KÜLÖNLENYOMAT. Kováts Zoltán SORSKÉRDÉS ÜNK - A ÉPESEDÉS. (Megjelent a Tiszatáj 1970. májusi és júniusi számában)

KÜLÖNLENYOMAT Kováts Zoltán SORSKÉRDÉS ÜNK - A ÉPESEDÉS (Megjelent a Tiszatáj 1970. májusi és júniusi számában)

KOVÁTS ZOLTÁN SORSKÉRDÉSÜNK - A NÉPESEDÉS A századforduló óta közéletünk legjobbjait újra meg újra foglalkoztatja a népesedési viszonyainkban bekövetkező negatív változás, a születések számának csökkenése, amely gyorsabb, mint a halandósági viszonyokban bekövetkező javulás. Ennek a folyamatnak a gyökere még a XIX. század első feléig nyúlik vissza, s napjainkban, az utolsó évtizedben olyan szintet ért el, hogy a népesség újratermelése, reprodukciója már nem biztosított. A régóta egykéző területeken már ma is tapasztalható a tényleges népességfogyás. Pl. Somogy megye 252 településéből, az 1965-ös esztendőben, 163-ban mutatható ki természetes fogyás. 17 településben ugyanannyian születtek, mint amennyien meghaltak, csak 72-ben volt több a születés, mint az elhalálozás. A több mint 50000 lakosú megyeszékhelyen, Kaposváron - ahová pedig produktív korú népesség is áramlik - 631 születéssel szemben 524 a halálozás. A természetes szaporodás itt is csak 2 ezrelék! De a 670 lakosú Büssüben, az 589 lakosú Henc_én, a 466 lakosú Orcin és még 3 községben (Szorosad, Tikos, Kára) egyetlen gyermek sem született. Egy gyermek született a 611 lakosú Porrogszentkirályon, az 534 lakosú Pusztaszemesen, és még négy (Zselitszentpál, Kisberény, Nemeskisfalu, Patca) községben. Az egész megye népesedési mérlege: 0,8 fogyás ezer lakosra számítva. Ez egy megye példája egy esztendőben. De Budapesten, ahol az ország össznépességének egyötöde él, már az 1920-as évek óta előfordul, hogy többen halnak meg, mint születnek. 1965-ben 1,5 volt az ezer lakosra jutó természetes fogyás, vagyis Budapest 3000 főt "fogyasztott" az ország össznépességéből. (A népesség száma és a népmozgalom főbb adatai községenként 1965., 2. és 68-75. old.) A születések számának visszaesése a népesség elöregedését hozza magával. Egy lassan szaporodó, még inkább egy fogyó népességben a gazdasági fejlődés lelassul, új iparágak, új termelési területek kifejlesztése nehézkessé válik; az átképzés, az átirányítás mindig nehezebb, mint új munkaerőnek a beállítása. Egy öregedő népességben kisebb a kezdeményezőkészség, nagyobb a konzervativizmus. Az automatizálás csak részben tudja a problémákat megoldani. Az ország egyes területein már olyan jelenségekkel találkozunk, hogy a gazdaságilag indokolt beruházások, a fejlesztés azért marad el, mert nem áll rendelkezésre kellő számú munkaerő. Vannak még az országnak gazdaságilag, iparilag gyengébben fejlett területei, ahol munkaerőtartalékkal rendelkezünk, de ezek a tartalékok egyre csökkenőben vannak. A mezőgazdasági népességnek az iparba, a közlekedésbe történő átáramlásának is vannak ésszerű határai; a mezőgazdasági népesség elöregedésévei az ország egyes területein már nem a belterjesség, hanem a külterjes gazdálkodás irányában történt módosulás. A munkaerő-igényes, belterjes kézi művelést igénylő növényfajták termesztése egyre nagyobb nehézségbe ütközik. Az építőiparban, a vasútnál és sok egyéb ágazatban komoly munkaerő-gondok jelentkeznek Új gazdasági mechanizmusunk a munka termelékenységének növelése érdekében kialakítandó rendszere a népesedési helyzet miatt is igen indokolt. Ugyanakkor az egyes területeken mutatkozó 439

munkaerőhiány miatt a termelékenységtől függetlenül engedményeket kell tenni a munkabérek tekintetében. A népességfejlődés elakadása így lesz fékezője gazdasági terveink megvalósításának, a további előrehaladásnak. A népesség növekedése és a nemzeti jövedelem növekedése között egyenes az összefüggés: a XIX. századi nyugat-európai ipari forradalom sikerében a gyors népességnövekedésnek is jelentős szerepe volt. Jelenleg vannak 'a világnak olyan részei - Közép-Amerika, Ázsia -, ahol a népességnövekedés a mienkének 8-10- szerese. Jóllehet, problémák jelentkeznek a népesség foglalkoztatottságában, nem tudják emelni az egy főre jutó jövedelmet, de még ebben az esetben is a nemzeti jövedelem gyorsabban nő, mint a lassan szaporodó országokban. Ma Magyarországon annyit írnak az ázsiai túlnépesedésről, hogy azt hiheti az ember, milyen jó is az, hogy nálunk alacsony a születések száma. Mi már jóval túl vagyunk azon a határon, ami a gazdasági fejlődés szempontjából kedvező lenne. AZ EGYOLDALÚ SZEMLÉLET Néhány elvi kérdés tisztázatlansága is nyilvánvalóan közrejátszik abban, hogy az intézkedések megtételében bátortalanság mutatkozik, s az egyre akutabbá váló probléma megoldása egyre halasztódik. Fekete Gyulának a Kortárs januári számában megjelent írása (Gyümölcs a korfán) érdekesen világít rá arra a társadalmi igazságtalanságra, ami a gyermekes és gyermektelen házaspárok életkörülményeiben mutatkozik. Ennek az igazságtalanságnak az az alapja, hogy a gyermektelen házaspárok a munkabér egy részét nem arra használják fel, amire az tulajdonképpen adatott. Polgári közgazdászoktól a marxistákig mindenki megegyezik abban, hogy a munkabérben az utódnevelés költségei is benne vannak, de társadalmunk egyharmada ezt egyéni céljaira használja fel. A probléma ma minden szocialista országban jelentkezik, de legintenzívebben nálunk; mi állunk a világranglista végén a természetes szaporodásban. Így nekünk kell ezzel a kérdéssel először szocialista körülmények között komolyan szembenéznünk. Egy elhatalmasodott, egyoldalú szemlélet is akadálya annak, hogy a népesedés ügye a közgondolkodásban a megfelelő helyre kerüljön. A XIX. század végén Engels még így írt: "A materialista felfogás szerint a történelemben végső fokon a közvetlen élet termelése és újratermelése a döntő mozzanat. E termelés és újratermelés maga is kettős jellegű. Egyfelől a létfenntartási eszközök termelése... másfelől az embertermelés, a faj fenntartása. A társadalmi rendszer, amelyben valamely korszak és ország emberei élnek, e kétféle termelést határozza meg, tehát egyfelől a munka, másfelől a család fejlődésének foka." (Engels: A család, a magántulajdon és az állam eredete. Előszó az első kiadáshoz - 1884. Szikra. Bp. 1948. 9-10. old.) - Engels az anyagi javak termelését és az embertermelését még egységben látta, egyforma jelentőséget tulajdonított neki. A moszkvai Marx-Engels-Lenin Intézet az 1947. évi orosz kiadáshoz fűzött előszóban azonban a következő kiegészítést teszi: "A családot azonban nem állíthatjuk a munkával, az anyagi termeléssel egy sorba, mint társadalmi fejlődést meghatározó okot." Ezzel tulajdonképpen le is kerül a közgazdasági gondolkodás napirendjéről a népesedési kérdés, s napjainkban is csak nagyon nehezen tud utat törni magának. Addig nem is volt probléma, amíg a régi hagyományok alapján kellő számú gyermek született a családokban, és a halandósági viszonyok javulása ellensúlyozta a születésekben megmutatkozó csökkenést. A probléma erőteljesen csak a legutóbbi évtizedben bukkant fel újra, amikor a halandósági viszonyok javulása már nem tud lépést tartani a sokkal gyorsabb ütemű születéscsökkenéssei. Hazánkban olyan népesedési helyzet következett be, amelyikben egyetlen társadalmi réteg sem biztosítja a saját újratermelését, reprodukcióját. A bővített újratermelés lehetősége pedig az igen távoli, reménybeli jövőbe halasztódott el. "Az 1962-63. évi adatok szerint az általános 0,830'-as nettó reprodukciós együttható olyan különbségeket takar, hogy a 440

szellemi foglalkozásúak körében már csak 0,510-es, a mezőgazdasági fizikaiaknál 0,820-as, a nem mezőgazdasági fizikaiaknál O,980-as reprodukcióval számolhatunk." (Klinger András: Differenciális tevékenység. Demográfia 1964. 3-4. sz. 396. old.) Bár a nettó reprodukció értéke valamelyest javult az elmúlt két esztendőben, még mindig alatta van a népesség újratermeléséhez szükséges aránynak. [Társadalmunkban egyetlen népcsoport van, a cigányság, amely az átlagosnál két és félszer szaporább. (Hoósz István: A cigányok születési jellegzetességei. Demográfia 1964. 2. sz. 232. old.) Anélkül, hogy e bonyolult kérdéskörnek a boncolgatását itt megkísérelnők, két megjegyzés kínálkozik. Az egyik: örülnünk kell annak, hogy folyamatban van egy egészséges f,elszívódás, felemelkedés a cigányság köreiből. Az asszimilálódó cigányság azonban demográfiai szempontból is átveszi az őt befogadó társadalom "szokásait" - nem szaporodik. A másik: a csökkenő halálozás miatt is gyorsabban szaporodik viszont a nem asszimilálódó cigányság, s ez újabb társadalompolitikai problémákhoz vezet.] A népesség egészében a több mint egy évtizede tartó helyzetnek az lesz a következménye, hogy a következő évtized végén az egész népesség tényleges fogyása indul meg, s ha rövidesen nem történik a termékenységi szokásokban jelentős változás, akkor a népesség fogyása a későbbi évtizedekben egyre gyorsulóbb ütemű lesz. Ez a népesedési helyzet azért állhatott elő, mert figyelmünk elsősorban az anyagi javak termelésének fejlesztésén volt, az embertermelést, a faj fenntartását gazdasági lehetőségeinkkel csak minimálisan segítettük. Ha nem vagyunk tekintettel arra, hogy a gyermeknevelés a családra milyen anyagi terhet ró, ugyanakkor viszont biztosítjuk a születéskorlátozás minden vívmányát, eszközét, akkor nyilvánvaló, hogy az anyagi tényezők fognak hatni. Mit jelent ez? Jelenleg a közvetlen anyagi eltartási teher egy gyermeknél havonta átlagosan 750 Ft. Kisebbeknél valamivel kevesebb, nagyobbaknál több. Tehát egy egygyermekes család azt vállalja a gyermektelen házaspárral szemben, hogy havonta 750 Ft-tal alacsonyabb az életszínvonala - azonos munkateljesítmény mellett. Két gyermeknél 1500 Ft-os átlagkiadással számolhatunk, ebből háromszáz Ft-ot a nemzeti jövedelemből családi pótlék formájában megkap a család. Három gyermek, 2250 Ft havi kiadás, 510 Ft a családi pótlék, és így tovább. A háromgyermekeseknél már legtöbbször azonban egy újabb tényező lép be, az, hogy a három gyermek mellett az anya munkavállalása nehézségekbe ütközik, egy keresetből kell a családnak megélni. Ez tovább növeli az életszínvonalbeli különbségeket a gyermektelen házaspárokkal szemben. A termelőszövetkezeti tagságnál jelenleg még kisebb a családi pótlék, faluhelyen a felnevelési, gondozási költségek kevesebbek, de ha városba küldik a gyermeket tovább tanulni, akkor Tehát indokolatlan a különbségtétel, a lényegi probléma falun és városon ugyanaz. A családok életszínvonalát nem a szülő vagy (3 szülők keresete határozza meg alapvetően, hanem a családban élő gyermekek, eltartottak száma. Ennek a következménye az, hogy egyre kevesebben vannak azok, akik önzetlenül vállalják ezt a hónapról hónapra megismétlődő terhet. A gyermekek számától függő életszínvonalbeli különbség tekinthető a születéscsökkenés irányában ható tényezők közül a legdöntőbbnek. Andorka Rudolf demográfus beható elemzést végzett a születések csökkenésére feltehetően ható tényezők egész sorára. Úgy találta, hogy a különböző tényezők közül - a család jövedelme, az iparosodás, a társadalmi átrétegződés, a városiasodás, a tanyai népesség, a nők kereső munkája, az iskolai végzettség, a vallás, a családtervezés módszereire vonatkozó különbség, a mezőgazdasági népesség aránya - egyik sem bizonyult meghatározónak, ha volt is egyik-másik tényező és a termékenység csökkenése között bizonyos összefüggés. (A születésszám gazdasági és társadalmi tényezői. Valóság 1969. 3. sz. 26-39. old.) Az anyagi, életszínvonalbeli tényezőkhöz, a gyermeknevelés feltételéhez tartozik a lakással való ellátottság is. 1968-ban a népesség 94%-13 élt családban, 6%-a egyedülálló, magános volt. A családosokból 31% volt gyermektelen, 37% egygyermekes, 22% kétgyermekes, 7% háromgyermekes és csak 3% négy- és több gyermekes. 441

Ugyanakkor az összes lakások 2%-a egy helyiségből álló lakás, egyszobás lakás 46%, kétszobás lakás a másfél szobásokkal együtt 44%, háromszobás és nagyobb lakás 8%. (Az 1968. évi próbaszámlálás - mikrocenzus - személyi, családi és lakásadatai. Bp. 1969. 37:"'-44. old.) A népességnek 10%-a három- és több gyermekes. Lehet-e arra számítani, hogy növekedni fog a három- és több gyermekes családok száma? Egy kedvező népesedési helyzet kialakulásához pedig erre van szükség. Amíg a "mini" lakás a divatos építési forma, amíg a lakásjuttatásnál nem válik elsődleges szemponttá a családban élő gyermekek száma, addig nem lehet elvárni, hogy a termékenységi időszakban levők szülési és gyermeknevelési kedve váratlanul megnövekszik. Arról sajnos nincs közölt statisztikánk, hogy a zömében egy- és kétszobás lakásokban a fiatal házaspárok hány százaléka él, illetve' albérletekben lakásra várva hogyan és milyen mértékben ha1asztódik évről évre a kicsi megszületése. Arról tudunk, hogy a statisztikákban "háromszobás vagy nagyobb lakás"-nak minősített lakások egynegyede két és fél szobás, de arról nincs statisztikánk, hogy ezekben a nagy lakásokban a nagy családúak hány százaléka él. Pedig nem az a kérdés valóságos és izgalmas tartalma, hogy,a népességnek már a 8%-a ilyen nagy lakásokban lakik, hanem az, hogy a három- vagy több gyermekes családok a lakásépítés meglevő üteme és "koncepciója" szerint nem tudnak megfelelő lakáshoz jutni. Tudom, tisztában vagyok vele, hogy népgazdaságunk áldoz ház- és lakásépítési akciókra, de a demográfiai helyzet kedvező megváltoztatása érdekében az is fontos lenne, hogy a meglevő anyagi juttatásoknál a demográfiai szempontokat sokkal fokozottabban vennék figyelembe. Az állami lakások építésének ütemét kell tovább fokozni, és a szövetkezeti lakásoknál sem lehet az induló összeget tovább növelni, mert a családok legnagyobb részénél ez a kezdeti összeg nem áll rendelkezésre. Annyi áldozat után a szülőkre hárítani a lakásról való gondoskodás nagy problémáját nem méltányos, a szülők jó része ezt nem is bírja. A lakáshelyzet a magyarázata annak, hogy sokan "meggondoltan" várnak a gyermekre, több éves - évtizedes - takarékoskodással az induló tőkét előteremtik, a lakást berendezik, felszerelik, az adósságot letörlesztik, mire mind ez megvan, már nem lesz gyermek, mert lassan megszokták az egyedüllétet, a termékenységi időszak lezárult, megöregedtek, gyermeknevelésre képtelenné váltak. Különböző presztízs szempontok (autó, külföldi utak) is erősítik a születéskorlátozás irányában ható tendenciát. A lakáshelyzet és a demográfiai helyzet közötti összefüggés tehát kézenfekvő. A nemzeti jövedelem elosztásának rendjét ebben a vonatkozásban is felül kell vizsgálni. Az állami és szövetkezeti lakások juttatásánál, de a lakbéreknél is a gyermekek számát elsődlegesen kell figyelembe venni. A termelőeszközök köztulajdonba vételével az alapvető társadalmi igazságtalanságokat megszüntettük. A kereseti lehetőségeket először nagyjából nivelláltuk, mostanában egyre jobban igyekszünk biztosítani azt, hogy mindenki a társadalom számára hasznos munkája alapján részesüljön a nemzeti jövedelemből. De ezen belül mindmáig alig voltunk tekintettel arra, hogy a társadalom egyedei miként veszik ki részüket az új termelőerők, a gyermekek felnevelésének gondjából, áldozatából. A közvetlen élet termelése és újratermelése érdekében ez ugyanolyan döntő mozzanat, mint az anyagi javak termelése, ahogy ezt Engels megállapította. A nemzeti jövedelem elosztásában helyre kell állítani az egyensúlyt, az anyagi javak termelésére és az ember termelésére fordítandó összegek tekintetében. A MÚLT ÉS JELEN Az a népesedési helyzet és népesedési tudat, ami mostanra kialakult, nem a legutóbbi évtized "vívmánya", hanem egy másfél évszázados tendencia végső eredménye. A születéscsökkenés tendenciája egyenes vonalú, így az a félő, hogy a legutóbbi pár évben mutatkozó csökkenés megállása, stagnálása csak átmeneti jellegű lesz. A régóta formálódó egykés és sokaknál már egyséssé váló tudatot az új szocialista gazdasági és társadalmi viszonyok sem voltak eddig képesek befolyásolni. Nem tudhatták, mert a lényegi, marteriális tényezők ebben az összefüggésben nem 442

változtak. Akárhogy emelkedik az életszínvonal, ha aránytalanságok mutatkoznak a gyermektelenek, az egy- és több gyermekesek életviszonyaiban, az aránytalanságok továbbra is a születéskorlátozás túlzásaihoz fognak vezetni. Annak, hogy világviszonylatban élen járunk az alacsony születési arányok tekintetében, történeti okai is vannak. Érdemes ezeket fő vonásaiban áttekinteni, hogy helyesen értékeljük a mai helyzetet. A cselekvés módját is meghatározzák a múlt elemzésének tapasztalatai. A több mint egy évtizedes történeti kutatásaim központi törekvése az, hogy a születéskorlátozás elterjedését megelőző időszak népesedési jellemzőit feltárjam, s e helyzet ismeretéből kiindulva nyomon tudjam követni a születéskorlátozás terjedését, hatását. Természetesen ezt egy-egy kisebb település, társadalmi réteg vonatkozásában lehetett elvégezni. Népesedési viszonyaink alakulásáról, az "egyke" történetéről hatalmas irodalom szól. Ennek összegzése egy monografikus munka feladata lenne. Most csak azt szeretném elmondani, hogy a korabeli források, anyakönyvek elemzése, s a kiemelkedő feldolgozások ismeretében miben látom e folyamat lényegét. Figyelmem elsősorban a parasztság népesedési viszonyaiban bekövetkezett változásra irányult. Részletekbe menő elemzéssel a XVIII. század elejéig tudunk visszanyúlni. E század egészére még mondhatni az a jellemző, hogy a rendkívül magas születési arányokkal szemben igen magas a halandóság, s így a természetes szaporodás kismérvű (5 ezrelék). Ha az anya a termékenységi időszak egészét házasságban töltötte, átlagosan 7-8 gyermeknek adott életet. Az átlag azért csak ennyi, mert ebben az időszakban is voltak terméketlen házasságok, s a kutatás azt mutatta, hogy elég nagy arányban: 8-9%-ra tehető az ilyen házasságok száma. (Ennek az adatnak is van egy mára vonatkoztatható tanulsága. Nem általánosíthatunk, nem marasztalhatjuk el általában az "egysés" családokat gyermektelenségükért. Közrejátszhatnak egészségügyi okok, a terméketlenség, súlyos életkörülmények, ám az érvényesülési vágy, ügyeskedés, önzés egyaránt szerepelhet a gyermektelenség okai között. Az ügyeskedőket, az önzőket is kiemelkedő életszínvonallal jutalmazzuk? Annyit mégis megtehetünk, hogy a társadalom terhének elosztásáról arányosan gondoskodunk.) A XVIII. századi termékenység egészére az is kihatott, hogy a rossz egészségügyi viszonyok, a nem megfelelő táplálkozás miatt a produktív korúak halandósága is jelentős volt. A női halandóságot a gyermekágyi láz is emelte, sok volt az özvegyülés. Legnagyobb számban a gyermekek, a csecsemők pusztultak. Ahhoz, hogy két gyermek életben maradjon, legalább öt gyermeket 'kellett az anyának szülnie, s három gyermek ott maradt életben a családban, ahol legalább nyolc szülés történt. Mérhetetlen nagyot változtak a viszonyok, és mégis A termelőeszközök alacsony fejlettségi szintjén az emberi munkaerő meglétének különösen nagy volt a jelentősége. A sok gyermek előnyt jelentett a paraszti gazdaság számára, a termelés bővítésének, a telki és telken kívüli földállomány növelésének, az állattartás bővítésének lehetőségét jelentette. A családok gazdálkodási biztonságának, megerősödésének egyik lényeges tényezője volt a családban élőgyermekek száma. A nagy család ezzel együtt tekintélyt jelentett, nem véletlenül nevezi a régi magyar nyelv a gyermeket áldásnak. A feje tetejére állított világ, az, hogy a gyermektől tartózkodni kell, a kapitalizmus előtörténetével veszi kezdetét. A paraszti szorgalom, munkabírás, a XVIII. század elejétől egyre nagyobb területeket vont művelés alá, a jobbágytelkek száma, nagysága növekedett. A földszűkében levő nyugati, felvidéki területekről paraszti tömegek mozgása, áramlása figyelhető meg az alföldi területre, a városokból is jelentős a kirajzás (A tanyavilág kialakulása). Paraszti árutermelés kezdett kibontakozni, paraszt-polgári fejlődés jelentkezett nem egy területen. E viszonyokban a XVIII. század második felében következik be változás, amikor a szabad földszerzés lehetősége lassan lezárult, s ezt csak elmélyítette a földesúri hatalom erőszakos törekvése önálló gazdaság, majorság kiépítésére. A kapitalizálódó, terjeszkedő földesúri birtok, amely a feudális előjogokat is felhasználta, a paraszti életlehetőségeket béklyóba zárta. Egy ideig a termékenységi szokások változatlanok, de ahol véletlenül több gyermek marad életben, bekövetkezik a zselléresedés, mivel új jobbágytelek szerzésére 443

nem volt mód. E gazdasági körülmények kényszerítő hatása alatt először a telkes jobbágyságnál jelentkezik a születéskorlátozás. Az ország egyes területei már az 1820-30-as években "egykéztek" (Ormányság, Sárköz), majd a földesúri érdekek figyelembevételével végrehajtott jobbágyfelszabadítás után a születéskorlátozás egyre jobban terjedt (Somogy, Torontál, déli megyék). Egyes demográfusok azt a nézetet vallják, hogy a születéscsökkenés oka a halandósági viszonyok javulásában rejlik, mivel kevesebb születéssel is el tudják érni a családok a kívánt gyermekszámot. A halandósági viszonyok javulásának ilyen értelmű visszahatása is van, de Magyarország nem egy területén a halandósági viszonyok javulását megelőzően is tömegméretekben jelentkezik a születéskorlátozás, s ennek kimutathatóan gazdasági okai vannak. S mivel magyarázható az, hogy a születési arány csökkenésével a halandósági viszonyok javulása a XX. század elejétől kezdve nem tud lépést tartani? Csakis azzal, hogy a családok számára a gyermek kedvezőtlen, s a civilizáció terjedésével a születéskorlátozás technikájának terjedésével egyre jobban meg tudják az egyének valósítani a számukra kedvezőbb helyzetet egészen a gyermektelenségig, a sterilitásig. Nem a kulturálódás, a civilizáció terjedése a döntő ok, ez csak segítője, eszköze egy szándék megvalósításának. Ebben a kérdésben az ideológiai tényezők is másodlagosak. Hiába az egyház lelkek feletti hatalma, hiába a sok prédikáció. Protestáns és katolikus egyformán egykézővé vált az ország falvaiban és városaiban egyaránt. Somogy megyei kutatásaim megmutatták, hogy csak felszínen protestáns jelenség az egyke, mert a telkes jobbágyság, majd a kis- és középbirtokos paraszti réteg zöme volt protestáns, ennek volt először veszítenivalója, ha több gyermeke maradt életben. Katolikus községekben is ugyanúgy fellép az egyke, először a módosabb családoknál, majd általános szokássá válik minden rétegnél. Csak időbeli különbség van. A kapitalizmus farkastörvénye, a létért folyó harc, a gazdasági érdek lesz a meghatározó - a vallási törvények már régen elvesztették hatásukat az emberek nagy többségénél. A kapitalista viszonyok, az anyagi körülmények élettől elidegenítő hatása a gyermekektől való nagyfokú tartózkodásban is megmutatkozott. A megváltozott szocialista körülmények között a tendencia tovább tartott, mert még mindig nem szenteltünk kellő figyelmet ennek a társadalmi lét, a fennmaradás, az előrehaladás szempontjából oly fontos kérdésnek. Érdekes probléma, hogy az országnak a múltban is, ma is vannak magasabb termékenységű területei. Mi ennek a magyarázata? Tömören abban lehetne összefoglalni, hogy az ország egyes részein volt a parasztság életének egy felemelkedő, gazdasági életlehetőséget biztosító szakasza, ehhez képest kezdett rosszabbodás bekövetkezni a XIX. században, s a helyzet rosszabbodása elől a kevés gyermekben kerestek menedéket. Más részeken a nehéz helyzetet hasonló nehéz követte, sebben a gyermek nem volt tényező, s így a születéskorlátozás tendenciája később jelentkezett. Természetesen társadalmi rétegenként itt is megmutatkoztak a különbségek, s a társadalmi nivellálódással együtt e részeken is csökken a születések száma. A döntő az, hogy a gyermek milyen helyet foglal el a család életkörülményeiben. A kapitalizmus "feje tetejére állított világát" mi sem mutatja jobban, hogy a módosaknál kevés vagy nincs gyermek, s a legszegényebbeknél van a legtöbb gyermek. A kapitalizmus elembertelenedett viszonyai a legszegényebbeket taszította a túl sok gyermek igénylése irányába. Közismert a statisztikákból, hogy a napszámos, zsellér rétegnél volt a legtöbb gyermek. Ez részben magyarázható a műveltségi színvonallal is (ami megint a társadalmi viszonyok következménye), de azzal is, hogy a nyomor enyhítésének egyik eszköze éppen a sok gyermek lehetett. A gyermekmunka alkalmazása lehetővé tette, hogy már 10-12 éves korban napszámba járjanak a gyermekek. Azok a családok éltek relatíve jobban, ahol több gyermek volt, s később a szülők eltartásának gondja is jobban megoszlott a gyermekek között. Érdekes azonban, hogy Somogyban a "módosak" példája a zsellér, napszámos rétegre is erőteljesen hatott. A döntően megváltozott életkörülmények a gyermekmunka alkalmazását a múlt rekvizitumai közé sorolták, s az új nyugdíjak rendszere 444

az idősek nyugodt, anyagilag független öregségét is biztosítja. De meddig? Addig, amíg van társadalmilag elég utód az arányaiban egyre növekvő idős nemzedék eltartására. A ma élő nemzedék nyugodt öregségét a legfiatalabb generációk munkája biztosíthatná, de ha ezek száma csökken, az ki fog hatni a későbbi nyugdíjakra is. Ezen a téren is következetesnek kell lenni, ha társadalmunk egészséges fejlődését biztosítani akarjuk. Ahogy társadalmasítottuk az idősek eltartási terhét, úgy kell társadalmasítani az utódnevelés terheit. Ha ezt nem tesszük meg, akkor az anyagi meggondolás az ősi, emberi ösztönt, a faj fenntartását még jobban háttérbe fogja szorítani, s a népesedési egyensúly felborul. A városi népességnél a születéskorlátozás irányába ható lényegi okok hasonlóak a falusi népességéhez. A kibontakozó kapitalista körülmények között a városokba tömörülő népességnél a gyermekszám korlátozását az anyagi helyzet javítása, a társadalmi felemelkedés igénye írta elő. Schneller Károly statisztikus már 1922-ben így összegzi a helyzetet: "... a fokozódó verseny, a felemelkedést célzó és a lesüllyedésből visszatartó energiák felcsigázására sarkallja a városit. Hogy a felemelkedést, a családot büntető mai bérezés mellett a sok gyermek gátolja: alig szenved kétséget" (Népesedéspolitika - Többtermelés. Sárospatak, 1922. 33. old.) A népességi újratermelésben súlyos törést hozott a két világháború. Törést hozott úgy, hogy a mai Magyarország területén élők közül az első világháborúban negyed millióan pusztultak el, és úgy is, hogy félmillióan nem születtek meg! De hatott a világháború borzalma, szenvedése, emberi áldozata a népesedési tudatra is. Az első világháború utáni születési arányok nem érik el a korábbi szintet, s a Horthy-korszak két és fél évtizedében a születések gyorsabban csökkennek, mint ahogy a halandósági viszonyok javulnak. A világgazdasági krízis csak erősíti a tendenciát. 1938, 1939, 1940, mintha megállt volna a születések csökkenésének folyamata, de ez csak átmeneti volt. A hazafias propaganda, a minimális népesedéspolitikai intézkedések csak lassítani tudták a folyamatot. Előbb az állami alkalmazottak kaptak családi pótlékot, majd 1938- tól az iparban, kereskedelemben és bányászatban alkalmazott munkások is kaptak kisebb mérvű gyermeknevelési pótlékot. Ennek hatásáról s a korabeli művi vetélések tilalmáról Hoóz István igen értékes elemző munkájában így ír: "Nyilvánvaló, hogy a gazdasági - tehát a létet meghatározó - tényezőkkel szemben adminisztratív intézkedésekkel, vagy olyan mértékű gazdasági következményekkel, amelyek alatta maradtak értékben annak, amelynek hatása ellen küzdünk, eredményesen harcolni nem lehet." (A népesedéspolitikai intézkedések és a gazdasági helyzet hatása a születési arányszámokra Magyarországon a két világháború közötti időszakban. Pécs, 1967. 38-39. old.) Az elemzés érvényessége mostani viszonyaink között is fennáll. A gyermeknevelés anyagi terheinek társadalmasítása jelenti a lényegi megoldást. Minél később kerül erre sor, annál tovább tart a termékenységi szokásoknak az egyke és az egyse irányában ható tendenciája. A második világháború borzalmai hozzák az újabb törést a népességi újratermelésben. A zsidóság pusztulása különösen hatalmas mértékű. A világháború megpróbáltatásai a népesedési tudatra is károsan hatottak vissza. Egykés, egysés családokkal beszélgetve a kérdésről, hogy miért nincs gyermek vagy több gyermek a családban, az érvek között rendszerint az is ott szerepel, hogy a családnak hány és hány tagja pusztult el a világháborúkban, s egy mindennél pusztítóbb újabb világháború veszélye most is kísért. E megpróbáltatásoknak, szenvedéseknek nem akarják kitenni születendő gyermeküket. Az érvelés nagyon felelősségteljesnek hangzik. Egy biztos: a jövőben nem bíznak, nem hisznek abban, hogy a béke erői, az emberi értelem erői erősebbek lesznek a hatalomvágynál, a hódító törekvéseknél. De az ő békéjüket is meg kellene valakinek védeni, ezt is rábízzák másokra. E "magas szinten" érvelők céljait, törekvéseit közelebbről megismerve kiderül kényelmük féltése, a befeléfordulás, az egyéni karrier építgetése - békében. Az élet szeretetének, a jövőben való bizakodásnak erősebbnek kell lenni e meggondolásoknál, ha a nap mint nap ható gazdasági feltételek nem kedvezőtlenebbek a gyermekes családoknál. 445

A felszabadulás után, a béke beköszöntével népesedési viszonyainkban javulás mutatkozott, a születések száma kismértékben növekedett. Amikor a fél évszázada országosan tartó születéscsökkenés 1949-ben újból jelentkezett, kormányzatunk a művi vetélések szigorú tilalmával adminisztratívan útját állta e folyamat érvényesülésének. 1950-től 20, 30, majd 1954-ben 40 000-rel több gyermek születik, mint a korábbi években. Az átlagos 170-180 000-es születéssel szemben 223 ezer gyermek született 1954-ben. Érdekes megfigyelni, hogy a szigorú abortusztilalom ellenére 1955-ben már csak 210 ezer gyermek született. A művi vetélések tilalmának feloldása, 1956-ban, aztán szabad utat engedett a korábbi tendencia érvényesülésének. A nemzetközi statisztikák ezt mutatják, hogy a termékenységgel kapcsolatos szokások általában viszonylag lassan változnak. Magyarország esetében azonban kivétel történt, eddig nem tapasztalt mértékben csökkent a születések száma, s vele együtt nőtt a művi abortálók száma. 1962 és 1965 között már csak 130-133 ezer újszülöttnek adtak életet, ugyanakkor a bevallott legális művi abortuszok száma évente 170-180 ezerre emelkedett. A korábbi évtizedekben az illegálisan végrehajtott terhességmegszakítások a felkészültség és steril környezet hiányában sokszor halállal végződtek. A szakszerű végrehajtás, az antibiotikumok alkalmazása a halállal végződő beavatkozások számát minimálisra szorította. A művi beavatkozások hatásáról azonban a szakemberek így írnak: "A tömeges művi vetélések egészségkárosító hatása főleg abban nyilvánul meg, hogy a nők egy része meddővé, illetőleg a normális terhesség kihordására alkalmatlanná válik. Ezek miatt születési számuk biztosan kisebb az érdekeltek által szándékoltnál is. A terhesség idő előtti megszakítása okozza a kora- főleg pedig az éretlen szülöttek arányának tartós állandó növekedését. Tűrhetetlen állapot, hogy újszülött állományunkban évről évre nő a csökkent értékű egyedek aránya. Ez az oka annak, hogy csecsemőhalandóságunk a javítására tett minden erőfeszítés ellenére kultúrnéphez nem illő magas szinten marad. A koraszülöttek életben tartása érdekében hozott jelentős áldozatok nyomán pedig évről évre nő az egész életükben a társadalom támogatására szoruló súlyosan fogyatékosak száma. Fontos egészségpolitikai feladat tehát a művi vetélések helyett a fogamzásgátlás olyan módszereinek és eszközeinek elterjesztése, amelyek nem veszélyeztetik a jövendő nemzedéket." (Barsy Gy.-Sárkány J.: A művi vetélések. Demográfia. 1963. 4. szám. 464. old.) A tanulmány 1963-ban íródott, azóta az abortuszok száma eléri az évi kétszáz ezret. A fogamzásgátló gyógyszerek elterjedésének a hatása még nem mutatkozik meg a művi abortuszok csökkenésében. Egészségügyi viszonyaink és körülményeink fejlődése azonban szükségessé teszi a fogamzásgátlás modern, egészségre ártalmatlan módszereinek elterjesztését. A születéskorlátozás előtti időszakban a szoptatási idő korlátozta a fogamzást, s így az egyes születések között 20-26 hónapos intervallum volt az átlagos, addig ma a szoptatási idő pár hónapra szűkült le, így a fogamzás lehetősége is nagyban megnövekedett. Egy egészséges nő mai viszonyaink között akár 20 gyermeknek is életet adhatna, ha a termékenységi időszak egészét házasságban tölti. A családtervezés, a születéskorlátozás így mai körülményeink között természetes jelenség, csupán módozatát és megfelelő arányát kell társadalmunkban megvalósítani. 446

II. A JÖVŐ Népesedési viszonyaink távlati alakulásáról a Népességtudományi Kutató Intézetnek egyik jelentős kiadványa szól (Magyarország népességének előreszámítása 1966-2001. Bp. 1968.) Ebből megismerjük a demográfusok véleményét a jövő kilátásairól. Összefoglaló adatokat találunk arról, hogy a különböző feltételezések alapján Magyarország össznépessége, születési és halálozási arányszáma, természetes szaporodása 5 éves időszakokban hogyan fog alakulni 1966-tól 2001-ig. Első pillanatra az a meglepő, hogy a legkedvezőbb feltételezés esetén is csak lassan szaporodó népességgel számolhatunk. Népességünk 2001-re is csak 11,5 millióra növekszik, a természetes szaporodás pedig a legkedvezőbb esetben is egy kisebb emelkedés után 1986-ig 2,4 ezrelékre süllyed, majd 2001-re fogja az 5,5 ezreléket elérni. Érdemes megjegyezni, hogy midőn a Szovjetunió természetes szaporodása 1967-ben 9,9 ezrelékre csökkent, máris fontos népesedéspolitikai intézkedéseket terveztek; Romániában 1966-ig csak 6,6 ezrelékig süllyedt a természetes szaporodás, de ennek hatására megszüntették a terhességmegszakítást. A művi abortusz eltörlésével 1970-re már 17,8 ezrelékre emelkedett a természetes szaporodás. Ma a 20 milliós Romániában az évenkénti növekedés (300 ezer) annyi, mint nálunk a tervezett időszak első 10 évében. Gazdasági fejlődésünk, előrehaladásunk biztosított lesz-e egy ilyen alacsony termékenységi viszonyok között? Ez a lassú népességfejlődés már egy kiadós influenzajárvány hatására is negatív irányban módosul. Ha behatóbban megnézzük a kérdést, azt kell látnunk, hogy ez a tervezés a realitás, sőt optimistának kell lenni ahhoz, ha azt várjuk, hogy még ez is teljesül. E távlati terv, előrebecslés elkészítése óta ugyan még csak 3 év telt el, de máris vannak bizonyos figyelmeztető tények, amelyek arra utalnak, hogy népesedési viszonyaink alakulásában nincs valami rendjén. Az előrebecsléseknél két lényeges tényezővel kell számolni, egyrészt azzal, hogy milyenek lesznek a halandósági, másrészt milyenek lesznek a termékenységi viszonyok az elkövetkező időben. A halandósági viszonyok már több mint fél évszázada évről évre javultak, s az a feltételezés, hogy a javulás a továbbiakban is hasonló mértékű lesz. Ez nagyon valószínű, reméljük, hogy ebben nem lesz probléma, ha csak az nem, hogy,az idősebb korosztályok aránya állandóan növekszik, s így az átlagos életkor fokozatosan hosszabbodás a ellenére a halandósági arányszámok is növekednek. Ez a változás nagyjából jól kiszámítható. Legnagyobb befolyást a termékenység változása gyakorol majd a népességszám alakulására. Itt négy feltételezés alapján történt az előrebecslés. A) variáció: Ha 2000-ig a termékenység olyan szintű, mint 1966-ban. Ez esetben 1985-től megindul a népesség lassú fogyása egyenletes ütemben 2000-ig; B) variáció: Ha a termékenység 1966 és 2001 között állandóan, egyenletesen, igen kis mértékben növekszik. Ez esetben is az elmúlt évtized alacsony termékenysége miatt a természetes szaporodás 1986-ra 2 ezrelékre csökken; C) variáns: Ez a B) és D) feltételezés kombinációjának is tekinthető. 1966-tól a termékenység a B)-hez hasonló mértékiben javul, majd számolva a termékenységnek 1971-től 1981-ig tartó kismértékű csökkenésével is, a természetes szaporodás 447

1986-ra 0,83-ra süllyed. Tehát a népesség gyakorlatilag stagnál, majd a XX. század utolsó évtizedében lassú növekedést tételez fel; D) Ez a legérdekesebb variáns, mert feltételezi az időközben életbe lépő népességpolitikai intézkedések kedvező hatását. Eszerint 1966 és 1970 között gyors, 1970 és 1975 között a korábbihoz képest lassú, 1975-től 1985-ig ismét meggyorsuló, majd fokozatosan lassuló ütemű termékenységi növekedést tételez fel. E variáns szerint az ország össznépessége 2001-re 11,5 millió lesz a XXI. század első éveiben érnénk el az 5,5 ezrelékes természetes szaporodást. Tehát e kilátások szerint a természetes szaporodás tekintetében még akkor is világviszonylatban az utolsó helyek egyikén állunk majd. Felmerül a kérdés: vajon ez is teljesül-e? A feltételezésből az is látható, hogy a legfelső irányító szervek pozitív intézkedéseket kívánnak tenni két időszakban: 1966-67-ben és 1975-től kezdve. Ez már nagyon megnyugtató, nagyon örvendetes. Érdemes azonban elgondolkozni a már hozott intézkedések hatásán (1966. febr. családi pótlék felemelése, 1967. jan. gyermekgondozási segély bevezetése), mert most következik az az időszak, amikor elő kell készíteni az 1975-re tervezett döntéseket. Most azért vagyunk kedvező helyzetben, mert most lépnek a termékenységi időszakba az úgynevezett "nagy" korosztályok, a "Ratkó_korszak" gyermekei. E népesebb korosztályok feltehetően emelni fogják a természetes szaporodás szintjét, de 1975-től kezdve az egyre kisebb létszámú korosztályok lépnek a termékenységi időszakba. A korábban kifejtett történeti vizsgálódásaim alapján a következő aggodalmaim vannak. Kézzelfoghatóan, tényszerűen kimutatható a legkülönbözőbb anyagi meggondolásokból adódó, egyre terjedő "egyke-egyse" szemlélet, a termékenységi mutatók állandó csökkenése. Ennek a tendenciának az érvényesülését az abortusztilalom egy időre megállította, de megszűnte után teljes intenzitással újból érvényesült. 1957-ben, 1958- ban egyes demográfusok azt vallották, hogy a születések számának esése természetes, mert az asszonyok túl sokat szültek az előző években, majd automatikusan megjavul a helyzet, ha az új korosztályok belépnek a termékenységi időszakba. Nem így történt. Eltelt 10 év, s a javulás nem következett be. Sőt nem várt mértékben csökkent a természetes szaporulat 1962-ig, amikor 2,1, majd kis emelkedés után 1965-ben újra 2,4 volt az ezer lakosra jutó természetes szaporodás. 1958 óta a demográfusok valamennyi népességi előrebecslése csődöt mondott, a különböző előrebecslési variációk közül csak a legutóbbi pár év előreszámításai mutatják az alsóbb szint teljesülését. Miért? A tendencia tényét nem mérlegelték kellően. A termékenységi szokások állandóan az egyre kevesebb gyermek igénylése irányában módosulnak. E negatív tendencia érvényesülése ellen az ország közvéleménye is megmozdult, emlékezetes az "Élet és Irodalom" hasábjain 1963 végén és 1964 elején megindult vita, a szakemberek is elmondták véleményüket a népesedési helyzetről, gazdasági hatásáról, s a hozandó intézkedések szükségességéről. (Demográfia, 1964. évf. 3-4. sz.) Talán a megteremtett kezdeti, kedvező légkörnek tudható be, hogy már 1966-ban kicsit emelkedett a születések száma, mert ugyanebben az évben emelték a családi pótlékot. 1967-ben egy egészen újszerű, a kisgyermek gondozását, felnevelését segítő intézkedés lát napvilágot: bevezették a gyermekgondozási segélyt. A kifizetett összeg a szülési szabadság idejére járó teljes fizetéssel együtt 1 milliárd forint körül van évente. Ez a mi gazdasági körülményeink között lényeges előrelépés. Az intézkedéstől remélni lehetett, hogy a kis- és középkeresetűekre - különösen a termelőszövetkezeti tagoknál - a gyermekgondozási segély bevezetése igen kedvező hatást vált ki. Eredménynek könyvelhető el, hogy a születések száma kissé emelkedett, míg 1966-ban 138 ezren születtek, 1967-ben már 148 ezren, 1968-ban 154 ezren. Ezzel szemben viszont az áll, hogy a népesség elöregedése következtében az ezer lakosra jutó halálozások száma is emelkedett, 10-ről 11,5 ezrelékre, így a végső mérleg alig változott. 1966-ban a természetes szaporodás ezer lakosra 3,6, 1967-ben 3,9, és 1968-ban ugyancsak 3,9. 1969-ben azonban már ugyanannyian születtek, mint az előzőévben, s a halálozási arányszám tovább emelkedett, így végeredményében csak 3,7 ezrelék a természetes szaporodás. Az várható volt, hogy ez az intézkedés bizonyos 448

idő után elveszíti kezdeti, erőteljes hatását, de az már nem, hogy a kedvező népesedéspolitikai intézkedés hatására a "kilengés" ilyen minimális lesz. A kialakulóban levő egykés-egysés szemléletet ez az intézkedés sem változtatta meg lényegesen. A születések nagy többségében változatlanul első születések voltak; második, főként harmadik gyermek születése a korábbihoz hasonló arányú volt. Ha figyelembe vesszük, hogy azok az évjáratok, amelyek most vannak a termékenységi időszakban, születésük pillanatában még 180 ezren voltak, felmerül a kérdés, mi lesz, ha a legutóbbi évtized 130-140 ezres korosztályai lépnek a termékenységi időszakba? A termékenységi viszonyokban, a népesedési tudatban milyen lényeges változásoknak kell bekövetkezni az 1970-es évek második felében ahhoz, hogy a 130-140 ezres korosztályok 160-170 ezer gyermeket szüljenek évente? A kétgyermekes, főként a háromgyermekes családok arányának fokozatos növekedése ennek a feltétele. A Népességtudományi Kutató Intézet termékenységi feltételezésében a D) variáns megvalósulásához ennek kell bekövetkeznie. Be is következhet, ha a megfelelő intézkedéseket az illetések a családok érdekében megteszik. De ha ez elmarad, vagy nem megfelelő mértékű, akkor a legutóbbi évekig meglevő, a kapitalista viszonyok között kialakult, a szocializmusban tovább élő tendencia fog érvényesülni. S annak a valószínűsége is fennáll, hogy a termékenység az 1966-os szinten marad, sőt tovább süllyed, hiszen ez tendencia. Ez esetben még az A) variáns se teljesül, a népesség fogyása az itt kiszámítottnál is gyorsabb lesz, hiszen már az 1966-os szintnél is alacsonyabb volt az 1962-től 1965-ig terjedő időben a reprodukció mértéke. Még ma is sok publicisztikai írásban utalás történik arra, hogy milyen nagy gondot jelentett az országnak az, hogy az 50-es évek elején 20-30 ezer gyermekkel több született évente az átlagosnál, de arról már alig esik szó, hogy vajon milyen lesz a hatása annak, hogy 80-90 ezer gyermekkel kevesebb született az 1960-as évek közepén. S itt van az értelmiség, a szakemberek felelőssége. Kellő határozottsággal, felelősséggel, elmélyültséggel nyúltunk ehhez a súlyos problémához? Ha vannak is elvétve ilyen elemzéseink, mit tettünk a baj okainak orvoslására? Történelmi tanulmányaink gondos elemzését adják annak, hogy a múlt értelmisége mikor, miben volt felelős az ország sorsáért, szervilizmusa, "az erőszak bűvölete", pillanatnyi helyzetének féltése, hogyan tette némává akkor, amikor kiáltani kellett volna. Alapvető igazságot tömörít Illyés Gyula Bartók című versében: "Növeli, ki elfedi a bajt." Megváltozott történelmi helyzetünkben, a szocialista demokratizmus erősödésének időszakában a jövőben negatívan ható jelenségeket bátran fel lehet tárni. Mindig kísért az a gondolat, hogy nemzedékünket a jövő nemzedéke el fogja marasztalni tehetetlenségéért. Most, amikor az életkörülmények mindenkire egyaránt érvényes fokozatos javulásának vagyunk szemtanúi, nem vesszük észre, hogy a többgyermekes családok még mindig milyen anyagi gondokkal küzdenek. Ez az általános tapasztalat hogyan szorít egyeseket az egyre kevesebb gyermek igénylése irányában. Az anyagias szemlélet térhódításának is szemtanúi vagyunk. Ezt az anyagiasságot fel kívánjuk használni a gazdasági termelékenység fokozása érdekében, de e szemléletben már egyre kevesebb hely marad a gyermek számára. Az egyéni kényelemszeretet tökéletesen felszerelt lakást, külföldi utakat, autót igényel. Ebben a presztízs szempontoktól is vezérelt "hajtás"- ban elmegyünk észrevétlenül amellett, hogy a termelőerők egyik alapvető tényezőjének, az embernek a pótlása, a reprodukciója nincs biztosítva. Az élet értelmét egyrészt az alkotómunka, másrészt a család, a gyermek adja. Ahol nincs gyermek, az csak fél élet. A gyermek gondjával, örömével együtt adja a teljes életet, ahol ez nincs, ott az érzelemvilág beszűkül. Igen lényegest taszít el magától az, aki nem vállalja a gyermekkel való törődést. Mégis azt kell látnunk, hogy a társadalom egyedei között egyre kevesebb az "idealista", egyre kevesebbek azok, akik önzetlenül vállalják a gyermeknevelés minden gondját, baját. Önzetlenségre, gyermekszeretetre, hazaszeretetre építeni ezt 449

a sorskérdést ma már nem lehet. A nemzeti öntudat zavarai is megmutatkoznak ebben a kérdésben, de ennek elemzése már nagyon messzire vezetne. Az egyén, a család szempontjából a gyermek elsősorban anyagi terhet jelent. A népesedési viszonyok kedvező megváltoztatása elsősorban ezen a téren igényel változást. A nemzeti jövedelem elosztásának mai rendszere felülvizsgálásra szorul a jövő érdekében. Az egyénnek a nemzeti jövedelemhez, a társadalmi termeléshez való hozzájárulásakor nemcsak a munka mennyiségét és minőségét kell anyagilag értékelni, hanem az ember újratermelésében, a termelőerők újratermelésében betöltött szerepét is. A nemzeti jövedelemből a bővített újratermelés érdekében az eddiginél sokkal nagyobb részt kell biztosítani a családok támogatására, a gyermeknevelés költségeinek enyhítésére. Ez nemcsak egyszerűen szociális kérdés, nem családközpontú szemlélet, hanem az élet, a fennmaradás követelménye. A korábban idézett engelsi gondolatok igazságát napjaink bizonyítják. Ha a gazdasági alapokat a gyermekes családok érdekében megfelelően biztosítottuk, akkor várhatjuk azt, hogy a már önálló tényezővé váló egykés-egysés tudat megváltozzon. Valószínű, hogy vannak és lesznek olyan agglegények, alakjukat féltő nők, maguknak élő házaspárok, akik a közösség ügyével mit sem törődve önző világukat akarják élni, de miért a családosoknál jobb életkörülmények között? Sokak erkölcsi nihilizmusát miért övezi anyagi elismerés? Reménységünk az ifjúságban lehetne, de a nagy családúak sorsát látva várhatjuk-e azt, hogy más lesz a fiatal, a termékenységi időszakba lépő korosztályok elképzelése a családról, a gyermekek számáról? Ennek ismeretében sem sok jót mondhatunk. Igen értékes adatgyűjtés eredményeiről számolt be Szabady Egon Családtervezési trendek: magyar vizsgálat c. tanulmányában. (Népességtudományi Kutató Intézet Közleményei. Bp. 1968.) A felvétel 1966-ban 880 termékenységi időszakban levő nőre, a megfelelő évjáratok fél százalékára terjedt ki. A kérdések bizalmas jellege inkább a pozitív válaszok irányába tolta el a vizsgálat értékelhető anyagát. Mégis van néhány meggondolkodtató, figyelmeztető eredménye ennek a felmérésnek. Ideálisnak a megkérdezettek nagy többsége a két- és háromgyermekes családot tartja,.az átlag 2,4, de az általuk gyakorlatilag tervezett gyermekszám már jóvral ez alatt van, s a megvalósítás ettől is elmarad. A vizsgálat számszerű eredményei szemléletesen mutatják azt, hogya fiatalabb korosztályokban hogyan csökken, mondhatni évről évre, ra tervezett gyermekszám. Korcsoport Átlagosan tervezett gyermekszám Életben levő gyermekek átlagos száma 45-49 éves 2,49 2,10 40_44 éves 2,25 2,12 35-39 éves 2,18 2,00 30-34 éves 2,11 1,87 25-29 éves 2,02 1,46 20-24 éves 1,98 0,94 A fiatalabb korosztályok már házasságkötésükkor kevesebb gyermeket terveznek, mint amennyi a népességi újratermeléshez elegendő lenne. A bővített népességi újratermelés érdekében családonként a 2,5 átlagos gyermeknagyságra lenne szükség. Mi a megoldás útja? Az abortusztilalom újbóli bevezetése? 1968-ra a legális művi abortuszok száma elérte az országban a 200 ezret. Ez már egészségügyi szempontból is nagyon kedvezőtlen. Növekszik a terméketlenné váló nők száma, növekszik a koraszülött gyermekek száma, ebből adódóan csökken a megszületett kicsik átlagos súlya. A mi egészségügyi viszonyaink között ugyanakkor családtervezésre, 450

születéskorlátozásra is szükség van, mert akár 12-14 gyermeknek életet tudnának adni azok az anyák, akik a termékenységi időszak egészét házasságban töltik. A modern fogamzásgátló módszerek, orális tabletták szedésének elterjedése a helyes megoldás. Bár a művi beavatkozások csökkentését, korlátozását igen sok tényező indokolja, mégis a teljes tilalom bevezetése egyelőre még nem oldható meg, negatívumait volt módunkban tapasztalni. A legfontosabb: kényszerjelleg nélkül elérni azt, hogy egészséges népesedési tudat, termékenységi helyzet alakuljon ki. Ehhez szükséges a döntően a gyermekek számától függő életszínvonalbeli különbségek korrigálása. Az egyén szabadságának, az individuum szabadságának a reneszánsz óta formálódó jogát fenn lehet továbbra is tartani. A társadalom egyedei döntsék el, képesek-e vállalni a gyermeknevelés felelősséget, aki erre képtelennek érzi magát, annak ne legyen gyermeke. A gyermekekkel szembeni egyéni felelősség nem csökkenhet szocialista társadalmunkban sem. De ahol vállalták a gyermeket, ott a nemzeti jövedelem új elosztási rendjének segítésévei az anyagi támogatást a társadalomnak biztosítania kell. Miért volt a generációk évszázados küzdelme, miért volt a legutóbbi fél évszázad, vagy huszonöt év áldozata az emberi társadalomért, talán azért, hogy most méricskéljük, hogy többen vagy kevesebben vagyunk-e, lesz-e aki kirakja a vagonokat vagy sem, be lesz-e töltve Budapesten harmincezer megüresedett munkahely vagy sem? A szervezésben van a hiba? Igen, a szervezésben valahol hiba van, de a szervezési gondok gyökerét, eredetét mélyebben kell látnunk. "Holnap tán késő lesz korrigálni azt a nagy hibát." Ahogy a születéskorlátozás megindulásának, majd túlzásainak anyagi okai voltak, s túlnyomó részben gazdasági jellegű tényezők alakították ki a múltbeli és a jelenben is még meglevő egykés-egysés tudatot, úgy, ha változtatni akarunk a helyzeten, a kérdés gyökeréig kell hatolni. A prédikációk a múltban sem használtak, most sem fognak segíteni. Történelmi megpróbáltatásaink ellenére, amelyek demográfiai viszonyainkban törést hoztak, népünk nem tekinthető enerváltnak, biológiailag kimerültnek. E határok között élő 10 milliós magyarság nem pusztul ki, s talán az ország egésze sem fog eljutni addig a mélypontig, ameddig már Somogy megye és Budapest eljutott. Nem szükségszerű ez. Ott vannak a franciák! Nem fátumról, magyar sorstragédiáról, megmásíthatatlan végzetről van szó. Egy felismert káros tendenciát és ennek okait kell megszüntetni. Franciaországban, egy magánérdekektől áthatott kapitalista gazdasági rend közepette tudtak olyan alapot teremteni, hogy ma a gyermeknevelés anyagi terheinek háromnegyedét a közösség, az állami fedezi. Nekünk is ilyen anyagi bázis megteremtésére van szükségünk. A népesedési problémák felismerését, a megoldás útjának keresését dokumentálja egy gazdasági szakemberek készítette elemzés a közeljövőről: Hipotézisek a foglalkoztatottság és életszínvonal alakulására Magyarországon 1985-ig. (Gazdaság 1969. szept. 17-40.. old.) A népesedés ügye kezdi kivívni magának az őt megillető helyet. Ezt olvashatjuk: "A szorosan vett népesedéspolitikai eszközök közül elsőrendű szerepe van a gyermekek eltartásához történő társadalmi hozzájárulásnak. Ennek elsőrendű módja a családi pótlék összegének számottevő emelése, esetleg bizonyos határig a gyermekek számától függő progresszivitása, valamint a gyermekgondozási segély továbbfejlesztése." Mit kell érteni "számottevő növelésen", "a gyermekgondozási segély továbbfejlesztése" kifejezések tartalmán, mikor fog ez megvalósulni, miből? Ezek még tisztázatlanok, homályosak. Utalás történik arra, hogy 1985-re a gyermekek átlagos felnevelési költségeinek felét már a közösség fedezi. "Ez esetben a családi pótlék összege a jelenleginek négyszeresére emelkedne. E feltételes módban kifejezett ígéret és megvalósulása nem lesz már késő? A nemzeti jövedelemből a termelőeszközök fejlesztésére, a beruházásokra fordítható összegeket nem csökkenthetjük, mert akkor a gazdasági fejlődés elakadása következik be, a reáljövedelem emelkedése sem valósulhatna meg. Az adminisztrációs apparátus csökkentése, a honvédelmi kiadások csökkentése, az internacionalista kötelezettségekből adódó terhek csökkentése? Ebben csak a legfelsőbb vezetés tud 451 dönteni, hogy mi takarítható meg, vagy egyáltalán lehetséges-e. Arra azonban biztosan megvan a lehetőségünk, amit Györffy Sándor után (Élet és Irodalom 1964. március 7.) most Fekete Gyula (Kortárs 1970. január) fejtett ki részletesebben. A. munkabér tartalmazza a gyermeknevelés költségeit is, akik ezt nem erre fordítják, azoknak ezt nem lehet kifizetni egy bizonyos életkor után. A keresetnek egy gyermek esetén is minimálisan 20%-a, de sokszor 30%-a is az utódnevelést szolgálja. A gyermektelenek keresetének e hányadát családvédelmi alapba fizetve igen jelentős anyagi bázist lehetne biztosítani. A nemzeti jövedelemnek ez az új elosztási rendje nem érintené a legkülönbözőbb beruházásokat, amelyek gazdasági fejlődésünk szempontjából nélkülözhetetlenek. A gyermektelenek keresetének 20-30%-a a már meglevő, ilyen célokra tartalékolt összegekkel együtt lehetővé tenné már most a családi pótlék többszörös emelését, a gyermeknevelési segély összegének emelését, bölcsődék, napközi otthonos óvodák építését stb. Ilyen és hasonló rendelkezések tovább segítenék a megfelelő társadalmi légkör kialakítását, a morális problémák megoldásához ez adna alapot. Azt is figyelembe lehetne venni, hogy a nemzeti jövedelemnek ez az új elosztási rendje ne keresztezze új gazdasági mechanizmusunknak az anyagi javak termelékenységének érdekében megvalósítandó rendszerét. Ezt úgy lehetne elérni, hogy a családi pótlék juttatását a keresethez viszonyítanánk. A második és harmadik gyermek után fizetendő családi pótlék a fizetéshez igazodna. Társadalmi szempontból a háromgyermekes-család ideál megvalósulása a legkedvezőbb. Hogy ez az anyagi ösztönző ne vezethessen visszásságokhoz, a negyedik és további gyermekek után a családi pótléknak meghatározott, a mostaninak természetesen felemelt összegét lehetne biztosítani. Egy ilyen értelmű rendezés a négy- és többgyermekes

családok életkörülményeit lényegesen javítaná. Lehet, hogy az elgondolás még szokatlan. A perspektívátlan, mának élő ügyeskedők részéről várható lenne a támadás a nemzeti jövedelem új elosztási rendje ellen. De a társadalmi igazságtalanságok megszüntetése, a gazdasági fejlődés, a nemzet jövője ezt követeli. A jóérzésű, a kérdést nemzeti méretekben látó gyermektelenek ennek jogosságát be fogják látni. Először is a problémát kell kellő mélységében, jelentőségében látni, a megoldás sokrétű s többféle lehetőséget kínál. Alapvető elvünk, hogy a nemzeti jövedelem elosztásánál figyelembe kell venni a társadalom egyedei milyen mértékig veszik ki részüket a termelőerők fejlesztéséből, így az embertermelésből is. A "mindenkinek társadalmilag hasznos munkája szerint" alapvető szocialista elvet az új elosztási rend nem sértené, sőt azt teljesebben fejezné ki. Több más, a családok helyzetét enyhítő rendelkezéssel, kedvezménnyel is segíthetjük a megfelelő társadalmi légkör kialakítását. Záró gondolat. Elsők voltunk Európában, ahol bevezették a családi pótlékot (1912!), elsőnek vezettük be a gyermekgondozási segélyt, s ha tovább tudunk lépni, ha megvalósítjuk a szocialista társadalomhoz méltó új jövedelemelosztási rendet, akkor a magyarság etnikai erősítésével az emberi gazdagság egyetemes érdekeinek is szolgálatot teszünk. Az a sok sajátos arculatú érték, melyet a magyarság létrehozott, csak egy életerős, termékeny, teremtőkedvű nemzet révén örökíthető át a jövőbe.