Az Év Közösségi Kezdeményezése 2014 részletei



Hasonló dokumentumok
MÉRLEG ÉV adatok ezer Forintban Előző év(ek) Tárgyév helyesbítése i. Sor- Szám

Mi a Fenntartható Étterem minősítés 2.0? A 2012-ben kidolgozott Fenntartható Étterem Minősítési rendszer továbbfejlesztett, frissített változata.

KIDSOASIS ÁLOM-MÁSODÁLLÁS

Összefogás a fenntartható életmódhoz szükséges termékek és szolgáltatások piacra jutásáért

Működési terv Az Amnesty International Magyarország működési terve 2017-ben

SURVIVE ENVIRO Környezetmenedzsment Tanácsadó Nonprofit Kft Mintaprojekt Zöldülnek a Királyok

BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL ÉV

Könczey Réka, KvVMFI III. EMAS-Kerekasztal, Budapest

Az érdeklődő emberek az egész országból

VERSENYKIÍRÁS. IV. Greennovációs Nagydíj. Szakmai partner:

A december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve

LÉPTÉKVÁLTÁS ZÖLD RITMUSBAN A DÉL-DUNÁNTÚLI ÖKOTURISZTIKAI KLASZTER FEJLESZTÉSE

Civil környezetvédelmi programok a KEOP-ban Budapest,

Céges farsang - re-krea stílusban

Közhasznúsági jelentés

Zöld Iroda programok a Szegedi Tudományegyetemen József Attila Tanulmányi és Információs Központban

Vedd kezedbe a Földet! FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT Szakmai konferencia április 22.

Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség tevékenysége, Q április 11.

URBACT III Program Agrárközösségek Európa városaiban

MARTIN JÁNOS SZAKKÉPZŐ ISKOLA MISKOLC

A cégek szerint. Alig érjük el a rajongóinkat, így már nem éri meg Facebookozni. Itt az ideje, hogy átvigyük a cégünket a Google pluszra.

A termékpálya marketing lehetőségei ÉLELMISZERIPARI KÖRKÉP 2016 ALKOHOLOS ITALGYÁRTÁS

GRUNDTVIG TANULÁSI KAPCSOLATOK PROJEKT

EGYÜTTMŰKÖDÉSI LEHETŐSÉGEK A LIFE IP HUNGAIRY PROJEKTBEN

Közösségi kezdeményezések

STUDY IN HUNGARY - CAMPUS MUNDI HALLGATÓ TOBORZÁS BRAINSTORMING Budapest, április 7.

AZ EURÓPAI UNIÓ LIFE PROGRAMJA

A MEGJELENÉSEK KOMMUNIKÁCIÓJA

Az Év Közösségi Kezdeményezése 2014 részletei

ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS

Hogyan segítheti a fenntartható fejlıdés mágikus hármasa a kézmőipari vállalkozásokat? Értékfenntartó gazdálkodás az európai kézmőiparban

GYERE - Gyermekek Egészsége Program SZERENCS Fenntartó projekt első év Beszámoló

Towards Inclusive Development Education

Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat

Új utakon a hazai hulladékgazdálkodás Gödöllő, június Fenntartható termelés és fogyasztás

Az ágazati marketing lehetőségei

Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete

HÁLÓZAT. Nemzetközi mobilitási információk fiataloknak

Gyermekkori elhízás megelőzése, elhízott gyermekek életmódváltásának SAJTÓMAPPA. Pályázató azonosító: TÁMOP /

ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV. -Dr.Füredi Árpádné Társadalomtudományi és nevelési munkaközösség vezető

VERSENYKIÍRÁS. IV. Greennovációs Nagydíj. Szakmai partner:

A Tempus Közalapítvány által kezelt programok szerepe a felsőoktatás nemzetköziesítésében

Statisztikai adatok a teleházakról

ELMONDJUK AZ ÖN TÖRTÉNETÉT BEMUTATKOZIK A PREMIER KOMMUNIKÁCIÓS IRODA

Nagy Webáruház Felmérés 2018

ELMONDJUK TÖRTÉNETÉT BEMUTATKOZIK A PREMIER KOMMUNIKÁCIÓS IRODA

Út az emberekhez - Társadalmi kommunikáció, PR

START+ INFORMÁCIÓS NAP

2016-ban legfontosabb vállalati támogatónk a Telenor Magyarország volt. Sikeres adománygyűjtést zártunk az IBS Alumni rendezvényén.

Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség tevékenysége, Q április 11.

MAGYAR KÖRNYEZETI NEVELÉSI EGYESÜLET

kedvező adottságok, de csökkenő termelés kemény korlátok között: időjárás, import, botrányok, feketegazdaság, A zöldség- és gyümölcsszektor - Termelés

Közhasznúsági jelentés

GAZDÁLKODÓ SZERVEZET ADATAI

Eredményesebb vállalkozás hatékony kommunikációval. - nem többet, hanem máshogy kell költeni -


AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, június 6. (10.06) (OR. en) 9803/05 SAN 99

Az Energia és Környezet Alapítvány 2009 évi közhasznúsági jelentése

SZKSZF. egy felelősen gondolkodó városi közösség

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület

Helyi hálózatok szerepe a vidékfejlesztésben

A Világ Legnagyobb Tanórája. Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program

Magyar Telekom DELFIN Díj, A Naplopó Kft. pályázata Fenntarthatósági tudatformálás, oktatás kategóriában

ÖKOISKOLAI MUNKATERV

Mindenkinek eredményes V. Magyarországi Klímacsúcs, Jövőnk a víz konferenciát kívánok!

Programok a Társadalmi Megújulás Operatív Program Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem c. pályázati felhíváshoz

RENDEZVÉNYSZERVEZÉS KOMMUNIKÁCIÓ


A termékpálya marketing lehetőségei

kapcsolatok erősítése Vácott

ünnepélyes avatása és megnyitására

HONOR ESETTANULMÁNY A HONOR MOBILTELEFONOK BEVEZETÉSE MAGYARORSZÁGON

Kreatív értékesítési technikák a social media segítségével.

Lehet belőle üzlet? AZ ÜZLETI KONCEPCIÓ. StartUP Vállalkozásindítás 3.0 Vecsenyi János, 2013.

Országos Vidéki-Falusi portál kialakítása


FoglalkoztaTárs - Társ a foglalkoztatásban AZ INNOVATÍV BESZÉD AZ EREDMÉNYES MÉDIASZEREPLÉS TITKA

Uniós Projektek Megvalósítása Pénzügyi Szemmel. Horizontális politikák érvényesülése a projektekben

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA?

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ. Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet

marketing gyorsindító alapvetések

Helyi Fejlesztési Stratégia (MUNKAANYAG) 1. INTÉZKEDÉS

Az induló klaszter projekt eddigi eredményei

1. SZÁMÚ PROJEKT FENNTARTÁSI JELENTÉS

A civil szervezetek és a szakdolgozók lehetőségei a táplálkozási prevenció területén

Bevezetés - előzmények

A helyi élelmiszerrendszer fejlesztés lehetőségei a Zala Termálvölgye Egyesület térségében október 27. Budapest

KÖRNYEZETVÉDELEM A LIFE

Fülemüle projektismertető szakmai délután

A FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium. meghirdeti a 2015/2016.

LIFE-MICACC PROJEKT BEMUTATÁSA

Beszéljünk a nyári uborkaszezonról!

Hulladékcsökkentő Zsebkönyv

Ökocímkék. A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatójának kivonata

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018

A HAKI szolgáltatásai az EHA fejlesztések tervezéséhez és megvalósításához

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA?

Támogatási lehetőségek a turizmusban

MAGYAR TURIZMUS ZRT ÉVI KÖZBESZERZÉSI TERVE

Átírás:

Az Év Közösségi Kezdeményezése 2014 részletei Jelölt megnevezése Felelős Gasztrohős (Ökológiai Evolúció Alapítvány) Levelezési címe 1113 Budapest, Bocskai út 43-45. VIII. lph 175. Kapcsolattartó neve Varga Judit Telefonszáma, e-mail címe 06 20 201 9660 A közösség/szervezet tevékenységének bemutatása. A Felelős Gasztrohős egy civil kezdeményezés, amelynek célja a környezetbarát étkezés gondolatának elterjesztésére és a hazai vendéglátóhelyek fenntarthatóvá tétele. Missziónk: A fenntartható táplálkozás elveinek elterjesztése, és az felelős étkezés iránti igény megteremtése. Víziónk: A társadalomban megjelenik az igény a felelős táplálkozásra, a szolgáltatói szektorban pedig az a tudás, amellyel ezeknek az igényeknek meg tud felelni. Kik vagyunk? Közhasznú szervezetünk, az Ökológiai Evolúció Alapítvány 2012-ben alakult a környezetvédelem iránt elhivatott fiatal szakértők közreműködésével. Kuratóriumunkat környezetvédelmi jogász, környeztvédelmi IT tanácsadó, CSR menedzser, vendéglátóipari és marketing szakértők alkotják. Munkánk társadalmi támogatottsága igen nagy, így számos önkéntessel dolgozunk együtt nap, mint nap. A Felelős Gasztrohős előtt több dologba belefogtunk: a Zöldsarok online zöld rendezvénynaptárba, a Vidd a lapot! használtpapír-felajánló projektbe, de volt egy olyan tervünk is, hogy elkészítjük Budapest fa térképét (erről egyébként útközben kiderült, hogy már létezik). Ha nem is volt mindegyik olyan eredményes, mint amilyennek elképzeltük, azt elértük, hogy az eredetileg minket összetartó munkakapcsolat szép lassan igazi barátsággá formálódott. Hogy csináljuk? A lakosság számára a fenntartható étkezéssel kapcsolatos kampányokat, rendezvényeket szervezünk, illetve gasztronómiához és környezetvédelemhez kapcsolódó kiállításokon, konferenciákon veszünk részt. A

Milyen célra, mikor jött létre a közösség/szervezet? Fb Icon Sentence Milyen változásokat, eredményeket ért el a közösség/szervezet a követlen illetve tágabb környezetében? szemléletformálás további eszközeként felkutatjuk és hálózatba szervezzük a hazai környezetbarát éttermeket. Tapasztalatainkról a Felelős Gasztrohős blogon (www.gasztrohos.blog.hu) számolunk be, a Felelős Gasztrohős Hálózat (gasztrohos.hu/zold-ettermek/tagok) tagjai számára pedig összejöveteleket, közös kampányokat szervezünk. Kommunikációnk a személyes kapcsolatteremtés mellett a közösségi média erejére támaszkodik, amelyen keresztül célcsoportunkat hatékonyan tudjuk bevonni és aktivitásra buzdítani. Büszkék vagyunk rá, hogy a megszokott csatornák mellett úttörő módon, hazánkban elsőként szerveztünk Carrotmob-ot és miénk a legsikeresebb hazai Thunderclap akció is. Környezetvédelmi szemléletformálás céllal 2009-ben kezdtünk együtt dolgozni, akkor még informális csoportként. Alapítványunk 2012 január 14-én került bejegyzésre. Számít, hogy mi van a tányérodon! Egy-egy falatban ugyanis több erő rejtőzik, mint gondolnád: válaszd te is a helyi, szezonális és minőségi ételeket! Mi pedig elmondjuk, mi az a "felelős étkezés", és bemutatjuk neked a hazai zöld éttermeket. Közösséget építünk egyrészt a fenntartható étkezés iránt fogékony vásárlókból, másrészt a környezetvédelmet fontosnak tartó vendéglátóhely tulajdonosokból. Több száz csatlakozót vonzó kampányaink során arra buzdítottuk a résztvevőket, hogy egyszerű vállalásokkal kezdjenek változtatni étkezési szokásaikon: például próbálják ki, hogy heti 3-szor nem esznek húst egy hónapon át, vagy heti egyszer a piacon vásárolnak a szupermarket helyett. "Zöldülni" kívánó vendéglátóhelyeknek hulladékkelezéssel, erőforrás-hatékonysággal, környezetbarát higiéniával kapcsolatos tanácsot adunk; erőfeszítéseiket elismerjük és kommunikáljuk a vásárlók felé. Carrotmob akcióink során étteremvezetőkkel egyeztünk meg, hogy egy adott nap bevételét környezetbarát

Hány önkéntessel dolgozik rendszeresen a közösség/szervezet? Van-e állandó önkéntes koordinátor? A program neve A program célcsoportja A tevékenység jellege Milyen szükségleteken alapul a jelölni kívánt közösségi program? beruházásokra költik. Mindemellett ráirányítjuk a sajtó figyelmét a környezetvédelem és az étkezés kapcsolatára - máig közel 70 alkalommal számolt be rólunk számos különböző médium. (http://gasztrohos.hu/a-gasztrohosrol-irtak/) Sikereink: 2014: SUSCO Expo: Látogatói Díj; Fenntarthatósági Nap: Kiállítói Díj; Magnet Bank Civil pályázat - ARC plakátdíj 2013: Greenspiration startup verseny: Különdíj; YouTube ösztöndíj; Fenntarthatósági Nap: Kiállítók versenye, 2. helyezés; A világ, ahogy szereted Európai Uniós projektverseny 2013: Legjobb magyar projekt; Goldenblog: Életmód kategória Zsűri Top 10 2012: Ozone Zöld Díj: A leginnovatívabb klímabarát és környezettudatos élelmiszerfogyasztást támogató nevelési koncepció kialakításáért; Goldenblog 2012: Gasztro kategória Zsűri Top 10 12 Nem Felelős Gasztrohős Mindenki, aki eszik! Elsősorban azonban 24-40 év közötti, az egészséges étkezésre és a környezetvédelemre nyitott fiatalok és szülők. Személyes és online akciókkal társított tudatformálás, tanácsadás, közösségi kampányok Úgy gondoljuk, hogy tányérunkon több globális kihívás zsúfolódik össze, mint azt elsőre gondolnánk: a levesünk egyik titkos hozzávalója az élelmiszer-kilométer vagyis, hogy mennyit utazik egy-egy alapanyag mielőtt az asztalunkra kerül és persze az ezzel járó káros anyag kibocsátás. A főételünkben ott vannak az élelmiszertermeléssel járó társadalmi problémák, a vegyszerezés, a génmódosítás és a mezőgazdaság félelmetes mértékű vízhasználata. A félig megevett desszertünkön a

hab pedig az az igazságtalanság, hogy bár még mindig közel 805 millió ember éhezik a Földön, a világon megtermelt élelmiszer több mint egyharmada a kukában köt ki Ezek pedig mind-mind kapcsolódnak a helyi gazdasághoz, az emberek megélhetéséhez, és nem utolsó sorban a saját egészségünkhöz. Azzal, hogy mit eszünk nem csak az emésztésünkre vagyunk hatással. Erre szeretnénk felhívni a figyelmet és elmondani, melyek a fenntartható étkezés alapelvei. Az közösség/szervezet tagjai által A kezdeményezéssel kapcsolatos minden tevékenységet önkéntes munkában látunk el 2012 eleje óta. megvalósított feladatok a programon Ezek közé tartozik: - Fenntartható Étterem minősítési rendszer kidolgozása, bevezetése, éttermek belül. felkutatása - Zöld éttermi tanácsadás - Éttermek és önkénteseink számára találkozók szervezése - Blogírás, cikkírás, videók készítése - Rendezvények szervezése (Carrotmobok, Piknik Flashmob, közösségi főzés) - Közösségi kampányok szervezése (Fogj kezet a termelővel!, Zacsi Böjt, Alma Szerda, 1000 kg-os tányér, "Unom a banánt" receptverseny stb) - Kiállításokon, rendezvényeken való megjelenés (Fenntarthatósági Nap, Magyar Ízek Vására, SUSCO EXPO, Madarak és Fák napja, stb) - Pályázatírás - Grafikai munkák - Fordítási munkák - Sajtókapcsolatok - Honlap fejlesztés és karbantartás - Közösségi média (facebook, instagram, pinterest, twitter) - Partnerkapcsolatok kiépítése Hány önkéntes vett részt a programban? Az elmúlt három év során kb 20; ebből folyamatosan (több, mint heti 8 óra) 3 fő. 1 fő "főállásban" (napi 8 óra) dolgozik a kezdeményezésen önkéntes munkában, 2014 februárja óta. Eltöltött óra kb 60 Eltöltött hét 130 A program eredményei - Fenntartható Étterem minősítési rendszer kidolgozása - 27 környezetbarát étterem hálózatba szervezése, tanácsadás környezeti hatásaik csökkentésére - Több, mint 50 vendéglátóhely tesztelése

környezetvédelmi szempontból, és az eredmények bemutatása a gasztrohos.blog.hu -n - "35+1 lépés a fenntartható vendéglátóhely felé" javaslatcsomag összeállítása - 3 sikeres Carrotmob akció szervezése (carrotmob.hu), a résztvevők vásárlói erejének tudatosítása - Számos sikeres közösségi kampány lebonyolítása (pl. Zacsi Böjt közel 700 csatlakozóval) - A Fogj kezet a termelővel! kampány sikeres lebonyolítása, hazai kisteremlők bemutatása - A lakosság fenntartható étkezéssel kapcsolatos tudatosságának fejlesztése Milyen módon ismerték el a programban Ezen a területen elég sok fejlődni valónk van! A kezdeményezést elindító négy fős "kemény mag" résztvevő önkéntesek tevékenységét? számára elég elismerés a Gasztrohős hírének terjedése, az évek során hozzánk csatlakozók segítségét pedig igyekszünk lépten-nyomon megköszönni. Eleinte néhány könyvvel jutalmaztuk őket, de a kimerülő pénzügyi tartalékaink miatt mára egyre inkább csak a szóban és a közösségi oldalakon tudjuk megköszönni munkájukat. Természetesen ahol csak lehet, hirdetjük a munkásságukat (például az ARC kiállításon helyet kapó plakátunk tervezőjét minden erről szóló cikkben megemlítjük). referenciaszemély Név dr. Horvátth Sarolta Telefonszám, e-mail cím sarolta@okolucio.hu, 06 30 429 4819 Egyéb fontos információ a programról, Támogatók, önkéntesek jelentkezését szívesen fogadjuk! amit szeretne megosztani: