2...2 2.1 A MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNY FELÉPÍTÉSE...2 2.2 MEGJEGYZÉSEK A JELENTÉSSEL KAPCSOLATBAN...5 2.3 FELHASZNÁLT ANYAGOK ÉS RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE...5 2. FEJEZET 1
2 2.1 A MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNY FELÉPÍTÉSE Két fázisú pályázási folyamat A Megvalósíthatósági tanulmány szerkezetileg három nagy részre tagolódik. A jelentés felépítése a pályázati, illetve a pályázattal kapcsolatban meghozandó döntés logikáját követi, vagyis először ismertetjük a pályázat folyamatát és a főbb követelményeket, utána vizsgáljuk a budapesti megvalósíthatóság kérdéseit, majd elemezzük a pályázati esélyeinket és a főbb pályázati kockázatokat. PÁLYÁZÁS AZ OLIMPIAI JÁTÉKOKRA Pályázás az Olimpiai Játékokra: a NOB, a pályázati folyamat, a főbb pályázati követelmények és sikertényezők bemutatása Megvalósíthatósági kérdések: a 2012-es olimpia megvalósíthatóságának pénzügyi, technikai és jogi kérdései, a paralimpia megrendezhetőségének vizsgálata, valamint az esetleges megrendezés hatásainak vizsgálata Budapest pályázati esélyei és a felmerülő kockázatok: Budapest pályázati esélyei a 2012-es Olimpiai Játékok vonatkozásában A jelentés egyes fejezetei az alábbiak szerint kapcsolódnak a fenti négy témához: 1. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ A legfontosabb megállapítások összefoglaló bemutatása 2. A jelentés szerkezetének bemutatása 3. A NOB DÖNTÉSI FOLYAMATA ÉS A SIKERT MEGHATÁROZÓ TÉNYEZŐK A NOB szervezeti felépítésének, döntéshozatali folyamatának, valamint a legfontosabb olimpiai követelmények és a pályázat sikertényezőinek elemzése 2. FEJEZET 2
MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI KÉRDÉSEK PÉNZÜGYI MEGVALÓSÍTHATÓSÁG 4. GAZDASÁGI MEGVALÓSÍTHATÓSÁG A pénzügyi megvalósíthatóság összefoglaló megállapításainak és az alkalmazott megközelítés ismertetése 5. INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSEK ÉS FINANSZÍROZÁS Az infrastruktúra fejlesztések lehetséges finanszírozási forrásainak (állami, EU, magántőke) vizsgálata 6. MAKROGAZDASÁGI MEGVALÓSÍTHATÓSÁG ÉS HATÁSOK Az olimpiához szükséges fejlesztések makrogazdasági forrásoldalának, valamint a megvalósítás várható makrogazdasági hatásainak elemzése 7. OCOG KÖLTSÉGVETÉS Az Olimpiai Szervező Bizottság előre jelzett költségvetésének részletes bemutatása (2005-2012) 8. A PÁLYÁZATI KÖLTSÉGVETÉS ÉS SZERVEZET Az olimpiai pályázat két fázisának becsült költségvetése (2003-2005) TECHNIKAI MEGVALÓSÍTHATÓSÁG 9. A VÁROS ÉS AZ OLIMPIA Budapest városfejlesztési, illetve az országos fejlesztési célok és az olimpia egymásra gyakorolt hatásának bemutatása 10. AZ ALAPESET BEMUTATÁSA Az olimpiai alapeset, azaz azon infrastrukturális fejlesztések ismertetése, amelyek szükségesek az olimpia megrendezéséhez, és egyben már szerepelnek olimpiától független fejlesztési tervekben 11. SPORTLÉTESÍTMÉNYI VIZSGÁLATOK EREDMÉNYE A meglévő, illetve 2012-ig megépülő olimpiai versenyekre hasznosítható budapesti és vidéki sportlétesítményi háttér vizsgálata és összehasonlítása a NOB követelményeivel, és ennek alapján szükséges infrastrukturális fejlesztések bemutatása 12. MASTER PLAN OPCIÓK A budapesti olimpia három lehetséges helyszínelrendezési változatának bemutatása és értékelése 2. FEJEZET 3
13. TURIZMUS ÉS SZÁLLÁSHELY ELVÁRÁSOK A NOB elvárásainak, valamint az olimpia idejére prognosztizálható turistaforgalom és a 2012-ben rendelkezésre álló szálláshely kapacitás összehasonlító elemzése 14. KÖRNYEZETVÉDELEM, KÖZMŰ ÉS HULLADÉKGAZDÁLKODÁS Budapest környezetvédelmi céljainak és az olimpia környezetvédelemmel kapcsolatos elvárásainak összehasonlítása, valamint a szükséges fejlesztések bemutatása 15. TECHNOLÓGIA Az olimpia speciális technológiai elvárásainak és Budapest technológiai felkészültségének összehasonlítása, valamint a szükséges fejlesztések bemutatása 16. BIZTONSÁG Az olimpia biztonsági követelményrendszerének és Budapest felkészültségének összehasonlítása, és a szükséges lépések bemutatása 17. EGÉSZSÉGÜGY Budapest felkészültségének elemzése az Olimpiai Játékok megrendezéséhez szükséges egészségügyi infrastruktúra vonatkozásában 18. PARALIMPIA A Paralimpiai Játékok megrendezésével kapcsolatos kérdések JOGI MEGVALÓSÍTHATÓSÁG 19. JOGI KÉRDÉSEK Az olimpia pályázásának és megrendezésének jogi kérdései, és a szükséges lépések meghatározása EGYÉB HATÁSOK PÁLYÁZATI ESÉLYEK ÉS KOCKÁZATOK 20. TÁRSADALMI / SZOCIÁLIS HATÁSOK Egy esetleges 2012-es budapesti olimpia fővárosra és vidékre gyakorolt hatásainak elemzése (társadalmi/szociális) területek 21. PÁLYÁZATI ESÉLYEK A budapesti olimpiai pályázat esélyeinek elemzése a NOB korábbi döntési gyakorlata alapján 22. KOCKÁZATELEMZÉS Egy esetleges budapesti pályázattal kapcsolatban felmerülő kockázatok vizsgálata 2. FEJEZET 4
FÜGGELÉKEK FÜGGELÉKEK Az egyes főfejezetek kiegészítő dokumentációi 2.2 MEGJEGYZÉSEK A JELENTÉSSEL KAPCSOLATBAN Az alábbiakban összefoglaljuk a jelentés olvasását és megértését segítő legfontosabb megjegyzéseinket: A jelentés nagyságrendjéből adódóan, az anyag első fejezete egy hosszabb Vezetői Összefoglaló. Ez a fejezetrész elsősorban azzal a céllal készült, hogy a döntéshozók számára röviden tartalmazza a megvalósíthatósági tanulmány legfontosabb tartalmi elemeit. A Vezetői Összefoglaló egy áttekintő képet ad a tanulmány összes lényeges témaköréről, és azokat összefüggéseiben is bemutatja. Az esetleges olimpiai rendezés hatásainak vizsgálata az egyes témákról készült fejezetekbe beépül, és azokon belül kerül bemutatásra. Ez alól kivétel a 20. fejezet, amelyben a társadalmi és szociális hatásokat összegeztük. A megvalósíthatósági tanulmány fő anyagrészeibe a legfontosabb megállapítások, az adott témakör megítéléséhez feltétlenül szükséges anyagok kerültek. Az ezeket támogató elemzések, és az áttekintő kép szempontjából nem elengedhetetlen anyagrészeket a Függelékben szerepeltetjük. A Függelék számozása nem folytatólagos, hanem az egyes kapcsolódó fő anyagrész fejezetszámozását követi. Abból indultunk ki, hogy a tanulmányt olyan szakértők is olvassák, akik csak egy adott témakörben foglalnak állást. Ezt figyelembe véve anyagunkat úgy készítettük el, hogy a fejezetek teljes képet adjanak az érintett témakörről, feltételezve azt, hogy az olvasó csak azt a fejezetet olvassa. Ennek okán bizonyos tényadatok, feltételezések, megállapítások, többször is szerepelnek az anyagban. 2.3 FELHASZNÁLT ANYAGOK ÉS RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE A forrásként felhasznált anyagok és rövidítések listája a függelékben található. 2. FEJEZET 5