Bologna Rómában. A római magyar tanszék helyzete a bolognai-program bevezetése után (Sárközy Péter, római magyar tanszékveze)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Bologna Rómában. A római magyar tanszék helyzete a bolognai-program bevezetése után (Sárközy Péter, római magyar tanszékveze)"

Átírás

1 Bologna Rómában A római magyar tanszék helyzete a bolognai-program bevezetése után (Sárközy Péter, római magyar tanszékveze) I. A Római La Sapienza Tudományegyetemen 2005 tavaszán tudományos emléküléssel emlékeztek meg az elsı rendes egyetemi magyar tanár kinevezésének, azaz, a tanszék alapításának 75. évfordulójáról. Az évfordulós ünnepségeken - melyek Budapesten és Szegeden folytatódtak - több ország és több hires egyetem képviselıi (Bologna, Nápoly, Udine, Groningen, ELTE) vettek részt, míg a Magyar Tudományos Akadémia nevében Marosi Ernı akadémikus, az Akadémia elnökhelyettese tartott elıadást, megemlékeztünk az egyik elsı és egyik legnagyobb tudományos múlttal rendelkezı külföldi magyar tanszék híres professzorairól (mint Gerevich Tibor, Miskolczy Gyula, Várady Imre, Koltay Kastner Jenı, Genthon István, Kardos Tibor, Balázs János, Szauder József és Klaniczay Tibor), valamint a tanszék évi újraalapítása óta eltelt 40 év tudományos eredményeirıl. A konferenciasorozat aktáit a római és a szegedi egyetem jelentette meg olasz nyelvő évkönyveikben. 1 Az elıadások és tanulmányok egyaránt kiemelték, hogy milyen fontos szerepet töltött be a magyar-olasz tudományos kapcsolatok XX. századi alakulásában az, hogy az 1895-ben Fraknói Vilmos alapitotta Római Történeti Intézet és az 1928-ban létesitett Római Magyar Akadémia mellett 1930-tól egy önálló egyetemi magyar tanszék biztosította az olasz akadémiai élet bekapcsolódását a magyar-olasz kapcsolattörténeti kutatásokba. Az, hogy a római, majd ezt követıen a legfontosabb olasz egyetemeken (Bolognában, Firenzében, Padovában, Milánóban és Nápolyban) magyar tanszékek alakulhattak, ezek által Itália-szerte a legfontosabb akadémiai intézményeken immár több, mint fél évszázada léteznek hungarológiai referenciákat, alapkutatásokat folytató tudományos mőhelyek. A római magyar tanszék utolsó, 25 évvel ezelıtt kinevezett vezetıje azzal is eldicsekedhetett, hogy a tanszékrıl nem egy kiváló hungarológus került ki, akik a Honfoglalástól a II. Világháborúig, illetve Balassi Bálinttól József Attiláig és a mai magyar irodalom elemzéséig tanulmányozzák a magyar történelmet és irodalmat, melyek erdeményeit önálló kötetek sorában jelentették meg olasz és magyar nyelven. 2 Ugyanakkor az is megemlítésre került, hogy három évvel ezelıtt, a bolognai-program olasz egyetemeken történt bevezetésével alapvetıen megváltozott a két világháború között alapított, majd a hatvanashetvenes években megújított olaszországi magyar tanszékek helyzete. Errıl szeretnek most röviden beszámolni a Balassi Bálint Intézett által rendezett koneferencia résztvevıinek. 1 A római magyar tanszék történetérıl vö.: Sárközy P., A római magyar tanszék 75 éve, Európai Utas, 2004; Un istituto scientifico a Roma, a cura di P. Sárközy e R. Tolomeo, Cosenza, Periferia, 1993; Saggi in occasione del 75 anniversario della fondazione della Cattedra di Lingua e Letteratura Ungherese, a cura di M. Mihályi, Rivista di Studi Ungheresi, IV-2005; Saggi di italianistica e magiaristica, a cura di J. Pál, Annuario, Szeged, A római magyar tanszéken végzett hallgatók között kell megemlitenünk Amedeo Di Francesco nápolyi, és Roberto Ruspanti udinei egyetemi tanárokat Szauder József és Klaniczay Tibor egykori tanítványait, Armando Nuzzót, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docensét, valamint tanszéki kollégáimat, Angela Marcantonio finnugor nyelvészt és Cinzia Franchit, a XVIII.századi és az erdélyi magyar irodalom kiváló értıjét, valamint Nicoletta Ferronit, József Attila életmővének kiváló olasz kutatóját, az MTA kandidátusát. Carlo Di Cave, a tanszék volt hallgatója a Honfoglalás kritikai forrásairól jelentett meg monográfiát, Matteo Masini lefordította és Babits Mihály Európai irodalom történetét, melyet 2004-ben jelentettünk meg. A XX. évfolyámába lépett tanszéki hungarológiai folyóiratot, a Rivista di Studi Ungheresi -t immár hat éve a tanszék volt diákjai szerkesztik. 1

2 II. A bolognai reform program bevezetéséig Itáliában is öt éves volt az egyetemi képzés, mely egy elvben négy évig tartó 20 vizsgából álló curriculum-ból állt, és egy újabb évbıl, mely alatt a jelöltnek el kellett készítenie a korábban Magyarországon bölcsészdoktori disszertációnak megfelelı szakdolgozatát, melyet egy 13 fıs doktori bizottság elıtt, két opponens birálatára válaszolva kellett megvédenie, és ennek alapján nevezték ki bölcsészdoktornak. A vizsgatárgyak megválasztása bizonyos alapkritériumok és alapvizsgák megkövetelése mellett teljesen szabad volt. Azaz, egy irodalom vagy történelem szakosnak kb. 10 szaktárgy volt kötelezı, míg a többi vizsgatárgyat tudományos érdeklıdése szerint szabadon választhatta. Ugyanez jellemezte a nyelv-szakos hallgatókat is, akik számára egy négy éves és egy hároméves nyelvszak választása volt kötelezı, de itt is a maradék kb 10 vizsgatárgyat szabadon választhatták a Facoltà di Lettere e Filosofia karon oktatott tárgyak közül, illetve két vizsgát a hallgatók az egyetem bármelyik karán is letehették (pl. jogtörténet, orvostörténet, közgazdaságtörténet, szociológia stb.). Ez a régi tipusu képzés egyrészt egy kis létszámú (karonként több száz fıs) igen kiváló képességekkel és képzettséggel rendelkezı humán értelmiségi réteg kialakulását biztositotta, másrészt azt, hogy a hallgatók többséges nem öt hanem hét-nyolc (néha tíz, vagy még ennél több) éven át tudta csak elvégezni tanulmányait (és fizette a kb eurós évi beiratkozási díjat), illetve azt, hogy a felvételi vizsga nélkül beiratkozott kb fıs római bölcsészhallgatónak majd fele az elsı két év alatt kimaradt, és nem végezte be az egyetemi tanulmányait. Épp azért az olasz bölcsészképzés felelıs vezetıi nagy örömmel kaptak az Európai Unió új oktatási elképzelésén, és elsıként vezették be Itáliában 2002-ben a bolognai programot, mely egy három éves alapképzésbıl (corso triennale), egy erre épülı két éves specializációs képzésbıl (corso di laurea specialistica) áll. Mindkét képzés végén diplomát kapnak a diákok (laurea breve, laura specialistica), de csak a teljes öt éves képzés után kiadandó diploma adja meg az igazi egyetemi végzettséget, míg a régi doktori vizsga rangját, az ezt követı három éves doktori képzés (scuola di dottorato) utáni kutatói doktori cím (dottore di ricerca) adja meg. A gimnáziumi tanári elhelyezkedéshez ez a doktori képzés nem szükséges, viszont a leendı tanároknak két éves habilitáciòs szakképzésen kell résztvenniük. Az oktatás az új reform szellemében már nem egy éves tantárgyakból, hanem credites modulokból áll, amelyek egymásutánját minden egyetem saját maga határozza meg (nem kis problémát jelentve az egyetemet váltó, illetve külföldi részképzésben részt venni kivánó olasz egyetemisták számára). Most nem kivánom az új európai egyetemi képzés elınyeit és hátrányait ecsetelni, errıl ugyis minden egyetemen tanitó kollégának megvan a maga személyes tapasztalata és véleménye, hanem csak arra szeretnék rámutatni, hogy mindez mit jelent konkrétan a római magyar szak mőködése szempontjából. Korábban a magyar szakot a római egyetemen egyaránt felvehették a bölcsész (lettere), filozófus (filosofia) és a nyelv-szakos (lingue) hallgatók. A nyelv-szakos hallgatók felvehették a magyar nyelv és irodalmat négyéves fıszakként (lingua quadriennale), illetve három éves második nyelv szakként (lingua triennale), de akár harmadik, két éves tárgyként is, és mind a három esetben magyar irodalomtörténetbıl, vagy nyelvészetbıl készíthették el szakdolgozatukat, és szerezhették meg a (kis)doktori címet. A bölcsész és filozófia szakos hallgatók egy vagy két éves tárgyként vehették fel a magyar kultúrtörténetet (irodalom, nyelvészet, történelem, néprajz stb.), illetve a finnugrisztikát, és a két magyar (vagy finnugor) vizsgát letett hallgatók magyarból (ill. finnugorból) is készíthették doktori disszertációjukat. Ebben az esetben a magyar nyelvészetbıl, irodalomtörténetbıl, vagy történelembıl készített 2

3 dolgozatukkal kaphatták meg általános bölcsész diplomájukat (laurea in lettere), hasonlóképpen a filozófia karra járók is. (Igy lett az egyik legjobb olasz hungarológus Gianpiero Cavagliá, a torinói magyar tanszék tragikusan fiatalon meghalt professzora, aki a torinói egyetemen filozófia szakon végezte tanulmányait, és szakdolgozatát Kerényi Károly esztétikájáról készítette). Elvben a római La Sapienza egyetemen most is megvan minderre a lehetıség, de a gyakorlatban teljesen kettévált a bölcsész és a nyelvszakos képzés, még a tanítás is egymástól távol esı széhelyeken folyik. Immár csak a régi rendszer szerint beiratkozott, négy-öt éves késében lévı (fuori-corso) római bölcsész hallgatók készülnek a magyar szakból elkészítendı többszáz oldalas disszertációjuk megirására, illetve megvédésére. A most tanórákra járó hallgatóink (I-II-III. éves alapképzésben résztvevık, és a specializációs kétéves kurzus elsı évére járó hallgatók) mind nyelvszakosak (fele-fele arányban fı és hároméves mellékszakos hallgatók). A jelenleg magyar szakra járó hallgatók (kb fı) nagyon rendesen látogatják a heti hat órás nyelv és a heti 2x2 órában leadott kulturtörténeti kurzusokat, és érdeklıdık a magyar kultúra kérdései iránt, de azt tudomásul kell vennie a magyar irodalomtörténetet és finnugor nyelvészetet (heti két órában) tanító tanárnak (nekem, illetve Angela Marcantonio nyelvész kollégámnak), hogy hallgatóink mindenek elıtt nyelvszakosok, azaz és nemcsak a magyar-szak esetében elsısorban a nyelvet akarják megtanulni, és csak másodsorban, kiegészítı jelleggel az illetı nyelvhez tartozó történeti, irodalmi és kulturális ismereteket. Ez még jobban kitőnik a Mediazione linguistico-culturale (Nyelvi mediáció) szakirányt felvevı hallgatók tanrendjébıl, akiknek évi 8 creditet kell szerezniük a nyelvbıl és csak két éven keresztül 4 4 creditet irodalomból, ami évente mindössze 24 frontális óra-látogatást, azaz, két hónap, legjobb esetben egy félévi képzést jelent Korábban egy-egy magyar irodalomból, nyelvészetbıl, vagy történelembıl készített szakdolgozat komoly egy éven át végzett könyvtári munka alapján (fél vagy egy éves magyarországi ösztöndij alatt) született meg. (Három volt diákom a római egyetemen megvédett disszertációjával szerezte meg az MTA kandidátusi címét, egy másik magyar szakos diák ötszáz (!) oldalas, a magyar honfoglalás kritikai irodalmáról készített disszertációját az Olasz Nemzeti Középkortudományi Intézet jelentette meg sorozatában.) Ma a három éves alapképzés végén két-három Kosztolányi novella, vagy négy-öt Örkény egyperces fordításával és a fordításhoz készített kisebb jegyzet-aparátussal lehet megszerezni a bakkalaureátust magyar nyelvbıl, és csak majd a doktori képzés végéig eljutó egy-két hallgató fog eljutni arra a felkészültségi szintre, melyre korábban hallgatóink többsége eljutott. Azaz, a római és a többi olasz egyetemen a magyar, mint általában az összes kis nyelv -nek nevezett szak, arra van ítélve, hogy hungarológusok, skandinavisták, polonisták helyett magyar (svéd, lengyel stb) nyelven (egy kicsit) értı és beszélı diákokat képezünk, akik, mivel ezekkel a nyelvekkel legtöbbjük nem fog tudni munkát találni, elıbb-utóbb a nyelvet is elfelejtik. (A régi képzésben résztvevık, ha nem is váltak hungarológussá, és a nyelvet el is felejthették, de megmaradt a négyéves képzés kulturális hozadéka, olyan olasz irodalom- történelem, vagy angol, illetve francia nyelvtanárok lettek, akik szivesen beszéltek diákjaiknak a magyar kulturáról és irodalomról. (Az olasz külkereskedelmi intézet egyik vezetıjévé lett volt hallgatónk, Matteo Masini így fordította le kedvtelésbıl Kosztolányi Pacsirtáját és Babits Európai irodalom történetét.) Az újtipusú egyetemi képzés ráadásul nem igényli többé komolyabb tudományos kutatásokkal foglalkozó egyetemi tanárok alkalmazását. A római egyetemen elıttem neves akadémikus professzorok (Kardos Tibor, Balázs János, Szauder József, Klaniczay Tibor) tanítottak, és magam is az egyetemi oktatás mellett igen nagy súlyt fektettem a tanszék tudományos tevékenységére, a római hungarológia nemzetközi kutatásokban való folyamatos jelenlétére. Erre az új helyzetben, sajnálatos ezt kimondani, semmi szükség. A jelenlegi 3

4 képzés biztositására elég egy lektor és mellette egy középiskolai tanári gyakorlattal rendelkezı (vendég)tanár. Félı, hogy erre az olasz (és az összes külföldi) egyetem vezetıi is rájönnek, és a jelenlegi professzori gárda kiöregedésével, a kis nyelvek esetén nem fognak többé rendes egyetemi tanári állásokat meghirdetni, hanem megelégednek egy lektor és egy megbizott tanár (pl. egy magyar szakon végzett és jelenleg egy olasz középiskolában tanító tanár) óraadói megbizásával. (Igy tanít jelenleg is mediazione linguistica -t, azaz, fordítást az általam vezetett római magyar tanszéken az MTA-nál XVIII. századi magyar iskolaszinjátszásból kandidátusi címet szerzett, jelenleg egy Róma melletti kisváros gimnáziumában angol nyelvet és irodalmat tanító egykori diákom, Cinzia Franchi.) III. Mi tehát a teendı, ha nem akarunk lemondani a külföldi egyetemeken a hungarológiai képzésben elért korábbi eredményeinkrıl? Megítélésem szerint mindenek elıtt azt kell biztosítanunk, hogy a magyar szakos hallgatók részére biztosítva legyen a három éves alapképzést követı két éves szakképzés, hogy a magyar szakos hallgatók is rendes egyetemi diplomát szerezhessenek. Másrészt mivel az szinte elképzelhetetlen, hogy egy egyetemen csak magyar-szakból önálló doktori iskolát lehessen indítani (2-3 doktorandusz számára), valamilyen más módon kell biztosítani a doktori képzést, például úgy, hogy valamely nagyobb areális doktori iskola keretében (szlavisztika, Kelet-Európa történet, összehasonlitó irodalomtörténet, fordításelmélet stb.) lehetıség legyen a magyar szakirány folytatására (azaz a magyar tanszékek tanárai tagjai legyenek ezeknek a doktori iskoláknak). A római egyetemen jelenleg három diákunk folytat ilyen doktori iskolát irodalomelméletbıl, Kelet-Európa történetbıl, illetve fordításelméletbıl. A másik lehetıség az lenne, hogy a külföldi egyetemeken végzett magyar szakos hallgatók Magyarországra jöhessenek a doktori tanfolyam elvégzésére. (A korábbi három kandidátusi címet szerzett volt hallgatónk mellett, az utóbbi években négy hallgatónk iratkozott be az ELTE összehasonlitó irodalomtörténeti doktori iskolájába. Sajnos, egyikük sem fejezte be tanulmányait, elsısorban anyagi okok miatt.) Ehhez azonban arra lenne szükség, hogy valamilyen magyar intézmény ösztöndíjat biztosítson a magyar szakon végzett külföldi diákok számára, vagy legalább a tandíjmentességet a három éves kurzus elvégzése alatt. (Egy volt diákom, aki Budapesten a Szent László gimnázium olasz tagozatán tanít, azért szakította meg tavaly Ph-dés tanulmányait, mert a gimnáziumban kapott tanári fizetésébıl nem tudta kifizetni a tandíjat.) A magyarországi képzés mellett azokban az egyetemi városokban, ahol önáló Magyar Intézet mőködik (Bécs, Berlin, Hamburg, London, Párizs, Róma stb.) arra is lehetıség lenne, hogy a Magyar Intézet hivatalosan is bekapcsolódjék az egyetemeken folyó doktori képzésbe (erre az olasz egyetemi törvény lehetıséget ad), és így biztosítsuk a hungarológiai szaktárgyak iránt érdeklıdı fiatal kutatók doktori képzését. Ez viszont ismét felveti a régi kérdést, amelyet a Lektori Konferenciákon 1980 óta szinte minden alkalommal felvetettem (mint Móricka a viccben), hogy a külföldi nagy tudományos multtal rendedlkezo magyar intézetek jelenleg alkalmasak-e ennek a tudományos feladatnak megoldására, illetve ha nem, akor milyen átalakításokra lenne szükség, hogy ezek a kulturális intézetek, ne csak kultur-házként, hanem igazi akadémiai intézményként mőködjenek. (azaz, a jelenlegi miniszteriális igazgatás mellett/helyett akadémiai szakmai irányítás alá kerüljenek), és ehhez a mőködéshez a magyar kulturális tárca biztosítsa a szükséges anyagi fedezetet (szaktudósok egy-két féléves kiküldését, a hallgatók számára ösztöndijakat, magyarországi részképzést stb.). Mindez a választások utánra igért anyagi megszorítások idejèn fantazmagóriának tőnhet, ám, ha nem akarjuk, hogy a külföldi hungarológia az utóbbi harminc évben elért eredményei után teljesen megszőnjék, minderrıl 4

5 valakinek (felelıs kulturpolitikusoknak, a magyar tudományos élet felelıs vezetıinek) gondoskodni kellene. Valahogy úgy, mint a múlt század huszas éveiben, amikor egy elvesztett világháború és a trianoni békeszerzıdés utáni megcsonkított és kifosztott országban a klebelsbergi kultúrpolitika biztosítani tudta a hazai és a külföldi felsıoktatás magas színvonalon tartását és a tudományos kutatómunka külföldi intézményeinek létrehozását és mőködtetését. Megérné. Igaz, kérdés, hogy kinek - a magyar kultúrának, azaz az országnak mindenképp. Ez az igazán bokros kérdés a következı néhány esztendıben. Ezen múlik, hogy beszélhetünk-.e továbbra is külföldi hungarológiáról, vagy bele kell törıdnünk abba, hogy a külföldi egyetemi magyar tanszékek elıbb lektorátussá lesznek lefokozva, és végül (tíz-húsz éven belül!) a magyar, mint egyetemi tantárgy, teljes eltünik a külföldi egyetemek tanrendjébıl. De, ha ez bekövetkezik, akkor ezért nem a bolognai program lesz a felelıs, hanem a magyar kultur- és tudománypolitika mostani èvekben helyzetben lèvı vezetıi, és nekik kell vállalniuk, ha nem is a felelısséget, de legalább az ódiumot (a megvetést).. Róma, március 23. Dr. Sárközy Péter Római magyar tanszékvezetı tanár az MTA Irodalomtudományi Intézet tudományos tanácsadója peter.sarkozy@uniroma1.it 5

1. A Padovai Tudományegyetem Általános Nyelvészeti Intézetének Magyar Szemináriuma

1. A Padovai Tudományegyetem Általános Nyelvészeti Intézetének Magyar Szemináriuma OLASZORSZÁG RÓMAI EGYETEM SÁRKÖZYPÉTER: A magyar nyelv és irodalom oktatása Olaszországban A korábbi sporadikus kezdeményezésektől, valamint a XIX. század utolsó negyedének fiumei helyzetétől eltekintve

Részletesebben

Külgazdasági és Külügyminisztérium. 1. sz. Melléklet

Külgazdasági és Külügyminisztérium. 1. sz. Melléklet 1. sz. Melléklet A meghirdetett vendégoktatói ösztöndíjak a 2018/2019-es tanévtől és a fogadóintézmények által meghatározott feltételek 1. Strasbourg (Franciaország), Strasbourgi Egyetem francia szakos

Részletesebben

Magyar tanszék a római egyetemen

Magyar tanszék a római egyetemen MAGYAR TANSZÉK A RÓMAI EGYETEMEN SÁRKÖZY PÉTER Magyar tanszék a római egyetemen A magyar-olasz kulturális kapcsolatok tíz évszázados történetében komoly törést jelentett az első világháború, amikor a két

Részletesebben

A RÓMAI EGYETEMI MAGYAR TANSZÉK 85 ÉVE

A RÓMAI EGYETEMI MAGYAR TANSZÉK 85 ÉVE tanulmányok DOI 10.29116/gerundium/2017/3/6 SÁRKÖZY PÉTER A RÓMAI EGYETEMI MAGYAR TANSZÉK 85 ÉVE The History of the Hungarian Chair at the University of Rome. The first Chair of Hungarian Literature and

Részletesebben

Hungarológia nálunk és más nemzeteknél

Hungarológia nálunk és más nemzeteknél SarkozyP.qxd 2012.05.18. 20:05 Page 77 VISSZHANG SÁRKÖZY PÉTER Hungarológia nálunk és más nemzeteknél J elen írásom nem egy tudományos kutatómunka eredményeit tükrözi, nem vagyok pedagógiatörténész, és

Részletesebben

Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Társadalomtudományi Kar. Melléklet

Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Társadalomtudományi Kar. Melléklet Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Társadalomtudományi Kar Melléklet I. a nemzetközi kapcsolatok szakos közgazdász, politológus-közgazdász, szociológusközgazdász, szociálpolitikus-közgazdász, nemzetközi tanulmányok,

Részletesebben

A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n

A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n A budapesti földrajztanárképzés az Eötvös Loránd Tudományegyetemen jelenleg a Földrajzés Földtudományi Intézet Földrajztudományi Központjához kapcsolódik.

Részletesebben

Pedagógusok képesítése. Végzettségek szintje szakonként. 1. KLTE TTK 1. egyetem 1. matematika 2. ábrázoló geometria. 1. főiskola 1. földrajz 2.

Pedagógusok képesítése. Végzettségek szintje szakonként. 1. KLTE TTK 1. egyetem 1. matematika 2. ábrázoló geometria. 1. főiskola 1. földrajz 2. Végzettségek általános iskolai Az oklevelet kiállító intézmények megnevezése (a kar jelölésével) Nápolyi Pedagógusok képesítése Végzettségek szintje szakonként Mely szakokra képesített (tantárgyanként)

Részletesebben

MAGYARTANÁR MESTERSZAK

MAGYARTANÁR MESTERSZAK MAGYARTANÁR MESTERSZAK A Kar küldetésnyilatkozatában rögzített feladatainak egyike, hogy a református általános és középiskolák számára magyartanárokat képezzen. A Magyarországi Református Egyház 71 olyan

Részletesebben

Mekis D. János szakmai önéletrajza

Mekis D. János szakmai önéletrajza Iskolák, végzettség, tudományos fokozat 1988: érettségi vizsga, Teleki Blanka Gimnázium, Székesfehérvár, angol speciális tagozat 1988-1993: egyetemi tanulmányok, Pécsi Tudományegyetem (/J/PTE), magyar

Részletesebben

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG 2018 A spanyol mint idegen nyelv Magyarországon Magyarországon egy többen érdeklődnek a spanyol nyelvtanulás iránt. Általában második vagy harmadik idegen nyelvként

Részletesebben

2018. évi határozatok kivonata

2018. évi határozatok kivonata 2018. évi határozatok kivonata 1/2018.01.18. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött a PPKE 2018. évi költségvetésének elfogadásáról. 2/2018.01.18. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött

Részletesebben

A B.Sc. képzésben résztvevı hallgatók számára a diploma megszerzésének feltétele

A B.Sc. képzésben résztvevı hallgatók számára a diploma megszerzésének feltétele szöveg: Hajdók Ibolya TÁJÉKOZTATÓ (1) (2010 szeptemberében beiratkozó elsıéves hallgatóknak) A DIPLOMA MEGSZERZÉSÉNEK NYELVI FELTÉTELEI 1. AKKREDITÁLT NYELVVIZSGA A B.Sc. képzésben résztvevı hallgatók

Részletesebben

ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS. Mintatanterv

ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS. Mintatanterv ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS Mintatanterv 017 szeptemberétől országos szinten új rendszerű tanárképzés jelenik meg a felsőoktatásban, mivel a korábbi, bolognai rendszerű tanárképzések

Részletesebben

ME BTK MAGYARTANÁRI MESTERKÉPZÉS (TANÁRI MA)

ME BTK MAGYARTANÁRI MESTERKÉPZÉS (TANÁRI MA) ME BTK MAGYARTANÁRI MESTERKÉPZÉS (TANÁRI MA) A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara (ME BTK) magyar szakos képzéseinek megtervezésekor alapvetően két tényezőt vettünk figyelembe: a hagyományos magyar

Részletesebben

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem Péterfi Gábor MUNKAHELYEK 2013 - Evangélikus Pedagógiai Intézet, történelem tantárgygondozó 2000 - Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, középiskolai tanár, tanított szaktárgyak:

Részletesebben

- 45 - A hungarológiai oktatás és kutatás Olaszországban

- 45 - A hungarológiai oktatás és kutatás Olaszországban - 45 - S á r k ö z y Péter A hungarológiai oktatás és kutatás Olaszországban 1. Az olaszországi hungarológia rövid története Olaszországban 1927-ben, a Római Tudományegyetemen létesült az első magyar nyelv

Részletesebben

Italianisztikai irodalom- és mővelıdéstörténet doktori program Programvezetı: Szkárosi Endre

Italianisztikai irodalom- és mővelıdéstörténet doktori program Programvezetı: Szkárosi Endre Italianisztikai irodalom- és mővelıdéstörténet doktori program Programvezetı: Szkárosi Endre A program munkájában közremőködnek a) témavezetık Név tudományos fokozat egyetemi beosztás e-mail Prof. Dr.

Részletesebben

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) néderlandisztika szakirány. a 2017-től fölvett hallgatóknak

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) néderlandisztika szakirány. a 2017-től fölvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Germanisztika alapszak (BA) néderlandisztika szakirány a 2017-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit I. Személyi adatok Név: Farkas Judit Születési hely, idő:, 1979. 04. 01. Anyja neve: Mohai Margit Judit Személyi igazolvány száma: 335364SA Munkahely: MTA Nyelvtudományi

Részletesebben

9/2. SZ. MELLÉKLET A BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI SAJÁTOSSÁGOKAT TARTALMAZÓ KARI SZABÁLYZATA

9/2. SZ. MELLÉKLET A BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI SAJÁTOSSÁGOKAT TARTALMAZÓ KARI SZABÁLYZATA 9/2. SZ. MELLÉKLET A BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI SAJÁTOSSÁGOKAT TARTALMAZÓ KARI SZABÁLYZATA ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A SZABÁLYZAT HATÁLYA 1. A Szabályzat hatálya kiterjed a Bölcsészettudományi Karon a

Részletesebben

A PTE TTK Fizikai Intézetének Szervezeti és Mőködési Szabályzata

A PTE TTK Fizikai Intézetének Szervezeti és Mőködési Szabályzata A PTE TTK Fizikai Intézetének Szervezeti és Mőködési Szabályzata 1. A Fizikai Intézet 1.1. Az Intézet neve: Pécsi Tudományegyetem Fizikai Intézete Angolul: Institute of Physics of Pécs 1.2. Az Intézet

Részletesebben

Emlékezzünk az elődökre!

Emlékezzünk az elődökre! Emlékezzünk az elődökre! Pályázók: Nagy Ottó (16 éves) Tamaskó Marcell (16 éves) Iskola neve: SZOI Vörösmarty Mihály Gimnáziuma A pályamunka befejezésének időpontja: 2012. március 29. Dolgozatunk a hagyományteremtés

Részletesebben

dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza

dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza Személyi adatok: Születési hely idő: Budapest, 1976. május 9. Szülők: dr. Rónay Zoltán ügyvéd (a Bács-Kiskun Megyei Ügyvédi Kamara tagja), néhai Szántó Judit, újságíró.

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA (MA) ASSZÍRIOLÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL: A mesterképzési szak megnevezése:

TANEGYSÉGLISTA (MA) ASSZÍRIOLÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL: A mesterképzési szak megnevezése: TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelezı tanegység kv = kötelezıen választható

Részletesebben

BUDA MARIANN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

BUDA MARIANN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ BUDA MARIANN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS mentálhigiénikus 1995 KLTE kutató-fejlesztı szakpedagógus 1987 KLTE matematikus és matematika szakos 1979 KLTE középiskolai tanár II. OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG

Részletesebben

Az Irodalomtudományi Doktori Iskola mőködési szabályzata

Az Irodalomtudományi Doktori Iskola mőködési szabályzata Az Irodalomtudományi Doktori Iskola mőködési szabályzata 1. A doktori iskola neve, székhelye: ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola (ITDI) 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/a 2. A doktori iskola adminisztrációja:

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS megnevezés évszám kibocsátó intézmény Történelem szakos középiskolai tanár 1999 PPKE Német nyelv és irodalom szakos 1999 PPKE középiskolai tanár II. OKTATÁSI

Részletesebben

Adatlap. 1. Általános felvételi eljárásban felvételi vizsgát tartanak: igen nem (Kérem aláhúzni a megfelelı választ!)

Adatlap. 1. Általános felvételi eljárásban felvételi vizsgát tartanak: igen nem (Kérem aláhúzni a megfelelı választ!) Adatlap 1. Általános felvételi eljárásban felvételi vizsgát tartanak: igen nem Ha igen, akkor: Központi írásbeli vizsgát tartanak: - 8 évfolyamos képzésre jelentkezıknek igen nem - 4 (5) évfolyamos képzésre

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA (MA) HEBRAISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL: A mesterképzési szak megnevezése:

TANEGYSÉGLISTA (MA) HEBRAISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL: A mesterképzési szak megnevezése: TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelezı tanegység kv = kötelezıen választható

Részletesebben

Kari kreditszabályzat

Kari kreditszabályzat Kari kreditszabályzat A szabályzat hatálya kiterjed a doktori tanulmányaikat a 2004/2005-ös tanévre felvételt nyert hallgatókra. A korábbi (2002/2003, 2003/2004) tanévben sikeres felvételi vizsgát tett,

Részletesebben

ÁLTALÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TARTALOMJEGYZÉK

ÁLTALÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2016/2017 3. számú melléklet RÉSZKÉPZÉS TARTALOMJEGYZÉK Tartalom ALGÉRIA......... 2 ALBÁNIA......... 3 BELARUSZ......... 3 CSEHORSZÁG...... 3 EGYIPTOM...... 4 ÉSZTORSZÁG......

Részletesebben

Rivista di Studi Ungheresi Olaszországi Hungarológiai Szemle XXX. évfolyam, új sorozat 15. szám, 2016 TARTALOMJEGYZÉK

Rivista di Studi Ungheresi Olaszországi Hungarológiai Szemle XXX. évfolyam, új sorozat 15. szám, 2016 TARTALOMJEGYZÉK Rivista di Studi Ungheresi Olaszországi Hungarológiai Szemle XXX. évfolyam, új sorozat 15. szám, 2016 TARTALOMJEGYZÉK I. Irodalomtörténet Máté Ágnes, A királynék bűnbak -szerepe, avagy Griselda története

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA (MA) EGYIPTOLÓGIA MESTERKÉPZSÉI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL: A mesterképzési szak megnevezése:

TANEGYSÉGLISTA (MA) EGYIPTOLÓGIA MESTERKÉPZSÉI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL: A mesterképzési szak megnevezése: Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelezı tanegység kv = kötelezıen választható tanegység v = választható

Részletesebben

Böhm Gábor szakmai önéletrajza

Böhm Gábor szakmai önéletrajza Böhm Gábor szakmai önéletrajza Dr. Böhm Gábor, PhD egyetemi adjunktus Iskolák - Energetikai Szakképzési Intézet, Paks, 1990-1994 Elektronikai műszerész szak - Janus Pannonius Tudományegyetem, Pécs, 1994-2000

Részletesebben

MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)

MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelezı tanegység kv = kötelezıen választható

Részletesebben

ÁLTALÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TARTALOMJEGYZÉK

ÁLTALÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018/201 /2019 2. számú melléklet NYÁRI EGYETEMEK TARTALOMJEGYZÉK ALBÁNIA... 2 BELGIUMI FRANCIA KÖZÖSSÉG... 2 CSEHORSZÁG... 3 FRANCIAORSZÁG... 3 GÖRÖGORSZÁG... 4 GRÚZIA...

Részletesebben

magyar (BA)-BTK XXX-MAGTANB2/ képzési terv

magyar (BA)-BTK XXX-MAGTANB2/ képzési terv magyar (BA)-BTK XXX-MAGTANB2/14-15-1-1 képzési terv Bölcsészettudományi Kar Kód: XXX-MAGTANB2/14-15-1-1 Szükséges kredit: 180 Félévek száma: 6 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %. Az írásos tanterv

Részletesebben

Orosz nyelvtanfolyamok középiskolásoknak 2013 elsı félévében. Mit ér az irodalom, ha magyar és oroszul szólal meg?

Orosz nyelvtanfolyamok középiskolásoknak 2013 elsı félévében. Mit ér az irodalom, ha magyar és oroszul szólal meg? Orosz nyelvtanfolyamok középiskolásoknak 2013 elsı félévében 2013 elsı felében folytatódtak az ingyenes orosz nyelvtanfolyamok középiskolásoknak az ELTE Ruszisztikai Központjában. 2013 januári metodikai

Részletesebben

A tanári szak neve: olasz nyelv és kultúra tanára (átfedéssel, 11 félév) Félévi óraszám. Ajánlott félév. Heti óraszám

A tanári szak neve: olasz nyelv és kultúra tanára (átfedéssel, 11 félév) Félévi óraszám. Ajánlott félév. Heti óraszám A tárgyfelelős személy A tárgyért felelős szervezeti egység neve Típusa Előfeltétel 2 Típusa Előfeltétel 1 Ajánlott félév Félévi óraszám Heti óraszám Kötelezőség Kredit Értékelés Típus A tanári szak neve:

Részletesebben

Mintatanterv a magyartanári MA hallgatóknak

Mintatanterv a magyartanári MA hallgatóknak Mintatanterv a magyartanári MA hallgatóknak Jelleg Tantárgy Tantárgyfelelıs/oktató(k) kód Elıfelt. kódja Félévek Kontaktóraszám / követelmény / kredit 1 2 3 4 5 6 SZAKMAI ALAPOZÓ TANEGYSÉGEK (12 KREDIT)

Részletesebben

Szent István Egyetem, Gödöllı KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA MINİSÉGBIZTOSÍTÁSI SZABÁLYZAT

Szent István Egyetem, Gödöllı KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA MINİSÉGBIZTOSÍTÁSI SZABÁLYZAT Szent István Egyetem, Gödöllı KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA MINİSÉGBIZTOSÍTÁSI SZABÁLYZAT A doktori iskola (DI) minıségbiztosítási tevékenységét a SZIE Doktori és Habilitációs Tanácsa által kidolgozott

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A TANÁRI MESTERSZAKRA BA VÉGZETTSÉGGEL RENDELKEZİ JELENTKEZİK SZÁMÁRA

TÁJÉKOZTATÓ A TANÁRI MESTERSZAKRA BA VÉGZETTSÉGGEL RENDELKEZİ JELENTKEZİK SZÁMÁRA TÁJÉKOZTATÓ A TANÁRI MESTERSZAKRA BA VÉGZETTSÉGGEL RENDELKEZİ JELENTKEZİK SZÁMÁRA A 2006-ban bevezetett többciklusú felsıoktatási képzési rendszerben a tanári szakképzettséget csak a második ciklusban,

Részletesebben

Alapító vezetője Dr. Czabán János professzor. 2001-től a Tanszék irányítója: Dr. Illés Mária professzor.

Alapító vezetője Dr. Czabán János professzor. 2001-től a Tanszék irányítója: Dr. Illés Mária professzor. A Gazdaságtudományi Kar története A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara 1987 szeptemberében nyitotta meg kapuit hallgatói előtt. A következő sorokban a Kar eltelt csaknem 20 évének eseményei, tényei,

Részletesebben

NY/NYKK - Nyelvtudományi Doktori Iskola. Interkulturális nyelvészet doktori oktatási program

NY/NYKK - Nyelvtudományi Doktori Iskola. Interkulturális nyelvészet doktori oktatási program NY/NYKK - Nyelvtudományi Doktori Iskola Interkulturális nyelvészet doktori oktatási program Képzési idő: 6 félév Tagozat: nappali képzés munkarendje szerint. Finanszírozás: államilag támogatott, illetve

Részletesebben

ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS Mintatanterv

ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS Mintatanterv ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS Mintatanterv 017 szeptemberétől országos szinten új rendszerű tanárképzés jelenik meg a felsőoktatásban, mivel a korábbi, bolognai rendszerű tanárképzések

Részletesebben

Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete

Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete DE BTK alapszakjai: Bölcsészettudomány andragógia anglisztika germanisztika (néderlandisztika, német) Társadalomtudomány kommunikáció- és médiatudomány politológia

Részletesebben

RÉSZISMERETI KÉPZÉSEK. Felsıoktatás-pedagógia és felsıoktatás-menedzsment témájú

RÉSZISMERETI KÉPZÉSEK. Felsıoktatás-pedagógia és felsıoktatás-menedzsment témájú Felsıoktatás-pedagógia és felsıoktatás-menedzsment témájú RÉSZISMERETI KÉPZÉSEK Tájékoztató a ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar neveléstudományi MA szak felsıoktatás-pedagógia szakirányán induló Felsıoktatás-pedagógia,

Részletesebben

ÁLTALÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TARTALOMJEGYZÉK

ÁLTALÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2017/201 /2018 2. számú melléklet NYÁRI EGYETEMEK TARTALOMJEGYZÉK ALBÁNIA... 2 BELGIUMI FRANCIA KÖZÖSSÉG... 2 CSEHORSZÁG... 3 ÉSZTORSZÁG... 3 FRANCIAORSZÁG... 4 GÖRÖGORSZÁG...

Részletesebben

Kódszám egyenlőségjellel: a megadott kurzus párhuzamos felvétele. * : Az alapozó képzés tárgyainak elvégzése után vehető fel a tárgy.

Kódszám egyenlőségjellel: a megadott kurzus párhuzamos felvétele. * : Az alapozó képzés tárgyainak elvégzése után vehető fel a tárgy. Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység

Részletesebben

DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS megnevezés évszám kibocsátó intézmény 1979 KLTE 1983 ELTE magyar történelem szakos középiskolai tanár filozófia szakos előadó II. OKTATÁSI

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ MEDVE ANNA

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ MEDVE ANNA SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ MEDVE ANNA SZEMÉLYI ADATOK Név: Születési hely: Pécs Dr. Medve Anna Születési idő: 1953. március 7. Beosztás: egyetemi docens, szeminárium-vezető (Általános Nyelvészeti és Anyanyelvi

Részletesebben

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) néderlandisztika szakirány. a 2015-től fölvett hallgatóknak

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) néderlandisztika szakirány. a 2015-től fölvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Germanisztika alapszak (BA) néderlandisztika szakirány a 2015-től fölvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K

Részletesebben

Prof. Dr. Maróti Mihály ( )

Prof. Dr. Maróti Mihály ( ) Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési

Részletesebben

Műhelyek. // Centro Interuniversitario di Studi Ungheresi in Italia. Az olaszországi hungarológia rövid története

Műhelyek. // Centro Interuniversitario di Studi Ungheresi in Italia. Az olaszországi hungarológia rövid története Műhelyek // Centro Interuniversitario di Studi Ungheresi in Italia Az olaszországi hungarológia rövid története 1983 októberében tudományos ülésszak keretében emlékeztek meg az Eötvös Loránd Tudományegyetemen

Részletesebben

CSOPORT ELŐTTI ÉS EGYÉNI TANÍTÁSI GYAKORLAT V. Tanító szak IV. évf. I. félév, Levelező tagozat

CSOPORT ELŐTTI ÉS EGYÉNI TANÍTÁSI GYAKORLAT V. Tanító szak IV. évf. I. félév, Levelező tagozat CSOPORT ELŐTTI ÉS EGYÉNI TANÍTÁSI GYAKORLAT V. Tanító szak IV. évf. I. félév, Levelező tagozat Kód: TKL710 Kredit: 6 Óraszám: 45 óra Tanítási egység: 6 Zárás: évközi jegy Alsó tagozaton az alábbi tárgyakból

Részletesebben

MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhet végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szerepl megjelölése:

MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhet végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szerepl megjelölése: TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció 2015-től felvett hallgatóknak k = kötelező

Részletesebben

A Bölcsészettudományi Kar kiegészítı és átmeneti rendelkezései a Tanulmányi és Vizsgaszabályzathoz

A Bölcsészettudományi Kar kiegészítı és átmeneti rendelkezései a Tanulmányi és Vizsgaszabályzathoz A Bölcsészettudományi Kar kiegészítı és átmeneti rendelkezései a Tanulmányi és Vizsgaszabályzathoz 1. A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat 150. (1) felhatalmazása alapján: A kérvényekrıl a KÁB a regisztrációs

Részletesebben

A MESTERSZAKOS JELENTKEZÉS ÉS A FELVÉTEL SAJÁTOS FELTÉTELEI:

A MESTERSZAKOS JELENTKEZÉS ÉS A FELVÉTEL SAJÁTOS FELTÉTELEI: A MESTERSZAKOS JELENTKEZÉS ÉS A FELVÉTEL SAJÁTOS FELTÉTELEI: Általános szabályok: A jelentkezés benyújtása elıtt kérjük, mindenképpen tanulmányozza, hogy az adott mesterképzésre való jelentkezéshez milyen

Részletesebben

Vezetıi elképzelések, vezetıi program és a motiváció ismertetése

Vezetıi elképzelések, vezetıi program és a motiváció ismertetése Dr. Ács Pongrác Vezetıi elképzelések, vezetıi program és a motiváció ismertetése Vezérfonalam: SZEMÉLYES ÉRINTETTSÉG és EGYÜTTMŐKÖDÉS 14 éve életem szerves része az INTÉZET, illetve annak jogelıdje a Janus

Részletesebben

Francia nyelv, irodalom és kultúra (MA) FRATALM1 képzési terv

Francia nyelv, irodalom és kultúra (MA) FRATALM1 képzési terv Francia nyelv, irodalom és kultúra (MA) FRATALM1 képzési terv Bölcsészettudományi Kar Kód: FRATALM1 Szükséges kredit: 120 Félévek száma: 4 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %. Az írásos tanterv

Részletesebben

TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAKOK BEMENETI FELTÉTELEI A 2019A FELVÉTELI ELJÁRÁSBAN

TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAKOK BEMENETI FELTÉTELEI A 2019A FELVÉTELI ELJÁRÁSBAN TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAKOK BEMENETI FELTÉTELEI A 2019A FELVÉTELI ELJÁRÁSBAN A rövid ciklusú tanári mesterképzési szakokat a kar kizárólag levelező tagozatos formában hirdeti. A képzés levelező munkarenden

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ALELNÖKE E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. április 24-ei ülésére Tárgy: A felsıfokú akkreditált szakképzés helyzetének felülvizsgálata

Részletesebben

ME BTK MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS

ME BTK MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS ME BTK MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara (ME BTK) magyar szakos képzéseinek megtervezésekor alapvetően két tényezőt vettünk figyelembe: a hagyományos magyar

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-

Részletesebben

A bemutatót készítette: Kegyesné Szekeres Erika és Paksy Tünde

A bemutatót készítette: Kegyesné Szekeres Erika és Paksy Tünde Germanisztika (német) alapszakos képzés A Miskolci Egyetem Német Nyelv-és Irodalomtudományi Tanszékén Tájékoztató Germanisztika, német alapszakos bölcsész képzésről a Miskolci Egyetemen SZERETETTEL KÖSZÖNTÜNK

Részletesebben

Szlavisztika (orosz) (BA) SLOSANB1 képzési terv. Kód: SLOSANB1. Kreditkövetelmény. Módszer. Értékelés. Felelős PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM

Szlavisztika (orosz) (BA) SLOSANB1 képzési terv. Kód: SLOSANB1. Kreditkövetelmény. Módszer. Értékelés. Felelős PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Szlavisztika (orosz) (BA) SLOSANB1 képzési terv Kód: SLOSANB1 Szükséges kredit: 180 Félévek száma: 6 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %. Az írásos tanterv utolsó frissítésének ideje: Az ezen idõpont

Részletesebben

BIOLÓGIATANÁRI MSc. mesterképzés

BIOLÓGIATANÁRI MSc. mesterképzés BIOLÓGIATANÁRI MSc mesterképzés Tájékoztató a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karáról A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara 1921-ben kezdte meg működését,

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA MARCALVÁROSI KÖZOKTATÁSI KÖZPONT, ÓVODA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA GYİR, ÖRKÉNY I. U. 4-6. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 32/2008. - XI.24. OKM rendelet 2009 augusztus 31-én lépett életbe a 32/2008.

Részletesebben

Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Közoktatási Intézménye. Szakmai beszámoló 2010-2011. TANÉV

Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Közoktatási Intézménye. Szakmai beszámoló 2010-2011. TANÉV Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Közoktatási Intézménye Szakmai beszámoló 2010-2011. TANÉV SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Szegedi Kistérség Többcélú Társulása közoktatási intézményeinek 2010/2011. évi mőködésérıl

Részletesebben

KRE-BTK NAPPALI KÉPZÉSEK. ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Önköltség Képz. idő. Képz. terület

KRE-BTK NAPPALI KÉPZÉSEK. ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Önköltség Képz. idő. Képz. terület KRE-BTK NAPPALI KÉPZÉSEK ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Munka- Fin. idő rend forma Meghirdetett képzés szint A N K germanisztika [néderlandisztika] 170 000 Ft 6 1 < 2 A N K germanisztika

Részletesebben

SZLAVISZTIKA BA LEVELEZİ KÉPZÉS

SZLAVISZTIKA BA LEVELEZİ KÉPZÉS SZLAVISZTIKA BA LEVELEZİ KÉPZÉS Tantárgy neve I. Alapozó ismeretek Bevezetés a filozófiába (Filozófiatörténet) Félév és óraszám 1 2 3 4 5 6 Számonkérés típusa 14 kollokvium 2 Társadalmi ismeretek 7 kollokvium

Részletesebben

INTÉZMÉNYAKKREDITÁCIÓS ELJÁRÁS 2012/2013 SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FİISKOLA. akkreditációs jelentése

INTÉZMÉNYAKKREDITÁCIÓS ELJÁRÁS 2012/2013 SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FİISKOLA. akkreditációs jelentése INTÉZMÉNYAKKREDITÁCIÓS ELJÁRÁS 2012/2013 (Harmadik akkreditációs értékelés) SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FİISKOLA akkreditációs jelentése a 2014/2/VII/7. sz. MAB HATÁROZAT MELLÉKLETE 2014. január

Részletesebben

KÖRNYEZETTUDOMÁNY MSc. mesterképzés

KÖRNYEZETTUDOMÁNY MSc. mesterképzés KÖRNYEZETTUDOMÁNY MSc mesterképzés Tájékoztató a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karáról A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara 1921-ben kezdte meg

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA (MA) KLASSZIKA-FILOLÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL:

TANEGYSÉGLISTA (MA) KLASSZIKA-FILOLÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL: Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelezı tanegység kv = kötelezıen választható tanegység v = választható

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet 1 / 5 2017.01.09. 8:53 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi

Részletesebben

2016-tól felvett hallgatóknak

2016-tól felvett hallgatóknak TANEGYSÉGLISTA (MA) 2016-tól felvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező

Részletesebben

2016. évi határozatok kivonata

2016. évi határozatok kivonata 2016. évi határozatok kivonata 1/2016.01.21. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött a Munkatársak Által Választható Béren Kívüli Juttatások Szabályzatának 2/2016.01.26. sz. határozat: A PPKE Egyetemi

Részletesebben

Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége

Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége tanító 19 fő Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége Munkakör Iskolai végzettség Intézmény neve általános iskolai tanító angol nyelv társadalomtudományi és gazdasági szakfordító Diploma szerzési

Részletesebben

Felkészítjük Európára! www.andrassyuni.hu

Felkészítjük Európára! www.andrassyuni.hu Felkészítjük Európára! www.andrassyuni.hu Az Egyetem rövid története Az Andrássy Egyetem a Magyar Köztársaság, Ausztria, Németország, Svájc, a Bajor és Baden Württemberg Szövetségi Tartományok közös projektje

Részletesebben

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Intézmény elérhetısége Cím: 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Telefonszám: (52) 512-900/62239 Fax: (52) 4136 E-mail: kustar.katalin@arts.unideb.hu Web: http://www.btk.unideb.hu

Részletesebben

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2011 ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola, Budapest, doktori képzés,

Részletesebben

SZLAVISZTIKA BA LEVELEZİ KÉPZÉS

SZLAVISZTIKA BA LEVELEZİ KÉPZÉS SZLAVISZTIKA BA LEVELEZİ KÉPZÉS Tantárgy neve I. Alapozó ismeretek Bevezetés a filozófiába (Filozófiatörténet) Félév és óraszám 1 2 3 4 5 6 Számonkérés típusa 14 kollokvium 2 Társadalmi ismeretek 7 kollokvium

Részletesebben

2018-tól felvett hallgatóknak MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)

2018-tól felvett hallgatóknak MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) TANEGYSÉGLISTA (MA) 2018-tól felvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező

Részletesebben

A NÉMET NYELV ÉS IRODALOM SZAK DIPLOMÁS ESTI KÉPZÉSÉNEK DEKNA KREDITES TANEGYSÉGLISTÁJA

A NÉMET NYELV ÉS IRODALOM SZAK DIPLOMÁS ESTI KÉPZÉSÉNEK DEKNA KREDITES TANEGYSÉGLISTÁJA A NÉMET NYELV ÉS IRODALOM SZAK DIPLOMÁS ESTI KÉPZÉSÉNEK DEKNA KREDITES TANEGYSÉGLISTÁJA Alapképzés BNA-DE-011 Nyelv- és stílusgyakorlat I. (sz) 30 gy gyak.jegy. 2 1 BNA-DE-012 Nyelv- és stílusgyakorlat

Részletesebben

A MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM OKTATÁSÁNAK HELYZETE A MOSZKVAI ÁLLAMI LOMONOSZOV EGYETEMEN

A MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM OKTATÁSÁNAK HELYZETE A MOSZKVAI ÁLLAMI LOMONOSZOV EGYETEMEN MAYER RITA A MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM OKTATÁSÁNAK HELYZETE A MOSZKVAI ÁLLAMI LOMONOSZOV EGYETEMEN 1. A magyar nyelv helye az oktatás struktúrájában A magyar nyelvet kötelező, kötelezően választható és

Részletesebben

SZILASSY ESZTER SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

SZILASSY ESZTER SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ SZILASSY ESZTER SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS okleveles magyar nyelv és irodalom 1998 Kossuth Lajos Tudományegyetem, történelem szakos tanár Bölcsészettudományi (okl. sz.: 7432/1998.B) Kar

Részletesebben

A 2017 szeptemberétől érvényes kurzuslisták BA major szakosok nyelvészeti tárgyai

A 2017 szeptemberétől érvényes kurzuslisták BA major szakosok nyelvészeti tárgyai 2017-től érvényes!!! 1 A 2017 szeptemberétől érvényes kurzuslisták BA major szakosok nyelvészeti tárgyai 1. félév (ősz) 2. félév (tavasz) Bevezetés a nyelvtudományba (előadás, 2 óra/ 2 Magyar nyelvészeti

Részletesebben

Tanegységlista (BA) a 2015-től fölvett hallgatóknak

Tanegységlista (BA) a 2015-től fölvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Ókori és keleti filológia képzési ág Keleti nyelvek és kultúrák alapszak újgörög szakirány a 2015-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati

Részletesebben

MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. Heti óraszám elmélet

MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. Heti óraszám elmélet MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE Tantárgy kódja Tantárgy neve, kurzushirdetı tanszék, tanszékvezetı/kurzushirdetı Heti óraszám elmélet Heti óraszám - gyakorlat Vizsgaforma Kredit

Részletesebben

2017. évi határozatok kivonata. 1/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében.

2017. évi határozatok kivonata. 1/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében. 2017. évi határozatok kivonata 1/2017.01.16. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében. 2/2017.01.20. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa

Részletesebben

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium SZD = szakdolgozat Z = szakzáróvizsga k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható tanegység

Részletesebben

AZ ELTE BTK FILOZÓFIATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁJÁNAK SZABÁLYZATA

AZ ELTE BTK FILOZÓFIATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁJÁNAK SZABÁLYZATA AZ ELTE BTK FILOZÓFIATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁJÁNAK SZABÁLYZATA 1. A Filozófiatudományi doktori iskola a Bölcsészettudományi Kar funkcionális szervezeti egysége, mely a Filozófia Intézetet és a Mővészetelméleti

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANSZÉK KATEDRA ZA MAĐARSKI JEZIK I KNJIŽEVNOST 1959

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANSZÉK KATEDRA ZA MAĐARSKI JEZIK I KNJIŽEVNOST 1959 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANSZÉK KATEDRA ZA MAĐARSKI JEZIK I KNJIŽEVNOST 1959 Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén 1959. október 21-én kezdődött meg az oktatás.

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Testnevelés- és Sporttudományi Intézet Szervezeti- és Mőködési Szabályzata. Általános rendelkezések

A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Testnevelés- és Sporttudományi Intézet Szervezeti- és Mőködési Szabályzata. Általános rendelkezések A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Szervezeti- és Mőködési Szabályzata 1. Általános rendelkezések 1. Az Intézet neve: Angolul: Németül: (rövidítése: TSTI, a továbbiakban Intézet) Institut of

Részletesebben

Az Angol Nyelv és Irodalom tanári szak kredit alapú szakmai tanterve a 2003/2004 tanévtől, felmenő rendszerben

Az Angol Nyelv és Irodalom tanári szak kredit alapú szakmai tanterve a 2003/2004 tanévtől, felmenő rendszerben Szak : Angol Nyelv és Irodalom tanári szak Tagozat: Levelező Képzési idő: 8 félév Az oktatás nyelve: angol Az Angol Nyelv és Irodalom tanári szak kredit alapú szakmai tanterve a 2003/2004 tanévtől, felmenő

Részletesebben

SZLAVISZTIKA BA HÁLÓ NAPPALI KÉPZÉS

SZLAVISZTIKA BA HÁLÓ NAPPALI KÉPZÉS SZLAVISZTIKA BA HÁLÓ NAPPALI KÉPZÉS Tantárgy neve I. Alapozó ismeretek Bevezetés a filozófiába (Filozófiatörténet) Félév és óraszám 1 2 3 4 5 6 Számonkérés típusa 30 kollokvium 2 Társadalmi ismeretek kollokvium

Részletesebben

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) skandinavisztika szakirány

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) skandinavisztika szakirány Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Germanisztika alapszak (BA) skandinavisztika szakirány a 2015-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy

Részletesebben

SZEKERES CSILLA SZAKMAI ÖNÉLETRAJZA

SZEKERES CSILLA SZAKMAI ÖNÉLETRAJZA SZEKERES CSILLA SZAKMAI ÖNÉLETRAJZA I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS megnevezés évszám kibocsátó intézmény Történelem-latin nyelv és irodalom 1987 KLTE Debrecen szakos közéiskolai tanár, ógörög nyelv és irodalom

Részletesebben