- 130 - Sárközy Péter: Az olaszországi hungarológia két Várady Imre és Tóth László úttörője: Kalmár György 1773-ban Rómában kiadott nyelvészeti munkáját és Deáki Zsigmond általános 1827-ben szintén Rómában publikált olasz nyelvű magyar nyelvtanát nem tekintve''" az olaszországi magyar nyelv és irodalom oktatása Fiume városához kötődik, ahol a magyar koronához tartozó olasz kikötővárosban 1776-1799, 1822-1848 és 187o-1918 között rendszeresen folyt magyar nyelvoktatás, illetve olasz nyelven a magyar irodalom és történelem oktatása a fiumei elemi és középisko- 2 iák o"\asz diákjai számára. Az első olasz diakok számára készült olasz nyelvű magyar nyelvtankönyvet és irodalomtörténeti kézikönyvet a fiumei gimnázium magyar tanára, Császár Ferenc, Petőfi hírhedt kritikusa írta és adta ki a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából 1832-ben.^ A fiumei gimnázium a magyar nyelvűség igazi fénykorát az 1870-1918 közötti félévszázadban élte. A fiumei magvar-olasz kulturális szimbiózis, melyről újabban eqyre tö! '? tanulmány jelenik meg, nevelte ki a magyarországi.. tj r.isták első nagy generációját (Pietro és Alajos Zambrét, Körösi Sándort, az első olasz magyar nagyszótár szerzőjét, a kultúrtörténész Fest Aladárt és másokat ), valamint az olaszországi magyar fordítók legjobbjait (Silvino Gigán te, Maric BreíisK, Silvia és Luigi RhOj Antonio Widmar, Nelly Vuchetich), akiknek máig élő és dolgozó doyenje, Paolo Santarcangeli, a Torinói Tudományegyetem magyar tanszékének nyugállományba vonult professzora.
- 131 - Az 18o6~ban alapított pesti egyetemi olasz tanszék tulajdonképpen csak Pietro Zambra fiumei gimnáziumi tanár 19o3-as pesti professzori megbízatását követően, majd fia, Zambra Alajos vezetése alatt vált igazi italianisztikai tanszékké, azaz olyan tudományos intézetté, melyben a nyelvészet és irodalomtörténet, valamint az olasz nyelv oktatása mellett a többi társtudományok, a történelem, filozófia, művészettörténet stb. önálló kutatási területté válhatott. Az ilyen tágabb értelemben vett italianisztikai kutatások támogatására alakult meg 192o-ban a Magyar Tudományos Akadémia akkori elnökének, Berzeviczy Albert védnökségével a Korvin Mátyás Társaság, és annak olasz nyelvű italianisztikai szakfolyóirata, a Gerevicji Tibor és Zambra Alajos által 1921-1943 között szerkesztett "Corvina". Az, hogy Olaszországban hamarabb jött létre egy Hungarológiai Intézet mint az első egyetemi magyar tanszék (Róma, 1927), elsősorban két nagy magyar művelődéstörténésznek, Ábel Jenőnek és Fraknói Vilmosnak köszönhető. Ők alapozták meg a múlt század utolsó évtizedeiben az olaszországi magyar vonatkozású levéltári kutatásokat, a magyar múltra vonatkozó olasz történelmi dokumentumok feldolgozását, kiadását, Ennek a történeti kutatómunkának elősegítésére és biztosítására alapítja meg Fraknói Vilmos római villájában, a Villa Patrizi-ben 1895-ben a Római Magyar Történeti Intézetet, a- hol az újonnan megnyílt vatikáni levéltárban dolgozó magyar kutatók részére a római német és francia intézetek példájára igen jól felszerelt könyvtárt és a kutatáshoz szükséges kényelmes életfeltételeket (kutatószobák, étkezés) biztosított. 7 A Fraknói-féle alapítvány hasznosságát bizonyítják a Monumenta Vaticana magyar kötetei, valamint Veress Endre o- laszországi egyetemeken járt magyar tanulók anyakönyveiről és dokumentumairól készített máig alapvető forráskiadványai. Az 1927-ben megkötött első magyar-olasz kultúregyezményt kö-
- 132 - vetően a Fraknói villában létesített Magyar Történeti Intézet átköltözött az újonnan megvásárolt Palazzo Falconieribe, ahol 1927-től 195o-ig működött a Római Magyar Akadémia, mint az egyik első külföldi Hungarológiai Intézet. Ez időszakban a Római Magyar Akadémia fő feladatai a következők voltak: a) Magyar tudományos kutatók és művészek olaszországi kutatásainak és alkotómunkájának biztosítása nyugodt életkörülmények, önálló szakkönyvtár és műteremlakások révén; b) Magyar Pápai Intézet működtetése; c) önálló tudományos kutatómunka a magyar-olasz kapcsolatok feldolgozása terén. Ez u- tóbbi biztosítékaként jelentette meg a Római Magyar Akadémia tudományos évkönyveit (Annuari della R. Accademia d'ungheria die Roma), és alkalmi kiadványait (Studi e documenti italoungheresi, Biblioteca dell'accademia d'ungheria die Roma), majd a világháborút követően önálló kulturális a Kardos Tibor szerkesztette Janus Pannonius-t folyóiratát, (1947). A Római Magyar Akadémia igazgatói ezidőben a legkiválóbb italianista-hungarológusok voltak: Várady Imre, Koltay Kastner Oenő, Genthon. István és Kardos Tibor, akik Gragger Róberthez hasonlóan azt az elvet képviselték, hogy a magyar kultúra színvonalas külföldi terjesztése csak akkor lehet hatásos és eredményes, ha nem szorítkozik a nyelvtanításra, sőt még a nyelv és irodalom egyetemi oktatására sem, valamint a magyar irodalom külföldi népszerűsítésére (hiszen a magyar irodalom remekműveinek igazi befogadásához a magyar nyelv alapos ismerete szükséges), hanem ki kell terjednie a történetírásra, a művészettörténeti kutatásokra, a néprajzra, filozófiatörténetre, és olasz vonatkozásban az ezeréves kapcsolattörténet magyar-olasz olasz tudományos közönséget is érdeklő feldolgozására, Nem véletlen, hogy Várady Imre professzor, amikor 1927-ben megkapja kinevezését a Római Magyar Akadémia és g az első olaszországi magyar tanszék vezetésére, adja ki a magyar-olasz kulturális kapcsolatokkal egymásután foglalkozó
- 133 - műveit,^ illetve készít a Római Kelet-Európai Intézet megbízásából nagymonográfiát a magyar-olasz irodalmi kapcsolatok történetéről, melyhez önálló kötetben négyszáz oldalas bibliográfiát mellékelt (La litteratura italiana e la sua influenza in Ungheria, I-H, Róma, 1933-34). Várady Imre tudatos hungarológiai munkáját a Római Magyar Akadémián előbb Miskolczy Gyula, majd 1937-től Koltay Kastner Jenő pécsi o- lasz professzor, az olasz és magyar Risorgimento neves kutatója folytatta, aki a Római Magyar Akadémia Évkönyveinek volt első kiadója. Koltay Kastner Jenőt a Római Magyar Intézet élén Genthon István művészettörténész professzor, majd a háborút követően Kardos Tibor egyetemi magántanár követte, aki 1947-ben még képes volt egy olasz nyelvű hungarológiai folyóirat, a Janus Pannonius három számának megjelentetésére (1947), melynek munkatársai között ott találhatjuk a háború rémei után a Római Magyar Akadémián az új munkákhoz e- rőt gyűjtő Kerényi Károlyt, Lukács Györgyöt, IjLlyés Gyulát, Cs.Szabó, Lászlót, valamint az új olasz baloldali szellemi élet nem egy neves képviselőjét, a zeneszerző Román Vladot, az irodalomtörténész Carlo Musce_t_tat és Folco Tempestit. a történész Gaetano Trombatorét és neves írókat és költőket, mint Leonardo Sinisqallit vagy Elio Vittorinit.Kardos Tibor volt az utolsó olyan római hungarológiai intézeti i- gazgató, aki az Akadémia vezetése mellett elődeihez hasonlóan ellátta a római egyetemi magyar tanszék professzori teendőit is, míg mellette az Akadémia akkori titkára, Tó th László volt az egyetemi magyar tanszék nyelvtanára. (A Római Magyar Akadémia 1965-ig igen korlátozott körülmények között működhetett, az 1965-ben kötött újabb magyar-olasz kultúregyezmény értelmében mint a Magyar Nagykövetség Kulturális Intézete újíthatta fel olaszországi kulturális népszerűsítő tevékenységét a KKI és a Művelődési Minisztérium felügyelete alatt. A Palazzo Falconieri ösztöndíjas
- 134 - szobáit az Akadémia és a Nagykövetség munkatársai számára szolgálati lakásokká alakították át, míg a Gerevich Tibor által építtetett művészház (Palazzina) műteremlakásaiból a- lakították ki az ösztöndíjasok számára létesített vendégházat. (Jelenlegi formájában a római magyar intézet nem tartozik a Rómában hivatalosan is tudományos tevékenységet folytató nemzeti akadémiák sorába, hanem az egyik legjobb hírű követségi kulturális intézetnek számít.) Várady Imre 1936-ban, egyetemi tanári habilitációja elnyerése után tért vissza Magyarországra, ahol 1936-42 között a Pécsi Egyetem Olasz Intézetének volt tanszékvezető professzora, majd 1942-től a Kolozsvári Tudomány Egyetem o- lasz professzora és első bölcsészettudományi kari dékánja volt. Ez idő alatt érkezett meg a Bolognai megtisztelő meghívása, hogy vállalja el az újonnan Tudományegyetem alakított Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék vezetését. Várady professzor a bolognai meghívást csak a háborút tudta elfogadni, 1945-től egészen nyugdíjba követően vonulásáig, 1967-ig volt a Bolognai Egyetem magyar tanszékének tanszékvezető rendes tanára. Ez idő alatt számos publikációja jelent meg olasz nyelven a magyar irodalomról és műveltségről (Herczeg Ferenc és Németh László színházáról, Madách Imre drámájáról, a bolognai egyetem magyar diákjairól stb.)^ nemzedékek tanultak újra és újra kiadott magyar nyelvköny- 12 véből. Több olasz és külföldi tudományos akadémia választotta tagjai sorába és visszavonulásakor a Bolognai és egyetem monumentális tanulmánykötetet adott ki egyik legkiválóbb professzora tiszteletére (Miscellanea di Studi in onore di Emerico Várady. Modena, 1967). Épp ezért sajnálatos, hogy Várady professzor utódjának, Guglielmo Capaccjii professzornak nyugdíjba vonulását követően, 1986-tól betöltetlen (illetve megszűnt) a legnagyobb (magyar) hagyományokkal rendelkező olasz egyetem magyar nyelv ás irodalom tanszéke.' 13
- 135 - Ha Várady Imre professzor nevéhez fűződik az olaszországi hungarológia önálló diszciplínakén ti elfogadtatása, akkor elmondható, hogy az olaszországi magyar nyelvoktatás igazi megalapozója Tó.th László volt." 4 Tóth László a pécsi egyetem olasz tanszékének gyakornokaként kapott megbízást 1935-ben, hogy Várady Imre majd Koltay Kastner Jenő profeszszorok mellett lássa el a Római Magyar Akadémia titkári teendőit (akkor az intézet összes kulturális tevékenységét mindössze két magyar kulturális kiküldött, az igazgató és a titkár látta el), illetve hogy a Római Tudományegyetemen az igazgató-professzor mellett lektorként ő vezesse a magyar nyelvi órákat. 1938-ban Tóth László elvállalta a Nápolyi E- gyetemi Keleti Intézet magyar lektorátusának vezetését is. A háborús évektől eltekintve 1934-től egészen haláláig 1982-ig Olaszországban tanított és diákok százaival ismertette meg a magyar nyelvet és irodalmat. Nyelvkönyve, a Grammatica teorico-pratica della linqua ungherese öt kiadást ért meg 1939 és 1973 között, és a mai napig az egyik legtöbbet alkalmazott külföldi magyar nyelvkönyvnek számít. A magyar nyelv rendszerét a külföldi nyelvoktatás szempontjai szerint kialakított szemlélete ugyan nem mindig talált megértésre a magyar leíró nyelvészek körében, de a névmási tárgy fogalmáról kialakított és egy élet során továbbfejlesztett elméletét Lotz. Ciános is beépítette saját magyar 15 nyelvrendszerébe. Tóth László majd fél évszázadon keresztül folytatott nyelvtanári munkájának tapasztalatait mindenképp figyelembe kell venni ma, amikcr végleg önálló diszciplínává kezd válni a magyar nyelv külföldieknek való oktatása. Tóth László 1948-tól egészen haláláig a Nápolyi E- qyetemí Keleti Intezet (Istituto Universitario Orientale tíie Napoli) magyar nyelv és irodalom tanszékének volt tanszékvezető egyetemi tanára, halála előtt néhány évig a Ke-
- 136 - let-európai Szeminárium igazgatója. Egyetemi tanári munkája és nyelvészeti tanulmányai mellett rendszeresen foglalkozott magyar művelődéstörténeti kérdésekkel (XVIII. századi kapcsolattörténeti tanulmányai a harmincas és negyvenes években rendszeresen jelentek meg az Egyetemes Philológiai Közlöny- 16 ben és a Corvinában ), a XX. századi magyar irodalom legkiemelkedőbb képviselőinek Nyirő 3. stb.) fordításával és olaszországi (József A., Illyés Gy., Márai S., népszerűsítésével. Kisebb tanulmányainak cikkeinek száma több százra tehető. 1948-tól rendszeres munkatársa volt a Békés Gellért szerkesztette római Katolikus Szemlének. Szépirodalmi művekről írt kritikái a legnagyobb objektivitás szellemében számoltak be a külföldi magyar olvasóknak az új magyar értékeiről és buktatóiról. Az ő kritikusi munkájának is köszönhető, hogy a nyugati magyar irodalom egyik kulturális fóruma volt és maradt a Békés Gellért 17 sében ma is megjelenő római Katolikus Szemle. irodalom legrangosabb szerkeszté- 1982-ben Magyarországon egy politológiai témából írt és elfogadott kandidátusi dolgozatban a nápolyi és a bolognai magyar tanszékek még mint a Magyarország elleni "felforgató" munka központjai szerepeltek. Hét év távlatából ma már azt hiszem mindenki előtt világos, hogy mind a Várady Imre vezette bolognai magyar tanszék, mind a legnagyobb o- laszországi egyetemi magyar intézetté vált nápolyi magyar tanszék Várady Imre és Tóth László tanár urak fáradhatatlan tevékenysége eredményeként a magyar történelem és kultúra, a magyar irodalom olaszországi tanulmányozásának igazi műhelyeivé váltak, ahol a diákok és kutatók a tanszékvezetőktől csak a magyar történelmi múlt, a magyar irodalom és művészet tiszteletét és szeretetét tanulhatták és ismerhették meg. Hogy a mai Olaszországban tíz egyetemen működik magyar, illetve finnugor filológiai tanszék, hogy az olaszországi magyar szakos diákok évi összlétszáma meghaladja a száz főt,
- 137 - hogy az olasz könyvkiadók újabb és újabb magyar írókat fedeznek fel és fordíttatnak le, valamint hogy 1985-ben megalakulhatott az Olaszországi Egyetemközi Hungarológiai központ, és folyóirata a Rivista di Studi Ungheresi, mindez nem lenne lehetséges Várady Imre és Tóth László tanár urak egy egész életen át tartó áldozatos olaszországi hungarológiai munkája nélkül, mely előtt, olaszországi tanártársaim nevében is, tisztelettel adózom. Oegyze tek 1. Gy. Kalmár, Precetti di grammatica per la lingua filosofica, o sic universale..., Róma, 1773; Zs. Deáki, Grammatica ungherese ad uso degli italiani, Roma, 1827, cfr.: 3. Balázs, Roma e gli inizi della filologia ugro-finnica nel Settecento, in: Rome e l'italia nel contesto della storia delle università ungheresi, a cura di C.Frova-P.Sárközy, Roma, Ateneo, 1985, pp. 155-167; P. Sárközy. Gli Studi ungheresi in Italia, in "Rivista di Studi Ungheresi", 1, 1985, pp. 1O5-114. 2. Z. É de r, Con tribù ti per lo studio della convivenza delle lingue e culture italiana ed ungherese nella città di Fiume, in: Roma e l'italia nel contesto della storia delle università ungheresi, cit. pp. 18l-2o2; P. Sárközy, Fiume, punto d'incontro di due culture, in: P. Sárközy, Letteratura ungherese-letteratura italiana, Roma, Carucci, 1989, pp. 178-2ol.
- 138-3. F. Császár Gramatica ungherese e Breve prospetto della letteratura ungarica nel sec. XIX., Pest, 1833. 4. P. Sárközy. L'italianistica in Ungheria, in "Bollettino d'italianistica", Roma-Leiden, 1984, 1-2, pp. 53-63. 5. L. Valiani, Paolo Santarcangeli in: P. Santarcangeli, In cattività babilonese, Avventure e disavventure di un giovane giuliano ebreo e fiumano per giunta, Udine, Del Bianco, 1987, pp. 9-17. 6. P. Sárközy, Un secolo di ricerche sui rapporti culturali italo-ungheresi in: ID., Letteratura ungherese - Letteratura italiana, Roma, 1989, pp. 7-26. 7. Vári R., Történeti Intézetek Rómában, Budapest, MTA, 1916. 8. Várady Imre (1892-1967), Cfr. Enciclopedia Italiana, Új Magyar Irodalmi. Lexikon. 9. L'Ungheria nella letteratura italiana, Roma, 1932; I membri ungheresi dell'accademia dell'arcadia, 1933, Docenti e scolari ungheresi nell'antico studio bolognese, 1956. Cfr.: S. Kozocsa, Opere di E.Várady (191o-1965), in Miscellanea di studi dedicati a Emerigo Várady, Modena, Mucchi, 1966, pp. 7-17. 10. P. Sárközy, Incontro romano di Gyula Illyés e di Giuseppe Ungaretti, irr "Rivista di Studi Ungheresi", 2, 1987, pp. 98-lo2. 11. Cfr, Miscellanea di studi dedicati a Emerico Várady, cit, 12. E. Várady^, Grammatica della lingua ungherese, l a, Roma, 4 a, Bologna,196o.
- 139-13. P.Sárközy, Il ruolo dell'università di Bologna e del Collegio Ungaro-Illirico nella storia culturale ungherese, in: M.L.Accorsi-D.Barbaric-G.P.Brizzi-P.Sárközy, Annali del Collegio Ungaro-Illirico di Bologna, Bologna, Clueb, 1988. pp. 43-63. 14. Tóth László (1910-1982), cfr. LJj Magyar Irodalmi Lexikon; Tóth L. Emlékszőttes, München, 1976. 15. Tóth L., Terminológiai javaslat a magyar igeragozási rendszer idegeneknek való tanítására, Nápoly, 1975. 16. P. Ruzicska,. Storia sentimentale della "Corvina", Appendice: Bibliografia ragionata della Corvina, in Rivista di Studi ungheresi, 4, 1989. 17. Békés G., I quarant anni di una rivista ungherese pubblicata a Roma, "Katolikus Szemle", In "Rivista di Studi Ungheresi", 4, 1989. Béládi M. - Pomogáts B. - Rónay L., A nyugati magyar irodalom 1945 után, Budapest, 1986, pp. 300-316.