Irorn.áysz:ín, ~. rtr,_. :F : Országgy ű lés Hivatsle A013 S Zj2 I ls MAGYARORSZÁG KORMÁNYA Zárószavazás el őtti módosító javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Helyben Tisztelt Elnök Úr! A Kormány az egyes házszabályi rendelkezésekr ől szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat 107. (1) bekezdés b) pontja és 121/B. (1) bekezdése alapján a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról szóló T/12100/12. számú egysége s javaslathoz a következő terjeszti elő : zárószavazás el ő tti módosító javaslato t 1. Az egységes javaslat a következő 3. -sal egészül ki : 3. A Kvtv. 11. -a a következ ő (5) bekezdéssel egészül ki : (5) A központi költségvetési szervként m űködő köznevelési közfeladatot ellátó intézmény t fenntartó fels őoktatási intézményt az általa ellátott köznevelési feladatok tekintetében a 35/B. - fan és a 35/D. (1) bekezdésében megállapított támogatások azonos jogcímen és feltételekke l illetikmeg.' 2. Az egységes javaslat 3. -a a következők szerint módosul : 3 A Kvtv. 25. -a következ ő (20) bekezdéssel egészül ki : (20) A szociál- és nyugdíjpolitíkáért felel ős miniszter a 2013. évi központi költségvetés január - szeptember havi el őzetes tényadatai alapján 2013. október 31-éig az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben a XLII. A [K]költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet, 5. Költségvetési befizetések cím, 5. Nyugdíjbiztosítási Alap befizetése alcím javára történő befizetés i kötelezettséget határozhat meg a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap, 4. Egyéb befizetések cím, I. Költségvetési befizetések alcím terhére.'
3. Az egységes javaslat 4. -a a következők szerint módosul : 4 A Kvtv. a következő 35/A-[35/G]35/E. -sal egészül ki : 35/A. (1) Az Országgyű lés a köznevelési közfeladatot ellátó intézményt fenntart ó a) [a köznevelési közfeladatot ellátó intézményt fenntartó] nemzetiségi önkormányzat, egyházi jogi személy, vallási tevékenységet végz ő szervezet és a nemzeti köznevelésr ől szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 2. (3) bekezdés b) pont bd) alpontja szerinti fenntartó részére az általa fenntartott nevelési-oktatási intézményben, pedagógiai szakszolgálat i intézményben, vagy gyermekvédelmi intézményben pedagógus-munkakörben, a nevel ő-, oktató munkát közvetlenül segít ő munkakörben, valamint b) [a] nem állami fels őoktatási intézmény részére pedagógus-munkakörben, a nevel ő-, oktató munkát közvetlenül segít ő munkakörben foglalkoztatottak után átlagbér alapú támogatást állapít meg a 10. melléklet I. pontja szerint. (2) Az Országgy űlés a nemzetiségi önkormányzat vagy az egyházi jogi személy által fenntartot t nevelési-oktatási intézményre és pedagógiai szakszolgálati intézményre tekintettel a nemzetiség i önkormányzat és a bevett egyház részére működési támogatást állapít meg a 10. melléklet II. pontja szerint. (3) Az Nkt. 97. (5) bekezdésében meghatározott intézmény nemzetiségi önkormányzat, egyház i jogi személy, vallási tevékenységet végz ő szervezet és a nemzeti köznevelésr ől szóló 2011. év i CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 2. (3) bekezdésb)pontbd)alpontja szerinti fenntartója átlagbér alapú támogatásra és az ilyen intézmény nemzetiségi önkormányzat vagy egyházi jog i személy fenntartója m űködési támogatásra jogosult. (4) Az átlagbér alapú támogatás alapja az óvoda kivételével az állami köznevelés i feladatellátás keretében állami intézményfenntartásra kijelölt szerv (a továbbiakban : állam i intézményfenntartó központ) által fenntartott iskolában, kollégiumban, pedagógiai szakszolgálat i intézményben pedagógus munkakörben, valamint nevel ő-, oktató munkát közvetlenül segít ő munkakörben foglalkoztatottak után kifizetett személyi juttatás és járulék. (5) Az átlagbér alapú támogatás a fenntartott nevelési-oktatási intézményben és pedagógia i szakszolgálati intézményben a személyi juttatások és azok járulékai, a dologi kiadások, a z ellátottak pénzbeli juttatásai és egyéb m űködési célú kiadások, valamint felújítási kiadáso k finanszírozására használható fel. Az átlagbér alapú támogatás megbízási jogviszonyban óraadókén t foglalkoztatottak megbízási díjára az Nkt. 22. (2) bekezdésében, szakiskolák, szakközépiskolák esetében a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény (a továbbiakban : szakképzés i törvény) 30. (5) bekezdésében meghatározott alkalmazotti arány mértékéig használható fel. (6) Az átlagbér alapú támogatás és a m űködési támogatás tényleges gyermek-, tanulólétszá m szerinti elszámolására a költségvetési évet követ ő év január 31-éig kormányrendeletbe n meghatározott módon kerül sor. (7) Az átlagbér alapú támogatás és a m űködési támogatás összesített egyenlegének rendezésérea központi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényben kerül sor akként, hog y a) az állam, illetve a települési önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézményekbe n és pedagógiai szakszolgálati intézményekben kimutatott éves összesített m űködési és felújítás i kiadást, valamint a fenntartók m űködtetéssel és intézményfenntartással kapcsolatos kiadásai t csökkenteni kel l aa)az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/201 1. (XII. 31.) Korra. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 2. c) és d) pontja szerinti állami és települési önkormányzati bevételekke l és
ab)az olyan költségvetési támogatás összegével, amelyhez a nemzetiségi önkormányzat és a z egyházi jogi személy az állam, illetve a települési önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatás i intézménnyel, pedagógiai szakszolgálati intézménnyel azonos feltételek mellett hozzájuthat é s b az a ontban me. határozott számítás eredmén ének az állam illetve a tele ülés i önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézménybevagypedagógiai szakszolgálat i intézménybe járó egy gyermekre, tanulóra jutó összegéb ől a (6) bekezdés szerinti elszámolást i s figyelembe véve le kell vonni a kifizetett átlagbér alapú támogatás és m űködési támogatás egy gyermekre, tanulóra jutó együttes összegét. (8) A nemzetiségi önkormányzattal kötött köznevelési szerz ődés erre vonatkozó rendelkezése alapján az oktatásért felel ős miniszter a nemzetiségi önkormányzat által fenntartott kislétszám ú iskola köznevelési feladatai ellátásának biztosítása érdekében az általa vezetett minisztériu m költségvetési fejezetébe tartozó előirányzat terhére az (1)-(3) bekezdésben meghatározottakon tú l további támogatást nyújthat a nemzetiségi önkormányzat részére. [(3)]35/B. Az Országgy űlés az óvodai, általános iskolai, középfokú iskolai, kollégium i étkeztetés támogatására a köznevelési közfeladatot ellátó intézményt fenntartó nemzetiség i önkormányzat, nem állami fels őoktatási intézmény, egyházi jogi személy, vallási tevékenysége t végző szervezet és az Nkt. 2. (3) bekezdés b) pont bd) alpontja szerinti fenntartó részére az által a biztosított gyermek-, tanulóétkeztetésre tekintettel a 2. melléklet II. pont 3. alpont b) alpontjába n meghatározott támogatással azonos összegű és azonos feltételek mellett nyújtott támogatást állapít meg. [(4) Az átlagbér alapú támogatás és a m űködési támogatás elszámolására az állam i intézmények és helyi önkormányzati intézmények személyi juttatásainak és járulékainak, valamint működtetési költségeinek és saját bevételének figyelembevételével a költségvetési évet követő évben kerül sor. (5) Az átlagbér alapú támogatás elszámolásánál a tanulólétszám szerint számítot t pedagóguslétszámot, továbbá a nevel ő-, oktató munkát közvetlenül segít ő munkakörben foglalkoztatottak terv- és tényadatainak különbségét kell figyelembe venni. (6) A működési támogatás elszámolását az állami, önkormányzati ágazati m űködés i kiadásnak, a figyelembe vehet ő bevételekkel és az (5) bekezdés szerinti elszámolá s eredményének alapulvételével a központi költségvetés végrehajtásáról szóló törvény tartalmazza. 358. (1) Az átlagbér alapú támogatás alapja az óvoda kivételével az állami köznevelési feladatellátás keretében állami intézményfenntartásra kijelölt szerv ( a továbbiakban: állami intézményfenntartó központ) által fenntartott iskolában, kollégiumban, pedagógiai szakszolgálati intézményben pedagógus munkakörben, valamint nevel ő-, oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottak után kifizetett személyi juttatás és járulék. (2) Az átlagbér alapú támogatás t a) óvodában a pedagógus-munkakörben és a nevel ő-, oktató munkát közvetlenül segít ő munkakörben foglalkoztatottak után a 2. melléklet II. pont I. alpontja szerint kel l megállapítani, b) iskolában, kollégiumban, pedagógiai szakszolgálati intézménybe n ba) pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak után az állami intézményfenntartó közpon t pedagógus-munkakörben foglalkoztatottjainak és az állami intézményfenntartó központ által fenntartott általános iskolával, középiskolával, szakiskolával, alapfokú m űvészeti iskolával, kollégiummal 2012. október 1-jén tanulói jogviszonyban álló tanulók, valamint a pedagógia i szakszolgálati intézmény által ellátott tanulók létszáma alapján két tizedre kerekítet t finanszírozott pedagóguslétszám szerint,
bb) a nevel ő-, oktató munkát közvetlenül segít ő munkakörben foglalkoztatottak után kormányrendeletben meghatározott elismerhet ő létszám alapján kell megállapítani a 10. mellékletben foglaltak alkalmazásával. (3) Az egy főre jutó átlagbérnek a (2) bekezdés b) pont ba) alpontjában meghatározott intézménytípusonként történ ő megállapításához az Nkt. 97. (20a) bekezdésére i s figyelemmel számított, az állami intézményfenntartó központ által fenntartott intézményekben, intézménytípusonként pedagógus munkakörben, valamint nevelő- és oktatómunkát közvetlenül segít ő munkakörben foglalkoztatottak éves személyi juttatását járulékaival együtt el kell osztani az annak megfelel ő létszámmal. (4) Az átlagbér alapú támogatás a fenntartott nevelési-oktatási intézményben és pedagógia i szakszolgálati intézményben a személyi juttatások és azok járulékai, a dologi kiadások, a z ellátottak pénzbeli juttatásai és egyéb m űködési célú kiadások, valamint felújítási kiadáso k finanszírozására használható fel. Az átlagbér alapú támogatás megbízási jogviszonyban óraadóként foglalkoztatottak megbízási díjára az Nkt. 22. (2) bekezdésében, szakiskolák, szakközépiskolák esetében a szakképzésr ől szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény (a továbbiakban : szakképzési törvény) 30. (5) bekezdésében meghatározott alkalmazotti arány mértékéig használható fel. 35/C. (1) A működési támogatás összegét az állami intézményfenntartó központ és a települési önkormányzat egy gyermekre, tanulóra számított m űködtetési ráfordítása alapján intézménytípusra tekintet nélkül kell megállapítani akként, hog y a) a tanulólétszám meghatározásánál a nappali oktatás munkarendje szerint oktatot t tanulót egy tanulóként, az esti oktatás munkarendje szerint tanulók számát kett ővel, a levelez ő oktatás munkarendje szerint tanulók számát öttel elosztva, az alapfok ú művészetoktatásban részesül ő tanulót öttel elosztva, a kollégiumban ellátott tanulót eg y tanulóként kell figyelembe venni, b) a működtetési ráfordításnál a pedagógusok és a nevel ő-, oktató munkát közvetlenü l segítők személyi juttatásai és annak járulékai nélküli m űködési kiadások és a felújítási költségek összegét csökkenteni kell az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szól ó 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban : Avr.) 2. -a alapján figyelembe vehet ő bevételekkel. (2) Nem igényelhető m űködési támogatás az olyan tanulók után, akik tandíjfizetésre kötelezettek vagy a tanulói jogviszonyuk második szakképesítés megszerzésére irányul. 35/D]351C. (1) [Ha a]a Magyarország területén külföldi állam vagy nemzetközi szerveze t [35/A. (1) bekezdés a) pontja]oktatási programja szerint[i általa] azoktatásért felel ős miniszter engedélye alapján[fenntartott vagy külföldi állam vagy nemzetközi szervezet jogrendj e szerint] működő nevelési-oktatási intézmény[ben] Magyarországon nyilvántartásba vett fenntartója az ilyen intézményáltal pedagógus-munkakörben foglalkoztatott személy után átlagbér alapú támogatásra jogosult, h a a) a pedagógusiskolai végzettsége és szakképzettsége megfelel az Nkt.-ban meghatározott képesítési el őírásoknakt b) a külföldi óvoda, a nemzetközi óvoda pedagógiai programja megfelelazóvodai nevelé s országos alapprogramjának, a külföldi [és az] iskola, a nemzetközi iskola pedagógiai programj a [megfelel] tartalmi szempontból igazodika Nemzeti alaptantervhez. [(a továbbiakban: Nat ) [követelményeinek, a Nat alapján oktató pedagógusok tekintetében a fenntartó jogosul t átlagbér alapú hozzájárulásra.] (2) Az (1) bekezdés alapján nyújtott átlagbér alapú [hozzájárulás]támogatás megállapításánál a gyermek-, tanulólétszámba nem számíthatóak be azok a gyermekek, tanulók, akik után a fenntart ó tandíjat szed[ vagy a tanulói jogviszonyuk a nevelési-oktatási intézményben a másodi k szakképesítés megszerzésére irányul].
(3) Külföldi állam vagy nemzetközi szervezet által elismert vagy akkreditált köznevelés i intézmények esetében a nevel ő-, oktató munkát közvetlenül segítők után az Országgy űlés nem biztosít támogatást. [35/E]35/D. (1) A köznevelési közfeladatot ellátó intézményt fenntartó nemzetiség i önkormányzat, nem állami fels őoktatási intézmény, egyházi jogi személy, vallási tevékenysége t végz ő szervezet és az Nkt. 2. (3) bekezdés b) pont bd) alpontja szerinti fenntartó az általános iskola els ő évfolyamát 2013. szeptember 1-jén elkezdő és 2013. október 1-jén tanuló i jogviszonyban álló tanulók létszáma alapján tankönyvtámogatásra jogosult. A támogatás összege 12 000 forint/fő/év. (2) A[z egyházi jogi személy] bevett egyház az állami iskolában általa szervezett hit- és erkölcstanolttatáshoz kapcsolódóan tankönyvtámogatásra jogosult. A tankönyvtámogatást az [egyházi jogi személy] bevett egyház a hit- és erkölcstan-oktatásban résztvev ő tanulók után vehet i igénybe, ha ahhoz olyan tankönyvet alkalmaz, amely a hivatalos tankönyvjegyzéken szerepel. A tankönyvtámogatás fajlagos összege a) az 1. évfolyamon 980 forint/tanuló, b) az 5. évfolyamon 1270 forint/tanuló, c) a hat évfolyammal m űködő gimnáziumokban a 7. évfolyamon 1580 forint/tanuló. (3) A[z egyházi jogi személy] bevett egyház az állami iskolában általa szervezett hit- é s erkölcstanoktatásra tekintettel a 35/A. (1) bekezdésében meghatározottakon túl további átlagbér alapú támogatásra jogosult.[ (4) A (3) bekezdés szerinti]az ilyen támogatás szempontjából elismert számított pedagógus létszámot két tizedesjegyre kell megállapítani a hit- és erkölcstan oktatásban részt vevő tanulók [12]8 fős csoportja után heti 24 órával számolva. A tanulók számának meghatározása a 2013. október 1-jei statisztikai létszám alapján történik. [(5)](4) A (3) bekezdés szerinti támogatás összege havonta 309 900 forint, ami a f őiskolai végzettségű Pedagógus I. kategóriába sorolt pedagógus bruttó átlagbére és járuléka[, heti 24 órával számolva]. [35/F]35/E. (1) A 35/A-[35/E]35/C. -ban és a 35/D. (1) bekezdésébenmeghatározott támogatások kizárólag olyan, a nevelési-oktatási intézményben ellátott, oktatott létszám után vehet ők igénybe, amely nevelési-oktatási intézmény alapító okiratában az igényjogosultságo t megalapozó tevékenység szerepel, és amely OM azonosítóval rendelkezik. (2) A 35/A-[35/E]35/C. -ban és a 35/D. (1) bekezdésébenmeghatározott támogatások a z oktatási azonosító számmal rendelkez ő tanulók, valamint az óvodai nevelésben és kora i fejlesztésben, gondozásban részesül ő gyermekek után vehet ők igénybe. A sajátos nevelési igény ű gyermekek, tanulók után akkor vehető igénybe a támogatás, ha az intézmény alapító okirata meghatározza az Nkt. 4. 25. pontja szerinti fogyatékosság típusát is. (3) A 35/A-35/C. -ban és a 35/D. (1) bekezdésében meghatározott támogatások az iskola i rendszer ű szakképzésben részt vevő tanulók után tanévenként a tanuló szakképző iskolai képzőhelyen közismereti, szakmai elméleti és szakmai gyakorlati képzésben töltött kötelez ő óraszáma alapján számított létszám alapján igényelhetők a (6) bekezdésben foglalta k figyelembevételével. A szakmai gyakorlati képzésben tanulószerz ődés alapján részt vev ő tanulók esetén csak a közismereti és a szakmai elméleti oktatás kötelez ő óraszámának arányában vehet ő figyelembe az érintett tanulók létszáma. A számított létszám meghatározásához alkalmazot t arányok megállapítása során a tanévre figyelembe vett tanulói összes kötelez ő óraszámba be kel l számítani az összefügg ő szakmai gyakorlat id őtartamát is. Ha az el őbbiek szerint számíthat ó létszám nem egész szám, a fenntartónként összesített mutatószám meghatározásánál a kerekíté s általános szabályait kell alkalmazni. (4) Ha a szakmai gyakorlati képzést együttm ű ködési megállapodás alapján részben vagy egészben folytató szervezet nem szakképzési hozzájárulásra kötelezett, a szakképz ő iskola
fenntartója a gyakorlati képzés együttm űködési megállapodás alapján folyó id őarányos részére az iskolai tanm űhelyben folyó gyakorlati képzés finanszírozási feltételei szerint jogosult a 35/A - 35/C. -ban és a 35/D. (1) bekezdésében meghatározott támogatásra. (5) Nem igényelhető a 35/A-35/C. -ban és a 35/D. (1) bekezdésében meghatározott támogatá s az olyan tanuló után, aki a) tandíjfizetésre kötelezett, b) szül ői vagy saját kérésre magántanuló vagy más sajátos munkarend szerint tanul, c) a szakképzési törvény 29. -a alapján az iskolai szakképzésben való ingyenes részvételre ne m jogosult vagy d) vendégtanulói jogviszonyban áll, kivéve az országos nemzetiségi önkormányzat álta l fenntartott kiegészítő nemzetiségi oktatás feladatait ellátó intézmény vendégtanulóját. (6)A 35IA-[35/E]35/C. -ban és a 35/D. (1) bekezdésébenmeghatározott támogatások igénybevétele és elszámolása a köznevelési statisztikai adatokra és az azt megalapozó tanügy i okmányokra[,] vagy a [hozzájárulást]támogatást megalapozó egyéb okmányokra, analitiku s nyilvántartásokra épül. Az igénylésnél és annak elbírálása során figyelembe kell venni az Nkt., a szakképzési törvény, valamint ezek végrehajtási rendeleteiben foglalt [szakmai] előírásokat. Nem korlátozzák az igénybevételt az Nkt.-nak a maximális csoport- vagy osztálylétszám betartására vonatkozó követelményei. [(2)](7) A fenntartóa_35/a. (1) bekezdése szerinti támogatás teljes összegét [a fenntartó] annak folyósítását követő 15 napon belül [átadja annak] az általa fenntartott nevelési-oktatási intézménynek[, amelyre tekintettel a támogatás megállapításra került] átadja úgy, hogy az a z általa fenntartott valamennyi nevelési-oktatási intézmény kiegyensúlyozott m űködését egyformán biztosítsa. [35/G. Az Nkt. 97. (5) bekezdésében meghatározott intézmény fenntartója jogosult a z átlagbér alapú támogatásra. Emellett m űködési támogatásra a 35/A. (2) bekezdése szerinti fenntartók jogosultak.]" " 4. Az egységes javaslat 6. -a a következő d) ponttal egészül ki : (A Kvty. ) d) 2. melléklet I. pont I. alpont a) alpont aa) alpontjában az államháztartásról szóló törvén y végrehajtásáról szóló kormányrendelet (a továbbiakban : Avr.) szövegrész helyébe az Ávr. szöveg, (lép.) 5. Az egységes javaslat 13. -a a következők szerint módosul : 13. (1) Ez a törvény a (2) bekezdésben meghatározott [kivétellel]kivételekkel a kihirdetését követő napon lép hatályba. (2) A 3., az [4]5., a [7]$. a) pontja, a [9110., a [11112. [és ]a [12113., a 2. melléklet,a 4. melléklet és az 5. melléklet2013. október 1-jén lép hatályba.
6. Az egységes javaslat 1. melléklet 4) és 5) sora a következ ők szerint módosul : 4) XI. Miniszterelnökség fejezet 8. Országvédelmi Alap cím helyébe a következ ő rendelkezés lép : Jog- El ő- Kie- Al- Jog- Jog- El ő- FEJEZET 2013. évi előirányzat (Cím Al- cím- Jog- ir. melt Cím cím cím- cím ir. szám cím csop. cím csop. el őir. név név csop. név csop. Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás ) szám szám szám szám szám név név 8 Országvédelmi Alap [315 977,3] 315 877,3 5) XI. Miniszterelnökség fejezet XI. fejezet összesen sora helyébe a következ ő rendelkezés lép : XI. fejezet összesen : (2013. évi el őirányza t Kiadás Bevétel Támogatás ) [447 468,0] 447 368, 0 209,8 25 280,9 7. Az egységes javaslat 1. melléklete a következő 24. ponttal egészül ki : 24) XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 4. Közoktatási feladatok támogatása alcím a következ ő 11. Kislétszámú hit- és erkölcstanoktatás kiegészít ő támogatása jogcímcsoporttal egészül ki : (Cím szám Al - cím szám Jog- Előir. Kie-_ Alcím JOg Jog- El ő- FEJEZET 2013. évi előirányzat círn csop. Jog - cím csop. mel t el őir. Cím név név cím - csop. cím név ir. csop. Kiemelt Kiadás Bevétel Támogatás ) s-gyám szám szám száni név név el őirányzat nev e 11 Kislétszámú hit- és erkölcstanoktatás 1000 _ 100 0 kiegészít ő támogatása 8. Az egységes javaslat 1. melléklet 25) és 26) sora a következők szerint módosul : 25) XX. Emberi Er őforrások Minisztériuma fejezet 1-20. cím összesen sora helyébe a következ ő rendelkezés lép : (2013. évi el őirányza t Kiadás Bevétel Támogatás) 1-20. cím összesen: [1 869 156,4] [1 094 055,4 ] 775 101,0 1 869 256.4 1 094 155,4 26) XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet XX. fejezet összesen sora helyébe a következ ő rendelkezés lép : (2013. évi el őirányza t Kiadás Bevétel Támogatás) XX. fejezet összesen : [2 700 263,9] [1 094 055,4 ] 775 101,0 2 700 363,9 1 094 155,4
9. Az egységes javaslat 5. melléklete a következők szerint módosul : 5. melléklet a 2013. évi... törvényhe z 10. melléklet a 2012. évi CCIV. törvényhe z A nem állami köznevelési tevékenységek támogatás a I. A PEDAGÓGUS MUNKAKORBEN, ILLETVE A NEVELŐ-, OKTATÓ MUNKAT KÖZVETLENÜL SEGÍTŐ MUNKAKÖRBEN FOGLALKOZTATOTTAK UTÁN JÁR Ó ÁTLAGBÉR ALAPÚ TÁMOGATÁS A 2013/2014. TANÉVBEN 2013. OKTÓBER- DECEMBER HÓNAPOKRA [ELŐIRÁNYZAT : 1. Az átlagbér alapú támogatás t 28 945,0 millió forint] a) óvodában a pedagógus-munkakörben és a nevel ő-, oktató munkát közvetlenül segít ő munkakörben foglalkoztatottak után a 2. mellékletii.pont I. alpontja szerint kel l megállapítani, b) iskolában, kollégiumban, pedagógiai szakszolgálati intézménybe n ba)pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak után az állami intézményfenntartó központ pedagógus-munkakörben foglalkoztatottjainak és az állami intézményfenntartó központ álta l fenntartott általános iskolával, középiskolával, szakiskolával, alapfokú m űvészeti iskolával, kollégiummal 2013. október 1-jén tanulói jogviszonyban álló tanulók tervezett létszáma, valamint a pedagógiai szakszolgálati intézmény által ellátott gyermekek, tanulók átlaglétszáma alapján két tizedre kerekített finanszírozott pedagóguslétszám szerint, bb)a nevel ő-, oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottak után kormányrendeletben meghatározott elismerhet ő létszám alapján kell megállapítani a 2-4. alpontban foglaltak alkalmazásával. Az egy főre jutó átlagbérnek az iskolánként, kollégiumonként, pedagógiai szakszolgálat i intézményenként történő megállapításához az Nkt. 97. (20a) bekezdésére is figyelemme l számított, az állami intézményfenntartó központ által fenntartott intézményekbe n intézménytípusonként pedagógus munkakörben, valamint nevel ő- és oktatómunkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottak éves személyi juttatását járulékaival együt t el kell osztani az annak megfelel ő létszámmal. 2.A pedagógusok, valamint a nevel ő-, oktató munkát közvetlenül segít ők átlagbére é s közterhei elismert összegének meghatározás a a) A pedagógusok átlagbérének és közterheinek elismert összeg e aa) általános iskolára 1 001 100 forint/számított létszám, ab) gimnáziumra 1 032 100 forint/számított létszám, ac) szakiskolára, nem szakképzési évfolyamon 1 032 100 forint/számított létszám, ad) szakiskolára, kizárólag szakképzési évfolyamon 1 032 100 forint/számított létszám, ae) speciális szakiskolára (készségfejleszt ő speciális szakiskolára) I032100 forint/számított létszám, af) szakközépiskolára, nem szakképzési évfolyamon 1032100 forint/számítot t létszám,
ag) szakközépiskolára kizárólag szakképzési évfolyamon 1 032 100 forint/számítot t létszám, ah) alapfokú m űvészeti iskolára zeneművészeti ágon 975 200 forint/számított létszám, ai) alapfokú m űvészeti iskolára nem zenem űvészeti ágon 9'75 200 forint/számított létszám, aj) m űvészeti szakközépiskolára 1 032 100 forint/számított létszám, ak)kollégiumra 1 013 500 forint/számított létszám, [ak)]al) pedagógiai szakszolgálati intézményre 965 500 forint/számított létszá m [al)jam) gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézményr e 1 032 100 forint/számított létszám. b) A nevel ő-, oktató munkát közvetlenül segítők átlagbérének és közterheinek elismert összege 547 700 forint/számított létszá m [2.]3. A finanszírozott pedagóguslétszám megállapításához szükséges az óvoda kivételével a nevelési-oktatási intézménybe járó, valamint a pedagógiai szakszolgálati intézmény álta l ellátott gyermekek, tanulók létszámának meghatározása A gyermek-, tanulólétszám meghatározásánál a nappali oktatás munkarendje szerint oktatot t tanulót egy tanulóként, az esti oktatás munkarendje szerint tanulók számát kettővel, a levelez ő oktatás munkarendje szerint tanulók számát öttel elosztva, a kollégiumban ellátott nappal i oktatás munkarendje szerint oktatott tanulót egy tanulóként kell figyelembe venni. Az alapfokú m űvészetoktatás kivételével a[z] nappali oktatás munkarendje szerint oktatott enyhe értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos vagy pszichés fejl ődési zavarral küzdő sajátos nevelési igényű tanulót két gyermekként, a mozgásszervi, érzékszervi, középsúlyos értelm i fogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzd ő vagy halmozottan fogyatékos gyermeket, tanulót három gyermekként kell számításba venni, ha nevelés-oktatásuk a többi gyermekkel, tanulóval együtt történik. A gyermek és tanuló létszám meghatározása feladatellátási helyenként két tizedesre történik. [3.]4. A finanszírozott pedagógus létszám meghatározásához szükséges, az állam i intézményfenntartó központ pedagógus-munkakörben foglalkoztatottjainak és az által a fenntartott iskolával, kollégiummal 2012. október I-jén tanulói jogviszonyban álló tanulóinak és a pedagógiai szakszolgálati intézmény által ellátott gyermekek, tanulók létszámának arány a köznevelési intézménytípusonként : a) általános iskolában [13,1]118 fő tanulónként I fő pedagógus, b) gimnáziumban beleértve a hat és nyolc évfolyammal m űköd ő gimnáziumokat is [13,9] 12,5,fő tanulónként 1 fő pedagógus, c) szakiskolákban, nem szakképzési évfolyamon [12,6]1 13 fő tanulónként 1 fő pedagógus, d) szakiskolában, kizárólag szakképzési évfolyamon [17,7115 9 fő tanulónként 1 fő pedagógus, e) speciális szakiskolákban 6 fő tanulónként 1 fő pedagógus, készségfejleszt ő speciáli s szakiskolákban 4 fő tanulónként 1 fő pedagógus,
f) szakközépiskolában, nem szakképzési évfolyamon [12,3] 11,1 fő tanulónként 1 fő pedagógus, g) szakközépiskolában, kizárólag szakképzési évfolyamon [16,4114 7 fő tanulónként 1 fő pedagógus, h) alapfokú m űvészeti iskolában zenem űvészeti ágon 19,9 fő tanulónként 1 fő pedagógus, i) alapfokú művészeti iskolában nem zenem űvészeti ágon '78,8 fő tanulónként 1 fő pedagógus, j) m űvészeti szakközépiskolában 6 fő tanulónként 1 fő pedagógus, k) kollégiumban 18,5 fő tanulónként 1 fő pedagógus, [k)]ü pedagógiai szakszolgálati intézményekné l [ka)]la) logopédiai ellátás esetén 50 fő gyermek-tanulólétszám alatt 1 f ő pedagógus, további 50 gyermek/tanulólétszám esetén további 1-1 f ő pedagógus, [kb)] bj nevelési tanácsadás esetén 87 fő gyermek-tanulólétszám alatt 1 fő pedagógus, további 87 gyermek/tanulólétszám esetén további 1-1 fő pedagógus, [kc)]lc gyógytestnevelés esetén 50 fő gyermek-tanulólétszám alatt 1 fő pedagógus, további 50 gyermek/tanulólétszám esetén további 1-1 fő pedagógus, [kd)]ld) szakértői bizottság esetén 180 fő gyermek-tanulólétszám alatt 1 fő pedagógus, további 180 gyermek/tanulólétszám esetén további 1-1 f ő pedagógus, [ke)]le) gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás és gondozás, és a fejlesztő nevelés együtt : A B 1 Gyermek-tanulólétszámig Pedagóguslétszám főben 2 I 1 3 2-10 2 4 1 1-20 4 5 21-50 5 6 51-100 6 7 100 felett 10 [lcf)]f továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás, konduktív pedagógiai ellátás, iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás, kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozása együtt : A B 1 Gyermek-tanulólétszámig Pedagóguslétszám főbe n 2 0-100 2 3 101-500 5 4 501-1000 7 5 1001-2000 9 6 2000 felett 1 2
m) gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézményben 6 fő tanulónként 1 fő pedagógus, n) fejleszt ő nevelést, oktatást végző gyógypedagógiai, konduktív pedagógia i intézményben 3 fő tanulónként 1 fő pedagógus, o) a kiegészítő nemzetiségi nevelés-oktatásban 21 fő tanulónként 1 fő pedagógus után igényelhető az átlagbér alapú támogatás a 2013/2014. tanévre. Ha az a), b),f), g)ésk)alpont szerinti köznevelési intézmény ellát nemzetiségi nevelési - oktatási feladatot, a nemzetiségi nevelési-oktatási feladat tekintetében 8 fő tanulóként 1 fő pedagógust kell figyelembe venni. A pedagógus létszám meghatározása fenntartónként két tizedesre történik. II. A NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT, AZ EGYHÁZI JOGI SZEMÉLY ÁLTA L FENNTARTOTT KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEK MŰKÖDÉS[ÉNEK]I TÁMOGATÁSA A 2013/2014. TANÉVBEN 2013. OKTÓBER-DECEMBER HÓNAPOKRA [ELŐIRÁNYZAT : 7 286,7 millió forint ] FAJLAGOS ÖSSZEG : 40 000 forint/gyermek, tanul ó A gyermek-, tanulólétszám meghatározásánál a nappali oktatás munkarendje szerint oktatot t tanulót egy tanulóként, az esti oktatás munkarendje szerint tanulók számát kett ő vel, a levelező oktatás munkarendje szerint tanulók számát öttel, az alapfokú m űvészetoktatásban részesül ő tanulót öttel elosztva, a kollégiumban ellátott a nappali oktatás munkarendje szerint oktatot t tanulót egy tanulóként kell figyelembe venni. A működési támogatást a 2013. október 1-jei gyermek-, tanulólétszám alapján kel l kiszámítani. III. A NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT, AZ EGYHÁZI JOGI SZEMÉLY ÁLTA L FENNTARTOTT KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEK KIEGÉSZÍT Ő TÁMOGATÁSAA 2013/2014. TANÉVBEN 2013. OKTÓBER-DECEMBER HÓNAPOKR A FAJLAGOS ÖSSZEG : 8 100 forint/gyermek, tanul ó A központi költségvetés azúifinanszírozási rendszerre való átállás érdekében a nemzetiség i önkormányzat és a bevett egyház jogszabályban meghatározott köznevelési tevékenységére tekintettel a 2013/2014. tanévben 2013. október-december hónapokra a nemzetiség i önkormányzat és a bevett egyház részére elszámolási kötelezettség nélküli egyszeri kiegészít ő támogatást biztosít. Az egyszeri kiegészítő támogatást a 2013. október 1-jei gyermek-, tanulólétszám alapján kel l megállapítani. A gyermek-, tanulólétszám meghatározásánál a nappali oktatás munkarendje szerint oktatot t tanulót egy tanulóként, az esti oktatás munkarendje szerint tanulók számát kettővel, a levelez ő oktatás munkarendje szerint tanulók számát öttel, az alapfokú m űvészetoktatásban részesül ő tanulót öttel elosztva, a kollégiumban ellátott a nappali oktatás munkarendje szerint oktatot t tanulót egy tanulóként kell figyelembe venni.""
INDOKOLÁ S L Az állami felsőoktatási intézmények számára is biztosítani kell, hogy a gyermek-, tanulóétkeztetés és az ingyenes tankönyvek beszerzésének támogatásához hozzájussanak az általuk fenntartott intézményekben nevelt-oktatott gyermekek, tanulók után az új finanszírozás i rendszerben is. Ezt kezeli a javaslat. 2. Szövegpontosítás. 3. A módosítások részben szövegpontosítások, részben pedig a bevett egyházak kérésére kerülne k be a javaslatba. Egyértelm űen elkülönítésre kerülnek a támogatással történ ő elszámolásra és a kizárólag a bevett egyházakat és a nemzetiségi önkormányzatokat érint ő egyenlegrendezésre vonatkozó szabályok. Ez utóbbi, a bevett egyházak kérésére nem csak az állami intézményfenntartó központ, hanem a z összes állami fenntartású köznevelési intézmény (a pedagógiai intézetek kivételével) kiadásait é s ráfordításait figyelembe veszi, hogy az azonos szempontok szerinti, azonos mérték ű finanszírozás elve maradéktalanul teljesüljön. Ennek a támogatás számításának az alapját a közszolgáltatásokban részesül ők azon döntése adja, hogy az egyházi intézménye k közszolgáltatásait veszik igénybe. Ez alapján, a m űködési támogatás meghatározása minden évben a költségvetési tervezéskor ismert adatok alapján történik, a központi költségvetésr ől szóló törvényben a közoktatási, egészségügyi, illetve a szociális szolgáltatások igénybevételéne k figyelembevételével. A m űködési támogatás összegének számításához az állami, illetve a települési önkormányzati fenntartó általi ráfordítást csökkenteni kell az intézményi sajá t bevételekkel, a közoktatásra központosított el őirányzatból adott olyan külön támogatással, amelyhez pályázat útján az állami, az önkormányzati fenntartó és az egyházi jogi személ y egyaránt hozzájuthat, valamint a kifizetett átlagbér alapú támogatás és a m űködési támogatá s együttes összegével. Az így megállapított összegb ő l határozandó meg a kiegészít ő támogatás egy tanulóra jutó összege. Egyértelm űsítésre kerül továbbá az egyenlegrendezésnél figyelembe vehet ő kiadások és bevétele k köre. A javaslat biztosítja azt is, hogy a hit- és erkölcstanoktatás támogatásához a bevett egyház juthasson hozzá, szintén az egyházaktól kiindult kezdeményezés alapján, így a szükséges é s indokolt átcsoportosításokat végre tudják hajtani a kisebb és nagyobb tanulócsoporto k finanszírozása között akár országos szinten is. A hit- és erkölcstanoktatás támogatásánál a 12 fős elvi csoportlétszám 8 főre csökken. A javaslat a Magyarországon m űköd ő külföldi óvodák támogatását is lehetővé teszi, bizonyos feltételek mellett, tekintettel arra, hogy ezek az intézmények is ellátnak magyar állampolgárság ú gyermekeket, akik adott esetben óvodai nevelésben való részvételre kötelesek, ezáltal végüli s állami feladatot vállalnak át, ezért indokolt a támogatásuk. Egyes szabályok jogtechnikai szempontból jobban illeszkednek a melléklet tartalmához, ezért od a kerülnek átemelésre. 4. Kodifikációs pontosítás. 5. A törvényjavaslat hatályba léptet ő rendelkezésének a zárószavazás el őtti módosító javaslatna k megfelel ő módosítása. 6-8. A hit- és erkölcstanoktatás kislétszámú csoportjainak indokolt egy kompenzációs kere t biztosítása.
9. Az állami intézményfenntartó központ által fenntartott köznevelési intézményekben dolgoz ó pedagógus többlettanítását (túlóráit) is figyelembe véve indokolt az egy pedagógusra jut ó tanulólétszámok csökkentése. A bevett egyházak kérésére a m űvészeti szakközépiskolák önálló intézménytípusként jelenne k meg, külön létszámadatokkal. Ugyancsak indokolt a fejlesztő nevelés és a nemzetiségi nevelés - oktatás, valamint a kiegészít ő nemzetiségi oktatás külön történ ő megjelenítése, a speciális képzési formák tanuló pedagógus arányaira tekintettel. Az új finanszírozási rendszer bevezetésével együtt járó esetleges átmeneti likviditási problémá k kezelésére a bevett egyházak fenntartásában lév ő és nemzetiségi önkormányzati nevelési-oktatás i intézmények és pedagógiai szakszolgálati intézmények m űködőképességének biztosítása érdekében egy felhasználási kötöttség nélküli támogatási jogcím kerül beépítésre. 2013. szeptember,, L ".