Fábián Ferenc Előadásvázlatok az öröklési jog köréből
P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y B e t h l e n - s o r o z a t
Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi és Római Jogi Tanszék Bethlen - sorozat Fábián Ferenc Előadásvázlatok az öröklési jog köréből 2. átdolgozott és kibővített kiadás. P a t r o c i n i u m Budapest, 2014
Tartalomjegyzék oldalszám I. Az öröklés általános szabályai...7 1. Az öröklési jog alapfogalmai...7 2. Az öröklés előfeltételei...10 3. Kiesés az öröklésből...10 3.1. Érdemtelenség...13 3.2. Kizárás...14 3.3. Kitagadás...15 3.4. Lemondás az öröklésről...16 3.5. Az örökség visszautasítása...19 II. A végintézkedésen alapuló öröklés...21 1. A végintézkedés fogalma, fajai, végintézkedési képesség...21 2. A végrendelet fajai...22 3. Írásbeli végrendelet (közvégrendelet, magánvégrendelet)...23 4. Szóbeli végrendelet...30 5. A végrendelet tartalma...33 5.1. Örökösnevezés, helyettes örökös, utóöröklés...33 5.2. A növedékjog...38 5.3. A hagyomány és a meghagyás...39 6. A végrendelet érvénytelensége és hatálytalansága...42 III. A kötelesrész és a kitagadás...51 1. A kötelesrész...51 2. A kitagadás...59 IV. Öröklési szerződés és halál esetére szóló ajándékozás...64 1. Öröklési szerződés...64 2. Halál esetére szóló ajándékozás...69 V. A törvényes öröklés általános rendje...70 1. A törvényes örökösök köre...70 2. A leszármazók törvényes öröklése...71 3. Az osztályrabocsátás...72 4. Az örökbefogadással kapcsolatos öröklési szabályok...79
5. Felmenők és oldalrokonok öröklése...81 6. Ági öröklés...84 VI. Rendelkezés a várt örökségről...90 VII. Az öröklés jogi hatásai...92 1. Az örökös jogállása...92 2. Az örökség visszautasítása...92 3. A hagyatéki tartozásokért való felelősség...94 4. A hagyományos felelőssége a hagyatéki tartozásokért...99 VIII. A hagyatéki eljárás...101 1. A hagyatéki eljárás szabályozása...101 2. Hatáskör és illetékesség...102 3. A hagyaték leltározása...103 4. A hagyatéki tárgyalás...103 5. Hirdetmény...104 6. A hagyaték átadása teljes hatállyal...105 7. A hagyaték átadása ideiglenes hatállyal...106 8. A hagyaték átadása tárgyalás nélkül...107 9. Eljárás végrendeleti végrehajtó megnevezése esetén...107 10. Öröklési bizonyítvány...109 11. Póthagyatéki eljárás...110 12. A hagyatéki eljárás megismétlése...110 13. Fellebbezés...110 14. Hagyatéki per...111 Irodalom...112
I. Az öröklés általános szabályai 1. Az öröklési jog alapfogalmai Az öröklés tartalmát tekintve szorosan kapcsolódik a tulajdonhoz. Az öröklés a tulajdon meghosszabbítását jelenti az ember halálát követő időre is, a tulajdonos jogosultságát jelenti az életében tulajdonában állott vagyontárgyak halála utáni átszármaztatására. Magyarország Alaptörvényének XII. cikk (1) bekezdése szerint mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. Az öröklés az örökhagyó oldaláról nézve valójában a tulajdon tartalmát tevő rendelkezési jog kiterjesztése, a gazda nélkül maradt vagyon sorsának elrendezése, az örökösök vonatkozásában pedig az örökhagyó vagyonjogi személyiségének folytatását jelenti. Az örökölhető javak körét egy adott társadalom tulajdoni rendje határozza meg, és ennek függvénye az öröklés rendje is, amely meghatározza, hogy a javak a tulajdonos halálát követően milyen szabályok szerint, kire, vagy kikre szállnak át. 7:1. Az ember halálával hagyatéka mint egész száll az örökösre. Az öröklés, mint jogintézmény lényegi elemeit a Ptk. kijelentésként rögzített azon szakasza határozza meg, amely szerint az ember halálával hagyatéka mint egész száll az örökösre. Az öröklés csak és kizárólag az emberhez köthető fogalom, öröklésről csak az emberrel, mint jogalannyal összefüggésben beszélhetünk. Más jogalanyok, jogi személyek esetében jogutódlásról lehet szó, melynek szabályait az egyes jogalanyok jogi helyzetét meghatározó külön rendelkezések tartalmazzák. Az más kérdés, hogy dogmatikailag az öröklés is jogutódlás, ezen a körön belül azonban egy szűkebb kört, csakis az emberhez, az emberi lét befejeződéséhez kötött jogutódlást jelenti. Az öröklés joghatásainak beállta az ember halálához kötött. A halál beálltának kritériumai alapvetően nem jogi, hanem orvosi kérdést jelentenek, a halál időpontjának azonban az öröklés szempontjából adott esetben nem elhanyagolható jelentősége lehet. (A magyar jog nem állít fel vélelmet például a közös veszélyben elhunytak halálának sorrendjére vonatkozóan.) A halállal egy tekintet alá esik a holtnak nyilvánítás, illetve a halál tényének bírói megállapítása is (Ptk. 2:5 7. ). A definícióhoz kapcsolódóan megállapítható, hogy az öröklés az örökhagyó halálának pillanatában, az örökös minden további jogcselekménye vagy elfogadó nyilatkozata nélkül, a törvény erejénél fogva áll be (ipso iure öröklés). Ez egyben azt is jelenti, hogy az örökhagyó vagyona nem válik uratlanná, a magyar jogban nem létezik nyugvó hagyaték. Az ipso iure öröklési rendszerből következően a közjegyző által meghozott hagyatékátadó 7
I. Az öröklés általános szabályai végzés nem konstitutív (jogkeletkeztető) hatályú, hanem pusztán az öröklés közhitelű tanúsítására szolgál. A hagyaték lényegében az örökhagyó vagyonát jelenti. Tekintettel arra, hogy a vagyon fogalmilag egy adott jogalanyt megillető jogokat és az őt terhelő kötelezettségeket jelenti, a hagyaték ebben az összefüggésben szűkebb kört fog át, mint maga a vagyon. Nem képezik ugyanis a hagyaték tárgyát az örökhagyó vagyonába tartozó, de kifejezetten a személyéhez kötött jogosultságok és kötelezettségek, amelyek a jogosult halálával jellegüknél fogva megszűnnek [pl. tartási kötelezettség, illetve tartásra való jogosultság, személyes szolgalmak (haszonélvezeti jog, használat), megbízási szerződés, stb.]. Az örökhagyó polgári jogi jellegű, de nem vagyoni (személyhez fűződő) jogainak és kötelezettségeinek esetleges átszállására nem az öröklési jog, hanem a magánjog egyéb (pl. szerzői jogi) szabályai az irányadók. Az örökhagyónak csak a magánjogi jellegű vagyona, magánjogi jogosítványai és kötelezettségei tartoznak az öröklés útján átszálló vagyonba, a közjogi (közigazgatási) vonatkozásúak nem; ez utóbbiak a jogosult, illetőleg a kötelezett halálával vagy megszűnnek, vagy amennyiben bizonyos vonatkozásban fennmaradnak, további sorsukat nem az öröklési jog, hanem más jogszabályok rendezik (pl.: társadalombiztosítás). Az öröklés jogi konstrukcióját illetően dogmatikai problémát jelent az öröklési jogviszony kérdése, nevezetesen az, hogy az öröklés maga jogviszonynak tekinthető-e egyáltalán, és ha igen, akkor ez a jogviszony kik között áll fenn. A nehézséget az jelenti, hogy az öröklést egyetlen személy, az örökhagyó halála váltja ki, ezért nem lehet az örökhagyó és az örökös közötti jogviszonyként felfogni, tekintettel arra, hogy a joghatások beálltát éppen a jogalanyiság megszűnése eredményezi. A jogtudomány nem jelentéktelen képviselői úgy igyekeztek a jogviszony fogalmát az öröklés köréből kiküszöbölni, hogy az öröklést egyszemélyes jogi helyzetként definiálták (hasonlóan a tulajdonjoghoz). Az általánosan elfogadott álláspont szerint azonban az öröklési jogviszony a tulajdonjogi viszonynak, és a tulajdonjogtól függő egyéb polgári jogviszonyoknak az a sajátos szakasza, amely az örökhagyó halálával, valamint jogutódjainak az örökhagyó helyébe lépésével kapcsolatban keletkezik. Az öröklés tágabb értelemben annyit jelent, hogy a meghalt ember vagyona, vagy annak valamely része a halál után másra száll át, vagyis jelenti a hagyatékból a halál esetére szólóan bármely jogcímen való részesedést. Szűkebb értelemben az öröklés a meghalt ember vagyonának egyetemes, tehát a jogosultságokat és kötelezettségeket egyaránt magába foglaló utódlását jelenti. Nem tartoznak bele tehát az öröklés szorosan felfogott tartalmába a szinguláris jogutódlás egyes alakzatai, mint például a hagyomány, vagy a kötelesrészre való jogosultság. A Ptk. 7:1. -ának rendelkezéséből tehát egyrészt következik az, hogy örökösnek csak az a személy tekinthető, akire a hagyaték mint egész száll át, másrészt pedig 8
1. Az öröklési jog alapfogalmai hogy minden embernek, akinek életében vagyona volt, tehát hagyatéka van, annak egyetemes jogutódja, tehát örököse is kell, hogy legyen (szükségképpeni egyetemes jogutódlás). Örökösnek minősül mindezek alapján egyrészt az, aki az egész hagyatékot egyedül szerzi meg, de örökösök azok is, akik többen együtt a hagyaték meghatározott hányadát öröklik meg. Ha az örökhagyónak akár törvény, akár végintézkedés alapján egynél több örököse van, ezek egymáshoz való viszonyukban örököstársaknak tekintendők. 7:3. (1) Örökölni végintézkedés alapján vagy törvény szerint lehet. (2) Ha az örökhagyó után végintézkedés maradt, az öröklés rendjét ez határozza meg. 7:74. (1) Más örökös hiányában az állam a törvényes örökös. (2) Az államot mint törvényes örököst az örökség visszautasításának joga nem illeti meg. A Ptk. öröklési rendje a végintézkedésen, valamint a törvényen alapuló öröklést ismeri. A végintézkedésen alapuló és a törvényes öröklés kapcsolatának alapvető jellemzője az, hogy törvényes öröklésre csak abban az esetben kerülhet sor, ha az örökhagyó végintézkedésében a hagyaték sorsáról nem rendelkezett. Ez a körülmény is a favor testamenti, az örökhagyó akaratának tiszteletben tartására irányuló kötelezettséget testesíti meg. A két öröklési forma egymással párhuzamosan, egymás mellett is érvényesülhet; ha ugyanis az örökhagyó végintézkedésében csak vagyonának egy részéről rendelkezett, a vagyon fennmaradó része tekintetében a törvényes öröklés szabályai fognak érvényesülni. A végintézkedés a halál bekövetkeztéhez, mint halasztó feltételhez kötött jogügyletek gyűjtő fogalma. A végintézkedések körébe tartozik nemcsak a végrendelet, hanem az öröklési szerződés és a halál esetére szóló ajándékozás is. A Ptk. 7:74. -a az állam törvényes öröklését mondja ki, ami csak más örökös hiányában érvényesül. Ha tehát végintézkedés hiányában a törvényes öröklés szabályait kell alkalmazni, és a törvényes öröklés szabályai szerint az örökhagyónak örököse nincsen, az örökhagyó törvényes örökösévé az állam válik. (Ezért mondhatjuk azt, hogy akinek életében vagyona volt, annak halála után örököse is lesz.) Törvényes örökösként az államot nem illeti meg az örökség visszautasításának joga, ezért ebben összefüggésben az állam szükségképpeni végső örökös. Az állam öröklésére végintézkedés útján is sor kerülhet; ebben a minőségében azonban már nem érvényesül az örökség visszautasításának tilalma, vagyis végrendeleti örökösként az állam az örökséget az általános szabályoknak megfelelően visszautasíthatja. 9
I. Az öröklés általános szabályai Az állam bármilyen formában történő öröklése esetén a hagyatékkal kapcsolatos minden ügyben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. jár el, ez a szerv gyakorolja az örökösi jogálláshoz kapcsolódó jogokat és viseli a hagyatéki terheket. Az ezzel kapcsolatos kérdéseket az állam öröklése és az államot megillető egyéb jogok gyakorlása esetén a Magyar Állam képviseletéről szóló 45/2002. (XII. 25.) PM rendeletet szabályozza. (A PM rendelet hatályos szövege azonban még a korábbi helyzetnek megfelelően a Kincstári Vagyoni Igazgatóságról beszél.) 2. Az öröklés előfeltételei Az öröklésnek az örökhagyó halálán túlmenően szubjektív feltételei is vannak. Ezek: a hagyatékban részesülő személy öröklési képessége, valamint az, hogy a hagyatékban részesülő személyre nézve kiesési ok ne álljon fenn. Az öröklési képesség valójában az általános polgári jogi jogképesség öröklési jogra vetített vonatkozása; valamely személy képességét jelenti arra, hogy a hagyatékra nézve öröklési jogcímen jogokat szerezhessen, és az örökléssel kapcsolatos kötelezettségek terhelhessék. Aki a polgári jog szabályai szerint jogalanynak minősül, az egyben öröklési képességgel is rendelkezik, a hagyatékban bármely jogcímen részesedhet. Így az öröklési képesség az élve születés feltételével megilleti a méhmagzatot is, természetesen csak akkor, ha az örökhagyó halálának időpontjában (a hagyaték megnyílásakor) már megfogant. A fogamzás időpontjaként a Ptk. 2:2. (2) bekezdésének értelmében a születéstől visszafelé számított háromszázadik napot kell tekinteni (vélelem). Aki az örökhagyó halálának pillanatában még meg sem fogant, az a hagyatékból nem részesülhet. Öröklési képességgel a jogi személy is rendelkezik, de jogi személy is csak akkor örökölhet, ha az öröklés megnyíltakor (az örökhagyó halálakor) már jogi értelemben létezőnek volt tekinthető. A jogi személy szerzőképes állapotát az egyes jogi személy megalakulására, létrejöttére vonatkozó szabályok szerint lehet csak elbírálni. Szerzőképes lehet a jogi személy abban az esetben is, ha az öröklés megnyíltával egy időben jön létre. Ez a helyzet akkor, ha az örökhagyó végrendeletében rendel alapítványt. Az örökhagyó halálával nyílik meg az öröklés, és ebben az időpontban válik hatályossá az alapító ügylet, vagyis jön létre az alapítvány, mint jogi személy is. 3. Kiesés az öröklésből 7:4. (1) Kiesik az öröklésből, aki nem éli túl az örökhagyót. A közös balesetben vagy más hasonló közös veszélyhelyzetben elhunyt személyek az egymás után történő öröklés tekintetében a halál beálltának sorrendjétől függetlenül kiesettnek tekintendők. (2) Kiesik az öröklésből az is, 10
3. Kiesés az öröklésből a) aki az öröklésre érdemtelen; b) akit az örökhagyó az öröklésből kizárt vagy kitagadott; c) aki lemondott az öröklésről; d) aki az örökséget visszautasította. 7:5. Az öröklésből való kiesésre vonatkozó szabályokat a haszonélvezeti jog öröklésére, a kötelesrészre, a hagyományra és a meghagyásra megfelelően alkalmazni kell, azzal az eltéréssel, hogy a hagyományos és a meghagyás kedvezményezettjének kiesése ha e vonatkozásban helyettesítés nem történt a hagyománnyal vagy meghagyással terhelt személy mentesülését jelenti. A kiesés annyit jelent, hogy a kieső személyt az öröklés szempontjából figyelmen kívül kell hagyni, úgy kell tekinteni, mintha nem is létezne. Az öröklés rendjét tehát a kieső személy figyelembe vétele nélkül kell meghatározni. A kiesés főszabályként csak a kiesési okkal érintett személyre nézve áll fenn, következésképp nem terjed ki a kieső személy leszármazóira és más családtagjaira. A kiesés leggyakoribb formája mondhatni természetes alapesete ha az, aki a hagyatékban részesülne, az örökhagyó halálát megelőzően elhalálozik, nem éli túl az örökhagyót. A halállal egy tekintet alá esik e vonatkozásban is a holtnak nyilvánítás, illetve a halál tényének bírói megállapítása. Az öröklés tehát, a halál esetére szóló szerzésként meghatározva pontosabban annyit jelent, hogy az öröklés a túlélés feltételéhez kötött szerzés. A korábbi Ptk. nem szólt a közös balesetben vagy hasonló veszélyhelyzetben elhunyt személyek (családtagok) egymás közötti öröklésének kérdéséről. Az új Ptk. több jogrendszertől eltérően nem állít fel vélelmet az elhalálozás sorrendjére vonatkozóan. (A vélelem általában az idősebb személyt tekinti korábban elhalálozottnak.) Az új Ptk. azt a szabályt fogalmazza meg, hogy a közös balesetben vagy más hasonló veszélyhelyzetben elhunyt személyek az egymás utáni öröklés tekintetében a halál tényleges beálltának sorrendjétől függetlenül kiesettnek tekintendők. Ezzel a megoldással elkerülhető olyan igazságtalan eredmény, hogy a halálesetnek és ezzel az öröklés megnyílásának egymást véletlenszerűen követő, és gyakran nehezen megállapítható sorrendjétől függően, rövid időn belül kerüljön az örökhagyó vagyona az őt éppen csak túlélő örökös családjához. Az öröklési jogi szerzőképesség hiánya tartalmilag két területet foglal magába: egyrészt a hagyatékba tartozó konkrét vagyontárgyra vonatkozó, külön törvények által szabályozott szerzési tilalmat, másrészt pedig a Ptk. öröklési szabályai által rendezett, alapvetően a különélő házastárs szerzőképtelenségére vonatkozó esetek. A szerzőképesség tárgyi hiánya annyit jelent, hogy kiesik az öröklésből, aki a hagyatékban való részesedés tárgyára nézve szerzőképtelen. Ez a körülmény természetesen nem azonos az öröklési képesség hiányával. Ez utóbbi elvont kategória, tartalmilag azt 11
I. Az öröklés általános szabályai fejezi ki, hogy valaki jogosultként valamely öröklési jogviszony alanyává nem válhat. A szerzőképtelenség viszont konkrét fogalom; azt eredményezi, hogy a hagyatékban való részesedésre egyébként jogosult személy azt a konkrét vagyontárgyat, amely adott esetben a hagyatékot, vagy annak egy részét képezi, valamely más, külön törvényi rendelkezés folytán nem szerezheti meg. Legjelentősebb korlátozást e tekintetben a 2014. januárjától hatályos, a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvényben a mezőgazdasági rendeltetésű földterület megszerzésére vonatkozó korlátozások jelentik. 7:62. (1) [A törvényes öröklés szabályai szerint] [n]em örökölhet az örökhagyó házastársa, ha az öröklés megnyílásakor a házastársak között életközösség nem állott fenn, és az eset körülményeiből nyilvánvaló, hogy az életközösség visszaállítására nem volt kilátás. (2) Az örökhagyó házastársának az öröklésből való kiesésére az hivatkozhat, aki a kiesés folytán maga örökölne, vagy a végintézkedéssel reá rótt kötelezettségtől vagy más tehertől mentesülne. 7:46. A házastárs vagy az élettárs javára az életközösség fennállása alatt tett végrendelet hatálytalan, ha az öröklés megnyílásakor az életközösség nem áll fenn, és az eset körülményeiből nyilvánvaló, hogy az életközösség visszaállítására nem volt kilátás és az örökhagyó nem akarta juttatásban részesíteni házastársát vagy élettársát. Az új Ptk. a túlélő házastársnak az életközösség megszakadás miatt a törvényes öröklésből történő kiesését a házastárs öröklésének szabályai között rendezi, a végintézkedés alapján történő kiesést pedig a végrendelet hatálytalanságának eseteként fogalmazza meg. A különélő házastárs szerzőképtelenség miatti kiesése szempontjából a Ptk. szabályai tehát különbséget tesznek a törvényes öröklés és a végintézkedésen alapuló öröklés között. A törvényes öröklés szabályainak érvényesülése esetén az örökhagyó házastársa kiesik az öröklésből abban az esetben, ha az örökhagyó halálakor (az öröklés megnyíltakor) az életközösség bármi okból nem állott fenn, és a körülmények alapján ennek visszaállítására sem volt kilátás. A két egyébként objektív feltétel egymással konjunktív viszonyban van; a kieséshez szükséges mind az életközösség megszakadása, mind pedig az életközösség visszaállításának kilátástalansága. A házastárs törvényes öröklésből való kiesése együttes feltételeinek annak, hogy a házastársak között az életközösség nem állott fenn, és az eset körülményeiből nyilvánvaló, hogy az életközösség visszaállítására nem volt kilátás az öröklés megnyílásakor, objektíve kell fennállniuk. Mindkét feltételt annak kell bizonyítania, aki a házastárs kiesése folytán maga örököl, illetőleg tehertől mentesül. (BH2005. 252.) Ha az örökhagyó olyan körülmények között köt házasságot, hogy közeli halála miatt az életközösség nem valósulhatott meg, 12
a túlélő házastársnak az öröklésből való kiesését nem lehet megállapítani azon az alapon, hogy a házastársak között életközösség nem állott fenn. (BH1977. 546.) Törvény alapján nem örökölhet az örökhagyó házastársa, ha az öröklés megnyílásakor a házastársak között nem állott fenn az életközösség, és az eset körülményeiből nyilvánvaló, hogy nem volt kilátás az életközösség visszaállítására. Ez utóbbi feltételt illetően azt kell gondosan mérlegelni, hogy a házastársak életviszonyának, egymáshoz való kapcsolatának és egyéb körülményeknek a figyelembevételével objektíve volt-e kilátás az életközösség helyreállítására. (BH1976. 361.) Ha a házasságot a bíróság felbontotta, vagy a bejegyzett élettársi kapcsolatot a közjegyző megszüntette, az életközösség fennállásának természetesen jelentősége nincsen. Ettől különböző helyzet az, ha a különélő házastársat az örökhagyó még az életközösség megszakadása előtt alkotott végintézkedésével juttatásban részesítette. Ebben az esetben bizonytalanságot jelent az, hogy az örökhagyó az életközösség megszakadása folytán tárgytalannak tekintette-e a végintézkedést, vagy megfeledkezett róla, esetleg az életközösség megszakadása ellenére is juttatásban kívánta részesíteni. Az új Ptk. a végrendelet hatálytalanságának egyik eseteként, és nem kiesési okként szabályozza azt a helyzetet, amikor a házastársak közötti életközösség a végintézkedés megtételét követően megszakadt, és az öröklés megnyílásáig nem állott helyre (az eredmény szempontjából a megkülönböztetésnek nincs jelentősége). A törvény kifejezetten kimondja a szabály alkalmazását az élettársra is. Ebben az esetben az életközösség megszakadását, és azt a tényt, hogy visszaállítására nem volt kilátás, annak kell bizonyítania, aki a végrendelet hatálytalansága esetén maga örökölne. A házastárs jogi helyzete ezzel a végrendeleti öröklés esetén is azonossá válik a törvényes öröklésből való kiesés hasonló okból megfogalmazott esetével, vagyis a bizonyítási kötelezettség nem a túlélő házastársat terheli. 3.1. Érdemtelenség 3. Kiesés az öröklésből 7:6. (1) Érdemtelen az öröklésre, a) aki az örökhagyó életére tört; b) aki szándékos eljárásával az örökhagyó végakaratának szabad nyilvánítását megakadályozta, a végakarat érvényesítését meghiúsította vagy ezek valamelyikét megkísérelte; c) aki a hagyatékban való részesülés céljából az örökhagyó után törvényes öröklésre jogosult vagy az örökhagyó végintézkedésében részesített személy életére tört. (2) Az érdemtelenség nem vehető figyelembe, ha az érdemtelenségre vezető magatartást - bárki ellen irányult - az örökhagyó vagy az, aki ellen irányult, megbocsátotta. (3) Az érdemtelenségre az hivatkozhat, aki az érdemtelen személy kiesése folytán maga örökölne, vagy a végintézkedéssel reá rótt kötelezettségtől vagy más tehertől mentesülne. 13
I. Az öröklés általános szabályai Kiesik az öröklésből, tehát nem örökölhet az, aki az öröklésre a törvényben meghatározott okok alapján érdemtelen. Az örökhagyó életére tör kifejezés magába foglalja mindazokat a szándékos cselekményeket, amelyek az örökhagyó életének kioltására irányulnak, vagy azt eredményezik. A büntetőjogi vonatkozásban befejezett cselekmény, vagy kísérlet egyaránt az érdemtelenség jogkövetkezményeivel jár. Egy másik büntetőjogi összefüggést figyelembe véve, a tettessel egy tekintet alá esik a tettestárs, a felbujtó és a bűnsegéd is. Érdemtelen az öröklésre az is, aki nem az örökhagyó életére, hanem annak végakarata ellen tört. Ennek mindegyik, törvényben szabályozott esete csak szándékos magatartással valósítható meg (következésképp megvalósulásához cselekvőképesség, esetleg vétőképesség szükségeltetik). A cselekvőképtelen személy nem tanúsíthat olyan szándékos magatartást, amely a kitagadásra, (érdemtelenségre) alapul szolgálhatna. (BH1991. 64.) Ebbe a körbe sorolható, ha az örökös az örökhagyót kényszer vagy fenyegetés alkalmazásával egyszerűen megakadályozza abban, hogy végakaratát kinyilvánítsa, vagy nem akadályozza meg ugyan, de annak szabadságát kényszer, fenyegetés, megtévesztés, vagy más szándékos, tisztességtelen befolyásolás útján korlátozza. Ugyancsak érdemtelen az örökhagyó utáni öröklésre az, aki az örökhagyó végakaratának kinyilvánítását ugyan nem gátolta, de meghiúsította a végakarat érvényesítését például azzal, hogy a végrendeletet eltitkolta, szándékosan megsemmisítette, stb., vagy ezek valamelyikét megkísérelte. A harmadik érdemtelenségi ok kizárja az öröklésből azt, aki nem az örökhagyó, hanem a törvényes örökös, vagy a végrendeleti juttatásban részesített személy életére tör azért, hogy a hagyatékból maga részesedjék. Szükséges hangsúlyozni azt, hogy míg az örökhagyó életére törés feltétlenül érdemtelenséget eredményez, addig ez utóbbi esetben ez érdemtelenség további feltétele a cselekmény célzatossága; vagyis az, hogy az illető azzal a célzattal tör az örökös, vagy más, a hagyatékban részesülő személy életére, hogy ezáltal saját magának biztosítsa a hagyatékban való részesülését. Az érdemtelenség mint kiesési ok elenyészik akkor, ha azt az örökhagyó, illetve az, aki ellen a tényállásban meghatározott magatartás irányult, azt megbocsátotta. A megbocsátás figyelembevételéhez szükséges egyrészt az, hogy az érdemtelenségre vezető magatartásról az örökhagyó, illetve az érintett személy tudomást szerezzen, másrészt pedig az, hogy a megbocsátást, mint akaratnyilatkozatot valamiképp kifejezésre juttassa. Ez történhet kifejezett nyilatkozattal, de történhet hallgatólagosan, ráutaló magatartással is. 3.2. Kizárás 7:29. (1) Az örökhagyó azt, aki törvényes örököse vagy azzá válhat, más személynek örökössé nevezésével vagy végrendeletben tett kifejezett nyilatkozattal kizárhatja a törvényes öröklésből. A kizárást nem kell indokolni. (2) A kötelesrészt meghaladó törvényes örökrészből a kötelesrészre jogosult kizárható. 14
A kizárás (és a kitagadás is), mint kiesési ok valójában az örökhagyó végintézkedésbe foglalt akaratnyilatkozatát jelenti. A végintézkedés szabadságából következik, hogy az örökhagyó szinte korlátlanul megváltoztathatja a vagyonában beálló öröklésnek a törvényben meghatározott rendjét, és azt, aki törvényes örököse, vagy azzá válhat, tetszése szerint egyoldalú nyilatkozattal kizárhatja a törvényes öröklésből. Amennyiben a kiesett örökös kötelesrészre jogosult, ezt az igényét a kizárás nem érinti. A kizárás csak a végrendeletben kifejezetten megjelölt, vagy hallgatással mellőzött törvényes örökösökre vonatkozik, azok leszármazóira nem hat ki. A kizárás olyan, végintézkedésben tett nyilatkozat, amellyel az örökhagyó törvényes örökösét, vagy azt a személyt, aki törvényes örökösévé válhat, megfosztja a törvényes örökléstől. A kizárás tehát csak végintézkedésbe foglalva érvényes, azt indokolni nem kell. A kizárás történhet kifejezett nyilatkozattal, de történhet úgy is, hogy az örökhagyó más, a törvényes örökös(ök)től különböző személyt nevez örökösévé. Ez utóbbi, hallgatólagos kizárást szokták mellőzésnek nevezni. Ha az örökhagyó általános örököst nevezett, a törvényes örökösök a törvényes öröklés jogcímén a végrendeletben kifejezetten fel nem sorolt vagyontárgyakra nem tarthatnak igényt. (BH1985. 266.) Ha a kizárt törvényes örökös nem tartozik a kötelesrészre jogosultak közé, akkor a kizárás az örökléstől való teljes megfosztást eredményezi. Ha azonban a kizárt törvényes örökös egyben kötelesrészre is jogosult, abban az esetben a kizárás csak a kötelesrészt meghaladó törvényes öröklésből való kizárást jelenti, vagyis azt, hogy az örökhagyó a törvényes örökös öröklését a kötelesrész mértékére korlátozza ( kötelesrészre szorítja ). Ha az örökhagyó végrendeletében a vagyonát vagy ennek egy részét harmadik személyre hagyja, és a vele együttélő házastársának haszonélvezeti jogáról nem rendelkezik, a hallgatással történt mellőzésből általában arra lehet következtetni, hogy a túlélő házastársat a törvényes öröklésből kizárta, illetőleg kötelesrészre szorította. (PK 82.) 3.3. Kitagadás 3. Kiesés az öröklésből A kitagadás szintén végintézkedésben tett örökhagyói jognyilatkozat, amellyel az örökhagyó a kötelesrészre jogosult törvényes örökösét még a kötelesrész juttatásából is kizárja. Kitagadásra csak a törvényben meghatározott okból, és a kitagadás okának kifejezett megjelölésével kerülhet sor (Ptk. 7:77 79. ). A kitagadás csak az örökhagyó által megjelölt személyre vonatkozik, vagyis a kitagadott személy leszármazója (például a kitagadott gyermek gyermeke, vagyis az örökhagyó unokája) nem esik ki az öröklésből. Sőt, a leszármazó (az unoka) általában nem is csupán a kötelesrészre, hanem törvényes örökrészére tarthat igényt. Ha az 15
I. Az öröklés általános szabályai örökhagyó a kitagadott személy leszármazóját kötelesrészre kívánná szorítani, úgy a leszármazót kifejezett nyilatkozattal vagy mellőzéssel ki kell zárnia az öröklésből; ha pedig az örökhagyó a kitagadott személy leszármazóját a kötelesrészétől is meg kívánná fosztani, akkor a leszármazót is érvényesen ki kell tagadnia. 3.4. Lemondás az öröklésről 7:7. (1) Aki törvényes öröklésre jogosult, az örökhagyóval kötött írásbeli szerződésben egészben vagy részben lemondhat az öröklésről. (2) A lemondást a szerződési akarat hiánya vagy fogyatékossága miatt a végrendelet megtámadására irányadó szabályok szerint lehet megtámadni. Kiesik az öröklésből az a törvényes örökös, aki az öröklésről lemondott. A lemondás valójában egy szerződés, amely az örökhagyó és a törvényes öröklésre jogosult között jön létre, amely szerződés szerint a törvényes öröklésre jogosult kijelenti, hogy a hagyatékban való részesedésre egészben vagy részben nem tart igényt, az örökhagyó pedig ezt a nyilatkozatot tudomásul veszi. A lemondásra, amely egyébként írásbeli alakhoz van kötve, szükségképp még az örökhagyó életében kerülhet csak sor. Az alakszerűségre a szerződések általános szabályait kell alkalmazni (tehát az írásbeli forma mellőzése semmisséget eredményez), az akarati hibák miatti megtámadásra azonban a végrendelet megtámadásának szabályai érvényesülnek. Tekintettel arra, hogy a lemondás örökösödési jogviszony alapján megillető jogra vagy kötelezettségre vonatkozó jognyilatkozatnak minősül, a korlátozottan cselekvőképes, vagy cselekvőképtelen örökös törvényes képviselőjének jognyilatkozata csak a gyámhatóság jóváhagyásával érvényes, sőt ellenérték nélküli lemondás még ilyen jóváhagyással sem tehető érvényesen. A lemondás terjedelmére vonatkozóan az örökhagyó és a törvényes öröklésre jogosult szabadon állapodhatnk meg egymással. Ennek megfelelően lehetséges, hogy az örökhagyó és a törvényes örökrész várományosa akár az egész várható örökrészre, akár annak egy részére vonatkozó lemondásban állapodjék meg. A várt örökségről való rendelkezés (Ptk.7:54. ) és az öröklésről ellenérték fejében történő lemondás egy szerződésbe foglalható. Az öröklésről való lemondás folytán a (törvényes) öröklésből kiesett személy javára szóló végrendelkezést a Ptk. érvénytelenségi okként nem fogalmazza meg, az ilyen végrendelet, illetőleg végrendeleti rendelkezés tehát nem érvénytelen. A lemondó szerződés tartalma azonban adott esetben kizárja, hogy a végrendelet alapján az öröklés bekövetkezzék: azaz a végrendelet nem hatályosulhat. (BH1996. 477.) Ugyanabban az okiratban a végrendelkezés kivételével több jogügyletet egybe lehet foglalni. Így mód van az adásvételi szerződésnek, valamint egy olyan szerződésnek 16
3. Kiesés az öröklésből egy okiratba való foglalására, amellyel a leszármazók a várt örökség jogi sorsát rendezik akként, hogy az egyik leszármazó az örökségből nem részesedik, ezzel szemben viszont az örökhagyó tartásához nem járul hozzá, hanem a tartást és a gondozást a másik leszármazó és a házastársa teljesíti. (BH1979. 363.) 7:8. (1) A lemondás a lemondó leszármazóira nem hat ki, kivéve, ha a megállapodás így szól, vagy ha az a kötelesrészt elérő kielégítés ellenében történt. (2) A meghatározott személy javára való lemondás a felek eltérő megállapodásának hiányában arra az esetre szól, ha a meghatározott személy az örökhagyó után örököl. Az örökhagyó leszármazójának lemondása a felek eltérő megállapodásának hiányában a többi leszármazó javára szolgál. A lemondás általában csak az öröklésről lemondó személy kiesését eredményezi, tehát rendszerint nem hat ki a lemondó leszármazottaira. Ez alól kivételt jelent az, ha a felek kifejezetten így, tehát a leszármazottakra is kiterjedően állapodtak meg a lemondásról, vagy pedig a lemondás olyan ellenérték fejében történt, amely a kötelesrész értékét meghaladja. (A rendelkezésben benne foglaltatik az a lehetőség, hogy a lemondásra ellenérték fejében kerülhessen sor.) Az ingyenes, vagy a kötelesrészt el nem érő ellenérték fejében történő lemondás tehát a leszármazókra csak akkor hat ki, ha a felek kifejezetten így rendelkeztek. Ha viszont az ellenérték a kötelesrész mértékét eléri, a lemondás megállapodás nélkül is kihat a lemondó leszármazóira, azaz az örökhagyó után a lemondás következtében ők sem örökölhetnek (kiesnek). Ha a lemondás meghatározott személy javára szól, az főszabályként csak akkor hatályos, ha a meghatározott személy később, az örökhagyó halálakor maga is örökösnek minősülne. Mivel a törvény szóhasználata szerint ez a rendelkezés csak kétség esetén alkalmazandó, nincs akadálya annak, hogy a felek a lemondó szerződésben abban állapodjanak meg, hogy a lemondás hatálya ne függjön a kedvezményezett személy örökösi minőségétől. Hasonló a helyzet akkor, ha az öröklésről az örökhagyó valamelyik leszármazója mond le (örökös örökös, leszármazó leszármazó). Ebben az esetben a lemondás kétség esetén csak a többi leszármazó javára szolgálhat. Ha a lemondás folytán öröklő személy egyben nem törvényes örökös is, a jogutódlás jogcíme maga a lemondási szerződés. Lehetséges azonban, hogy a lemondási szerződés csak a lemondó kiesését rögzíti, de új örököst nem jelöl; ebben az esetben végintézkedés hiányában a törvényes öröklés szabályai határozzák meg az örököst, a hagyományról történő lemondás pedig a hagyománnyal terhelt személy mentesülését eredményezi. Az új örökös kijelölése nélkül történő lemondás a lemondó örökös leszármazóira főszabályként nem terjed ki. 17
I. Az öröklés általános szabályai 7:9. (1) Az öröklésről való lemondás a felek eltérő megállapodásának hiányában a kötelesrészről való lemondást is jelenti. A kötelesrészről való lemondás nem jelent lemondást arról, ami a lemondóra más öröklési jogcímen hárul. (2) A lemondás a felek eltérő megállapodásának hiányában kiterjed a hagyatéknak arra a részére is, amivel a lemondó hányada utóbb másnak kiesése következtében növekszik. (3) A lemondás a felek eltérő megállapodásának hiányában kiterjed arra a vagyonra is, amelyet az örökhagyó a lemondás után szerzett, kivéve, ha olyan rendkívüli vagyonnövekedés következett be, hogy annak ismeretében a lemondó nyilatkozatot feltehetően nem tették volna meg. A lemondás diszpozitív szabályként kiterjed minden olyan részesedésre, amely a lemondónak öröklési jogcímen járna, tehát kiterjedhet a kötelesrészre is. A diszpozitivitásból következően azonban nincs akadálya annak, hogy az öröklésről lemondó (és természetesen kötelesrészre jogosult lemondó) a lemondás ellenére a kötelesrészhez való jogát kifejezetten fenntartsa magának. Ebben az esetben valójában részleges lemondásról van szó. Fordított megoldás is elképzelhető, nevezetesen az, hogy az örökhagyóval kötött szerződésében nem általában az öröklésről, hanem kifejezetten a kötelesrészról mond le. Ebben az esetben a kötelesrészről való lemondás nem jelent egyszersmind lemondást arról, ami a lemondót egyéb öröklési jogcímen (pl. végintézkedés alapján) megilletné. A diszpozitivitásból fakadóan mindkét esetben lehetséges eltérő megállapodás, tehát az első esetben a kötelesrészre való jog fenntartásának, a második esetben pedig a kötelesrészről való lemondás kiterjesztésének arra a vagyonrészre is, ami a lemondóra egyéb öröklési jogcímen hárulhat. A lemondásra vonatkozó megállapodás a szerződés megkötésének időpontjában fennálló helyzetből indul ki. A lemondás és az örökhagyó halála közötti időpont során azonban olyan jelentős változások következhetnek be, amelyek lényeges hatással lehetnek az öröklésre. Ezen lehetséges hatások közül a Ptk. két tényállást nevesít. Amennyiben a lemondásra irányuló megállapodás megkötése után valamely öröklésre jogosult személy az öröklésből kieseik, ezzel a lemondó vagyoni hányada a hagyaték változatlansága esetén is megnövekszik. Ez a körülmény a Ptk. diszpozitív szabálya szerint a lemondás hatályát nem érinti, tehát a lemondás a felek eltérő megállapodásának hiányában kiterjed a megnövekedett vagyonhányadra is. Főszabályként ugyanez a szabály érvényesül arra az esetre is, ha az örökhagyó vagyona a lemondást követően megnövekszik, és ezzel természetesen a lemondóra jutó vagyonrész is megnő. A lemondás tehát eltérő megállapodás hiányában az utóbb szerzett vagyonra is kiterjed. Kivételt jelent azonban ez alól az az eset, ha az utólagos szerzés az örökhagyó vagyonában olyan rendkívüli növekedést idézett elő, amelynek ismeretében a lemondó nyilatkozatát nem tette volna meg. Erre az esetre tehát a lemondás hatálya nem terjed ki, illetve csak akkor terjed ki, 18