Dr.. Nagy Margit-emlékülés

Dr.. Nagy Margit-emlékülés Infektológiai Osztály 2004. január 30. Jubileumok a Markusovszky Kórházban 239

Schneider Ferenc Dr.. Nagy Margit osztályvezetõ fõorvos életútja (1913-1963) Dr. Nagy Margit 1913.február 8-án Erdélyben, Barót községben született. Egy leány (dr. Nagy Mária) és egy fiú (dr. Nagy Endre) testvére volt. A Kolozsvári Tudományegyetemen szerzett orvosdoktori oklevelet 1937. május 27-én. Ezt követõen 1937. szeptember 1-jétõl 1940. szeptember 1-jéig orvosgyakornok, majd segédorvos a kolozsvári Gyermekklinikán. Még ebben az évben október 25-tõl Vasvármegye és Szombathely Város Közkórháza orvosgyakornoka lett. Dr. Gulácsy Zoltán fõorvos mellett hamarosan nagy tudású, sokoldalúan képzett gyermekorvossá fejlõdött, akire egyre nagyobb munka hárult a gyermekosztályon és a területi gyermekvédelemben. A kórházi törzskönyvi lap tanúsága szerint tökéletesen beszélt magyarul, németül, románul, franciául, jól beszélt angolul és olaszul. Gyermekszakorvosi vizsgát 1942. november 18-án tett. A háborús évek alatt egyre több munkával terhelte az élet, s a törékeny alkatú orvosnõ hihetetlen lelkesedéssel és szorgalommal szolgálta a beteg gyermekek gyógyításának ügyét. 1942-ben ösztöndíjjal a marburgi gyermekklinikán dolgozott, ott ismerkedett meg az akkor még gyermekcipõben járó vérátömlesztés korszerû formáival. Hazatérve hozzálátott, hogy itthon is megteremtse a gyermekgyógyászati transzfuzió feltételeit. A kezdeti akadályok, a háborús évek nehézségei nem riasztották vissza. Osztályos orvosi elfoglaltsága mellett a Zöldkereszt gyermekorvosa is volt. 1945 nyarán alorvossá nevezték ki, és ráhárult a 150 ágyas gyermekosztály minden gondja. Fûtetlen kórtermekben, hihetetlenül nehéz körülmények között egyedül látott munkához 1945 õszén. A háborús nélkülözések, az orvosés gyógyszerhiány, a védõoltások elmaradása miatt Vas megyében is ijesztõen magasra ugrott a beteg gyermekek száma. Nagy Margit a Gyermekosztály megbízott vezetõjeként elölrõl kezdett mindent: területi gyermekvédelmet, osztályos gyógyító munkát, szakorvosképzést. Helytállásának, éjt nappallá tevõ munkájának eredményeként nagyon gyorsan rendezõdött az osztály élete, és a munka már ismét a régi színvonalon folyt, amikor 1947-ben a gyermekosztály új fõorvost kapott. Nagy Margit 1949-tõl 1953-ig iskolaorvosként dolgozott. Elindította és megszervezte az elsõ nagyobb szabású hazai BCG-oltást, felfektette a szombathelyi gyermekek Mantoux-kataszterét, és ezzel megalapozta az elkövetkezõ évek tbc elleni munkáját. 240 Jubileumok a Markusovszky Kórházban

István Lajos professzor visszaemlékezése szerint nagyon jól képzett, rendkívül szorgalmas, mûvelt, németül és franciául perfektül beszélõ, alapos és lelkiismeretes orvos volt. 1954-ben kinevezték a volt katonakórház területén kialakított 60 ágyas Fertõzõ Osztály vezetõjévé, és megbízták az osztály megszervezésével. Megint mindent elölrõl kellett kezdenie. A hepatitis került munkája elõterébe. Sok hálátlan és népszerûtlen munkát kellett elvégeznie, de 1-2 év alatt az új osztály a fertõzõ betegségek elleni küzdelem egyik biztos alapjává vált. A korszerû színvonalú munka mellett megindult a szakorvosképzés és a tudományos kutatómunka is. Mindig magas mércét állított önmaga és munkatársai elé: lépést tartani a rohamosan fejlõdõ orvostudománnyal. Országosan a legjobbakhoz mérte eredményeit, állandóan hozott valami újat, tanult és tanított. Eredményeire nemcsak a dunántúli szakcsoportokban figyeltek fel, hanem országos kongresszusok anyagában is. Munkája elismeréseként 1959-ben,,Érdemes orvos kitüntetõ címet kapott. Sokirányú gyógyító orvosi elfoglaltsága mellett arra is szakított idõt, hogy a Vöröskereszt tagjaként tevékenykedjék. Szakmai mûködése eredményeként indult fejlõdésnek a vérrel való gyógyítás Szombathelyen. Amikor a Vérellátó Alközpont megalakult, társadalmi munkában segítette a véradó mozgalmat. Az 1957-ben megalakult szombathelyi véradókör elnökévé választotta. Ott volt a Vasi Véradó Szerkesztõbizottságában is. 1959-tõl a Vöröskereszt szombathelyi városi vezetõségének, 1960-ban a Vöröskereszt Országos Vezetõségének tagjává választották. Dr. Bokor Nándor fõorvos aki egy évig volt beosztott orvos Nagy Margit osztályán visszaemlékezésében következetes és pontos fõnöknek ismerte meg. Nem járt korán dolgozni, és idõben haza is ment, de amíg dolgozott, addig pontosan történt minden. Minden kórlapot elolvasott. Nem csak kifogásolt, hanem egy-egy jól megszerkesztett anamnézis, status vagy zárójelentés láttán az elismeréssel sem késlekedett. 1962-ben már volt autója, amivel hivatalos útjára magával vitte beosztott orvosát. Ha konzíliumot hívott, ott is kötelezõ volt jelen lenni. Gyermekgyógyászként is kiváló kapcsolata volt a belgyógyászokkal, sebészekkel és a KÖJÁL-lal. Magánélete munkával, sok utazással, édesanyja látogatásával telt. Késõbb autójával sokat kirándult, múzeumokat látogatott, gyakran járt Budapestre színházba, hangversenyre. Járt Kínában, Spanyolországban, Olaszországban. Egykori fõnõvére (Pöltel Lászlóné, Vali nõvér) visszaemlékezése szerint gyermekszakorvosi, belgyógyász, gyermek-tbc szakvizsgával rendelkezett. Megállás nélkül dolgozott és tanult. 1963 februárjában egyhónapos tovább- Jubileumok a Markusovszky Kórházban 241

képzésen vett részt a budapesti Szent László Kórházban. Tanulás közben, 23- án késõ este a kórházi dolgozószobában érte a halál. Úgy halt meg, ahogyan élt, munka, tanulás közben. Élete összefonódott a szombathelyi kórház gyermekosztályával, a fertõzõ betegségek elleni küzdelemmel és a véradómozgalommal. Budapesten a Farkasréti temetõben 1963. március 4-én temették el. Nagyon sokan kísérték el utolsó útjára. Szemtanúk szerint,,a fél Markusovszky Kórház jelen volt. (Az életrajz forrásai: dr.nagy Margit kórházi törzskönyvi lapja, prof. Istrván Lajos visszaemlékezése, Véradóújság 1963, Pöltel Lászlóné fõnõvér visszaemlékezése, dr. Bokor Nándor fõorvos visszaemlékezése, dr. Szabó László fõorvos visszaemlékezése.) 242 Jubileumok a Markusovszky Kórházban

Schneider Ferenc Dr.. Ruzsonyi Zoltán életútja 1924-ben Szentgotthárdon született, négy testvére volt, apja gimnáziumi tanár, aki szívbetegségben korán elhalt. Érettségi után a Mûegyetem Gépészmérnöki Karán folytatta tanulmányait. A háború miatt az egyetemet Drezdába telepítették át. Ott diplomázott, és átélte a város porig történõ bombázását. A háború borzalmai, a kalandos hazajutásának tapasztalatai, beteg édesanyja kálváriája terelték érdeklõdését az orvosi pálya iránt, és önfenntartóként beiratkozott a Pécsi Egyetem Orvosi Karára. Bár szombathelyi kórházi gyakorlatai, tapasztalatai és fõleg Petõ Ernõ orvosi magatartásmintája alapján itt kívánta hivatását gyakorolni, de az akkori irányított foglalkoztatás Pécshez kötötte. Szerencséjére Hámori Artúr klinikáján szerezte belgyógyászati szakképesítését. Közben megnõsült, és áldozatkész feleségével albérletben nevelték az idõközben megszületett két gyermeküket. Szakvizsga birtokában Jákon vállalt körzeti orvosi állást, ott született harmadik gyermekük. 1963-1968 között szombathelyi körzeti orvos, és a közben megnyitott Rendelõintézetben belgyógyász szakrendelést is vezetett. 1968-tól 1984-ig, nyugdíjaztatásáig a Markusovszky Kórház Fertõzõ Osztályát vezette. Munkája során számos rendszabály-gyûjteményt (ma úgy mondanánk: helyi Módszertani Levelet) szerkesztett. 1963-ban,,Érdemes orvos kitüntetésben részesült. Nyugdíjas éveit kiegyensúlyozott családi élete és a naponta a nagyszülõket látogató hat unokája teszi bensõségessé. Személyében a halk szavú, de bizalmat sugárzó orvost, a hivatását szolgálatnak tekintõ kollegát ismertünk meg. Választott szakmája, hivatása mindig is az egészségügy mostohagyermeke volt. A nehézségeket vállalva, életútja, kitartása méltán válhat példaképévé az orvosi pályát hivatásként vállaló fiatal kollegáknak is. Részt vett az új osztály tervezési munkáiban, de nyugdíjba vonulása miatt már nem dolgozhatott a korszerûen kialakított, a fertõzõ betegek szakszerû ellátását szolgáló, rekonstruált új épületben. Bár az is igaz, hogy azóta az osztály folyton költözött, s jelenleg már a harmadik helyen van. Nyugdíjas éveiben sem szakadt meg a kapcsolata a kórházzal, ugyanis a Fizioterápiás Osztályon vállalt alkalmanként orvosi feladatokat. Késõbb már ilyen megbízatásokat sem fogadott el, de örömmel tapasztaljuk, hogy szívesen látogatja a kórházi rendezvényeket, ahová a kórház nyugdíjas orvosai mindig meghívást kapnak. Jubileumok a Markusovszky Kórházban 243

Ruzsonyi Zoltán Fertõzõ osztályos emlékeim eim 1968-tól 1984-ig, 16 éven át vezettem a Fertõzõ Osztályt, amely a Markusovszky Kórház központi épületeitõl 1 kilométerre, a volt Huszárlaktanya területén lévõ épületekben kapott helyet. 60 felnõtt ágyunk volt, késõbb ezt 40 ágyas gyermekfertõzõ részleggel egészítették ki. A Ferencz József idejébõl maradt, de karbantartott épületekben káhyafûtés volt. Viszont kevés kiszolgáló helyiség, a célnak nem megfelelõ beosztás volt jellemzõ az épületre. A felnõtt részlegen a fõorvos mellett egy állandó orvosi állás volt, amelyen eleinte Balogh József dr., késõbb Péter László dr. volt jól képzett megbízható munkatársam. A belosztályokról rendszeresen küldtek fiatal orvosokat szakvizsga elõtti gyakorlatra. A gyermekrészleg vezetõje Schmidt Ottó dr. volt, aki nagy szaktudással és rutinnal rendelkezett. Az õ segítõi is a szakvizsga elõtt álló fiatal orvosok voltak. A két fõnõvér szakszerûen irányította, lelkiismeretesen ellenõrizte a nõvéreket és a takarítónõket. Különösen jól végezte munkáját Zelles Katalin, a gyermekrészleg fõnõvére. A nõvérek együttérzõen látták el a betegeket, a takarítónõk a takarításon kívül fertõtlenítettek, hideg idõben biztosították a meleget. A szûkre szabott létszám mellett szükség esetén vállalták a túlmunkát és a helyettesítést is. Beteghordót a tüdõsebészet kölcsönzött. Orvosi ügyeletet a tüdõsebészekkel együtt láttunk el, de néha a belosztályok is besegítettek. Megyénk lakosságán kívül itt szolgáló katonákat, szovjet katonákat és családjaikat, illetve tanuló vietnámi és afrikai fiatalokat is gyógyítottunk. Fertõzõ osztályon a betegforgalom szeszélyes, az évszakoktól és járványoktól függ. Fertõzõ beteget nem lehet elõjegyezni vagy járványt kelteni. Emiatt sok bajunk volt az ágykihasználási mutatóval. Járvány esetén telt házzal mûködtünk, máskor meg beteg után sóhajtoztunk. A szokásos fertõzõ betegségek évente rendszeresen ismétlõdtek, csak számuk ingadozott. Télen-tavasszal influenza, tavasszal-nyáron-õsszel agyhártyagyulladás (kullancsenkefalitisz, leptospirozis), egész évben enterális infeciók (salmonellozis, dysenteria) és hepatitis fordultak elõ nagyobb számban. A hatvanak évek végén 60 tularemiás betegünk volt, akik vadnyulaktól 244 Jubileumok a Markusovszky Kórházban

fertõzõdtek meg. Házinyulak betegítették meg egy család három tagját, a kórokozó Pasteurella pseudotuberkulozis volt, ami emberi kórokozóként ritka. Az egyik családtagot vakbélgyulladás gyanúja miatt meg is operálták. Bakteriális meningitises és miningitis tuberkulozás betegeket is ápoltunk. A vietnámi és afrikai fiatalokat KÖJÁL-szûrés után fõleg bélparaziták miatt kezeltünk. Egy kanyaró gyanúval küldött 10 éves kislány betegsége Lyell-syndromának bizonyult. A súlyos 50 százalékban halálos betegséget feleslegesen szedetett Diphedán okozhatta. Egy hepatitis gyanús betegnél munkahelyi ártalmat derítettünk ki (gyógyszergyári rossz elszívóberendezés). A fertõzõ betegek ellátása mellett orvosi felügyeletet biztosítottunk a Kõszegrõl áttelepített utókezelõben, foglalkoztunk a medikusokkal, elõadásokat tartottunk orvosi és nõvéri értekezleteken. KÖJÁL, OKI, László Kórház, szigorú szakmai felügyelõink rendszeresen ellenõriztek minket, mi pedig igyekeztünk velük jól együttmûködni. Állandó gondot jelentett az osztály zártsága a látogatók és hozzátartozók méltatlankodása miatt, valamint az ügyeleti idõben történt mentõszállítások, mert fertõzõ beteg szállítása után a kocsit fertõtleníteni kell. Korszerû fertõzõ osztály létrehozását éveken át tervezte a kórház vezetõsége, ezt javaslatainkkal mi is segítettük. A munka megkezdésekor nyugdíjba vonultam. Az elmúlt 20 év alatt sokat fejlõdött a tudomány. Vitás kérdések tisztázódtak. Korszerûsödött a megelõzés, a diagnosztika, bõvültek a terápiás lehetõségek, de fertõzõ betegségek még vannak, néha újak is fellépnek. Nem árt az óvatosság! Jubileumok a Markusovszky Kórházban 245

Schneider Ferenc Emlékeim dr.. Kocsis Zsuzsannáról Mozgalmas év volt 1984 a Fertõzõ Osztály a mai Infektológiai Osztály életében. A Vöröshadsereg úti telephelyen belül folytatódott az osztály költözése, és fokozatosan elfoglalta a Tüdõsebészet elhagyott, felújított kórtermeit. Az osztály felnõtt (60 ágy) és gyermek (48 ágy) részleggel mûködött, két fõorvos irányításával. A felnõtt részleget az osztályvezetõ, Ruzsonyi Zoltán fõorvos, a gyermek részleget pedig Schmidt Ottó fõorvos irányította. Egy belgyógyász-infektológus és egy gyermekgyógyász-infektológus szakorvos segítette õket. A három, illetve hat hónapos fertõzõ osztályos gyakorlatukat töltõ belgyógyász és gyermekgyógyász szakorvosjelöltek végezték az osztályos munkát. 1984 nyarán betegség miatt hosszabb idõre kiesett a munkából Schmidt Ottó fõorvos. Ruzsonyi Zoltán osztályvezetõ fõorvos pedig augusztusban nyugdíjba vonult. Az osztályon három hónapig egy gyermekgyógyász-infektológus és egy belgyógyász szakorvosjelölt látta el a teendõket. Az új osztályvezetõ személyérõl találgatások folytak. Végül a kórház fõigazgató fõorvosa dr. Kocsis Zsuzsanna fõorvost bízta meg a Fertõzõ Osztály vezetésével. Kocsis fõorvosnõ 1962 óta Zsámbéky Pál belgyógyász osztályvezetõ fõorvos osztályán dolgozott, itt szerzett belgyógyászatból szakvizsgát. Korábban egy évet dr. Nagy Margit fõorvossal is dolgozott a Fertõzõ Osztályon, és fertõzõ betegségekbõl is szakvizsgázott. Késõbb a III. Sz. Belgyógyászati Osztályon kardiológiával foglalkozott, és kardiológiai szakvizsgát is tett. A belgyógyászati osztályok közötti feladatmegosztás és specializálódás úgy hozta, hogy 1984-ben a kardiológia az,,új III. Belgyógyászat profilja lett. Ezután kapta Kocsis Zsuzsanna fõorvosnõ új feladatként a Fertõzõ Osztály vezetését. Nem lehetett könnyû feladat a húsz éve tanult infektológiai ismereteket felfrissítve az addigi munkától sok tekintetben különbözõ Fertõzõ Osztály vezetése. Mégis rövid idõ alatt változások kezdõdtek az osztályon. Szorosabbra fûzte a szakmai kapcsolatot a Fõvárosi László Kórházzal, az ország többi fertõzõ osztályával. Minden rendezvényre ellátogatott, ezekrõl beszámolt. Beosztottait elõadásra, publikációra ösztönözte, fiatal szakorvosait továbbképzésre küldte a László Kórházba. Támogatta a második és harmadik szakvizsga megszerzését. 246 Jubileumok a Markusovszky Kórházban

1988-tól elkezdõdött a fertõzõbeteg ágyak számának csökkentése, elõször 108-ról 60-ra, majd 44-re. Az ápolónõk számának csökkenése miatt összevonták a felnõtt és a gyermek részleget, ami csak átmeneti eredménnyel járt. A gyermekápolók a felnõtt betegellátásban járatlanok voltak, és aki tehette, leszázalékolását kérte. Kocsis Zsuzsanna fõorvos vezetése alatt megkezdõdött (1990) és befejezõdött (1992) az új Fertõzõ Osztály építése. Az avatáson részt vett Andréka Bertalan, egészségügyi államtitkár. Kocsis fõorvosnõ kiváló szervezõkészségét kamatoztatva rendezte meg elõbb a Kardiológiai Társaság kongresszusát, majd a Magyar Infektológiai Társaság 1992. évi kongresszusát. A szombathelyi kongresszus emlékezetes volt a Magyar Infektológiai Társaság életében. Évekig emlegették a szakmai és a társasági program színvonalasságát. A kongresszusi rendezés anyagi hátterének megteremtése céljából a kórházban elsõként munkatársaival (Angyal Márta dr., prof. István Lajos dr., Németh Józsefné, Schneider Ferenc dr., Torma Zsuzsanna dr.) létrehozta,,az Infektológia Jövõjéért Vas Megyei Alapítványt. Az alapítvány azóta is biztosítja a betegek komfortérzetének és a betegellátás színvonalának javításához, valamint az orvosok, nõvérek továbbképzéséhez és az újabb kongresszusok (1999, 2001) megrendezéséhez szükséges anyagi hátteret. Az új osztály felavatása után két hónappal, 56 évesen nyugdíjba vonult. Az új fõorvosi szobába már nem költözött be. Utódjának január elsõ munkanapján telefonon kívánt sok sikert. Egészségi állapota nem tette számára lehetõvé a nyugdíjas évek pihenési lehetõségeit és az unokák szeretetét. Két hónappal nyugdíjba vonulása után meghalt. Mindössze 57 éves volt. Jubileumok a Markusovszky Kórházban 247

Sen. Kneffel Pál Requiem egy járványkórházért Aki csak egy kicsit is ért a járványtanhoz, joggal fél a nagy tömegek mozgásától. Az ilyen mindig együtt jár a tömegekhez idomult kórokozók,,csereberélésével, rendszertelen étkezéssel, testi-szellemi kimerüléssel. 1944 végén, 1945 elején ezek a tényezõk az ország nyugati felében halmozottan jelentkeztek. Ennek az idõszaknak az eseményei kezdenek feledésbe merülni, egyre kevesebb az élõ szemtanú. Az orosz csapatok szombathelyi bevonulása (1945. március 29.) után a megyei kórházban csak az alagsorban voltak polgári betegek. Összetolt ágyakon, padlón heverõ matracokon feküdtek az emberek. Víz-, gáz-, áramszolgáltatás nem volt. A belsõ udvaron, a szökõkút körül meghökkenve láttam egyre több piszkos, a végsõkig kimerült zsidó munkaszolgálatos gyülekezett. Miután a Csajtánál épített védelmi vonal felett átvonult a front, laza csoportokban szivárogtak be a városba. Kórházi ápolásra lett volna szükségük, de ideérve láthatták, hogy az csak az alagsorban üzemel. Az emeleten már orosz tábori kórház mûködött, ahova futva hordták be a sebesülteket. Leültek hát a szökõkút köré, és szótlanul, tehetetlenül várakoztak. Ijedten futottam dr. Czeizel Jánoshoz, aki akkor rangidõs fõorvosként vette kezébe a kórház irányítását. Czeizel dr. okos, nyugodt és nagy tekintélyû, becsületes magyar ember volt, aki abban az idõben, amikor mindenki lapult vagy mentette azt, ami még menthetõ volt, merte vállalni az irányítást. Kérés nélkül álltam mellé. Jó volt vele lenni Igazgató úr! Zsidó munkaszolgálatosok gyülekeznek a belsõ udvarban. Szinte valamennyi tetves, lázas, betegnek látszik. Valószínûleg kiütéses tífuszosok. Ha most bezsúfolom õket a sötét alagsori fülkékbe a kórházi betegek közé, elkerülhetetlen egy kiütéses tífuszjárvány jelentettem. Vidd ki õket valahová a városba! hangzott a rövid utasítás. De hová? Egy szempillantás alatt megjelent elõttem kedves barátomnak, dr. Vetro János orvosszázadosnak az alakja. Tudtam, hogy volt neki a Szent Imre herceg utcában egy fertõzõ kórháza és egy tábori bakterológiai laboratóriuma. Ezek azonban két nappal ezelõtt az 523-as Vöröskeresztes Hadikórházzal együtt elvonultak. Mi lehet most abban a kiürített kórházrészlegben? Kifutottam hát a város túlsó részébe, hogy utánajárjak. Az utcákon orosz katonák vonultak, zárt rendben vagy laza csoportokban. Örömmel találtam rá 248 Jubileumok a Markusovszky Kórházban

a 200 ágyas kórházrészlegre, teljesen felszerelve, de ember nélkül. Hófehérke meséjébe illõ képpel: ágyak megvetve, ételmaradék az asztalon, raktár, konyha, minden néptelen. Visszatérve a megyei kórházba, azonnal kaptam egy stráfkocsit ló nélkül, amire felültettem a járóképteleneket, a többit a stráf mögé vezényeltem, aztán: nyomás! Lépésrõl lépésre vánszorogtunk a Szent Imre herceg utcáig. A fehér köpenyben kocsirudat húzó orvos és a 10-15 halálosan kimerült, piszkos, riadt tekintetû ember nem érdekelte az utcákon rohangáló frontkatonákat. Az üresen talált hatalmas kórházépületben olyan erõ született bennem, hogy azt máig sem értem. A katonai kiürítés és elvonulás posztóban történt, a zsávoly egyenruhák visszamaradtak. Így az általános tetvesség miatt mindenkit meztelenre vetkõztettem, majd a katonai zsávolyba öltöztettem. Gyermeteg örömmel, kiabálva vették azonnal birtokba a megvetett ágyakat. Ezek a szerencsétlenek megszabadulva a keretlegénység keze alól végtelenül boldogok voltak. A felszabadulás örömében mindenki segítette a másikat, ahogy tudta. Étkeztetni az elsõ napokban persze nem tudtam, de nem is erre volt elsõsorban szükségük, csak aludni kívántak. Ma már bevallhatom, a következõ napokban is azzal etettünk, amit a szomszédos, elhagyott villaszerû lakások kamráiból összehordtunk. Azonban ennek a készen kapott szükségkórháznak ápoló személyzetre volt szüksége. Mivel más lehetõség nem volt, azt a,,közmunkára kötelezettek közül igényeltem. A felszabadulás utáni másnapon ugyanis egy autó járta a várost, melynek hangosbemondója arra utasította a férfilakosságot, hogy a hirtelen felállított Városházán közmunkára jelentkezzen. Mivel a régi épületet találat érte és megsemmisült, így a Megyei Kórház délkeleti sarkánál, a Gyöngyös pataknál álló, még vakolatlan, új egyemeletes házat nevezték ki Városházának. Hamarosan már a lépcsõházban is álldogáltak jelentkezõk. Egyenesen bementem az újsütetû polgármesterhez, Németh István (vagy József?) nyomdászhoz. Miután elmondtam, hogy nekem,,tegnap óta egy 20 ágyas kiütéses tífuszos osztályom van, már vezethettem is el a 16 férfit a kórházba. Azokban a napokban nagyon gyorsan történt minden, sem õ, sem az emberek nem tudták, hogy hova, mire viszem õket. De mire a Szent Imre herceg utcába értünk, 10-re fogyott a számuk. Valamilyen úton, módon megtudták, hogy kiütéses tífuszos, volt munkaszolgálatosokat kell majd ápolniuk. Nem volt hatalmam felettük, hagytam hát õket. Nehéz lenne részletezni, mennyi idõ múlva és hogyan rázódott össze ez az osztály. Miért kellett sokáig esténként magukra hagynunk az ápoltakat? Éjjel kóborló orosz katonák miatt nem volt biztonságos ott maradni. De a kórház maga is szolgált meglepetésekkel. Kiélesített tojáskézigrá- Jubileumok a Markusovszky Kórházban 249

nátot találtunk a pincében a szén között. Valamelyik,,okos magyar katona hagyta hátra ajándék gyanánt az utána belépõ orosznak. Egy napon azzal fogadtak ápolóim, hogy van az utcánkban egy kóbor tehén. Gazdája alighanem elmenekült, s szegény, magára hagyott pára étlenszomjan nem bírva tovább, elszakította kötelét, s kijött legelni az utcára. Hozzátok be az udvarba, megesszük! mondtam ki a halálos ítéletet a tehénre, hisz ez nekünk egy heti húsadagot jelentett. Levágásáról és feldarabolásáról filmet lehetett volna forgatni Ma is csodálkozom, hogy ennek az,,összetákolt Fertõzõ Kórháznak az üzemeltetése aránylag gyorsan kialakult. Persze igazi gyógyításról nemigen volt szó, igazából csak,,elfekvõ részlegnek nevezhetném. De abban az idõben és az adott lehetõségek között ez is csoda volt. A Megyei Kórház vezetése csak jó idõ múlva értette meg, hogy a Vöröskereszt vagy katonai vezetés nélkül lehetetlen a helyzetünk. Segítségre volt szükségünk. Rövidesen odavezényelték a kórházból dr. Szinay Gyula alorvost ennek a részlegnek a vezetésére. Nekem akkor már az OKI-laboratóriumban volt a fõ feladatom, azon felül el kellett látnom a kórház prosecturáját. A hazaszivárgókkal rövidesen ennek a részlegnek a feltöltése is megindult. Hazaérkezett dr. Bohuss Károly orvosszázados, aki mint az 523. Vöröskeresztes Hadikórház parancsnoka jelentkezett, és ezzel nevet, gazdát kapott a Fertõzõ Kórház. Nevét ezután többször is változtatta. Jól benne voltunk már 1945 tavaszában, amikor visszaérkezett dr. Mátéffy Jenõ Vas megyei tisztifõorvos is, és hivatalból foglalkozni kezdett a kórházzal. A Vöröskereszt nem volt sehol, a Hadsereg visszavonulóban. A Megyei Kórháznak volt ugyan egy barakkszerû fertõzõ osztálya, de az is tele betegekkel. Mai ésszel felfoghatatlan hogyan, de a mi kiütéses részlegünk mégis öntevékenyen és érdemlegesen üzemelt. Így igazán érthetõ, hogy a tisztifõorvos is meglepõdve nézte ezt a gazdátlan, számára kötetlen kórházi forgalmat, melyben adminisztráció alig volt, mégis nagyjából mentek a dolgok, egészen az udvarban való temetésekig Lejött az osztály konyhájára is, ahol egy fekete, nagyméretû tepsiben, zsírban sütöttek a betegek számára. Ritka alkalom volt ez az osztályon, hisz tulajdonképpen éheztek az emberek. Teee, Palikám, ti húst esztek? kérdezte meglepõdve. Azt, Jenõ bácsi. A gazdátlan házakból befogtuk az állatokat (volt bõven az utcánk környékén), összeszedtük az ennivalót feleltem. A már említett stráfkocsi pedig közismertté vált:,,zabráló különítménynek kezdték nevezni. (Zabrálni rendkívüli helyzet adta beszerzési lehetõséget jelentett, ami még nem számított egészen lopásnak, de már meghaladta a normális viszonyok etikáját.) Ezzel hordtuk össze az elhagyott katonai raktárakból 250 Jubileumok a Markusovszky Kórházban

zsákszámra a babot, lencsét, borsót, a Püspökvár pincéjébõl a Vöröskereszt rengeteg zománcedényét és textíliáját. A megyei kórházba beszállított vászon holmiból és paplanselyembõl vágta le késõbb Varga István kórházgondnok méterszámra az orvosi fizetéseket... De jó lenne, ha még élne olyan, aki ebbõl kapott,,fizetést! Háromszori próbálkozás után kapott írásos engedéllyel melyet Lvov Papolkovnyik, orosz városparancsnok állított ki szállítottuk át a Megyei Kórházba a múzeumban tárolt EÜASZ (Katonai Egészségügyi Anyagszertár) több vagonnyi gyógyszerkészletét. Az 523. sz. Vöröskeresztes Hadikórház keretébe átvett Fertõzõ Osztály (ma Berzsenyi Dániel Fõiskola) további sorsáról néhány adatot a Megyei Levéltárban találtam meg. Az elsõt 1945. áprilisi keltezéssel dr. Hegedûs h. tanácsnok küldte a fõispán részére tájékoztatásul, melyben jelzi, hogy a fenti iktatószám alatt,,felhívást intézett az 523. sz. Hadikórház Parancsnokságához azért, hogy a Szent Imre herceg utcai Kiütéses Tífuszos Kórház felett vegye át az ideiglenes parancsnokságot, s azt lássa el élelemmel és ápolószemélyezettel. Hegedûs tanácsnok úr ezt az átiratot csak úgy indíthatta el, ha az 523. sz. Hadikórház erre a napra (április 2.) visszaszivárgott. Üzemelésrõl azonban szó sem lehetett. A Megyei Levéltár ma is õrzi azokat a leveleket, amelyeket a városi és a megyei tisztifõorvos a Fertõzõ Kórházzal váltott. Érdemes ennek a kórházi részlegnek ceruzával megvonalazott és megírt elsõ jelentését kikeresni. 1945. április 25-én: typhus exanthemicus (kiütéses tífusz) 33 fõ, typhus abdominalis (hastífusz) 12 fõ. Május 1-jén: typhus exanthematicus 122 fõ, typhus abdominalis 12 fõ. A megyei tisztifõorvos utasítására ugyanis napi jelentést kellett küldeni a friss esetekrõl. Ezt a jelentési kötelezettséget csak 1945. június 15-én állította le (80/1945. tfo. sz. alatti átiratával) a,,javuló járványügyi helyzet miatt. A kiütéses kórház neve az idõk folyamán többször is változik. Dr. Bohuss Károly orvosszázados,,magyar Honvéd Vöröskeresztes Vesztegzárkórház - ként fejlécezett átiratában kér intézkedést a megyei fõorvostól, mert a város területérõl a körzeti orvosok csak,,moribund (haldokló) állapotban szállíttatják be hozzá a betegeket. Ismét változik a fertõzõ részleg neve 1946. január 18-án (152/1946. ikt. sz. alatt).,,1. Honvéd Gyaloghadosztály Szombathelyi Vöröskeresztes Kórháza néven szerepel egy bírósági meghallgatás ügyében. Tehát ekkor még katonai jellege van, de már nem sokáig. Az utolsó ügyirat a Megyei Levéltárban a Kiütéses Tífuszos Kórház ügyében 1945. szeptember 19-i keltezésû (3001/2/1945 ikt. sz. alatt található). Benne Lõdör Jenõ h. polgármester közli, hogy,,a 2. sz. Polgári Fiúiskolából az orosz Jubileumok a Markusovszky Kórházban 251

Fertõzõ Kórház csak akkor vonul ki, ha a város számára másik helyet tud biztosítani. Mivel erre nincsen mód, a város tudomásul veszi a helyzetet. Hogy mikor és hogyan vette birtokba az orosz parancsnokság a Kiütéses Tífuszos Kórházat, nem tudjuk. Azt sem, hogy meddig, de egy késõbbi levéltári adat szerint 1946. április 30-án (162/1946. ikt. sz. alatt) dr. Székely József városi tisztifõorvos jelenti Polgár Antal városi tanácsnok kérdésére, hogy,,szombathely területén három kórház mûködik, mindhárom polgári, a katonai feloszlott. A,,katonai feloszlott..., csak így, minden kommentár nélkül, mint egy gyászjelentés. Befejezésül: 1945 márciusában ennek a kórháznak az indításakor a Fertõzõ Osztályon 200 jól felszerelt betegágy, ápoláshoz szükséges felszerelés, konyha, raktárak, iroda, kezelõ, stb állott rendelkezésre, sõt a személyzet számára is volt elhelyezési lehetõség. Hova lettek mindezek a hatalmas kétemeletes épületbõl? De felmerül egy másik kérdés is: Vajon akadna-e vállalkozó a többi határon belüli Vöröskeresztes Kórház sorsának tisztázására, történetük megírására? Azokban a hónapokban ugyan felpörgetett idõben éltünk, de azért ha töredékesen, hiányosan is, érdemes lenne tudnunk róla. Érdekes és értékes anyag kerülhetne elõ. Ma még élnek idõs orvosok, ápolók, kórházi munkások, ápoltak Ma még lapulhat néhány napló, nyilvántartás, cikk, jelentés... De meddig? Begyûjtése, csokorba szedése nyilván nehéz feladat lenne, s a kép nem lenne akkor sem teljes, de így is megérné. Késõbb lenne mód a kiegészítésükre azzal, ami íróasztalok fiókjaiban, levéltárakban, múzeumokban és emlékezetekben lapul valahol, és csak a megfelelõ idõt várja, ahogyan ez a kis írás is kivárta... 252 Jubileumok a Markusovszky Kórházban

Lakner László Gondolatok sen. dr.. Kneffel Pálról A Vas megyei orvostársadalom egyik legnagyobb alakja volt sen. dr. Kneffel Pál. Az utolsó vezetõ, akinek menedzseri és orvosszakmai munkájáról is csak felsõfokon lehet beszélni. Ha nem vidéken, Szombathelyen éli le életét, ma már az ország legnagyobb orvosegyéniségei között említik a nevét. Az 1913-ban született dr. Kneffel Pált fiatalon a háború vihara sodorta Szombathelyre. A front egyre inkább nyugatra történõ sodródásával a minisztériumban mi más feladatot kaphatott volna a fiatal közegészségügyi szakember, mint hogy a vasi megyeszékhelyen szervezze meg az OKI szombathelyi decentrumát. A Kolozsvári Egyetem Közegészségügyi Intézetébõl hozott szakmai tudást Szombathelyen bõven kamatoztatta. A megyében, a városban õ volt az egyedüli közegészségügyi szakember, következésképpen a háború sokszor szokatlan tetteket is elvárt tõle. A szõnyegbombázások után maga is kordéra rakva vitte ki a halottakat a Szent Márton temetõbe, ahol egy bombatölcsérbe a történelmi körülmények adta tömegsírba hantolták el õket. A kiütéses tífuszosokat összegyûjtötte és önkényesen járványkórházat létesített, amely utána hivatalos rangot is nyert, intézménnyé vált, amíg a körülmények szükségességét indokolták. Kneffel Pál nem volt egy napig sem a megyei kórház dolgozója, de az intézmény kerítésén belül volt az OKI decentruma, majd az által megszervezett Vas Megyei KÖJÁL, így lélekben mindig a kórházhoz tartozott. Következésképpen én a megyei kórház,,aranycsapatának tagjaként tartom számon. Ezt példázza az az idõszak, amikor ellátta fizetés nélkül a kórboncnoki feladatokat is. Dr. Görög Dénes patológus fõorvos nem tért vissza Auschwitzbõl, tehát nem volt egy ideig a kórháznak kórboncnoka. Egyszer a kórház udvarán, a Gyöngyös hídon Kneffel doktor összefutott dr. Czeizel Jánossal (vagy talán a számûzetésébõl visszatérõ Petõ Ernõvel), aki felkérte, hogy lássa el Kneffel Pál a kórboncnok orvosi teendõket. Ugyan Kneffel doktor erõsen szabadkozott, hogy ehhez a szakmához nem ért, azt a választ kapta, hogy majd megtanulja. S utána egy ideig amíg nem találtak helyette más valakit õ volt a kórház kórboncnoka, amiért egy fillért sem kapott. És õ minden zokszó nélkül ellátta ezt a munkakörén túli feladatot, mert az akkori körülmények elvárták tõle, hogy ha kellett halottakat szállítson és temessen, járványkórházat szervezzen, ahova önkezével kullón szállította ki a betegeket, ahova ápolókat szerzett, s szervezte a járványkórház munkáját, megszervezte az intézmény ellátását. Jubileumok a Markusovszky Kórházban 253

A közegészségügyi feladatok egyre szaporodtak, s nem fértek el az idõsebb korosztály által még ismert volt KÖJÁL kezdetben egyemeletes épületében. Más megoldás nem volt, ezért olyan döntés született, hogy az épületet egy emelettel bõvítik. Azonban az emeletráépítés nem a mai módon történt, s nem hiszem el, hogy a módszer kigondolásához nem volt semmi köze a zseniális Kneffel doktornak. Mindez oly módon történt, hogy a tetõszerkezetet csigaszerkezettel folyamatosan emelték, miközben alatta beépítették a második emelet tartófalait. Az már nem az õ hibája volt, hogy ezt a terhet az eredetileg is mocsaras talajra a Gyöngyös-patak öntésterületére épített és rosszul megtervezett alapzat nem bírta el, s az épület megsüllyedt. Több évtizedes harcának köszönhetõen a nyolcvanas évek végére elkészült a KÖJÁL ma ÁNTSZ új, modern épülete. A sors kegyetlensége, hogy az õ több évtizedes harcának eredményeképpen elkészült új épületben egy napot sem dolgozott. Életereje teljében váratlanul érte nyugdíjaztatása, amelyet sokan akkor nem értettünk, és még most sem értünk. Úgy vélte, ha nem volt elég jó a KÖJÁL igazgatójának, akkor nem fog hiányozni a Vas Megyei Tanács Egészségügyi és Szociális Bizottsága elnökeként sem. Tehát lemondott legfontosabb és nagy szakmai hozzáértéssel de kritikusan végzett társadalmi funkcióiról is. Nyugdíjas éveiben amíg erejébõl tellett TIT-elõadóként rendkívül sokoldalú népnevelõi tevékenységet fejtett ki. Tudatosan használom a népnevelõt, mert Kneffel Pál elõadásai nem felvilágosító jellegûek voltak, hanem rendkívül szórakoztató félórákat, órákat jelentettek. Az általa elmondottakból mindig valami maradt vissza, ami az emberben mélyebb nyomot hagyott, amely az ember késõbbi cselekedeteit befolyásolta, tehát valójában nevelt. Minden rendû és rangú emberhez tudott szólni, valódi,,népnevelõ volt. Kneffel fõorvos szenzációs elõadó volt. Valamikor a körzeti orvosi értekezleteken minden év elején õ értékelte a megye elõzõ évi járványügyi helyzetét. Ennél szárazabb és unalmasabb témát el sem lehetett képzelni. De nem Kneffel fõorvosnál! Õ ezt a témát show-mûsorrá fejlesztette. A száraz anyagot fûszerezte hosszabb egyiptomi és egyéb külföldi kiküldetései során szerzett szakmai tapasztalataival, valamint a turistautak során az ázsai szovjet köztársaságokban átélt élményeivel. A száraz tények, az élmények és szakmai tapasztalatok tragikus és komikus mozzanatai, eseményei egy ügyes koreográfiával nagyszerû elõadássá kerekedtek. És mi ámulattal hallgattuk a Fõorvos Urat (bocsánat, Igazgató Urat, ugyanis a KÖJÁL igazgatója volt), s vártuk a következõ évet, amely az elõzõ évi elõadásnál még sziporkázóbb volt, mert újabb és újabb élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodott az elõadó. De volt alkalmam hallgatni laikusoknak tartott néhány útibeszámolóját is. Minden 254 Jubileumok a Markusovszky Kórházban

alkalommal frenetikus sikere volt. Valami utánozhatatlan képességgel tudta közölni mondanivalóját, veleszületett retorikai képessége, adottságai révén a más által szürkének tartott események is érdekessé, élvezetessé, szórakoztatóvá váltak. Kneffel fõorvos nagy mesélõ volt. Szeretett a társaság központi figurája lenni, ami nem is esett nehezére. A KÖJÁL munkájáról intézményigazgatóként minden évben hosszas jelentéseket kellett készíteni. Felmerült benne a gyanú, hogy ezeket a hosszadalmas anyagokat esetleg nem olvassa el senki az országos intézetben, az OKI-ban. Hogy gyanúját eloszlassa vagy igazolja, egy ravasz próbát eszelt ki. A jelentés közepe táján a szövegben a következõ mondatot rejtette el:,,aki eddig eljut az olvasásban, annak fizetek egy kiló csokoládét. Néhány nap múlva szólt a telefon, az OKI-ból hívták:,,palikám, kérem az egy kiló csokoládét! Kneffel Fõorvos Úr már több mint 20 éve hiányzik Vas megye közegészségügyi szakmájából. De 2007-ben bekövetkezett halálával a kiváló szakemberen túl már hiányzik derûs egyénisége, az utolsó pillanatig sziporkázó szellemisége. Nincs közöttünk már a megyei kórház,,aranycsapatának egyik utolsó feledhetetlen egyénisége. Hiányzik a mindenki által tisztelt Kneffel fõorvos, néhányan mondhatjuk talán én is közéjük tartozom:,,hiányzik, Pali bácsi!. Jubileumok a Markusovszky Kórházban 255

Széll Kálmán Dr.. Kneffel Pál (1913-2007), a Vas megyei köz- egészségügy kiemelkedõ személyisége Nem csak az a fontos, hogy vannak-e a nemzetnek értékei, hanem, hogy vannak-e, akik ezen értékeket megbecsülik (Egry József) Bertrand Russel az emberi életet folyóvízhez hasonlította, mely a forrást elhagyva elõbb szikláról sziklára szeszélyesen csapong, majd patakká, folyóvá és folyammá szelidülve fokozatosan lassul, csendesedik, végül a halál folyamatában, a deltában szinte észrevétlenül ömlik a tengerbe. Ebbõl a hasonlatból az is kiolvasható, hogy a forrást elhagyó elsõ cseppjétõl kezdve életünknek kijelölt útja van. A klasszikusok azt tartották, hogy ha engedelmeskedünk a számunkra kijelölt Sorsnak, akkor vezet bennünket, míg ha ellenkezünk, akkor kényszerít (Seneca). Az emberi élet tudatos megélésének titka éppen abban rejlik, hogy az adott helyzetbe bele tudunk-e törõdni, s képesek vagyunk-e teljesíteni azt, amit a Sors tõlünk elvár. Családi háttér, a Kneffel von Riepburg (Riepburgi Kneffel) család A család történetét 2001-es dátummal a nagyanyai ágról való Kneffelleszármazott, a Cori egyetem jelenleg Belfastban élõ nyugdíjas professzora, dr. Svetka Gyula 66 oldalas terjedelemben gyûjtötte össze. A gondosan és nagyon tárgyilagosan, bár a genealógiai feltárásokban megszokott, óhatatlan hiányokkal összeállított, s ezeket szükségképpen feltételezésekkel áthidaló, kiterjedt családi krónika adataiból és leszármazási tábláiból kiderül, hogy a család nemessége 1305-bõl származik. A család õse Kneffel Roderich a svájci Riepburg településsel szemben a német oldalon fekvõ Speyer am Rheinben élt, akinek Konrad nevü fia a jogtudomány doktora címét szerezte meg, s késõbb püspöki kancellári tisztet töltött be. Két fia (Sigismund és Bruno) közül az egyik a kereskedelmi tanács (céh?) elnöke, a másik a város tanácsosa lett. Mindketten sok érdemet szereztek, amiért (a magyar történelemben Albertként emlegetett) Albrecht császár bíróvá ütötte õket, s Riepburg várát adományozta nekik. Az ezt követõ háborúkban mindketten érdemeket szereztek. 256 Jubileumok a Markusovszky Kórházban

Késõbbrõl megemlítendõ Heinrich Kneffel, aki a harmincéves háborúban Pikkolominis zászlaja alatt vitézkedett, ezért II. Ferdinánd császártól címeres levelet kapott. A címerlevél leírása szerint az ezüst mezõben vízszíntesen elhelyezkedõ zöld sáv a feddhetetlen erkölcsöt, a nyitott sisakrostély a lovagi rangot jelképezte, és mindezek felett a két összekapcsolt szarvkürt az erõvel párosult bátorságot. A nemesség és lovaggá ütés között több mint 300 esztendõ telt el. Az utódok mindenesetre büszkén emlékezhettek arra, hogy XIV. századbeli õsük tanult emberként vált híressé. Dr. Kneffel Pál 1984-ben fel is kereste a német oldalon a romjaiban ma is meglévõ várat, illetve a svájci oldalon a Baseltól 18 kilométerre fekvõ Riepburg községet. A család a történelem során több, egymással valószínûleg rokonságban lévõ részre szakadt, mégpedig a városszalónaki és aradi magyar, a nürnbergi és a felsõsziléziai német ágra. Dr. Kneffel Pál õsatyja, Kneffel Mátyás (1) 1743-ban került Karlsruheból a nyugat-magyarországi, Vas megyei Városszalónakra (jelenleg Stadtschlaining Burgenland, Ausztria), ahol a Kneffelek azonos néven három generáción át éltek. A dédapa, Kneffel József (1820-?) Kneffel Mátyás (3) öt gyermeke közül a második volt, aki családjával a szintén Vas megyei Pornóapátiba költözött. Az õ fia Kneffel dr. nagyapja Kneffel Ede Frigyes (1853-1920) Pornóapátiban született, majd a fél országot bejárva elõbb hentes mesterséget tanult, majd feleségével, Szelhoffer Rozáliával (1858-1922) nagy szorgalommal és kereskedelmi érzékkel Kiskunfélegyházán megvették az ettõl kezdve Kneffel Szállodaként mûködõ volt Korona Szállót, ahol éttermet üzemeltettek és földbirtokot szereztek. Az õ harmadik gyermekük volt Pál apja, Sándor (1) (1883-1949), nõs Emericzy Margittal (1891-1972). Az apa gépészmérnöki oklevéllel Szabadkán, majd Szegeden villamos-vasutépítési munkákat vezetett, azután 1911-tõl négy évig Erdélyben Tordán a villamosüzem és sóbánya gépészmérnöki teendõit látta el, végül visszakerült Szegedre, ahol gáz-víz-csatorna és gõzfûtési vállalatot alapított, illetvel vasúti fõmérnökként tevékenykedett. Házasságukból két fiú született, Pál (1913-2007) és Sándor (2) (1915-1990). Kneffel Pál sorsának állomásai az életrajzi adatok tükrében Kneffel Pál 1913. május 16-án született Tordán. Három éves korában édesapjával Szegedre költözött, ahol gyermekéveit töltötte, s amely város gyermek- és ifjúkori emlékeivel és a Tiszával szinte haláláig közel állt a szívéhez. Visszaemlékezéseiben szeretettel emlékezik meg az impozáns Pusz- Jubileumok a Markusovszky Kórházban 257

taszeri utca 5. szám alatti családi házról, majd annak az államosítást követõ szomorú sorsáról. Kedvelte a kutyákat, három szép bernáthegyire emlékezett vissza szeretettel. Elemi iskoláját még az egytantermes osztatlan evangelikus népiskolában végezte, ahol palatáblán palavesszõvel tanultak meg írni. Tízéves korában a szegedi piarista gimnáziumba iratkozott be. A túljelentkezés miatt az evangelikus fiúnak felvételi vizsgát kellett tennie, amit sikerrel teljesített. Helyesírási hiba nélküli feladatot írt. Iskolai élményeirõl több helyen is megemlékezett, egyebek mellett elsõsorban fiának írt,,így éltem címû írásában szerepel az 50. érettségi találkozójára összeállított írás. Megemlékezik pl. arról, hogy nyolcadikos gimnázista korában magyar tanárja kérésére elénekelte Szenczi Molnár Albert 1607-es szövegével a,,mint a szép híves patakra kezdetû éneket, a 42. zsoltár parafrázisát. A piarista gimnáziumra vegyes elismeréssel gondolt vissza. Tizenkét éves kora óta lelkes cserkész volt. A szegedi piarista gimnázium Zrinyi Miklós Cserkészcsapatának tagjaként a dr. Strichlich Pál vezette Hárshegyi Cserkészparkban kapott kiképzést követõen,,házi õrsvezetõ, majd õrsvezetõ lett. Csapatával több nyári táborban és vizi táborban, többek között 1926-ban a mintegy tízezer cserkészt befogadó békásmegyeri nagytáborban, valamint 1929-ben a birkenheadi jamboree-n vett részt. Ezt követõen Lord Rothermere meghívására 850 magyar cserkésszel együtt 10 napos londoni tartózkodásban volt része, sõt már orvostanhallgatóként a híres 1933-as gödöllõi jamboree-n lovascserkész volt, egyebek mellett Baden Powell testõreként vigyázott a rendre. Orvos korában Járosi Andor és Reményik Sándor ösztönzésére Kolozsváron megalakította a 230 sz. Dévai Bíró Mátyás nevét viselõ cserkészcsapatot, mely az Evangélikus Elemi Iskola földszintjén kapott helyet, s amelyben egyértemû biblikus életszemléletet honosított meg. Katonai behívás alapján éppen orvosi sebészeti szolgálatot teljesített, amikor 15 kolozsvári magyar fiúval katonai menetlevéllel vett részt a tahii nyári táboron, amely mindannyiuk számára komoly lelki megerõsödést hozott, hiszen azon a protestáns lelki vezetõk akkori krémje szolgáltatta a lélek táplálékát. Visszaemlékezõ írásában érzékletesen és meghatóan számol be még mindig élõ cserkész élményeirõl Gyermek- és ifjúkorában sok szép napot töltött édesapja 65 kateszter holdnyi tanyáján, a Szeged és Kiskunmajsa közt fekvõ, csak bérelt szekéren megközelíthetõ Csólyos-pusztán, amelyen egy szõlõvel körülvett, tájjellegû, szinte kúriaszerû szép épület volt, amit nyaranként üdülõként használt a család. A kis Pali itt ismerkedett meg az igazi vidéki élettel, a mezõgazdasági munkával, és még Kolozsvárról is hazajárt csépelni. A front átvonulásakor a,,honi kozákok kifosztották, majd elõbb a Lenin TSZ kezelésébe, végül a család ellenszol- 258 Jubileumok a Markusovszky Kórházban