FEHÉR FÜZET 2000 A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédô Iroda beszámolója

FEHÉR FÜZET 2000 A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédô Iroda beszámolója Felelôs szerkesztô és kiadó: DR. FURMANN IMRE Esetleírások: DR. BIHARY LÁSZLÓ DR. BODROGI BEA IVÁNYI KLÁRA DR. KELEMEN EDIT DR. MUHI ERIKA Technikai asszisztens: MADARÁSZ SZILVIA MOHÁCSI MÁRIA Sajtóstatisztika: DARÓCZI ILONA A MÁSSÁG ALAPÍTVÁNY kiadványa A sokszorosítás a BOOKS IN PRINT RT. munkája MÁSSÁG ALAPÍTVÁNY, NEKI, FEHÉR FÜZET 2000, BUDAPEST http://www.neki.hu e-mail cím: info.neki@mail.datanet.hu

Tartalom Az év... 7 I. 2000-ben érkezett legjelentôsebb ügyek P. község I. (Pest megye)... 10 P. község II.... 12 Jogellenes fogvatartás... 14 M. István... 16 H. Aladár... 20 M. Alexandru... 22 S. Lajos... 23 B. Ibolya... 27 F. Katalin... 29 B. Lajos... 32 O. János... 36 Király utca 25. önkényes lakói... 37 B. család... 44 Fôvárosi kerületi önkormányzat... 46 T. város... 48 F. község I.... 52 F. község II.... 54 K. község... 57 D. diszkó... 60 J. Gábor... 64 V. Árpád, V. Jenô, L. Kálmán és L. Kitti... 67 T. község... 70 M. család... 73

II. 2000-ben érkezett egyéb ügyekbôl Gy. Lajos... 78 O. László lakhatási ügye... 79 T. Miklósné... 80 H. Ágnes... 80 S. város... 82 B. Viktor... 82 B. Istvánné... 84 K. Pálné... 84 P. község (Nógrád megye)... 85 H. község... 86 K. András... 88 Ember és társadalom címû segédkönyv... 89 M. város... 90 K. Antal és V. László... 90 D. város... 91 B. András... 92 M. Gusztáv... 93 R. László... 94 III. A korábban érkezett, folyamatban lévô ügyekbôl... 95 IV. Statisztika a NEKI ügyeibôl... 105 V. Statisztika a sajtóról... 109 VI. A diszkriminációról... 113 VII. A NEKI... 115

ELÔSZÓ Az év Ebben az évben irodánkhoz 169 panasz, kérelem érkezett. Részletes tényfeltárás után 39 ügyben tudtuk megállapítani a diszkriminációt, legtöbb esetben annak közvetett formáját. Az általunk feltárt diszkriminációs ügyeket kategorizáltuk. A legtöbb (13 ügy) az úgynevezett igazságszolgáltatási kategóriába esett. Olyan ügyek ezek, amelyekben az elkövetôi oldalon szándékosan vagy szándéktalanul a rendôrség, ügyészség és a bíróság a jogsértô, már ami az eredményt illeti. Példaként hadd álljon itt két eset: H. Aladár ügyében (Fehér Füzet 20. old.) a sértett roma férfi úgy került a nyomozó hatóság ôrizetébe, hogy a rendôrök egy rablás kapcsán egy magas, szôke nôt kerestek, ehelyett ôrizetbe vették H. Aladárt, aki egy alacsony, bajuszos (!) cigány férfi. H. Aladár hat hónapig volt elôzetes letartóztatásban, majd megszüntették vele szemben a büntetôeljárást, és szabadlábra helyezték. A hat hónap alatt alig szóltak hozzá. Hat hónapon keresztül a rendôrség, majd az ügyészség elôterjesztésére a bíróság automatikusan hosszabbította meg H. Aladár elôzetes letartóztatását. Automatikusan és mechanikusan, csak úgy rutinból, ahogy az sajnos jellemzô a magyar igazságszolgáltatásra. A másik ügyben (Fehér Füzet 71. old.) az a sértett, akinek fiatal leánygyermekét halálra gázolta egy autó, heroikus küzdelmet kellett, hogy folytasson az Iroda segítségével azért, hogy az elkövetô ellen legalább vádindítvány készüljön. A rendôrség ugyanis az elsô körben megszüntette az eljárást, amelyet az ügyészség jóváhagyott. Irodánk a Legfôbb Ügyészséghez fordult, az ô határozatuk alapján került sor késôbb a vádemelésre. Közben a család cigányellenességgel és más gusztustalansággal teletûzdelt levelet kapott, de a rendôrség a füle botját sem mozdította, csak akkor intézkedett már, amikor Irodánk ez ügyben is újabb panaszokat jelentett be. Azt hiszem, ez a két ügy is szemlélteti, mit is értek az alatt, hogy az igazságszolgáltatás szereplôi a diszkrimináció elkövetôi, miért volt szükség egy ilyen elnevezésû kategória létrehozására. De szembeállíthatnánk egymással azt is, hogyan viselkedik az igazságszolgáltatás akkor, ha roma a sértett és roma az elkövetô, és azt is, hogyan viselkedik az igazságszolgáltatás, milyen büntetés születik, ha romát ver egy rendôr, vagy ha fordítva történik. Az államigazgatási szervek, ha nem intézkednek, jogszabályt sértenek. Ezt az államigazgatás hallgatásának hívják szaknyelven. Az igazságszolgáltatási szerveknek a fentiekben bírált tevékenységét, az igazságszolgáltatási szervek szemhunyásának, sok estben sunyításának nevezném. (A teljesség igénye miatt, persze, azt is meg kell jegyezni, hogy egyre több hatóságnál, bíróságnál, ügyészségnél, rendôrségnél nem ez a helyzet, hanem az alaposság, és a jogállami követelmény érvényesül, beleértve azt is, hogy Irodánkat, munkatársainkat nem okvetetlenkedôknek tekintik, hanem partnereknek.) r 7 s

FEHÉR FÜZET 2000 A 39 diszkriminációs ügy közül 4 a munkavállalással összefüggô, 5 esetben az önkormányzat a jogsértô, illetve az önkormányzat eljárásával kapcsolatban keletkezett a jogsértés, 5 esetben személyiségi jog megsértése miatt indult eljárás, az oktatási ügyek száma 6, a lakhatási ügyeké szintén 6. Ha csak a kategóriákat nézzük, akkor is látható, hogy a diszkrimináció az élet minden területét átfogja, átszövi. Kezelésüknek az okozott sérelmek orvoslására a jog bár fontos eszköze, de a jog is csak egy eszköz a sok közül. Izgalmas kérdés az is, hogy egy-egy példaértékû ítéletnek vagy példaérték igényével indított eljárásnak milyen erôs a társadalmat befolyásoló ereje. A jövô évben tevékenységünk egy részét ennek a vizsgálata teszi majd ki. Nevezetesen az utánkövetés, melynek keretében néhány, évekkel ezelôtt jogerôsen befejezett ügy sértettjeivel készítünk interjút, és megvizsgáljuk azt is, hogy az adott térségben az ítélet vagy az eljárás óta változott-e a helyzet, az évekkel ezelôtt egymásnak feszülô szomszédok indulata megnyugodott-e, mi lett azoknak a rendôröknek a sorsa, akiket romák megveréséért elítéltek, történt-e hasonló bántalmazás ott, az a vendéglôs, aki nem szolgált ki romákat, hogyan viszonyul ehhez a kérdéshez stb. Ahhoz, hogy érezhetô és látható jelei legyenek a változásnak, tudom, hogy kevés egy vagy két jogvédô iroda erôfeszítése. Ez az erôfeszítés csak a társadalom egészének összefogásával hozhat eredményt. Ehhez az összefogáshoz kérem minden jóérzésû ember cselekvô támogatását. Budapest, 2000. december 15. DR. FURMANN IMRE igazgató r 8 s

A 2000-ben érkezett legjelentôsebb ügyek esetleírások

FEHÉR FÜZET 2000 P. község I. (Pest megye) 2000. március 27-én irodánk faxon üzenetet kapott, amelyben egy újságíró tájékoztatott bennünket, miszerint néhány nappal korábban felhívták ôt P-rôl, és azzal fordultak hozzá, hogy valamilyen formában nyújtson nekik segítséget nehéz helyzetükben. Az újságíró ugyanis arról számolt be a faxban, hogy 2000 márciusában több személy támadta meg az éjszakai órákban a késôbb hozzá fordulók családját és házát felfegyverkezve, illetve cigányellenes kijelentések kíséretében. A csoportban feltehetôleg egy közeli település körzeti megbízottja is jelen volt. Az említett bûncselekményt megelôzte egy másik, a szomszédos faluban, K-án történt súlyos bántalmazás, aminek folyományaként támadta meg a p-i lakosokat a K-ról induló csapat. A nyomozást mindkét cselekmény kapcsán a Pest Megyei Nyomozó Hivatal folytatja. A NEKI részérôl DR. FURMANN IMRE lát el sértetti képviseletet. 2000. március 17-én P. községbôl autójával ment át a szomszédos K. településre K. Sándor p-i lakos, akit késôbb a helyi lakosok közül néhányan súlyosan bántalmaztak. K. Sándor (többek között) állkapocscsonttörést szenvedett. Bántalmazásának oka tulajdonképpen a mai napig ismeretlen irodánk elôtt, de vélhetôen egyfajta büntetôakció volt, azaz a bántalmazók vélt vagy valós sérelmeiket igyekeztek ily módon megtorolni. K. Sándor annak köszönhette, hogy súlyosabb sérüléseket nem szenvedett, hogy idôközben P-rôl a faluba érkezett K. László, illetve felesége, K. Erzsébet (aki történetesen K. Sándor testvére), valamint még két p-i lakos. K. László felesége a település határától elindult a faluba egy másik személlyel, mivel a többiek a település szélén várakoztak az autóban. K. Erzsébet azt látta, hogy testvérét már alaposan helybenhagyták, így megpróbálta elvonszolni onnan, miközben ôt is fenyegették, durva szavak kíséretében. Közben a várakozókat is megtámadták, kocsijukhoz rohant ugyanis két férfi, a hátsó szélvédôt egy baseballütôvel dobták be, de K. Lászlóék elhajtottak P-re. Késôbb K. Erzsébet is hazaért K. Sándorral. Az éjszakai órákban P. községének határában lakó Cs. Oszkárnét és fiát, illetve élettársát, M. Istvánt (aki K. Lászlóval együtt volt az autóban K. község határában) egy 15-20 fôbôl álló csoport támadta meg, akik K. községbôl érkeztek autóikon. Feltehetôleg azért mentek ehhez a házhoz, mert az a kocsi, amivel korábban K. László és M. István átmentek K-ra, az Cs. Oszkárné tulajdona. A garázda társaság a kocsit csépelte, illetve a házba is be akartak menni, de ezt sikerült megakadályoznia az ottlakóknak, úgyhogy néhány perc után el is mentek onnan, igaz, hogy Cs. Oszkárnét, valamint 17 éves fiát tettleg is bántalmazták, amellett, hogy jelentôs anyagi kárt is okoztak. A csoport, amelyben szemtanúk állítása szerint G. község körzeti megbízottja is benne volt, ezt követôen K. László és családja háza felé vette az irányt, ahová (az elôbbiekhez hasonló módon) erôszakkal mentek be, majd az udvaron álló két autónak estek neki, gyakorlatilag teljesen tönkretéve az egyiket. Idôközben K. Lászlónak, feleségének és két gyermeküknek sikerült elrejtôzniük a közelben, azonban a házban tartózkodó idôs hölgyet valaki a csoportból ellökte, aki így elég komoly sérülést szenvedett a térdén. A társaság azonban nem találta az általuk keresetteket, így K. Lászlót, valamint valószínûleg K. Sándort. K. Lászlóék azt állítják, hogy néhány perccel azt követôen, hogy elrejtôztek, lövéseket is hallottak, valamint láttak torkolattüzet is. Ezt követôen azonban a csoport elhagyta az udvart. r 10 s

A 2000-BEN ÉRKEZETT LEGJELENTÔSEBB ÜGYEK Aznap éjszaka a helyi kisebbségi önkormányzat (akinek K. László is tagja) rendkívüli ülést tartott, amelyen a fenti eseményekrôl volt szó. Az ülésen határozatot fogadtak el, aminek értelmében az elnök feljelentést fog tenni a történtek miatt a rendôrségen. Erre sor is került másnap. A NEKI ezt követôen értesült a történtekrôl és látogatott el a helyszínre, ahol tényfeltárást végeztünk és sértetti képviseletre szóló meghatalmazásokat írattunk alá az érintettekkel, K. Lászlóval és Cs. Oszkárnéval, melyeket benyújtottunk a Pest Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatalhoz, mint az ügyben (a rendôr állítólagos részvétele miatt) eljáró hatósághoz. A sértettekkel és családjukkal való beszélgetéseken az derült ki, hogy a fenti települések egyes lakói között igen erôs szembenállás van, aminek valódi indokára nem derült fény, de vélhetô az, hogy a k-i lakosok egy része K. Sándorral került valamilyen módon összeütközésbe, amit így szerettek volna megtorolni. Arra azonban nem találtunk elfogadható magyarázatot, hogy miért törtek rá a két családra az éjszaka közepén, ráadásul ennyire durva módon. A sértettek, valamint más, a faluban lakó (elsôsorban roma) lakosok arról is beszámoltak, hogy a cselekmények óta sem érzik magukat biztonságban, azóta is gyakran kapnak fenyegetô telefonhívásokat, valamint többször is átjöttek a támadók kocsijaikkal, azokkal körözve a ház körül. Mindezek miatt is felkerestük a területileg illetékes rendôrkapitányság vezetôjét, aki készségesen tájékoztatott bennünket az eseményekrôl, a bûncselekmények feltehetô okáról, illetve arról, hogy ôk is tisztában vannak a feszültséggel teli helyzetrôl, ez már korábban is érezhetô volt, a jövôre nézve pedig igyekeznek megoldani a településen lakók biztonságát. Ugyanakkor nehezíti a helyzetet az is, hogy a szomszédos települések területileg különbözô rendôrkapitányságokhoz tartoznak illetékességileg, ami sok esetben gondot okoz az intézkedések vonatkozásában. Azonban ettôl függetlenül is távozásunkkor azt gondolhattuk, hogy a rendôrség megbirkózik a kényes szituációval, és biztosítani fogja azt is, hogy ne legyenek ilyen konfliktusok a késôbbiekben. Ennek ellenére a sértettekkel való kapcsolattartás során az derült ki, hogy zaklatásuk továbbra is elôfordul, illetve továbbra sem érzik magukat biztonságban, amikor a szomszédos falun keresztül kell utazniuk, ami viszont elkerülhetetlen, ha a közeli városokba, vagy a fôvárosba akarnak utazni. A nyomozást végzô Pest Megyei Nyomozó Hivatal a nyomozást garázdaság és más bûncselekmények miatt indította, melynek során számos ütôeszközt foglalt le. Irodánk többször is részt vett a sértettek és a gyanúsítottak, valamint egyes tanúk szembesítésén, melyek azonban többnyire nem vezettek eredményre, mivel mind a terheltek, mind az ô oldalukon szereplô tanúk hiányos emlékezete azt vonta maga után, hogy a sértetti állításokkal szemben érdemi cáfolat nem, mindössze tagadás, vagy a nem emlékszem fordulat állt. Természetesen a terhelteket megilletô jogosultság az, hogy a vallomást, illetve a nyilatkozattételt megtagadják, azonban egyes tanúk vonatkozásában felmerülhet az is, hogy nem azt mondták el vallomásaikban, ami történt az utóbbiak vonatkozásában azonban az ( ôszinte ) vallomástétel nem jogosultság, hanem kötelesség, amivel ellentétes cselekedet büntetôjogi felelôsségre vonást alapozhat meg. A nyomozás jelenleg is folyamatban van. r 11 s

FEHÉR FÜZET 2000 P. község II. 2000. június 21-én telefonhívást kapott a NEKI P-rôl: egy, az elôbbi ügyben sértettként érintett személy közölte velünk, hogy K. Ernô, p-i lakos június 20-án, a késô esti órákban halálos lövést kapott. A lövést egy szolgálaton kívüli rendôr adta le szolgálati fegyverébôl. A rendôr több k-i lakos társaságában érkezett P-re. A NEKI munkatársa az esetet követô napon újságírókkal együtt látogatott el P-re, és találkozott a sértett hozzátartozóival. Elmondásuk szerint ez az eset is az elôzôekben már említett ellentét folyománya volt, amint az ügyben érintettek (mindkét oldalról) szinte ugyanazok voltak, de az biztos, hogy most is k-i és p-i lakosok között volt összetûzés. A nyomozást szintén a Pest Megyei Nyomozó Hivatal folytatja. A sértetti képviseletet DR. FURMANN IMRE látja el. A sértetti képviselô és a NEKI munkatársai részt vettek azon a helyszíni szemlén, ahol mind a gyanúsítottak, mind a tanúk elôadták, hogy mi is történt a kérdéses éjszakán. A két oldal elôadásai között alapvetô eltérések voltak, leginkább azonban abban tértek el az állítások, hogy ki támadt kire, illetve miért és milyen szándékkal érkezett a szolgálaton kívüli rendôr barátaival K-ról autóval. A helyszíni szemlén tapasztaltak alapján a sértetti képviselô beadvánnyal élt az ügyészségi nyomozó hivatal felé, amelyben többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy az eddig felmerült adatok, illetve a helyszíni szemle tapasztalatai megalapozottá tennék a kényszerintézkedések foganatosítását. Erre azonban eddig egyik ügyben sem került sor, a gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek. A nyomozás ez ügyben is folytatódik. * * * Mindkét ügynek vannak olyan közös jellemzôi, melyek az incidenseknek, illetve azok megítélésének egyfajta többletet adnak. Egyrészt a cselekmények jellege, hiszen az elsô eset kapcsán a sértettek vallomásaikban többször is említették, hogy a támadók cigányellenes felkiáltások kíséretében törtek be udvarukba, míg a második ügyben a sértett oldalán érintettek is kizárólag cigány származásúak. Mindkét alkalommal a csoport tagjai között egy rendôri állományba tartozó személy is volt de míg az elsô esetben ennek szerepe tisztázatlan, addig a második esetben tény, hogy a rendôr húzta meg a ravaszt. A folyamatban lévô büntetôeljárások részletezését nem érdemes ebben az esetleírásban megkísérelni. Ugyan talán a leglényegesebb részét adja az ügynek (hiszen ez által tisztázódhatnak a részletek), mégis, e helyt érdemesebb arra összpontosítani, hogy mi állhat az ügyek hátterében 1, mi az, ami ilyen iszonyatos indulatokat korbácsolt, miért van ekkora ellentét a két település egyes lakosai között. Habár a közhelyes, hatásvadásznak tûnô jelzôk megtévesztôk lehetnek, nem túlzás azt állítani, hogy valóban fennáll ez a szembenállás: az ügyek elindulása óta sem látszik csillapodni a feszültség, legfeljebb nem nyilvánul meg közvetlen erôszakban. 1 E tekintetben nagy segítséget nyújtottak irodánk részére a Magyar Narancs és az RSK munkatársai. r 12 s

A 2000-BEN ÉRKEZETT LEGJELENTÔSEBB ÜGYEK A háttérben végül is az állhat, hogy a K. településén élô egyes lakosok erôs igazságérzettôl vezérelve a már említett módon igyekeztek sérelmeiket orvosolni. Ez ugyanúgy azt is magában foglalja, hogy az így megtámadott csoport egyes tagjainak felelôssége is felmerül abban, hogy a helyzet idáig fajult, de természetesen ez nem adhatja indokát annak, hogy ilyen módon vegyenek elégtételt valakin. Elég csak arra utalnunk, hogy a március végén történt cselekmények kapcsán két család is a megtámadottak között volt, e családok kiskorú gyermekei, a szülôk és egy idôsebb hölgy azóta is igen erôsen a történtek hatása alatt áll (idegfeszültség, kórházi kezelések, más lakóhelyre költözés stb.). Végezetül meg kell említenünk azt is, hogy a hatóságok felelôssége milyen értelemben merül fel. Mint korábban említettük, márciusban többször jeleztük az illetékes rendôrkapitányság felé azt, hogy valamilyen módon biztosítsák a település nyugalmát, biztonságát. Azzal mi is tisztában vagyunk, hogy ez nem jelentheti azt, hogy az érintettek részére állandó rendôri biztosítást nyújtsanak, azt viszont igen, hogy a településen az eddigi rendôri jelenlétet erôsítsék, vagy állandosítsák. Ez nem történt meg. Június 20-án éjjel ez a hiányosság oda vezetett, hogy egy p-i lakos meghalt, mert egy szolgálaton kívüli rendôr azért ment át (nem rendôr) barátaival P-re, hogy (állítása szerint) bajba jutott barátainak segítséget nyújtson: ha jogos védelmi helyzetben volt is, számunkra elfogadhatatlan ez az eljárás. Végig megtehette volna és meg is kellett volna tennie azt, hogy segítséget kér az illetékes rendôrkapitányságtól. A felelôsség kérdéskörén belül a nyomozó hatóság is tartozik bizonyos felelôsséggel olyan értelemben, hogy dacára a cselekmények súlyának, illetve annak, hogy éppen azért, mert mindkét esetben egy rendôri állományba tartozó személy is a gyanúsítottak között volt felmerülhet a Büntetôeljárási törvény 92. b) 2 pontjába foglalt lehetôség, miszerint a terhelt szabadlábon hagyása esetén az eljárást meghiúsítaná vagy megnehezítené, illetôleg veszélyeztetné. Kényszerintézkedések alkalmazására egyik esetben sem került sor. 2 1973. évi I. törvény. r 13 s

FEHÉR FÜZET 2000 Jogellenes fogvatartás 2000 májusában kaptunk D-bôl bejelentést arról, hogy 1999. január 16-ról 17-re virradó éjszaka T. községében három roma fiatalembert súlyosan bántalmaztak, majd ezt követôen a helyi körzeti megbízott a három bántalmazott fiatalt a rendôrôrsre elôállította, ahol bántalmazásuk rendkívül megalázó és embertelen módon tovább folytatódott. A bántalmazást azonban nem a rendôr követte el, ugyanis azok a (civil) személyek, köztük egy polgárôr is kíséretet adott az elôállításhoz, majd az ôrsön folytatták azt, amit korábban elkezdtek. A három roma származású fiatalember (közülük ketten még fiatalkorúak), V. Csaba, Sz. Attila és V. Zsolt 1999. január 16-án este a t-i diszkóban töltötték az estét és az 1999 júniusában született vádirat szerint ismeretlen körülmények között kerültek szóváltásba két helybeli fiatallal. Ez utóbbiak közül a fiatal lány, sérelmesnek érezve helyzetét, hazament és édesapjának elmesélte a történteket. Az apa az eseményeket hallván feldühödött, és gumibotját magához véve elindult a diszkó felé azzal, hogy elégtételt vegyen a roma fiúkon a lányát ért sérelemért 1. Útközben azonban találkozott a szolgálatban lévô helyi körzeti megbízottal, valamint az egyik polgárôrrel, akiktôl szintén a vádirat adatait alapul véve segítséget kért. Ezt követôen mind az öten, tehát a rendôr, a polgárôr, az apa és lánya, valamint annak barátja érkeztek a helyszínre, ahol meglátták, hogy a három, általuk keresett fiú egy kis utcában van. A magát sértve érzô lány rájuk is mutatott, minekutána a gumibottal felszerelkezett apa kezét is igénybe véve V. Csabát ütlegelte. Hamarosan azonban a helyszínen lévôk közül többen is bekapcsolódtak a bántalmazásba, és ez azzal a következménnyel járt, hogy mindhárom fiatalembert ütlegelni kezdték. A szolgálatban lévô körzeti megbízott mindezt a nélkül nézte végig, hogy bármelyik oldalon beavatkozott volna; egyszer ugyan a bántalmazottak egyike kért tôle segítséget, ám a megbízott nem avatkozott be a bántalmazásba igaz, hogy egy alkalommal kijelentette, hogy ô is hasonló módon cselekedne, ha a lányát ilyen sérelem érné. Miután az ütlegelést befejezték, a körzeti megbízott felszólította a bántalmazottakat, hogy üljenek be a szolgálati autójába, mert beviszi ôket a rendôrôrsre. Ez meg is történt, azonban érdekes módon a bántalmazók is követték ôket, tehát mintegy kíséretet adtak az elôállításhoz, ami a jogszerû elôállításokat nézve teljesen abszurdnak tûnik 2. A rendôrôrsön tovább folyt a romák bántalmazása, ahol már a fizikai bántalmazáson túl rendkívül megalázó módon vettek elégtételt vélt vagy valós sérelmeik miatt a sértetteken. Újfent a vádiratra támaszkodva: a (késôbbi) vádlottak egyike az egyik sértettet térdre kényszerítette, hogy így kérjen bocsánatot a lánytól. Annak dacára, hogy a sértettek egyike erôsen vérzett már, a bántalmazás tovább folyt, késôbb pedig egy pisztoly is elôkerült, amit az egyik sértett fejének szegeztek. Végül abbahagyták a bántalmazást, és a sértetteket a rendôrôrsrôl elengedték. A körzeti megbízottnak azonban számot kellett adni valamilyen módon hivatalosan is az elôállításról és a rendôrôrsön való benntartásról, azaz hivatalos jelentést kellet készítenie a kényszerintézkedésrôl (ún. kényszer- 1 Az eljárás adatai szerint ez a sérelem abból ered, hogy a diszkóban véletlenül összeütközhettek vagy véletlenül meglökte a romák egyike a lányt. 2 Megjegyzendô az is, hogy a vádiratban nem szerepel az, hogy a rendôr adta volna valami okát az elôállításnak, tehát nem közölte azt elôre a sértettekkel. r 14 s

A 2000-BEN ÉRKEZETT LEGJELENTÔSEBB ÜGYEK papír). Mindössze az volt a gond, hogy az elôállítás indokaként azt jelölte meg, hogy az elôállítottak nem tudták magukat igazolni, tehát személyazonosságuk tisztázása végett vitte be ôket a rendôrôrsre. Ez azért is érdekes, mert azon túl, hogy a fentieket figyelembe vesszük, T. települése elég kicsi ahhoz, hogy egymást jól ismerjék az emberek, nem is beszélve egy körzeti megbízottról. Ennek ellenére a körzeti megbízott az elkészített valótlan tartalmú jelentés alapján feljelentéssel élt a sértettek ellen, január 18-án személyi igazolvánnyal kapcsolatos kötelezettség megsértésének szabálysértése miatt. A roma fiatalok pedig idôközben szintén segítségért fordultak egy d-i szervezethez, akik dr. Barcsi István és Dr. Bánszegi Judit ügyvédekhez irányították ôket. Az ô segítségükkel tettek feljelentést bántalmazóik ellen a Hajdú- Bihar-Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál, hiszen az egyik feljelentett rendôr volt. A megindult nyomozás során tisztázódtak azok az események, melyek alapján a D. Városi Ügyészség vádat emelt a bántalmazók ellen jogellenes fogvatartás, garázdaság és könnyû testi sértés miatt. Az eljárás DR. BARCSI ISTVÁN és DR. BÁNSZEGI JUDIT sértetti képviselôk részvételével jelenleg tárgyalási szakban van, ítélet még nem született. r 15 s

FEHÉR FÜZET 2000 M. István 1999. június 27-én délután öt órakor B. község futballcsapata és F. község futballcsapata a b-i sportpályán vívott egymással futballmérkôzést. F. községbôl két busszal érkeztek a szurkolók, köztük M. István roma származású férfi, felesége és kisfia. A második félidô vége elôtt néhány perccel a b-i csapat lôtt egy gólt, amely a f-i szurkolók szerint lesgól volt, de a bíró megadta. Ekkor a szurkolók kint a pálya szélén összeszólalkoztak, majd verekedés tört ki közöttük. M. István elmondása szerint a gól pillanatában és a verekedést megelôzôen egy fa alatt ült, mellette állt a felesége és ott állt közvetlenül mellettük a b-i csapat edzôje is. Az edzô felemelte a kezét. Erre a mozdulatra lehettek figyelmesek a rendezôk és ezért mentek oda hozzájuk. Közöttük N. László rendôr is, aki ekkor nem volt szolgálatban. M. Istvánt a rendôr egyszer megütötte, aki ettôl elvesztette az eszméletét. Legközelebbi emléke, hogy a felesége felsegíti, és támogatva ôt, együtt indulnak el a busz felé. Fent ültek már a buszon, amikor felszállt a rendôr és egyenként kiválasztotta azokat, akik ôt állítása szerint bántalmazták. Köztük M. Istvánt és feleségét is. Elôállították ôket az e-i rendôrkapitányságra, ahol az is kiderült, hogy miért kellett bemenniük a rendôrségre. A rendôr elmondása szerint ugyanis nem egészen úgy történtek az események, ahogy M. István és felesége állítják. N. László késôbbi sértett szerint a pályán a következô történt: Én is kimentem ezt (focimeccset) megtekinteni, és a második félidô vége volt már, amikor a barátom szólt, aki rendezôje volt a meccsnek, szólt hogy lehet, hogy probléma lesz, a bírót és a jegyzôt segíteni kellene bekísérni az öltözôbe. Amikor a b-iak berúgták a negyedik gólt, akkor én már ott tartózkodtam a pályán és az I. r. vádlott M. István volt, akit határozottan felismerek, aki elsôként bejött a pályára. Volt nála egy sörösüveg. Én felmutattam neki az igazolványomat, elmondtam a rendfokozatomat. Ô kiütötte a kezembôl az igazolványt és akkor utána jött már a felesége és ô volt, aki azt kiáltotta, hogy nincs egyenruhában, lehet ütni. Nála egy, két literes flakon kólásüveg volt, amiben még volt valamennyi kóla. Elôször M. István volt az, aki a nála lévô sörösüveggel eltalálta a homlokom, aztán már többen bejöttek, engem már próbáltak a rendezô kollégák elhúzni onnan. 1 A rendôr vallomásából kiindulva M. István, felesége és még több társuk ellen büntetôeljárás indult csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erôszak bûntettének és könnyû testi sértés vétségének alapos gyanúja miatt. 2000. január 11-én az E-i Városi Ügyészség vádat emelt M. István és társai ellen, mert a nyomozás eredményeképpen bizonyítottnak látta a fenti bûncselekmények elkövetését. Az E-i Városi Bíróság 2000. március 22-én hozott elsô fokú ítéletében bûnösnek találta M. Istvánt és társait csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erôszak bûntettében és ezzel halmazatban társtettesként elkövetett könnyû testi sértés vétségében. Ezért a bíróság M. István elsô rendû vádlottat halmazati fôbüntetésként kettô év hat hónap börtönbüntetésre, mellékbüntetésként három év közügyektôl eltiltásra ítélte. 1 2000. február 23-i bírósági tárgyalás jegyzôkönyve, 6. oldal. r 16 s

A 2000-BEN ÉRKEZETT LEGJELENTÔSEBB ÜGYEK A bíróság ítéletében kifejti, hogy a pályára belépô vádlottak a sértettet jogszerû intézkedésében erôszakkal megakadályozták. A bíróság által lefolytatott bizonyítási eljárás alapján a bizonyítékok körébôl kirekesztette a vádlottak állításait alátámasztó tanúvallomásokat, és csak a sértett, illetve az ô állításait alátámasztó vallomásokat fogadta el. Kifejtette, hogy ezek a tanúk elfogulatlanok, szemben a vádlottak által megnevezett tanúkkal. A vádlottakra terhelô vallomást tett öt tanú közül kettô a sértett barátja, három pedig a kollégája. Elfogulatlanságuk tehát nem állapítható meg, mégis az ô vallomásaik voltak perdöntôek az ítélet meghozatalakor. A büntetés kiszabása körében a bíróság enyhítô körülményként vette figyelembe az I. rendû vádlott tekintetében a büntetlen elôéletet, azt, hogy kiskorú gyermekek eltartásáról gondoskodik. Súlyosító körülményként értékelte a bûncselekmény elkövetésében játszott kezdeményezô szerepét, azt hogy a bûncselekményt ittas állapotban követte el és a bûnhalmazatot. Tehát ezen tények és bizonyítékok alapján született meg az ítélet. Az I. rendû vádlott még ott a bíróságon fellebbezést jelentett be az ítélet ellen, felmentésért. Az ítélet írásba foglalása után kereste meg irodánkat M. István és kérte segítségünket, mert úgy érezte, hogy alaptalanul ítélték ilyen súlyos börtönbüntetésre. Az iratok áttanulmányozását és a helyszíni tényfeltárást követôen megállapítottuk, hogy a hatóságok az eljárás során nem derítették fel alaposan a tényállást, a vallomásokban lévô ellentmondásokat nem oldották fel, nem folytattak le minden körülményre kiterjedô bizonyítást, így megalapozatlan ítélet született. Az ítélet megállapítja, hogy a bûncselekményt 1999. június 17-én követték el, ezzel szemben június 17-e csütörtökre esett, akkor nem szoktak futballmérkôzéseket tartani. A cselekmény valójában június 27-én történt, ami az iratokból is kiderül. Az elkövetés helyeként a pályát jelöli meg az ítélet. A jelen lévô tanúk egybehangzó állítása szerint ezzel szemben a pályán kívül történt a verekedés, hiszen még tartott a mérkôzés. A labdarúgók azt is elmondták, hogy már csak a verekedést nézték, de a bíró még nem fújta le a mérkôzést. Ezzel kapcsolatban azonban összesen egy tanút hallgatott meg a bíróság (ô is azt vallotta, hogy a pályán kívül volt a verekedés), holott legalább huszonkét embernek volt tudomása arról, hogy hol történt az eset, ôk voltak ugyanis a játékosok. Tényként kezeli a bíróság azt is, hogy ittas volt az elkövetô, holott erre vonatkozóan sincs egyértelmû bizonyíték, hiszen az elôállításkor nem szondáztatták meg ôket. M. István mindvégig tagadta, hogy ivott volna és elmondta azt is, hogy beteg, gyógyszereket szed, nem ihat. Irodánk DR. BARCSI ISTVÁN debreceni ügyvédet kérte fel M. István képviseletére a másodfokú eljárás során. Az ügyvéd írásbeli fellebbezésében kifejti, hogy a gyanúsítotti, a vádlotti, valamint a tanúk vallomásai között ellentmondások vannak. Aggályos továbbá a sértett nyilatkozata arra nézve, hogy az állítása szerint kialakult sokfôs verekedést követôen miként ismerhette fel védencemet, és pl. feleségét. E tanú már a nyomozati szakban összekeverte az eljáró ügyészségi fogalmazó feljegyzése szerint az eljárásban szereplô személyeket. 2 Az ítélet szerint az elsôként pályára lépô M. István a nála lévô sörösüveggel fejen vágta a sértettet. 3 Valóban ezt vallotta az egyik tanú, de a sértett nem, ugyanis az ô vallomása szerint a dulakodást egy nô kezdte. A bíróság mindösszesen két tárgyalást tartott az ügyben. Ezeken a tárgyalásokon csak részben történt meg a tanúk és a vádlottak szembesítése, illetve az ügy kimenetele szempontjából lényeges kérdésekben nem került sor szembesítésre. Van olyan vallomás, amely alapján az elsô rendû vádlott egyszer fejbe vágta a sértettet, van olyan, amely szerint ezen túlmenôen még felé is dobta az üveget. Ebben az esetben sem került sor szembesítésre az ellentmondások feloldása érdekében, holott mindkét tanú vallomását bizonyítékként fogadta el a bíróság. 2 Részlet a fellebbezésbôl. 3 Részlet az E-i Városi Bíróság 2000. március 22-i ítéletébôl, 3. oldal. r 17 s

FEHÉR FÜZET 2000 Az eljárás során többen azt vallották, hogy egy L. Gyula nevû, azóta elhunyt férfi volt az, aki a sértettet fejbe vágta. Többen azt is hallották, hogy ezt el is mondta akkor, amikor a buszról leszállították. Ezen állítást az eljárás során nem ellenôrizték, holott a busz utasainak felkutatása a nyomozó hatóság részérôl nem jelenthetett volna akadályt. A védô, valamint az általunk beszerzett bizonyítékok alapján tehát megállapítható volt, hogy egy felületes, ellentmondásoktól hemzsegô eljárás eredményeképpen kapott letöltendô börtönbüntetést a vádlott. Egyik hatóságot sem érdekelte, hogy ô és felesége is, az eljárás során végig, valamennyi vallomásukban ugyanazt állították. Ugyanez már nem volt elmondható a sértettrôl, mert ô egészen mást mond a rendôrségen tett elsô vallomásában és egészen mást a bíróság elôtt. Az sem volt fontos, hogy M. István ezt megelôzôen soha nem volt büntetve, illetve az sem, hogy gyakorlatilag nem tud írni, olvasni, csak a neve leírására képes (ez többek között kiderül az ítéletbôl is, hiszen ott is szerepel, hogy összesen az általános iskola két osztályát végezte el). Nem volt fontos az események pontos feltárása sem. Magyarországon az eljárások sokszor több évig is elhúzódnak, itt kevesebb mint egy év alatt született ítélet. Két tárgyalás alatt sikerült az összes bizonyítékot feltárni! Mindezt egy olyan ügyben, ahol tömeg volt, a verekedésben is többen vettek részt. Tanúk is elmondják, de a sértett is, hogy nagy tumultus volt. Egy ilyen ügyben, ilyen rövid idô alatt sikerült tehát minden kétséget kizáróan bizonyítani a terheltek bûnösségét! Az általunk képviselt ügyekben gyakran jutunk arra az álláspontra, hogy roma sértett esetében a bûncselekmény tárgyi és személyi súlyához képest enyhe ítélet születik. Míg abban az esetben, ha roma az elkövetô, súlyosabb, mint az ügy összes körülményét figyelembe vége szükséges lenne. Hogy csak néhány példát említsünk: 2000 nyarán a Pest megyei P. községben egy szolgálaton kívüli rendôr megölt egy roma férfit. Az eljárás több mint fél éve folyik és még csak nyomozati szakban van. Az elkövetô nem hogy elôzetes letartóztatásban nem volt egy percet sem, de azóta is rendôrként dolgozik. R. Miklós és H. Mihály roma férfiakat 1998 augusztusában ugyancsak rendôrök bántalmazták a rendôrségen, gyanúsítotti kihallgatás közben. Az eljárást az ügyészségi nyomozóhivatal többször megszüntette. Miután a Legfôbb Ügyészség Nyomozás-felügyeleti Osztályához fordultunk panaszunkkal, újra lefolytatták az eljárást, és ennek eredményeképpen jelenleg bírósági szakban van az ügy, R. Miklós sérelmére társtettesként elkövetett kényszervallatás bûntette és súlyos testi sértés bûntette miatt. Ennek ellentételezéséül szolgál M. István ügye, ahol nagyon gyors és alapos eljárás után született ítélet. A másodfokú bíróságtól a vádlott jogi képviselôje kérte: annak megállapítását, hogy az E-i Városi Bíróság ítélete figyelemmel a Be. 239. (2) bek. a d, 4 pontjaira megalapozatlan. Erre figyelemmel kérem, hogy a T. II. fokú bíróság a Be. 258. (1) bek. a, és b, 5 pontjai alapján az I. fokú ítéletet megváltoztatni, és a fellebbezésem indokainak megfelelô ítéletet hozva a vádlottakat felmenteni szíveskedjék. 4 1973. évi I. törvény a büntetôeljárásról (Be.). 239. (2) Az elsôfokú bíróság ítélete megalapozatlan, ha a) a tényállás nincs felderítve, b) a bíróság nem állapított meg tényállást, vagy a megállapított tényállás hiányos, c) a megállapított tényállás ellentétes az iratok tartalmával, d) a bíróság a megállapított tényekbôl további tényre helytelenül következtetett. 5 Be. 258. (1) Megalapozatlanság [239. (2) bek.] esetén a másodfokú bíróság a) a tényállást kiegészíti, illetôleg helyesbíti, ha a hiánytalan, illetôleg a helyes tényállás az iratok tartalma, ténybeli következtetés vagy a felvett bizonyítás útján megállapítható; az elsôfokú bíróság ítéletét az így megállapított tényállás alapján bírálja felül; b) az elsôfokú bíróság által megállapított tényállástól eltérô tényállást állapíthat meg, ha a felvett bizonyítás alapján a vádlott felmentésének vagy az eljárás megszüntetésének van helye. r 18 s

A 2000-BEN ÉRKEZETT LEGJELENTÔSEBB ÜGYEK Védencem büntetlen elôéletû, jogban járatlan személy. Az eljárás során a keletkezett jegyzôkönyvek tanúsága szerint figyelme nem lett arra felhívva, hogy védekezését alátámasztó tanúkat nevezzen meg. Amennyiben a T. Megyei Bíróság a fellebbezésemben kifejtetteknek nem ad helyt, úgy indítványozom, hogy az I. fokon eljárt bíróság ítéletét a Be. 261. (1) 6 bek.-ben meghatározottak szerint helyezze hatályon kívül. Egyebekben a kialakult bírói gyakorlat szerint, különös figyelemmel a Bk. 154. számú állásfoglalására 7 is, az I. fokú bíróság által védencemre kiszabott végrehajtandó börtönbüntetés indokolatlanul eltúlzott. Védencem büntetlen elôéletû, gyermekei eltartásáról gondoskodó személy, büntetôeljárás hatálya alatt nem állt. Álláspontom szerint amennyiben a T. Megyei Bíróság jelen fellebbezésemben foglaltaknak nem ad helyt, úgy kérem, hogy az I. fokú bíróság által kiszabott büntetést személyi szabadság elvonásával nem járó büntetésre enyhíteni szíveskedjenek. 8 2000. november 13-án a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság az ügyben tárgyalást tartott, és az elsô fokú bíróság által kiszabott büntetést átváltoztatta két év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre. A jogerôs ítélet írásban még nincs a birtokunkban. 6 Be. 261. (1) A másodfokú bíróság az elsôfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi és az elsôfokú bíróságot új eljárásra utasítja, ha a 250. II. pontjában fel nem sorolt olyan eljárási szabálysértés történt, amely az ítéletet lényegesen befolyásolta. Ilyennek kell tekinteni különösen, ha az eljárásban részt vevô személyek törvényes jogaikat nem gyakorolhatták vagy ezek gyakorlását korlátozták, illetôleg ha az elsôfokú bíróság indokolási kötelezettségének nem tett eleget. 7 Büntetéskiszabási tényezôk. 8 Részlet a fellebbezésbôl. r 19 s

FEHÉR FÜZET 2000 H. Aladár 1999 februárjában a B-i Rendôrfôkapitányság rablás miatt indított büntetôeljárást. A sértett vallomása szerint prostitúciós tevékenységet folytató nô bódító szert kevert az italába, amelynek következtében öntudatlan állapotba került, majd ezek után lakásából értéktárgyakat vittek el. A sértett a nyomozati eljárás során az elkövetôket nônek tartotta, amely közül az egyik már a nyomozás kezdeti szakaszában ismertté vált. A bûncselekmény másik gyanúsítottjaként a hatóság a sértett vallomására támaszkodva egy magas szôke nôt keresett, mindaddig, amíg a sértett a felismerésre bemutatáson a cselekmény másik elkövetôjeként egy alacsony, vékony testalkatú cigány férfit, H. Aladárt nevezett meg. H. Aladár, akit a nyomozó hatóság kezdetben tanúként hallgatott ki, gyanúsítottá való minôsítésétôl kezdve 6 hónapot töltött elôzetes letartóztatásban. H. Aladár gyanúsítottkénti kihallgatása, a sértettel való szembesítése, valamint a vádemelés elôtti ügyészi kihallgatás során következetesen úgy nyilatkozott, hogy a bûncselekményt nem követte el, a bûncselekmény helyszínén nem tartózkodott. A tárgybani idôszakban bajuszt hordott, nôi ruhát nem viselt, és testmagasságát sem tüntette fel a valóságtól eltérôen. F. Éva pedig, aki a cselekmény egyik valódi elkövetôje volt, az eljárás során foganatosított számos kihallgatáson következetesen kitartott azon álláspontja mellett, hogy a sértett lakásán egyedül tartózkodott, társa nem volt. H. Aladárnak tanúból gyanúsítottá válása tulajdonképpen egyetlen nyomozati cselekménynek, a felismerésre bemutatásnak köszönhetô, amely során a sértett kétséget kizáróan felismerte ôt, mint a rablás bûntettének elkövetôjét. Állítását arra alapozta, hogy felismerte az elkövetô orrát, szemét, valamint a felsôajkát, ugyan az elkövetô az elkövetéskor szôke parókát és nôi ruhát viselt. H. Aladárra nézve azonban más terhelô bizonyíték hiányában került sor elôzetes letartóztatására, valamint annak többszöri fenntartására. A bizonyítás ezen eszköze ellen H. Aladár panasszal élt, hivatkozva arra, hogy az eljárás során három fehér bôrû személy között mutatták be, súlyosan megsértve ezzel a büntetôeljárási törvény 86. (3) bekezdését 1. A panaszt alaptalanság címén az ügyészség elutasította, mivel az eljárás hibás volta nem nyert bizonyítást. A felismerésre bemutatásról készült fényképfelvételeket ugyanis a nyomozati iratokhoz nem fûzték hozzá, azokat technikai okok miatt megsemmisítették, ezért bizonyítékként értékelni azokat nem lehet. A sértetti, valamint a gyanúsítotti vallomások, amelyek szintén H. Aladár számára terhelô bizonyítékként nem értékelhetôek, felvetik a letartóztatás, valamint annak többszöri fenntartásának szükségességét. A sértett ugyanis az eljárás kezdetétôl az elkövetôket nônek tartotta, és egészen a felismerésre bemutatásig nincs nyoma annak, hogy ezzel ellentétesen közülük az egyiket férfi elkövetôként nevezte volna meg. Vallomása szerint az egyik elkövetô, F. Éva társa egy 180 cm magas, nem cigány nô volt. Ezzel szemben H. Aladár 168 cm magas, 1 Az 1973. évi I. törvény a büntetôeljárásról (Be.): A személyt vagy a tárgyat olyan körülmények között kell bemutatni, amely a terhelt vagy a tanú befolyásolását kizárja. r 20 s

A 2000-BEN ÉRKEZETT LEGJELENTÔSEBB ÜGYEK vékony testalkatú, cigány férfi. Továbbá, az elkövetés helyszínén talált cigarettacsikkek megvizsgálása során kétséget kizárólag bizonyítást nyert, hogy azok nem H. Aladár nyálmaradványait tartalmazzák. Az említettek alapján, H. Aladárral szemben az ügyészség végül az eljárást megszüntette, mivel a terhére rótt bûncselekmény elkövetése kétséget kizáróan nem volt bizonyítható. A nyomozást megszüntetô határozatában az ügyészség utalt arra, hogy az iratokból nem állapítható meg, hogyan került H. Aladár a nyomozó hatóság figyelmébe. H. Aladár a bûncselekmény kapcsán 6 hónapot töltött minden bizonnyal ártatlanul elôzetes letartóztatásban. Az ügy folytatásaként H. Aladár irodánk segítségével keresetet nyújtott be a Magyar Állammal szemben kártalanítás megállapítása iránt, amelyben keresetkiesésként 450 000 Ft, fizikai és pszichés sérelmek miatt pedig 1 550 000, Ft nem vagyoni kártérítés megállapítását kérte a bíróságtól. Kereseti kérelmében arra hivatkozott, hogy az eljárás miatt hosszú ideje pszichiátriai orvosi kezelés alatt áll, eleve labilis idegállapotát csak fokozták a büntetôeljárás során ért megpróbáltatások, a börtöncella által okozott bezártság-érzés. Gyerekkora óta klausztrofóbiában szenved, a fogvatartás alatt tapasztalt körülmények ezeket a tüneteket pedig tovább súlyosbították. Az elôzetes letartóztatás alatt súlyos fizikai egészségromlást is szenvedett, 2 hét alatt ugyanis 15 kg-ot fogyott, melynek következtében a börtönben rendszeres betegellátásra szorult. H. Aladárt az ügyben DR. BÓLYAI JÁNOS ügyvéd képviseli. A kártalanítási eljárás jelenleg is folyamatban van, az ügyben tárgyalás kitûzésére még nem került sor. r 21 s

FEHÉR FÜZET 2000 M. Alexandru 1997 júliusában M. Alexandru román állampolgárral, valamint Sz. István magyar állampolgárral szemben emberölés alapos gyanúja miatt indult büntetôeljárás. Az ügyben a Pest Megyei Bíróság a vádtól eltérôen súlyos testi sértés bûntettének kísérletét állapította meg, és a vádlottakat 8-8 hónapi börtönbüntetésre ítélte. A határozat ellen a vádlottak ártatlanságukra hivatkozva fellebbezéssel éltek a Legfelsôbb Bírósághoz, amely az ítéletet megváltoztatva, a társtettesként elkövetett emberölés bûntette miatt emelt vád alól a terhelteket felmentette. A felmentô ítélet indokolásában a bíróság megállapította, hogy sérülés hiányában a vádlottak ütése könnyû testi sértés vétségeként sem értékelhetô. A két felmentett közül, M. Alexandru közel 19 hónapot töltött elôzetes letartóztatásban. M. Alexandru, valamint Sz. István, a terhükre rótt bûncselekmény elkövetését az eljárás során mindvégig tagadták, és részletes vallomást tettek a vádbeli idôszakról. A másodfokú bíróság, a közel három évig tartó eljárás befejeztével megállapította, hogy a tényállásból következôen a vádlottak terhére az emberölés bûntettének elkövetése nem volt megállapítható, így ôket a Büntetôeljárási törvény 1 214. (3) bekezdés b. pontja alapján bebizonyítottság hiányában felmentette. Az eljárás kezdetén egyedül a büntetlen elôéletû román állampolgárságú M. Alexandru elôzetes letartóztatására került sor, annak ellenére, hogy a büntetett elôéletû, magyar terhelt társával szemben ugyanazon bûncselekmény miatt folyt az eljárás. Fogvatartásának ideje alatt az újonnan vásárolt ingatlanon nagymértékû hátralék halmozódott fel a be nem fizetett kamatok, és a megfizetni nem tudott tôketörlesztés miatt, hiszen ez alatt az idô alatt semmiféle jövedelemmel nem rendelkezett, kizárólag a büntetésvégrehajtás által nyújtottakon tartotta el magát. Közben, a gazdátlanul maradt házának teljes berendezését és ruháit ismeretlenek széthordták, így szabadlábra helyezésekor a szomszédoktól kapott kölcsön segítségével tudta kinti életét újrakezdeni. Az eljárás során egyszer másfél hónapra szabadon engedték, ami elmondása szerint inkább rontott a helyzetén, hiszen beleélte magát a szabadságba, majd az ismételt elôzetes letartóztatásba helyezés lelkileg végképp összetörte és minden addigi reményét eloszlatta. A bezártság elviselését rendkívül megnehezítette számára, hogy nem értette jól sem a társait, sem a fogvatartóit. Fogvatartása alatt számtalanszor lett beteg (pl. gyomorvérzés) és a fokozott lelki teher miatt egyszer öngyilkosságot is megkísérelt, amelynek következtében egy ideig elkülönítve tartották. Az elôzetes letartóztatásba helyezéssel kapcsolatban külön sérelmezte, hogy az ôrizetbe vételét követôen történt meghallgatás után legközelebb tíz hónap múlva tudott csak a vizsgáló elé kerülni újabb meghallgatásra. A nyomozás során sérelmesnek tartotta továbbá azt is, hogy a büntetôeljárás másodrendû vádlottja egyetlen napot sem töltött elôzetes letartóztatásban, csak lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt állt annak ellenére, hogy ôt is ugyanazon bûncselekménnyel vádolták, életmódja az övéhez nagymértékben hasonló, és ráadásul büntetett elôéletû is volt. A fentiekre, valamint a Be. 383. -ra hivatkozva M. Alexandru kártalanítási igényt terjesztett elô a Magyar Állam, mint alperes ellen, amelyben részletesen elôadta az elôzetes letartóztatásban töltött 19 hónap következtében felmerült vagyoni és nem vagyoni kárait. A dologi károk, az elmaradt jövedelem, valamint a szükségtelen kiadások (pl. az eltulajdonított bútorok, ruhanemûk stb.) vonatkozásában 900 000 forintot jelölt meg, míg az emberi méltóságán, becsületén esett sérelmét 2 000 000 Ft-ban, mint nem vagyoni kár határozta meg. A kártalanítási eljárásban tárgyalás megtartására ez idáig nem került sor. M. Alexandrut DR. MEDGYESI ANDRÁS ügyvéd képviseli. 1 1973. évi I. törvény a büntetôeljárásról (Be.).

A 2000-BEN ÉRKEZETT LEGJELENTÔSEBB ÜGYEK S. Lajos Az Sz. Városi Bíróság két bûncselekmény vonatkozásában az 1 év, valamint az 1 év 6 hónap tartalmú börtönbüntetést összbüntetésbe foglalva, összesen 1 év 9 hónap börtönbüntetésre ítélte S. Lajost. Jogerôs összbüntetési ítélet meghozatalára viszont akkor került sor, amikor S. Lajos az összbüntetésben meghatározott idônél már lényegesen hosszabb ideig tartó börtönbüntetést töltött le. S. Lajos, a számára kiszabott összbüntetést pontosan 4 hónappal és 3 nappal ülte túl. S. Lajos 1997 decemberében kártalanítási igényt nyújtott be az Sz-i Városi Bíróságnál arra hivatkozva, hogy 4 hónap és 3 napot töltött jogtalanul a büntetésvégrehajtási intézetben és ennek megfelelôen 150 ezer forint kártérítés megfizetésére kérte kötelezni a Magyar Államot. A bíróság a keresetlevelet hatáskör hiányára hivatkozva elutasította, mivel az eljárást a Legfelsôbb Bíróság iránymutatása szerint bírósági jogkörben okozott kár megtérítése miatt kell lefolytatni. Az alperes kérte a kereset elutasítását, hivatkozva arra, hogy sem az alapeljárásban, sem az összbüntetésbe foglalással kapcsolatban eljárásjogi és érdemi mulasztás nem terheli a bíróságokat, hiszen az eljárás az elvárható idôben indult, továbbá a jogszabályokban írt kötelezettségének is a megadott, illetve elvárható idôn belül eleget tett. Mivel a döntés megfelel a jogszabályok elôírásainak, és a bíróság jogellenes és vétkes magatartást sem tanúsított, így kártérítési felelôsséggel nem tartozik a felperes vonatkozásában. Az elsô fokon eljáró megyei bíróság S. Lajos keresetét, mint alaptalant, az alábbi indokokra hivatkozva utasította el. Államigazgatási bírósági jogkörben okozott kárért a felelôsséget csak akkor lehet megállapítani, ha a kártérítés alábbi, közismert feltételei fennforognak: jogellenes magatartás, kár, okozati összefüggés és vétkesség. Mivel a felperesnek nem sikerült bizonyítani az alperes jogellenes magatartását, az elszenvedett kárt és az ezek közötti okozati összefüggést, továbbá az a tény, hogy az alperesi kimentést a vétkesség vonatkozásában a bíróság alaposnak találta, elegendô érv volt arra, hogy a megyei bíróság S. Lajos keresetét elutasítsa. Az ítélet indoklását a bíróság az alábbiakkal összegezte: Ha a mérlegelés során netán történt is volna tévedés, a kellô gondossággal végzett bírói munka mellett a felróható magatartás nem mutatható ki és mint ahogy a bíróság már fentebb kifejtette, felróhatóság hiányában nem állapítható meg az alperes kártérítési felelôssége. Irodánk a fentiekben idézett ítélet meghozatala után szerzett tudomást az esetrôl és biztosított S. Lajos számára jogi képviseletet a másodfokú eljárásra, DR. BÓLYAI JÁNOS ügyvéd személyében. A fellebbezési kérelemben a jogi képviselô a Legfelsôbb Bíróságtól kérte, hogy az elsôfokú ítéletet helyezze hatályon kívül és kötelezze a Bíróságot 150 000 Ft kártérítési összeg, valamint az azzal járó kamatok megfizetésére. Beadványában hivatkozott az Alkotmány 50. (1), valamint az 55. (1) bekezdésére, amely kimondja, hogy mindenkinek joga van a szabadságra és személyi biztonságra, senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani. Hivatkozott továbbá arra, hogy az eljáró bíróság a fenti szakaszok rendelkezéseit akkor sértette meg, amikor a büntetôeljárás során az ítélkezés indokolatlan lassúságával akkor hozott jogerôs összbüntetési ítéletet, amikor S. Lajos az összbüntetésben meghatározott idônél már lényegesen hosszabb ideig tartó személyes szabadságot korlátozó büntetést töltött le. Ha a bírósági ítélkezés az Európai Emberi Jogi Egyezmény rendelkezéseinek és r 23 s

FEHÉR FÜZET 2000 joggyakorlatával összhangban megfelelt volna az ésszerû idôhatáron belüli eljárás és döntéshozatal követelményének, nem került volna sor S. Lajos személyi szabadságának indokolatlanul hosszú idôre való korlátozására. A kárt az eljáró bíróság okszerûtlenül és ésszerûtlenül lassú (hiszen az összbüntetés kiszabása viszonylag egyszerû jogtechnikai mûvelet, amely különösen hosszú idôt például: bizonyítási eljárás miatt nem igényel) és ezért felróható eljárása eredményezte. A kárt ezért a Ptk. 339. valamint 349. alapján a bíróságnak kell viselnie. A Magyar Köztársaságban mindenki idesorolva a visszaesô bûnelkövetôket is joggal várhatja el az igazságszolgáltatási rendszertôl azt, hogy az elkövetôk az általuk elkövetett bûncselekmények miatt annyi büntetést töltsenek ki, amennyit részükre az eljáró bíróság kiszabott részlet a jogi képviselô beadványából. A Legfelsôbb Bíróság elôtt az eljárás jelenleg is folyamatban van. * * * A SZABADSÁGHOZ VALÓ JOG AZ EMBER EGYIK LEGALAPVETÔBB EMBERI JOGA. A Polgáriés Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának megfelelôen annak a személynek, aki törvénytelen letartóztatás vagy fogvatartás áldozata volt, kikényszeríthetô joga van kártalanításra. Irodánkat az utóbbi években egyre több olyan személy keresi fel, akiket elôzetes letartóztatásba helyeztek, vagy elítéltek, és késôbb velük szemben az eljárást megszüntették, vagy jogerôs ítélettel felmentették és szabadlábra helyezték. Hazai jogunk az Egyezménynek megfelelôen erre úgy válaszol, hogy a kártalanítás jogintézményének bevezetésével lehetôséget ad arra, hogy a szabadságuktól az esetek többségében ártatlanul megfosztottak jóvátételt kérhetnek az Államtól, amely részben mind a vagyoni, mind a nem vagyoni, az emberi méltóságon, becsületen esett sérelmek kompenzálását hivatott szolgálni. Ezzel elmondhatjuk, hogy a Magyar Állam a nemzetközi egyezmények, illetve az Alkotmány által elôírt kötelezettségeknek eleget tett, és az igazságszolgáltatás nem megfelelô mûködése okozta sérelmek orvoslására az említett jogintézmény bevezetésével lehetôséget teremtett. A kérdés ezek után már csak az lehet, hogy ezek a szép deklarációk a konkrét esetekben, azaz a gyakorlatban vajon megvalósulnak-e. Az elsô kétség akkor merült fel, amikor irodánk a kártalanítási eljárásban jogi képviseletet nyújtott Pusoma Dénes számára, aki halált okozó testi sértés bûncselekményének elkövetése miatt 26 hónapot töltött ártatlanul börtönben 1. Mivel a hatályos jogszabály szerint kártalanítás nem jár annak, aki az elsôfokú határozat ellen nem nyújtott be fellebbezést, az elsôfokú bíróság az ügyet mint kártalanításra alaptalant elutasított. 2 Kérdéseket fogalmaztunk meg B. Géza esetében is 3, akinek a bíróság 10 hónapi indokolatlan fogvatartásért 150 000 forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg. Másképpen fogalmazva, a bíróság 15 000 forintra értékelte B. Géza legalapvetôbb emberi jogának, a szabadsághoz való jog megsértéséért járó egyhavi pénzbeli kompenzálását. Mindeközben Alkotmánybírósági határozatok, bírósági irányelvek az emberi méltóságot az emberi élet egyik legalapvetôbb elemeként fogalmazzák meg. A méltóság az emberi élettel együtt járó minôség, amely oszthatatlan és korlátozhatatlan, s ezért minden emberre nézve egyenlô. Egyetlen ember élethez való jogáról sem beszélhetünk úgy, hogy ne értenénk bele az élethez és méltósághoz való alanyi jogát. 4 A kártalanításos ügyekben felmerült kérdések, illetôleg a deklarált elvek és az ennek ellentmondó gyakorlat közötti ellentmondás vezetett oda, hogy esetek felvállalásán keresztül, valamint kutató munka keretében a kártalanítás jogi szabályozását, illetôleg annak gyakorlatát megvizsgáljuk, a problémákat megfogalmazzuk és ajánlásokat, javaslatokat fogalmazzunk meg az érintettek számára. 1 Lásd Fehér Füzet 1997, 1998, 1999. esetleírásait. 2 Az eljárás jelenleg is folyamatban van, ugyanis a másodfokú bíróság az elsôfokú bíróságnak a keresetet elutasító ítéletét hatályon kívül helyezte és a bíróságot új eljárás lefolytatására utasította. 3 Fehér Füzet 1998. 30. old. 4 Az Alkotmánybíróság 1991. évi 279. sz. döntése. r 24 s