Jegyzőkönyv. A Dunántúli-középhegység karsztvíz készletének mennyiségi, minőségi állapota című fórumról



Hasonló dokumentumok
"A A Dunántúli-középhegységi

Jegyzőkönyv. A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés eredményei, az intézkedések programja című fórumot

Dr. Fancsik Tamás Rotárné Szalkai Ágnes, Kun Éva, Tóth György

zszintek, visszatérő források a Dunántúli-középhegységbenntúli Emelkedő karsztvízszintek,

Jegyzőkönyv. A BALATON RÉSZVÍZGYŰJTŐ GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA című fórumról

Jegyzőkönyv. A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés települési vízgazdálkodással kapcsolatos eredményei, az intézkedések programja című fórumot

Emlékeztető A VGT2 Társadalmasítása érdekében MFGI ben MONITORING témakörben tartott fórumon elhangzottakról

XXIV. Almássy Endre konferencia a felszín alatti vizekről Siófok, Büki Attila Imre /Dunántúli Regionális Vízmű Zrt./

A Balaton részvízgyűjtő terv tervezetének kiemelt kérdései

Emlékezető. Börcsök Áron. Készítő:

A Balatont érintő beruházások bemutatása

XVIII. NEMZETKÖZI KÖZTISZTASÁGI SZAKMAI FÓRUM ÉS KIÁLLÍTÁS

Gondolatok a Balaton vízjárásáról, vízháztartásáról és vízszint-szabályozásáról

"A megújuló főkarsztvíztároló

Ócsa környezetének regionális hidrodinamikai modellje és a területre történő szennyvíz kihelyezés lehetőségének vizsgálata

A felszín alatti vizek mennyiségi és minőségi monitoring hálózata

E L Ő T E R J E S Z T É S

Országos Vízgazdálkodási Tanács i ülése. Tahy Ágnes

A DUNÁNTÚLI-KÖZÉPHEGYSÉGI KARSZTVÍZ KÉSZLETÉNEK MENNYISÉGI, MINŐSÉGI ÁLLAPOTA KARSZTVÍZSZINT EMELKEDÉS HATÁSAI.

A TRANSENERGY projekt hozzájárulása a hazai és nemzetközi vízgazdálkodási és környezetvédelmi feladatokhoz

, Budapest. stakeholder workshop TAKING COOPERATION FORWARD 1. Kiss Veronika- KSzI Kft.

Balaton partvonal-szabályozási terv

Emlékeztető. Börcsök Áron

Horváth Angéla Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A)

Katona Ottó Viziterv Alba Kft. "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A)

MISKOLCI VÍZSZENNYEZÉS

Karsztforrások az ÉRV ZRt. területén

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület december 18-i ülésére

Tahy Ágnes. A vízgyűjtő-gazdálkodási terv értelmezése és alkalmazása a napi gyakorlatban

E L Ő T E R J E S Z T É S

219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a felszín alatti vizek védelméről

Jegyzőkönyv. A DRÁVA RÉSZVÍZGYŰJTŐ - GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA című fórum

KAPOLCS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ 20 Jegyzőkönyvi kivonat VÁROS ÉS HÁZ BT NOVEMBER

A Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv szerepe és fejezetei a bányakoncessziós tanulmányokban

Vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés eredményei a Balaton-részvízgyűjtőn

VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁS, AZ ÉRINTETT EMBEREK LEHETŐSÉGEI

Ürömi gázmassza kármentesítés. 20 éves az Országos Környezeti Kármentesítési Program Dr. Jánossy László Budapest

Felszín alatti vizek állapota, nitrát-szennyezett területekre vonatkozó becslések. Dr. Deák József GWIS Környezetvédelmi és Vízminőségi Kft

Emlékeztető. Az előadások után elhangzott hozzászólások, kérdések és válaszok összesítése időrendben:

VÁRADI Tamás (ÖKO Zrt. Vezette konzorcium, területi tervező) "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A)

Vízügyi hatósági feladatok a felszín alatti vizek területén

Ivóvízellátás biztonsága - abasári vízszennyezés tanulságai

BESZÁMOLÓ A MTA HIDROGEOLÓGIAI ALBIZOTTSÁG MUNKÁJÁRÓL. XXI. FAVA konferencia. Siófok 2014 április 2 3. Székely Ferenc, Szűcs Péter

TÁMOP C-12/1/KONV Felsőoktatási együttműködés a vízügyi ágazatért MEGHÍVÓ

"Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Székesfehérvár, 2009 július 29.

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés

A TRANSENERGY projekt (Szlovénia, Ausztria, Magyarország és Szlovákia határokkal osztott geotermikus erőforrásai) kihívásai és feladatai

A geotermikus energiahasznosítás jogszabályi engedélyeztetési környezete a Transenergy országokban

TÁJÉKOZTATÓ A hulladékszennyezés eddigi tapasztalatairól

VÍZILÉTESÍTMÉNYEK, KUTAK HATÁRIDŐ december 31. TÁJÉKOZTATÁS

Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv A Duna vízgyűjtő magyarországi része háttéranyag: Felszín alatti víztestek felülvizsgálata

Ivóvíz minőség, az ivóvíz forrása és a vízbázisok veszélyeztetése

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK JEGYZŐKÖNYV

VÁZLATOK. XV. Vizek a mélyben és a felszínen. Állóvizek folyóvizek

rség g felszín n alatti vizeinek mennyiségi

Jegyzőkönyv szeptember óra Magyar Földtani és Geofizikai Intézet Díszterme (Budapest XIV., Stefánia út 14.)

Bartal György (Öko Zrt. vezette Konzorcium megbízásából Vidra Kft.) "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A)

Lossos László-TIKÖVIZIG November 19.

A Balaton és a vízgyűjtő-gazdálkodás

Vizeink állapota 2015

A Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv szerepe és fejezetei a bányakoncessziós tanulmányokban Gál Nóra Edit MFGI Hegyi Róbert OVF Tolmács Daniella - MFGI

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

A felszín alatti víz minőségi állapota

Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése Magyarországon

2018. április. Havi hidrometeorológiai tájékoztató. 1. Meteorológiai értékelés

Ivóvízbázisok sérülékenysége a klímaváltozással szemben. Rotárné Szalkai Ágnes, Homolya Emese, Selmeczi Pál

A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezésről. Duna részvízgyűjtő. általában. dr. Tombácz Endre ÖKO ZRt október 1.

Havi hidrometeorológiai tájékoztató

A Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv felülvizsgálatának (VGT2) munkaprogramja Tahy Ágnes Nemzeti Környezetügyi Intézet

Vajon kinek az érdekeit szolgálják (kit, vagy mit védenek) egy víztermelő kút védőterületének kijelölési eljárása során?

Bartal György (Öko Zrt. vezette Konzorcium megbízásából Vidra Kft.) "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A)

Havi hidrometeorológiai tájékoztató január

Térségi problémák 1.: Hévíz

2014. évi országos vízrajzi mérőgyakorlat

Közepes vízfolyások vízgyűjtőjén végzett VKI szempontú terhelhetőség vizsgálatok tapasztalatai

BALATONFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

Szigetköz felszíni víz és talajvíz viszonyainak jellemzése az ÉDUVIZIG monitoring hálózatának mérései alapján

Gondolatok a Balaton vízháztartásáról és vízszint-szabályozásáról az éghajlatváltozás tükrében

6. NAPIREND Ügyiratszám: 14/726-2 /2012. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület június 15-i nyilvános ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S

Készítette: Bíró Gábor környezettan alapszakos hallgató Témavezető: Hideg Miklós okl. vegyész Belső konzulens: Dr. Barkács Katalin adjunktus

Magyar joganyagok - 74/204. (XII. 23.) BM rendelet - a folyók mértékadó árvízszintj 2. oldal 3. Árvízvédelmi falak esetében az árvízkockázati és a ter

A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés célja

A helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörbe tartozó kutak vízjogi üzemeltetési/fennmaradási engedélyezése iránti kérelem

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

A TRANSENERGY TÉRSÉG JELENLEGI HÉVÍZHASZNOSÍTÁSÁNAK ÁTTEKINTÉSE

A november 30-án, pénteken tartott soron kívüli nyílt testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e

Szervezeti és szakmai változások, beleértve a felszín alatti vizekkel foglalkozó közigazgatási tudományos és kutató intézményeket ( )

Előterjesztés: Testületi ülés dátuma:

A vízgyűjtő-gazdálkodás aktuális feladatai

FELSZÍNALATTI VIZEK A 2. VÍZGYŰJTŐ- GAZDÁLKODÁSI TERVBEN A VGT2 FELSZÍN ALATTI VIZEKET ÉRINTŐ LEGFONTOSABB INTÉZKEDÉSEI

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

ÁTNÉZETI TÉRKÉP. Általér (1-6 alegység) 1-1. térkép. Jelmagyarázat. vízfolyás víztest egyéb vízfolyás állóvíz víztest egyéb állóvíz vizes élőhely

Havi hidrometeorológiai tájékoztató július

Szolgáltatunk és védünk,

Operation and most important results of the Bükk B Karst Water Monitoring System between szló Miskolci Egyetem University of Miskolc

Emlékeztető Készült a VGT2 társadalmasítása keretében Szombathelyen 2015 július 2 án tartott fórumról.

Jegyzőkönyv. DUNA RÉSZVÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA című fórumot

Átírás:

Jegyzőkönyv A Dunántúli-középhegység karsztvíz készletének mennyiségi, minőségi állapota című fórumról A Kvassay Jenő terv elkészítése és a vízgyűjtő-gazdálkodási terv felülvizsgálata című KEOP-7.9.0/12-2013-0007 projekt keretében szervezi az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Időpont: 2015. augusztus 31. 10.00 óra Helyszín: Észak-Balatoni Regionális Konferenciaközpont (Balatonfüred, Horváth Mihály utca) PROGRAM: 10:00-10:10 Köszöntő Tóth Sándor műszaki igazgatóhelyettes (KDTVIZIG) 10:10 10:40 A Dunántúli-középhegységi karsztvíz-testek állapotértékelése Csepregi András Gondárné Sőregi Katalin (Hydrosys Kft-Smaragd-GSH Kft) 10:40-11:00 Jó vízgazdálkodási gyakorlat a Hévízi-tó környékén Tóth György Székely Edgár (MFGI-NYUDUVIZIG) 11:00-11:20 Az emelkedő karsztvízszintek és visszatérő források által okozott problémák, károk Nád Béla Mohácsiné Simon Gabriella (KDTVIZIG-ÉDUVIZIG) 11:20 Fórum vélemények, kérdések és válaszok. Arnold György Veszprém megyei önkormányzat. Az első kérdést az első előadónak tenném fel. Elhangzott, hogy vannak rossz minőségű víztestek a karsztvíz tárolóban. Milyen védelmi intézkedések várhatók, hogy javuljanak ezek a víztestek? A másik kérdésem a második előadóhoz szól. Veszprém megyében vagyunk és az hangzott el, hogy van Rigácson forrás! Erről kicsit többet szeretnék hallani. Azzal kell, hogy kezdjem, hogy a vízminőségi résszel ebből az alkalomból nem foglalkoztam. Védelmi intézkedések nem várhatók, inkább javaslatok, de arra utalnék, hogy itt az önkormányzatnak lesz feladata. Sokat dolgoztunk itt az önkormányzatok megbízásából az elmúlt években. Tapasztaltuk, hogy vannak azokon a részben katonai gyakorló területeken veszélyesnek mondható illegális hulladék lerakások. Amikor a Litéri vízbázis biztonságba helyezését terveztük, bejelentést kellett tennünk a felügyelőség felé, mert konténer számra láttunk hulladékokat. Az interneten lehetett látni, hogy Hajmáskéren egy felhagyott

bányában nagy mennyiségű hulladékot találtak. Biztos, hogy sok tennivaló lesz a vizek védelme érdekében. Tahy Ágnes OVF: Azt kell tudni, hogy egy víztest akkor is rossz állapotú lesz, ha a vízműnek, csak 1 kútja is szennyezett, tehát nem kell az egész víztestnek szennyezettnek lennie. A Veszprémi víztestnél és a Litéri vízbázisnál is ez e helyzet. Itt az engedély nélküli lerakókat meg kell szüntetni. A Balaton felvidéken más a helyzet, itt a szőlőművelés, a csatornázatlanság okozhat problémát, szennyezést. A szennyező források megszüntetését kell végrehajtani. Tóth György MFGI A Rigácsi fakadásról kérdezett. Lakossági bejelentés érkezett, és kiderítettük, hogy a Rigácsi vízfeltörés egy a 60 as években elkészített meddő szénhidrogén fúrás volt, amelyen víz tört fel. Átadták a TSZ nek pozitív nyomással, a TSZ csinált egy kis medencét, majd 2 év múlva a Nyirádi víztelenítés hatására 70 m mélységbe süllyedt a vízszint, ezért a kutat átadták az észlelő hálózatba, és mivel nagyon nehezen megközelíthető ezért idővel elfeledkeztek róla. A karsztvízszint emelkedését követően újra pozitívvá vált a kút. A víz 35,5 fokos, a kifolyás mellett kialakult egy sajátos ökoszisztéma. Idős jégkori víz. Az a kérdés, hogy mi a teendő ezzel. Hagyjuk, hogy folyjék, vagy tömjük el, és akkor azok a meleg víz fakadások, amelyek még nem álltak helyre, azok fognak helyreállni. Lehet persze keresni egy befektetőt! Ezen a vidéken már túl sok fürdő van. Én szívem szerint meghagynám. Ez a forrás a helyi polgármestereken keresztül már 15 éve ismert volt és a helyi települések a rendezési terveikben a kút fejlesztésével számoltak. Tóth György MFGI. A Kút ott volt, de nem működött, nem volt meg, mint fakadás, csak amióta a karsztvízszint regenerálódik. Az önkormányzati hasznosítás is egy opció. A Hévízi vízhozamra csak minimális hatással van, de biztosan van hatással. Homonnai Zsombor Ábrahámhegyről a civil szervezeteket és a képviselő testületet képviselem: 2010 ben értesült a képviselő testület, hogy a Káli medencében egy szennyvíztelep létesült, amely 5 település szennyvizeit tisztította. Ekkor találtunk egy kiszáradt tómedret, amely a vízbázis védelmi zónán kívül helyezkedett el Egy patak lett a befogató. Maga a szennyvíztelep 10 km re feküdt Ábrahámhegy strandjától, és a gyerek fürösztőnél érkezik bele a Balatonba. A másik probléma az volt, hogy a 80 as években volt egy meliorációs munka a Káli medencében, ahol a patak medrét kimélyítették, feltehetően sérült a tó meder is. Ez keresztül megy a vízbázis védelmi zónán. Mindezt leírtuk, talajtani vizsgálatokat végeztünk, civilszervezetek kapcsolódtak be. most 2015 van és nem történt semmi. A nemzeti park nagyon örült neki, mert madármegfigyelő helyeket tudnak kialakítani abban a térségben. Az 5 önkormányzat örült, mert nagyon olcsón ki lehet vezetni a szennyvíz telepről a tisztított szennyvizet, majd pihentetni a tómederben. Szeretném, ha bekerülne ebbe a tervbe, hogy a Káli medence szennyvizeinek az utó kezelése valósuljon meg. Összeállítottunk egy 30 oldalas

dolgozatot. Több civil szervezet írta alá. második kérdésem a 3 harmadik előadóhoz szólna, hogy a karsztvízszint emelkedés befolyásolja e a Balaton vízszintjét? Nád Béla KDVIZIG: A Balaton vízszintjére később térnék vissza. Két dolgot az előadásomból kihagytam. A karsztvízszint emelkedéssel kapcsolatban megkerestük felettes szervünket az OVF et dokumentumokat állítottunk össze, hogy pályázhassunk, pályázati forrás jelenleg nincs rá. A Hévizi tó készletgazdálkodási szempontból érinti a Dunántúli középhegységet. Az anyagban bemutatott eredményekhez szeretnénk hozzájutni! A Balaton vízszintjéről és a karsztvízzel való kapcsolatáról közelítő számításokat végeztem. A bejövő vízfolyásokon keresztül komoly mennyiség érkezik a Balatonba a karszt felől, de közvetlen direkt befolyás a Tapolcai medencén keresztül is van. A számítások pontatlanok voltak, de ez alapján is a Balaton vízmérlegében a karsztvíz szerepe 15 20% os lehet. Petőné Nők a Balatonért egyesület: A Hévízi tó kútjainál megjelent a friss karsztvíz is. Ezeket a forrásokat védeni kell. Milyen körzetre kell odafigyelni, hogy szennyező források ne kerüljenek ide. Tóth György MFGI: Már 2000 ben elkészítettük Csepregi Andrással közösen a Hévízi tó védőterületét. A hidrogeológiai A zónát érinti a térség. Részletes állapot felmérést készítettünk a létező hulladéklerakókról. Önöknek is felajánlottuk. Sok helyen az önkormányzatok már megszűntették ezeket. Továbbra is figyelemmel kell kísérni a térséget. A térképet el tudjuk küldeni. Petőné: Annyival szeretném pontosítani, hogy a Gyenesdiási forrásokért egyesület foglalkozik ezzel a területtel, nem a Nők a Balatonért egyesület. Tényleg sok szeméttelepet felszámoltak... Az illegális lerakókat 5 éve mérjük fel. Veszprém környékén 210 220 lerakót tartunk nyilván. Örömmel összefuttatnánk ezt az adatbázist a karsztvíz emelkedést tartalmazó adatbázissal, hogy tudjuk, hogy melyik lerakót kell először megszűntetni. Tóth Sándor KDVIZIG: Én nagyon köszönöm ezt a felajánlást, ahogy Homonnai úr felajánlását is. A konzorcium tervezőinek át fogjuk adni és ők megvizsgálják, hogy milyen módon lehetne ezt a tervbe beépíteni. Azt kell megnézni, hogy az egyes vízbázishoz melyik lerakó van a legközelebb, és a legközelebbit kell megszűntetni először. Annak a jelentősége, hogy a karsztvízszint a lerakó

alatt 10, vagy 20 méterre van az nem olyan nagy. Előbb utóbb az a szennyezés eléri a karsztot. A karsztvíznek a Balatonra gyakorolt hatása nem elhanyagolható. A vízfolyások által szállított vízhozam elérheti a 20m3/ perc értéket. Varga György OVF: A bányavíz bevezetés a 70 es években mintegy 110 120 tó mm nek felelt meg. Ez nagyon jelentős, de cserében források elapadtak. A készlet többlet valójában ennek a 110 120 tó mm nek az 50% a volt. Jelenleg a források újra megjelentek, ez a teljes hozzáfolyásnak a 45 50% át is kiteszik. Több észrevétel, kérdés nem volt. Győr 2015.09.03 Janák Emil Kérdés Arnold György Veszprém megyei önkormányzat. Az első kérdést az első előadónak tenném fel. Elhangzott, hogy vannak rossz minőségű víztestek a karsztvíz tárolóban. Milyen védelmi intézkedések várhatók, hogy javuljanak ezek a víztestek? A másik kérdésem a második előadóhoz szól. Veszprém megyében vagyunk és az hangzott el, hogy van Rigácson forrás! Erről kicsit többet szeretnék hallani. Válasz Azzal kell, hogy kezdjem, hogy a vízminőségi résszel ebből az alkalomból nem foglalkoztam. Védelmi intézkedések nem várhatók, inkább javaslatok, de arra utalnék, hogy itt az önkormányzatnak lesz feladata. Sokat dolgoztunk itt az önkormányzatok megbízásából az elmúlt években. Tapasztaltuk, hogy vannak azokon a részben katonai gyakorló területeken veszélyesnek mondható illegális hulladék lerakások. Amikor a Litéri vízbázis biztonságba helyezését terveztük, bejelentést kellett tennünk a felügyelőség felé, mert konténer számra láttunk hulladékokat. Az interneten lehetett látni, hogy Hajmáskéren egy felhagyott bányában nagy mennyiségű hulladékot találtak. Biztos, hogy sok tennivaló lesz a vizek védelme érdekében. Tahy Ágnes OVF: Azt kell tudni, hogy egy víztest akkor is rossz állapotú lesz, ha a vízműnek, csak 1 kútja is szennyezett, tehát nem kell az egész víztestnek szennyezettnek lennie. A

Veszprémi víztestnél és a Litéri vízbázisnál is ez e helyzet. Itt az engedély nélküli lerakókat meg kell szüntetni. A Balaton felvidéken más a helyzet, itt a szőlőművelés, a csatornázatlanság okozhat problémát, szennyezést. A szennyező források megszüntetését kell végrehajtani. Tóth György MFGI A Rigácsi fakadásról kérdezett. Lakossági bejelentés érkezett, és kiderítettük, hogy a Rigácsi vízfeltörés egy a 60 as években elkészített meddő szénhidrogén fúrás volt, amelyen víz tört fel. Átadták a TSZ nek pozitív nyomással, a TSZ csinált egy kis medencét, majd 2 év múlva a Nyirádi víztelenítés hatására 70 m mélységbe süllyedt a vízszint, ezért a kutat átadták az észlelő hálózatba, és mivel nagyon nehezen megközelíthető ezért idővel elfeledkeztek róla. A karsztvízszint emelkedését követően újra pozitívvá vált a kút. A víz 35,5 fokos, a kifolyás mellett kialakult egy sajátos ökoszisztéma. Idős jégkori víz. Az a kérdés, hogy mi a teendő ezzel. Hagyjuk, hogy folyjék, vagy tömjük el, és akkor azok a meleg víz fakadások, amelyek még nem álltak helyre, azok fognak helyreállni. Lehet persze keresni egy befektetőt! Ezen a vidéken már túl sok fürdő van. Én szívem szerint meghagynám. Ez a forrás a helyi polgármestereken keresztül már 15 éve ismert volt és a helyi települések a rendezési terveikben a kút fejlesztésével számoltak. Tóth György MFGI. A Kút ott volt, de nem működött, nem volt meg, mint fakadás, csak amióta a karsztvízszint regenerálódik. Az önkormányzati hasznosítás is egy opció. A Hévízi vízhozamra csak minimális hatással van, de biztosan van hatással. Homonnai Zsombor Ábrahámhegyről 2010 ben értesült a képviselő testület, hogy a Káli medencében egy szennyvíztelep létesült, amely 5 település szennyvizeit tisztította. Ekkor találtunk egy kiszáradt Nád Béla KDVIZIG: A Balaton vízszintjére később térnék vissza. Két dolgot az előadásomból kihagytam. A karsztvízszint emelkedéssel kapcsolatban megkerestük felettes szervünket az OVF et

tómedret, amely a vízbázis védelmi zónán kívül helyezkedett el Egy patak lett a befogató. Maga a szennyvíztelep 10 km re feküdt Ábrahámhegy strandjától, és a gyerek fürösztőnél érkezik bele a Balatonba. A másik probléma az volt, hogy a 80 as években volt egy meliorációs munka a Káli medencében, ahol a patak medrét kimélyítették, feltehetően sérült a tó meder is. Ez keresztül megy a vízbázis védelmi zónán. Mindezt leírtuk, talajtani vizsgálatokat végeztünk, civilszervezetek kapcsolódtak be. most 2015 van és nem történt semmi. A nemzeti park nagyon örült neki, mert madármegfigyelő helyeket tudnak kialakítani abban a térségben. Az 5 önkormányzat örült, mert nagyon olcsón ki lehet vezetni a szennyvíz telepről a tisztított szennyvizet, majd pihentetni a tómederben. Szeretném, ha bekerülne ebbe a tervbe, hogy a Káli medence szennyvizeinek az utó kezelése valósuljon meg. Összeállítottunk egy 30 oldalas dolgozatot. Több civil szervezet írta alá. második kérdésem a 3 harmadik előadóhoz szólna, hogy a karsztvízszint emelkedés befolyásolja e a Balaton vízszintjét? Petőné Nők a Balatonért egyesület: A Hévízi tó kútjainál megjelent a friss karsztvíz is. Ezeket a forrásokat védeni kell. Milyen körzetre kell odafigyelni, hogy szennyező források ne kerüljenek ide. Annyival szeretném pontosítani, hogy a Gyenesdiási forrásokért egyesület foglalkozik ezzel a területtel, nem a Nők a Balatonért egyesület. Tényleg sok szeméttelepet felszámoltak. Petőné: Tényleg sok szeméttelepet felszámoltak... Az illegális lerakókat 5 éve mérjük fel. Veszprém környékén 210 220 lerakót tartunk nyilván. Örömmel összefuttatnánk ezt az adatbázist a karsztvíz emelkedést dokumentumokat állítottunk össze, hogy pályázhassunk, pályázati forrás jelenleg nincs rá. A Hévizi tó készletgazdálkodási szempontból érinti a Dunántúli középhegységet. Az anyagban bemutatott eredményekhez szeretnénk hozzájutni! A Balaton vízszintjéről és a karsztvízzel való kapcsolatáról közelítő számításokat végeztem. A bejövő vízfolyásokon keresztül komoly mennyiség érkezik a Balatonba a karszt felől, de közvetlen direkt befolyás a Tapolcai medencén keresztül is van. A számítások pontatlanok voltak, de ez alapján is a Balaton vízmérlegében a karsztvíz szerepe 15 20% os lehet. Tóth György MFGI: Már 2000 ben elkészítettük Csepregi Andrással közösen a Hévízi tó védőterületét. A hidrogeológiai A zónát érinti a térség. Részletes állapot felmérést készítettünk a létező hulladéklerakókról. Önöknek is felajánlottuk. Sok helyen az önkormányzatok már megszűntették ezeket. Továbbra is figyelemmel kell kísérni a térséget. A térképet el tudjuk küldeni. Tóth Sándor KDVIZIG: Én nagyon köszönöm ezt a felajánlást, ahogy Homonnai úr felajánlását is. A konzorcium tervezőinek át fogjuk adni és ők megvizsgálják, hogy milyen módon lehetne ezt a tervbe beépíteni.

tartalmazó adatbázissal, hogy tudjuk, hogy melyik lerakót kell először megszűntetni. Azt kell megnézni, hogy az egyes vízbázishoz melyik lerakó van a legközelebb, és a legközelebbit kell megszűntetni először. Annak a jelentősége, hogy a karsztvízszint a lerakó alatt 10, vagy 20 méterre van az nem olyan nagy. Előbb utóbb az a szennyezés eléri a karsztot. A karsztvíznek a Balatonra gyakorolt hatása nem elhanyagolható. A vízfolyások által szállított vízhozam elérheti a 20m3/ perc értéket.