MAGYAR ENERGETIKAI ÉS KÖZMŰ-SZABÁLYOZÁSI HIVATAL. Eljárási kézikönyv. Az európai közös érdekű projektek engedélyezése Magyarországon. 2014.

Hasonló dokumentumok
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok

Jogszabályváltozások szeptember

Jogszabályok listája

A Projekt Igazgatóságon alkalmazott rendeletek és jogszabályok

71/2012. (XII. 14.) BM rendelet a járások kialakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról Hatályos:

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála

Környezetvédelmi jogszabályok listája JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA TÉMAKÖR: 1 / 30

Tigáz-DSO Kft-t érintő hatályos, illetve - az elmúlt 5 évben - hatályát vesztett jogszabályok

Az Építésügyi Hivatal szervezeti egységeinek tevékenységét meghatározó jogszabályok. Az állami főépítész tevékenységet meghatározó jogszabályok

Jogszabályváltozások január

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centrum Mezőgazdaságtudományi Kar. KE/32-01 Szabványok és környezetvédelmi jogszabályok felügyelete

Magyar joganyagok évi CXVI. törvény - az egyes fővárosi fejlesztési beruházás 2. oldal 2. (1) Az 1. (1) bekezdés a) és b) pontjában megjelölt

MAGYAR KÖZLÖNY 65. szám

Magyar Építész Kamara

Magyar joganyagok - 23/2018. (II. 20.) Korm. rendelet - munkahelyteremtő beruházá 2. oldal 3. Budapest közigazgatási területén Budapest közig

TERVEZET. (4) Az R. 1. számú melléklete helyébe az 1. melléklet lép. (5) Az R. 2. számú melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

A VÍZGAZDÁLKODÁST SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYI HÁTTÉR

Környezetvédelmi tárgyú ügyek

Jogszabályváltozás július hó

Magyar joganyagok - 12/2013. (I. 22.) Korm. rendelet - sík- és dombvidéki tározók lét 2. oldal 5. 1 (1) E rendeletnek az egyes nemzetgazdasági szempon

Tárgy: Tiszagyenda II.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT

TÁRGY: Településrendezési terv 2016/2. sz. részleges módosításához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségletének megállapítása

H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2012. (.) NFM rendelete

Az építésügyi hatóság engedélyezési eljárásában közreműködő szakhatóságok által kért igazgatási szolgáltatási díjak és illetékek Másodfokú eljárásban

Elosztói engedélyes tevékenységéhez kapcsolódó jogszabályok

151/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet

Tárgy: Törökszentmiklós I.- agyag védnevű bányatelek egy részének tájrendezése HATÁROZAT

PILISVÖRÖSVÁR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS SORÁN

Tájékoztató a földgáz tárolásra vonatkozó működési engedély kérelemhez

267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet

Fejér Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége alaptevékenysége, feladat- és hatásköre

A Kormány 358/2013. (X. 9.) Korm. rendelete a felszín alatti vasutak engedélyezésével kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról

Frissítve: október 2. 11:00 Netjogtár Hatály: 2018.I.1. - Magyar joganyagok - 239/2014. (IX. 18.) Korm. rendelet - a nyugat-magyarországi ut 1.

SOLTVADKERT S z a b á l y o z á s i t e r v é n e k m ó d o s í t á s a (Elírás javítása)

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI KÖTELEZÉSEK

MAGYAR KÖZLÖNY 23. szám

TISZATARJÁN KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK KISMÉRTÉKŰ MÓDOSÍTÁSÁHOZ JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZ

ÜGYMENET LEÍRÁS MŰSZAKI IRODA

Tárgy: Dévaványa I.- agyag védnevű bányatelek egy részterületének tájrendezése HATÁROZAT

A KATONAI ÉPÍTÉSÜGY AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

91/2008. (IV. 23.) Korm. rendelet

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek

Tér- Háló Kft. Tervező Juhász Balázs Településtervezés TT Leitner Attilai Tervező munkatárs. Készítette:

Pusztavám Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013. (IX. 5.) önkormányzati rendelete. Önkormányzati Rendeletének módosításáról

Ingatlanügyi Iroda tevékenységét meghatározó jogszabályok, rendeletek, előírások évi LXXVIII. törvény a lakások és helyiségek bérletére,

III/2. FÜGGELÉK. Jogszabályok, szabványok, belső utasítások

Tárgy: Gyomaendrőd I.- homok védnevű bányatelek részleges bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT

39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról. A járási hivatalok feladatai

A veszélyességi övezet és a veszélyeztetett terület

Aktuális környezetvédelmi jogszabályok - kivonat

Lakossági tájékoztató az összevont engedélyezési eljárás szabályairól

559/2013. (XII. 31.) KORM. RENDELET

A települési önkormányzat jegyzőjének közreműködése a komplex környezetvédelmi hatósági eljárásokban

Bejelentésre vonatkozó szabályok: A bejelentés-köteles tevékenységek a tevékenység megkezdésére irányuló szándék bejelentését követően folytathatók.

Az építményengedélyezés új szabályozásának kialakítása

Elosztói engedélyes tevékenységéhez kapcsolódó jogszabályok

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/

89/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet

Nemzeti Digitális Fejlesztési Program

Tervezési célú geodéziai feladatok és az állami térképi adatbázisok kapcsolata, azok felhasználhatósága I. rész

T E R V E Z E T! A Kormány. Korm. rendelete

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. A Helyi Építési Szabályzat módosításáról és a Szabályozási Tervek elfogadásáról

Tájékoztató. BM Országos Katasztrófavédelmi. Főigazgatóság Budapest, szeptember 19.

HATÁROZAT. 1. A tájrendezett terület sarokpontjainak koordinátái EOV rendszerben: 2. A tájrendezett területtel a tulajdonos szabadon rendelkezik.

PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

Helyi építési szabályzat módosítása (Rendelettel jóváhagyandó). /2015.(..) önkormányzati rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról mellékletekkel

5/3.4 Egyes sajátos ipari építményekre vonatkozó építésügyi hatósági eljárások

Területrendezési szabályozás változása

AGRÁR-KÖRNYEZETI JOG JOGSZABÁLYJEGYZÉK

VÍZILÉTESÍTMÉNYEK, KUTAK HATÁRIDŐ december 31. TÁJÉKOZTATÁS

Tárgy: Középső Ferencváros rehabilitációja, KSZT módosítás, tervezői válasz

Elosztói engedélyes tevékenységéhez kapcsolódó jogszabályok

A VÍZIKÖZMŰ SZOLGÁLTATÁSRA VONATKOZÓ AKTUÁLIS JOGSZABÁLY-KATALÓGUS

Ágazati jogszabályok. A hatályos szöveg elérhető: Nemzeti Jogszabálytár. Több ágazatot érintő jogszabályok

TÖRVÉNY. az egységes közszolgáltatói számlaképről. a katasztrófák elleni védekezés egyes szabályairól. Polgári Törvénykönyv.

KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK KISMÉRTÉKŰ MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

TÁJÉKOZTATÓ. a jogerősen kiszabott bírságok, a hozzájárulás, a járulék, az igazgatási szolgáltatási díj, továbbá az egyéb bevételek befizetéseiről

Építési jog, építésigazgatás (fejlesztés, tervezés és hatósági feladatok)

HATÁROZAT. Helység fekvés hrsz. Művelési ág Kivett töltés, Kivett udvar, erdő,

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

A Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága alaptevékenysége, feladat- és hatásköre

PÁPAI JÁRÁSI HIVATALA

ÉPÍTÉSI - BONTÁSI HULLADÉK

Elosztói engedélyes tevékenységéhez kapcsolódó jogszabályok

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása /2015.( ) határozat-tervezet a szerkezeti terv módosításáról mellékletekkel

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK

A képviselőtestületek és a jegyzők közútkezelői és közlekedési hatósági feladatai

Tárgy: Levél, hrsz-ú utak földgázelosztó vezeték használatbavételi engedélye H A T Á R O Z A T

A telekalakítás jogi vetületei, egyéb problémák

K I V O N A T. A településrendezési terv és helyi építési szabályzat módosítása véleményezési szakaszának lezárásáról

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 43. (2) bekezdés szerinti példány az egyeztetés résztvevőinek.

Tárgy: Jászfelsőszentgyörgy I.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT

Átírás:

MAGYAR ENERGETIKAI ÉS KÖZMŰ-SZABÁLYOZÁSI HIVATAL Eljárási kézikönyv Az európai közös érdekű projektek engedélyezése Magyarországon 2014. Június

Készült a transzeurópai energiaipari infrastruktúrára vonatkozó iránymutatásokról és az 1364/2006/EK határozat hatályon kívül helyezéséről, valamint a 713/2009/EK, a 714/2009/EK és a 715/2009/EK rendelet módosításáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 347/2013/EU rendeletének (2013. április 17.) 9. cikk (1) bekezdésében foglaltak alapján.

Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS... 4 2. AZ ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁS KERETEI... 5 2.3 KÖZÖS ÉRDEKŰ PROJEKTEK... 5 2.4 HATÁSKÖRREL RENDELKEZŐ HATÓSÁG... 6 2.5 ENGEDÉLYEZÉSI MODELL... 6 2.6 A HATÁSKÖRREL RENDELKEZŐ HATÓSÁG FELADATAI... 7 2.7 AZ ELJÁRÓ HATÓSÁG FELADATAI... 8 2.8 A PROJEKTGAZDA FELADATAI... 8 2.9 A NYILVÁNOSSÁG BEVONÁSA (SZAKASZAI ÉS ESZKÖZEI)... 9 3. FÖLDGÁZ-INFRASTRUKTÚRA BERUHÁZÁSOK... 11 3.1 ALKALMAZANDÓ JOGSZABÁLYOK... 11 3.2 AZ ELJÁRÁS LEÍRÁSA (SZAKASZOK, INDIKATÍV IDŐKERET, DÖNTÉSHOZATALI FOLYAMAT)... 14 3.2.1 Az eljárás szakaszai... 14 3.2.2 Az engedélyezési eljárás időtartama... 14 3.2.3 Az engedélyezési eljárást megelőző tevékenység, egyeztetések... 15 3.2.4 Az engedélyezési eljárás menete... 15 3.3 ÉRINTETT ELJÁRÓ HATÓSÁGOK ÉS SZAKHATÓSÁGOK*... 27 3.3.1 Érintett eljáró hatóságok... 27 3.3.2 Közreműködő hatóságok... 1 4. VILLAMOS INFRASTRUKTÚRA BERUHÁZÁSOK... 1 4.1 ALKALMAZANDÓ JOGSZABÁLYOK... 1 4.2 AZ ELJÁRÁS LEÍRÁSA (SZAKASZOK, INDIKATÍV IDŐKERET, DÖNTÉSHOZATALI FOLYAMAT)... 4 4.2.1 Az eljárás szakaszai... 4 4.2.2 Az engedélyezési eljárás időtartama... 4 4.2.3 Az engedélyezési eljárást megelőző tevékenység, egyeztetések... 4 4.2.4 Az engedélyezési eljárás... 5 4.3 ÉRINTETT ELJÁRÓ HATÓSÁGOK ÉS KÖZREMŰKÖDŐ SZAKHATÓSÁGOK... 12 4.3.1 Eljáró hatóságok:... 12 4.3.2 Közreműködő szakhatóságok:... 13 1. MELLÉKLET: ELLENŐRZŐ LISTA... 1 2. MELLÉKLET: FÖLDGÁZ PROJEKTEK ENGEDÉLYEZÉSE SORÁN ELJÁRÓ HATÓSÁGOK ELÉRHETŐSÉGEI... 3 3. MELLÉKLET: VILLAMOS ENERGIA PROJEKTEK ENGEDÉLYEZÉSE SORÁN ELJÁRÓ HATÓSÁGOK ELÉRHETŐSÉGEI... 23 4. MELLÉKLET: FÖLDGÁZ PROJEKTEK ENGEDÉLYEZÉSE SORÁN KÖZREMŰKÖDŐ SZAKHATÓSÁGOK ELÉRHETŐSÉGEI... 30

1. Bevezetés Ez a kézikönyv az Európai Parlament és a Tanács a transzeurópai energiaipari infrastruktúrára vonatkozó iránymutatásokról és az 1364/2006/EK határozat hatályon kívül helyezéséről, valamint a 713/2009/EK, a 714/2009/EK és a 715/2009/EK rendelet módosításáról szóló 347/2013/EU rendelete (2013. április 17.) (a továbbiakban: TEN-E rendelet) 9. cikk (Átláthatóság és a lakosság bevonása) (1) bekezdésében foglaltaknak való megfelelés érdekében készült. A jogszabályi rendelkezésnek való megfelelés értelmében 2014. május 16-ig a tagállamnak vagy a hatáskörrel rendelkező hatóságnak adott esetben együttműködve más érintett hatóságokkal eljárási kézikönyvet kell közzétennie, amely ismerteti a TEN-E rendelet 3. cikk szerinti eljárás alapján meghatározott uniós listán (a továbbiakban: PCI lista) szereplő közös érdekű projektekre (PCI) alkalmazandó tagállami engedélyezési folyamatot. Az eljárási kézikönyv tartalmára vonatkozó rendelkezéseket a TEN-E rendelet VI. melléklet (Az átláthatóságra és a lakosság bevonására vonatkozó iránymutatások) 1. pontja tartalmazza, amely szerint az eljárási kézikönyvnek legalább az alábbiakat meg kell határoznia: a) az érintett közös érdekű projektek különböző típusaira vonatkozó határozatok és vélemények alapjául szolgáló alkalmazandó jog, ideértve a környezetvédelmi jogot; b) a meghozandó alkalmazandó határozatok és vélemények; c) a hatáskörrel rendelkező hatóság, más érintett hatóságok és a főbb érdekeltek neve és elérhetősége; d) a munkafolyamat, a munkafolyamat egyes szakaszainak ismertetése, a hozzá tartozó indikatív időkeret és a döntéshozatali folyamat tömör összefoglalása; e) a határozat iránti kérelemmel együtt benyújtandó dokumentumok körével, szerkezetével és részletességével kapcsolatos információk, egy ellenőrző listát is beleértve; f) a nyilvánosság e folyamatba történő bevonásának szakaszai és eszközei. A TEN-E rendelet értelmében az eljárási kézikönyv jogilag nem kötelező erejű, de hivatkozhat vagy idézhet vonatkozó jogi előírásokat. A jelen kézikönyvben foglalt tájékoztatásra tehát egyedi bírósági vagy hatósági eljárásokban semmilyen formában nem lehet hivatkozni. A kézikönyvet a tagállam vagy a TEN-E rendelet 8. cikk (1) bekezdése alapján kijelölt hatáskörrel rendelkező hatóság szükség szerint naprakésszé teszi és az aktualizált változatot nyilvánosságra hozza.

2. Az engedélyezési eljárás keretei 2.3 Közös érdekű projektek A TEN-E rendelet értelmében közös érdekű projekt minden olyan projekt, amely szükséges a rendelet I. mellékletben szereplő energiainfrastruktúra-prioritásnak minősülő folyosók és területek megvalósításához, és amely szerepel a PCI listán 1. A közös érdekű projektek végrehajtásához szükséges energiainfrastruktúra-kategóriákat a TEN-E rendelet II. melléklete meghatározza meg: Földgáz szektor tekintetében: a) olyan, a földgáz és biogáz szállítására szolgáló csővezetékek, amelyek túlnyomórészt nagynyomású csővezetékeket tartalmazó hálózathoz tartoznak, kivéve az upstream vagy a helyi földgázelosztás keretében használt nagynyomású vezetékeket; b) a fent említett nagynyomású gázvezetékekhez csatlakozó földalatti tároló létesítmények; c) cseppfolyósított földgázhoz (LNG) vagy sűrített földgázhoz (CNG) használt átvételi, tároló- és újragázosító vagy dekompressziós létesítmények; d) a rendszer biztonságos, védett és hatékony működéséhez, illetve a kétirányú kapacitás megvalósításához szükséges felszerelések és berendezések, ideértve a kompresszorállomásokat is. Villamos energia szektor tekintetében: a) a legalább 220 kv feszültségre tervezett, villamos energia átvitelére szolgáló nagyfeszültségű légvezetékek, valamint legalább 150 kv feszültség átvitelére tervezett földalatti és tenger alatti vezetékek; b) különösen villamosenergia-szupersztrádák esetében; a villamos energia nagyfeszültségű és nagyon nagyfeszültségű szinten történő szállítására kialakított fizikai berendezés, amelynek célja egy vagy több tagállamban vagy harmadik országban található, nagy mennyiségű villamos energiát előállító vagy tároló létesítmények összekapcsolása az egy vagy több másik tagállamban jellemző jelentős mértékű villamosenergia-fogyasztással; c) villamosenergia-tároló létesítmények villamos energia állandó vagy ideiglenes, felszíni vagy földalatti létesítményekben vagy geológiai tárolásra alkalmas helyszíneken történő tárolására, feltéve, hogy ezek közvetlenül legalább 110 kv feszültség átvitelére tervezett nagyfeszültségű vezetékekkel kapcsolódnak össze; d) d) az a c) pontban meghatározott rendszerek biztonságos, védett és hatékony működéséhez szükséges valamennyi felszerelés és berendezés, beleértve a minden 1 Az első PCI listát a TEN-E rendelet VII. melléklete tartalmazza.

feszültségi szinten alkalmazandó védelmi, a felügyeleti és a szabályozó rendszereket és alállomásokat is; e) valamennyi felszerelés vagy berendezés - átviteli és közepes feszültségű elosztási szinten egyaránt -, amelynek célja egy villamosenergia-hálózaton belül a valós idejű vagy közel valós idejű, kétirányú digitális adatátvitel, a villamosenergia-termelés, - átvitel, -elosztás és -fogyasztás interaktív és intelligens nyomon követése és kezelése, olyan hálózatot létrehozva ezáltal, amely hatékonyan integrálja a hálózathoz csatlakozó valamennyi felhasználó (termelő, fogyasztó, valamint aki mindkettő egyszerre) magatartását és intézkedéseit annak érdekében, hogy biztosítsa egy gazdaságilag hatékony, fenntartható, alacsony veszteséggel járó, magas színvonalú, ellátási biztonságot nyújtó és biztonságos villamosenergia-rendszer rendelkezésre állását. 2.4 Hatáskörrel rendelkező hatóság A transzeurópai energiaipari infrastruktúrára vonatkozó közös érdekű projektek és azok engedélyezési eljárásának megkönnyítéséről, koordinálásáról szóló 111/2014 (IV. 1.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) a Magyar Energetikai és Közműszabályozás Hivatalt (a továbbiakban: Hivatal) jelölte ki az európai közös érdekű projektek engedélyezési eljárásának megkönnyítéséért és koordinálásáért felelős hatóságként (a továbbiakban: hatáskörrel rendelkező hatóság). A Korm. rendelet értelmében a Hivatal a TEN-E rendelet VII. mellékletében felsorolt, Magyarország területét érintő közös érdekű projektek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé minősítése esetén jár el. 2.5 Engedélyezési modell A Korm. rendelet értelmében a Hivatal a TEN-E rendelet szerinti átfogó határozat kiadását a rendeletben meghatározott együttműködési rendszer alkalmazásával fogja össze. Az együttműködési rendszerlényege, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóság az átfogó határozat összehangolásáról gondoskodik. Ennek keretében konzultálva a többi érintett hatósággal adott esetben a nemzeti joggal összhangban és figyelemmel a TEN-E rendeletben előírt határidőkre, eseti alapon megállapítja azt az ésszerű határidőt, ameddig a különálló határozatokat ki kell bocsátani és ellenőrzi, hogy az érintett hatóságok betartják-e a határidőket.[ten-e rendelet 8. cikk (3) bekezdés c) pont] Az átfogó határozat egy tagállam hatósága vagy hatóságai kivéve a bíróságokat által hozott valamely határozat vagy határozatok együttese, amely eldönti, hogy a projektgazda számára engedélyezi-e egy projekt megvalósítása érdekében az energia-infrastruktúra kiépítését, a közigazgatási fellebbezési eljárás keretében hozott bármely határozat sérelme nélkül. [TEN-E rendelet 2. cikk]

2.6 A hatáskörrel rendelkező hatóság feladatai A hatáskörrel rendelkező hatóság feladatait a TEN-E rendelet az alábbiakban határozza meg: - Minden évben beszámol az érintett Regionális csoportnak a saját területén folyó közös érdekű projektek végrehajtásának előrehaladásáról és adott esetben a késésekről is, kitérve az engedélyezési eljárásokra és a késések okaira. [5. cikk (6) bekezdés] - Egy-egy PCI esetében viseli a felelősséget, a projektgazda az egyetlen kapcsolattartó az adott közös érdekű projektre vonatkozó átfogó határozathoz vezető folyamat során, és összehangolja valamennyi vonatkozó dokumentum és információ benyújtását. [8. cikk (2) bekezdés b) pont] - Jogosult lehet határidők megállapítására, figyelemmel a TEN-E rendeletben meghatározott határidőkre. [8. cikk (2) bekezdés b) pont] - A nemzetközi és uniós jog alkalmazandó követelményeinek sérelme nélkül fellép az átfogó határozat kibocsátásának megkönnyítése érdekében. [8. cikk (3) bekezdés]: - Amennyiben egy közös érdekű projektre vonatkozóan két vagy több tagállamban kell határozatot hozni, megteszi az egyes hatáskörrel rendelkező hatóságokkal az egymás közötti hatékony és eredményes együttműködéshez és koordinációhoz szükséges valamennyi lépést. [8. cikk (5) bekezdés] - Azon PCI esetében, amely egy vagy több szomszédos tagállamban várhatóan jelentős határokon átnyúló kedvezőtlen hatással bír majd, a vonatkozó információkat elérhetővé teszi a szomszédos tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságai számára. [9. cikk (6) bekezdés] - Jelzi a szomszédos tagállamok hatáskörrel rendelkező hatósága felé, ha ő vagy bármely más érintett hatóság részt kíván venni a nyilvános konzultációs eljárásban. [9. cikk (6) bekezdés] - A két vagy több tagállam határain átnyúló projektek esetében az érintett tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságaival közös ütemtervet állít össze, amelyben törekednek menetrendjük összehangolására. [9. cikk (6) bekezdés] - Jóváhagyja a lakossági bevonás tervét vagy módosításokat kérhet. [9 cikk (3) bekezdés] - A projektgazda értesítését az engedélyezési eljárás megindítása céljából a többi érintett hatóság nevében is írásban tudomásul veszi vagy, amennyiben úgy ítéli meg, hogy a projekt állapota alapján az engedélyezési eljárás még nem indítható el, elutasítja az értesítést. [10. cikk (1) bekezdés a) pont] - Az értesítés tudomásulvétele után a többi érintett hatósággal szoros együttműködésben és adott esetben a projektgazda javaslata alapján meghatározza a projektgazda által a kérelem részeként benyújtandó információk tárgyát és részletességét. [10 cikk (4) bekezdés a) pont]

- A projektgazdával és más érintett hatóságokkal szoros együttműködésben kidolgozza az engedélyezési eljárás részletes ütemtervét. [10 cikk (4) bekezdés b) pont] - A többi érintett hatóság nevében is szükség esetén kérheti a projektgazdától a hiányzó információk pótlását. [10 cikk (4) bekezdés c) pont] - A kérelem benyújtását megelőző eljárás lezárása érdekében a projektgazda által benyújtott kérelmet elfogadja. [10. cikk (1) bekezdés a) pont] - Ha megítélése szerint az engedélyezési eljárás egyik vagy mindkét szakasza nem fejeződik be az előírt határidőn belül, még a határidő lejárta előtt és eseti alapon határozhat úgy, hogy az egyik vagy mindkét időtartamot meghosszabbítja a két szakasz tekintetében együttesen legfeljebb kilenc hónappal. Ebben az esetben értesíti az érintett csoportot és ismerteti vele az engedélyezési eljárás lehető leghamarabb történő befejezése érdekében meghozott vagy meghozandó intézkedéseket. A csoport kérheti a hatáskörrel rendelkező hatóságot, hogy rendszeresen számoljon be az e téren elért haladásról. [10. cikk (2) bekezdés] 2.7 Az eljáró hatóság feladatai Az eljáró hatóság feladatait a TEN-E rendelet az alábbiakban határozza meg: - Együttműködik a kijelölt hatósággal a projektgazda értesítésében szereplő részletes projekt leírás megvizsgálásában [10. cikk (1) bekezdés a) pont]. - Együttműködik a kijelölt hatósággal az engedélyezési eljárás részletes ütemtervének kidolgozásában [10. cikk (4) bekezdés b) pont]. - Haladéktalanul értesíti a hatáskörrel rendelkező hatóságot, ha az előírt határidőn belül várhatóan nem hozza meg különálló határozatát és a késedelmet indokolja. [8. cikk (3) bekezdés c) pont]. - Értesíti a hatáskörrel rendelkező hatóságot és megküldi részére a határozatát a projektgazda értesítésével egyidejűleg [8. cikk (3) bekezdés c) pont]. 2.8 A projektgazda feladatai A projektgazda feladatait a TEN-E rendelet az alábbiakban határozza meg: - Végrehajtási tervet készít a közös érdekű projektekhez [5. cikk (1) bekezdés]. - Az engedélyezési eljárás kezdetének meghatározása érdekében írásban értesíti a projektről az érintett tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságát, mellékelve a projekt kellő mértékben részletes leírását [10. cikk (1) bekezdés a) pont]. - Figyelembe veszi az engedélyezési eljárásban való lakossági részvétel növelése, illetve a nyilvánosság előzetes tájékoztatása és a vele folytatandó párbeszéd biztosítása érdekében előírt elveket [VI. melléklet 4. pont].

- Az engedélyezési eljárás kezdetétől számított három hónapos indikatív időtartamon belül tervet készít a lakosság bevonásáról és benyújtja azt a hatáskörrel rendelkező hatósághoz [9. cikk (3) bekezdés]. - Benyújtja az átfogó határozat kiadására irányuló kérelmet. Gondoskodik arról, hogy a kérelem teljes és megfelelő színvonalú legyen, és a kérelem benyújtását megelőző eljárás során a lehető legkorábban kikéri róla a kijelölt hatóság véleményét [10. cikk (5) bekezdés]. - Együttműködik a hatáskörrel rendelkező hatósággal a határidők betartása és a részletes ütemtervnek való megfelelés érdekében [10. cikk (5) bekezdés]. - Létrehozza és a projektre vonatkozó információk közzétételével rendszeresen frissíti a közös érdekű projekt internetes oldalát, amelyről hivatkozás mutat a Bizottság webhelyére, és amely megfelel a VI. melléklet 6. pontjában foglalt követelményeknek. [9. cikk (7) bekezdés]. - Éves jelentést nyújt be a közös érdekű projektről a hatáskörrel rendelkező hatóság és az Energiaszabályozók Együttműködési Ügynöksége (ACER) részére, az adott közös érdekű projektnek az uniós listára történő felvételét követő minden évben, az adott év május 31-ig [5. cikk (4) bekezdés]. - A projektgazda a végleges és teljes kérelemnek a hatáskörrel rendelkező hatósághoz történő benyújtását megelőzően legalább egy nyilvános konzultációt tart. [9. cikk (4) bekezdés] 2.9 A nyilvánosság bevonása (szakaszai és eszközei) Lakosság bevonásának terve: A projektgazda az engedélyezési eljárás kezdetétől számított három hónapos indikatív időtartamon belül tervet készít a lakosság bevonásáról és benyújtja azt a hatáskörrel rendelkező hatósághoz. A hatáskörrel rendelkező hatóság három hónapon belül módosításokat kérhet, vagy jóváhagyja a lakossági bevonás tervét. Amennyiben a projektgazda jelentős változtatásokat kíván végrehajtani a már elfogadott terven, erről tájékoztatja a hatáskörrel rendelkező hatóságot. Ilyen esetekben a hatáskörrel rendelkező hatóság módosításokat kérhet. Nyilvános konzultáció: A projektgazda a végleges és teljes kérelemnek a hatáskörrel rendelkező hatósághoz történő benyújtását megelőzően legalább egy nyilvános konzultációt köteles tartani. A nyilvános konzultáció célja, hogy már a korai szakaszban tájékoztassa az érdekelt feleket a projektről, és hozzájáruljon a legmegfelelőbb helyszín vagy nyomvonal, illetve azon releváns kérdések meghatározásához, amelyekre a kérelemben ki kell térni [TEN- E rendelet VI. melléklet 3. a) pont]. A nyilvános konzultációra vonatkozó részletes minimumkövetelményeket a TEN-E rendelet VI. melléklet 5. pont tartalmazza. A két vagy több tagállam határán átnyúló projektek esetében a nyilvános konzultációt minden érintett tagállamban legkésőbb az első nyilvános konzultáció kezdetének napját követő két hónapon belül kell megtartani.

Azon projektek esetében, amelyek egy vagy több szomszédos tagállamban várhatóan jelentős határokon átnyúló kedvezőtlen hatással bírnak majd, a vonatkozó információkat elérhetővé kell tenni a szomszédos tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságai számára, akik jelzik adott esetben az értesítési folyamat során, ha ők vagy bármely más érintett hatóság részt kíván venni a nyilvános konzultációs eljárásban. Nyilvánosság bevonásáról készített jelentés: A projektgazda a kérelem benyújtását megelőzően jelentést készít a lakossági részvétellel kapcsolatos tevékenységek eredményéről. A projektgazda ezt a jelentést a kérelemmel együtt benyújtja a hatáskörrel rendelkező hatósághoz, aki az átfogó határozat meghozatalakor kellő mértékben figyelembe veszi ezeket az eredményeket. Egyéb tájékoztatási formák: A projektgazda létrehozza és a projektre vonatkozó információk közzétételével rendszeresen frissíti a közös érdekű projekt internetes oldalát, amelyről hivatkozás mutat a Bizottság webhelyére, és amely megfelel a TEN-E rendelet VI. melléklet 6. pontjában foglalt követelményeknek. Az üzleti szempontból érzékeny információkat bizalmasan kell kezelni. A projektgazdák ezen felül a lényeges információkat más olyan megfelelő tájékoztatási eszközök segítségével is kötelesek közzétenni, amelyekhez a lakosság nyílt hozzáféréssel rendelkezik.

3. FÖLDGÁZ-INFRASTRUKTÚRA BERUHÁZÁSOK 3.1 Alkalmazandó jogszabályok 1) 2008. évi XL. törvény a földgázellátásról 2) 19/2009. (I.30.) Korm. rendelet a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról 3) 1/2014. (III.4.) MEKH rendelet a magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal igazgatási szolgáltatási díjainak mértékéről, valamint az igazgatási szolgáltatási, a felügyeleti díjak és egyéb bevételek beszedésére, kezelésére, nyilvántartására és visszatérítésére vonatkozó szabályokról 4) 2004. évi CXL törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 5) 1993. évi XLVIII. törvény a bányászatról (Bt.) 6) 203/1998. (XII.19.) Korm. rendelet a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény végrehajtásáról (Bt. Vhr.) 7) 2007. évi CXXIII. törvény a kisajátításról 8) 2006. évi LIII. törvény a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről 9) 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól 10) 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről 11) 314/2005. (XII.25.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról 12) 53/2012. (III.28.) Korm. rendelet a bányafelügyelet hatáskörébe tartozó egyes 13) sajátos építményekre vonatkozó építésügyi hatósági eljárások szabályairól 14) 267/2006. (XII.20.) Korm. rendelet a Magyar Bányászati és Földtani Hivatalról 15) 57/2005. (VII.7.) GKM rendelet a bányafelügyelet részére fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakról, valamint a felügyeleti díj fizetésének részletes szabályairól 16) 79/2005. (X.11.) GKM rendelet a szénhidrogén szállítóvezetékek biztonsági követelményeiről és a Szénhidrogén Szállítóvezetékek Biztonsági Szabályzata közzétételéről 17) 191/2009. (IX.l5.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről 18) 9/2013. (III.22.) NFM rendeletet a bányafelügyelet hatáskörébe tartozó tevékenység során bekövetkezett súlyos üzemzavar és súlyos baleset bejelentésének és vizsgálatának rendjéről szóló biztonsági szabályzatról 19) 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről 20) 328/2010. (XII.27.) Korm. rendelet a fővárosi és megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szerveinek kijelöléséről 21) 263/2006. (XII.20.) Korm. rendelet a Nemzeti Közlekedési Hatóságról 22) 3/2002. (VI.20.) GKM rendelet a légi közlekedéssel kapcsolatos hatósági eljárások díjairól

23) 194/2009. (IX.15.) Korm. rendelet az építési beruházások megvalósításához szükséges eljárások integrált intézésének részletes szabályairól és a közreműködő hatóságok kijelöléséről 24) 2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelméről 25) 439/2013. (XI.20. Korm. rendelet) a régészeti örökséggel és a műemléki értékkel kapcsolatos szakértői tevékenységről 26) 393/2012. (XII.20.) Korm. rendelet a régészeti örökség és a műemléki érték védelmével kapcsolatos szabályokról 27) 2011. évi CXIII. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről 28) 2011. évi CXVIII. törvény a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról 29) 234/2011. (XI.10.) Korm. rendelet a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXVIII. törvény végrehajtásáról 30) 219/2011. (X.20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről 31) 28/2011. (IX.6.) BM rendelet az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról 32) 259/2011. (XII.7.) Korm. rendelet a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező életés balesetbiztosításáról 33) 27/2008. (XII.3.) KvVM-EüM együttes rendelet a környezeti zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról 34) 2012. évi CLXXXV. törvény a hulladékról 35) 72/2013. (VIII.27.) VM rendelet a hulladékjegyzékről 36) 1995. évi LVII. a vízgazdálkodásról 37) 219/2004. (VI.21.) Korm. rendelet a felszín alatti vizek védelméről 38) 18/1996. (VI.13.) KHVM rendelet a vízjogi engedélyezési eljáráshoz szükséges kérelemről és mellékleteiről 39) 220/2004. (VII.21.) Korm. rendelet a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól 40) 147/2010. (IV.29.) Korm. rendelet a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó általános szabályokról 41) 83/2014. (III.14.) Korm. rendelet a nagyvízi meder, a parti sáv, a vízjárta és a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról, hasznosításáról, valamint a folyók esetében a nagyvízi mederkezelési terv készítésének rendjére és tartalmára vonatkozó szabályokról 42) 72/1996. (V.22.) Korm. rendelet a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról 43) 306/2010. (XII.23.) Korm. rendelet a levegő védelméről 44) 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet a környezeti zaj és rezgésvédelem egyes szabályairól 45) 45/2004. (VII.26.) Bm-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól

46) 440/2012. (XII.29.) Korm. rendelet a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségről 47) 213/2001. (XI.14.) Korm. rendelet a települési hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről 48) 2007. évi CXXIX. törvény a termőföld védelméről 49) 2009. évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és a vadgazdálkodásról 50) 153/2009. (XI.13.) FVM rendelet az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény végrehajtásáról 51) 338/2006. (XII.23.) Korm. rendelet a földhivatalokról, a Földmérési és Távérzékelési Intézetről, a Földrajzinév Bizottságról és az ingatlan-nyilvántartási eljárás részletes szabályairól 52) 2012. évi XLVI. törvény a földmérési és térképészeti tevékenységről 53) 90/2008. (VII.18.) FVM rendelet a talajvédelmi terv készítésének szabályairól 54) 148/1999. (X.13.) Korm. rendelet az országhatáron átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról szóló, Espooban (Finnország), 1991. február 26. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről 55) 187/2009. (IX.10.) Korm. rendelet a közigazgatási hatósági eljárás megindulásáról szóló értesítés érdekében vezetett adatbázis létrehozásáról, vezetéséről, valamint az adatbázis alapján történő értesítésről 56) 481/2013. (XII.17.) Korm. rendelet a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről 57) 2003. évi XXVI. törvény az Országos Területrendezési Tervről 58) 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről 59) 76/2009. (IV.8.) Korm. rendelet a területrendezési hatósági eljárásokról 60) 1991. évi XI. törvény az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről 61) 1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról 62) 275/2004. (X.8.) Korm. rendelet az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi területekről 63) 14/2010. (V.11.) KvVm rendelet az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekkel érintett földrészletekről 64) 33/2005. (XII.27.) KvVm rendelet a környezetvédelmi, természetvédelmi, valamint a vízügyi hatósági eljárások igazgatásszolgáltatási díjairól 65) 7/2000. (V.18.) KöM rendelet a környezetvédelmi hatósági nyilvántartás vezetésének szabályiról 66) 1988. évi I. törvény a közúti közlekedésről 67) 93/2012. (V.10.) Korm.rendelet az utak építésének, forgalomba helyezésének és megszüntetésének engedélyezéséről 68) 320/2010. (XII.27.) Korm. rendelet a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról és a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról 69) 321/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet a műszaki biztonsági hatóságok műszaki biztonsági tevékenységének és a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal piacfelügyeleti eljárásának részletes szabályairól

70) 312/2012. (XI.8) Korm. rendelet az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról 71) 1996. évi LIII. törvény a természet védelméről 72) 26/1997 (XII. 12.) KHVM rendelet az útügyi hatósági eljárások díjairól 73) 72/2006 (IX. 29.) GKM rendelet a közlekedési hatóság által végzett vasúti hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól 74) 29/2001 (IX. 1.) KöViM rendelet a hajózási hatósági eljárások díjairól 75) 17/2002 (III. 7.) KöViM rendelet a hajózásra alkalmas, illetőleg hajózásra alkalmassá tehető természetes és mesterséges felszíni vizek víziúttá nyilvánításáról 76) 98/2001 (VI. 1.) Korm. rendelet a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről 77) 78/2007 (IV. 24.) Korm. rendelet a környezeti alapnyilvántartásról 78) 439/2012 (XII. 29.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodási tevékenységek nyilvántartásba vételéről, valamint hatósági engedélyezéséről 79) 33/2005 (XII. 27.) Korm. rendelet az országhatárt átlépő hulladékszállításról 80) Az Európai Parlament és a Tanács 2006. június 14-i 1013/2006/EK rendelete a hulladékszállításról 81) Önkormányzati rendeletek (a beruházás helyétől, nyomvonalától függően), helyi építési szabályzatok 3.2 Az eljárás leírása (szakaszok, indikatív időkeret, döntéshozatali folyamat) 3.2.1 Az eljárás szakaszai A TEN-E rendelet előírásaival összhangban a Magyarország területét érintő földgáz PCI engedélyezési eljárása két szakaszból áll: 1. A kérelem benyújtását megelőző eljárás (a továbbiakban: előkészítő szakasz), amely az engedélyezési eljárás kezdete és a benyújtott kérelemnek a Hivatal általi elfogadása közötti időszakot foglalja magában. 2. A jogszabályban előírt engedélyezési eljárás (a továbbiakban: engedélyezési szakasz), azaz a benyújtott kérelem elfogadásának napja és az átfogó határozat meghozatala közötti időszak. 3.2.2 Az engedélyezési eljárás időtartama Az előkészítő szakasz irányadó időtartama két év, az engedélyezési szakasz pedig nem haladhatja meg az egy év és hat hónapot. A két szakasz együttes időtartama három év és hat hónapnál nem lehet hosszabb. Ugyanakkor, ha a Hivatal megítélése szerint az engedélyezési

eljárás egyik vagy mindkét szakasza nem fejeződik be a szakaszokra meghatározott határidőn belül, még a határidő lejárta előtt és eseti alapon határozhat úgy, hogy az egyik vagy mindkét időtartamot meghosszabbítja a két szakasz tekintetében együttesen legfeljebb kilenc hónappal. [TEN-E rendelet 10. cikk] 3.2.3 Az engedélyezési eljárást megelőző tevékenység, egyeztetések Az engedélyezési eljárás megindítása előtt a projektgazda elkészíti a projekt kellő mértékben részletes leírását, majd írásbeli értesítést küld a Hivatalnak, amelyhez mellékeli azt. A Hivatal az értesítés kézhezvételének napjától számított három hónapon belül írásban a többi érintett hatóság nevében is tudomásul veszi vagy, amennyiben úgy ítéli meg, hogy a projekt állapota alapján az engedélyezési eljárás még nem indítható el, elutasítja az értesítést. Elutasítás esetén a Hivatal a többi érintett hatóság nevében is megindokolja döntését. [TEN-E rendelet 10 cikk (1) bekezdés] 3.2.4 Az engedélyezési eljárás menete 3.2.4.1 Előkészítő szakasz Az előkészítő szakasz kezdete: Az előkészítő szakasz akkor indul meg, ha a projektgazda által írásban benyújtott - a projekt kellő mértékben részletes leírását is tartalmazó - értesítést a Hivatal tudomásul veszi. Két vagy több érintett tagállam esetében az engedélyezési eljárás kezdete az a nap, amikor az utolsó hatáskörrel rendelkező hatóság is elfogadja az értesítést. [TEN-E rendelet 10 cikk (1) bekezdés] Az előkészítő szakasz az alábbi lépésekből áll: A lakosság bevonásának tervének elkészítése és jóváhagyása Az átfogó határozat kérelmezéséhez benyújtandó információk körének meghatározása Az engedélyezési eljárás részletes ütemtervének a meghatározása A földgázszállítási rendszerüzemeltetői működési engedélykérelem mellékleteinek összeállítása és benyújtása A környezethasználati eljárások lefolytatása Egyéb szükséges engedélyezési eljárások lefolytatásához előírt dokumentációk összeállítása és benyújtása Nyilvános konzultáció Kérelem benyújtása A lakosság bevonásának tervének elkészítése és jóváhagyása A projektgazda az engedélyezési eljárás kezdetétől számított három hónapos indikatív időtartamon belül tervet készít a lakosság bevonásáról és benyújtja azt a Hivatalhoz. A

Hivatal három hónapon belül módosításokat kérhet, vagy jóváhagyja a lakossági bevonás tervét. A lakosság bevonására vonatkozó további részletszabályokat az eljárási kézikönyv 2.9. fejezete tartalmazza. A kérelemhez benyújtandó információk körének meghatározása A Hivatal a többi érintett hatósággal szoros együttműködésben és adott esetben a projektgazda javaslata alapján listát készít az átfogó határozat kérelmezésekor a kérelem részeként benyújtandó információkról. Ehhez az eljárási kézikönyv 1. Mellékletében szereplő ellenőrző lista A) 2. pont szolgál iránymutatásul. Az engedélyezési eljárás részletes ütemtervének a meghatározása A Hivatal a projektgazdával és más érintett hatóságokkal szoros együttműködésben kidolgozza az engedélyezési eljárás részletes ütemtervét. A részletes ütemterv a TEN-E rendelet VI. Melléklet 2. pont értelmében legalább az alábbiakat tartalmazza: a) a meghozandó határozatok és vélemények; b) a várhatóan érintett hatóságok, érdekelt felek és lakossági csoportok; c) az eljárás egyes szakaszai és azok időtartama; d) a főbb elérendő eredmények és ezek határideje, tekintettel a meghozandó átfogó határozatra; e) a hatóságok által tervezett források és az esetleges további forrásigények. A két vagy több tagállam határain átnyúló projektek esetében a Hivatal az érintett tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságaival közös ütemtervet állít össze, amelyben törekszik a többi hatósággal az ütemterve összehangolására. A földgázszállítási rendszerüzemeltetői működési engedélykérelem mellékleteinek összeállítása és benyújtása A projektgazda összeállítja a rendszerüzemeltetői működési engedélykérelemhez szükséges iratokat, beleértve az Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (MBFH) megelőző eljárásainak lefolytatásához szükséges dokumentumokat: a) a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény 24. (3) bekezdése szerinti minőségbiztosítási rendszer leírásának, vagy kidolgozási tervének MBFH általi jóváhagyása; b) az MBFH által kiadott az engedélyes műszaki-biztonsági és minőségbiztosítási szempontú előzetes minősítését tartalmazó határozat; c) az előírt szakszemélyzet szakképzettség szerinti bemutatásának MBFH általi jóváhagyása.

Benyújtás helye: Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Benyújtandó dokumentumok listáját a 19/2009. (I.30.) Korm. rendelet 4. és 5. sz. melléklet II. fejezet tartalmazza. Az engedélykérelem benyújtását megelőzően szállítási rendszerüzemeltetői tanúsítást kell lefolytatni a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatalnál, amelyet a Bizottság véleményez. Vonatkozó jogszabályok: - 2008. évi XL. törvény a földgázellátásról - 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról A környezethasználati eljárások lefolytatása: A projektgazda lefolytatja az előzetes vizsgálati eljárást, a környezeti hatásvizsgálati eljárást, az egységes környezethasználati eljárást, amelyek szükségesek az eljárásokhoz tartozó engedélyek megszerzéséhez. A környezethasználati eljárás több hatósági eljárást összefogó eljárás, melyhez a 418/3013 (XII. 17.) Korm. rendelet 33. -ban nevesített szakhatóságok általi szakhatósági eljárások kapcsolódnak. A benyújtandó dokumentumok listáját a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról tartalmazza Benyújtás helye: Illetékes Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség Alkalmazandó jogszabályok: - 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól - 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról - 481/2013. (XII.17.) Korm. rendelet a környezetvédelmi és természetvédelmi, vízvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről Egyéb szükséges engedélyezési eljárások lefolytatásához előírt dokumentációk összeállítása: Vízjogi engedélyezési eljárás lefolytatása: Vízjogi engedély vezeték szilárdsági nyomáspróbához, ill. ha szükséges vízjogi építmény létesítési engedély megszerzéséhez szükséges dokumentáció összeállítása és a kérelem benyújtása. Amennyiben a tervezett szállítóvezeték nyomvonala vízellátó, illetve szennyvíz elvezető közműveket keresztez, abban az esetben a kiváltásra külön eljárás keretében vízjogi létesítési engedélyt kell kérni az illetékes Vízügyi Hatóságtól. Engedély szükséges a vezeték-beruházás során végrehajtott vízkivételhez is.

A benyújtandó dokumentumok listáját a 18/1996. (VI.13.) KHVM rendelet a vízjogi engedélyezési eljáráshoz szükséges kérelemről és mellékleteiről tartalmazza. Benyújtás helye: az illetékes területi Vízügyi Igazgatóságon elkülönült, jogszabályban meghatározott önálló feladat- és hatáskörrel rendelkező szervezeti egységként működő Vízügyi Hatóság Alkalmazandó jogszabályok: - 1995. évi LVII. a vízgazdálkodásról - 219/2004. (VI.21.) Korm. rendelet a felszín alatti vizek védelméről - 18/1996. (VI.13.) KHVM rendelet a vízjogi engedélyezési eljáráshoz szükséges kérelemről és mellékleteiről - 220/2004. (VII.21.) Korm. rendelet a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól - 147/2010. (IV.29.) Korm. rendelet a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó általános szabályokról - 83/2014. (III.14.) Korm. rendelet a nagyvízi meder, a parti sáv, a vízjárta és a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról, hasznosításáról, valamint a folyók esetében a nagyvízi mederkezelési terv készítésének rendjére és tartalmára vonatkozó szabályokról - 72/1996. (V.22.) Korm. rendelet a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról - 17/2002 (III. 7.) KöViM rendelet a hajózásra alkalmas, illetőleg hajózásra alkalmassá tehető természetes és mesterséges felszíni vizek víziúttá nyilvánításáról A régészeti feltárási engedély megszerzéséhez szükséges dokumentáció összeállítása és a kérelem benyújtása A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 19. (1) bekezdése szerint a földmunkával járó fejlesztésekkel, beruházásokkal a régészeti lelőhelyeket lehetőleg el kell kerülni. A 20/A (1) bekezdése alapján nagyberuházás esetén előzetes régészeti dokumentációt kell készíteni. A dokumentáció készítése során (hatósági tudomásulvételhez kötött) próbafeltárásra is sor kerülhet, ezután dönt az illetékes hatóság a további régészeti feladatok elvégzéséről. A benyújtandó dokumentumok listáját a 393/2012. (XII.20.) Korm. rendelet a régészeti örökség és a műemléki érték védelmével kapcsolatos szabályokról tartalmazza. Benyújtás helye: az illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatal járási építésügyi és örökségvédelmi hivatala

Jogszabályok: - 2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelméről - 439/2013. (XI.20. Korm. rendelet) a régészeti örökséggel és a műemléki értékkel kapcsolatos szakértői tevékenységről - 393/2012. (XII.20.) Korm. rendelet a régészeti örökség és a műemléki érték védelmével kapcsolatos szabályokról A termőföld más célú hasznosítására vonatkozó engedély megszerzéséhez szükséges dokumentáció összeállítása és a kérelem benyújtása A termőföld időleges vagy végleges más, nem mezőgazdasági célú hasznosítása engedélyköteles tevékenység. A benyújtandó dokumentumok listáját a 338/2006. (XII.23.) Korm. rendelet a földhivatalokról, a Földmérési és Távérzékelési Intézetről, a Földrajzi név Bizottságról és az ingatlan-nyilvántartási eljárás részletes szabályairól tartalmazza. Benyújtás helye: illetékes járási földhivatal Jogszabályok: - 2007. évi CXXIX. törvény a termőföld védelméről - 338/2006. (XII.23.) Korm. rendelet a földhivatalokról, a Földmérési és Távérzékelési Intézetről, a Földrajzi név Bizottságról és az ingatlannyilvántartási eljárás részletes szabályairól - 2012. évi XLVI. törvény a földmérési és térképészeti tevékenységről Az erdészeti engedély megszerzéséhez szükséges dokumentáció összeállítása és a kérelem benyújtása A vezeték nyomvonalának, biztonsági övezetének kialakítása erdőterület igénybevételével is járhat, mely engedélyköteles tevékenység. A benyújtandó dokumentumok listáját a 153/2009. (XI.13.) FVM rendelet az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény végrehajtásáról tartalmazza. Benyújtás helye: illetékes megyei kormányhivatal erdészeti igazgatósága Jogszabályok: - 2009. évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és a vadgazdálkodásról 153/2009. (XI.13.) FVM rendelet az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény végrehajtásáról Útügyi hatósági engedélyek megszerzéséhez szükséges dokumentáció összeállítása és a kérelem benyújtása

Amennyiben a vezeték beruházás közutat, hidat, egyéb műtárgyat érint vagy keresztez, közlekedéshatósági engedély szükséges. Az utak építésének, forgalomba helyezésének és megszüntetésének engedélyezéséről szóló 93/2012 (V. 10.) Korm. rendelet határozza meg, hogy milyen közlekedési építményt érintő építési tevékenység engedélyköteles. Nem engedélyköteles tevékenységek esetén a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 36. -a szerinti az út nem közlekedési célú igénybevételéről van szó, amely esetben az energetikai beruházást engedélyező hatóságra vonatkozó jogszabály szerint kerül bevonásra a közút kezelője, illetve a közlekedési hatóság (mint szakhatóság, ha a jogszabály előírja). A benyújtandó dokumentumok listáját a 93/2012. (V.10.) Korm. rendelet az utak építésének, forgalomba helyezésének és megszüntetésének engedélyezéséről tartalmazza. Benyújtás helye: illetékes megyei kormányhivatal közlekedési felügyelősége és hatáskörrel és illetékességgel rendelkező közlekedési hatóság Jogszabályok: - 1988. évi I. törvény a közúti közlekedésről - 93/2012. (V.10.) Korm. rendelet az utak építésének, forgalomba helyezésének és megszüntetésének engedélyezéséről - 263/2006 (XII. 20.) Korm. rendelet a Nemzeti Közlekedési Hatóságról Az általános építésügyi hatósági engedély megszerzéséhez szükséges dokumentáció összeállítása és a kérelem benyújtása A beruházás megvalósításához kapcsolódó, az 53/2012. (III. 28.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó építményekhez szükséges építési engedélyek megszerzése. A benyújtandó dokumentumok listáját a 312/2012. (XI.8) Korm. rendelet az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról tartalmazza. Benyújtás helye: az illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatal járási építésügyi hivatala vagy járási építésügyi és örökségvédelmi hivatala, műemléket érintő ügyben a járási építésügyi és örökségvédelmi hivatala Jogszabályok: - 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről - 312/2012. (XI.8) Korm. rendelet az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról - 194/2009. (IX.15.) Korm. rendelet az építési beruházások megvalósításához szükséges eljárások integrált intézésének részletes szabályairól és a közreműködő hatóságok kijelöléséről - 191/2009. (IX.l5.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről

A területrendezési eljárásokhoz szükséges dokumentáció összeállítása és a kérelem benyújtása A vezeték nyomvonalával érintett területen területrendezési tervek vannak hatályban, ezeknek a beruházással való összhangját vizsgálja az illetékes Állami Főépítész, és ha a területrendezési tervtől eltérés szükséges, terület-felhasználási engedélyezési eljárást folytat le. A benyújtandó dokumentumok listáját a 76/2009. (IV.8.) Korm. rendelet a területrendezési hatósági eljárásokról tartalmazza. Benyújtás helye: illetékes Megyei (Fővárosi) Kormányhivatal, Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal, Állami Főépítész Jogszabályok: - 2003. évi XXVI. törvény az Országos Területrendezési Tervről - 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről - 76/2009. (IV.8.) Korm. rendelet a területrendezési hatósági eljárásokról - 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről A külső villamos energia-ellátás kiépítésére vonatkozó vezetékjogi engedély megszerzéséhez szükséges dokumentáció összeállítása és a kérelem benyújtása A földgázszállító vezeték kapcsolódó berendezései villamos-energia ellátásának biztosítása. A benyújtandó dokumentumok listáját a 382/2007. (XII.23.) kormányrendelet a villamosenergia-ipari építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról tartalmazza. Benyújtás helye: illetékes megyei kormányhivatal mérésügyi és műszaki biztonsági hatósága Jogszabályok: - 2007. évi LXXXVI. törvény a villamos energiáról - 320/2010. (XII.27.) Korm. rendelet a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról és a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról - 321/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet a műszaki biztonsági hatóságok műszaki biztonsági tevékenységének és a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal piacfelügyeleti eljárásának részletes szabályairól - 382/2007. (XII.23.) kormányrendelet a villamosenergia-ipari építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról A tűzvédelmi berendezések létesítésének engedélyei megszerzéséhez szükséges dokumentáció összeállítása és a kérelem benyújtása

A tűzveszélyes létesítmény tűzvédelmének biztosításával kapcsolatos hatósági eljárás lefolytatása. A benyújtandó dokumentumok listáját a 28/2011. (IX.6.) BM rendelet az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról és a 259/2011. (XII.7.) Korm. rendelet a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról tartalmazzák. Benyújtás helye: illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság Jogszabályok: - 2011. évi CXVIII. törvény a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról - 234/2011. (XI. 10.) Korm. rendelet a katasztrófa-védelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXVIII. törvény végrehajtásáról - 28/2011. (IX.6.) BM rendelet az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról - 259/2011. (XII.7.) Korm. rendelet a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról A veszélyes anyagokkal kapcsolatos katasztrófavédelmi engedélyek megszerzéséhez szükséges dokumentáció összeállítása és a kérelem benyújtása A veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemek tevékenységének ellenőrzése, a tevékenyég által okozott kockázatok csökkentése, kezelése, a balesetek megelőzése. A benyújtandó dokumentumok listáját a 219/2011. (X.20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről tartalmazza. Benyújtás helye: illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság Jogszabályok: - 2011. évi CXVIII. törvény a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról - 234/2011. (XI. 10.) Korm. rendelet a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXVIII. törvény végrehajtásáról - 219/2011. (X.20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről Levegőtisztaság-védelmi eljárás

Amennyiben a beruházás levegőszennyező berendezést használ (pld. gázturbina), úgy pontforrás működésére érvényes engedéllyel kell rendelkeznie. A benyújtandó dokumentumok listáját a 306/2010. (XII.23.) Korm. rendelet a levegő védelméről tartalmazza. Benyújtás helye: illetékes Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség Jogszabályok: - 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről - 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól - 306/2010. (XII.23.) Korm. rendelet a levegő védelméről Zaj- és rezgésvédelmi eljárás A környezet zaj- és rezgésvédelmének biztosítása. Amennyiben a vezeték védendő ingatlan közelében van a beruházónak a szükséges védőintézkedések megtétele mellett felmentést kell kérnie. A cseppfolyósított földgázhoz vagy sűrített földgázhoz használt átvételi, tároló- és újragázosító vagy dekompressziós létesítmények, a rendszer működéséhez szükséges felszerelések és berendezések, ideértve a kompresszorállomásokat, a villamos energia rendszerek működéséhez szükséges berendezés, felügyeleti és szabályozó rendszerek, állomások a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007 (X. 29.) Korm. rendeletben előírtak alapján környezeti zajforrásnak minősülnek, ezért zaj- és rezgésvédelmi szempontból nem csak vezetéképítési kivitelezési származó zajkibocsátást kell vizsgálni. A 284/2007 (X. 29.) Korm. rendelet 9. (6) bekezdésében előírtak szerint a létesítményekre vonatkozó engedélyezési dokumentáció környezetvédelmi fejezetében a zaj elleni védelemről szóló munkarészt a 2. sz. mellékletben előírt tartalommal el kell készíteni, és bizonyítani a környezet zaj- és rezgésterhelési határéértékek megállapításáról szóló 27/2008 (XII. 3.) KvVM-EüM együttes rendelet 1. sz. mellékletében előírt zajterhelési határértékek tejlesülését. Amennyiben építési kivitelezési tevékenységből várható zajterhelési határértéki túllépés, akkor a 285/2007 (X. 29.) Korm. rendelet 13. (1) bekezdésében előírtak alapján kérhet a kivitelező felmentést a környezetvédelmi hatóságtól a környezeti zajés rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló 27/2008 (XII. 3.) KvVM-EüM együttes rendelet 2. sz. mellékletében megengedett zajterhelési határértékek betartása alól. A benyújtandó dokumentumok listáját a 284/2007. (XII.23.) Korm. rendelet a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól tartalmazza. Benyújtás helye: illetékes Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség Jogszabályok: - 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről

- 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól - 284/2007. (XII.23.) Korm. rendelet a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól A bányaszolgalmak (elhelyezési, használati) alapításához szükséges dokumentáció összeállítása és benyújtása A vezeték beruházás nyomvonalával és biztonsági övezetével, valamint a vezetékrendszer részét képező berendezések, kompresszorállomások, fáklyák stb. idegen ingatlanon történő elhelyezéséhez, megközelítéséhez, használatához szolgalmi jog(ok)ra lehet szükség. Amennyiben az ingatlan tulajdonosa és a beruházó a szolgalom tárgyában és a kártalanításban nem tud megállapodni akkor a hatóság dönt. Benyújtandó dokumentumok: a bányászati létesítmény műszaki dokumentációja Benyújtás helye: illetékes megyei kormányhivatal A bányafelügyelet hatáskörébe tartozó egyes sajátos építményekre vonatkozó építésügyi hatósági eljárások szabályairól szóló kormányrendelet szerinti építésügyi engedélyhez szükséges dokumentáció összeállítása és benyújtása A projekt építéséhez szükséges építési engedélyezési eljárás, amely alapján az engedély jogerőre emelkedése után a létesítmény tényleges építése megkezdhető. Benyújtandó dokumentumok: a bányafelügyelet hatáskörébe tartozó egyes sajátos építményekre vonatkozó építésügyi hatósági eljárások szabályairól szóló 53/2012. (III. 28.) Korm. rendelet 4. melléklet szerinti adattartalmú, erre a célra rendszeresített formanyomtatványon írásban terjesztheti elő. Benyújtás helye: illetékes bányakapitányság Jogszabályok: - 1993. évi XLVIII. törvény a bányászatról (Bt.) - 203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény végrehajtásáról (Bt. Vhr.) - 267/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet a Magyar Bányászati és Földtani Hivatalról - 57/2005. (VII. 7.) GKM rendelet a bányafelügyelet részére fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakról, valamint a felügyeleti díj fizetésének részletes szabályairól - 79/2005. (X.ll.) GKM rendelet a szénhidrogén szállítóvezetékek biztonsági követelményeiről és a Szénhidrogén Szállítóvezetékek Biztonsági Szabályzata közzétételéről - 191/2009. (IX.l5.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről