári jogi jogviszonyban végzett munka eseti jellegű, gyakran egy feladatban megnyilvánuló munka, ami inkább rendszertelenül felmerülő, de behatárolható időtartamra szóló tevékenységként jelentkezik. Ezzel szemben a feladat munkakör jellege, rendszeressége, folyamatosan ismétlődő volta más, a munkaviszonyra jellemző minősítő jegyek egyidejű fennállása mellett egyértelműen a munkaviszonyt valószínűsíti. Az egészségügyi ügyeletet végző dolgozók körében gyakran az ún. kettős jogviszonyban történő foglalkoztatás esete valósul meg. Ilyenkor ugyanis a munkáltató a napi munkaidőben munkaviszony (közalkalmazotti viszony), az ügyeleti ellátás idejére pedig megbízási szerződés keretében, ugyanabba a munkakörbe tartozó feladatnak az ellátására foglalkoztatja a munkát végző orvost. Ez utóbbi szerződést színlelt szerződésnek kell tekinteni, mivel a felek akarata ténylegesen a polgári jogi szerződéssel leplezett munkaviszonyban történő foglalkoztatásra irányult. Így amennyiben az egészségügyi dolgozó munkaköri leírásában szerepel, hogy a munkáltató ügyeleti szolgálat ellátására kötelezheti, akkor ezen ügyeleti tevékenységre a munkaviszonyban álló dolgozóval, illetve annak személyes munkavégzésével működő gazdasági társasággal nem köthető közreműködői szerződés. Különösen igaz ez, ha az alkalmazotti és a polgári jogi szerződések egyidejűleg vannak jelen ugyanazon tevékenység ellátása körében. Pl. amikor az ügyeleti feladatot ugyanazon az osztályon egymás mellett alkalmazotti jogviszonyban, illetve közreműködői szerződés alapján egyéni vállalkozó orvos látja el. 18 Hasonló okból a praxisát vállalkozási formában működtető háziorvos az általa foglalkoztatott körzeti ápolónővel nem köthet vállalkozási szerződést abból a célból, hogy így a munkaviszonyból eredő a szabadság kiadására, a munkaidőre stb. - vonatkozó korlátozások ne érvényesüljenek. Ha a körzeti ápolónő munkája egy meghatározott munkahelyhez kötött, állandó díjazás ellenében folyamatosan és rendszeresen végzett tevékenységet jelent, akkor az egészségügyi munkavégzés 18 A VÁLLALKOZÓ ORVOSOK NAGY KÉZIKÖNYVE. 828.o. Megoldás lehet, hogy az adott egészségügyi szolgáltató egyetlen szerződéssel oldja meg az ügyeleti feladatellátást egy kórházi osztályon (pl. sebészeti vagy belgyógyászati ügyelet), és nem egyenként köt az ügyeletet ellátó orvosokkal (vagy azok egyéni vagy társas vállalkozásával) közreműködői szerződéseket, mert ez utóbbiak színlelt jellege vizsgálható. EGÉSZSÉGÜGYI JOG NAGY KÉZIKÖNYVE 372.
8 64 MISKOLCI JOGI SZEMLE 12. évfolyam (2017) 2. különszám alkalmazotti jogviszony keretében történik, ami nem tekinthető megbízási szerződésnek, mert ez utóbbi színlelt szerződés lesz. b) Személyes munkavégzési kötelezettség. Mind a megbízási szerződés, mind pedig a vállalkozási szerződés esetén a Ptk. biztosítja annak lehetőségét, hogy a megbízott vagy a vállalkozó közreműködőt vegyen igénybe polgári jogi kötelezettsége teljesítéséhez. Ennek megfelelően az önkormányzat által megbízási szerződéssel foglalkoztatott egyéni vállalkozó orvos esetén a helyettesítéséről az orvos maga köteles gondoskodni. A munkaviszony azonban nem tűri azt, hogy az alkalmazott maga helyett helyettessel láttassa el a munkakörébe tartozó munkát. A munkavállaló a feladatot személyesen köteles ellátni, helyettest nem állíthat. Ugyanakkor a helyettes, illetve közreműködő igénybevételének a szerződésben történő kikötése sem feltétlenül támasztja alá a polgári jog keretei közötti munkavégzést. Ha például a felek által kötött szerződésben szerepel, hogy a munka végzésére kötelezettséget vállaló szerződő fél vállalja a helyettes állítását, azonban a szerződés hatályának fennállása alatt erre egyáltalán nem kerül sor, vagy a helyettes állításáról ténylegesen a megbízó gondoskodik, ez további minősítő jegyek fennállása esetén a munkaviszony fennállását alátámasztó körülmény lehet. A személyes munkavégzési kötelezettség azonban természetesen megjelenhet a polgári jogi keretek közé tartozó munkavégzés esetében is. Egy adott körzetben háziorvosi, illetve házi gyermekorvosi feladatok ellátása során meghatározó a munkát végző orvos személye, így harmadik személy igénybevétele a teljesítéshez csak kivételesen fordulhat elő. c) A munkáltató foglalkoztatási kötelezettsége. Munkaviszony fennállása esetén a munkáltató köteles a munkavállalót a munkaviszony fennállásának tartama alatt munkával ellátni, míg a munkavállalót egy folyamatos, az előírt helyen és időben, munkaképes állapotban történő megjelenési és rendelkezésre állási kötelezettség terheli. Ilyen általános kötelezettség polgári jogi jogviszonyok esetében nem áll fenn. A polgári jog körébe tartozó munkavégzésre irányuló jogviszonyok vonatkozásában a szerződés szerinti szolgáltatás biztosítása, munkával elérhető eredmény a fő és meghatározó kötelem. Ezzel ellentétben, a munkajog szerint a munkáltató részére történő rendelkezésre állás az egyik legfontosabb kötelezettség, mindennek elmulasztása vagy pontatlan teljesítése súlyos jogkövetkezményekkel járhat. d) Alá-fölérendeltségi viszony. Az egészségügyi dolgozó munkavállaló munkaszerződés alapján a munkaadó egészségügyi szolgáltató szervezetében dolgozva látja el feladatait, jellemző a hierarchikus kapcsolat. Az alá-fölérendeltség viszonyát többnyire a munkáltató belső szervezeti rendje (pl. szervezeti és működési szabályzat) rögzíti. Így általában a munkavállaló egy meghatározott szervezeti egység (pl. osztály, részleg) beosztottjaként jár el a munkakörébe tartozó feladatokban, továbbá eltérő szinteken maga is gyakorolhat egyes munkáltatói jogokat. Pl. osztályvezető főorvos a beosztott orvosok és szakdolgozók felett. Amennyiben a munkaügyi, illetve az adóellenőrzés során megállapítható, hogy a munkát végző orvost megilleti egyes munkáltatói jogok gyakorlásának
9 Barzó Tímea: Az egészségügyi tevékenység végzésére irányuló jogviszonyok 65 lehetősége, úgy ez a körülmény - a társasági jog alapján munkát végzők kivételével - a munkaviszony fennállását támasztja alá. A munkavállaló és a munkáltató között jellemzően szigorú alá-fölérendeltségi viszony áll fenn, melyből következik a munkáltatót megillető egyoldalú irányítási és utasításadási jogkör. Ezzel szemben polgári jogi jogviszony esetében a felek között mellérendeltség érvényesül, mellérendelt félként kötnek megállapodást. Az ítélkezési gyakorlat is egységes abban, hogy a munkaviszonyra jellemző aláfölérendeltség és függőség fennállása esetén a jogviszony nem minősíthető megbízási jogviszonynak, azt a szerződő felek akarata sem vonhatja ki a munkajog szabályai alól. 19 A munkaviszonyra jellemző alá-fölérendeltség, széles körű utasítási jog érvényesülése hiányában a jogviszonyt nem lehet munkaviszonnyá átminősíteni. 20 e) Irányítási és ellenőrzési jog. A munkavállaló és a munkáltató közötti aláfölérendeltségből adódóan a munkavállaló a munkát a munkáltató irányítása szerint köteles ellátni. A munkáltató pedig az utasítás végrehajtását teljes körűen, részletekbe menően ellenőrizheti. 21 Az utasítási és ellenőrzési jog azonban nemcsak kizárólagosan a munkaviszonyban álló felek esetén érvényesülő jogosítvány, megléte ugyanúgy természetes mind a megbízási, mind pedig a vállalkozási szerződés esetén. A vállalkozó a megrendelő utasítása szerint köteles eljárni. Az utasítás nem terjedhet azonban ki a tevékenység megszervezésére, és nem teheti a teljesítést terhesebbé. 22 A megrendelő a tevékenységet és a felhasználásra kerülő anyagot bármikor ellenőrizheti. 23 A megbízott szintén köteles a megbízó utasításait követni. A megbízott a megbízó utasításától akkor térhet el, ha ezt a megbízó érdeke feltétlenül megköveteli, és a megbízó előzetes értesítésére már nincs mód. Ilyen esetben a megbízót késedelem nélkül értesíteni kell. A megbízó köteles megtéríteni az utasítás teljesítésével kapcsolatban felmerült költségeket. 24 Munkaviszony esetén azonban az utasítás a munkavégzés minden fázisára, elemére kiterjedhet, ugyanakkor a megbízásnál és különösen a vállalkozásnál az utasítási jog az ügy ellátására és a munkavégzéssel előállítható termékre, szolgáltatásra és nem a munkavégzés részleteire vonatkozik. Az ítélkezési gyakorlat szerint a munkáltató alaptalanul hivatkozik arra, hogy a felek között megbízási jogviszony jött létre, ha a felek - még ha csak szóban is - a munkaviszony minden lényeges elemében megállapodtak, a munkavállaló a munkáltató utasítása szerint, annak irányítása és ellenőrzése mellett végezte a munkát. 25 Hasonló ügyben hozott döntést a Legfelsőbb Bíróság a túlmunka szabályainak megkerülése céljából kötött színlelt megbízási szerződés tárgyában, amikor megállapította, hogy a munkát végző személy a munkát nem saját belátása szerint, hanem az őt megbízó felperes képviselőjével folyamatosan egyeztetve, 19 EBH EBH Mt. 42. (2) bekezdés 22 Ptk. 6:240. (1) bekezdés 23 Ptk (2) bekezdés 24 6:273. (1)-(3) bekezdés 25 BH
10 66 MISKOLCI JOGI SZEMLE 12. évfolyam (2017) 2. különszám annak iránymutatása, a munkavégzés részleteire is kiterjedő utasításai alapján látta el. A Legfelsőbb Bíróság egy másik ügyben hozott határozatában azonban azt is kimondta, hogy az utasításadási jog önmagában nem tekinthető a jogviszony átminősítését megalapozó minősítő jegynek. Ha a dolgozó megbízási jogviszony alapján teljesíti feladatait, e jogviszonya nem minősíthető munkaviszonynak abból az okból, hogy a kapott utasítások alapján kellett munkát végeznie, miután a megbízást is a megbízó utasítása szerint és érdekének megfelelően kell teljesíteni. 26 f) A munkaidő beosztása, a munkavégzés helye. Munkaviszony esetén a munkavégzés időtartamát, a munkarendet, a munkaidő-beosztást a Munka Törvénykönyvében szabályozott korlátok között a munkáltató határozza meg. Polgári jogi szerződések esetében azonban a feladat elvégzésének kizárólag a határidejét, vagy teljesítési részhatáridőket, illetve az ügy ellátásának időpontját állapítja meg a megbízó (megrendelő). A munkaidő nincs beosztva, a munka elvégzéséhez szükséges időt a vállalkozó, illetve a megbízott saját maga szervezi, maga határozza meg a feladat által megkívánt módon. Mindezt nem érinti az a körülmény, ha például a megbízási szerződés alapján ellátandó feladatot pl. egy járóbeteg rendelést - a megbízó által meghatározott időpontokban (pl. rendelési idő) kell teljesíteni. Éppen ezért a munkaidő kikötése, illetve annak beosztása önmagában nem meghatározó minősítő jegy. A munkaszerződés kötelező tartalmi eleme a munkahely meghatározása. A munkavégzés helye a munkaviszony szabályai szerint a munkáltató székhelye, telephelye. 27 Vállalkozási és megbízási jogviszony esetén a megbízott a feladat teljesítésének helyét maga választhatja meg, illetve a munkavégzés helye a feladatellátáshoz igazodik. Így bizonyos megbízási vagy vállalkozási szerződés alapján ellátott tevékenység helyhez kötött (pl. kórház, rendelőintézet, háziorvosi rendelő helyszíne vagy a beteg otthona). Ugyanakkor a munkaviszony keretében ellátandó tevékenységek bizonyos hányada is végezhető a munkavállaló által meghatározott helyen (pl. telemedicina). g) A munkavállaló által munkavégzéshez használt eszközök, nyersanyagok, valamint a biztonságos munkavégzéshez szükséges feltételek biztosítása. A munkaviszonyban dolgozó orvos, szakdolgozó jellemzően a munkáltató egészségügyi szolgáltató tulajdonában lévő eszközöket használja. Ezzel szemben a megbízott (közreműködő) orvos a teljes privatizáció esetén saját eszközeit veszi igénybe a munkavégzéshez. Ez a szempont sem döntő, hiszen egyrészt több esetben a vállalkozó háziorvos az önkormányzat tulajdonában álló rendelőben és eszközökkel dolgozik, másrészt a munkavállaló is igénybe veheti saját eszközeit a munkavégzés során (pl. saját gépjárművével jár ki a betegekhez). Polgári jogi szerződés esetén a megbízott/vállalkozó fogorvos a saját eszközeinek használatával, anyagainak felhasználásával kapcsolatos költségeket a díjban elszámolja, míg a munkaviszonyban ez nem jellemző. A munkaviszony esetén a munkáltatót terheli a biztonságos és egészséget nem 26 BH Mt. 45. (3) bekezdés
11 Barzó Tímea: Az egészségügyi tevékenység végzésére irányuló jogviszonyok 67 veszélyeztető munkavégzés körülményeinek a megteremtése. Megbízási és vállalkozási jogviszony esetén az egészségügyi dolgozó felelősségi köre a saját munkavégzési körülményeinek biztonságos megteremtésére terjed ki. A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló évi CXLVII. törvény 14. -sa szintén konkrét szempontokat tartalmaz a munkaviszonytól való elhatárolás tekintetében. Eszerint a kisadózó vállalkozással kötött szerződést, ügyletet valódi tartalmuk szerint, a rendeltetésszerű joggyakorlás feltételére figyelemmel kell minősíteni. Ha a kisadózó vállalkozással kötött szerződés, ügylet tartalma szerint a kisadózó és harmadik személy közötti munkaviszonyt leplez, akkor az adózási és egyéb jogkövetkezményeket a munkaviszonyra irányadó rendelkezések szerint kell megállapítani. A törvény alapján az adóhatóság ellenőrzési eljárás keretében - az ellenkező bizonyításáig - vélelmezi, hogy a kisadózó és a harmadik személy között munkaviszony jött létre. A vélelmet akkor kell megdőltnek tekinteni, ha az alábbi körülmények közül egynél több megvalósul: a) a kisadózó a tevékenységet nem kizárólag személyesen végezte vagy végezhette; b) a kisadózó a naptári évi bevételének legalább 50 százalékát nem ugyanattól a harmadik személytől szerezte; c) a kisadózóval szerződő harmadik személy nem adhatott utasítást a tevékenység végzésének módjára vonatkozóan; d) a tevékenység végzésének helye a kisadózó birtokában áll; e) a tevékenység végzéséhez szükséges eszközöket és anyagokat nem a kisadózóval szerződő harmadik személy bocsátotta a kisadózó rendelkezésére; f) a tevékenység végzésének rendjét a kisadózó határozza meg. 6. Az egészségügyi közreműködői szerződések jogi megítélése Mint ahogyan arról már volt szó, egyre nagyobb teret kapnak az egészségügyben a közreműködői szerződések. Ilyen szerződéseket olyan egészségügyi dolgozó vagy ilyen dolgozót foglalkoztató szervezet tipikusan gazdasági társaság - köthet, amely közvetlenül, az adott egészségügyi szolgáltató (megbízó) szervezeti egysége által nyújtott szakmában, személyesen vagy az általa foglalkoztatott egészségügyi dolgozókkal, a megbízó egészségügyi szolgáltató betegei részére a megbízó egészségügyi szolgáltató nevében nyújt egészségügyi szolgáltatást. Fontos további feltétel még, hogy a közreműködő az egészségügyi szolgáltatást működési engedély és felelősségbiztosítási szerződés birtokában, a saját tulajdonában vagy használatában levő tárgyi eszközökkel köteles biztosítani, azaz a tevékenység végzéséhez szükséges tárgyi és személyi feltételek garantálása egyaránt a közreműködő feladata. 28 Közreműködői szerződést csak olyan szakmára lehet kötni, amelyre a 28 Az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003. (VII. 15.) Korm. rendelet (Rendelet) 2. k) pont
12 68 MISKOLCI JOGI SZEMLE 12. évfolyam (2017) 2. különszám közreműködést igénybe vevő szolgáltató működési engedéllyel rendelkezik. A szerződő felek a személyi és tárgyi feltételeket közösen biztosítják. A közreműködői szerződés határozatlan időtartamra köthető, továbbá a közreműködő további közreműködői szerződést nem köthet, kivéve, ha a közreműködő által igénybe vett közreműködő személyesen nyújt szolgáltatást. A közreműködői szerződés kötelező tartalmi elemeit szintén jogszabály tartalmazza. 29 A személyes közreműködés esetén azonban az egészségügyi szolgáltatás nyújtásában részt vevő személy vagy szervezet a felek között létrejött közreműködői szerződés alapján kizárólag a személyi feltételeket biztosítja, a feladat ellátásához szükséges tárgyi feltételek megléte a megbízó egészségügyi szolgáltató felelősségi körébe tartozik. 30 A közreműködő egészségügyi szolgáltatóként kiszámlázott díjazásból a megbízó egészségügyi szolgáltatót nem terheli adóelőleg levonási, illetve járulékfizetési kötelezettség. Az így megkapott összeggel a közreműködő egészségügyi szolgáltató szabadon gazdálkodik, abból költségeket számolhat el, különböző adófizetési formák közül választhat. Ilyen közreműködőnek minősülő egészségügyi szolgáltató a legtöbbször maga a munkát végző egyéni vállalkozó orvos, vagy az orvos - sokszor egyedüli - tagságával és személyes munkavégzésével működő gazdasági társaság. Amennyiben az orvos illetve a tagságával működő gazdasági társaság - olyan közreműködési szerződést köt, mely szerint a megbízónál kialakult szervezeti struktúrába és hierarchikus szervezeti rendszerbe beilleszkedve végez a megbízó tulajdonában lévő eszközökkel és esetleg a megbízó alkalmazásában lévő más személyzet segítségével orvosi munkát, rendkívül nehéz annak megítélése, hogy a szerződéses kapcsolat valójában egy polgári jogi vagy egy munkajogi jogviszony. Vizsgálni kell ilyenkor a szerződés tartalmát abban a tekintetben, hogy meghatározták-e a felek a munkavégzés helyét, az orvos munkaidő-beosztását, a megbízó gyakorol-e utasításadási jogkört stb. vagy sem. 7. Színlelt szerződések jogkövetkezménye A munkavégzés alapjául szolgáló szerződéseket munkaügyi jogvitában a közigazgatási és munkaügyi bíróság vizsgálja, mely során a bíróság jogosult arra is, 29 Pl. a közreműködést igénybe vevő és a közreműködő egészségügyi szolgáltató adatai, a közreműködéssel érintett egészségügyi szakma, a közreműködés keretében végzett tevékenység során felmerülő felelősségvállalásra vonatkozó szabályok, a közreműködés keretében végzett tevékenység végzéséhez szükséges feltételek biztosítására vonatkozó kötelezettségvállalás, a közreműködő szolgáltatás elszámolásának szabályai, a közreműködő együttműködési kötelezettségét és annak módját az egészségbiztosítási szerv által végzett ellenőrzések során, a tárgyi feltételek elérhetőségének, biztosításának jellegére vonatkozó rendelkezés, valamint az egészségügyi szolgáltatást végző személy (személyek) neve, működési nyilvántartásban való azonosítója, a tevékenység végzésének módja és időtartama, a szolgáltatás szerződésszegés esetén történő folyamatos biztosítására vonatkozó feltételek, a szerződés felmondásának szabályai, stb. Rendelet Rendelet 2. n) pont
13 Barzó Tímea: Az egészségügyi tevékenység végzésére irányuló jogviszonyok 69 hogy a jogviszonyt átminősítse munkaviszonnyá. A felek között létrejövő szerződések tartalmát azonban a munkaügyi felügyelet és az adóhatóság szintén vizsgálhatja. A munkaügyi ellenőrzésről szóló évi LXXV. törvény értelmében a munkaügyi hatóság jogosult hatósági ellenőrzés során megállapított tényállás alapján a foglalkoztató és a részére munkát végző személy közötti jogviszony, valamint a tényleges foglalkoztatás alapján létrejött kapcsolat minősítésére. Ehhez a foglalkoztatónak rendelkezésre kell bocsátania mindazokat a bizonyítékokat, amelyek alapján megállapítható, hogy a részére végzett munka valamilyen polgári jogi szerződés alapján, munkaszerződésben foglaltak szerint, vagy ellenérték nélkül történt. 31 Amennyiben a hatóság azt állapítja meg, hogy a felek által bemutatott polgári jogi szerződés valójában munkaszerződést palástol, a felek által megkötött szerződést a munkavégzés megkötésének napjától kezdve munkaszerződéssé minősíti át, és egyben ettől az időponttól vizsgálja, hogy a munkavégzésre vonatkozó szabályok pl. díjazás, törvényes munkaidő, szabadság, rendkívüli munkavégzés stb. - betartásra kerültek-e vagy sem. Ez alapján visszamenőleges fizetési kötelezettség terhelheti a munkáltatót a dolgozó irányába, illetve mivel a dolgozó biztosítottnak minősül, a munkáltató köteles lesz visszamenőlegesen rendezni a dolgozó utáni járulékok befizetését is. Mindezeken felül a munkaügyi hatóság még munkaügyi bírságot is kiszabhat. A munkaügyi hatóság arra is kötelezheti a munkáltató egészségügyi szolgáltatót, hogy az átminősítés folytán megállapított munkaviszonyt jelentse be az adóhatóságnak, mely természetesen szintén eljárást fog lefolytatni az ügyben. Az adóhatóságnak azonban nincs jogosultsága arra, hogy a szerződő felek szerződési autonómiájába beavatkozzon, így nem minősítheti a színlelt polgári jogi szerződést munkaszerződéssé. Arra azonban lehetősége van, hogy a felek közötti szerződéses jogviszonyt munkaszerződésként bírálja el, és ennek megfelelően az elmaradt adót és járulékokat úgy állapítsa meg, mintha a polgári jogi szerződés munkaszerződés lenne. Ez pedig nemcsak adóhiány, de késedelmi pótlék, adóbírság vagy akár mulasztási bírság kiszabását is eredményezheti. Az adóügyi és a polgári jogi jogviszony azonban egymástól elválnak és az adóhatóság megállapítása nem hat ki a felek polgári jogi jogviszonyára. Az adóhatóság minősítése kizárólag adóügyi szempontból releváns és az a közjogi jogviszonyban nem álló harmadik személyre (személyekre) kihatással nincs Összegzés Összességében elmondható, hogy az egészségügyben dolgozók számára a lehetőségek tárházát nyújtja a jogszabály a foglalkoztatás módozatai tekintetében. A megfelelő jogviszony kiválasztásában azonban nem szabad csupán a jogviszonyhoz kapcsolódó társadalombiztosítási és adójogi következményeket elemezni, hanem figyelmet kell szentelni a munkavégzés jellemzőinek 31 A munkaügyi ellenőrzésről szóló évi LXXV. törvény 1. (5) bekezdés /B/1994. AB határozat
14 70 MISKOLCI JOGI SZEMLE 12. évfolyam (2017) 2. különszám beazonosítására, a munkavégzést körülíró szerződés megfelelő tartalmi elemeinek meghatározására is. Amennyiben az egészségügyi dolgozó és az őt alkalmazó egészségügyi szolgáltató a közreműködői szerződés melletti alkalmazást részesíti előnyben, a jogok és kötelezettségek megállapítása során törekedni kell a polgári jogi szerződéseket jellemző karakterek kihangsúlyozására. A munkaszerződést palástolt közreműködői szerződések ugyanis komoly jogkövetkezményekkel járhatnak mind az adóhatósági, mind pedig a munkaügyi ellenőrzések során, melyek elkerülhetők lehetnek a munkavégzésre irányuló egészségügyi tevékenységet meghatározó, a jelen tanulmányban részletesen körülírt tartalmi elemekkel rendelkező, megfelelő szerződés kiválasztásával.
A jogviszony átminősítése az adóhatósági ellenőrzés során
OBB-KLUB A jogviszony átminősítése az adóhatósági ellenőrzés során 2015.11.25. Az ellátandó feladat jellege és feltételei határozzák meg, hogy egy munkavégzésre milyen jogviszony válaszható. A felek szabadsága,
Az egészségügyi tevékenység végzésének speciális jogi formái I. A működési engedélyhez nem kötött jogi lehetőségek 1
Az egészségügyi tevékenység végzésének speciális jogi formái I. A működési engedélyhez nem kötött jogi lehetőségek 1 Az a körülmény, hogy az egészségügyi szolgáltató és az egészségügyi dolgozó között,
III. Fejezet AZ EGÉSZSÉGÜGYI TEVÉKENYSÉG VÉGZÉSÉRE IRÁNYULÓ EGYES JOGVISZONYOK
III. Fejezet AZ EGÉSZSÉGÜGYI TEVÉKENYSÉG VÉGZÉSÉRE IRÁNYULÓ EGYES JOGVISZONYOK 7. (1) Az egészségügyi dolgozó egészségügyi tevékenység végzésére - ide nem értve a sürgős szükség esetén ellátási kötelezettség
7001/2005. (MK 170.) FMM-PM együttes irányelv. a munkavégzés alapjául szolgáló szerződések minősítése során figyelembe veendő szempontokról
7001/2005. (MK 170.) FMM-PM együttes irányelv a munkavégzés alapjául szolgáló szerződések minősítése során figyelembe veendő szempontokról A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban:
A színlelt szerződések a biztosítás-közvetítői szektorban
Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége III. Biztosításszakmai Konferencia és Kiállítás Siófok, 2006. szeptember 19. A színlelt szerződések a biztosítás-közvetítői szektorban dr. Kovács
2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ
2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ amely létrejött egyrészről a Név: [Intézmény neve] Képv.jogosult:
Magyar Ápolási Igazgatók Egyesületének évi konferenciája - előadás
Magyar Ápolási Igazgatók Egyesületének 2016. évi konferenciája - előadás dr. Schulcz Máté 2016. október 6. Előadás témakörei: Munkaidő beosztás kérdései - munkaidő keret, pihenőidő és rendkívüli munkaidő
MONITORING A foglalkoztatási terület egyes tudnivalói
MONITORING A foglalkoztatási terület egyes tudnivalói MRE Szeretetszolgálati Iroda Monitoring Munkacsoport 2013. november 25. A foglalkoztatási jogviszony létesítése A foglalkoztatási jogviszonyra vonatkozó
Munkáltatói jogok-felelősségi szabályok
Magyar Ápolási Igazgatók Egyesületének 2018 évi konferenciája Munkáltatói jogok-felelősségi szabályok Dr. Kőszegfalvi Edit Munkaügyi - egészségügyi szakjogász Bács-Kiskun Megyei Kórház Magasabb vezetői
Egyéni vállalkozó orvosok/egészségügyi dolgozók alkalmassági vizsgálata
Egyéni vállalkozó orvosok/egészségügyi dolgozók alkalmassági vizsgálata dr. Nagy Károly osztályvezető Munkahigiénés Osztály Nemzeti Munkaügyi Hivatal 2003. évi LXXXIV. törvény az egészségügyi tevékenység
Foglalkoztatás II. modul 1. Foglalkoztatásra irányuló jogviszonyok. Jegyzet, március
Foglalkoztatás II. modul Jegyzet, 2019. március 1 Általános cél: Szakmai ismeretek: Foglalkoztatás II. modul tartalma Elsajátítandó profilok felkészítés az álláskeresés módszereire, technikáira, valamint
C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG
C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG TÉTELEK ÉS ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG MUNKAJOG A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.), a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi
TARTALOMJEGYZÉK. Előszó 11. 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13
Tartalomjegyzék 3 TARTALOMJEGYZÉK Előszó 11 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13 ELSŐ RÉSZ BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 13 A) A törvény hatálya 13 1. A törvény tárgyi hatálya 14 2. A törvény területi
MUNKASZERZŐDÉS FONTOS! ÍRÁSBA KELL FOGLALNI, DE ENNEK ELMARADÁSÁRA CSAK A MUNKAVÁLLALÓ HIVATKOZHAT A MEGKÖTÉST KÖVETŐ 30 NAPON BELÜL
MUNKASZERZŐDÉS FONTOS! ÍRÁSBA KELL FOGLALNI, DE ENNEK ELMARADÁSÁRA CSAK A MUNKAVÁLLALÓ HIVATKOZHAT A MEGKÖTÉST KÖVETŐ 30 NAPON BELÜL A munkavégzésre irányuló jogviszonyok számos formában alakban és tartalomban
Munkaerőpiaci szervező, elemző Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Magyar joganyagok - 40/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet - az egészségügyi tevékenys 2. oldal 3. (1) Egészségügyi tevékenység végzésére csak az olyan eg
Magyar joganyagok - 40/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet - az egészségügyi tevékenys 1. oldal 40/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet az egészségügyi tevékenység végzéséhez szükséges egészségi alkalmasság vizsgálatáról
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR
15/2015. (IV.15.) számú kancellári utasítás a kari működést támogató szervezeti egységek és a kari szolgáltató egységek közalkalmazottai feletti munkáltatói jogkör gyakorlásának rendjéről (Egységes szerkezetben
Irányelv a munkavégzés alapjául szolgáló szerződések minősítéséhez
BaraMa Könyvvizsgáló és Könyvelı KFT 2943 Bábolna, Kisfaludy ltp. C.ép. I/4. Telefon: 34/568-159 E-mail: barama.kft@t-online.hu Honlap: www.barama.uw.hu Irányelv a munkavégzés alapjául szolgáló szerződések
Egészségügyi dolgozók munkaköri alkalmassági véleményezésének jogszabályi háttere
Egészségügyi dolgozók munkaköri alkalmassági véleményezésének jogszabályi háttere dr. Nagy Károly főosztályvezető Munkahigiénés Főosztály OMFI 2003. évi LXXXIV. törvény az egészségügyi tevékenység végzésének
C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG
C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A megfelelő tételekhez szükséges a KK 18., 23., 25., 27. és az MK 95. számú állásfoglalásainak ismerete. MUNKAJOG 1. A Munka
2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE
2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE amely létrejött egyrészről a Név: [Intézmény neve] Képv. jogosult: Székhely: Adószám:
Rezidens oktatás. Dr. Horváth György SE Igazságügyi és Biztosítás-Orvostani Intézet
Rezidens oktatás Dr. Horváth György SE Igazságügyi és Biztosítás-Orvostani Intézet 1. Alapfogalmak 2. Az egészségügyi tevékenység végzésére irányuló jogviszonyok a) Munkaviszony b) Közalkalmazotti jogviszony
2003. évi LXXXIV. Törvény az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről
2003. évi LXXXIV. Törvény az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről Az Országgyűlés - az egészségügyi tevékenység kiemelkedő jelentőségének tudatában, - az egészségügyi dolgozókat megillető
1. A munkaszerződésről általában 2. A munkaviszony alanyai: munkáltató és munkavállaló 3. A munkaszerződés megkötése
A munkaszerződés 1. A munkaszerződésről általában 2. A munkaviszony alanyai: munkáltató és munkavállaló 3. A munkaszerződés megkötése 1. A MUNKASZERZŐDÉS (MSZ) 1.1. A munkaszerződés fogalma A munkaszerződés
OBB Előadás. Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft
OBB Előadás Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft. 2015.10.27 Munkaviszony létesítése Munkaszerződés teljesítése (jogok és kötelezettségek, mentesülés a munkavégzési kötelezettség alól) Munkaszerződés
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR
15/2015. (IV.15.) számú kancellári utasítás a kari működést támogató szervezeti egységek és a kari szolgáltató egységek közalkalmazottai feletti munkáltatói jogkör gyakorlásának rendjéről A nemzeti felsőoktatásról
Bérügyintéző részszakképesítés. Komplex szakmai vizsga Írásbeli vizsgatevékenysége. Bérügyi szakfeladatok
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM TÜK szám: 1/3-8/2018 KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ Érvényességi idő: 2018. június 06. 8:00 óra Minősítő neve: Mészáros László Beosztása: főosztályvezető Készült: 1 eredeti és fm. példányban
Aktuális munkajogi kérdések (a munkaviszony jogellenes megszüntetése, a színlelt szerződés, a vezető tisztségviselő jogviszonya)
Aktuális munkajogi kérdések (a munkaviszony jogellenes megszüntetése, a színlelt szerződés, a vezető tisztségviselő jogviszonya) Előadó: Dr. Bicskei Ildikó A munkaviszony megszűnése I. A munkaviszony megszűnik:
Frissítve: április 5. 21:31 MKOGY Hatály: közlönyállapot (2003.XI.11.) Magyar joganyagok évi LXXXIV. törvény - az egészségügyi tevékenys
Magyar joganyagok - 2003. évi LXXXIV. törvény - az egészségügyi tevékenység végzésé 1. oldal 2003. évi LXXXIV. törvény az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről 1 Az Országgyűlés - az egészségügyi
A KÖZSZOLGÁLATI SZERZŐDÉSES FOGLALKOZATATÁS BEVEZETÉSÉRŐL A KÖZSZFÉRÁBAN. (munkaanyag)
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM A KÖZSZOLGÁLATI SZERZŐDÉSES FOGLALKOZATATÁS BEVEZETÉSÉRŐL A KÖZSZFÉRÁBAN (munkaanyag) Budapest, 2006. november hó 1 A személyi hatály meghatározása a közszolgálatban
Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév
Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév Tantárgy neve Neptun kódja: Képzés- tagozat: Tantárgy kreditszáma: Tantárgyfelelős: Számonkérési forma: Erős előfeltétel: Gyenge előfeltétel/társfeltétel: Kapcsolódik-e
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. december 12-i ülésére
Tárgy: Előkészítette: Előkészítésben részt vesz: Egészségügyi feladat-ellátási szerződések felülvizsgálata Tárnok Lászlóné jegyző dr. Farkas László aljegyző, dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási Osztály
Állásfoglalás a munkavállalók alkoholszondával történő ellenőrzéséről
Állásfoglalás a munkavállalók alkoholszondával történő ellenőrzéséről Sok esetben nem csak jogos gazdasági érdeke diktálja a munkáltatónak, hogy munkavállalói tiszta fejjel, alkoholos befolyásoltságtól
REZIDENSEK EGÉSZSÉGÜGYI TEVÉKENYSÉG VÉGZÉSE
REZIDENSEK EGÉSZSÉGÜGYI TEVÉKENYSÉG VÉGZÉSE Dr. Szeghő Ágnes 2017. június 22. AZ ELŐADÁS TARTALMA Ki a rezidens? Kettős foglalkoztatás és annak jellemzői Rezidensek felügyelete Rezidensek munkaidő beosztásának
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására (nem költségvetési szerv esetén)
amely létrejött, egyrészről a Szent István Egyetem EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására (nem költségvetési szerv esetén) Székhely: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1.
Szabályozás fegyelmezés a szabályok betartása - betartatása a munkatársak körében. MRE Szeretetszolgálati Iroda 2012. november 27.
Szabályozás fegyelmezés a szabályok betartása - betartatása a munkatársak körében MRE Szeretetszolgálati Iroda 2012. november 27. SZABÁLYOZÓ KÖRNYEZET Jogi normák: 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről
Az Áttv. Kjt. Kttv. Mt. összehasonlítása. Dr. Tánczos Rita
Az Áttv. Kjt. Kttv. Mt. összehasonlítása Dr. Tánczos Rita Kinevezési feltétel állampolgárság Áttv Kttv.: magyar állampolgárság Kjt.: Magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás
Munkavállalókkal kapcsolatos feladatok
dr.henczi Lajos, dr. Horváth István, dr. Molnár-Hidassy Dóra, Molnárné dr.balogh Márta Munkavállalókkal kapcsolatos feladatok TARTALOM Előszó I. A munkaerőpiac szereplői 1. Piac 2. Munkaerőpiac 2.1 Munkaerő-kereslet
Bérpótlékok: A munkavállalót a Munka Törvénykönyve alapján megillető bérpótlékok:
Mennyi bérpótlék jár? - Bérpótlékok 2011-2012: éjszakai pótlék, műszakpótlék, ügyeleti pótlék, készenléti díj, vasárnapi és munkaszüneti napi munkavégzés pótléka. Ha munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy
ügyvezetésnek minősül vezető tisztségviselői Vezető tisztségviselő csak természetes személy lehet a társasággal, testületeivel,
A gazdasági társaságokról szóló 2006. IV szerint nek minősül a társaság irányításával összefüggésben szükséges mindazon döntések meghozatala, amelyek vagy a társasági szerződés alapján nem tartoznak a
humán erőforrás vezérigazgató igazgató Munkáltatói jogkörök felettes
Munkáltatói jogok gyakorlásának szabályai Alulírott Lenkei István, a Paks II. Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Székhely: 7030, Paks, Gagarin utca 1. 3. em. 302/B.; a továbbiakban: Munkáltató
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására (költségvetési szerv esetén)
amely létrejött, egyrészről a Szent István Egyetem EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására (költségvetési szerv esetén) Székhely: 2100 Gödöllő, Páter Károly utca 1.
MUNKASZERZŐDÉS. 1. Általános előírások. (Ez a kikötés csak a munkaviszony létesítésekor érvényes.)
MUNKASZERZŐDÉS amely létrejött a... (cím:..., székhely:., cégjegyzékszám:, adószám:..) mint munkáltató és... (cím:..., szül. hely és idő:., anyja neve:., adóazonosító jele: tb. azonosító jele:..) mint
Feladat-ellátási szerződés a 6. számú házi gyermekorvosi körzet ellátásáról
Ügyszám: 07-7/1530-2/2015. Feladat-ellátási szerződés a 6. számú házi gyermekorvosi körzet ellátásáról amely létrejött egyrészről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (7621 Pécs, Széchenyi tér 1.) képviseletében
Termékértékesítés bevételeinek bizonylatolása, foglalkoztatás lehetőségei. Készítette: Beke Ibolya
Termékértékesítés bevételeinek bizonylatolása, foglalkoztatás lehetőségei Készítette: Beke Ibolya 1 Üzleti jellegű termékértékesítés adóköteles tevékenység A gazdasági tevékenység elemei: üzletszerűség;
Tax Intelligence. Kedves Ügyfelünk! Hírlevél 2013. január/nr. 2. TÉMA: Szociális hozzájárulási adókedvezmények 2013. ALCÍMEK: Általános szabályok
ek 2013 ek 2013 Kedves Ügyfelünk! A munkahelyvédelmi akciótervben meghirdetett és 2013. január 1-én életbe lépett munkáltatói terhek csökkentési lehetőségeivel kibővültek a szociális hozzájárulási adóból
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/458-1/2011/I. Tárgy: VII. számú fogorvosi körzet működtetése Üi.: Csomor Ágnes Melléklet: 2 db megbízási szerződés tervezet,
Javadalmazási Szabályzat. a... Társaság (székhely:... cégjegyzékszám:...)
Javadalmazási Szabályzat a... Társaság (székhely:... cégjegyzékszám:...) vezető tisztségviselője (ügyvezetője), felügyelő bizottsági tagjai javadalmazása, valamint a jogviszony megszűnése esetére biztosított
Tantárgyi tematika. 6. hét: A munkaügyi kapcsolatok a részvételi jogok, a szakszervezetek jogai, a kollektív szerződés, a sztrájkjog, a munkaügyi vita
Tantárgyi tematika Tantárgy neve Munkajogi és tb. alapismeretek Neptun kódja: I1:MUJ Képzés- tagozat: Igazságügyi igazgatási képzés levelező tagozat Tantárgy kreditszáma: 8 kredit Tantárgyfelelős: Dr.
E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület november 27-i ülésére
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám: 1/205- /2013. E L Ő T E R J E SZ T É S A Képviselő-testület 2013. november 27-i ülésére Tárgy: A gyermek háziorvosi
Gyorsabb, olcsóbb De biztonságos is? Szimpózium
Gyorsabb, olcsóbb De biztonságos is? Szimpózium EGYSZERŰBBEN, DE SZABÁLYOSAN! a munkaügyi hatósági ellenőrzések tapasztalatai az építőiparban, különös tekintettel az egyszerűsített foglalkoztatásra Előadó:
A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL SZÓLÓ ÉVI I. TÖRVÉNY KOMMENTÁRJA
A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL SZÓLÓ 2012. ÉVI I. TÖRVÉNY KOMMENTÁRJA TARTALOMJEGYZÉK ELSŐ RÉSZ 13 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. FEJEZET (1. 13. ) 13 BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1. A törvény célja 13 2. A törvény hatálya
Hatályba lépés: május 25.
Vodafone Magyarország Zrt. VEZETÉKES ADAT ÉS INTERNET SZOLGÁLTATÁSOK NYÚJTÁSÁRA VONATKOZÓ ÜZLETI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2018. május 25. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket az
Feladat-ellátási szerződés a 48. számú háziorvosi körzet ellátásáról
Szám: 07-7/470-3/2012. Feladat-ellátási szerződés a 48. számú háziorvosi körzet ellátásáról amely létrejött egyrészről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (7621 Pécs, Széchenyi tér 1.) képviseletében
4 A munkaviszony megszűnése és megszüntetése
4 A munkaviszony megszűnése és megszüntetése 4.1 1 4 A munkaviszony megszűnése és megszüntetése Az egyik legradikálisabb munkajogi változás a munkaviszony megszűnését, illetve megszüntetését érinti. Az
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2012. június havi rendkívüli ülésére
Siófok Város Gondozási Központja 8600 Siófok, Korányi S. u. 1/a Telefon: 84-311-013 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő.. Dr. Pavlek Tünde jegyző ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2012.
TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről
Iktatószám: TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről. Székhely:. Adószám: Számlavezető bank:. Bankszámlaszám: Cégjegyzék száma: KSH száma: TB törzsszám:.. Levelezési cím:. Képviseletre jogosultak:
TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS december 12. Előadó: Lakiné Szkiba Judit
TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS 2014 2013. december 12. Előadó: Lakiné Szkiba Judit Családi járulékkedvezmény Jogosultak: Az Szja tv. szerinti családi kedvezmény érvényesítésére jogosult biztosított, és a családi
MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. Preambulum. meghatározott pályázattal kapcsolatban az alábbi feladatok ellátását:
MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Név: Újhartyán Községi Önkormányzat Székhely: 2367 Újhartyán Fő u. 21. Képviseli: Schulcz József polgármester mint megbízó, továbbiakban megbízó valamint
Dr. Kenderes Andrea okt. 6.
Dr. Kenderes Andrea 2012. okt. 6. Facere szerződések alaptípusai Eredmény kötelem- vállalkozási szerződés Gondossági kötelem- megbízási szerződés Vállalkozási szerződés: Ptk. 389. 401. Megbízás: Ptk. 474.
MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS JÓVÁHAGYÁSA (ASSZISZTENSI FELADATOKRA)
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc
Kereskedelmi ügynöki szerzõdés
Kereskedelmi ügynöki szerzõdés Amely létrejött egyrészrõl a POINTERNET-DB Elektronikus Kereskedelmi Kft. (székhely: 1029 Budapest, Ördögárok u. 142., cégjegyzékszám: Cg. 01-09-685342, adószám: 11961143-2-41,
16. NAPIREND Ügyiratszám: 2/2449/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. november 23-i nyilvános ülésére
16. NAPIREND Ügyiratszám: 2/2449/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. november 23-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: A háziorvosokkal
Járulékok, biztosítási kötelezettség
Járulékok, biztosítási kötelezettség 1. Kérdés: Egy Magyarországon bejegyzett betéti társaság beltagja - aki a társaság tevékenységében személyesen közreműködik - román állampolgár, Romániában van munkaviszonyból
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 14 hetes szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 14 hetes szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására Amely létrejött egyrészről az Óbudai Egyetem (ÓE) Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Székhely: 1034
1992. évi XXII. törvény. a Munka Törvénykönyvéről 1
ELSŐ RÉSZ BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 1 A törvény hatálya Törvénykönyvét (a továbbiakban: Mt.) érintő módosításokat tartalmaz. A törvény előkészítésére az Országos
SZÁNTÓ ÉS TÁRSA
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény egyes rendelkezéseinek 2013. január 1. nappal történő módosításáról 1./ 2013. január 1. naptól a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény
TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről
Iktatószám: TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről. Székhely:. Adószám: Számlavezető bank:. Bankszámlaszám: Cégjegyzék száma: KSH száma: TB törzsszám:.. Levelezési cím:. Képviseletre jogosultak:
Megbízási szerződés minta (gazdasági társaság, önkormányzati tulajdonú rendelő) Megbízási szerződés önálló orvosi tevékenység végzéséről
Szám: 07-7/ /200_.. Megbízási szerződés minta (gazdasági társaság, önkormányzati tulajdonú rendelő) Megbízási szerződés önálló orvosi tevékenység végzéséről 1. számú melléklet amely létrejött egyrészről
Rezidens oktatás. Dr. Horváth György SE Igazságügyi és Biztosítás-Orvostani Intézet
Rezidens oktatás Dr. Horváth György SE Igazságügyi és Biztosítás-Orvostani Intézet 1. Alapfogalmak 2. Az egészségügyi tevékenység végzésére irányuló jogviszonyok a) Munkaviszony b) Közalkalmazotti jogviszony
Az új Munka Törvénykönyve. Dr. Komlódi Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds
Az új Munka Törvénykönyve Dr. Komlódi Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Általános magatartási követelmények Az adott helyzetben általában elvárható magatartás ÚJ! Jóhiszeműség és tisztesség
K I V O N A T. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 29-én megtartott rendkívüli ülése jegyzőkönyvéből
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete K I V O N A T Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 29-én megtartott rendkívüli ülése jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat!
SZEMÉLYI ÉS VAGYONVÉDELMI TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATOS MUNKAJOGI KÉPZÉS A 2012 ÉVI I.TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI ALAPJÁN
SZEMÉLYI ÉS VAGYONVÉDELMI TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATOS MUNKAJOGI KÉPZÉS A 2012 ÉVI I.TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI ALAPJÁN Készítette: Dr. Dabis Erzsébet és Prof. Dr. Hajdú József I. Módszertani bevezetés Tartalmi:
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására
VII./1. sz. melléklet 1 EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására Amely létrejött egyrészről az Óbudai Egyetem (ÓE) Kar Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 96/b Adószám:
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Vargáné Fodor Rita mb.jegyző
Mire számíthatunk munkaügyi ellenőrzés esetén?
Mire számíthatunk munkaügyi ellenőrzés esetén? Az alábbi szakmai írásunkban megnézzük, hogy mire számítsunk abban az esetben, ha munkaügyi ellenőrzés lenne nálunk, illetve még az ellenőrzés előtt fel tudjunk
Tantárgyi tematika 2018/19
Tantárgyi tematika 2018/19 Tantárgy neve Munkajogi ismeretek Neptun kódja: BT2:MUJ Képzés- tagozat: Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási képzés levelező tagozat Tantárgy kreditszáma: 6 kredit
Rezidens oktatás. Dr. Horváth György SE Igazságügyi és Biztosítás -Orvostani Intézet
Rezidens oktatás Dr. Horváth György SE Igazságügyi és Biztosítás -Orvostani Intézet - 2003. évi LXXXIV. törvény az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről (Eütev. vagy jogállási tv.) - 1997.
KIVONAT. H a t á r o z a t
KIVONAT A Képviselő-testület 2017. március 30-án megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből 87/2017. Kth. Megbízási szerződés kötés a kiskunhalasi 6. számú gyermek háziorvosi körzet tartós helyettesítés
A munkaviszony megszüntetésének
A munkaviszony megszüntetésének aktuális 0 kérdései A munkáltatói felmondás indokolása A munkáltatói felmondás indokolásával szemben támasztott tartalmi követelmények: Valós, okszerű és világos indokolás
II. 3. Szerződésminta befektetési tanácsadásra. Szerződés befektetési tanácsadásra
II. 3. Szerződésminta befektetési tanácsadásra Jelen melléklet azon a napon lép hatályba, amelyen a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a befektetési tanácsadási tevékenység végzését az Alapkezelő
Mire figyelj, ha munkát vállalsz! A legfontosabbak
Mire figyelj, ha munkát vállalsz! A legfontosabbak A MUNKAVISZONY LÉTESÍTÉSE: KI LEHET MUNKAVÁLLALÓ? A munkavállalóvá válásnak általános és speciális feltételei vannak. Általános feltétel: 16. életév betöltése.
Szent István Egyetem Gödöllő
FI69207 Szent István Egyetem Gödöllő 1/2012. számú rektori utasítás a Szent István Egyetemen a munkavégzés alapjául szolgáló szerződésekről és a többletfeladatok ellátásának egyes kérdéseiről 2012. január
Be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatásának jogkövetkezményei
Be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatásának jogkövetkezményei Készítette: Nagy László főosztályvezető NAV Észak-Budapesti Adóigazgatósága A társadalombiztosítási (biztosított) bejelentési kötelezettséget
Egészségügyi dolgozók munkaköri alkalmassági véleményezésének jogszabályi háttere (II. rész)
Egészségügyi dolgozók munkaköri alkalmassági véleményezésének jogszabályi háttere (II. rész) dr. Nagy Károly főosztályvezető Munkahigiénés Főosztály OMFI 2003. évi LXXXIV. törvény az egészségügyi tevékenység
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 30-i rendes ülésére
Ikt.szám: 5673-1/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 30-i rendes ülésére Tárgy: Háziorvosi feladat-ellátási szerződés felmondása Előterjesztő:
érdekeire figyelemmel és utasítása szerint eljárni;
KERESKEDELMI ÜGYNÖKI SZERZŐDÉS amely létrejött egyfelől a..., mint Megbízott, képviseli:... cím:... e-mail:... telefon:... bankszámlaszám:... másfelől Klaszter Médiaügynökség Kft. (továbbiakban KMÜ), képviseli:
A gazdasági társaságok vezető tisztségviselőinek jogviszonya, biztosítási és járulékfizetési kötelezettsége 2010.05.07.
A gazdasági társaságok vezető tisztségviselőinek jogviszonya, biztosítási és járulékfizetési kötelezettsége 2010.05.07. [Gt. 21., 22. (1)-(2) bekezdés, Tbj. 5. (1) bekezdés a) és g) pontja, Eho 3. (1)
MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4. GLOBÁLPED Kft.
218/2012. (VIII.31.) sz. Ökt. határozat 1. sz. melléklete MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS Megbízó megnevezése és címe: Megbízott adatai: Kazincbarcika Város Önkormányzata Szitka Péter polgármester Cég megnevezése:
TARTALOMJEGYZÉK Előszó 1. Határozott idejű munkaviszony megszüntetése 2. Határozott idejű munkaviszony munkáltató általi megszüntetése
TARTALOMJEGYZÉK Előszó...5 1. Határozott idejű munkaviszony megszüntetése...7 1.1 A határozott idejű szerződés megszűnésének, megszűntetésének időpontja...9 1.2 Jognyilatkozat közlése...10 1.3 Távolléti
Sárospatak Város Polgármesterétől
Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselő-testületnek - az INNOVO-PATAK Sárospataki Városfejlesztő
Az Mt a alapján a munkavállalót betegsége miatti keresőképtelensége idejére naptári évenként 15 munkanap betegszabadság illeti meg.
Betegszabadság 2011: betegszabadság számítása és táppénz mértéke 2011-ben - Nettó BÉRKALKULÁTO Betegszabadság 2011: betegszabadság számítása és táppénz mértéke 2011-ben, betegszabadság kalkulátor. A betegszabadság
ELŐTERJESZTÉS. Határozati javaslat
Marcali Kistérségi Többcélú Társulás 8700 Marcali Rákóczi u. 11. 85/501-001 / 85/501-055 www.marcalikisterseg.hu Ügyiratszám:./2018. 1.sz. előterjesztés ELŐTERJESZTÉS A Marcali Kistérségi Többcélú Társulás
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU E l ő t e r j e s z t é s Dorog Város Képviselő-testületének 2015. május 29-i ülésére
Előterjesztés Prevenció K.B. Bt sz. felnőtt háziorvosi körzet - feladat-ellátás felmondásáról
Előterjesztés Prevenció K.B. Bt. - 3. sz. felnőtt háziorvosi körzet - feladat-ellátás felmondásáról 1. előterjesztés száma: 248/2018. 2. előterjesztést készítő személy neve: Bajtekné Halász Ildikó 3. előterjesztést
Magyar joganyagok évi LVI. törvény - a közalkalmazottak jogállásáról szóló oldal (3) A 30. (1) bekezdés b) pontjában megjelölt szervek
Magyar joganyagok - 1997. évi LVI. törvény - a közalkalmazottak jogállásáról szóló 19921. oldal 1997. évi LVI. törvény a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról 1 1.
ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtással összefüggő kérdésekről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Egészségügyi
6.Egészségügyi szolgáltatók működési engedélyezése. Pest Megyei Kormányhivatal népegészségügyi feladatokat ellátó illetékes járási hivatala.
6.Egészségügyi szolgáltatók működési engedélyezése Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése: Pest Megyei Kormányhivatal népegészségügyi feladatokat ellátó illetékes járási hivatala. Az ügyintézéshez szükséges
Magyar joganyagok - 424/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet - a Nyugdíjbiztosítási Alap k 2. oldal h)1 a gyed, gyes, gyermeknevelési támogatás (gyet), ápo
Magyar joganyagok - 424/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet - a Nyugdíjbiztosítási Alap k 1. oldal 424/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv,
MUNKA ÉS SZOCIÁLIS JOG II. 2015/2016. TANÉV/TAVASZI FÉLÉV
MUNKA ÉS SZOCIÁLIS JOG II. KOLLOKVIUMI MINIMUMKÉRDÉSEK 2015/2016. TANÉV/TAVASZI FÉLÉV II. félév 1. A munkajogi felelősség rendszere (előadásvázlat 1.) 2. A felróhatóság fogalma és szerepe a munkajogban