A közelmúlt falukutatási eredményei Esettanulmányok Heves megye két hátrányos helyzetű településéről

Hasonló dokumentumok
ACTA REGIONIS RURUM 7. kötet

Demográfiai és munkaerő-piaci helyzetkép vidéken. Lipták Katalin

Mérlegen a vidék: társadalmi felzárkózás vagy leszakadás?

A cigány-magyar együttélés térbeliségének vizsgálata mentális térkép segítségével

ISKOLAI OKTATÁS ÉS NEVELÉS: INTEGRÁCIÓ ÉS/VAGY SZEGREGÁCIÓ?

AZ ÉLHETŐSÉG ÉS ELÉRHETŐSÉG ÖSSZEFÜGGÉSEI ÁTÁNY FALU PÉLDÁJÁN. Topa Zoltán PhD-hallgató, SZIE-GTK-EGyRTDI

Interregionális fejlesztési projekt a tavi turizmus fellendítéséért Bánkon

Népességdinamika és társadalmi szerkezet OBÁDOVICS CSILLA EGYETEMI DOCENS KULCSÁR LÁSZLÓ EGYETEMI TANÁR NYME KTK SOPRON

A tudományos-kutatási tevékenység kiemelkedő területei az RGVI-ben

LEADER nyertes pályázatok, 2012 Mecsek-Völgység-Hegyhát Egyesület

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT - MEGÁLLAPODÁSOK

PARTNERSÉGI RENDEZVÉNY ÁPRILIS 10.

A PÁLYAORIENTÁCIÓ, ILLETVE A GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI NEVELÉS JELENTŐSÉGE ÉS MEGVALÓSULÁSA A KÖZNEVELÉSBEN

A harmadik országbeli állampolgárok munkaerő-piaci helyzetére és beilleszkedésre vonatkozó II. negyedéves KSH adatgyűjtés

FDI és helyi fejlesztés a globális folyamatok lokális tanulságai

A szlovákiai Roma Atlasz magyarországi adaptálása és a felmérés részeredményei

ADOMÁNYOK ADATAI

180 napnál régebben munkanélküliek aránya

KÖZÖSSÉG ÁLTAL IRÁNYÍTOTT HELYI FEJLESZTÉS

A vizsgált terület lehatárolása A MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK TÁRSADALMI TÁMOGATOTTSÁGA A CSEREHÁT TERÜLETÉN

Helyezett pályamunkák szekciónként

A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK ÉVI HELYZETKÉPE

A gazdaságstatisztika szerepe a munkaerőpiaci folyamatok elemzésében a Visegrádi Négyek körében. Dr. Lipták Katalin

Mária Út Közhasznú Egyesület önkormányzati munkatalálkozó Hogyan tudjuk megsokszorozni a Mária út helyi szintű kiteljesedéséhez a forrásainkat?

Integrált roma program a nyíregyházi Huszár lakótelepen

Vallás, felekezet

Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében

A HELYI VERSENYKÉPESSÉG- FEJLESZTÉSI KUTATÁSI PROGRAM TEVÉKENYSÉGEINEK BEMUTATÁSA

ÉLELMISZER-VÁSÁRLÁSI SZOKÁSOK KÖZSÉGEKBEN

Szociális segítő Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző T 1/11

Perifériára szorulva: Társadalmi jól-lét deficit egy halmozottan hátrányos kistérség példáján

TERÜLETI VONZÓKÉPESSÉG A DUNA RÉGIÓBAN ÉS HAZÁNKBAN ATTRACTIVE DANUBE

Veszprém Megyei TOP április 24.

A KÖZLEKEDÉSHÁLÓZATI RENDSZER SZEREPE A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ KIS- ÉS KÖZÉPVÁROSAINAK TERÜLETI FEJLŐDÉSÉBEN

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT MEGÁLLAPODÁSOK

A felsőoktatásban oktatók módszertani megújulással kapcsolatos attitűdje. Dr. Bodnár Éva Budapesti Corvinus Egyetem

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER

BIOENERGETIKA TÁRSADALOM HARMONIKUS VIDÉKFEJLŐDÉS

0,94 0,96 0,95 0,01-0,01 0,00 rendelkezők aránya A 25 - X éves népességből felsőfokú végzettségűek 0,95 0,95 0,94 0,00-0,01-0,01

Regionális jó gyakorlatok az innovatív foglalkoztatás terén

HEP 1. számú melléklet Helyi Esélyegyenlőségi Program elkészítését segítő táblázatok

Munkaerőpiaci szolgáltatások a foglalkoztathatóság javításának új eszközei. Nemzetközi szakmai rehabilitációs konferencia Január

Tudatos térhasználat város és vidékfejlesztés

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)

az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló 22/2009. (X.30.) számú rendelet függeléke

Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008)

Szociális segítő Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző É 1/10

Smarter cities okos városok. Dr. Lados Mihály intézetigazgató Horváthné Dr. Barsi Boglárka tudományos munkatárs MTA RKK NYUTI

Mérés módja szerint: Időtáv szerint. A szegénység okai szerint

Munkaerő-piaci folyamatok (2007/2008)

RENDEZVÉNYNAPTÁR DECS

LEADER célterületek. Szendrői Júlia, irodavezető május 24. Vál

Fizikai környezet KOHÉZIÓ

Az Idősek Klubja szervezésében jóhangulatú vacsorát költöttek el nyugdíjasaink Túra a Mátrában

Gazdasági tendenciák és az adózás összefüggései Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

A évben a regionális fejlesztési tanácsok döntési hatáskörébe adott támogatásokra meghirdetésre kerülő pályázati felhívásokhoz

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A ÉVRŐL

Győr város lakóinak kulturális fogyasztási szokásai

Perifériára szorulva: Társadalmi jól-lét deficit egy halmozottan hátrányos kistérség példáján

Bábolna, 2013.December 10.

Kiútkeresés, úton lévő falvak szegénység, szociális gazdaság, társadalmi befogadás

[Erdélyi Magyar Adatbank] Csepeli György Örkény Antal Székelyi Mária: Nemzetek egymás tükrében FÜGGELÉK. A válaszadók átlagos életkora, minták szerint

Hátrányos helyzetű járások és települések. Urbánné Malomsoki Mónika

A HÁTRÁNYOS HELYZET TERÜLETI ASPEKTUSAI

CIVIL EGYÜTTMŰKÖDÉSI HÁLÓZAT KIALAKÍTÁSA A KULTURÁLIS ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS ÉRDEKÉBEN A KÖZÉPKORI TEMPLOMOK ÚTJA MENTÉN

Taktaharkány civil szervezetek, alapítványok

A taktaközi települések fóruma

Gazdag és harmonikusan fejlődő Zöld Zala. Zala megye gazdaságfejlesztési irányai

FEJÉR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE

A Közép-Magyarországi Operatív Program forrásfelhasználása a Budapesti agglomeráció vonatkozásában

A Jó Állam Véleményfelmérés tapasztalatai

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS A PANNON EGYETEMEN BEN ABSZOLUTÓRIUMOT SZERZETT HALLGATÓK VIZSGÁLATA

Gazdasági aktivitás, foglalkozási szerkezet

Gyulaj, a sorsfordító falu

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK

Koós Bálint: Területi kirekesztés és gyermekszegénység Magyarországon. Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság és Regionális Tudományi Kutatóközpont

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XV. VÁNDORGYŰLÉSE

A közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű fejlesztési és működési (200 E Ft-ot meghaladó) támogatások.

Erőforrások alternatív elemzési lehetősége

2.1. A éves népesség munkanélküliségi rátája

EU források hasznosulása Kelet-Közép-Európában Dr. Nagy Henrietta egyetemi docens, dékánhelyettes SZIE GTK RGVI


BEVEZETÉS A kutatás bemutatása

A Hungarikumok jelene és jövője területi aspektusból


A TERÜLETI EGYENLŐTLENSÉGEK

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A ÉVRŐL

Országos KID Egyesület

TERÜLETI INFORMÁCIÓS RENDSZER ÉS ATTRAKTIVITÁS

A Vas Megyei Közgyűlés május 31-i határozatai. 36/2016. (V. 31.) számú határozat

A térbeli szegregálódás megjelenése Északkelet-Magyarországon különös tekintettel a cigányságra

Előz et es t ájékoztat ási d okumen táció

HEP SABLON 1. számú melléklet. Helyi Esélyegyenlőségi Program elkészítését segítő táblázatok

NMI IKSZT Program Szolgáltatási modellek

A hazai hátrányos helyzetű kistérségek/járások főbb térgazdasági összefüggései

KÉRDŐÍVES KUTATÓMUNKA A FIATALOK MEGÚJULÓ ENERGIÁKKAL 3.1-ES IFJÚSÁGI CSERE KERETÉN BELÜL

Kisvárosi mentalitás a várossá válás egyik kulcstényezője?

A vidékfejlesztési program komplex fejlesztési hatásai Mikóházán

A közösségszervezés szerepe a vidéki gazdasági társulások létrejöttében

Innováció és eredményesség az alacsony státuszú iskolákban

Átírás:

A közelmúlt falukutatási eredményei Esettanulmányok Heves megye két hátrányos helyzetű településéről Dr. Kassai Zsuzsanna adjunktus SZIE GTK RGVI

A KUTATÁSI TERÜLET Forrás: http://www.egereged.hu/hevesmegye.php

MIÉRT PONT ITT FOLYTAK A KUTATÁSOK? I. Átány: a gazdasági-társadalmi helyzetét tekintve kettősség tapasztalható: kedvező forgalmi helyzet (M3), közel a Tisza-tó hátrányos helyzetű: belső periféria, hanyatló agrárvidék válságtünetei, magas munkanélküliség és az inaktív keresők aránya, torz társadalmi szerkezet (magyarság és cigányság) társadalomtudományi kutatások központjában áll (Fél Edit és Hofer Tamás munkássága) néprajzi kutatások mellett társadalomföldrajzi korrajz is Forrás: Molnár, 2014

KUTATÁS ÁTÁNYBAN (2014) Molnár Melinda: mentális térkép készítése Urbánné Malomsoki Mónika: az önkormányzat működésének vizsgálata Kassai Zsuzsanna: a társadalmi aktivitás jellemzőinek feltárása Bogárdi Tünde: demográfiai, iskolázottsági és foglalkoztatottsági jellemzők + a humán ellátórendszer vizsgálata Karacs Márton: társadalmi innovációk vizsgálata Áldorfai György: helyi gazdaságfejlesztési törekvések elemzése Demeter Petra: a mezőgazdaság helyzetének feltérképezése Topa Zoltán: a közlekedési infrastruktúra vizsgálata (elérhetőség) Vitéz Bálint Tamás: az utcakép elemzése

MIÉRT PONT ITT FOLYTAK A KUTATÁSOK? II. Egercsehi: kettősség: agrárfalu & bányászfalu a két, egymástól térben és funkcionálisan is elkülönülő részből áll: Bányatelep Falu Forrás: Molnár, 2016

KUTATÁS EGERCSEHIBEN (2016) Molnár Melinda: mentális térkép készítése és utcakép-elemzés Kassai Zsuzsanna: a társadalmi szervezetek jellemzőinek feltárása Gerencsér Ilona: a helyi közösség vizsgálata Bogárdi Tünde: demográfiai, iskolázottsági és foglalkoztatottsági jellemzők + a szociális ellátórendszer vizsgálata Bálint Csaba: egészségügyi helyzetkép Demeter Péter: Egercsehi bányászmúltja Nagy János: közlekedési helyzetfeltárás Demeter Petra: mezőgazdasági helyzetfeltárás Kútvölgyi Viktória: vállalkozások és szolgáltatások Zsarnóczky Martin: a falusi turizmus adottságai Egercsehiben Balogh Barbara: munkaerő-piaci problémák

MÓDSZERTAN Faluszeminárium c. kurzus keretében: elmélet (vidéki tér átalakulása, falukutató mozgalmak) módszertani ismeretek (adatgyűjtési és elemzési módszerek) a településekre és a kutatási témákra vonatkozó szakirodalmi áttekintés végzése területi adatbázisok elemzése Terepkutatás keretében: terepbejárás megfigyelés kérdőívezés félig strukturált interjúk készítése

DEMOGRÁFIAI, MUNKANÉLKÜLISÉGI ÉS ISKOLÁZOTTSÁGI JELLEMZŐK Átány Egercsehi állandó népesség (fő), 2015 1525 1351 természetes szaporodás/fogyás, 2015 pozitív negatív vándorlási egyenleg, 2015 negatív negatív öregedési index (%), 2015 83,1 180,7 munkanélküliségi ráta (%), 2015 12,1 21,8 legfeljebb ált. isk. végzettség (%), 2011 70,9 51,9 cigányok aránya (romani, beás) (%), 2011 17,1 8,4 Forrás: TSTAR, 2015 és Népszámlálás, 2011 alapján saját szerkesztés, 2017

A KÉRDŐÍVES MINTA JELLEMZŐI Átány Egercsehi válaszadó háztartások aránya (%) 31 (n=107) 28 (n=114) válaszadók neme (%) válaszadók életkora (%) nő=63; férfi= 37 idős=51; aktív=49 nő=49; férfi= 51 idős=54; aktív=46 legfeljebb ált. isk. végz. (%) 60 32 Forrás: Molnár, 2014; 2016 alapján saját szerkesztés, 2017

A TÁRSADALMI SZERVEZETEK SZÜKSÉGESSÉGE ÁTÁNYON ÉS EGERCSEHIBEN (%) 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% 69 78 14 11 17 12 Átány Egercsehi igen nem nem tudja Forrás: Kérdőíves felmérés (2014 és 2016) alapján saját szerkesztés, 2017

TÁRSADALMI SZERVEZETBEN VALÓ TAGSÁG (%) 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% 23 23 68 9 Átány 60 17 Egercsehi igen nem nem tudja Forrás: Kérdőíves felmérés (2014 és 2016) alapján saját szerkesztés, 2017

EZER LAKOSRA JUTÓ CIVIL SZERVEZETEK SZÁMA (DB/1000FŐ) 2000 2010 2015 Átány 3,7 7,5 7,4 Egercsehi 5,6 5,8 8,6 Heves megye 6,2 8,2 12,2 Magyarország 6,4 8,2 13,0 Forrás: TeIR/Helyzet-tér-kép alkalmazás alapján saját szerkesztés, 2017

1 TÁRSADALMI SZERVEZETEK ÁTÁNYON A TÁRSADALMI SZERVEZET NEVE Az Átányi Egyházi Iskoláért Közhasznú Alapívány ALAPÍTÁS ÉVE A FŐ TEVÉKENYSÉGE 2005 oktatási, kulturális 2 Átányi Iskoláért Alapítvány 2001 oktatási, kulturális 3 Átányi Nyugdíjasokért Alapítvány 1999 szociális, kulturális 4 Átányi Polgárőr Egyesület 2003 polgárvédelmi Átányi Turisztikai, Kulturális és 5 Hagyományőrző Közhasznú Egyesület 2004 kulturális Átány Község Megújulását Támogató 6 Innovatív Baráti Kör Egyesület 2012 településfejlesztési 7 Csillagfalu Közhasznú Egyesület 2011 kulturális Együtt Egymásért Alapítvány az 8 Átányi Református Gyülekezetért 2000 szociális 9 MTTSZ Honvédelmi Lövész Klub 1992 sport (nem aktív) 10 Átányi Kegyeleti Alapítvány 1991 kulturális (nem aktív) Forrás: Kassai, 2014

Forrás: egercsehi.hu AZ ÁTÁNYI KÓRUS

AZ ÁTÁNYBAN MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEK ISMERTSÉGE (%) Együtt Egymásért Alapítvány az Átányi Református Gyülekezetért Átányi Polgárőr Egyesület 13 14 Csillagfalu Közhasznú Egyesület 16 Átányi Turisztikai, Kulturális és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület 22 Átányi Nyugdíjasokért Alapítvány 27 0 5 10 15 20 25 30 Forrás: Kérdőíves felmérés (2014) alapján saját szerkesztés, 2017

TÁRSADALMI SZERVEZETEK EGERCSEHIBEN A TÁRSADALMI SZERVEZET ALAPÍTÁS A FŐ NEVE ÉVE TEVÉKENYSÉGE 1 Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók érdekképviseleti, Szakszervezete (nyugdíjas 1975 kulturális alapszervezete) 2 Egercsehi Általános Iskoláért és Tanulóiért, Óvodáért és Óvodásaiért Közalapítvány 1997 oktatási, kulturális Egercsehi Bányász Baráti Kör 3 Egyesület 2004 kulturális 4 Egercsehi Nyugdíjasok Egyesülete 1998 kulturális 5 Egercsehi Polgárőr Egyesület 2007 polgárvédelmi 6 Egercsehi Sportegyesület 1997 sport (nem aktív) 7 Fiatal Mezőgazdasági Vállalkozók Egyesülete Forrás: Kassai, 2016 2015 gazdasági érdekképviseleti

EGERCSEHI BÁNYÁSZ BARÁTI KÖR EGYESÜLET Forrás: http://www.heol.hu/heves/kozelet/a-banyaszbaratsag-orokke-tart-372016/

AZ EGERCSEHIBEN MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEK ISMERTSÉGE (%) Egercsehi Sportegyesület Egercsehi Általános Iskoláért és Tanulóiért, Óvodáért és Óvodásaiért Közalapítvány Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete (nyugdíjas alapszervezete) Egercsehi Bányász Baráti Kör Egyesület 1 2 13 37 Egercsehi Polgárőr Egyesület 44 Egercsehi Nyugdíjasok Egyesülete 48 0 20 40 60 Forrás: Kérdőíves felmérés (2016) alapján saját szerkesztés, 2017

ÖSSZEGZÉS alacsony fokú civil aktivitás mindkét településen szűk körű aktív mag sok átfedés a tagságban gyenge önszerveződés közömbösség, fásultság, gyenge közösségi összetartozás szükség van helyi közösségi szervezetekre, de alacsony az ismertségük heterogén szervezetek (eltér a taglétszám, a jogi forma, a tevékenységi kör, a gazdálkodási lehetőségük stb.) anyagi nehézségek utánpótlási nehézségek ritka az összefogás a társadalmi szervezetek között

FELHASZNÁLT SZAKIRODALOM Kassai, Zs. (2016): Társadalmi szervezetek Egercsehiben. In: Acta Regionis Rurum, 2016/10., pp. 116-123. Kassai, Zs. (2014): A civil aktivitás jellemzői Átányon. In: Acta Regionis Rurum, 2014/8., pp. 116-123. Molnár, M. (2016): Falukutatás Egercsehiben. In: Acta Regionis Rurum, 2016/10., pp. 2-6. Molnár, M. (2014): Az átányi falukutatás. In: Acta Regionis Rurum, 2014/8., pp. 4-9. Egyéb: Civil Szervezetek Névjegyzéke Népszámlálás, 2011 TeIR/Helyzet-tér-kép alkalmazás TSTAR, 2015 http://www.egereged.hu/hevesmegye.php

További információ a Faluszemináriumi kutatásokról: http://www.rgvi.gtk.szie.hu/kutatas/faluszeminariumi -kutatasok

KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!