ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a gázmérők hitelesítési cseréjének vizsgálatáról Budapest, 2013. november
NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY Iktatószám: SEF-1590/2013. Témafelelős: dr. Baráth Katalin dr. Bársony Melinda Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S A gázmérők hitelesítési cseréjének vizsgálatáról Budapest, 2013. november
1. Az ellenőrzés aktualitása, célja A földgázszektor fogyasztóvédelmi szempontból különösen érzékeny ágazatnak tekinthető, mivel ezen szolgáltatási területen bekövetkező bármilyen változás közvetve vagy közvetlenül a legtöbb magyarországi háztartást érinti. A felügyelőségekre érkező nagyszámú fogyasztói panaszra tekintettel is indokolt, hogy az Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (a továbbiakban: NFH) e területen rendszeresen folytasson le ellenőrzéseket. Ez a témavizsgálat a joghatással járó mérés és az ez alapján történő számlázás ellenőrzésén keresztül az energiafogyasztók vagyoni érdekeinek védelmét, illetve az NFH tapasztalatainak bővítését kívánja szolgálni, tekintettel arra, hogy a vizsgálat eredményei által pontosabb kép kapható a szabályozással kapcsolatos, esetlegesen felmerülő problémákról, a szolgáltatók vonatkozó gyakorlatáról. Az ellenőrzés fő célja volt felderíteni azt, hogy eleget tesznek-e az elosztói engedélyesek a gázmérők hitelesítési cseréjére vonatkozó kötelezettségüknek, illetve a hitelesítési mérőcserét megelőző értesítési kötelezettségüknek, továbbá, hogy az eljárás alá vont mérők között milyen arányban találhatók számlázás alapjául szolgáló, lejárt hitelesítésű. 2. Az ellenőrzés időtartama, az ellenőrzésben résztvevők köre A témavizsgálat lefolytatatására 2013. március 11. és szeptember 27. között került sor. A vizsgálatban részt vett valamennyi kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelősége. 3. Az ellenőrzés szempontjai, módszere A jogszabályok alapján a földgáz mérésére szolgáló kötelező hitelesítésű mérőeszközök. A földgázelosztó közüzemi szerződés esetén a saját költségére köteles gondoskodni az elszámolási mérésre alkalmas mérőberendezés hitelesítéséről. A hitelesítés azért is különösen fontos, mert ha a fogyasztásmérő-berendezés hitelesítési ideje lejárt, annak adatai számlázás alapjául nem szolgálhatnak. A fogyasztásmérő-berendezés hitelességi idejének lejárta miatti cseréje esetén az engedélyesek részéről követendő eljárásrendet is jogszabály részletezi, így azt, hogy a szükséges munkavégzés időpontjáról mikor és milyen módon (írásban, tértivevényes, ajánlott levélben vagy egyéb igazolható módon) köteles a fogyasztót értesíteni. Amennyiben a felhasználó számára az értesítésben megadott időpont nem megfelelő, a földgázelosztó köteles a fogyasztóval egyeztetni a megfelelő időpont kijelölése érdekében. A felhasználó köteles a földgázelosztó által megküldött értesítésben megjelölt, vagy a közös megegyezéssel kijelölt időpontban a felhasználási helyhez tartozó mérőhelyen a földgázelosztó általi munka végzését lehetővé tenni. Az ellenőrzés egyik része a hivatalból végzett vizsgálatokból állt, amelynek alapját 2012- ben lejárt hitelességű gázmérők elosztói engedélyesektől bekért listája képezte, míg a másik része a fogyasztói beadványokon alapuló ellenőrzés volt. 4. Az ellenőrzés tapasztalatai 4.1 A hivatalbóli eljárások tapasztalatai A hivatalbóli eljárások keretében országosan összesen 1820 db mérőórát vontak a felügyelőségek vizsgálat alá, melyek közül 278 esetében nem került sor a jogszabályi előírásokat sértő módon 2012 végéig a hitelesítési cserére (15%-os kifogásolási arány). A 2
vizsgálat alá vont megoszlását az alábbi diagram szemlélteti abból a szempontból, hogy a mérőcsere megvalósult-e. A vizsgálat alá vont megoszlása a hitelesítési csere elvégzése szempontjából 15% A vizsgálat alá vont és 2012. végéig lecserélt aránya A vizsgálat alá vont és 2012. végéig le nem cserélt aránya 85% Békés, Csongrád és Vas megyében nem találtak a felügyelőségek lejárt hitelességű mérőórát, Bács-Kiskun, Komárom-Esztergom és Pest megyében pedig a megvizsgált közül mindössze egy-egy volt lejárt hitelességű. A legnagyobb hiányosságok a le nem cserélt vonatkozásában Baranya, Fejér, Nógrád, illetve Hajdú-Bihar megyében voltak észlelhetőek a vizsgálat eredményei alapján. A megyei felügyelőségek által ellenőrzött összes számát megyei felosztásban, valamint a megyénként észlelt hiányosságokat az alábbi táblázat szemlélteti. Heves Hajdú-Bihar Győr-Moson- Sopron Főváros Fejér Csongrád Borsod- Abaúj- Zemplén Békés Baranya Bács-Kiskun Ellenőrzött száma (db) 100 80 80 100 80 100 120 80 100 80 Kifogásolt száma (db) 1 37 0 17 0 41 19 4 33 11 Kifogásolt aránya (%) 1 46 0 17 0 41 5 5 33 13 3
Zala Veszprém Vas Tolna Szabolcs- Szatmár- Bereg Somogy Pest Nógrád Jász- Nagykun- Szolnok Komárom- Esztergom Ellenőrzött száma (db) 100 100 80 120 100 80 80 80 80 80 Kifogásolt száma (db) 1 27 28 8 27 8 2 0 8 6 Kifogásolt aránya (%) 1 27 35 7 27 10 2,5 0 10 7,5 Fontos külön figyelni azon fogyasztási helyeket, ahol a mérőóra zárt helyen található, tekintettel arra, hogy ezen helyeken fokozottabban szükséges a fogyasztó közreműködése a mérőóracsere végrehajtásában. Az ellenőrzés adatai alapján megállapítható, hogy 38 esetben a hitelesítési mérőcsere elmaradása a fogyasztó közreműködésének hiányára volt visszavezethető. Ezek közül előfordult, hogy a fogyasztó a tértivevénnyel küldött értesítőt nem vette át, vagy az abban megjelölt időpontban nem jelent meg, illetve az engedélyes értesítése ellenére nem egyeztetett időpontot, továbbá az értesítés ellenére nem tette lehetővé a mérőóracserét, valamint volt olyan példa is, amikor a hitelesítési cserére azért nem kerülhetett sor, mert az időpont-egyeztetés ellenére sem jelent meg a felhasználó. Természetesen ezen körülményekre a hatóság a fogyasztóvédelmi eljárások során minden esetben figyelemmel volt a mérlegeléskor. Érdekességként említhető, hogy 8 esetben a hitelesítési csere elmaradásának oka annak volt betudható, hogy ezen felhasználási helyeken a hitelesítési határidő lejártát megelőzően a mérőórát leszerelték, vagy a felhasználási helyet fizetési késedelem miatti kikapcsolták. A felügyelőségek ezen esetekben nem állapítottak meg jogsértést, tekintettel arra, hogy a adatai alapján nem került sor számlázásra, elszámolásra. A vizsgálat tapasztalatai alapján megállapítható, hogy az elosztói engedélyes legnagyobb hiányosságát a cserével kapcsolatos előzetes értesítési kötelezettség elmaradása jelentette. A jogszabályi rendelkezés szerint a fogyasztásmérő berendezés hitelességi idejének lejárta miatti cseréje esetén a munkavégzés időpontjáról a földgázelosztó írásban 100 m 3 /h kapacitás-lekötés alatti felhasználók esetében a munkavégzés megkezdése előtt 15 nappal, a 100 m 3 /h kapacitás-lekötés feletti felhasználók esetében 30 nappal tértivevényes ajánlott levélben vagy egyéb igazolható módon köteles a rendszerhasználót (fogyasztót) értesíteni. A vizsgálat alá vont közül összesen 660 esetében (36%) maradt el az előzetes értesítés, azonban ezen esetek közül 593 esetben 2012 végéig a csere megvalósult. A hiányosságok magas számát ellensúlyozza az, hogy ezen esetekben a felhasználót nem érte a számlázásra, elszámolásra kiható jogsérelem, hisz a hitelesítési mérőcsere határidőben megvalósult. A felügyelőségek ugyanakkor olyan esettel is találkoztak, amikor az engedélyes ugyan eleget tett a jogszabályban előírt értesítési kötelezettségének, azonban a csere nem valósult meg határidőben. 4
4.2 A fogyasztói beadványokon alapuló ellenőrzések tapasztalatai A témavizsgálat ideje alatt egyes, földgázszolgáltatással a fogyasztóvédelmi hatóság hatáskörében, elsősorban számlázási, mérési tevékenységgel kapcsolatban beérkezett beadványok esetében, a megindult hatósági eljárásokban a szolgáltatók megkeresése során a felügyelőségek felhívták az érintett vállalkozásokat, hogy nyilatkozzanak, és egyúttal dokumentumokkal igazolják azt, hogy a számlázás joghatással járó mérésre alkalmas, hiteles fogyasztásmérő alapján történik. A vizsgálatra megjelölt időtartamban összesen 258 db olyan beadvány érkezett a felügyelőségekre, amellyel összefüggésben sor került a hitelességi kérdés ellenőrzésére is. Ezen beadványok közül mindössze 8 alkalommal állapították meg a felügyelőségek, hogy a számlázás lejárt hitelesítésű mérőóra alapján történt. A beadványok vizsgálata során egy olyan kirívó esettel találkoztak a felügyelők, ahol a fogyasztási helyen felszerelt mérőóra hitelesítési ideje 2009. december 31-én járt le, azonban az engedélyes csak 2012. első félévében végezte el a hitelesítési mérőcserét. A többi kifogásolt esetben a hitelesítési idő lejártát követő félévben megvalósult a mérőóra hitelesítési cseréje. 5. Alkalmazott jogkövetkezmények A jelentés írásának időpontjáig az öt földgázelosztási engedéllyel rendelkező szolgáltató közül négy földgázelosztóval szemben 31 kötelezést, illetve 27 bírságot (is) tartalmazó határozatot adtak ki a felügyelőségek. Összesen 49.350.000 Ft fogyasztóvédelmi bírság kiszabására került sor az engedélyesekkel szemben. Kiemelendő, hogy a vizsgáltak közül négy felhasználási helyen fordult elő, hogy a hitelesítési mérőcsere az ellenőrzés időpontjáig sem történt meg, így a felügyelőség ennek elvégzésére kötelezte az érintett elosztói engedélyest, aki ennek mindegyik esetben eleget is tett. Az ellenőrzés keretében így valamennyi vizsgált mérőhelyen sikerült kikényszeríteni a jogszerű állapotot. A határozat kézhezvételét követően több engedélyes is jelezte a felügyelőségek felé, hogy a jövőben a hitelesítési mérőcsere során maradéktalanul eleget kívánnak tenni a jogszabályi kötelezettségeknek, és a helyes joggyakorlat kialakítása, illetve a fogyasztók érdekeinek védelme érdekében felvették a kapcsolatot a fogyasztóvédelmi hatósággal. 6. Összefoglalás A vizsgálat keretében összesen 2078 db mérőóra tekintetében ellenőrizték a felügyelőségek, hogy azok hitelesítési cseréje határidőben történt-e meg, ennek során 286 esetben állapították meg, hogy az elosztói engedélyes elmulasztotta e kötelezettségét (13%-os kifogásolási arány). A hivatalbóli vizsgálat keretében országos szinten összesen 1820 olyan mérőórát vizsgáltak meg, amelyek hitelesítési ideje 2012-ben járt le. Ezek közül 278 esetében nem valósult meg a hitelesítési mérőcsere a jogszabályok által előírt határidőre. A fogyasztói beadványokon alapuló eljárásokban pedig további 258 esetben nyilatkoztatták a felügyelőségek valamely szolgáltatót arra nézve, hogy a számlázás joghatással járó mérésre alkalmas, hiteles fogyasztásmérő alapján történik-e. Utóbbi esetben mindössze 8 alkalommal derült fény arra, hogy a számlázás lejárt hitelességű mérő adatain alapul. 5
1. számú melléklet FÜGGELÉK A gázmérők hitelesítési cseréjének vizsgálatáról című összefoglaló jelentéshez Az ellenőrzés alapját az alábbi jogszabályok képezték: a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény; a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet; a mérésügyről szóló 1991. évi XLV. törvény; a mérésügyről szóló 1991. évi XLV. törvény végrehajtásáról szóló 127/1991. (X.9.) Korm. rendelet; a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény; a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról szóló 225/2007. (VIII.31.) Korm. rendelet.