Bologna Rómában. A római magyar tanszék helyzete a bolognai-program bevezetése után (Sárközy Péter, római magyar tanszékveze)

Átírás

1 Bologna Rómában A római magyar tanszék helyzete a bolognai-program bevezetése után (Sárközy Péter, római magyar tanszékveze) I. A Római La Sapienza Tudományegyetemen 2005 tavaszán tudományos emléküléssel emlékeztek meg az elsı rendes egyetemi magyar tanár kinevezésének, azaz, a tanszék alapításának 75. évfordulójáról. Az évfordulós ünnepségeken - melyek Budapesten és Szegeden folytatódtak - több ország és több hires egyetem képviselıi (Bologna, Nápoly, Udine, Groningen, ELTE) vettek részt, míg a Magyar Tudományos Akadémia nevében Marosi Ernı akadémikus, az Akadémia elnökhelyettese tartott elıadást, megemlékeztünk az egyik elsı és egyik legnagyobb tudományos múlttal rendelkezı külföldi magyar tanszék híres professzorairól (mint Gerevich Tibor, Miskolczy Gyula, Várady Imre, Koltay Kastner Jenı, Genthon István, Kardos Tibor, Balázs János, Szauder József és Klaniczay Tibor), valamint a tanszék évi újraalapítása óta eltelt 40 év tudományos eredményeirıl. A konferenciasorozat aktáit a római és a szegedi egyetem jelentette meg olasz nyelvő évkönyveikben. 1 Az elıadások és tanulmányok egyaránt kiemelték, hogy milyen fontos szerepet töltött be a magyar-olasz tudományos kapcsolatok XX. századi alakulásában az, hogy az 1895-ben Fraknói Vilmos alapitotta Római Történeti Intézet és az 1928-ban létesitett Római Magyar Akadémia mellett 1930-tól egy önálló egyetemi magyar tanszék biztosította az olasz akadémiai élet bekapcsolódását a magyar-olasz kapcsolattörténeti kutatásokba. Az, hogy a római, majd ezt követıen a legfontosabb olasz egyetemeken (Bolognában, Firenzében, Padovában, Milánóban és Nápolyban) magyar tanszékek alakulhattak, ezek által Itália-szerte a legfontosabb akadémiai intézményeken immár több, mint fél évszázada léteznek hungarológiai referenciákat, alapkutatásokat folytató tudományos mőhelyek. A római magyar tanszék utolsó, 25 évvel ezelıtt kinevezett vezetıje azzal is eldicsekedhetett, hogy a tanszékrıl nem egy kiváló hungarológus került ki, akik a Honfoglalástól a II. Világháborúig, illetve Balassi Bálinttól József Attiláig és a mai magyar irodalom elemzéséig tanulmányozzák a magyar történelmet és irodalmat, melyek erdeményeit önálló kötetek sorában jelentették meg olasz és magyar nyelven. 2 Ugyanakkor az is megemlítésre került, hogy három évvel ezelıtt, a bolognai-program olasz egyetemeken történt bevezetésével alapvetıen megváltozott a két világháború között alapított, majd a hatvanashetvenes években megújított olaszországi magyar tanszékek helyzete. Errıl szeretnek most röviden beszámolni a Balassi Bálint Intézett által rendezett koneferencia résztvevıinek. 1 A római magyar tanszék történetérıl vö.: Sárközy P., A római magyar tanszék 75 éve, Európai Utas, 2004; Un istituto scientifico a Roma, a cura di P. Sárközy e R. Tolomeo, Cosenza, Periferia, 1993; Saggi in occasione del 75 anniversario della fondazione della Cattedra di Lingua e Letteratura Ungherese, a cura di M. Mihályi, Rivista di Studi Ungheresi, IV-2005; Saggi di italianistica e magiaristica, a cura di J. Pál, Annuario, Szeged, A római magyar tanszéken végzett hallgatók között kell megemlitenünk Amedeo Di Francesco nápolyi, és Roberto Ruspanti udinei egyetemi tanárokat Szauder József és Klaniczay Tibor egykori tanítványait, Armando Nuzzót, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docensét, valamint tanszéki kollégáimat, Angela Marcantonio finnugor nyelvészt és Cinzia Franchit, a XVIII.századi és az erdélyi magyar irodalom kiváló értıjét, valamint Nicoletta Ferronit, József Attila életmővének kiváló olasz kutatóját, az MTA kandidátusát. Carlo Di Cave, a tanszék volt hallgatója a Honfoglalás kritikai forrásairól jelentett meg monográfiát, Matteo Masini lefordította és Babits Mihály Európai irodalom történetét, melyet 2004-ben jelentettünk meg. A XX. évfolyámába lépett tanszéki hungarológiai folyóiratot, a Rivista di Studi Ungheresi -t immár hat éve a tanszék volt diákjai szerkesztik. 1

2 II. A bolognai reform program bevezetéséig Itáliában is öt éves volt az egyetemi képzés, mely egy elvben négy évig tartó 20 vizsgából álló curriculum-ból állt, és egy újabb évbıl, mely alatt a jelöltnek el kellett készítenie a korábban Magyarországon bölcsészdoktori disszertációnak megfelelı szakdolgozatát, melyet egy 13 fıs doktori bizottság elıtt, két opponens birálatára válaszolva kellett megvédenie, és ennek alapján nevezték ki bölcsészdoktornak. A vizsgatárgyak megválasztása bizonyos alapkritériumok és alapvizsgák megkövetelése mellett teljesen szabad volt. Azaz, egy irodalom vagy történelem szakosnak kb. 10 szaktárgy volt kötelezı, míg a többi vizsgatárgyat tudományos érdeklıdése szerint szabadon választhatta. Ugyanez jellemezte a nyelv-szakos hallgatókat is, akik számára egy négy éves és egy hároméves nyelvszak választása volt kötelezı, de itt is a maradék kb 10 vizsgatárgyat szabadon választhatták a Facoltà di Lettere e Filosofia karon oktatott tárgyak közül, illetve két vizsgát a hallgatók az egyetem bármelyik karán is letehették (pl. jogtörténet, orvostörténet, közgazdaságtörténet, szociológia stb.). Ez a régi tipusu képzés egyrészt egy kis létszámú (karonként több száz fıs) igen kiváló képességekkel és képzettséggel rendelkezı humán értelmiségi réteg kialakulását biztositotta, másrészt azt, hogy a hallgatók többséges nem öt hanem hét-nyolc (néha tíz, vagy még ennél több) éven át tudta csak elvégezni tanulmányait (és fizette a kb eurós évi beiratkozási díjat), illetve azt, hogy a felvételi vizsga nélkül beiratkozott kb fıs római bölcsészhallgatónak majd fele az elsı két év alatt kimaradt, és nem végezte be az egyetemi tanulmányait. Épp azért az olasz bölcsészképzés felelıs vezetıi nagy örömmel kaptak az Európai Unió új oktatási elképzelésén, és elsıként vezették be Itáliában 2002-ben a bolognai programot, mely egy három éves alapképzésbıl (corso triennale), egy erre épülı két éves specializációs képzésbıl (corso di laurea specialistica) áll. Mindkét képzés végén diplomát kapnak a diákok (laurea breve, laura specialistica), de csak a teljes öt éves képzés után kiadandó diploma adja meg az igazi egyetemi végzettséget, míg a régi doktori vizsga rangját, az ezt követı három éves doktori képzés (scuola di dottorato) utáni kutatói doktori cím (dottore di ricerca) adja meg. A gimnáziumi tanári elhelyezkedéshez ez a doktori képzés nem szükséges, viszont a leendı tanároknak két éves habilitáciòs szakképzésen kell résztvenniük. Az oktatás az új reform szellemében már nem egy éves tantárgyakból, hanem credites modulokból áll, amelyek egymásutánját minden egyetem saját maga határozza meg (nem kis problémát jelentve az egyetemet váltó, illetve külföldi részképzésben részt venni kivánó olasz egyetemisták számára). Most nem kivánom az új európai egyetemi képzés elınyeit és hátrányait ecsetelni, errıl ugyis minden egyetemen tanitó kollégának megvan a maga személyes tapasztalata és véleménye, hanem csak arra szeretnék rámutatni, hogy mindez mit jelent konkrétan a római magyar szak mőködése szempontjából. Korábban a magyar szakot a római egyetemen egyaránt felvehették a bölcsész (lettere), filozófus (filosofia) és a nyelv-szakos (lingue) hallgatók. A nyelv-szakos hallgatók felvehették a magyar nyelv és irodalmat négyéves fıszakként (lingua quadriennale), illetve három éves második nyelv szakként (lingua triennale), de akár harmadik, két éves tárgyként is, és mind a három esetben magyar irodalomtörténetbıl, vagy nyelvészetbıl készíthették el szakdolgozatukat, és szerezhették meg a (kis)doktori címet. A bölcsész és filozófia szakos hallgatók egy vagy két éves tárgyként vehették fel a magyar kultúrtörténetet (irodalom, nyelvészet, történelem, néprajz stb.), illetve a finnugrisztikát, és a két magyar (vagy finnugor) vizsgát letett hallgatók magyarból (ill. finnugorból) is készíthették doktori disszertációjukat. Ebben az esetben a magyar nyelvészetbıl, irodalomtörténetbıl, vagy történelembıl készített 2

3 dolgozatukkal kaphatták meg általános bölcsész diplomájukat (laurea in lettere), hasonlóképpen a filozófia karra járók is. (Igy lett az egyik legjobb olasz hungarológus Gianpiero Cavagliá, a torinói magyar tanszék tragikusan fiatalon meghalt professzora, aki a torinói egyetemen filozófia szakon végezte tanulmányait, és szakdolgozatát Kerényi Károly esztétikájáról készítette). Elvben a római La Sapienza egyetemen most is megvan minderre a lehetıség, de a gyakorlatban teljesen kettévált a bölcsész és a nyelvszakos képzés, még a tanítás is egymástól távol esı széhelyeken folyik. Immár csak a régi rendszer szerint beiratkozott, négy-öt éves késében lévı (fuori-corso) római bölcsész hallgatók készülnek a magyar szakból elkészítendı többszáz oldalas disszertációjuk megirására, illetve megvédésére. A most tanórákra járó hallgatóink (I-II-III. éves alapképzésben résztvevık, és a specializációs kétéves kurzus elsı évére járó hallgatók) mind nyelvszakosak (fele-fele arányban fı és hároméves mellékszakos hallgatók). A jelenleg magyar szakra járó hallgatók (kb fı) nagyon rendesen látogatják a heti hat órás nyelv és a heti 2x2 órában leadott kulturtörténeti kurzusokat, és érdeklıdık a magyar kultúra kérdései iránt, de azt tudomásul kell vennie a magyar irodalomtörténetet és finnugor nyelvészetet (heti két órában) tanító tanárnak (nekem, illetve Angela Marcantonio nyelvész kollégámnak), hogy hallgatóink mindenek elıtt nyelvszakosok, azaz és nemcsak a magyar-szak esetében elsısorban a nyelvet akarják megtanulni, és csak másodsorban, kiegészítı jelleggel az illetı nyelvhez tartozó történeti, irodalmi és kulturális ismereteket. Ez még jobban kitőnik a Mediazione linguistico-culturale (Nyelvi mediáció) szakirányt felvevı hallgatók tanrendjébıl, akiknek évi 8 creditet kell szerezniük a nyelvbıl és csak két éven keresztül 4 4 creditet irodalomból, ami évente mindössze 24 frontális óra-látogatást, azaz, két hónap, legjobb esetben egy félévi képzést jelent Korábban egy-egy magyar irodalomból, nyelvészetbıl, vagy történelembıl készített szakdolgozat komoly egy éven át végzett könyvtári munka alapján (fél vagy egy éves magyarországi ösztöndij alatt) született meg. (Három volt diákom a római egyetemen megvédett disszertációjával szerezte meg az MTA kandidátusi címét, egy másik magyar szakos diák ötszáz (!) oldalas, a magyar honfoglalás kritikai irodalmáról készített disszertációját az Olasz Nemzeti Középkortudományi Intézet jelentette meg sorozatában.) Ma a három éves alapképzés végén két-három Kosztolányi novella, vagy négy-öt Örkény egyperces fordításával és a fordításhoz készített kisebb jegyzet-aparátussal lehet megszerezni a bakkalaureátust magyar nyelvbıl, és csak majd a doktori képzés végéig eljutó egy-két hallgató fog eljutni arra a felkészültségi szintre, melyre korábban hallgatóink többsége eljutott. Azaz, a római és a többi olasz egyetemen a magyar, mint általában az összes kis nyelv -nek nevezett szak, arra van ítélve, hogy hungarológusok, skandinavisták, polonisták helyett magyar (svéd, lengyel stb) nyelven (egy kicsit) értı és beszélı diákokat képezünk, akik, mivel ezekkel a nyelvekkel legtöbbjük nem fog tudni munkát találni, elıbb-utóbb a nyelvet is elfelejtik. (A régi képzésben résztvevık, ha nem is váltak hungarológussá, és a nyelvet el is felejthették, de megmaradt a négyéves képzés kulturális hozadéka, olyan olasz irodalom- történelem, vagy angol, illetve francia nyelvtanárok lettek, akik szivesen beszéltek diákjaiknak a magyar kulturáról és irodalomról. (Az olasz külkereskedelmi intézet egyik vezetıjévé lett volt hallgatónk, Matteo Masini így fordította le kedvtelésbıl Kosztolányi Pacsirtáját és Babits Európai irodalom történetét.) Az újtipusú egyetemi képzés ráadásul nem igényli többé komolyabb tudományos kutatásokkal foglalkozó egyetemi tanárok alkalmazását. A római egyetemen elıttem neves akadémikus professzorok (Kardos Tibor, Balázs János, Szauder József, Klaniczay Tibor) tanítottak, és magam is az egyetemi oktatás mellett igen nagy súlyt fektettem a tanszék tudományos tevékenységére, a római hungarológia nemzetközi kutatásokban való folyamatos jelenlétére. Erre az új helyzetben, sajnálatos ezt kimondani, semmi szükség. A jelenlegi 3

4 képzés biztositására elég egy lektor és mellette egy középiskolai tanári gyakorlattal rendelkezı (vendég)tanár. Félı, hogy erre az olasz (és az összes külföldi) egyetem vezetıi is rájönnek, és a jelenlegi professzori gárda kiöregedésével, a kis nyelvek esetén nem fognak többé rendes egyetemi tanári állásokat meghirdetni, hanem megelégednek egy lektor és egy megbizott tanár (pl. egy magyar szakon végzett és jelenleg egy olasz középiskolában tanító tanár) óraadói megbizásával. (Igy tanít jelenleg is mediazione linguistica -t, azaz, fordítást az általam vezetett római magyar tanszéken az MTA-nál XVIII. századi magyar iskolaszinjátszásból kandidátusi címet szerzett, jelenleg egy Róma melletti kisváros gimnáziumában angol nyelvet és irodalmat tanító egykori diákom, Cinzia Franchi.) III. Mi tehát a teendı, ha nem akarunk lemondani a külföldi egyetemeken a hungarológiai képzésben elért korábbi eredményeinkrıl? Megítélésem szerint mindenek elıtt azt kell biztosítanunk, hogy a magyar szakos hallgatók részére biztosítva legyen a három éves alapképzést követı két éves szakképzés, hogy a magyar szakos hallgatók is rendes egyetemi diplomát szerezhessenek. Másrészt mivel az szinte elképzelhetetlen, hogy egy egyetemen csak magyar-szakból önálló doktori iskolát lehessen indítani (2-3 doktorandusz számára), valamilyen más módon kell biztosítani a doktori képzést, például úgy, hogy valamely nagyobb areális doktori iskola keretében (szlavisztika, Kelet-Európa történet, összehasonlitó irodalomtörténet, fordításelmélet stb.) lehetıség legyen a magyar szakirány folytatására (azaz a magyar tanszékek tanárai tagjai legyenek ezeknek a doktori iskoláknak). A római egyetemen jelenleg három diákunk folytat ilyen doktori iskolát irodalomelméletbıl, Kelet-Európa történetbıl, illetve fordításelméletbıl. A másik lehetıség az lenne, hogy a külföldi egyetemeken végzett magyar szakos hallgatók Magyarországra jöhessenek a doktori tanfolyam elvégzésére. (A korábbi három kandidátusi címet szerzett volt hallgatónk mellett, az utóbbi években négy hallgatónk iratkozott be az ELTE összehasonlitó irodalomtörténeti doktori iskolájába. Sajnos, egyikük sem fejezte be tanulmányait, elsısorban anyagi okok miatt.) Ehhez azonban arra lenne szükség, hogy valamilyen magyar intézmény ösztöndíjat biztosítson a magyar szakon végzett külföldi diákok számára, vagy legalább a tandíjmentességet a három éves kurzus elvégzése alatt. (Egy volt diákom, aki Budapesten a Szent László gimnázium olasz tagozatán tanít, azért szakította meg tavaly Ph-dés tanulmányait, mert a gimnáziumban kapott tanári fizetésébıl nem tudta kifizetni a tandíjat.) A magyarországi képzés mellett azokban az egyetemi városokban, ahol önáló Magyar Intézet mőködik (Bécs, Berlin, Hamburg, London, Párizs, Róma stb.) arra is lehetıség lenne, hogy a Magyar Intézet hivatalosan is bekapcsolódjék az egyetemeken folyó doktori képzésbe (erre az olasz egyetemi törvény lehetıséget ad), és így biztosítsuk a hungarológiai szaktárgyak iránt érdeklıdı fiatal kutatók doktori képzését. Ez viszont ismét felveti a régi kérdést, amelyet a Lektori Konferenciákon 1980 óta szinte minden alkalommal felvetettem (mint Móricka a viccben), hogy a külföldi nagy tudományos multtal rendedlkezo magyar intézetek jelenleg alkalmasak-e ennek a tudományos feladatnak megoldására, illetve ha nem, akor milyen átalakításokra lenne szükség, hogy ezek a kulturális intézetek, ne csak kultur-házként, hanem igazi akadémiai intézményként mőködjenek. (azaz, a jelenlegi miniszteriális igazgatás mellett/helyett akadémiai szakmai irányítás alá kerüljenek), és ehhez a mőködéshez a magyar kulturális tárca biztosítsa a szükséges anyagi fedezetet (szaktudósok egy-két féléves kiküldését, a hallgatók számára ösztöndijakat, magyarországi részképzést stb.). Mindez a választások utánra igért anyagi megszorítások idejèn fantazmagóriának tőnhet, ám, ha nem akarjuk, hogy a külföldi hungarológia az utóbbi harminc évben elért eredményei után teljesen megszőnjék, minderrıl 4

5 valakinek (felelıs kulturpolitikusoknak, a magyar tudományos élet felelıs vezetıinek) gondoskodni kellene. Valahogy úgy, mint a múlt század huszas éveiben, amikor egy elvesztett világháború és a trianoni békeszerzıdés utáni megcsonkított és kifosztott országban a klebelsbergi kultúrpolitika biztosítani tudta a hazai és a külföldi felsıoktatás magas színvonalon tartását és a tudományos kutatómunka külföldi intézményeinek létrehozását és mőködtetését. Megérné. Igaz, kérdés, hogy kinek - a magyar kultúrának, azaz az országnak mindenképp. Ez az igazán bokros kérdés a következı néhány esztendıben. Ezen múlik, hogy beszélhetünk-.e továbbra is külföldi hungarológiáról, vagy bele kell törıdnünk abba, hogy a külföldi egyetemi magyar tanszékek elıbb lektorátussá lesznek lefokozva, és végül (tíz-húsz éven belül!) a magyar, mint egyetemi tantárgy, teljes eltünik a külföldi egyetemek tanrendjébıl. De, ha ez bekövetkezik, akkor ezért nem a bolognai program lesz a felelıs, hanem a magyar kultur- és tudománypolitika mostani èvekben helyzetben lèvı vezetıi, és nekik kell vállalniuk, ha nem is a felelısséget, de legalább az ódiumot (a megvetést).. Róma, március 23. Dr. Sárközy Péter Római magyar tanszékvezetı tanár az MTA Irodalomtudományi Intézet tudományos tanácsadója peter.sarkozy@uniroma1.it 5