XX. századi Magyar Tudósnők

XX. századi Magyar Tudósnők

Ács Zsuzsanna orvos, neuroendokrinológus (Budapest, 1937. 03. 21. Budapest, 1997. 08. 03.) Kutatási területe a kísérletes neuroendokrinológia, és elsősorban az agyalapi mirigy által termelt hormonok hatása és elválasztásának szabályozása volt. Kandidátusi értekezése sikeres megvédése után megbízták a Központi Izotóp-és Hormonlaboratórium vezetésével, és annak tudományos főmunkatársává nevezték ki, majd doktori fokozatának megszerzése után tudományos tanácsadó lett. Élete Ács Zsuzsanna édesapja eltűnt a második világháborúban, édesanyja, Süveg Erzsébet nevelte fel. Középiskolai tanulmányainak befejezése után a Budapesti Orvostudományi Egyetemen tanult tovább, 1961-ben általános orvosi oklevelet szerzett. Első és egyetlen munkahelye a MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézete volt, ahol tudományos pályafutását az ACTH (adrenokortikotrop-hormon) Kutatócsoport tagjaként kezdte meg. Munkássága Kutatási területe a kísérletes neuroendokrinológia, és elsősorban az agyalapi mirigy által termelt hormonok hatása és elválasztásának szabályozása volt. Az ACTH a mellékvesekéreg hormontermelését szabályozó hormon, amelynek szintje az agyalapi mirigy, illetve a mellékvesék betegségei esetén emelkedhet vagy csökkenhet. Az ACTH-t az agyalapi mirigy termeli, a hormon feladata a mellékvesék serkentése, a kortizol és más hormon elválasztásának stimulálása. Ács Zsuzsanna a mellékvese kortikoidszekrécióját vizsgálta altatott és éber állatokban. Vizsgálata során elsőként igazolta, hogy a mellékvese működése visszacsatolással gátolja az ACTH elválasztását. Az ACTHkortizol hormonszabályozási rendszer, illetve a transzkortinreceptor kortikoszteroid hatásának vizsgálatából 1975-ben védte meg kandidátusi értekezését, a növekedésihormon-elválasztás sajátosságainak élettani összefoglalásával 1994-ben szerezte meg az MTA doktora címet. Kandidátusi értekezése sikeres megvédése után megbízták a Központi Izotóp-és Hormonlaboratórium vezetésével, és annak tudományos főmunkatársává nevezték ki, majd doktori fokozatának megszerzése után tudományos tanácsadó lett. Tudományos tevékenysége elismeréseként 1968-tól tagja lett az Endocrine Societynek, és 1992-ben a European Neuroendocrine Association is a tagja közé választotta. Fő művei A transzkortin-receptor kortikoszteroid hatása. Kandidátusi értekezés. Budapest, 1974. Gamma-Aminobutryc Acid Stimulates Pituitary Growth Hormone Secretion in the Neonatal Rat. A Superfusion Study. Többekkel. Endocrinology, 1987. Role of Hypothalamic Factors in the Regulation of Growth Hormone Secretion. Társszerző: Lóránt György és Makar B. Gábor. Neuroendocrinology, 1990. Possible Mediation of GABA Induced Growth Hormone Secretion. Társszerző. Zsom Lajos és Makara B. Gábor. Life Sciences, 1992. A növekedési hormon elválasztás GABAerg szabályozása. Élettani sajátosságok. Akadémiai doktori értekezés. Budapest, 1994.

Balázs Júlia csillagász (Budapest, 1907. 02. 02. Budapest, 1990. 05. 11.) A rövid periódusú (RR Lyrae, delta Cephei) változócsillagok megfigyelésében és feldolgozásában ért el jelentős eredményeket. A csillagok fényesség ingadozásának nagyságában és menetében fellépő változások tanulmányozásával nemzetközi elismerést szerzett. Tanulmányainak egy részét férjével, Detre Lászlóval publikálta.1959-ben a bambergi változócsillag-konferencián beterjesztette az RR Lyrae változócsillag periódusváltozásának elméletét. Ezt a felismerést nevezik Balázs Júlia-féle elméletnek. Élete Balázs Júlia értelmiségi családban született, édesapja a Szépművészeti Múzeum gazdasági igazgatója volt. Férje Detre László csillagász, az MTA tagja. Szakmai körökben ugyanúgy együtt említik őket, mint a világhírű Curie házaspárt. Gyermekeik: Csaba geológus, Villő Ybl-díjas belsőépítész, Szabolcs és Zsolt ikrek, gépészmérnökök, olimpiai bronzérmes vitorlázók. Balázs Júlia a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett bölcsészdoktori diplomát 1930-ban. 1972-ben a fizikai (csillagászati) tudományok kandidátusa tudományos fokozatot kapta. Egyetemi tanulmányai befejezése után előbb a Budapesti Műszaki Egyetemen molekulaspektroszkópiai laboratóriumában volt gyakornok, ahol a molekulaszínképekkel foglalkozott, és e tárgyból készítette egyetemi doktori értekezését is. 1933-tól a Svábhegyi Csillagvizsgáló gyakornoka, 1938-tól tudományos munkatárs, 1965-től tudományos főmunkatárs. Detre Lászlóval 1938-ban kötött házasságot, akivel együtt folytatták az intézetben kutatómunkájukat; nevükhöz fűződik a magyarországi változócsillag-kutatási program kidolgozása, amely a mai napig egyik fő programja az intézetnek. Munkássága Kutatásuk jelentősége abban áll, hogy felismerték és fizikai magyarázatot is adtak a pulzáló változócsillagok azon tulajdonságára, melynek felhasználásával fontos információkhoz lehet jutni a csillagok távoli világából. A felismerés több csillagászati összefüggést vagy rejtélyt oldott meg a későbbiekben. Kutatásaik alapján 1959-ben a bambergi változócsillag-konferencián beterjesztette az RR Lyrae változócsillag periódusváltozásának elméletét, amely szerint a csillagok mágneses pólusainál periódikus kitörések következnek be, s ahol a forgástengely különbözik a mágneses tengelytől, a forgásidő modulálja a fényességváltozást. Tanulmányait részben férjével, Detre Lászlóval közösen publikálta a csillagvizsgáló közleményeiben, valamint az Astronomische Nachrichtenben. Számos ismeretterjesztő cikket írt többek között a Búvár és a Csillagászati Lapok hasábjain. A Nemzetközi Csillagászati Unió Változócsillag Bizottságának, valamint az Astronomische Gesellschaft tagja volt. Főbb művei A NO és CO molekula sávjainak Zeemann-effektusa. Budapest, 1935. Über den Lichtwechsel und die Periode von RR Leonis. Astronomische Nachrichten, 1936. Der photometrische Doppelsternsystem WY Tauri. Társszerző: Detre László. Budapest, 1940. Szoros kettőscsillagok. Csillagászati Lapok, 1942. Mit tudunk az üstökösökről? Budapest, 1954. Über den mehrfachperiodischen Lichtwechsel von RR Lyrae und RW Draconis. Társszerző: Detre László. Bamberg, 1961.

Csapody Vera tanár, botanikus, növényrajzoló, muzeológus (Budapest, 1890. 03. 29. Budapest, 1985. 03. 06.) "Én mindig azt mondom, hogy növényrajzoló vagyok, tehát nem művész, s nem is tudós, hanem a természetnek egy alázatos másolója. Az én munkám a megfigyelés és a valósághoz hű visszaadás." A növényvilág tudományos ábrázolásának művésze 1890. március 29-én született Budapesten. Orvos édesapja biztatására kezdett rajzolni - festeni. 1908-ban sikeres érettségi vizsga után külön engedéllyel iratkozott be a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakára, ahol 1913- ban a nők közül elsőként szerzett diplomát. Az I. világháborúban önkéntes ápolónő. 1932-ben szerzett egyetemi doktorátust. 1916-tól a Sacre Coeur Sophianum katolikus leánygimnáziumban tanított matematikát és a fizikát. 32 évig volt a leánygimnázium tanára, az utolsó tíz évben az igazgatója. Soha nem alapított családot. 1949-ben a Természettudományi Múzeum Növénytárának tudományos főmunkatársa lett. 1966-ban "hivatalosan" nyugdíjba vonult, ekkor Entz-Ferenc éremmel tüntették ki. További két évtizeden át folytatta munkáját, élete szinte utolsó napjáig. Tanári munkája mellett már az 1910-es évektől kezdve foglalkozott növényakvarellek készítésével Első növényfestmény kiállításán 1920- ban abban találkozott először Jávorka Sándorral. Közös nagy munkájuk: A Magyar Flóra Képekben. A 60 év során általa illusztrált növényhatározók, flóraművek, tan- és kézikönyvek, lexikonok ma is példamutatóak. Alapvető munkája volt a hazánkban első csíranövényhatározó összeállítása (1968), de jelentőset alkotott a muzeológiában és a magyar növénynevek gyűjtése terén is. Jávorka ösztönzésére kezdett tusrajzokat készíteni a növényekről. Ezzel a módszerrel gyorsabbá vált az ábrázolás hosszan tartó, nagy figyelmet igénylő munkája. 1951-ben a Természettudományi Múzeum Növénytárának munkatársa lett, számtalan botanikai gyűjtőúton vett részt. Egyik legnépszerűbb alkotása Jávorkával közös, Erdők Mezők virágai című műve, amely élőhely szerinti praktikus csoportosításban tartalmazza a növények rövid leírását, ebben ő készítette a növények ábrázolásait. A középiskoláknak készített Simon Tibor-Csapody Vera Kis növényhatározó is számos kiadást ért meg. Növénytári működése során mintegy 5000 növényfestményt készített el. Nevéhez fűződik a csíranövény gyűjtemény létrehozása, amely 821 nemzetség 2281 faját mutatja be. Előrehaladott kora ellenére 1970-től Debreczy Zsolt munkatársaként a több kötetesre tervezett "Dendrológiai Atlasz" összeállításában vett részt. Hat évtizedes munkássága során munkatársai felmérése szerint mintegy 12 ezer akvarellt, 3 ezer táblarajzot készített. A Természettudományi Múzeum Növénytárában a "Jávorka Sándor emlékszobában" 11000-nél is több eredeti akvarellje található. További főbb munkái Jávorka S. -- Csapody V.: Kerti virágaink, Budapest 1962., Csapody V. Toth.: Flowering trees and shrubs, Budapest 1982., Jávorka Sándor-Csapody Vera: Kerti virágaink. Közép-Európai dísznövények színes atlasza. Bp., 1962. 156 lap + 100 tábla. Csapody Vera-Priszter Szaniszló: Magyar növénynevek szótára. Bp., 1966. 301 lap. Csapody István-Csapody Vera-Rott Ferenc: Erdei fák és cserjék. Bp., 1966. 288 lap + 114 tábla + függelék 36 lap.

Csongor Éva az első magyar atomfizikus nő (Gyula, 1922. 06. 06. Budapest, 2007. 10. 11.) Kutatóként főként az atommagok gerjesztett állapotait vizsgálta. Részese volt az első magyarországi Geiger-Müller-számlálócsövek kifejlesztésének és elkészítésének. Eredményes módszert dolgozott ki a magnézium mikro-elektrokémiai leválasztására, jelentős szerepet vállalt a koronastabilizátor-csövek kidolgozásában. Élete Csongor Éva eredeti neve Chilla. 1987-ben elhunyt férjét, Szalay Sándort szintén neves fizikusként és kiváló tudományszervezőként ismerte a szakma. Két gyermekük született: Sándor és András, mindketten fizikusok. Testvérei: Chilla Raymond jezsuita szerzetes, Csongor József radiokémikus, húga Csongor Jusztina műszaki rajzoló. Csongor Éva Békéscsabán, a Lorántffy Zsuzsanna Leánygimnáziumban érettségizett 1940-ben, majd a debreceni Tisza István Tudományegyetemen végzett 1944-ben matematika-fizika szakos tanárként. Két év múlva doktorált, 1960-ban lett a fizikai tudományok kandidátusa. Az új nevén Kossuth Lajos Tudományegyetem Kísérleti Fizikai Intézetének már tanulmányai befejezésekor gyakornoka, majd tanársegédje, 1946-tól 1952-ig adjunktusa, ezután docense. 1967-től 1991-ig az MTA debreceni Atommagkutató Intézetének tudományos főmunkatársa. Nyugállományba vonulása után a Kossuth Lajos Tudományegyetem címzetes docense. Munkássága Kutatói tevékenységében főként az atommagok gerjesztett állapotait vizsgálta. Részese volt az első magyarországi Geiger-Müller-számlálócsövek kifejlesztésének és elkészítésének. Eredményes módszert dolgozott ki a magnézium mikro-elektrokémiai leválasztására, jelentős szerepet vállalt a koronastabilizátor-csövek kidolgozásában. A hidegháború évtizedeiben, a nukleárisfegyver-kísérletek idején fontos méréseket végzett a légkörbe és a csapadékba került hasadványok mennyiségének megállapítására. Részt vett a csernobili atomerőmű-baleset Magyarországon is mérhető hatásának vizsgálatában. Sikeresen végezte a 14 C-izotóp mennyiségének mérését a geológiai rétegekben és a régészeti leletekben. Tagja volt az Eötvös Loránd Fizikai Társulatnak, a Műszaki és Természettudományos Egyesületek Szövetségének és a Tudományos Ismeretterjesztő Társaságnak. Tudományos tevékenységének elismeréséül 1988-ban a Kossuth Lajos Tudományegyetem emlékérmét, 1999-ben emlékplakettjét, 1988-ban a Magyar Tudományos Akadémia Fizikai Fődíját, 2000-ben az Eötvös Loránd-emlékérmet kapta meg. Főbb művei Vizsgálatok a magnéziumnak polonium-alfa-sugarakkal történő bombázást kísérő gamma-sugárzásról. Egyetemi doktori értekezés. Debrecen, 1946. Determination of Radioactive Content of Rocks by Means of Geiger- Müller Counters. Társszerző: Szalay Sándor. Science, 1949. Stabilizált hálózati feszültségforrás Geiger-Müller-számlálócsövek táplálására. Társszerző: Nagy János. Magyar Fizikai Folyóirat, 1958. Vizsgálatok a 24 Mg, 25Mg, 26Mg izotópoknak polónium-alfa-sugaraival történő bombázását kísérő gammasugárzásra vonatkozólag. Kandidátusi értekezés is. Magyar Fizikai Folyóirat, 1960. Polónium-alfa-sugaraival létrehozott magreakciók. Fizikai Szemle, 1964. 85Kr az atmoszférában. Fizikai Szemle, 1969. Fission Products in the Atmospheric Precipitation in Debrecen, Hungary, during 1968 and 1969. Társszerző: Szalay Sándor. Acta Physica, 1970.

Dömötör Tekla néprajztudós, folklórkutató, egyetemi tanár, a történettudományok (néprajz) doktora (Budapest, 1914. 01. 13. Budapest, 1987. 11. 15.) A magyar néprajz nagyasszonya. Fővárosi polgárcsaládban született. A budapesti egyetemen 1936- ban szerzett tanári diplomát, rá egy évre bölcsészdoktori címet is a német passiójátékokról írt tanulmányával. Ezek után egy évet hallgatott a Sorbonne-on. Elsősorban a középkori irodalom, színháztörténet, a klasszika filológia és a folklorisztika érdekelte. Első tudományos cikke az Etnographia 1938-as évfolyamában jelent meg. A háború alatt főként fordítással foglalkozott. 1953-ig nem dolgozhatott és nem is publikálhatott. 1946 1953 között a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár munkatársa volt. Ortutay Gyula meghívására került az ELTE Folklór tanszékére oktatónak 1953-ban. Ekkor indult újra tudományos munkássága is. 1960-ban kandidátusi fokozatot szerzett. Néprajzkutatók nemzedékeit tanította 1973-tól 1981-ig tanszékvezető egyetemi tanárként. Professzori tevékenységét Ortutay Gyula a következő szavakkal jellemezte: Szemléletében együtt van a szakma szenvedélyes szeretete, a filológiai módszer tisztelete és a következetes munka megkövetelése. Valószínűleg ezért szerették és tisztelték tanítványai és munkatársai egyaránt. Egyetemi előadásai nagyon népszerűek voltak, nemcsak a saját tanszékén, de vendégelőadóként neves európai és amerikai egyetemeken is. 1980-ban Norvégiában a bergeni egyetem díszdoktorává avatta. Hatalmas munkabírása révén (összekapcsolva érdeklődési és kutatási témáit) a Színháztudományi Intézet osztályvezetőjeként is tevékenykedett 1958 és 1966 között. Sorra jelentek meg cikkei, tanulmányai hazai és külföldi tudományos és szaklapokban. Írásai ugyanúgy, ahogyan a könyvei is, elsősorban a népi mesevilággal, színjátszással, szokásokkal és hitvilággal foglalkoztak. 1972-ben jelent meg A magyar népszokások című könyve, amely azóta a hazai folklorisztika egyik alapműve. A kötetet angolra, németre és franciára is lefordították, szerzője számára pedig nagydoktori címet jelentett. Aktív tagja, egy időben alelnöke is volt a Magyar Néprajzi Társaságnak, egy ideig szerkesztője az Etnographia című szakfolyóiratnak is. 40 éves tudományos tevékenységét a hazai folklórtudomány képviselői az Etnographia 1976/4. számával ismerték el. 1984-ben ment nyugdíjba, de természetesen továbbra is aktívan irt és dolgozott. Élete során 11 szakkönyve, számos kisebb-nagyobb publikációja, recenziója jelent meg, nyolc lexikonnak volt szerzője, szerkesztője. 1985-ben kiérdemelte a Herder díjat. Hivatalos elismerései mellett megkapta a hazai folklorisztika legmagasabb elismeréseit: a Györffy István és az Ortutay Gyula emlékérmet is. 1987. november 16-án hunyt el. Halálának évében jelent meg önéletrajzi ihletésű írása, a Táltosok Pest-Budán és környékén. A könyv egy nagyszerű tudósasszony életének őszinte summázata és egyben korés kultúrtörténet is.

Götz Irén Júlia vegyész, egyetemi oktató, kémiai szakíró (Magyaróvár, 1889. 04. 03. Ufa, Szovjetunió, 1941. 12. 24.) Életútja Gimnáziumi tanulmányait a Veres Pálné utcában lévő budapesti nőgimnáziumban végezte, ahol kiváló tanárai voltak. Később fizikát, matematikát, kémiát és filozófiát hallgatott a Budapesti Tudományegyetemen. Kémia fizika matematika szakon szerzett doktorátust 1911-ben. Már egyetemista korában igen tájékozott volt a radioaktivitás témakörében, jól ismerte Rutherford és a Curie-házaspár munkásságát. Doktori értekezésének megvédését követően egy évig Madame Curie párizsi laboratóriumában posztgraduális tanulmányokat folytatott. 1913-tól az Állatélettani Kísérleti Állomás munkatársa volt. Részt vett a Galilei Kör tevékenységében. A Tanácsköztársaság alatt egyetemi katedrát kapott (1919-ben), és első nőként elméleti előadásokat tartott heti három órában. 1919-ben jelent meg a Magyar Chemiai Folyóirat márciusi számában a Folyadékok keverésekor beálló térfogatváltozások okairól című cikke, amely 1919. januárjában előadás formájában is elhangzott a Természettudományi Társulat ülésén, ahol nagy elismerést aratott. A Tanácsköztársaság bukása után bujkálnia kellett. Emigrált, 1920 őszétől Bukarestben dolgozott, majd 1922-1928-ig a kolozsvári Gyógyszerészeti Intézet adjunktusa, 1925-től előadótanár volt az orvosi karon. 1928 őszén családjával Berlinbe költözött. 1931-től Moszkvában a Nitrogén Kutató Intézet munkatársa, 1941-ben hamis vádak alapján meghurcolták, majd szabadlábra helyezték. A börtönben szerzett tífuszban hunyt el 1941 végén. Kísérleteihez tiszta, híg rádiumbromid-oldatot használt, amelyből az emanációt a készülék evakuálása után átszívással vitte át. A feladat egy méréstechnikai nehézség kiküszöbölése volt, amit a rádiumemanáció gyors átalakulása során keletkezett, egészen különböző aktivitású termékek okoztak. Méréseit, a többi doktoranduszhoz hasonlóan, ő is a Weszelszky Gyula által kifejlesztett készülékkel végzete, amelynek lényege az volt, hogy egy kondenzátor egyik lemezére ismert mennyiségű töltést visznek föl, és a kisülés sebességét mérik. Mérőeszközként elektroszkópot használtak, amelynek elmozdulása az elveszített elektromos töltéssel arányos. Ez azért történik, mert a radioaktív sugárzás ionizálja a levegőt, így az vezető lesz. Dolgozatában írt a radioaktív bomlási sorokról és a háromféle emanációról (rádium, tórium, aktínium). Fontos észrevétele volt az, hogy a bomlások során egyensúlyi állapot következett be. Ennek beállása után megfigyelte és követte az exponenciális csökkenést. Mérései kiértékelésénél utalt arra, hogy az átalakulási termékek lerakódnak, erre használták akkoriban azt a kifejezést, hogy indukálja a készüléket. Azért választotta az emanáció vizsgálatát, mivel a gázt könnyű felfogni. Főbb művei A rádium emanatio quantitatív meghatározásáról. Bp., 1911. Folyadék keverésekor beálló térfogatváltozások okairól. Magyar Kémiai Folyóirat. 1919. A tudomány harca a világnézetért. Napkelet (Kolozsvár). 1921. Harc Einstein körül. Korunk. (Kolozsvár), 1916. 2. sz. Az elemek átváltozása és a modern anyagfogalom. Korunk (Kolozsvár), 1926. 3. sz.

Kol Erzsébet botanikus, algológus, a kriobiológia tudományág megteremtője, egyetemi tanár (Kolozsvár, 1897. 07. 08. Budapest, 1980. 11. 15.) 1897. július 8-án, Kolozsváron született, jómódú, polgári családban. Középiskolai és egyetemi tanulmányait itt végezte. Természetrajz-kémia szakos tanárként, 1925-ben bölcsészdoktorként végzett a Ferenc József Tudományegyetemen. 1932-ben magántanári képesítést szerzett, az első nők között. A járommoszatokkal kapcsolatos munkáit tartalmazó az Előmunkálatok hazánk Desmidiaceái monográfiájához című értekezésével elnyerte a Bugát díjat. 1930-ben elnyerte az Amerikai Egyetemet Végzett Nők Crusade nagydíját, így alkalma nyílott arra, hogy az Egyesült Államokban W. R. Taylor mellett dolgozzon, majd később egy újabb ösztöndíj segítségével eljutott Észak-Amerikán, Kanadán át egészen Alaszkáig. A gyűjtött anyag feldolgozása évekig tartott, sorban jelentek meg munkái Észak-Amerika hóalgáiról, Alaszka gleccsereiről, a Yellowstone park zöld haváról. A kolozsvári egyetem tanáraként (1940-48) főleg a borvízlápok algavegetációját és a Kárpátok színes havait kutatta. A Múzeumi Füzetek közölte Erdély borvizeinek hydrobiológiája, valamint Észak-Erdély 87 borvízforrása mikrovegetációjának általános összehasonlítása c. tanulmányait, míg az Acta Bolyaiana hasábjain egy új mikroszervezetről, az általa elnevezett Chlamydomonas Bolyaianáról számol be. 1948-ban került a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárába, miután el kellett hagynia a Kolozsvári Egyetemet. Értékes élőalga gyűjteményét szinte szökve, hozta át a határon. A Növénytárban is folytatta kriobiológiai tanulmányait. Közleményei jelentek meg a Kárpátok, az Alpok, a Pirin- és Rila hegység, Albánia és Görögország hóalgáiról. Munkássága összefoglalása a Kryobiologie című könyve, ami a ma napig is alapműnek számít. Kriobiológiai munkássága mellett Foglalkozott a Balaton, a Bakony, a Pécselypatak, az Aszófői- Séd, gémeskutak, rizsföldek, borvizek, tőzegmohalápok és még számos más terület algáival. Élete végéig dolgozott Desmidiacea monográfiáján, ami azonban csak halála után, Felföldy Lajos átdolgozásában jelenhetett meg. Főbb művei Algák a Lomniczi csúcs tetejéről, (Folia Cryptogamica, 1926.) Über ein neues Mitglied des Krzoplanktons der Hohen Tatra, Ankistrodesmus Tatrae Kol nova species, (Acta Societatis Botanicorum Poloniae, Warszawa, 1927.) Snow Algae from the Valley of the Morske Oko Lake in the High Tatra, (Annales Historico- Naturales Musei Nationalis Hungarici, 1966.) Kryobiologie: I. Kryovegetation, (Stuttgart 1968.), a világ krioplankton monográfiája A hó elszíneződéséről tudományos szempontból a magyar olvasók először a Brehm-kötetben olvashattak Kol Erzsébettől: Az ostorosok társaságába tartozó élőlények tömeges előfordulása idéz elő olyan természeti jelenségeket is, melyeknek megszemlélése és csodálása csak kevés embernek jut osztályrészül Ismeretes veres, zöld, sárga, fekete, sőt kék hó is A veres havat legtöbb esetben a Chlamydomonas nivali okozza A hó piros színeződését más ostorosok is előidézhetik, pl. több más Chlamydomonas; a Pteromonas nivalis rózsaszínű festődést idéz elő Leggyakoribb jelenség a fekete hó, utána a veres hó következik. Zöld és sárga hó már igen jelenség..a sárga hó előidézője szintén ostoros, éspedig a Chlamydomonas

Lomb Kató tolmács, műfordító, az első szinkrontolmácsok egyike (Pécs, 1909. 02 08. Budapest, 2003. 06 09.) Lomb Kató (Szilárd Kató) 1909. február 09-én Pécset született. Édesapja Szilárd Ármin, zsidó orvos volt. Férje Lomb Frigyes villamosmérnök, egy fia született János. Tanuló korában a nyelvtudása nem volt kiemelkedő. Fizikából és kémiából doktorált, de érdeklődése hamar a nyelvek felé irányult. Az elsőként tanult nyelve a német volt, majd ezt követte a francia, az angol és az orosz. Munkássága Munkássága során kilenc-tíz nyelven tolmácsolt, illetve hat nyelven fordított szakirodalmat és olvasott szépirodalmat. A publicisztikai szövegeket további kb. tizenegy nyelven tudta megérteni. Mint fogalmazott, összesen tizenhat nyelvvel keresett pénzt (angol, bolgár, dán, francia, héber, japán, kínai, latin, lengyel, német, olasz, orosz, román, spanyol, szlovák, ukrán). E nyelveket javarészt önerejéből, autodidaktaként tanulta meg. Önmagát legszívesebben lingvistának nevezte, olyan emberre utalva, aki praktikus célokból, érdeklődésének kielégítése végett sajátít el több nyelvet. Kedvenc nyelve az orosz volt. Módszerei: a három autó és a kontextus Kidolgozott egy használható módszert, úgy fogalmazott, hogy a nyelvek világában három autó -val lehet közlekedni. Ezek az autolexia, az autográfia és az autologia. Az autolexia az önmagunknak való olvasást jelenti: a könyv, amit egyedül fedezünk fel. Az autográfia az önmagunknak való írást jelenti. Az autologia az önmagunkkal való beszélgetést jelenti, amikor a gondolatainkat, vagy amit épp az utcán látunk, megpróbálunk jártomban-keltemben a tanult nyelven kifejezni. Hosszú életét nem a nyelvtudás, hanem a nyelvtanulás világította be. Ennek örömét több kiadást megért műveiben, rádiós és nyomtatott interjúkban, beszélgetéseken próbálta átadni újabb és újabb generációknak. Tolmácsként mind az öt kontinenst bejárta a világ negyven országában megfordult, s utazásai során szerzett élményeiről, átélt kalandjairól külön könyvében számolt be (Egy tolmács a világ körül). 1970-ben a Gondolat Könyvkiadó Nívódíját vette át, 1984-ben pedig a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. 2000 szeptemberében került sor rubindiplomájának átvételére a Pécsi Tudományegyetemen. 2003. június 09-én bekövetkezett haláláig folyamatosan tanult. Életének utolsó éveiben az ivrit nyelvvel birkózott. Főbb művei Így tanulok nyelveket, Egy tizenhat nyelvű tolmács feljegyzései, Budapest 1970. Egy tolmács a világ körül. Budapest 1979 Nyelvekről jut eszembe. Budapest 1983 Bábeli harmónia. Interjúk Európa híres soknyelvű embereivel. Budapest, 1988.

Pécsi Eszter az első magyar mérnöknő (Kecskemét, 1898. 03. 08. New York, 1975.05. 04.) Pollák Eszter néven született. Kecskeméten nőtt fel nehéz anyagi körülmények között hét testvérével együtt.1915 és 1919 között a Technische Hochschule hallgatója volt Berlin-Charlottenburgban. Amikor 1919- ben a budapesti Műegyetem megnyílt a nők előtt, hazatért és itthon fejezte be tanulmányait. Így ő volt az egyike az első négy nőnek, akik a Budapesti Műszaki Egyetemen tanultak. 1920. március 8-án pedig az első magyar mérnöknőként szerezte meg az építész oklevelet, majd a budapesti Guth és Gergely mérnökirodában dolgozott egészen 1930-ig. Itt rövid idő alatt vezető tervező lett, részt vett a CIAM (Congres Internationaux d Architecture Moderne) magyar csoportjának munkájában. 1921. december 3-án házasságot kötött Fischer Józseffel. Egy szakmában dolgoztak, mégis más-más módon szereztek elismerést a magyar építészetben. Gyakran dolgoztak együtt, de Eszter sok más építész munkájában is közreműködött. 1930-tól 1948-ig saját irodát tartott fenn. Terveiben eredeti szerkezeti megoldásokat alkalmazott, ő készítette a margitszigeti fedett uszoda, a Fiumei úti baleseti kórház, a Kútvölgyi úti kórház, és több modern Villa szerkezeti terveit. Pécsi Eszter építette statikusként olyan építésznagyságok házát, mint Breuer Marcell vagy Moholy-Nagy Jánosét. Persze más házak megépítésére is jutott ideje. A páros nem csak magánvillák emelésében jeleskedett az itthon töltött 1956-ig tartó alkotói időszakuk alatt. Később Amerikába vitte az útja. Neki mindegy volt, hogy az épület csontvázát acélvázas épületből csinálja, vagy vasbetonvázas épületet emel, mindkettő elég jól ment neki. Munkája során zsebszámológépet sem használt, minden számítást logarléccel végzett. 1949-től a KGMTI (Kohó-és Gépipari Minisztérium Tervező Irodái) munkatársa volt, de 1957-ben politikai okok miatt elbocsátották. Ezután Bécsben a Krapfenbauer építészirodában dolgozva ő készítette a statikai terveket az első belvárosi többemeletes parkolóházhoz az Opera mellett. 1958-ban New Yorkba költözött, ahol előbb a Farkas & Barron mérnökirodában volt statikus, majd Breuer Marcellel is dolgozott a New York-i Egyetem több épületén. A SOM (Skidmore, Owings & Merill) irodánál dolgozott, és többek között ő készítette a Hotel Americana, valamint a Columbia Egyetem két toronyházának statikai terveit. Férje 1964-ben szintén az Egyesül Államokba emigrált, ahol végre ismét együtt lehettek. 1965-ben Pécsi Eszter kapta Az év legjobb statikusa címet azért a különleges alapozási módszerét, melyet a Hudson folyó partján épülő toronyházak építéséhez fejlesztett ki. 1970-ben súlyos agyvérzést kapott és öt év múlva, 1975-ben New Yorkban hunyt el. Hamvait Magyarországra hozták és a budapesti Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Róna Erzsébet (Rona, Elizabeth) fizikus, vegyész, geofizius (Budapest, 1890. 03 20. Oak Ridge, USA, 1981. 07. 27.) 1911-ben a budapesti tudományegyetemen kémiai, fizikai és geofizikai képesítést szerzett. Már másodéves korában az Állatorvosi Főiskola kémiai laboratóriumában dolgozott önkéntesként. Doktori értekezése (1912) teljes mértékben kémiai témájú, címe: A bróm és az egyértékű telített aliphás alkoholok. Később a III. számú Kémiai Intézetben végezte kísérleteit. További munkássága azonban teljes mértékben nukleáris témakörökhöz kapcsolódott. Tanulmányai befejezése után nyolc hónapig Karlsruhe-ban dolgozott, abban az időben, amikor Fajans bejelentette az (akkor még plejádoknak nevezett) izotópok felfedezését. A radioaktivitás terén végzett kutatásait követően kémiai jellegű kurzusok vezetésében is részt vett a budapesti egyetem hallgatói számára. Ennek az az érdekessége, hogy ezek szerint ő az első nő, aki egyetemen hallgatókkal foglalkozott, ha nem is tartott rendszeres előadásokat, mint Götz Irén. Első publikációja 1914-ben 24 éves korában jelent meg, és ebben az urán bomlási sorozatának vizsgálati eredményeit közli. A Tanácsköztársaság leverése után a fehérterror elől Berlinbe ment, majd 1924-től a bécsi Rádium Intézetben folytatta munkáját, ahol hamarosan komoly elismerést vívott ki magának. Ebben az időben még szinte senki sem volt tudatában a rádium veszélyének. Róna Erzsébet az elsők között ha nem a legelsőnek ismerte fel a védekezés szükségességét. Amikor gázálarcot kért az igazgatótól, az kinevette, mire ő a saját zsebéből vásárolt kettőt. Röviddel ezután két rádiumkészítményt tartalmazó ampulla is felrobbant. Az, hogy majd négy évtized múltan leírhatta tapasztalatait, minden bizonnyal a gázálarcnak köszönhető. Az Intézet megbízásából Irene Curie munkatársaként is tevékenykedett Párizsban, a Curie Intézetben. Polóniumot állított elő, amelyet aztán a Bécsi Intézet kapott meg kutatási célokra. Eközben első kézből, a helyszínen élte át az első mesterséges radioaktív elem felfedezését, amelyért a Joliot-Curie-házaspár Nobel-díjat kapott. 1928-tól kezdve 12 éven át minden nyáron felkereste a svédországi Bornö oceanográfiai intézetét, ahol a tengerfenék és a tengervíz radioaktivitását mérte. 1941-ben az USA-ba távozott, a Carnegie Intézet geofizikai laboratóriumában, Washingtonban kapott állást. A háború alatt a Manhattan projektben vett részt. A háború alatti munkáját titkosnak nyilvánították. 1950-től 1965-ig az Oak Ridge Institute of Nuclear Studies, majd ezt követően egy évtizedig a miami egyetem tengerkutató intézete (Institute of Marine Sciences) volt a munkahelye. Az izotópok elválasztásának és a radiogeokronológiának nemzetközileg elismert szakértője volt. 1978-ban megírta életének és munkásságának történetét. Főbb művei A rádium-emanáczió diffúzióállandója és atomátmérője. Magy. Chem. Folyóirat, 23. 1917. 156. (Hevesy Gy. ): Die Lösungsgeschwindigskeit molekularer Schichten. Z. Phys. Chem., 89. 1915. Laboratory Contamination in the early Period of Radiation Research. Health Physics, 37. 1979. How it came about: Radioactivity, Nuclear Physics, Atomic Energy. Oak Ridge, 1978.