JEGYZŐKÖNYV amely készült a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Váci Mihály termében, a Jogi, Ügyrendi és Etikai Bizottság 2013. október 28-án tartott nyilt ülésér61. Jelen vannak: 3 fő bizottsági tag, napirendi pontok előadói és a meghívottak (jelenléti ív mellékelve) Dr. Tirpák GyÖrgy: (bizottsági elnök) Köszönti a Bizottság tagjait, a napirendi pontok előadóit. Megállapítja, hogya Bizottság 3 fővel határozatképes. Dr. Tirpák GyÖrgy: (bizottsági elnök) Szavazásra bocsátja a napirend-tervezetet, egyben javasolja, hogy az írásos meghívótól eltérően a Szabolcs Volán Zrt. személyszállításra kötött közszolgáltatási szerződésének 2013. évi teljesítésére vonatkozó beszámolójáról szóló tájékoztatót első napirendi pontként tárgyalja meg a bizottság. Szavazásko r 3 fő napirendet. bizottsági tag van jelen, akik 3 igen szavazattal elfogadják a módosított sorrendő l. Inapirend.: Tájékoztató a Szabolcs Volán Zrt. személyszállítás ra kötött közszolgáltatási szerz6désének 2013. évi teljesítésére vonatkozó beszámolójáról Előadó: Dr. Kovács Ferenc polgármester Meghívott: Dr. Sárközi György vezérigazgató helyett Geiger Ernő Borsod Volán Zrt., illetve Kató József Szabolcs Volán Zrt. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Az előterjesztéssel képest van-e valami, amivel ki kívánja azt egészíteni. kapcsolatban kérdezem, hogy az írásos anyaghoz Pató István: (városfejlesztési és üzemeltetési osztály vezetője) Nincs. Geiger Ern6: (Borsod Volán Zrt.) Nincs. Kató József: (Szabolcs Volán Zrt) Nincs. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Van-e az előterjesztéssel kapcsolatban egyéb kérdés. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök)kérdés nem volt. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Van-e az előterjesztéssel kapcsolatban vélemény. Magera Tibor: (bizottsági tag) Ez egy tájékoztató. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Igen, már régóta foglalkozunk a VOLÁNNÁl és még fogunk is, mivel megoldást kell találni a helyzetre. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Köszönöm szépen. Javaslom, hogy szavazzunk az el6terjesztésről. Szavazáskor 3 f6 bizottsági tag van jelen, akik 3 igen szavazattal a következő határozatot hozták meg:
2 131/2013.(X.28.) számú határozat a Szabolcs Volán Zrt. személyszállításra kötött közszol,áltatási szerződésének 2013. évi teljesítésére vonatkozó beszámolójáról A Bizottsá, az el6terjesztést megtárgyalta és a tájékoztatót tudomásul veszi. 2./napirend: Előterjesztés koncepciójára NyírelYháza MelYei Jocú Város Önkormányzata 2014. évi költsécvetési Előadó: Dr. Kovács Ferenc polgármester Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző Patóné Nagy Magdolna gazdasági osztály vezetője Dr. Tirpák Györsv:(bizottsági elnök) Az előterjesztéssel képest van-e valami, amivel ki kívánja azt egészíteni. kapcsolatban kérdezem, hogy az írásos anyaghoz Patóné Nagy Magdolna: (gazdasági osztály vezetője) Nem kívánom kiegészíteni. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Van-e az el6terjesztéssel kapcsolatban egyéb kérdés. Kósa János: (bizottsági tag) Jónak tartom a koncepciót, azt szeretném, ha realizálódnának amik a külterületi utakkal kapcsolatban szerepel. Indítványozom, ha a NvíRW felmérést végez az utak várható felújításárnak lehetőségeiről, akkor abba vonják be a külterületi képviselőket is. Dr. Tirpák Györsv:(bizottsági elnök} Én is csatlakozni tudok képviselőtársamhoz, mivel ebben az évben sok minden megindult és jövőre ez folytatódni fog. Kósa János: (bizottsági tag) Ez örömteli, de most is olyan útszakaszt javította k, amire nem volt panasz, és a kerületi képviselőnél jelentkezik közvetlenül ez a probléma. Ezért kértem, hogy vonjanak be az egyeztetésbe. Kósa Tímea (alpolgármester) Ebben a vitában mindenkinek igaza van. Ha visszaemlékszünk 2010 végén 2011-ben arról gondolkodtunk, hogy jelentsen-e az önkormányzat csődöt, innen indultunk. Nem az volt a kérdés, hogy hány út, milyen út. A racionalizáló intézkedéseket követően lett az önkormányzatnak mozgástere és 2013 év volt az első év, hogy tudtunk olyan alapfeladatokra tervezni, amelyre a lakosságnak nagy szüksége van. Érthető a külterületi lakosok felháborodása. Engem is elérnek a panaszok, amit a képviselő úr említett. Azt szoktam mondani, hogy lépésr61-lépésre tudunk haladni. Abban lehet vita, hogy mi élvez prioritást. Az anyag utolsó előtti, előtti bekezdésben szerepel, hogy az alapvető lakossági igények élvezzenek prioritást, ezt a lehetőségekhez képest igyekszünk elvégezni. Kósa János: (bizottsági tag) Örömmel veszem, hogy az önkormányzat épületeinek állagmegóvására költséget fordít, de Felsősimán is van olyan épület, amely sürgős orvoslásra szorul. Azt kérem, hogy vegyük komolyan a képviselői figyelmeztetéseket. Kósa Tímea (alpolgármester) Egyet tudnék érteni a képviselő úrral, ha nem ismerném azt a listát, amit a vagyongazdálkodási osztály állít össze minden évben a szükséges állagmegóvásról. Ha a fokozatosság elve megjelent volna az önkormányzat életében, akkor könnyebb lenne, mint ma. A húsz éve húzódó bölcsődei felújítás jelenlegi tapasztalatai ezt messze igazolják. Azt javaslom képviselő úrnak, hogy egyeztessen a
3 vagyongazdálkodási osztá Ilya I, de ez a 2014. évi koncepció egy szélesebb látókört fog át a járdákon, bölcsődéken és utakon át. Egyben javaslom, hogy tegyen javaslatot a listára vonatkozóan. Kósa János: (bizottsági tag) Egyet értek alpolgármester asszonnyal. A NvfRW munkájával is elégedett vagyok. Dr. Tirpák Gvörgy:(bizottsági elnök) Van-e az előterjesztéssel kapcsolatban vélemény. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Vélemény nem volt. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Szavazásra bocsátja az előterjesztést. Szavazáskor 3 fő bizottsági tag van jelen, akik 3 igen szavazattal a következő határozatot hozták meg: 132/2013.{X.28.) számú határozat Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 2014. évi költségvetési koncepciójára A Bizottság egyetért az előterjesztés Közgyűlés elé terjesztésével és elfogadásra javasolja a határozat-tervezetet. 3./napirend: Előterjesztés a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal kötend6 üzembentartói szerz6dés elfogadására, valamint a Középfokú Köznevelési Intézményeket Működtető Központtal megkötött üzembentartói szerződés módosítására Előadó: Dr. Kovács Ferenc polgármester Meghívottak: Kőhegyi Edit KlIK tankerületi igazgató Tóth Zoltán KÖZIM vezetője Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Az előterjesztéssel kapcsolatban kérdezem az előterjesztőt, hogy az írásos anyaghoz képest van-e valami, amivel ki kívánja azt egészíteni. Dr. Kása Brigitta (aljegyző) Nem kívánom kiegészíteni. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Van-e az előterjesztéssel kapcsolatban egyéb kérdés. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Van-e az előterjesztéssel kapcsolatban vélemény. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Vélemény nem volt. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Szavazásra bocsátja az előterjesztés. Szavazáskor 3 fő bizottsági tag van jelen, akik 3 igen szavazattal a következő határozatot hozták meg: 133/2013.{X.28.) számú határozat a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal kötend6 üzembentartói szerz6dés elfogadására, valamint a Középfokú Köznevelési Intézményeket Működtet6 Központtal megkötött üzembentartói szerződés módosítására
4 Előadó: Dr. Kovács Ferenc polgármester Meghívottak: Kőhegyi Edit KlIK tankerületi igazgató Tóth Zoltán KÖZIM vezetője A Bizottság egyetért az előterjesztés Közgyűlés elé terjesztésével és elfogadásra javasolja a határozat-tervezetet. 4./napirend: Előterjesztés egyes önkormányzati rendeletek felülvizsgálatára Előadó: Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Az előterjesztéssel képest van-e valami, amivel ki kívánja azt egészíteni. kapcsolatban kérdezem, hogy az írásos anyaghoz Dr. Bodnár Adrienn: (a jegyzői kabinet jogtanácsosa) Nem kívánom kiegészíteni. Dr. TIrpák György:(bizottsági elnök) Van-e az előterjesztéssel kapcsolatban kérdés. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Van-e az előterjesztéssel amennyiben nincs. kapcsolatban vélemény, hozzászólás, Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Szavazásra bocsátja az előterjesztést. Szavazáskor 3 fő bizottsági tag van jelen, akik 3 igen szavazattal a következő határozatot hozták meg: 134/2013.(X.28.) számú határozat egyes önkormányzati rendeletek felülvizsgálatára A Bizottság egyetért az előterjesztés Közgyűlés elé terjesztésével és elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet. S/napirend:. Előterjesztés a GALBOR Kft. által Nyíregyháza, István utcában megépített ivóvíz vezeték térítésmentes Önkormányzati tulajdonba adására, annak Nyírségvíz Zrt. részére történő vagyonkezelésbe adására és a vagyonkezelői szerződés mellékletének módosítására Előadó: Kovácsné Szatai Ágnes vagyongazdálkodási osztály vezetője Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Van-e az előterjesztéssel kapcsolatban szóbeli kiegészítés? Kovácsné Szatai Ágnes:(vagyongazdálkodási osztály vezetője) Nincs, ez egy technikai dolog. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Van-e az előterjesztéssel kapcsolatban egyéb kérdés. Dr. TIrpák György:(bizottsági elnök) Kérdés nincs. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Van-e az előterjesztéssel kapcsolatban vélemény, hozzászólás. Dr. TIrpák György:(bizottsági elnök) Amennyiben nincs.
s Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Szavazásra bocsátja az előterjesztést. Szavazáskor 3 fő bizottsági tag van jelen, akik 3 igen szavazattal a következő határozatot hozták meg: 135/2013.(X.28.) számú határozat a GALBOR Kft. által Nyíregyháza, István utcában megépített ivóvíz vezeték térítésmentes Önkormányzati tulajdonba adására, annak Nyírségvíz Zrt. részére történő vagyonkezelésbe adására és avagyonkezelői szerződés mellékletének módosítására A Bizottság egyetért az előterjesztés Közgyűlés elé terjesztésével és elfogadásra javasolja a határozat-tervezetet. 6./napirend: Előterjesztés a 4431 Nyíregyháza Sóstógyógyfürdő Szinbád sétány 76. szám, 15057-15066/2 hrsz. (10 db) alatti ingatlanok l/l arányú tulajdonjog szerzésének részletei re Előadó: Dr. Kovács Ferenc polgármester Meghívott: Kozma Péter Esélyt az Ifjúságnak Alapítvány Kuratóriumának elnöke Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Van-e az előterjesztéssel kapcsolatban szóbeli kiegészítés? Kovácsné Szatai ÁRnes:(vagyongazdálkodási osztály vezetője) Nincs. Szakértői vélemények alapján került megállapításra az ingatlan forgalmi értéke. Magera Tibor: (bizottsági tag) Érintettségemet kívánom bejelenteni. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Van-e az előterjesztéssel kapcsolatban kérdés, vélemény, hozzászólás. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Kérdés nem volt. Dr. nrpák György:(bizottsági elnök) Van-e az előterjesztéssel kapcsolatban vélemény, hozzászólás. Kósa János: (bizottsági tag) Értéknövelő beruházás volt ez, honnan tudjuk ezt pontosan. Kovácsné Szatai Ágnes:(vagyongazdálkodási osztály vezetője) A bérlő az ingatlant továbbra is használja. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Szavazásra bocsátja az előterjesztést. Szavazáskor 3 fő bizottsági tag van jelen, akik 2 igen szavazattal a következő határozatot hozták meg: 136/2013.(X.28.) számú határozat a 4431 Nyíregyháza S6stógyógyfürdő Szlnbád sétány 76. szám, 15057-15066/2 hrsz. (10 db) alatti Ingatlanok l/l arányú tulajdonjog szerzésének részletei re A Bizottság egyetért az előterjesztés Közgyűlés elé terjesztésével és elfogadásra javasolja a határozat-tervezetet.
6 7./napirend: Előterjesztés a helyi önszerveződó közösségek pénzügyi támogatásának rendjéről szóló 24/2008.(lV.29.) önkormányzati rendelet módositására Előadó: Dr. Krizsai Anita szociális és köznevelési osztály vezetője Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök). Van-e az előterjesztéssel kapcsolatban szóbeli kiegészítés? Dr. Krizsai Anita :(szociális és köznevelési osztály vezetője) Múlt pénteken volt a Civil fórumnak egyegyeztető ülése melynek során a javaslatot megismerték, a módosításokat elfogadták. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Van-e az előterjesztéssel kapcsolatban kérdés. Kósa János:(bizottsági tag) Ez könnyebbséget jelent a civilek részére, kérdésem, hogy pozitívan fogadták a civilek. Dr. Krizsai Anita:(szociális és köznevelési osztály vezetője) Igen. Magera Tibor: (bizottsági tag) Operatív szinten a pályázónak már a pályázat során meg kell határoznia a felhasználás módját. Dr. Krizsai Anita:(szociális és köznevelési osztály vezetője) Igen. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Van-e az elésterjesztéssel kapcsolatban kérdés, vélemény, hozzászólás. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Az elhangzott észrevételekre figyelemmel bocsátom szavazásra az előterjesztést. Szavazáskor 3 fő bizottsági tag van jelen, akik 3 igen szavazattal a következés határozatot hozták meg: 137/2013.(X.28.) számú határozat A Bizottság a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatásának rendjéről szóló 24/2008.(IV.29.) önkormányzati rendelet módosítására egyetért az elésterjesztés Közgyűlés elé terjesztésével és elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet. 8./napirend: Előterjesztés okiratainak módosítására szociális. gyermekjóléti. köznevelési és kulturális intézmények alapító Előadó: Dr. Krizsai Anita szociális és köznevelési osztály vezetésje Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök). Van-e az előterjesztéssel kapcsolatban szóbeli kiegészítés? Dr. Krizsai Anita:(szociális és köznevelési osztály vezetésje) Nincs. Technikai jellegű módosítás. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Van-e az előterjesztéssel kapcsolatban kérdés. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Kérdés nem volt.
7 Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Van-e az előterjesztéssel kapcsolatban vélemény, hozzászólás. Kósa János:(bizottsági tag) Az előterjesztés 8. számú mellékletében szereplő felsorolásban a Mandabokor után nincs szám meghatározva. Továbbá a 2. számú mellékletben nem helyes az irányítószám. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Az elhangzott észrevételekre figyelemmel bocsátom szavazásra az előterjesztést. Szavazáskor 3 fő bizottsági tag van jelen, akik 3 igen szavazattal a következő határozatot hozták meg: 138/2013.(X.28.) számú határozat szociális, gyermekjóléti, köznevelési és kulturális intézmények alapító okiratainak módosítására A Bizottság egyetért az előterjesztés Közgyűlés elé terjesztésével és elfogadásra javasolja a határozat-tervezetet. 9./napirend: EI6terjesztés a szociális rászorultságtól fogg6 egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 46/2012.(XI1.14.) önkormányzati rendelet módositására Előadó: Dr. Krizsai Anita szociális és köznevelési osztály vezetője Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Az előterjesztéssel képest van-e valami, amivel ki kívánja azt egészíteni. kapcsolatban kérdezem, hogy az írásos anyaghoz Dr. Krizsai Anita:(szociális és köznevelési osztály vezetője) Nincs, nem kívánom kiegészíteni. Dr. TIrpák György:(bizottsági elnök) Van-e az előterjesztéssel kapcsolatban egyéb kérdés. Kósa János: (bizottsági tag) Nem veszélyezteti az önkormányzat pénzügyi helyzetét. Dr. Krizsai Anita:{szociális és köznevelési osztály vezetője) kizárólag. Nem, ez pénzmaradvány terhére teljesíthető Dr. TIrpák György:(bizottsági elnök) Van-e az előterjesztéssel kapcsolatban vélemény. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Vélemény nem volt. Dr. Tirpák György:{bizottsági elnök) Szavazásra bocsátja az előterjesztést. Szavazáskor 3 fő bizottsági tag van jelen, akik 3 igen szavazattal a következő határozatot hozták meg: 139/2013.(X.28.) számú határozat szociális, gyermekjóléti, köznevelési és kulturális intézmények alapító okiratainak módositására A Bizottság egyetért az előterjesztés Közgyűlés elé terjesztésével és elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet.
8 10./napirend: EI6terjesztés Nyíregyháza Megyei Jogű Város Közgyűlése 91/2013.(lV.25.) számű határozatának módosítására (Örökösföldi 055/1 hrsz-ű ingatlan belterületbe vonása) Előadó: Dr. Kovács Ferenc polgármester Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Az előterjesztéssel képest van-e valami, amivel ki kívánja azt egészíteni. kapcsolatban kérdezem, hogy az írásos anyag hoz Kovácsné Szatai Ágnes:(vagyongazdálkodási osztály vezetője) Veres főépítász úr az előterjesztő, de ez egy technikai előterjesztés. Dr. Szemán Sándor: (címzetes főjegyző) Korábban már döntött erről a közgyolés. A bejegyző hatóság kérte, hogy az önkormányzat határozza meg a célját is a belterületbe vonásnak. Magyarul ki kell mondani a kutyafuttató célját. Dr. Tirpák Györsv:(bizottsági elnök) Van-e az előterjesztéssel kapcsolatban egyéb kérdés. Magera Tibor: (bizottsági tag) Folyamatos egyeztetés zajlik a kutyás közösséggel, de ez a lehető választás volt. legjobb Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Van-e az előterjesztéssel kapcsolatban vélemény. Dr. Tirpák Györsv:(bizottsági elnök) Vélemény nem volt. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Szavazásra bocsátja az előterjesztést. Szavazáskor 3 fő bizottsági tag van jelen, akik 3 igen szavazattal a következő határozatot hozták meg: 140/2013.(X.28.) számű határozat Nyíregyháza Megyei Jogű Város Közgyűlése 91/2013.(lV.25.) számű határozatának módosítására (Örökösföldi 055/1 hrsz-ú Ingatlan belterületbe vonása) A Bizottság egyetért az előterjesztés Közgyűlés elé terjesztésével és elfogadásra javasolja a határozat-tervezetet. U./napirend: Eh5terjesztés a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról szóló 6/2013.(11.15.' önkormányzati rendelet módosítására Előadó: Dr. Kovács Ferenc polgármester Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Az előterjesztéssel képest van-e valami, amivel ki kívánja azt egészíteni. kapcsolatban kérdezem, hogy az írásos anyaghoz Pató István: (városfejlesztési és üzemeltetési osztály vezetője) Annyit szeretnék elmondani, hogya rendelet számában a dátum elírásra került, mely kijavításra került. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Van-e az előterjesztéssel kapcsolatban egyéb kérdés. Kósa János: (bizottsági tag) Köszönöm az előterjesztőnek ezt a gesztusát, ezt fogadóóráimon rendszeresen kérdezik ezt helyeselni fogjuk.
9 Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Van-e az előterjesztéssel kapcsolatban vélemény. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Vélemény nem volt. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Szavazásra bocsátja az előterjesztést. Szavazáskor 3 fő bizottsági tag van jelen, akik 3 igen szavazattal a következő határozatot hozták meg: 141/2013.(X.28.) számú határozat a nem közmúvel összegyújtött háztartási szennyvíz begyújtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról szóló 6/2013.(11.15.) önkormányzati rendelet módosítására A Bizottság egyetért az előterjesztés Közgyűlés elé terjesztésével és elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet. 12./napirend: EI6terjesztés a Bizottsághoz Nyíregyháza, Szent I. u. 1. szám alatti 4/A/20 hrsz-ú üzlethelyiségekre vonatkozó bérleti jog átruházására Előadó: Kovácsné Szatai Ágnes vagyongazdálkodási osztály vezetője Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Az előterjesztéssel képest van-e valami, amivel ki kívánja azt egészíteni. kapcsolatban kérdezem, hogy az írásos anyaghoz Kovácsné Szatal Álnes:(vagyongazdálkodási osztály vezetője) Nem kívánom kiegészíteni. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Van-e az előterjesztéssel kapcsolatban egyéb kérdés. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Kérdés nem volt. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Van-e az előterjesztéssel kapcsolatban vélemény. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Vélemény nem volt. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Szavazásra bocsátja az előterjesztést. Szavazáskor 3 fő bizottsági tag van jelen, akik 3 igen szavazattal a következő határozatot hozták meg: 142/2013.(X.28.) számú határozat Nyíregyháza, Szent I. u. 1. szám alatti 4/A/20 hrsz-ú üzlethelyiségekre vonatkozó bérleti jog átruházására A Bizottság a Nyíregyháza, Szent I. u. 1. az. alatti 4/A/20 hrsz-ú üzlethelyiségre vonatkozó bérleti jog Halczák Erika (4400 Nyíregyháza, Árok u. 8. 9/30. sz. alatti lakos) részére történő átruházásával egyetért. A bérleti jogot átvevő fél köteles bruttó 1.123.0GG,-Ft hozzájárulási díjat, továbbá 2 havi bérleti díj nak megfelelő összeget kaució címén a helyiségbérleti szerződés aláírását megelőzően bérbeadónak megfizetni.
10 Utasítja: a Vagyongazdálkodási Osztályt a szükséges intézkedések megtételére Felelős: Vagyongazdálkodási Osztály vezetője Határidő: 2013. október 31. 13./napirend: EI6terjesztés a Bizottsághoz a TOMI PUB Kft. albérletbe adási kéreime tárgyában Előadó: Kovácsné Szatai Ágnes vagyongazdálkodási osztály vezetője Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Az előterjesztéssel képest van-e valami, amivel ki kívánja azt egészíteni. kapcsolatban kérdezem, hogy az írásos anyaghoz Kovácsné Szatai Asnes:(vagyongazdálkodási osztály vezetője) Nem kívánom kiegészíteni. Dr. TIrpák György:(bizottsági elnök) Van-e az előterjesztéssel kapcsolatban egyéb kérdés. Dr. TIrpák György:(bizottsági elnök) Van-e az előterjesztéssel kapcsolatban vélemény. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Vélemény nem volt. Dr. Tirpák György:(bizottsági elnök) Szavazásra bocsátja az előterjesztést. Szavazáskor 3 fő bizottsági tag van jelen, akik 3 igen szavazattal a következő határozatot hozták meg: 143/2013.(X.28.) számú határozat A Bizottság TOMI PUB Kft. albérletbe adási kéreime tárgyában Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában álló Nyíregyháza, 6705/14 hrsz-ú 3971 m2 területű, kivett üzlet, paviionok és út megnevezésű ingatlanból157 m 2 nagyságú területrész bérlője a TOMI PUB KFT. (4451 Nyíregyháza, Alpár I. u. 32. sz. képviseletében: Tóth Andrea, adószám: 12456233-2-15) részére történő albérleti hozzájárulás kiadásával egyetért. Utasítja: a Vagyongazdálkodási Osztályt a szükséges intézkedések megtételére Felelős: Vagyongazdálkodási Osztály vezetője
l!, 1 1 NvíRE:GVHÁlA MEGYE.I JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NvíREGvtiÁlA, KOSSUTH TÉR 1. PL: 83. TH HON:.. 3642 524-500; rak: ~ 3642 524-501 E-MAil: POLGARMESTER@NYIRE:GVHAZA.HU KOVACS.FE:RE:NC@NVIRE:GYHAZA.HU Ügyiratszám; 2194/2013. X. Ügyintéző: Kovács Zsolt TÁJ~KOlTAT6 - KözBYűléshez- A Szabolcs Volán lrt. személyszállftásra kötött Közszolláltatási Szerz6désének 2013. évi teljesitésére vonatkoz6 beszámolójáról Dr. Kovács Ferenc polgármester I( ~ [{ t: ii (l í l...,... Kósa Timea alpolgármester ~.~ Pató István osztályvezető törvényesséli véleményezést v'lz6 szem;lyek aláírása:...j4j~... Dr. Szemán Sándort., címzetes főjegyző r::r l vr lt-...)... Faragóné Széles Andrea jegyzői kabinet vezetője Véleményez6 bizottságok: Gazdasági és Tulajdonosi Bizottság Jogi, Ügyrendi és Etikai Bizottság Pénzügyi Bizottság Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottság ~... NYIHIC'It/AL.!"
I li 1 2 TIsztelt K6zcyCllésl Nylregyháza Megyel Jogú Város Önkormányzata és a Szabolcs Volán Zrt. között hatályos Közszolgáltatási SzerzlSdés III. 4.5 pontja szabályozza, hogy minden év lehet61eg november hó 30. napjáig Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által jóváhagyott menetrendet közölje a Szolgáltatóval, melyhez a Szolgáltató október 20 lg javaslatot nyújt be. Továbbá a Közszolgáltatási Szerzc5dés VI. 2.1.17. pontja alapján a Szolgáltató köteles legkés6bb minden év október 2D.ig a szolgáltatás mlnc5ségének és gazdaságosságának jellemzc5ir6l, az autóbuszközlekedéssei kapcsolatban év közben összegyűlt fejlesztési és módosltási igényekr61, a gazdálkodás várható alakulásáról általános tájékoztatót, el6zetes beszámolót benyújtani Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata részére, ami alkalmas az adott évi közszolgáltatási tevékenységének mennyiségi, min6ségi és gazdasági szempontú értékelésére. A Szabolcs Volán Zrt. - mint Szolgáltató - fenti kötelezettségének eleget téve határid6ben megküldte Nyíregyháza Megyel Jogú Város Önkormányzata részére a "Szabolcs Volón Zrt. el6zetes beszómolója a társaság Nyíregyháza Város közigazgatási határán belül autóbusszal végzett menetrend szerinti helyi személyszállftásra kötött Közszolgáltatási Szerz6dés 2013. évi teljesítésére vonatkozóan" dmü anyagát. A beszámolót a Közszolgáltatási Szerz6dés VII. 1. pontja alapján múköd6 Közös Bizottság el6zetesen tárgyalta. Nyíregyháza Megyel Jogu Város Önkormányzata részér61 delegált tagok a beszámoló tekintetében javítást, kiegészítést, pontosítást, táblázatos magyarázatot kértek. A kért módosítások eredményeként megküldött beszámolót tárjuk a Tisztelt KözgyOlés elé, mely jelen e.6terjesztés 1. számú mellékletében kerűl bemutatásra. A Szabolcs Volán Zrt. beszámolójjnak 3. mellékiete ad tájékoztatást a Tisztelt Közgyűlés számára a Szolgáltató felé 2013. január 1 t61 érkezett a helyi menetrendre vonatkozó kielégítetlen utazási igényekr61. Tájékoztat juk a Tisztelt KözgyOlést, hogy a 2013. május l-én módosftásra kerűlt helyi autóbusszal végzett menetrend kialakitásának egyeztetései alkalmával figyelembe vettük az azt megellsz6en beérkezett módosltási javaslatokat, és ezek alapján tájékoztattuk a Tisztelt igénybejelent6t. A májusi menetrend módosítás következtében érkezett megkeresések - melyek a 3. számu melléklet jelent6s részét képezik - tekintetében tájékoztattuk a levél íróját a bevezetésre került menetrend klalakftásának Indokairól. A válaszleveleinkben felhivtuk a figyelmet arra, hogy természetesen, folyamatosan vizsgáljuk a bevezetett módosítások hatásait, valamint az azlal kapcsolatos esetleges korrekciók szükségességét. Folyamatban vannak a tárgyalások lego Manufacturing Kft. általlétesítend6 Tiszavasvári út mentén található új gyár közösségi közlekedési igényeinek kialakításával kapcsolatban, melynek jelenleg tervezett menetrend módosltásra vonatkozó el6terjesztését a soron következ6 közgyalés elé javasoljuk tárni, kiegészftve a 3. mellékletben szerepl6 - Id6közben a közös Bizottság által tárgyalni szándékozó és jóváhagyásra kerülls - egyéb menetrend módosftási igényekkel agyi1tt. Nyíregyháza Város Közigazgatási területén tevékenyked6 nagyobb gazdasági szerepl6ktlsi (pl: Michelin Hungária Kft., Hübner-H Kft., Eissman Automotive Hungária Kft., stb.) illetve dolgozóiktól munkába járás tekintetében érkezett menetrend módosítás! igényeikkel kapcsolatosan a cégek képvisel6ivel, a soron következls közgyolésig személyes egyeztetést kfvánunk kezdeményezni mely -~ C).J NYíREGYHÁZA WWW,.". ~."..J:A~"" --_.._---_._-------
1 3 egyeztetésekre a Szabolcs Volán Zrt. képviselője is meghívott lesz annak érdekében, hogy az egyeztetések eredményeképp jogosnak ítélt és megvalósítható javaslat a Tisztelt Közgyűlés elé tárható kidolgozottsági szintre kerüljön. Kérem a Tisztelt Közgyűlést, szíveskedjen. hogya beszámolót megtárgyalní és a határozattervezetet elfogadni Nyíregyháza, 2013. október 24. " I I;. / II' Dr. Kovács Ferenc ( II,\ / "
I I, 1 4 L számú melléklet a 2194/2013,X előterjesztéshez S2A8OlCS Jl~ (It Szabolcs Volán Zrt. Szabolcs Volán Zrt. előzetes beszámolója a társaság Nyíregyháza város közigazgatási határán belül autóbusszal végzett menetrend szerinti helyi személyszállításra kötött Közszolgáltatási Szerződés 2013. évi teljesítésére vonatkozóan Nyíregyháu, 2013. okróher 18.
1 5 2 BEVEZETŐ Az előzetes beszámolót a 2013. április 15-én módosított Kőzszo)gáltatási szerint készítettük el. Szerződésben foglaltak lll. A szolgáltatás feltételei, közszolgáltatási követelmények J. A szol~áltatások rolyamatossá~a 2013. évben a menetrend szerinti helyi autóbusz-közlekedést fol yamatosan fenntartott uk és fenn fogjuk tartani. 2. Személyszállítási feltételek 2.7. Utastájékoztatás A kellő utas tájékoztatásról gondoskodtunk. 2013. március J -től és 2013. május )-lől adtuk ki a helyi járatokat összefoglaló menetrendet. Az utas tájékoztató táblákat, a megállóhelyeken elhelyezett matricákat a menetrend módosítások alkalmával kicseréltük, a hiányzó matricákat folyamatosan pótolt uk. A www.szabolcsvolan.hu oldalon keresztül elérhető helyi menetrend kereső adatállományának aktualizálását folyamatosan elvégeztük. 2.8. Az utasokkal való kapcsolattar1ás 2.8.1. A gépjármüvezetőket, valamint forgalomirányító dolgozókat és jegyellenöröket szükség szerint, megtartott oktatások során oktattuk az utasokkal kapcsolatos magatartás szabályaira, az utasokkal való együttműködési készség fejlesztési technikákra, így különösképpen az udvariasságra, a tájékoztatási kötelezettségre, "a szolgáltatói szemlélet" érvényesítésére, gépkocsivezetők esetén a fentieken túlmenően a vezetéstechnikai tudnivalókra. 2.8.2. A gépkocsivezetők és a forgalomirányító dolgozók számára az évszaknak megfelelő formaruhát biztosítunk, és megköveteljük, a - szolgálat közbeni - tiszta, esztétikus állapotú formaruha viselését. 2.8.3. Az utasok által benyújtott panaszok kezelésének rendjét a Minőségirányítási rendszer alapelvei figyelembevételével kialakított rendszer szerint működtetjük. A forgalomirányító szolgálati helyeken a panaszok bejegyzésére alkalmas flizetet tartunk. illetve a szóban előadott és a helyszínen nem orvosolható panaszok, észrevételek írásban történő rögzítéséről gondoskodunk. Az írásban érkező panaszokat nyilvántartásba vesszük. mind a forgalomirányító szolgálati helyeken rögzített. mind az írásban érkezett panaszokat a lehető legrövidebb időn belül, de maximum 30 napon belül kivizsgáljuk, és intézkedést teszűnk a jogosnak bizonyult panaszok okainak megszüntetésére, az intézkedésrőj a panasztevőt tájékoztat juk.
3. A menetrend, menetrend-módosítás és a szolgáltatások változtatása 3 Társaságunk folyamatosan figyelemmel kísérte a menetrendszerűséget, figyelemmel voltunk arra, hogy járataink a csúcsidőben is lehetőleg zsúfoltságmentes ellátást biztosítsanak, a személyzet udvarias, segítőkész legyen. 3.5. Előre nem látható események bekövetkeztekor, útvonal, menetrend, autóbusz-megállóhe) y megváltoztatására vonatkozó igény felmerülésekor (pl.: gépjámlüforgalmat akadályozó útakadály, építkezés, egyéb forgalmi akadály, közérdekű események, rendezvény stb.) szükségessé váló autóbusz útvonal, megállóhely és menetrend változtatás i feladatokat a megbízóval közösen határoztuk meg. 2013-ban a város területén zajló szennyvíz"ezeték építésekkel összefüggésben töhb helyszínen és tartósan kellett számolni az építkezések miatti akadályokkal, késésekkel. 4. Szolgáltatási színvonal, minőség 4.1. KiemeIt figyelmet fordítottunk a nyújtott szolgáltatások minőségére, így különösen: menetrendszeriíségre, járatok pontosságára, zsúfoltságmentességre, utasforgalmi létesítmények és a jármüvek tisztaságára, megbízható, mindenkor aktuális információkat biztosító utas tájékoztatásra, utasokkal való udvarias, segítőkész bánásmódra, az utas panaszok kezelésére, az utasok utazási jogosultságának ellenőrzésére. 4.2. Az esetleges járatkimaradásokról, a 10 percet meghaladó késésekről az oko k feltüntetésével, az utazási jogosultság vizsgálata során a megtett intézkedésekről, keletkezett adatokról, kötelezettségekről naprakész, ellenőrizhető nyilvántartást vezetünk. IV. Működési feltételek 3. Az üzemeltetéshez szükséges vagyoni eszközök, és azok használata: 3.1.2. Menetrend szerinti járatként csak a közlekedési hatóság által, műszaki vizsgálat alapján közforgalmú közlekedésre alkalmasnak minősített, vonatkozó rendeletekben előírtak szerint felszerelt és feliratozott, jegyérvényesítő berendezéssel ellátott, utasforgalomnak megfelelő befogadó képességű, kellő tisztaságú és esztétikus járműveket Uzemeltetünk. A karbantartási, javítási, fenntartási tevékenységet a vonatkozó jogszabályokban előírt feltételeknek megfelelő szakműhelyben végeztük. A forgalombiztonsági ellenőrzésről, a javítási, karbantartási munkálatok megtörténtéről esemény szerint, ellenőrizhető nyilvántartást vezetünk. 3.1.4. A megállóhelyi tájékoztató táblák kihelyezéséről és fenntartásáról gondoskodtunk, 3.3. Járművek Forrás hiányában 2013-han új autóhusl beszerzésére nem került sor. A Közszolgáltatási Szerződés V. 3, pontjában foglaltak szerint a szolgáltató köteles menetrend teljesíléséhez szükséges járműparkot biztosítani. A szerződésben azt tüzték ki célul, hogy az autóbuszpark átlagos életkora 2006. januárjától folyamatosan csökkenjen. de ne haladja meg a megelőző évi átlagos életkorát.
1 7 4 Amennyiben gazdasági körülmények változása e célkitűzést lehetetlenné tenné, úgy felek a jármúpark életkorára vonatkozó feltételeket újra tárgyalják. 2006. január l-én a helyi közlekedéshez használt autóbuszpark átlagéletkora 12,5 év volt, 20) 4. január I én a menetrend teljesítéséhez használandó járműpark életkora várhatóan II.7 év lesz. A megbízó több közgyűlésén felvetődött, hogy a szolgáltató más társaságtól bérelt koros jámlűveket is használ a helyi közlekedéshez és kérdés volt az is, hogy a helyi közlekedés végzéséhez heszerzett új eszközök nem kerültek-e máshova átcsoportositásra. Ismen a megbízó előtt. hogyaszolgáltatót köti a szerződés, a jármübeszerzésre vonatkozó lehetőségeit egyértelműen behatárojja a tevékenység gazdasági és pénzügyi helyzete. 20 I O-től új autóbusz beszerzésére nem kerűlhetett sor. A rendkívül magas korú, elhasználódott, nagy összegű költségráfordítást igénylő járműveket úgy vontunk ki a rendszerből, hogy a szükséges szállító kapacitás pótlását más társaságtól bérelt autóbuszokkal oldouuk mcg. Ez eredményezte, hogya bérelt, összesen 7 dh autóbusz külső megjelenését tekintve nem azonos a Szabolcs Volán Zrt. autóbuszaival, de eredményezte azt is, hogy nem kellett kiemelkedően nagy költségráfordítással üzemeltetni az elhasználódott autóbuszokat. A 5. sz. mellékletben bemutatj uk a Közszolgáltatási Szerződés kezdetétől 2005. január I től a helyi közjekedéshez használt autóbusz állományt, rendszámonként. A táblázatból látható, hogy valamennyi 2005-től beszerzett eszközt folyamatosan és jelenleg is a helyi közlekedés végzéséhez használjuk. Megállapítható az is, hogy az átlagos életkor az eredeti célkitüzésnek megfelelően javult A járműpark 55,5 %-a mozgásukban korlátozottak számára is igénybe vehető autóbusz. Az autóbusz-állomány jelenlegi életkorát és kilométer telítettségének adatait az I. sz. melléklet tartalmazza. V. Pénzügyi feltételek Beszámolóinkban, évközi anyagainkban folyamatosan tájékoztattuk a megbízót a helyi közösségi közlekedés végzésével összefliggésben keletkező forgalmi, gazdasági adatokról, az eredménypozíciórój, a likviditás helyzetéröl, azok okairól, összefiiggéseirőj. A megbízó a szerződésben első félévre meghatározott ellentételezési előjeget időben, maradéktalanul megfizette, határozatot hozott a második félév havi ellentételezési előleg összegéről, melyeket szintén határidőben megfizetett ez ideig. A Közszolgáltatási Szerződés "Pénzügyi feltételek" fejezete alapján számított várható indokolt költségek és hevételek azt mutatják. hogya szerződés szerint szükséges éves szintű ellentételezés várható összege 673.658 eft. Az önkormányzat határozataival. éves szinten. összesen 420.000 eft támogatást biztosít. a 38/2013. (VI!.3!.) BM rendelet alapján Nyíregyháza helyi közlekedése 66.834 eft támogatásban részesül éves szinten. A fentiek figyelembevételével 186.824 eft az a további ellentételezési igény, melynek fedezete jelenleg még nem biztosított.
l t, 1 8 A tárgyévre várható főbb forgalmi teljesítményeket az alábbi táblázat mutatja: 5 Teljesítmény adatok "--r 2012. ténv12013. várható ~ Inditott járatok száma (db)! 413654, 401 144 97,0 i I Hasznos kilométer (ezer) ------+- --r--- ~ ~:~ I--~_~ ; ~:~ :;:~ Összes kilométer (ezer) FérOhely kilométer (ezer) 395 7231 " 383816 97,0 Utasszám (ezer) "------t--- 248221 22862 92,1 I Utas kilométer (ezer) 87638 80744 92,1 Menetdlj bevétel ezer Ft 2012. tény 2013. várható % Menetjegy 298569 299107 100,2 Egyvonalas bérlet 39 48 123,1 Összvonalas bérlet 352154 384464 109.2 Tanuló, nyugdljas 534 460 473269 88,6 Egyéb bevétel 6280 6146 97,9 65 év feletti meneljegy támogatás 143184 133628 93,3 Összesen: 1 334685, _J 296662 97.2 A Közszolgáltatási Szerződés mellékletben mutatjuk be. 8. sz. meijéklete szerinti eredmény elszámolást a 4. sz. A Közszolgáltatási Szerződésben a szolgáltatót terhelő kötelezettségek teljesítésével összefilggésben a bevétel és az indokolt fő költségsorok várhatóan az alábbiak szerint alakulnak éves szinten. A Nyíregyháza helyi menetrend szerinti személyszállítás 2013. évi várható nettó árbevétele 1.298.817 eft, a bázistól várhatóan 40.173 eft-tal marad el. ami 3%-os bevétel csökkenésnek felel meg. Az anyagjeljegű ráfordítások várható összege a bázishoz képest 0,99 %-kal, 8.932 eft-tal nö, a költségnövekedés ilyen csekély mértékű növekedését azzal lehet elérni, hogy a nagy ráfordftású járműjavítások helyett bérelt autóbuszokkal biztosítjuk a szükséges db-számú üzemképes autóbusz állományt. A várható anyag költség csekély mértékű növekedését úgy tudjuk elérni, hogy az üzemanyagár bázishoz képest várhatóan kedvező alakulása miatt jelentkező meglakaritást használjuk fel a javításhoz, üzemben tartáshoz szükséges anyagok fedezetére. Az igénybevett szolgáltatások nál várhatóan 3,2 %-os, 8.333 eft költségnövekedéssei számol a Szabolcs Volán Zrt. Ezt a társvolánoktól bérelt autóbuszok darabszámának növekedése okozza. Országos szintű, az állami többségi tulajdonú közlekedési társaságokra vonatkozóan alágazati szintű bérmegállapodás megkötésére került sor. A bérmegállapodással összeftiggésben társaságunk így a személyi jellegű ráforditásoknál várhatóan 3,65 %-os növekedéssel számo!. A pénzügyi műveletek ráfordításának várható összege a bázis 54,3 %-8. A társaság azzal számol, hogy a várható eredmény-kimutatásban bemutatott várható ellentétejezési igényt az Önkormányzat a közszolgáltatási tevékenység bevételekkej nem fedezett indokolt költségeinek folyamatos finanszírozásaként ütemezetten határidőben megfizeti.
1 9 A Szabolcs Volán Zrt. Nyíregyháza helyi közlekedési tevékenységének összes költsége és ráfordítása 2013-ban "árhatóan 1.975.866 eft lesz. mely a házi stól várhatóan 66.747 ehtal lesz kevesehb. --------_._._... _----~--- Nyíregyháza helyi közlekedés összes költség és ráfordítás.. _ l'!: sz. f"!1eljéklet JV~y'+ V~VIH ~~.~ok összege ez~r forintban) l- --;O~;i ~~r..~1 ~~I~7~á~~:tó t~- 9~7 I k~~~~:;g A társaság 2013. évi várható gazdálkodási eredménye alapján megállapítható. hogya hevételekkel nem fedezett indokolt költség a Közszolgáltatási szerzödésben rögzített 1% os nettó árbevétel arányos nyereség figyelemhevéteiével 673.658 eh. Az önkormányzat döntést hozott arról, hogy a helyi közlekedéshez éves szinten 420.000 eft ellentételezést biztosít, melyet döntése szerint havonkénti iltemezésben folyósít a társaságnak. A jelen beszámoló elkészítéséig ebből az önkormányzat 340.000 eft-ot utalt át társaságunknak. A 3812013. (VII. 31.) BM rendelet alapján Nyíregyháza helyi közlekedése 2013. évben 66.834 eft támogatásban részesül. mely támogatásból jelen beszámoló elkészítéséig 50.125,5 eft összeget kapott meg a Szabolcs Volán Zrt. Megállapítható, hogy az önkormányzati ellentételezési elölegek. valamint a fenti BM rendelet szerinti támogatás együttes figyelembevételével várhatóan 186.824 eft további ellentételezési igény jelentkezett. 2012. december 7-én aláírt Megállapodásban, 2012. december 21-én módosított és meghosszabbított Közszolgáltatási Szerződésben a felek vállalták., hogy olyan teljesítmény kibocsátást (menetrendet) készítenek elő, mely alapján a folyamatos feladatfinanszirozás az önkormányzat részéről pénzügyileg teljesíthető és ezzel a szolgáltatás fenntartható lesz. Az ellentételezés éves várható összege alapján továbhi döntés szükséges a fedezetlen költség bevétellel való ellentételezéséhez. Amennyiben az önkormányzat további támogatást ehhez nem tud hiztosítani, szükségesnek tartjuk, hogy a megbízó és a szolgáltató közösen forduljon a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteréhez a központi támogatás iránti kérelemmel. Erre vonatkozóan készítettünk egy levéltervezetet (6. sz. melléklet), melyben a kellő finanszírozás hiányában elkerülhetetlen menetrend, hálózat átalakítását nem azonnali intézkedésekkel javasoljuk végrehajtani. A fenti központi támogatás elnyerésére irányuló levél fontos tartozéka jelen előzetes beszámolónak, mivel az éves terv veszteséget nem tartalmazhat, a finanszírozás jelen helyzetben viszont teljes körnen nem megoldott. A 2013. évi tényadatokról a heszámolónkat 2014. március 3 I-ig küldjük meg Önöknek. 8. Számvitel, elszámolás Részvény társaságunk a Közlekedéstudományi Intézet által 2005. évben elkészített" A helyi és helyközi személyszállítás. mint közszolgáltatói feladatokhoz kapcsolódó eszközök és források, bevételek és költségek elkülönült számbavételének" kidolgozására irányuló javaslata, vonatkozó jogszahályok, valamint a töhhségi részvényes számviteli politikára vonatkozó elöírásai figyelembevételével alakította ki a közszolgáltat6i szenödéseknek megfelelő nyilvántartási, elszámolási, értékelési rendszerét, melyet Számviteli Politikánkhan. Önköltségszámítási Szabályzathan rögzitcltünk.
LU 7 8.3. A közszolgáltatási feladalokhoz kapcsolódó eszközöket és forrásokat, bevételeket és ráforditásokat a vonatkozó jogszabályok szeri nl meghatározott számviteli politikában rögzített egységes, következetes elszámolás alapján tartjuk nyilván. VI. Egyéb, közslojgáltatással összefliggő jogok, kötelezettségek, ellenőrzés A megbízó a 68/2013. (III. 28.) Kgy. számú határozatával a rugalmas közlekedést 2013. május I tól megszuntette. Ugyanebben a határozatban a IV. fejezet 3.5 pontjában meghatározott elővételi menetjegy árusítást végzó kereskedelmi egységek számát 100-ról 75-re módosította. A Közszolgáltatási Szerződésben már nincs előírva az évente kötelező utasszámlálás, ezt a kötelezettséget is a fenti határozattal szüntette meg. a megbízó. 2.1.18. A Közszolgáltatási Szerződés teljesítése 2013. I-IX. hónapban Teljesitményadatok 2012. I-IX. hó 2013. I-IX. hó! 0/0 Inditott járatok száma (db) 310032 301 109 97,1 1 Hasznos kilométer (ezer) 2828 2757 97,5 Összes kilométer (ezer) 2883 2811 97,5 FérOhely kilométer (ezer) 297 148 288573 97,1 Utasszám (ezer) 19 OOO 17649 92,9 -- Utas kilométer (ezer) 67073 62324 '- 92,9 Menetdíj bevétel ezer Ft 2012. I-IX. hó 2013. I-IX. hó 0/0 Menetjegy 223335 226 113 101.2 Egyvonalas bérlet 30 42 138,4 Összvonalas bérlet 267664 294754 110,1 Tanuló, nyugdljas 413458 372 023 90.0 Egyéb bevétel 4743 4609 97,2 65 év feletti menetdlj támogatás 109777 100221 91,3 Összesen: 1 019007 997761 97,9 ----_..._.._..- Foglalkoztatottak száma Állomány csoport. teljes munkaidős állományi I létszám (fő): Ebből: nem fizikai dolgozó fizikai dolaozó 201i I.\)(:-hó Ebból: autóbuszvezető ~~. 158 I 2013. I-IX. hó l 176 nu _~._ 18 17 158 153 153
21 8 Kést,tt, kimaradf járatok Sláma 20U. I-IX. hónapban A késett t.'s kimaradt helyi járatok számát és a késésck és kimaradások okait az aláhhi táblázat foglalja össze: ~_.~.-...,.-,...,...".."".--~.~.~. -~-~.,,'.~.-~.='='-.'''--~ - ok ~=>,-,=~,,~...,...,.."'"_._.='~""""",-",-..,,.,.-..,-... defekt hűtörendszer hibája sebességváltó, tengelykapcsoló hiba elektromos hiba üzemanvag ellátó rendszer hiba elfagyás levegőrendszer hiba fékhiba egyéb műszaki hiba Műszaki okból összesen: gépkocsivezető, forgalomirányító hibája tartalék autóbusz hiánya közúti baleset forgalmi akadály, sorompó zsúfoltság egyéb forgalmi ok Forgalmi okból összesen: Üzemi körülmén~'ek között összesen: jeges út, havas út, köd (rendkívüli időjárás) sztráik miatt Ö s s z e 8 e n: kiseu "-"'-~;----' ~~b2 _ kimaradt (db) -.. -~----rbázis tén) I % bázis tény % I! i l i,! I! I 2 570 12 584 585 ]80 765 i! :! I l i l I, I 1036 1036 1037 90 1127 I i 5 15 6 33 4 10 8 15 45 100,0 J41, 6 28 181,7 4 J 177,4 39 177,3 180 50,0 51 147,3 185 --. 21 40,0 20 133,3 I I 16,7 13 i 39,4 I 7 70,0 I I 1 137,5 4 26,7 35 77,8 93 65,9 19 316,7 4 14,3 3 2 200,0 28 71,8 121 67,2 3 60,0 124 67,0 Panaszok és közérdekű bejelentések Panaszok száma A utóbuszvezetö m unkájár~_ Zsúfoltságra._ ; Menetdíj mértékére rbéi:iel\'ált~sra_... 1 Mene~~.ndr~. i Ellenőri munkára i~id'éb J.:~.~Q}mé~)'!i~oriatk~z~)lI! Pénztáros munkájára ~, -----,~... LÖsszesen: 20] 3. l-ix. hó 19 6 2 4 200.0 6 16.7 2 _5(),(~ _. 38 25 _6~!
9 Megalapozottság szempontjából: hó I 2013. I-IX. hó - si? - - ~ -" - II 14 4 38 2.~ 14,3 _ 3 25 ----+-- 65,8 Közérdekű bejelentések, javaslatok Bejelentés Javaslat 2012. I-IX. hó 2013. I-IX. hó 2012. I-IX. hó 2013. I-IX. hó Vonal hálózatra l. 1 3 Zsúfohságra 2,--. - Autóbuszvezető - l - - munkájára Menetrendre 7-5 22. ----,.--1, - ----"'~- BérI etváltásra I - - Egyéb 4 3 I - Összesen 15 4 8 25 ---._- A végrehajtott menetrend-módosítások A 2013. május l-től végrehajtott menetrend-módosításokat a 2. sz. melléklet tartalmazza. Tervezett menetrend-módosítások A beszámoló készítésekor nincs a megbízó által írásban bejelentett menetrend-módosítási igény. Az utas szállítás általános körülményei A menetrend szerinti helyi közlekedést a városszerte zajló közműépítések akadályoztat va tudtuk fenntartani. következtében csak Kielégítetlen utazási igények 2013. január l-től október 16-ig a 3. sz. mellékletben összefoglalt igények érkeztek társaságunkhoz. A bejelentett igényeket állásfoglalás céljából megküldtük a V áro s fej lesztési és Városüzemeltetési Osztály vezetőjének. Tekintettel arra, hogyamegbízótól menetrend módosítás ejőkészítéséhez írásban nem érkezett javaslat menetrend módosítással egyelőre nem számoltunk. Ja\'asolt fejlesztések, megtakarítási lehetőségek A megbízó megrendelésére készült KTI tanulmány részletes javaslatokat tartalmaí' a megtakarítási lehetőségekre és javaslatokat is ad vonal hálózat átalakítására, fejlesztésére.
I r i 23 10 A jogszabályváltozáshól eredő kötelezettség A Közszolgáltatási Szerződés 4. sz. mellékletét képviselő "Városi (helyi) autóbuszjáratok díjszabása" átdolgozásra került és a Nemzeti Közlekedési Hatóság Piacfelügyeleti és Minöségbiztosítási Föosztálya jóváhagyta. A Közszoigáltatási Szerződés legközelebbi módosításakor a 4. sz. mellék let szövegét a jóváhagyott szövegre javasoljuk kicserélni. A következő évi menetrend és díj megállapítás alapját képező javaslatok A 2014. évre érvényes tarifa változás mértékére és a bevezetés időpontjára vonatkozóan javasoljuk. hogy a helyközi autóousz-közlekedésre vonatkozó tarifa változás mértékét és idöpontját tekintsük mértékadónak. Tekintettel a helyi közlekedés ez évben is fennálló finanszírozási gondjaira, a menetrend bővítésére addig nincs lehetőség, amíg a jelenlegi menetrend szerint kibocsátott teljesítmény finanszírozása tartósan és megbízhatóan nem megoldott Amennyiben elkerülhetetlen, hogy új utazási igények miatt a vonalhálózat és a menetrend módosítására sor kerüljön, az indítandó új járatoknak a jelenlegi helyi fordai autóbusz darabszámmal tejjesíthetőnek kell lennie, úgy hogy sem a kibocsátott kilométer, férőhely kílométer, sem a felhasznált munkaóra nem növekedhet. Melléklet: J. sz. Az autóbusz-állomány adatai 2. sz. A 2013. május J-től végrehajtott menetrend-módosítások 3. sz. 20) 3. január l -től a helyi menetrendre vonatkozó kielégítetlen utazási igények 4. sz. A 2013. év várható gazdálkodási eredménye 5. sz. Nyíregyháza helyi közlekedésben foglalkoztatott autóbuszok 2005-től 6. sz. Az Önkonnányzat és a Szabolcs Volán Zrt. közös levél tervezete az NFM részére Nyíregyháza, 20 J3. októher 18. SZABOLOJ volain zrt.. ~ \ '~,A...,..,i; \../ Dr. Sárközi György vezérigazgató
Ilf?-:: ". -""J' 1. sz. melléklet Nyíregyháza, helyi autóbuszközlekedés járműállomány adatai 2013. október 1.,.,:.-., -,,~'>!: f~?~~i{g~~~~f feié~-i,tm~pm'; ~14~~~~Y :.>: ~ ~Isö ".'.Életkor ;~ön. ölítet1! SZ. d' TIpus megneve,z.~e~"!~. >,' ':' slol~ JS).,} pacuos :uzembehefyezés.2013." ~Y '. ren szam. ',.." : ' :'~f-;:'':::<,,:, ~:~~~.,~ukl~,s-(c;)" Y-:,{A) ~. " _ ideje..- 10.01. O" m -: ~;:.. Forgalmi ' 1. AVE226 IKARUS 260 HELYI S 1987.05.01 26,44 1366190 2. AVE238 IKARUS 260 HElYI S 1988.01.01 25,77 1364350 3. AVE247 IKARUS 260 HELYI S 1989.08.01 24,18 1285485 4. AVE335 IKARUS 280 CSUKLOS HELYI C 1987.12.01 25,85 1084919 S. BPG547 IK. 260. SO HELYI BÉRELT S 1993.10.18 19,97 1168016 6. CLD263 IKARUS 260 HELYI S 1989.01.26 24,7 1103532 7. CLD270 IKARUS 260 HELYI S 1989.01.26 24,7 910652 8. CTB681 IKARUS 260 HELYI S 1987.12.31 25,77 866118 9. ELS245 IKARUS 280 CSUKLOS HELYI C 1994.12.27 18,78 1494206 10. EVL424 IKARUS 415 HELYI S 1994.12.20 18,79 1069964 11. EVL428 IKARUS 415 HELYI S 1994.12.20 18,79 862338 12. FIY433 IKARUS 263.30 HElYI S 1998.09.25 15,03 824600 13. FIY434 IKARUS 263.30 HElYI S 1999.07.26 14,19 927415 14. FIY435 IKARUS 263.30 HELYI S 1999.07.26 14,19 631876 15. FJE092 IKARUS 263.30 HElYI S 1998.09.25 15,03 787869 16. FLR916 SOLARIS URBINO 12 4116 H.B. S A 2006.12.21 6,78 450568 17. FLR917 SOLARIS URBINO 12 4116 H.B. S A 2006.12.21 6,78 434413 18. FLR918 SOLARIS URBINO 124116 H.B. S A 2006.12.21 6,78 436718 19. FLZ230 IKARUS 263.30 HELYI S 1999.07.26 14,19 772208 20. FVJ479 IKARUS 280 CSUKLOS HELYI C 1988.12.31 24,77 994312 21. GXD419 IKARUS 263.30 HElYI S 1999.04.06 14,5 974815 22. GXD420 IKARUS 263.30 HElYI S 1999.04.06 14,5 1000331 23. GXD421 IKARUS 263.30 HELYI S 1999.04.06 14,5 825675 24. GXD422 IKARUS 263.30 HELYI S 1999.04.06 14,5 867846 25. GZE939 IKARUS 263.30 HELYI S 1999.07.26 14,19 842862 26. HXT685 IKARUS C 80.40A C 2002.04.02 11,51 530272 27. HXT688 IKARUS C 80.40A C 2002.04.02 11,51 504038 28. HXT690 IKARUS C 80.40A C 2002.04.02 11,51 410830 29. IFR193 SOLARIS URBINO 12 H. S A 2002.09.02 11,09 681459 30. IFR194 SOLARIS URBINO 12 H. S A 2002.09.02 11,09 615303 31. IFR195 SOLARIS URBINO 12 H. S A 2002.10.17 10,96 587638 32. IFR196 SOLARIS URBINO 12 H. S A 2002.10.17 10,96 666892 33. IFR197 SOLARIS URBINO 12 H. S A 2002.10.17 10,96 648269 34. IFR198 SOLARIS URBINO 12 H. S A 2002.10.17 10,96 651826 35. IZM238 SOLARIS URBINO 10 S A 2003.12.30 9,76 87315 36. JAN70S MAN SL-222 S 2000.05.30 13,35 687950 37. JAN713 IKARUS 412.30A HELYI S A 2002.10.29 10,93 582592 38. JBR012 IKARUS 412.30A HELYI S A 2001.12.14 11,81 579679 39. JBR026 MAN SL-222 S 2000.05.30 13,35 741489 40. JSZ367 IKARUS 260 HELYI S 1989.12.31 23,77 787164 41. KAX531 SOLARIS URBINO 12 H. S A 2005.12.27 7,77 489072 42. KAX532 SOLARIS URBINO 12 H. S A 2005.12.27 7,77 456196 43. KAX533 SOLARIS URBINO 12 H. S A 2005.12.27 7,77 462972 44. KAX534 SOLARIS URBI NO 12 H. S A 2005.12.27 7,77 477441 45. KAX535 SOLARIS URBINO 12 H. S A 2005.12.27 7,77 510297 46. KLH416 SOLARIS URBINO 124116 H.B. S A 2006.12.21 6,78 372955 47. KLH417 SOLARIS URBINO 124116 H.B. S A 2006.12.21 6,78 318357 48. KLH418 SOLARIS URBI NO 124116 H.B. S A 2006.12.21 6,78 356725!iQ KIH41q SOLARIS URBINO 124116 H.B. S A 2006.12.20 6,79 ~~
SO. KLH420 SOLARIS URBINO 12 4116 H.B. S A 2006.12.20 6,79 51. KLH421 SOLARIS URBINO 12 4116 H.B. S A 2006.12.20 6,79 ~ 52. KLH422 SOLARIS URBINO 124116 H.B. S A 2006.12.20 6,79 469002 53. KLH423 SOLARIS URBINO 12 4116 H.B. S A 2006.12.20 6,79 366932 54. KlH424 SOLARIS URBINO 12 4116 H.B. S A 2006.12.20 6,79 425716 SS. KlH425 SOLARIS URBINO 12 4116 H.B. 5 A 2006.12.20 6,79 421828 56. KlH426 50LARI5 URBINO 124116 H.B. S A 2006.12.20 6,79 408321 57. KlH427 SOLARIS URBINO 124116 H.B. S A 2006.12.20 6,79 427651 58. KUU157 SOLARIS URBINO 12 H. S A 2002.08.291 11,1 652704 59. KUU158 SOLARIS URBINO 12 H. S A 2002.08.29 11,1 631419 60. KUU211 IKARUS 263.30 HElYI S 1998.09.25 15,03 776522 61. KUU212 IKARUS 263.30 HELYI S 1998.09.25 15,03 821464 62. KUU213 IKARUS 263.30 HELYI S 1998.09.25 15,03 817368 63. KUU214 IKARUS 263.30 HELYI S 1998.09.25 15,03 869092 64. lhd755 SOLARIS URBINO 15 H. S A 2008.12.04 4,83 245646 65. lhd756 SOLARIS URBINO 15 H. S A 2008.12.04 4,83 230518 66. lhd757 SOLARIS URBINO 15 H. S A 2008.12.04 4,83 302413 67. lhd758 SOLARIS URBINO 15 H. S A 2008.12.04 4,83 237306 68. lhd759 SOLARIS URBINO 15 H. S A 2008.12.08 =4,82 217908 69. lhd760 SOLARIS URBINO 15 H. S A 2008.12.08 4,82 203594 70. lhd761 SOLARIS URBINO 15 H. S A 2008.12.08 4,82 245294 71. lhd762 SOLARIS URBINO 15 H. S A 2008.12.08 I 4,82 210416 72. lhd763 SOLARIS URBINO 15 H. S A 2008.12.08 4,82 230984 73. lhd764 SOLARIS URBINO 15 H. S A 2008.12.09 4,81 223365 74. lol713 MAN Sl-222 S 2000.05.17 13,38 813778 75. LOl835 MAN Sl-222 S 2001.05.15 12,39 806833 76. lol848 MAN SL-222 S 2001.04.24 12,45 854615 77. ltl642 CREDO EN 9.5 S A 2010.09.13 3,05 216161 78. MKS501 MAN Sl-222 S 2001.04.24 12,45 813588 79. FlR922 IVECO KAPENA 65 C URBANINO S 2007.02.20 6,62 599509 80. FlR923 IVECO KAPENA 65 C URBANINO S 2007.02.19 6,62 433643 81. FlX964 IVECO KAPENA 65 C URBANINO E4 S 2008.04.16 5,46 584538 Átlagéletkor: 11,13