hírlevél A Balatonkutatási Alapítvány tájékoztató hírlevele 7.szám, 2010. február, periodikusan megjelenő információs folyóirat Benne: Alapító okirat részletei ---- -------------- A kuratórium tagjai --- --------------- Az Alapítvány működése ---- -------------- Pályázatok benyújtásának módja - - ---------------- A természetes vízi kutatások helyzete ------- ----------- Néhány gondolat a kis vízfolyásokról ------- ----------- Kevéssé ismert kisrák fajok a balatoni patakokból ----- ------------- Az Alapítvány támogatásának módja ------------------ Az Alapítvány által támogatott 2009. évi pályázat Honlap: http://www.blki.hu/alapitvany/
Az alapító okirat fontosabb passzusai 1. Az Alapítvány neve: "Balatonkutatási Alapítvány" 2. Az Alapítvány célja: Az Alapítvány a Balatonkutatás támogatására, a kutatásokkal összefüggő hazai és nemzetközi kapcsolatok ápolására, a kutatási eredmények közzétételére és népszerűsítésére létesült. Az Alapítvány közhasznú tevékenysége: Balatonnal kapcsolatos tudományos tevékenység támogatása nyílt pályázatok útján. Az Alapítvány tagsággal nem rendelkezik. Közhasznú szolgáltatásaira a pályázati kiírások nyílt közzétételének megfelelően nyújthatók be pályázatok, és a Kuratórium döntése alapján kerülhet sor a közhasznú tevékenységre (kutatási támogatás, kutatási eredmények közzététele stb.). 3. Az Alapítvány vagyoni helyzete: Az Alapítvány céljaira a tőke kamata használható fel a kuratórium által meghatározott alapítványi szabályzat szerint. Az Alapítvány nyílt, ahhoz bármely hazai és külföldi természetes és jogi személy vagyoni hozzájárulással bármikor csatlakozhat. Az Alapítvány vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. Gazdálkodása során elért eredményeit nem osztja fel, azt a létesítő okiratban meghatározott tevékenységre fordítja. 4. Az alapítvány székhelye: MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, 8237 Tihany, Klebelsberg K. u. 3. Telefon: 87-448-244/123, 124; Telefax: 87-448-006, E-mail: ponyi@tres.blki.hu. IMPRESSZUM: A Balatonkutatási Alapítvány Hírlevele Megjelnelik periódikusan Példányszám 250 db Felelős szerkesztő: Dr. Ponyi Jenő Technikai szerkesztő: dr. Molnár Gábor Grafika: Litkey Zsolt Cím: Dr. Ponyi Jenő, MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, 8237 Tihany, Klebelsberg Kuno utca. 3. Tel.: 87 448 244 / 123; Fax: 87 448 006 e-mail: ponyi@tres.blki.hu URL: http://www.blki.hu/ponyi/ 5. Az Alapítvány működése: Az Alapítvány működését a Kuratórium irányítja. A Kuratórium elnökét, tagjait az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatója jelöli ki. A Kuratórium üléseit az elnök hívja össze évente legalább egy alkalommal. A kuratóriumi tagok egyharmadának kívánságára egy hónapon belül rendkívüli ülést kell összehívni. A Kuratórium akkor határozatképes, ha ülésén a tagok kétharmada megjelent. A Kuratórium határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. Kétharmados szótöbbség szükséges a működési szabályzat módosításához. A Kuratórium elnöke képviseli az Alapítványt, szervezi a Kuratórium működését, irányítja a Kuratórium döntéseinek végrehajtását, utalványozási és kötelezettségvállalási joga van. Az elnök munkáját az Alapítvány gazdasági és pénzügyi ügyintézője, tudományos titkára segítik, akik nem tagjai a Kuratóriumnak. A Kuratórium tagjai az Alapítványért fizetség nélkül tevékenykednek, de az Alapítvány érdekében végzett munkájuk során felmerült költségeik (pl. útiköltség) az Alapítványból téríthetők. A pályázati lehetőségekről és a beadás határidejéről a kutatókat a tudományos szervezeteken és az Internet hálózaton keresztül kell megfelelően tájékoztatni. Pályázatokat az Alapító Okiratban szereplő célokra lehet benyújtani a Kuratóriumnak címezve. A beérkezett pályázatokat az elnök által felkért bírálók terjesztik javaslattal a Kuratórium elé. A Kuratórium a támogatásról évente két alkalommal hoz döntést, és az eredményről írásban tájékoztatja a pályázót. Az Alapítvány a támogatott pályázókkal megállapodást köt, melyben a jogi és pénzügyi szabályozás is szerepel. A cél elérésének határideje után egy hónapon belül a pályázó elszámol az Alapítvány tudományos titkáránál, aki az eredeti számlákon feltünteti, hogy azt az Alapítvány támogatta, és az elszámolásokat továbbítja a pénzügyi ügyintéző részére. A Kuratórium üléseiről, döntéseiről, a pályázatok meghirdetéséről, a döntést támogatók és ellenzők számarányáról a Kuratórium elnöke által megbízott titkár vezeti a szükséges nyilvántartásokat (jegyzőkönyveket, feljegyzéseket, levelezéseket, pályázati anyagok és elszámolásaik nyilvántartását, stb.). Az Alapítvány működéséről, gazdálkodásáról a gazdasági ügyek intézésével megbízott évente, éves beszámolójelentést, ezzel egyidejűleg közhasznúsági jelentést készít, melyet a Kuratórium egyszerű szótöbbséggel hagy jóvá, fogad el. A közhasznú jelentésbe bárki betekinthet, illetőleg abból saját költségére másolatot készíthet. 6. Az Alapítvány határozatlan időre alakult, megszűnése esetén a tiszta vagyon a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonává válik. Az Alapítvány politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. 2
Az Alapítvány működése, gazdálkodása A Balatonkutatási Alapítvány közhasznú alapítvány, az Alapító Okiratának megfelelően látja el feladatait. Az Alapítvány 1990 évben jött létre. Az Alapítvány működtetésének kiadásait pályázati támogatások, vállalkozási szerződések, a személyi jövedelemadó 1 %-ából befolyt bevételek, kamatbevételek fedezik. 2009. évben a személyi jövedelemadó 1 %-ából 49.709 Ft érkezett az Alapítvány számlájára, mely lényegesen kevesebb, mint az előző évi. Az Alapítvány jogszabály szerint az APEH felé elszámolt a személyi jövedelemadó l%-ából kapott támogatás felhasználásáról. Évente különféle hirdetményekben kéri az alapítvány a személyi jövedelemadó 1 %-ának felajánlását. A gazdálkodó szervezeteket, önkormányzatokat, civil szervezeteket szórólapok, hirdetések, hírlevél alapján, alkalmanként a kuratórium elnöke személyesen is tájékoztatja az Alapítvány működéséről, feladatairól, céljairól, tevékenységéről és az elért kutatási eredményekről. Az Alapítványnak saját bevétele csak szerény mértékben nyújt lehetőséget a célkitűzései, feladatai teljesítésére, ezért szükség van a külső forrásokból érkező bevételekre, pályázati forrásokra, vállalkozási szerződésekre, felajánlásokra, támogatásokra. Az Alapítvány 2009. évi pénzügyi zárómérlege: 2009. évi nyitó pénzkészlet: 7.406.832 Ft Bevételek: kamatbevétel 523.227 Ft Szja 1 %-ának felajánlása 49.709 Ft KVVM támogatás 1.500.000 Ft Önkormányzati támogatás. Alsóőrs 20.000 Ft ÁFA visszaigénylés 89.000 Ft Bevételek összesen: 2.181.936 Ft Kiadások: készletbeszerzés (irodaszer, könyv) 36.085 Ft Megbízási díj 340.000 Ft EHO 33.000 Ft Bankköltség 27.650 Ft Hirdetés 11.310Ft Számítástechnikai szolgáltatás 70.000 Ft Hidrológiai Közlöny támogatás 400.000 Ft Kis értékű tárgyi eszköz beszerzése. 126.200 Ft Útiköltség térítés 30.225 Ft Szállítás 1.080 Ft Hírlevél 29.999 Ft Postaköltség 13.410 Ft Kiadások összesen: 1.118.959Ft 2009. évi záró pénzkészlet: 8.469.809 Ft A Kuratórium jelenlegi tagjai: 2000. szeptember 26-tól visszavonásig a Kuratórium elnöke és egyben az Alapítvány jogi képviselője: Dr. Ponyi Jenő MTA doktora, tudományos tanácsadó MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, 8237 Tihany, Klebelsberg K. u. 3. Lakcím: 8200 Veszprém, Kádártai út 31/B. ponyi@tres.blki.hu A Kuratórium tagjai: Dr. habil. Bercsényi Miklós egyetemi docens Veszprémi Egyetem Gergikon Mezőgazdaságtudományi Kar Állattani Tanszék Keszthely Dr. Dinka Mária biol. tud. kand. tudományos főmunkatárs MTA-ÖBKI-Magyar Dunakutató Állomás 2163 Vácrátót, Alkotmány u. 2-4. Dr. Entz Béla biol. tud. kand. ny. tudományos főmunkatárs 8237 Tihany, Váralja u. 2/a. Dr. Máté Ferenc mezőgazd. tud. doktora ny. egyetemi tanár Veszprémi Egyetem, Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar, Keszthely 8360 Deák Ferenc utca 16. Dr. Ördög Vince biol. tud. kand. egyetemi tanár Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar 9200 Mosonmagyaróvár, Kolbai K. u. 8. Dr. Kelecsényi Sugárka 1121 Budapest, Fülemile u. 21. Dr. Szabó T. Attila MTA doktora, nyugalmazott egyetemi tanár 8230 Balatonfüred, Bartók B. u. 13. II/6. Dr. Vörös Lajos MTA doktora. tudományos tanácsadó MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet 8237 Tihany, Klebersberg Kuno utca 3. Tihany, 2009. november 28. Pásti-Hriczu Mária Valéria Alapítvány gazdasági megbízottja 3
Pályázatok benyújtásának módja A pályázatot azok az egyéni kutatók és kutató-csoportok nyújthatnak be, akik a Balatonnal és a vízgyűjtő terület vizeivel kapcsolatos biológiai, ökológiai ismereteinket kívánják gazdagítani. Az írásos pályázatnak olyannak kell lennie, hogy abból annak tudományos értéke, esetleges haszna és költségigénye jól megítélhető legyen. A pályázati lehetőségekről a kutatók tudományos szervezeteken keresztül tájékozódhatnak (Magyar Hidrológiai Társaság Limnológiai Szakosztálya, Budapest, MTA Hidrobiológiai Bizottsága, Budapest, VEAB illetékes szakosztályai, Veszprém, Balatonkutatási Alapítvány székhelyén: MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete, Tihany), de folyamatosan megtekinthető az Alapítvány honlapján is. A folyamatosan benyújtott pályázatokról a Kuratórium évente két alkalommal dönt (tavasszal és ősszel) és az eredményről írásban tájékoztatja a pályázót. Az Alapítvány által támogatott kutatás megvalósítása után 30 napon belül a pályázó megküldi a kutatási beszámolót és az eredeti számlák eljuttatásával elszámol az Alapítvány pénztárosánál. A pályázatokat az alábbi címre lehet elküldeni: Balatonkutatási Alapítvány, MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, 8237 Tihany, Klebelsberg Kuno utca. 3. A természetesvízi kutatások helyzete, jelentősége és távlatai A hazai vízgazdálkodás, természetesvízi halállományok halászati hasznosítása, kezelése, a ritka és veszélyeztetett halfaj ok és élőhelyük fokozott védelme érdekében, elsősorban szemléletváltásra van szükség. Az EU-csatlakozás igényelte stratégia tudományosan megalapozott, de gyakorlati megvalósítása szerteágazó. Ha természetesvízi halállományokat védeni és kezelni kívánjuk, kihasználásukat optimalizálni, elsősorban élőhelyüket kell védeni, illetve rekonstruálni vagy rehabilitálni. A hazai "know-how" a tanulmányban összefoglalt irodalom szerint is világszintű. A természetesvízi halállományokra a legnagyobb, és közvetlen veszélyt a vízgyűjtőkön (és vízterekben) végzett. emberi tevékenység (mezőgazdaság, iparosodás, turizmus, építkezések, stb.) jelenti. A kommunális szennyvizek hatékony tisztítása, a vízmenti települések infrastruktúrájának (csatornázottság, hulladékgazdálkodás) fokozott kiépítése, vizeink szennyeződéstől való mentesítése döntő szempontok (Budapest szennyvizének 2/3-a tisztítatlanul ömlik a Dunába, a Balaton környéki települések csatornázottsága csupán 30-40%-os!). Jelenleg számos hazai folyónk, állóvizünk alig, vagy egyáltalán nem alkalmas a halak élete szempontjából Szubletális szennyezések hosszú idejű, tartós hatásai ugyanígy létükben veszélyeztetik édesvizeink halfaunáját. A hazai hal- és halászatbiológiai kutatások a XIX. szd-tól (vagy még korábbról) szolgálnak széleskörű ismeretekkel. Közvizeink halaival, halászatával számos kézikönyv foglalkozik, kibővítve ennek ismeretanyagát. módszertani fejlesztésekkel. A hazai kutatások egyrészt a halgazdálkodás (halszaporítás) technikai eszköztárát bővítették (WOYNÁROVICH 1964), másrészt, a klasszikus leíró (taxonómia, faunisztika) tanulmányoktól a kvantitatív ökológia irányába való elmozdulást tették lehetővé, mely eljárások az utóbbi 30-40 évben váltak általánossá (BÍRÓ, 1984). A mesterséges haltenyésztést világméretekben forradalmasította WOYNAROVICH (1964) halikra ragadásmentesítésére tett felfedezése, amely természetes vizeink halállományának mesterséges pótlását is biztosította. Újabb keletűek nagy tavaink, kisebb-nagyobb álló- és folyóvizeink halaival, a halállományok termőképességével, dinamikáival (népességsűrűség, biomassza, produkció, mortalitás, természetes utánpótlás), állományaik szabályozásával, táplálkozási kapcsolataikkal (niche, konkurencia, táplálkozás-stratégia), anyagforgalmukkal, a különböző kisvizek veszélyeztetett halfaunájával kapcsolatos kutatások (BÍRÓ 2000, SPECZIÁR és mtsai, 1997). A sejt- és szervezettani, biometria-morfológiai, élettani-biokémiai, etológiai, genetikai- szaporodásbiológiai kutatások, az egyedfej1ődés és növekedéssel, faunisztikával és ökológiával kapcsolatos ismereteink ma már igen széleskörűek. Nyilván számos olyan kérdéskör nyitva marad, mint pl. a táplálékhálózatok menti anyagforgalomnak, a faunaváltozás körülményeinek, a fajok izolációjának, genetikai készletüknek, a környezeti változások következtében módosult dinamikai jellemzőiknek részletes feltárása. A hazai halkórtani (állategészségügyi, parazitológiai) kutatások (MTA Állatorvostudományi Kutatóintézete, Országos Állategészségügyi Intézet) az elmúlt évtizedek során kimutatták a tavaink, folyóink, halastavaink halainak endo- és ektoparazitáit, egészségügyi állapotukat, s az egyre gyakoribb tömeges halpusztulások kórlefolyásait. Az utóbbi idők egyik kiemelten fontos kérdése volt a "jövevény" halfajok által behurcolt új parazitáknak a hatásvizsgálata az "őshonos" fauna elemeire (MOLNÁR és SZAKOLCZ, 1980). Baktériumok és vírusok, gombák és algák, véglények, férgek, rákok okozta betegségek kórlefolyása, környezeti ártalmak kivizsgálása szolgáltatta e téren a legtöbb új ismeretet Mivel új élősködők nem csak művi úton, hanem természetes bevándorlás útján is terjedhetnek, ezért a parazita-fauna átfogó és folyamatos kutatása nélkülözhetetlen. A tókutatás elmúlt l00-150 éve során a Balatonból összesen 41 ún. "őshonos" fajt mutattak ki. Ezek közül döntő mértékben a pontyfélék szerepelnek. Ami a balatoni halász- hozamok alakulását illeti, 5 évenként tudtuk ezeket elemezni, átlagolni, a tó hossztengelye mentén, amikor még a tó 5 különböző területén elkülöníthetően meghatározott intenzitású és szelektivitású halászat folyt. Ma már a kép 4
egészen más. Nyilvánvaló, hogy itt a tó hossztengelye mentén a tofikus grádiensek szerint kifogott halak mennyisége jelentős mértékű átalakulást mutatott, mind fajösszetételében, mind mennyiségében. Ha ezeket a hozamértékeket (1902-ig visszamenően vannak a Balatonra nézve ilyen statisztikai adatok) az 1945 utáni időszakra majdnem a mai napig elemezve azt láthatjuk, hogy egy-két kiugró évet leszámítva, a tóból kifogott összes hal mintegy 1000-1200 tonna között változott. Az 1970-es évektől viszont egy folyamatos csökkenés figyelhető meg, amely a halászat visszaszorulását, a vízminőség megváltozását, a halállomány fajonként különböző mérvű csökkenését jelzi. A halpusztulásokat közül az 1965-ös a legnevezetesebb. 1975-ben, tíz évvel később volt a második nagymérvű halpusztulás, majd ezt követően szinte minden évben állandósulnak a kisebb-nagyobb halpusztulások. A legnagyobb botrány talán: 1991-ben, mintegy 40 tonnás, faj specifikus angolnapusztulás említendő, amikor is ennek a fajnak a további telepítését megtiltották. A halas kutatásoknak egy jelentős része a tó környéki befolyóvizekre is kiterjed. Ezeknek a befolyóknak rendkívüli fontossága az, hogy gyakran refugiumként, menekülési területként szolgálnak, hiszen az erős eutrofizálódás során - azzal párhuzamosan vagy annak következtében - számos kisméretű hal kiszorult a tóból és ezekben a befolyókban találta meg életfeltételeit és vészelte át azokat a kritikus periódusokat, amely a tóban számukra már nem volt kedvező. Ezeknek számos önfenntartó állományát találtuk meg a befolyókban. A legtöbb halfaj pontyféle, s a Balaton arról volt nevezetes, hogy elsősorban keszegfélék népesítették be. A küsz a Balatonban és a környező vizeknek csaknem mindegyikében megtalálható, a laposkeszeg azonban csak a Balatont lakja, így tavi elem a garda is, amelyik vándorló természetű hal és szaporodni eredetileg a tengerekbe vándorol vissza. A tó kialakulása idején - a harmadkorban -, amikor a tó zárttá vált, "elfelejtett" visszavándorolni a tengerbe, ezért zártvízi állományai alakultak ki. Ugyanúgy, mint ahogy a Fertő tóban is. A ponty nem igazán a Balaton gazdaságilag jelentős hala, elsősorban horgászati céllal telepítik. Természetes szaporulata elenyésző. Az angolna mindig is szerves tagja volt a Balaton-faunának, hiszen ez egy vándorló természetű hal, az 1500-1600-as évekből is vannak feljegyzések balatoni előfordulásáról, csak természetesen 1961 óta 1990-ig tartó tömeges telepítések következtében kialakult sűrű állománya sehol nem volt megfigyelhető más természetes vizünkben. A sügérfélék közül a fogassüllő (Sander lucioperca) és a kősüllő (S. volgensis) nevezetesek. A legtöbb kutatási ismeret talán a tó eme csúcsragadozójára vonatkozik. Az ezüstkárász (Carassius auratus gibelio) az utóbbi jó néhány évben, az 1985 utáni beavatkozások következtében, amikor a Kis Balaton első ütemét elárasztották, attól kezdve terjedt el a Balaton környéki vizekben. A Balaton parti övében jelenléte nem kívánatos, táplálékkonkurens, és igen messze nyúló ökológiai változások előidézője lehet. Ami a Balaton védett halfajainak az elterjedését illeti, az eléggé körülhatárolt. A csíkfélék (Cobitidae) elterjedtebbek, és a lápi póc (Umbra krameri) is most kezd elterjedni a Kis Balaton visszaállítását követően. Más és más vizekben is megjelenik, de a küllőfélék (Gobio-fajok) közül is két faj szokott előfordulni tömegesen. Ami a betelepített vagy spontán betelepült fajokat illeti, ebből összesen 17 fajt ismerünk. A kínai razbórát (Pseudorasbora parva) a növényevő halfajokkal behurcolták. A kínai növényevő halak a Balatonban - főleg a fehér busa (Hypophthalmichtys molitrix) - kiváló életteret találtak, de gond van a visszafogásukkal, mert technikailag ez nem megoldott. Arról nem is beszélve, hogy a pettyes busával (Aristichthys nobilis) való keveredése (hibridizáció) kapcsán bizonyos táplálkozási szokásai is megváltoztak. 1970-ben jelent meg nagy meglepetésre a folyami géb (Neogobius fluviatilis) a Balatonban, azóta az ország legkülönbözőbb folyóvizeiben is felbukkant, és nemcsak ez a faj, hanem fajtársai is a Duna mentén tovaterjedőben vannak, ami azt bizonyítja, hogy a fauna-vándorlás nem egy földtörténeti időszakban lezajlott folyamat, hanem mind a mai napig tart. A pisztráng-sügér (Micropterus salmoides) Észak-Amerikából betelepített faj, az északi befolyók közül az Eger-vízben fordul elő, a szivárványsügért (Herotilapia multispinosa) pedig bizonyára egy akvarista unhatta meg otthon, mert a Hévízi tó és kifolyójában találta meg egy középiskolás diák, és azóta vödörszámra lehet ott fogni, mert nagyon jól érzi magát a tó kifolyójában. Egy újabb találmány volt néhány évvel ezelőtt a fekete törpeharcsa (Ictalurus melas), amely a Balaton két egymástól meglehetően távol levő befolyójában is megjelent. A legutóbbi jövevény pedig a Tiszából és vízgyűjtőjéből ismert amuri géb (Percottus glehni). Hosszú évtizedes kutatások és megismételt vizsgálatokkal igyekeztünk föltárni a tóban élő különböző halfajok állománystruktúráját és dinamikáit. Ezeknek a vizsgálatoknak a dévérkeszeg (Abramis brama), fogassüllő (Stizostedion lucioperca), ragadozó ön (Aspius aspius), ponty (Cyprinus talpio), garda (Pelecus cultratus), küsz (Alburnus alburnus) voltak az objektumai, és állománysűrűségükre, növekedésükre, állománykihasználásukra vonatkozó alapvető populáció dinamikai paraméterek azt mutatják, hogy ezek az állományok korántsem stabilak. Tartósan stabil állományok a természetben sehol nincsenek. Pillanatnyilag stabil állományok vannak, ill. pillanatnyilag stabil sorozatok lehetségesek, de a tartós időn át egyetlen állomány sem stabil. Éppen ezért van kiemelt jelentősége azoknak a kutatásoknak, amelyek a halak táplálkozását, növekedését, előfordulását, népességsűrűségét, biomasszáját, produkcióját, mortalitását (állományveszteségét) tisztázzák, mert ilyen adatok az 1970-es évekig nem álltak rendelkezésünkre. Bizonyítják a hosszú idejű változásokat azok a növekedésvizsgálatok is, amit pl. a fogassüllőn végeztünk. Kiderült, hogy a szelektív halászat hiánya következtében az idő előrehaladtával a süllőállomány kezdett elöregedni: az idősebb korcsoportok aránya megnőtt Ezzel párhuzamosan lassult a törzshossz- és testtömeg növekedése is, és ha sok idős egyed lakja a Balatont, akkor nyilvánvaló, erős a táplálékért való versengésük, lassul a növekedésük, gyengül szaporodó képességük. Ha megritkul az állományuk, akkor bizonyos mértékig növekedésük ismét gyorsabbá válik. Ez a többi fajra is igaz, pl. a tömeges dévérkeszegre nézve ez 5
még jobban kijön, hogy az állomány elöregszik, növekedése pedig egészen gyatrává válik. Két dologgal hozható összefüggésbe: a szelektív halászat hiányával, amely egészséges állomány-összetételt képes kialakítani, ill. a megváltozott környezettani tényezőkkel, a rendelkezésre álló táplálékkészlet minőségi-mennyiségi alakulásával. A gardánál, mint a Balaton egyik híres halánál, hasonló viszonyok figyelhetők meg. De ugyancsak hasonló történések következtek be a küsznél, amely a ragadozók számára a legfontosabb táplálék a Balatonban. Az állattani kutatások egyik nagyon fontos lépése a táplálkozási kapcsolatok tisztázása: Az egyszerűsített táplálékhálózat a Balaton parti övében és a nyílt vizében meglévő táplálkozási kapcsolatokat tükrözi, ezeknek az arányváltozása természetesen más és más módon történik a halaknál vagy a gerincteleneknél. Ezeknek a mennyiségi adatoknak a használatával modelleztük a globális táplálékés anyagforgalmat, az ún. ECOPAT-II-es modellel, amely az összefüggések globálisabb szimulálására alkalmas és 290 kg/ha hal- biomasszát jósol, ami a Balaton átlagához képest nagyon közel áll. a valós értékekhez. A fogassüllő populáció természetes szaporulatának a vizsgálata a legutóbbi időben kiemelendő a többi vizsgálatok közül. Specziár András vizsgálatai példaértékűek: a fogassüllő elterjedése a tó hosszanti tengelye mentén, az ivadék elterjedése a szaporodást követő szakaszban, vagyis a fejlődés első éves periódusában más és más képet mutat. Ez azt jelenti, hogy tavasszal igen nagy az ivadékszám, majd zuhanva fogy, tehát kezdetben jelentősen pusztuló állománnyal kell számolnunk. Ennek az ivadéktömegnek az egyedi növekedése rendkívüli eltérő mérteket tükröz. Ez a viszony közel áll és igazolja a korábbi évek kutatásait. A testhossz megoszlása a korábbi évek különböző hónapjaiban azt mutatta, hogy a kezdetben nagy mennyiségű lárva és fiatal hal a nyár végére-őszre megfogyatkozik, ez bizonyos mértekben az átlagos testhosszakat tekintve tükrözi a növekedés ütemét is. Az ekotonként működő partvonal: a szárazulat és a víztest ütközőzónája, és az ott kialakuló élőbevonatba másodlagosan betelepülő gerinctelenek nagy tömege adja a halállomány jelentős táplálékforrását. A maximális táplálékátmérő, valamint az ivadék testhossza közötti összefüggés azt mutatja, hogy bár szüksége volna fokozatosan növekvő, jelentős mennyiségű táplálékra a kedvező fejlődéshez, ez azonban nincs így, mert már korábban is megfigyelhettük, hogy a nagyjából azonos időben ívó táplálékhalak ivadéka kinő a süllők szája alól, ezért apróállat evő marad, és aki halat akar fogyasztani, az egymást eszi, tehát a kannibalizmusa révén saját fajtársait fogyasztja. Állománya tehát egy önszabályozó rendszernek is felfogható. Ez a különböző fajoknál más és más képet mutat. A kutatásaink tanulságait értékelve nyilvánvaló, hogy további feladatok is adódnak, melyek során a faunakép folyamatos átalakulását, fajok elterjedését, vándorlását., a biodiverzitás kérdését, ennek trendjeit, a refugiumok szerepét kell tisztázni. Nyilvánvaló, hogy nagyon fontos dolog megismernünk az állományok struktúráját és dinamikáit és az ezeket szabályozó mechanizmusokat értelmeznünk kell. Ezek olyan összetett kérdések, amelyek a táplálkozási kapcsolatok, táplálékhálózatok feltárásával tisztázhatók. Ami a biológiai termelés és terhelhetőség kérdését illeti, itt a halászathorgászat szabályozására kell gondolnunk, hiszen manapság a rekreáció és az ökoturizmus jelentősége egyre növekszik. A táplálékhálózatok, valamint a oligotrofizálódás kölcsönhatásairól, ok-okozati kapcsolatairól nagyon keveset tudunk. Jelenleg a tóvíz növényi táplálékban való elszegényedése a döntő momentum, mely a Balatonban zajló összes biológiai folyamatot befolyásolja. Prof. Dr. Bíró) Péter MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet Tihany Néhány gondolat a kisvízfolyások érdekében A kilencvenes évek közepére megszületett az Európai Unió új Víz Politikája és ennek végrehajtásához - közel öt évig tartó viták során - kidolgozták és 2000. december 22-én hatályba léptették a Víz Keretirányelvet. Azt mondják, hogy a Víz Keretirányelv mérföldkövet jelent Európa vízgazdálkodásában, hiszen azt a célt tűzte ki, hogy 2015 végéig jó állapotba hozza, illetve jó állapotát megőrzi minden olyan felszíni és felszín alatti íznek, ahol a cél eléréséhez szükséges intézkedések szakmai szempontból megvalósíthatók, nem sértik súlyosan a közérdeket és nem elviselhetetlenül költségesek a társadalom számára. Az EU Víz Keretirányelvének hazai bevezetésével párhuzamosan zajlik a szennyvíz- elvezetési és tisztítási program a KEOP kiemelt pályázati forrásainak felhasználásával. A jelenleg érvényes országos agglomerációs lista szerint 20l5-ig várhatóan még mintegy 100 db. új kommunális szennyvíztisztító telep létesítése történhet meg. A leendő telepek, mint új pontforrások, a felszíni vizek terhelését várhatóan növelik. A vizek összes terhelését tekintve a terhelés növekmény ellensúlyozza majd a már meg lévő telepek korszerűsítésével járó tisztítási hatásfokjavulás. Kisebb vízhozamú befogadók esetében azonban - és ez jellemző a Balaton vízgyűjtőjén - a bővúésbő1 előálló terhelésnövekedés kedvezőtlen hatásával kell számolni. Ennek egyik oka, hogy a kisvízfolyások esetében nem, vagy alig áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű alapvízhozam, mely a hígítóvíz szerepét ellátná. Jelenleg a Balatont érő tápanyagterhelés legnagyobb része még a Zalán, jelentős része a 6
kisvízfolyásokon keresztül érkező tisztított szennyvízbevezetésekből és a közvetlen lefolyásból éri a tavat. Az EU csatlakozást közvetlenül megelőző időszakban az MSZ12749:1993 számú nemzeti szabvány definiálta a felszíni vizek vízminőségi vizsgálati ötosztályos minősítési rendszerét. Ez a rendszer a kémiai jellegű információkra helyezte a hangsúlyt, de a mikrobiológiai jellemzőket, az oxigénháztartást, a tápanyagháztartást, a toxicitást, a szerves- és szervetlen mikro szennyezőket, a radioaktív anyagokat is rendszeresen vizsgálta a törzshálózati és regionális állomásokon. Ennek keretében a Balaton torkolati kisvízfolyásait (90%-os lefedettséggel) havi, kétheti gyakorisággal vizsgálták. Napjainkra az EU előírásait alkalmazó monitoring (feltáró, operatív és vizsgálati) mérések nagyságrendileg kisebb gyakorisággal és kevesebb mérőhelyen történnek a Balaton torkolati szakaszán, de természetesen a kémiai jellegű információkat is fel váltották az ökológiai szemléletű vizsgálatok. Fentiek azonban nem változtatnak azon a tényen, hogy a Balatonba jelenleg torkolló, több mint 60 vízfolyás és csatorna továbbra is a tóhoz történő éves hozzáfolyás 40-60%-át hozza. Ez a száraz években is (2002-2003) 81 millió m 3 (13 cm tóvízoszlop), míg csapadékos esztendőkben (1998-1999) ennek több mint négyszerese, 330 millió m 3 (55 cm tóvízoszlop) vízmennyiséget jelent. Ennek a torkolati víztömegnek a "vízminőségéről" jóval, kevesebb információval bírunk, mint korábban, hisz a monitoring helyek ma már alapvetően nem a torkolatra koncentrálódnak. Ennek következtében sajnos a balatoni sédek közül több olyan került ki teljesen (vízmennyiségi és vízminőségi szempontból is) a látókörünkből, mely azonban a balatoni ökoszisztéma szerves része maradt. Ilyenek például a Vörösberényi-, a Csopaki-, a Lovasi-, a Csorszai-, az Udvari-, a Horogi-, a Füredi- sédek, és még folytathatnánk akár a déli parti berek vizek és patakok egy részének felsorolásával Bár a kiemelt jelentőségű Balaton a VKI minősítés szerint jó ökológiai és kémiai állapotú, a kis sédek vizsgálatát, állapotuk jellemzését és folyamatos nyomon követését hiba volna elfelejteni. Annál is inkább mert egy bekövetkezett állapotromlást helyrehozni mindig nehezebb, költségesebb, és időigényesebb, mint megelőzni azt. A "jó állapot" definíciója sok vitára adott okot és valószínűleg a jó ökológiai állapot meghatározás az évek során még csiszolódni fog. Azonban továbbra is életrészünk a víztest besorolásból kimaradt erek, csermelyek, patakok, berkek, stb. melyekre most kevésbé figyelünk, de örökségül unokáinknak adjuk majd. Siófok, 2009. október 15. Kravinszkaja Gabriella hidrológus KÖDU KÖVIZIG Balatoni Vízügyi kirendeltség Siófok Kevéssé ismert rákfajok a Balaton-felvidéki patakokból A hazai vizekben élő rákok (Crutacca) közül különösen a kisrákok (5 mm testhosszúság alatti csoport) igen fontos szerepet töltenek be lakhelyük anyagforgalmában (baktérium- alga és detritusz-fogyasztás; haltáplálék bázis stb.). Jelentőségüket növeli, hogy a hazai fajok mintegy 85 %-a sorolható ebbe a mérettartományba. A magyarországi Copepoda-k szabadon élő 3 alrendbe sorolhatók: Calanoida, Cyclopoida és Harpacticoida. A Copepoda-ról szóló összefoglaló munkák (Daday, 1889; Jungmayer, 1914; Dévai, 1977; Forró, 1997) viszont a 3 alrend közül csupán kettővel foglalkoznak, míg a Harpacticoida fajokról alig, vagy egyáltalán nem tesznek említést. E csoport gyér kutatottsága valószínűleg azzal függ össze, hogy az idetartozó rákok élőhelyükön (algabevonat, üledék, átitatóvizek stb.) nehezen gyűjthetők be, testméretük kicsi (1,0 mm alattiak) és faji meghatározásuk is viszonylag nehéz. Megismerésük és tanulmányozásuk ennek ellenére azér11enne fontos, merttöbbek között - a patakoknak is jellemző tagjai, melyeket feltétlenül kívánatos lenne a biodiverzitás-monitorozási rendszerbe elhelyezni. A környező európai országok Harpacticoida taxonszámát fegyelembe véve, megállapítható, hogy a hazai fajoknak mintegy fele ismeretlen. Az eddig leírtakon túl várhatóan további, a tudományra nézve új fajok kerülhetnek még leírásra. Ahhoz azonban, hogy Magyarország e kevéssé vizsgált rákcsoportjáról átfogó kép jöjjön létre, az ország számos területén kellene gyűjtő munkálatokat végezni. Ezt gátolja, hogy a hazai kutatásfinanszírozás nem kedvez az ilyen típusú alapkutatási témák kivitelezésének. Az idevonatkozó szakcikkek áttanulmányozása után megállapítható, hogy jelenleg 39 taxon ismert (1. táblázat) melyek 8 családba és 15 géniuszba sorolhatók. Fajokban leggazdagabb Brycamptus és az Elaphoidella nem. Az eddig vizsgált élőhelyek fajgazdagsága igen eltérő (1. táblázat), többek között függ az élőhely kutatottságának mértékétől is, bár kétségtelen, hogy a Fertő, a Kis-Balaton vagy az alföldi szikes vizekben élő fajok száma mindig alacsony marad a folyóvizekhez, forrásokhoz viszonyítva. Ha összevetjük eddig ismert taxonok és a Limnofauna Europeae (1978) Magyarországot is magába foglaló területéről megemlített Harpacticoida fajok számát akkor kiderül, hogy újabban az 8-al megnőtt. A Balaton-felvidék hat patakjának vizsgálata során (Ponyi, 1997) 8 faj jelenlétét igazolták (1. táblázat). A hat patakot e fajok előfordulása alapján 4 "típusba" lehetett sorolni. A két legkisebb és egymáshoz közel folyó Csopaki és Lovasi Sédet a köz B. z. caucasicus és E pillossus, az Egervízi- patakot a B. pymaeus és E. bidens, a Tapolcai- 7
patakot B. pygmaeus és N. hibemica, a Pécsely- patakot pedig B. minutus-e. pilosus fajpárosok előfordulása jellemezte. E példa is mutatja, hogy a Harpacticoida fajok felhasználhatók lesznek a kis folyóvizeink jellemzésére. Fontos lenne tehát ezen állatcsoport kutatását az egész ország területére kiterjeszteni. 1. táblázat. Az 1994-1997. években a Balaton északi patakjaiból kimutatott Harpacticoida fajok: Patak Pécsely Tapolca Burnót Egervíz Csopaki Séd Lovasi Séd Attheyella crassa (Sars) X X X X X X Bryocamptus minutus (Claus) X Bryokamptus pygmaeus (Sars) X X Bryocamptus zcehokkei caucasicus Borutzky X Canthocamptus staphylinus (Jurine) X X X X X X Echinocamptus pilosus (Van Douwe) X X Elaphoidella bidens (Schmeil) X Nitocra hibernica (Brady) X Irodalom Daday J. (1889): A Magyarországban eddig talált szabadon élő evezőlábú rákok magánrajza. - Mathemat.term Tud. Közl. 19. 117-307 Dévai I (1977): Az evezőlábú rákok (Calanoida és Cyclopoida) alrendjeinek kishatározója. - Vízügyi Hidrológia, VÍZDOK. 5. pp. 221. Forró 1. (szerk) (1997): Rákok, szitakötők és egyenesszárnyúak. - Nemzeti biodiverzáns- monitorozó rendszer V - Magyar Term. Tud. Múzeum, Budapest, 81. Jungmayer M. (1914): Budapest és környékének szabadon élő evezőlábú rákjai - Magyar Term. Tud. Közl. 33. (1). pp. 156. Ponyi J. (1997): A Balaton-felvidék patakjainak zoológiai vizsgálata Hidrol. Tájékoztató, 18-22. Prof. Dr. Ponyi Jenő MTA Balatoni Limnológiai Kutató Intézet Tihany A Balatonkutatási Alapítvány által támogatott 2009 évi pályázat: IL. Hidrobiológus Napok A Balaton és vízrendszere a Balaton-kutatás története és A Duna-kutatás története c. anyagának a Hidrológiai Közlönyben történő kiadásához a 2008. évi számra megítélt támogatás: 200.000.-Ft. a 2009. évi számra megítélt támogatás: 200.000.-Ft. A BALATONKUTATÁSI ALAPÍTVÁNY Az alább közölt számla- és adószámra átutalhatják a felajánlott összeget, illetve személyi jövedelemadójuk 1 %-át. SZÁMLASZÁMUNK: K&H Bank 10200713-48010894 ADÓSZÁMUNK: 19258263-2-19 Támogatását köszönjük! TÁMOGATÁSÁNAK MÓDJA 8