Biztosítási ismeretek 2011/2012 I. félév I. A biztosítási piac szabályozó és ellenőrző szervei Az ágazat fő szabályozó testülete a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), amely a Pénzügyminisztérium keretein belül működik 2000. április 1. óta. A PSZÁF fő feladata, hogy a pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó intézményeket ellenőrizze és ezzel biztosítsa a fogyasztók védelmét. A biztosítók nagyon szigorú törvényi szabályozás alatt működhetnek. A biztosítási törvény (1995. évi XCVI. tv., amely 1996. január 1-jén lépett hatályba, és amelyet a 2004. május 1-én életbe lépő 2003. évi LX. tv. vált majd föl) a biztosítás közjogának és állami felügyeletének szabályait tartalmazza. A biztosítási törvény előírja, hogy a biztosító úgynevezett szavatoló tőkét képezzen, amely arra szolgál, hogy a biztosító akkor is eleget tudjon tenni kötelezettségeinek (pl. egy országos méretű katasztrófa esetén), ha azokra a beszedett díjak és a díjakból képzett tartalékok nem nyújtanának fedezetet. A szavatoló tőke meglétét a PSZÁF folyamatosan ellenőrzi. A biztosítók érdekképviseletét a Magyar Biztosítók Szövetsége, a MABISZ látja el. A MABISZ célja a biztosítók közös érdekeinek összehangolása ágazati szinten. II. Biztosítási alapismeretek II.1.1. A biztonság, veszély és kockázat Minden emberi cselekvés egyik legfőbb motívuma a biztonságra való törekvés. A fizikai értelemben vett biztonság érdekében házat építünk, megpróbáljuk elkerülni a testi épségünket fenyegető veszélyeket, tartalékolunk a váratlan kiadások vagy a keresetkiesés által okozott nehézségek áthidalására, készülünk nyugdíjas éveink anyagi helyzetének javítására. Annak ellenére, hogy az ember egyik legfőbb célja, hogy minden körülmény között és minden szempontból biztonságban legyen, a tökéletes biztonság állapota végtelenül unalmas. A biztonságra való törekvéssel legalább egyenrangú annak ellentétére, a veszélyre, a kockázat vállalására való törekvés. Az ember egyszerre törekszik a veszélyre és a biztonságra. Például kockáztatunk, amikor munkahelyet változtatunk, vagy amikor síelni megyünk. Hogy egy kicsit pontosabban megértsük a kockázat és veszély fogalmát, határozzuk meg, hogy mit is értünk alatta. A veszély valamilyen jövőbeni kedvezőtlen esemény bekövetkezésének lehetősége. A kockázatos helyzetek, cselekvések és történések azon fajtáit, ahol a szereplők csak veszíthetnek, de nem nyerhetnek, vagy ahol az esetleges nyereség aránytalanul kisebb a lehetséges veszteséggel összehasonlítva, veszélynek nevezzük. A kockázat alatt a veszély gazdasági következményét, azaz veszteség vagy kár keletkezésének lehetőségét értjük. A nyerési lehetőségeket, ezáltal a kockázatot valamilyen, egyénenként változó mértékig minden ember keresi. Ugyanakkor a nyerési eséllyel nem kecsegtető szituációkat (az, hogy egy szituáció kínál-e valakinek nyerési lehetőséget, egyénenként változik, nem előre rögzített), tehát a veszélyt mindenki próbálja elkerülni, vagy legalábbis védekezni ellene. De nemcsak az egyértelmű veszélyeket, hanem a kockázat várható negatív következményeit is szeretné az ember elkerülni, vagy legalábbis minimalizálni. Tehát mindannyian megpróbálunk ezekkel a negatív következményekkel szemben biztonságban lenni. II.1.2 A kockázat kezelésének lehetőségei Miután mindannyian biztonságra törekszünk, megpróbálunk a jövőbeni veszélyhelyzetekre felkészülni. Védekezünk az előre nem látható események ellen, például az esetleges jövedelem-kiesés következményei ellen, és tudatosan készülünk az előre látható események bekövetkezése utáni anyagi nehézségek kezelésére is (pl.
nyugdíjba vonulás). A kockázat kezelésére, illetve a károk következményeinek csökkentésére vonatkozóan többféle lehetőség közül választhatunk. 2.1. A kockázat elkerülése A kockázatok kezelésének legegyszerűbb módja az olyan helyzetek elkerülése, amelyeket kockázatosnak tartunk. Például nem síelünk, inkább otthon maradunk. 2.2. A kár megelőzése Ez olyan magatartás, amellyel a kockázatot a káresemény bekövetkezését megelőzően próbáljuk csökkenteni. Ez jelentheti bizonyos szabályok betartását, a veszélyes tevékenységektől való tartózkodást, sőt bizonyos konkrét intézkedések megtételét is, például betörés ellen rácsot szerelünk a nyílászárókra. A hatékony kármegelőzéssel a kockázatok minimálisra csökkenthetők, és segítségével emberi életeket, anyagi javakat menthetünk meg. 2.3. Tartalékképzés A kockázatkezelés igen egyszerű formája. Például ha félünk, hogy ellopják az autónkat, tartaléknak veszünk még egyet, vagy tartalékolunk annyi pénzt, hogy bármikor vehessünk egy újat. A kockázatkezelés ezen módja igen pazarló és célszerűtlen, ugyanis mindenki szeretne minél nagyobb tartalékot képezni és a mindennapi életet legmesszebbmenően élvezni. Ez viszont önmagában ellentmondást hordoz. Ennek ellenére a tartalékképzés mint az önbiztosítás módszere sokszor kiemelt jelentőségű. Például van otthon néhány megfelelő típusú tartalék ruházat, megfelelő színű cérna stb., vagy egy vállalatnál vannak bizonyos tartalék kapacitások, épületek, amelyek feleslegesek a normális termelőfolyamathoz. Egy országnak szüksége van meglévő gabona- és olajtartalékokra. Ezek példák a természetben történő tartalékolásra. Ezekben az esetekben a pénztartalék nem helyettesíti kielégítően a természetbeni tartalékokat. A nagyobb volumenű károk esetében azonban a pénztartalék tudja gyorsan áthidalni a problémákat. 2.4. A biztosítás mint a kockázatkezelés eszköze A kockázatkezelés eddigi módszereinek sajátossága, hogy a veszélynek kitett egyén egyedül lép fel a kockázattal szemben és egyéni stratégiákkal kezeli azt. A biztosítás a kockázatkezelés kooperatív stratégiája, a kockázat áthárításának intézményes formája. A biztosítás segítségével a tartalékképzés hiányossága küszöbölhető ki, ugyanis a biztosítás a tartalékolás esetén jelentkező általában nagyon magas anyagi kiadásokat egy tervezhető és elviselhető költséggé változtatja, például ha egy családfenntartó halála esetén egymillió forint elegendő lenne a hátramaradottak anyagi nehézségeinek áthidalására, ahelyett, hogy ekkora összeget kelljen tartalékban tartani, egy kockázati életbiztosítás évi néhány ezer forintért ugyanolyan anyagi biztonságot tud nyújtani. Ha az említett egymillió forint tartalék nem áll rendelkezésre, ekkor ez szinte az egyedüli megoldás, ha rendelkezésre áll, akkor pedig a biztosítás díja feletti összeg szabadon felhasználható, befektethető, vagy elkölthető más célokra. II.1.3. Veszélyközösség A biztosítások egyik legfontosabb fogalma a veszélyközösség. A veszélyközösség célja a tagok közös védekezése a károk gazdasági következményei ellen. A veszélyközösség szervezését a biztosítók végzik. Ahhoz, hogy emberek egy csoportja veszélyközösséget alkosson, bizonyos feltételek kellenek. Először: egy csoport csak ugyanazon veszéllyel szemben alkothat veszélyközösséget. Ha tehát a csoport tagjait különböző veszély fenyegeti például az egyiket, hogy leég a háza, a másikat, hogy összetörik az autója és összejönnek, hogy ezeket a veszélyeket megbeszéljék, akkor lehet, hogy közösséget alkotnak, de nem veszélyközösséget. Veszélyközösséget csak azok alkotnak, akik mindannyian tartanak a házuk leégésétől, vagy mindannyian tartanak attól, hogy összetörik az autójuk. Ugyanazon a személyek tartozhatnak több különböző veszélyközösségbe is, de ezeket világosan el kell különíteni egymástól. Másodszor: a veszélyközösségnek homogénnek kell lennie. Nem elegendő, hogy a potenciális kár minősége ugyanaz a veszélyközösség tagjainál, tehát, hogy mindenki tűztől tart. A potenciális kár mennyiségének (nagyságának) is nagyjából azonosnak vagy legalábbis bizonyos határokon belülinek kell lennie. Biztosítási szempontból például nem alkot veszélyközösséget egy lakástulajdonos és egy pékség tulajdonosa, holott mindkettő fél attól, hogy leég az általa birtokolt építmény. Az egyik épület lakás, míg a másik ipari termelés céljait szolgálja, ezért a felmerülő kockázatok is eltérnek.
Harmadszor: a veszélyközösségnek megfelelően nagynak kell lennie, hogy megvalósuljon a kockázatkiegyenlítődés, vagyis, hogy működjön a kockázatmegoszlás elve. Ez a biztosítéka, hogy a nagyszámú tag által befizetett díjak fedezzék a kevés, ténylegesen kárt szenvedetteknek nyújtandó szolgáltatásokat. Ezt lényegében a nagy számok törvénye teszi lehetővé. II.1.4. A nagy számok törvénye A szabályosság véletlen egyedi esetekben nem érhető tetten, de tömegben (nagy számú véletlen esemény során) mérhető és nagy biztonsággal számítható. A nagy számok törvényét J. Bernoulli (1654-1705) fogalmazta meg. A kísérletek számát növelve a relatív gyakoriság (a kérdéses esemény előfordulása az összes megfigyelt eseményhez viszonyítva) az adott esemény valószínűségéhez közelít Ezt jól példázza egy pénzérme feldobása, ugyanis minél többször dobjuk fel a pénzérmét, annál inkább kiegyenlítődik a fej és írás előfordulásának aránya. A nagy számok törvénye szerint minél többen vannak egy veszélyközösségben, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a közösségre vonatkozóan a károk a várt valószínűséggel következnek be. II.1.5. A kockázatkezelés módszerei a biztosítóknál Kárfelosztás A biztosítók által alkalmazott kockázatkezelési módszerek közül a régebbi, az egyszerűbb módszer a kárfelosztás. A kárfelosztó rendszerben működő biztosítók működésének alapelvét felosztó-kirovó rendszernek nevezzük. A felosztó-kirovó rendszer utólagos jellegű, vagyis a kár fedezetére szolgáló pénzmennyiséget csak a kár bekövetkezése után gyűjtik be a veszélyközösség tagjaitól. Ez a módszer számos szubjektív bizonytalansági tényezőt visz a dologba. Ilyen bizonytalansági tényező pl. az, hogy utólag, a kár bekövetkezése után a veszélyközösség valamely tagja nem tudja, vagy nem akarja teljesíteni a rá kirótt befizetést. Egy profitorientált cég nem teheti ki magát ilyen bizonytalansági tényezőknek, ezért a magánbiztosítók által alkalmazott modernebb módszer a kockázatfelosztó rendszer. Magyarországon a felosztó-kirovó rendszer elnevezés egyedül a társadalombiztosító által szervezett nyugdíjrendszerrel kapcsolatban szokott elhangozni. A rendszer átalakítása folyamatban van. A felosztó-kirovó rendszer esetében a veszélyközösség nem halmoz fel semmit, és a befizetések összege pont arra elegendő, hogy az éppen nyugdíjban levők nyugdíját fizetni lehessen belőle. Kockázatfelosztás A magánbiztosítók a kárfelosztó rendszerrel szemben kizárólag kockázatfelosztó rendszerben működnek. A kockázatfelosztó rendszer legfontosabb sajátossága a kárfelosztó rendszerhez képest az anticipált (előleges) jelleg, szemben a felosztó-kirovó rendszer utólagos jellegével. A kockázatfelosztó rendszerben a veszélyközösség szervezője (a biztosító) előre felméri a várható kár nagyságát (kockázat), s a veszélyközösség tagjaitól (biztosítottak) előre beszedi a kockázat ellenértékét, a biztosítási díjat. Ennek alapján már definiálhatjuk a biztosítás fogalmát is. A biztosítás a kockázatfelosztás statisztikai módszerén alapuló pénzalapképzés a veszélyközösség tagjainak jövőbeni, véletlenszerű és felmérhető szükségleteinek kielégítése céljából. A definícióból következik ez is: egy kockázatot akkor tekintünk biztosíthatónak, ha azon esemény, amelynek bekövetkezése esetén megvalósul a kockázat (biztosítási esemény), azaz bekövetkezik a kár, egy véletlenül bekövetkező esemény. Mit jelent a véletlen? Kicsit leegyszerűsítve: Véletlen az esemény, amelynek bekövetkezését az érintettek nem tudják előre. Egy biztosítási eseménynek mindenképpen véletlen eseménynek kell lennie. A biztosító számára alapvető fontosságú az, hogy a véletlenszerűséget biztosítsa. Külön szakszavak is születtek ezért a véletlen különböző csorbulásaira, ezek közül a legfontosabbak: az antiszelekció, az autoszelekció és a morális kockázat. Antiszelekció alatt azt értjük, amikor a szerződő felek egyike, a biztosított, élve az információs aszimmetria adta lehetőséggel, eltitkolja kockázatának valóságos mértékét a másik szerződő fél, a biztosító előtt. Általában a biztosított az, aki jobban ismeri a konkrét körülményeket, ezért a kockázat nagyságát. Az antiszelekció a biztosító szempontjából veszélyes jelenség, s ezért lehetőség szerint ki kell szűrni az ilyen eseteket. Az autoszelekció azt jelenti, hogy a biztosított nem azért köt a biztosítóval szerződést, mert tudja, hogy az ő kockázata magasabb az átlagnál, hanem mert az átlagnál jobban fél egy bizonyos kár bekövetkezésétől. Akinek például a családfájában sokan haltak meg betegségben fiatalon, félhet attól, hogy ő is rövid életű lesz, és bár teljesen egészséges, magas összegű kockázati biztosítást köt. A morális kockázat lényege, hogy a biztosítás meglétének a ténye hat vissza a kár bekövetkezésének valószínűségére. Például akinek nincs casco biztosítása, óvatosabban vezet, mert fél attól, hogy baleset esetén
összetöri az autóját. Casco biztosítás megkötése után ez a félelem már nincs, hiszen a kocsi összetörése esetén a biztosító megtéríti a kárt. Tehát kevésbé óvatosan hajt, s ezzel megnöveli a kár valószínűségét. II.1.6. A biztosítások felosztása A biztosításokat többféle szempont szerint csoportosíthatjuk. Így a biztosítás tárgya szerint megkülönböztetünk személy-, vagyon- és gépjármű-biztosítást, a kár jellege szerint kár- és összegbiztosítást, tartalékképzés szempontjából élet- és nem életbiztosítást. A biztosítások felosztása a biztosítás tárgya szerint A biztosítás tárgya szerint két fő csoportba sorolhatjuk a biztosításokat: az ember életét, a testi épségét, az egészségét fenyegető károk anyagi következményei ellen a személybiztosítások nyújtanak védelmet, a dolgokban esett károk kompenzálására pedig a vagyon- és a gépjármű-biztosítások szolgálnak. A biztosítások felosztása a kár jellege szerint Az elvileg és gyakorlatilag felmérhető nagyságú károkra kárbiztosítás, az elvileg vagy csak egyszerűen gyakorlatilag felmérhetetlen nagyságú károkra pedig összegbiztosítás köthető. Ilyen például az életbiztosítás, mert az emberi élet értéke nem felmérhető, szemben például egy gépjármű értékével, amely teljes pontossággal meghatározható. A biztosítások felosztása tartalékképzés szempontjából Tartalékképzés szempontjából az életbiztosítások azok, amelyek eltérnek a többi biztosításfajtától. Tipikus életbiztosításnál ugyanis az ügyfél hosszú időn keresztül folyamatosan fizeti a díjakat, befizetéseiből a biztosító tartalékot képez, és a tartam végén számol el az ügyféllel. A biztosító tudja, hogy ezt a tartalékot évekig, évtizedekig nem kell kifizetnie. A nem-életbiztosításokhoz a vagyonbiztosítások mellett a baleset- és az egészségbiztosítás tartozik. Ezek a biztosítások formailag egy évre szólnak, és az egy év eltelte után a biztosító elszámolást végez. Amennyiben az adott évben több volt a biztosító bevétele, mint a kiadása, úgy a biztosítás nyereséges volt, ellenkező esetben veszteséges. II.1.7. Viszontbiztosítás A viszontbiztosítás a biztosító által vállalt kockázatok biztonságos kezelésének egyik módszere. A biztosító által másik biztosítóval kötött szerződés, amelyben a viszontbiztosító azt vállalja, hogy a biztosítási díj egy részének átengedése fejében a károkból is részesedni fog. Különösen a nagy összegű, vagy a tömeges károk (katasztrófakárok) kezelésére alkalmas ez a módszer. Az is előfordul, hogy két vagy több biztosító együttbiztosít, és a kockázatokat előre meghatározott arány szerint vállalják. A viszontbiztosítás jelentősége az, hogy kár esetén nem egy, hanem több biztosítónak kell helytállnia, így mindegyik biztosító csak annyit kénytelen saját maga fedezni, ami nem veszélyezteti a működőképességét. A viszontbiztosításon keresztül a biztosítók olyan kockázatokat is elfogadhatnak, amelyeket különben nem tehetnének meg, mert a pénzügyi hátterük azt nem tenné lehetővé. Viszontbiztosítás esetén a biztosított csak azzal a biztosítóval áll kapcsolatban, amellyel a szerződést megkötötte. II.1.8. A biztosítások díjkalkulációja A biztosítási díjjal kapcsolatosan három fogalommal kell megismerkednünk: kockázati díjrész (nettó kockázati díj) vállalkozói díjrész biztonsági pótlék A kockázati díjrész a kockázatok fedezetéül szolgál. Ezt a kockázat mértékét képviselő kárvalószínűségből számítják ki matematikai statisztikai módszerekkel. A vállalkozói díjrész a biztosítási díjnak az a része, amely a biztosító költségeinek a fedezetéül, valamint üzleti nyereség forrásául szolgál. A biztosítások szervezésével, lebonyolításával kapcsolatban többféle költség merül fel, például jutalék, kockázat-elbírálás, nyilvántartás, díjbeszedés költségei. Biztonsági pótlékra azért van szükség, mert előfordulhatnak bizonyos előre nem látható eltérések a kárkifizetési igényekben, például bizonyos veszélykörülmények figyelmen kívül hagyása vagy az adatok nem kellő pontossága miatt.
Mivel azonban az életbiztosítások talán a legjobban viselkedő" biztosítások a káralakulás szempontjából, vagyis nagyon kis eltéréssel előre meg lehet jósolni a károk nagyságát, az életbiztosítások esetében nem szoktak külön biztonsági pótlékot alkalmazni. Ennek megfelelően az életbiztosítások díja két részből tevődik össze: nettó díj (kockázati és tőkerész) vállalkozói díjrész. II.1.9. A biztosítók fajtái 9.1. A biztosítási szférán belül elfoglalt helyük szerint Aszerint, hogy a biztosítási szféra mely szintjén tevékenykedik egy biztosító, megkülönböztetünk direkt, illetve viszontbiztosítókat. A direkt biztosítók elsődleges biztosítók, ők azok, akik elvállalják a különböző események, dolgok (vagyontárgyak, élet, egészség stb.) biztosítását. A viszontbiztosítók a biztosítók biztosítói, ügyfeleik maguk a biztosítók, és a direkt biztosítók által vállalt kockázatok egy részét vállalják át azoktól megfelelő díj ellenében. A művelt biztosítási ágak szerinti felosztás A biztosító által művelt biztosítási ágak szerint a biztosítókat 2 csoportba soroljuk: szakosított biztosítók kompozit biztosítók A szakosított biztosítók csak egy biztosítási ággal (pl. életbiztosítás) foglalkoznak. A kompozit biztosítók több biztosítási ágban is tevékenykednek (pl. egyszerre élet- és nem-élet biztosítások). A tendencia a világban és Magyarországon is egyre jobban a szakosodott biztosítók irányába mutat. 1996. január 1-je után hazánkban kompozit biztosító nem alapítható. A biztosítási törvény hatálybalépése előtt már kompozit engedéllyel rendelkező biztosítók azonban mindkét ágat tovább művelhetik. A biztosító tulajdonosa szerinti felosztás Tulajdonos szerint a biztosítókat feloszthatjuk kölcsönösségi és magánbiztosítókra. Kölcsönösségi biztosító esetében a biztosítotti és tulajdonosi pozíció nem válik el egymástól, vagyis a kölcsönösségi biztosító által biztosított egyén egyben a biztosító tulajdonosa is. Működésének célja nem a profit, hanem a tulajdonosok biztosítási igényeinek legcélszerűbb módon való kielégítése. A magánbiztosító általában részvénytársaság formájában üzemel, s itt a biztosítotti és a tulajdonosi státusnak nincs köze egymáshoz. Célja a profit. Mivel a magánbiztosító által biztosított egyénnek meg kell fizetnie a kár várható értékét, a biztosító működési költségeit és a profitját, első ránézésre az ügyfél jobban jár, ha a kölcsönösségi biztosítóhoz fordul, hiszen a kölcsönösségi biztosítónál a profitot nem kell megfizetni. Ez azonban általában nem igaz, ugyanis a sok tulajdonos miatt a kölcsönösségi biztosítók kevésbé hatékony ellenőrzést tudnak megvalósítani a menedzsment fölött, ezért azok sokszor alacsonyabb hatékonysággal, s így magasabb költséggel dolgoznak a magánbiztosítóknál. III. Életbiztosítási alapismeretek III.1.1 Az életbiztosítás fogalma Életbiztosítások esetén a szerződő és a biztosító olyan megállapodást köt, hogy a szerződő díjfizetése ellenében valamilyen, a biztosított életben létével kapcsolatos esemény bekövetkezte esetén a biztosító szolgáltatást nyújt. Egy életbiztosítás vonatkozásában két alapvető biztosítási esemény fordulhat elő, ezek: a biztosított halála, a biztosított életben léte adott időpontban. A szerződésekben szereplő személyek a következők: A szerződő az a személy, aki a szerződéskötésre ajánlatot tesz és a biztosítási díjat fizeti. Az ő joga, hogy a szolgáltatás(ok)ra kedvezményezett(ek)et jelöljön (aminek érvényességéhez a biztosított írásbeli hozzájárulása is szükséges).
A szerződő lehet természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság. A biztosított az a természetes személy, akinek az életével kapcsolatos eseményre a szerződés létrejön. Kedvezményezett az a nem feltétlenül természetes személy, akinek a biztosító a szolgáltatást nyújtja. Az ő hozzájárulása nem szükséges a szerződés megkötéséhez. Az életbiztosítási szerződések felsorolt szereplői" lehetnek azonos személyek is. A biztosító szervezi a veszélyközösséget és a biztosítási díj ellenében a szolgáltatást nyújtja. III.1.2. Az életbiztosítások felosztása Az életbiztosításokat különböző sajátosságaik szerint a következőképpen csoportosíthatjuk: A szolgáltatás jellege szerint Haláleseti életbiztosítás: a szerződő díjfizetése ellenében a biztosító vállalja, hogy a biztosított halála esetén a biztosítási összeget kifizeti. A haláleseti biztosítás egy fajtája az, amikor a kockázatvállalás egy adott tartamra korlátozódik, ez a kockázati életbiztosítás. Itt a kifizetéssel a biztosítási szerződés megszűnik. Ha a tartam lejártakor él a biztosított, akkor a biztosítás kifizetés nélkül szűnik meg. Ennek a biztosításnak a lényege, hogy relatív kis díjért cserébe a legszükségesebb pillanatban a család rendelkezésére áll egy, ténylegesen soha meg nem takarított pénzösszeg. Elérési életbiztosítás: A szerződő díjfizetése ellenében a biztosító vállalja, hogy amennyiben a biztosított egy adott időszak végén életben van, úgy a biztosítási összeget kifizeti. Míg a kockázati életbiztosításoknál a biztosítási funkció az elsődleges, az elérési biztosításoknál a megtakarítás. Ezért kiválóan megfelelnek például nyugdíj-előtakarékosság céljára. Járadékbiztosítás: a biztosító azt vállalja, hogy a szerződő díjfizetése ellenében rendszeres időközönként pénzt folyósít a megjelölt kedvezményezettnek, általában a biztosítottnak. Van életjáradék és rögzített tartamú (időleges) járadék. Az életjáradék-biztosítás lényegében elérési biztosítások sorozataként értelmezhető, melynek szolgáltatása a biztosított halálával ér véget. Az életjáradék és a rögzített tartamú járadék között az a különbség, hogy az életjáradék a biztosított élete végéig, míg a rögzített tartamú járadék egyelőre rögzített időtartamig (pl. 5 év) tart. Az egyszeri díjas és a folyamatos díjas járadék közötti különbség az, hogy a biztosító mikor jut hozzá a járadék alapját képező tőkéhez. Ha azt az ügyfél egy összegben befizeti, akkor egyszeri díjas járadékbiztosításról beszélünk, ha folyamatosan, részletekben fizeti, akkor folyamatos díjasról. Beszélhetünk azonnal induló és halasztott kezdetű járadékról is. Ha a járadék folyósítása közvetlenül a szerződéskötést követően indul, akkor azonnal induló, egyébként halasztott kezdetű a járadék. A járadék lehet előleges vagy utólagos is. Az, hogy egy járadék előleges-e vagy utólagos, technikai kérdés. Arról van szó, hogy a járadékot a biztosító az esedékes időszak elején vagy végén fizeti ki (pl. hó elején vagy hó végén, év elején vagy év végén). Különbség csak az első járadék kifizetésének időpontjában van. Az előleges járadék esetén ugyanis mindjárt a díjfizetést követően megkapja a biztosított az első részletet, míg az utólagosnál csak az időszak végén (pl. 1 hónap, vagy 1 év múlva). Biztosítottak száma szerint beszélhetünk 1, illetve 2 életre szóló járadékbiztosításról. A járadékbiztosítások nagyon jól kiegészíthetik a nyugdíjat, vagy fedezhetik például az oktatási költségeket. Az eddig felsorolt biztosítási típusok kombinálásával alakultak ki a további típusok: Vegyes életbiztosítás: a vegyes életbiztosítás egy azonos tartamra szóló (de nem feltétlen azonos biztosítási összegre kötött) kockázati és elérési biztosítás kombinációja. A biztosított tartam alatti halála vagy a tartam végének életben történő elérésekor egyaránt fennáll a biztosító teljesítési kötelezettsége. A biztosító tehát minden esetben szolgáltat, hiszen a két esemény közül az egyik (tartamon belüli halál vagy a lejárat életben elérése) mindenképpen bekövetkezik. Kötött időpontban lejáró, ún. terme fix életbiztosítás: A szerződő díjfizetése ellenében a biztosító vállalja, hogy a biztosítási tartam végén, függetlenül attól, hogy a biztosított életben van-e, a biztosítási összeget kifizeti. A biztosítás díjfizetési periódusa a tartam végéig, de legfeljebb a biztosított haláláig tart, a biztosító a tartamon belül bekövetkező halál esetén a továbbiakban átvállalja a díjfizetést. A kötött időpontú életbiztosítással egy előre meghatározható időpontra az előre látható események finanszírozásához szükséges tőke felhalmozásáról gondoskodhatunk, például a gyermek taníttatási költségeinek fedezetéről (pl.a gyermek 18 éves korára).
A biztosítottak száma szerint Egy szerződésen belül a biztosító egy vagy több személy életére is vállalhat egyidejűleg kockázatot. Két életre szóló biztosításról beszélünk, ha a kockázat két főre terjed ki. (Ez nem azonos két, egy életre szóló életbiztosítással.) Ilyen terméket házastársak, adóstársak, üzlettársak vásárolnak, hogy egyikük halála esetén a biztosító szolgáltatása alapján a másik biztosítottnak ne legyenek anyagi nehézségei. Ha a biztosító kockázatvállalása több főre terjed ki, akkor csoportos (kollektív) életbiztosításról beszélünk. Ezt rendszerint munkáltatók kötik munkavállalóik javára. A díjfizetés gyakorisága szerint Csoportosíthatjuk az életbiztosításokat a díjfizetés gyakorisága szerint is. Az életbiztosítások díját leggyakrabban folyamatosan (évente, félévente, negyedévente vagy havonta) az egész tartam alatt szokták fizetni. Előfordul az is, hogy a szerződés megkötésekor, egy összegben fizetik meg a díjat, ekkor egyszeri díjas életbiztosításról beszélünk. Rendszeres díjfizetésű életbiztosítások kivéve kockázati életbiztosítások esetében a szerződőnek a rendszeres díjfizetésen kívül bármikor lehetősége van rendkívüli befizetésre. Ha a szerződőnek a rendszeres díjból elmaradása van, azt a rendkívüli befizetés pótolhatja. Rendkívüli befizetés díjmentesített szerződésre is teljesíthető. A rendkívüli befizetés nem növeli a díjtartalékot, az ebből származó megtakarítást elkülönítetten tartjuk nyilván. A rendkívüli befizetés minimális összegét, hozamát, illetve a terhelő költségeket a mindenkor érvényben lévő kondíciós lista tartalmazza, mely az általános feltétel D mellékletében található. Nyereségrészesedés szerint Nyereségrészesedés szerint vannak olyan életbiztosítások, amelyeknél az ügyfél részesedik a befektetési többlethozamból (megtakarítási elemet tartalmazó biztosítások), és vannak olyan életbiztosítások, melyeknek nincs jelentős díjtartalékuk és ezért az ügyfél nem részesedik a befektetési többlethozamból, ilyenek a kockázati életbiztosítások. III.1.3. Az életbiztosítási kockázatelbírálásról általában (Jelen esetben csak a személybiztosítási ajánlat életbiztosítási betétlapján felvett ajánlatokra vonatkozó szabályokat tárgyaljuk.) Ahhoz, hogy a szerződéskötési folyamat sikeresen menjen végbe, sok munkatárs összehangolt munkájára van szükség. Ennek a munkának az egyik láncszeme a kockázatelbírálás. A kockázatelbírálás egy elemzési, értékelési folyamat, amelynek során a biztosító mérlegeli, hogy nem hátrányos-e számára a szerződés megkötése. Ennek során dönt arról, hogy az ajánlatban rögzített kockázatokat milyen feltételekkel tudja vállalni. E tevékenység célja az ügyfelek esetleges szelekciós törekvésének kiszűrése, ezáltal a biztosítói veszélyközösség védelme. III.2. Az életbiztosítások díja III.2.1. A díjkalkuláció alapelvei A díj részei Ismeretes, hogy a biztosítások díjával kapcsolatban megkülönböztetünk nettó és bruttó díjat. Életbiztosításoknál a nettó díj a haláleseti szolgáltatások fedezetéül szolgáló kockázati díjrészből, továbbá az elérési szolgáltatások felhalmozásához szükséges díjrészből és esetlegesen a biztonsági pótlékból állhat. Miután az életbiztosítások esetén a várható károk nagysága nagy pontossággal megjósolható, így életbiztosításoknál nem szoktak külön biztonsági pótlékot létrehozni. A bruttó díj a nettó díjrész és a vállalkozói díjrész összege. A vállalkozói díjrész célja a biztosító költségeinek fedezése, például szerzési költségek (jutalék, orvosi vizsgálat díja), díjbeszedési költségek, bérek stb. A díjszámítás alapelve A biztosítási díj kalkulációját a biztosításmatematikusok (aktuáriusok) végzik. A díjkalkuláció alapelve az ún. ekvivalencia elv, amely így szól:
A bevételek jelenértékének várható értéke = a kiadások jelenértékének várható értéke. A fenti képletben a várható érték" fogalom azt jelenti, hogy nagy számú, azonos paraméterekkel rendelkező szerződésre érvényes, hogy a bevételek jelenértékének meg kell egyeznie a kiadások jelenértékével. A jelenérték" kifejezés a képletben azért fontos, mert az ajánlat felvételekor meghatározott biztosítási összeg kifizetése egy távoli, nem pontosan meghatározott időben következik majd be, az ennek megfelelő díjat pedig már az ajánlatfelvételkor ismerni kell. Halandósági tábla A díjkalkuláció egyik legfontosabb eleme a halandósági tábla. Azért van rá szükség, mert azt nem tudjuk, hogy egy konkrét ügyfél hány évig fog még élni, de ha egy nagy számú közösséget vizsgálunk, ott már megfigyelhetők bizonyos törvényszerűségek. Megállapítható például, hogy egy x éves férfi esetében mekkora a valószínűsége annak, hogy egy éven belül meghal. A halandósági tábláknak két csoportja van; az egyik az ún. néphalandósági tábla. Ez népszámlálási adatokon alapul, és a teljes lakosságra vonatkozik. A halandósági táblákat a nőkre és a férfiakra egyaránt elkészítik. A másik csoportot a szelekciós táblák képezik. Ezt a lakosság bizonyos csoportjainak adatai alapján készítik el, például foglalkozás, lakóhely, családi állapot stb. szerint. Maga a halandósági tábla egy többoszlopos táblázat, amelynek első és legfontosabb oszlopa az ún. kihalási (továbbélési) rend (jele: lx). Ez azt mutatja meg, hogy 100 ezer fiú (női táblánál lány) újszülöttből hány éri meg az 1, 2, 3,...100 éves kort. A következő oszlop (általában dx-el jelöljük) azt mutatja meg, hányan haláloznak el x éves korukban. Könnyen megfigyelhető, hogy dx = lx-l(x+1). A harmadik oszlop az egyéves túlélési valószínűséget határozza meg egy x éves ember részére, ennek jele px. px = l(x+1)/lx A negyedik oszlop a halálozási valószínűséget tartalmazza, jele qx. Ez azt mutatja meg, hogy egy, most x éves ember milyen valószínűséggel hal meg 1 éven belül. qx=dx/lx A biztosítók általában az 1998. évi halandósági táblát használják. Meg kell jegyezni azt is, hogy bizonyos módozatok esetén a halandósági viszonyok eltérhetnek a halandósági tábla értékétől. Ez azért van, mert például akinek a családtagjai, szülei viszonylag fiatalon elhaláloztak betegségben, az maga is számíthat erre, és hajlamosabb lesz kockázati biztosítást kötni. Akinek a szülei viszont hosszú életűek, az inkább járadékbiztosítást köt. A biztosító ez ellen a már említett szelekciós táblákkal védekezik, így igyekszik a helyes díjat kikalkulálni. Az alábbi táblázat a halandósági tábla egy részét mutatja be. Az első sor az újszülöttekre, a második sor az egy évet betöltöttekre, stb. vonatkozik. x lx dx px qx 0 100 000 1 647 0,983530 0,016470 1 98 353 73 0,999258 0,000742 2 98 280 50 0,999491 0,000509 3 98 230 59 0,999399 0,000601 4 98 171 34 0,999654 0,000346 5 98 137 28 0,999715 0,000285 6 98 109 29 0,999704 0,000296 7 98 080 32 0,999674 0,000326 8 98 048 33 0,999663 0,000337 9 98 015 31 0,999684 0,000316 10 97 984 27 0,999724 0,000276 11 97 957 24 0,999755 0,000245 12 97 933 23 0,999765 0,000235 13 97 910 30 0,999694 0,000306 14 97 880 54 0,999448 0,000552 15 97 826 67 0,999315 0,000685 16 97 759 81 0,999171 0,000829