Amerikai kirándulás 4. SHCA National Specialty 2004., Greenville, Dél-Karolina 2004. október 12 16. Azt mondtam, hogy az idén nem megyek Amerikába, hiszen megkaptam, amire vágytam: májusban megérkezett a tengerentúlról régóta áhított kiskutyám, a Tovik. Aztán valahogy mégis vonzani kezdett a kiállítás, már megint... A Laci is nagyon agitált, nemkülönben a Tovik tenyésztõi, meg a többi amerikai ismerõsöm. Sõt mi több, ezúttal nem kell túl messzire utazni, ismét a keleti part közelében rendezik a Specialtyt (tavaly eléggé megviselt a 24 órás utazás...). Szóval a teljes eladósodás veszélyét vállalva igent mondtam, és majdnem az utolsó pillanatban nekiálltunk a készülõdésnek. Elõször is a vízumot kellett gyorsan elintéznünk. Az internetes vízumkérõlap-kitöltési lehetõségnek köszönhetõen aránylag hamar (három hét várakozási idõvel) bejutottunk a követségre, ahol a követségi munkatárs legnagyobb meglepetésemre szinte kizárólag a huskyk lelkivilágáról kérdezgetett. Ráadásul amerikai létére végig magyarul. Aztán kiderült, hogy õ is huskytulajdonos, így aztán már nem is ért annyira váratlanul, hogy most végre megkaptuk a 10 éves a vízumot. Úgy terveztem, hogy a Tovik fiút is magammal viszem, be akartam nevezni 6-9 hónapos kölyök osztályba, de ebbõl sajnos semmi sem lett, mert pont a kiállítás idejére sikerült ortopéd módon megnyúlnia, miközben a szõre is inkább hullott, mint nõtt. Pedig már a Malévval is letárgyaltam a plusz poggyászt... Na mindegy, majd legközelebb! Annyi elõnyünk azért származott a hiányából, hogy kicsit körül tudtunk nézni útközben: kutyával valószínûleg nem jutottunk volna be a szuper múzeumokba Washington D.C.-ben és a Szabadság-szobrot sem láthattuk volna belülrõl New Yorkban. A kiállítás szokás szerint kedden kezdõdött a pénzdíjas (Sweepstakes) osztályokkal, de szinte minden kiállító és nézõ (köztük mi is) már hétfõn elfoglalta szobáját a rendezvénynek helyt adó elõkelõ Hilton szállodában. A szálloda halljában nagy örömömre ismét megpillantottam a világtérképet, amelyet tavaly és tavalyelõtt igencsak hiányoltam. A térképen egy kis színes gombostûvel minden résztvevõ megjelölhette, honnan érkezett. A többség persze az USA keleti részébe szúrta a tût, de láttam egyet Líbiában is, ami fölöttébb meglepõ... Líbián kívül volt még egy-egy tû Japánban, Olaszországban, Spanyolországban, Litvániában, Kínában, Nepálban, Kazahsztánban, Grönlandon, Brazíliában (Rio de Janeiróban), Új-Zélandon és Oroszországban a Bering szoros közelében. Az alaszkai Anchorage-ból három tû állt ki, egy másik pedig a fõvárosba, Juneau-ba volt szúrva. Angliában és Dél-Afrikában kettõ volt aránylag közel egymáshoz, Kanadában is kettõ az amerikai határ közelében, Ausztráliában pedig három, eléggé távoli pontokon. Hogy aztán ezek mennyire megbízhatóan jelezték a látogatók származási helyét, azt nem tudhatom, de arra mérget vehettek, hogy az ismerõs kis közép-európai ország fõvárosából kiálló tû nem volt kamu (lásd a fotót)! Az idei Specialty-n két nagy ringet állítottak fel: az agility és engedelmes versenyek a szálloda egyik termében zajlottak, de a fõkör, a kiállítási ring szeren- A kiállításnak helyt adó Hilton szálloda fõbejárata Íme a világtérkép ránk vonatkozó részlete 1
Tommy O. a felvezetõiskola tanulóit kommandírozza csére szabad ég alá, a szálloda hatalmas parkolójába került. Tavaly Portlandben nagyon bosszantott, hogy a teremben lévõ gyenge fényviszonyok miatt nem tudtam fényképezni. Ezt most bõségesen sikerült bepótolnom, mert közel öt órányi videofelvétel mellett több mint 700 digitális fotót is készítettem! (Nem semmi meló volt itthon beazonosítani õket...) Megfogadtam azonban, hogy ha az életben egyszer még kijutok egy SHCA nemzetire, akkor nem fogok videózni és fényképezni is csak módjával, mert a saját szememmel szinte alig látom a kutyákat, mindig csak a felvevõszerkentyûk apró képernyõjén/keresõjén keresztül. Az idei, sorban a 33. Független SHCA Nemzeti Fajtaspeciál Kiállításra összesen 491 szibériai huskyt neveztek, ami nem túl népes mezõny, de ez a 491 kutya 815 helyen oszlott meg, tehát sokuk több osztályban is szerepelt. A bírók a következõk voltak: Mrs. Gerry Dalakian (Gerick kennel) veterán sweepstakes, Mr. Richard Dalakian (Gerick kennel) kölyök és junior sweepstakes, Mrs. Kathleen Kanzler (Innisfree kennel) kan osztályok, Mrs. Michele L. Billings (nem huskytenyésztõ) szukák, Mr. Michael Jennings (Demavand kennel) Best of Breed, vagyis a championok (kanok, szukák vegyesen). A keddi Sweepstakes a Tovik tenyésztõi számára kellemes élménynek bizonyult, ugyanis Dalakian bíró úr a 9-12 hónapos kanok közül az õ gyönyörû, hófehér kutyájukat, Aramist hozta ki gyõztesnek. Aramis a hivatalos osztályban, Kathleen Kanzler bírónõnél is eredményesen szerepelt: negyedik helyezést ért el. Említést érdemel még a 12-15 hónapos fiatal szukák gyõztese, Wildestar s Kittyhawk. Ez a csodaszép, sportos testû, hosszú lábú, szép mozgású, ezüst színû leányzó roppantul tetszett nekem! Sajnos Michele Billings bírónõnek kevésbé tetszett, mert csütörtökön a hivatalos osztályban már az elsõ válogatásnál kiszórta... Kedden este nagyon érdekes, diavetítéses elõadást hallhattunk a szibériai husky történetérõl, eddig még nem látott felvételekkel, tényekkel, történetekkel Seppaláról és a szérum-futamról. Különösen tetszett az a fotó, amelyen Seppala fejen áll a kutyái elõtt, akik csodálkozva, de egyben huncutul, játékra készen bámulják bolondos mesterüket. Diego (Ch. Aatukwood s Alpine Express), gyönyörû szoba- és ágytársunk, aki a Top 20 versenyen is részt vett Alpine s Carte Blanche hófehér kan, a 9-12 hónapos kölyök Sweepstakes osztály nyertese Shadetree s Here Kitty Kitty ragyogó kék szemû szuka kölyök 2
Anasazi s Sweeter Than Wine sportos felépítésû kis szuka Mishnok s Holy Toledo világosvörös kan, a Bred- By-Exhibitor osztály második helyezettje Az elõadás után meglátogattuk a vendégváró szobát, ahol jól teletömtük magunkat a sok falatkányi finomsággal. Ez az esti vendégvárás nagyon klassz buli: ingyen lehet enni-inni, miközben jókat trécselünk a régi ismerõsökkel. Vittem magammal egy kis fotóalbumot a Tovik képeivel, amelyet büszkén mutogattam a jelenlévõknek. Másnap szerdán reggel 8-kor Mrs. Kathleen Kanzler bírói közremûködésével megkezdõdött a komoly kiállítás. Ez a nap a kanoknak volt szentelve: a 6-9 hónapos kölyköktõl kezdve egészen a nyílt osztályig láthattuk az idei felhozatalt. Kellemes meglepetés volt számomra, hogy a bírónõ szinte minden esetben a nekem is kimondottan tetszõ kutyákat választotta be az elsõ négy közé. Ez talán már azt jelenti, hogy kezdek némi tapasztalatra szert tenni a kutyák kiválóságának észrevételében...? A bírálatok befejezése után a program Tommy Oelschlager felvezetõiskolájával folytatódott, amelyen a Tovik hiányában nem vettem részt, csak a körön kívül szemlélõdtem egy darabig. Jobb is, hogy nem neveztem be (kölcsönkérhettem volna egy kutyát, ha nagyon akarom), mert ahogy elnéztem a nebulókat, hozzám képest mind profi felvezetõknek tûntek. A kutyáik meg tapasztalt öreg kiállítási rókáknak (alaposabb szemrevételezés után fel is fedeztem jónéhány champion egyedet köztük!). Ha már a felvezetésnél tartunk, megjegyzem, hogy végre tudatosodott bennem, milyen egyszerû és ügyes módszerrel tudják az amerikai handlerek kutyáikat nyugodt beállásra és együttmûködésre Highlander s Wild Flower, szép sportos fiatal szuka Tokima s Indiscreet, gyönyörû ezüst szuka, a 12-18 hónapos szukák gyõztese 3
Bralin s Ring Of Fire, a 6-9 hónapos kanok második helyezettje bírni a ringben. Ebben a Tovik is segítségemre volt, mert amikor három hónaposan hozzám került és elõször próbáltam szépen beállítgatni és falatkára figyeltetni, ahelyett, hogy gyorsan bekapta volna a felkínált falatot, legnagyobb meglepetésemre éppen úgy kezdte el majszolgatni és harapdálni a metszõfogaival, mint az amerikai kiállításokon látott kutyák. Az a lényeg, hogy a handler valami olyan falatkát választ, amit majszolni lehet, mondjuk egy darab virslit vagy sajtot, és az ujjaival erõsen fogva nem adja át a kutyának, csak harapdálni engedi. Miközben a kutya a majszolgatással van elfoglalva, a handler nyugodtan rakosgathatja a lábait. Mikor mindent szépen elrendezett és látja, hogy a bíró hozzájuk közeledik, felegyenesedik és hirtelen elhúzza a falatot a kutya szájától, minek következtében a falatkájától durván megfosztott eb ugrásra készen kiegyenesedik, a füleit erõsen felmereszti, vagyis teljes testi pompájában mutatja meg magát a bírónak. Hihetetlen, de ezt a forgatókönyvet a Tovik három hónaposan már ismerte, a tenyésztõi valószínûleg gyakoroltathatták vele, amíg náluk volt. A kiállításokra való felkészülést nem lehet elég korán kezdeni! A szerdai napra még jutott egy igen érdekes és látványos program: a Top 20 kiállítás: a tavalyi év legsikeresebb 20 szibériai huskyjának versengése. Ez egy meghívásos show volt, nem nevezéses, tehát csak az a kutya vehetett részt rajta, akit a rendezõség a 2003. évi kiállítási eredményei alapján arra érdemesnek ítélt. Sajnos a meghívottak közül sokan nem tudtak eljönni, úgyhogy a végén mindössze 12 kutya szállt ringbe a díszes teremben az alkalomhoz illõen öltözött vendégsereg és bírók elõtt, mert azt mondanom sem kell, hogy ide nem lehetett holmi farmernadrágban bejutni! Az uraknak öltöny-nyakkendõ, a hölgyeknek kisestélyi dukált. Hát, okozott Countryside s Katch Me If U Kan ezüst szuka, Bred-By elsõ helyezett is a dolog némi fejfájást nekem, mert persze semmi ilyesmi nem volt található a ruhatáramban, de szerencsére az utazásunk elõtt kb. egy héttel sikerült egy aránylag csinos és nem túl drága darabot beszereznem. Top 20: minden résztvevõ rózsát kapott emlékül, amelyet John Linnehan, az SHCA elnöke adott át. Háttérben Jean Fournier, az est mûsorvezetõje, elõtérben Ch. Wildestar s Mile High Salute, a tavalyi Natl. Specialty BOB gyõztese, mellette a Top 20 legidõsebb handlere 4
Szabad egy táncra, Hölgyem? Diego hódolatát fejezi ki felvezetõje elõtt a Top 20 versenyen Top 20 verseny: Ch. Seeonee s Point Blank szépen mutatja magát Az amerikai szibériai huskyk színe-javát három neves bíró értékelte: Mrs. Phyllis Brayton (Dichoda), dr. Harry Smith és Mr. Thomas L. Oelschlager, ismertebb nevén Tommy O. (Kontoki). Az értékelés elõrenyomtatott íveken, megadott szempontok alapján, pontozással történt, tehát nem egymáshoz hasonlították a kutyákat. Ezért aznap nem is tudtuk meg, ki lett a gyõztes, sõt, másnap sem, csak szombat este, a banketten hirdették ki az eredményt. De én már most elárulom, tehát pontszámai alapján a 2004. évi Top 20 Versenyt a Topaz kennel üdvöskéje, BISS Ch Topaz Out Of Control nyerte meg! Ez az igen jó felépítésû, korrekt mozgású, ezüstszürke szuka az utóbbi idõben sorra söpri be a BOB és BOS címeket. Az elõzõ Top 20 rendezvény gyõztese egyébként Ch. Kontoki s E-I-E-I-O volt 1994-ben (lehet, hogy eme kivételes eseményre csak minden tizedik évben kerül sor?). Még egy érdekesség a kiállítással, vagyis inkább a bemutatott kutyákkal kapcsolatban: egyetlen krémszínû kan kivételével mind ezüstszürke volt! Csütörtökön fél 9-kor ismét Kathleen Kanzler bírónõt üdvözölhettük a ringben. A mûsor elsõ részében a tegnapi osztálygyõztesek közül kiválasztotta a Winners Dog-ot és Reserve Winners Dog-ot (legjobb és második legjobb kan), majd lebírálta a veterán srácokat, a tenyészkanokat és az aktív szánhúzókat. Ezek után bíróváltás következett: kb. fél 11-kor Michele L Billings bírónõ vette át a stafétát és a 6-9 hónapos kölykökkel megkezdõdött a szuka osztályok bírálata. Érdekes módon vele nem nagyon egyezett meg az ízlésem, mert a nekem tetszõ kutyákat sorozatosan kiszelektálta már az elsõ körben (pl. a szép nyúlánk Wildestar s Kittyhawkot). Inkább a kicsi, csinos, bundás szukákat részesítette elõnyben a langaléta sportosakkal szemben. A másik gondom az volt, hogy a lebírált kutyákat bent hagyta a ringben és ezek szép lassan felhalmozódtak épp az orrom elõtt, rendesen elzárva a kilátást. Nem volt könnyû az elõttem álló emberek és kutyák közül kileselkedve videózni. Az ebédszünetben a szálloda konyhai személyzete által készített ötdolláros szendvicsek közül vásároltam egyet, természetesen marhahúsosat, mert Amerikában vétek lenne csirkét, pulykát vagy sertéshúst enni (az itthon is van bõven). Háromféle kenyér közül lehetett választani: fehér, világosbarna és sötétbarna. A két szép szelet kenyér közé ízlés szerint pulykasonka, sertéssonka vagy párolt marhahús volt töltve szerénytelen mennyiségben. Mindegyik szendvicshez járt külön folpackba csomagolva egy hatalmas karika paradicsom, két karika lilahagyma és egy szép levél fodros saláta. Adtak még hozzá kis fóliás ketchupot és mustárt, egy mûanyag tányért, mûanyag kést és villát, valamint szalvétát. Meg kell mondjam, igen kellemes gasztronómiai élvezetet nyújtott a plusz hozzávalókkal megpakolt, vaskos szendvics elfogyasztása... (Folytatás a következõ számban) Márton Zsuzsa Kakastavi Szibériai Husky Kennel 5
Amerikai kirándulás IV. 2. rész Beszámolóm elsõ része csütörtökön, a szuperszendvics elfogyasztásával ért véget, most tehát innen folytatom. Az ebédszünet utánra Michele Billings bírónõnek még két szuka osztálya maradt: az American-Bred (amerikai tenyésztésû) és a Bred-By-Exhibitor (BBE, kiállító által tenyésztett). Az American-Bredben nekem a 4. helyezett pinto szuka, Wendonah s Blueberry Pie tetszett a legjobban. A BBE osztályban két feltûnõ szépséget láttam, a világosszürke Starrgazer s Emily Dickinsont (apja a mutatós szánhúzó: Ch Tasman s Rushing Whitewater) és az ezüstszínû Siroyale s Aspen Delight-ot (az õ apja a jó formájú Ch Barynuk s Born To Fly, a Top 20 egyik résztvevõje). Mondanom sem kell, hogy egyikük sem ért el helyezést... El nem tudom képzelni, mi volt a bírónõ problémája velük, szerintem mindkettõ szépen mozgott és gyönyörûen mutatta magát. Igaz, a helyezett kutyák is kitûnõek voltak, különösen az osztálygyõztes Countryside s Katch Me If U Kan nyerte el a tetszésemet. Nem is meséltem, hogy ezen a kiállításon nem biztosítottak székeket a nézõknek, így az elsõ napon mindenféle kölcsönszékekbe kellett belekunyerálnom magam. Délután aztán a Lacival székvásárló körútra indultunk a közeli bevásárlóközpontba. Hirtelen felindulásból az összecsukható karosszék mellé vettem egy kis horgászszéket is, amelynek itthon fogom jó hasznát venni a kiállításokon, mivel simán belefér egy szatyorba. Csütörtök délután én is részt vettem a Siberian Husky Club of America (SHCA) éves közgyûlésén és annyira megtetszett, amit ott tapasztaltam, hogy kedvet kaptam csatlakozni ehhez a jó nevû és nagy múltú klubhoz. Az is nagy hatással volt rám, hogy a klub elnöke, John Linnehan úr külön üdvözölte a gyûlésen vendégként résztvevõket és szívélyesen invitálta õket a klubtagság soraiba. Másnap sikerült szereznem egy jelentkezési paksamétát és gondosan kitöltöttem a kérdõíveket. Eléggé kemény kérdések voltak, hogy csak néhányat említsek: Szûreti-e a kutyái csípõjét és évente a szemüket? Sorolja fel az AKC-nál regisztrált almai számát az évszámok feltüntetésével. Hányszor nyújtott fedeztetési szolgáltatást? Írja le, hány kiállításon/engedelmes/agility/szánhúzó versenyen vett részt az utóbbi két évben. Milyen kutyás folyóiratokat olvas rendszeresen? Ad el vagy adott-e el valaha kutyát állatboltnak vagy kereskedõnek? És ehhez hasonlók. Arra a kérdésre, hogy mivel tudnék hozzájárulni a klub munkájához, azt válaszoltam, hogy lehetõségeimhez képest igyekszem ellátogatni a klub nemzeti klubkiállításaira, videofelvételeket és fényképeket készítek, amelyekkel a klubot népszerûsítem kis hazánkban Snowborn s Sunseeker Semynol, nyílt osztályos kan. Ez a kutya olyan fekete volt, mint az ördög, a színéhez illõ vakító kék szemekkel! Ch Wildestar s Circle Of Life, igen mutatós krémszínû kan, a 9-11 éves veteránok harmadik helyezettje 6
A pinto szuka hihetetlenül könnyed, szép mozgást mutatott be Wendonah s Blueberry Pie csinos pinto szuka, az American-Bred (amerikai tenyésztésû) osztály negyedik helyezettje és internetes honlapomon keresztül a nagyvilágban is. Remélem, ez elég vonzó ajánlat a klub számára, hogy szíves örömest a tagjai közé fogadjon... :o) Mert nem is olyan könnyû ám bejutni, van néhány feltételük! A jelentkezõnek minimum három éve szibériai husky tulajdonosnak kell lennie, legalább két éve aktívan részt kell vennie kutyakiállításokon vagy engedelmességi/agility/szánhúzó versenyeken, el kell fogadnia az SHCA etikai kódexét, ráadásul meg kell szereznie két SHCA tag ajánlását is, akik már legalább két éve ismerik õt. Ja, és ez a két tag nem lakhat egy háztartásban. Ha ez mind megvan és a jelentkezési lapot elküldi az ember, még mindig nem lesz automatikusan tag, elõször megjelenik a neve az ajánlóival együtt az SHCA közlönyben, amelyet minden tag megkap. Ha valakinek kifogása van a pályázóval szemben, akkor most jelezheti a vezetõség felé. Ha a tagok közül senki sem fúrja meg, akkor már csak a vezetõségi szavazás van hátra és itt már remélhetõleg nem fog elvérezni. Mindez persze több hónapos folyamat, úgyhogy egyelõre fogalmam sincs, hogyan áll a helyzetem az SHCAnál. Estére éttermi vacsorát terveztünk szobatársnõimmel, és mivel már régóta rágtam a fülüket, hogy meg akarom kóstolni az igazi amerikai marhasültet, úgy döntöttek, hogy a közeli Steakhouse-t fogjuk meglátogatni. Belépve hangulatos félhomály fogadott és a falakon roppantul mulatságos dekoráció: különféle kitömött állat: nyúl, fácán, hal és mindegyikük ökörszarvakkal ékesítve! Étvágygerjesztõnek frissen sült, meleg cipót kaptunk, ízletes vajjal. Ezt friss salátakeverék követte, Huskavarna s Four On The Floor jó formájú ezüst kan. Nyílt osztály harmadik helyezett Mike Jennings, a championok bírója elmélyült bírálat közben 7
Jennings bíró úr súlyos gerincproblémái ellenére minden kutyát állva is alaposan átvizsgált. Itt éppen Rudyt, Tovik kutyám apját lapogatja Ch Kristari s Rudolph Valentino Rudy csinos vörös kan, champion osztály salátaöntettel. A fõfogást a többiek ajánlására választottam, mert az étlap meglehetõsen kínainak tûnt nekem. A sültet hatféle átsütöttségi állapotban kínálták, én gyengén átsütöttet kértem. Nem bántam meg: a marhaszelet istenien omlós és ízletes volt! A magas fokú élvezetnek meg is volt az ára: a gyorséttermek 5 6 dolláros menüivel szemben ez a vacsora csekély 21 dolláromba került... Péntek reggel a Novice (újonc) szukákkal kezdõdött a nap, akik mindössze hatan voltak. Tedi Devlinnek (Antara kennel) még ebbe az osztályba is jutott egy szukája a legutóbbi, Kontoki s Kick It Up A Notch apaságú alomból. A négy, igen hasonló, fekete-fehér leányzót négy különbözõ osztályba nevezte, és két második meg egy harmadik helyezést söpört be velük. Nem is rossz! A nyílt szukák mezõnye már jóval népesebb volt: 45 név szerepelt a katalógusban. Sajnos már megint az orrom elõtt sorakoztak fel a résztvevõk, úgyhogy alig láttam valamit. Kénytelen voltam átköltözni a ring másik oldalára. Persze hamar kiderült, hogy az a fele sem egy leányálom, mert ott meg pont a szemembe sütött a nap. Így aztán kis idõ múlva visszacuccoltam az eredeti helyemre. A Murphy-törvényszerûségek alapján valami fontosról le kellett maradnom a költözködés közben, ez jelen esetben a késõbbi osztálygyõztes szuka bemutatkozása volt. Ch Krista s Irish Creme sportvonalú kan, AOMnyertes Ch Suthanlite s Lawbraker ch. osztályos vörös kan a távoli Ausztráliából érkezett (jóval messzebbrõl, mint mi) 8
Ch Karnovanda s The Sundance Kid világosvörös kan laza ügetésben. Championok összevetése Azért az összevetésben szerencsére még sikerült lencsevégre kapnom. A sok szép szuka közül számomra kiemelkedõnek tûnt az ezüstszínû Wildestar s Angel Dust nem is lepõdtem már meg, hogy rögtön az elsõ körben kiesett... A nyílt osztály bírálatának befejezése után bevonult az összes szuka osztály gyõztese és megkezdõdött a versengés a Winners Bitch címért. Ezt végre olyan kutya nyerte, aki nekem is nagyon tetszett: Countryside s Katch Me If U Kan, a BBE osztály elsõ helyezettje. A nap hátralévõ kiállítási eseményeit Tenyészszukák, Veterán szukák, Szánhúzó szukák, Elõzõ Specialty gyõztesek és AKC címtartók parádéja egyéb fontos elfoglaltságaim (városnézés, vásárolgatás) miatt sajnos nem láttam, de a legutolsó programba, a Menhelyrõl befogadott kutyák parádéjába még módom volt belepillantani. Igazán szívmelengetõ érzés volt látni a sok csúnyácska vagy öregecske, szibériai huskyra néha alig emlékeztetõ, de nagy szeretetben élõ kutya felvonulását büszke gazdáik oldalán. Huskavarna s Red Corvette nyílt osztályos vörös kan helyes pofikája Ch Krinnka s Whispering Wind szürkés színû, nagyon szép, sportos testû, ch. osztályos szuka. Best of Opposite Sex (BOS), vagyis legjobb ellenkezõ nemû, a kiállítás második legjobb kutyája. Apja a mostanság igen népszerû fedezõkan, Ch Chrisdon s Distant Thunder Másnap szombaton elérkezett a kiállítás utolsó napja. Elõször a fiatal felvezetõk mutatkoztak be a nézõknek és Barbara Bobbie Palmer bírónõnek, azután a párok versengése következett Michael Jennings bíró úr értõ szemei elõtt. Komoly gerincproblémái miatt õ is ülve bírált (Kathleen Kanzler bírónõhöz hasonlóan), eleinte egy sima székben, de hamarosan szereztek neki egy kézzel hajtós kerekesszéket, amellyel ügyesen közlekedett a ringben. Ennek ellenére igencsak fárasztó lehetett számára a bírálat, mivel minden egyes kutyát állva vizsgált meg, tehát jó sok felállás-leülést kellett végrehajtania. A párok versenyében a fentebb már említett Tedi Devlin Kontoki apaságú, csinos fekete-fehér szukái lettek az elsõk (vagyis a négy közül kettõ), ezt még hozzá kell írni az eredménylistájukhoz! Egyébként az amerikai kiállításokon a párok nem tenyészpárokat jelentenek, tehát egyforma nemûek is lehetnek, az a lényeg, hogy jól mutassanak együtt. Közvetlenül a párok után megkezdõdött az izgalmas Best of Breed verseny, a gyönyörû championok felvonulása. Az idén 127 kutyát (71 kant és 56 szukát) neveztek. Volt köztük ismerõs név szép számmal, velük már az elõzõ években is találkoztam. Itt volt például a Tovik fiú apja, a jó formájú, vörös Rudy (Ch Kristari s Rudolph Valentino) is, nagyon szépen mutatta magát a ringben. Marie Falconer kutyáját, az ezüstszínû Ch Seeonee s Point Blank-et már negyedszer volt szerencsém látni, minden alkalommal a gyõztesek között végzett és most sem adta alább egy AOM-nál (Award of Merit). 9
Michael Jennings bíró úr fájós gerincét nem kímélve alaposan végigtapogatta a versenyzõket, a kezével kimérte a fontosabb csontok hosszát és szögellését (lapocka, felkarcsont és medencecsont), nem csak a szemére hagyatkozott a bírálatok során. Akik ismerik õt, tudhatták, hogy nála nem fognak labdába rúgni a rövid lábú, mély mellkasú, hosszú hátú vagy nehézkes kutyák, õ ugyanis igen komolyan veszi a fajta munkaképességének megõrzését, tenyésztõként (Demavand kennel) is ez a célja. Ennek megfelelõen jó testarányokkal rendelkezõ, sportos testû, könnyed, szabályos mozgású kutyák voltak a kiválasztottjai. Egy kimondottan sporttípusú (és -vonalú) kant, Ch Krista s Irish Creme-t aki, valljuk be õszintén, küllemét tekintve kissé kirívott a szépségek közül AOM-mal jutalmazott a kiváló mozgása miatt. A videofelvételeket visszanézve 10 Utolsó simítások mielõtt a bíró odaér: Ch Topaz Out Of Control ezüst szuka, ch. osztály. AOMnyertes és a Top 20 verseny gyõztese feltûnt, hogy ezen a kiállításon a felvezetõk meglehetõsen lassú tempóban futtatták a kutyáikat a ringben, nem lehetett nyújtott, repkedõ mozgást látni. Talán a bírók külön kérése volt ez, hogy jobban koncentrálni tudjanak a korrekt lábmozgásra? Vagy inkább a ring aszfaltszerû borítása okozta (a szálloda parkolójában volt felállítva), amelyen csúszásveszély miatt nem mertek száguldozni? Nekem nem tûnt csúszósnak a felület, de az elõzõ években a füves talajú ringekben jóval nagyobb iramban mozgatták a kutyákat. Visszatérve a Best Of Breedre, végre megint megegyezett a véleményem a bíró úréval, legalábbis nagy átlagban. Kedvenc kutyáim többsége bekerült az utolsó válogatásba, például Ch Karnovanda s The Sundance Kid mutatós krém kan és Ch Kadian s Marlytuk Epiphany szürke szuka, aki tavaly Winners Bitch címet szerzett Portlandben, de most sajnos eléggé szõrtelen állapotban volt. Másik nagy kedvencem, az igen jó kiállású és mozgású fekete kan, Ch Conventry s Peace Negotiator AOM-ot nyert, a gyönyörû, ezüstszínû szuka, Ch Krinnka s Whispering Wind pedig meg sem állt a BOS (legjobb ellenkezõ nemû) címig! A BOB (fajtagyõztes) címet is egy igen jól összerakott, szép mozgású kutya nyerte: Ch Topaz Black Ice fekete kan. A kiválasztottak további válogatásánál egyébként elvesztettem a fonalat, már nem tudtam követni, hogy ki kicsoda, mert mindenki bent tömörült a ringben (ezúttal szerencsére nem elõttem). Jennings bíró úr újra egyenként végigfuttatta õket maga elõtt, most már nem is kellett kiszállnia a székébõl, csak gurulgatott ide-oda és mutogatott, ki melyik sorba álljon, attól függõen, hogy kiesett vagy továbbjutott. Egy idõ után még nagyobb lett a káosz, mert más gyõztesek is bevonultak, például a Winners Bitch és Winners Dog, szánhúzó-gyõztesek, veteránok és a BBE-gyõztes a videofelvételen is alig tudok kiigazodni! Innen már gyorsan peregtek az események, míg végül nagy ováció közepette megszületett a végeredmény, amelyet a Nordi elõzõ számában már olvashattak az érdeklõdõk. Külön fel szeretném hívni a figyelmet a WD/BOW/BBBE nyertes, szép küllemû és csodálatos mozgású kanra, Kimlan s Millenium Moonbeam-re, akit egy kedves idõs hölgy vezetett fel. Ez a kutya Innisfree- és sportvonalak (Igloo Pak, Yeso Pac) keresztezésének igen jól sikerült eredménye. A 2004. évi SHCA National Specialty gyõztesei. Balról jobbra: BOS, BW és BOB
A kocsink közvetlenül a szobánk elõtt parkol a Days Inn motelben Járõrkutya szolgálatban a Fehér Ház parkjában (Washington DC) Érdekes fejlemény, hogy két hónappal a kiállítás után két osztálygyõztes címét elvették (nem sikerült kiderítenem, mi miatt, talán valami szabálytalanság lehetett a nevezésben), így a második helyezettek ugrottak az elsõ helyre. A 6 9 hónapos kan kölyköknél Kristari s Black Tie Affair helyett a csodaszép Bralin s Ring Of Fire (nagy kedvencem!), a Nyílt kanoknál pedig Kristari s Playing With Fire helyett Starlyte s Desert Sun vette át a vezetõ helyet. Ma estére már csak a bankett maradt, mint utolsó program, na meg a pakolás ez egy kissé elszomorított. Viszont volt még három napunk Amerikában, amelybõl egyet Washington DC-ben, egyet pedig New Yorkban szándékoztunk eltölteni. (A harmadik az odautazással telt...) Azután bizonyos fokú hazamehetnékem is volt már, mert bizony piszkosul hiányoztak a saját kutyáim. Szinte naponta felhívtam anyukámat és érdeklõdtem a hogylétük felõl. Szerencsére úgy tûnt, õk nem hiányolnak minket annyira. A bankettrõl annyit, hogy a kaja finom volt, a szervezõk és bírók elõadása nagyon érdekes, az asztaltársaságunk pedig meglehetõsen vegyes összetételû. A hatalmas, kerek asztal túloldalán velem szemben két idõs hölgy ült, akikrõl kiderült, hogy ausztrálok és az egyikük nemrég Magyarországon bírált egy kiállításon. Igazán kellemes emlékei maradtak az eseményrõl, nagy lelkesedéssel mesélt nekem róla. Mellettem ült az egyik magyar származású ismerõsöm férje, egy igen vidám, jóindulatú ember, aki vicces történetekkel szórakoztatott, de olyan vaskos texasi tájszólással beszélt, hogy alig értettem belõle valamit. De azért kedvesen mosolyogtam és nevetgéltem, úgyhogy remekül szórakoztunk. Vasárnap reggel nagy búcsúzkodások közepette szétszéledt a társaság, bepakoltuk a cókmókot áramvonalas Pontiac bérelt kocsinkba és irány Washington! Útközben az éjszakát egy hangulatos Days Inn motelben töltöttük, egy olyan hosszúkás, kétszintes épületben, ahol a kocsit közvetlenül a bejárati ajtó elõtt lehet leparkolni, mint a filmekben. A hétfõi programunk washingtoni városnézés (Fehér Ház, Emlékmû stb.) volt, múzeumlátogatással egybekötve. A múzeumok egyszerûen csodálatosak és ingyenes a belépés, szóval nem szabad kihagyni, ha egyszer valaki arra jár. Sajnos csak töredékét láttuk Egy kedves arc az õslénytani kiállításról (Washington DC) Nem sikerült belesni a híres hölgy szoknyája alá... (New York) 11
a látnivalóknak, mert mindent végignézni két-három nap is kevés volna. Egy közlekedéstörténeti és egy õslénytani kiállítást futottunk át csak úgy nagy vonalakban. Másodszorra közvetlenül New York elõtt szálltunk meg (szintén filmbéli motel, ezúttal Super 8), innen indultunk városnézésre kedd délelõtt. Legnagyobb bánatunkra ködös, esõs, borús idõ fogadott bennünket a felhõkarcolók városában, de azért elmentünk megnézni a Szabadság-szobrot és nem bántuk meg. Viszont a Balto-szoborról ismét lemaradtam, mert mire eljutottunk a Central Parkba, annyira besötétedett, hogy már nem volt értelme megkeresni. A gépünk késõn este indult a Kennedy reptérrõl, de jó elõre becsekkoltunk, hogy sikerüljön ablak melletti helyet szereznünk. Idefelé úgy jártunk a Ferihegyen, hogy nemhogy ablak mellé, de még egymás mellé sem kerültünk volna a Lacival, ha elkeseredett panaszáradatunkat hallva nem könyörül meg rajtunk a jegykiadó, és nem intézi el, hogy megkaphassuk a kétüléses személyzeti pihenõhelyet. (Amely ráadásul éppen ablak melletti volt...) Nyolc órás, fárasztó repülés után végre leszálltunk Ferihegyen. Alig vártam már, hogy újra láthassam az én drága husky-falkámat. A leglelkesebb üdvözlõ természetesen megint édespofa Rixi-fiam volt, õt követte Bilka-néni, aki legszívesebben azonnal sétálni indult volna, a Tovik-kölyök meg egyszerûen nem értette, mire ez a nagy felhajtás... 2005-ben a Kansas-állambeli Topekában rendezik meg az SHCA Specialty-t. Nagyon vonzónak tûnik a helyszín, ezúttal az USA belsõ részén található, nem a partvidéken. Jó lenne ismét részt venni ezen a nagyszabású szibériai husky seregszemlén, anyagi lehetõségeim azonban sajnos meglehetõsen korlátozottak az utóbbi idõben. Persze addig még hátravan néhány hónap... Márton Zsuzsa www.kakastavihusky.com 12