VIG-TÁT-19 Beszállítók EBK menedzsmentje Életvédelmi szabályok Kiadási állapot: 2015.04.08.
Mik az Életvédelmi szabályok? Az Életvédelmi szabályok alapvető biztonsági szabályok a magas kockázatú munkákhoz, melyek esetében a szabályok megszegése a legnagyobb eséllyel okoz súlyos balesetet vagy halált. Az életvédelmi szabályok célja, hogy rávezessek a munkavállalókat a jogkövető magatartásra. A fókuszban az áll, hogy megváltoztassuk a munkavállalók és a munkahelyi vezetők viselkedését a munkaterületen azzal, hogy felhívjuk a figyelmet ezekre a szabályokra. A szabályok betartása mindenkinek kötelező; az FGSZ Zrt. munkavállalóira, a vállalkozók és az alvállalkozók munkavállalóira egyaránt vonatkoznak. Amennyiben a szabályok megszegésére kerül sor, akkor fegyelmi eljárás indul, melyek következménye lehet az FGSZ Zrt. munkahelyiéiről a szabályt szegő személy 1 évre történő kitiltása.
A szabályok megszegésének következményei A szabályokat megszegők kiteszik magukat vagy másokat magasabb kockázatú vagy halálos eseménynek. Minden szabályszegési eset ki lesz vizsgálva. A szándékos szabályszegés esetén a legszigorúbb fegyelmi intézkedéseket alkalmazzuk. Vállalkozók alkalmazottainak tekintetében lehetséges a területről való kitiltás. Ha a munkahelyi vezető határozza meg azokat a feltételeket, amelyek szabályszegéshez vezetnek, vagy nem akadályozza meg a szabályszegést, akkor a legszigorúbb fegyelmi intézkedéseket alkalmazzuk.
1. Ne dohányozzon az arra kijelölt helyeken kívül! Minden tényleges vagy lehetséges gyújtóforrásként funkcionáló berendezés fokozott veszélyt jelent a tűz- vagy robbanásveszélyes (pl. technológiai) területeken, ezért azok ott csak megfelelő munkavégzési engedély birtokában és megfelelő tűzmegelőzési intézkedések betartásával használhatók. A dohányzáskor vagy tűzgyújtó eszköz használatakor a tűz- vagy robbanásveszélyes anyagok lángra kaphatnak vagy felrobbanhatnak. A kijelölt, egyértelmű jelzéssel ellátott helyeken történő dohányzással megelőzhetők a tűzesetek vagy robbanások. ismerni a kijelölt dohányzóhelyeket; beavatkozni és jelenteni, ha valakit a kijelölt dohányzóhelyen kívül látunk dohányozni; megfelelő munkavégzési engedély és tűzmegelőzési intézkedések nélkül kerülni bármilyen gyújtóforrás használatát a technológiai területeken.
2. A munkavégzés megkezdése előtt ellenőrizze az energiaforrások kiszakaszolt állapotát! A kiszakaszolás fizikailag elkülöníti és biztonságban tartja a dolgozót a munkaterületen lévő különféle energiaforrások jelentette veszélyektől. Ezek a veszélyes energiaforrások jellemzően elektromos áram, tárolt elektromosság, magas nyomás, mérgező anyagok, mérgező/fojtó gázokgőzök, vegyi anyagok, forró folyadékok/gőzök, sugárzás vagy mozgó/forgó gépalkatrészek lehetnek. tisztában lenni a saját védelmünket biztosító kiszakaszolások lehetséges módjával; a munkairányítóval ellenőrizni, hogy a kiszakaszolások a helyükön vannak; a munkairányítóval ellenőrizni, hogy a munka biztonságosan megkezdhető.
3. Kérjen munkaengedélyt és tartsa be az abban foglaltakat Mindig munkavégzési engedélyt kell kérni az alábbi tevékenységek megkezdése előtt, és az abban leírtakat a munkavégzés teljes időtartama alatt be kell tartani: (1) Szűk, zárt térben végzett munka, (2) Tűzveszéllyel járó munka, (3) Kritikus emelés, (4) Magasban végzett munka, (5) Földmunka, (6) Energia vagy anyag izolációt igénylő tevékenység, (7) Különösen magas kockázattal vagy fokozott veszéllyel járó karbantartási munkák (pl. párhuzamos munkavégzés, feszültség alatt lévő rendszeren/berendezésen végzett munka, veszélyes anyagot tartalmazó berendezés megnyitása, kritikus biztonsági berendezés/rendszer kiiktatása, magas nyomású tisztítás stb.) a munkavégzés irányítójával ellenőrizni, hogy a munka biztonságosan megkezdhető; a figyelővel ellenőrizni, hogy valóban megkezdhető a beszállás; betartani a munkavégzési engedélyben szereplő előírásokat. Beszállással járó munkavégzésnél figyelőként dolgozóknak a következőket kell tenni: biztosítani, hogy a zárt térbe csak olyan személy menjen be, aki arra jogosult; biztosítani a beszállókkal a kommunikációt; elsajátítani és begyakorolni a vészhelyzeti mentőintézkedéseket, és azokat szükség esetén végrehajtani.
4. Szükség esetén használja a megfelelő életmentő védőeszközöket! Életmentőnek minősülnek az olyan egyéni védőeszközök, mint a leesés elleni védőeszközök, valamint a légzésvédő (porálarc kivételével). Mindig használjon leesés elleni védőeszközt, ha olyan védett munkakörnyezeten kívüli területen dolgozik, ahol több mint 2 métert zuhanhat. Megfelelően védett környezetnek minősülnek az engedélyezett állványok, a korláttal rendelkező lépcsők és járószintek, valamint személyemelő liftek. A munkavégzési engedélyben előírt izolációs elven (frisslevegős vagy sűrített levegős) vagy szűrési elven működő légzésvédő készüléket kell alkalmazni, ha veszélyes gázoknak vagy gőzöknek vagyunk kitéve, vagy ennek lehetősége felmerül. Ahol alacsony az oxigén szintje (<19tf%) vagy a helyiség nitrogénnel telített, ami szintén az oxigénszint csökkenésével jár, kizárólag izolációs elven működő légzésvédő használható! tisztában lenni azzal, hogy az adott helyzetben milyen leesés elleni védőeszközöket, és azokat hogyan kell használni tisztában lenni azzal, hogy az adott helyzetben milyen légzésvédő készüléket, és azokat hogyan kell használni használat előtt ellenőrizni kell az eszközöket; a leesés elleni eszközöket mindig egy kikötési ponthoz kell rögzíteni, ha a védett munkakörnyezeten kívül, magasban történik a munkavégzés; megtagadni a munkavégzést, ha nem vagyunk biztosak az életmentő védőeszközök használatában.
5. Végezzen légtérelemzést, ahol szükséges! Bizonyos munkák közben vagy munkaterületeken a légteret ellenőrizni kell, hogy ezzel megakadályozzuk a robbanást, és/vagy megbizonyosodjunk arról, hogy saját magunk és a területen tartózkodó többi ember számára biztonságosan belélegezhető a környezeti levegő. Az ilyen tevékenységre példa a zárt térben végzett és a tűzveszéllyel járó munkavégzés, ahol az előzetes légtérmérést mindig kötelező elvégezni, és a munkavégzés időtartamára folyamatos mérést biztosítani. a műszakvezetővel/csoportvezetővel meggyőződni arról, hogy a légtérmérést elvégezték; a műszakvezetővel/csoportvezetővel ellenőrizni, hogy a munka biztonságosan megkezdhető; megfelelően kalibrált személyi gázérzékelőt viselni, ha azt a munkavégzési engedély vagy a munkaterület előírásai megkövetelik; abbahagyni a munkavégzést, ha gázszagot érez, vagy a személyi gázkoncentráció-mérő műszer riaszt.
6. Ne végezzen munkát biztonságos megtámasztás nélküli árokban! Függetlenül attól, hogy mennyire tűnik biztonságosnak a kiásott árok vagy gödör, az egy kisebb eső után vagy a szélére lerakott anyag következtében rövid időn belül halálos csapdává is válhat. Megfelelő rézsű vagy dúcolat kialakításával azonban biztonságban tudhatjuk magunkat. csak olyan, 1,25 méternél (kb. mellmagasságnál) mélyebb árokba vagy munkagödörbe szabad lemenni, amely megfelelő rézsűkialakítással vagy dúcolattal rendelkezik.
7. Ne távolítsa el a biztonsági jelzéseket és ne iktassa ki vagy bírálja felül a biztonsági szempontból kritikus berendezéseket! Kritikus berendezéseknek minősülnek a szakaszoló szerelvények/vészhelyzeti elzáró szerelvények, kizáráshoz/kitáblázásához (lock-out/tag-out) használt eszközök, reteszrendszerek, biztonsági lefúvató szelepek, tűz- és gázérzékelő rendszerek, valamint egyes szintkapcsolók, vészjelzők és daruvezérlők. a biztonsági szempontból kritikus berendezések kiiktatása előtt engedélyt kérni a munkavégzés irányítójától; tilos bármikor bármilyen biztonsági jelzést eltávolítani.
8. Ne szegje meg a biztonságos emelés szabályait! Közvetlenül felfüggesztett teher alatt dolgozni vagy sétálni tilos, mert a teher ránk eshet. Sérült, alulméretezett vagy nem kompatibilis teherfüggesztő eszközökkel vagy helytelen rögzítési módszerekkel jelentősen nő a teher véletlen leeséséből eredő kockázat mértéke. Bizonyos daruzási feladatok fokozottan veszélyesek (pl. a maximális terhelhetőséghez közeli nehéz teher emelése vagy kritikus technológiai területek feletti emelés), melyeket kritikus emelésnek nevezünk. ellenőrizni, hogy soha ne tartózkodjon senki függő teher alatt, akár van fizikai elhatárolás (szalag vagy korlát), akár nincs; Ellenőrizni, hogy soha senki ne tartózkodjon az emelőgép hatósugarában. betartani az emelést irányító utasításait.
9. Ne fogyasszon alkoholt vagy kábítószert munkavégzés közben! Alkohol vagy kábítószerek használata, illetve legális gyógyszerekkel vagy egyéb szerekkel való visszaélés nem csak a biztonságos munkavégző képességet csökkenti, hanem a munkatársakat is fokozott kockázatnak teszi ki. mindig értesíteni a munkavégzés irányítóját, ha olyan gyógyszert szedünk, amely hatással lehet munkavégző képességünkre vagy munkahelyi teljesítményünkre. Ha ebben nem lennénk biztosak, inkább ellenőrizzük a gyógyszer használati útmutatóját, tájékoztassuk a munkavégzés irányítóját és szükség esetén forduljunk orvoshoz; tilos a kábítószerek használata, tartása, értékesítése vagy továbbadása; jelenteni bármilyen alkohollal vagy kábítószerrel kapcsolatos visszaélést; jelenteni, ha nem érezzük magunkat munkavégzésre alkalmas állapotban.
10. Tartsa be a szabályokat és szükség esetén avatkozzon be! Az Életvédelmi szabályok betartásával életeket menthetünk meg. Aki úgy dönt, hogy nem tartja be az Életvédelmi szabályokat, egyben arról is dönt, hogy a továbbiakban nem kíván az FGSZ Zrt-nél dolgozni. megtagadni minden olyan munkavégzést, amely az Életvédelmi szabályok megszegésével jár; beavatkozni és jelenteni, ha valaki megszegi az Életvédelmi szabályokat.
Ellenőrző kérdések 1. Kikre vonatkoznak az FGSZ Zrt. életvédelmi szabályai? 1. Mindenkire, aki az FGSZ Zrt. létesítményeire belép. 2. Munkavégzés irányítója által meghatározott személyekre. X. Munkavégzési engedélyben felsorolt személyekre 2. Hol engedélyezett a dohányzás? 1. Dohányzóhely felirattal megjelölt helyeken, nem technológiai célú szabad tereken. 2. Épületben. X. Dohányzóhely felirattal megjelölt helyeken. 3. Milyen esetekben kötelező a légtérelemzés? 1. Minden beépített légtérelemző műszerrel nem védett technológiai térrészen 2. Beszállással járó munkavégzésnél. X. Műhelyben történő munkavégzésnél. 4. Milyen esetekben kötelező a zuhanás elleni védelemről gondoskodni? 1. Minden esetben, ha a munkavégző 1,0 méter nagyobb magasságból leeshet. 2. Kézi földmunkavégzésnél. X. Minden esetben, ha a munkavégző 2,0 méter nagyobb magasságból leeshet. 5. Milyen esetekben kötelező légzésvédelemről gondoskodni? 1. Potenciálisan robbanásveszélyes zónában történő munkavégzés során. 2. Alkalomszerű tűzveszélyes munkavégzés során. X. Ha nem zárható ki ártalmas, maró, mérgező gázok megjelentése a légtérben.