Szerkeszti: Réz Pál (fôszerkesztô), Radnóti Sándor (bírálat), Várady Szabolcs (vers), Fodor Géza, Szalai Júlia, Závada Pál

Szerkeszti: Réz Pál (fôszerkesztô), Radnóti Sándor (bírálat), Várady Szabolcs (vers), Fodor Géza, Szalai Júlia, Závada Pál Szerkesztôbizottság: Bodor Ádám, Dávidházi Péter, Domokos Mátyás, Göncz Árpád, Kocsis Zoltán, Lator László, Ludassy Mária, Petri György, Rakovszky Zsuzsa, Vásárhelyi Júlia. Tördelôszerkesztô: Környei Anikó. A szöveget gondozta: Zsarnay Erzsébet TARTALOM Petri György hagyatékából Ahogy halálod egyre közelebb 1427 [Minden fontos lesz] 1427 Nincs semmim, amit rád hagyhatnék 1428 Egy szigorúan ellenôrzött klub 1428 F. Á.-hoz 1429 [Hagymahámozás? Gomböntés?] 1429 Én meg a tészta 1430 Kedvenc ételem a rák 1430 Búcsú I 1431 Búcsú II 1431 Petri György: Magyarázatok P. M. számára 1432 Kántor Péter: Gyuri 1462 Tandori Dezsô: Gyagya rázatok Gy. számára 1463 Fodor Ákos: Petri 1465 Sajó László: Zárlat 1465 A tubus panasza 1465 Nádas Péter: Bukott angyala 1467 Fodor Géza: megmenthetetlenül személyes ami jó volt 1469 Forgács Éva: Petri (Minden rendszert nélkülözô reflexiók) 1476 Endreffy Zoltán: Emlékfoszlányok Petrirôl 1479 Spiró György: Kilátások 1483 Dániel Ferenc: Egy lenyomat 1486 Bence György: Korhangulat, némi belterj 1489

1426 Tartalom Ludassy Mária: Petri Voltaire-t fordít 1494 Várady Szabolcs levele Petri Györgynek 1496 Vallai Péter: Petri-szinopszis 1497 Géher István: Katonai tiszteletadás: tanulmány egy versrôl 1498 Petri György Várady Szabolcs: Levelek Nyugat-Berlin és Budapest között 1501 Réz Pál: Egy alkalmi esszé 1521 Márton László: Egy szem szôlô (Petri Györgyrôl, halála után) 1526 Daváhûgijn Ganbold: Mit jelent(ett) számomra a költô? 1529 Vajda Mihály: Búcsú Petritôl. Amíg lehet 1531 Bodor Béla: A reményhez 1536 Várady Szabolcs: P. Gy. 1542 Petri György: Álmodjuk egymást! 1543 FIGYELÔ Domokos Mátyás Szilágyi Júlia Balassa Péter: Három bírálat egy könyvrôl (Esterházy Péter: Harmonia cælestis) 1544 Forgách András rajzaival Megjelenik havonta. Felelôs kiadó: Réz Pál. Vörösmarty Társaság Levélcím: HOLMI c/o Réz Pál, 1137 Budapest, Jászai Mari tér 4/A Terjeszti a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt., a regionális részvénytársaságok és a Sziget Rehabilitációs Szövetkezet Elôfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Elôfizethetô még postai utalványon Závada Pál címén (1092 Budapest, Ráday u. 11 13.) Elôfizetési díj fél évre 960, egy évre 1920 forint, külföldön $35.00, illetve $70.00 Nyomtatta az ADUPRINT Kft. Vezetô: Tóth Béláné ISSN 0865-2864

1427 PETRI GYÖRGY HAGYATÉKÁBÓL AHOGY HALÁLOD EGYRE KÖZELEBB Ahogy halálod egyre közelebb, megállva, elmélázva közeleg, kezded megszeretni életedet, ami lehetett, ami még lehet, és nem nyomasztó az, hogy a világ majd nélküled folytatódik tovább, épp az ellenkezôje lenne az, halálom egyfajta ritka vigasz: csak annak juthat osztályrészeül, ki elvan vigasz, nyugtatás nekül. (Magamfajta légies alakok használhatnak régies alakot.) [MINDEN FONTOS LESZ] Minden fontos lesz. Mint egy Harpagon a tallérjait, dukátjait, úgy számlálgatomszemlézem a kávésdobozt, a sótartómat, gyönyörködve nézem a hatalmas kék gôzfazekat, amiben bonyolult levesem, újabb leleményeim egyike fô és hogy ez mind, mind az enyém, az enyém, ez a fô. A levest majd mindjárt részletezem, hiszen szakácskönyvet is írok, véghónapjaimba mindent belezsúfolok, amit bírok. Vagy végéveimbe? Senki se tudja. A játszma nyitott. Az élet tartama miként a fôzés mikéntje titok. És mennyi gond eldönteni, hogy fartô legyen vagy hátszín, vagy netán rostélyos errôl nem lehet dönteni játszin, mennyi legyen a velôs csont meg a ritka csont aránya, ez ügyben dönteni, ez a szakács erénye

1428 Petri György hagyatékából NINCS SEMMIM, AMIT RÁD HAGYHATNÉK Minden múlt idôbe tevôdik át, itatódik át életünknek fehér, könnyû fátyla szurokfekete ragacsos halállal a dologban az idegesítô az, hogy nem tudom: kihátráljak életembôl? Vagy inkább: egy nagy lendülettel fejjel a falnak? EGY SZIGORÚAN ELLENÔRZÖTT KLUB Undorító voltam, mint mindahányan, egyszer a Maya télikabátzsebébe hánytam, merthogy épp a Zeneakadémián voltunk, és kínos lett volna, ha emberi mivoltunk eruptíve nyilvánítja, hogy mi voltunk. Nincs ebben semmi heroizmus, semmi pátosz, közel laktunk a Zeneakadémiához, ha beütött volna valami igazi baj, ott várt az ágy, vagyis a mindennapi, gyakorló ravatal, ahonnét fölriadtam holtra váltan, verejtékezve alkoholhiányban, gatyába ráztam magam, s mentünk az FMK-ba, vagyis a Fiatal Mûvészek Klubjába, holott nem voltam már fiatal, mûvésznek meg sosem tartottam magam, és ami a klub minôsítést illeti, inkább ócska csehó volt, hol összegyûlt esténként megannyi téboly és hóbort, oda cipelte Erdély Miki minden esten rákját, demonstrálni, miként gyôz a szellem a testen, ott ültek éjjel kettôig Dixi és Lukács Mari, a mûvészetakarás ezen szerencsétlen kárvallottjai, s ott éltem én is hajnali kettôig, háromig, négyig, és fizettem nekik kávékat, fröccsöket, feleseket, mivelhogy már akkor is azok közé tartoztam, akiknek a kenyér mindig a vajas oldalával fölfelé esett... Mi lett velük? Részben meghaltak, részben elmekórházak lakói, hol szépen, szelíden tûrték, hadd gyógyítgassák ôket, mintha lenne esély még a kedvezô kimenetelre,

Petri György hagyatékából 1429 békésen, mint a vágásra szánt csirkék, várták, hogy jöjjön az orvosi segítség. Ez volt az Atlantiszom, ez volt a mélyvilág, itt békén hagytak, itt nem voltak razziák. Persze nem voltunk hülyék, nagyon jól tudtuk, hogy ez egy állatkert, egy szigorúan ellenôrzött klub, ahol is mi vagyunk a védett-védtelen állatok, de még ez volt a legelviselhetôbb állapot. F. Á.-HOZ Fáradt vagy, fáradt, régi öreg barom, hullik ôszülô, töredezett szôröd, tengerszemednek tisztája is oly tört, aggódom érted, hiszen hozzám képest mégiscsak ifjú, mondhatni takonypóc vagy. Na jó: legyen gyerkôc, ez finomabb, de mindegy, akárhogy is a fiam lehetnél. De én megértô vagyok: a megértendôt mindig megértem, vagy ha nem: hát úgy teszek. Bevált módszer: gyónás vagy pszichoanalízis. Zsidókeresztény dribli, Názárethi, Sigismund (Betlehem és Bécs kb. másfél óra par avion). Nem hiszünk egyikben sem. Semmiben nem hiszünk. Ez éppen a problémánk! És ez gyönyörû probléma: mivelhogy a Sem A, sem ~A írásba foglalása után már nincsen mirôl beszélni. Illetve [HAGYMAHÁMOZÁS? GOMBÖNTÉS?] Hagymahámozás? Gomböntés? Minek? Ha minden út a halálba vezet? Nem élni ha lehetne volna jó. Száraz dokkban meglékelt hajó. Rosszféle recept, elvetélt eleve, se nem a húsa, se nem a leve.

1430 Petri György hagyatékából ÉN MEG A TÉSZTA Feleségem elkészíti a tésztát, én megvárom, amíg az ehetetlenségig kihûl. Ilyenkor már ô sem vetheti a szememre, hogy miért nem eszem meg. Hát imigyen fogyogatok, fogyogatok derûsen, míg lassan, no lám, észre sem vettem, éjszaka van. Pontosítsunk: kezd éjszaka lenni. Ezt szeretem, ha beburkol a sötétség, mint holmi fekete vatta. Fullaszt, és kábít. Újabban, mint a heliotrópok napszálltakor, összecsukom szirmaimat, egyszerûbben szólva leragad a szemem az álmosságtól, vagy mert túl korán ébredtem, vagy mert már tökrészeg vagyok. Az utóbbi a gyakoribb. KEDVENC ÉTELEM A RÁK Én vagyok a magyar Homárosz. Fogócskázunk: én ôt vagy ô esz meg engem?

Petri György hagyatékából 1431 BÚCSÚ I Késô. A fürdés most is elmarad. Mi jô még? Új tapasz? Tapasztalat? Hetvenkedik a talpalávaló? Ez a szemérmetlen tányérnyaló? Bár ez túlzás: tányért nem nyalt soha, marad utána korsóknak soka. Élt, amíg élt, dölyfös maradt és nyalka, de senkinek a seggét ki nem nyalta. Az életbôl lassan, tûnôdve távozik, nem érti, hogy mit is keresett itt. 2000. március 18. BÚCSÚ II Szakállat és bajuszt többé már nem vágunk, viszont minden életszabályt általhágunk. Mondhatják majd persze, hogy mi ez itt, no né? Még a sírjából is ugat a vén gané? Szétrúgjuk a seggit, szétrúgjuk a tökit, lesz az ô élete igencsak rövid itt. Sanyarú végemet szomorúan várom, mint egy önmúltjába mélyedt öreg várrom. Írok és olvasok, nemes hát nem vagyok. Mi volnék hát? Rácok, zsidók fattya, és amúgy mindenki be-be-bekaphatja. 2000. március 18.

1432 Petri György MAGYARÁZATOK P. M. SZÁMÁRA 1990-ben jelent meg a VERS ÉS VALÓSÁG címû kétkötetes gyûjtemény, amelyben Szabó Lôrinc versrôl versre haladva egész költôi életmûvét ellátta elsôsorban a versek keletkezéstörténetét megvilágító kommentárokkal. Alighanem ez ösztönözte Petri Györgyöt, amikor élettársa, Pap Mária emlékezete szerint 1992-ben nekilátott, hogy lediktálja neki, amit a verseirôl fontosnak tartott elmondani. Ô is úgy tervezte, hogy minden versét sorra veszi. A kommentárok terjedelme egyre nôtt, de a munka az elsô kötet elsô ciklusának utolsó verse elôtt elakadt. Az alábbiakban a teljes elkészült anyagot közreadjuk. Jegyzeteket nem fûztünk hozzá, a tárgyi pontatlanságokat nem javítottuk, a személyes utalások magyarázata kiolvasható számunk egyéb írásaiból. A címet mi adtuk. A szerkesztôk REGGEL A megírás valószínû ideje 1968 69 tele. Általában a reggel motívuma egész pályafutásomat végigkíséri. A 4. strófa Sára-utalás ( Reggeledik a halálos fakó / ég akár holt szerelmem szürke arca ). Az 5. strófa ( Mint mosatlan száj íze / itt az ünnep ) pontosítja a megírás idejét: november 7. A 6. strófa utalása ( az írógéppel... ) életrajzi utalás, akkor egy hatalmas irodai Underwood írógépem volt. A strófa utolsó öt sora az ihletre vonat-

Petri György: Magyarázatok P. M. számára 1433 kozó öt sor egyértelmû utalás József Attilának az ihlet és világhiány összefüggéseire vonatkozó fejtegetéseire. A 10. szakasz ( Egy pénztárosnô búcsúzik... ) konkrét emlékkép. A 11.-ben a Kirakhatják az ezerarcot... a várost ellepô Lenin-portrékra utal. A 12. szakasz szintén konkrét emlékkép. A 13. és a 14. szakasznak számomra világosan politikai jelentése volt, a szocializmusban való létezés reménytelensége. Megemlítem, hogy abban a sorban: Persze néhol meglátszik / a kispórolás a hanyagság... itt kimaradt, ki kellett hagyni: a kelet-európai mód. A szakasz utolsó négy sora egy engem akkor állandóan foglalkoztató politikai, filozófiai problémára vonatkozik, az akkor még praxisfilozófiai felfogásomból következô cselekvési imperativusra. Mert ha nem lehet kizárni az eleve áthárítást, akkor nem lehet cselekedni. A 16., 17., 18. szakasznak van életrajzi háttere, az akkoriban gyötrô ejakuláció praecoxos neurózis. Arra nem emlékszem, hogy valamilyen konkrét személyre, illetve epizódra vonatkozik-e, illetve a Szerelmem nem jutott idô... visszaemlékezés Krajcsovics Katira. Az érzékiség és érzelem / közé metafizikai harisnya... jelzi, hogy a neoplatonikus szerelemtan már akkoriban is foglalkoztatott. A motívum sokkal késôbb a Mechwart teres versben jön elô ( A szerelem neoplatonikus vívmány ). A 19. ( A szavak újabb szavakhoz vezetnek ) részben már a nyelvfilozófiai orientációt mutatja: a definiáló definiálandóságáról van szó. A szétszûrõdõ (vagy csipkés) határok már egy korábbi strófában is felbukkantak; tehát ez meg a fogalom kontúrosságának és az élmény kontúrtalanságának a feszültségére utal. A végén pedig programatikusan itt van: mit adnom kell / a magyarázatot. Az egész vers úgy állt össze, hogy részleteket, illetve töredékeket írtam az akkor még egyetlen nagy könyvként, illetve egyetlen nagy poémaként tervezett MAGYARÁZATOKhoz. Az utolsó elôtti strófában az éj-reggel-nappal arcú / isten életünk közege ura világosan utal a következô versre, a REGGEL SZOKTÁL JÖNNI címûre, ahol szintén a saját létstátus tisztázása a központi téma. Megjegyezném még, hogy már itt is, ebben a huszonöt éves koromban írott versben, a vers zárásában az öregedés motívuma jelenik meg. REGGEL SZOKTÁL JÖNNI Ez ikerverse a REGGEL-nek. Azt hiszem, azt jelzi, hogy rájöttem arra, hogy a verses filozófiai mû megvalósíthatatlan, és tulajdonképp parodisztikus játék azzal, hogy mi lenne akkor, ha valaki a hétköznapi életben állandóan ismeretkritikai akkurátussággal próbálna mûködni. Egyáltalán mi lenne akkor, ha az önazonosságunk evidenciáját minden reggel meg kellene kérdôjeleznünk, és tudományos módszerek segítségével kellene újraazonosítani önmagunkat. Az Egy fogkefe segít kezdetû passzus ironikus utalás Bencére, akinek a monogramja is szerepel a szövegben, ti. Bence, illetve Kis Jancsi tették kötelezô programmá azt, hogy a tradicionális filozofálás meghaladásának érdekében minden természet- és társadalomtudományt el kell sajátítanunk. Ugyanakkor ez tudományosságparódia is: a fogkefe régészeti lelet funkcióját tölti be, de rögtön aggályosan hozzáteszem, hogy a fogkefe megléte csak ötvenéves pontosságú korszak-meghatározást tesz lehetôvé, ami ugyanakkor a tudományos precízkedés kiröhögése is, hiszen négy sorral lejjebb már az írásbeliség meglétére utaló bizonyítékként említek egy telefonmemót. Mármost az írásbeliség nyilvánvalóan egy korszak, ehhez képest ötven év nem korszak. Úgy látom, itt kezdett kialakulni az a technikám, aminek az a célja, hogy mindent elbizonytalanítsak, hogy a körülményesen és nehézkesen felvezetett állítások érvényességét állandóan zárójelbe tett megszorításokkal tovább szûkítsem, például a telefonmemo nemcsak az írásbeliséget bizonyítja meggyôzôen, hanem a (viszonylag) magas technikai civilizáció / jelenlétét is. Továbbá: az írás magya-

1434 Petri György: Magyarázatok P. M. számára rul / tudó személytôl származik (de ez még / nem igazít el a helyet illetôen). Azt hiszem, új kezdemény volt az akkori magyar lírában egy akár vicces, akár nem, de mégiscsak nyilvánvalóan intellektuális versbe, úgymond gondolati lírába beépíteni ilyen pofátlanul partikuláris és privát motívumot, mint B. Gy.-t felhívni 9-kor. A magyarul tudás és a hely kétséges összefüggésére való utalás jelzi, hogy már ebben az idôben foglalkoztatott a magam vagy mások emigrációjának lehetôsége. Azt hiszem tehát, hogy ezek a játékos filozófiai körülményeskedések nagyon is egzisztenciális bizonytalanságra és szorongásra mutatnak. Az utolsó strófa az egyik elsô példa arra a késôbb sokat alkalmazott technikámra, hogy a vers valamilyen feszültségbôl indít, hiszen nemcsak ismeretelméletileg, hanem személyesen is nyomasztó helyzetrôl, mondjuk egy súlyosan másnapos ébredésrôl is szól a vers, aztán hirtelen leesik, semmi nem lesz megválaszolva, minden bagatellizálódik. Emlékszem, hogy akkoriban ezt a kompozíciós módot favicc-technikának kereszteltem el. Talán érdemes még rögzíteni, hogy milyen erôs a friss nyelvfilozófiai élmények hatása. Az erôs felütésû kezdô sort rögtön visszafordítom erôsen túlkommentálva. Itt is megjelenik a megszorító zárójel a valósággal újjászülettem toposzára. Aztán a harmadik strófában: mindez artikulált mint egy mondat ám rögtön jön a megszorítás: noha csupán egy mondat benyomása. És még egy érdekes, a bizonyos motívumokhoz való szívós ragaszkodás: likacsos kô, és a REGGEL-ben izzadt párnák hideggé mint a kô / földbe temetett arca lesznek. A kô földbe van temetve, a REGGEL SZOKTÁL JÖNNI-ben pedig a likacsos kövön felirattöredék van, tehát minden bizonnyal sírkôrôl van szó, vagyis mindkét esetben halálmotívum, amit ennek a versnek a kezdô sora is intonál, ami egyben nyilvánvalóan vallásos (feltámadás-) motívum is. AZ ÁLMATLANSÁG DALAIBÓL Nyilvánvaló, hogy ez is egy Sára-vers. A Sárával való megismerkedésemig Schönbergrôl és a bécsi iskoláról egyáltalán nem tudtam. Addig nekem Bartók volt a zenei modernizmus végpontja. Sára vitt el egy zenész-összejövetelre, ahol Sziklai Erika elénekelte a PIERROT LUNAIRE-t, és magnóról meghallgattuk a GURRE-LIEDER-t. Ez a zene szabályos sokkhatással volt rám. Aztán, már Sára halála után, amikor én átmenetileg az anyámnál laktam, mert Alizhoz még nem költözhettem vissza, följárt hozzám a Draskóczi Laci [Kepes Sára férje a szerk.] magnetofonnal és Schönberg-szalagokkal, ott hallgattuk együtt a MÓZES ÉS ÁRON-t meg a HEGEDÛVERSENY-t. Ebben az idôben tulajdonképp szintén a Sára-gyászolás jegyében megvásároltam az idegen nyelvû könyvesboltban Schönberg leveleit, sôt az összhangzattanát is. Ez egyfajta vezeklés volt, mert a leveleket értettem, de az összhangzattanból természetesen egy árva kukkot sem. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a vers tartalmilag is és bizonyos formai megoldásokban is kapcsolódik magához Schönberghez. Az elsô rész esetében úgy gondolom, hogy az allúzió tartalmi: ez a nyirkos, hideg, éjszakai holdfényes világ hangulatilag a PIERROT LUNAIRE-t idézi. A második rész elsô három sora, Félszavak / Félmondatok / Kiáltás... itt úgy éreztem, hogy a schönbergi dalformálás nyers staccatojellegébôl adok valamit vissza. Jellemzô módon egy ilyen gyászversben is megjelenik a majdhogynem durván ironikus visszavonás: jajgatás, mely a fül irdatlan termeit betölti a fület irdatlan teremnek nevezni egyszerûen a méretek képtelen aránytalansága miatt nyilvánvalóan komikus hatású. Tehát a jajgatás, ami elementáris megnyilvánulás, azonnal visszavonatik egy nagyon mesterkélt kép által. Nincs ugyanis normális ember, aki a belsô fül üregeit irdatlan teremnek képzelné. Ráadásul olyan bonyolult teremrendszernek, ahol el lehet tévedni. Na de mi téved el? Egyetlen értelmes szó. A középsô strófában az is érdekes,

Petri György: Magyarázatok P. M. számára 1435 hogy a betölti állítmány tulajdonképpen kétfelé vonatkozik, a jajgatásra és a véget nem érô magyarázatokra, ahol is megkérdôjelezem saját magyarázatadó programomat, hiszen ezzel nem kevesebbet állítok, mint hogy a magyarázat nem egyéb jajgatásnál. Az utolsó két sornak olyan sugallt értelme is van, hogy ha van egyáltalán értelmes szó, akkor az az empirikus lény fülében, hogy úgy mondjam, süket fülekre talál. A képzavar szándékos. Tehát itt a kimondhatatlanság problémája a meghallhatatlanság problémájával társul. Most váratlanul jön egy nagyon szigorú forma, pontosan egy kötött metrumú abca rímszerkezetû strófa, és ennek a tükörfordítása, illetve tükörfordításai, viszont itt utalok arra, hogy a forma automatikusan mûködik, mert a harmadik strófában csak megismétlem a második strófa utolsó sorát, és azzal zárom, hogy és így tovább. Ez magyarán azt jelenti, hogy minden teoretikusan megalapozott mûvészeti program nem egyéb, mint automatizmus, verkli. Talán világos az az intenció, hogy a tartalmilag emelkedett, megrendült, formailag melodikus kompozíciót visszavonjam, leromboljam egy nem is durva, hanem kiüresedett köznyelvi sablonnal. Ez egyfajta mûvészi önkínzás volt, hogy én nagyon szeretnék ilyen bel canto módon danolászni, de ezt, sajna, nem lehet. Feltûnô, hogy a két korábbi reggel-vershez képest ez a vers éjszaka játszódik. Ennek az az életrajzi alapja, hogy a Sára halálát követô hónapokban képtelen voltam hazamenni, mármint a haza akkor anyám lakását jelentette. A vers tája, az elsô részé is, a Mária téri két-három bauhausos házra utal. A mi házunk is ilyen. Akkoriban egyébként már tudtam valamit a Bauhausról, és ugyanazt a kísérteties hidegséget véltem fölfedezni abban az építészetben, amit Schönberg zenéjében éreztem. Ezt a hasonlóságot ma is érzem. Azért tartom fontosnak ezt megemlíteni, mert tulajdonképp most, ebben a pillanatban jöttem rá arra, hogy érzéketlen és igazságtalan voltam Gropiusékkal szemben, mert nem éreztem rá arra a drámára, amit minden olyan mûvész átél, aki szeretné a megvalósítás esetlegességét egy szisztémával, egy kánonnal kivédeni. Még két motívumról valamit: mint végzetes szó, villanyfény zuhan, a szó analogonja megint egy fizikai jelenségnek, a villanyfénynek, sôt a szó az absztraktum, az a hasonlatnak a hasonlító része. Mert spontán módon inkább fordítva mondanánk, hogy végzetes szó zuhan, mint villanyfény. A másik motívum az egyetlen ablak megvilágosul. Ez kifejezetten életrajzi. Álldogáltam a Mária téren minden éjszaka, illetve inkább már kora hajnalban, és csak akkor mentem haza, ha egy ablak mögött kigyulladt a fény. Ez teljesen rituális volt. DÉLELÔTT Ez tipikus esete az álanekdotikus versnek. Ilyen még sok van. Anekdotikus abban az értelemben, hogy létezô személyrôl szól, Lakatos Mariról. Valóságos abban az értelemben is, hogy én szerelmes voltam belé. Az is lehetséges, hogy üldögéltünk együtt egy parkban. Az meg tény, hogy ô valamilyen távolságtartó módon kokettált velem. A versben leírt helyzet viszont a maga egészében mégiscsak merô fikció. Igazából a versnek nagyon is ideologikus motivációja volt. Ekkorra már több reggel, illetve éjszaka játszódó verset megírtam, és azt találtam ki, hogy a délelôtt a normalitás ideje. Tehát akartam egy délelôtt-verset írni, és ehhez, mondhatni mint gombhoz a kabátot, megtaláltam a Marit. Ez gyakori nálam különben, hogy egy kifejezetten poétikai ötlet megvalósításába játékosan becsempészek valamilyen privát élményt vagy privát fantaziálást. Azt hiszem, abban különbözöm Tandoritól, hogy ennek a privátkodásnak két szigorú

1436 Petri György: Magyarázatok P. M. számára feltétel szab határt. Az egyik: a fikcionált privát eseménynek olyannak kell lennie, ami bárkivel megtörténhet. A másik: világosan jelzem, hogy a versbe emelt magánjellegû vonatkozás arra utal, hogy mindenkinek van megmenthetetlenül személyes emlékvilága, ami nem megosztható. Erre példa a B. Gy.-t felhívni 9-kor. Ennek a verssornak a filológiai rekonstrukciója, hogy mondjuk azonosítják B. Gy.-t Bence Györggyel, legfeljebb szociológiai érdekességû, soha senkinek ezen azonosítás nem világítja meg élettörténetünket. Gesztusértéke szándékoltan és pontosan annyi, hogy eddig és ne tovább. De mivel mindenkinek van ilyen hozzáférhetetlen élménytartománya, ez a személyesség is logikája szerint személytelen, vagyis univerzalisztikus. Az elsô strófa hosszasan kifejtett öltözködésmotívuma utalás Marira, aki akkoriban foglalkozott divattörténettel, Géza valamelyik születésnapjára készített is egy albumot saját ruhatörténeti akvarelljeivel. (Mari különben kamaszkorában festônek készült, Géza beszélte le errôl.) Emellett poétikailag érdekesnek találtam, hogy egy férfimonológban ilyen szabászati mûszavak szerepelnek, mint trapézvonal meg munkahelyi viselet. Rendszeresen olvastam a Nôk Lapját, hogy abból is gyarapítsam a szókincsemet. Továbbá plusz játék, hogy egy szerelmes vers indító strófája nem a szeretett nôrôl, hanem a szoknyájáról szól szabászati körülményeskedéssel. Ezt azóta is trouvaille-nak érzem, finoman utal arra, hogy ez a kapcsolat nem valóságos. A strófa utolsó sorában az érett derû, amit a szoknya bátorít otthonossá válni, ez abszolút fikció, a tényleges kapcsolatban szó sem volt sem érettségrôl, sem derûrôl. Még a második strófában is a szoknya szövete a közvetítô, hiszen tenyerem / a combodhoz szorítottam, a szövetbôl / kettôs meleg nyugodt biztatása üzent. A gondolatjelbe tett jelenlétem jelezni is mutatja a kapcsolat kényszeredettségét. Fontos a következô sor eleje, a Testedé meg a távoli napé. Emlékszem, hogy akkoriban nagyon irritált a Juhász- vagy Nagy Laci-féle kozmikus líra, és megpróbáltam a picit, a közelit, a hétköznapit olyan módon összekapcsolni a kozmikussal, hogy az fizikai, az adott esetben termodinamikai értelemben teljesen korrekt legyen. Nagyon ügyeltem például arra, hogy soha ne blöfföljek olyan természettudományos mûszavakkal, amiknek a jelentésével nem vagyok tisztában. Ebben a képben az sikerült, hogy ezt a teljesen banális tényt, miszerint ha valakire rásüt a nap, az felmelegszik, meg a saját testének is van hômérséklete, kozmikussá stilizáljam. Én ezt nagyon mulatságos áriaparódiának érzem. Mondhatni korrekt nagyotmondásnak. A szoba szûk tere, az Géza és Mari akkori szobája, az élére perdült gyufásdoboz szoba. Valamit az operai kínról. Az operai jelzô pejoratív, az opera számomra mindig a hétköznapi életfolyamat elfogadhatatlan fölstilizálását testesítette meg. Például az AIDA végén Aida önként utánamegy a sziklasírba falazott Radamesznek. Az opera végkicsengése valami olyasmi, hogy a szerelem mindent legyôz. Nem tudtam nem gondolni arra, hogy mi történik velük, amíg éhen nem halnak. Kénytelenek teleszarni és öszszevizelni a sziklasírt, megbüdösödnek. Ez a hétköznapi dimenzió nem fér bele az operai stilizálásba. Errôl meg kell feledkezni. Azt hiszem, Thomas Mann is utal erre a problémára, talán A VARÁZSHEGY-ben. Mármost az én kínjaim egyfelôl nagyon valóságosak voltak, másrészt azért voltam kénytelen mégis operainak visszaminôsíteni ôket, mert a ténytiszteletem arra kényszerített, hogy figyelembe vegyem: mégiscsak élem a hétköznapi életemet, mindennap verset írok, iszom, társaságba járok, tehát hogy ez a szenvedély a figyelmemnek és az idômnek mégiscsak aránylag kis részét tölti ki. Az Egymásra néztünk -kel kezdôdô öt sorról: ebben valami nagyon skizoid hipertudatosság van, hogy ugyanis teljesen kívülrôl látjuk a saját lelkünk különbözô alrendszereinek a konfliktusát, ahogy a csalódott vágy, tehát az ösztönszint ingerültté válik a ke-

Petri György: Magyarázatok P. M. számára 1437 dély magasabb szintjének kiegyensúlyozottságától. Ugyanakkor van egy finom kozmikus dramaturgiája a versnek, mert a délelôtt banalitását ellensúlyozza az, hogy akkor kelünk fel, amikor a Nap az égi egyenlítôre ért. Jellemzô az anticipált öregedésmotívum, hiszen akkor huszonöt-huszonhat évesek lehettünk, tehát szó sem volt meszesedô ízületekrôl. A vers vége megint ezt a leejtôs technikát példázza, valami jelentéktelen és automatikus esemény részletezô leírása. Ebben az idôben, úgy látszik, még vonzódtam a motivikusan zárt kompozícióhoz, hiszen a szoknyád szóval végzôdik a vers, ami az elsô sorban jelenik meg. A VÉKONY LÁNNYAL Valószínûleg 69 februárjában írtam. Az álomszituáció itt is kvázi anekdotikus. Kitaláltam az álomszituációt, azt jelzendô, hogy teljesen irreálisnak tartom a kapcsolat lehetôségét kettônk között. Soha nem vonzódtam nálam lényegesen fiatalabb nôkhöz, pedofíliás hajlamaim pedig végképp nem voltak. Azt hiszem, éppen azért izgattál anynyira, hogy még verset is írtam rólad, mert tudtam, hogy egykorúak vagyunk, mégis nagyon impresszionálóan kislánynak hatottál. A versbe belejátszanak az egészen kora gyerekkori pettingélmények, a papás-mamás játékok a grundon. De már a második strófa vége felé leszögezem: És mégis nem voltunk gyerekek / sem pásztori lények. Fontos, hogy nem füvön esett, hanem A szobám volt az a hely. Ez megint visszavonás, túl a személyedre irányuló vonzalmon, általánosabban az elutasítása mind a kulturális szerepjátszásnak, mind az infantilis képzelgésnek. Itt van egy lehet, hogy csak számomra kihallható durva fonetikai játék, a kicsapó jelzô anagrammatikusan tartalmazza a picsa szót. A reggel motívumhoz képest új elem, hogy az álombeli hajnal kifejezetten euforikus. Az És egymás karján kezdetû sorokkal finoman át is csúszom egy teljesen felnôtt szeretôi viszonyba, a mintha utána volnánk akár utalhat olyan helyzetre is, amikor éppen nem jött össze. De a hangulata inkább egy régóta meglévô kapcsolat intimitásáé, mintsem egy képzelt gyerekszerelemé. A záróstrófa elsô sora, azt hiszem, az egyik legpofátlanabb szemantikai trükköm, ti. az elsô mellérendelô mondat, hogy Álmodtam alvásunk, teljesen korrekt. Álmodhatom azt, hogy alszom, viszont nem alhatom a kettônk álmát, hiszen nem tudok más helyett aludni. Ugyanakkor olyan dallamos a sor, hogy mindenki átsiklik e fölött a szemantikai anomália fölött. Ez nem volt tudatos trükk, viszont már akkoriban foglalkoztatott annak a lehetôsége, hogy poétikai hatásokat lehet bazírozni a nem tudatosuló periferiális figyelemre. Tehát hogy az olvasó figyelme átsiklik az anomálián, nem tudatosítja, hogy anomáliával találkozott, de mégis támad benne valamilyen bizonytalanságérzés. Az álombeli hajnalhoz képest viszont a valóságos ébredés kora reggele talán a legbrutálisabb reggel-leírásom. Kifejezetten szorongó és paranoid a leírás kezdete: beszivárgott / fenyegetôen emelkedett a fény. Ezzel a felütéssel a hírlap küszöb alá csúsztatása szintén valamilyen fenyegetésnek hangzik, mintha zsarolólevelet küldtek volna. A leírás további része azt a technikát alkalmazza, amit a filmesek, ha például túl közelrôl veszik fel a hangot: dörögve szakadnak fel a redônyök, robajlanak a teherautók, süvítve nyílnak gázcsapok, vízcsapok. A süvítve nyíló gázcsapok visszautalás a Sára-versre. Tehát van ebben egy olyan trükk, amit a korrektség határán lévônek tartok, hiszen ha egy pillangó szárnyrebbenését túlhangosítom, úgy hangzik, mintha egy házat robbantanának fel. A csobogás és robogás ideje Takarítónôk / ébredô visszérfájdalma, ez a nem túl gyakran jelentkezô szociális érzékenységemre és lelkiismeret-furdalásomra utal, hogy ugyanis mások dolgozni mennek, én pedig a kocsmába készülök. A Székek tetszhalálban példa a motívumok

1438 Petri György: Magyarázatok P. M. számára szó szerinti ismétlésére, szerepel AZ ÁLMATLANSÁG DALAIBÓL harmadik versszakában: felfordult székek tetszhalálban. A szódáscsap és a kopasztott csirkefej motívumot felfedeztem Vas István egy versében, de nem tudatos átvételrôl van szó. Zöldesen mint Lázár bibliai motívum, vö. Gyakran úgy ébredek, mint halálom után (REGGEL SZOKTÁL JÖN- NI). A folytatás aztán ez: de folytat mindent / ahol abbahogyta mert nem tud mást a város. Ez egyik legalapvetôbb meggyôzôdésemet fogalmazza meg, hogy a rutinból nem lehet kilépni, hogy minden radikális változtatás kezdetben fikció, tehát hogy a meglévônek szinte leküzdhetetlen nehézkedése van. Az utolsó elôtti két sor, Kiszabadítod óvatosan zsibbadt / kezed kettôs álomtól nehéz koponyám alól, a strófanyitó sor paradoxonára rímel vissza, ugyanis arra ébredhetek, lehet az álom vége az, hogy kiszabadítod a kezed nehéz koponyám alól, de a kettôs álomról nem tudhatok. Tovább fokozza ezt a játékot, hogy a némán kilépsz Két óra múlva ébredek fel praesens historicus tényállítást imitál. Az utolsó sor aránytalan, semmibôl nem következô bûntudatot és szorongást fejez ki, amit hangsúlyoz a halvány rím, ébredek fel tehetetlen. Azt sugallja, mintha valami mégis történt volna. Ez a motívum nagyon késôn visszatér a PAPÍR, PAPÍR, ZIZE- GÉS címû versben. Amire mint meg nem történtre gondolgatunk, / az sajna vagy hál isten / megtörtént, meg bizony. A vers íve az, ami furcsa nekem. Hogy egy ilyen finom idillbôl eljut egy jóllehet nem konkretizált, de mindenképp tragikus végkimenetelig. Azt hiszem, nekem akkoriban még az elképzelt helyzetektôl is bûntudatom volt. A magamban élesedô polémiám József Attilával éppen abban állt, hogy én a saját bûntudatomat egyáltalán nem valamilyen pszichoanalitikai ôsbûnre vezettem vissza, amilyen az Ödipusz-komplexus, hanem nagyon is gyakorlatiasan elôre kalkuláltam egy kapcsolat kezdeményezésének vagy elfogadásának az összes lehetséges kockázatát. Mondhatjuk azt is, hogy ez a vers egy racionális neurózis dokumentuma. DEMI SEC A vers címe egyben a kötet elsô ciklusának a címe is. Szójátéknak szántam, a demi sec pezsgôtípus szó szerint félszáraz. Ez utalás a versek intonációjára meg a saját alkoholizmusomra. Talán még öntudatlan távolságtartást is kifejez a saját éppen írott verseimtôl, mivel a pezsgôt mindig is utáltam. A verset Sulyok Ágnesnek vagy inkább róla írtam 1969 februárjában vagy márciusában. A datálást valószínûsíti a verset kezdô time schedule, Aliz ugyanis akkoriban a Mûvelt Nép Könyvterjesztô Vállalatnál dolgozott, és szokás szerint egy és fél kettô között bementem a munkahelyére, az Andrássy útra, ahonnan többnyire átmentünk a szemben lévô Tokaji borozóba. Ez a tervezésrôl szóló körülményes verskezdés mindenekelôtt kifejezi idegenkedésemet a tervezett és szervezett kapcsolatoktól. Stilisztikailag fontos, hogy a számokat nem betûkkel írom ki, plusz a d. e. rövidítés bürokratikus nyelvet idéz, ráadásul magánidioszinkráziám, hogy utálok számokat beleírni egy szövegbe. A harmadik-negyedik másfél sor: Eltervezzük, / de számításaink jóformán sohase válnak be, jelzi is ezt az önironikus ellenségességet a kapcsolattal szemben. A kapcsolatok lépten-nyomon tele bonyodalommal : nyilvánvaló az elszemélytelenítési szándék. Ez olyan, mint a Heidegger SEIN UND ZEIT-jében a das Man vagyis ennek a magyar megfelelôje, az ember. A Szerelem félálomban kezdetû félstrófától a strófa végéig két problémáról van szó, egyrészt zavart a poligám kapcsolat szükségszerû formátlansága, kapkodása, elsietettsége, hogy amikor a cigaretták végtére áramlásba hozzák a megalvadt tettrekészséget, rögtön beindul a belsô óra, hogy délután felé lejt már ez a nap is. Ez magyarán akkoriban azt jelentette, hogy ahelyett, hogy írnék, a szó szoros értelmében elbasztam a délelôttöt, viszont máris men-

Petri György: Magyarázatok P. M. számára 1439 nem kell Alizhoz. A strófa végérôl annyit: betegesen irtóztam attól, ha egy nô feltette ezt a szeretsz? kérdést, ti. nem tudtam, mit lehet erre felelni. Ugye mondhatom azt, hogy már hogy a francba ne szeretnélek, hisz éppen most csalom veled a feleségemet, ha meg a momentán lelkiállapotomra vonatkozik a kérdés, akkor egy lehetséges válasz az, hogy nem, most éppen nem szeretlek, most pisálnom kell. A jó ebédrôl szóló strófa részben ironikus, részben ingerült, részben hazug, mert a heti pénzünk többes szám elsô személyû birtokos esete hazugság, ezeket a drága ebédeket többnyire a Gellértben Ágnes fizette. Ingerült, amennyiben jóllehet elfogadtam azt, hogy Ágnes ezt a luxust finanszírozza, volt bennem valami plebejus vagy, fogalmazzunk durvábban: lumpenértelmiségi ingerültség a született gazdagok iránt. A következô strófa eleje, ami arról szól, hogy mit tudunk, tehát hogy képesek vagyunk a közös, zökkenômentes hedonizmusra, ez szintén az elôzô strófa indulatából következô igazságtalan leértékelése a kapcsolatnak. Tulajdonképpen az Ágnessel való kapcsolatomban éreztem át, hogy mit is jelent az osztályharc, hogy milyen lehetett József Attila és Vágó Márta viszonya. Egyben azt is, hogy a hála milyen lehetetlen érzés, hiszen én Ágnestôl sok mindent elfogadtam, mindenekelôtt ôt magát, a pénzét, de közben borzasztó düh volt bennem, hogy miért nem nekem van pénzem, hogy miért nem én kínálhatom föl neki azt, amit ô nyújt. Az Ezt tudjuk kezdetû strófa végén megint ugrik egyet a vers. Mirôl is szól a haszontalan, de igényes csevegés? jobbadán arról, hogy itt nemigen lehet élni. Az enjambement miatt a sor kicsengése egészen fenyegetô, nevezetesen, hogy nem lehet élni, de utána grammatikusan szorosan kapcsolódik a másképpen, mint, innen kezdve arról van szó, hogy mégiscsak lehet élni. Egyébként ebben a versben jöttem rá, hogy az olyan poétikai fogásnak, mint a sorátvetés, szemantikai jelentôsége van. Az ilyen enjambement-ok akkor igazán erôsek, ha az elôzô sor grammatikailag befejezettnek látszik, és aztán a meglepetés az, hogy az adverbium szorosan köti a folytatáshoz. a szellemet munkára fogva, / kedélytelen komolysággal, s lemondani / játékosan szabad kiélésérôl sokféle ötletünknek rész elôreutal A TÖRTÉNET ÉS ELMÉLKEDÉS-hez: tudják a különbséget a munka és a cselekvés között. Ez egy talán Gramsci ihlette megkülönböztetés volt, ami nagyon erôsen foglalkoztatott a hatvanas évek végén, pontosabban 68 után, hogy élesen meg kell különböztetni a mûködhetô rutin világát, vagyis a munka világát a cselekvés világától, vagyis a világ átalakításától. 68 után úgy gondoltam, hogy az egyetlen erkölcsileg elfogadható életlehetôség a munka szférájára korlátozódik. A tér tágasságának a nem kívánása nagyon erôsen életrajzi ihletésû, hiszen persze irigyeltem Ágnest Párizsban töltött gyerekkoráért, a franciatudásáért, de én akkorra már eltökéltem, hogy nem élek a Kádár-rendszer nyújtotta megalázó utazási lehetôségekkel. Ilyen körülmények között a társasélet, persze / elsorvad (F.-ék Fodor Géza). A Szabolcs által leírt lecsószezonbeli rádiózás után valóban bekövetkezett egyfajta általános apátia, a társas élet apálya. Aztán és végre: egyedül. Akkoriban alakult ki a néhány órás kínzó magányszükségletem. Ez valószínûleg összefüggött azzal, hogy egy már agonizáló és egy eleve félresikerült kapcsolat kettôs kényszerében éltem. A körúti, olcsó sörözô, ahol megkönnyebbülök, nyilvánvalóan megint a már említett osztályellentétre utal. A szakasz az utolsó két sortól eltekintve ugyanakkor azt is jelzi, hogy az egész kapcsolatot áthatotta az én lelkiismeret-furdalásom, hogy ugyanis nem volt mit felhoznom Ágnes ellen, tehát tartoznék jól éreznem magam vele. Az utolsó két sor, Vele vagy nélküle: nem maradna / minden egyéb változatlan?, majdnem szó szerinti parafrázisa Wittgenstein 1.21 tételének a TRACTATUS-ból: Vagy fennállhat valaminek az esete, vagy nem állhat fenn, és ugyanakkor min-

1440 Petri György: Magyarázatok P. M. számára den egyéb marad azonosan. A Kellenek ezek a találkozások? Szükség van erre? / Miért kell folyvást tudakolnom, aztán a Mintha más dolgok függése valamitôl / igazolná azt a valamit sorok e két utóbbi nyilvánvalóan Wittgenstein-apokrif arról szólnak, hogy semmit nem voltam képes spontán módon átélni és elfogadni, mindent le kellett vezetni, mindent igazolni kellett, mindennek igazodnia kellett az éppeni nagy elmélethez. A következô strófa egyszerûen kiröhögi ezt a filozófiai rigorozitást. Hol van itt léghajó? Szilárd padló van itt, meg bútorok, sôt az idô is korlátlanul rendelkezésemre áll, viszont rögtön elmegy egy filozófiailag ellenkezô irányba túlfeszített nihilizmusig, a Ha tetszik -kel intonált záró sorok az ellenkezô végletbe mennek, a teljes felelôtlenség vállalásáig. Az utolsó strófa poétikailag nagyon trükkös. Az elsô sorban csend, éjfél, hajnal a legemelkedettebb poétikai toposzok közé tartoznak, majd ebben az emelkedett közegben megjelenik egy zöldpaprika húsa, viszont a zöldpaprika a fogam alatt deszkaként recseg, tehát valami nagyon tavaszias és élô a halott fához van hasonlítva (vö. József Attila a fákról: még hántatlan dorong ). A fülsértôen sivít egy szál gyufa teljesen privát élményem, az alkoholisták beteges zaj- és fényérzékenységére vonatkozik. Viszont épp ezek a partikuláris és személyes esetlegességek vezetnek vissza a kell filozófiai alapkérdésére. A vers kódája valamilyen szerény szakralitást sugall, a csend és az üresség tiszteletét. Poétikailag érdekes: az efféle kérdés és a képtelen dolog köznyelviségével szemben rímek emelik meg a szöveget: húsa-gyufa-elhangzania. IMPROVIZÁCIÓ Errôl a versrôl elég nehéz beszélnem, részben mert nagyon zenei, részben mert nagyon személyes. Tudod, hogy ez a vers rólad szól, de most, újraolvasva meglep a versnek a majdhogynem tragikus befejezése. A kötet kontextusában az, hogy Tekintsd végsô dolognak / nincsen rá magyarázat, ez akkoriban számomra a lehetô legsúlyosabb ügy volt, hiszen mindenre magyarázatot kerestem, tehát ezt a nem létezô kapcsolatot én a magam számára nagyon is létezônek fogtam fel. Sôt a megformálás szembeötlô zeneisége rivalizálás volt Szabolccsal. Szinte ez az egyetlen majdnem kötött formájú vers az egész kötetben. Ez talán vicces, de így van, hogy a Lágy szürke csillogás / esôdorombolás ez a Szabolcsra vonatkozó metafora, és én volnék ironikusan a költôi elem / mély s mélyebb értelem. Abban biztos vagyok, hogy ez tudatos allúzió Szabolcs költészetére is, meg személyiségére is, mert az is volt a szándékom, meg úgy is éreztem utólag, hogy ez tulajdonképp egy Szabolcs-vers-imitáció. Az elsô két sor prímszavai csillogás, dorombolás, lágyak és tompák, az elem-értelem rímpár viszont agresszíven az én rímeszményemet példázza, az egymástól tartalmilag és grammatikailag is idegen motívumok összecsengését. A következô strófában elkezdôdik egy kvázi-történet. Ez a lehetséges nô, lehetséges férfi motívum valószínûleg Sztrókay Kálmánnak köszönhetô, aki ez idô tájt fejtegette nekem, hogy van kb. kétmilliárd férfi és valamivel több nô, és ehhez képest milyen szánalmasan kicsi és esetleges az a minta, amibôl kölcsönösen válogatunk. Ugyanakkor ebben a hangütésben van egyfajta szemérmes kacérkodás, mármint hogy éppen lehetséges volna, de ilyen elszemélytelenítve, tehát hogy két akárki között. Nem azonosítom a két lehetséges személyt. A megy az esôben / megáll az esôben jelentôség nélküli történés, ugyanazt a meggyôzôdésemet fejezi ki, aminek A SZERELMI KÖLTÉSZET NEHÉZSÉGEIRÔL címû versemben is hangot adok: békésen egyesülni valami egyszerûben, / mint a kirakatnézés, esti séta, bolyongás. A harmadik strófában már belefanta-

Petri György: Magyarázatok P. M. számára 1441 ziálom magamban mintha már mi ketten mennénk ebben az esôben. Furcsa az, hogy elôbb van a búcsúra, tehát a kapcsolat végére, mint a kezdetére való utalás. A Vannak oly kicsi bisztrók sor konkrét helyre vonatkozik, a Királyi Pál utcában volt egy snackbár, ahol kifejezetten arról ábrándoztam, hogy hátha te betévedsz oda. Ezután a Lehetett volna / de nem így történt megint az a kvázi-tragikus intonáció. Azt hiszem, az egyetlen versem, ahol egy szerelmi képzelgést ilyen érzéki részletességgel kidolgoztam. A következô szakaszban az egy kirakat elôtt / egy templomtéren szintén fantaziálás, a Ferenciek terére képzeltem magunkat. A következô két sort a strófában valószínûleg a galambok-lombok rím inspirálta, de ebben is érzek valami Szabolcsra jellemzô dekadenciát, mert általában a mondatoknak a félbehagyását, azt hiszem, egymástól vettük át. A következô strófában nagyon bonyolult kis minidráma van. Eleve a tükör testük, az, hogy nincs szó valóságos kapcsolatról. A sorvégi szó az, hogy kinyújtja, majd a következô sor egyetlen szó: összegyûri, és mindez egy tôlük független gép mûködésének a függvényében van: egy autóorr / lassú elfordulása. A következô strófa elsô sorában: Ilyen délután ilyen, az szórakoztatott, hogy olyan szimmetrikus szerkezetet tudok létrehozni, aminek ugyanakkor nyilvánvalóan vonzata a következô sor, tehát a szimmetriában a feszültség is meg van elôlegezve. amikor minden szürke csillog, ez nagyon személyes, nekem a szürke a kedvenc színem. Az akármi megtörténhet sor egyszerre vágyakozó és fenyegetô. A következô strófa nyilvánvalóan elidegenítô effektus. Hirtelen ezt az ôszi szituációt költôi effektként kezelem. Ugyanakkor ennek a szakasznak poétikailag nagyon dús a megformálása. Két alliteráció: lágy-leves, költôikörtében-kukac, de rögtön le is leplezem a trükköt: rejtôzik a költôi elem, miközben a körtében lévô kukac a romlásra is utal, tehát egy létre sem jött kapcsolat lehetséges végére. Viszont utána jön egy strófányi tenorária. Ez a talán talán talán / talán egy sál lilája, ez nálam független attól, hogy történetesen tényleg volt egy lila sálad akkoriban, ez egy poétikai értelemben vett szerelmi paroxizmus. Aztán persze jön megint az antiklimax, a sorvadó lombok mint a romlás szimbóluma, az esôlárma pedig a megváltoztathatatlan monotónia jelképeként. A következô strófa a lehetett volna motívum ha úgy tetszik filozófiai kibontása. Itt fontos a strófa harmadik sorában az enjambement-technika, a lehetett volna Semmi. Tekintettel a kötet címére, nagyon súlyos az, hogy Tekintsd végsô dolognak / nincsen rá magyarázat. Nemcsak poétikailag, hanem logikailag is visszarímel az utolsó elôtti elôtti szakaszra a Semmi fogódzó semmi sor. A szempont támpont szójáték jól mutatja, hogy a legkülönbözôbb módokon próbáltam visszacsempészni a versbe a tradicionális költészet zeneiségét. Itt is a rím szemantikai feszültsége izgatott, ti. a szempont szóban a pontnak nincs semmilyen geometriai értelme, míg a támpont esetében a pont szónak fizikai jelentése van. Most, a mai agyammal kissé furcsának tartom, hogy egy szerelmes vers azzal záródik, hogy semmi támpont az észnek. Valahogy ez eléggé dorombolós vers, azt hiszem, nem is arról van szó, hogy én akkoriban ilyen kérlelhetetlenül hiperracionalista lettem volna, hanem inkább ugyan próbára nem tett férfiúi méltóságomat próbáltam védeni azzal, hogy a tiszta ész síkjára siklok ki a szituáció gyakorlati tisztázása helyett. Az talán csak privát kommentár, de idetartozik, hogy ez a Tekintsd végsô dolognak igazolni látszik azokat az elemzôimet, akik József Attilával rokonítanak, mert az akkori nem létezô, sôt általam szándékolni sem jelzett kapcsolatunkban ez éppoly túldimenzionált, mint József Attila Flóra-versei.

1442 Petri György: Magyarázatok P. M. számára KIVAGY, CATULLUSOM Ezt a verset 69 elején írtam, közvetlenül egy Catullus-kötet olvasásának hatása alatt. A római antikvitásból három költô hatott rám erôteljesen: Horatius, Ovidius és Catullus. Vergiliust mindmáig dögunalmasnak tartom, Propertiust édeskésnek. Horatius mint politikai költô foglalkoztatott, mint a Caesarral kiegyezô, megtért ellenforradalmár. Ovidius személyisége azért érdekelt mindig, mert számûzetésének oka látszólag egy bohém privát tapintatlanság volt. Nekem meggyôzôdésem, hogy Ovidius nagyon is szándékosan és politikai megfontolásokból hozta magát abba a helyzetbe, amit késôbb persze igencsak megbánt. Catullus viszont valóban tükörkép számomra. Erotomán, alkoholista, alkoholos paranoiájában állandóan féltékenykedik, mellesleg okkal, retteg az impotenciától, és gyakran siránkozik azon, hogy a playboyszépség karbantartása s a féktelen életmód nem összeegyeztethetô. Már maga a verscím is, bár azt hiszem, Catullushoz méltó, nagyon provokatív volt annak idején: egy római klasszikus megszólítása a kivagy argószóval összekapcsolva. Mellesleg sokkal késôbb a Szabolcs hasonló pimaszságot követett el a HORÁC címû versében. Ez a vers metrikailag is érdekes. Mindenféle antik metrum keveredik teljesen szabadon. Nekem is némi munkámba telne a szöveg szabatos verstani elemzése. Itt elárulok egy titkot: soha nem voltam képes egy rendszeres verstant végigolvasni. Valahogy úgy verselek, ahogy a cigány zenél: hallom. A lábaid két feszes, vízzel telt tömlô életrajzi vonatkozású. Akkoriban nagyon féltem attól, hogy érszûkületem van. A lábaid többes számú használata a nyelvvédôkkel való magánháborúm része. Erre határozottan emlékszem egyébként, ti. valaki szóvá tette, hogy a páros szerveket egyes számban kell használni, és én akkor felvetettem neki, hogy akkor a fogaid helyett is fogadat kellene használni, hiszen normálisan harminckét fogunk van, és így fogaink is páros szervként foghatók fel. Az elsô sor négy alliterációval indul: kivagy, Catullusom, kônehéz, koponyával; a folytatásban: telt, tömlô, tükrödbe. Tehát éreztem a kanonizált formák hiányát, és hogy a zenét valahogy más eszközökkel vissza kell adnom. Ez a vers poétikai eszköztárát tekintve majdhogynem barokkosan túlzsúfolt. Az elhasznált test és a paradigmatikus szenvedély viszonyáról szól a vers. Az elhasznált test, ami egy mellérendelésben ásító, néma összeg, nem mérhetô össze a példaértékû szenvedéllyel. Catullus nagyon személyesen hozzám közel álló költô, távol állt tôlem a deheroizálás nemtelen szándéka, csak éppen a személyesség okán éreztem úgy, hogy ez a pasi ugyanolyan kurvapecér és szeszkazán, mint én. A két utolsó sor egy számomra nagyon fontos életproblémáról szól, arról, hogy a szenvedélyes kíváncsiság egyidejûleg teszi nyitottá az embert a kifinomultság és a lealacsonyodás iránt. A szünetlen, mindenevô mohóság a relativista kíváncsiság kritikája, annak a belátása, hogy nagyon veszélyes következményei lehetnek annak, ha minden érdeklôdésünket kielégítjük. Nevezetesen, egy idô után nem leszünk képesek a finom, érdemes lakomák mérgét megkülönböztetni a méltatlan csapszékek ciszterna-löttyétôl. HÁROM RÖVID VERS 69 februárjában írtam. Van a versnek egy életrajzi pikantériája, ez az Aliz Géza kapcsolat második menete volt, a Ráday utcában laktunk. Ez egymásba nyíló kétszobás lakás volt. Ôk voltak a belsô szobában, én meg a másik szobában írtam a verseimet. Az elsô versben (FEBRUÁR) a poétikai kontrasztokat tartom jónak, például a dörgôlangyos jelzôpárost, a megrohadt jeget. Akkor, azt hiszem, már olvastam Roman Ja-

Petri György: Magyarázatok P. M. számára 1443 kobson fejtegetéseit a szemantikai anomáliák szerepérôl a poétikában. Tulajdonképp ilyen szemantikai furcsaság a morzsák, sirályok mellérendelés. Tudniillik a sirályoknak adjuk a morzsát, és mind a morzsák, mind a sirályok a levegôben vannak, az egyik hullik, a másik repül. Az ablak közé tett bor életrajzi motívum, akkoriban vörösbort ittam, és az ablak közé raktam az üveget, hogy ne legyen se túl hideg, se túl meleg. A nagyon hangsúlyos utolsó sor, a kiteleltünk, még mindig a prágai 68 sokkhatásának a túlélésére utal. Konkrét élményhez kapcsolódik a felengedô tetem metafora: kétszer láttam vízihullát kiemelni a Dunából. Azért szeretem ezt a kis verset, mert a morbid motívumokat ellenpontozza egyfajta bel canto: Megrohadt jegen, édes légben / morzsák, sirályok. Egyébként a megrohadt jég is szemantikai anomália. Az édes lég pedig hullaszag. Ministráns koromban gyakran tapasztaltam a ravatalozóban a tetemek jellegzetesen édeskés szagát. PORTÜKÖR. A por makacsul visszatérô motívum a verseimben. Azt mondhatnám, hogy a por valamiképpen a Kádár-rendszer metaforája volt számomra. Spiró elsô regényének, a KERENGÔ-nek a fôhôsét úgy hívják, hogy Porházy (mellesleg Spiró nyilván rájátszott a szarházi szóra). A vers életrajzi apropója az, hogy a Ráday utcai lakásunkban mindig reménytelenül koszosak voltak az ablakok, de én ezt élveztem, mert tényleg egy ilyen lágyító tónust ad mind az utca látványának, mind a visszatükrözôdéseknek a piszkos üveg. Bennem komolyan van valamilyen esztétikai elkötelezettség a maszat és a kosz iránt. Ebben az idôben szokatlanul szigorúan metrikus a vers, nagyjából alexandrinusszerû középsormetszet tagolja a sorokat hat/nyolc osztással. 1969. A vers ötletét kifejezetten Kenedi adta. Ô mesélte el, hogy Devecseri Gábor írt valami ostoba dohogást arról, hogy a fiatalok nem tisztelik az idôsebb nemzedéket. Kenedi ettôl ihletve éjféltôl kezdve félóránként hívta Devecserit; hogy ô egy fiatal, és biztosította róla, hogy nagyon is tiszteli az idôsebb nemzedéket. A levélhecc az én saját ötletem volt, ti. a Népszabadságban megjelent egy Fodor Géza nevû kárpátaljai költô nagyon rossz verse, amire azonnal dísztáviratban gratuláltam Gézának. Ugyanakkor azt hiszem, ez az egyik legkomorabb versem. Április elseje / több évre prolongálva, ez tulajdonképpen az örökhétfô nyomasztó képzetét sejteti. Új karbonkorszak : földtörténeti hosszúságúnak véltem a Kádár-korszakot. Itt megint fontos a távolságtartás gesztusa: figyeljük / hogy lesz ligetbôl lignit / talán gyémánt: / idôvel s kellô nyomás alatt. A figyeljük nyilvánvalóan az önmegfigyelésre, saját magunk megfigyelésére utal. Tehát nem láttam más lehetséges pozíciót, mint tanulmányozni azt, hogy mivé válunk. A ligetbôl lignit szójátékra nagyon büszke vagyok, mert ez természettudományosan precíz, és a lignitbôl, tehát a legalacsonyabb szintû szénbôl valóban idô és nyomás kérdése, hogy gyémánt legyen. Ennek a képnek a precizitását, nyilván öntudatlanul, motiválta az az ingerültség is, amit Juhász Ferenc zavaros, megemésztetlen természettudományos hablatyolása keltett bennem. LEVÉLMINTA Idôrendben ez az elsô Lakatos Mari-vers. Azt hiszem, ez az egyetlen igazán Tandori típusú expliciten nyelvkritikai versem, ahol végül is az egész vers eltelik a megszólítás és az aláírás túlproblematizálásával. Az Ön D.-je nyilvánvalóan Dezsôre utal. A Julien Sorel nevével való játék azzal a problémámmal függ össze, hogy én mindig self-made mannek, alulról jött embernek éreztem magam, ebbô1 táplálkozott az öntudatom is, de a sértôdöttségem és a túlérzékenységem is. Talán inkább az életrajzomhoz, mint a vershez tartozik, de elmondom: Julien Sorelt majdhogynem az alteregómnak éreztem

1444 Petri György: Magyarázatok P. M. számára fiatalkoromban. Hihetetlen megvetés és düh volt bennem mindazok iránt, akik pozícióból lettek valakik, szituálva voltak. Ezt bonyolította az, hogy már csak származási okokból sem lehettem népies, de amúgy sem akartam semmilyen közösséghez tartozni. Weöressel szólva: úgy éreztem, mindenki hülye, nekem a seggemben is fejem van. Már maga a verscím is feszültséget teremt, megpróbálok soreli vagy III. Richárd-i módon távolságtartónak és hidegen tervezônek mutatkozni. Tudni kell, hogy a levélminta a század elején forgalomban volt levélmintakönyvekre utal, amelyekben szabványszövegek voltak szerelmes levélre, búcsúlevélre, kondoleálásra, keresztelôre stb. Itt sok játék van. Mindjárt a vers indítása rögtön a búcsúformula, a zárójelbe tett játékosan-fenyegetô utalás nem kevesebbre céloz, mint gyilkosságra. Az egész vers trükkje az, hogy a legvégéig látszólag fogalmazási és megszólítási problémákról van szó, miközben valójában a nagyon is érzéki közelség-távolság a valódi téma. Az alamuszi melizma mint a hang szándéktalan megsikamlása, anélkül, hogy sikamlós zöngéje célhoz érne, nyilvánvalóan poétikai eszközökkel folytatott udvarlás, felvonultattam az összes verbális leleményességemet. A vers vége az udvarlással kapcsolatos alapproblémámról szól, nevezetesen arról a paradoxonról, hogy ha nem kellô óvatossággal közeledem egy nôhöz, az eszébe juttathatja a köztünk lévô távolságot. Az utolsó sor, a Tehát: mit írjunk? akkoriban hihetetlen pofátlanságnak hatott, hiszen a vers azzal fejezôdik be, hogy el sem kezdôdött. EKKÉPP JELEZTEM Nem konkrét személyre vonatkozik a vers. A mivelhogy jogásziasan körülményes szóhasználata és az élethelyzet hétköznapi drámaisága közötti feszültség érdekelt. Ez tulajdonképp ötletvers, amiben azért egy igazán súlyos életproblémám benne van, az ti., hogy valóban még vészhelyzetekben is kívülrôl tudom nézni, pontosabban kényszeresen kívülrôl nézem magamat is, meg a másikat is. Ezenkívül, azt hiszem, valóban ilyen vagyok, hogy kezemet / némi súllyal, anélkül, hogy teherként, / az alkarjára helyeztem. Ez abnormális tudatosságot jelez. Egy szerelmes versben egy nô testrészét nem szoktuk alkarként pontosítani, és némi súllyal, tehát valami érzelmet akarok kifejezni, de anélkül, hogy teherként, tehát mondjuk figyelembe veszem, hogy a hölgy esetleg reumás. Most jön az egyértelmûen phallikus hasonlat, a tekintet, ami remegve, de szilárdan hatolt a pupillába egyenest. A visszaernyedt a székre szexuális relaxálódás. Megint jön a visszavonás az utolsó három sorban. Látszólag túl vagyunk egy drámán, sôt egy szimbolikus nemi aktuson, de ez valójában semmi többet nem jelent, mint hogy udvariasan kész vagyok a meghitt beszélgetésre a két jelzô ellentmond egymásnak. TÖRTÉNET A keletkezési idô feltehetôen 70 kora tele. Szerkezetileg ikerdarabja a kötetnyitó REG- GEL címû versnek. Ez is a soha meg nem valósult nagy kompozíció részének volt szánva. Ez a vers elsôsorban az Alizzal való kapcsolatomról szól, bár felbukkan benne Sára is. A vers centrális filozófiai problémája itt is a magyarázat lehetôsége, kérdésessége. A vers elsô két sora: Körülményekkel mindig lehet gyôzni / az önigazolást, mentegetôzést, durván megkérdôjelezi mind ismeretelméleti, mind etikai értelemben a magyarázatadás lehetôségét, a magyarázat eleve önigazolássá, mentegetôzéssé van degradálva. A motívum aztán még kétszer is megismétlôdik, a negyedik strófában, hogy magyarázkodni kéne, és az ötödik strófa magának a problémának a kulcsa: De ha kinagyítasz egy