BACSA GÁBOR Határviták Salgótarján térségében (Somoskő és Somoskőújfalu) 1921 1924 Bevezető Ebben a tanulmányban a teljesség igénye nélkül azokról a vitákról, nézetkülönbségekről, ütközésekről szólok, amelyek Salgótarján térségében elsősorban Somoskőújfalut (a források Somosújfaluként, illetve Somoskő-Újfaluként is emlegetik) és Somoskőt illetően a határmegállapító bizottságban felmerültek. E viták célja részünkről e két magyar község visszaszerzése, valamint a bazaltbánya megtartása volt. A trianoni békeszerződés 27. szakasza meghatározta Magyarország határait, ezen belül a magyar csehszlovák határ leírásánál Somoskőújfalut és Somoskőt Csehszlovákiának ítélte. (Bár ez utóbbi név szerint nincs említve, Magyarország és Csehszlovákia között a demarkációs vonal ennek megfelelően került megállapításra.) A 29. szakasz pedig arról intézkedik, hogy a megjelölt határokat a helyszínen határrendező (határmegállapító) bizottságok fogják kitűzni. 1 A magyar csehszlovák határmegállapító bizottság 1921. július 27-én, Brünnben tartotta meg alakuló ülését. Elnöke Carey angol ezredes lett, a bizottság magyar delegációjának vezetője, magyar biztosa pedig Tánczos Gábor altábornagy. A csehszlovák delegációt Roubik vezette. A Budapesten működő határmegállapító központ vezetője gr. Csáky Imre, majd Szőgyén György volt. A bizottságok a Nagykövetek Tanácsának 1920. július 22-i ülésén helybenhagyott Utasítások értelmében, szavazattöbbséggel hozták döntéseiket, melyek az érdekelt országokra (jelen esetben Magyarországra és Csehszlovákiára) kötelezőek voltak. A bizottság antantbéli tagjai az elnökön kívül francia, olasz és japán biztosok voltak. A bizottság felváltva hol magyar, hol csehszlovák területen székelt, többek között Kassán, Vácott, Brünnben, Győrben, Pozsonyban. A magyar csehszlovák határmegállapító bizottság a munkavégzés szempontjából a határt 19 szakaszra osztotta fel, az e tanulmány tárgyát képező terület a 8. szakaszba esett. Az események, illetve az eljárás megértéséhez említést kell tenni az 1920. május 6-án átadott a békeszerződéshez csatolt kísérőlevélről, melyet átadójáról, Millerand francia miniszterelnökről a békekonferencia elnökéről Mille- 1 A csehszlovák magyar határmegállapító bizottság felépítését és feladatait részletesen ismerteti Suba János tanulmánya.
rand-levélnek neveznek. 2 A levél a határrendezésnél különböző kedvezményeket helyezett kilátásba a magyarok részére. A kísérőlevél végrehajtására úgynevezett pótutasítást is kiadtak (Instructions Complémentaire, jóváhagyva 1921. június 3.). A határmegállapító bizottság a Nagykövetek Tanácsán keresztül a Népszövetség Tanácsa alá tartozott. A magyar határmegállapító bizottság a tárgyalások során arra mutatott rá, hogy Magyarországnak a kísérőlevél értelmében Somosújfalu és Somoskő községekre, valamint a Krepuska-féle bazaltbányára néprajzi, illetve gazdasági szempontból joga és szüksége van, az utóbbira azért, mert irányadó vélemény szerint badacsonyi bazalt a főváros kövezése céljára nem alkalmas és erre csupán a somoskői bányában termelt kő használható fel. 3 1. A tárgyalások kezdete A magyarok sürgetésére a bizottság 1921. szeptember végén elhatározta a helyszíni szemlét, mégpedig megosztva, két részben. Az egyik albizottság az angol és a japán biztosokkal Szobtól Rozsnyóig, a másik a francia és olasz biztosokkal a Rozsnyótól a román határig terjedő határszakaszt nézte meg. A helyszíni szemle azonban olyan rövid idő (4 5 nap) alatt, futólag történt, hogy már akkor nyilvánvalóvá vált, hogy komolyabb határkiigazítással aligha számolhatunk. Az elnök elejtett szavaiból és magánjellegű beszélgetésekből kiviláglott az a körülmény is, hogy a bizottság felsőbb utasításra dolgozik, saját hatáskörében alig tehet valamit. Ezek a felsőbb helyről jövő utasítások a bizottság ténykedéséből ítélve különösen az 1921. év végén voltak ránk nézve kedvezőtlenek, ami valószínűleg Beneš párizsi útjával hozható összefüggésbe. Több körülmény mutat erre, pl. hogy a szeptemberi határbejárás után a bizottság még kimutatást kért a magyar delegációtól az elszakított városok gazdasági fontosság szerinti sorrendjéről, arról, hogy a csehszlovák állam részére gazdaságilag mennyiben helyettesítheti Eperjes Kassát. Ezek mind azt a hitet ébresztették, hogy még szóba jöhet néhány magyar város visszacsatolása. A futólagos határbejárások a határ menti megszállt lakosság Magyarország mellett való lelkes tüntetése folytán erkölcsileg katasztrofális hatással voltak a csehekre. Ezt látva az antantbiztosok különösen az olasz és a francia hangoztatni kezdték, hogy a néprajzi viszonyok őket nem érdeklik, csakis a gazdaságiak. Ez a döntő. A tárgyalások további szakaszában az egyes antanttisztek elfogultsága a magyar üggyel szemben mindinkább kifejezésre jutott, bár eleinte óvták az elfogulatlanság látszatát. Az olasz és francia biztos rosszindulata azonban minden leplezgetés ellenére igen hamar kiütközött. A bizottság elnöke, Carey, ezzel szemben igyekezett tárgyilagos maradni, de gyenge egyénisége miatt 2 A levélről, illetve a teljes csehszlovák magyar határvonal létrejöttéről lásd még a kötetben Romsics Ignác tanulmányát. 3 Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban: MOL), K 478 (Határmegállapító Központi Iroda, általános iratok), ME általános iratok. 5. cs., Határmegállapító Központ, 7351/1924.
sokszor nem tudta magát megóvni a sokkal erélyesebb és szellemileg erősebb francia és olasz biztos befolyásától. A japán biztos elég passzív volt, de miután mindenben az elnök után ment, ügyünknek nem volt ártalmas. 4 A határbejárások alkalmával különböző községekből, városokból küldöttségek keresték fel a bizottságot, és panaszleveleket, memorandumokat nyújtottak át a demarkációs vonal következtében kialakult helyzet miatt. Ezek közül kettőt emelek ki mint a témához kapcsolódót: Salgótarjánt és Somoskőújfalut. A salgótarjáni küldöttség kérte a határ északra való kitolását, és a következőkkel indokolta a demarkációs vonal lehetetlenségét: A közlekedési utak megszállás alatt állnak, miáltal az élelmezés nagyon nehézkes. A környékbeli megszállt területekről csak nagy nehézséggel tudnak Salgótarjánba jönni. Községi területek vannak kettévágva, miáltal sok föld megműveletlen marad (Somoskő). Munka kérdése. Rokonok szétválasztása. Az elszakított terület egészen Losoncig színmagyar. Hiányzik a kő és fa, melyet eddig a közelből kaptak. A Miskolc elérése azelőtt Füleken keresztül (mely színmagyar terület) könnyű volt, most szinte lehetetlen. A beszerzések azelőtt Losoncon folytak, s az utat egy nap alatt oda-vissza meg lehetett járni. Most mindent Budapestről kell hozni, ami három napot vesz igénybe. A megszállt terület munkássága kommunista, s a magyar munkásságot is inficiálni törekszik. A Salgótarjáni Acélgyár Rt. vezérigazgatósága előadta azon okokat, melyek alapján Gömör vármegye feltétlen visszacsatolását kéri, a többi októl eltekintve ezen nagyszabású vállalt érdekében is, mely nélkül Magyarország élettere megbénul. A Salgótarjáni Szénbánya Rt. igazgatója megokolta legalább Gömör vármegye visszacsatolásának a vállalat, és ezzel szorosan összefüggően az egész ország szempontjából való fontosságát. A légaknákat a csehszlovák hatóságok elzáratták, ami fenyegető életveszedelmet jelent a bányászokra nézve. Somoskőújfalu (megszállt terület) jegyzője akit Jákovinak hívtak tót nyelven elmondta, hogy a község színmagyar, hogy területük részben színmagyar területen van, és hogy a magyar hatóságok a lakosságot a takarmány betakarításában egyáltalán nem gátolják. 5 Az 1921. december 19-én, Brünnben megtartott ülésen vált kétségtelenné, hogy a magyar delegáció leszállított, szerény igényei sem nyerhetnek kielégítést. Ezen az ülésen ugyanis a bizottság újabb kiszállás, helyszíni tanulmányo- 4 Hadtörténeti Levéltár (a továbbiakban: HL), I. 49 (A magyar csehszlovák határmegállapító bizottság magyar delegációjának iratai), 1. d., 1132/C/1922. 5 HL I. 48 (A Határmegállapító Központ katonai meghatalmazottjának iratai), 220/C/1922.
zás mellőzésével döntött az Ipoly és a Háromhatár (Somosújfalutól északnyugatra) Cered és Bánréve, valamint Jánok és Alsómihály közötti szakaszára nézve, hogy a határ a trianoni vonalon maradjon. A Salgótarjántól északra fekvő jelentéktelen terület kivételével alig maradt kilátásunk határaink megjavítására. A következő ülések mindegyike szűkebb és szűkebb térre szorította reményeinket a határkiigazítást illetően. Az 1922. január 13-i ülésen minden további lényegbevágó indoklás és a megígért helyszíni szemle teljes mellőzésével a magyar biztos tiltakozása ellenére a Duna-szakaszt végleges határul jelölték ki itt is, azzal az érvvel, hogy a Duna által képezett határ megváltoztatása a béke alapelveibe ütközne. A magyar delegáció tevékenységének súlypontja akkor: a Salgótarjáni Bányavidékre, a Rozsnyói-medencére, a Sátoraljaújhely Csap szakaszra lett helyezve, ahol még lehetőség nyílott bizonyos engedményekre. A salgótarjáni szakasz volt az, amelyre nézve a gyakoribb kiszállások, valamint a részletkérdéseknek a bizottság által való tanulmányozása elejétől fogva remélni engedték, hogy e helyen területi kiigazítást kapunk. Az akkor csehszlovák oldalon fekvő Salgóbánya szénterületének visszacsatolása a békeszerződés szövege szerint is megilletett minket. A magyar delegáció minden erejével azon volt, hogy ezen a szakaszon a szénterület visszacsatolása mellett a helyi viszonyokat is tekintetbe vevő, minél nagyobb területet felölelő javaslat elfogadására bírja a bizottságot. 6 Az 1922. március 22-i ülésen nyilvánvalóvá vált, hogy a bizottság véleménye megoszlik. A francia és olasz biztosok a salgói szénterületnek és Somoskő községnek (utóbbiról mint említetem a békeszerződésben nincs szó) Magyarországhoz való visszacsatolása mellett voltak. A salgótarjáni kérdésnek ily módon való elintézése nem lépte túl a bizottság jogait, amennyiben egyetlen, a békeszerződésben névleg megnevezett pontnak az eltolásával sem járt volna. Ezzel szemben az angol és a japán biztosok a magyar delegáció érvelését magukévá téve a fenti területen kívül még Somoskőújfalu község egész területének visszacsatolását is óhajtották. A szavazás ily módon megoszlott (3 3), a kérdés eldöntetlen maradt, és ezt a tényt a bizottság elnöke bejelentette a Nagykövetek Tanácsának. A magyar kormány a határbiztost Párizsba küldte, így törekedett a mértékadó köröket kedvezőbb megoldás elfogadására bírni. A Nagykövetek Tanácsa kitért a döntés elől, melyre különösen a fennálló utasítások szerint nem is volt joga, és írásbeli válaszában két megoldást ajánlott: vagy megegyezést a két érdekelt állam között, vagy felterjesztést a Népszövetséghez. A megegyezési tárgyalások nem vezettek eredményre, annak ellenére sem, hogy a magyarok szerényebb kívánságokkal álltak elő: Somosújfalu község házai és a vasútállomás csehszlovák területen maradhattak volna. A kiegyenlítő 6 HL I. 49 (A magyar csehszlovák határmegállapító bizottság magyar delegációjának iratai), 1. d., 1132/C/1922.
tárgyalások meghiúsulása folytán a kérdést a Népszövetség elé kellett volna vinni, a bizottság azonban magáévá tette a csehszlovák biztos kérését, hogy azt döntőbíróság elé terjesszék. Az elnök tehát újból felterjesztette a Nagykövetek Tanácsához, mely tudniillik a csehszlovák állam kívánsága szerint döntőbíró lett volna. A magyar állam elfogadta ugyan a kérdésnek döntőbíró által való elintézését, a szerep betöltésére azonban a Népszövetséget kérte. 7 2. A határmegállapító bizottság vonakodása, döntőbíróság A Nagykövetek Tanácsa nem hagyta jóvá a határmegállapító bizottság szabálytalan eljárását. Nem volt hajlandó az alternatív javaslatok, úgynevezett avis -k felett általa is csak instrukcióellenesen gyakorolható döntésre. A kérdéses javaslatokat visszaküldte, a bizottságot az instrukciók értelmében követendő eljárásra, azaz a kérdésnek vagy egyhangú bizottsági határozattal történő eldöntésére, vagy pedig a Népszövetség elé terjesztendő javaslat benyújtására hívta fel, tehát közvetlen megegyezést kívánt létesíteni. Taktikai szempontból előnyösnek látszott az elnök kezdeményezését el nem utasítani. Ezért Tánczos, tekintet nélkül arra, hogy a csehek ismert álláspontja mellett a közvetlen megegyezés lehetősége csaknem ki volt zárva, a magyar biztos, Csáky utasítására a közvetlen tárgyalások folyamán is bizonyos engedékenységet tanúsított. Ez a helyzeten mit sem változtatott, mivel a csehek a nyugati, azaz a somosújfalui területrész tekintetében engedményre nem voltak hajlandók, s így a bizottság továbbra is két alternatíva közötti döntés előtt állt. A kérdést vagy egyhangú bizottsági határozattal döntik el, vagy pedig a Népszövetség elé terjesztendő javaslatot nyújtanak be. Mindez kitűnik a Tánczos által küldött 915/c számú jelentésből, mint ahogy az is, hogy a határmegállapító bizottság és különösen Carey ezredes, bizottsági elnök vonakodott a kérdésben határozott állást foglalni, illetve a mi javunkra dönteni. 8 A magyar cseh határmegállapító bizottság ezen túlzottan óvatos magatartására Csáky már több esetben felhívta a honvédelmi miniszter figyelmét. Magatartásának eredete időrendileg a magyar jugoszláv határmegállapító bizottság ténykedésében ránk nézve beállott hasonló kedvezőtlen fordulattal egybeesvén kétségtelenné tette, hogy a bizottságokat a Nagykövetek Tanácsa vagy más fórum ilyen értelmű utasítással látta el. Ezt a feltevést különben mind az egyes bizottságok antantbéli tagjainak elejtett nyilatkozatai, mind a Nagykövetek Tanácsának a cseh magyar román hármas határpont megállapításakor a cseh és román bizottságokhoz, a magyar román határ megállapításakor a cseh és román bizottságokhoz, valamint a magyar osztrák határ megállapításakor az utóbbi bizottsághoz intézett rendeletei is megerősíteni látszottak. 7 Uo. 8 HL I. 48 (A Határmegállapító Központ katonai meghatalmazottjának iratai), 1. d., 3272/4/1922.
A somoskői terület Magyarországhoz való visszacsatolása jóformán biztosítottnak látszott, s a kérdés most már csak az volt, hogy vajon sikerül-e ezen nyereséget még Somosújfalu és területe visszaszerzésével is kibővíteni. 9 Miután a csehekkel folytatott tárgyalások a salgótarjáni kérdésben eredménnyel nem jártak, a bizottság mint említettem a döntés elől ismét kitért, sőt olyan hangokat is hallatott, miszerint ily csekélység miatt nem akarván népszövetségi javaslatot tenni, az ügyet eltekintve az előbbi szavazások eredményétől új szavazás alá bocsátaná anélkül, hogy a két alternatív kérdést egymással kapcsolatba hozná. Ez reánk nézve azzal a következménnyel járhatott volna, hogy a szavazás két, egymástól függetlenül feltett kérdés fölött különkülön történvén, a már megnyert kisebb határkiigazítást is elveszíthetjük. Tánczos altábornagy ezért az indítványnak a legerélyesebben ellenállt. A saját hatáskörében dönteni nem akaró bizottság a cseh indítványt tette magáévá, hogy a két alternatív javaslat fölötti döntésre az érdekelt felek a Nagykövetek Tanácsát kérjék fel mint arbitert. Ez újabb bizonyítéka lett volna annak, hogy a bizottság tekintettel az általa kapott szoros utasításokra még a legindokoltabb esetben sem mer a mi javunkra szóló konkrét javaslattal a Nagykövetek Tanácsa, illetőleg a Népszövetség elé lépni. Egyúttal azonban ránk nézve felettébb elgondolkodtató helyzet állott elő. Mivel a bizottság kérdéses állásfoglalása cseh kezdeményezésre történt, nyilvánvaló volt, hogy a csehek a Nagykövetek Tanácsától magukra nézve kedvező döntést reméltek. E feltevés helyességét igazolta, hogy a bizottság vonakodása, illetőleg minden vonalon a cseheknek kedvező magatartása kétségkívül éppen a Nagykövetek Tanácsának utasítására történt. Ilyen körülmények között a kérdéses javaslatot egyrészt vissza nem utasíthattuk anélkül, hogy egy azonnali, számunkra kedvezőtlen bizottsági döntés veszélyét fel ne idézzük, másrészt viszont, a javaslat változatlan elfogadása esetén a Nagykövetek Tanácsának ránk nézve valószínűleg szintén kedvezőtlen döntésére számíthattunk. Ezért Tánczos altábornagynak Csáky azt az utasítást adta, miszerint közölje a bizottsággal, hogy a kérdéses javaslathoz, azaz egy döntőbíróság kéréséhez elvben hozzájárulunk. Tekintettel azonban arra, hogy a Nagykövetek Tanácsa a döntést e kérdésben már a bizottság első felterjesztése alkalmával elutasította, továbbá tekintettel arra, hogy hasonló döntésekre a határkiigazítással kapcsolatos összes rendelkezések és utasítások értelmében nem a Nagykövetek Tanácsa, hanem a Népszövetség hivatott, a magunk részéről a Népszövetség Tanácsát kívántuk döntőbíróságként felkérni, amire a magyar osztrák határmegállapítás alkalmával a velencei egyezmény alapján már precedens is volt. Csáky utasítása szerint e feltételek alapján lehetett hozzájárulni a cseh kezdeményezéshez, illetőleg a bizottsági javaslathoz. 10 Csákynak az volt a véleménye, hogy javaslatunk elől sem a bizottság, sem a cseh delegáció egykönnyen el nem zárkózhat, ránk nézve pedig azon előnnyel 9 Uo. 10 Uo.
jár, hogy egyrészt messzemenő engedékenységünket mutathatná, másrészt sikerülhet egy ránk előreláthatólag kedvezőtlen döntőbíró helyett az adott körülmények között elérhető legtárgyilagosabb arbitert választanunk. Ami a bizottságnak a Nagykövetek Tanácsa elé terjesztett többi, csekélyebb jelentőségű avis-jét illeti, azokra vonatkozólag az érdekelt biztosok a közvetlen tárgyalásokon megegyezést értek el, illetőleg a csehek ezekben az úgy az ő, mint a mi szempontunkból teljesen alárendelt jelentőségű kérdésekben taktikai szempontból engedtek, ami által kétségkívül az volt a céljuk, hogy a salgótarjáni ügyben az ő kívánságaiknak megfelelő döntést érjenek el. Jellemző különben a bizottság felfelé opportunista, velünk szemben kissé perfid magatartására, hogy a Nagykövetek Tanácsához intézett felterjesztésében különösen hangsúlyozva kiemeli a cseh engedékenységet. 11 A salgótarjáni kérdés döntőbírájául tehát a magyar kormány a Népszövetséget, a csehek pedig a Nagykövetek Tanácsát javasolták. A magyar biztos kérdésére, hogy a magyar javaslatot a csehek is elfogadtáke, az elnök kijelentette, hogy ő a magyar javaslatot a csehek megkérdezése nélkül küldte fel Párizsba, és a válasz érkezésének időpontja teljesen a Nagykövetek Tanácsától függ. A salgótarjáni kérdés eldöntése tehát újból elhúzódott. 12 3. A Nagykövetek Tanácsának állásfoglalása A Nagykövetek Tanácsa 1922. július 22-én kelt válaszában kifejtette, hogy miután a Népszövetséghez való felterjesztés kiküszöböltetett (ez a tényállásnak nem felelt meg) és megegyezés sem volt létesíthető, felhívja a bizottságot, hogy a békeszerződés határozatai szerint szótöbbséggel állapítsa meg a határt, mely a trianoni szerződésnek megfelel. 13 Ezt a ránk nézve igen előnytelen döntést a tanács azzal indokolta, hogy a határmegállapító bizottság a Népszövetséghez küldendő javaslattételtől ezen a szakaszon úgyis elállt, továbbá mert a bizottság egyöntetű megállapodást nem tudott létrehozni akkor, amikor a trianoni határvonalat akarta kiigazítani. 14 Az elnök 1922. augusztus 4-én fölhívta a két érdekelt biztost, hogy szabályozzák az úgynevezett kishatárforgalmat. Feltűnő annak ellenére, hogy a bizottság már működésének kezdetekor is láthatta, milyen kedvezőtlenek a határforgalmi viszonyok, hogy csak most, közvetlenül a határbizottság meritorikus munkájának befejezése előtt állt elő orvoslást célzó felhívásával. A határközpont vezetőjének az volt a véleménye, hogy az elnök ezáltal szeretne hivatkozva az egyezmény által teremtett békés és nyugodt helyzetre a jövendő határkiigazítási engedmények elől kitérni. E vélemény alapján a határközpont ve- 11 Uo. 12 Uo. 784/1922/h/1922. 13 HL I. 49 (A magyar csehszlovák határmegállapító bizottság magyar delegációjának iratai), 1. d., 1132/C. 14 HL I. 48 (A Határmegállapító Központ katonai meghatalmazottjának iratai), 1. d., 827/h/1922.
zetője utasította a magyar biztost, hogy a legnagyobb előzékenységet és messzemenő támogatást kilátásba helyezve húzza-halassza egy közvetlen egyezség létrejöttét. Egyben felkérte a külügyminisztert, hogy a határforgalom ügyét rendes diplomáciai úton intézze el. 15 A kísérőlevéllel kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy már a bizottság működésének kezdetén kiderült: interpretálása az antantbiztosok részéről nem fedte a magyar kormány álláspontját és magyarázatát. Különösen arra mutattak rá hangsúlyozottan, hogy a határok megváltoztatása nem teheti kérdésessé a békeszerződés bázisát ( bases du Traite ). Arra azonban, hogy mit ért a bizottság voltaképpen e kifejezésen, a magyar biztos nem kapott feleletet. A magyar javaslat a nemzetiségi elv alapján kérte, hogy csatolják vissza a magyarlakta és az olyan kisebb, nyelvhatáron fekvő területeket (szigeteket), amelyeken ugyan nem kizárólag vagy túlnyomó részben laknak magyarok, de amelyek gazdaságilag vagy geográfiailag a legszorosabb összefüggésben vannak magyarlakta területekkel. A cseh kormány azonban szigorúan ragaszkodott a békeszerződésben körülírt határokhoz. 16 A magyar biztos 1922. október elején felszólította az elnököt, hogy éljen a békeszerződés alapján őt megillető jogával, mely kimondja, hogy a szavazatok egyenlő eloszlásakor (lásd 1922. március 22-i ülés) az elnök két szavazatot adhat le. Carey az október 6-i ülésig tolta el a választ. Miután ő a japánnal együtt a magyar javaslat mellett szavazott, második szavazatának leadásával Somoskőújfalu visszacsatolását biztosíthatta volna. A magyar biztos jelentése szerint azonban egyelőre nem merte magát erre a lépésre elhatározni. Az volt a valószínű, hogy az angol követ útján kér majd erre nézve utasításokat. Csáky a magyar biztos kérelmére Kánya meghatalmazott minisztert felkérte, hogy Hohler követ útján befolyásoltassa az elnököt a döntő szavazat megtételére. 17 Az 1922. november 15-i helyzetjelentésben az szerepelt, hogy a salgótarjáni kérdésben a bizottság elnöke második szavazatát az I. számú javaslat (Somoskő és Somoskőújfalu községek visszacsatolása) mellett leadta. Ezáltal megvolt ugyan a szótöbbség a nekünk kedvező megoldáshoz, a bizottság saját hatáskörében jogosult lett volna a határt e javaslat szerint meghatározni, mégis úgy döntöttek, hogy az ügyet a Népszövetséghez terjesztik fel. Az október 27-i jegyzékben az elnök ezt meg is tette. A bizottságon belül élénk vitát keltett a felterjesztett jelentésnek az a része, amelyben a francia, olasz és cseh biztos a szóban forgó terület legnagyobb részét (ahol a két javaslat azonos, tehát: Zagyvarónától északra, Somoskő körül félkörben, egészen Somoskőtől északra) szintén visszacsatolásra javasolja, és amely szerint csak egy Somosújfalutól északra fekvő 4 km-es sáv képezi a vitás területet. A bizottság csehbarát része ekkor mindent elkövetett, hogy azt a sza- 15 Uo. 808/h. 16 HL I. 49 (A magyar csehszlovák határmegállapító bizottság magyar delegációjának iratai), 1. d., 1132/C/1922. 17 HL I. 48 (A Határmegállapító Központ katonai meghatalmazottjának iratai), 1. d., 1922. 10. 12.
vazatukat, melynek értelmében Somoskőt Magyarországnak juttatták, meg nem történtté tegyék. A magyar biztos jegyzékben felkérte az elnököt, hogy a Népszövetség döntéséig az utasításoknak megfelelően a II. javaslat alapul vételével határozza meg az ideiglenes demarkációs vonalat. Ez Somoskő visszacsatolását jelentette volna. 18 4. Egyezmény közös vasútállomásokra Mielőtt tovább mennénk, szólni kell arról a vasúti egyezményről, amelyet a csehekkel kötöttünk. A magyar és cseh kormány megbízottjai 1922. november 22- én egy vasúti egyezményt írtak alá, mely szerint a magyar és csehszlovák határon mindenütt közös vasúti határállomásokat működtetnek. Az egyezmény a ratifikálás stádiumában volt, ennek ellenére Tánczos altábornagy a királyi kormánytól azt az utasítást kapta, hogy a Salgótarján Fülek vonalon ne engedje közös határállomás kijelölését, hanem a csehek használják a Népszövetség döntése szerint Somoskőújfalut, a magyarok pedig Salgótarjánt. A csehek a fenti egyezmény alapján azonban mindent elkövettek, hogy ezen a szakaszon is közös határállomás legyen. Somoskőújfalu erre nem lévén alkalmas, politikai okokból szerették volna közegeiket Salgótarjánba befészkelni. Az antantbiztosok azon az állásponton voltak, hogy mivel az 1922. november 22-i konvenciót még nem ratifikálták, az Magyarországra nézve nem kötelező. Ezért Tánczos kérte, hogy a fenti konvencióra nézve minden további tárgyalást lehetőleg szüntessenek be, a ratifikálást pedig állítsák le. 19 Az 1922. december 20-i helyzetjelentés szerint közben a határt a salgótarjáni kivételével az egész vonalon megállapították. Itt december 21-én kezdődött az elhatárolási időszak. A bizottság feloszlott, a nem érdekelt biztosok az elnök kivételével szabadságra mentek, a bizottság pedig áttette székhelyét Győrbe. 20 5. A salgótarjáni határszakasz ügye a Népszövetség előtt A salgótarjáni határszakasz ügyében 1923. február 25-től március 2-ig a Népszövetség főtitkársága részletes megbeszélést folytatott az érdekelt államok szakértőivel. Ezeken a tárgyalásokon Mantoux, a főtitkárság politikai osztályának igazgatója elnökölt, Magyarországot Tánczos altábornagy és Pentsy százados képviselték, Csehszlovákiát pedig Roubik vezetése alatt egy négytagú bizottság. Jelen volt a tárgyaláson továbbá Carey angol ezredes és Pellicelli, a bizottság olasz tagja, aki a francia biztossal együtt rendre az elnök véleménye ellen szavazott. 18 Uo. 986/h/1922. 19 Uo. szám nélküli, bizalmas jelentés, 1923. 11. 25. 20 Uo. 986/h/1922.
A tárgyalások első napján Mantoux már kész írásbeli összefoglalást terjesztett a szakértők elé, melyet a bizottság jelentése, valamint a kisebbségi vélemény alapján készített el. Azt kívánta, hogy a szakértők, majd a bizottsági elnök és a kisebbséget képviselő olasz biztos fűzzenek észrevételeket az általa szerkesztett rezüméhez, melyet személyesen terjeszt majd elő Londonban Da Gama nagykövet elé, hogy azok alapján megfogalmazzák a Népszövetségi Tanács számára az előadói javaslatot. 21 Tánczos altábornagy a tervezett eljárás ellen kifogást emelt. Hangsúlyozta, hogy a főtitkárság összefoglalása a bizottsági javaslat és a kisebbségi vélemény alapján készült, de éppen ezért nem lehet objektív, mivel a kisebbségi véleményt az elnök előterjesztése után írták, tehát már eleve az abban felsorolt érvek megcáfolására törekszik. Nyilvánvaló tehát, hogy a főtitkárság rezüméje Magyarország mellett szóló érveket tett, viszont kidomborítja ezen érvek cáfolatát és a javaslat ellen felhasználható argumentumokat. Ennélfogva a tervbe vett eljárás Magyarországra nézve hátrányos. 22 A csehszlovák delegáció magáévá tette a főtitkárság által javasolt eljárást, azonban Mantoux helyt adott Tánczos kifogásának, és az összefoglaló iratot visszavonta. Helyette mindkét fél maga fejtette ki írásban álláspontját, majd pedig kölcsönösen megtették észrevételeiket egymás beadványaira, ugyancsak írásban. Mantoux különösen a salgótarjáni bánya hozadéka, a Somosújfalu határába eső földbirtokok viszonyai és a vasúti kapcsolat iránt érdeklődött. Március 2-án az előzetes tárgyalásokat lezárták, és Mantoux kilátásba helyezte, hogy a legrövidebb időn belül körülményes jelentést tesz Da Gama úrnak, kinek az összes iratokat bemutatja. 23 Tánczos március 3-án Londonba utazott, hogy a londoni királyi követ útján Da Gama brazíliai nagykövetnél kihallgatást eszközöljön, hogy őt megfelelően informálja. (Pentsy százados visszatért állomáshelyére, Győrbe.) Az előzetes tárgyalásokon a magyar megbízottak általában kedvező benyomásokat nyertek: Mantoux előzékenynek és objektívnek mutatkozott, bizalmasan közölte a magyar megbízottal, hogy a magyar argumentumok igen hatásosak és cáfolhatatlanok. Ezzel szemben szerinte a csehek joggal hivatkoznak arra, hogy ők Somosújfaluval katonai szempontból rendkívül értékes magaslatokat veszítenének el. Kérdezte, vajon hajlandó lenne-e a magyar kormány olyan megoldásba beleegyezni, mely csaknem teljesen Magyarországnak juttatná az elnök által javasolt területet Somosújfalu községgel együtt, ellenben a cseheknek meghagyná a község határába eső, domináló sátorosi magaslatot. Így a magyar kívánság nagyrészt teljesülne, csak a sátorosi kőbánya veszne el. Tánczos altábornagy sajnálatának adott kifejezést, hogy még a Népszövetség előtt is az utódállamok egyoldalú katonai érdekei diadalmaskodnak a néprajzi 21 MOL K 478 (Határmegállapító Központi Iroda, általános iratok), ME, Határmegállapító Központ, 5204/1923. 3. 9. 22 Uo. 23 Uo.
szempontok és Magyarország legáltalánosabb gazdasági igényei felett. Kijelentette, hogy javaslatát változatlanul fenntartja. 24 Bármennyire sajnálatos volt, hogy Mantoux bizalmas közléséből következtetve számolni kellett az értékes, állami tulajdont képező sátorosi trachitbánya elvesztésével, mindazonáltal örvendetes körülményként lehetett értékelni, hogy a tárgyalások folyamán sem Derenk község átengedése, sem az Ipoly szabályozásánál részünkről nyújtandó kompenzációk szóba sem kerültek. Minthogy pedig a Népszövetség ismert gyakorlat szerint sohasem dönt az egyik fél kizárólagos javára, aránylag a legkedvezőbb eredményt érhettük volna el, ha a visszacsatolásra javasolt területet a sátorosi magaslat kivételével nekünk ítéli. 25 1923. április 8-án Tánczos a kormány utasítására Párizsba utazott a Népszövetség ülésére. Az ülésen Tánczoson kívül részt vett Da Gama, Brazília londoni nagykövete, Mantoux, a Népszövetség politikai osztályának igazgatója, Carey angol elnök és Pellicelli olasz alezredes, határbiztos. Osudsky párizsi csehszlovák követ a csehszlovák határbizottság négy tagjával jelent meg. Az elnök Wood angol közoktatási miniszter volt. Az ülésről a magyar biztos határozott kívánsága ellenére nem készült jegyzőkönyv. Da Gama felszólítására Tánczos április 14-ig Párizsban maradt, hogy az esetleg felmerülő további felvilágosításra elérhető legyen. Ilyeneket azonban már nem kértek. Tánczos 1923. április 15-én Genfbe utazott. A genfi tárgyalások és egyúttal a somosújfalui határkérdés elintézése április 23-ig tartott. 26 A Népszövetség Tanácsa a határkérdést már legelső ülésére április 17-re napirendre tűzte. Da Gama felolvasta expozéját, mely kizárólag a kérdés genezisével foglalkozott. Utána az elnök felszólítására a két érdekelt állam képviselője ismertette kimerítően álláspontját. A csehszlovák megbízott Magyarországot azzal vádolta, hogy a somosújfalui határkiigazításban katonai előnyök elérésére törekszik. Tánczos azonnal reagált, rámutatva, hogy itt csak Csehszlovákia lehet az, akit katonai előnyök elérése vezérelhet. Felszólalása ellenére a tanács zárt ülésen elhatározta, hogy a kérdést tanulmányozás és véleményezés céljából egy katonai albizottságnak adja át. 27 A magyar és a cseh kormány a döntést előzetesen kötelezőnek ismerte el. A katonai szakvélemény beérkezte után a tanács újabb titkos ülése napirendjére tűzte a salgótarjáni határkérdést. Az egyik tanácstag bizalmas közlése szerint az ülésen a francia (Gout), az olasz (Gartassó) és a belga képviselők a magyar követelés elutasítása mellett foglaltak állást, és hangoztatták, hogy a csehszlovák érdeket a Népszövetségnek fokozott figyelemben kell részesítenie. Ezzel szemben Magyarország ügyét Wood angol elnök, Da Gama előadó és Svédország képviselője, Unden karolták fel. Hosszabb vita után Wood elnöknek sikerült a tanácsot rábírni, hogy legalább olyan mérvű határkiigazítást ítéljen meg Ma- 24 Uo. 25 Uo. 26 Uo. 27 Uo.
gyarország javára, mely a katonai szakértők által megjelölt vonallal összeegyeztethető. 28 Az albizottság Careyt, Pellicellit és a két érdekelt állam képviselőjét is meghívta. A katonai albizottság jelentésének vétele után vasárnap, április 22-én a tanács a másnapi ülésre Somosújfalu kérdését is napirendre tűzte. Az ülés rövid volt. A katonai albizottság jelentésének kiosztása után Mantoux felolvasta a döntést, majd megkérdezte a tanács tagjait, hogy van-e valami megjegyzésük. Tánczos szót kért az elnök kifejezett kívánságára röviden, és megköszönte Somosújfalu visszacsatolását. Ellenben csalódottságának adott kifejezést, amiért a tanács nem Somosújfalu egész vidékét csatolta vissza Magyarországhoz, noha a szóban forgó terület hovatartozása tulajdonképpen nem volt vitás, mert azt a határmegállapító bizottság egyhangúlag a cseh képviselő szavazatával is Magyarországnak ítélte. A határmegállapító bizottság idevonatkozó döntését a békeszerződés helyes értelmezésével indokolta, tehát a tanács döntésének ez a része szembehelyezkedett a békeszerződéssel. Tánczos beszédét azzal fejezte be, hogy a tanács ilyen magatartással kétségbeesésbe kergeti a sokat sanyargatott magyar nemzetet. 29 Ezután felszólalt Osudsky, aki pusztán annyit mondott: Országom kötelezte magát, hogy a tanács döntését elfogadja, tehát tartózkodom minden megjegyzéstől. Ezt követően felkelt, és ingerülten elhagyta az üléstermet. Pedig a Népszövetség által megállapított új határ nem természetes határ, és nem a helyi gazdasági érdekek elhatároló vonala, hanem pusztán Csehország katonai érdekeinek megfelelő stratégiai vonal volt. 30 A Népszövetség Tanácsának 1923. április 23-i döntése a határ megállapításán kívül két feltételt tartalmazott, éspedig: 1. A csehszlovák kormánynak azon jogát, hogy Somosújfalu állomást mint határ- és vámállomást használhassa, mely célra a magyar kormány minden könnyítést megad; 2. a csehszlovák kormánynak azt a kötelezettségét, hogy a Somoskőtől északra fekvő kőbánya kitermelésére és a termékek Somosújfalu állomásra való szállítására minden szükséges és segítő intézkedést megtegyen. 31 A miniszterelnökségnek a Határmegállapító Központ vezetőjéhez írt 1923. december 1-jén kelt leveléből kitűnik, hogy a csehszlovák kormány lépéseket tett Párizsban, hogy a határmegállapító bizottság szóban forgó döntését melyet azonban maga a bizottság csupán avis-nak tekintett a magyar érdek hátrányára megváltoztassa. A kérdés elvi oldalát tekintve a miniszterelnökség nézete szerint a Nagykövetek Tanácsának ebben a speciális esetben nincs joga a bizottság szóban forgó avis-ját egyoldalúan megváltoztatni és döntő fórumként fellépni. Ha ezt 28 Uo. 29 Uo. 5513. sz. betétlap. 30 Uo. 31 MOL K 478 (Határmegállapító Központi Iroda, általános iratok), ME általános iratok, magyar csehszlovák határmegállapító bizottság iratai, 1955/C 1/1923. 2. 28. 11. cs.
mégis megtenné, ellentmondásba kerülne egyrészt az általa kiadott 1920. június 3-i pótutasítás ugyan nem kifejezetten a szóban forgó esetre vonatkozó, azonban analóg, erre is alkalmazható rendelkezésével, másrészt pedig csorbítaná a Nemzetek Szövetsége interpretálási jogát az 1923. április 23-i rezolúcióval kapcsolatos nézeteltérések esetében. Az említett pótutasításban a Nagykövetek Tanácsa ugyanis úgy rendelkezett, hogy a határmegállapító bizottság által a Nemzetek Szövetségének Tanácsához felterjesztett jelentésen a Nagykövetek Tanácsa nem tesz változtatásokat, csak a bizottsággal egyetértőleg. Nyilvánvaló ebből, hogy a Nagykövetek Tanácsa önmaga szabott korlátokat a Nemzetek Szövetsége elé tartozó kérdésekbe való beavatkozásnak. Viszont kétségtelen az is, hogy az említett április 23-i rezolúció automatikus magyarázója végső fokon csakis annak alkotója, a Nemzetek Szövetsége lehet. A Nagykövetek Tanácsa csupán abban az esetben lehetne illetékes, ha a Nemzetek Szövetsége ezt a jogot rá kifejezetten átruházta volna, ami a magyar biztos tudomása szerint nem történt meg. 32 32 Uo. ME általános iratok, Miniszterelnökség, 8242/ME II.
6. A bizottság elnökének magyarázata a határozattal kapcsolatban A Népszövetség április 23-i határozata körül azonban értelmezési problémák merültek fel, ezért a magyar csehszlovák határmegállapító bizottság elnöke 1923. november 17-én az érdekelt hatalmak (magyar és cseh) biztosainak írásban adott instrukciókat a végrehajtást illetően. A bizottságnak öt pont jutott tudomására, melyben az érdekelt hatalmak biztosai nem tudtak megegyezni. A határra vonatkozó népszövetségi döntést Salgótarján környékén nem tudták értelmezni. Az adott instrukciók szerint a szövetséges biztosok (azaz Anglia, Franciaország és Olaszország) a következő az elnök által ismertetett alapelveket látták alkalmasnak a fenti ellentétek eldöntésére. 33 Az elnök szerint a Népszövetség az 1923. április 23-i határozatával a következőket akarta: Magyarországnak megadni a kőtermelési jogot azon bazaltra nézve, amely Somoskő község Csehszlovákiának odaítélt részén található. Csehszlovákiának megadni a jogot, hogy a somoskőújfalui indóházat használhassa a határ és vám összes szolgálataira. Megadni Csehszlovákiának azt a jogot, hogy folytassa a határ- és vámszolgálatokat, mint azt most is teszi, és hogy ehhez minden kívánt berendezést (toute construction voulue) biztosíthasson. Megadni a somoskői kőbánya tulajdonosának a jogot, hogy úgy termelhessen, mint azelőtt (mondjuk 1914-ben), és hogy eszközölhessen minden kívánt és szükséges berendezést a bazalt gazdaságos kitermelésére. A Népszövetség nem akarta, hogy az egyik állam a másik javára költekezzen, és nem akarta egyik állam felségjogát sem megsérteni. Ezért az indóház (vasútállomás) magyar lesz, magyar állomásfőnök alatt, ellenben a kőbánya csehszlovák bányaigazgatás (direction minière) alá kerül. (Ami az alkalmazottak jogát védő törvényeket illeti, ezeket nem kellene alkalmazni az indóház esetében a csehszlovák állampolgárokra és a kőbánya esetében a magyar polgárokra.) Csehszlovákia joga, hogy azokat az irodákat és lakásokat, melyeket jelenleg az útlevél- és vámvizsgálattal megbízott alkalmazottak a somoskőújfalui indóházban használnak, a normális árak szerinti bérösszeg fizetése mellett megtarthassa. Magyarországnak Csehszlovákia rendelkezésére kell bocsátania az állomás négy szolgálati sínpárjából kettőt, azonfelül meg kell engednie, hogy a személyvonatok felülvizsgálása vagy a fősínpáron, vagy a két másik szolgálati sínpár egyikén történhessék. Csehszlovákiának joga lesz az állomáson annyi sínpárt építeni, amennyit kíván. Csehszlovákiának joga az indóház mellett lakóházakat, irodákat stb. építeni, melyeket alkalmazottjai és ezek munkája számára kíván. A Csehszlovákia által kívánt épületeket, illetve az állomás kibővítésére szükséges területeket illetőleg Magyarországnak a szükséges kisajátítási törvényeket 33 Uo. ME általános iratok, magyar csehszlovák határmegállapító bizottság iratai, 434/C/1923. 11. cs.
kell alkalmaznia. (Amennyiben nem lesz megegyezés ellenkezőre, Csehszlovákia fogja fizetni a területet és a tulajdonosi koncessziókat.) Csehszlovákia minden kívánt alkalmazottját a somoskőújfalui vasútállomásra, Magyarország pedig a somoskői bányába küldheti. Csehszlovákiának joga lesz állomási alkalmazottjait úgy fizetni, ahogy akarja. Ezen alkalmazottak vagy munkahelyükön, vagy saját országukban lakhatnak majd, és nem lesznek alávetve mindennapos rendes vizsgálatnak. Joguk behozni mindenféle dolgot (toute matière), melyre szükségük lesz. (Mindkét országnak érdekében áll, hogy időnként ellenőrizzék, ezen alkalmazottak nem élnek-e vissza e jogukkal, és nem csempésznek-e, azaz úgy kellene őket kezelni, mint a mérnököket a bizottságban.) Csehszlovákia az összes berendezést és a telekvételt egy egyén nevében eszközölheti, aki a magyar törvények szerinti tulajdonos. Amíg ezen berendezéseket Csehszlovákia a határ- és vámszolgálatok céljaira használja, minden magyar adótól mentesek lesznek. Ha Csehszlovákiának a berendezéseke vagy azok egy részére többé nem volna szüksége, úgy joga lesz az ingatlan-berendezéseket a helyszínen eladni (a magyar kormány elővételi joga mellett). E berendezések adómentesen eladhatók. Csehszlovákia tetszés szerint rendelkezhet azon kővel, melyet a somoskői bányában termelnek és Csehszlovákiában adnak el. A kőbánya tulajdonosának joga lesz a szükséges közlekedési vonalat megépíteni, valamint a munkához, illetve az alkalmazottak lakásaihoz szükséges berendezéseket beszerezni. Ha a tulajdonos kőbányáját ki akarja terjeszteni, Csehszlovákia a kívánt koncessziókat köteles lesz neki átengedni. (Ezen koncessziók elvben a már létező kőbánya terjeszkedését szolgálják, de azon esetben, ha a bánya számára vasutat építenek, a tulajdonos a bazalt kitermelését ezen vasútvonal mentén bármely pontról megkezdheti, és e bányáit éppen úgy kiterjesztheti, mint a már létezőket.) A kőbánya minden berendezése és a Magyarországra szállított kő csehszlovák adótól mentes. A kőbánya tulajdonosának joga az ingatlan-berendezéseit eladni, ha arra a kőtermeléshez nincs többé szüksége. 34 Tánczos 1923. november 18-án felterjesztette a Határmegállapító Központnak az elnöktől november 17-én kapott jegyzéket. Jelenti, hogy 20-án, kedden 11 órakor a fenti (magyar cseh) határbizottság magyar biztosának irodájában (II. ker., Fő u. 34. sz., III. em.) értekezlet lesz e tárgyban, s kéri odaküldeni észrevételét és képviselőjét. Neki (Tánczosnak) 20-án, kedden este 9 óra 25 perckor Pozsonyba kell utazni. 21-én 19 óra 15 perckor követi Pentsy százados, akihez a Határmegállapító Központ képviselője is csatlakozhat. A somosújfalui somoskői tárgyban a határbizottságnak plenáris ülése lesz 22-én délelőtt 11 órakor, Pozsonyban. 35 34 Uo. 35 Uo. ME általános iratok, magyar csehszlovák határmegállapító bizottság iratai, 1949/C 11. cs.
7. Ki nyert a döntéssel? Az immár több mint egy esztendeje húzódó salgótarjáni kérdés végre megoldódott. A döntőbírói jogot gyakorló Népszövetségi Tanács 1923. április 23-án hirdetett jogerős ítéletet, minthogy az érdekelt felek annak elfogadására előre kötelezték magukat. Ezek szerint a tanács a bizottságnak sem többségi, sem kisebbségi javaslatát magáévá nem tette, hanem egy kompromisszumos vonal megvonásával egy harmadik megoldást talált, amellyel sikerült sokszor hangoztatott alapelvét megvalósítani, hogy tudniillik vitás ügyekben iparkodik olyan döntést hozni, mellyel a perben álló felek egyformán elégedetlenek. 36 Az új, végleges határvonal Magyarországnak juttatta Somoskőújfalu és Somoskő községeket, továbbá a salgótarjáni társaság összes elszakított aknáit, telepeit és a bányajogosítványok területét, úgyszintén a Hofbauer Ervin tulajdonát képező bazaltbányát. Somosújfalu községgel együtt visszakerült Magyarországhoz a község vasútállomása, mely különösen a csehek számára állt a kérdés gyújtópontjában, továbbá a községhez tartozó csaknem összes gazdabirtok, valamint a Krepuska tanár úr tulajdonát képező erdőbirtok nagy része. Ezzel szemben a határszakasz egész hosszában Csehszlovákiának jutott a domináló magaslatok lánca. Így tehát nem tudtuk visszaszerezni Krepuska tanár birtokának egy részét, a Kocsis család tulajdonát képező Bikréti-pusztát, a somoskői gazdabirtokoknak egy részét és ami gazdasági szempontból legsajnálatosabb sem a sátorosi állami trachitbányát, sem pedig a Krepuska-féle bazaltbányát. 37 A tanács ítéletében kötelezte Magyarországot, hogy engedélyezze Csehszlovákiának a somosújfalui állomás használatát, viszont kötelezte Csehszlovákiát, hogy a Krepuska-féle kőbánya kitermelését és a termékeknek Magyarországra való elszállítását segítse. Az ítélet gazdasági szempontból aligha mondható indokoltnak, mivel csakis a salgótarjáni társaság érdekeit elégíthette ki. Megfosztotta Magyarországot két értékes kőbányától, melyekre pedig a cseheknek semmiféle kimutatható szükségük nem volt. A Krepuska-féle birtokot az új határ több helyen is minden tervszerűség nélkül vágta át. Igen szomorú helyzetbe került Krepuska kőbányája, melyet tudvalevőleg a bizottság mindkét frakciója Magyarországnak ítélt, ellenben a tanács Csehországnál meghagyott: Magyarország megkapta a bányatermékek szállítására szükséges utat, ellenben magát a bányát elvesztette. Ezen a helyzeten keveset segített a tanács által Csehszlovákiára kirótt kötelezettség, hogy tudniillik ez utóbbi tartozik a bánya kitermelését és a termékek Magyarországra való szállítását engedélyezni, illetőleg megkönnyíteni, mivel 36 Uo. 37 Uo. ME általános iratok, II/ME 1924/C L 1923. 11. cs.
Magyarországon várhatóan nehezen értékesíthetők azok a termékek, amelyeknek előállítási költségei cseh valutában terhelik a vállalkozót. 38 A tanács ítéletében az a legérthetetlenebb, hogy még azt a területet is megcsonkította, amelyet a bizottság mindkét pártja Magyarországnak javasolt juttatni. Az indokolatlan rendelkezésnek az a magyarázata, hogy a Népszövetség katonai szakértői arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a sátorosi hegytömb által alkotott stratégiai vonalat a csehek nem aknázhatnák ki, ha elvesztenék a Somoskőtől északra emelkedő domináló magaslatokat. Egyszóval a Népszövetség a csehek katonai érdekeit nagyobb odaadással kívánta szolgálni, mint maga a csehszlovák kormány, mivel a cseh határbiztos megszavazta a bizottság kisebbségi javaslatát, a szóban forgó magaslatokról lemondott, sőt Osudsky követ, a cseh meghatalmazott, a tanács ülésén újabb indítványt tett, amelyben ugyancsak lemondott róluk. Bármennyire sajnálatos, hogy a Népszövetség, a Béke és igazság fóruma csak ágyúcsövön keresztül volt hajlandó szemlélni a nemzetek érdekeit, örvendenünk kellett, hogy sikerült két magyar községet visszaszereznünk és az ország egyik virágzó bányavállalatának egységét helyreállítanunk. Az első ülésen, melyen az előadó felolvasta jelentését melyet a Népszövetség főtitkárságának közegei szövegeztek, bár óvatos és látszólag tárgyilagos volt, alapjában véve a cseh érdeket szolgálta. Jellemző az a mondata, mely szerint általában a határmegállapítás folyamán az etnikai viszonyokra csekély súly fektettetett. 39 A Népszövetség Tanácsának határozata alapján a Nagykövetek Tanácsa 1923. június 1-jén és 5-én kelt átiratában utasította a határbizottságot a határ megállapítására és a két jegyzőkönyv megszerkesztésére (az állomás és a kőbánya kérdésében). Ugyanezen tárgyban a Nagykövetek Tanácsa még két átiratot intézett a határmegállapító bizottság elnökéhez, éspedig július 18-i és augusztus 2-i kelettel. A Nagykövetek Tanácsának utasítása alapján a helyszíni szemlével kapcsolatban 1923. június 2-án és 4-én részleteiben megállapították a határmenetet. Ezt a határozatot a két érdekelt delegáció betartotta. 40 A magyar és a cseh delegációk közös megegyezése alapján augusztus végén a demarkációs vonal a kikövezett határra került át, kivéve a somosújfalui (és nagypaládi) határrészeket, ahol a meglevő demarkációs vonal tekintettel, hogy a kikövezés befejezve még nem volt maradt érvényben. A demarkációs vonal eltolása a delegációk hatáskörébe tartozott. 41 A bizottság elnökének szeptember 2-án kelt, 402/c sz. át- 38 Uo. ME általános iratok, magyar csehszlovák határmegállapító bizottság iratai, 1955/C 1/1923. 11. cs. 39 Uo. ME általános iratok, 6583/1823. 8. cs. 40 Uo. ME általános iratok, magyar csehszlovák határmegállapító bizottság iratai, 1955/C 1. 11. cs, 1923. 8. cs. 41 Uo. ME általános iratok, 1824/ 1/1923. 8. cs.
iratában felszólította a két érdekelt delegációt, hogy az egyezmények kérdésében törekedjenek megegyezést létesíteni. 42 A Határmegállapító Központ vezetője, Szőgyén által 1923. október 20-án kelt Tánczosnak küldött irat 4. pontjában Szőgyén rámutatott, miszerint súly helyezendő a csehszlovák egyezménytervezet, illetőleg válasz azon pontjának részletes megvilágítására és ezen észrevételek jegyzőkönyvi felvételére, melyek a Népszövetség Tanácsa és a határbizottság határozatának ellentmondanak, illetve ezen határozatból nem következnek, azon célból, hogy a bizottság a közvetlen tárgyalás eredménytelensége esetén a jegyzőkönyvből a magyar álláspontról megfelelő tájékoztatást nyerhessen. Szőgyén mint főbb pontokat kiemeli: A somoskői bazaltbánya tárgyában a megfelelő kőterület biztosítása és kitermelésre kapcsán a tulajdonosnak megvan az a joga, hogy tetszés szerint és megszorítás nélkül alkalmazhassa a szükséges munkásokat, és ezeket magyar pénzben fizethesse. Biztosított a kőtermékek elszállítása is. Mindezen követelmény a népszövetségi döntés természetes folyománya. A somosújfalui állomáson a csehszlovák vasutak igényei szerint létesítendő berendezésekből a magyar államra költség nem hárulhat. Salgótarján állomás mint csehszlovák határ- és vámállomás számításba nem jöhet, a somosújfalui állomáson a csehszlovák vasutak részére és a csehszlovák állam terhére építendő bármely berendezés magyar tulajdont képez, melynek kiadásaiból semminemű részesedés semmi körülmények között le nem vonható. A Népszövetség Tanácsa ezen pontok ellenkezőjére nem kötelez. Az 5. pontban pedig arra utasított, hogy költségmegtakarítás érdekében csupán a feltétlenül szükséges szekértők vegyenek részt a tárgyalásokon, amennyiben nem magyar közigazgatás alatt álló városban lesznek. 43 A megegyezésre irányuló tárgyalásokra 1923. október 29-én és 30-án, Pozsonyban került sor. Tekintettel arra, hogy elvi kérdésekben megegyezés nem volt elérhető, a magyar biztos átiratot terjesztett a bizottság elnökéhez. A bizottság antantbéli tagjai eme átirat, valamint a csehszlovákok hasonló tartalmú átirata alapján álláspontjukat közölték az érdekelt delegációkkal, azzal a megjegyzéssel, hogy az általuk lefektetett eszmék talán alkalmasak a közvetlen tárgyalások esetleges eredményes folytatására. A két delegáció közvetlen tárgyalásának időpontját 1923. december 12-ére tervezték, helyszínéül Prágát jelölték. Tárgya az elvi kérdések tisztázása és a megegyezési lehetőségek megállapítása. 44 Tánczos 1923. november 2-án a Határmegállapító Központ pozsonyi, október 29 30-i ülésről azt jelentette, hogy a két egyezmény (vasútállomás és bazaltbánya) közül az állomásegyezmény tárgyalását elhalasztották. A cseh biztos addig ugyanis nem volt hajlandó tárgyalni, amíg azt az elvi kérdést el nem dön- 42 Uo. ME általános iratok, magyar csehszlovák határmegállapító bizottság iratai, 1955/C 1. 11. cs., 1923. 8. cs. 43 Uo. ME általános iratok, 6583/HMKI/1923. 8. cs. 44 Uo. ME általános iratok, magyar csehszlovák határmegállapító bizottság iratai, 1955/C 1/1923. 11. cs.
tik, hogy Somosújfalu mint közös, vagy csupán mint csehszlovák határ- és vámállomás szerepeljen-e. A magyar javaslat ellen a csehszlovák államvasutak képviselői vasúttechnikai szempontból ellenvetést nem tettek. A bazaltbánya ügyében a tárgyalást megegyezés hiányában elnapolták. A vitás kérdések: a kőbánya kiterjedése, a munkások nemzetisége és a fizetés pénzneme, valamint a kőszállító berendezések száma és szervezése. Miután sok részletkérdés e fő kérdésektől nem függött, ezek tárgyalására 20-ában állapodtak meg. A tárgyalások célja a szakkérdések megbeszélése volt. 45 A magyar határbiztos 1923. december 7-én azt jelentette, hogy a cseh kormány a határvonalat a salgótarjáni szakaszban megfellebbezte, mert a Salgó VIII nevű bányakoncessziót majdnem egész terjedelmében Magyarországnak ítélték. A Nagykövetek Tanácsa a fellebbezést elutasította, és a megállapított határt véglegesnek minősítette. December 6-án Carey szigorúan bizalmasan közölte Tánczossal, hogy a csehszlovák kormány újból fellebbezett a Népszövetség Tanácsánál, állítólag azzal az érvvel, hogy a megállapított határvonal nem felel meg teljesen a Népszövetség Tanácsa április 23-i döntésének. Szükségesnek tartotta, hogy a kormány a Népszövetséghez forduljon, hogy az hajtsa végre a döntést és adja vissza a nekünk ítélt Somoskőt és Somosújfalut, mert Roubik december 12-én Párizsba utazik (ezért nem lesz ülés), nyilván a fellebbezésüket egyengetni. 46 A magyar delegáció álláspontja majdnem teljes egészében fedte az antantbiztosok eszméit, úgyhogy Tánczos a november 22-i ülésen kijelentette, a magyar kormány nézete szerint az antantbiztosok eszméi alkalmasnak látszanak a tárgyalások folytatására. A Nagykövetek Tanácsa október 30-áról kelt, 233/VII. számú átiratában (resolution) utasította a határbizottságot, hogy abban az esetben, ha a két egyezmény kérdésében az érdekelt kormányok megegyezésre nem jutnának (1923. december 12.), a határbizottság szerkessze meg az egyezménytervezeteket, és ezeket jóváhagyás céljából terjessze a Nagykövetek Tanácsa elé. Részletkérdésekben lehet megegyezés, mivel ezekben a bizottság nehezen hozhat javaslatot. Nem látszott valószínűnek, hogy a december 12-ei tárgyalások eredményre vezetnek. Ennek ellenére az volt az álláspontunk, hogy a tárgyalást le kell folytatni, nehogy a cseh delegáció arra hivatkozzon, hogy a mi vonakodásunkon múlott a megegyezés lehetősége. Várható volt, hogy a két egyezmény a Nagykövetek Tanácsához kerül döntésre, a tervezetek felterjesztésének valószínű időpontja 1924. január első fele volt. 47 45 Uo. 46 Uo. ME általános iratok, m. kir. ker. miniszter 99.141/1923. 8. cs. 47 Uo. ME általános iratok, magyar csehszlovák határmegállapító bizottság iratai, 1955/C 1/1923. 8. cs.
8. Fülek vagy Salgótarján legyen a határállomás (vagy egyik sem)? A bizottság elnökének november 29-én kelt, 439. és 440-es számú átiratából kitűnik, hogy a somosújfalui határszakasz demarkációs vonalának eltolását (egészében vagy részlegesen) a bizottság antantbeli tagjai magukévá tették. A bizottság titkára útján bizalmasan Tánczoshoz jutott értesülés szerint megvolt a remény, hogy az eltolás még 1923-ban megtörténik. A bizottság elnöke még párizsi elutazása előtt lefolytatta a szükséges megbeszéléseket a francia és olasz biztossal, hogy amennyiben szükséges, táviratilag is intézkedni tudjon. A Nagykövetek Tanácsának az átiratban említett határozata a bizottsághoz hivatalosan is megérkezett, javasolta egy bizottsági ülés tartását, ahol a fő tárgy az eltolás lett volna, de az elnök és a cseh biztos elutazása miatt az ülés elmaradt. 48 A magyar csehszlovák határmegállapító bizottság magyar delegációjának kezdeményezésére december 1-jén tárgyalásra került az a magyar részről előterjesztendő egyezménytervezet, mely Somoskőújfalu vasútállomásának a csehszlovák kormány általi használatára vonatkozó elveket állapította meg, mivel mint fentebb már szó esett róla Prágában e témát hamarosan tárgyalni fogják. A legutóbbi tárgyaláson nem született megegyezés a Fülek Salgótarján vonalon közös határpályaudvar kijelölésére, mivel magyar részről Fülek, csehszlovák részről Salgótarján állámást hozták javaslatba. Minthogy a szóban forgó területen a határ még nem volt véglegesen megállapítva, a közös pályaudvarok tárgyában létrejött, 1922. november 22-én aláírt, de ez idő szerint még nem ratifikált egyezmény 2. cikkének J pontjába olyan rendelkezés került, miszerint ezen a vonalon a közös határpályaudvar kijelöléséről a szerződő felek a határ végleges megállapítása után fognak megállapodni. A magyar királyi kereskedelmi miniszter nézete szerint semmi kilátás nem volt arra, hogy Fülekhez a csehek bármikor hozzájárulnak, viszont Salgótarján ellen fontos politikai érdekek szóltak. Somosújfalu ellen a MÁV-nak volt komoly kifogása, mert az állomás kibővítése az ő súlyos megterhelésével járt volna. A prágai tárgyaláson tehát azt kellett képviselni, hogy a Fülek Salgótarján vonalon közös pályaudvar kijelölését nem tartjuk kívánatosnak. A delegáció elnöke a december 1-jei tárgyaláson azon óhaját juttatta kifejezésre, hogy a kérdést tartsák függőben. 49 A külügyminiszter a pénzügyminiszter 1923. december 11-i átiratára válaszolva közölte, hogy az egyezményt már mindkét kormány ratifikálta, a ratifikált példányok kicserélésére a prágai követséget még a múlt hónapban utasította, politikailag nem áll módjában a cserét meggátolni. Egyúttal megjegyezte, hogy a szóban forgó egyezmény életbeléptetését éppen a pénzügyminiszter sürgette, legutóbb augusztus 30-án. 50 48 Uo. ME általános iratok, 6939/HMK/1924. 11. cs. 49 Uo. ME általános iratok, 6583/HMK/1923. 50 Uo.