Jóhírű védjegyek az Európai Bíróság gyakorlatában

Hasonló dokumentumok
A védjegybitorlás tipikus esetei

Az Európai Parlament és a Tanács 2008/95/EK irányelve. (2008. október 22.) a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítésérıl.

Iron & Smith kontra Unilever előzetes döntéshozatali ügy (C-125/14)

A közösségi védjegyrendszer reformja

VÉDJEGYHASZNÁLAT ÖSSZEHASONLÍTÓ LISTÁKKAL VALÓ REKLÁMOZÁSNÁL

ROSSZHISZEMŰ VÉDJEGYBEJELENTÉSEK AZ ÚJABB TÜKRÉBEN

A Védjegytörvény 2013 és 2014-ben hatályba lépett új rendelkezései. Budapest, Ügyfélfórum március 10. Rabné dr.

Általános áttekintés

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács) január 25. *

A védjegyoltalom megszerzése és megszűnése

samsungszervizoktogon REGISZTRÁCIÓS DÖNTNÖK

Kereskedõk, szolgáltatók figyelem!

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS október 6-i 97/55/EK IRÁNYELVE

ADATSZOLGÁLTATÁS IRÁNTI IGÉNY ÉRVÉNYESÍTÉSE

Az eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Miskolci Fórum

Rosszhiszeműség a védjegyjogban

Szellemi Tulajdon Világnapja

Magyar joganyagok évi XI. törvény - a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalm 2. oldal Feltétlen kizáró okok 2. (1)1 A megjelölés nem részes

Az eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Egri Fórum

Iromány száma: T/1659. Benyújtás dátuma: :17. Parlex azonosító: SEYY7UEF0001

PE-CONS 12/1/17 REV 1 HU

(Jogalkotási aktusok) RENDELETEK

KÖZÖSSÉGI VÉDJEGY TÖRLÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELEM

A tervezet előterjesztője

(Jogalkotási aktusok) IRÁNYELVEK

SZEMÉLYISÉGI JOGOK XI. CÍM ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK ÉS EGYES SZEMÉLYISÉGI JOGOK. 2:42. [A személyiségi jogok általános védelme]

DÖNTÉSE. a naomicampbellparfum.hu domain tárgyában indult eljárásban

HÍRLEVÉL MÁRCIUS - ÁPRILIS

A Tanács 207/2009/EK rendelete. (2009. február 26.) a közösségi védjegyrıl. (kivonat)

RENDELETEK A TANÁCS 207/2009/EK RENDELETE. (2009. február 26.) a közösségi védjegyről. (kodifikált változat) (EGT-vonatkozású szöveg)

TISZTESSÉG TISZTESSÉGTELENSÉG AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG ÍTÉLETE A GILLETTE-ÜGYBEN

Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat

tekintettel a Bizottság Európai Parlamenthez és Tanácshoz intézett javaslatára (COM(2013)0162),

1997. évi XI. törvény a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról. I. Fejezet A VÉDJEGYOLTALOM TÁRGYA. A megkülönböztetésre alkalmas megjelölés

A védjegy és piaci előnyei

KELL A CÉGÉR! A FORGALMAZÓI VÉDJEGYHASZNÁLAT EGYES KÉRDÉSEI

1997. évi XI. törvény. a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról ELSŐ RÉSZ A VÉDJEGY JOGI OLTALMA. I. Fejezet A VÉDJEGYOLTALOM TÁRGYA

A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE ( )

1997. évi XI. törvény. a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról ELSŐ RÉSZ A VÉDJEGY JOGI OLTALMA. I. Fejezet A VÉDJEGYOLTALOM TÁRGYA

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 299/25 IRÁNYELVEK

(EGT-vonatkozású szöveg) tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 118. cikke (1) bekezdésére,

1997. évi XI. törvény. a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról

A/16 A VÉDJEGY FOGALMA ÉS OLTALMÁNAK FELTÉTELEI, A KERESKEDELMI NÉV

EURÓPAI PARLAMENT C8-0351/2015 A TANÁCS ÁLLÁSPONTJA ELSŐ OLVASATBAN. Ülésdokumentum 2013/0088(COD) 26/11/2015

VIII./1. fejezet: Iparjogvédelem

REGISZTRÁCIÓS DÖNTNÖK DÖNTÉSE. a longtimeliner.hu domain tárgyában indult eljárásban

Földrajzi árujelző. Néhány közismert földrajzi jelzés a mezőgazdasági termékek világából

A ROSSZHISZEMŰ VÉDJEGYBEJELENTÉSRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK AZ EURÓPAI UNIÓBAN ÉS AZ EURÓPAI UNIÓHOZ ÚJONNAN CSATLAKOZÓ ORSZÁGOKBAN

Dohánytermékek egyencsomagolása a védjegy kiüresítése

Közérdekű adat és az üzleti titok védelmének egyensúlya

A nemzeti park igazgatóságok és termék előállítók közötti HASZNÁLATI (VÉDJEGYLICENCIA) SZERZŐDÉS

VÉDJEGYHASZNÁLAT ÖSSZEHASONLÍTÓ REKLÁMBAN

A GOOGLE ADWORDS SZOLGÁLTATÁSA AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG ELŐTT

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 25. (OR. en)

Általános tájékoztató

HASZNÁLATI (VÉDJEGYLICENCIA) SZERZŐDÉS

1997. évi XI. törvény. a védjegyek és a földrajzi árujelzık oltalmáról. (kivonat) A VÉDJEGYOLTALOM TÁRGYA. A megkülönböztetésre alkalmas megjelölés

tekintettel a Bizottság Európai Parlamenthez és Tanácshoz intézett javaslatára (COM(2013)0161),

Egy bitorlási ügy tanulságai: szabadalombitorlás, megsemmisítési eljárás, jellegbitorlás és ezekkel kapcsolatos polgári jogi igények érvényesítése

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 5. (OR. en)

I. fejezet. Általános rendelkezések. II. fejezet

1997. évi XI. törvény. a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról ELSŐ RÉSZ A VÉDJEGY JOGI OLTALMA. I. Fejezet A VÉDJEGYOLTALOM TÁRGYA

Érdemes-e védjegycsaládot alapítani? Dr. Süle Ákos sulelaw.com

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról figyelemmel a évi XLVII. Törvény rendelkezéseire

AZ IPARJOGVÉDELEM JOGI ALAPJAI

9957/15 ADD 1 it/anp/kk 1 DG G 3 B

ŰRLAP fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat, üzleti döntések tisztességtelen befolyásolása,

A megtévesztő összehasonlító reklám magyarországi gyakorlata Dr. Zavodnyik József

tekintettel a Bizottság Európai Parlamenthez és Tanácshoz intézett javaslatára (COM(2013)0161),

I. MELLÉKLET. ELNEVEZÉS PDO/PGI-XX-XXXX A kérelem benyújtásának időpontja: XXXX-XX-XX

a nespressokompatibilis.hu és a bionespressokapszula.hu domain tárgyában indult eljárásban

HASZNÁLATI (VÉDJEGYLICENCIA) SZERZŐDÉS

A terméktanúsítás mint hozzáadott érték WESSLING Hungary Kft.

Mi van a nevedben? A névjog és a védjegyjog összefüggései Dr. Lukácsi Péter. MIE Konferencia Győr, november 25.

1997. évi XI. törvény. a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról ELSŐ RÉSZ A VÉDJEGY JOGI OLTALMA. I. Fejezet A VÉDJEGYOLTALOM TÁRGYA

Ez régen nem a Ptk.- ban volt? Az üzleti titok védelméről szóló törvény miértjei és hogyanjai *

Király György JUREX Iparjogvédelmi Iroda Debrecen november /24

A Párizsi Uniós Egyezmény 6 ter cikkének gyakorlati alkalmazása

Az Európai Unió tagállami bíróságai közötti együttműködés a bizonyítási eljárásban polgári és kereskedelmi ügyekben * * *

MIRE JÓ A SZELLEMITULAJDON- VÉDELEM?

iranyirorszag REGISZTRÁCIÓS DÖNTNÖK DÖNTÉSE az iranyirorszag.hu domain név tárgyában indult eljárásban

Az eredetvédelem aktuális kérdései

Szerzõdés: Miért vesznek licenciát? Miért adnak licenciát?

Étrend-kiegészítők reklámozása - különösen szakemberek számára

metin2mester REGISZTRÁCIÓS DÖNTNÖK DÖNTÉSE

A szellemi alkotások jogának fogyasztóvédelmi aspektusai

A formanyomtatvány kitöltésekor a szögletes zárójelben szereplő szöveget el kell hagyni.

Minek nevezzelek? Az Index terméktesztjeinek besorolása

JÓ HÍRŰ KÖZÖSSÉGI VÉDJEGY HASZNÁLATÁNAK TERRITORIALITÁSA AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG ÍTÉLETE A PAGO-ÜGYBEN

AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG GYAKORLATÁNAK HATÁSA A MAGYAR VÉDJEGYJOGRA**

Egy tanúsító, megfelelőségértékelő rendszer legfontosabb követelményei WESSLING Hungary Kft.

IPARJOGVÉDELMI ALAPOK. SEED Hölgyek

Lehet-e hatása az étrend-kiegészítőknek?

A JÓ HÍRŰ VÉDJEGY MINT KIZÁRÓ OK A VÉDJEGYJOGBAN

Alkalmazandó július 1-jétől

MŰALKOTÁSOK A VÉDJEGYEK VILÁGÁBAN (illetve védjegyek a műalkotásokban) DR. KARSAY ENIKŐ MIE, Iparjogvédelmi konferencia, Zamárdi

A C-307/10 IP Translator ügyben hozott előzetes döntés értelmezése

ÜZLETI JOG I. 2013/14

A BIZONYÍTÁSI TEHER. A NEMI ALAPON TÖRTÉNŐ MEGKÜLÖNBÖZTETÉS ESETEIBEN Gyulavári Tamás

A megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha nem felel meg az 1. -ban meghatározott követelményeknek.

Átírás:

Jóhírű védjegyek az Európai Bíróság gyakorlatában AKTUÁLIS KÉRDÉSEK A SZELLEMI TULAJDON VÉDELME TERÜLETÉN 10 sorozatcímű ELŐTTÜNK A HOLNAP című szakmai továbbképzés 2010. november 25-26., Gárdony Dr. Bacher Gusztáv gusztav.bacher@szecskay.com www.szecskay.com Szecskay Attorneys at Law

Bevezetés A közösségi védjegyjog (mind a rendelet, mind az irányelv) - a nemzetközi védjegyjog "biztatására" (WIPO) - fokozott védelmet biztosít a jó hírű védjegyeknek. Az irányelv opcionális rendelkezését a magyar védjegytörvény átvette. Bemutatandó jogesetek: Pago: közösségi védjegy jóhírűsége - földrajzi kiterjedés. Intel és TDK: a jóhírű védjegy sérelmének bizonyítása. L'Oréal: összehasonlító reklám. Dior-Copad: védjegyhasználati szerződés megszegése és jogkimerülés. Folie 2

Mit jelent a jóhírű védjegyek fokozott oltalma? Védelem az alábbi magatartásokkal szemben: megkülönböztető képesség megsértése: felvizezés, felhígulás. jóhírnév megsértése megkülönböztető képesség vagy jóhírnév tisztességtelen kihasználása (free riding). Adidas-Solomon ügy: a jóhírű védjegy oltalmához nem szükséges az, hogy a későbbi megjelöléssel kapcsolatban az összetéveszthetőség veszélye fennálljon. Elegendő olyan fokú hasonlóság a jóhírű védjegy és a későbbi megjelölés között, amelynek az a hatása, hogy a vásárlóközönség a két megjelölés között valamilyen kapcsolatot létesít. Folie 3

Mikor jóhírű a védjegy? A jóhírnév fogalma: az érintett vásárlóközönség jelentős része bizonyos mértékben ismeri a védjegyet: a védjeggyel ellátott áruk piaci részesedése, a védjegyhasználat intenzitása, földrajzi kiterjedtsége, a vállalkozás által a védjegy reklámozására fordított összegek. Folie 4

Pago - földrajzi terület (C-301/07.) Védjegyrendelet 9. cikk (1) A közösségi védjegyoltalom a jogosult számára kizárólagos jogokat biztosít. A kizárólagos jogok alapján a jogosult bárkivel szemben felléphet, aki engedélye nélkül gazdasági tevékenység körében használ [ ] c) a közösségi védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló megjelölést a közösségi védjegy árujegyzékében szereplő árukhoz, illetve szolgáltatásokhoz nem hasonló árukkal, illetve szolgáltatásokkal kapcsolatban, feltéve, hogy a közösségi védjegy a Közösségben jó hírnevet élvez, és a megjelölés alapos ok nélkül történő használata sértené vagy tisztességtelenül kihasználná a közösségi védjegy megkülönböztetőképességét vagy jó hírnevét. Folie 5

INTEL / INTELMARK ügyben hozott döntés (C-252/07. sz. ítélet) Védjegy irányelv 4. cikk (4) bek.: Bármelyik tagállam előírhatja továbbá, hogy a megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, illetve a védjegy törlésének van helye, ha a megjelölés: a) korábbi nemzeti védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló, és az árujegyzékében szereplő áruk, illetve szolgáltatások nem hasonlóak a korábbi védjegy árujegyzékében szereplő árukkal, illetve szolgáltatásokkal, feltéve, hogy a korábbi védjegy az érintett tagállamban jó hírnevet élvez, és a megjelölés alapos ok nélkül történő használata sértené vagy tisztességtelenül kihasználná a korábbi védjegy megkülönböztető képességét vagy jó hírnevét; Kapcsolat a jóhírű védjegy és a későbbi megjelölés között: az ütköző védjegyek közötti hasonlóság mértéke; azon áruk és szolgáltatások természete, amelyek vonatkozásában az ütköző védjegyeket lajstromozták, beleértve ezen áruk vagy szolgáltatások, valamint az érintett vásárlóközönség közelségének vagy különbözőségének mértékét; a korábbi védjegy jó hírnevének erőssége; a korábbi védjegy benne rejlő vagy a használattal megszerzett megkülönböztető képességének mértéke; az összetéveszthetőség fennállása a vásárlóközönség képzetében. Az Európai Bíróság szerint még akkor sem áll fenn szükségszerűen a kapcsolat, ha: a korábbi védjegy jó hírneve bizonyos meghatározott áruk vagy szolgáltatások tekintetében rendkívüli, és ezek az áruk vagy szolgáltatások és azok az áruk vagy szolgáltatások, amelyek vonatkozásában a későbbi védjegyet lajstromozták, nem hasonlóak, vagy lényeges mértékben eltérnek, és a korábbi védjegy bármilyen áru vagy szolgáltatás tekintetében egyedi. Folie 6

INTEL / INTELMARK ügyben hozott döntés (C-252/07. sz. ítélet) (2) A megkülönböztető képesség sérelme - bizonyítás módja A korábbi, jóhírű védjegy megkülönböztető képessége sérelmének bizonyításához nem elegendő önmagában, hogy: a korábbi védjegy jó hírneve bizonyos meghatározott áruk vagy szolgáltatások tekintetében rendkívüli, és ezen áruk vagy szolgáltatások és azok az áruk vagy szolgáltatások, amelyek vonatkozásában a későbbi védjegyet lajstromozták, nem hasonlóak, vagy lényeges mértékben eltérnek, és a korábbi védjegy bármilyen áru vagy szolgáltatás tekintetében egyedi, a későbbi védjegy a szokásosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó képzetében felidézi a korábbi védjegyet. A jóhírű védjegy jogosultjának bizonyítania kell, hogy a későbbi megjelölés (védjegy) használatának következtében megváltozott az átlagos fogyasztó gazdasági magatartása azon áruk vagy szolgáltatások esetében, amelyek vonatkozásában a korábbi (jóhírű) védjegyet lajstromozták, vagy ilyen változás jövőbeli bekövetkezésének komoly veszélye áll fenn. A védjegyjogosultnak bizonyítania kell: a felhígulással kapcsolatos hátrányt, vagy annak reális lehetőségét. Folie 7

TDK (C-197/07P) TDK szóvédjegy: hang- és képhordozókra, kazettákra. Sporteseményeken történő reklámozás Nem szükséges a korábbi védjegy ténylegesen bekövetkezett sérelmét ("actual and present injury") bizonyítani, hanem elegendő olyan bizonyítékokat felhozni, amelyekből prima facie arra lehet következtetni, hogy a jövőbeli sérelemnek nem csupán hipotetikus veszélye fennáll ("there is a risk, which is not hypothetical"). Folie 8

L Oréal-ügy (C-487/07.) - parfüm-utánzatok Védjegyirányelv 5. cikk (2) bekezdés: Bármelyik tagállam előírhatja továbbá, hogy a jogosult bárkivel szemben felléphet, aki hozzájárulása nélkül gazdasági tevékenység körében a védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló megjelölést használ az árujegyzékben szereplő árukhoz, illetve szolgáltatásokhoz nem hasonló árukkal, illetve szolgáltatásokkal kapcsolatban, feltéve, hogy a védjegy a tagállamban jóhírnevet élvez, és a megjelölés alapos ok nélkül történő használata sértené vagy tisztességtelenül kihasználná a védjegy megkülönböztető képességét vagy jóhírnevét. Ezen rendelkezést az azonos áruk és szolgáltatások esetében is alkalmazni kell. Ha harmadik fél a jó hírű védjegy használatával megpróbálja annak elismertségét, presztízsét, vonzerejét kihasználni, és így anyagi haszonra szert tenni - bármiféle pénzügyi ellentételezés vagy saját ráfordítás nélkül -, az a védjegy megkülönböztető képességének vagy jó hírének tisztességtelen kihasználásának minősül. A tisztességtelen kihasználásnak tehát nem előfeltétele sem az összetévesztés veszélyének fennállta, sem a védjegy megkülönböztető képességének vagy jó hírének sérelme, vagy tágabban értelmezve a védjegyjogosultnak okozott sérelem sem. Folie 9

L Oréal-ügy (C-487/07.) - parfüm-utánzatok (2) Védjegyirányelv 5. cikk (1) A védjegyoltalom a jogosult számára kizárólagos jogokat biztosít. A kizárólagos jogok alapján a jogosult bárkivel szemben felléphet, aki engedélye nélkül gazdasági tevékenység körében használ a) a védjeggyel azonos megjelölést olyan árukkal, illetve szolgáltatásokkal kapcsolatban, amelyek azonosak a védjegy árujegyzékében szereplő árukkal, illetve szolgáltatásokkal; A védjegyjogosult nem tilthatja meg a védjegy használatát, ha a használat a védjegy egyik funkcióját (áru vagy szolgáltatás származásának, minőségének szavatolása; befektetésekkel, kommunikációval, reklámmal kapcsolatos funkciók) sem veszélyezteti. A tisztán leíró jellegű használat (Hölterhoff, C-2/00) esetén Védjegyirányelv 5. cikk (1) bek. a) nem alkalmazható. DE: az összehasonlító listák nem tisztán leíró jellegűek, hanem reklámcélokat is szolgálnak. Annak eldöntése, hogy ez veszélyezteti-e a védjegy valamely funkcióját, az eljáró bíróság feladata. Folie 10

L Oréal-ügy (C-487/07.) - parfüm-utánzatok (3) Az összehasonlító reklám megengedhetőségi feltételei: g) nem használja ki tisztességtelen módon valamely versenytárs védjegyének, kereskedelmi nevének vagy egyéb megkülönböztető jelzésének vagy versenytárs termékek eredetmegjelölésének hírnevét; h) az árut vagy szolgáltatást nem egy védett védjeggyel vagy védett kereskedelmi névvel ellátott áru vagy szolgáltatás utánzataként vagy másolataként mutatja be. h) : nem csak a hamis (bitorló), hanem minden utánzatra és másolatra vonatkozik. g) : az összehasonlító reklám, amely a reklámozó áruit úgy mutatja be, mint valamely védjeggyel ellátott áru utánzatát, ellentétes a tisztességes versennyel, így jogellenes, tehát tisztességtelen kihasználásnak kell tekinteni. Folie 11

L Oréal-ügy - Angol alapeljárás folytatása (1) Kritika: a védjegyjog alapján nem lehet megtiltani azt, hogy jogszerűen forgalmazott termékekről valós és helytálló tartalmú nyilatkozatokat tegyenek. a szólásszabadság elve a kereskedelmi kommunikációban. alapjogi összevetés! "free riding": megengedhető és a nem megengedett "free riding" Jacob bírónak a következő kérdésekben kellett döntenie: A versenytársi védjegyek összehasonlító listában történő használata a védjegyirányelv 5. cikk (1) bek. a) pontjában meghatározott használatnak minősül-e? Amennyiben igen, megfelel-e ez a használat a jogszerű összehasonlító reklám feltételeinek, amely esetben a használattal szemben a védjegyjogosult nem léphet fel. Hivatkozhat-e a L'Oréal a Védjegyirányelv 5. cikk (2) bekezdésére (jó hírű védjegyek oltalma)? Folie 12

L Oréal-ügy - Angol alapeljárás folytatása (2) A. - védjegyirányelv 5. cikk (1) bekezdés a) pont. Az EB kimondta: "A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy ilyen helyzetben, mint az alapeljárásbeli is, azoknak a védjegyeknek a használata, amelyeknek a jogosultja a L Oréal és társai, veszélyeztetheti-e ezen védjegyek valamely funkcióját, mint például azok kommunikációval, befektetéssel vagy reklámmal kapcsolatos funkcióját." Ebből következően az összehasonlításban történő használat több mint pusztán leíró jellegű használat, mert reklámcélt szolgál. Jacob szerint indokolatlan ez a különbségtétel: követhetőbb lett volna, ha az EB szerint megállapítható a használat és vizsgálandó, hogy a 6. cikk szerinti korlát alkalmazandó-e. B. Összehasonlító reklám feltételei g) az árut vagy szolgáltatást nem egy védett védjeggyel vagy védett kereskedelmi névvel ellátott áru vagy szolgáltatás utánzataként vagy másolataként mutatja be; h) nem idézi elő a piacon a kereskedőknek, a reklámozónak és versenytársának, vagy a reklámozó és versenytársa védjegyének, kereskedelmi nevének, egyéb megkülönböztető jelzéseinek, áruinak vagy szolgáltatásainak az összetévesztését. Folie 13

L Oréal-ügy - Angol alapeljárás folytatása (3) Az EB iránymutatását alkalmazva Jacob megállapította: az összehasonlító lista a védjegyirányelv 5. cikk (1) bek. a) pontja alá esik, mert azonos védjegyet használnak azonos termék esetében, nem pusztán leíró céllal, a használat nem minősül jogszerű összehasonlításnak, mivel a reklámozott árut egy a védjeggyel ellátott áru utánzataként mutatja be, és mivel az összehasonlítás nem jogszerű, a használat nem indokolt és nem felel meg az üzleti tisztesség követelményének (ezért a 6. cikk - a védjegyoltalom korlátai - nem alkalmazható). Mivel megállapítható a védjegybitorlás az 5. cikk (1) bek. a) alapján is, nem szükséges vizsgálni az 5. cikk (2) bekezdését. Mindemellett az EB megállapította ezen rendelkezés alkalmazhatóságát is: az 5. cikk (2) bekezdés alkalmazandó azonos áruk és azonos megjelölések alkalmazása esetén, ha megállapítható a közönség előtt valamilyen kapcsolat, a bitorlás fennáll, a tisztességtelen előnyszerzés fennáll. Folie 14

Copad-ügy (C-59/08.) A Dior és a védjegyhasználó SIL közötti szerződés: a védjegy közismertségének és presztízsének fenntartása céljából az engedélyes vállalja, hogy a használat átengedőjének előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül nem értékesít nagykereskedők, kollektív szervezetek diszkontáruházai, akciós áruk forgalmazói, áruikat csomagküldés vagy ügynökhálózat által, illetve otthoni személyes vásárlás útján forgalmazó vállalkozások számára, és megtesz minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy e szabályt saját forgalmazói vagy kiskereskedői is betartsák. Védjegy Irányelv 8. cikk (2) bekezdés: A védjegyoltalom jogosultja a védjegyoltalomból eredő jogaira hivatkozással felléphet az olyan használóval szemben, aki megsérti a használati szerződésben a szerződés időtartamára, a használat tárgyát képező védjegy lajstromozott alakjára, a használati engedéllyel érintett áruk vagy szolgáltatások körére, a védjegyhasználat területi hatályára, valamint az engedélyes által gyártott áruk vagy nyújtott szolgáltatások minőségére kikötött bármely feltételt. Folie 15

Copad-ügy (C-59/08.) - jogkimerülés Védjegy Irányelv 7.cikk: (1) A védjegyoltalom alapján a jogosult nem tilthatja meg a védjegy használatát olyan árukkal kapcsolatban, amelyeket ő hozott forgalomba, vagy amelyeket kifejezett hozzájárulásával hoztak forgalomba a Közösségben. (2) Az (1) bekezdés nem alkalmazható, ha a jogosultnak jogos érdeke fűződik ahhoz, hogy az áruk további forgalmazását ellenezze, különösen, ha az áru állagát, állapotát a forgalomba hozatalt követően megváltoztatták, illetve károsították. Bíróság gyakorlata: a védjegy jóhírnevének okozott sérelem a 7. (2) szerinti jogos érdeknek tekinthető. Konkrét eset vizsgálata egyedi mérlegelés: magas presztízsű áruknak harmadik személyek általi, az ez utóbbiak tevékenységi ágazatában szokásos formák alkalmazásával történő további értékesítése sérti-e e védjegy jóhírnevét. Folie 16

Összefoglalás Egyes védjegyjogosultak szélesebb körű védelmet igényelnek, mint amelyre valójában szükségük van. A jóhírű védjegy fokozott védelmének feltétele, hogy a sérelem lehetőségének valósnak kell lennie. A védjegyjog célja, hogy a verseny működését biztosítsa és nem az, hogy a védjegyjogosultaknak túlzott jogokat biztosítson a kereskedelem akadályozására. (Összhang az oltalom kizárólagossága és a verseny biztosítása között - összehangolandó paradigmák) Tisztességtelenség fogalma: függ az üzleti szokásoktól. Folie 17

Köszönöm a figyelmet. Dr. Bacher Gusztáv gusztav.bacher@szecskay.com www.szecskay.com