HAJTÓVADÁSZAT A SZAHARÁBAN

DESMOND BAGLEY HAJTÓVADÁSZAT A SZAHARÁBAN BŰNÜGYI REGÉNY EURÓPA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST 1985

DESMOND BAGLEY: FLYAWAY WILLIAM COLLINS SONS AND CO. LTD., LONDON, 1978 COPYRIGHT BROCKHURST PUBLICATIONS LIMITED, 1978 HUNGARIAN TRANSLATION MIKLÓS KATALIN, 1985 HU ISSN 0138-9904 Kiadta az Európa Könyvkiadó A kiadásért az Európa Könyvkiadó igazgatója felel Szedte a Nyomdaipari Fényszedő Üzem (849751/08) Nyomta az Alföldi Nyomda A nyomdai rendelés törzsszáma: 5552.66-14-2 Készült Debrecenben, 1985-ben FEKETE KÖNYVEK Felelős szerkesztő: Gy. Horváth László A fedélrajz Liener Katalin munkája Műszaki szerkesztő: Liener Katalin Műszaki vezető: Miklósi Imre Készült 20,82 (A/5) ív terjedelemben ISBN 963 07 3349 8

Két picinke kismadár Az ágon álldogál. Az egyik neve Péter, A másik neve Pál. Messze szállj, Péter! Messze szállj, Pál! Gyere vissza, Péter! Gyere vissza, Pál! Aki hosszabb időt tölt el a sivatagban, nem térhet vissza úgy, hogy meg ne változna. Magán fogja viselni hacsak halványan is a sivatag lenyomatát, a nomádok megkülönböztető jegyét. Wilfred Thesiger

1 Rohanó korunk meghatározó jelszava: azonnal. Tudós vegyészek feltalálták a nescafét; a diákok a tüntetéseken infantilis hangon kiáltozzák: A világot akarjuk, méghozzá azonnal!, Staffordék pedig kifejlesztették az ok és értelem nélküli vitának azt a válfaját, amely azonnal robban. Házasságunk felbomlófélben volt, s ezt mindketten tudtuk. A napirenden lévő súrlódások szította feszültség egyre elviselhetetlenebbé vált. Amikor egy hétfő reggel barátságosan megkérdeztem Gloriától, mivel töltötte a hétvégét, érdeklődésemet teljesen indokolatlanul a magánéletébe való felháborító beavatkozásként értelmezte. Szó szót követett, s mire megérkeztem az irodámba, majd szétpattant a fejem az idegességtől. Amikor beléptem, Joyce Godwin, a titkárnőm felpillantott, s derűsen köszöntött: Jó reggelt, Mr. Stafford. Reggelt vetettem oda kurtán, és bevágtam magam mögött a szobám ajtaját. Odabent egy kicsit elszégyelltem magam. Rossz főnök az, aki érezteti indulatait a beosztottaival, s Joyce erre egyáltalán nem szolgált rá. Kiszóltam neki a házitelefonon: Joyce, lenne szíves bejönni? Joyce megjelent, kezében munkája kellékei: gyorsírótömb és kihegyezett ceruza. Elnézést kérek az előbbiért mondtam. Nem érzem valami jól magam ma reggel. Halványan elmosolyodott. Macskajaj? Valami olyasmi hagytam rá. Az elmúlt hét év nyomán érzett csömör. Nos, mi kerül ma terítékre? Mr. Malleson beszélni akar önnel a délutáni igazgatósági üléssel kapcsolatban. Bólintottam. A Stafford Iparbiztonsági Tanácsadó Kft. évi közgyűlése jogi formalitás volt csupán: három férfi összeült, hogy elosszák egymás között a profitot Vicc az egész, pénzügyi vicc. Van még valami?

Mr. Hoyland telefonált. Beszélni szeretne önnel. Hoyland? Az meg kicsoda? A lutoni Franklin Engineering főrendésze. Valaha még a becenevét is tudtam minden alkalmazottnak, ma már a vezető beosztásúak családi nevét sem ismerem, gondoltam. Nem jól van ez így. Változtatnom kellene ezen a helyzeten, ha volna rá időm. Miért pont velem akar beszélni? Eredetileg Mr. Ellisszel akart, de ő szerdáig Manchesterben van, Mr. Daniels pedig még mindig influenzás. Fanyarul elnevettem magam. Szóval, harmadikra engem választott. Fontosnak látszik a dolog? Joyce arckifejezése elárulta, mit gondol rólam: hogy a másnaposság teljesen hatalmába kerített. Egy főrendésznek önállóan kell végeznie a munkáját; ha mégis felhívja a főnököt, akkor ott valami biztosan nagyon fontos. Azt mondja, majd visszahívja válaszolta Joyce szárazon. Van még valami? Szó nélkül az irattálcára mutatott, amelyen már nem fértek el az elintézendő ügyek papírjai. Maga egy rabszolgahajcsár. Ha Hoyland visszahív, Mr. Mallesonnál vagyok. De Mr. Fergus azt akarja, hogy ma írják alá az Electronomicsszerződést mondta panaszosan. Mr. Fergus egy akadékoskodó vén trotli mondtam. Ezt a témát is meg kell beszélnem Mr. Mallesonnal. Az Electronomics nem megy csődbe attól, ha vár még egy félórát. Felkaptam az Electronomics-dossziét, s amikor kiléptem, hátamon éreztem Joyce rosszalló pillantását. Charlie Mallesonnak szemmel láthatólag jobban fűlt a foga a munkához, mint nekem az ő irattálcája már csak félig volt. Rátelepedtem az íróasztala sarkára, és odalöktem elé a dossziét. Ez nekem nem tetszik. Felnézett, s nagyot sóhajtva megkérdezte: Miért, mi a baj vele, Max? Őrkutyákat akarnak, lánc nélkül. Ez ellentmond az

alapszabálynak. Felvonta a szemöldökét. Nekem fel se tűnt. Fergusnak se, pedig neki észre kellett volna vennie. Tudod, mi erről a véleményem? Olyan kerítést építhetsz egy gyár köré, mint a berlini fal, akkor is akad egy ügyes kölyök, aki éjszaka bemászik. És akkor beleütközik egy szabadon csatangoló vérebbe, az pedig megmarja, esetleg úgy, hogy belehal. Charlie kinyitotta a dossziét. Nézd meg a 28. pontot. Megnézte. Ez nem volt benne szerződésben, amikor én láttam. Utólag csempészhették bele. Hát csempésszék ki belőle, de gyorsan, különben az Electronomics mehet máshova üzletelni. Az igazgatósági üléssel kapcsolatban akartál beszélni velem? Őlordsága délután négykor otthon lesz. Őlordsága nem volt más, mint Lord Brinton, aki a Stafford Iparbiztonsági Tanácsadó Kft. részvényeinek huszonöt százalékát birtokolta. Felálltam, az ablakhoz léptem, és kinéztem az Inter-City Building tornyára ott tanyázott Brinton. Elegáns tetőlakásából tartotta szemmel a Cityt, s éppen csak azért bukkant elő időről időre, hogy lenyeljen egy-egy vállalatot, vagy megszervezzen egy-egy nagy haszonnal kecsegtető egyesülést. A négy óra megfelel. Majd megmondom Joyce-nak. Egyébként minden rendben? Minden megy, mint a karikacsapás. Charlie fürkészően végigmért. Nem vagy valami jó színben. Lehet, hogy a nátha bujkál benned? Valami bujkál. Ma reggel említettek nekem egy nevet, s én nem tudtam, hogy az illető nálunk dolgozik. Ez rossz jel. Charlie elmosolyodott. Ez a cég nagyobbra nőtt, mint bármelyikünk remélte. Ez a siker ára. Bólintottam. A napi nyolc órából hetet annál a rohadt íróasztalnál kell töltenem. Néha visszakívánom a régi szép időket, amikor még

magunk jártunk a dolgaink után. Most meg ki se látszom a sok nyomorult papír közül. Amelyek között szép számmal akad friss, ropogós ötfontos. Charlie kimutatott az ablakon, ahol a londoni City tárult elénk teljes méltóságában. Ne káromold a sikert ezen a megszentelt földön. Ez erkölcstelenség. Megszólalt a telefon, felvette a kagylót, majd átnyújtotta nekem. Joyce keresett. Mr. Hoyland van a vonalban. Kapcsolja. Eltakartam a mikrofont, és odaszóltam Charlie-nak. Ez téged is érdekelhet. Itt az ideje, hogy ti, született bürokraták is tudomást szerezzetek arról, mi folyik az üzleti élet sűrűjében. A telefon kattant egyet. Mr. Stafford? Itt Max Stafford beszél. Hoyland vagyok, a... Tudom, ki maga, Mr. Hoyland mondtam, s közben szélhámosnak éreztem magam. Mi a probléma? Valami nagyon furcsa dolog történt, uram mondta. Egy Billson nevű ember eltűnt egy héttel ezelőtt, s azóta nincs róla hír. Mennyire fontos ember ez a Billson? Nem a műszaki részlegben dolgozik, hanem a könyvelésen. De... Ellenőrizte a könyveket? Minden fillérre egyezik mondta Hoyland. Nem is ezzel van a baj, uram, hanem a vállalat hozzáállásával. Semmi segítséget nem nyújtanak a munkámhoz. Fejtse ki részletesebben. Hát ez a Billson elég szürke nyulacska, mégis sokkal több fizetést kap, mint amennyi járna neki. Évi nyolcezer fontot keres, ehhez képest egy kifutófiú munkáját végzi. Amikor megkérdeztem Isaacsontól, hogy miért, kitért a válasz elől, mondván: a fizetési rendszernek semmi köze az iparbiztonsághoz. Hoyland mélységesen fel volt háborodva és joggal. Engem is bosszantott a dolog, mert szerződéskötéskor mindig rögzítjük, hogy az ipari titkok védelmének mindenhez köze van. Szóval ezt

mondta? Ki az az Isaacson? A főkönyvelő mondta Hoyland. Nem tudna rácsörögni, hogy a helyére rakja? Amit én mondok, arra fütyül. Meg fogja kapni a beosztását mondtam komoran. De térjünk vissza Billsonhoz: hogy érti azt, hogy eltűnt? Múlt héten egyáltalán nem jött be, és életjelt sem adott magáról. Amikor érdeklődni kezdtünk utána, kiderült, hogy minden magyarázat nélkül otthagyta az albérletét. Hoyland szünetet tartott. Ez még nem bűn, Mr. Stafford. Hacsak nem vitt magával valamit. Azt mondja, nincs olyan pozícióban, hogy kellemetlenséget okozhasson? Á, dehogy! Régi bútordarab, tizenöt éve a könyvelésen dolgozik. Semmi lényegeshez nem férhetett hozzá. Legalábbis a mi tudomásunk szerint. Ezen egy kicsit elgondolkoztam. Rendben van, Mr. Hoyland, lesz egypár szavam Isaacsonhoz. Addig maga nézzen utána Billsonnak; sose lehet tudni, hátha talál valamit. Meglesz, Mr. Stafford. Hoyland érezhetően megkönnyebbült. A nagyfőnökök felelősségre vonását szívesebben hárította másra. Letettem a kagylót, és ránevettem Charlie-ra. Látod? Na, te hogy fognál hozzá egy ilyen ügyhöz? Franklin Engineering mondta elgondolkodva. Hadiipari vállalkozók, ha jól tudom? Ezt-azt csinálnak a hadseregnek. Tankalkatrészeket, ilyesmit semmi komoly. És te hogy akarod elintézni az ügyet? Keményen beolvasok ennek az Isaacson nevű pasasnak. Egy pénzszámláló aktakukac ne oktassa ki az én főrendészemet arról, hogy mi tartozik az iparbiztonsági munkához és mi nem. Charlie hátradöntötte a székét, és fürkészően rám nézett. És mi lenne, ha személyesen beszélnél a fejével? Szemtől szembe? Panaszkodsz, hogy oda vagy láncolva az íróasztalodhoz. Hát miért nem ugrasz le Lutonba, hogy magad járj utána? Simán visszaérsz az igazgatósági ülésre. Ki az irodából, Max! Attól talán még az a savanyú ábrázatod is felvidul. Hát ennyire riasztóan nézek ki? Ám az ötlet vonzónak tűnt.

Rendben, Charlie, pokolba az íróasztallal! Felhívtam Joyce-ot. Hívja vissza Hoylandot a Franklin Engineeringnél, és mondja meg neki, hogy úton vagyok Luton felé, legyen elérhető közelségben. Amikor Joyce tiltakozni próbált, félbeszakítottam. Tudom, hogy mennyi elintézetlen ügy tornyosul az íróasztalomon, majd holnap végzek velük. Amikor letettem a kagylót, Charlie megszólalt: Egyébként nem hiszem, hogy az ügy valóban fontos lenne. Én sem. Az a pofa vagy csinált egypár görbe napot, vagy elütötte egy kocsi, vagy valami hasonló. Sebaj, Charlie, ma pihenőnapot tartok, méghozzá a cég költségén.

2 Emlékeznem kellett volna Hoyland nevére, mert tiszteletet parancsoló, szögletes arcát azonnal felismertem, amint megláttam. Megbízható fickó volt: mint a rendeszek közül oly sokan, ő is a rendőrségtől jött át hozzánk. Meglepődött, amikor meglátott; ritkán fordult elő, hogy a Stafford Kft. vezérkarának valamelyik tagja leszáll a nép közé, s ha igen, az nem sok jót ígért. Meglepetésébe idegesség vegyült, miközben megpróbálta kipuhatolni, miért jöttem személyesen. Ne nyugtalankodjék, nincs különösebb oka nyugtattam meg. Egyszerűen örülök, hogy elszabadulhattam az íróasztalom mellől. Beszéljen nekem erről a Billsonról. Hoyland megdörzsölte az állat. Nem sokat tudok róla. Tudja, én csak három hónapja dolgozom itt, akkor irányítottak át, amikor Laird nyugdíjba ment. Nem tudtam; fenemód elszaporodtak a saját cégemnél azok a dolgok, amelyekről nem tudtam. A cég túlságosan kinőtte magát, személytelenné vált. Értem válaszoltam. Átvettem Lairdtől az aktáit, és átnéztem a besorolásokat. Billson a kiemelt fizetésűek között szerepelt, az én rangsoromnak viszont a legalján volt. De mióta eltűnt, újra utánanézett, ugye? Hoyland bólintott. Negyvennégy éves, tizenöt éve dolgozik itt. Az egyénisége körülbelül annyira kiforrott, mint egy herélt nyúlé. A városban lakik, egy Mrs. Harrison nevű özvegyasszonynál. Van valami közte és Mrs. Harrison között? Hoyland elnevette magát. Mrs. Harrison hetvenéves. Az nem jelent semmit: Ninon de L Enclos nyolcvanévesen is kurva volt. Hogy áll a nőkkel? Billson? Úgy hallottam, nem az a típus, akire buknak a nők. Na jó, akkor talán a fiúk érdeklik?

Azok sem. Nem hiszem, hogy afféle lenne. Mindebből eléggé semmilyen embernek látszik jegyeztem meg kissé csípősen. Az is mondta Hoyland. Ez a Billson annyira jelentéktelen, hogy szinte nincs is. El lehet menni mellette anélkül, hogy az ember egyáltalán észrevenné. A láthatatlan ember jegyeztem meg. Tipikus tégla, aki kitartóan csak a megfelelő pillanatra vár. Tizenöt év nem túl sok ehhez? tűnődött Hoyland. Ráadásul mindent rendben hagyott maga után. Legalábbis a mi ismereteink szerint. A rendőrség különleges osztálya tud erről az egészről? Igen, a fiúk körbeszimatoltak, és ugyanarra a következtetésre jutottak, amire én. Értem mondtam. Billson valószínűleg valamelyik kórházban fekszik, és elvesztette a személyi okmányait. Csak egyvalami rejtélyes: miért van túlfizetve, és a főnökei miért olyan szűkszavúak vele kapcsolatban? Hoyland bólintott. Először Stewarttal, Billson közvetlen főnökével beszéltem. Ő irányított Isaacsonhoz. Vele pedig semmire se jutottam. Meglátom, mit tehetek mondtam, s elindultam, hogy megkeressem Stewartot, akiről kiderült, hogy vörös hajú skót, az új könyvelőgeneráció képviselője. Ő nem foglalkozott poros főkönyvekkel, neki a számok a komputer belsejében elektronikusan táncoltatott képződmények voltak. Nem, fogalma sincs, hova tűnhetett Billson. Valójában az égvilágon semmit sem tud Billsonról. Nem furcsa ez egy kicsit egy osztályvezető szájából? Valamit csak tud a beosztottairól, nem? Billson nagyon különös ember mondta Stewart. Többnyire rendkívül tartózkodó, de időnként a leghevesebb kitörésekre képes. Néha nagyon nehéz kijönni vele. Már milyen értelemben? Stewart vállat vont. Nem bírja elviselni az igazságtalanságot: ha az emberek nem

kapják meg a teljesítményüknek megfelelő elismerést. Ezt nagyon a szívére veszi. Ha saját magáról van szó? Nem, mindig olyankor pörög be, ha másokat elnyomnak vagy becsapnak. Van ennek valamilyen politikai indítéka? A világon semmi mondta Stewart határozottan. A politika egyáltalán nem érdekli. Rendesen végzi a munkáját? Stewart gyanakvó pillantást vetett rám, majd túlzott óvatossággal annyit mondott: Megelégedésünkre végzi a rábízott feladatokat. Lehet úgy fogalmazni, hogy törtető? Elmosolyodtam. Szóba került, hogy előléptetik, vagy valami hasonló? Nem, ilyesmiről nála szó sem lehetett. Stewart észrevette, hogy túl gyorsan és túl hevesen válaszolt. Nem valami dinamikus ember. Ön mikor lépett be a céghez, Mr. Stewart? Négy évvel ezelőtt. Glasgow-ból irányítottak át, amikor számítógépesítették az irodát. Tett akkoriban kísérletet arra, hogy Billsont elbocsássa vagy átirányítsa egy másik osztályra? Stewart összerezzent. Én... öö... hát igen, volt szó ilyesmiről. De végül úgy döntöttek, hogy marad. Mr. Isaacson döntött így, gondolom. Igen. De erről inkább őt kérdezze mondta nyilvánvaló megkönnyebbüléssel. Úgy is tettem. Isaacson egy ritkább könyvelőfajtához tartozott, mint Stewart. Stewart bűvészkedni tudott a számokkal, de Isaacson határozta meg, hogy mely bűvészmutatványokat hajtsa végre velük. A vállalati jogszabályok szakértője volt, különösen az adózáshoz értett. Billson mondta, és elmosolyodott. Van egy jiddis szó, amely kiválóan jellemzi a Billson-féle embereket. Ő igazi nebich. Hát az meg micsoda?

Az olyan ember, aki a semminél is kevesebbet számít. Hadd magyarázzam másképpen: nebich az, aki, amikor kimegy egy szobából, azt a benyomást kelti a többiekben, hogy bejött valaki. Hátradőltem a székemben, és Isaacsonra bámultam. Szóval van itt egy nebich, aki jó esetben kétezer font értékű munkáért nyolcezer fontot kap. Ezt meg hogyan magyarázza? Ez nem az én dolgom felelte könnyedén. Legjobb, ha erről a kérdésről a vezérigazgatóval, Mr. Graysonnal tárgyal. És hol találom Mr. Graysont? Az sajnos nem lesz könnyű mondta Isaacson, de láthatólag egyáltalán nem sajnálkozott. Most éppen Svájcban sízik. Olyan pökhendi képet vágott, hogy legszívesebben felpofoztam volna, de uralkodtam magamon, és kimérten így szóltam: Mr. Isaacson, a Franklin Engineeringgel kapcsolatos biztonsági kérdésekért kizárólag az én cégem felelős. Eltűnt egy ember, s én nagyon furcsállom, hogy az önök részéről az együttműködési készség legcsekélyebb jele sem mutatkozik. Ön ezt nem találja különösnek? Széttárta a karját. Ismétlem, Mr. Stafford, hogy a Mr. Billsonnal kapcsolatos kérdésekre csak a vezérigazgató adhat választ. Aki épp a hegyek között csúszkál két lécen. Nem eresztettem el Isaacson tekintetét. Stewart el akarta bocsátani Billsont, de maga megakadályozta. Miért? Nem én akadályoztam meg, hanem Mr. Grayson. ő mondta, hogy Billsonnak maradnia kell. De maga bizonyára megkérdezte, hogy miért. Természetesen. Isaacson megrázta a fejét. De nem indokolta meg. Elhallgatott. Semmit sem tudok Billsonról, Mr. Stafford, azon kívül, hogy... mondjuk így: védelem alatt áll. Ezen elgondolkoztam. Vajon miért játssza Grayson Billson mesebeli keresztapjának szerepét? Maga tudta, hogy Billson védelem alatt áll, amikor Stewart el akarta bocsátani? Ó, igen. Isaacson szomorkásán elmosolyodott. Tíz évvel ezelőtt magam is el akartam bocsátani. Amikor Stewart előállt a

javaslatával, úgy gondoltam, újra tapogatózom az ügyben Mr. Graysonnál. Vállat vont. De a helyzet mit sem változott. Azt hiszem, jobb, ha magasabb szinten tárgyalok erről a dologról talán az igazgató tanács elnökével. Ahogy gondolja felelte Isaacson fagyosan. Elhatároztam, hogy még jobban lehűtöm. Egyvalamit jegyezzen meg, Mr. Isaacson. Ha Mr. Hoyland felvilágosítást kér magától, eszébe ne jusson, ismétlem, eszébe ne jusson még egyszer elhárítani azzal, hogy amit kérdez, nem tartozik az iparbiztonság körébe. Megadja neki az összes rendelkezésére álló felvilágosítást, ahogy most nekem is megadta. Remélem, elég világosan fejeztem ki magam? Teljesen világosan. Isaacson ajka elvékonyodott. Nagyon helyes, ezek szerint betekintést enged Mr. Hoylandnak mindenbe, ami Billsonnal kapcsolatos, különös tekintettel a fizetési lapjára. Ezt közölni fogom vele, mielőtt elmegyek. Felálltam. Jó napot, Mr. Isaacson. Benéztem Hoylandhoz, és megmondtam neki, mit akarok. Azután elindultam megkeresni özvegy Mrs. Harrisont: egy kedves, jólelkű mámit ismertem meg benne, aki öregségi nyugdíját kiegészítendő egyik szobáját kiadta albérletbe. Ő Billsont kellemes úriembernek tartotta, akivel soha semmi baja nem volt, soha nem kellett attól tartania, hogy nőket hoz fel. Az özvegynek fogalma sem volt, miért mehetett el az albérlője, nyugtalanul fontolgatta, mit csináljon a szobájával, amely még mindig Billson holmijával volt tele. Végső soron meg kell élnem valamiből mondta. A nyugdíjammal nem sokra megyek manapság. Egy hónapra előre kifizettem neki a szobát a Franklin Engineering terhére. Ha Isaacson akadékoskodna, olyat kap tőlem, hogy nem teszi a kirakatba. Az özvegy semmi különöset nem vett észre Billsonon az eltűnése előtt. Nem, semmi változást nem észleltem rajta. Persze időnként nagyon fel tudta izgatni magát, de hát ilyen volt a természete. Ilyenkor mindent ráhagytam, és nem törődtem vele.

Múlt hétfőn nem ment be dolgozni. Ön mikor látta őt utoljára, Mrs. Harrison? Hétfőn este. Azt hittem, munkából jött, mint máskor. Nem mondta, hogy nem ment be dolgozni. Akkor is dühösnek látszott? Egy kicsit. Olyanokat mondott, hogy nincs igazság, a törvény sem képes igazságot szolgáltatni. Azt is mondta, hogy a gazdag újságok megengedhetik maguknak, hogy drága ügyvédeket fogadjanak, ezért a magafajta szegény embernek semmi esélye sincs velük szemben. Az asszony elnevette magát. Olyan izgatott volt, hogy még a ragasztós üveget is feldöntötte. De hát ő mindig is ilyen volt, Mr. Stafford. Miért? Mit csinált a ragasztós üveggel? Valamit beragasztott az albumába. Abba, ahol az apjáról szóló anyagokat gyűjtötte. Sokat gondolt az apjára, bár nem hinném, hogy emlékezett volna rá. De hát ez nyilvánvaló, nem? Kisfiú volt még, amikor az apja meghalt. Mutatta magának valaha azt az albumot? Ó, hogyne! Az volt az első nyolc évvel ezelőtt, amikor idejött. Ez egy évvel azután történt, hogy szegény uram meghalt. Az album telis-tele volt újságokból kivágott képekkel, mind az apját ábrázolta. Meg rengeteg repülőgépet, tudja, olyan régimódiakat, amilyenek még az első világháború idején repültek. A biplánokra gondol? Hatalmas szárnyuk volt mondta bizonytalanul. Én nem sokat értek a repülőgépekhez, de nem olyanok voltak, mint a mai lökhajtásos gépek. Billson mindent elmondott nekem az apjáról, gyakran beszélt róla, azt mondogatta, hogy tulajdonképpen hős volt. Egy idő után már nem figyeltem rá, egyszerűen elengedtem a fülem mellett. Úgy tűnt, meggyőződése, hogy az apját becsapták, vagy valami ilyesmi. Megengedné, hogy megnézzem a szobáját? Kíváncsi volnék arra az albumra. Összeráncolta a homlokát. Nem bánom, ha megnézi a szobát, de most, hogy utánagondolok, nem hiszem, hogy az album ott lenne. Mindig az

öltözőasztalon hevert, de most nem láttam ott, amikor takarítottam. Akkor is szeretném megnézni a szobát. A helyiség nem látszott igazán alkalmasnak arra, hogy valaki éljen benne. Nem mintha kényelmetlen lett volna, de kimondottan sivár benyomást keltett. A berendezés túlméretezett Edward-stílusú és harmincas évekbeli szögletes bútorokból állt, a szőnyeg tiszta volt, de meglehetősen kopott. Amikor leültem az ágyra, a rugók tiltakozóan megnyikordultak. Miközben Holman Hunt A világ fénye című képének ízléstelen reprodukcióját néztem, az járt a fejemben, hogy miért kell egy ilyen odúban laknia annak, aki évi nyolcezer fontot keres. Az album? szólaltam meg. Eltűnt. Biztosan magával vitte. Más is hiányzik? Elvitte a borotváját meg a borotvaecsetjét mondta Mrs. Harrison. És a fogkeféjét is. Pár tiszta inget, néhány pár zoknit meg más apróságokat. Az egész beleférne egy kis kézitáskába. A rendőrség összeírta. Tud a rendőrség az albumról? Eszembe sem jutott. Az asszony hirtelen ideges lett. Gondolja, uram, hogy szólnom kellene nekik? Ne csináljon ebből gondot magának mondtam. Majd én szólok. Nagyon remélem, uram, hogy megtalálja Mr. Billsont mondta, majd egy kicsit tétovázott. Gondolni se szeretek arra, hogy esetleg valami baj érte. Meg kellene nősülnie, hogy legyen valaki, aki gondoskodik róla. A húga ugyan havonta felkereste, de ez igazán nem volt elég. Van egy húga? Nem édeshúga, azt hiszem, a féltestvére. Másképp hívják, mint őt, de nincs férjnél. Valami furcsa idegen neve van... sose jut eszembe. Úgy havonta kétszer eljön, és olyankor együtt töltik az estét. A húga tudja, hogy Billson eltűnt? Nem hiszem, hogy tudná, hacsak a rendőrség nem értesítette. Nem tudom a címét, csak annyit, hogy Londonban él.

Majd megkérdezem őket mondtam. Volt Billson-nak barátnője? Ó, nem, uram. Az özvegy megrázta a fejét. Ki akarna hozzámenni? Tudja, ez itt a probléma. Nem mintha valami baj lenne vele tette hozzá. Csak éppen, úgy látszik, nem tetszik a nőknek. A rendőrségre menet újra eszembe jutott ez a mondat. Úgy hangzott, mint egy sírfelirat. Kaye őrmester nem izgatta magát túlságosan. Az nem számít vétségnek, ha valaki fogja magát, és eltűnik mondta. Ha egy hatéves gyerekről lenne szó, az más, akkor mindent elkövetnénk a felkutatására, de Billson felnőtt ember. Valami analógiát keresett. Ez olyan, mintha azt mondaná, nagyon sajnálja őt, mert apa nélkül nőtt fel. Érti, mire gondolok? Lehet, hogy felnőtt mondtam, de úgy hallom, nem mindig viselkedik úgy. Nem tudom mondta Kaye. Jó állása volt a Franklin Engineeringnél, jó fizetéssel. Ezt egy idióta nem tudta volna megtartani. Ezenkívül, mielőtt elment, és amikor elment, gondoskodott a pénzéről. Hallhatnék erről részletesebben? Nos, sok pénzt gyűjtött össze. A folyószámláján állandóan körülbelül a fizetésének megfelelő összeg szerepelt, és közel tizenkétezer fontja volt letétben. Kedden reggel, rögtön, ahogy a bank kinyitott, felvette az egészet. Mi az ördög! De valami nem stimmel, őrmester: a letétbe helyezett pénzt csak a visszakérés után egy héttel adják ki. Kaye elmosolyodott. Kivéve, ha valaki évtizedeken keresztül a bank megbízható ügyfele, s egyszer csak kér egy szívességet a bankigazgatótól. Az őrmester megnyitotta bölcsessége zsilipjeit: Különböző okai lehetnek annak, ha egy férfi otthagy csapot-papot. Vannak, akik egy nőtől akarnak így megszabadulni, mások meg épp a nő után futnak. Egyesek torkig vannak addigi életmódjukkal, és különösebb felhajtás nélkül szakítanak vele. Ha átfogó nyomozást kellene indítanunk, valahányszor ez megtörténik, mást se csinálnánk; a pasik meg

akiknek nyomára kéne bukkannunk közben halálra röhögnék megukat. Ugye, nem úgy néz ki, hogy Billson valami bűncselekményt követett el? Nem tudom. A különleges osztály mit mond? A titkosrendőrök? Kaye hangjában némi megvetés csendült. Szerintük nem sáros a fickó, szerintem pedig igazuk van. Gondolom, a kórházakban is érdeklődtek. A környékbeli kórházakban. Ilyen esetekben ez az előírás. Billsonnak van egy húga, ő tud az eltűnéséről? Féltestvére mondta az őrmester. A múlt héten járt itt. Higgadt nőnek látszik, nem csinált nagy ügyet a dologból. Megkaphatnám a címét? Az őrmester felírta egy noteszba, és kitépte a lapot. Miközben a címet a levéltárcámba tettem, így szóltam: Az albumról nem feledkezik meg, ugye? Majd megemlítem a nyomozati anyagban mondta Kaye türelmesen. Láttam rajta, hogy nem tulajdonít neki különösebb jelentőséget. Későn ebédeltem, azután felhívtam Joyce-ot az irodában. Nem jövök már vissza mondtam neki. Van valami, amiről tudnom kell? Mrs. Stafford arra kért, mondjam meg magának, hogy este nem lesz otthon. Joyce hangja gyanúsan hűvös és kimért volt. Remélem, sikerült lepleznem ingerültségemet. Ahhoz túl fáradt voltam, hogy hazamenjek az üres házba. Rendben, adok magának egy kis munkát. Nézze át az összes november 2-i, vasárnapi újságot, és vágjon ki mindent, ami egy Billson nevű emberről szól. Kezdje az országos lapokkal, és ha Lutonban van helyi vasárnapi újság, nézze át azt is. Ha semmit sem talál, lapozza át az összes napilapot az előző hétről. Holnap kérem az íróasztalomra, amit talált. Ez rabszolgamunka! Ha nem boldogul egyedül, kérjen meg valakit, hogy segítsen. És mondja meg Mr. Mallesonnak, hogy négykor találkozunk az Inter- City Buildingben, az igazgatósági ülésen.

3 Sose tudtam eldönteni, kedvelem-e Brintont vagy sem; az a fajta ember volt, akit nehéz kiismerni. Társadalmi életet jószerével nem élt; pénzcsináló gép volt, méghozzá az igencsak eredményes fajtából. Nem úgy gondolkodott, mint mások; előbb meghallgatta azokat az érveket, amelyeket garmadával felfogadott jogászai és könyvelői sorakoztattak fel egy tervezet mellett és ellen, azután döntött. A döntés gyakran teljesen független volt mindattól, amit mondtak neki, ámbár lehet, hogy ő olyan összefüggéseket is meglátott, amelyeket senki más nem vett észre. Mindenesetre egyes lépései olyan elképesztőek voltak, hogy az embernek óhatatlanul a bűvész jutott eszébe, amint kihúzza a nyulat a cilinderből. Utólag azután kiderült, hogy logikus és ésszerű döntést hozott, de a várható következményeket csak ő látta előre s ez tette gazdaggá. Amikor Charlie Mallesonnal összehoztuk azt a vállalkozást, amelyből később a Stafford Iparbiztonsági Tanácsadó Kft. lett, azzal a problémával találtuk szembe magunkat, amelyet egyetlen kis cég sem kerülhet el, ha ki akarja nőni magát: a pénzügyi eszközök nyomasztó hiánya miatt elmulasztott lehetőségek tömegével. És akkor jött a megmentőnk: Lord Brinton, aki jelentős tőkét pumpált bele a cégbe részvényeink huszonöt százalékáért. Cserében felvállaltuk a Brinton-birodalom iparbiztonsági ügyeit. Kicsit nyugtalan voltam, amikor megkötöttük a megállapodást, mert Brintonnak az volt a híre, hogy szeret a zavarosban halászni. Határozottan közöltem vele, hogy ez egy abszolút törvényes vállalkozás lesz, vagyis mi kizárólag iparbiztonsági kérdésekkel szándékozunk foglalkozni, az érem másik oldalával, azaz ipari kémkedéssel egyáltalán nem. Ő halványan elmosolyodott, azt mondta, hogy tiszteletben tartja becsületességemet, következésképp úgy vezethetem a céget, ahogy akarom. Ehhez tartotta is magát, sose avatkozott be, pedig szép reményű, ifjú titánjai nemegyszer sugalmazták, hogy kerüljük meg az egyenes utat. Ilyenkor Brintonhoz irányítottam őket, és sose jöttek vissza hozzám. Az ipari kémkedés leginkább a nemi betegségekhez hasonlítható

társadalmi kór. Senki sem ismeri el, hogy védekezik ellene, és senki sem ismeri be, hogy csinálja. Mindig is gyanítottam, hogy Brinton a többi, pénzügyekben utazó, kíméletlen stricihez hasonlóan nyakig benne van, s a cég lehetőségeit felhasználva körülszaglásztam egy kicsit. Nem tévedtem: időről időre más cégeket alkalmazott, hogy kifürkésszék számára, amire éppen kíváncsi. Nem érdekelt a dolog, minthogy engem eddig még nem kért fel, de várhatólag előbb vagy utóbb próbálkozni fog valamelyik másik ügyfelünknél, és akkor lecsapunk rá huszonöt százalék ide vagy oda. De mind ez idáig ez nem történt meg. Egy kicsit korán érkeztem az ülésre, s a City fölé magasodó irodájában találtam rá Brintonra. Az iroda alig valamivel volt nagyobb egy bálteremnél, s egyik fala üvegből lévén, fentről áttekinthette az egész arénáját, íróasztalnak nyoma sem volt az íróasztal mögötti üldögélést másokra hagyta. Karosszéke megnyikordult, amikor üdvözlésemre felállt: Örülök, hogy látlak, Max. Nézd csak, mim van. Új játékszere egy működő kandalló volt ökörsütéshez is elég lett volna, amelyben vidáman pattogtak a lángok. Szép, szép a központi fűtés mondta. De nincs annál jobb, mint amikor igazi lángok melengetik a magamfajta vénség csontjait. Olyan ez, mintha volna még egy élőlény a szobában, akivel nem érzem magam egyedül, de mégsem beszél vissza. Ránéztem a szénnel dugig feltöltött kandallóra. Nem sérted meg a füstmentes zónára vonatkozó rendeletet? Megrázta a fejét. Elektrosztatikus ülepítőberendezést építettem a kéménybe. A füst nem jut ki a szabadba. Mosolyognom kellett. Annak, amit Brinton csinált, mindig volt stílusa. Ez az eset is jól példázta a gondolkodásmódját. Füst nélküli tűz kell? Nem gond: csak be kell szerezni egy több ezer fontos szerkentyűt, hogy megszabadulhass a füsttől. És még csak nem is került neki sokba: övé a gyár, amelyik az ilyesmiket gyártotta, s gondolom, megtalálták a módját, hogy a könyvelésbe ez a termékpróba címen kerüljön be. Iszol valamit? kérdezte.

Igen feleltem. Mára végeztem a munkával. A kandalló mellett megnyomott egy gombot, mire egy bár bukkant elő a semmiből. Brinton barázdált, öreg arcán csibészes mosoly villant fel. Hogyhogy? Az igazgatósági ülést nem tekinted munkának? Olyan az, mint a tízperc az iskolában. Egy adag Taliskert töltött egy pohárba, hozzáöntött ugyanannyi Malvern-vizet és ideadta. Igaz, ami igaz, nem bántam meg, hogy beszálltam a cégedbe. Ezt örömmel hallom. Belekortyoltam a whiskybe. Az idei év hozott valami profitot? Elnevettem magam. Charlie-t kell megkérdezned. Ő zsonglőrködik a számokkal, és ő hamisítja a könyvelést. Bár pennyre tudtam, mennyi volt a hasznunk, tisztában voltam azzal is, hogy a jó öreg Brinton szívesen vegyíti az üzletet egy kis vidámsággal. Elnézett a hátam mögé. Már itt is van. Rövidesen megtudom, hogy lesz-e mivel kiegészíteni az öregségi nyugdíjamat. Charlie is kapott italt, azután munkához láttunk. Charlie csak úgy ontotta az olyan kifejezéseket, mint amortizáció, diszkontált likviditás, hozadék, szóval azt a szakzsargont, amellyel az újságok közgazdasági rovata van tele. Minthogy a rezsiköltségeket igyekeztünk alacsonyan tartani, Charlie egy személyben volt a cég titkára és könyvelője, s az a tény, hogy maga is résztulajdonos volt, kellőképpen szűkmarkúvá tette, s biztosította, hogy ne akarjon profitot nem hozó, adminisztratív óriás gépezetet kiépíteni a cégben. Kiderült, hogy jó évet zártunk, lesz mit a tejbe aprítani. A vállalat kibővítésének terveiről tárgyaltunk, s felmerült annak a lehetősége is. hogy a Közös Piac szabályainak figyelembevételével esetleg Európára is kiterjesztjük tevékenységünket. Végül rátértünk a napirend egyéb címszó alatt szereplő pontjaira, s nekem már a hazamenésen járt a fejem. Brinton az asztalon tartotta a kezét, s látszólag elmélyülten tanulmányozta a májfoltjait. Egyszerre megszólalt: Uraim, az ég azért nem maradéktalanul felhőtlen fölöttünk. Andrew McGovern sok fejfájást okoz nekem.

Charlie felvonta a szemöldökét. A Whensley-csoport? Az bizony mondta Brinton. Sir Andrew McGovern, a Whensley-csoport elnöke. A több vállalatot egyesítő Whensley-csoport jelentős helyet foglalt el Brinton érdekeltségei között. Akkor kapásból nem tudtam volna megmondani, hogy kézben tartotta-e az ellenőrző pakettet vagy sem. Mi a baj vele? kérdeztem. Andrew McGovern túl költségesnek tartja az iparbiztonsági rendszerünket. Azt mondja, hogy saját maga olcsóbban meg tudja oldani. Kesernyés mosollyal Charlie-ra néztem. Hát ha olcsóbban csinálja, az nem fog valami jól szuperálni. Ez nem olyan terület, ahol csodákat lehet művelni, ezt a munkát szakértőkre kell bízni, akik tudják a dolgukat. Ha tényleg megpróbálja egyedül, pofára fog esni. Ezt én is tudom mondta Brinton, még mindig a kezét nézegetve. De nyomás alatt állok. Ez bevételünk öt százalékát jelenti mondta Charlie. Nem akarok elesni tőle. Brinton felnézett. Nem hiszem, hogy el kellene vesztened, legalábbis nem véglegesen. Ezt úgy érted, hogy hagyod McGovernt a maga útján járni? kérdezte Charlie. Brinton zordan elmosolyodott. Csak hagyom, hogy betegye a nyakát a maga választotta hurokba, méghozzá hamarabb, mint gondolná. Már e hónap végétől saját felelősségére intézheti az iparbiztonsági ügyeit. Hűha! szólaltam meg. Hiszen az már csak tíz nap. Pontosan. Brinton az asztalon dobolt az ujjaival. Meglátjuk, hogy ilyen rövid idő alatt mihez kezd. És nem sokkal később megrántom a kötelet, és figyeljétek meg, hogy benne lesz a nyaka a hurokban. Ha a mostanihoz képest nem romlik az iparbiztonsági rendszere,

akkor biztos, hogy többe fog kerülni neki, mint eddig. Ez speciális terület, és jó szakértő nem terem minden bokorban. Ha sikerül felhajtania, meg is kell fizetnie őket. De nem fog rájuk találni. Még nekem is gondot okoz a jó szakemberek felkutatása, most, hogy ki akarom bővíteni az üzletet, pedig én tudom, hogy mit keresek, ő pedig nem. Következésképp az iparbiztonsága fog csorbát szenvedni: elég nagy lyukak keletkeznek rajta ahhoz, hogy az ipari kémek csapatostul masírozhassanak keresztül rajtuk. Pontosan mondta Brinton. Úgy tudom, időnként ellenőrzitek a biztonsági berendezéseket. Persze. Az nagyon fontos mondtam. Rendszeresen tartunk próbaüzemet a védelmi készülékek ellenőrzésére. Tudom. Brinton kajánul vigyorgott. Három hónap múlva rászabadítok McGovernre egy másik iparbiztonsági céget nem a tieteket, hogy indítson akciót a védelmi berendezései ellen, és akkor meglátjuk, eléggé kiáll-e már a nyaka ahhoz, hogy le lehessen csapni a fejét. Nem elég, hogy fölakasztod, még le is akarod fejezni? kérdezte Charlie, de nem mosolygott. Be lehet dobni a ló farkához kötést és felnégyelést is. Torkig vagyok McGovernnel. Ti vissza fogjátok kapni a megbízatást. Talán még jobb üzlet is lesz, mint eddig. Bár igazad lenne mondta Charlie. A Whensley-csoport a bevételünknek csak öt százalékát biztosítja, de profitban ennél jóval többet hozott. Te is jól tudod, hogy a rezsi nem fog annyival csökkenni. Ezen meghiúsulhat a bővítési tervünk. Minden rendben lesz mondta Brinton. Erre mérget vehetsz. És még örülnünk is kellett. Ha az ügyfél nem tart igényt a szolgáltatásodra, nem lehet lenyomni a torkán. Charlie távozott, de Brinton engem még visszatartott egy pillanatra. Karon fogott, odavezetett a kandallóhoz, ahol melengetni kezdte a kezét. Hogy van Gloria? Remekül feleltem. Lehet, hogy nem helyeztem elég súlyt arra, hogy válaszom meggyőzően hangozzék, mert felhorkant és szúrós pillantást vetett

rám. Én sikeres ember vagyok mondta, s ennek az a titka, hogy amikor egy üzlet befuccsol, akkor kiszállok, vesszen, aminek vesznie kell. Ugye nem veszed rossz néven ezt a tanácsot egy öregembertől? Elnevettem magam. A tanácsokban azt szeretem a legjobban, hogy nem kell őket megfogadni. Így azután elváltunk, Brinton külön liftjén mentem le a nyüzsgő utcára, s magam is csatlakoztam a siető emberekhez, akik alig várták, hogy hazaérjenek a napi munka után. Én nem siettem haza, hiszen nekem nem is volt otthonom: a négy fal meg a tető, ami várt rám, aligha nevezhető annak. Ezért inkább elmentem a klubomba.

4 Másnap reggel, amikor megérkeztem az irodába, már egy fokkal jobban éreztem magam. Előbb ugyanis hosszú kihagyás után ismét felkerestem a vívóklubomat; a vívással eltöltött két kemény óra feloldotta nyugtalanságomat, s egyébként is jót tett, minthogy az állandó íróasztalmunka miatt alattomos zsírpárnák kezdtek lerakódni a derekam körül. De az íróasztal hűségesen várt rám, így hát beültem mögé, s a Billsonról szóló anyagot kerestem, amelyet Joyce-tól kértem. Minthogy nem találtam, behívtam Joyce-ot. Semmi sincs Billsonról? Védekezőén pislogott rám. Ott van a tálcán. A tálca aljára süllyesztve meg is találtam a Billson feliratú borítékot, s nevetve néztem Joyce-ra. A próbálkozás dicséretes, Joyce, de engedje meg, hogy magam döntsem el, mi számomra a legsürgősebb. A cég kirobbanó erővel növekedett azóta, hogy Brinton tőkét fektetett bele, s én elhatároztam, hogy félévenként legkevesebb egy ügyet személyesen viszek végig, hogy ne veszítsem egészen el a kapcsolatot a fiúkkal, akik kint dolgoznak a terepen. Ez is a többi jó elhatározás sorsára jutott a mindennapi tennivalók szorításában: már tizenöt hónapja nem voltam kiszálláson. Talán a Billson-ügy arra is jó lesz, hogy lássam, meg tudok-e még birkózni a nehéz feladatokkal. Váratlanul megszólaltam: A munkám egy részét átadom Mr. Ellisnek. Hát nem lesz tőle elragadtatva mondta Joyce. Akkor is el kellene vállalnia, ha elütne egy kocsi, vagy eltörném a lábamat mondtam. Jót fog tenni neki. Juttassa eszembe, hogy szóljak neki, mikor visszajön Manchesterből. Joyce kiment, én pedig kinyitottam a borítékot, és kivettem belőle egy négyoldalas cikket, amolyan vasárnapimelléklet-szagú, összecsapott adatsűrítményt Peter Billsonnak, a repülés úttörőjének életéről. A cikk a Messzeszállj Peter különös esete címet viselte, s olyan eredetileg fekete-fehér fotókkal illusztrálták, amelyeket a

színes magazin lapjainak megélénkítése érdekében a kék és a sárga különböző árnyalataival színeztek. Röviden így lehet összefoglalni: a kanadai származású Billson 1903-ban született, épp abban az évben, amikor az első repülőgép a levegőbe emelkedett. Az első világháború idején még túl fiatal volt ahhoz, hogy katonai szolgálatot teljesítsen, de a nyugati front légi csatáinak legendáin nőtt fel, s ezek annyira megragadták a képzeletét, hogy a repülés megszállottjává vált. Mérnöknek tanult, és huszonegy éves korára megépítette a saját repülőgépét. Nem sikerült valami jól lezuhant vele. Billsonnak nem volt szerencséje. Jóllehet a repülés az aranykorát élte, ő nem kerülhetett be az élmezőnybe. A repülés úttörőinek pénzre vagy pénzes támogatóra volt szükségük, s ő egyikkel sem rendelkezett. A húszas évek végén Alan Cobham elrepült a Közel- Keletre, Ausztráliába és Dél-Afrikába, 1927-ben Lindbergh egyedül átrepülte az Atlanti-óceánt, majd Byrd másodmagával megjárta az Északi- és a Déli-sarkot. A hamincas évek elején Amy Johnson, Jim Mollison, Amelia Earhart és Wiley Post egyre-másra döntögették a rekordokat, de Billson még csak labdába sem rúghatott. Ám a következő szakaszban az ő napja is felvirradt. Szép dolog a rekordok döntögetése, de a második szakasz a repülés gyakorlati hasznának bizonyítására szolgált, s így elvezetett a harmadik szakaszhoz, a rendszeres kereskedelmi járatokhoz. Az újságok, meglovagolni igyekezvén a közérdeklődést, hosszú távú versenyeket rendeztek; ilyen volt például 1934-ben az Anglia-Ausztrália légiverseny, amelyet Scott és Campbell-Black nyert meg. Billson a Vancouver és Hawaii között megrendezett versenyen második lett, a Vancouver és Montreal közötti légiposta-próbarepülést pedig megnyerte. Végre beérkezett mint hősies és rettenthetetlen repülő. Ma már szinte elképzelhetetlen, milyen csodálat övezte ezeket az ősrepülőket. Még korunk űrhajósai iránt sem tanúsítanak ekkora figyelmet. Ekkortájt történt, hogy egy újságíró a gyerekdal nyomán ráragasztotta a Messzeszállj Peter becenevet. Remek reklámnak bizonyult, s Billson annyira belement a játékba, hogy újszülött fiának a Paul nevet adta, s 1936-ban Northrop Gamma típusú gépét,

amellyel a London és Fokváros között megrendezett versenyen indult, Messzeszálljnak keresztelte. Egyike volt ez az első, tisztán fémből készült gépeknek. A versenyt nagy hírverés közepette egy újság szervezte, s bejelentette, hogy minden résztvevőre százezer fontos életbiztosítást kötnek. Elkezdődött a verseny. Billson Algerben még leszállt üzemanyagért, majd délnek tartva újra felszállt. A gépet senki sem látta többé. Billson feleségét, Helent természetesen nagyon megrázta a dolog, és csak hetekkel később fordult az újsághoz a biztosítás ügyében. A lap a biztosítótársasághoz irányította, amely akadékoskodni kezdett, s vonakodott fizetni: százezer font rengeteg pénz volt 1936-ban. Végül egyértelműen közölte, hogy nem fizet, ezért Mrs. Billson bíróság elé vitte az ügyet. A tárgyalás fénypontját a védelem tanúja, egy Hendrik van Niekirk nevű dél-afrikai jelentette, ki eskü alatt vallotta, hogy négy héttel a verseny után Durbanben látta Billsont, épen és egészségesen. A vallomás szenzációt keltett, s a lapok példányszáma megugrott. A vád heves támadást intézett van Niekirk ellen, de ő állta a sarat. Járt Kanadában azelőtt, látta ott Billsont, és semmi kétsége sincs afelől, hogy valóban ő volt az. Beszélt Billsonnal Durbanben? Nem. Teljes bizonytalanság uralkodott. A bíró összegezte a tényállást, az ügy az esküdtszék elé került, amely hosszas tanácskozás után a biztosítótársaság javára döntött. Mrs. Billson azonnal fellebbezett. A fellebbviteli bíróság az előzővel épp ellentétes döntést hozott eljárási hibára való hivatkozással; eszerint a bíró túl részletes utasításokat adott az esküdteknek. A biztosítótársaság a Lordok Háza elé vitte az ügyet, amely nem változtatott a határozaton. Mrs. Billson megkapta a százezer fontját. Hogy ezek után boldogan élt-e, arra az újságíró nem tért ki. Ennyit a cikk tartalmáról a hangneme azonban egészen más kérdés. Egy rutinos újságíró műve volt, aki vitriolba mártott tollal gyalázta meg egy olyan ember hírnevét, aki képtelen visszavágni akár meghalt, akár nem. Az írásból egy olyan kisszerű ember irigysége áradt, aki abban leli örömét, ha sárba rángatja azokat, akik jobbak nála. Ha Paul Billson olvasta ezt a cikket, nem csoda, hogy

becsavarodott. Az írás végén a szerző spekulálni kezdett. Miután beszámolt arról, hogy a biztosítótársaság az alaki hiba miatt elvesztette az ügyet, így folytatta: Nagy a valószínűsége annak, hogy Billson túlélte a repülőszerencsétlenséget ha volt ilyen egyáltalán, és hogy Hendrik van Niekirk valóban látta őt Durbanben. Ha mindez igaz, s nekem ez a meggyőződésem, akkor itt elképesztő csalás történt. Százezer font hatalmas összeg mindenhol és mindig. Százezer font, amelyet 1936-ban fizettek ki, háromszázötvezezer fontnak felel meg inflációs korunkban. Ha Peter Billson él még, most hetvenöt éves, s minden valószínűség szerint káprázatos gazdagságban eltöltött élet áll mögötte. A gazdagok hosszú életűek, így szép esély van rá, hogy valóban él még. Talán e sorokat is olvassa. Netán becsületsértésnek minősíti a bennük foglaltakat. Én vállalom ennek kockázatát. Gyere vissza, Messzeszállj Peter Billson! Gyere vissza! Épp e rosszindulatú fércmű fölött elmélkedtem, amikor Charlie Malleson belépett az irodába, és ezt mondta: Előzetes felmérést készítettem arról, milyen következményekkel jár a Whensley-csoport elvesztése. Kesernyésen elmosolyodott. Túléljük. Brinton szólaltam meg, és hátradöntöttem a székemet. A részvényeink egynegyede az övé, s a bevételünk egyharmada tőle származik. Túl sok adu van a kezében. Tudni szeretném, mennyi veszteséget okozna, ha teljesen kiválna a cégből. Elhallgattam, majd hozzátettem: Vagy ha mi szakadnánk el tőle. Charlie rémülten nézett rám. Úristen! Az körülbelül olyan lenne, mint amikor érzéstelenítés nélkül amputálnak le egy lábat. Még megtörténhet. De miért akarnál elszakadni tőle? Az a pénz csinálta meg a szerencsénket, amit ő pumpált belénk.

Tudom mondtam. De Brinton egy pénzügyi cápa. Ugyanolyan öntudatlan reflexszel csap le a profitra, ahogyan egy igazi cápa egy-egy ízletes falatra. Attól tartok, Charlie, hogy nagyon sebezhetőek vagyunk. Nem értem, miért érzed egyszerre úgy, hogy megindult a lábad alatt a talaj mondta panaszosán. Nem érted? Előredőltem, mire a szék lábai tompa puffanással visszasüllyedtek a szőnyeg bolyhai közé. Tegnap este, egy nem egész négy percig tartó beszélgetés során elvesztettük Brinton üzletének tizenöt százalékát. És miért vesztettük el? Azért, hogy lecsaphasson Andrew McGovernre, aki állítólag renitenskedik. Nem hiszel neki? Nem az az érdekes, hogy igazat mond-e vagy sem. Az az érdekes, hogy Brinton a maga kis privát ügyletével amihez nekünk semmi közünk rontja az üzletünket. Értem, mire gondolsz mondta Charlie lassan. Ránéztem. Érted, Charlie? Alig hiszem. Gondold csak alaposan végig, mi is történt tegnap. Egy kisebbségi részvényes kijátszott és az ujja köré csavart bennünket. Az istenért, Max! Ha McGovern nem akar minket, akkor a világon semmit sem tehetünk ellene. Azt tudom. Egyvalamit mégis csinálhattunk volna. Ragaszkodhattunk volna ahhoz, hogy a Whensley-csoport tartsa magát a még majdnem egy évig érvényes szerződéshez. Ehelyett mindannyian hozzájárultunk, hogy a Whensley tíz nap múlva felmondjon. Minket manipuláltak, Charlie. Brinton úgy rángatott bennünket, mint a bábokat zsinegen. Charlie hallgatott. Én folytattam: És tudod, miért hagytuk, hogy ez megtörténjen? Mert túlságosan beijedtünk attól, hogy elveszítjük Brinton pénzét. Leszavazhattuk volna együtt vagy külön-külön, de nem tettük. Nem mondta Charlie élesen. Te valóban leszavazhattad volna, neked ötvenegy százalék a részed. De én csak huszonnégy százalékkal vagyok társtulajdonos, ő meg huszonöttel.

Felsóhajtottam. Oké, Charlie, az én hibám. Tegnap este feküdtem az ágyamban, és egyszerre megrémültem. Megrémültem attól, amit nem tettem meg. De leginkább az a gondolat rémített meg, hogy milyen ember lett belőlem. Nem azért fogtam bele ebbe a vállalkozásba, hogy hagyjam magam rángatni, mint valami paprikajancsit. Ezért mondom: ha egy mód van rá, el kell szakadnunk Brintontól. Ezért akarom, hogy más pénzforrások után nézz. Most már elég nagyok vagyunk hozzá. Lehet valami abban, amit mondasz szólt Charlie. Mégis azt hiszem, hogy ok nélkül kongatod meg a lélekharangot. Eltúlzod ezt a dolgot, Max. Vállat vont. Ennek ellenére igyekezni fogok külső pénzforrásokat keresni, nehogy teljesen kiborulj. Az íróasztalomon lévő újságkivágásra esett a pillantása. Hát ez meg mi? Egy cikk Paul Billson apjáról. Tudod, az a könyvelő, aki eltűnt a Franklin Engineeringtől. Na, és mi van vele? Megráztam a fejem. Nem tudom. Először úgy gondoltam, ez a Paul Billson egyszerűen flúgos, kevesebb van neki egy kerékkel. De van itt egy csomó dolog, ami nem stimmel. Hát emiatt most már nem kell izgatnod magad. Ugyanis a Franklin is a Whensley-csoport része. Meglepetten kaptam fel a fejem. Valóban. El is felejtettem. Én a helyedben átadnám az ügyet Sir Andrew McGovernnek, és kívánnék hozzá sok szerencsét. Elgondolkoztam azon, amit mondott, azután megráztam a fejem. Nem, Billson akkor tűnt el, amikor még mi voltunk felelősek a biztonsági kérdésekért, ráadásul még mindig van néhány nap a hónap végéig. Neked túlzottan fejlett az etikai érzéked. Azt hiszem, továbbra is magam fogom kezelni ezt az ügyet mondtam. Én kezdtem hozzá, befejezni is én akarom. Addig Jack Ellis helyettesíthet. Már épp ideje, hogy felelősségteljesebb feladatokat bízzunk rá. Charlie egyetértően bólintott.

Gondolod, hogy van valami Billson eltűnésében úgy értem, olyasmi, ami összefügg a Franklin iparbiztonsági ügyeivel? Ránevettem. Valószínűleg ki fog derülni, hogy Billson megszökött, lelépett valakinek a feleségével, és remélem, hogy a felszarvazott férj Andrew McGovern lesz.

5 Elmentem a Fleet Streetre, hogy megkeressem Michael Englisht, azt az újságírót, aki a Peter Billsonról szóló cikket írta. Az irodájában úgy tudták, hogy a sajtóklubban van, a sajtóklubban meg azt ajánlották, próbáljam meg az El Vinóban. Végül a Strand egyik kocsmájában bukkantam rá. Magas, nyúlánk, szőke férfi volt, akit első látásra ellenszenvesnek találtam, bár lehet, hogy érzéseimet befolyásolta Billsonról írott cikke. Kockázott más újságírókkal, és gyanakodva nézett rám, amikor érdeklődése felkeltésére átnyújtottam neki a névjegyemet. Ipari kémelhárítás! szólalt meg egy árnyalatnyi nyugtalansággal a hangjában. Megnyugtatásul rámosolyogtam. Billsonról szeretnék beszélni magával. Arról a kis hülyéről? Miért küldte magát hozzám? Az idegesség ködként lengte körül Englisht. Látta mostanában? Hát persze. Bejött a szerkesztőségbe, hogy botrányt csináljon. Perrel fenyegetőzött. English kesernyés nevetéssel felhorkant. Az ügyvédünk keményen kiadta az útját. Szándékosan félreértettem, amit mondott. Csodálom, hogy zavarni merte magát. Hiszen ha igaz, amit a cikkében leírt, akkor szép esélye van, hogy lecsukják. Bár lehet, hogy tekintettel lesznek ősz fejére. English meglepetten nézett rám. Nem az öreg keresett fel, hanem valaki, aki a fiának vallotta magát, azt mondta, Paul Billsonnak hívják. Óriási jelenetet rendezett. Körülnéztem, s pillantásom egy üres sarokasztalon akadt meg. Szeretnék beszélni magával erről. Ott a sarokban nyugodtan válthatunk egypár szót. Mit iszik? English egy pillanatig habozott, majd vállat vont. Na, nem bánom. Egy dupla whiskyt kérek. Miután megrendeltem az italokat, így szólt: Gondolom, a biztosítótársaságnak nyomoz. Dünnyögtem valamit, mire ő folytatta: Azt hittem, már évekkel ezelőtt abbahagyták. Az ilyen

bűnügyek nem évülnek el? Rámosolyogtam, miközben hanyagul vizet löttyintett a poharába. Az ügy még nincs lezárva. A cikk megjelenését követő és a Billson eltűnését megelőző napon Englisht behívták a szerkesztő szobájába. A szerkesztő épp egy dühös és izgatott, összefüggéstelenül fenyegetőző férfival próbált szót érteni. Amikor belépett, Gaydon, a szerkesztő, a másikat túlkiabálva, így szólt: Ez itt Mr. English, aki a cikket írta. Ülj le, Mike, és próbáljuk meg tisztázni ezt a dolgot. Majd megnyomta a házitelefon egyik gombját. Kérdezze meg Mr. Harcourtot, hogy be tud-e jönni hozzám. English már látta, hogy komoly baj fenyegeti. Harcourt a lap jogásza volt, és jelenléte semmi jót nem ígért. English megköszörülte a torkát, és megkérdezte: Mi a probléma? Gaydon válaszolt: Ez az úr Paul Billson. Úgy tűnik, nagyon felzaklatta az a cikk, amely a tegnapi számban jelent meg az édesapjáról. English Billsonra nézett, s egy meglehetősen jellegtelen külsejű férfit látott maga előtt, aki magánkívül volt. Vörös foltok izzottak sápadt arcán, s fejhangon kiabált: Az egész vérlázító rágalom! Követelem, hogy vonják vissza, és nyilvánosan kérjenek bocsánatot! Gaydon igyekezett megnyugtatni: Biztos vagyok benne, hogy Mr. English az igazságot írta meg, úgy, ahogyan ő látta. Ugye, Mike? Természetesen mondta English. Minden adatot egyeztettem az eredeti bírósági dokumentumokkal és a korabeli újságcikkekkel. Én nem az adatok ellen tiltakozom mondta Billson. Hanem az apámról szóló gyalázatos állítások ellen. Életemben nem olvastam ehhez fogható ocsmányságot. Ha nem kapok nyilvánosan elégtételt, pert indítok. Gaydon Englishre pillantott, majd csendesen így szólt: Erre nem lesz szükség, Mr. Billson. Biztos vagyok benne, hogy