Sárosi Bálint A HANGSZERES MAGYAR NÉPZENEI HAGYOMÁNY BALASSI KIADÓ
Sárosi Bálint A HANGSZERES MAGYAR NÉPZENEI HAGYOMÁNY BALASSI KIADÓ. BUDAPEST
A könyv megjelenését támogatta az Oktatási és Kulturális Minisztérium a Reneszánsz Év 2008. alkalmából a Tengertánc program keretében A könyv az 1996-ban a Püski Kiadónál megjelent A hangszeres magyar népzene felhasználásával készült Sárosi Bálint, 2008 ISBN 978-963-506-778-7 Balassi Kiadó Felelõs kiadó Kõszeghy Péter igazgató Felelõs szerkesztõ Hradeczky Móni Mûszaki szerkesztõ Harcsár Magda A borítót Szák András tervezte A nyomdai munkálatokat az Open Art Nyomda és Kiadó Kft. végezte Felelõs vezetõ Barcza András
TARTALOM BEVEZETÉS..................................................... 7 A kutatásról................................................... 7 A könyv tartalmáról............................................ 11 ZENÉSZ ÉS KÖZÖNSÉGE......................................... 14 Milyen ember a hivatásos zenész?................................. 14 A zenészfoglalkozás....................................... 15 Jó ember rossz zenész...................................... 20 Parasztzenész, cigányzenész, zsidó zenész.......................... 21 Kísérõje munkának, gyásznak, szórakozásnak........................ 35 A zenész mint játékszer..................................... 37 Odaadó szolgálatkészség.................................... 38 Cigányzenészek, magyar zenei hagyomány.......................... 41 Hogyan tanulnak a zenészek?..................................... 47 Amit önök cigányzenének neveznek............................. 54 DALLAMKÉSZLET............................................... 59 Ütempáros dallamok............................................ 60 Ütempárcsoportok.......................................... 63 Sorpár és strófa................................................ 68 A Példatár................................................... 74 Régi réteg................................................ 76 Újabb réteg............................................... 80 DALLAMTERV ÉS KÉSZ DARAB................................... 87 Az improvizáló zenész.......................................... 88 A táncfunkció................................................. 93 Dallamhosszabbítás, jaj-nóta..................................... 96 Kíséret, harmonizálás........................................... 102 Nagy forma................................................... 108
UTÓSZÓ........................................................ 111 IRODALOM..................................................... 113 PÉLDATÁR...................................................... 121 FÜGGELÉK..................................................... 163 MUTATÓK Névmutató................................................... 187 Helynévmutató................................................ 192 Tárgymutató.................................................. 195 Sorszerkezet-mutató a Példatárhoz................................ 200 Kadenciamutató a Példatárhoz................................... 202 KÉPMELLÉKLET................................................ 205
BEVEZETÉS A KUTATÁSRÓL A nagy múltú magyar népzenekutatásban a hangszeres zenéére viszonylag késõn került sor, de elég ideje már ahhoz, hogy ismereteink összefoglalását megkíséreljük. Gondolkodásunkat a hangszeres magyar népzenérõl általánosságban mind a mai napig Bartók és Kodály állásfoglalása határozza meg. Mondanivalója lényegét Bartók már 1911-ben közölte: Természetesen csak népies hangszeren elõadott, parasztzenészektõl származó zene érdekel bennünket. 1 Hogy Bartók pontosabban milyen hangszerekre gondol, arról éppen 1911 1912-ben közölt legkorábbi tanulmányaiból értesülünk: dudára, furulyára, tekerõre, kanásztülökre, citerára. 2 A népzenében a vokális zene elsõbbségét hangsúlyozzák, s ebben a nemzetközi népzenekutatás minden jeles képviselõjének azonos az álláspontja. Curt Sachs szavaival: A zene énekléssel kezdõdött. 3 Általános feltevés szerint maga a hangszeres táncdallam sem a tánccal szoros egységben, hanem attól függetlenül alakult ki, és a tánc mellett viszonylag késõn, hangszeresített táncdalok formájában jelentkezett. 4 Bartók generációját azonban nemcsak Magyarországon, hanem mindenhol, ahol népzenekutatással foglalkoztak nem a fejlõdési sorrend zavarta, hanem sokkal inkább az, hogy a kimondottan hangszeres zene nem illik bele a paraszti hagyományról Herder nyomán általánossá vált felfogásba. Hogyan lehet ez a zene a néphagyomány hiteles képviselõje, ha hivatásos mûvelõi társadalmi helyzetükkel, foglalkozásukkal, életmódjukkal maguk is többé-kevésbé kiválnak környezetükbõl? Nem spontán megnyilatkozásként vagy mindenkire kötelezõ hagyományos szokásként, hanem ellenszolgáltatásért zenélnek. Ha lehetõségük van rá, többféle népet, különbözõ társadalmi rétegeket is kiszolgálnak. Sietnek alkalmazkodni kívülrõl jött divatokhoz. Bartók gyûjtései és lejegyzései közt, valamint a lejegyzett gyûjtemény általa gondozott részében viszonylag nagyszámú magyar hangszeres darab van, de ezek a második világháború elõtti gyûjtéseknek csupán melléktermékei, nem rendszeres gyûjtés és tudományos feldolgozás eredményei. A falusi cigányzenészek játékáról, ugyanúgy, 1 BÖI, 60. 2 Megjegyzendõ, hogy elsõ gyûjtései idején Bartók a citerával még alig találkozhatott. Azt csak késõbb, a Tóth Szabolcsi-féle Zenei lexikon (elsõ kiadás: 1930 1931) számára írt Magyar népi hangszerek címû cikkében ismerteti. 3 Music began with singing. SACHS 1943, 21. 4 Die instrumentale Tanzmelodie ist keine Fortentwicklung instrumentalen Taktspiels, sondern [ ] die Instrumentalisierung von Tanzgesängen. SACHS 1933, 127. 7
mint a városiakéról, a máramarosi gyûjtemény publikálása idején, 1923-ban még elítélõen nyilatkozott, 5 tíz évvel késõbb azonban elismerte, hogy a falusi cigány többnyire paraszti mûsort játszik, népzenét népi stílusban. 6 Kodály álláspontja lényegében egyezik Bartókéval. A magyar népzene címû tanulmányában felveti ugyan a cigányok zenélésé -nek vitatott kérdés -ét egyben a hangszeres magyar népzene kulcskérdését, de választ az addig feltárt hangszeres zene alapján õ sem adhat. A cigányzenész néprajzi értékének meghatározójaként annak népdalrepertoárját tekinti: Mikor a nép dalait játssza, tárgyunkhoz tartozik. 7 A modern magyar népzenekutatás nagy úttörõi mellett méltatlanul háttérbe szorult közvetlen elõd, Seprõdi János (1874 1923) volt az, aki a hivatásos zenészek által játszott hangszeres tánczenét is a paraszti zenei hagyomány szerves részének tekintette, ennek megfelelõen gyûjtötte és tanulmányozta azt. A székely táncokról írt tanulmánya és az általa gyûjtött hangszeres táncdallamok jegyzeteiben szülõfaluja, a Maros-Torda megyei Kibéd zenészeirõl, táncairól, táncéletérõl olyan megfigyeléseket közöl, melyekhez hasonlók a szakirodalomban jellemzõen csak a 20. század második felében bukkannak fel. 8 Szándékom a velünk élõ nemzetiségek népi zenéjének felgyûjtése is, mert tudományos meggyõzõdésem, hogy ezeknek ismerete nélkül sohasem fogjuk tisztázhatni a magunkét írja önéletrajzi vázlatában. 9 Szándékát, úgy látszik, a Kolozsvári Református Kollégiumban, ahol tanított, diákjaival is el tudta fogadtatni. Amazok egyike, Kocsis Lajos, részt vett azon az évenkénti diákpályázaton, melyet ugyancsak Seprõdi patronált. Kocsis 1911-ben, szülõfalujában, a Szolnok-Doboka megyei magyar román vegyes lakosságú Felsõtökön osztatlan érdeklõdéssel gyûjti a magyar és román tánczenét, s pályamunkájában az általa lejegyzett dallamokhoz a falu táncairól és táncos szokásairól is korrekt ismertetést ad. 10 A 20. század közepéhez már közel, ámde a hivatásos zenészek és a falusi tánczene vizsgálatában még mindig ritka, úttörõ teljesítménynek számít Dincsér Oszkár tanulmánya a Csík megyei hangszeres zenérõl. Hangszert, hangszerjátékot, táncos szoká- 5 Der instrumentale Vortrag der Tanzmusik bietet zur Zeit ein trauriges Bild: mit dem Aussterben der Sackpfeife gelangte die Tanzmusik leider in die Hände der Zigeuner. Der Zigeuner aber spielt bald den Bauern, bald den Herren zum Tanze auf; er streift infolge seines unsteten Temperamentes umher, bringt allerlei fremde Musik heim, und mischt all dieses durcheinander, verziert es mit von Herrschaften abgelauschten, westeuropäischen Schmörkeln und spielt schliesslich eine Tanzmusik, in der sich selbst kenner der Volksmusik schwer zurechtfinden. BARTÓK 1923, XXIV. 6 Magyarul elõször az 1943. évi Kodály-emlékkönyvben jelent meg, lásd BÖI, 845. Román hangszeres zenei gyûjtése bevezetõjében Bartók megerõsíti az itt mondottakat: Gypsies living in villages are completely assimilated musically according to the type of people among which they live: therefore there is no reason to exclude them. BARTÓK 1967, I, [4]. 7 Elõször 1937-ben; az idézett hely: KODÁLY 1969, 81. 8 SEPRÕDI 1974. A székely táncokról írt tanulmány elõször az Erdélyi Múzeum XXVI. (1909) évfolyamában jelent meg. 9 SEPRÕDI 1974, 77. 10 ALMÁSI 1980, 271 291. 8
sokat egyaránt korszerû igényességgel tárgyaló, Két csíki hangszer címû, 1943-ban publikált füzete úttörõ munka, és mindmáig értékes dokumentuma a székelyföldi hangszeres zenei kutatásnak. 11 Korszakhatárnak tekintjük a negyvenes évek elejét, mikor Lajtha László a cigányzenészek repertoárjának rendszeres gyûjtéséhez hozzáfogott. Sajnálatos, de a körülmények ismeretében érthetõ is, hogy 1954-ben, a széki és szépkenyerûszentmártoni gyûjtés publikálásával elindított sorozatban csupán adatokat közölt; gondosan elkészített hangszeres lejegyzéseinek elemzésére és a hangszeres népzene elvi kérdéseinek tisztázására nem vállalkozott. 12 A lejegyzések csupán magyar nyelvû kísérõszöveggel történt közlése mellett fõleg ez lehet a magyarázata annak, hogy e kiadványok a nemzetközi népzenekutatásban nem keltettek fontosságuknak megfelelõ visszhangot. Sietnünk kell azonban annak megállapításával, hogy miközben Bartók, Kodály és Lajtha generációja a népdalkutatásban nemzetközileg vitathatatlanul az élen járt, éppen nemzetközi mértékkel mérve a hangszeres zene kutatásában sem követett el felróható mulasztást. A hangszeres zene rendszeres vizsgálata máshol is késett. Hangszeren megszólaló zenére leginkább csak a vokális zene kísérõjelenségeként vagy a hangszerkutatás részeként figyeltek. Némely, önálló hangszeres zenében különösen gazdag országban így Svédországban és Norvégiában korábban kiadtak ugyan nagyobb mennyiségû hangszeres dallamot is, 13 de részletes zenei elemzésre, rendszerezésre, a hangszeres zene funkcióinak vizsgálatára mindenhol csak legújabban kerül sor. Magyarország közvetlen környezetében fõleg a románok publikáltak nagyobb mennyiségû hangszeres dallamot, és ugyancsak Romániában igényes összefoglaló munkák is megjelentek a hangszeres tánczenérõl. 14 Hangszeres dallamvizsgálat dolgában egyedülálló, kiemelkedõ teljesítménynek számít a posztumusz, 1967-ben megje- 11 DINCSÉR 1943. 12 LAJTHA 1954/1, 5: Ismételten kérem az olvasót, hogy e kötetet, mint tudományos anyag közlését vegye kezébe és így olvassa. Elhagytam minden zenetörténeti és összehasonlító folklore követelte magyarázatot. LAJTHA 1962, XV: Vegye mindenki e köteteket adatközlésnek, amelynek rendszeres feldolgozása másra vár. 13 A svédek 1922 1940 között adták ki a Svenska Lå tar címû huszonnégy kötetes tánczenei gyûjteményt. A norvégok 1906 óta gyûjtik és jegyzik le a hegedû norvég változatán, a hardingfelén játszott tánczenét. A sok ezer dallam kiadását táncfajták, azon belül dallamtípusok szerint rendezve D. M. Sandvik kezdeményezésére, Olav Gurvin szerkesztésében 1958-ban kezdték meg. Az 1981-ig publikált hét kötet tartalma, 1988 hangszeres darab, típusok szerint van rendezve. 14 A hangszeres dallamokat C. D. Georgescu foglalta rendszerbe és rendezte sajtó alá. A kiadványban három fõ szempont ritmus, szerkezet, dallam szerint csoportosítva, a táncdallamok kotta alapján megjelölhetõ tulajdonságait számok szimbolizálják (dallamonként három csoportban, összesen 35 számjegy!). A rendszer ezáltal nem annyira a zenei összefüggések hagyományos módon történõ áttekintését teszi lehetõvé, mint inkább a számítógépes kezelést készíti elõ (GEORGESCU 1984). Georgescu gyûjteményével egy idõben jelent meg, emezt mintegy kiegészítve, egy másik tekintélyes kiadvány a román együttesek többszólamú játékáról: Speranþa RÃDULESCU, Taraful ºi acompaniamentul armonic în muzica de joc (A cigánybanda és a tánczene harmóniai kísérete), Bucureºti, 1984. 9
lent, Rumanian Folk Music gyûjtemény elsõ kötete; különösen, ha még keletkezési idejét is tekintetbe vesszük. Ebben Bartók nemcsak mintaszerû lejegyzéseket közöl, hanem a dallamok rendszerezésére is jövõbe mutató példát ad. Döntõen befolyásolta a hangszeres zene kutatását a második világháború utáni évtizedekben önálló tudománnyá fejlõdött s a legelsõk közt éppen Magyarországon világszínvonalat elért néptánckutatás. A magyar kutatók, az élen Martin Györggyel, nemcsak a gyûjtemény nagyarányú gyarapításával hatottak ösztönzõleg, hanem munkájuk céljához igazodva a hangszeres zene funkciójának tisztázását is nagymértékben segítették. Ha másként nem, a tánckutatás révén végérvényesen el kellett jutnunk odáig, hogy a hivatásos zenészeknek a nép zenei életében kifejtett tevékenységét egyértelmûen a nép kultúrájához tartozónak tekintsük. A táncdallamok világában való eligazodáshoz nélkülözhetetlen történeti elõzmények felkutatásában, ezen belül különösen a 16 17. századi tánczene írott emlékeinek összegyûjtésében és hozzáférhetõvé tételében Szabolcsi Bencének köszönhetjük a legtöbbet. A 18. század tánczenéjébõl a legnagyobb részt mindeddig Domokos Pál Péter találta meg; a verbunkoszenében való eligazodásunkat pedig Major Ervin és fõleg Papp Géza kutatásai tették lehetõvé. 15 A hangszeres magyar népzene vizsgálatának elõzményeihez tartozik e sorok írójának a hangszereket és a cigányzenészek szerepét bemutató egy-egy összefoglaló tanulmánya, egy három hanglemezbõl álló hangzó válogatás, 16 cikksorozat A hangszeres magyar népi dallamról, 17 valamint A hangszeres magyar népzene címû könyv, mely jelen kötet elõzményének tekinthetõ. 18 A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetében 1985 és 2004 között összeállított Magyar népzenei antológia címû hangzó kiadványban nagy számban találunk hangszeres darabokat. 19 Egyetlen erdélyi falusi prímásról és együttesérõl is van már, ha mindeddig csupán kéziratban is, részletes tanulmány: Halmos Béláé. 20 A hetvenes évek eleje óta nemcsak a tudomány szorgalmazza, hanem a népzenei mozgalmak is fokozott mértékben igénylik a megbízható, a tudományban is használható hangszeres népzenei gyûjteményeket. Ilyenek fõleg a Magyar Mûvelõdési Intézet (ma Hagyományok Háza) Népzenei Füzetek címû sorozatában jelentek meg. 21 Elvi 15 SZABOLCSI 1959, 157 208 (A XVI. század magyar tánczenéje, 1954), 209 372 (A XVII. század magyar fõúri zenéje, 1928); MAJOR 1928; MAJOR 1967, 125 128 (A galantai cigányok, 1960); valamint DOMOKOS 1978 és PAPP Géza 1986 mint utóbbiaknak a hangszeres dallamkutatásban legtöbbet használt munkái. 16 Magyar hangszeres népzene. Ugyanez 1998-ban két CD lemezen is megjelent, lásd SÁROSI 1980/1. 17 Magyar Zene, 1987/4; 1988/1, 2, 3, 4; 1989/2, 3; 1991/2, 3, 4; 1992/1, 3. 18 SÁROSI 1996. 19 A sorozat részletezését lásd az Irodalomban található Antológia címnél. 20 HALMOS 1986. 21 JUHÁSZ 1990; JUHÁSZ 1992/1; JUHÁSZ 1992/2; VAVRINECZ 1992; VIRÁGVÖLGYI VAVRINECZ 1992; NESZTOR 1993; VIRÁGVÖLGYI 1993. E kiadványokhoz, magnetofonkazettán, hangzó melléklet is tartozik. 10
és módszertani kérdések tisztázása dolgában a már említetteken kívül is sok minden történt külföldön. A Hagyományos Zene Nemzetközi Tanácsa (ICTM = International Council for Traditional Music) keretében hangszerkutató munkacsoport is mûködik. 22 E kutatócsoport a hangszerek mellett a hangszereken játszott zenére is figyelmet fordít. Kétévenkénti konferenciájának elõadásaiból Stockholmban, a Musikhistoriska museet kiadásában Studia instrumentorum musicae popularis címmel kiadvány jelenik meg. A KÖNYV TARTALMÁRÓL Külföldi kutatók nem határolják el a hivatásszerûen mûvelt hangszeres zenét a vokálistól olyan élesen, ahogy azt mi Magyarországon mindeddig tettük. Sok helyen szorosabb is az érintkezés hangszeres és vokális között, mint a magyar népzenében például ott, ahol még hivatásosként mûködõ, hangszeren is játszó énekmondók is vannak, vagy ahol a hangszeres énekkíséretnek parasztok között is erõsebb hagyománya alakult ki. Magyarországon az éles szétválasztás nem hivatásos és hivatásos zenélés között nem csekély mértékben annak köszönhetõ, hogy az utóbbiban könnyebben ki lehet mutatni a városi hatást. Elég, ha nem tekintve a modern hangszereket és összeállítást csupán arra gondolunk, amire a század eleje óta az autentikus parasztinak tekintett hagyomány hívei a legérzékenyebben reagálnak, hogy a hangszeres tánczenei repertoár nagyobb részét népies dallamok, a verbunkos-, valamint a nóta- és csárdáshagyaték teszik ki. Ezt a hagyatékot nem ismerve eléggé gyökértelenebbnek és a nép -tõl idegenebbnek szokás tekinteni, mint amilyen valójában. A zenei hagyomány a cigánybandák korszaka elõtt is változott. A divatot végsõ soron falun sem a zenészek kezdeményezik; õk azt csak kiszolgálják. Tették ezt a cigánybandák Magyarországon pályájuk felfelé ívelése idején, a 18. század végétõl kezdve sokkal inkább, mint napjainkban. Ami az uraknak és a városiaknak jó volt, abból az általa asszimilálhatót a falu népe is szívesen fogadta, sõt megkövetelte, hiszen erõsödõ polgári törekvéseinek ez felelt meg. Ilyen körülmények között formálódott a hangszeres magyar népzene zöme olyanná, amilyennek ma ismerjük és hagyományosnak elfogadjuk. Ezt a zenét a 19. század elsõ felében inkább félthették a felhígulástól, mint századunkban. A soron levõ asszimilációs folyamat mindig zavarta azokat, kik a hagyomány mozdulatlanságához ragaszkodnának. Pedig, mint tapasztalhatjuk, századunkig a régibõl is megmaradt annyi, amennyi abból a hagyomány természetes alaku- 22 E munkacsoport (Study Group on Folk Musical Instruments) 1964-ben, éppen az ICTM (akkor még IFMC = International Fok Music Council) budapesti konferenciáján alakult meg, a berlini Erich Stockmann vezetésével. A megalakítás egyik fõ szorgalmazója maga Kodály Zoltán, az IFMC akkori elnöke volt; lásd E. STOCKMANN, Vorwort, Stockholm, 1992 (Studia instrumentorum musicae popularis, 10), 9. 11
lása mellett megõrizhetõ. A történelmi lassúsággal alakuló régi -re, mint szilárd alapra, azt jórészt magukba olvasztva, újabb és újabb rétegek rakódtak, s ez így van rendjén. Amit a falu elfogadott és õriz (a város viszont elfelejtett!), azt a tudománynak is a hagyomány részeként kell kezelnie. Ilyen megfontolások alapján állt össze e könyv témája. Hangszeres zenével foglalkozva az elsõ kérdés: hol szabjunk határt hangszeres és vokális között? Az amatõr citerás által játszott, énekszerûen kiszótagolt népdal nyilván nem tekinthetõ hangszeres zenének. A hangszeres zene körébe tartozik viszont valamely hangszeres stílus szerint fütyült, dúdolt vagy játszott dallam, mint például a dudautánzó ének, a gyimesi zenész által lassú magyarosnak, a széki zenész által lassúnak játszott népdal, csárdásnak játszott népies dal. Vagyis hangszeresnek a hangszerszerûen, hangszeres funkcióban megszólaló dallamokat tekintjük. A dudanóták, kanásznóták, jaj-nóták gyakori vagy éppen eredendõ hangszeres funkciójuk miatt mintegy összekötõ hidat képeznek hangszeres és vokális zene között. Ezért a hangszeres kutatás ezeket vokális alakjukban is figyelemmel kíséri. Rajtuk kívül rengeteg szöveges dallam régi és újabb népdal, szöveges csárdás szerepel a hangszeres tánczenei dallamkészletben; hiszen a tánczene zömét hagyományosan is ezek alkotják. A szöveges dallamok vizsgálatát, rendszerezését a népdalkutatás végzi, ezért itt nem szükséges velük részletesen foglalkoznunk. A dallam magyarságának kérdése általában csak vegyesen lakott területen vetõdik fel. Erdélyben viszonylag sok hangszeres dallam magyarok és románok között egyaránt elõfordul, hiszen vegyes lakosságú területeken a két nép hivatásos zenészei is azonosak. A közösen használt dallamokat mindkét nép magáénak tekintheti, függetlenül attól, hogy a dallam származása ismert vagy ismeretlen. A Példatárban román gyûjtésbõl származó, de magyarok által is használt dallamok néhány esetétõl eltekintve magyarok között gyûjtött magyar adatok szerepelnek. Az 1918 óta Romániához tartozó Erdély, mint a vokális mellett a hangszeres magyar népzenének is leggazdagabb lelõhelye, ezúttal is megkülönböztetett figyelemben részesül. Szerepel Bukovina (székelyek) és Moldva (csángók) is emezek földje viszont korábban sem tartozott Magyarországhoz. Nemzeti érzékenységekkel teljes világunkban nem árt hangsúlyoznunk ami egyébként természetes, hogy mikor e területeken magyart mondunk, a jelzõ az együtt élõ népek közös kultúrájának a magyar hagyományba (is) jellemzõen beépült részére vonatkozik, de kizárni nem kíván. Az 1996-ban a Püski Kiadónál A hangszeres magyar népzene címmel megjelent kötetem értelemszerûen tartalmazta jelen könyv elõzményét. Az elmúlt évtizedben ennek nyomán újabb ismereteim és tapasztalataim alapján alakítottam, bõvítettem mondandómat. A korábbi könyv három nagy fejezete közül a legfontosabbat és legkényesebbet a dallamkészletrõl szólót teljes egészében átdolgoztam, a kották számát bõségesrõl elegendõre csökkentettem; a szövegbõl a nélkülözhetõ járulékokat elhagytam, tagolását áttekinthetõbbé tettem. Ez a munka összefoglalásnak készült. A tudomány jelenleg elérhetõ szintjén és az adott keretek között megkísérli bemutatni: milyen a hangszeres magyar népzene, hol 12
a helye, hogyan épül bele a hagyományba. A Példatár kottái, éppen a nagyobb összefüggések könnyebb érzékeltetése céljából, nagyrészt preparátumszerûen kimetszett vázlatos lejegyzések. A dallam lényeges elemeit tartalmazó vázlatosságukban, g alapra (illetve b dóhoz) transzponált formájukban semmiképp sem tekintendõk kritikai adatközlésnek. Az 1996-os változatban ugyanezek a dallamok (és e kiadásból kihagyott, mert nélkülözhetõ továbbiak) más jóllehet nem gyökeresen más elrendezésben találhatók. Az ottani, forma szerinti két nagy osztály sorpároké (P) és strófáké (S) helyett azonban ésszerûbbnek bizonyult nem forma szerint osztályozni, hanem a szervesen összefüggõ kétfélét együtt hagyva, benne régebbi és újabb réteget megkülönböztetni, ha e kettõ nem is határolható el élesen egymástól. E mostani kiadás régi rétege jellemzõ dallamaiban a dudazene emlékét idézi, míg az újabb réteg hegedûre szabott dallamai a verbunkos korszak utáni két évszázad fejlõdésérõl tanúskodnak. A Függelékben közölt kották lényeges kiegészítõi a Példatárnak. Nagy részük zenei illusztráció a Dallamterv alfejezethez. Egyben iránymutató és hídfõ is mint a szerzõ szándéka szerint maga az egész könyv további ismeretek felkutatásához, megszerzéséhez. 13