Kell egy kis energia! Életünk része a villanykapcsolástól a meditáción át. Nem élhetünk nélküle, pedig önmagában nem is létezik. Valaminek van energiája: a környezetnek, a testnek, a szellemnek; romboló és építő energiák. Azt is mindannyian tudjuk, hogy az emberiség energiaszükségletét már régóta nem lehet a természetben készen talált forrásokból fedezni Egy évre való energiát kínál a Merlin, 52 héten át 52 eseménnyel: arra vállalkozik, hogy az energiát középpontba állítva, témakörét komplex módon, a lehető legtöbb oldalról körüljárva, a közönség figyelemét az élhető környezet megőrzésének kérdésköre felé irányítsa. Azt az üzenetet kívánjuk megfogalmazni, hogy nemcsak saját testünk-szellemünk, de környezetünk energiatartalékaival is felelősségteljesen kell bánni. Fontos számunkra a tudományos, a környezetvédelmi megközelítés, de nem csupán egy szűk körű, beszélgetős klubot tervezünk, hiszen a Merlin elsősorban színház, kreatív kulturális műhely. A művészet eszközeit és a hagyományos ismeretterjesztési formákat egyaránt felhasználjuk, vagyis a sorozat programjában ugyanúgy szerepelnek tudományos előadások és beszélgetések, mint rendhagyó színházi előadások, koncertek, kiállítások. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy mindezek a témák, azok kreatív megközelítése egy szélesebb civil közönséget szólítson meg. A sorozat központja, de nem kizárólagos helyszíne a Merlin; sőt, az a célunk, hogy minél több város és hely kapcsolódjon hozzánk, illetve mi kapcsolódjunk már meglévő rendezvényekhez, eseményekhez. Szeretnénk továbbá egyes programelemeket nemzetközi és magyarországi emléknapokhoz kötni (pl. A
Víz Világnapja). Célunk, hogy az Energia programsorozat a Merlinből indulva, a városból kilépve országos fesztivállá és utazó kiállítássá nője ki magát. Felkérések, illetve pályáztatás útján kívánjuk ösztönözni a különböző területen alkotó művészeket (táncosok, képzőművészek, divattervezők, írók, társulatok, zenészek), hogy a hulladékból, az újrahasznosított anyagokból, az energiából merítsenek inspirációt alkotásaikhoz. A párbeszéden túl ihletni és aktivizálni akarunk és a vállalásokat mérve bizonyítani, hogy nem lemondani kell, hanem felelősséget vállalni. Programvázlat MŰVÉSZET ÉS ENERGIA Utópia Kultusz- és közönségfilmek az Átrium moziban Drámaíró pályázat a Föld utópiája Színházi előadás: After the End - atomtámadás 90 perced van atomkatasztrófa után pályázat nagyvárosok művészcsoportjainak Transzcendencia alkotó folyamat, vallás, ezotéria A hit energiája: eladások távolkeleti filozófiák, vallások, szekták,ateizmus Workshop: meditáció Recycling / Retro / Renaissance Szobrok újrahasznosított anyagokból képzőművészeti pályázat (Utazó kiállítás és fesztivál a Zöld Reneszánsz programsorozat részeként, az Energia Klubbal közösen) Ökokosztüm egy nap emberi és természeti környezetünk megóvásáért: Non-stop ruhademonstráció Fantáziaruhák az újrahasznosíthatóság jegyében pályázat, kiállítás a ruhákból
Workshop: Retextil Gyűjtés, installáció a behozott anyagokból Performanszok, előadások Energia Performansz Fesztivál áprilistól szeptemberig 6 szabadtéri produkció Ökotalálmányok Felvonulás természetes energiával hajtott járművek Kétkeréken Szent Iván éjjelén rendhagyó előadás a Merlinben, melyhez az áramot a közönség szolgáltatja A Merlin Színház Varázsfuvola c. előadása gyertyafényben Zene és szöveg Amadinda koncert a Művészetek Palotájában Tavaszköszöntő Recycling Koncert Hasznosan rombolj! Flakontörő party a Merlinben Te vagy a fény az éjszakában Slágerest SzerelmSMSversek 160/320 karakterre meghívásos pályázat KÖRNYEZET ÉS ENERGIA Környezetvédelem Science Café - beszélgetés az éghajlatváltozásról, a megújuló energiaforrásokról, tudatos fogyasztásról stb. Tudatos fogyasztás: 1. Problématérkép készítése és kivetítése a Merlin falára 2. Te miről mondasz le? Ökológiai lábnyom-számítás Épített környezet
Október: Az építészet hónapja: Passzív házak, hőszigetelés, szellőztetés, napenergia, napkollektorok hőpumpa (termodinamika), hővisszanyerés, fűtőrendszerek, fény-architektúra Workshop: Hundertwasser-féle szemrésház modellezése, falakók ültetése Közlekedés Budapest Biciklis Térképének elkészítése, csomópontokon való kihelyezése Bioüzemanyag?! Beszélgetés a közlekedésről Hogyan csinálják mások? Eritrea a szegénység kényszere Kanada használj eggyel kevesebb izzót Ausztria egy tartomány leválása az osztrák hálózatról GYEREKEK ÉS ENERGIA Vetélkedő: Ki tud többet a klímaváltozásról? A döntőt közvetíti a televízió Iskolák szelektív szemétgyűjtése ökomókusok Recycling-alkotóműhely a GYIK bevonásával ÓriásMozaik építése üdítőskupakokból a Felvonulási téren rekordkísérlet Perpetuum mobile-építő verseny a Merlinben Egy dolgot kommunikálunk. Itt élünk ezen a Földön. Csak egy van belőle.
Tervezett partnereink: Országos Színháztörténeti Múzeum- és Intézet Műcsarnok KOGART Művészetek Palotája Alternatív és Független Színházak Szövetsége Befogadó Színházak Társulása Hajtás Pajtás Szeretem Magyarországot Klub Energia Klub Magyar Természetvédők Szövetsége Greenpeace Védegylet Népszabadság Nők Lapja MTV Lehetséges koprodukciós partnerek: PRAE összművészeti internetes portál Octogon architecture&design magazin ARC T-Com Gyereksziget Sziget fesztivál Kitchen Budapest