A NOVOTRADE RT KONSZOLIDÁLT ÜZLETI JELENTÉSE 1. A Novotrade csoport jelenlegi tevékenysége, piaci pozíciója, gazdálkodása, stratégiai tervei Tevékenységi kör A Novotrade befektetési társaság, amely még meglévõ korábban szerzett társaságait, befektetéseit részben értékesíti, jelenlegi fõbb üzletágai és mûködési tapasztalatai alapján új projekteket dolgoz ki, pénzügyi és finanszírozási konstrukciót alakít ki a tervek megvalósítására, a projekteket menedzseli, illetve igyekszik külsõ befektetési lehetõségeket feltárni. A portfólió értékesítésére irányuló erõteljes munka lényegében befejezõdött, igy az érdekeltségi körbe tartozó társaságok száma lecsökkent. A portfólió tisztítását szolgálta az is, hogy 2002 elején az Intermusica Kft-ben lévõ üzletrész is értékesítésre került. 2002. év második felében elkezdõdött a Novo-Agro Kft. végelszámolása, illetve a Novotrade Cyprus Ltd. és a Novotwins Kft. végelszámolásának elõkészítése. A tárgyév folyamán a holding fõ tevékenységét a könyvdisztribuciós és logisztikai projektet mûködtetõ Sunbooks Kft. irányítása, ellenõrzése, társbefektetõ keresése jelentette. A portfólió A Novotrade Befektetési Társaság 2002. évre vonatkozó alapvetõ célkitûzése a befektetési kör további tisztítása, illetõleg az E-business üzletág fejlesztése volt. A portfólió csökkentésével felszabaduló pótlólagos pénzügyi források és menedzsment idõ teljes egészében e célkitûzés megvalósítása érdekében került felhasználásra. Az E-business, mint a Novotrade jövõbeni arculatát meghatározó üzletág kifejlesztéséhez rendkívül fontos, hogy az e körbe tartozó elsõ megvalósult projekt, a Sunbooks könyvdisztribuciós és logisztikai vállalat sikeres legyen. A portfólióval kapcsolatos tervek: - Happy Divatáru Kft. Értékesítése tervezett. - Nagykörúti Üzletház Rt. A kedvezõbb értékesítési lehetõségek kiaknázása érdekében a társtulajdonos kivásárlásra került és a társaság az általa bérleti jogviszonyban használt ingatlan tulajdonjogát megvásárolta. Tevékenységét parkolóház üzemeltetésével bõvítette, amely kedvezõ szinergiákat jelenthet az üzletház számára is. - Novotrading Medical Kft. Hosszú távon stratégiai értékesítés tárgyát képezi.
- Novo-Agro Kft. (korábban Novohospital Kft.) Végelszámolása elindult. - Novoptik Kft. Végelszámolása befejezõdött. - Novotwins Kft. A 2002-ben döntés született a cég mûködésének beszüntetésérõl. 2 Stratégiai irányultság, üzletpolitikai koncepció Az Internet elterjedésének köszönhetõ új információs korszakban úgy gondoljuk, hogy a Novotrade befektetéseinek, visszatérve a vállalat eredeti küldetéséhez, a high-tech technológiák és alkalmazások létrehozására kell irányulniuk. Napjainkban az Internet robbanásszerû terjedése, ahogy a világban mindenütt, már hazánkban sem marginalizálható. Szükségszerûnek tartjuk, hogy ez a technológia a NIC életében is jelentõs szerepet kapjon. Társaságunk múltjából, a holdingban felhalmozódott kereskedelmi, üzleti és vállalatfejlesztési tapasztalataiból adódóan az Internet-korszak kínálta számtalan lehetõségbõl stratégiai célunkká az e-business vállalatok létrehozását és fejlesztését választottuk. A NIC a jövõben olyan vállalattá kíván válni, amely az Internetes Web technológiákra épülõ, és azok lehetõségeit kihasználó üzleti modellek kidolgozásában megszerzett tudása és ilyen tárgyú megvalósított projektek tapasztalatai alapján képes olyan projektek kidolgozására és sikeres befejezésére, amelyek fõbb jellemzõi: - e-business-en alapuló üzleti stratégiára épül; - business-to-business (B2B) típusú alkalmazás; - az üzleti modell feltételét képezõ infrastrukturális jellegû kapcsolatokat, fejlesztéseket is magában foglalja (pl.: logisztika, IT rendszerek) - kiszolgáló back-office rendszertámogatottsággal rendelkezik. A közeljövõben NIC maga fejleszt ilyen projekteket, ezzel párhuzamosan felkészül arra, hogy késõbbiek során kívülrõl érkezõ projekteket is be tudjon fogadni, és meg tudjon valósítani. E stratégia alkalmazása során létrehozott vállalatokban kockázati tõke befektetõ társaságként a projekt indulásának kezdeti szakaszában befolyásolást lehetõvé tevõ tulajdonra törekszik szakmai illetve pénzügyi befektetõk bevonásával. Ennek oka, hogy az új vállalatok irányításának lehetõségét a vállalat életciklusának fejlesztési, inkubációs szakaszában fent kívánja magának tartani. Ezért nem is törekszik tartós tulajdonszerzésre, hanem célja, hogy ezek a projektek 3-5 év alatt realizálási fázisba kerüljenek, azaz extraprofittal értékesíthetõk legyenek. 2. Auditált pénzügyi adatokra támaszkodó elemzés A fenti elemzést az éves beszámoló részeként csatolt kiegészítõ melléklet tartalmazza. 3. Befektetések
A többségi részesedésû, konszolidált leányvállalatok rövid leírása - Happy Divatáru Kft. 3 A cég Happy Rain esernyok, fürdoruhák, és egyéb divatkiegészítok exkluzív értékesítésével foglalkozik. A divatcikkek piacán igen jelentõs sikereket ért el, az esernyõk területén Magyarországon piacvezetõ. A Novotwins tevékenységének szûkítését követõen a cég átvette a Golden Lady termékek (harisnyák) disztribúcióját. A holding stratégiai elképzeléseinek megfelelõen 2003-ban tervezzük a társaság értékesítését. - Nagykörúti Üzletház Rt. A társaság jelentõs befektetéssel frekventált helyen üzletházat alakított ki és üzemeltet mintegy 1.500 m2 nettó hasznosítható alapterületen. Tevékenységét tovább bõvítette az üzletházhoz szervesen kapcsolódó parkolóház üzemeltetésére kötött szerzõdéssel. A csoport stratégiai terveiben értékesítésre szánt. - Novo-Agro Kft. ( korábban Novohospital Kft.) A holding korábbi átszervezési elképzeléseinek megfelelõen alapított társaság, amely elvesztette funkcióját. Végelszámolása elindult. - Novoreál Kft. A Novotrade csoport saját ingatlanainak kezelését ellátó vállalat. - Novotrade (Cyprus) Ltd. (korábban Luminosa Ltd.) A cég elsodlegesen menedzsment és marketing szolgáltatásokat nyújt a holding és leányvállalatai részére. Végelszámolásának elõkészítése megkezdõdött. - Novotrade (Isle of Man) Ltd. (korábban Novoman Ltd.) A Novotrade külföldi üzleteinek finanszírozását végzo, 100%-ban tulajdonolt leányvállalat, amely több Novotrade érdekeltségu cégben és az anyavállalatban is rendelkezik befektetéssel. - Novotrade (Schweiz) AG A Novotrade csoport képviseletét ellátó vállalat, amely a jövõben magához kívánja vonni a Luminosa és a Novoman jelenlegi tevékenységét. - Novotrade (UK) Ltd. A Nagy-Britanniában muködo cég több, a csoporton kívüli magyar vállalkozás kereskedelmi és egyéb képviseleti tevékenységét látja el. Azonos tevékenységet folytató leányvállalata a Novotrade North America Corporation. - Novotrading Medical Kft.
4 Alapvetõen két tevékenységre specializálódik: egyrészt tendereztetés az egészségügyi beruházások terén, másrészt orvosi mûszerkereskedelem és ezen a területen márkaképviselet. - Novotwins Kft. A cég márkás borotvákat, elektromos készülékeket, háztartási vegyianyagokat, divatcikkeket és játékokat forgalmazott. 2002-ben döntés született a cég mûködésének beszüntetésérõl. - Sunbooks Kft. Az új stratégiai projekt megvalósítása és továbbfejlesztése folyik ezen cég keretein belül. A Sunbooks Kft olyan vertikális elektronikus piactér, amely a könyvkereskedelem területén hazánkban új üzleti modellt valósíott meg. Ennek keretében 2002 során fogyasztói áron 1,3 milliárd Ft áruforgalmat bonyolított le, és közel 1 millió db könyvet értékesített. A Sunbooks jelenleg 820 kiadóval és több, mint 1600 eladási hellyel áll kapcsolatban. A rendszerhez csatlakozott kereskedõk az Interneten leadott rendeléseiket 24-48 órán belül az ország teljes területén díjtalanul házhoz szállítva kapják meg. Jelenleg több mint 17.000 féle termék rendelhetõ (elsõsorban könyvek, de mellette egyéb kultúrcikkek: térképek, naptárak, zenei CD-k, kazetták, CD-ROM-ok, DVD-k és mûsoros videokazetták), amelyek változó összetételben, a kiadói készletek függvényében azonnali szállítással elérhetõk a kereskedõk részére. A holding 2002. decemberében sikeresen értékesítette a társaság 51%-át egy angol szakmai befektetõnek. A vállalkozás 2003. évi tervei között elsõsorban a meglévõ nagyszámú partnerkapcsolat minõségi javítása, az Internet alapú rendszert önállóan és kreatívan használó partnerek számának növelése, valamint a veszteség jelentõs mértékû mérséklése szerepel. 4. Kockázati tényezok A csoport meghatározó üzleti irányultságát képviselõ Sunbooks projekt megvalósulásának sikere alapvetõen befolyásolja a társaság jövõjét. Budapest, 2003. április 16. Zádorné Prazsák Gabriella vezérigazgató
1 0 1 8 1 6 7 8 7 2 2 0 1 1 4 4 1 Statisztikai számjel 5 0 1 1 0 0 4 1 0 2 0 Cégjegyzék száma Novotrade Rt. a vállalkozás megnevezése 1137 Budapest, Szent István krt. 18. 452-1700 a vállalkozás címe, telefonszáma 2002.XII.31. Összevont (konszolidált) éves beszámoló
Keltezés: Budapest, 2003.IV.16. 6 vezetõje a vállalkozás (képviselõje) 1 0 1 8 1 6 7 8 7 2 2 0 1 1 4 4 1 Statisztikai számjel 0 1 1 0 0 4 1 0 2 0 Cégjegyzék száma Novotrade Rt. 2002.XII.31. MÉRLEG Eszközök (aktívák) A változat Sorszám A tétel megnevezése év Adatok e Ft-ban év(ek) módos ításai Tárgyé v a b c d e 01. A. Befektetett eszközök (02.+ 10.+ 18. sor) 1611139 1539796 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03.-09. sorok) 485783 368761 03. Alapítás-átszervezés aktivált értéke 101894 65725 04. Kísérleti fejlesztés aktivált értéke 05. Vagyoni értékû jogok 4905 2102 06. Szellemi termékek 378984 300934 07. Üzleti vagy cégérték 08. Immateriális javakra adott elõlegek 09. Immateriális javak értékhelyesbítése 10. II. TÁRGYI ESZKÖZÖK (11.-17. sorok) 580561 629350 11. Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékû jogok 358487 470817
7 12. Mûszaki berendezések, gépek, jármûvek 22350 12707 13. Egyéb berendezések, felszerelések, jármûvek 199621 143772 14. Tenyészállatok 15. Beruházások, felújítások 16 389 16. Beruházásokra adott elõlegek 87 1665 17. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése 18. III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK (19.-26. sorok) 19. Tartós részesedés kapcsolt vállalkozásban 20. Tartósan adott kölcsön kapcsolt vállalkozásban 544795 541685 21. Egyéb tartós részesedés 112557 94578 22. Tartósan adott kölcsön egyéb részesedési viszonyban álló vállalkozásban
8 0 1 1 0 0 4 1 0 2 0 Cégjegyzék száma Sorszám A tétel megnevezése év Adatok e Ft-ban év(ek) módos ításai Tárgyé v a b c d E 23. Egyéb tartósan adott kölcsön 3601 55360 24. Tartós hitelviszonyt megtestesítõ értékpapír 25. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése 26. Tõkekonszolidációs különbözet (27.-28. sorok) 428637 391747 27. - leányvállalatokból 428637 391747 28. - társult vállalkozásokból 29. B. Forgóeszközök (30.+ 37. + 44. + 49. sor) 2989138 2041600 30. I. KÉSZLETEK (31.-36. sorok) 569173 116870 31. Anyagok 2864 12096 32. Befejezetlen termelés és félkész termékek 33. Növendék-, hízó- és egyéb állatok 34. Késztermékek 35. Áruk 561299 101747 36. Készletekre adott elõlegek 5010 3027 37. II. KÖVETELÉSEK (38.-43. sorok) 1384859 1014023 38. Követelések áruszállításból és szolgáltatásból (vevõk) 39. Követelések kapcsolt vállalkozással szemben 40. Követelések egyéb részesedési viszonyban lévõ vállalkozással szemben 692775 648146 15199 944 41. Váltókövetelések 1714 42. Egyéb követelések 674348 363219 43. Konszolidációból adódó (számított) társasági adókövetelés 2537 44. III. ÉRTÉKPAPÍROK (45.-48. sorok) 272150 408943 45. Részesedés kapcsolt vállalkozásban 3000 46. Egyéb részesedés 15409 15088 47. Saját részvények, saját üzletrészek 75664 263160
48. Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok 9 181077 127695 49. IV. PÉNZESZKÖZÖK (50.-51. sorok) 762956 501764 50. Pénztár, csekkek 9929 5002 51. Bankbetétek 753027 496762
10 0 1 1 0 0 4 1 0 2 0 Cégjegyzék száma Sorszám A tétel megnevezése Adatok e Ft-ban év év(ek) módosít ásai Tárgyé v a b c d e 52. C. Aktív idõbeli elhatárolások (53.- 55. sorok) 162654 53899 53. Bevételek aktív idõbeli elhatárolása 86184 1995 54. Költségek, ráfordítások aktív idõbeli elhatárolása 55. Halasztott ráfordítások 76470 51904 56. ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN (01. + 29. +52. sor) 4762931 3635295 Keltezés: Budapest, 2003.IV.16. vezetõje A vállalkozás (képviselõje)
11 1 0 1 8 1 6 7 8 7 2 2 0 1 1 4 4 1 Statisztikai számjel 0 1 1 0 0 4 1 0 2 0 Cégjegyzék száma Novotrade Rt. 2002.XII.31. MÉRLEG Források (passzívák) A változat Sorszám A tétel megnevezése év Adatok e Ft-ban év(ek) módos ításai Tárgyé v a b c d e 57. D. Saját tõke (58+60+61+62+63+64+65+66+67+70. sor) 2477724 1764694 58. I. JEGYZETT TÕKE 798172 997672 59. Ebbõl: visszavásárolt tulajdoni részesedés névértéken 89115 295213 60. II. JEGYZETT, DE MÉG BE NEM FIZETETT TÕKE (- ) 61. III. TÕKETARTALÉK 834700 582187 62. IV. EREDMÉNYTARTALÉK 63. V. LEKÖTÖTT TARTALÉK 64. VI. ÉRTÉKELÉSI TARTALÉK 65. VII. MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY -813011-567003 66. VIII. LEÁNYVÁLLALATI SAJÁT TÕKE VÁLTOZÁSA 1440625 718231 67. IX. KONSZOLIDÁCIÓ MIATTI VÁLTOZÁSOK (67.-68. sorok) -20873-18825 68. - adósságkonszolidálás különbözetébõl 44980 12992 69. - közbensõ eredmény különbözetébõl -65853-31817 70. X. KÜLSÕ TAGOK (MÁS TULAJDONOSOK) RÉSZESEDÉSE 238111 52432 71. E. Céltartalékok (72.-74. sorok) 18924 72. Céltartalék a várható kötelezettségekre 18924 73. Céltartalék a jövõbeni költségekre 74. Egyéb céltartalék 75. F. Kötelezettségek (76.+81. +90. sor) 1996142 1737777 76. I. HÁTRASOROLT KÖTELEZETTSÉGEK (77.-80. sorok) 647282 636833
77. 78. 79. 12 Hátrasorolt kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben Hátrasorolt kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévõ vállalkozással szemben Hátrasorolt kötelezettségek egyéb gazdálkodóval szemben 80. Tõkekonszolidációs különbözet leányvállalatokból 647282 636833 0 1 1 0 0 4 1 0 2 0 Cégjegyzék száma Sorszám A tétel megnevezése év Adatok e Ft-ban év(ek) módos ításai Tárgyé v a b c d e 81. II. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK (82.-89. sorok) 82. Hosszú lejáratra kapott kölcsönök 19000 83. Átváltoztatható kötvények 84. Tartozások kötvénykibocsátásból 76580 116889 85. Beruházási és fejlesztési hitelek 10570 80605 86. Egyéb hosszú lejáratú hitelek 87. 88. Tartós kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben Tartós kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévõ vállalkozással szemben 89. Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek 47010 36284 90. III. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK (91,93-100 sorok) 1272280 984055 91. Rövid lejáratú kölcsönök 29197 50002 92. - ebbõl: az átváltoztatható kötvények 93. Rövid lejáratú hitelek 143654 88936 94. Vevõktõl kapott elõlegek 7527 95. Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók) 623067 501161 96. Váltótartozások 223672 102689 97. 98. Rövid lejáratú kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben Rövid lejáratú kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévõ vállalkozással szemben 65 2441
13 99. Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek 242657 240850 100. Konszolidálásból adódó (számított) társasági adótartozás 101. G. Passzív idõbeli elhatárolások (102.- 104. sorok) 102. Bevételek passzív idõbeli elhatárolása 103. Költségek, ráfordítások passzív idõbeli elhatárolása 417 289065 113900 70440 59797 214765 53351 104. Halasztott bevételek 3860 752 105. FORRÁSOK (PASSZÍVÁK ÖSSZESEN) (57+71.+75.+101. sor) 4762931 3635295 Keltezés: Budapest, 2003.IV.16. vezetõje A vállalkozás (képviselõje) 1 0 1 8 1 6 7 8 7 2 2 0 1 1 4 4 1 Statisztikai számjel 0 1 1 0 0 4 1 0 2 0 Cégjegyzék száma Novotrade Rt. 2002. EREDMÉNYKIMUTATÁS Forgalmi költség eljárással A változat Tétel - szám A tétel megnevezése év Adatok e Ft-ban év(ek) módos ításai Tárgyé v a b c d e 01. Belföldi értékesítés nettó árbevétele 2511105 1904416
14 02. Exportértékesítés nettó árbevétele 1221755 674177 I. Értékesítés nettó árbevétele (01.+02.) 3732860 2578593 03. Értékesítés elszámolt közvetlen önköltsége 173510 605862 04. Eladott áruk beszerzési értéke 2519555 1327793 05. Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke 68286 89901 II. Értékesítés közvetlen költségei (03.+04.+05.) 2761351 2023556 III. Értékesítés bruttó eredménye (I-II) 971509 555037 06. Értékesítési, forgalmazási költségek 439999 277664 07. Igazgatási költségek 574550 518719 08. Egyéb általános költségek 315620 330048 IV. Értékesítés közvetett költségei (06.+07.+08.) 1330169 1126431 V. Egyéb bevételek 289471 175465 V/A. Ebbõl: visszaírt értékvesztés 401 42993 Adósságkonszolidálás miatt keletkezõ eredményt növelõ konszolidációs különbözet VI. Egyéb ráfordítások 436993 268849 VI/A. Ebbõl: értékvesztés 206070 40050 Adósságkonszolidálás miatt keletkezõ eredményt csökkentõ konszolidációs különbözet 31988 2640 A. ÜZEMI (ÜZLETI) TEVÉKENYSÉG EREDMÉNYE (±III-IV+V+V/A-VI-VI/A) -538170-667418 0 1 1 0 0 4 1 0 2 0 Tétel - szám Cégjegyzék száma A tétel megnevezése év Adatok e Ft-ban év(ek) módos ításai Tárgyé v a b c d e 09/a. Kapott osztalékok társult vállalkozástól 09/b. Kapott osztalékok egyéb részesedési viszonyban lévõ vállalkozástól 9112 1223 10. Részesedések értékesítésének árfolyamnyeresége 87724 102043 Ebbõl: kapcsolt vállalkozástól kapott
15 11. Befektetett pénzügyi eszközök kamatai, árfolyamnyeresége 286 182 12. Ebbõl: kapcsolt vállalkozástól kapott Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegû bevételek Ebbõl: kapcsolt vállalkozástól kapott 381 83183 48914 13. Pénzügyi mûveletek egyéb bevételei 123409 42862 VII. Pénzügyi mûveletek bevételei (9/a+9/b+10+11+12+13) 303714 195224 14. Befektetett pénzügyi eszközök árfolyamvesztesége 80891 11585 Ebbõl: kapcsolt vállalkozásnak adott 15. Fizetendõ kamatok és kamatjellegû ráfordítások 99462 60856 16. Ebbõl: kapcsolt vállalkozásnak adott Részesedések, értékpapírok, bankbetétek értékvesztése 330730 118 17. Pénzügyi mûveletek egyéb ráfordításai 29894 38798 VIII. Pénzügyi mûveletek ráfordításai (14.+15.+16.+17.) 540977 111357 B. PÉNZÜGYI MÛVELETEK EREDMÉNYE (VII.-VIII.) -237263 83867 C. SZOKÁSOS VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY (± A.± B.) -775433-583551 IX. Rendkívüli bevételek 88158 41592 X. Rendkívüli ráfordítások 25832 3150 D. RENDKÍVÜLI EREDMÉNY (IX-X.) 62326 38442 E. ADÓ ZÁS ELÕTTI EREDMÉNY (±C.±D.) -713107-545109 XI. Adófizetési kötelezettség 32069 12709 XI/A. Konszolidálásból adódó (számított) társasági adókülönbözet (±) 3131 2954 F. ADÓ ZOTT EREDMÉNY (±E XI.±XI/A.) -748307-560772 18. Jóváhagyott osztalék és részesedés 64704 6231 G. MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY (±F. 18.) -813011-567003 Keltezés: Budapest, 2003.IV.16. vezetõje A vállalkozás (képviselõje) A NOVOTRADE RT 2002. ÉVI ÖSSZEVONT KIEGÉSZÍTO MELLÉKLETE
16 I. KONSZOLIDÁCIÓ S ALAPELVEK A Számviteli Törvény és Budapesti Értéktozsde Bevezetési és Forgalombantartási Szabályzata szerint a Novotrade - tekintettel a tozsdei forgalmazott kategóriára - éves auditált konszolidált mérleget, eredménykimutatást, kiegészítõ mellékletet és üzleti jelentést köteles elkészíteni. A konszolidációs kör meghatározása során a számviteli törvényben foglaltakat vettük figyelembe. A számviteli törvény szerint leányvállalatnak minosül az a gazdasági társaság, amelyben az anyavállalat meghatározó részesedést gyakorol. A törvény által meghatározott szempontok alapján az alábbi vállalatok kerültek konszolidálásra: Név Bejegyzés helye Saját toke Adózott Pénznem eredmény Happy Divatáru Kft. Magyarország 59.756 8.184 (000) Ft Nagykörúti Üzletház Rt. Magyarország 148.999-5.352 (000) Ft Novo-Agro Kft. v.a. Magyarország 120.635 63.311 (000) Ft Novoptik Kft. (végelszámolás befejezõdött 2002-ben) Magyarország 2.838-2.745 (000) Ft Novoreál Kft. Magyarország 128.679 6.171 (000) Ft Novotrade (Cyprus) Ltd. Ciprus 453-109 (000) GBP Novotrade (Isle of Man) Ltd. Man-szigetek 4.005-1.144 (000) GBP Novotrade North America Corp. USA 18 10 (000) USD Novotrade (Schweiz) AG Svájc 1.403 413 (000) CHF Novotrade (UK) Ltd. Nagy-Britannia 59 12 (000) GBP Novotrading Medical Kft. Magyarország 60.883 7.453 (000) Ft Novotwins Kft. Magyarország -23.515 19.292 (000) Ft Sunbooks Kft. Magyarország -620.905-437.910 (000) Ft Az anyavállalat és a leányvállalatok részesedésének mértéke a konszolidálásba bevont leányvállalatok saját tokéjében az alábbi: Név Novotrade tulajdoni % Egyéb tulajdonos Egyéb tulajdoni % Holding tulajdoni % Happy Divatáru Kft. 69 69 Nagykörúti Üzletház Rt. 57 N.(Isle of Man) Ltd. 43 100 Novo-Agro Kft. v.a. 100 100 Novoptik Kft. (végelszámolás befejezõdött 2002-ben) 52 52 Novoreál Kft. N.(Isle of Man) Ltd. 100 100 Novotrade (Cyprus) Ltd. N.(Isle of Man) Ltd. 100 100 Novotrade (Isle of Man) Ltd. Nov. (Schweiz) AG 100 100 Novotrade North America Corp. Nov. (UK) Ltd. 100 50 Novotrade (Schweiz) AG 100 100 Novotrade (UK) Ltd. 50 50 Novotrading Medical Kft. Novo-Agro Kft. v.a. 65 65 Novotwins Kft. 97 97 Sunbooks Kft. 49* 49* Megjegyzés:
17 * A Sunbooks Kft-ben korábban 100 %-os tulajdoni hányaddal rendelkezett a Novotradecsoport. 2002. utolsó negyedévében 51 %-os üzletrészt értékesítettünk a Clearing House Ltd. angol cég részére, ezt a változást a cégbíróság 2002. december 12-én jegyezte be. A Sunbooks a számviteli törvény 3. (2) 1. d, alapján minosül leányvállalatnak, ez indokolja a Kft. 2002. évi teljeskörû bevonását, és 100 %-os Novotrade-csoport tulajdonú befektetésként való konszolidálását. A számviteli törvény lehetoséget ad arra, hogy az anyavállalat kivételes esetekben a leányvállalatot ne vonja be a konszolidált beszámolóba. 1. Ha a leányvállalat nem jelentos, elhanyagolható a konszolidálásba bevont vállalatok együttes vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzete megítélése szempontjából, azaz a leányvállalat adózott eredménye, saját tokéje a csoport többi tagjának eredményéhez, saját tokéjéhez viszonyítva elhanyagolható, így a halmozódások kiszurésével a vagyoni, jövedelmi helyzet lényegében nem változik. Nem kerültek konszolidálásra azon kis forgalmú cégek, amelyek a mérlegben leírásra kerültek a jegyzett toke elvesztése miatt, illetve minden olyan cég konszolidálási körön kívüli, amely felszámolás alatt illetve közvetlen elotte áll vagy tevékenységét még nem kezdte meg. Név Törzstoke Pénznem Árbevétel Tulajdoni Státusz % Bazilika-Folklór 2002 Kft. b.a. 3.000 (000)Ft nincs 100 bejegyzés alatt Dixie Csirke Kft. f.a. 27.300 (000)Ft nincs 99 felszámolás alatt Hun.Corp Energy N.V. 520 (000) CHF nincs 77 felszámolás alatt Land Autócenter Kft. 6.950 (000) Ft nincs 100 felszámolás elõtt Medperfekt Kft. f.a. 3.900 (000) Ft nincs 74 felszámolás alatt Novotrade Kiadó Kft. 1.700 (000)Ft nincs 100 nem jelentõs Rubicon f.a. 100 (000)SLK nincs 100 felszámolás alatt 2. Ha jogai gyakorlásában külso akadályoztató tényezok merülnek fel, a szavazati jogok gyakorlása nehézkes és nincs megbízható információ, illetve eltérô az üzleti év. Interhelp Katran A számviteli törvény szerint közös vezetésu az a gazdasági társaság, ahol - az anyavállalat (az anyavállalat konszolidálásba bevont leányvállalata), - egy vagy több másik vállalkozás a szavazati jogokkal paritásos alapon rendelkezik. A közös vezetésu vállalkozást az anyavállalat és/vagy leányvállalata másik vállalkozóval közösen irányítja. A közös vezetésu vállalkozás nem tekintheto leányvállalatnak. A paritásos alap: 50-50%, 33-33-33%. A Novotrade csoportnak nincs közös vezetésu vállalkozása. A számviteli törvény szerint társult vállalkozásnak minosül az a konszolidálásba teljes köruen be nem vont gazdasági társaság, ahol az anyavállalat vagy a konszolidálásba bevont leányvállalata jelentos részesedéssel (25-50%) rendelkezik, mértékadó befolyást gyakorol a gazdasági társaság üzleti és pénzügyi politikájára. A Novotrade csoportnak nincs társult vállalkozása. Az anyavállalatnak - szerzodés alapján átruházott jogkörben mások helyett gyakorolt szavazati joga, - biztosítékként átvett harmadik személy utasításai alapján gyakorolt szavazati joga,
- kezességvállalóként birtokba vett szavazati joga, szerzett jogosultsága nincs. 18 II. A KONSZOLIDÁCIÓ FOBB MÓ DSZERTANI ELEMEI 1. A mérleg fordulónapja december 31. A mérlegkészítés napja február 14. 2. A devizában könyvelô cégek mérlegét és az eredménykimutatás tételei közül az értékcsökkenési leírást, az anyagjellegu ráfordításokat, a befektetett eszközök és a forgóeszközök értékvesztését, illetve a mérleg szerinti eredményt a december 31-én érvényes MNB deviza középárfolyamon, az eredménykimutatás többi tételét a hóvégi MNB-középárfolyamokból számolt átlagos árfolyamon számítottuk át Ft-ra. Az eltéro árfolyamok alkalmazása miatt keletkezo különbözeteket az egyéb bevételek illetve az egyéb ráfordítások között mutattuk ki. 3. A leányvállalatokat teljes konszolidációval vontuk be. 4. A leányvállalatok könyvszerinti értéken kerültek bevonásra, rejtett tartalék, illetve rejtett teher nem került kimutatásra. 5. A társult vállalkozásokban levô részesedés értékét a csoporttagok mérlegében kimutatott könyv szerinti értéken szerepeltetjük. Ezt az értéket módosítjuk a számviteli törvény alapján a csoportra jutó saját tôke változás, illetve a tárgyévi osztalék összegével. 6. Az összevont mérleg sajátos sorainál követett eljárások: a., aktív tôkekonszolidációs különbözet leányvállalatokból A pozitív tôkekonszolidációs különbözetet öt év alatt írjuk le, kivéve a Nagykörúti Üzletház Rt. esetében, amelynél 15 év a leírás idõtartama, mivel a nagyértékû ingatlanberuházás megtérülési ideje ezt indokolja. b., adósságkonszolidáció miatti változás A 2001. december 31-én megállapított adósságkonszolidációs különbözetet tartalmazza a sor. c., konszolidáció miatti változás a közbensô eredmény különbözetébôl Az elozo évben ilyen címen kimutatott érték szerepel itt. d., külsô tagok (más tulajdonosok) részesedését kimutattuk e., konszolidációból adódó (számított) társasági adó követelés/tartozás A követett módszer: a konszolidációs lépések hatására keletkezett eredményváltozás után számoltuk el a társasági adót (18%), az így keletkezett különbözet adókövetelésként került elszámolásra. f., passzív tôkekonszolidációs különbözet leányvállalatból A törvénynek megfelelô tartalommal került meghatározásra. g., a saját részvény figyelembevétele
19 Az anyavállalat és a konszolidációba bevont leányvállalatok tulajdonában levô anyavállalati részvényeket a forgóeszközök közé állítottuk be. 7. Eredménykimutatás a., a konszolidált eredménykimutatás forgalmi költségeljárással került összeállításra b., az adósságkonszolidáció miatt keletkezô eredményt növelô/csökkentô konszolidációs különbözet a törvénynek megfelelô tartalmú III. EGYSÉGES ÉRTÉKELÉS Az anyavállalat és a konszolidációs körbe tartozó vállalkozások beszámolójukat a számviteli törvény által eloírt formában, tartalommal és tagozódással állították össze. A konszolidációs körbe tartozó anyavállalat és leányvállalatok estében az amortizáció tekintetében jelentkezo eltérések a számviteli törvény által biztosított választási lehetoségek körén belül maradtak. A cégek a tárgyi eszközöknél, az immateriális javaknál, a szellemi termékeknél és a beruházásoknál a tényleges beszerzési árakat alkalmazták. A készletek értékelésénél a tényleges beszerzési árat használták. A pénzeszközök értékelésénél a társaságok a számviteli törvényben eloírtakat alkalmazták. IV. VAGYONI, PÉNZÜGYI ÉS JÖVEDELMI HELYZET ALAKULÁSA A MUTATÓ NEVE A MUTATÓ SZÁMÍTÁSI MÓ DJA ELOZO IDOSZAK % TÁRGY- IDOSZAK % Tárgyi eszközök aránya Tárgyi eszköz/összeszköz x 100 12,2 17,3 Forgóeszközök aránya Forgóeszköz/Összeszköz x 100 62,8 56,2 Tokeellátottság Saját toke/összes forrás x 100 52,0 48,5 Forrásmegoszlás Kötelezettségek/Saját toke x 100 80,6 98,5 Likviditás Forgóeszk./Röv. lej. kötelezetts. x 100 234,9 207,5 Befektetett eszk. aránya Befekt. eszk./összeszköz x 100 33,8 42,4 Hitelezési mutató Vevo/Szállító x 100 111,2 129,3 Az összehasonlításban szereplo elozo idoszak 2001. december 31. Tekintettel arra, hogy az elõzõ évhez képest a holding konszolidációs köre változott, az összehasonlításhoz számított indexekben ennek hatása jelentkezik. 2001-ben a Magyarinvest S. A., a Novo-Controll Kft. és a Novoholding Kft., míg 2002. évben a Novoptik Kft. végelszámolása lezárult. 2001-ben a Novotrade (UK) Ltd. Novotrade North America Corporation néven leányvállalatot alapított. 2002. elsõ félévében eladásra került az Intermusica Kft.
20 A mérleg és eredménykimutatás egyes sorainak változását alapvetõen az Intermusica értékesítése alakította, mert jelentõs vagyona és forgalma volt. Így értékesítésének hatására csökkent az alábbi eszközök, források, bevételek és ráfordítások összege: - áruk - egyéb követelések - bankbetétek - külsõ tagok részesedése - szállítók - belföldi értékesítés nettó árbevétele - export értékesítés nettó árbevétele - elábé - üzemi (üzleti) tevékenység eredménye A fentieken kívül az alábbi tényezõk módosították a társaság mérlegét és eredménykimutatását: - Az immateriális javakon belül a szellemi termékek értékének csökkenését elsõdlegesen az elszámolt értékcsökkenés, másodlagosan a feleslegessé vált eszközök áruk közé történõ átvezetése okozta. - A tárgyi eszközök közül az ingatlanok növekedését a Nagykörúti Üzletház által fejlesztett és üzemeltetett üzletközpont tulajdonjogának megvásárlása eredményezte, mivel a társaság korábban többségében bérleti jog birtokában végezte tevékenységét. - Az egyéb követelések további csökkenését az Andromeda (1993) Ltd-nek 2001-ben nyújtott kölcsön teljes visszafizetése magyarázza. - Az értékpapírokon belül a saját részvények növekedése a 2002. évi névértéken történõ tõkeemelés során csoporttag cég által történt jegyzés illetve egyéb vásárlás következménye. - A bankbetétek további csökkenését a veszteség finanszírozása okozta. - A jegyzett tõke emelkedését a 2002. évi névértéken végrehajtott tõkeemelés indokolja. - A visszavásárolt tulajdoni részesedés névértéken sor magyarázatát lásd a saját részvényeknél. - A tõketartalék csökkenése a Novotrade Rt. 2001. évi veszteségének következménye. - A leányvállalati saját tõke sor változását egyrészt a konszolidációba bevont leányvállalatok 2001. évi eredményei, másrészt a 2001. évi befektetéseladások és -megszûnések magyarázzák. - A költségek passzív idõbeli elhatárolása mérlegsor a számviteli törvény elõírásainak megfelelõ tartalommal került beállításra. A tétel nagyságrendjének kialakulásában trend nem figyelhetõ meg. - Az értékesítés export árbevételének Intermusica által kiváltott nagyarányú csökkenését valamelyest ellensúlyozta a Novotrade (UK) árbevételének növekedése. - Az értékesítés elszámolt közvetlen önköltségének növekedését a Novotrade (UK) árbevételének növekedése magyarázza. - Az értékesítés elszámolt közvetett költségein belül súlyeltolódás ment végbe az értékesítési költségek és az egyéb általános költségek között. - Az egyéb bevételek és egyéb ráfordítások csökkenése technikai jellegû, ugyanis a számviteli törvény 2001. január 1-tõl a követelések értékelésénél az addig alkalmazott céltartalékképzés helyett bevezette az értékvesztés módszerét.
21 - A tárgyév negatív üzemi eredménye fõként a Sunbooks Kft. tevékenységének hatására alakult ki, mivel az értékesítés bruttó eredménye nem nyújt fedezetet a mûködési költségekre. Továbbá a Novotrade Rt. konszolidációs körének szûkülése miatt kiesett árbevétel, illetve az új üzletpolitikai irányt megalapozó projektfejlesztés miatt fennmaradt változatlan költségszint okozta a veszteséget. - A pénzügyi mûveletek bevételei csökkentek a kevesebb pénzeszköz és a kamatlábesés miatt kiesõ kamatbevétel következtében, valamint a realizált árfolyamnyereség csökkenése miatt. - A pénzügyi mûveletek ráfordításainak csökkenését döntõ részben az értékpapírokra elszámolt értékvesztés változása eredményezte. 2001-ben a BRX részvényekre 100%-os értékvesztést képeztünk, a saját részvényeket pedig a névértékre értékeltük le. 2002-ben csak csekély mértékû értékvesztés lekönyvelése vált szükségessé. A kamatráfordítások mérséklõdését a hitel- és kölcsön-, illetve váltótartozások csökkenése, valamint a kamatlábesés magyarázza. - Az elõzõekben említett tényezõk hatására keletkezett az adózás elõtti eredmény, melyet a Sunbooks Kft. vesztesége, az Intermusica Kft. eladásán realizált nyereség és a holding mûködési költségei alakítottak. - A jóváhagyott osztalék és részesedés sor tartalmazza tárgyévben a konszolidációba bevont leányvállalatok adózott eredményébõl a külsõ tulajdonosokra esõ részesedést. KÖTELEZÔEN ELÔÍRT ADATOK KÖZLÉSE Név Átlagos Személyi jellegû létszám (fo) ráfordítások (eft) Happy Divatáru Kft. 12 24.432 Nagykörúti Üzletház Rt. 0 346 Novo-Agro Kft. v.a. 0 308 Novoptik Kft. (végelszámolás befejezõdött 2002-ben) 0 0 Novoreál Kft. 0 0 Novotrade (Cyprus) Ltd. 5 27.223 Novotrade (Isle of Man) Ltd. 0 0 Novotrade North America Corp. 3 17.450 Novotrade (Schweiz) AG 1 30.540 Novotrade (UK) Ltd. 1 32.411 Novotrading Medical Kft 18 71.019 Novotwins Kft. 5 13.040 Sunbooks Kft. 54 115.582 Kutatás-fejlesztési tevékenységet egyik leányvállalat sem folytatott. V. PERES ÜGYEK ÉS MÉRLEGEN KÍVÜLI KÖTELEZETTSÉGEK Az Unifa Kft. f.a. követelésének átszállásával per van folyamatban társaságunk, mint felperes és a Budapest Bank Rt. alperes között jelentõs összegû kártérítés megfizetése iránt. A csoport által vállalt garanciák és készfizetõ kezességek értéke 2002. december 31-én 127,0 millió Ft, a sortartó kezességek összesenje 705,6 millió Ft. A csoport ingatlanaira bejegyzett jelzálog kötelezettség összege 104,4 millió Ft. Egyéb záloggal kapcsolatos kötelezettség nincs.
22 Budapest, 2003. április 16. Zádorné Prazsák Gabriella vezérigazgató KONSZOLIDÁLT CASH FLOW-KIMUTATÁS Adatok Ezer Ftban év Tárgyév I. SZOKÁSOS TEVÉKENYSÉGBÕL SZÁRMAZÓ PÉNZESZKÖZ-VÁLTOZÁS 120 602-453 748 1. Adózás elõtti eredmény -713 107-545 109 2. Elszámolt amortizáció 292 000 273 986 3. Elszámolt értékvesztés 1 496 3 355 4. Céltartalékképzés és felhasználás különbözete 18 924 5. Befektetett eszközök értékesítésének eredménye -29 000-174 748 6. Szállítói kötelezettség változása -2 302 275-121 906 7. Egyéb rövid lejáratú kötelezettség változása -683 945-3 896 8. Vevõtõl kapott elõlegek változása -21 581-7 527 9. Váltótartozások változása -74 726-120 983 10. Passzív idõbeli elhatárolások változása 71 204-175 165 11. Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek változása -8 319-10 726 12. Tõkekonszolidációs különbözet változása -18 333-10 449 13. Leányvállalati saját tõke változása -147 443-169 080 14. Konszolidáció miatti változások -2 614 2 048 15. Külsõ tagok részesedése változása -376 714-185 679 16. Vevõkövetelés változása 2 839 626 44 629 17. Forgóeszközök (vevõ és pénzeszköz nélkül) változása 1 290 910 641 717 18. Aktív idõbeli elhatárolások változása 103 327 108 755 19. Fizetett adó (nyereség után) -35 200-15 663 20. Fizetett osztalék, részesedés -64 704-6 231 II. BEFEKTETÉSI TEVÉKENYSÉGBÕL SZÁRMAZÓ PÉNZESZKÖZ-VÁLTOZÁS 672 311-31 250 21. Befektetett eszközök beszerzése -114 000-294 932 22. Befektetett eszközök eladása 786 311 263 682 23. Kapott osztalék
23 III. PÉNZÜGYI MÛVELETEKBÕL SZÁRMAZÓ PÉNZESZKÖZ-VÁLTOZÁS -856 677 223 806 24. Részvénykibocsátás bevétele (tõkebevonás) 206 684 25. Kötvénykibocsátás bevétele 26. Hitelfelvétel 115 678 250 209 27. Hosszú lejáratra nyújtott kölcsönök és elhelyezett bankbetétek törlesztése 28. Véglegesen kapott pénzeszköz 29. Részvénybevonás (tõkeleszállítás) 30. Kötvényvisszafizetés 31. Hiteltörlesztés, -visszafizetés -967 591-233 087 32. Hosszú lejáratra nyújtott kölcsönök és elhelyezett bankbetétek 33. Véglegesen átadott pénzeszköz -4 764 34. Alapítókkal szembeni kötelezettségek változása IV. PÉNZESZKÖZÖK VÁLTOZÁSA -63 764-261 192